(1493) Olajháború, ami nincs

Tibor bá’ oline

 

~ab108Jól értesült, érdeklődő emberek dédelgetett elképzelése, hogy a világban dúló amerikai háborúk lényege a nyersolaj szükséglet biztosítása most, és mindörökre (ámen). Nekem viszont ettől eltérő a véleményem. Röviden: 1) Az amerikai gazdaságnak úgy kell az állandó háború, mint egy falat kenyér. 2) Aki a dollár dominanciájára tőr az meg kell semmisíteni.

Teljesen felesleges lenne háborúval ellenőrzés alá helyezni olajkitermelő területeket, mivel az ott kitermelt nyersolajat meg is lehet venni olyan pénzen, aminek az égvilágon semmi fedezete nincs. Irakot Washington nem azért támadta meg, mert kellett az olaj, hanem azért, mert Husszein nem akarta dollárért árulni. Pontosan ezért kellett meghalni Muammar Gaddafinak is. Ez mellett természetesen jól jött a háború is.

A háttérből irányító oligarcháknak annyira kell a háború, hogy képesek voltak megölni Kennedyt, aki be akarta fejezni a vietnámi háborút, és aki tudta, hogy Amerika a „son of a bitch”-ek kezében van, csak azt nem tudta, hogy olyan mértékben, ami már az életét is veszélyezteti. [My father always told me that all businessmen were sons of bitches, but I never believed it till now – Kennedy 1962.] Ezt követve Kennedy gyilkosa, a volt alelnök Johnson összehozta a „Gulf of Tonkin incident” [Lyndon Johnson’s mistress claims LBJ told her that he had JFK killed.] ami szabad utat biztosított a vietnámi háború kiszélesítésére. A háború 20 éven át tartott 1955-75 között, 58.220 amerikai, és megközelítőleg egy millió vietnámi életet követelve.

A XXI. századra a politika és a média olyan mértékben volt az oligarchák birtokában, hogy meg merték tenni a WTC tornyok lerombolását, ami 3000 amerikai életét követelte. G. Bush nem állt ellen, hajlandó volt belemenni 3000 honfitársának a legyilkolásába, csakhogy beindíthassák a „terrorellenes háborújukat”, plusz a polgári jogok megnyirbálását és az amerikai demokrácia fokozatos felszámolását.

Tehát ez ideig nem az olajról szólt a történet, még akkor se, ha ez úgy különben nagyon logikusnak tűnne. — Minden esetre, ha eddig más volt a véleményed, most ringbe szállhatsz érte.

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
_______________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

24 gondolat erről: „(1493) Olajháború, ami nincs

  1. 2:
    Neked az is provokáció, ha azt állítom, hogy büdös a szar. 😀

  2. Hát sokszor elterjed a neten hogy az olajért megy és mindenki azt terjeszti azért is terjengenek ilyen hírek. A sok kis háborút mindig fenn kell tartani. Meg nem hinném hogy obama azért indít háborúkat, hogy a saját népének legyen olaja.

  3. Tibor ba`, neha az az erzesem, hogy tul intelligensen, mindenki es minden mogott osszeeskuves elmeletet szimatolva jutsz el vegso kovetkeztetesekig. Persze nem tagadom, hogy a fejtegetesed nyomokban igazsagot is tartalmazhat, de az emberek ennel joval butabbak, kevesbe szamitoak. Mennyi a valoszinusege annak, hogy egyetlen orszag a felelos az emberiseg osszes nyomoraert mikozben a masik oldalon semmi erdemuk nincs abban, hogy technologiai innovacioiknak koszonhetoen, nem tokeletes, de eddigiekben a legmukodokepesebb intezmenyrendszeruk atvetelevel az egesz vilagon nott az eletszinvonal es az emberiseg nem lovakon kozlekedik es fustjelekkel kommunikal, mint a kozepkorban? En ertem, hogy utalni kell az USA-t, meg a nyugatot, mert ilyen az emberi termeszet (a kozepsuliban is mindenki azt a csavot utalta, aki a legjobb sportolo volt, mar a kozepsuliba is kocsival jart a szemetlada, mert megtehette es persze az osszes jo csajt o dugta), de el sem szeretnem kepzelni, hol lenne a vilag a nyugati civilizacio nelkul.

  4. 6 Rolldog
    Nincsenek összeesküvés elméletek, összefüggések vannak. Ha akarod meglátod azokat, ha nem nem. Csak az egész bolygó rámegy az “irígyelt” nyugat “fejlődésére”. Amúgy a füstjeleket is le lehet hallgatni.

  5. 6:
    Felületesen olvasod az írásaimat. Kifejezetten ellenzem az összeesküvés elméleteket, amit azért illene felfedezni, ha már idejársz olvasni.
    Az átlag ember, az átlag ember, olyan, amilyennek képzeled, de egy 300 milliós nemzetnek a vezetősége nem lehet átlagos. Ott agytrösztök szólnak bele a döntésbe és tucatnyi szakértőt vesznek hozzá igénybe. Azok a politikusok profik, nem úgy, mint a 36 éves Szíjártó.
    Soha nem állítottam, hogy az összes bajért egyetlen ország a felelős, de az amerikai politika igen nagy súllyal esik a latba.
    Különben légy erős, az egész világon az életszínvonal most éppen nem nő, hanem csökken, és ez így is fog maradni, mert a közel ingyen erőforrásokért egyre többet kell fizetni.
    Egyébként nem kell utálni az USA-t, az utálat rossz tanácsadó, de tisztában kell lenni a tényekkel. Aztán meg, nekem személy szerint lett volna alkalmam részesülni a nyugati áldásból, de irigység helyett boldogan ülök a magyar seggemen, mert pontosan tudom azt, hogy a kiegyensúlyozott, kellemes élethez mi kell. Neked elárulom, nem úgy hívják, hogy MONEY.

  6. Soros csinálja a cirkuszt.Meg most is felszólította európát hogy mindent fizessenek ki ukrajnának.Van neki elég pénze fizesse ő ki.Itt meg mindenki fel van háborodva az adókon meg internet adón.Mikor a szankciókat kellett bevezetni az oroszok ellen ,mindenki tapsolt.(szükséges rossz) Mikor a saját bőrén érzi mindenki a dolgot,akkor az már nem olyan..
    Meg fegyverkezésre is többet kell költeni,mikor megígérték a NATO konferencián.Egy nem létező ellenség miatt.Az nem baj ugye?

  7. Kitekintő: Ugo Bardi: Zuhan az olaj ára — ám nem biztos, hogy ez jó hír
    FFEK

  8. Hát ez az írás?! Vietnám, meg a WTC, szerintem nem volt öngól.
    Én a 12. hozzászólóval max egyet értek. Ugyanis ebből fakad egy újabb váláság, az előzőhöz képest erőteljesebb.

  9. 13:
    Öngól? Kérdés kinek a szemszögéből. Az 58.000 halott, sok százezer nyomoréknak és ezekhez csatlakozó milliós nagyságrendű családtagok másképp gondolják. Ez elmondható a WTC 3000 halottjáról is.

    Utálok más blogok posztjaihoz hozzászólni, de ha idelinkelik, jeleznem kell az egyet nem értésemet. A nyersolaj áresése nem fog semmit se okozni. Az árakat a kereslet-kínálat szabályozza. A drága kitermelés most leáll, amikor felmegy az ár, újraindítják. A gazdaság nem lendül fel, mert nincs fizetőképes kereslet, és az egész világ nyakig el van adósodva. Az egyre alacsonyabb reálbérekből, munkanélküli segélyekből egyre kevesebbet vásárolnak, ráadásul kamatokat is kell fizetni az adósságra. Ugyanakkor az erőforrások is egyre drágábbak (ritka földfémek, stb.)

  10. 14.
    Szerintem meg épp az olcsó olaj (és egyéb nyersanyagok) csúcsa miatt nem folytatódik a gazdaság növekedése, amire az egész hitelpénz rendszer épül. Az én meglátásom szerint ez az alapvető ok, a többi csak közgazdasági bűvészkedés, tehát veled ellentétben másban látom az okot, és másban az okozatot. Ha az adóssággal lenne gond, de olcsó fizikai források és erőforrások rendelkezésre állnának, akkor a mennyiségi enyhítés működött volna. Ergo az egész fölös pénzt a rendszerből már rég elinflálták volna és minden menne tovább, mint rég. Hogy mindez nem így van az annak a jele, hogy a valós és nem virtuális világban elértük a falakat (pl. EROEI)

  11. A világon a legnagyobb használt “devizanem” az olaj. Az olaj árának alacsonyan tartása a dollár és más papírpénz értékének látszatát erősíti.

  12. 15:

    +1

    Egyetértek, az összes általunk fogyasztott termékben egyre nagyobb költséghányadot jelent az energia.

    Mivel ez vagy a profitot csökkenti, vagy a termék árát növeli ami kontraproduktív mert csökkenti az eladott mennyiséget és ezen keresztük csökkenti a profitot.

    Tehát csökken a nyereség minden tevékenységen.
    Ez pedig beruházási kedv csökkenést eredményez.

    Beindult a negatív spirál, aminek következménye a kereslet visszaesése.

    Persze mehet feljebb a kereslet, de mindig egyre kisebb bázisról fog a világgazdaság visszaesni, így beindult a kis felemelkedésekkel tarkított folyamatos visszaesés a világgazdaságban.
    Egyenlőre csak annyiban, hogy a növekedés jelentősen lefékeződött.

  13. 17:
    Pontosítsunk! Mitől esik vissza a kereslet?

  14. Economic Tipping Point:
    – lineáris (erről beszéltek)
    – ciklikus (ez is szóba lett hozva)
    – collapse, azaz összeomlás (~pénzügyi és globális gazdasági)

    Ceterum censeo: globálisan kell eztet nézni, valóban globálisan, s nem úgy, hogy azt hiszem, hogy globálisan nézem, holott csak egy-két területre fókuszálok.

    A legautentikusabb – mára elavult! – nukleáris háború film – a közhihedelemmel ellentétben nem a The Day After, hanem – a Threads (~szálak), amely éppen azért kapta ezt a címet, mert világunk át, meg át van szőve szálakkal, amelyből ha egy sérül borul a bili. Már anno, hát még ma. Egy példa az összefüggésekre: ha India és Pakisztán lenyom egy lájtos helyi nuke’em játszmát, a maguk kis petárdáival, abban elpusztul közvetlenül néhány tíz millió ember, de – főleg ha mind felszíni robbantású – a közvetett áldozatok száma ennek sokszorosa, s annak zöme Afrikában lenne (=éhezők, mert pár évig szar lenne a mezőgazdaság, globálisan).

    A legfrissebb ffek.hu bejegyzés tény, s nem vélemény. Javallott elolvasni.

  15. Tibor bá’ vagy Jövőnk!

    El tudnád küldeni az email címed?
    Írtam a blogodon, hátha van ötleted egy ügyben.

    Amúgy nagyon jó a blogod és eléggé egyet tudok érteni azzal amiket írsz.

    Köszi előre is

  16. 14!
    A Tecso nagy góré igazgatója is árulja a repülőgépét potom 20 millió fontért,meg egy másikat 30 millió fontért,le van gatyásodva..A Baumax góréi,meg a nagy értékű festményeiket árulják a veszteségek fedezésére..Na szépen vagyunk..Akkor mit szóljunk mi?Megvesszük? 🙂

  17. 23: És ezért érdemel Viktor egy NAGY seggberúgást! Ahelyett, hogy udvariasan, diplomatikusan nyalta volna az USA seggét és lobbizott volna, hogy onnan jóváhagyják a kis üzleteit és most lenyúlhatná és magyarrá tehetné a Tescót (na jó, orbán-magyar tulajdonná, de az is magyar), most harcolhat a túlélésért…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük