(1303) A görög mentés, ausztrál hanyatlás

Tibor bá’ online

 

~ab133A Der Spiegel értesülése szerint a német gazdasági minisztérium felkészült egy újabb, immáron a harmadik görög mentőcsomagra, ami 10 és 20 milliárd Euró között lehet. Wolfgang Schäuble gazdasági miniszter jelezte, hogy az eddigi 240 milliárdhoz képes ezt egy „apróság”. A dolog úgy áll, hogy a szőrős szívű németek némileg megenyhültek, mivel Görögországban a munkanélküliség rekord méreteket ölt és további megszorítások vannak kilátásba helyezve. A részetek angolul  itt olvasható.

~ab134Két napja a Toyota bejelentette, hogy 2017-re befejezi az ausztráliai gépkocsigyártását, ami 2500 munkás elbocsátásával jár. Ez azonban nem minden, mert járulékosan, beszállítokon keresztül több tízezer munkahely megszűnést eredményez. A Ford és General Motor után Toyota a harmadik gépkocsigyártó, aki kivonul Ausztráliából, semmi kétség a magas órabérek miatt, és így összességében közvetlenül 50.000 szakmunkás válik feleslegessé, 200.000 járulékos munkahellyel együtt. Tegyük hozzá, hogy a világháborút követő ausztrál gazdasági fellendülés központi helyét a gépkocsigyártás adta. Ebből kifolyólag egész suburb-ök (városi peremkerületek) nőttek ki a semmiből, ahol az iparág dolgozóinak családi házai sorakoztak, például a victoriai Broadmeadows-ban. A magyarok által kissé későn felfedezett második ígéret földje (Amerika után) komoly szociális gondoknak néz elébe, mert mezőgazdaságát tönkrezúzza a globális időjárás változás, természeti kincseit kiaknázó bányáinak nagy része pedig már kínai kézben van. Az időzített bomba ott ketyeg Kamberában. Az eredeti itt megtalálható.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________

55 gondolat erről: „(1303) A görög mentés, ausztrál hanyatlás

  1. Ausztráliából egy nagy Detroit lesz?

    „Camberában”

    Ezt így kell írni? Nekem Canberra rémlik.

  2. Nekem is ez a Cambera tűnt fel elsőre, és az a nem ide vonatkozó kérdés mikor járhattál legutóbb Ausztráliában.

    A görög mentés pedig olyan, amilyen. Csodálkoznék, ha az euró mint pénznem megérné az illető tízmilliárdok kifizetését. Pedig én sokáig bíztam benne.

    Mire az a pénz át lenne utalva, valószínűleg a pénzügyi botrányaikban esetleg tanúskodásra képes bankárjaikat likvidálni fogják és a világ megszabadul az adósságától.

  3. Forradalmi nak tűnő javaslat Lázár részéről, pedig csak az elemi igazságosság megnyilvánulása lenne:

    http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20140212-lazar-janos-megmentene-a-devizas-autohiteleseket-mi-varhato-ettol.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-top&utm_campaign=sec

    „„Akik az évek alatt akár kétszer megfizették a gépkocsijuk árát, de a tőkéből szinte semmit nem tudtak törleszteni, visszaadhatnák autójukat, ezzel letudva az adósságot” – javasolta további konkrétumok nélkül néhány nappal ezelőtt egy lakossági fórumon Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár.”

    Ez magától értetődő pl. Amerikában, ahol a bebukott lakáshitelesek egyszerűen visszaküldik a kulcsot a banknak és ezzel letudták az adósságot. Ez esetben a bank is kockáztat, a magyar megoldás szerint semmit, ez adósrabszolgaság. Az a döbbenet, hogy ezt csak most találták ki kampánykolbászként.
    A dolog azonban precedens lenne a péntzrendszer általános szélhámosságának leleplezése terén, mert jelezné, hogy nem lehet a végtelenségig kamatot szedni egy bepalizott áldozatból. Hogy a pénz nem fial pénzt, ezért csak az autó, ház, stb. legyen elveszjthető fedezet.

  4. 3.
    Ez a kikürtölés intézményének bevezetésésére tett első lépés lenne, amit a a középkorban használtak is. Bogár László ásta ki pár éve.


    „Az engedelmes fogyasztóerő-állat működtetése nemcsak térben, hanem időben is végtelen távlatokat nyit, hiszen, nemcsak azt fogyasztja, amire semmi szüksége nincs, hanem akkor is fogyaszt, ha nincs pénze, vagyis munkaerő-állat minőségében nem kapja meg e végtelenített fogyasztás fedezetét. Fogyasztása azért lehet időben is kvázi-végtelen, mert ott a hitelezés rendszere. Korlátlanul (legalább is látszólag!) fokozható a futamidő, és ha kell a következő nemzedék(ek) élete is megterhelhető. Ebből a nézőpontból válik drámaian érthetővé, hogy mi célt is szolgált a tradicionális társadalmakban a “kikürtölés” intézménye. A tradicionális társadalmak következetesen tiltották a kamat-szedést, mert pontosan tudták, hogy a kamat exponencialitása nem fér össze az élet lényegével. Ha valaki egy dollárt tesz a bankba évi 2%-os kamatra, az összeg 2000 év elteltével, kamatos kamattal számolva 25 ezer trillió dollárt tenne ki! Vagyis a Föld minden lakójának 4 ezer évi fizetését kellene odaadni a szerencsés betétesnek. De mivel a kamat-szedés tilalmát nem igazán lehetette betartatni, a szakrális elitek bizonyos időközönként egyszerűen eltöröltek minden adósságot,és ezt az országot bejáró kürtösök hírdették ki. A szakrális elitek így próbálták megakadályozni, hogy az adósságok a jövő nemzedékeit is megterhelhessék.”

    A tudományos, elsősorban közgazdaság-tudományos eliteknek, úgy tűnik, nem nagyon fájt eddig emiatt a fejük.

  5. 4: itt ettől kevesebbről van szó konkrétan, az USÁ-ban ma is csak azt veszjtheti el az adós, amire a hitelt felvette és van személyi csőd is, tehát ez egyfajta „kis kikürtölés”, vagy jubileum, sabbath-év.

  6. 3: Feleségem autókereskedőnél dolgozott, olyan suttyó cigány csávók vitték a kocsikat önerő nélkül, akiről lehetett tudni, hogy egy havi részletet sem fognak törleszteni – ha el is vették tőle a kocsit később, hónapokig villoghatott vele előtte.

    Ezt valakikkel meg kell fizettetni… 🙁

    A kormány – ha komolyan gondolná – itt is bevezethetné a „szabad elsétálás jogát”, ennél komolyabb dolgok is átmentek a parlamenten 5 perc alatt. Mivel nem tette/teszi, ezért ez csak kampányfogás…
    Lázár miért nem nyújt be egy törvényt ez ügyben? Hétfőn már meg is szavazhatná a kétharmad…

  7. 6!
    Szerintem ehhez megint a bankokkal kellene egyezkedni..Ez nem csak a kormány hatásköre..

  8. 7: Ha a 3 ezer milliárdos nyugdíjvagyont le lehetett nyúlni sec perc alatt, ezt miért ne lehetne elintézni?

    A bank megkapná a jelzálog tárgyát és az addigi törlesztés összegét, így nem lenne kisemmizve a bank sem, a polgár meg megszabadulna a hiteltől (persze mehetne aludni a híd alá, de az már egy másik történet).

  9. 3: Esetleg a plazmatévé hiteleseket is megmenthetnénk még…
    Sőt azt nem lehetne, hogy aki direkt, nyíltan devizaspekulált a pénzpiacokon és bukott rajta, azoknak is adjunk egy kis zsetont, hogy ne legyenek szomorúak? 🙂
    Vagy ha már a hiteleseket ennyire kisegítjük, akkor adjunk azoknak is, akik a megtakarításaikból buktak, mert mondjuk részvényalapban volt a pénzük, amikor a bux bezuhant.
    Vagy mit tökölünk, szedjünk be minden pénzt, és osztogassa szét az összeset az állam igazságosan, mert az államnál ugyebár nincs senki igazságosabb…

    6: Elsétálás joga? Tehát a „suttyó cigány csávók” kapjanak hivatalosan is mentesítést visszamenőleg, hogy a menő autóval jaszkarizás időszaka alatt be nem fizetett részleteket most már ne is követelhessék rajtuk, ha az autót visszaadták?

  10. 9.
    „Esetleg a plazmatévé hiteleseket is megmenthetnénk még…”

    Nem kellene elbagatellizálni.
    Itt arról van szó, hogy a magyar politikai elit nagy valószínűséggel megkapta 10%-át a felvett hitelekből ( nagyon úgy tűnik, hogy Simon pénze is onnan van, hogy milliárdokat vett fel a választókerülete számára), és ezért bátorították minden szinten a hitelfelvétel, miközben a szomszédos országokban különböző korlátokkal meg felvilágosításokkal igyekeztek minimalizálni a várható negatív hatást.

    Tehát mint kampányfogás, belefér, hogy a gonosz ballib eladósított benneteket, mi meg segítünk kimászni…
    Hogy miből, az jó kérdés.

  11. 9.

    Szerintem azért többen voltak olyanok, akik munkához akartak egy kocsit, mint a suttyó cigányok…
    Vagy a suttyó cigányok miatt őket is hagyjuk kipotyogni a társadalomból, hogy a suttyó cigányok számát és mentalitását erősítsék? Mert ugye akik méltánytalnul érzik magukat kitaszítottnak, azok talán sokkal aggresszíbak lesznek.

  12. 9: Mi a gond? Visszaadja a barom a plazmatévét a banknak és letudta az adósságát. Mi rosszat látsz ebben? Ebben semmi „megmentés” nincs, csak annyi, hogy a bank kötötten adja a hitelt , házra, autóra, plazmaTV-re és csak azt követelheti fedezetül, mást nem. Ha neki így nem éri meg, ne hitelezzen ilyesmire. Most, ha elárverezi a bank a házat havernap tizedéron, még mindig követelheti a tartozást a szerencsétlenen. Ha ezt nem tehetné, nem is árverezne tizedáron.

  13. 9: de jó a példád, ha ma a házért, kocsiért, plazmaTV-ért korlátlan felelősséggel tartozik a kisember, a részvényalapos veszteségért miért nem kezeskedik a bank a bankár házával??? Egyik irányba korlátlan a felelősség, a másikba nem????

  14. 9: a bank se adna akárkinek autóra, ha csak az autót kaphatja meg nemfizetés esetén. Régebben nem mindenki volt hiteléképes, a bankok saját kockázatukra hiteleztek, nem volt mentőcsomag, megnézték, kinek adnak.

  15. En hiteleskent erintve vagyok a dolgokban, emiatt (is) hagytuk magunk mogott az orszagot. Oszinten szolva en is azt erzem, hogy a Bank semmilyen kockazatot nem visel, hiszen atlagos esetben addig pumpolhat ameddig csak akar vagy le nem jar a hiteled. Nem is ertem (bar teny hogy nem vagyok kozgazdasz) hogy ha egyszer lakasra/autora/motorcsonakra akarmire vettem fel hitelt, akkor miert tartozok felelosseggel az utolso petakig a dolgokert? Vigye amit vettem a penzbol es annyi… Hiszen addig mar torlesztettem ha mast nem kamatot..

    Es igen, Armanak nagyon igaza van abban, hogy ez legalabb a visszaeleseket meg a felelotlen hitelezest is visszaszoritana. Nem mellekesen pedig talan belatnak az emberek, hogy a takaro vegeig lehet nyujtozni csak.

  16. MA Mo-on a politikusok oldaltol fuggetlenul barmit megtehetnek. Meglepodnek, ha a Simon ugybol lenne barmi komoly, vagy ha egyszer is az emberek felemelnek a hangjukat az ellen, hogy mindenhonnan megy a penzkivonas kiveve a Kozgep alapbol…

  17. 12-13: „Visszaadja a barom a plazmatévét a banknak és letudta az adósságát. Mi rosszat látsz ebben?”

    Azt, hogy nem a bank akart plazmatévét magának, és nem is ő élvezte a használatát a visszaadásig.
    Ha elfoglalom egy évre a házad, de utána visszaengedlek (közben kicsit lelakom, és rezsit se fizetek), akkor szerinted rendben lenne?

    „Ebben semmi “megmentés” nincs, csak annyi, hogy a bank kötötten adja a hitelt , házra, autóra, plazmaTV-re és csak azt követelheti fedezetül, mást nem.”

    Lehet olyat előírni, hogy _mostantól_ a banknak arra kell készülnie, hogy az autóhitel úgy működik, hogy a „kedves vevő” hitelre megveszi a bank pénzéből a kocsit, használja egy évig, nem fizet egy fillért se, nagy nehezen végre visszaveszik tőle a járművet, és tőle akkor nem is követelhetnek semmi többet, csak akkor nem lesz autóhitelezés, és azt csak ti hiszitek, hogy az jó lenne… De fontos, hogy ezt mostantól, vagy visszamenőleg akarjuk-e érvényesíteni?
    A fidesz által elkövetett visszamenőleges hatályú törvénykezés szépen szétverte a magyar jogbiztonságba vetett külföldi (és belföldi!) bizalmat, majd megnézhetjük mennyire lesz kedvük újra beruházni, még a magyarok is inkább külföldön fektetnek be (lásd pl. OTP)…

    13: „de jó a példád, ha ma a házért, kocsiért, plazmaTV-ért korlátlan felelősséggel tartozik a kisember, a részvényalapos veszteségért miért nem kezeskedik a bank a bankár házával??? ”

    Azért mert a szerződés megkötésekor az egyik ezt vállalta, a másik meg azt, továbbá azért, mert az egyik természetes személy, a másik meg részvénytársaság.
    Ha sima lekötött betétbe rakod a pénzt, akkor kezeskedik a bank (Rt-ként a törzstőkével, nem a részvényesek teljes vagyonával), hogy megkapod a tőkédet és a kamatot, még akkor is, ha az adott bank treasury-je éppen bazi nagy buktát csinált a pénzpiacon. De akkor meg azon sírnál, hogy mér’ nem magasabb a kockázatmentes kamat, amikor kockázatvállalással nagyobb hozamot is el lehetett érni, de a kockázat esetleges veszteségeit nehogy má’ viselni kelljen…

  18. 14: És a bankok a kockázatukba beleszámolták, hogy ha nem fizet, akkor be lehet hajtani az adósokon a követelést, mert a jogrendszerben erre lehetőség van. Az állam ilyen jogszabályokat tartott hatályban, ha most utólag azt mondja, hogy az nem számít mi volt a szerződéskötéskor hatályos törvény, akkor ez egy komolytalan állam.

    15: Azért, mert nem a bank akart lakást/autót/motorcsónakot. Te adnál nekem pénzt, hogy vegyek magamnak egy kocsit, használjam egy évig, aztán neked adjam és te ne is követelhess semmi többet?

    „Hiszen addig mar torlesztettem ha mast nem kamatot..”
    LOL. Na jó, kibővítem a példám: Adj kölcsön nekem 5 milliót (most a deviza spekulálást bele se veszem), én fizetek mondjuk éves 12%, azaz havi 1%, 50000 Ft kamatot neked, és veszek egy új kocsit belőle.
    Az egy év alatt kapsz tehát 600 ezret. Egy év múlva odaadok neked egy (jó esetben) kb. 3 milliót érő egy éves használt kocsit, amire semmi szükséged, szóval még az eladásának kínját, vevőkeresést, alkudozást és a kapcsolódó illetékfizetést is a nyakadba varrom. Vajon miért nem lesz szimpatikus számodra, hogy ilyen feltételekkel kölcsön adj nekem?

  19. 17-18 kedves avatar
    engedelmeddel, csak részban van igazad, és szeretném megmagyarázni:
    a bankokat nem kell védeni, még kevésbé sajnálni.
    mi sem áll tőlem távolabb, mint belekotyogni idegen országok belügyeibe, erre tibor bá és valamennyi blogtársunk tanú, de most engedtessék meg nekem,messzi ember létemre, hogy éljek a szólás jogával ebben a témában.
    ami nálatok kölcsöntémában folyt az utóbbi néhány esztendőben, már ne haragudj, de kiérdemelné a butaság, illetve a gazemberség világvására jelzőt.
    butaság a nép részéről, aljasság a bankok, de legfőkáppen és elsősorban kormányotok részéről, hogy ilyesmi, ilyen elkőpzelhetetlen népátverés egy európai országban a 21-il században megtörténhetett.
    hogy volt képes a kormány ennyire szabad prédaként titeket odavetni a bankárok karmai közé?
    most nem jövök izraeli, amerikai vagy európai példákkal a kölcsönök feltételeit, a felek kölcsönös rizikóválalásait tárgyalandó a kulömböző országokban, csak azt mondom ismét, hogy ami nálatok megtörténhetett, az máshol , ahol valamelyest normális vezetőség van, elképzelhetetlen lett volna.

  20. 17.
    „Azért mert a szerződés megkötésekor az egyik ezt vállalta, a másik meg azt…”

    Ez nem teljesen így van.
    Ha akármilyen aláírt papíron az egyik fél számára kifejezetten előnytelen egy szerződés, akkor azt érvényteleníteni lehet.

    És azt hiszem, a bankok és az ügyfelek között pontosan ilyen egyenlótlen volt a szerződés.

    És teljesen rendben van, hogy ezt egyszer és mindenkorra helyrerakják.

    Ugyanis NEM AZ A JOGBIZTONSÁG, hogy valakik mindenestül átháríthatnak minden felelősséget a gyengébbik szerződő félre!

  21. 17: A Magyarországon működú bankok tulajainak jó részénél otthon épp ez szabály, hogy a lakáéshiteléért a fickó csak a lakásával felel. Az USÁban leadja a kulcsot és ezzel vége az adósságának. HA ott ez korrekt, nálunk miért ne lenne az? OLyan emberek tartotznak többel, mint az eredeti kölcsönük, akik közben már milliókat fizettek, kérdezd meg Melikét. Ez a kamatos rablás esete, mert korrupt politikusaink hagyják. Számodra természetes, hogy az RT mögé bújó bankárok felelőssége korlátozott, de a kisemberé nem. Hány milliárdot adtak a kormányok közpénzből a világban bankmentésre? A bankárok házát elárverezték emiatt?

  22. hadd mondjak még valamit:
    veszitek észre, hogy a hozzászólások nagyon hamar elkanyaródtak a topic tulajdonképpeni témájától az otthoni, magyar belbajokhoz?
    nincs ezzel semmi baj, hiszen mindenkinek a saját tyúkszeme fáj, de figyeljetek meg egy dolgot, ami szerintem azt sejteti, hogy a nyugat, a nyugati ipar tulajdonképpen már meg van halva, csak még nem tud róla:
    a toyota cég befejezi az ausztráliai autógyártást, ezzel x embert tesz nyomorgó, fölfönfutó munkanélkülivé?
    ide jutottunk?

  23. A probléma az, hogy amikor ezek a szerződések születtek, akkor szó se volt arról, hogy ha bukóban lesz az ügyfél, akkor a lakása leadása után nem kell többet fizetnie, nem lehet a tartozás többi részét behajtani rajta. Ezt visszamenőleg megváltoztatni (a bankok beleegyezése nélkül) legalább akkora prosztóság, mintha a bankok _visszamenőleg is_ megemelnék a fizetendő törlesztőrészletet az ügyfelekkel szemben.
    Tudom, egyesek szerint a CHF hiteleknél az árfolyam emelkedése miatt hasonlónak érződik, hogy a visszafizetés közben is nő a tőketartozás, de ott a devizaspekuláció miatt van ez az érzet. Melike se panaszkodott, amikor eleinte javulóban volt az árfolyam, és a tőketartozása a befizetésénél többel csökkent… Nem akart se a banknak, se az államnak befizetni plusz pénzt a csökkenő törlesztőkből se… Mellesleg nekem is van ám deviza hitelem.
    Nem kényszerítette senki a devizahitelt az emberekre, egyszerűen akkor az látszott ésszerűbbnek, mert a forintkamatok olyan magasan voltak, hogy fele annyi volt a törlesztő.
    Ha a kormány igazán segíteni akarná a devizahiteleseket, akkor olyan gazdaságpolitikát is folytathatna, hogy ne 310 legyen az Euro, hanem mondjuk 280, és akkor a CHF hitel is rögtön 10%-ot esne.

    Ha tőzsdézni kezd valaki, és olyan részvényt vesz, ami esik, akkor majd a brókert pereli be, hogy miért hárította át rá a részvény kockázatát, de ha emelkedik az árfolyam, akkor jajj de okos előrelátó volt a vásárló, őt illeti a hozam?
    Esetleg a Szerencsejáték Rt-től is visszakérhetem a lottó árát, ha nem nyer a szelvény, mert az nem járja, hogy a teljes kockázatot én viseljem?

    Magyarországon meg ebben a válságban pont nem adtak egy fillért se a bankoknak, sőt különadókkal a korábbiaknál milliárdokkal többet vesznek el tőlük. Ráadásul a kormány még segget is csinált a szájából, amikor a bankokkal együtt korábban meghatározott időszakra vonatkozó különadót egyoldalúan kiterjesztette további évekre.
    Ha a bank jelentené be, mondjuk az 5 éves autóhiteled visszafizetése végén, hogy most úgy döntött, még 2 évig fizetned kell ugyanazt a törlesztőt, akkor az büdös, mocskos, erkölcstelen, meg ilyenek, ha meg az állam viselkedik így az szerintetek igazságos?

  24. 23: Csak azért, mert korábban a törvény megengedte a rablást, még most el lehet törölni. A bankok direkt áron alul értékesítik haveroknak pl. a lakést, mert nem annak az árából kell megtérülnie a veszteségnek, hisz az adósrabszolga holtig fizet. Ez kezdettől tisztességtelen volt. Ez munka nélkül szerzett uzsorajövedelem. Ha a bank a trezorban tartotta volna a pénzét, sose fialt volna semmit, bezzeg a magyar állami vagyon ráment a többezer százalékos kamatokra. Ez a lopás netovábbja.

  25. Már ne is haragudj Avatar, de demagóg a lottót felhozni példának… Amikor én felvettem a hitelemet két választásom volt, vagy fizetem anyám 5 milliós hitelét vagy felveszek egy hitelt és kiváltva a másikat a maradékot beforgatva az üzletbe esély volt rá, hogy beindul. Nem jött be, azóta is fizetem rendületlen és még fogom is 30 évig jelen állás szerint. Anyámnak azóta sincs munkája, nélkülem már éhenhalt volna vagy valamelyik híd alatt lakna…

    Nekem anno mikor kellett a hitel NEM ADTAK forint hitelt, meg ki is röhögtek hogy hát ne legyek barom, ha az árfolyam felmegy 220-ra összeomlik a gazdaság azt meg nem fogják hagyni és amúgy se történik meg h a banknak sem jó a nem fizető adós így nem fognak rám terhelni mindent stb stb. Amúgy katonatiszt voltam magyar átlagnál kicsit jobb fizuval…

    Azóta megjártam Afganisztánt és jelenleg Angliában élek… És akárki akármit mond ebben igenis volt felellőssége a mindenkori kormányoknak és a bankoknak is.

  26. Ja és a különadót meg a törvények visszamenőleges hatályát iselítélem, attól függetlenül, hogy a bankoknak ez a plussz bevételkiesés sokat nem számított, akár hogy is sírnak.

  27. Nyilván a bankok is haszonmaximalizálásra törekednek, de amit Avatar bizonygat, az teljesen igaz, kár, hogy nem nagyon érti senki.
    Szerintem a bankok mutyija mögött is a hibás állami szabályozás áll, a bankok csak azon keretek között tudnak működni, amit az állam szinte totálisan leszabályoz kiskapukkal együtt. Miért van az, hogy az Osztrák Raiffeisen banki kp. betét szinte egyáltalán nem hasonlít a magyar rendszerhez? Nem hiszem, hogy a Raiffeisennek nem a hazai rendszer magyar honosítása lett volna legjobb.
    Természetesen nem akarom védeni a bankokat, de én itt is az államot látom az igazi hibásnak.

  28. 23: „az szerintetek igazságos”

    Az szerinted igazságos, hogy a bank (erőpozícióból) egyoldalúan /a saját szempontjából kedvezően/ módosítgathatja a szerződés feltételeit?

    Szerintem az egyedüli megoldás a „magáncsőd” intézményének a bevezetése. Nem kell visszamenőleges törvénykezés és direktben nem sérti senki érdekét.
    Már csak az a kérdés, hogy 10 év alatt miért is nem alkották meg az erre vonatkozó jogszabályt? /Lehet ennek köze az „elfelejtett milliókhoz”? – a kérdés költői…/

  29. Ez a deviza hitel egy akkora szálka, ami senkinek se megy le a torkán. És persze állandóan visszatérünk rá. A Ptk. szerint az adós a tartózásáért a teljes vagyonával felel. Ez nincs minden országban így. Ahol nincs így, ott van egy köteles rész, ami fedezi az értékcsökkenést. A magyar Ptk. természetesen szerepet vállalt akkor, amikor a Magyarországon működő bankok elkészítették a szerződés tervezetüket. A széles magyar társadalom tagjai természetesen nem voltak felkészülve a kapitalista hitelezési gyakorlatokra. KI EZÉRT A FELELŐS? Erre a kérdésre tisztességes válasz nem létezik. Amikor a Kisvacakot a bank rádumálta a kölcsönre, természetesen nem volt tisztességes, de kérdem én: a naponta ránk szakadó több tucat hirdetés tisztességes? Frászt! A csodás dolgokat állító hírdetések tisztességesek? Frászt! A csupa kilencesből álló árak tisztességesek? Frászt. Folyamatosan vagyunk bombázva tisztességtelen dolgokkal gazdaságilag és politikailag is. Semmi ok rá, hogy pont ezen akadjunk ki. Ez egy kolosszális tanulópénz volt, és tudjátok mit? Már megint kezdik az emberek felvenni a hiteleket! 🙁

  30. 29: Tibor bá, melyik bejegyzésnél vergődött Hochstein? Megtaláltam a dán mentőakció hiteles leírását, észbontó, odaírnám.

  31. 30:

    (VM-207) Hazudik az Amerikai Népszava

  32. 29.

    Teljesen igazad van Tibor bá! És az legszomorúbb az, hogy még ironikusan volt is ebből asszem Budapest Bank-os reklám, amiben mondták, hogy sütőhitel… Az persze más kérdés, hogy ezzel egy adósságrendező hitelt reklámoztak, de az élét a dolgoknak érteni kellett volna. De a fő baj az, hogy az ember meg akarja mutatni, hogy neki futja jobb és nagyobb tévére, meg szebb autóra stb. Miközben ezt a fizetése nem teszi lehetővé. Én itt ezzel nem találkoztam, itt senkit sem érdekel, hogy milyen hiper szuper csoda valamid van, nem attól leszel ember. Nem, ez sem csodaország, de itt még nem találkoztam azzal, hogy a mindennapokban ez által lettem volna bekategorizálva. Persze lehet hogy véletlen vagy csak nem vettem észre, de az tény, hogy nem érzem azt, amit otthon, hogy vegyél,vegyél,vegyél, mert akkor leszel te a menő…

    Amúgy a hírre is reagálva. Görögországot szerintem meg fogják menteni, tökéletes eszköz a még szigorúbb EU pénzügyi felügyeletre. Ausztrália pedig szerintem is kaput, mondtam is asszonynak, hogy nem költözünk oda, pedig ő nagyon menne :DDDD

  33. 29.
    „Semmi ok rá, hogy pont ezen akadjunk ki.”
    Dehogynem.
    Az összes többi közül ez a legtisztességtelenebb és a legtöbb embert érinti.
    Szerintem nagyon is jó dolog, hogy az emberek kiakadnak legalább a legbrutálisabb tisztességtelenségeken.
    Jobb lenne, ha lehajtott fejjel konstatálnánk, hogy már megint kibasztak velünk, és egy szót se szólunk?

  34. Tavaly október november táján diófelvásárlás volt nálunk, és a közeli kis falukban. Egy nagybani felvásárló helybeli átvevők segítségével vette a diót, és kb hetente jött egy kis teherautó ami sorba járta az átvevőket, és elvitte tőlük a diót. Egy kiló dióért 100 forintot adtak a helyi átvevők, ők viszont 140 forintért adták tovább a nagybani felvásárlónak. Három kiló dióból van kb egy kiló dióbél, aminek az ára évszaktól függően 1000-3000 forint. Azok akik összeszedik, és eladják a diót nyilván azért teszik, mert munkanélküliek, vagy szegények és nagyon kell a pénz nekik. Nem szellemi fogyatékosak, mégis eladják a diót 100 forintért, ahelyett hogy kifejtenék /hiszen idejük van rá/ , és több pénzhez jutnának. Látható hogy még ezt a nagyon egyszerű folyamatot sem látják át. A devizahitelek, a pénzzel és a bankokkal kapcsolatos ügyek, nagyságrenddel bonyolultabbak, mint a diószedés-eladás, az átlagember nem látja át, tehát a bankokkal szemben esélytelen. Ennek ellenére az állam törvényekkel biztosítja és lehetővé teszi, hogy az állampolgár és a bankok, beleértve a külföldi bankokat is, üzleti kapcsolatba lépjenek egymással. Üzletelni lehet meg kell is, de az államnak alapvető feladata kéne hogy legyen, az egyenlő esélyek biztosítása mindenhol, és a bankügyekben is. A jelenlegi helyzet az, hogy a bármiben tájékozatlan tapasztalatlan emberek, törvényesen legálisan kihasználhatók, becsaphatók kifoszthatók.

  35. 32:
    Az igazi megoldás az lenne, ha nem az lenne a legfontosabb iskolai követelmény, hogy Csokonay Viztéz Mihály mikor írta a Lillához című versét, hanem „mik a kölcsön felvétel buktatói”. Akár érettségi tétel is lehetne, ha a lehetséges káros következményeket vesszük alapul.

    33:
    „legtisztességtelenebb és a legtöbb embert érinti”

    Egyik állításod se igaz. A legtöbb embert a 19.990 forrintos ár érinti, és azért a legtisztességtelenebb, mert ha akarod, ha nem pszichésen hat rád. „20 ezer alatt megkapom”. Ezt pontosan tudják és ezért közlik ilyen pofátlanul, nyiltan a 19.990-es összeget.

  36. Egy-két ember nagyon csúsztat itt a bankok javára.
    Szóba került pl a bankadó.Semmibe se kerül a kövér,tokás pénzes-zsákoknak,mert simán áthárítják.Akárcsak a tranzakciós adót.
    Nem ők fizetik hanem mi.
    Nem is értem miért óbégatnak.
    Plazmatévé.Megint kár idekeverni,mert egy tv,mosógép stb nem akkora összeg hogy az illető és családja évtizedekig adósrabszolga legyen,vagy utcára kerüljön ha dupla ideig fizeti akkor sem.
    Autóhitel.Meglehetne úgy állapítani a törlesztőrészleteket hogy mire egy 2 és fél millió forintos Suzuki ára egymillióra esik ,addigra az ügyfél a másfél milliót részletek formájában kifizesse.
    Elárulom, ez az áresés nem egy év alatt történik mint itt valaki sugallta,hanem 5-6 év.
    Bőven tudja fizetni az adós a részleteket és a Csányi féle milliárdos bankárok sem járnak rosszul ha éppen a nyakukba szakad nem fizetés esetén egy egymilliós autó és mondjuk 700 ezerért kénytelen eladni.
    De ismerem ezt a piacot és tudom hogy működik.Direkt adták el fillérekért a kocsikat ismerős neppereknek,akik részben az adósokkal is összejátszottak /dörzsöltebb vállalkozók esetén/.
    A kocsikat lényegében olyan hiányossá tették a lefoglalás előtt hogy másnak ne érje meg megvásárolni./ugyanis az új szabályozás szerint bárki neten is licitálhat a lefoglalt kocsikra/
    Az árverésen megvették mondjuk 100 ropiért a milliós Astrát,otthon összerakták majd eladták pl 700 ezerért.
    A nepperek össze vannak fonódva a bankkal.Közös buli ez amiben megy a visszaosztás az öltönyös pénzguruk részére.
    A bankár rendelkezik jó kapcsolatokkal a rendőrség,ügyészség felé,a félcigány nepper meg elvégzi a babramunkát.
    Olajozott,szervezett ez az ország csak a felszínen tűnik kaotikusnak.

  37. ha racionálisan és logikusan végig gondoljuk rájöhetünk, hogy ezt a kérdést nem lehet megoldani. Az esetek száma és a hitelek összege nem sok kétséget hagy a végkifejletről.

    Pl. lakásügyben. A „jogosan” elvehető lakások értéke azonnal döntene mindent. Ingatlanpiac, építőipar és ezeken keresztül szinte mindenhova begyűrűzne. Nem beszélve az autó és egyéb személyi hitelekről.
    A megelőlegezett fogyasztás mint olyan a manipuláció része és a forradalmi helyzet kirobbantására fog szolgálni. minekután a lakosságot kifosztották és a végletekig kizsigerelték.

    Esetleg ha a kontrollt még tudják kézben tartani egy darabig akkor egy nagyon komoly rendőrállam víziója rajzolódik ki.
    Én nem is tudom mennyivel tartozom már a 4 éve felszámolásra beadott cégem miatt(folyamatosan pakolják rám a terheket, mert még nincs felszámolva,nem miattam-teszem hozzá). Nem foglalkoznak vele, kis ügy, ezerszám van belőle és én egy kis nímand vagyok kitől nem lehet mit elvenni.
    Mikor erre rájöttem azzal a lendülettel visszaadtam a soha vissza nem fizethető kocsimat is. Mondjuk én bizonyos tapasztalotokból már tanulva menekülési útvonalakat építettem ki, hogy a rendszer rám és családomra gyakorolt hatását meg próbáljam kivédeni. Ezek természetesen -akkori állapotomból kiindulva- technikai jellegűek voltak és mára már sokan elégedettek lennének ezekkel az állapotokkal amiket létrehoztam.
    De közeben rájöttem, hogy maga a menekülés és félelem ténye jobban pusztít mint a bankok, Sőt minden baj forrása ezek.

    Az az igazság, hogy kívül kerültem a rendszerből, jobban mint eredetileg terveztem és most már hálás vagyok ezért.
    A rendszer ki fogja dobni magából a nem termelő elemeket. A romák még azért nem kerülnek ki ebből mert azonnal polgárháborús helyzet teremtődne ami a további állami fosztogatást beszüntetné. Még nem tökéletes a kivéreztetés.
    A kivéreztetés mögött persze azok az önműködő gazdasági mechanizmusok állnak mely az elit által létrehozott hierarchikus rendszer egyenes következménye.
    A hülyeségről meg csak annyit, hogy azok vagyunk. Nagyszerűen lehetne élni ellenükben is, de ehhez bizonyosfajta felismeréseknek kéne bekövetkezni melyek már undrítóan spirituálisak, így itt érthetetlenek.
    A megértésnek sok szintje van ezek tisztán látszanak. Megoldás nem lesz úgy ahogy sokan szeretnék hinni. Az sok elv és izmus amit itt harsogunk kukába való. Akárhány emberiség születne amíg nem ébredne magasabb szintre mind kipusztulna.
    Ennek is megvan a magyarázata, de erre még annyira sincs befogadás mint arra se, hogy a jelenlegi rendszer nemhogy nem fenntartható, de hamarosan dől. Hány de hány ember szaladgál boldog tudatlanságban éppen kávéházat nyitva. Illetve már jól megdőlt a rendszer, de még nem borult fel teljesen.
    Jól elmegy még egy darabig, de borulás hirtelen lesz. Vagy teljesen szétesik rétegekre és emberek fognak haldokolni az utcán míg a többi sietve húz be a lakásába.
    Így teljesen felesleges arról beszélni, hogy hogyan kéne a jelenlegi módszerekkel megváltoztatni a dolgokat, meg mit is kéne csinálni a bankoknak.

  38. Majd egyszer én is elsírom, hogy milyen nehézségeim voltak a saját devizahitelem törlesztésével, de speciel speciel a bank sokkal tisztességességesebbnek bizonyult, mint az a „hitelkárosult”, akitől az ingatlant vettem, amihez nekem is hitelre volt szükségem. Az ő dolgaival is tele tudnék sírni néhány kommentet. (És azóta még tovább estek az ingatlanárak, szóval még azon is bukóban vagyok.)
    De ő legalább elintézte a saját tartozásának a rendezését, bevállalva hogy nem az álmai szerinti, hanem a piaci árat kapja és nem csak ült a babérjain, míg árvereznek a feje fölül, hogy aztán rinyálhasson, hogy őt mennyire kihasználták, mennyire ár alatt ment el a kecó.

    Volt már sajnos azzal is tapasztalatom, hogy jóhiszeműen kölcsön adtam valakinek, aki utána nem akarta megadni… Hogy mennyi szopással járt, mire végre behajtottam, az megint egy kisebb regény lehetne. Nem vagyok megértő a fizetési kötelezettsége elől takonyangolna módjára menekülni próbáló, bármit megígérő, semmit be nem tartó adósokkal.

    Az állam sajnos szintén nem áll túl jól a szememben. Amikor ő különadózza a bankokat a nagy igazságtevés keretében, akkor pontosan tudom, hogy én, mint banki ügyfél fogom azt megfizetni… És persze a beszedett adók nagy része a megfelelő zsebekbe fog bekerülni, a maradékot meg elbasszák stadionokra, meg egyéb alacsony hatékonyságú baromságra.
    De szerintem a „devizahiteles mentés” legundorítóbb lépése a végtörlesztés volt, amikor Kósa Lali 15 millióval olcsóbban válthatta ki a hitelét, mint annak értéke volt, és persze képviselőtársai és valószínűleg baráti körében még sokan mások is sok milliós könnyítést kaptak. Persze leginkább azok, akiknek volt félretéve legalább annyi megtakarítása, amennyi a tartozása, vagy kapott akkor is hitelt, amikor a hitelek épp be voltak fagyva – no persze nem a képviselő urak előtt, ők biztos hitelképesek lesznek bármikor. Leginkább azok lettek kimentve, akiknek semmi szüksége se volt mentésre, de baromira jól jártak vele.
    Rákényszerítettek a bankokra hatalmas veszteségeket, amiket szerintem a bankok még vissza fognak perelni az államtól, de akkor már az adófizetők pénzéből lesz kifizetve, nem a Kósáéból, meg a többi végtörlesztőéből.
    Ti komolyan elhiszitek, hogy politikusokat valóban érdekli a számukra vadidegen devizahitelesek sorsa azon túl, hogy mivel tudják rávenni őket, hogy rájuk szavazzanak?

  39. 23!
    Hogy mit beszélsz Avatar?Te wall streeti krupié vagy,nagy számoló mester,neked kellene a legjobban tudnod a dolgokat. 🙂
    „visszafizetés közben is nő a tőketartozás,”
    Ez mi?Ilyet én még nem hallottam,és nekem nem is volt ilyen.A tőkém szépen csendben csökken..Annak aki aláírta az árfolyam gátat,annak lehet hogy nő..
    Meg azért álljunk meg egy kicsit.Az autó hitelem 10 éves,és 52-ről felment már 80-ra a törlesztőm..Lehet számolni,mennyire jártam jól..Azért ezért a pénzért már egy X7-est is tudtam volna venni.Vagy szerinted egy xara picassoért nem elég ha kifizetek 10 millát?De mondom,nem panaszkodom,ki fogom fizetni.Másik.Addig amíg a szerződésem tart,addig azt csinál a bank amit akar.Annyit emel amennyit akar..De ha vége a 120 hónapnak,nem hosszabbíthat.Olyan döntés a világon nincs!

  40. 39: „A tőkém szépen csendben csökken..”
    Forintban kifejezve nőhetett miközben CHFben számolva csökkent. Erre utaltam.

    „De ha vége a 120 hónapnak,nem hosszabbíthat.Olyan döntés a világon nincs!”
    Hát igen, a bank ilyet nem csinálhat a közemberrel. De az állam simán csinálhat ilyet a bankokkal, nem vezeti ki a különadót az egyezségüknek megfelelően.
    (No meg persze az alapkamatot is kedvére módosítgathatja, de ha a bank kedvére módosíthatja a kamatlábat, az már igazságtalan…)
    —————————
    Érdekes olvasnivaló:
    http://index.hu/gazdasag/2014/02/14/globalis_egyenlotlenseg/
    Ti milyen magasan vagytok a globális elitben?

  41. 40!
    Így már más.. 🙂

    Megcsináltam ezt a gazdagságot.A leggazdagabb 10%-ban vagyok..Csak azt nem tudom,én ezt mért nem érzem?.Vagy ez az az életérzés?.. 😀

  42. 41: „Megcsináltam” Ugye tudod, hogy azt az oldalt a NAV üzemelteti? 😀

  43. Obszerver, igen erdekes es tanulsagos volt a fennti cikk szamomra.
    Azert egy dolgot valaki magyarazzon meg nekem: Szeretnek venni egy hazat. Egyes hirdetesekben a kovetkezoket kozlik: A haz tavaly 2-3 szor cserelt gazdat es minden estben tobb szazezer forinttal kevesebbert kelt el? / egy even belul 5-6 % os arcsokkenes? Akkor mi a fenenek veszi meg valaki, ha 5 nap mulva 6-700000 forinttal olcsobban adja el? Mi ebben a racio?

  44. 43:
    Ha a döntés valóban racionális, akkor arról lehet szó, hogy a háznak olyan rejtett hibája van, ami többet emésztene fel, mint 6-700.000 forint. Tehát a vevő igaz, hogy bukott 700 ezret, de még mindig jobb, mint bukni másfél vagy kétmilliót.

  45. 41.

    „.Csak azt nem tudom,én ezt mért nem érzem?.”
    Menj egy kört mondjuk Boszniában… De szerintem egy BAZ megyei túristaút is helyre tehet.

  46. 43: „Obszerver, igen erdekes es tanulsagos volt a fennti cikk szamomra.”

    Ez igazán hízelgő, de én nem linkeltem semmit, szóval gőzöm sincs, mire gondolsz… 😀

  47. 47: Bocsi, most latom az uzenetet
    AVATAR-nak szantam.

  48. 44. Ha ez igy lenne, akkor ebben a nehez ertekesitesi idoben nem lehet 5-6 nap alatt eladni egy ingatlant. Ez csak azert erdekel, mert szeretnek venni valami ingatlant, de nem szeretnek valami szarba tenyerelni.

  49. 42!
    Azt hittem jézus üzemelteti.Ha tudom hogy a NAV,akkor beírom még a 240 millát is a bank számlámról.. 🙂
    De még jó hogy nem az 1%-ba tartozok,mert akkor elfoglalnák itt a népek előttem az utcát.Ez most nagy divat lett.. 🙂
    45!
    Én nem tudom mit vagytok úgy oda Borsod-Abaúj Zempléntől.Én Zemplénben élek,de állítom több pénz van itt,meg jobban élnek az emberek mint Pesten..
    Vannak Borsod egyes területein falvak amik való igaz elég sötét helyzetben vannak,de ilyen minden megyében van.Nem tudom itt kell riogatni mindig Borsoddal az embereket..
    Az utak sem rosszabbak mint más megyében..
    Sokkal szebb helyek is vannak,mint bármelyik más megyében.Mert Balatont meg környékét, a kilátását felkapták.No istenem.Itt is vannak szép helyek,még szebbek is mint ott..
    49!
    Magán házra gondolsz?Mert magánháznál nekem az az első hogy szagolok.Méghozzá rögtön kiszúrom ha egy ház nedves,vagy nem fűtik rendesen.Na ez az első.Sok embernek a ruházatán is érzem hogy milyen házban lakik.Vizes dohos,vagy száraz,és mennyit ad a ház tisztán tartására.Nekem ez az elsődlegesen fontos.A többit rendbe lehet hozni egy házon..(A tető szerkezetet a gerendákat sem árt megnézni,mert ennek a rendbetétele,cseréje ami nagyon sok pénz,mert ezt csak egyszerre tudod meg csinálni,nem lehet apránként)

  50. 49:
    Vigyél magaddal egy szakembert, amikor szemrevételezed az ingatlant.

  51. 50-51. Koszonom a tanacsotokat. A kornyezet tudom, hogy fontos, de hat nincs 50-100 millam egy meno helyen vasarolni, meg mi a fenenek ket embernek tobb szaz negyzetmeteres Haz? AZt fenn is kell tartan.
    Engem leginkabb tapasztalat hianyaban a penzugyi buktatoktol felek./Na nem banki kolcsonre gondolok/

  52. 54. Személyesen te magad nézd meg a földhivatalban, hogy az ingatlan tehermentes-e. Ez nagyon fontos, ne bízd az ügyvédre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük