Ezek azok az aggodalmak, amelyek arra késztették Macron francia elnököt, hogy előhívja Charles de Gaulle szellemét, és sürgesse Európát, hogy forduljon el az általa a NATO „agyhalottnak” nevezett hidegháborújától, és az USA-pártiaktól, kereskedelmi megállapodások, amelyek növekvő költségeket rónak Európára, miközben megtagadják az Eurázsiával folytatott kereskedelemből származó potenciális nyereséget. Még Németország is tiltakozik azon követelésekkel szemben, hogy fagyasszák be az orosz gáz importját.

Oroszország és Kína valódi katonai fenyegetése helyett az amerikai stratégák problémája az ilyen fenyegetés hiánya.

Az Egyesült Államoknak arra volt szüksége, hogy provokálja Oroszországot, majd Kínát, hogy reagáljanak az Egyesült Államok fenyegetéseire oly módon, hogy „szövetségeseit” a szankciós politikájának követésére kötelezze.

Az igencsak eltompult európai vezetés bedőlt a trükknek.

Az Egyesült Államok megszervezte az ukrán támadást a lázadók által birtokolt Donbas régió ellen. Ez február 17-én kezdődött a Dombas-állások elleni intenzív tüzérségi előkészületekkel, amint azt az EBESZ megfigyelői a határon rögzítették. Oroszországnak reagálnia kellett, vagy eltűrni, hogy ezeken a területeken az oroszokat megnyomorítják.

Ezt nem lehetett más módon megakadályozni, mint katonai eszközökkel. Február 22-én Oroszország független államként ismerte el a Donbászi Köztársaságokat, és védelmi megállapodásokat írt alá velük.

Ugyanezen a napon Olaf Scholz német kancellár lemondta az Északi Áramlat II. tenger alatti vezeték elindítását, ami az orosz gázt Németország iparához és fogyasztóihoz szállította volna.

Az európaiak rendkívül kemény gazdasági szankciókat indítottak Oroszország ellen, amelyeket az Egyesült Államok ösztönzésére hónapokkal korábban előkészítettek.

Oroszország különleges katonai művelete az ENSZ Alapokmánya 51. cikke értelmében február 24-én kezdődött.

Michael Hudson február 28-án kijelentette, hogy Németország egy évszázadon belül  harmadszor szenvedett vereséget.

A Világban 1991 óta az Egyesült Államok a katonai erő. A Varsói Szerződés és a NATO országainak kölcsönös leszerelését elutasították. Ehelyett bekövetkezett a Clinton-kormányzat amerikai politikája, amely a NATO-n keresztül új katonai terjeszkedést akart megvalósítani. Ezért Nyugat-Európa és más amerikai szövetségesek külpolitikáját a NATO formálja.

Ahogy Biden elnök kifejtette, a jelenlegi katonai eszkaláció („Prodding the Bear”) valójában nem Ukrajnáról szól. Biden már az elején megígérte, hogy nem vesznek részt amerikai csapatok. De több mint egy éve követeli, hogy Németország akadályozza meg az Északi Áramlat 2 vezetéket abban, hogy iparát és lakásait olcsó gázzal lássa el, és forduljon a sokkal drágább amerikai beszállítókhoz.

Tehát a NATO Oroszországgal való konfrontációjának legsürgetőbb amerikai stratégiai célja az olaj- és gázárak szárnyalása.

Az Északi Áramlat II-t azért hozták létre, hogy Németország függetlenné váljon a Lengyelországon és Ukrajnán áthaladó vezetékektől. Ennek blokkolása volt Németország legostobább lépése, amit Scholz kancellár megtett.

A következő hónapokban Lengyelország blokkolta a Jamal vezetéket, amely szintén orosz gázt szállított Németországba. Ukrajna ezt követően elvágott két orosz vezetéket. Sorra meghibásodtak az Északi Áramlat I. vezeték fő kompresszorállomásai, amelyeket a német Siemens épített ki, és amelynek karbantartási szerződése is van. Viszont a szankciók megtiltják a Siemensnek a javítást.

Nem Oroszország blokkolta a gázt és az olajt az európai piacokról. A német, a lengyel és az ukrán kormány tette ezt.

Oroszország valójában örülne, ha többet adna el. Putyin nemrég ismét felajánlotta, hogy a lehető legtöbb orosz gázt az Északi Áramlat II-n keresztül Németországba küldi.

Hiszen ha sürgősen szükségük van rá, ha annyira rosszak a dolgok, csak menjenek, és szüntesse meg a szankciókat az Északi Áramlat 2 ellen, az évi 55 milliárd köbméterrel – csak meg kell nyomniuk a gombot, és beindul . De a németek úgy döntöttek, hogy maguk zárják le, nem tudnak megjavítani egy vezetéket, és szankciókat vezettek be az új Északi Áramlat 2 ellen, a megnyitása helyett. Mi vagyunk a hibásak ezért?

A német kormány a hibás az ajánlat elutasításáért.

Az Oroszország elleni gazdasági háború, amelyet a szankciókkal akartak megnyerni, nem tudta megingatni Oroszországot. A Rubel erősebb, mint valaha. Oroszország rekordnyereséget termel akkor is, ha kevesebb gázt és olajt ad el, mint a háború előtt. Oroszországban lehet egy kis recesszió az idén, de az életszínvonala nem csökken.

Amint az könnyen megjósolható volt, és ahogy Michael Hudson kifejtette, az oroszellenes szankciók Európán belüli gazdasági következményei ezzel szemben óriási katasztrofális következményekkel járnak Európa iparára, társadalmaira és politikai helyzetére.

A kormányok és a média mindeddig tartózkodott attól, hogy felfigyeljenek a közelgő óriási problémákra, amelyekre az iparág vezetői már korán rámutattak. Csak az elmúlt két hétben kezdték el a sürgős figyelmeztetéseket.

A Der Spiegel, a legnagyobb német hetilap azt kérdezi: Mennyire lesz rossz a német recesszió? És, kimondja a nyilvánvalót:

Az első német vállalatok elkezdték bedobni a törülközőt, és a fogyasztás összeomlik a kirobbanó energiaárak következményeként. A gazdaság szinte ellenőrizetlenül csúszik egy olyan válságba, amely tartósan meggyengítheti az országot.

A Der Spiegel azt az öt szakaszt tárgyalja, amelyek mentén a katasztrófa bekövetkezik.

Első szakasz: A termelés befagyasztása mert Németországban egyre drágább a gyártás.

Második szakasz: Az árcsapda – Senki sem vásárol olyan magas áron, amibe most a német termékek kerülnek.

Harmadik szakasz: A fogyasztói válság – Magas energiaárakat kell fizetniük. A német fogyasztók mindenből kevesebbet vásárolnak.

Negyedik szakasz: A csődhullám.

Ötödik szakasz: A munkaerőpiacról szóló jelentés.

Amikor Németországban 6-10 millió munkanélküli, a kormánynak kevesebb adóbevétele lesz, mivel csak néhány cég lesz nyereséges, a szociális rendszer összeomlik.

Az európai ipar megbénul a megugró energiaárak súlya alatt – írja az Irish Examiner: A Volkswagen, Európa legnagyobb autógyártója a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy átcsoportosítja a termelést Németországból és Kelet-Európából, mert az energiaárak nem csökkennek.

Európa hétszer annyit fizet a gázért, mint az Egyesült Államok, ami rámutat a kontinens ipari versenyképességének drámai eróziójára, ami tartós károkkal fenyeget a gazdaságban. Mivel Vlagyimir Putyin orosz elnök megkétszerezte háborús erőfeszítéseit Ukrajnában, kevés jele van annak, hogy a gázáramlás – és a lényegesen alacsonyabb árak – a közeljövőben helyreállna Európába.

Az OilPrice.com szerint Európa az energia intenzív iparágak elvándorlásával néz szembe.

Valójában az EU alva jár az anarchiában:

Lehet, hogy minden szem a ma reggeli olasz választási eredményekre szegeződik, de Európának sokkal nagyobb gondjai vannak, mint egy jobboldali kormány megalakítása. Jön a tél, és Európa saját maga által kiváltott energiaválságának katasztrofális következményei már az egész kontinensen érezhetők.

Miközben a politikusok irreális energia megtakarítási terveket dolgoznak ki, a valóság az, hogy a megugró energiaárak és a csökkenő kereslet már több tucat energiaigényes iparági üzemet: üveg-, acél-, alumínium-, cink-, műtrágya-, vegyipar, stb. kényszerít csökkentett termelésre, vagy a termelés leállítására, ami több ezer dolgozó elbocsátását okozza. Még a háborúpárti New York Times is kénytelen volt a közelmúltban elismerni azt a „bénító” hatást, amelyet Európában a brüsszeli szankciók gyakorolnak az iparra és a munkásosztályra. „A magas energiaárak sújtják az európai ipart, a gyárakat a termelés gyors leállítására és több tízezer alkalmazott szabadságolására kényszerítve” – számoltak be.

Valóban az európai politikusok erőtlenségének jele, hogy a gyorsan közeledő sziklafal ellenére senki sem tudja rávenni magát, hogy kijelentse a nyilvánvalót: véget kell vetni a szankcióknak. Egyszerűen semmi erkölcsi ok arra, hogy európaiak millióinak megélhetését tönkretegyék Putyin iskoláztatása érdekében, még akkor sem, ha a szankciók segítették e cél elérését, ami nyilvánvalóan nem igaz.

Az Egyesült Államok ugyancsak recesszióba kerül, de ahogy tervezte, profitálni fog az európai katasztrófából.

A Handelsblatt üzleti napilap arról számol be, hogy a német vállalatok Észak-Amerikába helyezik át a termelést.

Washington olcsó energiával és alacsony adókkal vonzza a német cégeket.

A német kormány azt állítja, hogy ezt meg akarja akadályozni, de ez lehetetlen az energiaszankciók megszüntetése nélkül.

Amerikában a gyári munkák úgy virágoznak, mintha az 1970-es években lennének.

Az egyesült államokbeli gyártás fellendülést tapasztal, a vállalatok a termékek iránti nagy fogyasztói kereslet közepette munkaerőt vesznek fel.

Az Egyesült Államok európai politikusok segítségével háborút folytat Európa népe és életszínvonala ellen. Most a háború megnyerésének küszöbén állnak. Hogy ez ne történhessen meg Németországnak meg kell nyitni az oroszországi vezetékeket. Ezt nyilvánvalóan az amerikaiak is tudják, ezért robbantották fel a tenger alatti vezetékeket.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________