(1067) Csak ülök és nézek

Tibor bá’ online

 

~at0002Csak ülök az ATV előtt és nézem Kálmán Olgát, és persze hallgatom is. Meggyőződésem, hogy ő az ország legcsapnivalóbb műsorvezetője, mert 5 mondatnál rövidebb kérdést képtelen feltenni, mert saját kérdéseire rendszerint megadja a választ, mert ötpercenként szakítja félbe az interjúalanyt, lehetőleg a legérdekesebb válasz kellős közepén, és akkor még nem tértem ki a grimaszaira, magyarul undok pofákat vág, amivel befolyásolni akarja az interjúalanyt, és persze a nézőket. Ennek ellenére piszok népszerű és még valami kitűntetést is kapott a napokban. A magas nézettségének azonban nem ő az okozója, hanem a sorra meghívott vendégek, akik gondosan ki vannak válogatva. Ez az egyetlen oka annak, hogy néha-néha én is belenézek a műsorába.

Amit elvárnék egy ilyen agyon ünnepelt műsorvezetőtől, némi eredetiség, amire most mondok egy példát. A március közepi felmérés szerint a népesség 51 százaléka nem árult el semmit. 24 % a Fideszre, 9 % az MSZP-re, 9 % a Jobbikra, 5 % az Együtt 2014-re, 2 % az LMP-re és 1 % pedig a DK-ra szavazna. A kiértékelés szerint a Fidesz 24 százaléka mellett az összes nem Fidesz szavazat 26 százalék lenne, beleértve a Jobbikot is. A „szakember” szerint a Fidesz rezsi csökkentési ötlete jól bevált, az emberek visszafordultak a Fideszhez. – Ezt a kiértékelést Kálmán Olga elfogadta. Nekem azonban van némi ellenvéleményem.

Az utóbbi időben az esti TV hírek főleg bűnügyekkel foglalkoznak. Kimennek a helyszínre, bemutatják a házat, ahol történt valami, majd megkérdezik a szomszédokat. A szomszédok általában jelentéktelen dolgokat mondanak el. Például „nemigen láttuk az utcán, zárkózott emberek voltak”. És – és ez a lényeg – nem vállalják az arcukat. A nyilatkozók rendre nem akarják, hogy felismerjék őket. Miért nem? Mert félnek. Nincs mitől, mert az elkövető életfogytiglan-t kap. Mégis az emberek félnek, oly annyira, hogy legyőzik szereplési vágyukat, és kitakarják az arcukat. Mennyivel reálisabb félni a hatalomtól! és akkor vissza a közvélemény kutatáshoz!

Csöng a telefon, felveszem –halló – halló, itt a Tárki közvélemény kutató munkatársa beszél, azt szeretnénk öntől megtudni, hogy ha most vasárnap lennének a választások, kire szavazna? – Bennem egy pillanatra megáll az ütő, legszívesebben lecsapnám a telefont, de nem csapom le, mert az a valaki, aki felhívott, pontosan tudja, ki vagyok. Ha én a…..

1)   A Fideszre szavaznék, akkor azt diadalmasan bemondom a telefonba.

2)   Az MSZP-re szavaznék, mint öreg nyugdíjas, akinek már minden mindegy. Bemondom az MSZP-t.

3)   Az MSZP-re szavaznék, de mi van, ha utánam nyúlnak a munkahelyemen. Azt mondom tehát, hogy nem megyek el szavazni, vagy még nem tudom, kire szavazok, esetleg bemondom a Fideszt.

4)   A Jobbikra szavaznék, amit büszkén bevágok a telefonba, rohadjon meg minden geci.

5)   Együtt 2014-re, vagy a DK-ra, vagy az LMP-re szavaznék – ha van a pucámban vér, ez meg is mondom.

6)   Az Együtt 2014-re, vagy a DK-ra, vagy az LMP-re szavaznék, de be vagyok szarva. Azt mondom, hogy nem szavazok, vagy még nem tudom kire, esetleg elrebegem Orbán Viktor nevét (aztán szembeköpöm magam, miután letettem a telefont).

Ebből könnyűszerrel jön ki az, amit a Tárki „kikutatott”, és ami a mai körülmények között minden, csak nem a valóság. Ha holnap lennének a választások az 51 %-ból legfeljebb 25 % maradna otthon. A maradék 26 % egészen biztos nem a Fideszre szavazna. És a Fideszre mért 24 %-ból is legalább az egyharmada nem oda szavazna a bemondás ellenére. Ennek megfelelően az én ráérzésem szerint:

A Fidesz kapna 21 %-ot.

A jobbika kapnak 12 %-ot

Az MSZP kapna 23 %-ot

Az Együtt kapna 28 %-ot

A DK és LMP pedig a maradék 16 %-ot.

A jelenséget a szakma már legalább 60 éve ismeri, mert akkor volt egy híres felmérés az amerikai sörgyárak kérésére. A megszólított embereknek azt a kérdést tették fel, hogy „barna vagy világos sört iszik-e?” A kiértékelők legnagyobb meglepetésére az emberek 60 százaléka azt állította, hogy barna sört fogyaszt, miközben a bárok rendelése alapján a gyárak termelésének mindössze 4 százaléka volt barna sör. A reklám pszichológusok megállapították, hogy a feltett kérdés az emberek tudatalattijába így érkezett be: „Ön a közönséges világos sört issza-e, vagy a pedig a gentlemanek által preferált barnát?” A megkérdezettek 55 százaléka nem tudta felvállalni a „közönséges” világos sört. Ott az emberi büszkeség, nálunk a félelem torzította az eredményt. – persze Kálmán Olga ilyesmit nem tud, csak pofákat vágni, ami lényegesen könnyebb.

[Még mielőtt rákérdezne valaki: Bombera Krisztinával, Mészáros Antóniával meg vagyok elégedve.]

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_______________________________________________________

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

40 gondolat erről: „(1067) Csak ülök és nézek

  1. Hát igen… Ugyancsak nehéz olyan kérdést “találni”,
    amely ne akarná így vagy úgy befolyásolni a választ…
    (Most speciel a sörre gondoltam. A kérdés alapból feltételezi,
    hogy mindenki iszik sört… de csakis barnát, vagy világosat.) 🙂

  2. 1:
    A felmérés az USA-ban történt, ahol kicsi és nagy, fű és fa sört iszik éjjel-nappal. Persze lehet úgy kezdeni az interjút, hogy “szereti ön a sört?” vagy “szokott ön sört inni?” De ez a poénon semmit se változtat. A lényeg, hogy az emberek őszintesége erősen megkérdőjelezhető, mert sokan a valóság helyett az “elvárást” mondják be. Ez ragyogóan felmérhető a választások után, amikor is majd mindenki a győztesre szavazott, legalább is a megkérdezésekre adott válaszok szerint.

  3. Az Mszp megelőzné a Fideszt? Az Együtt még többet kapna?
    Tibor bá, ugye ezt te sem gondolod komolyan?

  4. Ez csalóka dolog…Mert 15 évvel ezelőtt,mikor én kérdezőbiztos voltam a megyében jártam több száz háztartást,de lehet hogy több ezret is,akkor a századvégnek is kérdeztem politikai kérdőívet.És teljesen mindegy volt nekem mit mondanak,mivel én MSZP szimpatizáns voltam,megjelölgettem mindenkinek az MSZP-t.Meghallgattam mindenkit,aztán bejelöltem az MSZP-t..Na jó,10-ből 1 volt Fideszes.. 😀
    Úgyhogy ilyen kérdezésekre nem lehet adni semmit.. 🙂

  5. Szvsz csak 50-60% lesz a szavazók aránya.
    Mert hiába nagy a CUMI , az általános nemtörődömség és letargia otthon tartja az embereket. Olyan véleményt is hallottam már (és belül még egyet kell értsek vele) , hogy ha váltás jön ,akkor mindegy ki kerül kormányra, az első 2 év csak a vezetőcserékről, újraelosztásról fog szólni. Akkor inkább maradjon a dunaparti napóleon, mert ők már pozícióban vannak és einstandoltak eleget. Ki tudja ?
    Engem inkább az izgat, hogy kiseggelünk-e az unióból ?

  6. A múlt évi nagy népszámlálás egyik adatánál, rögtön beugrott nekem is a költői kérdés.
    .. háromszáz valahányezer állampolgár nyilatkozott úgy hogy cigány..
    -aha szóval csak minden tizedik vállalta?-

  7. Melike: Elkerülve aszemélyeskedést kérdezném, hogy mi a túró visz rá valakit arra, hogy mszp-s legyen?

  8. 7:
    Ennél sokkal érdekesebb azt megtudni, hogy mi a túróért ragaszkodik valaki még mindig Orbánhoz? Amit BAB írt, azt már hallottam 94-ben, 98-ban, 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben is. Nem tud egy ember annyit lopni, hogy ne akarná folytatni. Most nem erről van szó, hanem arról, ki árt kevesebbet az országnak? Szvsz ebben a témában Orbánt überelni egyszerűen képtelenség.

  9. 8.

    Tibor bá itt nem csak erről van szó. Az Mszp ha visszamegyünk 90-ig, többet ártott ennek az országnak, mint az Orbán kormányok, csak akkor még nem különösebben érdekelt senkit, mert tele, de legalább félig volt a spájz. 2010-re kifogyott, sőt az Mszp, még utoljára egy nem túl okos húzással, 20 milliárd Euróval növelte az adósságunkat.

    Ez nem Fidesz, vagy Orbán párti propaganda, hanem tény.

    BAB felfogása tipikusan az, ami 2006-ban megtörtént már (hihetetlen, hogy a magyar semmiből nem tanul)
    Azt pedig még had tegyem hozzá, hogy nem a letargia miatt nem mennek az emberek szavazni, hanem azért, mert mindegyik konfiguráció kipróbálásra került, és mára egyértelmű és világos, hogy ezzel a politikai garnutúrával SEMMILYEN változás nem fog történni, rohanunk a vesztünkbe az egész poshadó nyugattal együtt.

    Én sem fogok elmenni 2014-ben szavazni, mert számomra nincs “kisebb rossz”. Ezek a kisebb rossz felfogások vitték, döntötték romba 20 év alatt Magyarországot.
    Ehhez nem aszisztálok egy X-el, és nem is lehet megoldani.
    Magyarországon sajnos nincs a nyugati értelembe vett jobb és bal oldal, de már nincs is jelentősége.

    Ha mindegy melyik pártra, de kötelezően el kellene mennem szavazni 2014-ben, akkor a Fideszre szavaznék, és mikor hazaértem, a tükör elé állnék és leköpném magam, de az Mszp-t, és sleppjét soha többé a parlament környékén sem látnám.

    Még kiegészítve.
    A százalékos becslésed már csak azért sem stimmel, mert a Fidesznek van egy relatív stabil 1,5 milliós szavazóbázisa.
    Ehhez hozzájön majd a 2014-es rekord alacsony részvétel, (nem fogja elérni az 50%-ot) és akár még koalíció nélkül is a Fidesz újra megszerezheti az egyszerű kormányzóképes többséget.

  10. 9:
    Ez egyik (nevét elhallgatni kérő 😀 ) kommentezővel folytatott személyes beszélgetésben elárulta, hogy az utolsó szavazáskor a cetlire egy stilizált faszt rajzolt x helyett. Értem én ezt az attitűdöt,de nem értek vele egyet. Az emberi természethez hozzátartozik a szalmaszálba való kapaszkodás fuldoklás esetén. A választásokig még elég sok idő van hátra, ma még nem lehet dönteni a szavazást illetően.
    Ami pedig a politikai elemzésedet illeti, nem tudok vele egyetérteni. Szerintem nem az MSZP az igazi hunyó, hanem Antall József, aki megmutatta, hogyan kell elbaszni egy tabula rázát, amire 1000 évente egyszer kerül sor. Ő volt az, aki törvényesítette a korrupciót, aki nem volt hajlandó leszámolni a múlttal, aki lehetővé tette a a gazdasági hatalom átmentését (egzisztencia hitel), aki privatizálás címen elkezdte kiárusítani az országot, aki elcseszte a kárpótlást, és olyan klímát teremtett 4 év alatt, hogy a volt állampárt utóda képes volt megkaparintani a szavazatok több, mint a felét. Az MSZP csak folytatta az MDF munkáját, most már némi tapasztalattal a hátuk mögött. Aztán jött a nagy lehetőség Orbánnak, hogy mindent rendbe rakjon, de ehelyett kiderült, hogy csak a hatalom kell neki, és fel akarja számolni a demokráciát, és kapca betyárkodva akar politizálni (lásd Torgyán és Dávid Ibolya kinyírása, illetve kísérlete). Az emberek vissza menekültek az MSZP-hez, mert az “csak” lopott. Innentől kezdve már csak arról volt szó, hogy melyik formáció tud jobban manipulálni a néppel. Ebben a Fidesz mind a mai napig utolérhetetlen. És mi a főpanaszom? Nos az, hogy a néppel való manipuláció, a hatalom orbán-féle gyakorlása néha nagyon sokba kerül. És ezt (többek között) velem is fizettetik.

  11. van egy olyan érzésem, hogy mocskos nagy meglepetések lesznek itt 2014-ben.

  12. Van igazad Tibor bá, és én is helyesbítek, valóban az MDF volt a főbűnös, és akikről itt nem esett szó, az SZDSZ!

    Nem fogok belemenni egy véget nem érő vitába, de a rendszerváltás és ezzel együtt az MDF mérhetetlen pusztítása kivülről levezényelt folyamat volt. Moszkva átadta a gyeplőt Washingtonnak. Nagyon leegyszerűsítve ennyi történt.

    Magyarországnak tilos volt a reprivatizálás, Magyarországnak tilos volt az adósságkönnyítést még csak megemlíteni is, és holnap reggelig sorolhatnám. Megvoltak a háttéralkuk, és ehhez aszisztáltak a kormányok.

    Végzetes bűnt követett el utána az Mszp-Szdsz felállás, stratégiai fontosságú ellátórendszerek kerültek privatizációra.
    A rendszerváltás utáni első 10 év valójában meghatározta, hogy Magyarország hová fog jutni. Oda is jutott.

    Te folyton csak a hatalom mániás diktátor Orbánt emlegeted, de kérdem én az Mszp-hez képest korlátozva volt bárki bármiben is 1998-2002 között? NEM!
    Az meg megint tény, hogy az első Orbán kormány idején volt a legkevesebb privatizáció, és a legkisebb adósságemelkedés.
    Ezek számok, olyanok, mint a CO2 szint, nem lehet vele vitatkozni.

    Tibor bá, manipulálni nagyon sok féle képpen lehet. Az, hogy a Libás a kis gyermekded mosolyával a képernyőn értelmesnek tűnő dolgokat mond, az nem jelenti, hogy nem pont olyan manipulatív, mint Orbán.

    A demokrácia szót meg már csak megmosolygom. Hol van itt demokrácia? Mikor volt utoljára?
    De ha már itt tartunk, azt mondom, Magyarország (még) mindig demokratikusabb, mint a messze földről híres szabad világ, Amerika!
    Mivé lett Amerika? Mivé lett az EU?

    Nincs itt már semmiféle szalmaszál Tibor bá, ennyi volt.
    Vissza lehet hívni az Mszp-t. És???? Szaladnak az IMF-hez, és végleg megszűnik Magyarország.
    Hangsúlyozom ez a politikai garnítúra alkalmatlan ebben a rohadtul szövevényes és erős érdekorientált világban a lakosság javára lavírozni.

    11.

    Mitől lenne Gorgon? Ha csak addig meg nem zuhan a világgazdaság, és már választás sem lesz. Ha ez a trend megy tovább, ami most van, akkor nagy meglepetésre én nem számítok.

  13. még annyit, hogy a telefonos nem tudja ki vagy. Csak egy név a listáról. Nem ismer. Egy adatbázis egyetlen eleme vagy. Nem vagy jegyezve sehol. Ugyanolyan, mint a biztosítós telefonosok. Mindegyik egykutya.
    Én általában, ha élő személlyel beszélek, visszakérdezek, hogy miért, ön mire szavazna? Ha nem válaszol, leteszem.
    Ha géppel beszélek, egy cifra káromkodással lerakom a telefont.

    Ha meg zavar, hogy hívnak, köttesd ki a telefont 🙂
    Mobilon nem fognak hívni. 🙂

  14. Curix, nem zuhan meg a gazdaság.

    Meglepetés, amire gondolok? hmm. pl. egy masszív jobbik nyerés. No, akkor lenne itt haddelhadd.

  15. Tisztelt Tibor bá’! Kedves Többiek !

    1-évvel a választások elött, nagyplakát,és reklámfilmek a kertévékben ami a csövön kifér !!!!,,rezsicsökkentés, nemet mondtunk az imf-nek, ezek tették tönkre az országot” stb.
    A népek tudják biztosan,hogy ezek mennyibe kerülnek…?
    Annyira szeretnének újra nyerni,hogy semmi sem drága…..
    Nincs ellenfél pénzszórás terén….Ezért lesz felelős(?) ,sajnos nemhiszem….
    Borzalmas ez az egész……
    Jó pihenést Mindnyájatoknak…:)

  16. 14. Gordon, de jó lenne….!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    De sajnos nemfogják ,,engedni “…

  17. 14:

    Nem zuhan meg, mert már megzuhant, nálunk legalább is, de Németország sincs a helyzet magaslatán. Ettől függetlenül én is azt gondolom, hogy nem lesz armageddon 2014-ig.

    Jobbik?

    Kizárt, hogy nyerjenek. Ha valamilyen hihetetlen okból kifolyólag a valós kutatások azt mutatnák, hogy ez lehetséges, akkor a választások előtt a média elrendezi, hogy örülhetnek ha megugorják az 5%-os küszöböt.

    Gorgon. A politikában nincsenek meglepetések és főleg nem véletlenek! Ennél ocsmányabb és gusztustalanabb műfaj aligha létezik a világon.

  18. 12:
    A rövid összefoglalómba nem fért bele minden, a részletekben sok más is belefér, amit nem vitatok, de az utolsó bekezdésemből nem engedek. Ez az, amiért állandóan ostorozom Orbánt. Mert ez a pazarlás még a lopásoknál is rosszabb, mert senki nem kap érte semmit. Ez a prostituáltak attitűdje. [vegye meg a pasi az ékszert 100.000-ért, nem baj, hogy én azért csak 20.000-at kapok érte, ha eladom, mert a 100.000 az ő zsebéből hiányzik, a 20.000 pedig az én retikülömbe kerül. Szarok a 80.000 vesztességre.]

  19. 8, Tibor bá!:

    “Ennél sokkal érdekesebb azt megtudni, hogy mi a túróért ragaszkodik valaki még mindig Orbánhoz? Amit BAB írt…”

    Nem érdekel Orbán, és nem érdekel BAB írása sem, amit minden választás előtt lehet hallani.

    Engem az érdekel, hogyan lehet valaki mszp-s? Mivel a személyeskedést elkerülendő szókapcsolattal kezdtem a kérdésemet, ezért az olyan választ, hogy kaptam egy 100 négyzetméteres lakást, amiért most fizetek havi 849 Ft-ot sem érdekel.
    Pontosítok: ha tényleg ez az ok (habár amit melike00 eddig mesélt magáról, nem ez lehet), akkor ez pariban áll az állampárti múlttal és az abban végzett tevékenységekkel annyira, hogy az utóbbi már nem is fontos?

    Érthetően: inkább kapjak egy lakást (olcsón) és leszarom hogy megvernek/megölnek (mást)?

    Szerény vélemyénem szerint 89-ben az összes volt állampárti tótumfaktumot (főosztályvezetőtől felfelé) el kellett volna takarítani. Ha ez megtörtént volna, most nekem is más lenne a fontossági sorrend.

  20. 7!
    Az,hogy hülye voltam..Már nem esem bele ebbe a hibába.. 😀
    Most olyan X-et fogok húzni Orbánnak,hogy elöl hátul ki fog lógni a lapról.. Sőt!Kettőt,mert már a fiam is szavazhat.. 😀
    12!
    “Az, hogy a Libás a kis gyermekded mosolyával a képernyőn értelmesnek tűnő dolgokat mond,”

    Én speciel nem tartom értelmesnek..Átlátok rajta is..Tekeredik mint kígyó,és mindent mond..
    14!
    Semmilyen hadd el had nem lenne hidd el..Olyan szépen bele olvadnának a környezetükbe,teljes Pálfordulattal szépen..

  21. 21!

    Politikai elitünk mindkét oldalon minimum elég “gáz”, de azért ha valaki úgy végzi a munkáját (mert gondolom fizettek érte), hogy szándékosan csal, az nem “gáz”?
    Vagy csak a választott politikus visszatükrözi választóját, vagy fordítva, vagy össze-vissza tükrözgetnek, trükközgetnek? Természetesen a tévedés kockázatával mondom mindezt.

  22. Én arra fogok szavazni, aki azonnal visszaállítja a halálbüntetést idehaza. Aki szándékosan, aljas szándékkal, embert öl azt azonnal felkötni és pá.
    Ez a bakóra ne vonatkozik.
    A börtönökben pedig nem angol nyelvtanfolyam és nyaralás, az adófizetők pénzéből, hanem 0 forint támogatás. A bentlakók dolgozzanak meg azért amit megesznek, és azért, hogy fűtenek rájuk, világítanak és stb.
    De az igazság és a törvény csak álom.
    A rengeteg gyilkosságot, rablást, lopást,csak így lehetne visszaszorítani, ideális esetben, persze a gyakorlatban minden torzul. Szóval nincs megoldás. na meg nincs kire szavazni se.
    🙂

  23. 10. Tibor bá’
    „Ez egyik (nevét elhallgatni kérő 😀 ) kommentezővel folytatott személyes beszélgetésben elárulta, hogy az utolsó szavazáskor a cetlire egy stilizált faszt rajzolt x helyett. Értem én ezt az attitűdöt,de nem értek vele egyet. Az emberi természethez hozzátartozik a szalmaszálba való kapaszkodás fuldoklás esetén.”

    Kértem, hogy hallgasd el a nevem? 🙂 Én ezzel jeleztem, hogy szavaznék, csak nincs kire. Van is ilyen mozgalom. Most, hogy rákerestem, már (kissé ízléstelen) blogjuk is van.
    http://szavazzfasszal.blog.hu/
    Legutóbb a „Tavasszal szavazz fasszal” megmozdulásnak már sajtó-visszhangja is volt, mert feltűnt sok szavazatszámlálónak, hogy rajzolt péniszek is szerepelnek a szavazólapon, nem csak leírtak. Az EU-választáson „Rajzolj pöcsöt a szavazólapra” volt a szlogen, arról még kevesen hallottak.

    Elképzelhetőnek tartom, hogy felbukkan egy új párt épkézláb programmal, még be nem sározódott vezetőkkel, de ezt valószínűtlennek tartom. Egy kiélezett helyzet is hozhatja, hogy érvényes szavazatot adjak le, de lefutott meccs esetén legközelebb is stilizált hímvesszővel ékesítem a lapot.

  24. 25:
    OK. Akkor indítok egy “How to” tanfolyamot, stilizált hímvessző rajzolásra. 😀

  25. 25!
    Ebből csak a “sajtos pufi párt” ér valamit.. Én is arra szavazok.. 😀
    24!
    nekik joguk van.Ezt ne felejtsd el.. 🙁

  26. 25: Szerintem ez egy hímsoviniszta kezdeményezés, követelem, hogy pina rajzolásra is buzdítsák az embereket!
    Mit ér a lingam yoni nélkül?

  27. A metrón utazva ma valami pletykalapot forgatott valaki. Első oldalán egy cikk címe elgondolkodtatott.
    200 millió forint benzinpénz jár a fejeseknek.
    a neten megtaláltam:
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/200-milliot-autozhatnak-el-a-fejesek-2186243

    előre is elnézést a “reklámért”…

    A jól számolok, akkor 100km-re 8 literes átlagfogyasztással kalkulálva.

    Ezek a népek az év 365 napján, naponta 24 órán autózva, óránként 716km-es átlagsebességgel közlekednek.

    Bár így lenne.

  28. 28. Avatar
    Igazad van, a punci rajzolása talán még népszerűbb is lenne. (Na, megint hímsoviniszta voltam. 🙂 )

  29. Curix: Igazad van, gusztustalan egy műfaj a politika. Viszont lehet meglepetés. NEKÜNK, “aljanépnek”.
    Én pedig nem farkat, inkább akasztófát rajzolnék a választólapra.

  30. 29 Ferenc

    Persze habozzon a szánk, mert van miért, de a cikkben szereplő összegek nem politikusonként értendők. Az üzemanyag az APEH által közzétett áron, az autó átlagfogyasztása szerint számolható el. Plusz valami 9 Ft/Km amortizáció saját kocsi esetén. Így az “átlagfejes” 5500 Km futása kb. 50X5500 = 275.000 Ft. Ez nem 200 milla ! Félreértettél valamit ! Ennél azért intelligensebben lopnak.

  31. 25, 26.

    Rohatt’ férfisoviniszták vagytok! 🙂
    Én ezennel beindítom a “szavazz pinával” akciótervet(by Orbán)
    Ehhez kell csatlakoznotok, ha csak nem vagytok buzik!
    (melegek és csajok szavazhatnak fasszal)

    Tibor bá’: Már azt hittem belefulladtál egy punciba.

  32. 32:
    Dehogy intelligensebben, pofátlanabbul. Most bemondták a kamerába, hogy ki miért kapott trafik engedélyt.

  33. 34 Tibor’bá

    A pofátlanságot nem vitatom, de szerintem az intelligencia, és a pofátlanság nem egymást kizáró fogalmak. Az ún. “fehérgalléros” bűnöző egyszerre intelligens, pofátlan, és persze bűnöző….magyarul : Politikus.

  34. 32: Nem értette félre. Sokan kapják a ktg.térítéseket, nem is 5000 km az átlag, páran lakást is kapnak … összejön az a 200 milla.

    Kicsit bővebben kifejtve:
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ingyen_lakas_ingyen_auto_a_politikusoknak_mutatjuk_a_listat.551455.html
    “összesen tíz államtitkár számára bérel lakást az állam Budapesten, továbbá a mintegy félszáz miniszteren és államtitkáron túl további 90 helyettes államtitkár, kabinetfőnök és miniszteri biztos használhat olyan autót, aminek a költségeit – beleértve az üzemanyagot is – az adófizetők állják. Összesen több mint 460 ezer kilométer a kvóta, vagyis az állami autók elvileg havonta 11-szer megkerülhetik a Földet.”

    “A kormánytagoknak – minisztereknek, államtitkároknak – ingyen autó jár korlátlan használattal. További mintegy kilencven helyettes államtitkár, kabinetfőnök, miniszteri biztos kap ingyenautót, ám esetükben az üzemanyagköltség már limitálva van. Van olyan helyettes államtitkár, akinek “csak” havi 3000-5000 kilométer használatot fizetnek, efelett már neki kel a kúton fizetni, de a krém akár 10-15 ezer kilométert is elautózhat. Különösen szembetűnő, hogy a Miniszterelnökségen bánnak az üzemanyagkerettel nagyvonalúan: a két helyettes államtitkárral induló “tárca” ma már 10 helyettes államtitkárral bír, akik havi 10 ezer kilométernyi benzinpénzt kapnak.”

    Ezt külön, még egyszer kiemelném:
    “A kormánytagoknak – minisztereknek, államtitkároknak – ingyen autó jár korlátlan használattal.”

    33: Öröm látni, hogy követelésem ilyen hamar teljesül! Én támogatom a mozgalmadat!

    34:
    Tudjuk, hogy így is úgy is belepisálnak az emberek a medencébe, de azért van némi bája annak, amikor maga az úszómester teszi ezt a rajtkőről… 🙂

  35. 36 Avatar

    Ferenc ezt írta : “Ezek a népek az év 365 napján, naponta 24 órán át autózva, óránként 716km-es átlagsebességgel közlekednek.”

    Ha ezt kiszámolod akkor ez politikusonként 200 Millió (Hibás a matek mert valójában így 260 millió). Vagyis Ferenc a cikket értette félre, Te meg Őt nem olvastad elég figyelmesen. Nem kétséges, hogy a politikusok költségtérítései, ingyen kapott dolgai rengetegbe vannak nekünk, de azt ne mondd már, hogy fejenként benyelhetnek 200 millió benzinpénzt ! Az munkanaponként ~1 millió lenne! A 200 millió mindenképpen hibás szám. Emberenként túlzóan sok, az összes politikusra vetítve meg szerintem kevés. Különben sem a költségtérítéseik okozzák az igazán nagy anyagi gondot az országnak, hanem a sokszor dilettáns döntések hatása. Ez utóbbi szerintem nem százmilliós, hanem inkább százmilliárdos tétel.

  36. sajnos a sok kicsi sokra megy.

    és az egészben az a bosszantó, hogy nekem az éhbérem kb. 3 nyolcada utikölségre megy. Mert a 9 ft kilométerenként az utiköltségem negyedét fedezi csak…
    Ezek meg ingyé’, az én pénzemen szuvenir autóval mászkálnak, jah meg lenyomnak az útról. És ráadásul még sír a szájuk. hát a jó büdös….

    Lassan azért fogok dolgozni, hogy fizetni tudjam a munkábajárást. És sajnos ezzel nem vagyok egyedül…

  37. Szerintem majdnem mindegy, hogy melyik pénzközpontúnyer majd, mert az államadósság és a pénzhatalom ügyében mind ugyanazt vallja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük