(4097) George Kennan

Tibor bá’ erősen szerkesztett fordítása online

Kennan Ukrajnával kapcsolatos figyelmeztetése

Ambíció, bizonytalanság és a függetlenség veszélyei
Szerző: Frank Costigliola 2023. január 27

George Kennan, a diplomáciának és a nemzetközi kapcsolatoknak figyelemre méltó kutatója. Híres arról, hogy előre jelezte a Szovjetunió összeomlását. Kevésbé ismert az 1948-as figyelmeztetése, miszerint egyetlen orosz kormány sem fogadná el Ukrajna függetlenségét. A Moszkva és Kijev közötti holtpontra jutott harcot előre látva Kennan annak idején részletes javaslatokat tett arra vonatkozóan, hogyan kezelje Washington azt a konfliktust, amely a független Ukrajnát Oroszországgal szembeállítja. Fél évszázaddal később visszatért erre a témára. A 90-es éveiben járó Kennan arra figyelmeztetett, hogy a NATO keleti terjeszkedése tönkreteszi a demokráciát Oroszországban, és újabb hidegháborút robbant ki.

Kennan valószínűleg közelebbről ismerte Oroszországot, mint bárki, aki valaha is szolgált az Egyesült Államok kormányában. Még mielőtt 1933-ban Moszkvába érkezett volna, mint az Egyesült Államok első Szovjet-nagykövetének 29 éves segítője, elsajátította az orosz nyelvet olyan szinten, hogy született orosznak is elment. Oroszországban Kennan elmerült az újságokban, a hivatalos dokumentumokban, az irodalomban, a rádióban, a színházban és a filmekben. Éjszakákig együtt bulizott orosz művészekkel, értelmiségiekkel és fiatal tisztviselőkkel. Az orosznak öltözött Kennan lehallgatta a moszkvaiakat a villamoson vagy a színházban. Kirándult vagy síelt a vidékre, hogy meglátogassa a korai orosz építészet gyöngyszemeit. Joszif Sztálin diktatúrája iránti megvetése, különösen az 1935–38-as véres tisztogatások kezdete után, csak azzal a vágyával párosult, hogy közel kerüljön az orosz néphez és kultúrájához. 1946-ban, miután lediktálta híres hosszú táviratát a külügyminisztériumnak, amelyben a szovjet fenyegetésre figyelmeztette, Kennant visszahívták Washingtonba. A következő évben országos figyelmet kapott a Foreign Affairsben megjelent cikkével, amely a szovjet terjeszkedés megfékezésére szólított fel.

Szakértelem tükrében érdemes megvizsgálni Kennan szkepticizmusát Ukrajna függetlenségével kapcsolatban és azt a javaslatát, hogy Washingtonnak miként kellene reagálnia a független Ukrajna elleni orosz támadásra.

UKRAJNA SZKEPTIKUS

Az „U.S. Célok Oroszország iránti tisztelettel” című, 1948 augusztusában elkészült címmel Kennan megfogalmazta az Egyesült Államok végső céljait arra az esetre, ha az oroszok megtámadják Ukrajnát. Felismerte, hogy az ukránok „haragszanak az orosz uralomra; és nacionalista szervezeteik külföldön is aktívak és hangosak.” Ezért „könnyű lenne arra a következtetésre jutni”, hogy Ukrajnának függetlennek kell lennie. Kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak azonban nem szabad ösztönöznie ezt a szétválást.

Kennan értékelése súlyosan alábecsülte az ukránok önrendelkezési akaratát. Ennek ellenére két probléma, amelyet Kennan azonosított háromnegyed évszázaddal ezelőtt, továbbra is fennáll, különösen az orosz vezetők fejében. Kennan kételkedett abban, hogy az oroszok és az ukránok etnikai szemponrból könnyen megkülönböztethetők. A külügyminisztérium feljegyzésében azt írta, hogy „nincs egyértelmű választóvonal Oroszország és Ukrajna között, és lehetetlen lenne ezt megállapítani”. Másodszor, az orosz és az ukrán gazdaság összefonódott. A független Ukrajna felállítása mesterséges és pusztító lenne.

Az ukránok 1991 óta küzdenek azért, hogy területi és etnikai választóvonalat alakítsanak ki, miközben gazdasági függetlenséget kovácsolnak az orosz behemóttól. Moszkva aláásta ezeket az erőfeszítéseket azzal, hogy elégedetlenséget szított Ukrajna keleti, orosz nyelvű régióiban, függetlenségi mozgalmakat szított, és immár hivatalosan is annektált négy szakadár régiót. Éveken át tartó politikai és gazdasági nyomással, most pedig katonai brutalitással Oroszország megpróbálta meghiúsítani Ukrajna gazdasági függetlenségét a gázvezetékek, a gabonaexport és a hajózás megzavarásával.

Kennan még a hidegháború tetőpontján is kitartott amellett, hogy „nem lehetünk közömbösek, maguknak a nagyoroszoknak az érzései iránt”. Mivel az oroszok maradnának a „legerősebb nemzeti elem” a térségben, minden életképes „hosszú távú amerikai politikának az ő elfogadásukon és együttműködésükön kell alapulnia”. Kennan az Ukrajnáról alkotott orosz nézetet az amerikai közép-nyugati nézethez hasonlította. Egy különálló, független Ukrajna „végső soron csak erőszakkal tartható fenn”. Mindezen okok miatt a hipotetikusan diadalmaskodó Egyesült Államoknak nem szabad arra törekednie, hogy Ukrajna függetlenségét rákényszerítse a földön fekvő Oroszországra.

Kennan azt tanácsolta a külügyminisztériumnak, hogy amennyiben az ukránok önállóan elérik a függetlenséget, Washingtonnak nem szabad beleavatkoznia, legalábbis kezdetben. Szinte elkerülhetetlen volt azonban, hogy a független Ukrajna „végül az orosz részről kihívást jelentsen”. Ha ebben a konfliktusban „nemkívánatos holtpont alakult ki”, az Egyesült Államoknak szorgalmaznia kell „a különbségek észszerű föderalizmus mentén történő összeállítását”.

Az elmúlt 75 év viszontagságai ellenére Kennan tanácsai ma is aktuálisak. A regionális autonómiát lehetővé tevő szövetség Kelet-Ukrajnában és talán még a Krímben is elősegítheti a két oldal együttélését. Sok elemző hajlamos a jelenlegi konfliktust „Putyin háborújaként” ábrázolni, de Kennan úgy vélte, hogy szinte minden erős orosz vezető végül visszaszorul Ukrajna teljes szétválása ellen. Végül a demográfia és a földrajz valósága azt diktálja, hogy hosszú távon Oroszország marad a fő hatalom ezeken a gyakran tragikus „vérföldeken”. A regionális stabilitás és az Egyesült Államok hosszú távú biztonsága érdekében Washingtonnak keményfejű, tiszta tekintetű empátiát kell fenntartania az oroszok, valamint az ukránok és más nemzetiségek érdekei iránt.

A Próféta figyelmen kívül hagyva

Kennan-nal ellentétben sok kremlológus nem látta a Szovjetunió összeomlását. A hidegháború végén prófétaként üdvözölték. Mindazonáltal a NATO-bővítésről kibontakozó vitában inkább megtisztelték, mintsem meghallgatták. Ezt a paradoxont 1995-ben illusztrálták, amikor Bill Clinton amerikai elnök orosz ügyekkel foglalkozó tanácsadója, Strobe Talbott igyekezett tisztelegni Kennan előtt, akit mélyen csodált. Talbott meghívta Kennant, hogy az elnökkel Moszkvába repüljön a Győzelem Európában Napjának 50. évfordulójára május 9-én, a náci Németország megadására emlékezve. Még 1945-ben Kennan, az Egyesült Államok rangos moszkvai tisztviselője melegen üdvözölte a nagykövetségen nyüzsgő ujjongó oroszokat. Most azonban a 91 éves férfi egészségi állapota miatt visszautasította a meghívást. Valószínűleg a legjobb volt, ha nem hajlandó elmenni.

Kennan elhasználtnak érezte volna magát, ha tudomást szerez az utazás napirendjéről. Talbott Clintonnak írt memorandumában úgy jellemezte az évforduló utáni ünnepséget, hogy „május 10.: Az igazság pillanata”. A Borisz Jelcin orosz elnökkel közös találkozóján Clinton úgy tett, ahogy Talbott javasolta, és nyomást gyakorolt az oroszokra, hogy fogadják el mind a NATO bővítését, mind Moszkva részvételét a Békepartnerségben, egy olyan szövetségben, amely a legjobban „NATO-barátként” értelmeznek, és az orosz aggodalmak csillapítására hivatott. Talbott Clintonnak,: „Oroszország minden jelentős szereplője a politikai spektrumon belül vagy erősen ellenzi, vagy legalábbis aggódik a NATO-bővítés miatt”.

1997-re Kennant riasztotta Washington azon döntése, hogy a NATO nemcsak Csehországot, Magyarországot és Lengyelországot veszi fel, hanem katonai és haditengerészeti együttműködést is kezdeményezett Ukrajnával. A keletet a nyugattól elválasztó újrarajzolt vonal arra kényszerítette Ukrajnát és más nemzeteket, hogy oldalt válasszanak. „Sehol sem tűnik feltűnőbbnek és végzetesebb következményekkel terhesnek ez a választás, mint Ukrajna esetében” – figyelmeztette Kennan Talbottot magánlevélben.

Különösen aggasztja a Sea Breeze, az ukrán és a NATO közös haditengerészeti gyakorlata, amely dacolt Oroszország hagyományos bizonytalanságával a külföldi hadihajókkal kapcsolatban a Fekete-tenger szűk vizein. Bár Oroszországot meghívták a gyakorlaton való részvételre, dühösen visszautasította. Tovább fokozta a feszültséget az akkoriban Kijev és Moszkva között folyó vita a krími szevasztopoli haditengerészeti támaszpontról. Kennan kérdezte Talbotttól, hogyan illeszkedik ez a haditengerészeti gyakorlat Washington azon törekvéséhez, hogy „meggyőzze Oroszországot arról, hogy a NATO-határok kiterjesztésének az orosz határ felé Kelet-Európában nincs közvetlen katonai konnotációja?”

Bár tiszteletben tartotta Kennan kétségeit, Talbott határozottan kitartott nézetei mellett. Feltételezte, hogy Oroszország gazdasági levertsége azt jelenti, hogy alkalmazkodni kell a nyugati módokhoz. „Oroszországnak ki kell szakadnia a gondolkodás és a viselkedés mélyen rögzült szokásából” – írta Talbott Kennannek, azáltal, hogy inkább együttműködni szeretne szomszédaival, nem pedig uralni azokat. Oroszországnak végre kellett hajtania a kiigazítást, és el kellett fogadnia az Egyesült Államok „jelenlétét” a határain. A Clinton-kormány „nem abba akarta hagyni az Ukrajnával való együttműködést, hanem megkétszerezni erőit Oroszország bevonására”.

Talbott „az idei közép-ázsiai és a balti régió gyakorlatainak megtervezésére” való utalása mellett az elkeseredett, 93 éves Kennan két felkiáltójelet írt. Moszkva ismét megtagadta, hogy részt vegyen ezeken a nyugati vezetésű hadgyakorlatokon azokon a területeken melyek korábban ellenőrzése alatt álltak.

Az előrejelzések gyakran borzasztóan tévednek. Kennan alábecsülte az ukrán nacionalizmus intenzitását. De az 1948-as előrejelzései az Ukrajnával kapcsolatban orosz makacsságról, valamint az 1990-es években az amerikai érzéketlenségre és ambíciókra vonatkozó figyelmeztetései ma is igazak. Javaslata bizonyos szövetségi struktúrára és autonómiára a vitatott területeken továbbra is ígéretes, bár megvalósítása egyre nagyobb kihívást jelent.

A legfőbb probléma itt az, amit a Yale történész, Paul Kennedy birodalmi túlfeszítésnek nevezett. Kennan szkeptikusan fogadta, hogy még a leghatalmasabb országok is hosszú távon életképesek, ha katonai erőket tartanak fenn otthonuktól távol. Emiatt alulértékelte a hidegháború idején Nyugat-Európában állomásozó amerikai csapatok stabilizáló hatását.

A hidegháború óta azonban az Egyesült Államok katonai határa sokkal keletebbre húzódott. Függetlenül attól, hogyan végződik Oroszország brutális háborúja Ukrajnában, az Egyesült Államok elkötelezte magát amellett, hogy erős katonai jelenlétet tart fenn Oroszország küszöbén. Ha ma élne, Kennan felfigyelne arra a veszélyére, hogy az oroszokat a sarokba szorítják. Intett az Egyesült Államok számos hazai problémája is, és azon töprengett, hogy ez a lelepleződött kelet-európai jelenlét hogyan egyeztethető össze az amerikai nép hosszú távú kül- és belpolitikai érdekeivel.,

Nekem pedig engedjétek meg, hogy ide csatoljak egy ukrán harcost.

 

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

10 gondolat erről: „(4097) George Kennan

  1. (etikai -> etNikai. 5. bekezdés)

    Köszönöm

  2. Igazat adok reálpolitikai szinten Kennan-nak, jól látta a dolgokat. Viszont egyik nagyhatalom sem a reálpolitika mentén mozgott az elmúlt évtizedekben – talán kivéve Kínát. Mindig egy vezérelv volt a háborúl mögött, melyet vagy elvesztettek, vagy nyertek.
    Jelenleg ez már nem érvényes. Az eszkalációs spirálból nem lehet kilépni. Döntésre lesz víve a dolog, az erő (hagyomásnyos avagy nukleáris?) fog dönteni 🙁
    Csak az erőt nézve pedig egyre jobban a nyugat felé terelődik a mérleg nyelve. Orosz katonák, technika morzsolódik le folyamatonsan, míg nyugati katona nem harcolt, készültaég van. Az Ukrán háború fogja eldöntei hosszú időre a kelet-nyugati egyensúlyt.

  3. Nem igaz amit a cikk ír általában (nem vagyok biztos benne, hogy amit Kennannak tulajdonít, az tényleg Kennantól származik, és abban a formában, kontextusban). Ukrajna nem akart „független” lenni. Az utolsó tényleg demokratikusan megválasztott ukrán vezető Janukovics volt, aki tényleg független politikát akart folytatni (mind az EU-val, mind az Eurázsiai Gazdasági Unióval jó kapcsolatokat szeretett volna, és ez volt Ukrajna érdeke).

    2014-ben Ukrajnában puccs történt, és azóta nincsenek demokratikusan választott vezetők. Sem Porosenko, sem Zelenszkij nem azok, és ők egyértelműen a Nyugathoz akarják csatolni Ukrajnát, és nem érdeklik őket, hogy ez mekkora véráldozattal jár.

    Nem igaz, hogy az oroszok „szítottak elégedetlenséget”. Az igazság az, hogy az amerikaiak szították és szítják az ukrán nácizmust az oroszok ellen. Politikai értelemben a puccs betett a demokráciának, azóta Ukrajnában üldözik a nemzetiségeket, a politikai ellenzéket, betiltották az orosz nyelvű tv-t, rádiót, és üldözik a Kereszténységet.

    Ukrajna (már ami a felszabadítatlan részeit illeti) ma egy roncs ország, és ez az amerikai befolyásnak és az amerikai befolyás csicskásainak (Porosenkonak, Zelenszkijnek) köszönhető. A gazdaságuk egy roncs, a korrupció rosszabb mint bármikor, többmillióan elmenekültek, sok helyen nincs áram, és az igazán értékes területeket, pl. ahol ipar van, vagy Krímeát, Oroszország felszabadította.

    Az egykori ukrán terület legélhetőbb városai ma már mind az oroszok által felszabadított részeken vannak. Pl. Mariupolt az oroszok és a kínaiak újjáépítették.

    Aki ebben a konfliktusban egyelőre elvérzett, nem kicsit, de nagyon, az Európa. Az európai jólétet és ipart az olcsó orosz energia garantálta/garantálja. Ma Európában rohamosan csökken az életszínvonal, és ez is annak köszönhető, hogy az európai vezetés az USA csicskásaiból áll. Az ukrajnai romhalmaz számláját az EU fogja fizetni, amely a gazdasági helyzet további romlását fogja eredményezni. Az Ukrajnának küldött fegyverek nem fognak semmin változtatni, Ukrajna vesztésre áll…a helyzet hasonló lesz ahhoz ami Afganisztánban történt, több évtizedes értelmetlen állóháború, amiben az USA és az EU pazarolni fogja a fegyvereit és a vagyonát, már ha lesz mit.

  4. Tibor bá
    Semmi új a Nap alatt.
    Az Élet, a Történelmünk egy végtelen spirálban forog.
    Az Ókortol ismerős a mottó:
    „διαίρει καὶ βασίλευε” ( II. macedón Fülöp )azaz:
    „Oszd meg és uralkodj” amely később uralkodot és nyelvet változtatott, de lényegében változatlan:
    „latin nyelven: divide et impera” (Julius Caesar).
    Napóleon francia császár a Habsburgok Nagy Britannia és most ugyanezt teszik az Ukrajnával az USA, csatlósaival.

    Természetesen, ha az állam vezetését sikerül egy a néptől idegen csoportnak átvenni, akkor jöhenek a végtelen áldozatok is a cél érdekében.

    Zombicsigák – A féreg átveszi az irányítást az agyuk felett
    / https://noizz.hu/szines/zombicsigak-a-fereg-atveszi-az-iranyitast-az-agyuk-felett/7d3v7gd/

  5. Sok mást is hozzá lehetne fűzni az egészhez.

    Pl. az USA és az EU állandóan amellett kardoskodnak, hogy a nemzet egy meghaladott fogalom, le kell számolni vele. Érdekes módon, Ukrajnában a nacionalizmus legvéresebb formája mellett állnai, a nácizmus mellett. Hogy is van ez?

    Oroszország évtizedek óta azt javasolja, hogy Ukrajna föderáció legyen, mint Svájc, vagy Oroszország, mert egy sok etnikumú területen az a legéletképesebb politikai berendezkedés.

  6. 2. Minato

    „Csak az erőt nézve pedig egyre jobban a nyugat felé terelődik a mérleg nyelve.”

    Ha így megy, azaz évekig elhúzódó háború lesz, Európa le fog épülni gazdaságilag, mert a drága, USA-tól meg más honnan beszerzett LNG és nyersanyag nem teszi versenyképesé a világpiacon. És ha ez bekövetkezik az USA önmagában nem lesz képes finanszírozni egy tartós háborút, főleg úgy, hogy esetleg közben még vagy két helyen fellángol a világban a háború lángja.
    Nagyon észnél kellene legyen az USA ezzel az EU nyúzással, mert ami még most jó (nagy európai pénzeket behúzni) nem biztos, hogy hosszú távon jó lesz neki (bedől az EU, jön a belső felfordulás és egyedül marad).
    Ezt a háborút a nyugat nem ilyen hosszúra tervezte (valószínű az USA azzal áltatta az EU-s vezetőket, hogy most az elején egy kicsit nehéz lesz, de aztán az orosz javak majd kárpótolják őket). Úgy számoltak, hogy max egy év és a szankciók nyomán bedől Oo., majd aztán nekifognak Kína megleckéztetéséhez.
    De nem jött be a terv, Oo. nem dőlt be és nem is úgy néz ki hogy egyhamar befog.
    Oo.-nak a háború elhúzása a cél. A medvének mindene megvan, semmiből nem szorul bevitelre. Ideje még több (na ebből áll rosszul a nyugat – ezt nem tud gyártani). Na jó chipből kellene a medvének, de azt is megoldja, becsempészik innen onnan bármekkora mennyiségben. Egyébként mindent előállít amire szüksége van.

    „Orosz katonák, technika morzsolódik le folyamatonsan, míg nyugati katona nem harcolt, készültaég van.”

    Aztán sokra megy a készültségével a nyugati oldal, akkor amikor egy igazi háborúban kell szembe néznie egy évek óta harcoló orosz katonával. Más a lőtéri gyakorlat és más az amikor élesben lőnek rád a harctéren, térdig sárban, fázva, vagy ettél vagy inkább nem állapotban… Még egy év háború és lesz az orosznak egy közel félmilliós túzben edzett hadserege. Ezzel szemben mit tud a nyugat felmutatni. Technikai fölényt? Az kb. az Oo. NATO közvetlen háború első hetében menni fog a kukába. Le lesz takarítva valamennyi műhold a csatatér felett (orosz is!) aztán nulla GPS meg digitális kommunikáció nélkül nézhetik a csúcstechnikát valamennyi oldalon.
    Nem mellékesen az orosz is pihenteti a saját serege nagy részét – igaz közben meg meg mártja őket az ukrán front mocskában.

    Nem beszélve arról, hogy a nyugati emberek már annyira elkényelmesedtek, hogy harcolni sem mennének ki, vagy ha kiviszik őket, nem sok katonai értékük lenne.

    „Az Ukrán háború fogja eldöntei hosszú időre a kelet-nyugati egyensúlyt.”

    Ez 100%-ban így van. Bármelyik oldal veszít Ukrajnában, arra kutya világ vár.
    Ha Oo.-ot szét fogják szedni és kifosztják (megszűnik a történelmi Oo.).
    Ha az USA veszít, akkor minimálisra csökken a globális tekintélye, dollár megy lokális valutának, ezzel pedig oda a jólét, ami akár – polgárháború okán – széteséséhez is vezethet.
    Európa, így is úgy is megy a levesbe. Talán egy része megmenekülhetne, ha lenne esze az érintett politikusoknak. De erről már írtak mások is.
    Kína pedig, egyelőre nyerő helyzetben van, azonban ha Oo. veszít, akkor kb. 3 éven belül meg lesz térdeltetve és fel lesz darabolva, orosz mintára.
    A világ többi részének a sorsa attól függ. hogy most melyik nagy kutyára teszik a nyerő lapot.

  7. Azon tűnődöm, mi cáfolná azt a modellt, hogy Oroszország tekeri, Amerika tölti a húsdarálót.

  8. Kergeti. Ami pedig most Ukrajnában megy, ahogy fogva viszik az embereket (én sem tudom már elérni telefonon egy barátomat vagy két hete…) az már a kergetésnél is közvetlenebb. Ukrajna hatósága a gumikesztyű a hentes USA kezén.

  9. A GURULÓ DOLLÁROS idegen szívű politikusainknál, EP-képviselőinknél…igazán találhatnának pár kiló marihuánát, amfetamint, ezt-azt még…

    A debreceni CATL gyár építése elleni hőzöngések és Európa ipartalanítása szépen összecseng!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük