(1518) Rosszabb, mint gondolnád

Tibor bá’ online

 

~q191Ahogy azt az alábbi felsorolásból látni lehet a genetikailag módosított élelmiszerek (GMO) megjelenése az amerikai társadalomban gyönyörűen korrelál nem kevesebb, mint 22 „modern” betegséggel. Az utóbbi időben egyre több ember fordul a GMO ellen, és egyre több országban tiltják be (vagy szeretnék betiltani), de már késő. A tisztesség kedvéért azt azonban le kell szögezni, hogy a korreláció önmagában még nem bizonyíték, de ebben az esetben a 22 korreláció már nem lehet véletlen.

Elsőnek egy kis visszatekintés. A lényeg, hogy egy adott gazdanövényt genetikai úton rezisztenssé tesznek a glifozát nevű gyomirtóra, aztán elvetik, a talajt jól agyonszórják glifozáttal, ami elnyomja a gyomokat, a gazdanövény pedig virít és roskadozik a hozamtól, csak…

Csak a gazdanövényben lesz egy kis gyomirtó, és ha a gazdanövény gabona, akkor minden nap eszel belőle egy kicsit. Sok kicsi sokra megy. De mit követ el ez a glifozát? Nem többet és nem kevesebbet, mint emlősállatoknál (és ugye mi is azok vagyunk) blokkolja a szervezett detoxikáló készségét, vagyis nem engedi, hogy megszabadulj olyan vegyi anyagoktól, amelyek bizonyos töménység felett hormonális zavarokat, rákot okozhatnak, és persze okoznak is. Az sem állítható teljes biztonsággal, hogy a betegségek növekedéséért egyedül a glifozát felel, de hogy oroszlán része van benne az teljesen bizonyos.

Na, mármost, fontos azt tudni, hogy az USA-ban a glifozátot 1976-ban vezették be, de csak lassan kezdett el terjedni, ahogy ezt az alábbi grafikonon láthatjuk. Nagy átlagban 1996-tól lesz az alkalmazás egyre szélesebb körű. — A grafikonok nem túl jó minőségűek, nemigen lenne hatásos, csak jó nagy munka felcserélni az angol szöveget magyarra. Ezért csak a betegségek neveit fordítom le.

~q172

 Az alábbi grafikon bemutatja az elhízás elterjedését

~q173

Az alábbi grafikon bemutatja a kettes típusú diabétesz elterjedését.

~q174

Az alábbi grafikon bemutatja az agyvérzés egyre gyakoribb megjelenését.

~q175

Az alábbi grafikonon láthatjuk a magas vérnyomás elterjedését

~q176

Az alábbi grafikon bemutatja a húgyhólyag/húgyvezeték rák előfordulásának növekedését.

~q177

Végül az utolsó grafikonon látható az epevezeték-rák gyakoriságának a növekedése. Megismétlem, összesen 22 betegség gyakorisága korrelál a gyomirtó elterjedésével, csak nincs értelme az összes grafikont bemutatni. A fentiekben nyomon követhető trend mindenütt észlelhető.

~q178

________________________________________________________________
________________________________________________________________
_______________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

12 gondolat erről: „(1518) Rosszabb, mint gondolnád

  1. Jól megválasztott támadási pont a génmódosított növények ellen!
    Teljesen megkerüli az eddigi fő támadási frontot, a génmódosított növényekek génmódosításból adódó esetleges mérgező, egészségkárosító hatását, amire még nincsenek tartós tapasztalatok, ezért nehezen bizonyíthatóak, ha egyáltalán vannak.
    A glifozát hatása viszont független attól, hogy milyenek a növény konkrét, emberi egészséget érintő genetikai tulajdonságai, ezt nem lehet kimagyarázni.
    Ez nagyon ütős érv a GMO ellen!

  2. 96-ban az USÁ-ban tartózkodtunk a felségemmel együtt. Nekem tetszett, mondogattam, hogy megfontolhatnánk a kintmaradást. Már akkor tele volt rengeteg kövérrel az ország és látszott, hogy lejtőn van. Gondolom, csak pár év késéssel jönnek be Európába is ugyanezek a módszerek, mérgek.

  3. 2. Arma

    És még az a jó, hogy az embereket hibáztatják a hízás miatt…
    Pedig csak a szervezetük van megborítva a sok műkajával.

    Az élelmiszerektől a munkastíluson keresztül az energiafelhasználásig a modern világnak szinte MINDEN tevékenyége beteges…
    Ezt nem lehet egyenként gyógyítani.
    Egyre nehezebb elhinni, hogy a világ a sok apró “jobbítani akarás” miatt jutott ide.

    A fejétől büdösödik…

  4. Érdekes grafikonok. Azt mondjuk utálom, amikor egy grafikon Y skálája nem a 0-tól indul, mert ez grafikailag jelentősen eltorzítja a változások mértékét.
    De még ha ki is derül, hogy a glifozát használatnak valóban köze van a változásokhoz, attól még 1000 millió más génmódosítási lehetőség van, amivel kapcsolatban nem bizonyítanak semmit ezek az adatok.
    Mint ahogy a DDT bebizonyosodott veszélyessége sem igazolja azt, hogy a szúnyogirtás minden formája torz gyerekek születéséhez vezet. (És a GMO ráadásul sokkal tágabb fogalom, mint a szúnyogirtás.)
    Mellesleg ezek az adatok prímán korrelálnak az USA internet penetrációjának növekedésével is, ami szintén a 90-es évek közepén indult gyors növekedésnek és mostanra nagyjából minden háztartásban jelen van. Szóval akár az internetet is hasonlóan megalapozottan lehet okolni minden itt szereplő betegségért. Sőt az internet terjedését lehet hibáztatni a GMO terjedéséért is, vagy vice versa, hiszen egymással is korrelálnak.

  5. 5. akkortajt kezdtek terjedni az NMT, GMS radiotelefonok is, azota minden sarkon van a bazisallomas, tele vagyunk szemetelve wifi-vel is, egyre tobb mindenbe van beepitve… meg vegul kiderul, hogy attol hiznak az emberek, es nem a bevitt kaloria feleslegtol 🙂

  6. Rögtön az első, az elhízás miatti halálesetek korrelációját mutató már rögtön igencsak kétséges, hogy lehet-e ok-okozati kapcsolat a korreláció mögött. A GMO növények aránya 1997-ben még épp csak túllépte a 10%-ot, a glifozát felhasználás még minimális, de eddigre már 5 éve bőven a korábbi trend feletti az elhízás miatti halálozások száma (88 előtt pedig trend alatti, a hirtelen növekedés 89-ben kezdődik)… Ráadásul az elhízás általában több éves folyamat, mire olyan súlyos állapot alakul ki, ami halálos szövődményekkel jár.
    Szóval akik ok-okozati viszonyt látnak ebbe a grafikonba, azok azt gondolják, hogy még alig vetettek GMO növényeket, alig használtak glifozátot, de az máris olyan elhízást okozott, hogy hipp-hopp bele is haltak az emberek?
    Sőt, ahogy így megnézem, mindegyik grafikonon előbb jelennek meg a korábbi trendnél magasabb értékek, mintsem a GMO és a glifozát vonala meredek növekedésnek indulna…

  7. Obama szerint ez az egész smafu…

    “Monsanto Protection Act Signed By Obama, GMO Bill “Written By Monsanto” Signed Into Law”
    http://www.globalresearch.ca/monsanto-protection-act-signed-by-obama-gmo-bill-written-by-monsanto-signed-into-law/5329388

    Bár rohadtul szoros korrelációt produkáltak, de hasonlót kaptak volna akkor is, ha nem a glifozáthoz, hanem pl. a föld lakosságához /vagy bármihez, ami szintén növekedést mutatott ebben az időszakban/ viszonyították volna a betegségeket. 😉

    Ez persze nem zárja ki, hogy a glifozát okozhat megbetegedéseket, de rohadtul meg lennék lepve, ha ez ilyen egyszerű lenne. Nálunk nincs GMO-s szója és kukorica termelés, de ezek a betegségek ugyan így növekedést mutatnak.

  8. “Nálunk nincs GMO-s szója és kukorica termelés, de ezek a betegségek ugyan így növekedést mutatnak.”

    Viszont glifozátot használunk (pl. Glialka és klónjai)

  9. 11: Ez így van. Csak az nem mindegy, hogy mennyit, 2-3 litert hektáronként, vagy annak sokszorosát. Gyökéren keresztül a növény nem veszi fel, csak levélen keresztül. Vagyis a “felesleges” permetszer, ha bekerül a talajba, onnan a talajvízbe, onnan az ivóvízbe, és így sokkal többet megiszunk belőle, mint amennyi egy hagyományos gyomirtás után az emberbe juthat a növényekből. /Pláne, hogy előtte még a disznón is keresztülmegy a takarmány./

    Különben 2015-ben esedékes az EU-ban, hogy felülvizsgálják az engedélyét…, a dánok azért lobbiznak, hogy legyen betiltva.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük