(1580) Magyar igazságszolgáltatás

Tibor bá’ online

 

~q191Azért vannak dolgok, amik még ma is mellbe tudnak vágni, és ez nem semmi 25 év kemény edzés után. Elmondom, miről van szó. Pillanatnyilag Magyarországon a diploma mellé a „Dr.” használati jogát két diszciplínában adják: egyik az orvosi tudás, a másik a joggyakorlás (korábban a közgazdászok is kaptak). Ezek szerint egy mai elektromérnök (akit nem irigylek a curriculumjáért) csak Kovács János lehet, míg ha történetesen jogot tanul úgy néhány év átseggelése után dr. Kovács Jánosként aposztrofálhatja magát. Vagyis a jogalkotó képviselők (90 százalékuk jogot végzett) úgy gondolják, hogy a jogtudomány egyenesen a non plusz ultra, míg a kibernetika, elektronika, informatika művelői csak olyan másodosztályú diplomások. Szóval lehetne rágni ezt a csontot, de nem ez a lényeg.

Ami meglepő az a következő. A törvények kodifikálva vannak, gondolom elképesztő precizitással. Ezeket a törvényeket a jogászok vagy tudják kívülről, vagy fellapozhatják. Egy bírósági tárgyalásra annyi tanút, szakértőt hívnak be és hallgatnak meg, amennyit csak akarnak. Az ügyet visszadobhatják a rendőrségnek adat kiegészítésre, pótnyomozásra, meg mit tudom én. Annyi tárgyalást tartanak, amennyit csak akarnak (tartanak is). Az ügyet elhúzhatják akár tíz évig is (el is húzzák). Megnézhetik a különböző jogi kollégiumok állásfoglalásait hasonló ügyekben. Szóval minden. Akkor hogy a fészkes fenében fordulhat elő, hogy arról a bűnözőről, aki első fokon 6 év fegyházat kap, a másodfokon kiderül, hogy tök ártatlan.

Amikor a nagy nehezen hazavágott Vidámparkot Angolparknak hívták, fel volt benne állítva egy bábu, akinek húsz fillérért le lehetett kenni egy pofont. A pofon nagyságát egy műszeren kilengő mutató jelezte. Ez persze még a háború előtt volt, amikor én még gyerek voltam. Pénzem nemigen volt, de a bámészkodás természetesen ingyenes elfoglaltság. A pofozható bábunál olyan legények jeleskedtek, akik a bábu helyére beábrándozták a művezetőjüket, vagy esetleg Horthy Miklós kormányzó úr őfőméltóságát.

Ezt az ötletek a japán nagyvállalatok is átvették még a múlt század hetvenes éveiben. A dolgozok frusztrációjának levezetése végett az ebédlőkben fel volt állítva az igazgatóra kísértetiesen hasonlító bábu, akibe bárki belerúghatott vagy lekenhetett  neki egy hatalmas pofont, aztán megkönnyebbülten mehetett vissza dolgozni.

Erre a célra Magyarországon, saját csődjének leplezésére a rendőrség annak idején kitalálta például Tasnádi Pétert. Már csak a legrámenősebb oknyomozó újságírók tudják hányszor tartoztatták le, helyezték előzetesbe, ítélték el, ültették le, vagy tartották házi őrizetben. Még az is lehet, hogy valóban bűnöző. Legújabban hasonló sorsa volt Hunvald Györgynek is. Őt 3 évig tartották előzetesben, először elítélték másfél évre, majd felmentették. A 3 év teljesen feleslegesen esett ki az életéből. Egy dolgot nem értek. Letartóztatják valami váddal, ami konkrétan azt jelenti, hogy valamit elkövetett. A bíróságon kiderül a jogszabály szerint nem is követett el semmit. Tessék mondani, a rendőrség nem tudja, mi van a BTK-ban? Ezt a bíróságtól kell megtudnia?

Lehetséges, hogy ha az én fizimiskám nem tetszik a rendőrségnek, akkor letartóztatnak emberölés vádjával, előzetesbe leszek vagy fél évet és akkor az iratismertetéskor fog számomra kiderülni, hogy anyósom meggyilkolása a vád. Azé az anyósomé, aki fél éven át hordta be nekem a sittre a bablevest füstölt csülökkel. A gyanútlan autósnak kerékbilincsbe fogják a bal első kerekét ott, ahol a kerékbefogó nem is jogosult nemes tevékenységének gyakorlására. A TV-ben a bilincselő azt állítja, hogy jogszerűen jár el, a Főváros embere azt állítja, hogy nem járt jogszerűen, és mit ad isten, mind a ketten Dr.-t hordoznak nevük előtt, mint jogvégzett emberek.

A Parlamentben feláll egy volt középiskolai tanár, és azt állítja, hogy a Tankönyvkiadót azért vehette meg valaki egy milliárddal olcsóbban, mint amennyit az ő barátja adott volna érte, mert a nyertes a Miniszterelnök barátja. A miniszterelnök feláll, és azt állítja, hogy az kapta meg a Tankönyvkiadót, aki a második fordulóban a legtöbbet ígérte érte. Az nyilvánvaló, hogy a kettőjük közül valamelyikük hazudik, mert egy kalap nem lehet fehér is és fekete is. Csakhogy mi tíz millióan nem voltunk ott a kalap bemutatón és saját szemünkkel nem láthattuk, hogy fekete-e a kalap vagy fehér. Más országban ezt úgy oldják meg, hogy helyettünk két újságíró megnézi a kalapot és megírják, hogy az bizony fehér, és ezzel pont kerül a dolog végére. Ez azonban nálunk nem működik. Nem az újságírókból van hiány, Dunát lehetne velük rekeszteni, hitelességükkel van baj. Mindjárt másnap az egyik újságban azt olvashatjuk, hogy a kalap fekete, a másik újságban azt, hogy fehér. De, hogy konkrét legyek. A magyar újságírók – majd kivétel nélkül – azt állítják, hogy Putyin agresszor, és még csak nem is hallottak arról, hogy 5 milliárd dollár összköltségen a CIA döntötte meg a törvényes ukrán kormányt. Az elektronikus médiában se jobb a helyzet. Az egyik TV adó szerint a kalap fehér, a másik szerint fekete. Nekem, a népnek azt kell kitalálnom, hogy a két tábor közül melyik hazudik. A módszer egyszerű. Mélyen belenézek a képernyőn látható bemondónak a szemébe és felkiáltok, ez hazudik. Ebben az országban más nem működik. Ez lehet az oka annak, hogy a bíróságok is így működnek. A bíró mélyen belenéz a vádlott szemébe és felkiált: bűnös, illetve ártatlan. Következmény nincs. A játékszabály szerint a jogerős ítélet szent és sérthetetlen, erről gondoskodnak a törvények, és ezzel visszakanyarodtunk az elejére, mert a törvényeket 386 darab Dr. Képviselő János hozza, akiknek a létszámát 200 alá vitték, de az eredmény nem változott.

Jó néhány éve azt hallottuk a TV-ben (de nem láttuk), hogy egy közel elmebeteg ember három ipari alpinistának elvágta a biztosító kötelét egy budapesti ház kéményénél. A pasit előzetesbe vágták, nyilván attól tartottak, ha szabadlábon védekezik, akkor összebeszél a kötélgyártókkal az alpinista kötél szakítószilárdsága ügyében és az súlyosan veszélyeztette volna a nyomozás eredményességét. Tizenöt hónappal később megvolt a tárgyalás, aminek a végén az ítélet 10 hónap felfüggesztett börtön. A pasi tehát tök feleslegesen ült 15 hónapot, és akkor végre megtudhattuk a részleteket is. A három alpinista nem csüngött a kötél végén, hanem csendben szalonnáztak a tetőn, amikor a kötél elvágás bekövetkezett. A tető alatt nem tátongott 10 méteres mélység, ahová az alpinisták lezuhantak, vagy lezuhanhattak volna. Mindössze konstatálták, hogy elvágták a kötelet, kell venni egy másikat. Valójában nem történt más, mint rongálás, aminek következménye 2-3 ezer forintos kár volt. Végeredményben a 10 hónap felfüggesztés is több mint sok. Csak van egy számottevő apróság. A börtönben feleslegesen letöltött büntetés után járna a kártérítés, persze csak akkor, ha a vádlottat felmentik. A független bíró úgy gondolta, hogy egy kicsit besegít az álladóan forráshiánnyal küszködő rendőrségnek, és egy használaton kívüli alpinista kötél elnyisszantásáért adott 10 hónapot.

Ez a mai magyar igazságszolgáltatás. Lefogadom, legalább egyszer neked is volt személyes tapasztalatod.

________________________________________________________
________________________________________________________
_____________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

16 gondolat erről: „(1580) Magyar igazságszolgáltatás

  1. Szerencsére a mérnökök nem is foglalkoznak ilyen “dr” jelölésekkel, míg a jogászoknál ez státuszszimbólumnak számít, ez is megkülönbözteti a két csoportot.
    Az igazságszolgáltatás viszont azért nem könnyű feladat, nem is tudom mely megoldás a jó e tekintetben, de az biztos, hogy az a modell, amelyben a pénznek bármilyen mértékben függvénye az ítélet, az rossz. Már pedig ma Magyarországon, és az egész nyugaton ez van.

    Hunvald esetében úgy tudom, hogy csak egy bizonyos ügyben mentették fel, és nem csak ennyi van neki, tehát bár tényleg gáz, valószínűleg a 3 évet nem fölöslegesen ülte le.

    Valóban gond, hogy a média is vagy fekete, vagy fehér. Általánosságban pedig egyiknek sincs igaza, legfeljebb egy-egy ügyben.

  2. Mocskos a magyar “igazságszolgáltatás” ! Olyan szinten van korrupció meg rokoni szálak hogy az hihetetlen ! Rendőrség ha megold valamit nem azért jár sikerrel mert olyan okosak hanem mert valaki mindig köp ! Önállóan kell csinálni valamit nem tudnak előre jutni ! Impotens banda ! Ebben az országban aki gané az vagy vállalkozó . pszichiáter, ügyvéd, katona vagy rendőr !

  3. A titoktartás mint olyan csak papíron létezik ! Minden megvehető és ezzel a korrupt hozzáállással egy perc alatt tönkre lehet tenni az embert ! Nekem a sebészeten szőrén szálán eltűnt minden ami gépben volt rólam pedig emlékeim szerint kétszer műtöttek ! ???? meg áll az eszem

  4. A rendőrség, egy közúti ellenőrzés alkalmával leszedette a redszámomat. Egy rendőr ismerős azt tanácsolta, menjek be az érintett kapitányságra és bemutatva a szükséges iratokat vissza kell adniuk a redszámot.
    A rendszámomat nem találták meg a rendőrök a rendőrségen. 🙂 A Hungárián soron kívül új rendszámot kaptam.

    Egy másik alkalommal szintén leszedették a rendszámomat a rendőrök, mondván, hamis a forgalmim. Bementem a Hungária krt-i központba és közöltem, hogy bizony a forgalmit, amit hamisnak találtak, itt a közlekedésrendészeten állították ki. Ezért el kell mennem a Fő utcai katonai ügyészségre. Soron kívül kaptam egy vadonat új rendszámot és forgalmit.

    Annó, ha valaki iparosnak állt, a tanácson beírták egy hatalmas könyvbe az adatait és átvették a munkakönyvét. Saját szememmel láttam ahogy beírja a nevem a könyvbe.
    Történt, hogy elvesztettem az összes iratomat. Gondolta, a tanácson tudnak rólam, ismerik az adataimat. Hát nem voltam benne a nagykönyvben. Nem lehetett egyszerű nyom nélkül eltüntetni a tintával írt adataim.

    Velem még csak nem is történtek nagy dolgok. Mit élhet át az, aki útban van a hatalmon lévőknek és ezért megbolondítják az életét.

  5. Tényleg vicc ez az ország ! Én is agyvérzést kapok néha !

  6. Magyarország, és egy afrikai banánköztársaság között csak annyi a különbség, hogy Magyarország nem Afrikában van!

  7. Ez tetszett Tibor Bá, jó hogy nem tetted fizetőssé. 🙂 Azzal egészíteném ki, hogy alaptörvénybe kellene foglalni, hogy jogi végzettségű emberek nem politizálhatnak, hiszen sokkal felkészültebben tudnak hazudni és manipulálni, mint pl. a mérnökök, akiket nem erre képeztek ki. A nevük elé pedig dr helyett valami járhatna a gc 🙂

  8. Nehéz volt megértenem és elfogadnom ,hogy sok esetben igazam van és a bíróság mégsem ad nekem igazat.
    Máskor, amikor egyáltalán nincsen igazam, akkor meg megnyerem a pert.
    Ahol emberi lények cselekednek, ott soha nincsen, nem lehet abszolút rend és következetesség.
    Amikor a tisztelt bíróság diktafonra mondja a tárgyalás eseményeit, akkor már önkényes változtatásokat hajt végre ezeken.
    Más lenne a helyzet ha az egész tárgyalásról hangfelvétel készülne ,de nem készül, mert ide is besettenkedik a bíró magánérdeke, ami ez esetben időmegtakarítás, akár a tények elferdítése árán is.
    Egyetlenegy ügyvéd nem volt képes világos egyértelmű választ adni arra a pofonegyszerű kérdésemre ,hogy a gmail.com postafiókom tartalma bizonyíték lehet e vagy sem a bíróságon.
    A tapasztalataim szerint a bírósági tárgyalások önmagukban is igen jelentős szankciót jelentenek a peres felek számára.
    A perek évekig elhúzhatósága egyértelműen az egyik peres fél vagy mindkettő, igazának élszabotálása.
    Minden jog pont annyira számít, mint a kikényszerítésére rendelkezésre álló erő.
    A polgári és büntető törvénykönyvek egyenként talán úgy százoldalas brossúrák ezeket csavargatják fáradhatatlanul a végtelenségig az ügyvéd urak.

  9. 7:
    Ez a poszt nem fordítás, az ilyet 30 perc alatt kifosom magamból. 😀

  10. Szerintem amiről Tibor bá’ ír, az nem magyar specialitás, hanem a rendszerbe kódolt “fícsör”.
    A francia forradalom óta nem igazságszolgáltatás van hanem jogszolgáltatás.
    Nem az igazság győz, hanem akinek jobb és körmönfontabb ügyvédje van.
    És ez nem is annyira meglepő, ha tudomásul vesszük, hogy az ügyvédi pályának vannak specifikus hátterű aspektusai. Végülis az ügyvéd is a piacról él. Sőt.

    Nem igazán a joghoz tartozik, hanem a “rendszerhez”, hogy Adam Smith leírta hogy a kapitalista gazdasági rendszer “önszabályozó és a legigazságosabb azok közül amit ismerünk…
    Aztán kiegészítette azzal, hogy ez csak akkor igaz, ha a rendszer összes résztvevője becsületes.

    Ezzel meg eljutottunk oda, hogy ha egy (bármely) rendszer becstelen emberek üzemeltetnek, akkor maga a rendszer is azzá válik.

    Szóval… alapjában véve az erkölcsöket kellene gyatyába rázni.

  11. Amikor egy “fontos” politikust mentenek fel több évi herce-hurca után, az azért van, mert a pártjának addigra sikerült megegyeznie a kormánypárttal.
    Hunwald esetében például bizonyára úgy szólt az alku, hogy ha az MSZP nem piszkálja Rogán 5. kerületi ingatlan-panamáit, akkor cserébe felmentik az MSZP-s Hunwaldot.
    Hát ilyen rohadó mocskos korrupcióban élünk. 🙁

  12. Tibor ‘bá !
    Gratulálok ehhez a témaválasztáshoz.
    Ez a mai társadalomunk legsúlyosabb problémája.
    ( Na, van itt még érdekes cikk a tarsolyban. ) 🙂
    Bár ezt a diót nem látom át hogyan lehet megtörni.

  13. Arra lennék kíváncsi ha az orvosi papírjaimat amit nem találnak a kórházi nyilvántartásba de a kinyomtatott másolatot amit adtak elküldeném az OEP-nek ! Vajon kit basznának meg ? Engem vagy a kórházat ? De állítom hogy a szarháziak egyből előkerítenék nekem a hiányzó dokumentumaimat ! Régi papírok egy bírósági perre kellet volna mivel majdnem félrekezeltek de ezzel szemét hazudozással visszafognak rendesen ! Lépni nem tudok ráadásul még fenyegetnek az elmúlt hónapokban ! Betyár Isten bassza meg ezt a szemét rendszert amiben vagyunk ! Elnézést nem akarok untatni senkit de én már nem bízom senkibe se ! El vagyok keseredve de nagyon !

  14. Benne van a nevében, hogy szolgáltatás, a szolgáltatásért fizetni kell, aki fizet, annak szolgáltatnak, ez pont ilyen egyszerű, ki gondolja, hogy a társadalom haszonélvezői bármilyen lelkiismereti érzéssel azon lennének, hogy a kis embereket megsegítsék ? Addíg jó, amíg a neved nem kerül be a rendszerbe, mert onnantól csak szívhatsz 🙂

  15. Jaj Hollósy úr ! Sajna igaza van de ezen sírni kell nem nevetni !

  16. Kb. két éve történt, egyik jeles debreceni Izraelbarát szervezet Debrecen főterén kiállt (pro-testált) Izrael fegyverkezéséért, dísszónok, díszvendég (dísz…stb.) volt maga Ilan Mór nagykövet. Van ez így, debreceni gyökereim, illetve a Kossuth-téri szoborcsoportban szereplő felmenőm révén is úgy éreztem tartozok a városnak a teljesebb igazsággal, vettem hát egy textilt, kiírtam rá, hogy MINDENFÉLE holokausztot ellenzek – kis rajzzal utalva a 13 meggyilkolt csecsemővel akkoriban dicsekvő izraeli katonára – és kiültem közéjük. Mikor elővettem volna, a rendőrség lecsapott, különvezettek, körbevettek, videóztak, és a fakabát őrnagy elvtárs közölte, hogy menjek haza megadott útvonalon, különben feljelent holokauszttagadásért, amit – tette hozzá – ugyan el fog veszíteni, dehát nem hiányzik nekem a bíróságra járkálás, ugye? (Zsebemben bekapcsolva volt egy diktafon)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük