(3499) Rakétaelhárítás

Tibor bá’ fordítása online

 

Nem-nem, az észak koreai rakétákat nem tudjuk lelőni

A szerző Joe Cirincione a Ploughshares Alapítvány elnöke, a Nuclear Nightmares című könyv szerzője: A Föld biztonságba helyezése, mielőtt túl késő lenne.

2021 a 89. év

Legfőbb ideje annak, hogy a nemzet vezetői reálisan nyilatkozzanak a rakétaelhárításról. Ugyanis az egyszerű oka annak, hogy nem lőjük le az észak koreaiak teszt rakétáit, hogy nem vagyunk rá képesek.

_________________________________________________________

A hivatalosan megszólalók előszeretettel szeretik megnyugtatni a társadalmat a védelmi rakétáinkkal kapcsolatban. A japán kormány szóvivője, Yoshihide Suga a múlt héten közölte a japánokkal az észak koreai rakétatesztelés után „Nem lőttük le, mert nem volt várható, hogy veszélyezteti országunkat”. Ez csak félig volt igaz. A rakéta nem jelentett komoly veszélyt. Átrepült Hokkaido sziget felett, majd becsapódott 3700 km-re a kilövés helyétől. A kulcs szó az „átrepülés”. Pontosan 770 km magasságban, ami a repülésének legmagasabb pontja volt. Se Japán, se az Egyesült Államok nem tudta volna megsemmisíteni a rakétát. A létező rakétaelhárító eszközök egyike se képes ilyen magasságra feljutni. Ez több száz kilométerrel magasabb, mint ahová a Japán környékén tartózkodó, hadihajókra telepített Aegis ellenrakéták fel tudnak jutni. A Dél Koreába, és Guam szigetre telepített THAAD rakétáknak még nagyobb falat. A Japánba telepített Patriot rendszer rakétái meg labdába se rúgnak.

Ezek a rendszerek akkor találják el a rakétákat, amikor azok a maximális magasságukat követő, utolsó fázisban vannak, amikor már lefelé, és többé-kevésbé egyenesen, vonalban haladnak. A Patriot elhárítás viszonylag kis területen érvényesül, mint például kikötők, repülőterek. A THAAD nagyobb területet véd, míg a fejlettebb Aegis rendszer elméletileg több ezer négyzetkilométert képes védeni.

Lelőhető-e a rakéta még mielőtt eléri ezt a magasságot? Gyakorlatilag semmi esély sincs arra, hogy el lehessen találni egy észak koreai rakétát felfelé haladása közben, hacsak az Aegis-sel felszerelt hajó nem közelíti meg az indítás helyét. Esetleg Észak Korea felségvizein. Még ebben az esetben is üldözni kellene a rakétát, amit nem sok eséllyel érne utol. Bármely rendszernek legfeljebb 2 perc ideje lenne a támadásra, ami a sikeres elhárítás lehetőségét közel nullára redukálja.

Jonathan McDowell asztronauta tweet üzenete szerint, a rakéta Japán felett túl magasan van: „az Aegist közvetlen Észak Korea tengerpartjára kellene telepíteni, hogy legyen némi esély a rakétájuk elfogására.”

„Gyakorlatilag lehetetlen lelőni egy rakétát, amikor felfelé megy, teszi hozzá Gerry Doyle a The New York Times munkatársa. „Csak a rakéta pálya közepén van esély arra, hogy le lehessen lőni.” Ez azt jelenti, hogy Guam felé kilőtt tesztrakéta lelövésére a THAAD rendszernek lenne esélye, bár ilyen pályán érkező rakéta elfogására mindössze egy kísérletet végeztek. A Japán felett átrepülő tesztrakéta esetében ez azt jelentené, hogy kizárólag Japántól keletre sikerülne a beavatkozás, amikor a rakéta lefelé zuhanna. Arra viszont semmi ok nincs, és hallatlan felkészülés kellene, hogy Aegis-sel felszerelt rombolók az óceán ezen területén ténferegjenek, várva egy esetleges rakétatesztelésre.

A THAAD, Patriot, de különösen az Aegis elhárítók a próbák alatt elég jól szerepeltek, de ezek a próbák úgy zajlottak, hogy sikert érjenek el. Egyszerű, pontosan beállított és főleg rövidtávú célpontokat alkalmaztak. Az Aegis rendszert csak egyszer tesztelték egy középtávú rakéta elfogására, állítja Reif az U.S. missile defense programs rangidős szakértője.

Mi a helyzet a hosszú távú védelmekkel, a Föld Bázisú Pálya közepi Védelemmel (Ground-Based Midcourse Defense, vagy GMD), amelyek Alaszkában és Kaliforniában vannak telepítve? Ezeknek a tesztelése még rosszabb eredményeket adtak. Ideális körülmények között, amikor a védők tudták a lelövendő rakéta érkezési idejét, irányát és röppályáját, valamint az összes többi részletet (pl. hőmérséklet) a rendszer csak minden második esetben volt hatásos. Állította Philip Coyle a Pentagon tesztelő részlegének korábbi vezetője.

Ezen tények ellenére az újságírók zavartalanul használják a „védőpajzs” „védősisak” kifejezéseket a feltételezett védelmünkkel kapcsolatban, ami hamis biztonságérzetet kölcsönöz. A helyzeten tovább rontanak a hivatalos, ám óvatosan összeállított kinyilatkozások: „Az Egyesült Államok hadserege védelmet tud biztosítani egy korlátozott Észak koreai támadással szemben, ami Szöul, Japán vagy akár az Egyesült Államok ellen irányulna”, mondotta Joseph Dunfold tábornok a Vezérkar elnöke, a júliusban megtartott biztonságpolitikai fórumon.

Igaz lenne ez? Az attól függ, mit értünk „korlátozott” alatt. Ha Észak Korea együttműködik velünk, és az új Interkontinentális ballisztikus rakétájukat, a Hwasong-14-et úgy lövi ki az Egyesült Államok felé, hogy időben értesít róla, hogy fel tudjunk rá készülni, és ha a robbanó fej úgy néz ki, amilyennek elképzeljük, és ha csak egy rakétát lőnek ki, és ha nem próbálják a védelmet robbanó fejeknek látszó csalikkal (decoy) becsapni, vagy leállítani a védelmet elektronikusan megzavarni. Esetleg nem rejtik el a robbanófejet radar védelem mögé, vagy kimegy a fejükből, hogy megtámadják a radarberendezéseket, na, akkor igaz lehet. Lehet 50 százalék esélyünk arra, hogy ilyen esetben lelőjünk egy ilyen rakétát. Ha lenne időnk négy-öt elhárító rakéta kilövésére, akkor az esélyünk növekedhetne.

De Észak Korea minden valószínűség szerint nem fog velünk együtt működni. Mindent meg fog tenni, hogy elhárítsa a védelmet. Az már rég megállapítást nyert, hogy bármely ország, amelyik hosszú távú ballisztikus rakétát elő tud állítani, hozzá fog nyúlni a rendelkezésre álló technológiákhoz. Úgy, mint: a hasznos teher több részre válása visszatérés alatt, radart elnyelő anyag alkalmazása, elektronikus zavarás, egyszerű csalik bevetése….

Végezetül, tudomásul kell vennünk, hogy az Észak koreai rakétafenyegetés létező valóság. Jó lenne tudni, hogy rakéta védelmünk valóság-e!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

11 gondolat erről: „(3499) Rakétaelhárítás

  1. Amikor a nagyot mondó katonai fejlesztésekről lehull a lepel… 🙂
    De legalább jó sokba került, és valaki sokat keresett vele.

    Minden “ovis” tudja, hogy az elhárító rendszereket túlterheléses támadással kell megfektetni, de úgy látom ide még ez sem kell…
    Így múlik el a világ dicsősége, és válik dekadens puhánnyá egy világhatalom.

  2. Amióta láttam, hogy a mezitlábas négerek hogyan csapták be a “csúcstechnológiás” hőkövetős, manőverező rakétát, pár meggyújtott, füstölgő autó gumival, azóta egy kicsit más szemmel nezem ezeket a “rendkívül” fejlett védelmi rendszereket. 🙂 A rakéta a hegytetőn meggyújtott gumik körül menőverezett, majd becsapódott a “tábortűz” közepébe.

  3. Óriási összegebe kerülnek a védelmi rendszerek, de egy ilyen kis területről érkező, a többiekéhez képest semmi rakétákkal sem birkóznának meg?
    Vagy csak újabb pénzt szeretnének kihajtani a fejlesztésekre?
    Ha látom, hogy az kerti asztal alá a darazsak már megint fészket kezdenek építeni, rögtön leverem, nem várom meg, amíg teljesem kész lesznek. De, ha csak három szúnyog pihizik ott, akkor nem foglalkozom velük és nem kiabálom szét, hogy hatalmas veszély van.

  4. Nekem ebből az jön le, hogy részben azért se tudják lelőni, mert a rakéta eleve a tengerre van irányítva. Ha valami védett kikötőt vagy katonai támaszponto célozna, akkor azért jó eséllyel le tudnák szedni, ahogy közeledik.

  5. 4. Ábel
    Ez nyilván teszt pálya, hogy a rakéta erejét próbálni tudják. Ha messzebbre akarnák küldeni, akkor jóval alacsonyabb lenne.
    Úgy elindítani meg nem lehetséges, hogy ne vegyék észre.
    Miért pont attól a néhány koreaitól félnek?

  6. A rakétavédelem nem egyszerű dolog, pláne, ha középhatótávolságú vagy interkontinentális rakétatölteteket kell elkapni.
    Azért abba gondoljon bele mindenki, hogy egy interkontinentális rakéta pályacsúcsa valahol 1000-1200 km körüli magasságon van (10.000 km hatótávolság esetén) és az onnan visszatérő egység jó esetben max. egy kisebb hűtőszekrény mérettel rendelkezik és a célpont felé közelítve egyre gyorsul, a becsapódás előtt már 15-25 Mach között lehet a sebességük, ami iszonyat durva sebesség.
    Valóban, az amerikai kísérletek még kvázi laboratóriumi körülmények között is csak 50%-os sikert hoztak, ráadásul ezekben csak egy visszatérő célfejet kellett elfogni! Éles helyzetben több száz robbanófej érkezhet még egy csomó egyéb meglepivel is, ami drasztikusan csökkentheti a sikeres elfogásokat, jó esetben is talán csak 15-25% sikeres elfogás lenne. A 25 % nem a beérkező robbanófejekre értendő, hanem az indított elfogókra, amelyekből közel sincs annyi, mint ahány robbanófej az ellenfél oldalán!
    Az amerikai rakétavédelem a szárazföldi telepítés mellett hajókra telepített elfogókkal is rendelkezik, amelyek alapelve az, hogy taktikai/stratégiai rugalmasságot adjon és képes legyen még az emelkedés fázisában elfogni a támadó rakétákat. Emelkedő fázisban egy jó nagy célpont van, visszatérő fázisban meg egy csomó kicsi, így elvileg tök jó az ötlet. Igen ám, de ehhez nagyon közel kell kerülni az ellenfél szárazföldi indítóihoz, amelyek közül a fix silók helyzete még akár ismert is lehet, de mit kezdenek a mobil szállítású rakétákkal vagy a tengeralattjárókon lévőkkel?
    Ráadásul – példának okáért – az orosz fix telepítésű silók helyzete hiába ismert, azok túl messze vannak a tengeri/óceáni területektől, így azok elfogása az emelkedő fázisban szinte így is reménytelen, ráadásul életveszélyesen közel kellene menni az orosz partokhoz a hajóknak, ami szintén egy Darwin-díjas ötletnek tűnik egy háború esetén. Ha meg megelőző csapásban gondolkodnak és előtte pozícióba akarják helyezni a hajókon lévő elfogókat, az megint csak árulkodó jel lehet, amire az ellen is felkapja a fejecskéjét.
    Egyszóval a rakétavédelem finoman szólva is kétes és kétséges, végső kétségbeesésben ugyan lehet ehhez nyúlni, ha épp atomtámadás ér egy nagyhatalmat, de erre építeni egy hiteles és sikeres katonai stratégiát aligha. Az ABM szerződés felmondása gyakorlatilag csak arra volt jó, hogy még nagyobbá tegye a stratégiai bizonytalanságot és instabilitást, illetve zsíros megrendeléseket biztosítson a rakétavédelmi kutatásokra és fejlesztésekre a katonai-ipari komplexumnak.
    Ha ez lenne az USA második SDI blöffje, akkor baj van – ez ugyanis most nem fog bejönni.

  7. Rá kellene ébredni,hogy az a módszer amely úgy tartja fel a világbékét,hogy elrettenti a másik felet-az előbb utóbb-,de nem lesz hatásos offenzíva a békesség szempontjából.Ez az egyik igen jó példa ,hogy nagyon gyenge lábon áll a tudomány,pontosabban a fejlesztések iránya.Talán a legnagyobb lépés a háború nélküli világhoz az lenne ,hogy -igazi demokráciával élve ,az egyszerű átlagembert kellene megkérdezni arról ,hogy merre menjen a fejlesztés szekere,hiszen bárminemű fejlesztés az adófizetők ,illetve az össztársadalmi vagyonból történik.Ezért tartom én a leges legfontosabb kérdésnek – a jövőt illetőleg,hogy kik szabják meg a fejlesztés irányát.Mert a korlátlanul elengedett fejlődés ,tudomány, lehet a legpusztítóbb dolog a világon.
    A tényleges koreai rakétához hozzászólva én is úgy értékelem,hogy egy ilyen támadó eszközt hatásosan csak a legrövidebb utat beprogramozva lehet célba juttatni.Nincs sok értelme hogy jó magasra felküldjük,majd onnan esik a fejünkre,mert ez akár többszörösére is növeli a becsapódás idejét,az út meg- hosszabbítása miatt.Valószínűnek tartom,hogy miután nem volt tényleges cél bejelölve,csupán azt vizsgálták ,hogy mennyi ideig tud működni és összességében mennyi utat képes megtenni ez az eszköz.

  8. Re:8
    Ez jól hangzik, de a birkává nevelt tömeg, csak jó akolmeleget, és legelőt akar, amiből minden lesz, csak fejlődés nem…
    Az elit nem ördögtől való dolog, mert a természet nem demokratikus, hanem hierarchikus, csak most az a gond, hogy a kormánykereket szociopaták és elmebajosok ragadták el.

  9. 8. sandor55

    A nagy magasságba, de relatíve rövid hatótávolsággal kilőtt rakéták esetén az elért magasságból lehet következtetni a rakéta valódi hatótávolságára. A 3700 km hatótávolsághoz ugyanis tudtommal nem kell 770 km pályacsúcs magasság ballisztikus röppálya esetében. Pontos adataim nincsenek, de kiindulva abból, hogy 10.000 km hatótávolság esetén 1000-1200 km közötti a magassági csúcspont, így 770 km-hez – laposabb pályaív esetén – nagyjából 6-8.000 km valódi hatótávolság is szóba jöhet. A 3700 km már eleve közép-hatótávolságú eszköznek számít (500 km – 5000 km), innen szó szerint csak egy lépés/fokozat az interkontinentális lépték, ami 5000 km hatótáv feletti eszközöket jelent. Az adatok alapján ez a rakéta akár az is lehetett, pláne, ha igaz a becslésem.

  10. Volt sikeres kísérlet, földkörüli pályán keringő műholdat megsemmisítettek, repülőgépről indított rakétával.
    Sajnos az agresszor mindig előnyben van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük