Címkearchívumok: Szent János kórház

(341) Kimentem az ÉLETBE

Tibor bá’ szatirikus online


89. Útban a 90. felé

Tipikusan hülye rendelkezés szerint évente egyszer meg kell látogatnom egy állami fizetésen tengődő kardiológust, hogy a háziorvos felírhassa a szükséges gyógyszert. A rendelkezés azért hülye, mert betegségem (arteroszklerózis) gyógyíthatatlan. Vagyis, ha tavaly kellett a gyógyszer, akkor az idén is fog kelleni, sőt jövőre is. Ezenkívül az egészségügyi intézmények túlzsúfoltak, szükségtelen velem tovább zsúfolni. Viszont – örömmel jelentem – vannak okos rendelkezések is. Például nem kell órákat sorban ülni és az orvosra várni, lehet kérni időpontot is. Hát én kértem, jó előre gondolva rá, mert bizony 6 hét a várakozási idő. Ez a 6 hét éppen tegnap előtt járt le (péntek 13.) megjelentem tehát a Szent János Kórház kardiológiáján. Amióta az eszem tudom, ez János Kórház volt, de néhány éve szentté avatták – nem kellett volna, mert így szarabb, mint úgy. Különben az igazgatóság se teng túl észből, mert a kórház a hegyoldalon van és a kardiológia van legfelül.  Ergo, a szívbetegeknek kell felmászni a hegyre, hadd fulladozzanak. Egy kis légszomj jól jön a 33 fokos melegben. Minden más betegségben szenvedőt meg kell kímélni.

Az én időpontom 9:40 volt. 9:30-ra megérkeztem a kórházhoz, ahol kiderült, hogy a parkolásért fizetni kell. Nem sokat, mindössze 320 forintot egy órára. Óvatos duhaj vagyok, tehát bedobtam egy teljes órát. Van ám itt tapasztalat! Amikor betértem a megfelelő váróba, hárman már vártak, akiknek az időpontja az enyémnél korábban volt. Ugyanis orvos még sehol. Mindenki szép csendben ül és várja a halált vagy a főorvos asszonyt, attól függően melyik jön meg hamarabb. Egy öreg néni méltatlankodva rikácsol, hogy neki a múltkor azt mondták, hogy örüljön, hogy még él. Hát ő nem örül, mert minek? Közben mindenféle fehér köpenyes nők ki-be mászkálnak és nagyokat fontoskodnak. Létrákat cipelnek, felmásznak a szekrény oldalára, fiókokat húzogatnak, húzogatnának, de a létrától nem lehet. Majd 9:50-kor bejön egy 155 cm magas és másfél mázsás mosónő, akiről kiderül, hogy ő a főorvos asszony, és bevonul a szentélyébe. Minden esetre, ha megkérdezi mennyi a testtömeg indexem, a helyszínen kapok röhögő görcsöt. Ugyanis az elhízás kiemelt rizikó faktor szívbetegség megkapása terén. A főorvos asszony munkaideje természetesen 8:00-kor kezdődött, de még fel kellett porszívózni a lakást, mert este vendégek jönnek, akiknek porszívózás után megvette a baromfi virslit – a legolcsóbbat – mert a fizetéséből csak erre telik. Aztán súlyos testét becipelte a munkahelyére, valahányunk gyönyörűségére. Ekkor úgy döntöttem, hogy lemegyek a kocsihoz egy kis pénz bedobálás végett, mert 13.000 forintért már maszek rendelésre is mehetnék. Épp jókor érkeztem, mert a közterület felügyelő várta, hogy lejárjon a jegyem. Amikor  visszaértem, rögvest szólítottak, de nem az istennő színe elé, mindössze a helyettese fogadott és levette az ÉKG görbéimet. Nem volt könnyű, mert az elektródák nem akartak a helyükön maradni. Ugyanis egy olyan priznicszerű nedves ruhát terítettek rajtam végig, amin az előttem lévő 20-30 beteg baktériumai voltak megtalálhatók – már ha  valaki kereste volna őket.

Ezt követve – a  változatosság kedvéért – újra várakozni kellett, illetve újra lementem és dobáltam a pénzt, oda be, abba a feneketlen résbe. Csak az vigasztalt, hogy tudok olyan résről, ami sokkal többe kerül. Mindegy, a végén így is elment a 900 forint. Ekkor észrevettem, hogy a folyóson van egy üdítő automata. Ez jókor jött, mert egyre álmosabb lettem. Bedobtam egy százast és megnyomtam a kapucsínó gombot. Kaptam érte egy deci forró kakaót. Azon töprengtem mit kellene megnyomni, hogy kávé jöjjön ki? Aztán – a kakaó megívása után – aludtam egy sort, ülve, mint a tyúkok, ezt annak idején a honvédségnél tanultam meg. Még álmodtam is, ami ülés közben nem semmi. Azt álmodtam, hogy Orbán Viktor az orvosok fizetését ötszörösére emelte, de minden maradt a régiben, illetve francokat. A főorvos asszony baromfi virsli helyett bécsi virslit vásárolt. Na, ennél a pillanatnál löktek meg, hogy éppen most szólítottak. Beléptem és egy nagyot lélegeztem a légkondicionált, kellemes levegőből. Ez igen! Gondolom uniós keretből, mert költségvetésből biztos nem. Ugyanis, ha lenne költségvetési pénz, akkor lenne papír a vécében, de nincs. A dolgát végezze el mindenki otthon.

A szokatlanul terebélyes főorvos asszony, egy szokatlanul terebélyes forgószékben terpeszkedett. Kell ide a klíma, mert a 8 cm vastag háj roppant jó hőszigetelő. Felhevül és a végén még megüti a guta, aztán a kollégák kezelgethetnék a kebelbelit. Megkérdezte, van-e panaszom? Hajaj, de mennyi. Például, hogy már majd 3 órája várok. — Ja, hogy egészségügyi? Nincs. Mellkasi fájdalma? Nincs. Ide az van írva, hogy… Engem nem érdekel, mi van oda írva, NINCS. Mit szed? Azt, ami oda van írva.  Nem változott? Nem. – Ezt követve egy kicsit adminisztrált a főorvos asszony (tényleg, mitől lett főorvos? Lehet, hogy az érdemeket súlyra mérik?) Végül elém tolt egy papírt, hogy az az enyém. Aztán egy másikat, hogy írjam alá. Nem baj, ha előbb elolvasom? Nyugodtan. Azt írtam alá, hogy a kezelésemért a kórház 1532 forintot kap az államtól. Röhögnöm kell, ha a benzint is beszámítom, nekem háromszor ennyibe került. Sebaj. a következő augusztusa még messze van, és az is lehet, hogy addigra még papír is lesz a vécében. Már, ha merünk nagyot gondolni.

jó nőTévedsz, nem ez volt a főorvos asszony. 😀

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________