(ACs-20) Azok a csodálatos nők – Gemini

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q228Tihamér barátom egy nap azzal lepett meg, hogy leghőbb vágya az egyik nőjének az átpasszolása.

  • Tihamérkám, ne is haragudj, de te nem vagy normális. Mi az, hogy átpasszolod a Marcsit, hogy jut eszedbe, és mi az ördögöt csináljak vele?! Egyáltalán, nem értem az egészet.
  • Nézd, én még életemben nem láttam ezt a nőt, ő se engem…
  • Akkor meg pláne nem értem – vágtam közbe.
  • Hadd magyarázzam meg – folytatta Tihamér – sose láttuk egymást, vagyis nyugodtan a helyembe léphetsz.
  • De mi a fenének lépnék?
  • Fogd úgy fel, mint egy szívességet.
  • Igazad van, én éjjel-nappal szívességeket teszek, gyakorlatilag fűnek-fának, eggyel több vagy kevesebb, már igazán nem számít, de könyörgöm, minek?
  • Nézd, arról van szó – fogott Tihamér az alapos magyarázkodásba – hogy a nő túl sok dolgot tud rólam, túl sokat szédítettem. Az látszik a legegyszerűbbnek, ha lezárom, illetve, ha te lerázod helyettem. – Ekkor lélegzetet vett, de azonnal folytatta – Tudom, hogy én is lerázhatnám, de időzavarban vagyok, akarom mondani állati nagy szarban vagyok, és ki kellene, hogy segíts. – És mivel én még mindig értetlenkedő pofát vágtam, folytatta – Szóval hirdettem, és jelentkezett egy csomó nő. Egyszerre 15 nővel levelezek, és ezt már nem bírom tovább. Átadnék egy párat. – És ekkor egy hosszabb csend következett.
  • Tehát akkor te most azt kéred tőlem, hogy én legyek Bükkhegyi Tihamér és vidáman levelezzek tovább egy fél tucat nővel.
  • Nem – tiltakozott Tihamér – csak eggyel.
  • Miért csak eggyel?
  • Azt nem szeretném elárulni.
  • Hát jó, – adtam be a derekam – remélem egyszer majd kiderül.

Ezek után Tihamér átadta a Marcsával folytatott levelezést, amit az ő részéről egy postafiók jelentett. Én pedig néhány napra megpróbáltam Bükkhegyi lenni a skizofrénia elkerülésével.

A levelezés átnézése után kiderült, hogy már van egy érvényes meghívása, illetve meghívásom egy Borsod-Abaúj kisvárosba a legközelebbi hétvégén. Persze akadtak egyéb apróságok is. Megtudtam például, hogy szeretem a házikolbászt, de csak akkor, ha egy kicsit csípős. Imádom az átlag feletti női kebleket (ami nem igaz), és élek-halok a cigányzenéért (ami viszont kifejezett hazugság).

Ezzel szemben Marcsiról kiderült, hogy szereti a gyengéd, érzéki és intelligens férfiakat. A „gyengéd” jelzőt nem ártott volna levélben tisztázni, de már nem volt rá idő. Akkoriban még nem létezett E-mail, és nekem már csak 2 napom volt az indulásig. Aztán az is kiderült, hogy Marcsi 26 éves, de fényképet nem küld, mert csak régi képei vannak, és saját lakásában lakik. Passz.

Ennyi ismerettel a hátam mögött szombaton kocsiba ültem, és elindultam Gödöllő felé, mert M3-as akkor még nem létezett. Ebédidőre meg is érkeztem az adott kisvárosba, aminek leparkoltam a főterén, és megpróbáltam orientálódni. Szerencsém volt, mert a keresett utca pont ott ment el a főtér mellett, és ráadásul az adott házszám is ki volt téve a kapura. Mit mondjak, a második emeleti ablakból, ahova éppen tartottam, rá lehetett látni a kocsimra. Felmentem az emeletre, de csöngetnem se kellett, mert amint felértem, az egyik ajtó kivágódott. Az ajtóban pedig ott állt 3 Marcsi. Betessékeltek.

Hamarosan kiderült, hogy a lakás Marcsié, de két húga, mellesleg ikrek, vele él, mivel gimnazisták és egyszerűbb innen bejárni az iskolába, mint a 8 kilométerre lévő szülői házból. Szó, ami szó, a magyarázat tökéletes, érthető, csak hát a levelekből ez nem derült ki. Sebaj, mindjárt azzal kezdik, hogy éhes vagyok-e, mert természetesen ünnepi ebéddel vártak.

Ebéd után arra számítottam, hogy a két gimnazista majd diszkréten távozik valami ürüggyel, esetleg tényleg lesz nekik valami programjuk, de erről szó sem volt. Négyen beszélgettünk arról, mi újság Pesten, olvastam-e a Rozsdatemetőt, járok-e színházba, mert ők imádják a színházat, és új-e a gépkocsim?

Aztán megtudtam, hogy Zsuzsa az idősebb, Klára a fiatalabb, de csak 5 perccel, ami azért elég volt, hogy Zsuzsa nővérnek tartsa magát Klárival szemben. Szóval szép csendben eltelt a délután, pedig legszívesebben indultam volna vissza, de a nők részéről ez a visszaindulás nem tűnt életképes elképzelésnek. Ennek határozott hangot is adtak, miszerint ma már rengeteget vezettem, különben is, holnap meg akarják mutatni a várost, meg hát késő is van már, és még vacsorázni is kell. Hát legyen! Erre nagy lelkesedéssel behoztak vagy 3 méter kolbászt, amit persze az édesapjuk készített, még az is lehet, hogy kifejezetten erre az alkalomra.

Mindenesetre az érezhető volt Marcsi viselkedéséből, hogy sajátjának tart, de a két 18 éves fruska erről nem akart tudomást szerezni, úgy foglalkoztak velem, mintha az ő vendégük lettem volna. Nekem meg fogalmam se volt, mi fog ebből kisülni. Persze azért a dolog kezdett izgalmassá válni.

Tíz óra környékén Marcsi közölte velem, hogy ebben a szobában fogok aludni, ők hárman pedig a hálószobában, és a nyomaték kedvéért a két csitrire ráripakodott, hogy nyomás lefeküdni. Erre az ikerpár gombnyomásra kireppent a szobából azzal, hogy majd holnap reggel találkozunk. Mi pedig, immáron kettesben, tovább nyomtuk a szót.

Aztán 11 körül Marcsi megkérdezte, hogy akarok-e előbb én zuhanyozni, vagy inkább ő kezdje, és mivel nekem mindegy volt, javasolta, hogy kezdjem én. Tekintettel a két napra tervezett utazásra, vittem magammal minden szükséges kelléket, beleértve a fürdőtörölközőt és a köntöst is. Mialatt zuhanyoztam Marcsi szépen megágyazott, majd helyet cseréltünk. Én bejöttem, ő kiment, és mert a további csevegésre nem volt esély, még el is köszöntem tőle, aztán bebújtam az ágyba.

Mielőtt elaludtam, megpróbáltam átgondolni a helyzetem. Itt vagyok három nővel, tulajdonképpen nem tudom, hogy miért. A levelezés szerint ennek az egésznek egy házasságba kellene torkollni, és most nyilván megismerkedünk egymással. Mondjuk, a ráutaló magatartásból következtetve Marcsinak én minden különösebb feltétel nélkül megfelelnék, vélhetően a helyileg uralkodó akut férfihiány miatt. Tehát holnap szépen visszamegyek, és majd írok egy udvarias levelet, hogy egyelőre függesszük fel a további találkozásokat, vagy mit tudom én mit. Aztán azon kezdtem töprengeni, hogy mekkora marha vagyok, mert azért annyira nem érdekes ez az egész, amennyi időm rámegy. Igaz, az esti kolbász kitűnő volt, és ugye 3 méter, de akkor kinyílt az ajtó, és belibbent Marcsi egy szorosan rátekert vékony pongyolában, papucs nélkül. Szép komótosan odasétált az ágyamhoz, leejtette magáról a pongyolát, ami alatt egyetlen ruhanemű se akadt, majd otthonos rutinnal felhajtotta a takarómat és egyszerűen befeküdt mellém.

Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor bevallom, túlzottan nem lepődtem meg, de nem is számítottam rá, amit az is bizonyít, hogy rajtam bizony pizsama volt. Aki már volt ilyen helyzetben az tudja, hogy takaró alatt fekvő helyzetben pizsamát levetni egy különleges tortúra, sokáig tart, hangulatromboló, nehézkes, sőt kifejezetten komikus, de egy idő után túl voltam rajta, amit Marcsi hatalmas türelmet tanúsítva kivárt.

Aztán megtörtént az, amiért Marcsi bebújt mellém, feltételezésem szerint kielégítő módon, mert Marcsi ott alvás helyett éjfél környékén a visszavonulást választotta.

Mindig is könnyű alvó voltam, ezért aztán perceken belül álomba merültem, amiből – nem tudni, mikor – arra ébredtem, hogy Marcsi újra bebújt mellém, de ez alkalommal hálóingben. Nem tudtam, mire vélni a dolgot, mármint a hálóinget, amíg ki nem derült, hogy a bebújt női test nem Marcsihoz, hanem Klárihoz tartozott. Hát, te hogy kerülsz ide – tettem fel a meglepett kérdést, de válasz helyett Klári csak kuncogott, és benyúlt a pizsamanadrágomba.

Ennek a fele se tréfa, – gondoltam – és tovább kezdtem faggatni – mi lesz, ha Marcsi megtudja? Erre végre megeredt Klári nyelve – nem érdekel – és ezzel már meg is találta azt, amit a nadrágomban keresett, én meg arra gondoltam, kár volt felvennem a pizsamát, most aztán újra le kell kínlódnom.

Igen ám, de akkor megint nyílt az ajtó, aminek nyílásán Zsuzsa settenkedett be, odajött az ágyhoz, megrázta a heherésző Klárit, és ráparancsolt, hogy azonnal menjen vissza a másik szobába. Klári erre nem volt hajlandó, ezért némi vita következett. Zsuzsa legfőbb érve az volt, hogy Klári még szűz. Klári legfőbb érve pedig az, hogy Zsuzsa is szűz. Ez a vita addig tartott, amíg hárman nem lettünk az ágyban. Ettől a pillanattól kezdve azzal folytatódott, hogy ki kerüljön alám. Engem természetesen meg sem hallgattak, az én véleményem nem számított.

Végül azzal sikerült őket jobb belátásra bírni, hogy ha sokáig hangoskodnak Marcsi fel fog ébredni. Aztán afelől érdeklődtem, hogy miért pont most akarják elveszíteni a szüzességüket, és mért pont velem, ráadásul egymás után. Szóval: mi a fene folyik itt?

Sajnos a dolgokat nem sikerült tisztázni, mert hamarosan Marcsi is megjelent az ajtóban, és ártatlan arccal feltette a kérdést, hogy mi az ábra? Talán nem meglepő, de az érdeklődésre válasszal senki sem szolgált. Nem vagyok beszari alak, de úgy éreztem, hogy a produkált jelenetért én vagyok a legkevésbé felelős. Erre Marcsi felkapcsolta a villanyt, és megismételte a kérdést.

Már nem emlékszem, hogy az ikrek közül melyiknek jött meg elsőre a hangja, de azt tudom, hogy válasz helyett elhangzott egy újabb kérdés. Miért, csak neked szabad?

Marcsi okoskodása szerint neki már mindegy volt, nekik viszont nem, ezen kívül ezt rólam nem gondolta volna, és sírva kivonult a szobából, miközben valaki még mindig fogta a farkam, és még mindig eggyel többen voltunk az ágyban, mint ami kívánatos. A helyzet pedig úgy nézett ki, hogy ez az állapot egy darabig fenn fog még állni. Az ikrek veszekedtek rajtam, mintha ott se lettem volna. Aztán egy idő után valamelyiknek megjött az esze, és azzal állt elő, hogy nekem kell választani.

Igaz, nem voltam olyan bölcs, mint napjainkban, de azt már akkor is tudtam, hogy ebből jól én ki nem jöhetek. Ha nem választok, akkor nyavalyogni fognak. Ha választok, a vesztes dührohamot kap. Ha nem kap dührohamot, akkor minimum nem fog kimenni a szobából. Ha kimegy a szobából, arra fogok gondolni, hogy visszajöhet egy konyhakéssel, és akkor az erekciómnak annyi. Ergo, egyetlen dolgot tehetek, szépen csendben maradok és kivárom a végét.

A vége az lett, hogy Marcsi abbahagyta a bőgést, visszajött, az ikreket kirugdosta az ágyból és ő feküdt mellém. Slusszpoén? Nincs. Az ikrek átmentek a másik szobába, mi az ágyban egymásnak dühösen hátat fordítottunk, mintha 15 éve lennénk házasok. Reggel valamennyien vidáman ébredtünk, megreggeliztünk. Senki egy büdös szót se ejtett az éjszakai eseményekről. Elmaradt a városnézés, majd miután megbeszéltük, hogy írunk egymásnak (akkoriban vezetékes telefon sem volt, hát még mobil), aztán lecipeltem a táskámat, hátravágtam a kocsiba és elindultam. Az ikrek derékig kihajoltak az ablakon, röhögtek, és félőrült módjára integettek. A három nővérről azóta se hallottam.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
______________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

5 gondolat erről: „(ACs-20) Azok a csodálatos nők – Gemini

  1. Én ezt nem értem Tibor bá, ennyire jó pasi voltál, vagy ennyire könnyű volt p*nához jutni abban az időben?
    Volt már róla többször szó, hogy a mai lányokat könnyű megfektetni (ez a kijelentés persze erősen túlzó…), akkor ezek szerint régen még könnyebb volt?

    Számomra hihetetlen sztorikat írsz le, te voltál ilyen nagy kujon, vagy a világ volt ilyen? Ez a mostani sztori is számomra – a mai világban – teljességgel elképzelhetetlen.

  2. Arról írhattál volna, hogy okozott-e meglepetést vagy bármit a névváltozás Marcsi felé (Tihamér->Tibor) vagy még annyira kezdeti stádiumban volt, hogy fel se tűnt neki?

  3. 2:
    Klasszikus értelemeben nem voltam jó pasi, de a körülményeim igen csábítok voltak. A hatvanas években nyugati kocsi, az átlagfizetés tízszerese mint havi jövedelem, nyugati cuccok forrása, csónak a Dunán, stb. Végül ragyogó taktikai érzék (lásd a jövőheti történetet) Minden nő megkapható, csak meg kell találni a hozzá vezető utat. “gyönyörű szemeid vannak, emlékeztet az édesanyámra” 😀

    3:
    A történet 1967-ből való, vagyis 47 éves, ilyen jelentéktelenségre, ami könnyen kimagyarázható, nem emlékszem.

  4. 2: Ma is pont ilyen könnyű, csak megfelelő szellemi állapotban kell lenni hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük