Hétfőn a kínai kommunisták megszállták Washington nem azt követelve, hogy az amerikaiak adják fel a szabadságukat, hanem hogy hozzák rendben az államháztartási hiányukat. A Pekingi marxisták, akik a világ legkörültekintőbb bankáraikká váltak, most izgulnak, hogy az Amerikai Banán Köztársaságba feketetett tőkéjül veszélybe kerül. A hitelezőktől ez nem egy szokatlan lépés.
A kínai helyettes pénzügyminiszter egyszerűen, és roppan érthetően fogalmazott az Amerika-Kína Stratégiai és Gazdasági Párbeszéden megjelent riporterek előtt: „Kína óriási összegeket fektetett amerikai kincstárjegyekbe és joggal aggódunk az invesztíciónk biztonsága miatt.” Majd hozzátette: „Őszintén reméljük, hogy az amerikai költségvetési hiányt évről-évre csökkenteni fogják.” Valljuk be, az aggodalom jogos, mivel az ez évre tervezett hiány eléri az 1.850 milliárd dollárt, amiből minden egyes amerikaira (1.200.000 forinttal egyenlő) kb. 6.000 dollár jut.
Mit ad Isten, először a történelemben, az amerikai vezetők ígérték meg a kis országok dilettáns pénzügyminiszterei helyett, hogy gazdasági rendszerükben nagyméretű reformokat hajtanak végre. Barack Obama köztársasági elnök, Clintontól örökölt gazdasági tanácsadó csoportja, akik néhány évtizeddel ezelőtt kioktatták Kínát a fiskális fellelőség vállalás fontosságáról, most nyakukat törve biztosították a kínaiakat arról, hogy a másfélezer milliárd dollárnyi beruházásuk tökéletes biztonságban van, és a héten megtartandó 200 milliárd dolláros kincstárjegy kibocsátásból jegyezzenek még többet. Azt természetesen nem tették hozzá, hogy ha nem jegyeznek, akkor nagy bajba kerülnek.
Az amerikai pénzügyminiszter Timothy Geithner megígérte, hogy ők „jók lesznek”, azt állítva, hogy az amerikai kormány eltökélt szándéka a megfelelő intézkedések meghozása, hogy az államháztartási hiány lecsökkenjen egy kezelhetőbb szintre, amint a gazdaságuk talpra állása megvalósul. Most már csak az hiányzik, hogy az ígéreteiket be is tartsák, jobban mondva, hogy be tudják tartani.
Ezeket olvasva az ember arra gondol, hogy az amerikaiaknak rá kellene döbbeni, hogy a bölcsek köve nem náluk van elrejtve. Nem lehetséges az, hogy a kínaiak találtak az amerikaiaktól eltérő, ám mégis működő gazdasági modellt? Lehet, hogy létezik arab, dél-amerikai, indiai modell is, melyek szintén eredményesek és nincs semmi szükség a lerohanásukra?
Minden esetre a megbeszélés hangneme azt mutatta, hogy a Hideg Háború végén kialakított feltételezésnek véget kell vetni, ami szerint a „kommunista” és „kapitalista” címkékkel megbélyegzett rendszerek nem tudnak hasznosan együttműködni. Ellenkezőleg, Clinton külügyminiszter asszony szerint legfőbb ideje, hogy a több pólusú világból átlépjünk egy több partneres világba. Obama odáig ment, hogy szerinte a konferencia bebizonyította, hogy az USA-Kínai barátság meghatározó, mert nagy hatással lesz a XXI. századra.
Persze az amerikaiak most törhetik a fejüket, hogy tudtak a kínaiak jobb kapitalisták lenni, mint ők. Ha pedig ők is „kapitalisták”, akkor mi a fenének költ Amerika sok százmilliárd dollárt évente egyre modernebb fegyverekre, hogy ellensúlyozzanak egy kínai katonai fenyegetést? Amikor Kína mindössze piacok felkutatásával foglalkozik. A feszültség tehát nem katonai. – Állapította meg Timothy Keating admirális az Amerikai Csendes-óceáni flotta főparancsnoka.
Ez természetesen csak a látszat. A kínai vezetők intelligenciáját nem lett volna szabad lenézni. A ferdeszemű, apró, sárga emberkék mögött 5000 éves kultúra lapul, sok-sok tapasztalattal. Az amerikai hadsereg ütőképességének záloga a műholdrendszerükkel biztosított kommunikációs rendszer, amihez olyan hadászati előnyök fűződnek, mint a földi mozgások megfigyelése, az elhárítás és ellencsapás irányítása. Mindez trillió dollárokba került. Ezzel szemben Kína sokkal olcsóbban kidolgozta a műhold elhárító rendszerét. Vagyis felküld néhány viszonylag olcsó rakétát és szétrobbantja az amerikai műholdakat. Az amerikai hadvezetés 5 perc alatt egy béna óriássá változik, és ezt már ők is tudják. Marad a gazdasági együttműködés, de mi van, ha a dollár elveszti értékét? Mit fog Kína válaszolni a pofára esésre?