Hitted volna? Az ateisták szexuális élete élménydúsabb, sőt, aki élete folyamán maga mögött hagyja a vallást, annak is, állítja Greta Christina  (http://bit.ly/jlxlx2)  a Szex és Világiság című tanulmányában.

2011 januárjában Darrel Ray pszichológus (ha kíváncsi vagy miket csinált, menj rá a Googlira) és Amanda Brown a Kansasi Egyetem hallgatója (ha-ha professzor és tanítványa?) rátépett a szexualitás és szex-terápia témákra, aminek keretein belül 14.500 főből álló csoportot vizsgáltak, aki között voltak ateisták, agnosztikusok és más de nem vallásos emberek. Azt vizsgálták, hogy a vallás miként hat ki az emberek szexualitására, a vallás elhagyása hogyan hat, az egész élete alatt ateistának, más-e a szexualitása mint annak, aki újra vallásos lett, és így tovább. A Sex and Secularism: What Happens When You Leave Religion? Vagyis: Szex és Világiság: Mi történik, amikor hátat fordítasz a vallásnak? Fenn van az Interneten és amennyiben mind a 46 oldal zaftos részletre kíváncsi vagy (és tudsz angolul) beleértve a táblázatokat és a grafikonokat is, az egyéni történetekről már nem is beszélve, akkor ingyen letöltheted (csak regisztrálnod kell magad a honlapon). De, ha csak a lényeg érdekel…. Ha otthagyod a vallás, a szexuális életed felvirágzik…… nem is kicsit, de nagyon.

Csámcsogva a részleteken kiderült, hogy az ateisták és egyéb nem hívő emberek számára a szex sokkal nagyobb élményt jelent (vulgárisan: jobban élvezik) mint amikor még hittek istenben. Ugyanis szex közben nincs bűntudatok [Ez a fránya hatodik parancsolat. Mindig mondtam, hogy lebénítja a keresztény világot.] Persze van más is. A nem istenfélők a gyermekeiknek egészségesebb példát mutatnak és még arra is vetemednek, hogy felvilágosítsák őket.

Máskülönben a két csoport között nincs sok különbség, nagyvonalakban ugyanúgy csinálják, azonos korban kezdik, azonos gyakorisággal maszturbálnak, néznek pornót, alkalmaznak orális szexet, dugnak félre, és így tovább. Tehát a bűntudat semmit se akadályoz meg, csak ott lebeg a hívők feje felett a BŰN. Viszont, aki „elfordul istentől” szép lassan megszabadul a bűntudatától is, meglepő gyorsasággal. Mindenben egyformák, kivéve a kielégülést, mert ott aztán ég és föld.

Az egésszel van azonban egy apró hiba. A felmérés az Interneten keresztül történt, ami azt jelenti, hogy a 14.500 darabból álló minta minden csak nem reprezentatív. Ugyanis, az vett részt benne, aki valahogy összefutott a felmérés lehetőségével és kedve szottyant rá, és persze főleg ateisták. Csakhogy ez a felmérés nem új, volt már hasonló, nem is egy és mit ad isten (elnézést ateisták) az eredmények nagyvonalakban azonosak. Ez viszont nem csoda, mert szexualitással kapcsolatos kérdésekre az válaszol, aki akar. Valóban reprezentatív felmérést ebben a témában nem lehet. Senki sincs biztosítva arról, hogy a válaszadó a valóságot köti a kérdező orrára. Aztán van itt még más is. Egyáltalán nem mindegy, hogy ki melyik vallásnak fordított hátat, mert a különböző vallások viszonya a szexhez nagyon nem egyforma. Akkor tehát mit is tudtunk meg? Hogy isten a szexuális élvezet nagy részét ellopja híveitől. Hogy akik leszoknak istenről bőségesen kárpótolva lesznek érte. Hogy az ateistáknak áll a zászló. Hogy „istent megtalálni” elég sokba kerül. Én semmiképpen nem fizetném meg az árát. 😀

Itt van orrunk előtt a görög példa http://bit.ly/l8TxRv csak követni kell!

[Olajos Tibor figyelemfelkeltése nyomán]: A hatalmas tartozás elől, a szegénységtől, munkanélküliségtől az olcsóbb megélhetést biztosító vidékre menekül a görög lakosság. [Helena Smith riportja]

Egy bevásárló megy el a gazdasági válság miatt bezárt üzlet előtt. A városi lakosság ezerszámra költözik vidékre az olcsóbb életforma miatt. Fotó: Orestis Panagiotou/EPA

Magasan Arcadia hegyeiben, egy falu szélén, rálátással a zöldellő rétre és a mögötte elhúzódó völgyre, egy hatalmas kőházban néhány athéni fiatal kezd új életet. Egészen az utóbbi időkig a görög városi fiatalok számára Andritsaina nem sokat jelentett. De ez – állítja Dikiakos Yiannis – még akkor volt, amikor Athén nem változott egy robbanó fészekké. Egy szép napon arra ébredtünk, hogy ebből elegünk lett. Szeretnénk valahol normálisan élni. Elmondása szerint Dikiakos az elmúlt hónapban felpakolta holmiját egy Land Roverre és a rácsatolt utánfutóra majd az üzletember áttelepült a 270 kilométerre lévő Andritsainába. Útközben, a folyókat és szakadékokat kerülgető, kanyargós utak mentén elhagyott épületekkel és üres otthonokkal tarkított falvakon ment át, ami furcsa látvány volt.

„Athén cserben hagyta a fiatalokat, már semmit se tud nyújtani nekünk. A politikusaink idióták…. Hatalmasat csalódtunk bennük” – mondja Dikiakos, akihez hamarosan tíz barátja fog csatlakozni, mert ők is úgy döntöttek, hogy maguk mögött hagyják a fővárost. Egyre többen az országon belüli elvándorlásra adják a fejüket, vidéken keresve vigaszt, mivel az adósság sújtotta ország a II. világháború óta soha nem tapasztalt méretű gazdasági krízissel birkózik.

„Ez egy merész döntés, de az emberek meghozzák” – mondja Galos Giorgos a macedóniai alföldön elhelyezkedő Proti Serron tanára. – „Már jött hozzánk két házaspár, de sok fiatalt ismerek Tesszalonikiben, akik vissza akarnak menni falujukba. Ők is a krízis áldozatai, nem képesek talpon maradni. Ha kapnának valamicske segítséget, némi hivatalos bátorítást, a visszaszivárgásból áradat lenne, mert a vidéken minden sokkal olcsóbb.”

Proti Serronba a  vándorlás nem tűnne fel senkinek, ha a falu nem lenne a néhai Konstantinos Karamanlis szülőhelye, aki az országot 1981-ben bevezette az Európai Unióba. Az államférfi fehér alabástrom szobra fel van állítva a falu főterén a kővetkező bevésett szavakkal: „Hiszek Görögország és népének felemelkedésében.” Majdnem 60 évvel a szavak elhangzása után egyre több görög kezdett el kételkedni az idős politikus igazában. Karamanlis szerint a fényes városokba történő felvándorlás volt a bizonyíték arra, hogy az ország az egyszerű agrártársadalomból egy modern nyugati gazdasággá válik.

A múlt héten az IMF és az EU azon vitázott, hogyan lehetne Görögországot újra megmenteni és nyíltan felmerült a kérdés, nem kellene-e az országnak kilépni az euro övezetből? Úgy tűnik, hogy Görögország jobban hányódik, mint bármikor a múltban. Az emberek egyre mérgesebbek, a civil engedetlenség a magasba hág, mert már nem bíznak a politikusaikban és ki vannak téve a piac kényének-kedvének, mivel a befektetők már nem hiszik el, hogy az ország el tudja kerülni a totális csődöt. A valóság az, hogy a görögök szarban vannak – mondta letartoztatása előtt az IMF vezérigazgatója , Dominique Strauss-Kahn – ha mi nem segítettük volna meg őket, két héten belül a kormány nem tudta volna kifizetni a közalkalmazottak bérét.

A dolgok iróniája az, hogy a múlt évi EU-IMF 110 milliárd € mentőöv feltételei tovább rontották a helyzetet. A közalkalmazottak fizetés elvonásának, a nyugdíjak csökkentésének, az adónövelésnek, és az inflációnak brutális hatása volt. Becslések szerint ez évben a GDP 3 %-al zsugorodik, vagyis egész Europe szerte Görögországban legnagyobb a válság.

Vasso Vitas, kétgyerekes családanya elmondása szerint, akinek közalkalmazott a férje és a havi 2000 Euróból nem képes kijönni: „Feladtuk a szórakozásainkat, nem vettünk új ruhákat, lemondtunk a heti többszöri húsevésről is.”

De a görögök azt is tudják, hogy az újra segítségre szoruló gazdaságuk még további áldozatokat követel. A helyzet sokkal rosszabbá válik, még mielőtt bármi is javulna. Egészen mostanáig mindenki azt gondolta, hogy a bevezetett megszorítások mellet egy-két év alatt túl lesznek a bajon. Most viszont az a véleményük, hogy nem látni a nyomor végét. A munkanélküliek száma hivatalosan 790.000, bár a valóságban ez sokkal több hiszen 150.000 kis és középvállalkozás szűnt meg az elmúlt egyetlen egy év alatt. Sokan attól félnek, hogy Európa közepén elhelyezkedő Görögország évtizedekre, soha nem látott financiális összeomlásba csúszik, amit politikai és társadalmi krízis követ. Rasszista feszültség és törvénytelenség árasztotta el az utcákat, amire a Giorgos Kaminis főpolgármester azt mondta, hogy Athén egyre inkább Bejrutra hasonlít.

Az Állami Műszaki Egyetem közgazdász professzora, Yannis Caloghirou szerint: „Görögország csatatérré vált, az EU politikusai a krízisen csak rontottak, ugyan is nem volt kidolgozott stratégiájuk, és az intézkedéseket apránként hozták meg, mert saját népük már nem bízik az európai intézményekben és abban, hogy a politikai rendszer meg tudja oldani a helyzetet. Különben attól tart, hogy az ország irányíthatatlanná válik és a szélsőjobb kihasználja a helyzetet.

Eddig a fordítás, és most az elgondolkodás következik. Próbáljátok összevetni a görög és a magyar helyzetet. Ehhez itt közlöm a görög számokat: GDP visszaesés 2011-ben = 3 %. GDP =P 230 milliárd €. Tartozás = 340 milliárd €. Éves állami bevétel = 40 milliárd €. Egy főre eső tartozás = 30.000 €, azaz 8,25 millió Ft.

Nem a magyarországi szárazságról van szó, ami különben még elviselhető. Hanem a globális szárazságról. A dolog úgy néz ki, hogy bár időnként hatalmas esőzésekre kerül világszerte sor, ami áradásokat eredményez, a mezgazdaság számára nélkülözhetetlen csapadékmennyiség évről évre kevesebb. Az alábbi világtérkép nagyon jól illusztrálja a helyzetet. A térkép által feltárt tényekhez nem kell sokat hozzátenni. A helyzet egyértelmű, a kilátások katasztrófálisak. Szakemberek becslése szerint a világ élelmiszer termelése a közeljövőben 20-40 százalékkal vissza fog esni. Ez a hiány további áremelkedésekhez vezet, aminek beláthatatlan társadalmi következményei lesznek.

Kína: Észak Kínában 50 éve nem volt ilyen szárazság.

Ausztrália: Ausztráliában 2004 óta töretlen a szárazság, amelynek mértéke meghaladja a 117 éve vezetett feljegyzések bármelyik évét. A Murray folyó kiszáradt, amire még nem volt példa. A kétségbeesett farmerek egy része  elhagyta a földjét.  

USA: Középső részét szárazság sújtja. Kaliforniában, Texasban rekord szárazság van

Argentína: Fél évszázada nem tapasztaltak ilyen szárazságot. A termés 50 százalékkal alacsonyabb a megszokottnál.

Brazília: Követi Argentínát kisebb mértékben.

Kenya: Másfél éve egy csepp eső se esett. A többi kelet-afrikai országban a helyzet alig valamivel jobb.

Európa: Valódi szárazságról még nem lehet beszélni, de Európa nem képes a világon jelentkező hiányt pótolni.

Tulajdonképpen valamennyiünk nagy kérdése ez, mi lesz, ha nem lesz több fosszilia? Erre akar minden értelmes ember felkészülni. Ezt kellene valahogy kitalálni. Hogy segítségetekre legyek, kerestem egy….hm…tanulmányt? Nem, egy előadást. A helyzet az, hogy egy pasi az ExxonMobiltól május 14-én tartott egy előadást a Worcesteri Politechnikai Intézet diákjai előtt, akik viszont ezt rendkívül furcsának találták, hogy pont a globális felmelegedésért „legtöbbet tett” EXXON munkatársa oktassa ki őket. Meghívta tehát egy másik pasit a Szénutáni Intézettől, hogy ő is tartson egy beszédet. Ez utóbbiból fogtok most olvasni néhány érdekes részt.

Elveink ellenére a mindennapi életünkben mi valamennyien fogyasztunk nyersolaj származékokat és földgázt. Ezek csodálatos nyersanyagok, fajlagosan rengeteg energiát tartalmaznak, és hasznos vegyészeti alapanyagok is. Nem csoda, ha az ipari társadalom alapjait képezik. Sajnos azonban a készletek nem végtelenek, és éppen ezért a kezdet kezdete óta világos volt, hogy felhasználásukkal ellopjuk a jövőnket. Az első időben a tartalékokhoz képest a fogyasztás olyan minimális volt, hogy a források kimerülése csak egy elméleti lehetőségnek tűnt az idők nagy távlatában. Tudható volt, hogy a fossziliák egyszer majd ki fognak fogyni, de az csak az ük-ükunokák problémája lesz. Ezzel szemben a nemzetközi Energia Ügynökség adatai szerint a csúcs olajt 2006-ban értük el. Exxonék szerint ezzel nem kell törődnünk, mert még fantasztikus mennyiség van elbújva a földkéreg alatt. Technikailag ez igaz, de a könnyen hozzáférhető olajt és gázt már learattuk. Ami erőforrás még van, az  rosszabb minőségű és nehezebben hozzáférhető. Az olaj és a földgáz egyre mélyebbről kerül fel, egyre nehezebben hozzáférhető helyekről, egyre drágább és veszélyesebb technológiák alkalmazásával, mint például a frakking, vízszintes fúrás, víz és nitrogén injektálás. Ez mind azt jelenti, hogy a kitermelés egyre drágább, egyre költségesebb. A növekvő energiaárak negatívan hatnak a gazdaságra.  

Sajnos, nem csak a termék egyre drágább, de a környezeti károk is egyre súlyosabbak. Tekintve, hogy az olaj és gázipar egyre merészebb technológiákat alkalmaz, egyre nagyobb mértékben jönnek elő nem várt hibák, mint például a közel múltban a Mexikói öbölben. Az ilyen hibák hatalmas területeken jelentenek katasztrófát. Természetesen a legnagyobb katasztrófa a Föld atmoszférájának a megváltoztatása. A fossziliák elégetéséből származó széndioxid megváltoztatja a Föld klímáját és elsavasítja az óceánokat. Ezeknek a következményei valóban elriasztóak. Emelkedő tengerszínt, szélsőséges időjárás, csökkenő mezőgazdasági termelés, óceáni halfogás visszaesése. Fütyülök az éhező jegesmedvékre, amikor az emberiség éhezésére van kilátás.

De várjunk csak egy pillanatra!  Fejlett világban végzett felmérések szerint az emberek fele nem hiszi el a globális felmelegedést, vagy ha igen, akkor se a CO2 miatt. Végül is hogyan beszélhetünk globális felmelegedésről, amikor számtalan helyen rekordméretű havazásnak lehetünk a tanúi? De tegyük fel, hogy tényleg van felmelegedés, miért nem lehet az a vulkán kitörések következménye, vagy csak a természetes ingadozásból következő jelenség? Esetleg a tehenek nagymennyiségű fingásából, vagy talán a nap lett melegebb. — Nem csoda a sok kétely, amikor egyesek szisztematikusan törekednek arra, hogy az embereket megtévesszék.

Természetesen, ha azzal a kritikus felfogással közelíted meg a témát, amit itt a Worcesteri Politechnikai Intézetben is tanítanak, akkor valószínűleg ugyanarra a következtetésre juttok, mint amire azon tudósok hatalmas többsége, akik kellő alapossággal tanulmányozták ezeket a kérdéseket. A tudományos közösség majdnem tökéletesen egyetért abban, hogy a Föld melegszik, aminek az egyetlen elfogadható magyarázata a CO2 szint folyamatos növekedése, ami természetesen a fossziliák égetéséből származik. Az ilyen fokú konszenzus a tudósok között csak akkor lehetséges, amikor a következtetéseket elsöprő bizonyítékok feltárása előzi meg.

Nem azért vagyok itt, hogy  támadjam az ExxonMobilt, de néhány dolgot le kell szögezni. Ez a multi komoly szerepet vállalt abban, hogy a társadalom jelentős részében kétségeket ébresszen a klímaváltozással kapcsolatban. A lelkiismeretes Tudósok Szervezetének 2007-es jelentése rámutat arra, hogy az ExxonMobil átvette a dohányipar míszinformációs taktikáját. Mint tudjuk ez a taktika 80-as években oda vezetett, hogy a  dohányipari megszorításokat vissza akarták vonni. A jelentés feltárja, hogy az ExxonMobil 1998 és 2005 között 16 millió dollárt költött 43 őket támogató szervezetre, akik a globális felmelegedéssel kapcsolatos tudományos eredmények megmásításán dolgoztak. ExxonMobilnak sikerült kétségeket ébreszteni még a legegyértelműbb tudományos eredményekkel kapcsolatban is tudományosnak hangzó hamis érvelésekkel, ami a szövetségi kormány akció terveinek a leállításához vezetett. A megtévesztő propaganda sikeres volt. Az elmúlt évek során a nemzet két nagy politikai pártja jelöltjeitől elvárta az aktív szkeptikusságot a klímaváltozással kapcsolatban. ExxonMobil számára ez egy hatalmas győzelem. Az elköltött 16 millió dollár bőségesen meg fog térülni. De a Föld és a fiatal generáció számára ez egy katasztrófa.

Viszont mindenki tudja, beleértve ExxonMobilt is, hogy a XXI. század folyamán a fossziliák égetéséről át kell térni valami más, energia kinyerő eljárásra. Néhány azonban ezt az átállást minden áron, a élhető legnagyobb mértékben akarják késleltetni, de ha tetszik, ha nem, a késleltetést nem lehet a végtelenségig fokozni. Arról nem beszélve, hogy ez a késleltetés rendkívül veszélyes különböző okokból kifolyólag. Ezek közül a legfontosabb, ha nem lesz időben (és most már úgy látszik, nem lesz) alternatív energia forrás, akkor a hagyományos,  fossziliák ára a társadalom jelentős részének megfizethetetlen lesz. Hogy ez mekkora felforduláshoz vezet, azt nehéz vizionálni. Ez azonban ExxsonMobilnak nem fog fejfájást okozni, ellenkezőleg, drágább üzemanyag egyenlő nagyobb profit. Nem hiába akarják elterelni a figyelmet a valódi veszélyről.

Mi most az emberi történelem legnagyobb fordulópontja előtt állunk. Életetek folyamán olyan változásokat fogtok megélni, amire még nem volt példa. Nyitva fog állni az út előttetek a társadalom, és annak fenntartásához szükséges eszközök teljes átalakítására: energia rendszer, élelmezés, szállítás – utazás, pénzügyi rendszer. Ez, természetesen nyilvánvaló, mert a jelenlegi energia kinyerés, élelmiszer termelés, és szállítás nem tartható fenn olyan körülmények között, aminek megjelenése folyamatban van. Az életetek folyamán a társadalomnak meg kell oldani néhány alapvető problémát:

– Hogyan termeljünk élelmiszert fosszilis energia igénybevétele nélkül, talaj erózió nélkül, és az egyre kevesebb víz mellett.

– Hogyan lássunk el 7 milliárd embert a meglévő természeti kincsek kimerítése nélkül.

– Hogyan szervezzük újjá a financiális rendszerünket annak érdekében, hogy alapvető funkcióját el tudja látni, olyan gazdaság mellett, ami növekedés helyett inkább zsugorodni fog.

Ezen problémák megtoldásához idő, intelligencia és bátorság kell. Ez egy olyan feladat, ami igazi hősöket illet, akik teljes erőbedobással iparkodhatnak megfelelni az idők kihívásának.

Annyit tennék hozzá, hogy a végső kicsengéssel természetesen nem értek egyet, de ez nem lehet meglepő azoknak, akik ismernek.

„Hivatalosan” a szerelem az éhség és a „mániás-megszállottság rendellenessége” (angolul: obsessive-compulsive disorder) kereszteződése. [Én viszont azt állítom, hogy szexualitással kapcsolatban kiváltott ideiglenes, egzaltált állapot, de most nem én számítok]  Valójában olyasmi érzés, mint a csokoládémajszolás. A szépség pedig a szerelmes ember szemében nem sokat nyom a latba.

A szerelmes emberek agyában lejátszódó folyamatok kutatási eredménye hideg vizes zuhanyként hűtötte le ősidők óta dédelgetett romantikus elképzeléseinket. Helen Fisher (Rutgers University, New Jersey) antropológus által vezetett kutató csoport felkért hét férfit és tíz nőt – akik állításaik szerint halálosan szerelmesek voltak – hogy nézzenek meg szerelmükről egy fényképet, illetve más ismerős személyről, miközben rá voltak kötve egy mágneses-rezonancia erősítés elvén működő leképezőre (MRI). A leképezés szerint egy szerelmi viszony elején az indítékkal és jutalommal asszociált, dropaminben gazdag agyterületek nagyfokú aktivitást mutatnak, amikor szerelmük fényképét látják. És persze minél mélyebb a kapcsolat, annál nagyobb az aktivitás. A kutatókat meglepte az, hogy bár a szerelem nagyfokú érzelemgazdagságot jelent az agy érzelemért felelős részében az aktivitás nem növekedett meg. Ezek a részek mind addig nem aktiválódtak, amíg a kapcsolat nem ért el egy későbbi, érettebb szakaszt.

Az eredmények azt sugallják, hogy a romantikus szerelem mindössze egy indíték, egy ösztönző erő, mint amilyen az éhség vagy a szomjúság. Egy kapcsolat elején az agy tervezéssel van elfoglalva és az élvezet megszerzésére hajt. Csakhogy a „ráhajtással” foglalkozó agyterület akkor aktiválódik, amikor az ember például csokoládét majszol.

Végül is, az eredmények szerint a szerelem hasonlít a mániás-megszállottság rendellenességére (MMR), [Emlékszel? amit én egzaltált állapotnak becéztem], mivel a kutató­csoport olyan agytevékenységet észlelt, ami az MMR-re utalt. Megjegyzendő, hogy az aktivitás intenzitása egyenesen volt arányos a kapcsolat hosszával, kitartva egészen az érzelmi állapot beköszöntéséig. Ennél a pontnál az ember átlép „mániáján” és, egy tartós kötődést alakit ki, vagy a szerelem megszűnik [vagyis az egzaltált állapot].

Tapasztalat szerint azoknak az embereknek az agyában alacsony a szerotonin szint, akik MMR-ban szenvednek. Ez összevethető azzal az 1999-es olasz jelentéssel, miszerint szerelembe eső emberek vérének szerotonin szintje meredeken zuhan (NewScientist 1999-07-31. p 42.) Viszont a depresszióban szenvedőknek is alacsony a szerotonin szintje, aminek emelését antidepresszánsokkal érik el. Ez az eljárás azonban problémát okozhat az agy megfelelő részének érzékenysége miatt. Konkrétan antidepresszánsok szedése megakadályozza a szerelembe esést.

Nem megmondtam? Idegnyugtatók hatása alatt az egzaltáltság nem tud kialakulni. Illetve a nyugtatók szedése csökkenti a halálos szerelem mértékét. De ez nem minden. A hatás nők és férfiak esetében nem ugyanaz. A szerelmes nő már a kapcsolat elején nagyobb érzelmi aktivitást mutat, és partnere fényképének láttán, a férfiaknál sokkal jobban átkutatják memóriájukat, újfent átélve múltbéli emlékeiket. Az sem fog meglepni senkit, hogy a szerelmes férfiak szerelmük fényképének láttán a nemi élvezetre koncentrálódnak, Helén Fisher szerint „aktiválódik a pénisz duzzadás tartománya” 😀 .

Egy másik érdekessége a kutatásnak az, hogy bár vonzónak találjuk a partnerünket, és a fényképe vágyat ébreszt bennünk, az agyunknak legalább egy része, amelyik esztétikai bírálatokkal foglalkozik, nem vakul el. A csinosságot igen objektíven állapítja meg, megegyezően semleges megfigyelő véleményével. Magyarul, a szerelem vak.

Időről időre kapok egy többnyire kétségbeesett levelet: Tibor bá, mikor? Mennyi idő van még hátra? A válaszom mindig ugyanaz, ezt senki se tudja! A napokban olvastam egy amerikai (orvos) szerző könyvét: Hogyan halunk meg. Rákos és más gyógyíthatatlan betegségben szenvedő betegek gyakran tették fel neki a kérdést: Doktor úr, mennyi van még hátra? Engem meglepett a válasz, és gondolom titeket is meg fog lepni: „Nem tudom, de még van idő. Kérdezés nélkül is tudni fogja, amikor már nincs sok hátra, azt minden beteg jobban megérzi, mint a rutinos orvos.” —– Amíg fogalmunk sincs, hogy „mikor”, addig még van bőven idő. Ennek viszont ellentmondani látszik egy új hír: Utah az első amerikai állam, amelyben június 1-jétől a dollár mellett ismét érvényes fizetőeszközzé teszik az állam által kibocsátott nemesfém-érméket, amelyek a májusban elfogadott törvény értelmében mentességet élveznek a tőkenyereség-adó alól. Az arany fizetőeszközre való visszatérés ötletgazdája Brad Galvez, Utah állam republikánus kormányzója, aki így akart tiltakozni a központi bank szerepét betöltő Federal Reserve Bank politikája ellen. Ugyanis egyre több amerikai veszíti el a dollárba vetett bizalmát.

Akkor most pontosítsunk! Utah államban továbbra is a dollár lesz a törvényes fizetőeszköz, de szabadon cserélhet gazdát az arany és ezüstérme is. Mi ennek az értelme? Hiába tudom azt, hogy a dollár értéktelen, a mindennapi élethez dollárra van szükség, pláne, hogy abban kapom a fizetésem. Viszont nem lenne jó, ha egy hirtelen értékzuhanás pillanatában jelentős mennyiségű dollár lenne a birtokomban. Persze vehetnék például ingatlant, de ha soron kívül  nagyobb összegre lenne szükségem, akkor az ingatlant el kellene adni, ami nem egyszerű dolog. Viszont, ha a pénzem nagyobbik hányadát arany érmékben tartom, a papírpénzt pedig a mindennapi kiadásoknál használom és ezért nem kell, hogy túl nagy összeg legyen a birtokomban. Ha mégis nagyobb összegre lenne szükségem, akkor az aranyérmékhez nyúlok, amit névértékben el fogadnak az ország határain belül.

Ez tehát logikus, de miért került erre a szokatlan intézkedésre sor, végül is erre még nem volt példa? Hát, ez az! Nyilvánvalóan Utah állam kormányzója úgy gondolja, hogy a dollár bedőlésére már nem kell sokat várni. Elég közel van a tűzhöz, lehet rálátása, vagy pedig az ő idegei mondták fel leghamarabb a  szolgálatot. De mit írnak erről a honi hírportálok?

Észak Karolin és Idaho követni akarja Utah államot, de a hírek szerint legalább kilenc másik államban is hasonló törvény kidolgozása folyik. De várjunk csak egy pillanatra. A hírek szerint egy Craig Franco nevű pasi már azon töri a fejét, hogy létrehoz egy letéti intézményt, ahová mindenki beadhatja az aranyát (hogy ne kelljen neki cipelnie), amiről kap egy fizetésnél használható bankkártyát. Ha jól sejtem, ez lesz az új rendszer első bankja, akik könnyen adhatnak ki több bankkártyát, mint amennyi arany letétbe lett helyezve. De van nekem egy érdekesebb sejtésem is.

Mi van akkor, ha ez a „mozgalom” semmi más, mint a papírdollár elhagyásának (jobban hangzik, ha azt írom: ottfelejtésének) az első lépése. Egye meg a fene a világban szétköltött sok billió dollárt, csináljanak belőle tábor tűzet a birtokolók, ezentúl mi majd arany fedezetű pénzzel fogunk egymás között kereskedni.    

http://www.huffingtonpost.com/2011/05/22/utah-gold-standard-silver_n_865333.html

http://allwaysbuying.com/component/content/article/47-fp-roknewsflash/104-utah-gold-currency-hb317

http://www.heraldnet.com/article/20110523/BIZ/705239945/1005

A RealClimate hírlevele szombat éjjel futott be hozzám, amit le is fordítok, mert az utóbbi napokban többen hitvallottak, hogy lófasz a CO2 seggébe, na meg azon tudósokéba is, akik az egészet kitalálták. Mára viszont a helyzet olyannyira kritikussá vált, hogy 17 Nobel-díjas közös levelet fogalmazott meg. Tehát, kedveseim, nem Tibor bával vitáztok, hanem 17 Nobel-díjassal, és nem a cserebogarak halhatatlansága a téma, hanem az emberi faj eltűnése a Földről. Na, tehát – vigyázz, kész, rajt:

17-én, szerdán Stockholmban összegyűlt 17 Nobel-díjas, akik közzétettek egy igen figyelemreméltó kiáltványt, amelyben „általános alapvetgő változást kértek annak érdekében, hogy a környezetünk lerobbanását megállíthassunk, és visszafordíthassuk.” A Stockholmi kiáltványban arra a megállapításra jutottak,  Stockholm Memorandum hogy az emberiség belépett egy új geológiai korszakba (antropocén), ahol a globális változás okai között az ember áll az első helyen. A kiáltvány leszögezi: A tudomány egyértelművé tette, hogy olyan bolygóméretű határvonalakat hágtunk át, amelyek az elmúlt 10.000 évben az emberi civilizációk számára biztonságot nyújtottak. […] Már nem zárhatjuk ki annak valószínűségét, hogy kollektív tevékenységünk következményei olyan határvonalakat fog átlépni, amely hirtelen bekövetkező, visszafordíthatatlan következményekkel jár az Ember és az ökológiai rendszer részére. Egyértelmű, hogy jelenlegi életstílusunkat nem folytathatjuk. A halogatások ideje lejárt. A klíma szkeptikusság luxusát már nem engedhetjük meg magunknak.

Az egymással összefüggő szegénység-, fejlesztés-, öko-rendszer összeomlása-, és a klíma krízis- témákkal foglalkozó három napos szimpózium (amelyen a svéd király is részt vett) eredményezte ezt a közleményt, amiben a Nobel-díjasok azonnal végrehajtandó, vészhelyzet intézkedések meghozatalát, valamint hosszú távú strukturális megoldásokat követelnek, amihez nyolc, elsődleges fontossággal bíró terület részére adtak specifikus javaslatokat. Példának okáért a klímapolitikával kapcsolatban a következőket javasolják: A globális felmelegedést tartsák 2 °C alatt, ami azt jelenti, hogy a CO2 kibocsátás globális maximuma nem következhet be később, mint 2015, de hozzáteszik, hogy a 2 °C melegedés is komoly veszélyeket rejt magában és szükségessé tesz nagyfokú adaptációs erőfeszítéseket.

A kiáltványt átnyújtották az ENSZ tisztviselőknek, akik Stockholmba utaztak a szimpózoiumon résztvevő szakemeberekkel és Nobel-díjasokkal lefolytatott megbeszélés végett.

Akkor most hadd hangsúlyozzam ki. A Nobel-díjasok szövegezéséből egyértelműen kiderül, hogy a legnagyobb veszélyt az ember által kibocsátott CO2 jelenti. Ebben a témában nincs tudományos egyet nem értés. Van viszont gazdasági érdek miatt terjesztett szándékos zavar keltés. Jó lenne, ha mindenki emlékezne az intelemre: A halogatások ideje lejárt! 

A forradalom olyan, mint a ragályos betegség, terjed. Egy jelentéktelen arab országban, egy jelentéktelen utcai incidens elég volt ahhoz, hogy hetekkel később Gaddafi teljes katonai arzenálja hadba állításával egy totális helyi háború dúljon. Az arabok között divatba jött a felkelés. Annak idején én is jártam politikai szemináriumra, mert kötelező volt, rettenetesen untuk, és biztosak voltunk abban, hogy egyetlen egy szó se igaz abból, amit hallottunk. Pedig mondtak értelmes dolgokat is. Például: akkor lesz forradalom, ha az uralkodó osztály már nem képes fenntartani, a munkásosztály pedig már nem hajlandó tovább eltűrni a kizsákmányolást. Meg ugye az megy fel a barikád tetejére, aki csak a láncait veszítheti el (na meg az életét). Ez utóbbi nagyon igaz a spanyol ifjúságra, mert a februári felmérés szerint a  25 év alatti spanyol munkavállalók  44,6 százaléka munkanélküli. Közülük gyakorlatilag minden másodiknak van csak munkája, és valószínűleg nem a szakmájának megfelelő. Ennél is szomorúbb, hogy nem is lesz munkájuk (ahogy a magyar munkavállalóknak se lesz). Az ok nagyon egyszerű, nincs szükség a munkájukra, és nem is lesz. Ezt a témát kellene lekezelni.

Szem és fültanúja voltam a hatvanas években, amikor a TUNGSRAM művekben szétnéző indiai delegátusnak a hazaiak el akarták adni a legmodernebb lámpa gyártósort. Óránként x ezer lámpa és csak egy ember felügyeli a gépet. De az indiaiakat nem érdekelte a gépsor. Azt mondták, hogy nekik olyan gyártósorok kellenek, amelyekről csak tized annyi lámpa jön le óránként és legalább 12 ember kell a gépsor kiszolgálásához. Ugyanis, náluk rengeteg a munkáskéz, és nem sietnek. Ja kérem, ilyen gépet mi már 30 éve nem gyártunk. Miért nem? Mert ez ellenkezik az amerikai profit maximalizálás elvével. Sokat termelni (sok profit) kevés munkaerővel (kevés rezsi). Hogy a technológiai fejlődés nem munkásbarát, azt már az ipari forradalom kezdetén is tudták. Angliában ezért tiltakoztak a szabók a varrógép elterjedése ellen.

Kompromisszum pedig nincs. Az uralkodó plutokraták a maximalizált profitból nem hajlandó semmit se átengedni a széles tömegeknek. Ha pedig a munka nélkül maradókat segélyen kell tartani, akkor a közpénzekhez nem hajlandók hozzájárulni adók formájában. Ezért vezette be Orbán az egykulcsos adórendszert, ami elvileg azt jelenti, hogy a 44,6 % életben maradását főleg az 55,4 % adójából fedezik, mert a tőkésnek nincs esze, csak és kizárólag a kapzsiság hajtotta harácsoláshoz van érzéke. Tehát a végsőkig feszíti a húrt. Nálunk is érik már a szőlő. A rendvédelmiek egész tisztességes tüntetést hoztak létre, és az ügy még nem csengett le. Bár lehet, hogy csak egy kurva nagy cselnek vagyunk a szemtanúi. A rendőrök a végén mindent meg fognak kapni, de tudni fogják, hogy az bármikor visszavehető, tehát rá fognak hangolódni a „rendcsinálásra”, azaz senki más nem fog kapni semmit és majd nézhet farkasszemet a tisztességesen megfizetett rendfenntartókkal.

Spanyolországban, ahová elsőnek csapott át az arab forradalmi tavasz hangulata, más szelek fújnak. A fiatalok megunták a korrupt politikusokat. Ami azt illeti, mi is meguntuk. Oké, kergessék el őket. De ki lesz helyettük? Ez nem egy akadémiai kérdés, hanem nagyon is valós? Államapparátusra szükség van! Aki bekerül, az a mára kialakult általános emberi morál szerint azonnal korrupt lesz. Passz. A társadalmi fejlődés megérkezett abba a szakaszába, ahonnan nincs további út. Finis, itt a fal a zsákutca végén. De ez a vég nem lesz szép, mert a szereplők nem tudják, hogy a játéknak vége, indítanak tehát egy kis forradalmat, ami – a sors úgy hozta – a spanyoloktól indult el.

Őszintén! Láttad a képeket? Ezek nem fogják abbahagyni. Szíriában a rendfenntartók éles töltényekkel már 850 embert öltek meg. Se a tömeg, se a rendfenntartók nem unták még meg. A spanyoloknál még nem halt meg senki. Majd fog, de a kilátástalan fiatalok nem fogják abbahagyni, mert nem is hagyhatják abba, ugyanis a céljuk elérhetetlen, de a céljuknak nincs alternatívája. Nem arról van szó, hogy a másik oldal nem akar engedni. A másik oldal nem tud engedni, mert amit követelnek az nem teljesíthető. Ahogy Orbán ígérete se teljesíthető. A jólétnek az egész világon vége, csak van egy kis kifutás, amíg a tartalékokat feléli az emberiség. De a tüntető, forrongó tömegek nem tudják, hogy a követelésük teljesíthetetlen. És az igazi tragédia ebben van. Észre kellene venni, hogy a 7 milliárd ember életben tartása csak úgy lehetséges, hogy a korlátlan mennyiségű nyersolaj dolgozott helyettük. Ma már nem korlátlan, tehát az élelmiszer termelés 20 százaléka már át lett irányítva a biodizel felé. Ez hiányt jelent, ami áremelkedéssel jár. Egyre több ember van munka és persze jövedelem nélkül, azaz nyomorúságos segélyből kénytelen élni, miközben a megélhetési költség meredeken emelkedik.

Túl sokan vagyunk, túl sokat fogyasztunk. Most úgy látszik, hogy az emberiség létszám csökkentését sorozatos forradalmak fogják elvégezni.   

Ami számunkra a legfontosabb, hogy a múlt hévégén beindult spanyol „események” jól tükrözik azt, ami nálunk is be fog következni. A fiatalok lázadása és annak végkimenetele, esetleg más társadalmi  csoport kezdeményezésére nagyvonalakban nálunk is be fog következni. A spanyol események figyelése jó leckének fogható fel. A csatolt videó „online”, mindig a pillanatnyi eseményeket rögzíti.

 http://www.forbiddenknowledgetv.com/page/1739.html  

Snowwolf niknevű (Emese) hozzászólónk lefordított egy román forrásmunkát a GM témáról, amit némi szerkesztéssel alább olvashattok:

A gének a kromoszóma azon elemei, amely többek között meghatározzák a felmenők tulajdonságainak, és néhány halálos kimenetelű betegség örökíthetőségét is. Miután az emberi génállomány feltérképezése elkészült, a tudomány nagyot lépett előre az örökletes tényezők felismerésében és kezelésében. Például úgy, hogy  felfedi az emlőrákra hajlamosító gént, lehetőséget nyújtva a betegség megelőzését elősegítő kezelésre.
Eddig mintegy 10.000 emberi gént szabadalmaztattak az Egyesült Államokban. Ám,  ezen szabadalmakat megkérdőjelezte nemrég egy amerikai bíróság. Ugyanis a jelenlegi jogszabályok értelmében, az emberi testnek életfontosságú része valaki más tulajdonát képezheti. Konkrétan, azok a gének, amely jelzik a mellrák kialakulásának lehetőségét,a Myriad Genetics tulajdonában vannak. Annak kiderítésére, hogy a betegség örökletes-e, el kell végezni a Myriad Genetics szabadalmaztatott BRAC vérvizsgálati tesztet. Amennyiben ezek a mutációk megtalálhatók, az azt jelenti, hogy nagy a kockázata a fejlődő emlő- vagy petefészekráknak (négyszer nagyobb a mellrákra és negyvenszer a petefészekrákra). A Myriad Genetics az egyetlen cég amelyik a tesztet elvégezheti a szabadalom alapján, és egy tesztért 3200 dollárt kér.

Myriad Genetics szabályozza az összes vizsgálatot a mellrákot örökítő két génnel kapcsolatosan, és ez az egyetlen olyan vállalat, amely szabadalmaztatta ezeket a géneket. Senki más nem tesztelheti, a kutathatja, illetve nem fejleszthet ki terápiákat a Myriad Genetics hozzájárulása nélkül .

Mára már az emberi génállomány egyharmada szabadalmazott. A szabadalmazások 1980-ban kezdődtek, amikor az amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy egy életformát is lehet szabadalmaztatni (ebben az esetben a kiömlött nyersolaj szennyeződések felzabálására használt genetikailag módosított baktériumok). Több biotechnológiai vállalat nyitott ajtónak látta ezt a határozatot sok más életforma szabadalmazásához, mint pl. az emberi gének. Azóta, 10.000 gén van szabadalmazva, közel egyharmada az összes emberi génnek. Lory Andrews, a College of Law Chicago-Kent tanára azt mondta, hogy a gének szabadalmazása komoly negatív hatással van az egészségre. „A szabadalom kimondja, hogy: Enyém a gén, enyém ennek bármely jövőbeni mutációja, bárhol és bárki által legyen az felfedezve. Ezáltal birtokolja a bárhol utólag felfedezett vonatkozó kezelést is, és ebben az esetben, a Myriad tulajdona az a gén, amely a mellrákot okozza,” magyarázza Andrews .

De nem ez az egyetlen olyan cég, amely ezekből a szabadalmakból profitált. Dr. Aubrey Milunsky, a Bostoni Egyetem világhírű vezető genetikusa azt mondta, hogy „kénytelen voltam megállítani 14 genetikai teszt végzését gyakori betegségek kimutatására. Egy süketséget okozó szabadalmazott gén miatt (az Athena Labs figyelmeztetésére) Milunsky nem végezheti az izomsorvadás és policisztás vese betegségek genetikai tesztelését. Milunksy szerint „A gén egy természetes, élő dolog. Hogy az ördögbe lehet a gének szabadalmát engedélyezni?”

Ha a teljes genetikai szerkezet vizsgálatát végzi bárki is, kerülni kell a szabadalmazott gén vizsgálatát, mert ez a szellemi tulajdon megsértése lenne. Ha ezt a vizsgálatot el is végzik, az eredményeket nem hozhatják nyilvánosságra. „Egy szabadalmi törvény szerint nem szabadalmazhatóak a természeti törvények, a természet termékei és az elvont gondolatok. Ez a jog sérül az emberi gén szabadalmazásával” érvel Chris Hansen. „Ha a Myriad Genetics felfedezi a mellrák gyógyszeres kezelését, új gyógyszert vagy tesztet, akkor ezeket szabadalmazhatja. Amit nem lenne szabad szabadalmaztatnia, az maga a gén” magyarázza Hansen.

Egy héttel ezelőtt egy szövetségi bíró úgy határozott, hogy az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) győzött a Myriad Genetics-el szemben. A bíró szerint az emlőrákot okozó gének és ezek vizsgálatának szabadalmaztatása jogtalan , mert az emberi gének valóban a természet termékei.

Az eredeti cikk megtalálható: http://bit.ly/jlxlx2

Erre röviden csak azt mondhatjuk, hogy tombol a kapitalizmus, most már hazánkban is. A különböző társadalmi berendezkedésekre az volt jellemző, hogy bizonyos rétegek (vagy osztályok) számára kedvezőek, bizonyos rétegek számára pedig előnytelenek voltak. A kapitalizmus mai formája viszont a teljes emberiség számára jelent katasztrófát, mert egyes csoportok emberellenesen használják ki a lehetőségeket – természetesen hosszabb távon önmaguk kárára is. Az egyik ilyen csoport a múltkoriban tárgyalt MONSANTO multinacionális vállalkozás, ami – talán nem mindenki tudja – betette lábát Magyarországra is.

Ráadásul csak az isten tudja, hogy ezekben a fólia sátrakban mit tesznek-vesznek.

Minden esetre vegyétek észre, hogy a kapu mellett van egy őrtorony is, ahonnan körpanorámás kilátás van. A képeket készítő olvasónk (aki csak a Tamás keresztnevet árulja el magáról) beszámolója szerint a biztonsági őr lefényképezte őt. Ennek az égvilágon semmi értelme nem volt, csak a cég agresszív magatartását húzza alá.

Utálom ezzel kezdeni, de tényleg, a legutóbbi tanulmány feltárta a – sokak által sejtett – nagy igazságot: a macsó férfi – többek között – az orvoshoz fordulást „férfiatlannak” tartja, következésképpen élete rövidebb, mint a beszari alakoké.  

Ma már mindenki tudja, hogy a nők – nagy általánosságban – tovább élnek, mint a férfiak, ami a régebbi időkben pont a fordítottja volt, elsősorban a gyermekszülés kockázata miatt. Ez utóbbi túltett a háborúk okozta  férfiáldozatok statisztikai hatásán is. Tény az, hogy több volt az özvegy férfi, mint az özvegy nő. A modern egészségügy hajnaláig ez a kép nem is változott meg.

Mára azonban letisztult a kép. A férfiak jóval múlékonyabbak mint a nők, mert a férfi test biológiai felépítése sérülékenyebb, mint a női test, valamint a férfiak életvitele önpusztítóbb, mint a nőké. A férfivé serdülés közben felvett attitűdje: ne mutass gyengeséget, légy bátor. A biztosító társaságok igazolhatják, hogy a fiatal férfi a volán mögött sokkal felelőtlenebb, mint a fiatal nő, és természetesen gyakorta esnek áldozatul közúti balesetnek. De többet gyilkolnak meg közülük, követnek el öngyilkosságot és adagolják túl a drogokat. És valljuk be, az alkohollal, nikotinnal is gyakrabban mérgezi magát, mint a nők. Ráadásul ezekre az adatokat nem befolyásolja az eltérő nemzetiség, vagy pedig bőrszín. A nagyobb férfihalandóság mögött egyértelműen a macsó viselkedési forma áll. Mert az „igazi férfit” a veszélyek hidegen hagynak, a virtuskodás viszont nagy divat, aminek következményei sokszor tragikusak.

Mivel az adatok engem igazolnak, nyugodtan javasolhatom, hogy nézz végig saját családodon! Biztos vagyok benne, hogy a férfiak (nagyapák, dédapák) jóval előbb távoztak, mint házastársuk. Ez ellen nem sokat lehet tenni, hiszen a döntés az övék volt, amikor kockázatot vállaltak fel vagy egészségügyi tüneteket egyszerűen figyelmen kívül hagytak, de volt-e választásuk? Nem nehezedett-e rájuk társadalmi nyomás? A válasz mindkét esetben igen. Ma azonban más a helyzet. A társadalmi „elvárás” éppen az, hogy vigyázzunk az egészségünkre, hiszen a fogyasztói társadalom egyik pillére a sokszor feleslegesnek gondolt „táplálék kiegészítők” beszerzése és használata. Ma már nem övezi szégyen azt a férfit, aki törődik az egészségével, aki nem vállal fel felesleges kockázatot. Nem is nagyon teheti meg, hiszen az élete delén átlépő férfiak körében, egy újabb házasság keretei között, az újbóli gyermek vállalás „divattá” nőtte ki magát. A férfi új kötelessége az életben maradás lett.

De, ha kedvem támad, megtámadhatom a régi felfogást is. Ugye a logika az, hogy a macsó férfi kötelessége családjának a védelme. Ez dicséretes, de a halott férfi tudja a legkevésbé védelmezni a családját, a legkevésbé tudja ellátni az apai teendőket, ami jelentős ellentmondást szül. Nem kellene elfelejtenünk, hogy egy igazi férfi által nyújtott pótolhatatlan segítség nyújtásához az „igazi férfinek” jelen kell lenni, vagyis elsőszámú kötelességünk egészségesen élni, és vigyázni magunkra (is).  

Be kell vallanom, hogy 23 éves korom óta liberálisnak vallom magam, klasszikus liberálisnak, ami annyit jelent, hogy álláspontom szerint: minden ember szabadon intézi sorsát mind addig, amíg az más jogaival nem ütközik, más jogait nem sérti. Én, mint liberális, már akkor tiltakoztam az SZDSZ liberalizmusa ellen, amikor kardoskodtak a „pozitív diszkrimináció” mellett. Pusztán filozófiai úton, ha én mindenkinek tiszteletben tartom a jogait, vagyis mindenki úgy rendezi be az életét, ahogy kedve tartja, akkor se pozitív, se negatív diszkrimináció nem elfogadható. Ugyanis a „sorsát” mindenki megérdemli vagy saját jogon, vagy szülei joga alapján. Igen, a szegénységbe beszületni komoly hendikep, de ez nem egyedi. A középosztályba beszületni is hendikep a felső tízezerhez képest. Az élet teli van hendikepekkel, és hátszelekkel. Nézzétek meg, amikor oly nehéz volt bekerülni a Színművészeti Egyetemre, vagy az Orvosi karra, minden színész csemetéből színész, minden orvos csemetéből orvos lett. Véletlen? Nem, hátszél. Nem vagyunk egyformák, és nem születtünk egyformáknak. Ez az élet kegyetlen valósága, amin semmilyen ideológia nem tud segíteni. El kell fogadni adottságnak azt, ami adottság. A pozitív diszkrimináció tehát egy igen torz ideológiai tétel, ami ránk lett erőszakolva.

És kiket kellett pozitíven diszkriminálni, egyszerű magyar szavakkal kifejezve, kényeztetni? Természetesen a romákká előléptetett cigányokat, ami nem csak igazságtalan, de kifejezetten káros. Ugyanis a cigány kultúra sarkalatos, mélyen ülő tétele a többségi társadalmon való élősködés, aminek számtalan formája van. Ezek között vannak egyértelmű bűnözések, de minimum kihágások, amiknek tételes felsorolásától most elállok. Ezek szerint az európai társadalmakkal több száz éve együtt élő cigányokat meghatározott keretek között kell tartani, mert ha ezt nem teszik akkor várható, hogy a cigányság a többségi társadalom fejére nő, ami Magyarországon szépen be is következett. A mindenütt jelenlévő liberális zsidóságtól bátorítva a hazai cigányságba az elmúlt 20 év alatt jelentős változás állt be, már nem kér, kunyerál, csal, sunyin ügyeskedik, hanem követel. Mondva csinált jogait követeli egyre agresszívebben, és ahol teheti már terrorizálja a kisebb települések kiszolgáltatott magyar lakósságát, elsősorban ott, ahol a fiatalság már elvándorolt. Mindeközben a magyar média pedig falaz nekik. Nézzétek meg, mi az, amit a média helyett a kétségbeesett magyar emberek mondanak el a tényleges helyzetről. Az igazság elhallgatása a magyarság fájó sebeire rakott sóként működik. Akinek van rálátása, azok fokozódó kétségbeeséssel tárják fel a helyzetet.

A „veszélyeztetett” cigányokat a Magyar Vöröskereszt elvitte csillebércre, hogy kiheverhessék fáradalmaikat, megnyugodhassanak a felzaklatás után. Ez természetesen egy PR fogás volt, azt sugallva, hogy a markába kajánul röhögő cigányság valóban veszélyben volt. De a cigány nem tagadja meg önmagát – miért is tagadná? Következésképpen a csillebérci kalandnak a borítékolható következményei lettek. Íme egy beszámoló az eseményekről: Egy fővárosi kertészt megbíztak, hogy a cigánysereg levonulása után hozzák rendbe a Csillebércet a „cigányjárás” után. A kertész beszámolója szerint bár a cigányok csak két napot tartózkodtak ott, de az egész területet fertőtleníteni kellett. Az épületek között, ahol éppen rájuk jött a szarás, ott könnyítettek magukon, következésképpen a környék az ürülékektől bűzlött. A rendet rakó kertészek is csak különleges ruhában mehettek oda végezni a fertőtlenítést. A lakóépületekben a párnákat el kellett tüzelni a tetvek miatt. Az ágyakat fertőtlenítő szerrel kellett átmosni. És most jön a csattanó, az egész költséget a Magyar Vöröskereszt fizette! Az a Vöröskereszt, amelyik az önfenntartását a magyarok adakozásából fedezi.

Most még arra is ki kell térnem, hogyha valaki rá mer mutatni az elfogadhatatlan helyzetre, akkor az illető azonnal rasszista lesz, ami a törvény által üldözendő. Nem tudom mi lenne a rasszizmus abban, ha  valaki feltárja vagy csak megemlíti a tényt, a valóságot. A fene akarja kiirtani, vagy üldözni őket, de az egyértelmű, hogy a cigánykultúrával együtt élni lehetetlen.  Miért kell ráerőszakolni a többségi társadalomra azt, amihez semmi kedve. Miért feledkeznek meg tisztelt zsidó honfitársaink, hogy az általuk éjjel-nappal hirdetett liberalizmus legfontosabb tétele, hogy a jogait mindenki csak addig gyakorolhatja, amíg az mások jogait nem sérti. A magyar társadalomba beékelődött cigányok „joggyakorlása” kifejezetten sérti a többségi társadalom jogait. ENNYI.    

Aki nem élt az átkosban, vagy csak gyerek volt, annak sok mindennel kapcsolatban nincs semmi fogalma. Az átkosban ugyanis volt néhány dolog, ami nem is volt olyan nagyon átkos, és sokan örülnének, ha ma is lenne. Persze, azért mindennek meg volt az ára. Például a munkahelyeken állami költségen törődtek a dolgozók kultúrájával, illetve, iparkodtak a dolgozókban kifejleszteni valamifajta kultúrát, már akiben lehetett. A nagyobb vállalatoknál volt egy  úgynevezett kultúrfelelős, aki sorba járta a munkahelyeket és színházjegyeket árult kedvezményes áron, illetve részletre, amiket a fizetésnapon lehetett rendezni. De könyvekkel is házalt. Ehhez párosultak a kedvező árak. Színházjegy 18-22 forintért, amikor egy gépírónő „minimál bére” 1300 forint volt, vagyis 65 színházjegy ára. Átszámítva a mai állapotokra, ez 200.000 forintos minimálbért jelentene. Vagyis a „kultúra” olcsó volt. Ezzel azonban nem értem a sor végére. Létezett bélyeg klub. A klubtagoknak a legújabb kiadásul postabélyegeket a „bélyegfelelős” a kibocsátást követő napon leszállította. Sok helyen volt színjátszó csoport, énekkar (dalkőr), vagy például fotóklub.

Az Egyesült Izzóban is működött egy fotóklub a hozzátartozó sötétkamrával, mert akkoriban a képeket minden valamire való amatőr maga dolgozta ki. Vagyis elhívta a leexponált filmet, majd egy vetítő berendezéssel a megfelelő méretre kivetítve, papírképet exponált, előhívott, majd fixált, szárított. Szóval pepecselt egy csomót, de a munkájának volt is becsülete mind önmaga, mind pedig mások előtt, és lehetett élvezni az alkotást. Ez az, ami a mai munkából hiányzik. Természetesen nekem is van egy 10 Mpixeles gépem, és a számítógépre felrakott program segítségével a képekkel azt csinálok, amit akarok, de ez nem örömet hozó alkotás. Egyszerűen alkalmazom más által kifejlesztett programot a cél optimális elérése érdekében. Unalmas, monoton, kielégülést nem nyújtó munka. Nade vissza 1966-ba!

A munkahelyi fotóklub rendezett kiállításokat, és az ott bemutatott legjobb képeket tovább küldte országos versenyekre. Érdekes helyzet alakult ki. Nem a klubtagok versengtek a lehetőségért, hanem a klub nyaggatta a tagokat, hogy adjanak le képeket. A sok nyaggatásnak eleget téve, beadtam egy képet, amit az ausztrál „90 miles beach” tengerparton készítettem néhány évvel korábban. Gondoltam a tengerpart Magyarországon éppen elég egzotikus ahhoz, hogy díjazzák. Díjazták is, a kép ment tovább az országos versenyre, ahol I. díjat nyerve, bekerült a FOTO című havi folyóirat 1967 januári számába. Szerintem érdemtelenül, de ezt ítéljétek meg ti magatok. A fél évszázados, elsárgult magazinból kiszkenelt felvétel az alábbiakban látható:

Ezzel azonban a fotókőr tevékenysége nem merült ki. Időnként rendeztünk közös fotókirándulásokat is. Ez úgy nézett ki, hogy kitűztünk egy-egy magyar várost, ahová vasárnap reggel elutaztunk, persze vittünk magunkkal modelleket is, azaz néhány csinos csajt, akik boldogan jöttek a fotózásra. A nők már akkor is meg akarták örökíteni szépségüket és fiatalságukat egyaránt, amit a bősz fotósok elég gyakran ki is használtak.

Így esett, hogy egy tavaszi vasárnapra megbeszéltünk egy fotókirándulást Szentendrére. Ez valóban kirándulás volt, mert akkoriban még nem volt minden pesti háztarásban gépkocsi, tehát HÉV-vel mentünk. Előbb azonban találkozni kellett, amire kijelöltük az újpesti vasúti-híd pesti hídfőjét, ahol a Váci út kétfelé ágazik, jobbra Újpest felé, illetve egyenesen tovább Vác felé. Itt a járda elég széles volt ahhoz, hogy kábé 15 ember találkozzon. Én viszonylag korán érkeztem, majd szépen gyülekeztek a többiek is, mindenkinek  fényképezőgép a nyakában. Érdekes látványt nyújthattunk a különböző gépekkel, lencsékkel felszerelve, készen fényképek prompt készítésére, ami nyilvánvaló volt, még egy sültparaszt rendőr részére is, mely állatból egy darab éppen arra járt, és intézkedés kedvében volt, mert mi mást tehet egy vasárnap szolgálatra beosztott fakabát. Mérge levezetésére csak úgy intézkedik, és ugye abban az időben még nem szolgáltak és védtek, csak intézkedtek. És mit ad isten az egyik fotóklub tag későn érkezve átrohant a tilosban. Több se kellett a közegnek, azonnal a sípjába fújt, ami akkoriban divat volt, és magához intette a gyalogost. Erre – puszta kíváncsiságból – mi is errefelé vettük lépteinket. A rend bősz őrének más se kellett. Látott egy tucat ember fényképezőgéppel a kezében. Azonnal erősítést kért, és kapott. Minden bizonnyal a nyakba akasztott gépekkel hátráltattuk a jogszerű intézkedést.

Mivel bennem még nyomokban fellelhető volt az ausztrál szabadságszellem, ugyancsak járattam a pofámat. De a klub vezetője is próbálkozott egy kis szocialista dumával „nézze elvtárs mi az Izzó fotóklubjának vagyunk a tagjai és szocialista felvételeket akarunk készíteni a felszabadulás ünnepére – bla-bla-bla” ez persze jóval szerényebb szöveg volt, mint az enyém, de hiába. Rövidre fogja a szót, aznapra rendelt fotókirándulás elmaradt, a klubvezér és én estig az újpesti, nemrég épült rendőrkapitányságon vesztegettük időnket, amikor is a kapitány elvtárs belátogatott, hogy rendben mennek-e a dolgok, és ha már bent volt, kihallgatott minket. Megnézte a fényképezőgépeinket, kivette a filmet (hogy ő is intézkedjen egyet), majd hazaengedett vacsorázni.

A hatvanas évek második felében a hatalom még bekapta az embereket, de már nem rágta őket össze. Egy kis szopogatás után visszaköpte a jól beszart embereket a szocializmus építésének hétköznapjaiba, hogy szabad idejükben tovább fejlesszék kultúrájukat. 😀     

A meghirdetett honfoglalásra összesen 18-an jelentkeztek. Hogy kit mi motivált azt nehéz megmondani, minden esetre a 18 főnek 18 féle elképzelése lehetett, de ez így természetes. Mire helyszíni szemlére került a sor már csak 14-en jelezték, hogy jönnek. Az indulás előtt ez 10 főre csökkent, és a végén tegnap reggel 6 honfoglalóval és két gépkocsival nekivágtam a Budapesttől kb. 130 km-re lévő, nagyalföldi tanya látogatásába. A tanyában az alapító atya, Seregi Balázs fogadott három vendéglakóval, két férfivel és egy hölggyel + két apró gyermek, 1 puli kutya, egy ugráló kecske és egy tagban lévő, 11 hektár, 20 arany koronás föld.

Kötetlenül ismerkednek a leendő szomszédok

Tessék-tessék, be lehet szállni, egy hektár 800.000 forint és mindenki ott és úgy építi fel a házát, ahogy tudja. Aztán majd valahogy művelhetjük a földet közösen, vagy ki-ki alapon, minden megbeszélés tárgyát képezheti. Ekkor döbbentem rá, milyen kényes a kérdés. A túl sok megkötés pont annyira rossz, mint a túl sok szabadság. Ez utóbbi anarchiához, az előző diktatúrához vezet. A helyes egyensúly megtalálása nem könnyű feladat, ami természetesen Balázs vállát nyomja, aki különben biotermeléssel kísérletezik az „átmeneti” időre. A hagyományos mezőgazdasági termelés ugyanis jelenleg nem versenyképes a nagyüzemi gazdálkodással. Az állattartás is most indul be, amiről egy vemhes koca tanúskodhat. Gyümölcsfa telepítés is szerepel a tervekben, sőt – némi álmodozási szinten – még halastó is. Balázs különben nagyon rugalmas, roppant szimpatikus, lelkes, körültekintő, intelligens és az első „kapavágásokat” már megtette a leendő „honfoglalók” helyett. Már is vannak tapasztalatai. Szerintem ez egy hatalmas alkalom azoknak, akik a kitelepülést komolyan gondolják. Az is fontos, hogy nem kell azonnal kitelepülni.

Sok-sok aprólékos elképzelés létezik szakajtó számra. Így szép az élet, ha lehet tervezni. Terveknél több csak a tanulnivaló lehet. Nem vagyok  ellendrukker, de ezen a tanyán (ami egy tanya konglomerátum kezdete lehet) nem csak áram, Internet, víz, de még vezetékes gáz kis van, és ugye, amikor színre lép az Armageddon ezek mind nem lesznek. Balázs még életében nem vágott le csirkét, nem dagasztott kenyeret, nem élezett kaszát és nem csinált még sok száz fontos dolgot. Szóval nem vagyok ellendrukker, de ez még egy  nagyon nyitott, de szerintem roppant izgalmas új világ (lesz).

A tárgyallási szünetben pihenő a Tiszaparton

Volt sok eszmecsere, nézet ismertetés és titkos ábrándozás, de ezt senki nem fogja bevallani. Mégis, a legfontosabb – sőt az egyedül nagyon fontos az „emberi tényező”. A meghívók és a meghívottak fokozatosan kezdenek rádöbbenni mennyire fontos megválogatni, hogy egy turbulens világban ki lesz a közvetlen szomszédod a következő 50 évben, miben és hogyan számíthatsz reá, ha a szükség úgy hozza, mihez ért, milyen a természete. Tehát kedves honfoglalók! Értekezzetek egymással, ismerkedjetek össze, ismerjétek meg egymást, jöjjetek össze, a személyes ismertetet semmi se pótolja. Higgyétek el nekem, a főkérdés nem az, hogy hol és hogyan, hanem, hogy kikkel.

Folytassátok a vitát itt, a hozzászólások igénybevételével.   

Az 1980-as évek derekától kezdve Argentína legnagyobb, mintegy 5 millió hektár területű, és legtermékenyebb mezőgazdasági övezetén, a pampákon egyre fokozódó termőföld erózió jelentkezett, aminek következtében a hozam rövid időn belül harmadával csökkent. A probléma megoldására a farmerek olyan kísérletezésekbe kezdtek, amelyeknek lényege a szántásnélküli földművelés volt. A szántás elhagyása megállítja az eróziót, de kedvez a gyomoknak. A kérdés: erózió vagy gyomok?

Ekkor lépett a színre a Monsanto nevű multi, amely genetikailag módosított szója vetőmagot kínált a szükséges gépekkel és egy glyphosate nevű gyomirtóval együtt, „Roundup Ready” márkanév alatt. A GM szója gyomirtó rezisztens volt, a gyomokra pedig elég volt évente kétszer szétpermetezni a glyphosatét. A Roundup Ready technológia ragyogóan működött. 2002-re az 1971-es 37.700 hektárral szemben Argentínában már 11.600.000 hektáron termeltek szóját. 1997-hez viszonyítva a hozam 173 százalékra szökött fel. Az argentínai farmerek 2001-ben 5.000.000.000 dollár profitra tettek szert, annak ellenére, hogy a szója világpiaci ára 1996-hoz viszonyítva a felére esett vissza.

Közben az 1997-ben alkalmazott 14 millió liter gyomirtó mennyisége 2003-ra 150 millió literre nőtt, mivel a farmereknek egyre nagyobb koncentrációban kellett kipermetezni a gyomirtót, ugyanis a gyomok egymás után lettek rezisztensek a glyphosate-re. Ezzel egy időben jelentkeztek annak jelei, hogy a talaj mikroorganizmusainak kipusztulása rohamosan növekszik. Ennek következtében a talaj komposztálódása leállt, nem volt, ami lebontsa a szerves hulladékot. Mindezek tetejére a biológiai vákuum kitöltésére tömegesen kezdtek megjelenni a csigák, meztelen csigák, és a fusarium nevű gomba.

Argentína egészen a közlemúltig a világ egyik legnagyobb élelmiszer exportálója volt, ami alatt elsősorban gabonát és marhahúst kell érteni, de az ország szójaizációja – ahogy ők maguk nevezik a folyamatot – ezt gyökeresen megváltoztatta. Körülbelül 150.000 kistermelő hagyta el a földeket. A tej, rizs, kukorica, burgonya, és lencsetermelés élesen visszaesett. Vezető agronómusok szerint a Roundup Ready technológia egy-két évnél tovább nem tartható fenn. 

Sokak szerint a Roundup Ready technológia beszüntetésével máris elkéstek. Rendszeresen megesik, hogy egy szomszédos farm területén extenzíven alkalmazott glyphosate permete­zés következtében az onnan fújó szél miatt gyermekek fedetlen láb­szá­rain kiütések keletkeznek. A nem szójából álló veteményeik elhervadnak, tyúkok és sertések egymás után elpusztultak, kecskéik torz, életképtelen gidákat ellettek. A banánfák deformálódnak, és emberi fogyasztásra alkalmatlan satnya termés hoznak. Ezek a tapasztalatok nem egyedi esetek. A panaszok nyomán indított hatósági vizsgálatok kimutatták, hogy az okokat valóban a szomszédok által alkalmazott szójatermesztés módszerében kell keresni, mivel a felbukkanó „szupergyomok” miatt a permetezőszer felfokozott alkalmazására kényszerülnek.

Tegyük fel a kérdéseket! Mifelé tartunk? Hol kell(ett volna) megállni? Meddig menetelhetünk bekötött szemmel? Időben ébredünk-e fel?

Szolgálati közlemény: A holnap reggeli poszt négy órát késni fog, mert a mai honfoglaló kirándulásról fog szólni.

A kapitalizmus halott, de a kormányok még táncolnak a hullájával. Igaz, a Nyugatnak csak a perifériáján állomásoztunk, és ma is állomásozunk. Nekünk a II. világháború előtt is csak a feudál-kapitalizmusra futotta. Most pedig rabló-kapitalizmusra, ahol mi nem a rablók vagyunk, hanem a kifosztottak. Fel hívom a figyelmeteket, hogy a tőlünk nyugatabbra élők az elmúlt három évszázad alatt ügyesen vitorláztak, mert lényegesen többet fogyasztottak, mint amennyit megtermeltek, ami nem csak az uralkodó elitre vonatkozik, de még a pór népre is. Ennek viszont most kezd vége lenni. A hódítások, gyarmatosítások, megszállások, leigázások hozadékával sikerült elhitetni mindenkivel, hogy a kapzsiságra alapozott kapitalizmus működőképes társadalmi forma. Olyannyira, hogy (Amerika kivételével) jó néhány európai országban kitalálták és fenntartották a szociális ellátások magas szintjét is. Ez utóbbit a történelem legnagyobb kísérlete a „kommunizmus/szocializmus építése” is átvette, át kellett vennie, de a fenntartásához szükséges „pénzeszközöket” nem a Harmadik világ kiszipolyozásából, hanem az ásványi kincsek (erőforrások) értékesítéséből fedezték. A helyzet az, hogy a globalizáció, mint a kapitalizmus – önmaga által kikevert – méregpohara, kiváltotta a gyarmatoktól való függést. A másik oldalon viszont az erőforrások kimerülő félben voltak. Ezért aztán az újkor kapitalizmusa funkcionálisan halott, de a még mindig gazdasági fejlődésben gondolkodó kormányok újabb és újabb táncra perdülnek a már enyhén bűzlő hullával.

Merre tovább? A korlátlan lehetőségek Amerikájában minden hetedik állampolgár segélyen él, amiből  Magyarország semmit se észlel, mert az erősen elszigetelt német jelenség, az országon belüli gazdasági pezsgés, elvette az eszét. Beszállítóként,  nekünk is jut néhány morzsa, de ettől nem kellene megrészegedni, mert a zenekar hamarosan beszünteti a zenét, és akkor fog kiderülni mindenki számára, hogy a táncpartner egy oszlásnak indult hulla.

A globális kapitalizmus előtt, de az ipari forradalom után, a tőkés nem a profit mindenek feletti maximalizálására törekedett, illetve a maximális profit fenntartásában helyet kapott a terméket előállító munkás is, akinek bérét úgy állapították meg, hogy fenn tudja tartani nyomorúságos életét gyermekeivel együtt, akik a holnap munkásai voltak. De egy globális világban a munkáskéz nem érték, mert a Harmadik világban százmillió ilyen kéz van, amelyek sokkal olcsóbban megkaphatók. Különben sincs szükség a termelésre, mert nincs fizetőképes kereslet. Fizetőképes kereslet már húsz éve nincs, de akkor „kiszélesítették” az áruhitelt, és a nép elköltötte a jövőjét, vagyis azt a még meg nem keresett pénzt, aminek megkeresését senki se garantálta. Ezért a tőke a termelés helyett elment spekulálni. Ezért a teljes foglalkoztatás egy folyamatosan halványuló délibáb, ami már csak a politikai ígérgetésekben található.

Ez a szomorú kép nem lenne elviselhetetlen, ha már az ókorban is tiltott kamatos kamat nem ülne az egész gazdasági rendszer tetején, de ül. A lábát mindenhová betevő hitel felzabálta azt a jövőt, aminek eljöttével törleszteni kellene a hitelt. Ugyanis a lejárt, és törlesztendő hiteleket csak újabb hitelekből lehet fedezni (éppen most vettünk fel 1 milliárd Eurót 30 év futamidővel, 7,89 % kamatra — ki fogja ezt visszafizetni?) ami további, és még mélyebb eladósodáshoz vezet. A világ kilátásai évről évre egyre rosszabbak – mit finomkodjak – a helyzet totálisan kilátástalan. Megítélésem szerint ebben a helyzetben megnyúzni a népet, hogy tovább, tizenegyedszer is izzadja ki a felvett kölcsön összegét, súlyos hazaárulás. Nem más mint a nemzetközi oligarchia totális kiszolgálása. Nyakig vannak eladósodva az államok, az emberi közösségek (önkormányzatok), és az egyének, a „befektetők” felé. De az emberek, a vállalatok/cégek egymásnak is tartoznak. Ez a globális kapitalizmus „vívmánya”. Semmi kétségem afelől, hogy ennek a kapitalista rendszernek össze kell omlani, és össze is fog. Minden kifizetett dollár az ablakon kidobott pénz. Sokkal okosabb lenne, ha az ország felkészülne a poszt kapitalista helyzetre, amit jelentősen meg fog fűszerezni a kapitalizmus hosszú ideig velünk maradó hagyatéka, a globális időjárás változás, aminek előszelei már megérkeztek.   

Fukusima felett elült a por. Amennyiben csak a mainstream médiát figyeled, akkor olyan érzésed támadt, hogy a por elült Fukusima felett. A kérdés, hogy valóban elült-e? A nemzetközi tőkének, a nukleáris lobbynak természetesen elemi érdeke úgy tenni, mintha a por már elült volna átvitt értelemben és a valóságban is. Ez azonban nagyon messze van a tényektől. Ha a független (és nem túl független, de szókimondó) szakembereket közel engedik a kamerához, akkor érdekes dolgokat tudhatunk meg.

Robbantó szakértők és nukleáris fizikusok egybehangzóan állítják, hogy míg az 1. számú reaktor robbanása hidrogén robbanás volt, a 3. számú reaktorban bekövetkezett robbanás először is nem a reaktorban történt, hanem a mintegy 15 x 15 x 15 méteres, kiégett fűtőelem tárolómedencében, másodszor pedig nem hidrogén robbanás volt, ahogy azt a TEPCO állítja, hanem egyfajta nukleáris robbanás, mert a megelőző hidrogén robbanás összetolta a fűtőelemeket és kialakult a kritikus tömeg.  Az alábbi videón Arnie Gunderson nukleáris főmérnök egyértelműen bemutatja, (amit angoltudás nélkül is meg lehet érteni), hogy a 3. számú reaktor robbanása felfelé hat, és a robbanás vertikális kiterjedésében többszörösen meghaladja az 1. számú reaktor robbanásából származó füst és törmelék kiterjedését. 

Gundersen Postulates Unit 3 Explosion May Have Been Prompt Criticality in Fuel Pool 

A képek és a hozzájuk fűzött magyarázatokat Christorpher Busby professzor, az Európai Bizottság tudományos titkára, aki a sugárzási veszélyekkel foglalkozik, megerősíti, hogy a Fukusimai fűtőelem rudak a  robbanás után függőlegesen  felrepültek. Valamint Plutónium és Uránium hamut már Hawaiiban, sőt Észak Amerika nyugati parkvidékén is találtak. Lehulló fűtőelem darabok pedig az erőműtől 3 kilométerre is fellelhetők. Ezek a tények aláhúzzák a nukleáris robbanás megtörténtét. Szakemberek véleménye szerint a Fukusimai katasztrófa folyamat, hiszen még nincs vége, messze meghaladja a csernobilit.   

Dr. Soju, a Japán Nukleáris Biztonsággal foglalkozó Bizottság volt titkára, akit Japánban jeles szakembernek tartanak nyilván, a napokban így nyilatkozott: Simán szerencsések voltunk a hat hétig tartó kedvező meteorológiai körülményekből kifolyólag. Ami alatt azt kell érteni, hogy végíg nyugati szél volt Japán felett, és így a radioaktív hamút a szél a Csendes-óceán felé fújta. Különben az is sokatmondó, hogy a Greepeace kérte a japán hatóságokat, hogy a Rainbow warrior nevű hajójuk bemehesse a 12 mérföldes felségvizekbe vizminta vétel céljából. A japánok a kérést elutasították. A világnak el kell fogadni a japán számokat. 🙁

A CIA és a Mosad ügynökei által felrobbantott WTC tornyokért felelős (sic fata tulerunt?) Osama bin Laden halott. Közel 10 évvel a tornyok lerombolása után a 3000 amerikai (egyik se volt zsidó) életet követelő gaztettet Barack Obama sikeresen megtorolta. A megtorlásról felvett videó képeket hatalmas csámcsogással élvezte végig közvetlen munkatársai gyűrűjében. Amerika igazságot szolgáltatott. A legszomorúbb, hogy az egész világon a mainstream média együttműködik az amerikai kormánnyal. A magyar folyóiratok ilyen szalagcímekkel jelentek meg: „Ünneplés és megkönnyebbülés” vagy „A lidércnek vége”. Senkinek nem jutott eszébe, hogy „Ki altatta el a jogállamot?” vagy „Mióta szokás köztörvényes bűnnel lépni fel a nem bizonyított bűnözéssel szemben?” Valóban felmerül a kérdés, mit várhatnak az állampollgárok egy olyen központi hatalomtól, ahol a előre megtervezett (totálisan felesleges) gyilkosságot állami kitüntetéssel jutalmazzák? 

Ezt az „igazságszolgáltatást” a szemléletesség kedvéért forgassuk át érthetőbb formába. Tegyük fel, hogy a szlovák Gabčikovo gátat felrobbantották. Bár semmi bizonyítékuk nincs, de a szlovákok meg vannak győződve róla, hogy az ötletért és a végrehajtásért Vona Gábor a felelős. A gát felrobbantásával kapcsolatban mindenfajta, totálisan ellentmondó bizonyítások és vélemények hangoztak el, majd közel tíz évvel később a népszerűségét hatalmas mértékben elvesztő Jahn Slota úgy dönt, hogy végez Vona Gáborral, mert az neki sok-sok magyar gyűlölő szlovák szavazatot hoz a konyhára. Miután a szlovák vezérkar tudta, hogy Vona Gábor hol laklik, ideküldenek két helikoptert megpakolva két tucat kommandóssal, rátörik Vona Gáborra a ház ajtaját, és a védtelen, fegyvertelen Vona Gábort a családja szeme láttára, meg se kísérelve az elfogását, 3 méterről lelövik, hulláját magukkal viszik és a Dunába dobják. Ezt követve hazarepülnek (az egyik helikoptert összetörve a megrohamozott ház kertjében hagyják), hatalmas ünneplésbe kezdenek, a szlovákok kiözönlenek az utcára, részegre isszák magukat és kurjongatnak, hogy Szlovákia nem felejt. Slota a tévében büszkén bejelenti, hogy így jár minden magyar, aki Szlovákia ellensége, és csak azért gyűlöli Szlovákiát, mert ott szabadság van (a jogállamiságról elfelejt említést tenni).

Ehhez még hozzáteszem, hogy a nemzetközi jog szerint ez egy tucat tiltás semmibevételét jelenti, minimum egy hadüzenettel ér fel Magyarország oldaláról, de Vona Gábor oldaláról nézve minimum különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal, csoportosan, bűnszövetkezetben elkövetett gyilkosság, amiért életfogytiglan jár (az USA-ban halál). Ezenkívül kimeríti még az önbíráskodást, a tisztességes védekezéshez való jog megtagadását, stb. stb. Nyilvánvaló, hogy Amerika úgy gondolja nekik mindent szabad, mert ők a törvény felett állnak. Sehol, senki nem emeli fel a szavát, hogy ez azért már nem megy el függetlenül attól, hogy bin Laden lelkiismeretét milyen bűnök nyomják. A II. világháborút követve a vesztes Németország vezetőit bíróság elé állították, amire korábban nem volt precedens, de legalább megadták a módját és játszottak egy kis bíráskodást, majd ítélet és végrehajtás, de amit most tettek ez nem csak totálisan civilizálatlan és jogellenes, de kifejezetten rémisztő látni, mélyen mélyre süllyedhet egy hanyatló birodalom korlátlan hatalomhoz szokott vezetősége. 

Normál körülmények között az ügyintézés áll egy ügyből és annak az intézéséből. Tiszta sor! Valami azért egy kicsit bűzlik. Ha ez olyan egyértelműen tiszta sor, akkor miért vannak olyan szavaink, mint: ügyintéző, ügyfél, ügyfélfogadás, ügyfélszolgálat, stb? Ezek a szavak nekem azt sugallják, hogy azt a fránya ügyet nem is olyan könnyű intézni, ha például külön erre a feladatra ki vannak képezve egyesek.

Kutakodjunk csak egy kicsit. Vegyünk egy ügyet. Mondjuk lejárt a személyi igazolványom. Hogy ez mit jelent azt minden magyar tudja, pedig ez a lejárás nem semmi. Mi az, hogy lejárt? Ez nem egy bérlet. Én vagyok, az igazolvány van. Semmi nem változott. Mi a fenének jár le, mint egy rossz vekker? Na, jó, nem érdekes! Szóval lejárt a személyi igazolványom és meg kell újítani. Ilyen esetben mi van például Angliában? Semmi. Angliában nincs személyi igazolvány. Rendben van, akkor újra kezdem. Mi van akkor, ha Angliában lejár a jogosítványom? Nehogy nekem avval gyere, hogy az sincs Angliában. Na, ugye. Hát, ha lejár a jogsid Angliában, akkor elmész az Okmány Irodába, ami körülbelül száznyolcvan éve ugyan ott van. Egy erre a célra rendszeresített ablaknál befizetsz 5 fontot, ők beütnek egy pecsétet és három évre oké vagy.

A nagy büdös helyzet az, hogy nekem is lejárt a jogsim, de nem Angliában, hanem itt, Pilisborosjenőn, ahol élek. Mivel van már némi (de közel se elégséges) érzékem az ügyintézéshez, egyből beugrik, hogy utoljára a Vörösvári úti rendelőben kellett kezdenem, és mert akkor hazaküldtek avval, hogy másnap reggel jöjjek újra saját vizeletemmel együtt, hát mindjárt vittem magammal két decit egy kólás üvegben. A rendelőben kiröhögtek, és azt kérdezték, uram ön hol él? Kiderült, nem hozzájuk tartozom. Újabban a körzeti orvos ügyintéz. Loholok a körzeti orvoshoz, még mindig a két deci vizeletemmel, aki kiröhög, nem kell neki a vizelet. Ami neki kell, az a TAJ-kártyám, adjam le. Haza, keresgélés, kiderül nekem még nincs. Rohanás a TB-be, sorbaállás, fizetés, sorbaállás. Van már kártya, amit leadok a körzetinek. Most derül ki, hogy nincs több hely a jogsimon, nem tud beütni, tehát új igazolvány kell. Gyerünk a rendőrségre!

Engem utoljára a pilisvörösvári rendőrségen ügyintéztek, de ez még az ágycsökkentés előtt volt. Mindegy, tépek Pilisvörösvárra. Úgy kell nekem, miért tartozom oda. Vörösváron kiderül nincs félfogadás. Úgy kell nekem miért nem telefonáltam oda előbb. Miért? Megmondom, mert vagy foglalt, vagy nem veszik fel. Különben ne jöjjek holnap újra, mert nem hozzájuk tartozom, hanem Budaörsre. A Buda környéki lakókat ott ügyintézik. Közben kisütök valamit. Van ugye Buda és van Budának környéke, ez utóbbi Buda körül terül el félkörben. Pilisborosjenő Budától északra van, Budaörs délre. Úgy tudok odamenni, hogy előbb beutazok Budára, átmegyek rajta, délen kilépek Budából és lemegyek Budaörsre. Oda-vissza közel száz kilométer. Valaki jól kitalálta. Nyilván ezt nevezik szakértelemnek, amivel a szakemberek rendelkeznek. Bizony, bizony, a szakembernek van szakértelme, de nincs esze, erre esküszöm. Ugyanis koromból kifolyólag elég gyakran kell megújítanom a jogsimat. Közben persze a szakemberek tevékenykednek, aminek hatását mindenki a saját bőrén érezheti. Szóval megyek a háziorvoshoz, vidáman lóbálom magam. Ez kérem ma már egyszerű rutin vizsgálat, és már ütik is a pecsétet. Ütnék apukám, ütnék, de újra változtattak rajta. Jogosítványt ezentúl csak az okmányiroda ügyintézhet! Na, rajtam nem fognak ki. Befogom a lovakat, mind a harminckettőt, és már tépek is ki Budaörsre. Hülyeség, hogy oda kell kimenni, de hát ez van! Akarom mondani ez volt. Budaörsön a pofámba heherésznek és közlik velem, hogy az ügyfelek érdekében az okmányiroda Pilisvörösváron van, jobban mondva ott is van, és én persze oda tartozom. Ezek szerint ezeken a rohadékokon nem lehet kifogni.

De most már nem dühöngök, sőt dúdolok, mint Mici mackó, miközben intézem az ügyem. Miért dúdolok vidáman? Hát, mert összefutok az egyik szomszédommal, aki a Földhivatalban próbált tulajdonlapot szerezni. Amit ő mesél… A röhögéstől csurogtak a könnyeim. Meg is sértődött, de addigra már elmesélte az ügyet. Figyeljetek! Kezdem azzal, hogy a Földhivatal túl van terhelve. Ezt ugyan nem értem, mert tízezer számra élnek országunkban munkanélküli diplomások, akik könnyedén megoldanák ezt a túlterheltséget, de hát szivacs reá. Túl vannak terhelve és kész. Mivel minden (de sajnos nem az összes) hájjal megkent polgár vagyok, telefonon megkérdezem, mikor van félfogadás. A válasz: hétfőn fél kilenctől tizennégyig. Ilyenkor mit tesz az ember? Oda megy hétfőn reggel fél kilenc helyett nyolcra és vigyorog, hogy milyen könnyű túljárni a hivatal eszén, aztán szép lassan arcára fagy a vigyor.

A Földhivatalban kismillió ember nyüzsög, mint egy kaptárban a méhek. Veled nem áll szóba senki. Az ügyintézők azért nem, mert ők ügyeket intéznek és te nem vagy ügy. Az ügyfelek pedig azért nem, mert intézik az ügyeiket, és legfeljebb kajánul mosolyognak rajtad, tudnak valamit, amit te nem tudsz, és ezt a valamit nem árulják el. A portás, nos a portás az szóba áll veled, és atyaian ki is oktat. Elemében van. Fontos embernek érzi magát. Rád pedig rád szakad a nagy magyar valóság.

Reggel sorszámot osztanak, általában negyvenet. Ennyi ügyet ügyintéznek az ügyintézők egyetlen nap alatt. Jöjj tehát szerda reggel, jó korán és akkor majd kapsz sorszámot. Na de milyen korán? A portás mosolyog és rángatja a vállát. Jó korán. Mégis? Nem tudja, ő minden esetre 7-kor jön ki a kapun sorszámot osztani.

Másnap odamész, frászt, nem mész oda, másnap kedd van. Szerdán odamész fél hétre, ami ugye két órával van korábban, mint a hivatal nyitása. A hajnali szürkületben ott topog nyolc ember a kapu előtt, rád förmednek, te vagy a kilencedik. Sorban állsz tehát, hogy sorbaállási sorszámot kapj. Hétkor kilép a portás, és osztani kezdi a számokat, de az első szám mindjárt az ötös. Hová lett az első négy szám? Tizenkettő körül rád kerül a sor, de hamar végzel. Kiderül, ez kell, az kell, amaz kell. Vagyis hétfőn vissza kell jönnöd. Na ekkor kezdtem én röhögni. Kifelé menet az utcán eléd lép egy feketegazdasági ügyintéző és azt állítja, 2000 forintért soron kívül azonnal ügyintéz bármit. Kipróbálod. A feketegazdasági ügyintéző tíz percen belül hozza a tulajdonlapot. Ne kérdezd, hogy csinálja, mert legfeljebb csak sejtem, ezt hívják összefonódásnak. A végrehajtó hatalom és a feketegazdaság összefonódása kétezer forintos alapon.

Ez a sztori azonban gólyafing ahhoz képest, amit tegnap olvastam egyik napilapunkban. Budapesten egy hullát már két éve nem tudnak eltemetni, mert speciel erre a hullára nem  volt kidolgozva ügymenet. Hogy az mit jelent, nem tudom, még nem voltam hulla. A hullát plusz két fokon tárolják, és szabályos időközönként cserélik alatta a lepedőt, mert elrohad. Már mindenki kiborult miatta, beleértve az újságírót is. A korház igazgató jajgat, forgatja a szemeit, és a költségről beszél. Az önkormányzati jegyző hörög, kiveri a hideg verejték, mert az ottfelejtett hullára nincs ügyintézési lehetőség. A gyámhatóság hápog és hüledezik. A hulla szép csendben rohad tovább. Aztán kiderült, hogy az elfekvő hulla nem egy elszigetelt eset. Felesleges, hátrahagyott  hullák minden korház hullaházában vannak, sőt gyülekeznek az igazgatók nem kis bosszúságára. Micsoda balfácánok! Adjanak ennek a feketegazdasági ügyintézőnek hullánként egy ezrest, szerintem tíz perc alatt el fogja őket tüntetni.

Persze az is elképzelhető, hogy csak én dramatizálom túl a dolgokat, hiszen a Nyugat beengedett minket hullákkal együtt. Akkor meg mi a fenének költünk annyit temetésekre. Temesse el őket Brüsszel, esetleg velünk, élőkkel együtt.

Jól tippeltél a kurvákról van szó, akiket – amikor nagyon jól neveltek akarunk lenni – a legősibb mesterséget űző nőknek nevezzük őket.  Ha még nem gondolkoztál el azon, miért kapták a legősibb jelzőt, akkor itt az ideje, hogy elgondolkozz rajta. Nyilván, mert tízezer évvel ezelőtt is volt rá kereslet, a kérdés az, hogy miért. Miért fizet egy férfi 5-10.000 forintot azért a tíz percért J, amit otthon ingyen is megkaphat?

Én ugyan ellenállok, ameddig lehet (nem a kurváknak), de aztán beállok a sorba. Szóval bevásárolni a budakalászi CORA hipermarketbe járok Évával, Ürömön keresztül. Üröm és Budakalász között van egy 3 kilométeres harmadrendű országút, minimális forgalommal. Az út két oldalán sorakoznak fel a prostik, hetente minimum egyszer végignézzük őket. A választék bőséges, a minőség osztályon felüli, amit a feleségem is megerősít. Valamennyi jó alakú, csinos, szép arcú és kábé 25 alatti. Ha a stricijük helyett én válogatnám ki a cuccaikat, elmennének ELTE hallgatóknak. jelenlétük tökéletesen legális és roppant praktikus. Ugyanis az útmentén vettek egy-egy negyed hektárnyi szántót, bekerítették, beállítottak saját telkükre egy lakókocsit, ami elé ki van rakva egy nyugágy, rajta egy fürdőruhás nő. A kuncsaftkőr jelentős, mert egy-két parkoló kocsit mindig látok és az öt lány közül egyszerre csak ritkán látható mind az öt.

Persze a helyzet nem mindig ilyen idillikus, mert a csajok kint vannak télen, nyáron, esőben, hóban, mert az üzem nem állhat le egy pillanatra se, megsínylené a vevőkör, elszoknának a kuncsaftok. De, kik ezek a kuncsaftok és miért jönnek ide ki Pestről? Apámék idejében gyakorlatilag kötelező volt szűzen férjhez menni, a házasság nélküli szex szinte ismeretlen fogalom volt, házasságot pedig csak az köthetett, aki el tudott tartani egy nőt. Épen ezért 70 évvel ezelőtt az előző kérdést fel se tettem volna. Na, de most! Tizenkét csaj egy tucat. A pasik szinte menekülnek a nők elől. Miért virágzik még mindig a legősibb mesterség?

Először is nem minden férfi jár prostikhoz, csak egy kis százalékuk, de azok viszont rendszeresen. Ez a tény arra utal, hogy az ok minden bizonnyal pszichológiailag válaszolható meg. Miben különbözik az otthoni (ingyen) szex a fizetős szextől? Talán éppen abban, hogy fizetni kell érte?

Mivel minden ember közgazdaságilag gondolkodik, azaz szem előtt tartja az elvet, hogy ha nem megy a minőség rovására, akkor az olcsóbbat, ne adj isten, az ingyeneset válassza. Miért jobb minőségű a fizetős szex? Mert csak erről lehet szó. A felületes szemlélőnek kézenfekvő a válasz, az ingyen szex egy idő után unalmas. Ez hülyeség. Megfigyeléseim szerint a kurvákat látogató férfiak hatalmas hányada mindig ugyanahhoz a nőhöz megy vissza. Esze ágában sincs ráunni. Akkor meg mi?

A prostituált egyszerűen profi, de nem a technikában – mint sok zöldfülű gondolná – hanem a pszichés igények kielégítésében. A prosti hamar megtanulja, ha azt akarja, hogy a kuncsaft visszatérjen hozzá, akkor arra a rövid időre tökéletesen elkötelezettnek kell lennie a férfi részére. Ügyelni kell arra, hogy számára élvezetes, kielégítő legyen az együttlét, figyeljen rá és tegye boldoggá. Ezekért a kegyekért a férfinek nem kell tenni semmit. Nem kell ügyelnie arra, hogy a partnerének orgazmusa legyen, lehet olyan önző, ami egyéniségéből természetesen előbukkan. Lehet agresszív vagy passzív, ami a nőt egyáltalán nem háborítja fel, sőt megjátssza, hogy mindezzel nem csak tökéletesen meg van elégedve, de orgazmust is produkál [nézz meg egy pornófilmet, a részvevő nők a gyönyörtől végig üvöltözik a teljes játékidőt], miközben a feleségek nagy hányada a lehetőleg minél csendesebben élvez el, ha egyáltalán elélvez.

Rövidre fogva a dolgot. A férfit prosti esetében semmiféle felelősség nem terheli, miközben a nő minden erejével rá koncentrál. Néhány percig a férfi úgy érezheti, hogy ő a világ közepe (és mindez csak néhányezer forintba kerül). Partnerkapcsolatban a férfit nyomasztja a tudat, hogy végül is neki kötelessége a nőt boldoggá tenni, figyelni kell rá, mert ellenkező esetben boldogtalan lesz és kielégítetlen. Prostiknál ez az elkötelezettség nem létezik.

A prosti természetesen csak színészkedik, megjátssza az egészet, de a férfi tökéletesen meg van elégedve az autentikusság illúziójával.

Eszembe jut erről egy szakállas vicc. Az egyik hatvanas professzor megkérdezi a másik hatvanast, te vén hülye, te elhiszed, hogy ez a 22 éves medika szerelmes beléd? Nézd – válaszol a másik – őszintén szólva, nem, de ameddig el tudja velem hitetni, addig minden a legnagyobb rendben van.   

Vasárnap, május elsején, megtartottuk a 2011 Tavaszi Hozzászóló Találkozót Pilisborosjenőn. Az eredetileg meghívott 30 főből mindössze 15 jelent meg, a többi „igazoltan” volt távol. Ezek szerint a május elseje kitűzése nem volt szerencsés. A résztvevők neme közötti aránya 12 : 3 a férfiak javára. Az ürügy bogrács gulyás volt. Ezt azonban az Égiek felülírták, mert mire mindenki összejött elég tisztességesen cseperegni kezdet. Magunk mögött hagyva mennyei vizet, bepucoltunk a házba, amelynek nagyszobáját sebtében alkalmassá tettük a népes csoport számára. Így lett a bográcsgulyásból fazekas gulyás, amit két turnusban fogyasztottunk el, mert asztal kapacitásban egy kicsit nem ütöttük meg a mértéket.

Csont (jobbra az első), aki feleségestől Pécsről száguldott fel, nem reggelizett, így az első turnusban kanalazta a gulyást, de benn maradt a második turnusra is, mert az volt számára az ebéd. Az erős kritikai érzékkel megáldott Jánosnak extra igénye volt egy kis csípős paprikára, ami kielégítést nyert. Többen megdicsérték Évát, a háziasszonyt, de ezt nem kell komolyan venni, ez hivatalból kijár. Különben néhányan már személyesen ismerték egymást, a többiek pedig gyorsan összeismerkedtek, hiszen a nevek mindenkinek ismerősen csengtek. A bor, csoki, virág, ajándék szigorúan meg volt tiltva, de felnőtt gyerekeknek nem lehet parancsolni, néhányan megkerülték a szabályt olyan csellel, hogy nem nekem hozták, hanem Évának. A legzseniálisabb Mérnők úr volt, aki (stílszerűen) nekem hozott egy maga készített G-M számlálót, mert – indoklása szerint – ez nem volt virág. A G-M számlálónak rettenetesen megörültem, ahogy 14 éves koromban örültem utoljára, végre nekem is lesz mivel játszanom.

A hangulat a megszokott kitűnő osztályzatot kapta. Általában három csoportra osztva folyt a szövegelés, és láthatóan mindenki élvezte, hogy beszélgető partnere elsőre megért mindent. Hallhattunk néhány spontán előadást is, mely műfajban Horváth Csongor remekelt. Olyasmi is történt, ami parázs vitára emlékeztet.  Nagy könnyebbség volt, hogy nem kellett várni a válasz bepötyögéséhez, hanem verbálisan előállt egy tized másodperc alatt. És persze az off topikokat senki nem vette észre, (tapintatból) én se. A megjelentek többsége hosszú utazást és jelentős költséget vállalt fel, de érzéseim szerint senkise bánta meg. Kevés olyan blogoló hely van az országban, ahol az egymásnak válaszolgatóknak lehetőség nyílik arra, hogy személyes ismeretséget, sőt barátságot kössenek egymással, mert ment ám a címcsere piszkosul. Voltak, akik önhibájukon kívül maradtak távol, mint például mellike00, Jancsika és Montezuma, de ők ősszel remélhetősen be fogják pótolni. Úgy legyen!  

További képek Drakonisz jóvoltából

____________________________________________________________

___________________________________________________________

___________________________________________________________

___________________________________________________________

____________________________________________________________

Sajnos vége.

Amerika sose bánt kesztyűs kézzel a számára kellemetlen országokkal, de az utóbbi 20 évben mintha nőtt volna az agresszivitása. A legszembetűnőbb Irak és Líbia. Elvégre Szaddam Husszein az USA barátja volt, az iráni háborúban az USA ellátta műhold információkkal, hogy hatékonyabban tudjon harcolni Irán ellen. Azt se nagyon bánták, hogy Szaddam harci gázzal irtja saját népét. Azután egyszer csak fordult a kocka, mondvacsinált ürüggyel letámadták Irakot, a CIA pedig kivégeztette Szaddamot az ellenségeivel. Gaddafi valamikor (lockerbie katasztrófa) sötét ellenség volt, még a meggyilkolását is eltervezték, de aztán az elmúlt néhány évben kibékültek vele, és akkor most hirtelen őt is el akarják tenni az útból. Miért?

A válasz roppant egyszerű: OLAJ! Annyira egyszerű, hogy nem is lehet igaz. Még a mainstream médiába is bekerült már a jól értesült magyarázat: OLAJ. Van ennek egy szépséghibája, nem logikus. A nyersolaj piac nyitott, akinek pénze van és aki a legtöbbet ígéri érte, az veheti meg. Nem kell érte háborúzni,  mindössze fizetni kell. Akkor pedig minek indították el ezeket a háborúkat. Van más magyarázat is. Az amerikai gazdaság háború nélkül nem működik. Én ezt se veszem be. Ha az amerikai gazdaságot tényleg működőképessé akarják változtatni (nem akarják) akkor annak vannak egyszerűbb módjai is. Például, vissza kell hozni a gyártó kapacitást Kínából.

Én azonban emlékszem két dologra, ami sokkal logikusabb fénybe teszi ezt a két háborút. Az első iraki lerohanás után, de a második lerohanás előtt Szaddam Husszein az olaját nem adta dollárért. Gaddafi pedig nem sokkal a „forradalom” kitörése előtt egy arany alapú dénár megteremtésébe  vállalt aktív szerepet, és az olaját, na meg a rengeteg földgázát nem akarta tovább dollárért adni. http://www.youtube.com/watch?v=rgdn0bNsMkQ Szóval ez a nagy bűn, de miért lenne ez bűn?

A helyzet az, hogy a dollárt, mint tartalék valutát, az egész világon elfogadják fizetőeszközként, amiért bárhol, bármit lehet venni. De a dollár mögött nincs fedezet. A világ valójában egy darabka zöldre nyomtatott papírért adja el keservesen megtermelt javait. A dollár előbb vagy utóbb össze fog omlani, de addig Amerika iparkodik kifosztani az egész világot. Ez jobb, olcsóbb és kényelmesebb, mint a valamikori gyarmatosítás. Az csak természetes, hogy aki ez ellen munkálkodik, annak el kell tőle venni a kedvét, és egyben példát lehet statuálni az Amerika alapvető érdekei ellen lázadók részére.    

Tisztelt Dr. Orbán Viktor miniszterelnök úr!

Bizonyára tudja, hogy a pártpolitikai harc mellett a legfontosabb miniszterelnöki tevékenység az önt körülvevő, megfelelő szakemberek kiválasztása. Megfelelő alatt azt értem, hogy a szakterület kiváló ismerete mellett folyamatosan lépést kell tartania a tudományág fejlődésével és, ami talán ennél is fontosabb, tájékoztatnia kell önt ezekről, függetlenül attól, hogy az egybeesik-e az ön elhatározásaival, vagyis nem azt kell neki mondania, amit ön hallani szeretne, hanem a tényeket.

Megítélésem szerint az ön egészségügyi minisztere ezeknek a kritériumoknak nem felel meg. Csak úgy, mint a fejlett világban, Magyarországon is a halálesetek több mint 50 százalékát, az elmúlt 100 év alatt egyre nagyobb teret nyerő szív-érrendszeri betegségek okozzák, amelyek nem csak tizedelik a nemzetet, de évente sok százmilliárd forint felesleges kiadást okoznak a költségvetésnek. A tragédia az, hogy ennek nem kellene így lenni. Ezeknek a betegségeknek a felfutását kizárólag a káros étrend és étkezési szokások okozták. A két főbűnös az ember által létrehozott transzzsírsav és az Omega-3 zsírsav katasztrofális hiánya, illetve annak elégtelen aránya.

Az olcsó növényi olajból és olcsó technológiával előállított margarin, a gyártás folyamán létrehozott transzzsírsavak miatt, egy rejtett halálos méreg. Ennek ellenére, a multinacionális vállalatok extraprofitjuk biztosítása érdekében folyamatosan agy-mossák a társadalmat, hogy az egészséges (sic) margarinnal kiszorítsák a káros (sic) vajat az emberek étrendjéből. A transzzsírsav megzavarja a máj működését, felfuttatja a szérum LDL-koleszterin szintjét, ami a szív-érrendszeri betegségek elsőszámú rizikó faktora.

Ezzel párhuzamosan a teljesen haszontalan, de méregdrága olívaolajt agyon promótálják. A hipermarketek polcain több tucat, különböző márkájú „szűz” és „extra szűz” olívolaj található, míg az egészséges repceolajt nem is forgalmazzák. Meg kell még említenem, hogy a magyar társadalom a rendszerváltás előtt is már a napraforgó étolajjal főzött, aminek következtében a mezőgazdaság ennek az előállítására állt rá. Jó lehet, a napraforgóolajból teljes mértékben hiányzik az Ω-3 zsírsav,  viszont az Ω-6 zsírsavból 66 százalékot tartalmaz. Ez azért katasztrofális, mert a szakirodalom már hosszú évek óta figyelmeztet, az Ω-6:Ω-3 arány nem lehet több ötnél az Ω-6 javára. Viszont – köszönet a napraforgóolajnak – a magyar étrendből az Ω-3 teljes mértékben hiányzik. Sokkal egészségesebb lenne a repceolaj használata, amiben a két Ω zsírsav aránya 3:1-hez és a magyar mezőgazdaság pont olyan hatékonyan tudná termelni a repcét, mint a napraforgót.

Mi lenne tehát a kormány kötelessége? Oda hatni, hogy megszűnjön a margarin dominanciája, visszaálljon a vaj becsülete, a háztartásokban a napraforgóolajt felváltsa a repceolaj. Ezzel a két egyszerű változással a nemzet sokkal egészségesebbé válna, a költségvetés pedig százmilliárdokat takarítana meg a rendkívül drága, és egy életen át tartó gyógyszerszedésre kényszerített betegek gyógyszertámogatásának lecsökkentésével, a sztrókban lebénult, magatehetetlen emberek ellátási költségének  visszaszorításával, valamint a drága bypass műtétek, angioplasztikák számának csökkenésével.

Amennyiben nyíltlevelemet követően a kormány nem teszi meg a megfelelő lépéseket, már nem hivatkozhat arra, hogy nem volt tudomása a szomorú egészségügyi helyzetről.   

Tisztelettel: Antalffy Tibor