(1522) Víz és BpA

Tibor bá’ online

 

~q191Ha van otthon tartalékban 200 liter vized PET palackban, akkor olvasd tovább. Ha azon gondolkozol, hogy sok liter vizet tartalékolj az Armageddonra, akkor is olvasd tovább. A hír mindössze annyi, hogy a felhalmozott víz éppen most kezd mérgezővé válni.

Az University of Florida kutatása szerint a víztárolásra használt plasztik palack – ha huzamosabb időn át hőhatás éri – antimont és BPA-t (a rettegett Biszfenol-A-t) ereszt ki magából, amit majd a vízzel együtt meg fogsz inni. És akkor mivel kell szembenézni?

A Biszfenol-A felelőssé tehető rákos megbetegedésekért, cukorbetegség kialakulásáért, pajzsmirigy zavarokért, szívbetegségekért, asztmáért, valamint hormonális zavarokért. A vizsgálatok szerint a BpA már alacsony koncentráció esetén is ki tudja fejteni káros hatását.

Az amerikai FDA (egy fajta ÁNTSZ) folyamatosan tanulmányozza a BpA hatását az emberi szervezetre, annyit azért közzétett, hogy az ételekben található pillanatnyilag mérhető értékek nem jelentenek veszélyt. De ha meggondoljuk, hogy mekkora érdekeket sértene a betiltás, akkor ezt a véleményt óvatosan kell fogadni.

A Floridai Egyetem munkatársa Lena Ma és csapata 4 héten át melegnek tett ki palackozott vizet, vizsgálva az eredményt. A felhasznált palackok anyaga polietilén-tereftalát (PET) volt, ami általában nem tartalmaz BpA-t. Ennek ellenére találtak BpA-t. A magyarázat szerint a palackgyártásnál bizonyos mennyiségű hulladék anyagot is felhasználnak, ami viszont tartalmazhat BpA-t.

Az alkalmazott hőfok maximálisan 158 °F volt. érzékelhető volt, hogy minél magasabbra vitték a hőfokot annál több BpA szabadult fel.

Lena Ma véleménye szerint az se mindegy, mit tárolnak a palackokban. Savanyú kémhatású anyagok (pl. gyümölcslevek) esetében a kioldódás fokozódik.

Ezt most már én teszem, hozzá. Tanulság: A palackozott vizet tartsátok hűvös helyen, és nyaraláskor ne engedjétek felmelegedni a napon.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
_________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

22 gondolat erről: „(1522) Víz és BpA

  1. Alternatív médiában ez már ismert hír/tény, de mit tehet az emberfia:
    1. Nem öntünk meleg teát műanyag flakonba(ugye hogy más íze van…).
    2. Nem veszünk a gyereknek műanyag flakonos agyoncukrozott gyümölcslének csúfolt lónyálat(Kubu és társai).
    3. Nem veszünk ásványvizet, mert drága, sokat kell cipelni, és a multik napon/szabadtéren tárolják.

    Teljesen abszurd a mai ásványvíz mizéria, mert eleve drága, sokat kell cipelni, plusz a műanyag flakonból az említett finomságok kioldódnak. Víz szállításra üveget kell használni, lehet kapni csatos, vagy nagy szájú “tejes” 1l-es üvegeket pár 100Ft-ért. Üvegbe való vizet vagy forrásról, vagy ozmózisos víztisztítóból kell beszerezni. Utóbbi mindenki számára elérhető kb 40-50eFt környékén, ami fél év alatt be is hozza az árát. Ha valaki szóda párti, akkor üveges! edényű szódagéppel készíthet szódát(fémhálós kis patronos), vagy a ma divatos üveges! sodastream gépekel(fél kilós CO2 palackos).

    Ha teljesen nulláról indul az ember, akkor a kezdeti beruházás 60-100eFt közötti tétel lesz, de cserébe 10Ft/l alatti költségen ihatja a tiszta vizet/szóda vizet az emberfia. Ezen az áron semmi értelme nincs cipelni a sok ásványvizet, plusz nem kell kidobni a sok PET palackot.

    Zárójelben jegyzem meg, hogy az 50eFt-os ozmózis szűrös víztisztítókban van már tartalék szivattyú is, ezáltal egy vödör pisiből is tudnak ivóvizet gyártani. Nagy teljesítményű katonai víztisztítók is hasonló elv szerint dolgoznak, de ebben otthonosabban mozog Jövőnk kolléga.

  2. Teljesen egyetértek azzal, hogy a műanyag palackban tárot “ásványvíz” egy hatalmas pszichológia átverés. Dolgoztam is ezen még amikor otthon voltam, sorry. Naponta iszik, eszik vizet mindenki és az a víz biztosan nem ásványvízből van hanem csapvízből. Rendelj egy gulyáslevest és kérdezz rá. De nem is kell rendelni, mert nyilván senki sem palackos vizet használ ha főz.

    Azzal is egyetértek hogy a pet palackok károsítják a szervezetet a fent említett okok vagy még akár egyébb tényezők miatt is amiről mit sem sejtünk. Abban viszont már kevésbé vagyok biztos, hogy egy atomháború, vagy társadalmi összeomlás esetén bárkit is érdekelne egy ilyen mértékű szennyezés

    Tovább megyek. Most ugye a cukros üdítőket ellenségnek kiáltjuk ki mert károsak. Azok. De ha tényleg beüt a krach, ha kurva nagy baj lesz akkor nemhogy leszarjuk ezeket a káros tényezôket de még a seggünket is a földhöz fogjuk verni ha hozzájutunk.

  3. Ez nem csak a geddonista víztartalékolókat érinti, hanem a sok droidot, akik veszik a PET-palackos vizet és egyéb cuccokat. Lehet, hogy a boltban a hűtőből veszi ki, lehet, hogy figyel rá, hogy ne melegedjen, de semmit se tudhat arról, hogy mielőtt a bolt hűtőjébe került, milyen hőfokon mennyi időt töltött az adott palack. Vagyis könnyen lehet, hogy már eleve mérgező.

    Egyébként az ozmózisos szűrés nem távolítja el a vízből a Ca- és Mg- karbonátot? Mert ha igen, akkor az egyrészt kevésbé lesz egészséges, másrészt hamarabb megposhad, akár üvegben, akár másban tárolva.

  4. 1-2-3

    Ott vannak a lényeges infók nálatok (is): tárolás során már eleve napfényt, sőt kemény meleget kap (=mérgező), lásd néhány áruház kültéri raktározási szokásait. Egyébként minden PET-palack, s minden fémdobozos. A cucc tartósításra van.

    Geddon után, valszeg ez lesz a legkisebb gond. De, lásd 1, azaz a vízszűrő. Ezért fontos. Az én készletem 60 liter (sötétben, hidegben) és 30.000 literes szűrőkapacitás (1 20.000 literes, 10 1.000 literes), amivel jöhet a víz “dögkútból” is.

  5. A palackozott ásványvíz azért sokkal jobb, mint a csapvíz, ami sokszor kifejezetten büdös, vegyszerszagú.
    De! A műanyag palackban tárolt ásványvizek ftalátokat tartalmaznak, minél melegebb helyen tárolják (és minél kisebb palackokban), annál többet. A ftalátok olyan mesterséges vegyületek, amit műanyagok lágyítására használnak. A legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy az ösztrogénhez hasonló szerkezetük van és képesek megzavarni az emberi hormonrendszer működését. Hatással van a termékenységre valamint a pajzsmirigy működésére. Többek között például ez az utóbbi tehető felelőssé a valamelyik előző posztban tárgyalt tömeges elhízásért is.

    Nekünk desztillálónk van, ami árammal működik és naponta 25 liter tiszta vizet tud előállítani. Ezt isszuk, ezzel főzünk. A RO-víztisztítóhoz képest felforralja és fertőtleníti a vizet (vízgőzt), nem kell hozzá ezüst, UV-fény és nem igényel szűrőcserét. Nem függ a szűrőképessége a membrántól.
    Tervbe van véve egy fával működő desztilláló beszerzése, áramszünet esetére – biztos, ami biztos alapon.

  6. Pálinkafőző esetleg? Kettő az egyben :). Bár én a desztillált víz ivását nem tartom jó ötletnek, mert könnyen felborulhat az ionháztartása az embernek. (ugyanezért nem innék lágyított vizet sem)

  7. 6: Bezzeg a pálinkában megiszod, mi? 🙂
    A viccet félretéve: én is épp ezen gondolkoztam, hogy vessem ezt föl. Mi az a víztisztító, ami kiveszi a vízből azt ami ártalmas, de bennehagyja az emberi szervezet számára szükséges ásványokat? Vagy sózzuk utólag a vizet? Ha igen, mivel? (Én az erdélyi bányákból jövő sóra szavazok, azt még tán nem dúsítják K-mal.) Valaki utánajárt ennek a témának minden vonatkozását kimerítve?

    Az eautarcie.org emlékeim szerint azt írja, hogy ha az esővizet (ami lényegében desztvíz) beton ciszternában tartjuk, esetleg beteszünk egy nagy darab mészkövet vagy dolomitot, akkor beoldódik annyi ásványi anyag, ami a víz enyhe savasságát enyhe lúgosságba fordítja, és biztosítja a víz eltarthatóságát és egészségességét.

  8. Ok, teszem azt bespájzoltam, sötét, hűvös helyre 250 litert PET palackban. Nem éri hőhatás. Hat év múlva geddon, nyúlnánk a tartaléhoz.. Ebben az esetben iható lesz még?

  9. 6.
    Pálinkafőző ugyanazon az elven működik, mint a desztilláló; aki tud pálinkát főzni, az tud vizet is desztillálni.

    A vegyszerrel lágyított víz nem iható(!), az pl. vasalóba való; de a desztillált víz egészséges és fogyasztható – lásd esővíz. Az ásványvíz-lobbi terjesztette el azt a tévhitet, hogy a lágy víz felborítja az ‘ionháztartást’. Az valóban nem jó, ha valaki kiizzad 5 liter sós vizet és ugyanannyi deszt.vizet iszik.
    DE! Ez csak akkor igaz, ha valaki kizárólag vizet iszik. Az ételekkel, főleg tejtermékkel, zöldséggel, gyümölccsel nagyságrendekkel több ásványi anyag jut a szervezetbe, mint amennyi kiürül az izzadással. Az ételekben található szerves ásványi anyagok sokkal könnyebben beépülnek a szevezetbe, mint pl. a vízben lévő szervetlen sók. Ezek ráadásul nagy mennyiségben követ okozhatnak.
    Az ásványvízből a sók nagyrésze NEM tud felszívódni és például a csontokba beépülni!

  10. Végre mindenki proaktívan és jókat ír. Öröm ezt látni!

    Esővízzel óvatosan, a fent említettek miatt is és főleg ha zsindelyes tetőről jön, akkor aztat nem kéne meginni.
    Nem annyira érint majd sokakat, de akit igen: légköri nukleáris robbanás esetén – még ha nincs fallout, azaz rad.kihullás – black rain, azaz fekete eső igen (széljárás függő). No, azt el kéne kerülni. (Sokan mondják hülyeség a GammaScout mérő, ami amúgy alfa, béta és gamma mérő, ráadásul háttérsugárzást is mér, s kb. 20 évig mükszik on/off gomb nélkül, de mondjuk a víz esetében se lenne haszontalan.)

    De… nem kell ezt ennyire agyonbonyolítani, ahogy tettem fentebb. Amúgy, ha én most innék egy afrikai folyóból, holnapra feldobnám a talpam. Ha az afrikai inna a Tiszából/Dunából, ő dobná fel. Én nem. A szervezetet szoktatni kell. Gyerekként Isten tudja hány hektoliter folyóvizet ittam meg, s soha semmi bajom nem volt. Ezzel azt akartam csak mondani, hogy eleinte jó lesz az a PET-palackos víz, majd a szűrt víz, idővel meg simán a folyóvíz (azért néhai atomerőmű ne legyen feljebb, mondjuk Paks alatt ne igyon majd senki a Dunából).

    8 elvileg igen. Szűrő jobb. Nemrég egy prepper megevett egy 1930-as konzervet, s elmondása szerint olyan volt, mint ha tegnap készült volna. Oliva olajra rá van írva a lejárati dátum, de vákuumos fémdobozban – szakértő elmondása alapján – sokkal tovább eláll.

  11. 9 a mai kajákban – zöldség és gyümölcs – kábe 5-10%-a van már csak az ötven évvel ezelőtti vitamin és ásványi anyagok mennyiségének (magyar tanulmány), azaz semmi. Húsok… inkább nem részletezem. Nyugati bio kaják… nos, volt szerencsém (vak véletlenek sorozata) a BASF egyik nyugdíjazott vegyészmérnökével, aki igen magas beosztásban volt anno, beszélgetnem… szószerint idézem, de magyarul: “fiatalember bármit ehet, de kerülje el a nyugat-európai bio élelmiszereket, azok ugyanis mérgezők. Isten bocsássa meg azt, amit tettünk. A talaj még évtizedekig mérgező lesz.”

    Ahogy már korábban is írtam: az én fejemben – s szerintem ezzel nem vagyok egyedül – már teljes káosz van a téren, hogy mit egyek és mit ne.

    Érdekesség: a második legveszélyesebb cápa (az első nem a fehér-, hanem a bikacápa), a tigriscápa (galeocerdo cuvieri) már több esetben is elpusztult, mert embert evett. Nem emlékszem már a tanulmányban mi szerepelt, csak dereng valami, hogy mert túl “összetett” az emberhús és mert tele vagyunk “szarral”.

    De nem vagyok kaja szakértő, így okosan figyelek, bármilyen hsz esetében.

    A természetben azonban van például egy kevesek által ismert és igen tápláló élelem: a krisztus tövis – nem éppen bizalomgerjeszt- gyümölcse.

    9 amúgy nagyon köszönöm az infókat, megint tanultam újat.

  12. 9. Ezt, hogy a desztvíz teljesen rendben van emberi fogyasztásra, bármilyen mennyiségben, megfigyelésem szerint a vízszűrő-ügynökök terjesztik. Én maradok a hivatalos álláspontnál, miszerint a csapvíz ugyanazt tudja, mint az ásványvíz, csak műanyag palack nélkül, és ez a jó a szervezetnek.

    11: Ezt, hogy a mai zöldségben-gyümölcsben a korábbi tápérték töredéke található csak, én is hallottam. Ha tudjuk, hogy a talajok ki vannak lúgozva, a talajélet erősen sérült, és a növények a sok műtrágyától gyorsabban, de nem kiegyensúlyozottan fejlődnek, akkor érthető is. Ami nem érthető, hogy a biozöldségnek, ami ezt elvileg kiküszöböli, mért nem nagyobb a tápértéke kimutathatóan.

    Azt se értem, mért pont a bioélelmiszer mérgező? A sima talán nem? Vagy az állítás arról szólt, hogy nyugaton minden mérgező, még a bio is?

    Amit a kertben magam termesztek, még talán nem az, bár ha ráhull egy kis sugárzó izotópos eső, ez gyorsan megváltozhat.

    A gledícsia gyümölcsét én is szerettem gyerekként: pulykaorrnak hívtuk, a benne lévő trutyit pulykatakonynak. Csúnyán hangzik, de finom édes. Vajon a benne lévő babszemek is ehetők?

  13. 12 Nem értek a mezőgazdasághoz (még!), de az idős úr azt magyarázta, hogy a talaj szennyezett, s alapvetően mindegy milyen a gazdálkodás, bió vagy sem, de hogy a bió esetében “fokozott”. Hogy miért, azt sajnos nem értettem, s nem a nyelv miatt, hanem mert kanyi közöm nincs a mezőgazdasághoz.

    A gledícsia másik megnevezése “zsidótakony”. Tudtommal az is ehető, de ne vedd 100%-nak.

  14. 10.
    Ez a bio-élelmiszer olyan, mint a C-vitamin: jó ha esszük, csak ne tudjuk, hogy mi van benne. 🙂

    (Kevesen tudják, hogy a C-vitaminnak nevezett aszkorbinsavat Kínában, géntechnológiával, ipari méretekben, tonnaszám állítják elő. A divatos munltivitaminokban kivétel nélkül ez található. Az aszkorbinsav a C-vitamin fő alkotóeleme, de az ‘eredeti’ C-vitamin ezen kívül több fontos osszetevőt is tartalmazott, ami a mai C-vitaminokban nincs benne.
    Természetes alapú, valódi C-vitaminhoz nagyon nehéz hozzájutni. Az egyik ilyen a Synergy cég ‘Pure Radiance’ C-vitaminja. Csak az USA-ban kapható, de mi egy angol cégen keresztül az ebay-en szoktuk megrendelni.)

    Sugárzásmérő egy fontos alapműszer!! Nekem ruszki SOEKS van, az ebay-en lehet kapni, és akkora mint egy kisméretű mobiltelefon. Gyors, könnyen kezelhető, nem feltűnő műszer, ajánlom mindenkinek!
    Remélem komoly bevetésen sohasem lesz.

    12.
    Milyen tapasztalatod van a szűrt vagy desztillált vízzel?
    Mi évek óta deszt.vizet iszunk, csak jót tudok róla mondani, ezért is mertem javasolni.

  15. “Az ásványvíz-lobbi terjesztette el azt a tévhitet, hogy a lágy víz felborítja az ‘ionháztartást’. Az valóban nem jó, ha valaki kiizzad 5 liter sós vizet és ugyanannyi deszt.vizet iszik.
    DE! Ez csak akkor igaz, ha valaki kizárólag vizet iszik. Az ételekkel, főleg tejtermékkel, zöldséggel, gyümölccsel nagyságrendekkel több ásványi anyag jut a szervezetbe, mint amennyi kiürül az izzadással. Az ételekben található szerves ásványi anyagok sokkal könnyebben beépülnek a szevezetbe, mint pl. a vízben lévő szervetlen sók. Ezek ráadásul nagy mennyiségben követ okozhatnak.”

    Ez jól hangzik, de melegben végzett munka esetén leginkább a magas sótartalmú vizekkel tudtam oltani a szomjamat. 35-40 fokban nem kívántam nagyon enni, azzal nem sok só jutott volna be. nyilván árnyékban ülve elszopogatva lecsúszna a desztvíz is baj nélkül, de jellemzően nem akkor iszom sokat

  16. Deszt viz jo , nekem is van ro szuro es desztilalo. A desztillacio a kozhiedelemmel ellentetben egeszseges (zsidok ezzel gyogyitjak a rakot).gondoljunk bele az infuzio is deszt. Viz+ nacl!!! A beteg vajon miert les z jobban tole.kitisztitja a vert. A csapvizben 100 000 fajta szennyezoanyag van.nem halsz meg tole de leterheli az immunrendszert.asvanyviz lerakodik az erekben. Regen esovizet ittak ami deszt viz. Lenyegeben csak ma szennyezett. Kovesd a termeszetet! Roviden ennyi!

  17. Személy szerint 3 éve RO szűrt vizet iszok, és köszönöm szépen jól vagyok. Annyi változás történt az életemben, hogy kicsit sósabban eszem az ételeket, de semmi más nem változott.
    RO szűrt víz gyakorlatilag desztvíz, nincs benne se hormon maradék, se vegyi anyag, se nehéz fém, klór,arzén, plusz lágy víz(mi más lenne…), ezért az összes edény/pohár csillog mint a Salamon töke több év elteltével is.
    Nem utolsó sorban kocsiba/vasalóba/ólom akkuba nem kell venni drága pénzért ion cserélt vizet, mert az RO szűrt víz tökéletesen jó ide is…

  18. 17.
    Igazad van, teljesen egyetértek. Az már más kérdés, hogy sajnos az asztali só sem tiszta NaCl, hanem káliumozzák ugyebár, ami árt a szívednek. Patikában meg megtiltották az árusítását. Gyógyszertári tisztaságú deszt.vizet még árulnak, de ha elmondod, hogy inni veszed, úgy néznek rád, mint egy gyilkosra.

    Még valami. Ha nem iszol elég vizet (több liter/nap), akkor el fogsz hízni.
    Ennek az az oka, hogy a víz nemcsak beállítja a szervezet megfelelő sószintjét, hanem az is a feladata, hogy oldja illetve eltávolítsa a felesleges vagy káros anyagokat. Ha valaki keveset iszik, akkor a ki nem ürített mérgeket zsír közé ágyazva tárolja a szervezet. Ez rakódik le azután a derék környékén vagy nőknél inkább fenéktájon. (A közhiedelemmel ellentétben viszont a zsír önmagában nem hízlal.)

  19. Én csapvizet iszom, de óvatosan. Táp- és élvezeti értékét növelendő malátát áztatok bele, majd komlóval forralva fertőtlenítem. Erjesztés után ülepítem és csak a színét fogyasztom. Kicsit macerás, de hát fő az egészség! Ha meg rossz úton járnék, hát inkább ebbe haljak bele, mint mások gátlástalan üzleteibe… 🙂

  20. “gondoljunk bele az infuzio is deszt. Viz+ nacl”
    Ja, a csapvíz meg desztvíz+sók, sőt az ásványvíz is, tehát egészséges:)
    A fiziológiás sóoldat nem a desztillált víz miatt olyan fasza, hanem azért mert izoozmotikus a véreddel a benne levő só optimális koncentrációja miatt

  21. Nekem van eltéve csapvizem palackokban,és hüvös helyen.Akkor kicsit meg nyugodtam..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük