(ACs-34) Azok a csodálatos nők – Sakk/matt

Tibor bá’ csodálatos női

 

89. útban a 90. felé

Szégyen és gyalázat, de a nő nevére nem emlékszem, és akkor se jutna eszembe, ha megfeszítenének. Nincs mit tenni, az egyszerűség kedvéért nevezzük el Zsófinak. Akkor most újra kezdem a sztorit.

Zsófival megbeszéltem, hogy az ő javaslatára egy erzsébeti presszóban találkozunk a kora délutáni órákban. Igaz, hogy Erzsébet vagy 40 kilométerre van lakhelyemtől, de akkoriban még 5 forint volt egy liter benzin, és különben se célszerű egy kibontakozás előtt álló kapcsolatot vitával kezdeni.

Tehát hosszas keresgélés után még időben, sőt 10 perccel korábban, ráakadtam a presszóra és beléptem. A kiválasztott presszó minden volt, csak éppen meghitt nem, mert volt benne vagy 30 asztal és faltól-falig lehetett vagy 20 méter. Kevesen voltak benne, különben se lehetett volna megtölteni egy hétköznap délután, így aztán nem volt nehéz a körülnézés.

Meg is van, egészen biztos az a falnak támaszkodó, arccal a bejáratra néző, ám egy könyvbe mélyen beletemetkező nő lehet a Zsófi, aki különben úgy ült ott, mintha dél óta olvasná az asztalra terített könyvet. Megcéloztam, és határozott lépésekkel közeledtem felé. Amikor már majdnem az asztalához értem egy pillanatra feltekintett a könyvből, és megszólalt: ülj le, majd mintha ott se lennék, olvasott tovább, gondolom a fejezet, de minimum a bekezdés végéig. Én meg csak álltam és néztem.

Zsófi határozottan jó alakú és kifejezetten szép arcú volt. Tulajdonképpen nem akartam hinni a szemeimnek. Ez a nő egy osztályon felüli bombázó. Na, ekkora a B-52-es megunva, hogy némán állok, becsukta a könyvet, majd megszólalt

  • Könnyen idetaláltál?
  • Igen, elég rég közlekedem Budapesten, és van egy jó térképem.
  • Errefelé nem vagy ismerős?
  • Nemigen, ifjú koromban néhány hónapig ide jártam dolgozni a Gyapjúfonóba. Akkoriban HÉV-vel jártunk, na meg busszal, amikor késésben voltunk, de az régen volt. – Ezt Zsófi bólogatással hallgatta, majd ő jutott szóhoz.
  • Én gyerekkorom óta itt lakom, szeretek itt élni, de sokan lenézik ezt a környéket.
  • Én nem – siettem megnyugtatni. – Különben is, egy ilyen bitang jó nőért lehazudtam volna a csillagokat is az égről, ha kell.
  • Na, majd elválik – vettette oda Zsófi, és mindjárt előállt az első meglepetéssel – Nem szokásom férfiakat lakásra hívni, de gyere fel hozzám, mert ez itt túl zajos.

 

Mit mondjak, zajt nem hallottam, legfeljebb a közelgő pincér cipőjének a kopogását, aki ott is hagyott minket, amint Zsófi kifizette fogyasztását. Én ugyan tettem némi erőtlen kísérletet a számla rendezésére, de Zsófi nem engedte. Kifelé menet megkérdezte, hogy kocsival vagyok-e. Igenlő válaszomra az után érdeklődött, melyik az én kocsim, odamentünk, beszálltunk, és vártam az utasítást, amit meg is kaptam és szép csendben elindultunk a jelzett irányba.

Zsófi útközben megemlítette, hogy a férje nincs itthon, akiről különben nem is tudtam, hogy létezik. Csodálkozásomra közölte, hogy férjével a viszonya közömbös, vagy ilyesmi. Tulajdonképpen válófélben vannak, de tényleges lépéseket egyikük se tesz az ügy érdekében, vagyis a válás senkinek se fontos.

Közben azon törtem a fejem, hogy mi a fene van, illetve lesz. Jó, nincs otthon a férj, de bármely percben betoppanhat. Könnyű úgy közömbösnek lenni, hogy ketten vannak a lakásban, de mi van, ha engem meglát? Azért ezt a férj dolgot jó lett volna előre tisztázni.

Na, akkor megérkeztünk, bementünk a lakásba, behuppantunk egy-egy fotelba és kezdetét vette az ismerkedés. Zsófi szaporán tette fel a kérdéseket, mi a munkám, mi a hobbym, milyen zenét szeretek, miket szoktam olvasni? És így tovább. Már épp tiltakozni kezdtem volna, hogy ha jól emlékszem, nem állás interjúra érkeztem, meg aztán esetleg én is feltehetek néhány kérdést, de Zsófinak valószínűleg lehetett egy hatodik érzékszerve, mert elkezdett önmagáról nyilatkozni olyan alaposan, hogy kis híján fejvadásznak éreztem magam.

Az önvallomás vége felé a legfontosabb mondanivalója az volt, hogy ő fel akar nézni egy férfire. Mondtam neki, ebben az esetben kell még nőnöm vagy 20 centit, de ezt nem tartotta viccesnek. Hogy érzékeltesse a helyzetet, felületesen megemlítette Kocsis Zoltánt, mint valami kapcsolatfélét, aki már akkor is zongorázott. Erre tettem egy erőtlen próbálkozást, hogy gyerekkoromban néhány évig én is tanultam zongorázni, de ezt se díjazta. Szerinte az ő kegyeiért versengő férfinek valamiben kiválónak kell lenni és egyenesen felszólított, hogy nevezzem meg saját kiválóságomat.

Úgy felületesen átsuhant az agyamon, hogy ezért a tortúráért igazán nem volt érdemes kéglire jönni, de aztán bevallottam, hogy kitűnően tudok rántottát gyártani, és a honvédségnél kiváló céllövő voltam, pedig 6 dioptriás a szemüvegem.

Zsófi azonban nem hatódott meg, és nem értette, hogy miért tartom elképzelését viccesnek. Én meg azt nem akartam megérteni miért kell nekem Haydn befejezetlen szimfóniáját befejezni, vagy egyesítenem a kvantummechanikát a relativitással, hogy hozzájussak ahhoz, amihez rajtam kívül pontosan hat milliárdan jutnak hozzá minden zokszó nélkül.

Aztán támadt egy mentő ötletem, középiskolás koromban iskolabajnok voltam sakkból, megkérdeztem, hogy az számításba jöhet-e. Mázlim volt, mert Zsófi röhögés helyett némi csodálattal nézett fel rám. Hál istennek, gondoltam, végre megtörik a jég. Na, ekkor Zsófi másodpercek alatt előkerített egy sakktáblát és javasolta, hogy játszunk egy partit. Ó, hát örömmel és már magam elé képzeltem izmosan formás combjait, melltartót nem igénylő kebleit, sőt a bábuk felrakosgatása közben már pihés puncija is képezni kezdte egyre dúsabb fantáziámat.

Aztán beindult a játék. Mindjárt a második lépésnél észrevettem, hogy susztermattot akar adni. Nana, kis huncut, ezt meg kitől tanultad. Harminc éve nem ültem sakktábla előtt, de azért gondolkodni nem felejtettem el, természetes könnyedséggel, némileg elhamarkodva tettem meg a lépéseimet. Csakhogy mire észrevettem, hogy profival állok szembe, már késő volt, két tiszt elvesztése után azt a játszmát Kasparov se nyerte volna meg. A kissé félvállról vett meccset elveszítettem. Mit szépítsem a dolgot, Zsófi engem úgy elvert, mint a szart.

Igaz, a meccs után Zsófi felajánlott egy revánsot, de nem fogadtam el. Akkoriban a Marie Sklodowskákkal nem tudtam mit kezdeni.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
___________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

19 gondolat erről: „(ACs-34) Azok a csodálatos nők – Sakk/matt

  1. 1 – Tia:
    Nekem mondod. Többször is.

    Amit nem értek, honnan tudta a csaj, hogy lakására felérve nem fogok bicskát nyomni az nyaki ütőeréhez?

  2. 2 – Tibor bá´

    Pontosan onnan, Tibor bá´, ahonnan te sem tudhattad, hogy a nő nem csak csinos, hanem jól is sakkozik.
    Honnan tudhatod, hogy annak idején ráadásul még nem-e egy fekete öves karatéssal álltál szemben? 🙂

    (Egyébként a csaj vagy csak reszkírozott egy jó nagyot veled – ezek szerint sikeresen! – vagy akkor még nem igazán tudott tényleg jól sakkozni: a susztermattnál a vezérrel túl korán mozdul a fehér bábukat vezető játékos és ez eleve hiba, főleg akkor, ha az ellenfelek kiegyenlített tudást képviselnek a sakkban).

  3. 3 – Zsolt:
    Volt olyan kalandom, amikor nem voltam benne biztos, hogy élve kikerülök a nő lakásából.

  4. 2. Tibor bà`

    Onnan tudta (inkább megérezte, mert tapasztalata az már nagyon volt) hogy nem fogod bántani, mert esetetekben ő volt a nagyobb vadász.
    Persze még így is benne van a pakliban hogy kifog egy nála nagyobb huntert, de a százalékos esélye nagyon kicsi. A nőnek jól működtek az érzékelői, ezért maximálisan bízott önmagában.
    Pontosan ezekből a sztorikból tudni hogy nem nagyon vagy pszichopata. Vagy ha mégis az vagy, akkor nem a késelősen bántalmazó verzió, mert az IQ-dal jól kompenzálsz, pontosan tudod hogy nem éri meg a balhé.
    De szerintem itt egyszerű a képlet: a nő pontosan tudta ki ő. Rólad pedig az elején a reakcióidból levette hogy eszed van (tudtad kihez kell odamenni a teremben), de azt is észlelte hogy nem fogod kinyírni.
    Hogy pontosan hogyan működik ez a ráérző mechanizmus? Hát azt a pszichopaták tudnák megmagyarázni. Megérzik ki “nagyobb” náluk, azzal nem kezdenek, és ki az “áldozatnak” való HOZZÁJUK képest.
    A saját életemben azt tapasztaltam hogy a sima nárcisztikusaim sem találtak soha egymásra, hanem mind velem volt kapcsolatban, engem szekáltak agyon. A pszichopatáim pláne figyeltek nehogy találkozzanak egy náluk nagyobbal.

  5. 6 – Tia:
    Nem nagyon vagyok pszichopata? Édes vagy! Még nem találkoztam nálam szilárdabb pszichével rendelkezővel.

    5 – Zsolt:
    Én nem rendeltem meg. Ennek ellenére naponta kapok twitteren 10-15 “érett” amerikai nő fényképét azzal a üzenettel, hogy szex az első találkán. Pont egy ilyet fogtam ki egy 120 kilós szörny képében. Világ életemben a filigrán nőket kedveltem, de ha nem filigrán, legalább legyen karcsú. Erre összehoz a sors egy 120 kilós hús és hájtömeggel, aki már 3 éve nem dugott. Csurog a nyála, liheg és cipelne az ágyba. Én, hogy élve kikerüljek innen meg is dugnám csak hagyjon elmenni, de a merevedéstől olyan messze voltam mint Makó Jeruzsálemtől pedig a lenge pongyolából minden kilátszott (oh, bár ne látszott volna). Mit lehet ilyenkor tenni? Azt nem mondhatom, hogy menstruálok, az nem nekünk van fenntartva, különben is csak az úriembereket riasztja el az enyhe tiltakozás. Nem tudom a végén, hogy kerültem ki élve a lakásból. Lehetett egy áldott pillanat, ami alatt kisurrantam, mielőtt az elszánt Amazon magához tért volna.

    Ennél érdekesebb az a csaj, aki olvasta valamelyik könyvemet és úgy döntött én leszek a gyermekének apja. Nem lettem.

  6. 7. Tibor bá’

    A pszichopaták pszichéje is szilárd. Túlságosan is.

  7. Gondolom, a nő kidobott, miután elvesztetted a partit.

  8. 10 – bálint:
    Nem figyeltél. Akart még egy partit, de én nem éltem a lehetőséggel. Barátilag távoztam, de több kapcsolatunk nem volt. Kár érte, mert csinos volt.

  9. Tibor bà’-nak is mûködtek az érzékelôi, azért nem lett semmi. Mennyit kellett volna sakkoznia mire valami összejön. Ùgy mérte fel Tibor bà, hogy hosszùtàvon a rövidebbet hùznà 🙂

  10. 12 – Tia:
    A nőnek volt egy bedöglött házassága és egy haldokló kapcsolata egy híres zongoristával. A szexuális jövőjére gondolt, amikkor elkezdett tapogatózni. Hogy megfelelek, annak nem volt nagy esélye, ami a kisebbik baj, de a nő nem sietett. Nekem nem érte meg a sok lépcsős üresjárat, egy esetleges végső pofára eséssel.

  11. Szia Tibor Bá’
    Engem az érdekelne, hogy akkoriban hogyan szerveződött le egy ilyen randevú? Újság hirdetés? Ismerősök ajánlása?
    Mert ugye ez nem a klasszikus bálban vagy egyéb szórakozolóhelyen ismerkedős verzió volt. Köszi.

  12. 14 – BAB
    Az “enyhülés” egyik terméke a Négy Évszak magazin megjelenése volt, amiben kifejezett szex hirdetések is megjelenhettek. Korábban csak a Magyar Nemzetben lehetett hirdetés és csak “házassá” céljából. Így jöttek össze, többek között a gruppen szexek is.

  13. 15 Tiborbá

    Ifjúkoromban egyik albérlőtársam hozott haza hasonló újságokat (postán dolgozott), de azt gondoltuk, hogy ezek nagyrészt kamu hirdetések (némelyiknek a szövegén jókat röhögtünk)

  14. 16 – hargi:
    Én több tucat hirdetővel vetem fel a kapcsolatot, egy se volt kamu. Viszont rengeteg érdekes élményben volt részem.

  15. 17

    Váljék egészségedre! 🙂 Most már késő bánkódnom, miket hagytunk ki, de szerencsére olvashatjuk a te beszámolóidat. Remélem, még sok folytatás lesz, ehhez jó egészséget, és kellemes ünnepeket kívánok Neked!

  16. 18 – hargi:
    Volt egy barátom 16 éves lányával és egy kövér feleséggel. A mama nyomatékosan felhívta lánya figyelmét, hogy én egy ragadozó férfi vagyok és nagyon kell rám vigyázni. Teli szájjal zabálom a szüzeket. Ennek megfelelően a csaj a Balatonon messze elkerült. Aztán 10 évvel később volt egy találka egy másik párral, ahol megjelent a csaj immáron 26 évesen, és persze megismertük egymást. A szokások szerint az első találkán csak ismerkedés van, és ha mind a 4 személynek megfelel, akkor lesz csak egy második találkozó. A hölgyet megette a fene, hogy legyen második találkozó, de az én partnerem nemmel szavazott. A poén az, hogy egyikünk se árulta el, hogy ismerjük egymást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük