Házi szavazás

Házi szavazás kiértékelése

 

A 24 órán át tartó házi szavazás eredménye meglepő, és egyben vészjósló. Igaz, semmiképpen nem nevezhető reprezentatívnak. Minden negyedik látogató szavazott. Ez egymagában is érdektelenségre utal. A szavazók 28 százaléka Bajnaira szavazna, míg Mesterházyra csak 3 százalék, vagyis 11 ember közül 10 Bajnai, és mindössze egy Mesterházy. Ez így (szerintem) örvendetes, de sajnos 69 százalék büszkén közölte, hogy neki annyira elege van az egészből, hogy el se megy szavazni, de annyiri nincs elege az egészből, hogy ezt a tényt ne közölje velünk. Vagyis csak kicsit szarik az egészre. Ki van borúlva, és mérgében megjátsza a flegmát, hajtva ezzel Orbán vitorlájába a szelet. Ha ez így marad, akkor kihírdetem a végeredmény. Orbán Viktor hatalmas fölénnyel megnyerte a 2014-es választásokat, mert lelkes hívei elmentek szavazni mind egy szálig. Akiknek tele van vele a hócipője, azok szavazás helyett kimentek a Margít-szigetre, mert hamarosan belépő jegyet kell majd oda váltani. Most a választásokig még ingyen volt. Az Orbán Viktorral fémjelzett pokolhoz vezető út nem szavazokkal van kikövezve. Igaz a mondás, minden társadalom azt kapja, amit megérdemel.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________ 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

109 gondolat erről: „Házi szavazás

  1. Tibor bá’ szerintem akik a nem megyek elt választották, nem feltétlenül azt a gombot akarták nyomni, csak nem raktál be Bajnain Mestreházin kívül mást. A “ha csak ez a választék” -a kulcs.szerintem.

  2. Tibor bá’, ennek a szavazásnak így mi értelme volt? Le szeretted volna mérni, hogy mennyire hallgatnak az emberek a “józan eszükre”, ha van egy extra szűk mozgástér?
    Akkor már miért nem tetted be választásnak a Jobbikot is? Vagy a szavazásodnak ebben a formában lenne némi üzenet jellege is?

    Egyébként ha Ángyánnak sikerül pártot alapítania, szépen átrajzolódhatnak az erővonalak.

  3. Soha nem valaki ellen kell szavazni, hanem valakire. A kisebbik rossz esztelen hajszolása okozta eddig is a Fidesz-MSZP sikerét.

  4. Pont ezt akartam kérdezni én is – hol a többi lehetőség??? Én a Jobbikra szavaztam eddig is, ezután is rájuk fogok szavazni – hol van “Vona-gomb”???

  5. Megmagyarázom a bizonyítványomat

    Orbán leváltása csak úgy lehetséges, ha az “ellenzék” összefog. Ésszerű alternatíva kizárólag a Mesterházy/Bajnai formáció. Aki báki másra szavaz (beleértve a Jobbikot is) az Orbánt erősíti. Most tehát a kérdés az, hogy mi hoz több szavazatot, mi mozdít ki több szunnyadó állampolgárt, Bajnai vagy Mesterházy? A kérdés világosan volt feltéve, csak értelmezni kell. Ha CSAK ez a választék Ángyán, Jobbik, stb. NEM VÁLASZTÉK.
    Apropó Ángyán. Elmegy a bús-büdös picsába az, akinek most, 2013 juniusába jut eszébe, hogy savanyú a Fidesz.

  6. Tiborbá,kezdesz megbomlani…milyen marha szavazna erre a két baromra.

  7. Én sem értem, hogy miért nem szerepelt itt pl. Árgyán vagy a Jobbik stb. Az eredmény így nagyon félrevezető, mert aki nem Mesterházyra vagy Bajnaira szavaz, egyáltalán nem biztos, hogy Orbánt választaná.
    Ennek a szavazásnak semmi értelme nincs.

    “Orbán leváltása csak úgy lehetséges, ha az “ellenzék” összefog. Ésszerű alternatíva kizárólag a Mesterházy/Bajnai formáció. Aki báki másra szavaz (beleértve a Jobbikot is) az Orbánt erősíti.”

    Kedves Tibor ‘bá, ki mondja, hogy a többség le szeretné váltani az Orbán-kormányt?

    Tessék betenni “Orbán Viktor” és “Jobbik” opciót is a választható voksok közé, és lássuk hogyan alakul a szavazás!

  8. Szerintem még előállhat az a helyzet is, hogy a fidesznek nem lesz meg az egyszerű többsége sem.
    Pl.: Fidesz 45% Bal oldali koalíció 35% Jobbik 20%
    Azért ez elég érdekes helyzet lenne!
    A választásokat ugyan megnyerik, de nem tudnak önállóan kormányozni.

  9. Érvénytelenül kell szavazni. Nem ugyanaz mintha nem mennél el szavazni.

  10. 7:
    Már 56 százalék kormány váltást akar.

    8:
    Akkor Fidesz-Jobbiknak lesz 65 százaléka. Vona kap egy miniszteri széket, és a szavazó táborának 90 százaléka ki fog belőle ábrándulni. Van rá egy fogadásom.

    9:
    De, mert Orbán marad.

  11. 8. Unicornis: Ebben az esetben simán el tudom képzelni a Fidesz-Jobbik koalíciót. De még a Fidesz-LMP koalíciót is. Semmivel sem hangzik hülyébben mint amikor az MSZP és SZDSZ kötött egymással szövetséget, annak ellenére hogy semmi közös nem volt bennük akkor. Persze a kényszerű közös fazék vagy ha úgy tetszik érdekházasság megszülte a maga hülyegyerekeit. Sőt a Fidesz ráadásul sikeresen kannibalizált is már egyszer egy meghatározó pártot, tehát Orbánnak van tapasztalata és gyomra is ehhez. Nem zárnám ki, hogy ha szorul a hurok akkor nem kísérli meg ezt mégegyszer. És olyat is láttunk már, hogy egy fröcsögő, magát szélsőségesként beállító párt másodhegedűsként szépen elkussolt mert végül mégiscsak kiderült, hogy az egész show csak a zsíros fizetésekkel és jutattásokkal járó székekig tart. Utána már a kussolásra, konszolidációra, mutyizásra koncentrálnak, miközben a külföldi újságok Hitler feltámadásával adják el lapot.

  12. Én is Vonára fogok szavazni. Ha Orbán nyer ettől, ha nem. Bajnai, Mesterházy, vagy bárki, aki “ezeket” képviseli soha nem lesz számomra opció.

    Most látom, van új szavazás, de ebben nem tudok valamiért szavazni. A fentinek már lenne egy szavazata.

  13. 10. Tibor bá’: Orbán 2006 miatt marad. Ugyanis a diktatúra és az önkényuralom eszközeiből Orbán azokat használja ami a tömegek számára kevésbé felfogható és kevésbé látványos. Ezzel szemben a tömegbelövetéssel (még akkor is ha ez gumilövedékkel történt) az MSZP gyakorlatilag saját magát lőtte fejbe. Sőt gyakorlatilag az emberek évekre úgy dekódolták ezt, ha nem tetszik valami és az utcára megyünk tüntetni, akkor az MSZP belénk fog lőni. Ezt már a büdös életben nem vakarják le magukról.

    Egyébként pedig a 10/8-est látom a legvalószínűbb szkenáriónak

  14. Na így már több opció estén lehet más az eredmény, majd meglátjuk. 🙂

  15. Hogyan lehet szavazni az új opciókra annak, aki korábban már szavazott?

  16. 15:
    Ez egy másik szavazás, de valószínűleg a sütiddel van a baj. Öld meg!

  17. És ahányszor megölöd, újra meg újra rányomhatsz Vonára 🙂

  18. Gyorsan raneztem az eredmenyre. Hat ahhoz kepest, hogy ezt a forumot a tarsadalom ertelmesebbje latogatja (eros feltetelezes) elegge meleptetek.

    A Vonara adott dafke szavazatokat meg csak-csak megertem. Mind a panelproli mind pedig a foldturo aspektust. Cirkusz meg kenyer, stimmel. Csak remeleni merem, hogy a szavazok ettol a formaciotol tobbet nem is varnak.

    De Orbitron??? Komolyan kerdezem, minek kell ahhoz tortennie, mit kellene ennek az embernek meg tennie hogy a szolgalelku szektahivek eszbe kapjanak? Emberek csak szolok, hogy hat ennyi trafik nincs!!!

    Tenyleg remenytelenek vagyok. 🙂

    “Moslék-ország hagy’ örülj szegény!
    Hadd ugassanak, hadd ugassanak,
    Fekete vizen, fekete legény,”

  19. 17
    És miért pont Vona jutott eszedbe? 🙂

    (Hülyeséget beszélek, ha azt mondom, hogy ez a szavazás pont annyit ér, mint az előző?)

  20. 19.
    Tulajdonkeppen egy mosogepszerlo mindig jol jon az allamaparatusban. Micsoda otlet!!!
    Legyen Mogyoroszag a mosogep szerelok orszaga. A kovetkezo lepes a Nemzeti Mosogepszerviz halozat!

    Vona for President!

  21. Szép lenne egy olyan világban élni, ahol nem a média mondja meg, hogy kire szavazz, hanem a választók. Ha azt mondja a TV, hogy Bajnait 40%, Orbánt 50%, Kiss Pistát 10% támogatja, akkor képesek az emberek azért Bajnaira szavazni, mert le akarják váltani Orbánt… Pedig lehet, hogy Kiss Pistának jó programja van és nincs politikusi előélete sem. Szomorú, hogy még ezen a fórumon is azt látni, hogy az emberek nem húzzák ki a fejüket a fenekükből.

  22. (Az új szavazásból hiányzik, hogy ezek közül senkire.)

  23. 18, H:
    Már megint kezded. Próbáld már megérteni, hogy a te véleményed is csak szimplán egy vélemény a sok közül. Se nem objektív igazság, se nem általánosan elfogadott társadalmi norma.
    Aztán csodálkozol, ha megint ugyanaz lesz a vége, mint szokott. Vagy talán épp ezért csinálod az egészet? Jó lenne hinni abban, hogy nem.

  24. Egyébként ez a szemétjobbikozás érdekes kérdés, bármilyen radikális lépései is vannak a pártnak (min pl. a mostani hazaárulózás), egyre kevésbé hat ez a fajta mantrázás.
    Szakpolitikai szinten ugyanis – szubjektív meglátásom szerint – messze ott van a legértelmesebb csapat.
    Pl. Volner Jánoson logikai alapon igen nehéz bármilyen fogást találni (már azon kívül, hogy jobbikos képviselő), Ángyánhoz hasonlóan tapasztalt, hozzáértő, korrekt szakember, úriember. Ha ez lenne a minimum szint a politikában, már lehetne is miről beszélni (minden világnézeti/gazdasági nézetkülönbség ellenére).

  25. 24. Igazad lehet, – Logikai alapon. Ugyanezen logikával én Albert Speer vagy Werner Von Braun esetében sem találok semmilyen fogást. Meg lehetne még sorolni neveket de most inkább hagyjuk.

  26. Látom, Gyurcsány is szavazott 🙂

    A “”baloldalnak”” /nem ok nélkül van dupla idézőjelben/ csak akkor lenne esélye, ha a többség Orbán elleni protest szavazatot adna le rájuk. Ilyen pedig /tömegesen/ szerintem nem lesz.
    Sajnos(?) semmilyen hihető választási programot nem lesz képes produkálni a baloldal, se Bajnaival, se Mesterházy-val és most már Schifferrel sem. Emellett valóban cipelik 2006 terhét is /csókacsalád, 13/.

    Orbán szépen kiépíti a – gazdasági – ‘arisztokráciáját és nemességét’ /akik majd hatalmon is tartják/, a plebs meg majd próbál ezekhez dörgölőzni.

    Ami ebbe a meccsbe belejátszhat, az kizárólag a Jobbik /- lehetne -/, de szerintem őket kutya kemény lejáratókampány, vagy esetleg betiltás is várja, még a választás előtt. ‘Casus belli’ biztos akad majd.

  27. 25:
    Tudod, ennél még H. indulatai is korrektebbek ám.
    Én értem a zsigeri ellenszenv okát – de érdemes látni, hogy ez úgy általában kapásból megakadályozza az érdemi tájékozódást is. Szerencsére egy ideje már egyre kevésbé működik a náci/cigány/zsidó kártya a Jobbikkal kapcsolatban, azaz egyre több ember lát a dolgok mögé.

    Félreértés ne essék, engem cseppet sem érdekel, hogy ki merre szavaz. Mindenki úgy szavaz, ahogy neki jól esik, ez magánügy.
    Nyilván mindenkinek megvan a maga világszemlélete, és ezt nem szabad, és nem is érdemes megpróbálni megváltoztatni.

    A végtelen emberi hülyeség ott kezdődik, amikor a világszemléleti különbség sokak számára automatikusan gyűlölködést, ellenségeskedést jelent. Mintha lehetetlen lenne egy, a miénktól eltérő szemléletű embert tisztelni, teljes értékű emberi lénynek tekinteni.

    Én azért foglalok állást a jobbik=náci jelenség kapcsán, mert az itt összegyűlt csúsztatásokban, rágalomhadjáratokban minden benne van az ember elme és a csodademokratikus politikai módi legsötétebb dolgaiból, ami összességében konkrétan merénylet a józan ész ellen.

  28. 26:
    Ha Ángyánnak összejön a párt, akkor elsősorban a Fidesztől fogja elvinni a gazda-szavazatokat, ami érdekes átrendeződést jelenthet. Torgyán szerintem jó példa arra, hogy ebben a szavazókörben komoly potenciál lehet – a kérdés, hogy mára mi maradhatott ebből.

  29. Szomorú és egyben megdöbbentő a Bajnai nevű szélhámos viszonylag jó szereplése.

  30. 23.Raon:
    Ha igy folytatod a szemelyi coachomma fogadlak. Eletvitel es taplalkozasi tanacsok is erdekelnek, ha volna idod…

    25.csókacsalád:
    legyen mondjuk meg Tormay Cecile

    27.Roan:
    “Mintha lehetetlen lenne egy, a miénktól eltérő szemléletű embert tisztelni, teljes értékű emberi lénynek tekinteni.”
    Bizony van az a szint mikor erre meg csak kiserletet sem teszek.

  31. 29.Mvm9:
    pont ugyanez jutott az Orban nevu szelhamos szerepleserol az eszembe. Igaz a ket kaliber osszen nem hasonlithato. Orbitron nagypalyas 😀

  32. Mint fentebb olvashatjátok, ez a szavazás manipulálható, gondolom manipulálják is.

  33. Oda mikor fogunk már eljutni amikor azt ki merjük mondani, hogy ettől az egész pártrendszerre épülő meg “szövetségbe forrt” agymosásdiból képesek vagyunk elszakadni. Amikor végre ki merjük mondani, hogy a pártokra, kampányokra elöltött pénzek helyett valódi infrastruktúrára kell és lehetne költeni. Hogy nincs szükség se 4 évre megválasztott és szabadon randalírozó urambátyámokra sem. Se jelképekre meg hangzatos jelszavak mögé bújtatott lózungokra. Na majd akkor lesz változás. Ha egy országban egy miniszterelnök személye lényegtelen, mert végül is ugyanúgy akár több személy is ugyanúgy képviselheti, és azokat nem csak megválasztani hanem visszahívni is is lehet. Akinek kötelessége minden ügyletét rögzíteni és titokban tartani, de ha elszámoltatásra kerül a sor akkor kötelessége a bíróság felé átnyújtani ezeket. Na majd akkor beszéhetünk tisztességes és lelkiismeretes vezetésről, addig az egész egy csal korrupciós játék ,aminek az a címe “aki mer az nyer”. Nem a politikusoknak lenne joga lehalgatásokhoz, hanem alávetnék magukat egy állandó lehallgatásnak (ami egyébként nem lenne publikus) viszont adott esetben az őket ellenőrző vagy felettük álló bíróság meghallgathat. Lehet, hogy ez így most gestapósan hangzik, de ez pont az ellenkezője.

  34. Nocsak, nocsak, lám, kibővül a szavazási lehetőségek kőre, és máris Vona vezet. 🙂 Bajnai 28-ából 17 lett 80-as állásnál, Szarházy 3-ból meg 1. Legyenek ezek az arányok majd 2014-ben is!! Vona soha nem fog összeállni a Fidesszel. Ez lenne ui. az a momentum, amikor az összes szavazóját azonnal elvesztené – és ezt pontosan tudja is. És bárhogy is nézzük, ő az egyetlen, akiben még nem kellett csalódnunk. Jár nekik egy esély!

  35. 32:
    Merem remélni, hogy senki se csal, mert információt akarunk kapni. Ez nem kampány.

    Viszont a bejövő szavazatok száma kb 30-al tőbb, mint időarányosan tegnap volt. Ez a 30 lehet, hogy csalás Vona részére. Jobbikosoktól el tudom képzelni a csalást. 🙁

  36. 34.Tibor ba’:
    a csalast en partszimpatiatol fuggetlenul barkirol el tudom kepzelni. De ilyen primitiv fajtajat a csalasnak mar nem sok mindenkirol. Kell hozza egyfajat intelligencia az biztos. Hiaba na, szegeny ember vizzel foz 😀

  37. 35
    “Jobbikosoktól el tudom képzelni a csalást.”

    Kedves Tibor’bá, elárulod, hogy milyen pártszimpátiájú szavazóról NEM tudod elképzelni a csalást?

  38. Bocsássatok meg, nekem erről a posztról csak ez a kis 5 perces videó jutott az eszembe:

    http://youtu.be/LCnH_PDdaM0

    A videó alatt található első idézet pedig tökéletes:

    “A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval. (Churchill)”

  39. 33:”Na majd akkor beszélhetünk tisztességes és lelkiismeretes vezetésről, addig az egész egy csal korrupciós játék ,aminek az a címe “aki mer az nyer”
    Vagy a “jatek cime” lehetne a ABBA egyuttes egyik slagerenek a cime is “The winner take it all”, mert szerintem ennek a jateknak ez a lenyege.

  40. 34:
    Én bárkiről el tudom képzelni, hogy csal, én is csalnék ha ilyen módon választanánk kormányt jövőre.
    De mi motiválna bárkit is, hogy pár ember által látogatott blog napi szavazását szabotálja?

  41. 36:
    Olyan pártszimpátia nem létezik, de a valószínűsége nagy mértékben ingadozik. Jobbiknál a legvalószínűbb. Két pártnál vannak gyökerek? Jobbik, MSZP, de ez utóbbiban öregek, azok nerm csalnak. Az előzőben fiatalok, csalnak, ami belefér. 😀

  42. Az egymás követő két szavazás analizálása azt mutatja, hogy a Jobbik javára kb. 40 hamis szavazat érkezett.

    A körülbelüli helyes számok a következő:

    Bajnai: 32
    Mesterházi: 1
    Gyurcsány: 4
    Orbán: 33
    Schiffer: 13
    Vona: 24

    Tehát “nálunk” Bajnai és Orbán fej-fej emellett 32-32 %-al. Schiffer 10%, Vona 20%. ez kb. reális. Nem kizhárt, hogy ez az egész országra jellemző.

  43. Én csak abban a statisztikában hiszek ,amit én hamisítottam meg…

  44. Kedves Hochstein!
    Látom nagyon nem ismered a fiatalokat. Nyugdíjazásom előtt az utolsó 15 évben ország egyik legjobban szervezett számítástechnikai szakközépiskolájában tanítottam. A képzés a 2. évfolyam után három irányban folytatódott, és a legjobbakat foglalkoztató térinformatikus, és programozói irányból sokaknak egyenes volt az útja az ELTE programozó/programtervező matematikus szakára, vagy műszaki főiskolákra. És most jön a lényeg: 18. évüket betöltve sokan rohantak közülük a Jobbikra szavazni. Nem létezik számukra másik alternativa!

    Hát ennyit a „panelproli” és „foldturo” aspektusról.

  45. 43:
    Csak a pontosság kedvéért, hogy analizáltál? Volt a nap folyamán 162 szavazat, amiben volt pár olyan, amik Vona Gáborra érkeztek, és szinte azonos idő telt el közöttük (amíg a csalók törölték a sütiket) és amiket egynek vettél? Esetleg az IP címeket is elraktározta a szavazás, és az buktatta le a csalókat?

  46. TT,
    azonos IP-címről érkező szavazatokat egynek számolva, pontosan lehetne tudni az eredményt, és azt is, hogy ki csalt.

    Tibor bá’ meg “körülbelüli helyes számok”-ról beszélt.

    Ezért én is kiváncsi vagyok, hogy hogyan történt az analizálás.

  47. 49. Én VPN-t használok tehát az IP címem változik. A szavazásra viszont nem volt hatással, csak egyszer engedett szavazni. Szóval az IP cím nem mérvadó. Hacsak nem az, hogy azonos IP címről érkeztek a szavazatok. De mindjárt megnézem, hogy a mostanira tudnék-e újra szavazni, ha másik IP címről vagyok. (…) Megnéztem és nem, nem tudok újra szavazni másik IP címről sem.

  48. Kedves Hochstein! A fenébe, majd elfelejtettem. A mosógépszerelő tanfolyamon nem találkozhattál Vona Gáborral, szerintem valamelyik évfolyamtársaddal összetéveszted. Ö ugyanis – igaz, hogy nem matematikusként – de mégis az ELTE hallgatója volt.

  49. Tibor bá’:
    Egy korábbi poszt alatt közepes keserűséggel megjegyezted, hogy ha kevés a visszajelzés, minek új bejegyzés ide.
    Íme egy bevallottan szubjektív visszajelzés. Van egy ismerősöm, többdiplomás főorvos, ötven pluszos, zsidó származású, teljesen korrekt magyar nemzeti érzelmű magyar ember. Ne akard tudni, mit reagálna a jobbikosok tőled származő tipizálására és diszkrét lehülyézésére. Igazából én vagyok a marha, mert ő azonnal felmérné, hogy az általad biztosított közegben nem érdemes ebben a kérdésben megnyilvánulni, mert itt is ugyanaz a zsigeri ítélkezés megy, mint máshol, maximum kevésbé fröcsögős – de az biztos, hogy a jelek szerint ebben a kérdésben se korrektség, se józan ész nem jellemző sajnos.

    Ez a te oldalad, azt csinálsz vele, ami neked tetszik – én csak csendben megjegyzem, hogy az ilyen minősítésekkel te magad határozod meg az olvasók rendelkezésére álló mozgásteret. A magyarországi fórumok többségén egyeduralkodó az a nézet, hogy normális jobbikosok nincsenek – amely jelenséget csak erősíti, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek tükrében a normális jobbikosok általában nem is szívesen nyilvánulnak meg. Minek is tennék, ha még a megszólalásuk előtt jön a billog – efféle f@szságokkal hadakozni senkinek sem hiányzik. Ennek eredményeképp a túloldal a megnyilvánulók alapján szépen le is vonhatja azt a következtetést, hogy a jobbikosok=agyatlan hülyék, és a kör máris bezárul.
    Éljen soká a magyar gerinc, az igazi korrekség és a csodás józan ész!

  50. 53
    Tibor bá’ úgy van ennek a szavazásnak az eredményével, mint az USA és Izrael a Gázai demokratikus választásokéval.
    Nem az az eredmény jött ki, mint amit várt/elvárt tőle.
    A jobbikosok leminősítésével én is csínyján bánnék.
    Csak egy megátalkodott (már elhunyt) jobbikost idéznék elétek:György Lajos kutatóorvost, a bori tábort megjárt zsidó munkaszolgálatost, kinek fia, György Péter esztéta a mai napig igyekszik miatta mosakodni.
    Persze hogy vannak buta, sötét jobbikosok is, de ugyanez a réteg megtalálható a többi párt hívei között is.

  51. 51: mert nem az IP címtől függ, hanem a sütitől, amit a böngésző eltárol a gépeden.

    A csalások vizsgálata eseten nem csak az egyedi IP címet kellene nézni, hanem egyéb paramétereket is. Én így vizsgálnám az egyediséget: IP cím ÉS operációs rendszer ÉS böngészőtípus (feltéve ha ez utóbbi kettő is tárolva van).

  52. Továbbá azt is nézném, hogy ki használ Internet explorer nevű böngészőt(ha böngészőnek lehet nevezni).
    Azoknak elvenném a szavazati jogát :P.

  53. 54.Levin:
    Csak a pontossag kedveert:
    “…Két hazai csoportot fogadott el: az Élőláncot és a Jobbikot, mert ezeknek van jó környezetvédő programja. És ez ami számít!…”
    Piros meghalt – Szabó Béla István

  54. 52.sakkozo2012:
    “…Ö ugyanis – igaz, hogy nem matematikusként – de mégis az ELTE hallgatója volt.”
    Ajve, akkor elnezest kell kerjek a mosogepszereloktol!!!

  55. 43: “Tehát “nálunk” Bajnai és Orbán fej-fej emellett 32-32 %-al. Schiffer 10%, Vona 20%. ez kb. reális. Nem kizhárt, hogy ez az egész országra jellemző.”

    Szerintem meg kizárt. 🙂

    A libásra csak akkor fognak szavazni az orbánfóbiások, ha látszik, hogy nyerhet. A szavazás előtti közvélemény kutatásoknak minden eddiginél nagyobb szerepe lesz, a /bizonytalan/ választók az utolsó pillanatban fognak dönteni /akár arról is, hogy egyáltalán szavazzanak-e/.

    Ezért Orbánnak áll a zászló, másfél millió szervezett szavazóval.

    Bajnaira visszatérve, hiába preferálod, eddig semmi, de semmi pozitívumot nem lehet a neve mellé tenni, semmit sem csinált ME-ként sem, csak a Gyurcsány által felvett IMF hitel árnyékában végrehajtott pár megszorítást – ez eddig nulla teljesítmény. Ha hozzávesszük a libákat, akkor viszont már mínuszban járunk.

    Ez nem jelenti azt, hogy majd nem szavazok rá /ha látom, hogy győzhet/, mert Orbánnak mennie kell(ene).

  56. 49 & 50:
    110 szavazatból tegnap előtt Bajnai 30-at kapott.
    160 szavazatból tegnap Bajnai 32-őt kapott. Megtartva az arányokat kb. 45-öt kelett volna kapnia. – És miért szavazott hirtelen 50 fővel több (kb. 50 %), ugyan annyi idő alatt. Ha ezt a 40-50 főt levonom Vonától, akkor helyreáll az egyensúly.

  57. 53 és a többiek:

    Na most rám szakítjátok az eget. Nekem vannak tapasztalataim a cigányokkal kapcsolatban (kinek nincs?) ha megírom, akkor a torkomnak esnek a zsidók, hogy általánosítok. Vannak tapasztalataim as jobbikosokkal kapcsolatban, ha megiírom, a zsidók lapulnak és csendben röhögnek, a jobbikos értelmiségi pedig nekem esik. Pedig megírtam, hogy a skála széles. Nézd meg a Magyar Gárda felvételeit. Csak úgy pofára, mekkora bunkok állnak ott a sorban. Igen az én honlapom, és szerintem ennél kiegyensúlyozottabban nem lehet szerkeszteni. Mindenkinek nem felelhetek meg, az biztos. Magamnak viszont igen, és erre törekszem.

    Mellesleg, 2010-ben Vonára szavaztam, de ettől még eléggé tisztán látok. Rá szavaztam, mert az volt a logikus. Ha mindenki így tett volna, akkor Orbánnak nincs 2/3-a, és sokkal jobb állapotban lenne az ország.

    Observer, ez a Bajnai libázás tőled igencsak disszonénsan hangzik.

  58. 60: ki írogat Tiborbá nickjével? Tiborbá ennél logikusabban gondolkodik 😛

    Ha más a felhozatal, akkor az arányokra nem lehet alapozni…

    Van aki kényszerből szavazna libajnaira, vagy szarházira a kiskanász leváltása érdekében. De ha van más választás is, akkor esze ágában sincs ilyen alakokra szavazni.

  59. 62:
    Nem, mert akinek nem tetszett Bajnai, az “nem ment el szavazni” tehát a 70 százalékban volt. Hogy 110-ből 30 Bajanai, és 160-ból 32 Bajnai. Szerintem azt jelenti, hogy 40-50 hamis szavazat van. Intuitív nikkel pedig bárki írhat, mert mindenképpen sületlenség jön ki belőle 😀

  60. 63: “Nem, mert akinek nem tetszett Bajnai, az “nem ment el szavazni” ”

    És mi van, ha Orbán még annyira sem tetszik mint Bajnai és mindenképp szabadulni akar Orbántól? A semlegesség nem szabadít meg tőle… Vagy igen?

  61. 61: “Observer, ez a Bajnai libázás tőled igencsak disszonánsan hangzik.” 🙂 Köszönöm a megbecsülésedet.

    De nem én libázok, hanem majd a választók fognak erre gondolni, amikor x-elnek..

    Hidd már el, olyan tulajdonságokat képzelsz Bajnaiba, ami nincs neki.
    Egy Orbán helyett Bajnai cserébe belemennék, mert OV dilinyós, de ettől még Bajnai nem lesz egy ‘nagy’ miniszterelnök. Nincs mögötte senki, ugyan úgy ‘megeszik’ majd, mint Gyurcsányt. Ha nem lesz magyar támogatása, akkor kénytelen lesz a külföldnek nyalni, attól még inkább utálni fogják itthon. Vesztes lesz, még ha meg is nyerné a választást.

  62. 61.Tibor ba’:
    “Nézd meg a Magyar Gárda felvételeit. Csak úgy pofára, mekkora bunkok állnak ott a sorban.” – mintha felveteli kovetlemeny lenne a primitivseg. Mondtam en hogy prolik meg foldturok csak az a baj hogy beloluk eleg sok van…

    “Mellesleg, 2010-ben Vonára szavaztam…” Jaj. Ha erdeklodhetek, pontosan miert is? Mi volt a koncepcio?

  63. Tibor bá’ szerintem nem érdemes feszegetni ezt a csalás meg többször gombnyomás kérdést. Mikor az egyes hozzászólásban fejtegettem hogy a “nem megyek el szavazni”- gombot nagyrészt jobbikosok nyomták,tudtam) ha betesszük a többi opciót is, el fog billenni a mérleg. A jobbik javára. Főleg a ha nyomnak egyszer egyszer a szavazástól a “jobbik” lehetőség hiánya miatt eddig abszolút távolmaradók.
    Legyünk őszinték magunkhoz- ha a fidesz egyáltalán leváltásra kerül, akkor nagy valószínűséggel a jobbik fogja leváltani. Leglábbis nekem úgy tűnik hogy Magyarország jelentős része jobbikos, főleg aztán vidéken. Hogy ebből mennyi a kőbunkók aránya, az lényegtelen a kimenetel szempontjából, ha elég sokan vannak. A nem kőbunkók meg majd megmagyarázzák maguknak, hogy miért helyes mégis az ő közösségvállalásuk ezzel.”(merthogy vannak jó gondolatok ect..)”

    Én úgy látom hogy a jobbik szavazóbázisa egy olyan még nem teljesen kiábrándult, rendszerváltás óta magát porig alázva érző réteg, akik most majd meg akarják mutatni, valakiknek, bankoknak multiknak, európának, ázsiának- finnugoroknak-hogy mi a magyar REND- persze ettől még nem lesz jobb, nem lesz több munkahely, nem lendül fel a gazdaság, viszont kibucskázik majd az ország az unióból, és önérzetesen belelép megint a saját sírjába.

    Szóval egyrészt a rendszerváltás óta magát megalázottnak érző -saját politikusai által segghülyének nézett lecsúszó- lecsúszott kisközép réteg + munkanélküliek

    Másrészt a fiatalság akik energiája nincs lekötve, nincs igazi nemzeti közösségérzés, nincs harc, nincs semmi, nincsenek álmok, és kitűzendő célok, csak a kilátástalanság, vagy külföldre menés– tehát akkor már sokkal izgalmasabb egy renitens mozgalom által kreált ellenségeskedésdi-akár a szomszéd országokkal, szlovákiával pl.. De izgalmasabb akár magyar gárdistáknak a hezbollah oldalán harcolni Szíriában(ha igaz)– Az ilyenek pedig sehogy sem fognak jót tenni.

    Adja isten hogy ne így legyen, (de ezt én már csak messziről fogom látni, ami nem nagy vigasz)..Mindegy -meglátjuk mi lesz.

  64. Tibor bá, Te mit gondolsz arról a lehetőségről, hogy ha nem lesz többsége, a Fidesz koalíciót köt a Jobbikkal? Na és mit reagálna erre a nyugat?

  65. 68: Biztos tudni akarod? 🙂

    1. Annyira a semmiből tűnt fel, hogy épeszű ember nem gondolta azt sem, hogy egyáltalán bejut a parlamentbe. /És még egyszer már nem is fog./

    2. A választók nagy része egyértelműen az szdsz utódpártjaként azonosította be, az szdsz összes hibáját rávetítve.

    Persze ebben így van egy nagy adag ellentmondás. 🙂

  66. 65. “De nem én libázok, hanem majd a választók fognak erre gondolni, amikor x-elnek.. ” Remélem nem, bár a címkeragasztás és mantrázás nagyon megy a jobboldalnak, az emberek véletlenül se próbálják meg kideríteni az igazságot.

  67. 72: A választáskor vajmi kevés szerepe lesz az igazságnak. /Amiről egyébként én sem tudom, hogy mi az liba ügyben, te tudod? 🙂 / “az emberek véletlenül se próbálják meg kideríteni az igazságot.” Érdekes is lenne, ha öt millió választó kutakodna Hajdu-Bét ügyben. A lényeg, hogy Bajnainak volt egy “kabát ügye” és ezt bármikor elő lehet rángatni, bármilyen hazugságot lehet állítani – mert az igazság majd úgy is a választás után derül csak ki.
    Ezért nem segít az sem, ha valaki teljesen feddhetetlen… , pár hamis ‘bizonyítékkal’ bárkit be lehet sározni, mert mire a szerencsétlen bizonyítja az ártatlanságát, már rég vége a választásnak.

    Az emberek egy része pontosan a felragasztott /és általuk elfogadott/ címkék alapján fog szavazni pl. 1,5 millió a haza megmentőjére, Orbánra. A harc most is a ‘bizonytalan ‘szavazókért megy majd, de csak akkor, ha a fidesz nem tudja kellően széttrancsírozni – illetve úgy tartani – az ellenzéket. Ha ma lenne választás, Orbán nem tudna veszíteni…
    Mivel Jobbik+baloldal összefogás nem lesz, enélkül Orbán maradni fog. A baloldal a nagy jobbikozással, gárdistázással (itt a fórumon is) Orbán hatalomban tartását segíti elő.

    Azt hogy a Jobbik győzne (Dorka látomása), nem tartom valószínűnek, egyszerűen ha komollyá válna a helyzet, /akár úniós segítséggel/ a fidesz betiltaná, mint pártot. A szárnypróbálgatások éppen most zajlanak ebben az irányban.

  68. A barátnőmnek Skype-on elküldtem a szavazás (blogbejegyzés) linkjét. Ő a munkahelyén továbbküldte az ottani munkatársainak, akik vele egy épületben dolgoznak, nagyjából 15 embernek. A linket egy időben kapták meg, ennek megfelelően egy időben is szavazhattak. Viszont az irodaházban egyetlen routeren keresztül érik el az Internetet, egy IP címe van ennek a routernek, tehát ennek a 15 embernek ugyan arról az IP címről került be a szavazata, nagyjából egy időben. Ez most akkor csalás, ha esetleg mind a 15-en a Vonára szavaztak?
    Ma már otthon is szinte mindenki WiFi router mögött van, melynek van egy IP címe a szolgáltatótól, de ezzel az IP címmel van “kint” a neten az egész háztartás. Az iskolák, közigazgatási intézmények, és minden hasonló infrastruktúrára épülő “munkahelyek” is ugyan így működnek, (ahol az emberek napközben Interneteznek) tehát az, hogy ugyan arról az IP-ről érkezett egy időben ugyan arra a jelöltre több szavazat, egyáltalán nem jelenti azt, hogy csalás történt volna.

  69. 73, Harmadik bekezdés:
    Ha ezt a Fidesz meglépi akkor lesz csak balhé. Gondolj csak bele. Akármilyen problémás is a Jobbik által generált jelenség a párt legitim. A Gárda persze nem az, mégis az egyik legerősebb (most szándékosan mellőzöm a fanatikus szót) szavazórétege Vonának. Egy esetleges de sikertelen felszámolási kísérlet, hadjárat megduplázhatja a szavazatok számát a Jobbik javára. Ha pedig mégis sikerül kivégezni a jobbikot és az a felduzzadt és felbőszült szavazótábor azzal szembesül, hogy gyakorlatilag egyáltalán nincs kire szavaznia, akkor olyan lavina indulhat el amihez 2006 csupán egy délutáni babazsúr volt. Szabadságharcosoknak, mártírnak fogják magukat érezni, akiket a hatalom elnyomott, megfojtott. Neeee… ne akard hogy ez bekövetkezzen mert akkor tényleg elszabadul a pokol.

  70. 65:
    Honnan veszed, hogy én élek halok Bajnaiért? Azt is tudom, ha Orbán ha veszít is, fasz hivei megmaradnak, és ő soha a büdös életben nem fog visszavonulni a politikától. Pártján belül mindenkinek KUSS.

  71. 66:
    Az világos volt, hogy a győzelmet Orbántól elvenni nem lehet. A 2/3-ot csak úgy lehetett megakadályozni, ha a szavazatok Vonához mennek.

  72. A jobbik betiltása biztos polgárháborút jelent.
    Hochstein: Az egyik zsidó barátnőm átküldött egy E-mailt, hogy szavazzak az LMP-re. Kérdeztem, miért? Mert ő arra szavaz. Na látod ezért nem szavazok én rá. De tényleg. Az SZDSZ rettentő nagy rombolást művelt, majd kimúlt, és akkor gyorsan lett egy LMP. Na ne! Schiffer LMP-je az életbene nem lesz többé bent a parlamentben.

  73. 48.sakkozo2012 es mindenki mas:
    Elgondolkodtato adat. Teny, hogy a mai magyar fiatalsaggal nincs szoros kapcsolatom (ertsd <24). Igy aztan meg jobban erdekel, mi az oka a Jobbik nepszerusegenek, foleg a fiatalok koreben? Mit jelent az, hogy nincs mas lehetoseg szamukra? Mit gondolnak ezek az emberek/gyerekek, mi fog tortenni egy valasztasi gyozelem utan?

    Ja, es hol van melike00? (miota Dorka picit megkostolta, nem lattam itt a forumon 🙂 )

  74. 77.Tibor ba’:
    “Schiffer LMP-je az életbene nem lesz többé bent a parlamentben.” Ezt azert fix 1re nem vennem. Az en tippem: Orbitron/Bajnai/Vona/Schiffer

    Fogad velem valaki? 😀

    Ezt amugy le lehetne szervezni itt a honlapodon is! Mar mint a fogadast. Pl. x Ft beugro, az x*y (y<1 – admin kltsegre) nyeremenyt a helyesen tippelok kozott kisorsolhatnad konyvjutalom formajaban 😀

  75. 73.
    “/Amiről egyébként én sem tudom, hogy mi az liba ügyben, te tudod? 🙂 /”
    Nekem meggyőző, amit Bajnai mond ez ügyben, hogy megtették, amit tudtak a cég megmentéséért, ill. hogy ő próbált -ill. tudott is valamennyit- a kárvallottaknak támogatást szerezni. Egyébként nem gondolom, hogy egymaga döntött ott mindenben, vagy akár csak az övé lett volna a döntő szó. De sajnos, ahogy mondod, a címke a lényeg, nem annak valódisága…
    ” “az emberek véletlenül se próbálják meg kideríteni az igazságot.” Érdekes is lenne, ha öt millió választó kutakodna Hajdu-Bét ügyben.” De forrásokat lehet keresni, és nem csak a jelszavakat puffogtatni.
    “Mivel Jobbik+baloldal összefogás nem lesz, enélkül Orbán maradni fog. A baloldal a nagy jobbikozással, gárdistázással (itt a fórumon is) Orbán hatalomban tartását segíti elő. ” Már hogyan is foghatna össze a baloldal a Jobbikkal, amikor alap dolgokban különböznek? Mindkettő azonnal meghasonulna önmagával, a választók meg sarkon fordulnának. Különben a 25-26. hozzászólásra visszatérve, hiába vannak jó szakpolitikusok, jó meglátások a jobbikosok részéről, a szélsőjobbos vonulat, gyűlöletszító eszmeiség mindent annullál.

  76. 75: “Honnan veszed, hogy én élek halok Bajnaiért?”
    Sehonnan, de nem is állítottam ilyent. De azt látom, hogy Bajnai mögött képzelsz el egy baloldali, Orbán ellenes összefogást.
    Én meg azt mondom, hogy Bajnai súlytalan, könnyen támadható, és a szakmai képességeit /ha vannak egyáltalán/ sem ‘villantotta’ még meg.
    Ha Orbán győz, az lesz a gyors halál, ha Bajnai, akkor az lesz a lassú. A lassú valamivel jobb, mert közben hátha történik ‘valami’ – pl. az ufók elhozzák az általános jólétet, vagy megvalósul a mennyek országa. 🙂

    79: “Ezt azert fix 1re nem vennem.” Mennyit áldozol rá? 🙂

    80: “Már hogyan is foghatna össze a baloldal a Jobbikkal” A szélsőbal és a szélsőjobb mindig is összeért. 😉
    Ha jól emlékszem, talán Tibor bá’ is vázolt egy ilyen választási koalíciót OV megbuktatására és a 2/3 szemetjének eltüntetésére. Lehetnek közös célok, amire érdemes összeállni – ettől még nem kell egymást puszilgatniuk.

  77. Egyébként ha már a Fidesz fel akarná számolni a Jobbikot, miért ne tenné ugyanazzal a stratégiával amivel a FKGP-t is felaprította? A külföldi lapok az elején biztos ugranának a hírre, még a csapból is az folyna hogy Magyarországon nyert a nemzeti szocializmus meg hasonlók. Közben meg Orbán a megfelelő helyeken (kezdve Európai Néppárt) szépen elmagyarázná hogy mindez egy szükséges stratégiai lépés és hogy jobbikot fel fogja darálni. Persze Vona ugyanezt tenné a hívei között, ahol persze ennek ellenére a kiábrándultság egyre nőne, a fizetések és pozíciók szegregálódása miatt pedig elkezdődne a széthúzás a jobbikban is.

    Persze annak is megvan az esélye, hogy a Fidesz belebukna ebbe, és akkor viszont a Jobbik lehet az a párt aki 2018-as választásokon már komoly eséllyel (na meg persze egy csomó a Fideszből átigazolt játékossal) indulhat a kormányzásért.

    De őszintén szólva nekem az a véleményem, hogy a jobbik mindaddig marad (és a gárda is) amíg a válság életben tartja. Tehát nem Orbánon, nem a Fideszen sőt az ég egy adta világon senki nem tudja ezt befolyásolni, kizárólag egy olyan fordulat ami a jelenlegi helyzettel ellentétes irányú és hangulatú. Sajnos erre a legkisebb jel sem utal, még akkor sem, ha a legoptimistább hozzáállásból nézem.

  78. 81.Observer:
    “Mennyit áldozol rá?” – ezt mar szeretem (hazai palya 🙂 )

    Varjuk meg a bandagazdat, hogy beinditja-e a Valasztasi Tippirodat, hatha masok is szivesen jatszananak. Aztan ha az elviekben megegyeztunk johetnek a mocskos anyagiak.

    En mindenesetre mar most felajanloma a nyeremenyem a honlap tamogatasara!

  79. 81.
    “Én meg azt mondom, hogy Bajnai súlytalan, könnyen támadható, és a szakmai képességeit /ha vannak egyáltalán/ sem ‘villantotta’ még meg.”

    Viccelsz? Talán a Hajdú-Bét smafu? Nagyon is ott van szakmailag. Ez egy ilyen szakma. És most Tibor bá’ sem fog szeretni azért amit mondok, mert Gyurcsány legnagyobb hibájának is pont ezt tartom és tartottam is mindíg. Egy országot nem lehet ugyanazzal a logisztikával és stratégiával irányítani (menedzselni) ahogy egy céget szokás. Egy cég lehet sikeres akkor is, ha közben úgy bánik a dolgozókkal mint eszköz. Persze ezt egyetlen menedzsment sem vállalja nyíltan, de csinálja. Olyannyira, hogy külön forrást különít el arra, hogy a dolgozókkal elhitesse hogy ők milyen humánusak meg szociálisak. Nem részletezem, aki már dolgozott multinál, tudja miről beszélek. A legtökéletesebb példa erre Gyurcsány híres-hirhedt kitörése: “Ha nem tetszik, el lehet menni” Ez egy tipikus munkahelyi zsarolás annak is a legaljasabb formája, ami sajnos működik is. Egy országban viszont nem. És amikor ezek az emberek kihagyják az emberi tényezőt mint lehetséges kockázatot akkor jönnek a meglepetések. Hajdú-Bét után az öngyilkosságok, Gyurcsány után a zavargások.

  80. 84: Egyetértek veled, a szakmai képességeket eleve a kormányzására értettem. Hozzáteszem, korábban miniszterként sem alkotott maradandót. 🙂

    /Hajdu-bét ügyben bizonyára jól képviselte a tőkéscsoport érdekeit, nem a közgazdasági ismereteit kérdőjelezem meg, az bizonyára jobb és több, mint OV-é, aki nem közgazdász./

  81. 85. Nézd, valójában ott van elcseszve a dolog, hogy az egész társadalmunk egy olyan rendszer szerint működik ahol az érvényesüléshez az élet szinte minden, –aláhúzom minden- területén a pszichopatáknak kedvez. Ez nem egyfajta sz.kőműves meg illumináti összeesküvéselmélet, hanem nagyon is egyszerű mindenféle tudatos irányítás nélkül működő jelenség. Az a politikus, aki nem képes a morális értékrendszert időnként szembeköpve megtenni olyan dolgokat ami az előbbre jutásához szükséges, az egyszerűen kirostálódik. Cégen belül hasonló a helyzet. Aki feljebb akar jutni egy cégben, annak bizony meg kell tennie olyan lépéseket amiket vagy le tud nyelni mert van hozzá gyomra vagy megy a levesbe. Vállalkozások terén hasonló a helyzet, és aki nem eszerint az íratlan szabályok szerint játszik, az lúzer, naív, gyenge, satöbbi. Na most képzeld el, hogy egy ilyen társadalmi rendszerben milyen esélyekkel indul egy olyan ember aki gyerekkora óta pszicopata mert eleve így nevelték. Hangsúlyozom, nem szándékosan. Nem kell itt darabolós gyilkosokra gondolni, akinek volt már személyes kapcsolata pszichopatával az tudja, hogy ez ennél sokkal bonyolultabb, kívülálló számára tökéletesen láthatatlan és valami iszonyú módon destruktív tud lenni. És ha tetszik ha nem, azoknak az embereknek a zöme, akik ott a parlamentben ülnek bizony nagy részben nem százas. Nem csak Sztálin, meg Hitler meg Bush, meg Ahmadinejad-ra kell gondolni.

  82. 78: Az országban lassan akkora lesz az anarchia, hogy csak a Jobbik lenne képes érdemi erőt felmutatni és helyrerakni a dolgokat. Ha nem lennének óriási problémák az országban, nem lenne létjogosultsága semmilyen radikális pártnak sem (mert a radikális változás ugyebár alapvető, nagyarányú változtatást jelent). Csakhogy a gazdaság nem dübörög, nem nagy a jólét (sőt), és nem lett rend se két hét alatt, se két év alatt. A parlamenti pártok közül ez az egyetlen, amelyikben van hajlandóság az otthonvédelmi fegyver, a bentlakásos iskola, a VALÓDI földvédelem, az önfenntartó börtönök, a magyar kisvállalkozások támogatása, az EU- csatlakozási szerződés és az államadósság újratárgyalására, ha kell, az EU-ból való kilépés árán is, az idegen kézben lévő pénzmonopólium visszaszerzése, normális ökoszociális gazdaság létrehozására, valódi környezetvédelemre, stb, és az EU-ban is felszólalnak keményen a nemzeti érdekek védelmében. Az nekem tetszik, hogy nyíltan kimondják a dolgokat – lehet, hogy ezzel a szókimondással és provokálással nem mindenki ért egyet, de annyira a szőnyeg alá volt söpörve eddig minden, hogy kellett már egy ellenpólus. Most jutott el odáig a társadalom, hogy a felfordult értékrendből (ahol a gazembert jobban védi a törvény, mint az áldozatot, ahol a segélyből jobban meg lehet élni, mint a munkából stb.) es a (cigány)bűnözésből elege lett, egyszerűen elég volt a liberális agyrémből.

  83. 88. És szerinted a Jobbik képes egy világot érintő válságban úgy kormányozni, hogy Magyarországot bezzegországgá varázsolja, és az itt felsorolt problémák úgy meg lesznek oldva hogy csak úgy kapkodnak a levegő után ámulatukban a “bolsevik disznók, boxosok, cionista zsidók, a buzik, libsik,” (elnézést ha kihagytam valakit). Tudom, hogy ezt te nem mondtad. Viszont elég csak a Jobbik retorikáját figyelni, látni hogy kik a hozzá közelállók és azokon a csatornákon hogyan beszélnek. Vagy a kis falusi kocsmákban a jobbikos szimpatizánsok, gárdisták hogyan beszélnek és mit mernek kimondani, amit még Vona sem tesz meg, nyilvánvaló óvatosságból.

    Apropó gárdisták. Had tegyem már fel a kérdést, hogy azzal az erővel hogy a jobbik létrehozott egy proxi erőszakszervezetet, miért nem csinált egy országos gerillaszervezetet akik karbantartási, takarító, oktató, természetvédő munkákat végeznének. Szerinted kiben keltene félelmet 3-400 “gárdista” akik mindenfajta militarista megnyílvánulás nélkül, felvonulás és erődemonstrálás helyett buszmegállókat hoznának rendbe, parkot takarítanának, utszéleken kaszálnának és még nyilván lehetne sorolni a listát. És bizony, bizonyos esetben ez is illegális lenne, csakhogy teljesen más lenne az üzenete a gárdának. Valószínüleg a nevük se csengene jól így “gárda”. Tudom, most azt mondják sokan, árvíz, véradás satöbbi… csak hát tudjuk nagyon jól, hogy az nem más mint pózolás.

  84. 89: Amíg a politikai megosztottság megmarad, amíg a többség kárára és egy szűk érdekcsoport hasznára történik a kormányzás, addig biztosan nem lesz változás.
    A Jobbik talán abban élvez előnyt a többiekkel szemben, hogy nem kapcsolódnak hozzá komoly korrupciós ügyek /mondhatjuk persze, hogy még módja sem volt rá/.

  85. A Jobbiknak belpolitikában vannak jobb ötletei és akadnak rosszabbak. A külpol téren tűnnek veszélyesnek, a hegyi karabahi testvérvárosokkal beugratni minket távoli konfliktusokba, amikhez addig semmi közünk, a legfelelőtlenebb külpolitikai hagyományaink folytatása. OV ebben sajnos tőlük lop, pl. a baltás kiadása. Azt hiszem, lehetnek zűrös pénzügyeik, zűrös közel-keleti országokból érkező pártfinanszírozás, ilyenek.

  86. 79:
    Jó lenne tudni, hogy ok nélkül miért kötsz bele melikébe. Nem kell őt szeretned, de feleslegesen piszkálnod se kötelező. 🙁

  87. A gond az, hogy csak szaladgálunk a biliben, a ránk kényszerített keretek között. Egy kicsit ki kellene nézni belőle, vagyis túllépni a politikán. Nem értünk vannak a pártok! A politikának három attribútuma van, az akarat, az érdek és a hatalom. Meg akarják szerezni a hatalmat, mert ez az érdekük. A pártkassza meg a saját zseb, ami számít, más egyáltalán nem. Teljesen új rendszer kell, olyan ami értünk van, ahol nem azért lesz valaki vezető, mert az egzisztenciális boldogulását várja tőle, illetve a hierarchiában a fölötte állóktól, hanem valóban tenni szeretne valamit a többségért. Az igazán fontos kérdés az, hogy hogyan lehetne kiutat, lehetséges vonzó alternatívát mutatni a többségnek, az 51-56, vagy ki tudja hány százaléknak, akik nem szavaznának, mert totál elegük van a több, mint két évtizede tartó mutyizásból, lopásból, csalásból, képmutatásból, az értékek elherdálásából, stb. Ez az igazi erő, ami képes változást hozni. Csak valakinek, valakiknek vállalni kellene a “próféta”, vagy “mártír” szerepet, hogy ezeket szóvá tegye, felébressze a reményt, hogy igenis van más út, ami valószínűleg jobb, mint az eddigiek. Az biztos, hogy óriási a kockázata egy ilyen lépésnek, kinyilatkoztatásnak, mert nem biztos, hogy túlélné… Egészen biztos, hogy össztűz alá kerülne, hisz az ilyesmitől rettegnek a pártvezetők, ha valaki, vagy valakik képesek és hajlandók áldozatot hozni a többségért, az emberekért. Ne feledjük, hogy “azért a víz az úr”! Csak most még a víz ezt nem tudja!

  88. 79!
    “Ja, es hol van melike00? (miota Dorka picit megkostolta, nem lattam itt a forumon )”

    Itt vagyok Hochstein barátom.. 🙂 Csak tudod én nem egyek le erre a szintre amire Dorka lement.. 😀
    Én is tudnék f@szságokat írni,de minek?.. 🙂
    Én is tudnék kóstolgatni,de azt hinnétek haragszom.. 😀

    Köszi jól vagyok így..
    Az meg hogy ki fog nyeri 14-ben,számomra tökéletesen mindegy..Rajtam az nem segít.. 🙂 (Bár Zorbán éppen nem szívem csücske..De tulajdonképpen egyik sem..
    92!
    Nincs kivel pörölnie,mert tulajdonképpen senki nem ugrik már a mondókájára ahogy elnézem,pedig rendesen oda pörkölt azért most a magyaroknak a mosogépszereléssel,meg földtúrással,de én már úgy vagyok vele hogy kiröhögöm.. 😀
    79!
    “Mit gondolnak ezek az emberek/gyerekek, mi fog tortenni egy valasztasi gyozelem utan?”

    SEMMI!!

  89. 87!
    ” Nem csak Sztálin, meg Hitler meg Bush, meg Ahmadinejad-ra kell gondolni.”

    Honnan tudod ki százas meg nem százas?
    Nem tudhatod hogy a háttérben milyen egyezkedések,zsarolások,gyilkosságok történnek..Azt nem teszik ki az ablakba nyíltan.Azt hogy kifelé mit látsz,az csak egy dolog..Hogy mi miért történik,azt is tudni kellene hozzá..

  90. 95. Melike00:
    Na vegre, mar ugy hianyoztal! te vagy itt az egyetlen, aki mindig mosolyt (meg ha furcsat is)csal az arcomra . Ebbol meg szerelem lesz, ha nem vigyazunk!

    “Csak tudod én nem egyek le erre a szintre amire Dorka lement.. ” 😀
    En meg ugy lattam, hogy neki kellet lepcsoznie, nem is keveset 😀

    Na de fatylat a multra (mert meg kikapok). Eleg ide annyi, hogy boldog vagyok, hisz megint itt vagy!

  91. 97!
    Azt észre vettem hogy lelépcsőzött,nem is mentem utána.. 🙂

    Olyan nagyra tartjátok magatokat,de még egy Fed elnöki tisztségig se vitted,(vagy tévedek?)de már eljutottál odáig,egy gyalogos szintig hogy viheted a fegyvert a nagyoknak.Az is valami.. 🙂
    Vagy esetleg többre vitted? 🙂

  92. 97 & 98:
    Nem hagynátok abba a személyeskedést? Hochstein, te kezdted, neked kell abbahagyni.

  93. Osztály, vigyázz! 🙂

    Hogy is írta ‘bálint’? A simulékony álnok Dorka és az ütődött Hochstein? 🙂
    Van akinek csak erre telik érdemi válaszok helyett. 😉

  94. 100.Observer:
    Az idezet ugy pontos hogy “az idiota hochstein” 🙂

  95. 102: Bocsi, nem emlékeztem pontosan, de talán nincs is túl nagy különbség a kettő között. Szerinted melyik ‘ül’ jobban? 🙂

  96. 102:
    Legjobb uton haladsz a letiltás felé. 🙁

  97. 102: De ugye még nem?
    És akkor Observert is, mert ő is ezt csinálja, és állandóan húzgálja a hajamat! :-I

    93: Uldin:Most láttalak meg. Szerintem nézz bele Kedves Loránd rendszerébe, érdekelhet. “Hajnalvilág”

  98. 105: “És akkor Observert is” 🙂

    Eddig én soha senkinek a kitiltását nem javasoltam. Ez legyen Tibor bá’ dolga/joga…

  99. Azért remélem az iróniaméter nincs annyira kikapcsolva,Observer hogy komolyan veszed a kérelmem:-) gy. k. a hülye negyedikes osztályhangulathoz rendelve:-),

    Soha senki kitiltását nem szeretem. A mosógépszerelőt kivéve,mert ő egy kicsit félelmetes volt.

  100. Szeretem amikor a dolok korbeernek es egy kerek egeszt alkotnak! 😀

    106.Observer: “Eddig én soha senkinek a kitiltását nem javasoltam. Ez legyen Tibor bá’ dolga/joga…”

    De jo is lenne ha a forumtarsak kozul tobben is megprobalnak magaukeva tenni ezt a gondolatot es a mogottes eletfelfogast. Tudom, hogy gerincet egy bizonyos eletkor utan mar nem lehet noveszteni, de talan valamennyire sikerulne megerteni mi az ami miatt Observerrel ugy tudok torokra menni, hogy kozben a tiszteletem iranyaba egy hajszalnyit sem valtozik.

    Ettol teljesen fuggetlenul itt ragadnam meg az alkalmat hogy kulon kivanjak kellemes hetveget Raonnak es melike00nak.

  101. 107: Először csak a szmájlit tettem oda. 😉

    A magyarázó szöveget /utólag/ már csak a rend kedvéért írtam. A kitiltásról amúgy sem vagyok nagy véleménnyel (bocsi Tibor bá’), ha minden kótyagos kitiltásra kerül, elszürkül a fórum és lelép mindenki… Minél szélsőségesebb véleményekbe futunk bele, annál pezsgőbbek a viták. Tibor bá’ is azt szereti /gondolom/, ha dőőőlnek a hozzászólások… 😉

    Azért senki nem fog ide benézni, hogy ‘sziasztok, hogy vagytok, köszi, én jól, pá… ‘ 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük