(1264) Isten útja kifürkészhetetlen

Tibor bá’ rövid történet online

 

~ab109Tíz éves koromban Péter testvér lett az osztályfőnököm, aki különben fizika- és matematikatanár volt. Péter testvér alig volt valamivel magasabb, mint mi, vagyis kicsi volt és aszott, többnyire a reverenda tartotta össze, aminek tetejéből kinyúlt feltűnően csúnya feje. Az aprónak nevezhető arc alatt egy hatalmas, csontos ádámcsutka éktelenkedett, ami külön életet élt. Keskeny arcát egy fekete keretes szemüveg tette még elfogadhatatlanabbá, amiből a vastag lencse miatt aprócska szemek kandikáltak ki. Minden valószínűség szerint a tanári diploma megszerzése után az első tükörbenézés adhatta neki az ötletet, hogy elmenjen szerzetesnek.

Különben, mint tanár jól végezte dolgát és diákjai között nem volt kevésbé népszerű, mint amit bármely matektanár kívánhat magának. Sőt, ha így utólag belegondolok, főleg fizikaoktatás terén mindent megtett, hogy megszerettesse magát velünk. Nyilván arra volt szocializálva, hogy extrém csúnyaságát, ahol lehet, valamivel kompenzálja. Esténként vallásos áhítatra tanítgatott minket, gyakori mondása volt „Isten útja kifürkészhetetlen”.

Életkorát nem tudtam volna megbecsülni, a csúnyaság kortalan. Lehetett harmincéves, vagy akár ötven, csak az isten a megmondhatója, akihez sűrűn és sokat fohászkodott, mert ez hozzátartozott a szerzetesi élethez. Minket másfél évig tanított, de akkor hirtelen megszálltak minket a németek, az osztály szétszéledt, és jött az országon is átvonuló háború a velejáró összes mellékkörülménnyel. A régi osztály soha többé nem jött már össze, de azért két évig még valahogy együtt maradtunk. Viszont semmi se volt már a régi kivéve Péter testvért, aki rendületlenül maradt olyan töpörödött és ronda, amilyennek megszületett.

Mi, diákok kiröppentünk az iskolából, még éppen idejében, mert jött a Fordulatéve és Rákosi minimumra csökkentette a felekezeti befolyást, rossz néven vette a vallásgyakorlást, a katolikus rendeket pedig egyszerűen feloszlatta. Magyarul sok ezer különböző életkorú szerzetes és apáca került szó szerint az utcára, mert a rendházakat is államosították, és eredeti rendeltetésüktől teljesen eltérő célra fogták be őket. Ez természetesen történelem, de történetünkhöz szorosan hozzátartozik.

A „kivetkőztetett” szerzetesek és apácák néma tüntetésük jeleként a betiltott reverendák viselése helyett egyszerű szürke ruhákat hordtak, a számukra kijelölt helyeken dolgoztak, de szabadidejükben összejártak, ha másért nem, hogy tartsák egymásban a lelket. Az állapotukat egészen biztos ideiglenesnek tekintették és várták sorsuk visszájára fordulását.

Közben szép lassan teltek az évek. Talán húszéves lehettem, amikor Péter testvérrel összefutottam a körúton, jobban mondva elmentünk egymás mellett. Péter testvér pont olyan ronda volt, mint valaha, egy centit se nőtt, azonban aszott testét reverenda helyett most már egyszerű szabású öltöny tartotta össze. Így, öltönyben még nevetségesebbnek látszott, mint az egybeszabott reverendában, de a feje egy cseppet sem változott, mert még a fekete keretes szemüveg is a helyén volt. Elképzelhető, hogy megszólítottam volna, de karonfogva mellette lépdelt egy fejjel magasabb, csodálatosan szép, sőt merésszabású ruhájában kifejezetten gyönyörű, manökenszerű fiatal nő.

Egy másodperc alatt átfutott az agyamon, „dicsértessék Péter testvér, tetszik rám emlékezni? Én voltam a legjobb matekos”, de ez egyfelől groteszk lett volna, másfelől elképesztően tapintatlan, elvégre a vele lépkedő hölgyről semmit se tudtam. Ezért aztán csendben tovább mentem, de az esemény enyhén felkavart. Hazaérve a telefonkönyvből kikerestem Renkei (Reifeld) Péter volt osztálytársam számát, aki arról volt híres, hogy mindenkiről mindent tudott. Petinek elmondtam az esetet, aki hatalmas röhögéssel válaszolt, majd beavatott a részletekbe.

Ezek szerint Rákosi nem elégedett meg a szerzetesek és apácák szétkergetésével, de mint nemkívánatos elemeket nyilvántartotta őket, mert félt az összeesküvéstől. Elsősorban azt kifogásolta, hogy nagyobb csoportokban összejárnak, és nyilvánvalóan nem akarnak beilleszkedni a civil életbe. Ezért aztán ezekre a szerencsétlen emberekre hatalmas nyomás nehezedett, amit saját önös érdekükből kifolyólag szerettek volna elkerülni. Aztán valakinek remek ötlete támadt: házasodjanak össze! Természetesen névházasságra gondoltak, mi másra? Minden szerzetes elvesz feleségül egy apácát, ami dupla haszonnal jár. Egyfelől két fizetésből könnyebb lesz magukat fenntartani, másfelől bizonyítani tudják, hogy beilleszkedtek.

Az ötletet tett követte. A fordulat éve karácsonyának másnapján összegyűltek, és készítettek két abc-be szedett névsor, egy a szerzetesekről, egy pedig az apácákról, és ennek alapján az azonos sorszámúak annak rendje és módja szerint összeházasodtak, természetesen polgári úton, január első munkanapján. Péter testvér volt a tizenhetedik a szerzetesek névsorában, míg az apácák névsorában a fiatal Erzsébet nővér, aki szerelmi bánatában ment el apácának 16 éves korában.

Ettől kezdve semmi sem változott, továbbra is kitartóan várták a rendszer megroppanását és az eredeti szerzetesi élet folytatását, csak most már párosával, és (volt) püspökük áldásával.

A meglepő történet hallatán az első kérdésem az volt, te, Peti, szerinted ezek dugnak? Fogalmam sincs – válaszolta Peti – de ha én lennék Péter testvér, én éjjel-nappal dugnám azt a nőt.

Megint évek teltek el, legalább húsz, amikor a borosjenői távolsági busz megállójánál a buszra várva arra lettem figyelmes, hogy egy csodálatosan szép fiatal lány nézi az oszlopra helyezett menetrendet. Anyám, de gyönyörű vagy! Aztán a lány láthatóan megtalálta, amit keresett, megfordult és határozott léptekkel elhaladt mellettem, én meg persze utána fordultam. A mennyei csoda odament egy ácsorgó házaspárhoz, és jól hallhatóan ezt mondta: apu, neked volt igazad, negyedkor nem megy busz.

Azt hittem, hogy menten hanyatt vágódom. Apu? Ez a férfi minimum 20 centivel volt alacsonyabb a lányánál, na és persze a feltételezett feleségénél is. Ekkor a férfi kissé jobbra fordult, és lehetőséget adott arra, hogy az arcát is meglássam. Hát bizony, ez Péter testvér volt a maga eredeti rondaságával, 30-70 közötti életkorával, hatalmas ádámcsutkájával, a szemüveg mögül kikandikáló apró szemeivel, aszott, de a jelek szerint hihetetlenül szívós testével, gyönyörű lányával és a még mindig csinos feleségével. – Milyen igaza volt annak idején, Isten útja valóban kifürkészhetetlen.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

10 gondolat erről: „(1264) Isten útja kifürkészhetetlen

  1. Hat, ha ez a sztori igaz (miert ne lenne az), nem lett volna meglepö, ha az akkori ünnepsegeken Peter Testver az elsö sorban
    zugta volna a tömeggel öszinte lelkesedessel es hälatelt szivvel:
    Eljen Rakosi! Eljen Rakosi! 🙂
    Boldog Karacsonyt Mindenkinek!

  2. 1:
    A cölibátuszra ítéltek viszonylag hamar rájöttek, hogy a szex nem is olyan nagyon rossz.

  3. 2:”viszonylag hamar rájöttek, hogy a szex nem is olyan nagyon rossz.”
    Erre már én is korán rájöttem, 16 éves koromban… 🙂

    Apáca kihallgatásra jelentkezik a kolostort vezetö papnál:
    -Atyám,szeretnék prostituált lenni!
    -Hogy mondtad leányom?
    -Szeretnék prostituált lenni.
    -Ó,hála Istennek,elöször úgy értettem,hogy protestáns szeretnél lenni!

    😆

    “Az ember egy csomó dolgot nem értékel, amikor egyházi iskolába jár. Pl. hogy naponta elfenekeli egy apácajelmezes, középkorú nő. Később komoly összegeket kell fizetnie ilyesmiért. ”

    😆

    Egy apáca stoppol az úton, felveszi egy fiatal nő.
    A nő egy Mercedes autóban ül, karján kilószám az arany, ékszerek, a hátsó ülésen egy jól láthatóan valódi nercbunda.
    Kérdezősködik az apáca
    – Honnan van ez a gyönyörű autója?
    – Van egy gazdag bankár barátom, az vette a megismerkedésünk egyéves évfordulójára.
    – És ezek a csodás ékszerek?
    – Óh, ismerek egy arab sejket, imádja az európai nőket, ahányszor vele töltöttem egy éjszakát, mindig meglepett egy-egy arannyal.
    – Hát ez a csodás nercbunda?
    – Az meg egy diplomata barátomtól van, amikor elutazott egy hosszú kiküldetésre, azért vette, nehogy elhagyjam.
    Hazaér az apáca. Este már lefekszik aludni, mikor kopognak az ajtón.
    Kikiabál: – Elmész Péter atya a picsába a pilótakekszeiddel!

    😆

  4. Nagyon tetszett.
    Megkockáztatom egy személy külseje nem minden.
    (még akkor sem ha nő az illető)
    Isten vagy a sors útjai valóban kifürkészhetetlenek.
    Én ezt úgy szoktam kifejezni, hogy
    Ezer útja van a szenvedésnek és a boldogságnak.
    Egyik másik vészjósló kezdet a Kánaánba torkollik, máskor az ígéretes ösvény a pokolba vezet.
    Csak azt nem értem, néhai Viktória nevű volt apáca nagynéném miért csak a hatvanas évek elején ment férjhez egy volt csendőrtiszthez ?
    Hogy rövid együttélés után miért váltak el az nem rejtély ,ritka kellemetlen teremtés volt ,de egy egy emberpróbáló élethelyzetben mégis megnyilatkozott a nagy nagy amúgy gondosan eltitkolt jósága.

  5. A 70-es években még volt az általános iskolában egy öreg énektanárnőnk, engem is tanított, tipikusan régimódi volt, (de népszerű), kilógott a szocializmus tanár-eszményéből. Később tudtam meg, hogy egykori apáca, a férje pedig pap, vagy szerzetes volt azelőtt. Simán beleillik a képbe, amit erről a tümeges akcióról írsz.

    Ceterum censeo: a cölibátus egy gnosztikus ötlet, ők fertőzték meg vele ellenségüket, a katolikus egyházat… 🙂

  6. Hogy hogyan keveredtünk családostól egy szerzetes bá’/már nincs köztünk/munkakörébe,az hosszú történet.Szívesen,sokat mesélt a rendről./Sosem éljenzett senkit./Megtetszett a fiatal fiúnak a barna reverenda,belépett.Megtapostatták vele a civil ruhát,hogy erre többé nem lesz szüksége.A rend feloszlatásakor, ha nem is sorszám szerint,de nősült.Így dolgozhattunk a két gyerekével is./Szoktam gondolni:a házasság egyfajta”szerzetesrend”,”hatvan felé,hazafelé”korban-mint a miénk-mindenképpen hasonlatos./Egyszerre alá-, és fölérendelt személyek a társak./Egyik fiam egyszer arra,hogy gyereknemzést akárki tud, azt mondta-25 éves korában-“csak hiszed”! Péter bá’-nak összejött.

  7. Sikerült előbányásznom Péter testvér fényképét. Sajnálom ennél jobb nem akadt.

  8. 8:
    A részletek nem látszanak és nincs összehasonlítási alap.

  9. Nagyon érdekes és hangulatos kis írás! Önkéntes segítségül felolvastam, és szívesen olvasnék még fel további anyagokat is, hogy azok is élvezhessék írásaidat, akik olvasási “létminimum” alatt élnek, vagyis nincsen elég idejük olvasni… Szívesen elküldöm annak, aki kéri egy elektronikus levélben!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük