Hosszú hónapokkal ezelőtt írtam egy posztot az európai gyengélkedőkről, név szerint Görögországról, Írországról, Portugáliáról, Spanyolországról és Olaszországról. Ezek közül az első kettő már bedőlt, Görögországot 110 milliárd Euróval mentették meg, Írországot 85 milliárd Euróval, a harmadik a héten dobta be a törülközőt. Szóval a szarból Portugáliát minimum 80 milliárd Euró húzza ki. A spanyolok gyorsan közölték a világgal, hogy rájuk aztán nem fog sor kerülni, amiben én egyáltalán nem vagyok biztos, de hát ki vagyok én? Persze a jóslást rettenetesen megnehezíti, hogy a kormányok költekeznek, hiányt halmoznak, amit megszorítással lehetne egyensúlyba hozni, a nép viszont hallani se akar a megszorításokról. A spanyol tüntetők szombaton Budapesten!!! Azt kiabálták, hogy nem kérnek a megszorításokból. Ki tudja, hogy ki fogja érvényesíteni az elképzelését, a kormány vagy a nép?
Pénteken a Gödöllőn összefutott európai pénzügyminiszterek magabiztosan közölték, hogy miután Portugáliát helyre pofozzák, több balhé nem lesz az Euró körül. Úgy legyen! De nem lesz úgy. Különben pénteken más is történt, Euró a dollárhoz viszonyítva 15 hónapja nem volt ilyen erős. Egy Euró 1,44 $-t ért. Sajnos ez nem azt jelenti, hogy az Euró erősödött, hanem azt, hogy a dollár gyengült (éppen ideje).
Az igaz, hogy a forint az Euróval együtt „szárnyal”, de ez bármikor megváltozhat. Ennek ellenére a hazai inflációnak biztos jelei vannak. Éppen tegnap (hétfőn) jelezte a Statisztikai Hivatal, hogy az élelmiszerek zöme 50 százalékos inflációnak örvendhet. Elsősorban a zöldségek. A 300 forintos burgonya már vicc kategória. Az infláció tehát nem falra festett ördög, hanem valóság. Viszont az Euró (inflációja) leginkább a németek szívügye, akik feláldozták érte a Deutsche Mark-ot (bezzeg az angolok megtartották a sokkal inkább labilis Angol Fontot).
De mi is várható. Az ügyeletes rossz fiúk, a portugálok hetente sztrájkolnak, nem tetszik nekik a megszorítás. A portugál gazdaság 10 éve stagnál, és a kilátásaik meglehetősen sötétek a nyugdíj kurtítás, és a közalkalmazotti fizetések csökkentésén kívül. A népre tehát a nyomorgás várna, ha nem lenne Euró a fizetési eszközük. Így tehát végső fokon ez a probléma is Németországra hárul, akiknek már elege van a többi tagállamból.
Olaszország például az afrikai menekült hullámot némi zsarolással iparkodik megoldani. Bejelentette, hogy a menekülteknek vízumot ad, akik így egész Európát beutazhatják. Ettől megállt a kanál a németekben. Az európai közösség egyre kevésbé tűnik közösségnek. A 110 milliárd Euró ellenére a Görög téma még nagyon is az asztalon van. A németek pedig kijelentették, egy fillért se. Ha ezt be is tartják akkor a görögöknek más nincs nyitva, mint átütemezni az adósságot. Ez azonban, csak papíron működik. Az alábbi ábrán azt láthatjuk, hogy ki és mikor mennyiért kap(ott) kölcsönt. 16 százalékos kamatot szvsz lehetetlenség kifizetni, pláne, ha a nép kimegy az utcára és mindent felgyújtva, ami az útjában akad, közli, hogy nem kér a megszorításokból. De, akkor miből fizetnek?
Ezen az ábrán azt láthatjuk, hogy ha az állam vevőket akar találni az 5 év lejáratú kötvényeire, akkor mekkora kamatot kell ígérnie. [csendben megjegyzem, hogy a napokban elhangzott dicsekedés, miszerint a magyar, dollárban denominált államkötvények az utolsó darabig elkeltek, nem nagy ügy, mert jóval többe került az országnak ez a „független” kölcsönszerzés, mint amennyiért az IMF-től kaptuk volna] Ezek szerint ebben a pillanatban Görögország 16 százalékot, Írország és Portugália pedig 10 százalékot kénytelen fizetni. Szerintem ezek a kamatok már megfizethetetlenek. És akkor mi van? GÁZ. Nem hiába aggódik Sárközi És Merkel az Euró jövője miatt. És persze Spanyolország és Olaszország is ott settenkedik a háttérben. Ha ezeket is beszámítom, akkor az Euró-zónának nem sok jövőt ígérek. Minden valószínűség szerint fel fog bomlani, és a renitenseket ki fogják penderíteni. Hogy ez mennyibe fog kerülni, az egy másik kérdés. Hogy mennyire fogja megrázni az Eurót az is egy megjósolhatatlan kérdés, de megfogja. A mérték pedig attól függ, mikor határozza el magát Németország erre a lépésre? Gondolom a Német Központi Bankban lázasan számolják mi az, ami még megéri, hogy nem térnek vissza a Német Márkához.
Amíg a tőzsdespekulánsok határozzák meg egy-egy ország gazdaságpolitikáját, addig ez nem lesz jobb.
Ezeket a lyukakat már nem lehet pénzzel betömni.
Portugáliának, Írországnak meg a többi vergődőnek nem pénz kell hanem munka.
De a jó munkákat einstandolta Németország meg Franciaország…
A költséghatékony munkák mind ott vannak, és gyakorlatilag el tudják látni Európát (azzal ami nem Kínából jön).
Ott tartunk, hogy az európai fejlődést a technika tette tönkre: Nem kell annyi munkáskéz, és a felszabaduló munkásokat nem mind tudja felszívni a szolgáltatóipar.
A másik nagy gond pedig az, hogy a a „befektetők” (én szivesebben nevezem őket spekulánsnak) a gyors és nagy hozamra utaznak, és ez pedig nem a termelés hanem pénzpiac. Ezen belül is a vergődő államok kicsikart magas kamatjai.
Röviden: a mostani pénzügyi rendszer nem serkenti, hanem paralizálja a termelést… És amíg a bankoknak nagyobb hatalmuk van mint a kormányoknak, vagy akár az EU-nak együtt, ez nem is lesz jobb.
Tehát ebben a rendszerben nincs megoldása a problémának.
Az hogy az eurozóna szétesik-e csak formai, és nem is fontos vonzata annak hogy ez az irány fenntarthatalan.
Tibor bá !
Nagyon jó írás és nagyon aktuális. Én személy szerint Spanyolországot jósolom a következőnek, aztán meglátjuk Olaszország meddig húzza, de a léc ott is rezeg 🙂
Ha ez bekövetkezne, az euróövezeten belül már 5 országot kéne támogatni, finanszírozni a hiányokat. És mely országok teszik ezt?? Németország, Franciaország………
Gondolom már a kormányuknak és az adófizetőiknek is tele van a hócipőjük ezzel.
Tényleg nagyon labilis az euróövezet, ezt az 5 országot (ha úgy alakul), kemény lesz támogatni.
Egy másik dolog. A mostani 3 országban (Görög, Ír, Portugália), az emberek tüntetnek, lázonganak a megszorítások ellen, persze az ő szemszögükből jogosan (nem vagyok közgazdász 😀 ), de sztem jóval többet fogyasztottak, mint ami az államkasszába bekerült. (ismátlem, nem vagyok közgazdász, ebbe bele lehet kötni).
Az én véleményem, ami megoldaná a gordiuszi csomót, az az, h szünetesség meg ezt a mesterségesen létrehozott eurózónát és menjen minden ország vissza a korábbi fizetőeszközéhez. Ahogy írtad, ez nagy áldozatokkal jár, de akkor függetlenek lesznek e téren egymástól, és minden ország „gazdálkodj okosan” 😀
Aki bírja, okay, aki nem ott államcsőd. SZVSZ ez igazságosabb, mint eurómilliókkal kisegíteni országokat.
Szerintem a németek rég kinyomtatták a márkát és készen várja a szétosztást. Csak még ki kell várni azt a pár hónapot…
OV emlegette burkoltan, hogy Euróösszeomlásra számít. Régóta van forródrótja Merkel nénjéhez. Talán egy páholyban „dolgoznak”…
Sziasztok.
Rendszeresen olvasom a blogot, de még eddig nem szóltam hozzá semmihez eddig.
Az igazi tőzsdespekulánsok a bankok, ők határozzák meg a tőzsdei árfolyamokat, mert egész egyszerűen nekik van hozzá pénzük, átlag kisbefektető csak max megpróbál profitálni a mozgásokból.
Perpill a bankközi dev.piacot/ devizatőzsde/ nemigen érdekli az eurozóna csődközeli államainak helyzete, az euró nagyon erős, mind a jennel, mind a dollárral, mind a fonttal szemben.
A ft nem számít semmit. Az csak egy carrypénz, az a lényege, hogy magas kamatot ad, ezért megéri pl a 0 közeli kamatú jenért v usd-ért ft-ot venni. Ha a 6 százalék kamatból vágnának az Mnb-nél akkor már kevésbé érné meg venni a pénzünket. Ha annyi lenne a kamata mint pl a fontnak v a dollárnak, a kutya se venne ft-ot, Széll Kálmán terv ide vagy oda.
Amikor tavaly mindenki odavolt, hogy mi lesz az euróval, akkor se volt neki semmi baja, csak annyi történt, hogy a brutálisan erős euróból lett szimplán erős euró.
A dollár egy wc-papír-pénz, lassan annyit is ér. A fed legfőbb célja, hogy hiperinflációt keltsen, mert őrületesen el vannak adósodva és ugye nekik mindent szabad.
A legfőbb gond ezzel csak az, hogy minden áruféleséget csak és kizárólag usd.ért lehet megvenni, tehát az aranyat, gabonát, olajat, kávét, kutyafülét, mindent. Nyilván aki elad, a hiperinflált pénzből többet akar érte, ezért is nő mindennek az ára, ezért lázonganak az arab országokban, mert már a köznép nem tud mit enni, ezért mérges Kína, mert benn ül a rengeteg dollárban és minden nap bukja a pénzét stbstbstb.
Ezek jutottak eszembe. üdv.
@3 Egyszerűbb egy világméretű összeesküvést feltételezni, minta azt, hogy Orbán is olvas újságot, netántán lát és gondolkodik? Kicsit olyan ez, mint isten – ha felmerül valami, be lehet dobni, hogy persze, a valódi ok az, vannak kőművesek, akik nincsenek börtönben.
5: tapasztalati tény, hogy Orbán elmebeteg. Az elitnek megvannak a maga infócsatornái, titkai, stb. OV mint pszichopata tehetséges amúgy, de csak a saját hatalma érdekli. Ezer racionális döntést hozhattak volna a hazáért egy év alatt, de szarik rá. Őt a saját trónja izgatja. Nem kérdés, hogy vakoló.
3:
szia érdeklődő, bátran írjál többször is. Én nem vagyok annyira tistában, a pénzügyekkel, mint te. Viszont sokat olvastam a FED-ről QE1, QE2, és tervezik a QE3-at. Szvsz ez már a végjáték, (remélem), a US dollár össze fog omlani, ez törvényszerű. http://bit.ly/gtXFnN
„A dollár egy wc-papír-pénz, lassan annyit is ér. A fed legfőbb célja, hogy hiperinflációt keltsen, mert őrületesen el vannak adósodva és ugye nekik mindent szabad.”
Én nagyon remélem, h a dollár hamarosan (nem tudom mikor), hiperinflációs spirálba kezd és a „nagy” USA gazdaság összeomlik. Hogy mikor? Azt nem tudom, de épp itt lenne az ideje 😀
Remélem, előbb-utóbb nekik se szabad mindent. 🙂
6-ra:
Ez számora is egyértelmű!
Számos kérdésben visszakoztak az Alkotmánnyal kapcsolatban is. Elvi hozzáállásuk is jelentően felpuhult, a tegnapi hazaáruló magatartásra érkezett kritika után éppoly pökhendi és üres választ adtak, mint az előző kormány szokott.
Amikor egy kritikus helyzetben valaki „pedagógiai módszereket” emleget, amikor az adórendszerben elvesz a szegénytől, hogy adjon a gazdagnak, amikor valaki Soros-mesternek kezet ád, amikor a természetvédelem az Audi terjeszkedésében nem számít, amikor az egyenlők közt megjelennek az egyenlőbbek, amikor egy Lázár osztja az észt, amikor a lokális erények méltatása mellett a lehetőségeket földbe döngölik, amikor még mindig ócska, elévült szerkezetű panelházak papírba csomagolására osztanak komoly (könnyen jött) pénzeket, amikor a munkanélküliség, a kiszolgáltatottság és az infláció rohamosan emelkedik, nos csak a vakok nem látják, mi folyik kicsiny -e hazánkban!
De tényleg, a marketing kiváló! A beetetés sikeres, azonban várjuk csak meg az őszt, s lehet, hogy lesz még 2006-os október 23-ánk! Persze bizton titokban már megvan a forgatókönyv a katonai megfélemlítésre -akrom mondani erődemonstrációra- is… Mindemellett Gyurcsány visszatérésre készül, s amilyen balfasz ez az ország, nem zárható ki, hogy 3 év múlva megint a zsidók (LMP) lesznek a mérleg nyelve!
Cs.
Egy nagyon jó kis blog az inflációról, a Concorde jóvoltából. Akit érdekelnek a gazdasági témák, annak érdemes beleolvasgatni.
http://inflacio.blog.hu/
2.) szünetesség meg ezt a mesterségesen létrehozott eurózónát és menjen minden ország vissza a korábbi fizetőeszközéhez.
Szerintem teljesen mindegy hogy minek hívják az országok fizetőeszközeit.
A nemzetközi pénzmafiának talán csak egy kicsit lenne macerásabb kipumpálni minden országból. A bankok megint lenyúlnának pár százalékot az átváltásért.
Plusz, ha a németek el akarják adni a kocsijaikat az olaszoknak, spanyoloknak, a különböző fizetőeszközök nehezítenék a dolgot.
Nem beszélve arról, hogy mit kezdenek a szerencsésebb országok, ha körülöttük tönkremegy Európa? Ők is az exportból profitálnak, mert a belső piac nem képes eltartani a gazdaságot.
@8 Számomra is nyilvánvaló, hogy vannak érdekcsoportok, akiket a kormányok kiszolgálnak (lásd Viktor kihagyja az alaptörvényből a külföldiek földvásárlásának tilalmát, és a sok-sok többi) – azonban ezeket gazdasági érdekek tartják össze, nem arról van szó, hogy rokoni vagy baráti társaságok különböző terveket hajtanának végre. Mert, ha ami a világban zajlik, mégis tervezett, akkor a tervezők minden mérce szerint túl hülyék ahhoz, hogy ne felejtsenek el levegőt venni.
Bocsánat az offolásért, abbahagytam.
10:
Szerintem nagyon egyenlőtlen az EUn/euróövezeten belül (tudom, h a 2 nem ua.) a gazdasági, termelési, munkamorál, politikai, stb. potenciál. Már korábban is írtam, h az eurózónát fel kéne számolni.
Miért ragaszkodnak a németek és a franciák leginkább hozzá, h az euró fönnmaradjon, pedig ők az eladósodott országok fő támogatói??
Miért nem csinálja Németország meg azt, h visszaállítsa a DM-ot, Franciaország pedig a francia frankot. Gondolom lenne 1 igen nagy felfordulás, de Európa ennél sokkal rosszabbat is megélt a XX. században 🙂
Én nem vagyok politikus, se pénzember, de miért nem teszik meg? Miért nem szállnak ki a hanyatló eurózónából??
1: Egy kicsit hibás ez a megállapítás: „a mostani pénzügyi rendszer nem serkenti, hanem paralizálja a termelést…” Ugyanis többtermelésre nincs szükség, mert nincs elég fizetőképes (+ hitelképes) kereslet. Már volt erről szó. A teljes foglalkoztatottság elment a technoógia fejlődésével párhuzamosan. Most már csak azt lehet csinálni, hogy a munkanélkülieket el kell tartani.
12.) Miért nem szállnak ki a hanyatló eurózónából??
Azért mert a hanyatló eurózónából élnek.
Ők hozták létre. Tulajdonképpen az eurozóna francia-német gyarmat. Csak hát nem jól vezetik.
Mit gondolsz… az a sok Auchan, Lidl, Tesco, Spar, Audi, Renault hova viszi innen a pénzt?
Az pedig a nemetek, franciák „sara” hogy erejüknél fogva az összes nagynyereségű iparág ott komcentrálódott, és a „gyarmatokon” nem maradt fizetőképes felvevőpiac a hatalmas árukészletre.
Ha leválasztanák a „hanyatló” eurozónát magukról, akkor pár év múlva ők is követnék…
Meg kell érteni: a magas életszínvonalat csak komoly exporttal lehet fenntartani.
De ha a világon mindenki más szegény, akkor nincs kinek exportálni.
Nem az eurozónát kell felszámolni, hanem ezt a gazdasági rendszert kell felszámolni, és a hangsúlyt vissza kell állítani a spekulációról a termelésre !
14: Attila
Miért, az euró előtt nem volt „Auchan, Lidl, Tesco, Spar, Audi, Renault” ???
Ha visszaállnának a nemzeti valuták, ugyanúgy lenne, sőt mmég kiélezettebb lenne a verseny.
„Ha leválasztanák a “hanyatló” eurozónát magukról, akkor pár év múlva ők is követnék…”
Ez abszolút nem megy, vagy van eurózóna, vagy felbomlik. Vagy szted legyen 4-5-6 országban euró?? Az is a vég kezdete.
Az export-import volt az euró előtt is.
Milyen gazdasági rendszer felszámolására gondolsz?? I don’t know. 🙂
A lényeg, hogy Magyarország fizetőeszköze a forint. Ez már az Alkotmányban is deklarálva lesz. Nekünk már megvan a „helyi pénzünk”…
Ha mindenki mindenkinek tartozik,akkor kinél van a pénz?.. 😮
Olaszországban azért hőbörögnek mert Berlisconi nagy kandúr bandi..
Nemhogy örülnének neki…Egyéb gondjuk sincs,csak a mesterüket figyelni kivel hál.
Franciaországban jön felfelé az a hölgyike Jean Marie Le Pen..
Ő is azt kiabálja hogy ki kell szállni az euroövezetből,és a külföldiek bejövetelét is korlátozná..
Na jól össze kevertek itt mindent Európában,most aztán tényleg a feje tetején áll minden..
A dollárnak vége, vele együtt az euronak is, de azért, mert a FED már nem fog több pénzt kölcsönözni az USA-nak.A hihetetlen mennyiségű pénzt, amit eddig benyomattak, és a bankok kapták meg, azért történt, hogy az elit szépen átváltsa aranyra, ezüstre stb. a pénzét, de már nem akarják megmenteni a világgazdaságot.Tudják, hogy a világgazdaság még elvegetálna akár több évig is dollár-injectiokkal, (mert ilyen hülye a világ) de nem akarják.
Világkormányt akarnak új pénzzel, erre megy ki a játék.
A kérdés, hogyan reagálnak a kínaiak, oroszok, de szerintem ez is le van már vajazva.
18!
Na tényleg mondasz valamit..
Gedeon hol van?Majd ezt biztos ő is megerősiti..
18: Az Amerikai Egyesült Államai höbörögnek és szétváláson jár az eszük. Az Euró övezet szétesése gyakorlatilag megállíthatatlan. Az integrációk csak akkor működnek, amikor minden felfutóban van. Hanyatláskor szétesnek, mert a menők nem hajlandók a többivel a víz alá merülni. Ilyen állapotok mellett, ki a fene akar Világ kormányt? Anglia még az Eurót se volt hajlandó bevezetni! A szuverénitásukat csak azok hajlandók feladni, akiknek kilóg a seggük a gatyából. Ez a világkormány egy olyan kacsa, mint az Új mexikói UFÓk. Világ valuta lehet, kemény arany fedezettel, amit bármelyik ország nyomhat akkora értékben, amekkora aranytartaléka van.
16.
hatalmas üzlet volt kitalálni az eurót… háboru nélkül is hülyére vettek sok százmillió embert..és nyugodtan fizethetaz hogy kamatnak hivják? vagy adónak? vagy alapdijnak, vagy rendelkezésre állási dijnak, vagy készenlétnek….teljesen mindegy…a lényeg hogy lássalak, és tudj fizetni…Beemelik az alkotmányba a forintot???
ezt a népnek a vetitőbe igazán tetszetős…valójában már nincs is forint 2001 óta, nincs is bankunk…mit irunk az alkotmányba???
mi a forint? devizába bujtatott kamatpénz…a piacról a forint nincs kivetetve…de jól hagzik, hogy várjuk az eurót.
Ja, és ami lemaradt….Sajnos Tiborbá..nak van igaza….Hazaértünk…beszoptunk…nyugodtan a spájzot lehet igazitani, ki ki kedvére és pénztárcájára is figyelemmel..hogy valami egyáltalán kerülhessen a lábasba….
20-ra:
Nana!! Lehet, hogy az UFO-k űrlényei nyomják majd az új világvalutát! 🙂
20.
Ez olyan, mint hogy az én adómból ne akarják kisegíteni a CHF hiteleseket, én nem voltam olyan hülye, hogy hitelt vegyek fel pláne nem CHF-et. A dollár mögött is volt arany fedezet míg 71-2be nem kezdték tömegesen átváltani az emberek aranyra, azóta nem lehet. Szerintem nem lesz világ valuta. Azt pedig remélem, hogy világ kormány nem lesz.
17. A zsidóknál van a pénz.
Ha a dollár/euró borul az rövidtávon tuti sok országot magával vág. Mert pl. ha egy cégnek a tőkéje €ben van, és az € inflálódik akkor nem tudja beszerezni a működéséhez szükséges eszközöket, a piaci viszonyok teljesen országok közötti kereskedelem teljesen felborul..
Tehát ha felbomlik az euró zóna, vagy összeomlik a dollár akkor nem pezsgőt kell bontani, hanem el kell szépen menni a boltba és venni 40kg konzervet, 200liter benyát és még sorolhatnám.
20. Amikor éhezés lesz és szegénység, akkor szinte mindenki hajlandó lesz feladni a szuverenitását, amit ki is használ a már globális elit. Anarchia lehet hogy lesz az elején, de a félelem nagyobb lesz.És bárki bármit megtesz „egy tál lencséért”. Az UsA-ban persze mindez kérdés a lakosság kezében felhalmozott sok fegyver miatt, de Európa nagyon kiszolgáltatott – már most is – sajna.
25: Attól tartok, rátapintottál a lényegre. Előbb kiéheztetnek bennünket, utánna lelkesen tapsolunk bárkinek aki enni ad. 🙁
23) az uj pénz már kész, aranyfedezettel…Baselba többet tudnak
24: Csongor
A CHF/EURO hitelt a szemét bankok találták ki úgy kb. 2007-2008 környékén, és azzal tudták az ügyfeleket meggyőzni, h a kamat alacsonyabb. Sokan bedőltek ennek az álcának, de a pénzintézetek előre tudták, mekkorát kaszálhatnak ezzel. Ha az árfolyam nem mozgott volna, akkor is az eladási-vételi árfolyamkülönbség a zsebükben marad. De az árfolyamok elszaladtak és a nyereségük nőtt. De a hitel mögött NEM VOLT CHF VAGY EURO !! A hitelesek forintban kapták, forintban törlesztenek. Asszem ez sok NET-es oldalról lejött már az embereknek, h átb@..ták őket.
Az, h az amcsiknál vagy a zsidóknál van-e pénz és mi lesz az euro bukása után???
Először a dollár bukik, és ha az bukik, a zsidók megehetik a pénzüket (persze ha nem aranyban van 😀 )
Ha bukik az euró, akkor bizony kemény átmeneti sokk lesz az euroövezetben, mindegyik eurós országnak vissza kell állnia a saját (korábbi) valutájára, ami nem egykönnyen megy, de Európa ennél nagyobb megpróbáltatásokat átvészelt a XX. században.
És mi (szerencsére) nem vagyunk tagja az eurózónának. 😀
Ja, és egységes világpénz az együttjár az egységes vezetés/tővel. A lényeg, hogy nem engednek senkinek önálló jegybankot, ahogy már most is csak látszat az egész, a színjáték kedvéért. Kőkorszaki anarchia pedig nem lesz, a hatalmas környezetszennyezés miatt sem, és az elpuhult emberiség nagyrésze már egy kőbaltát sem képes felemelni 🙂
„Éppen tegnap (hétfőn) jelezte a Statisztikai Hivatal, hogy az élelmiszerek zöme 50 százalékos inflációnak örvendhet.” Mihez képest? (Az árakkal én is tisztában vagyok, de kellene egy viszonyítási időpont.)
Az Euró túl sok országtól függ ahhoz, hogy stabil legyen. Ha 1-2 bedől, akkor vége. Még jó, hogy nekünk nem sikerült bevezetni…
Egyébként az egész EU is eleve életképtelen ötlet. Főleg azért, mert ennyi különböző nyelven beszélő embert nem lehet összetartani, de más problémák is vannak a nyelvi nehézségeken kívül. Pl. gondolkodásmódbeli, kulturális, gazdasági, politikai különbségek, vagy pl. a 3 vezető hatalom (németek, franciák, angolok) „mindenki utál mindenkit, de érdekből összefogunk, ha kell” hozzáállása egymáshoz, stb. Németország tényleg joggal lázadozik. Ha kilépnének, talán EU sem lenne.
Persze lehet, hogy tévedek, mert a magyar soros elnökségről is azt gondoltam, hogy ha Magyarország lesz az elnök, akkor vagy megszűnik az EU (mert úgy szétverjük a rendszert a ballépéseinkkel), vagy a végén kipenderítenek minket az Unióból, de egyelőre egyik sem történt meg, bár a kipenderítéshez közel vagyunk. (Ennek a fő oka viszont az, hogy az Unió magyar belügyekbe is bele akar szólni, pl. alkotmány, médiatörvény, stb. Persze sem az alkotmány, sem a médiatörvény nem tökéletes, mindkettő erősen másodosztályú és selejtes, és jogos az a kívánság, hogy se a sajtó, se az alkotmány ne legyen 1 pártnak kiszolgáltatva, de ez magyar belügy, amihez nincs köze az EU-nak. Nem csoda, hogy védekezik a kormány, és azt mondja a miniszterelnök, hogy nekünk az Unió ne dirigáljon.)
30. „magyar soros elnökségről”
http://href.hu/x/f1hb 🙂
Ha logikusan gondolkodunk, amkkor rá kell ébredni, hogy az Euró kurva nagy üzlet lehet Németországnak. Görögország éveken át piszkosul csalt, hazudott, letagadta a tényleges hiányát. Múlt évben erre fény derült. Nos, ilyen esetben én kirugtam volna őket az Euróővezetből, de a németek nem rugták ki, hanem kihúzták őket a szarból, ami rengetegbe került nekik. Mivel nem hülyék, nyilván megérte.
32:a német turisták elköltött euroi így gyorsan haza is mennek 😀
A brit helyzet is mókás,euro nélkül is.Jellemezve a pounds mozgását az elmúlt 5 évben kb. 25%-kal le.1 pounds 5 éve 410ft ma 290ft.Kenyér 0,17 pounds ma 0,6.Minimál órabér 5,35 ma 5,75 pounds.Hova akar fejlődni I.Viktor?Mikor mások is látványosan döglődnek.A briteknek nem kellett az euro tudni lehetett vélni ez a hajó át megy Titanicba.A zenekar még épp hangol…
31. 😀 🙂
A jó öreg angol fontról beszéltek? 🙂
30.) Az Euró túl sok országtól függ ahhoz, hogy stabil legyen. Ha 1-2 bedől, akkor vége. Még jó, hogy nekünk nem sikerült bevezetni…
Semmit sem ér hogy „nem sikerült bevezetni”….
És nem is igaz.
1995 körül amikor a Magya Állam átadta a pénzkibocsátás jogát a Magyar Nemzeti Banknak, a Magyar Nemzeti Bank megszűnt magyar és nemzeti lenni, azaz „függetlnné” vált, ami azt jelentette hogy külföldi érdekek rendelkeztek felette és nem a Magyar Állam.
Az a propagandaszólam, hogy „ha majd az eurót bevezetik…” csak az emberek megtévesztését szolgálja. Tessék megmondani nekem, hogy mit nem lehet ma Magyarországon euróért megvenni? Minden kapható euróért. Ez azt jelenti, hogy valójában már Magyarországon is be van vezetve az euró. A forint nincs még kivezetve. De a magyar pénzrendszer külföldi irányítói miért is vezetnék ki, hogyha eurójuk forintra átkeresztelve 6-10 százalékkal többet kamatozik? – Tehát valójában külföldről béreljük a nemzeti valutánkat? – A magyar állam lemondott a pénzkibocsátási jogáról. Először a Nemzeti Banknak adta át a pénzkibocsátás jogát, az pedig továbbadta a külföldön lévő pénzügyi struktúráknak. Ezt a rendszert 1991 óta fokozatosan vezették be. A nemzeti össztermék, a GDP forintban összesen mintegy huszonötezer milliárd forint. 2008-ban ennek a negyvenháromszorosa jött be az országba euróban azért, hogy felöltözzön forintruhába, de közben megmaradjon eurónak is, hogy ne másfél-két százalékot kamatozzon, mint nyugaton, hanem tizenkettő-tizennégy százalékot. A különbség a kétfajta forint között az, hogy az egyiknek a magyar munka, a magyar vagyon a fedezete, a másiknak pedig olyan kölcsönként ide bejövő deviza, amire kamatot kell fizetni. Ma is bocsátanak ki forintot, de csak az euró átkeresztelésére. Ha bejön az országba például egymillió euró, akkor jelenlegi árfolyamot tekintve a Magyar Nemzeti Bank kibocsát kétszáznyolcvan millió forintot a levegőből. Ha kimegy egymillió, akkor pedig kivon kétszáznyolcvan milliót és megsemmisíti, vagyis visszaküldi a levegőbe. A külföldi valuta megszívja magát kamattal, aztán kimegy. De ahhoz, hogy megszívhassa magát kamattal, ahhoz szükség van arra, hogy a valutatartalék magas maradjon, mert a kamat kivitelekor a spekulációs forrótőke leveti a forint-ruhát és euróvá változik vissza.
A forint tehát olyan euró, amit szabadon rángathat a spekuláns.
39: Nem olyan nagy üzlet a forint kötvény. Ha a hozamból levonjuk a kamatadót és az inflációt nem marad semmi. A külföldi spekulánsoknak meg ott van még a kétszeres deviza-konverziós költség plusz árfolyam-kockázat.
Hát nem tudom… Én amikor egy éve kimentem angliába kuncogott a fogam, hogy a font csúszik vissza 320-ról 340 forintra… Aztán jött az, amikor azt láttam, hogy 380, de amikor pár héttel később hazautaztam, már csak 350-ért válthattam… És most… Amikor utoljára hazajöttem angliából, és úgy döntöttem maradok, az utolsó pár heti angol fizujaimat váltom forintba, mert más tartalékom nem maradt már 300 alatt tudom csak váltani… Amikor kimentem még forintban számoltam, hogy a kimenetelem költsége több, mint 400 000 forint volt… Most nagyjából ugyanannyi adóvisszatérítést kapok, és jó ha 310 000-et kihozok belőle… És jelenleg ez az összes tartalékom… Ahogy olvastam az euro sincs sokkal jobban… A dollár csúszik lefelé, ahogy az olaj emelkedik dollárban… Ez nem azt kéne jelenteni, hogy végeredményben ugyanannyi marad a benzin? Nem… Mert a rácsapódó egyéb költségek még drasztikusabban emelkednek a dollár hullásával, és az olaj egyre csak szalad ezzel együtt… Nemsokára a benzinár 500 forint felett, és a kenyér 300 forint felett… Az egyszerű ember csak ezt a két számot látja az egész pénzügyi machinációból…
38: Az egész vilgon infláció van. Az ok nagyon egyszerű. Rengeteg a kintlévő pénz, ehhez viszonyítva kevés az árú. Ez a mechanizmusa annak, hogy mindenkinek csökkenjen az életszinvonala, mert a fizetések nem tartanak lépést az inflációval. megetehetik, mert hatalmas a munkanélküliség. Mindig vannak a kapun kívül, akik hajlandók olcsóbban dolgozni.
Ja… És mégegy apróság… Amikor én eljöttem nem 60 hanem 90p volt a legolcsóbb kenyér Londonban…
chf és ft hitelről
A 2000-es évek elején, mikor divat volt felvenni a chf-hiteleket, illetve jobban mondva ft-hitelek ezek is, csak chf-alapon számolják őket, azaz úgy tesznek, mintha chf lenne, de valójában ugyanolyan ft, mint a sima ft-hitel.
Akkor a ft-hitelekkel az volt a gond, hogy egyrészt a ft-nak jóval magasabb volt a kamata, így a ft-hitel lényegesen drágább volt, mint a chf-alapú. Akkor a legjobbat akkor tették volna, ha az mnb levágja a huf-kamatot, amit simán megtehetett volna, mert a világpiaci hangulat jórészt pozitív volt, ilyenkor kis kamatkülönbözetre is megveszik a huf-ot, a kapzsiság nagy úr. Másrészt a bikaerős ft kinyírja az exportcégeket, mivel a devizában keletkező bevétele egyre kevesebbet ér. Ergo kommunikációval, kamatvágással, intervencióval le kellett volna törni az mnb-nek a ft erejét akkor, így a lakosság nem szopja be a chf-huf változásait 2008 után.
Most ugyanaz a gond, mint akkor, de csak részben. A ft most is nagyon erős, csak a chf nem igazán tud gyengülni érdemben-más pénzekkel szemben sem-. A kamat, amit kifizetünk nagyon sok, bőven lehetne vágni, de a sok beszopatott hiteles miatt meg mégse nagyon lehet, mert akkor meg elszállhat mégis a huf.
Egyébként a ft pl a wc-papírpénzhez= dollár képest nagyon erős, hosszú távon is, 2000-ben volt 320 ft is 1 usd, most 18x, ergo a ft erejével semmi baj, csak a sok rossz időben belépett chf-hiteles miatt szajkózzák, hogy a huf milyen gyenge.
A hitelekről még.
Másik gond a chf-elszámolásúakkal: a média kilúgozta sokak agyát, hogy carpe diem, meg jár neked ez, meg a szomszédnak is van, meg ki a király stbstb ostobaságok…
Az emberek szépen bedőltek, vették a luxuskocsikat, nagyobb házakat, mint kellett volna és a chf-elszámolású hitelt választották, mert az igen okos pénzügyi tanácsadók, meg bankosok orrba-szájba nyomták a sok tudatlannak, csisszre belőtték, hogy kb mekkorát bírnak el, és azt hitték, hogy a chf-huf az majd mindig annyi lesz, mint akkor.
A 20 éves dev.elszámolású hiterl az olyan, mintha a devizatőzsdén felvenne vki egy 20 éves pozíciót, 20 év alatt meg az, hogy 150-ről 200 v 220v akár 300 lesz, az simán benne van.
38: 40: 41: 42:
Lesz ez még rosszabb is lányok, srácok . 😀
38: Kb. ugyanaz történik mint a 2008-as válság idején. Akkor is piszokul drágult az olaj, de inkább csak dollárban mert egyidejűleg le is értékelődött a többi devizához képest. Ezért nem drágul annyira a benzin nálunk, mint saccolná az ember.
Az közben megvan hogy 370-et döngeti a forint?!
https://www.portfolio.hu/deviza/20200401/az-mnb-forditotta-vissza-a-forintot-370-tol-423386
Nos, voltak akik időben szóltak:
https://www.antalffy-tibor.hu/918-idoben-szoltak