Tibor bá’ online
Ha még nem hallottál róla, akkor számodra a 137 egy közönséges háromjegyű szám. Azon kívül, hogy egy prímszám, semmire se jó. Ha azt kérdezed a barátodtól, hogy „mondj egy számot” akkor az bármi lehet, de 137 soha a büdös életben. Ez a szám nem kerek, nem osztható semmivel, semminek se valamelyik hatványa, szóval olyan közönséges, mint egy öt hónapos korcs kutya a menhelyen, és ugye eszembe se jutott volna, hogy 137 hónapot írjak.
Ennek ellenére ma ez a szám a modern fizika legrejtélyesebb száma. 1:137 az esélye annak, hogy egy elektron abszorbeál egyetlen fotont. Ez a szám ugyanis a finomszerkezeti állandó (nevezik alfának is). Az elektron töltés négyzetét elosztjuk a fénysebesség és a Planck-állandó (h) szorzatával. Hogy ez mit jelent? Őszintén, fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy a modern idők legnagyobb elméleti fizikusa, Richard Feynman a következőket írta róla: „Amióta felfedezték, több mint 50 éve, azóta rejtély a fizikusok soraiban, akik felírták íróasztaluk felett a falra, hogy gondolkozhassanak ezen a mágikus számon, amit ember a földön nem érthet meg.” Werner Heisenberg szerint, ha rájönnek a 137 rejtélyére, akkor a kvantumfizika minden talánya egyszeriben feloldódik.
De nem csak Feynmant és Heisenberget nyűgözte le a 137, Wolfgang Paulit is megszállta, csak úgy mint számtalan fizikust, akik úgy gondolták, hogy a 137-nek valami olyan titkos értelme lehet, amit ember ésszel fel nem foghat. Pauli egyszer azt nyilatkozta, hogy ha majd egyszer megjelenhet az Úr színe előtt, meg fogja tőle kérdezni, miért 137? Ha pedig hinnél a babonákban, akkor egy apró adalék. Wolfgang Pauli a Zürichi Rotkreuz kórházban halt meg, a 137-es szobában. Brrrrr!
A 137 állandó köti össze az elektromágnesességet, a relativitást és a kvantummechanikát. Ezen kívül állandóan beleütköznek az elméleti fizikusok. Íme:
Az elektron mágneses nyomatéka: 1/α = 137
Kvantum Hall effektus: 1/α = 137
Az elektron keringési, és a fény terjedési sebességének a hányadosa: 1/137
Az elemi töltés és a Planck töltés hányadosának a négyzete: 1/137
Végül:
Ha valakit érdekel –
e – az elemi töltés;
ħ – a redukált Planck-állandó;
c – a fény sebessége vákuumban
ε0 – permittivitás vákuumban;
µ0 – permeabilitás vákuumban;
ke – a Coulomb-állandó.
És akkor még a fizikus anekdota. Wolfgang Pauli halála után felmegy a Mennyekbe, ahol méltányolva földi munkásságát magával az úristennel is találkozhat, aki megenged neki egy kérést. – Uram, miért egyenlő alfa 1/137-el? Isten mosolygását nem titkolva a táblára egyenleteket kezdett felírni, de Pauli félbeszakította – Das ist falsch! – felkiáltással.
__________________________________________________________
__________________________________________________________
_____________________________________
1, 3, 7, 13, 37. Meg kell próbálni! 🙂
1:
Anyám szerint (persze már nem él) csak a kutya próbálkozik. Hmmm, sose fejtettem meg, hogy ez alatt mit kell érteni. 😀
Hát… Nekem van rá egy tippem, de meghagyom egy olyan posthoz ahova belefér 😉
érdekes téma.Még nem hallottam róla eddig.
A paradoxonok,anomáliák is különösek.
Gábriel harsonájának nevezett tárgy is misztikus.Felszíne végtelen,térfogata véges.
Matematikailag leírható,ellenőrizhető.
Nagyon jó poszt tényleg az egyik legnagyobb fizikai rejtélyről 🙂
Tény, nem tudjuk miért 1/137 a Sommerfeld-állandó, de folyton előjön. Más ilyen számok is vannak. (az igazsághoz hozzátartozik, reciprokának közelítő értéke 137,02, azaz csak majdnem egész)
A felületek mérete pl. a kiterjedések arányával négyzetes viszonyban van, azaz második hatvánnyal arányos. A kör kerülete a Pi-nek dupla átmérő-szorosa. Végtelen sok olyan tetszőlegesen nagy prímszám van, amelynek van 2-vel nagyobb, szintén prím párja. (ennek amúgy épp a 139, szintén prím párja). A 2 előjön varázsszámként sok helyen.
Három dimenzióban pl. a gravitációs és elektrosztatikus kölcsönhatás a távolságnak a második hatványával gyengül. (kicsit Brian élete: nem 3, nem 5, nem 7!).
Ugyanígy pl. a Ramanudzsan-féle moduláris függvényekből, kényszeredetten előugrik a 10 vagy 26 dimenziós téridő dimenziószáma (húrelméleti topológia), eddig ugyan nem használták semmire, matematikai érdekesség volt, most erre épp jó.
A 2, 10, 26 ezen felül a nukleonok világában is mágikus számok:
A legstabilabb mag-konformációk ezekben vannak. (nemesgáz Hélium és Neon, majd a 26-os vas magja, melyben a legkisebb az egy nukleonra eső kötési energia).
Persze, a sok „magic” szám megvezethet, amire valljuk be azért hajlamosak a fizikusok (meg amúgy is időről időre publikálni kell valamit, amire a költségvetésből pénzt lehet kérni:-) )
Lehet számelméleti, mélyben rejtőző említett geometriai oka, de akár kiderülhet egy belemagyarázott lufi is.
(pl. a fogyasztó árak 99-es végződésében nincs semmilyen transzcendens törvény, marketingesek lövik be mesterségesen. Ezért előfordulásának, eloszlásának, stb. vizsgálata is értelmetlen, pedig mindig 1-re végződne a páros, 9-re a páratlan hatványa, átlaga mindig 9-re stb.. egyéb marhaságokat lehetne levezetni)
Ám ahol valódi, rejtélyes visszatérő „indexek” jönnek elő, ott megalapozottan lehet gyanakodni valamilyen mélyben rejlő alapösszefüggésre. Amely olybá tűnhet hogy „szerencseszámként” mindig előjön, legtöbbször egy állandóan érvényes alapvető (a fizikus azt mondja geometriai) oka van, aminek hatásáról levezethető egy mező, vagy erő, vagy egy mélyebb szimmetria.
Amíg ezt az okot, szimmetriát nem tudjuk, marad a számmisztika. 🙂 Mint pl. 42 (az Élet, a Világmindenség, meg Minden).
Évről évre nagyon sok „mű” születik nemcsak a Sommerfeld-állandó, hanem elektron tömeg, töltés stb. más alapvető mutatókra, amiről egyrészt ezzel kiderülhetne hogy mégsem alapvető, másrészt lehetne kutatni, hogy jó, de akkor mi a még alapvetőbb. 🙂 Némelyikük megalapozottabb, némelyikük szenzációhajhász marhaság.
És ne feledjük a fizikai standard modellje tizen-egynéhány ilyen beletákolt „állandóval” van megadva, amelyeket jól kell megválasztani önkényesen, hogy épp stimmeljenek a tapasztalati eredmények. Hát állandó az ilyen? 🙂 🙂 🙂
S lám, épp van egy friss elmélet: lehet, időben mégsem (teljesen) állandó, nem stimmel bizonyos távoli kvazárok fényeadszorbciója, és csak az „állandó” változásával magyarázható. 🙂 Ezen ma dolgozik 10-100 fizikus 🙂
Most éppen nem érek rá, mert a P=NP (Ha egy probléma megfejtése bebizonyítható egy számítógéppel,akkor azt a gép magától is meg tudja fejteni)legismertebb matematikai probléma megoldásán dolgozom,de ha kész vagyok ígérem erre a finomszerkezeti állandó megfejtésére is rátérek 😀
Azért tegyük hozzá, hogy az α dimenzió (azaz mértékegység) nélküli állandó, tehát olyan önmagában nincs, hogy az elektron mágneses nyomatéka 137. Ez olyan, mintha azt írnánk, hogy a sebessége 1/137 (ami igaz is, ha a fénysebesség 1). Másrészt az elektron keringési sebessége nem minden esetben, de pl a hidrogénatomban, alapállapotban ennyi.
4: Az nem egy tárgy, hanem egy elméleti test. Fizikai valóságban nem létezik, hiszen végtelen hosszú szárú „trombita” kéne legyen, ilyet pedig nem lehet előállítani.
Semmi misztikus nincs benne, matematikailag simán magyarázhatóak a tulajdonságai. Persze lehet, hogy te mást értesz „misztikus” alatt, mint én.
Ha jól emlékszem, az egy végtelen hosszú elnyújtott kürt, melyben a hossz a végtelenbe tart, de a szűkülő szár miatt a térfogata egy véges értékhez konvergál. A görbevonal az 1/x függvény, amelyet a térben körbeforgatnak, így lesz egy hiperbolával határolt trombita tölcsér alakja.
Érdekes példa a végtelen hosszú, de véges térfogatú testre.
Ám paradoxon nincs benne.
Az 1/137-hez visszatérve, van több érdekesség is körülötte, van egy kb. 10 éves tanulmány is. Én elvesztettem a fonalat a tények és a belemagyarázás között, de végül az 1/137 segítségével kihozza a bolygópályák szükségszerű távolságát a Naptól 🙂 Valamint az ismétlődésekel, szakaszos törtekkel operálva is levezet „valami szükségszerűt” a sokféle fizikai állandóban, amelyek kísértetiesen furcsák. (vagy mert így állítja be a szerző, vagy mert tényleg 🙂 )
Ezzel az a gond, ha kellő gondolkodási időt adnak, a Kheopsz-piramis tégláinak számából is el lehet jutni valahogy a múlt heti lottószámokig, attól még nem lesz oksági kapcsolat.
Az „elektron” nyugalmi sebessége meg… 1 évtizedig tanítják a pingponglabdás módszert kék pöttyökkel a piros atommag körül, meg a kvantumszámokat, hogy utána egyetemen ne győzzék kiverni a hallgatók fejéből. Helyette jön a statisztikus kvantummechanika és a Heisenberg-reláció, Schrödinger-egyenlet, virtuális pálya trajektóriák imaginárius leírással, meg egyéb riadalmak, melyben az elektron egy rezonancia, amelynek tartózkodási valószínűsége az atom körül végtelen, csak néhány igen valószínű pályánál az előbukkanási esélye nagyon magas.
(aztán meg alagút effektussal átugrik a falon)
S végül: csak leírják a pingponglabda sebességét a proton körüli körpályán. 🙂 Ha ennyire erőltetjük a mérést, igen, végül egy sebességet fogunk kapni. Kérdés: a modellt mi erőltettük-e rá a rendszerre, visszakapva az axiomatikus pingpong labdát, amit mi vezettünk be… 🙂
Biztosan sokaknak beugrik a kétréses kísérlet: ha mérünk, a detektor pittyen, melyik résen haladt át az elektron. A becsapódó ernyőn pedig észleljük az elektront. Megvan a labda! Ha nem mérünk: az elektron helyett megjelenik egy interferencia kép, azaz mindkét résen szépen áthalad a hullámfüggvény… Nincs labda. ha visszakapcsoljuk a detektort, eltűnik az interferencia kép, viszont megjön a labda. 🙂 Vajon tudja hogy mérjük? vagy amikor békén hagyjuk, nincs ott semmiféle bogyó, csak belekényszerítettük a mérésbe. Azt kaptuk, amit akartunk.
9:
Ez utóbbira (dupla rés) nekem azért volt egy elképzelésem. Az intelligencia megjelenésre megzavarja a rendszert. Az atomoknak pedig affinitása van az élet kialakítására és fenntartására.
Cáfold, ha tudod! 😀
10.Jó-jó-De akkor miért halunk meg?
8.Annyit még én is felfogok hogy nem tudunk végtelenbe nyúló tárgyat készíteni, de tudatlan agyam számára furák/nem misztikusak akkor/ ezek a dolgok.
Meg is törlöm homlokom egy ,,Menger-szivaccsal,, 🙂
A 137-es busz végállomása a Szentlélek tér. Éjszakai megfelelője pedig a 937-es, ami szintén egy prímszám.
10: Ez úgy …, ahogy van. Méréstechnika órán már az elején tanítják, hogy bármilyen mérés befolyásolja a végeredményt. De mérni kell, különben nem tudnánk, hogy mennyi az annyi. Érzékeny méréseknél a mért mennyiséghez képest nem elhanyagolható (mint maúgy általában) a mérés befolyásoló hatása, így áll össze a kép a kétréses mérést illetoen. Nincs itt semmi atom meg intelligencia hókusz-pókusz.
10, 13:
Kétféle válasz van.
Az egyik „alap standard” valóban az a materialista nézet, mely szerint az objektív valóság a fizikai törvényeknek engedelmeskedik, és ez „számon kérhető” tőlünk függetlenül. Itt a gond a nem teljes modellel, és az addig behitelezett pótmodellekkel, szabályokkal van. (ebben a példában részecske vs. hullám kettős természetet külön-külön úgy tudjuk kezelni, hogy vagy a pingponglabda tömegét, sebességét, impulzusát stb. írjuk le, akkor nuku hullámfüggvény. Ha pedig a hullámfüggvényt fogjuk meg, lesz frekvenciája, interferenciája, statisztikai tartózkodási valószínűsége, amplitúdója, nyugalmi energia-oszcillációja meg miegyebek.)
De ha megvizsgáljuk részletesebben milyen lemondásokkal is hirdetjük ki az önkényes szabályt hogy a kettő passzoljon,
máris látszik hogy önkényesen nyúlunk bele, hogy nekünk tetsző eredményt kapjunk:
1. Az elektronhoz részecskeként vagy egy helyet, vagy egy sebességet rendelünk. Tudomásul vesszük, hogy minél nagyobb pontossággal adjuk meg egyiket, annál nagyobb pontatlansággal tudjuk a másikat. Ha ilyen típusú belenyúlásokat eszközlünk, az eredmény a térben valahol előálló pingponglabda (naugye megmondtuk 🙂 )
Bármeniyre próbáljuk, nem sikerül a kettős pontosság. Feladjuk, a kezeléséhez leírjuk és kihirdetjük a határozatlansági relációt, és közöljük, hogy ez ilyen.
(sehonnan nem tudjuk levezetni)
2. Minden mozgó töltés elektromágneses mezőben Lorenzt-erőt indukál, amely visszahat önnön magára is. Az elektron a proton körül pontosan egy ilyen mezőt kellene generáljon. De a megfigyelések passzolásához azt mondjuk, ez a kvantummechanikában nem érvényes. A proton körül keringő elektronnak nincsenek sugárzási veszteségei, alapenergián „kering” a végtelenségig, stabilan, nem zuhan a magba. (nagyon ritka esettől, a K-héj befogástól eltekintve, ami egy gyenge kölcsönhatás, nem elektromágneses, és az elektron alagút effektussal „belép” , nem pedig spirálisan elveszítve energiáját bezuhan magba).
Továbbá kihirdettük, a kvantummechanikában az elektronok egyes energiaszintjei szigorúan meghatározott, kvantált szintek lehetnek (kvantumszámok) amelyektől eltérni csak bizonyos alap energiacsomagok egész számú többszörösének leadásával- ill. felvételével lehet.
3. A pontszerű elektron végtelen nagy töltéssűrűséget írna le, amely visszahatva végtelen nagy energiasűrűséget okozna. Emiatt szükséges az energiacsomagot még matematikailag is „elkenni”, azaz a labda modell nem alkalmas a részecske definíciójához. A gravitációs hurkok leírása egyébként, csak sokkal kisebb csatolási állandókkal, de lényegében ugyanide vezet a tömeg pontszerű koncentrációja miatt. (csak annak a hatása ilyen méretekben elhanyagolható, ill. a tudomány még adós az egyesített hatást leíró kvantumgravitációval :-)).
4. Az energiacsomagok úgy tűnik, háborítatlan formájukban hullámtermészetűek, és vizsgálat, beavatkozás (mérés) hatására a hullámfüggvény összeomlik, és megjelenik egy entitás, amelyet a továbbiakban mi egzakt részecskének észlelünk és mondunk. Leírására a részecskékre szolgáló törvények alkalmasak. Ha békén hagyjuk, a jelenség leírására a hullámmechanika alkalmas, és csődöt mond a részecske leírás.
1-4. pontokkal azt szeretném szemléltetni, materialista képünk koránt sem teljes. Így azt számon kérni, tetten érni sem vagyunk egzakt helyzetben jelenleg. A kettő közötti híd a két természet mc2 és hv azonos összenergiát leíró egyenlete között „valami” ami „átvált” ha vizsgálódunk. Misztikus boszorkányságnak tűnik hogy ezt a vizsgálat tárgya mintha „tudná”, és akármilyen furmányos módon akarjuk tetten érni, ellenáll.
Természetesen voltak bonyolultabb próbálkozások is. (elektronokat keresztbe vezetve, félig interferáltatva, később detektorral mérve is, amint a detektor észlelt, és adott spintulajdonságokkal ölünkbe adva a következtetést, hogy akkor mit is csinált a múltban, az azonnal visszahatott arra a múltra is, amikor még nem is volt mérés. Ergo a hatás „visszamenőleg” átírta a történelmét, és a „korábbi” állapotban is összeomlott a hullámfügvény, és megjelent a részecske.
Ma egy végsőnek tűnő modellel próbálkoznak, ami elég meredek. Lényege hogy nagy tömegű csillagászati objektum (pl óriás tömegű galaxishalmaz) mögötti terekben ha nem egyenletes a térgörbület, az azonos objektum megkettőzött gravitációs gyűjtőlencse képéből az egyiket hamarabb, a másikat később tudjuk észlelni kis különbséggel. Így az első majd második jelenség észlelése független mérésként ugyanazt az eredményt kell adja, évek különbségével is, azaz determinált, nem avatkozhatunk közbe. (hiszen a fénysugár vagy nyaláb milliárd évek óta úton van már, rég a mérés előtt indult.)
Lényegében fenti kísérlet „kicsiben” azt a választ adta, hogy az egyik állapot észlelése mégis összeomlasztja a másik hullámfüggvényét is, amelyre mai tudásunk szerint semmilyen fizikai vagy oksági ráhatása nem lehet. (és teszem hozzá, a kommunikációs vagy szebben mondva oksági kapcsolat azonnal, térbeli és időbeli távolságoktól függetlenül azonnal végbemegy, azaz ohne fénysebesség meg társai.)
A hatás alapján amúgy pedig épp kvantumszámítógépet szeretnének csinálni: ha bármivel hatok egy részecskepár egyik tagjára, és annak megváltoztatom spinjét, a pár (mindegy milyen távoli) második tagja AZONNAL elszenvedi ennek inverzét, és máris létrejött a terjedési idő nélküli azonnali kommunikáció. (hiszen elvihetem én azt a párt pár milliárd fényévnyire is)
Ebben hatodik érzékünk tiltakozik, hogy ezt nem lehet, valami még biztosan hiányzik. MA ez hangsúlyozom, úgy tűnik rengeteg méréssel alátámasztva, hogy működik. (és nem utolsó sorban a leíró fizika minden további nélkül lehetővé is teszi, azaz nem kell semmit eldobni vagy bevezetni hozzá).
Eddig a materialista nézet oldala.
A Tibor bá’ által feszegetett rész is érdekes, ha a tömény mondata és cáfolatra irányuló költői rávilágítása nem is könnyen kivehető.
A felvetés lényege, hogy egy univerzumot szemrevételező, véleményalkotó entitás (intellgencia) egyben beavatkozik-e
tanulmányozással (vegyük észre: itt sincs szó másról mint egyfajta mérésről, amiről materialista oldalon már elfogadtuk, hogy persze hogy befolyásolja a végeredményt), csak itt nem a műszer ami belenyúl a hullámfüggvényekbe, és determináltan összeomlasztja azokat, hanem a gondolkodó elme.
Az a „valami” ami egy bonyolult stuktúra valamilyen kvantumerőterében lebeg (az éntudat, a logika és a cogito ergo sum az emberi agyban) néhány kiló proton és elektron által megformált felfoghatatlan bonyolultságú rendszerben.
Evolúciós okokból úgy tűnik, a mi háromdimenziós agyunk X-Y-Z kooordináták mellett a T időben csak „előrefelé” van kalibrálva, és lényegében a kvantummechanika által a négydimenzióban egyenrangú leíró paraméterek tejességéből (azaz a hullámok összes lehetséges, agyunk úgy mondaná térben és időben elkent kimenetelű, az összes állapotot leíró szuperpozíciójából) kiválaszt egyetlenegyet, összeomlasztva a hullámfüggvényt,
és ezzel leírhatja a történelmet, mi történt.
Ez alapján pedig, ha a méréshatás triviális létezését beláttuk, ugyan miért ne létezhetne komplexebben. Azaz az alapfeltevés, hogy maga az intelligencia -pontosan annak az anyagnak a ráhatásában, amiből önnön maga született – részt vehet, hatást gyakorolhat annak önnön megformálásában, pláne ha maga számára épít szubjektív valóságot. (és megint „látjuk” az elektront).
A kijelentés nem kevesebb, minthogy egy teljes komplex erő- és eseménytér leírása hiányzik a mai fizikából. (stimmel, nincs a léleknek definíciója, nincs rá mérés, megmaradási törvény, talán legközelebb hozzá a „szoftver” fogalma áll: egy kellően bonyolult struktúra tesz lehetővé egy önmagától elkülönülő, attól minőségben feljebb álló „pluszt”, ami semmiképpen nem írható le alkotóelemeinek összességével. S ez még szorozva komplexitásban tíz a milliomodik hatvánnyal, amivel fölötte áll az elme mondjuk egy CPU-n futó Windows Xp-nek :-).
Tehát az intelligencia, önnön szubjektív világképe és felépített fogalomrendszere (szeretet, fájdalom, matematika stb.) ha nem is hókuszpókusszal, de „valahogyan” felépíti önnön magát – anyagból…
És nem mondhatjuk hogy meredek vagy valószínűtlen – mert itt ülünk a kísérlet közepében, mindannyiunk fejében egy-egy ilyen egységgel 🙂
Mindig a végén rontom el: ezért szomorú hogy komplexitását vagy potenciálját összevetjük azzal, hol tart ma a Föld bolygó és úgy általában az emberi társadalom. Mondhatni a faj intelligenciája/lehetőségei fényévekkel leelőzték a karban tartható és kivitelezhető, élhető közeget. (aminek ha alacsony fizikai szintje nem teljesül, ez sem tud kiteljesedni).
A nagy színes papír kergetésben, minden milliomodik példány esetleg hozzátesz valamit, amúgy parlagon és ugaron zabál/gyilkol/felél, vegetatívan önbeteljesít. Mivel proton-elektron van elég, a lehetőség mindenhol adott, ha ez az itteni befuccsol, még marad 10^500 univerzum ezt valahol rendesen megoldani. Én nem vetném el, hogy a létezés végső célja pontosan ennek az intelligenciának a független kiteljesítése, diaszpóra szerű tova vitele az Univerzumban, sőt akár Univerzumokban.
A mában momentán egy picit mással vagyunk elfoglalva, kiakasztottuk az „üzemen kívül” táblát 🙂
Persze milyen egyszerű, hogy majd valami trónon ülő szakállmakáll egy varázspálcával beavatkozik, de be kell látnunk: ezt minden fajnak a maga dolga megoldani élete kihívását (maga intelligenciáját és összes aspektusát), ebbe vagy belepusztul, vagy egy teljesen másik minőségében felülkerekedik.
(vegyük észre az egyén sorsa itt egyik oldalról szinte értelmetlen kérdés, másrészt viszont végtelen amit hozzátehet egymaga is és felel érte. Ez amúgy számos vallás tetten érhető kettős alaptézise: hinduizmusban, buddhizmusban, iszlámban ugyanúgy fellelhető, ahol egész-körös indoklásokkal írják le a rendszert, és az Isten képmására teremtett egyed egyrészt cselekvésében szabad, azaz maga dönt, ugyanakkor minden tettének következménye további végtelen következményeket okoz.
Ha visszasarkítom, ez nem más, mint az állapotok összes szuperpozíciójából kiválogatva, az összes lehetséges végkifejlet halmazából minden döntésünkkel egyetlen esemény előidézése, és ezzel az univerzum történelmének visszavonhatatlan megírása.
A hatás szubjektíven már csak attól függ milyen skálán érvényesül és mit okoz:
– nem kanyarodom be a következő sarkon
(és ezzel tárgyak, objektumok helyzete végérvényesen különbözni fog térben és időben, esetleg találkozom valakivel vagy sem. Mondhatni, na és…)
– elpusztítok valakit. Annak utódai sem születnek meg, és azok utódai sem stb… Mindörökké elvágva az eseménytér jövőszálait.
Erre mondja az iszlám: aki egy embert is meggyilkol, végtelen számú embert gyilkol meg. Találó.
A természet, anyagi világ bármely elágazáson egykedvűen megy tovább, ennek érzés- és feldolgozás világával mi rendelkezünk, nem a kozmosz.
Olyan szinten a mi kezünkben a jövő, hogy el sem tudjuk képzelni, csak még nem látjuk. Ennél istenebb isten pozícióba nem teremthetett volna senki (vagy szerveződhetett az anyag, egyre megy), ugyan mit akarunk még…
Na lesz III. VH? 🙂
14.
Vagy az egész kvantumelmélet, a standard modellel együtt zsákutca. 🙂
14:
Ha azzal vádolsz, hogy túl röviden fejezem ki magam, akkor tulajdonképpen egy jó magas labdát bocsátasz a rendelkezésemre. – Nem lehetett volna egy picit rövidebbre? 😀 – Különben gondolkodásra inspirál.
Tényleg kérdezted? LESZ. Illetve, már elkezdődött.