(1519) A legősibb mesterség

Tibor bá’ online

 

~q191Jól tippeltél a kurvákról van szó, akiket – amikor nagyon jól neveltek akarunk lenni – a legősibb mesterséget űző nőknek nevezzük. Ha még nem gondolkoztál el azon, miért kapták a legősibb jelzőt, akkor itt az ideje, hogy elgondolkozz rajta. Nyilván, mert tízezer évvel ezelőtt is volt rá kereslet, a kérdés az, hogy miért. Miért fizet egy férfi 5-10.000 forintot azért a tíz percért, amit otthon ingyen is megkaphat?
Én ugyan ellenállok, ameddig lehet (nem a kurváknak), de aztán beállok a sorba. Szóval bevásárolni a budakalászi Auchan hipermarketbe járok Évával Ürömön keresztül. Üröm és Budakalász között van egy 3 kilométeres harmadrendű országút, minimális forgalommal. Az út két oldalán sorakoznak fel a prostik, hetente minimum egyszer végignézzük őket. A választék bőséges, a minőség osztályon felüli, amit a feleségem is megerősít. Valamennyi jó alakú, csinos, szép arcú és kábé 25 alatti. Ha a stricijük helyett én válogatnám ki a cuccaikat, elmennének ELTE hallgatóknak. jelenlétük tökéletesen legális és roppant praktikus. Ugyanis az útmentén vettek egy-egy negyed hektárnyi szántót, bekerítették, beállítottak saját telkükre egy lakókocsit, ami elé ki van rakva egy nyugágy, rajta egy fürdőruhás nő. A kuncsaftkőr jelentős, mert egy-két parkoló kocsit mindig látok és az öt lány közül egyszerre csak ritkán látható mind az öt.
Persze a helyzet nem mindig ilyen idillikus, mert a csajok kint vannak télen, nyáron, esőben, hóban, mert az üzem nem állhat le egy pillanatra se, megsínylené a vevőkör, elszoknának a kuncsaftok. De, kik ezek a kuncsaftok és miért jönnek ide ki Pestről? Apámék idejében gyakorlatilag kötelező volt szűzen férjhez menni, a házasság nélküli szex szinte ismeretlen fogalom volt, házasságot pedig csak az köthetett, aki el tudott tartani egy nőt. Éppen ezért 70 évvel ezelőtt az előző kérdést fel se tettem volna. Na, de most! Tizenkét csaj egy tucat. A pasik szinte menekülnek a nők elől. Miért virágzik még mindig a legősibb mesterség?
Először is nem minden férfi jár prostikhoz, csak egy kis százalékuk, de azok viszont rendszeresen. Ez a tény arra utal, hogy az ok minden bizonnyal pszichológiailag válaszolható meg. Miben különbözik az otthoni (ingyen) szex a fizetős szextől? Talán éppen abban, hogy fizetni kell érte?
Mivel minden ember közgazdaságilag gondolkodik, azaz szem előtt tartja az elvet, hogy ha nem megy a minőség rovására, akkor az olcsóbbat, ne adj isten, az ingyeneset válassza. Miért jobb minőségű a fizetős szex? Mert csak erről lehet szó. A felületes szemlélőnek kézenfekvő a válasz, az ingyen szex egy idő után unalmas. Ez hülyeség. Megfigyeléseim szerint a kurvákat látogató férfiak hatalmas hányada mindig ugyanahhoz a nőhöz megy vissza. Esze ágában sincs ráunni. Akkor meg mi?
A prostituált egyszerűen profi, de nem a technikában – mint sok zöldfülű gondolná – hanem a pszichés igények kielégítésében. A prosti hamar megtanulja, ha azt akarja, hogy a kuncsaft visszatérjen hozzá, akkor arra a rövid időre tökéletesen elkötelezettnek kell lennie a férfi részére. Ügyelni kell arra, hogy számára élvezetes, kielégítő legyen az együttlét, figyeljen rá és tegye boldoggá. Ezekért a kegyekért a férfinek nem kell tenni semmit. Nem kell ügyelnie arra, hogy a partnerének orgazmusa legyen, lehet olyan önző, ami egyéniségéből természetesen előbukkan. Lehet agresszív vagy passzív, ami a nőt egyáltalán nem háborítja fel, sőt megjátssza, hogy mindezzel nem csak tökéletesen meg van elégedve, de orgazmust is produkál [nézz meg egy pornófilmet, a részvevő nők a gyönyörtől végig üvöltözik a teljes játékidőt], miközben a feleségek nagy hányada a lehető minél csendesebben élvez el, ha elélvez.
Rövidre fogva a dolgot. A férfit prosti esetében semmiféle felelősség nem terheli, miközben a nő minden erejével rá koncentrál. Néhány percig a férfi úgy érezheti, hogy ő a világ közepe (és mindez csak néhány ezer forintba kerül). Partnerkapcsolatban a férfit nyomasztja a tudat, hogy végül is neki kötelessége a nőt boldoggá tenni, figyelni kell rá, mert ellenkező esetben boldogtalan lesz és kielégítetlen. Prostiknál ez az obligáció nem létezik.
A prosti természetesen csak színészkedik, megjátssza az egészet, de a férfi tökéletesen meg van elégedve az autentikusság illúziójával.
Eszembe jut erről egy szakállas vicc. Az egyik hatvanas professzor megkérdezi a másik hatvanast, te vén hülye, te elhiszed, hogy ez a 22 éves medika szerelmes beléd? Nézd – válaszol a másik – őszintén szólva, nem, de ameddig el tudja velem hitetni, addig minden a legnagyobb rendben van.

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

27 gondolat erről: „(1519) A legősibb mesterség

  1. És gondolom, hogy mindig kéznél vannak; nem fáj a fejük; nincs rossz napjuk; nem fáradtak; nem kell pöcsölni az amúgy kétes kimenetelű bemelegítésükkel; simán előre tisztázható az étlap, nincs nyüszögés éveken keresztül a spécibb kérések teljesítése terén; szóval az egész tök tiszta sor. Nekem egyszer, 17 éves koromban volt szerencsén egyikükhöz, egy jófej haver unszolásának eredményeként: “mert az milyen jó buli”. Őszintén? Az apja zöldséges mercijének vezető ülésében szerencsétlenkedve, miközben ő a kocsitól 5 méterre walkan-ezett, a ló*aszt volt jó buli. De ugyanakkor én tökre megértem a célközönséget: minden kerek az asszonnyal, kivéve ezt az egy kérdést (a baráti körömben az ilyen messze nem ritka eset). Mit csináljon? Legyen frusztrált egész életében és így éljenek szarul a családjával; kúrjon félre megállás nélkül és így éljenek szarul a családjával (hozzáteszem azoknak a légyottoknak is kétes a kimenetele, értsd Tiborbá élménybeszámolói); tartson szeretőt, akiről kiderült hogy jó vele a szex: de végül mindig az a legkockázatosabb-legdrágább opció; vagy keressen fel egy profit, persze megfelelő körülmények között, aki kielégíti az ez irányú összes perverzióját és mindezt előre kalkulálható idő alatt, megbízhatóan, ismert összköltség mellett? Őszintén? Körülnézve a frusztrációban nem szegény ismerősi/rokoni körömben, ha nekem ilyen kielégítetlen igényeim lesznek, én bizony fel fogok keresni egy szakembert, majd a diszkréció biztonságának tudatában, lenyugodva térhetek haza a családomhoz.
    Szerintem ez sokkal tisztább ügy, mint elválni, mert az új asszony is dögunalom lesz egyszer, de legalább a gyerekek is megsínylik ezt a hercehurcát.
    Sokkal tisztább ügy, mint szeretőt tartani, mert annak úgyis piszok nagy cumi a vége.
    Sokkal tisztább mint az egy éjszakás móka, mert abban én még sosem leltem örömöm, de tényleg.
    Szóval az emberek igényeiben semmi nem változott, csak ma sokkal képmutatóbbak vagyunk, mint dédapáink voltak. Ezért ma felszisszenünk, látványosan gesztikulálva utasítjuk el a jelenséget, miközben az a minimum, hogy széles-sávon húzzuk le a pornót a netről és fantáziálunk róluk.

  2. 1: nem akarom a zömét vitatni annak, amit írsz, aki így látja, így jár el, de nagyon arra hegyezed ki a dolgot, hogy a perverz kívánságokat is kielégíti a szakasszony panasz nélkül. Én remélem, hogy az emberek többsége azért nem perverz tán?

  3. A szex attól jobb,,,,,minél mocskosabb,,,,,,

    Egyes!,,,,Nálad a pont!

    Nem kell ezen tökölni!,,:-)

  4. 2: nem a perverzitás kihangsúlyozása volt a célom, újra átolvasva sem érzem ezt:)
    Amúgy meg szerintem e téren mindenki perverz, így vagy úgy, mert kb ez az egyetlen játék, aminek nincsenek kőbe vésett szabályai. Tiborbá nekem tök perverz, mert neki a fehérnép pamacsosan jön be, amitől engem kiráz a hideg. Manapság ezt én joggal mondhatom, mert az elfogadott norma jelenleg az én ízlésvilágom. Ha ezelőtt 50 évvel vitatnánk ugyanezt a kérdést, akkor meg én lennék ufó, mivel akkor az volt a normálisnak tekintett viselet.
    Szóval nem olyan “a melledre szarok, aztán szétpaskoljuk stradpapuccsal” típusú unaloműzésre gondoltam a “spécibb kérések” megnevezés alatt:)
    Engem simán az általános fújolás, képmutatás, álszenteskedés háborít fel a témával kapcsolatban, miközben kb mindenki és szó szerint mindenki (az egyedüli kivétel talán a 83 éves nagyanyám) aki körülöttem él vétkezett már e téren.

  5. Ha meg mindig fáj a feje,,az azt jelenti hogy rég van valakije,,,vagy sózd meg az ételét,,,,csodára képes!

  6. Érdekes volt a prosti kontra “ingyen” szex összehasonlítása, ugyanis a puncihoz jutás minimális kivételtől eltekintve soha nem volt és nem is lesz ingyen.

    Kezdjük azzal, hogy a nők rendszeresen kötik a szexet jutalomhoz vagy éppen büntetésből vonják meg azt tőlünk, így rángatva minket kényük-kedvük szerint a farkunkon keresztül.

    Vagy vegyünk példának egy klasszikus ismerkedési formát (randi), aminek végkifejlete természetesen a közösülés lenne. Az ide vezető út is ugyanúgy pénzköltéssel van kikövezve: telefonálgatások, furikázás (benzin), mozi, étterem, virágok, ajándék, ruhák, kirándulás.

    Házasságban is ugyanez a helyzet, csak válás esetén elég mélyre kell nyúlnod abban a bizonyos zsebben is. 🙂

    Az egyik oldalról közvetlen fizetsz a szexért, a másikról meg közvetetten. Az egyiket mégis elítélik, míg a másikat nem…

  7. 4:
    Tegnap hallottam egy 33 éves orvostól, hogy ráparancsolt a csajára, le le borotválja a fanszőrzetét, mert nincs neki semmi pedofil hajlama, és nem egy 6 éves kislány csupasz punciára vágyik. Mosolyogtam rajta. Ezek szerint ez a rózsaszín punci, meg a naponta kétszer kimosott ánusz egy újkori divat, amit az értelmes emberek nem követnek. Aki ánuszba dugja a farkát és csupasz szeméremdomb a mániája, annak tudni kell, hogy a természet nem így gondolja. Márpedig a szabályokat és a törvényeket a természet alkotta meg. — Különben az 1. alatt írtakkal egyetértek, ezért nem kötöttem bele. 😀

    6:
    Tök jó, amit írsz Nándi, de ha prostinak fizetsz azzal az ügyletnek vége. Minden más esetben se az összeg, se az időtartam nincs lefixálva és biztos több lesz, mint egy sima ügylet a kanyarban, két város között.

  8. 7:
    Ez így van Tibor bá’, amennyiben azt nézzük hogy melyik eset eredményezhet hosszabb távú és spontánabb kapcsolatot, akkor egyértelműen a randi a nyerő.

    Nem csak házas emberek járnak prostikhoz, hanem olyanok is akiknek éppen nincs kapcsolatuk és amíg keresik a “jövendőbelit”, addig az összes szembe jövő nő hülyítése, vagy egy már kapcsolatban lévővel szerelmi háromszög kialakítása helyett inkább egy ehhez hasonló gazdaságosabb és buktatómentes megoldást választanak.

    Ez esetben persze nem az általad is példának felhozott útszéli harcosokról van szó, vannak ennél igényesebb lehetőségek. 🙂

  9. 7:
    Mi a helyzet az arcszőrzet leborotválásával? Azt is természet “tette” oda, ennek ellenére szinte elvárt, hogy le legyen borotválva.

  10. 9:
    Szokatlan megállapítás. Soha ennyi szörös férfit nem lehetett látni. A Muszlimok számára meg kötelező a szakáll.

  11. 1. olvasó

    “És gondolom, hogy mindig kéznél vannak; nem fáj a fejük; nincs rossz napjuk; nem fáradtak; nem kell pöcsölni…”

    Igen…
    Ha már nem tudja azt a formát nyújtani, amit az első években, hát magára vesen.

    De valahogy úgy alakult, hogy annyira nem vagyunk megértőek ha nő mást keres, amikor a férje sörszagú, durva, elfelejti a születésnapokat meg hasonló.

    Nyilván kereshetünk hangzatos kifogásokat az elemi ösztönöknak a Való Világ szintű kiéléséhez, de szerintem ennek hosszútávon a társadalom issza meg a levét.

  12. A legősibb mesterség…

    A tolvaj meg a gyilkos is ősi foglalkozás… és valamilyen igényt is kielégítenek.
    Mégse próbáljuk legitimizálni őket.

    A társadalom olyan szinten tolerálja ezeket, ameddig nem vezetnek az alapok szétzilálásához.
    Az, hogy egy-két kurvát még elbír egy egészséges közösség, még nem jelenti azt, hogy valóban hasznosak.

  13. A legdrágább kurva az Feleség és a Barátnő :)nem is álok ugy anyagilag,hogy ilyeneket tartsak : D

  14. 12: “Mégse próbáljuk legitimizálni őket”

    Konkrétan milyen kárt okoz egy kurva MÁSOKNAK, szemben egy tolvajjal, vagy gyilkossal?

  15. 13: tökéletesen igazad van, még ha egy kicsit keresetlenül is fogalmaztad meg.
    Nincs az a luxusprosti, amelyik többe kerülne, mint egy feleség.
    Amivel a feleség többet tud nyújtani, az az őszinte szerelem.
    Sajnos azonban csak egy viszonylag rövid ideig, aztán kiég.

  16. 11:
    Csak az a vállalkozás életképes, amely képes valós igényeket kielégíteni. Nos a prostik ezer évek óta ilyenek.

    15:
    Vagy csak megjátssza anyagi érdekből. Van fogalmad hány nő megy hozzá “akárkihez” csak, hogy eltartsák. Aztán persze húzza a pofáját, amikor alá kell feküdni.

  17. 15. Hát nagy barom az aki megnösül pláne ezeket a mai nöcskéket elveszi feleségül mert nyujtani semmit se tudnak de a pofájuk az jó nagy van 😀

  18. Nekem a szex élvezetének legalább a fele annak a megélése, hogy kellek valakinek. Ez a kurvázásnál teljes egészében hiányzik.

    13: Ezt a baromságot azok mantrázzák, akik magyarázatot keresnek arra, mért járnak kurvázni. Az igazság az, hogy akkor is voltak barátnőim, amikor olyan csóró voltam, hogy éppen csak meg tudtam élni, és a költségeket rendszerint feleztük. Ma meg a napi költéseimet a feleségem keresményéből fedezem – mert éppen így jön ki. Hogy a gyerekek pénzbe kerülnek, az más kérdés, de őket nem számítom a szex árának.

  19. Balek az a manusz aki fizet.Nekem jobb tetszik a fordított eset.Van olyan is.Tanusítom. 🙂

  20. 10:
    A kérdés inkább arra irányult, hogy a természetes arcszőrödet miért borotválod miközben nem tartod értelmes embernek aki az egyéb szőreit borotválja, mert azokat a természet tette oda okkal.

  21. 20: Bár nem tőlem kérdezed, megszólítva érzem magam, mert én is nagy hódolója vagyok a természetes női szőrzetnek. Én magam azért borotválkozom, mert a feleségemet és a gyerekeimet szúrja a borosta, én viszont szeretem őket puszilgatni, és jobb érzés, amikor ez nekik is jólesik.

  22. 22: Nem ilyen egyértelmű. Volt már centisnél hosszabb szakállam, és a család továbbra is panaszkodott. Ráadásul viszket is. Ráadásul a feleségemnek nem tetszik. Ráadásul mindig lerágom a bajszom a szám sarkában, és így már tényleg hülyén néz ki. Szóval több sebből vérzik a dolog, de ha nem így lenne, én szívesen lemondanék a borotválkozásról.

  23. 23:
    Kedves Ábel! Ne vedd személyeskedésnek, nem is neked szól, de az általad feldobott labda jó magas:)

    Szóval ha Tiborbá kinyilatkoztatását itt is szigorúan vesszük, akkor a feleséged, mivel neki nem tetszik a szakállad: pedofil! 🙂

    Tényleg ne vedd magadra!

  24. Abba hagynátok a hülyéskedést?
    Mindenkinek van arca. De a szeméremdomb elsődleges nemi jelleg. A kettőt nem lehet egy napon említeni. Az arccal lehet bűvészkedni, és a nők mindig is tették, festékek, szemölcsök, szemöldök húzogatás, stb. A nemi jelleggekkel nemigen érdemes ezt tenni. Pontosan ezért vagyunk felháborodva a metélésen és a csikló kivágáson. Magam részéről az ajakfeltöltésen és a mell inplantátumon is, bár itt a szándék pozitív.

  25. 25: Tibor bá, az ízlésünk egybevág. De azért az intim epilálás szerintem funkciójában és jelentőségében közelebb áll az arc borotválásához, mint a csiklókivágáshoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük