De a kilátások leginkább Oroszország számára változott meg, és ez jelentős új kockázatokat rejt magában mind Ukrajna, mind a Nyugat számára. Putyin két lehetőséget tart a levegőben, amióta 2022 februárjában elbukott Kijevet elfoglaló villámcsapása. Az egyik a háború hosszú távú fenntartása egy békeidőben működő orosz hadsereggel, miután azt feltételezte, hogy Ukrajna hadserege gyengébb, és hogy egy elhúzódó háború Oroszországnak kedvez. A másik az, hogy az orosz társadalom továbbra is elszigetelve maradjon a háborútól, feltételezve, hogy Putyin képes fenntartani a hazai támogatás magas szintjét mindaddig, amíg a hétköznapi oroszok nem szenvedik meg a háború költségeit. Ukrajna Harkov környéki harctéri sikerei azonban drámaian felborították ezeket a lehetőségeket.

Putyin most kemény döntések sorozata előtt áll. Korlátozottan tarthatja Oroszország katonai elkötelezettségét, fenntartva a jelenlegi csapatszintet és folytatva az orosz társadalom elszigetelését, vagy elrendelheti a tömeges mozgósítást. Mindkét lehetőség komoly veszélyt jelent Putyin legitimitására. Ha az előbbit választja, Putyin feladná az orosz győzelem kilátását, és a közvetlen vereség kockázatát vállalná. Az általa felszabadított nacionalista háborúpárti erők már most is egyre elégedetlenebbek a háború lebonyolításával. Földet és dicsőséget ígértek nekik egy gyors hadjáratban. Ehelyett elképesztő halálos áldozatokat kaptak kisebb területi előrelépések miatt, amelyek mostanra egyre bizonytalanabbá váltak. A status quo folytatása veszélyes új repedéseket okozhat Putyin rezsimjében.

A mozgósítás viszont radikálisan felborítaná a Kreml gondos otthoni háborúkezelését. Az orosz munkaerő drasztikus növelése logikus választásnak tűnhet egy olyan ország számára, amelynek lakossága háromszor akkora, mint Ukrajna, de a háború népszerűsége attól függött, hogy távol marad-e. A Kreml „denacizálási” retorikája ellenére az orosz lakosság számára az ukrajnai háború teljesen eltér attól a közvetlen, egzisztenciális harctól, amelyet Oroszország a második világháborúban vívott. A mozgósítás meghirdetésével a Kreml azt kockáztatná, hogy hazai ellenállásba ütközik egy olyan háborúval kapcsolatban, amelynek megvívására a legtöbb orosz nincs felkészülve.

Természetesen, Putyin ezek közül a lehetőségek közül egyiket sem választja. Megpróbálhatja megváltoztatni a háborút azáltal, hogy megtalálja a középutat a teljes mozgósítás és a status quo folytatása között. Bár Putyin öntörvényű ember, de ha nagy a tét hajlamos elhalasztani a határozatot, és szívesebben lép bele a helyzetekbe anélkül, hogy megoldaná azokat. 2014-ben, a Krím annektálása után Oroszország diplomáciai egyezményt írt alá, majd évekig vacillált, nem haladt és nem vonult vissza. Ellenben Szíriában Oroszország 2015-ben lépett, katonailag támogatta Bassár el-Aszadot, és az ő javára fordította a helyzetet. De Szíria továbbra is a levegőben van, és a háború politikai megoldása teljesen elmaradt.

Putyin nemcsak azzal ártott rezsimjének, hogy megnyitotta hadseregét a Harkov körüli kudarcok előtt, hanem azzal is, hogy Ukrajnában az extravagáns politikai célokat csekély és nem hatékonyan összeválogatott eszközökkel párosította. Ukrajnában a Putyin előtt álló lehetőségek bármelyike ​​jelentős következményekkel jár. Bármi legyen is a következő lépése, Európának és az Egyesült Államoknak továbbra is el kell látnia az ukrán hadsereget azokkal az eszközökkel, amelyekre a leginkább szüksége van ahhoz, hogy támadásban maradhasson. De ,figyelembe kell venniük a nagyobb horderejű következményeket is egy olyan rezsim számára, amelyre esetleg egyre nagyobb nyomás nehezedik otthon, miközben új utakat keres, hogy maximális fájdalmat okozzon Ukrajnának és szövetségeseinek. Putyin számára a kétségbeesett idők nem nyújtanak észszerű intézkedéseket.

EGY BIRODALMI FELHÍVÁS A CSATÁRA

Putyin döntése az orosz lakosság mozgósításáról, a besorolás megindításáról és több százezer új katona behívásáról komoly új kihívásokat vetne fel mind Oroszország, mind a Nyugat számára. Még ha csak részlegesen is, a Kreml által elrendelt mozgósítás teljes mértékben elismeri, hogy az ország háborúban áll. Ez a háború Oroszország számára is egzisztenciális. Eddig az orosz lakosság nagy része nem is háborúként fogta fel Ukrajna megtámadását. Katonai hadműveletnek nevezték, amely a gyakorlatban egy proxy háború volt, amely az Ukrajnával és Ukrajna szövetségeseivel kapcsolatos téves túlzott önbizalomra és hamis feltételezésekre épült. A mozgósítással azonban Oroszország nyilvánosan egy nagy háborúba lép be. A „különleges hadművelet” pedig háborúvá változik, amit az oroszoknak meg kell vívnia és meg kell nyernie. A vereség az orosz vezetés számára elfogadhatatlan, mert az még valószínűtlenebbé tenné a tárgyalásos eredmény kilátását.

Oroszország eddigi katonai teljesítménye aligha utal arra, hogy több katona harcba irányítása jobb eredményeket hozna Moszkva számára. Ráadásul a katonák kiképzése időbe telik, és Oroszországnak megfelelő mértékben növelnie kell a katonai felszerelést. Ugyanakkor sok olyan orosz bevonásával, akik nem érdekeltek a harcban, a mozgósítás inkább súlyosbíthatja, semmint megoldaná az orosz hadsereg morális problémáit. Mindenekelőtt, akár teljes, akár részleges, a mozgósítás nem feltétlenül jelenti Oroszország győzelmét. A mozgósítást elérhető stratégiai célokhoz kell kötni.

A mozgósítás során Putyinnak kezelnie kell a katonai veszélyeket, miközben megtartja azokat a militarista és nacionalista választókerületeket, amelyeket a háború felhatalmazott, és amelyek minden bizonnyal örömmel fogadnák ezt a lépést. A katonai veszély az időzítés kérdése. A megfelelő képzésen túlmenően az újoncokat is be kell vonni a harcoló egységekbe, ami sok hónapot vesz igénybe – egy olyan időszakban, amikor az orosz tisztikar a fronton le van kötve, és amelynek tagjai már most is nagy számban halnak meg. És minden múló hónapban, ahogy a Putyin által elrendelt mozgósítás megkezdődik, fegyverek és segítség árad majd Ukrajnába, az ukrán hadsereg pedig megszilárdítja erejét. Ha Oroszország megpróbálja kivárni a telet, és új erőkkel új offenzívát indítani tavasszal, az egy olyan ország ellen irányulna, amely sokkal felkészültebb és harcedzettebb, mint 2022 februárjában.

A szerzők teljes mértékben mellőzik azt a tényt, hogy Putyin olyanokat hív be, aki maximum egy éve szereltek le, tehát kiképzett, modern fegyvereket ismerő katonák.

A másik dolog, amire rá kell mutatnom, mert még senki se hozta fel. Február 24.-én (nem tudom miért) az orosz csapatok a II. világháborús lendülettel hatalmas páncélos bevetéssel törtek utat maguknak. A tisztikar nem volt tisztába azzal, hogy az ukránok el voltak látva a legmodernebb, vállról indítható tankelhárító rakétákkal. Az ukránok sorra lőtték ki az orosz tankokat. Ekkor hagytak fel Kijev elfoglalásával és tértek át az alapos tüzérségi puhítás taktikájára. Vagyis az ukránok többé már nem számíthatnak az orosz tankok tömeges öngyilkosságára.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________