Tibor bá’ online
Normál körülmények között egy ilyen cím olvasásakor megrántod a vállad, és lapozol. De most nincsenek normál körülmények. Ha nem hiszed, akkor gondolj a kaliforniai tűzvész áldozataira, akiknek száma már jóval ezer felett jár. Szóval ne rángasd a vállad, mert te se vagy kiváltságos, de tudhatsz róluk. A kérdés az, hogy katasztrófa esetén mi vár a kiváltságosokra?
Szakvélemény szerint: országunkban bekövetkezett a bibliai jövendölés, ami szerint a kiválasztottak megóvásra kerülnek, míg a tömegek elpusztulnak, de ez isteni gondviselés nélkül valósult meg. Hála és köszönet a fényesen virágzó privát katasztrófa elhárító szolgáltatásoknak. – Micsoda? Katasztrófa elhárító szolgáltatás?
Figyeld meg mi történt Kalifornia déli részében. Egyes területeket még az erdőtűz is elkerül. Némelyik palota a pokoli tűz kellős közepén is sértetlen maradt. De a csodához,az isteni gondviselésnek semmi köze. Valójában a „Firebreak Spray Systems”-nek köszönhető, ami lényegében egy üzleti vállalkozás, akiknek mozgó egységei 19.000 dollárért égésgátlóval szórják be a kliens házát. Szemtanúk szerint, mindenütt lángok, óriási füst gomolyog a hegyek mögül, ekkor egy tűzoltónak látszó kocsival néhány erdőtűz oltásra kiképzett legény valahonnan hirtelen előbukkan, azzal a szándékkal, hogy megmentsenek egy, de csakis egy bizonyos házat. Volt néhány eset – nyilatkozik az egyik legény a helyi újságnak – tűzoltás közben a szomszéd háza úgy égett, mint a zsír.
A floridaiaknak a HelpJet utazási iroda kínál hasonló szolgáltatást. Ők egy hurrikánriadó esetén a pánik sújtotta evakuációt kényelmes vakációvá varázsolják. Éves előfizetés ellenében mindenről gondoskodnak. A családért elmennek, elviszik a repülőtérre és elrepítik őket egy 5 csillagos szállodába.
Sovereign Deed, a konkurens cég 50.000$ beugró és évi 15.000$ előfizetésért minden katasztrófára kiterjedő segítő szolgáltatást nyújtanak, legyen az természeti csapás, terrorista támadás, járvány kitörés, vagy bármi más. Természetesen a szolgáltatás része a szükséges gyógyszer, ivóvíz és élelmiszer biztosítása is. De ez nem minden. A cég megnyugtatja klienseit, hogy kitűnő összeköttetésekkel rendelkeznek állami és privát intézményeknél, ahonnan a szükséges információkhoz mindenkinél hamarabb hozzájutnak, hogy még időben tudjanak cselekedni.
Az a jóslatom tehát bevált, ami szerint, akinek pénze van, az egy kicsit tovább fog élni.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Igen, ez így van. Nagy vonalakban igen, de függ a katasztrófa fajtájától, és mértékétől is. Persze a kis embernek is nagymértékben megnő a túlélési esélye, ha időben felkészül. És hát a pénz és a gazdagság sem véd meg mindentől, de viszont célponttá tehet.
A hazai elit is, és az állam is felkészül, csak erről mi szinte semmit nem tudunk. Nem kötik az orrunkra. De azért sejteni lehet bizonyos dolgokból.
Azt csiripelik a verebek, hogy jó néhány régi óvóhelyet felújítottak, és használatba vettek. Mármint nem a katasztrófa védelem, hanem magán vállalkozások, cégek!
Pl.: Azt ugye senki sem gondolja hogy a kutak összeírása, és engedélyeztetése a vízbázis védelme miatt lett kötelező? És ugye a telepített gyümölcsösök összeírása is véletlen? Most vitték le a bejelentés köteles méretet 3000 négyzetméterről 2500-ra! Ami már egy nagyobb házikert méret!
A hazai újabb terepjáró állományt már pár éve összeírták, és törvényt is hoztak rá, hogy a regisztrált darabokat szükség esetén be kell szolgáltatni!
Milyen érdekes, hogy nem a jakuzzikat írták össze, nem?
Nagyon kíváncsi lett az állam mostanában, hogy mid van, mi hol van…
Ezeknek kettős célja van szerintem:
1.: Olyan források felkutatása, és bejegyzése amit egy szorult gazdasági helyzetben azonnal meg lehet adóztatni.
2.: Nagyobb katasztrófa helyzetben pontosan tudják hogy hol lehet pl.: ivóvízhez jutni.
Akár egy Google térkép szerűen.
Persze lehet hogy nincs igazam, és csak paranoiás vagyok, és túl sok konteót olvasok…. Hát majd a jövő eldönti.
És nukleáris katasztrófa esetén mi vár a kiváltságosokra? http://www.bfs.de/EN/topics/ion/accident-management/in-an-emergency/decision-support/decision-support.html
1 – Unicornis: Sőt pár éve már a traktorokat, mezőgazdasági gépeket is összeírták, ugyanaz vonatkozik rájuk h mozgósíthatóak
1.Unikornis
…”A hazai újabb terepjáró állományt már pár éve összeírták, és törvényt is hoztak rá, hogy a regisztrált darabokat szükség esetén be kell szolgáltatni!…”
Kedves Unikornis, mi az isten folyik odaát nálatok?
Országotok bedilizett, vagy visszafele haladtok az időben?
Nálunk is volt valamikor nagyon régen ez a törvény a haszonjármüvekre, de csakis és kizárólag HÁBORÚ esetére, majd a törvényt-habár sajnos a háborúk nem szüntek meg, – de az erős polgári nyomásra, már réges régen megszüntették.
Ti meg most kezditek?
Hát ugyan mi a keserves mittudom én mire készül kormányotok a közeljövőben?
Azt is megkérdem, halkan:
Nektek már semmi akaratotok nincs?
Mindent összeírnak, feltérképeznek. Mivel mezőgazdasági területen lakom, nyáron valamikor megjelent 2 fő valamelyik minisztériumból, hogy adat szolgáltatást jöttek felvenni. Mutogatták a fényképes igazolványukat. 10 oldalas kérdőívet kellett volna kitölteni. Kib@sztam őket. Erre beírták, hogy a gazda nem együttműködő. Nem adták fel körbe járták a területet és bőszen jegyzeteltek. Egyébként állatok, gyümölcsös, szőlő stb. érdekelte őket. A szomszédomnak állományba vették a lovait mert látták. Ezek után mire lehet gondolni? Kit érdekel/het 5db tyúk, 2 kecse, 6nyúl és miért?
5: SzJ
„Kit érdekel/het 5db tyúk, 2 kecse, 6nyúl és miért?”
Oh, volt már itt kuláklista – amikor rászorul egy rezsim a kajára meg működő élelemtermelő kapacitásokra. Tanú rá a ‘Tanú’ – film is 🙂
Manapság meg kontinentális távolságokból naponta kell töltögetni a „vályukat”, van benne „némi” kockázat ahogy a nemzetközi helyzet begyűrűzik…
5- 6:
Nem csak a „rezsimek” szoktak megéhezni, hanem a rezsimet eltartó átlagpógár is.
Azok is könnyebben lázadoznak korgó gyomorral. Márpedig, ahogy írtátok, egyre rizikósabb két óceánnyival odébbról hozatni az avokádót, málnát, áfonyát, epret, argentín marhahúst…
4.balint
„Hát ugyan mi a keserves mittudom én mire készül kormányotok a közeljövőben?”
1-a klimaváltozás miatt egy élelmiszer válságra/ivóvizválságra.
2- gazdasági összeomlásra
3-eu-bol való kilépésre
4-europai háborura
5.a migráció eldurvulására
6.nyilt diktatura bevezetésére
Szerinted is ez lehet vagy valamit kihagytam balint?
4.balint.
Nincs!
4: Tudod, a tankjaink eléggé öregek már. Gondolom, úgy vannak vele katonáék, hogy ha gond van, majd mennek lakossági hummerrel a román tankok ellen… 🙂
10:
A Metisz- páncéltörőkkel felszerelt Hummerek azért elég jók volnának.
ISIS -ék egész iraki páncélos zászlóaljakat tettek ártalmatlanná vele.
Kedves Hívő(de akár(még) nem hívő) barátaim, aki hiszitek, hogy van egy Tervező.
Nem kétséges, hogy fordulóponthoz érkeztünk. Ha van Tervező, vajon tenni fog-e valamit műve megóvása érdekében, vagy hagyja menni az egészet az enyészetbe?
Sokféle válasz (hit, gondolat) létezhet ezt illetően.
Én azt javaslom, kérdezzétek meg tőle, aztán járjatok nyitott szemmel, nyitott szívvel. Vessetek le minden előítéletet, hogy az esetleg arcotokba ordító válasz ne kerülje el a figyelmetek.
12 – Gyarmathy:
Rég várok arra a pillanatra, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy ennyi és nincs tovább. Azért mert meg szeretném kérdezni a teremtő istenben hívőket, hogy van ez? A teremtő létrehozott egy rendszert, ahol 13,7 milliárd év alatt megszületett a „képmása” és akkor most ki fog halni. Mi van a lélek örökkévalóságával, a mennyekkel, a végítélettel? Csak nem most lesz? 😀
13: Előbb jönnie kell az Apokalpiszisnek, amelyben elpusztul a Föld és az emberiség 1/3-a.
„Az apokaliptikus eseménysorozat következő szakasza a hét pecsét felbontása után kezdődik. A hét angyal trombitálása következtében előbb figyelmeztető ítéletek sorozata sújtja bolygónkat, melyek következtében az élő növényzetnek, a tengerek élővilágának és a Föld édesvíztartalékainak egyharmad része elpusztul, valamint a Nap és a Hold fényenergiájuk egyharmad részét elveszítik János apostol látomása szerint. Különösen az utolsó három angyal trombitálását követő események okoznak iszonyatos szenvedést az embereknek a Földön. …. A hatodik trombita után szintén gonosz angyalok szabadulnak ki fogságukból, akik négyen az Eufrátesztől indulnak el, hogy a nemzeteket világháborúba vezessék, amely János szerint az emberiség egyharmad részének halálát fogja okozni (ha tehát tíz éven belül e világháborúra sor kerülne, akkor kb. 2-3 milliárd ember pusztulását eredményezné). ”
Különösen érdekes a 7 utolsó csapás leírása:
„Ezekre a megsemmisítő ítéletekre az apokaliptikus korszak utolsó három évében kerül sor, vagyis ezek az események tetőzik az apokaliptikus éveket. Az első csapás az emberek testére zúdul. János szerint Isten mindenkit súlyos bőrbetegséggel sújt, „akiken vala a fenevad bélyege, és akik imádják vala annak képét”. A második pohár kitöltésének nyomán minden élőlény elpusztul a tengerekben. A harmadik csapás a folyók vizeit vérré változtatja, és ennek következtében szinte minden csapból vér folyik. A negyedik csapás a Föld fölmelegedését idézi elő. Az ötödik csapás sötétséggel bünteti meg az Antikrisztus székhelyét, országát. A hatodik csapás az Eufrátesz folyót kiszárítja, így a keleti hatalmak kétszázmilliós hadserege előtt szabaddá válik az út az utolsó világháború fő színtere, Armageddón felé. A hetedik pohár kiöntése nyomán János apostol látása szerint bolygónkat olyan hatalmas földrengés sújtja, melynek következtében a világ nagyvárosai elpusztulnak, szigetek, hegyek tűnnek el, és jelentős mértékben megváltozik bolygónk földrajzi színtere.”
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/199902/az_apokalipszis_konyve_vegso_harc_a_vilagert
Nem erről beszélgetünk itt? 🙂
Tibor bá’
Egy idézettel kezdenék
„Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”
Ha ez így igaz : Márpedig részemről nem kérdéses a dolog.
Én nem tagadom meg az urat az emberek előtt, tehát én nem leszek gondban , ha annak a bizonyos „szőnyegnek a szélére kell állnom ” És Ön Tiborbá ?
Mellesleg, Grönland nyugati partján fagypont felett van a hőmérséklet. :O
Tévedsz Tibor bá az ember nem fog kihalni.
Ha valaki nem látja hogy az ember maga mekkora fejlödésen ment kersztül az öskor ota, akkor vak. Nem szabad leragadni részleteken, nem azt kell nézni mivé teszi az embert a fogyasztoi társadalom, hanem a kezdetet és a mostani lehetöségeket kell összevetni. Iszonyatos a fejlödés. És ez számit.
A fogyasztoi társadalomnak törvényszerüen el kell bukni, és a materializmusnak is. Eze ketten édestestvérek.
A materializmus alig 2 évszázad alatt végveszélybe sodorta a földet. Pusztitobb még az atombombánál is.
Majd egyszer felfogjuk hogy isten nem a felhökön ul meg nem a menyországban van, hanem mindenkiben legbelül ott él. Pontosan a materializmus volt az a pusztito erö, ami nem engedte meg az embereknek hogy befelé forduljanak, mert ott megtalálnak mindent amit keresnek.
A materializmus elkezdte kivül kerestetni az emberekkel a boldogságot. A boldogság a tudományban lesz, az anyagiakban lesz, a vágyakban lesz…….
Aztán majd egyszer rájön az ember hogy kint sehol nem talál boldogságot. Csak szenvedést, amit rövid kielégült idöszakok szakitanak meg.
Mindössze 2 erö képes irányitani az ember minden cselekedetét. A szeretet és a félelem. Jelen világunkat a félelem irányitja…… és ennek mennie is kell.
És hogy az elsö mondatomra visszatérjek. Nem fog kihalni az emberiség. Csak ez a jelen civilizácio tünik le. A bolygo korlátozottan de lakhato marad. Csak remélni lehet, hogy a fennmaradoak megtanulják a leckét örökre.
17: Ne ennek drukkolj, mert ilyen (normális és szeretetteljes emberiség) nem lesz. Az emberiség túlnyomó része egy aljas rohadék, ez a rész minden generációban megjelenik, és mindig ezek jutnak hatalomra. Az egész történelmünk csak a gyilkolás, háború, kínzás, önzés krónikája, egymással és az összes többi élőlénnyel szemben. Az a legjobb, ha az emberiség végleg eltűnik erről a bolygóról, az utolsó szálig. Akkor végre a többi élőlény ismét boldogan élhet majd itt.
14. Camelia.
És aki ezt leírta, az honnan tudja? 😀
14, 18.
Akkor a Tervező elbukott? Létrehozta a képmását azzal a céllal, hogy a földön éljen és gondozza azt (ahogy a Biblia írja az elején), de ez végül nem sikerül?
13.
Tibor bá, lehet valami egészen más fog történni. Lehet, hogy te fogsz rádöbbenni valamire..
A Tervező nemcsak a képmását hozta létre, hanem az erkölcsi útmutatót is, a törvényeket, melyek szerint élnünk kellene.
Ha betartottuk volna azokat, akkor nem itt tartanánk.
Szeretem egy 2018 évvel ezelőtt született ember mondásait. Ma ezt olvastam:
..”a földön pedig a nemzetek gyötrődése, mivel nem ismerik a kiutat…az emberek elalélnak a félelemtől, és azoknak várásától, amik a lakott földre következnek.. ”
(Biblia, Lukács ev. 21. fejezet)
Érdekes, mintha napjainkról szólna.
15 – Bandi:
Nem hiszem, hogy szerény képességű (és ismeretlen) egyének butaságait számon kérhetik rajtam.
Valahogy soknak nem megy a fejébe,hogy semmi sem örök.
18. Camelia
Egy évvel ezelött még lehet hogy azt mondtam volna igazad van.
Ez egy keresztény „faszság” hogy az ember eredendöen bünös. Bocsänat hogy ezzel az alpari szoval élek, de ezzel akarok nyomatékot adni annak, hogy mennyire helytelennek tartom.
Milyen alapon lehetne bärmi is bünös, amit az evolucio a természet hozott létre hosszu ezer es szazerer évek alatt formälva?
Ez a tudas pedig beégett az emberek elméjébe megannyi rossz mäsik tudässal egyetemben. Emberi életben mérve az emberi karakter fejlödése egy borzaszto lassu fejlödés. De csak nekünk szamit az idö, a teremtésnek nem. Van ideje kivärni, hogy zsäkutcäkba menjünk, mint pl. most is. Majd ujabb egy-két millio év alatt ki lesz javitva……
Szoval visszatérve az emberre. Az ember eredendöen nem bünös. Az ember eredendöen épp ellenkezöleg: hordozza magäban a jora valo hajlamot.
Gyarmathy elöttem nagyon taläloan fogalmazta meg, hogy nem csak teremtve lettünk de kaptunk magunkhoz kezelési utmutatot is.
Ezt a kezelési utmutatot éppen most készülünk teljesen megtagadni. Es az iränyitäst kizärolag az elme fogja ätvenni, ami szükségszerüen katasztrofäba fog torkollani ismét, mint mar annyiszor…..
Ez ujra es ujra ismétlödni fog amig nem értjük meg:
belsö tartäs, belsö értékek, erkölcs, erény, szeretet……nevezze mindenki ahogy éppen szimpatikus szämära, de ezek nélkül nem lehetséges „boldog” közösséget épiteni.
Valoban kinkeserves a ember multja. De ezen miért csodälkozunk? Nézzük meg a sajät életünket. Mert nincs ez maskent ott sem. Nézzétek meg micsoda hullämvölgyeket kell megélnetek ahhoz hogy a személyiségetek fejlödjön.
Nem värhatunk el a tärsadalomtol olyat, amit az egyén nem tud teljesiteni.
Orbän Viktor azért ülhet a parlamentben, mert ezt a magyar kollektiv lélek igy akarja, erre van még igény.
A fejlödés borzaszto lassu a mi idönkben mérve.
A cigänysägon tökéletesen érzékeltethetö az emberiség vergödése.
Egy cigäny azért nem tud kitörni megvältozni, mert 10 éves korära kifejlödik benne az a viselkedési mintäzat, ami predesztinälni fogja egy egész életre. A lelke nem lesz elég erös ahhoz, hogy felülirassa elméjével a rossz programokat. Belesüpped egy ön és tärsadalompusztito életbe.
Egy szuper fejlett és spiritualis tärsadalom a mai fehér nyugati embert pont olyannak lätnä, mint mi ma a cigänyokat.
Vergödünk a sajät tudatlansägunkban. Es ez borzaszto lassan megvältoztathato folyamat, mert a rossz tudäs folyton öröklödik, és pontosan ezért kell örülnünk a generäciok vältozäsänak, mert azok mindig a lehetöséget hordozzäk a fejlödésre.
(persze ennek az ellenkezöje is lehetséges, léphetünk 2 lépést visszafelé is, de a folyamat eredöje fejlödés kell legyen)
23. Curix
Pontosan. Azonban minden pillanatban reinkarnálódsz. Tudatilag.
A cselekvéseid a múltadból fakadnak többnyire.
Elménk a saját és mások által belénkplántált tapasztalataiból építi fel az aktuális helyzetre adott reakcióját.
Az emberek és így az emberiség sorsa predesztinált. Azonban a mókuskerékből ki lehet és ki is kell szállni.
Az armageddon az „aktuális”
tudatalattiból következik. A kollektív tudat az emberiség össztudata.
Az egyes emberek gondolatai egy kagyvaszt alkotnak. A jelenlegi történések mintegy leképeződései ennek, tükörképei.
Nincs Isten a mennyekben aki lenyúl értünk és a jó seregével a végén helyrehoz mindent.
Hát ez olyan gyermeteg elképzelés ami méltán háborítja fel az okosabb materialistákat.
A jövendőlések valósak, de Isten nem lesz hadvezér egy fehér lovon és pusztítja el a sötét oldalt. Se nem tart bűnősnek eredendően.
Ez az egyház bűne, mert ezzel a klisével több pusztítást végeztek mint az összes háború. Elég nagy köze van a mai esrményekhez. Egy rossz ember már megbélyegzett, hajlamosabb a rosszra
Kevés olyan igazán keresztény ember van mint Ábel, aki annál jobb akar lenni minél nagyobb kihívás. És ezt most abszolút jó értelemben értem. Egy kisgyermek csoda, a bűnt a mi hülyeségünk viszi bele.
Az előző hozzászólásokból azt látom, hogy végre felfogtátok, hogy eddig volt, és nem lesz tovább. Eddig csak egy játék volt egy valószínű eseménnyel. Most hirtelen kiderült számotokra, hogy ez egy megkerülhetetlen valóság. Pont a mi életünkben eltűnik alólunk a Föld, vagyis az életterünk, az a Föld, ami oly stabilnak, oly biztosnak, oly örökkévalónak látszott. Nem, ez nem egy rossz állom, ez az élő valóság. Most jön a kétségbeesés. A kétségbeesés pedig képételen dolgokat szül. És ti most képtelen szövegekkel álltok elő.
Nem megyek vissza a kezdetek kezdetéig, mert felesleges vitát indít. Vissza megyek a földi élet kialakulásáig, és az élet fejlődéséig. Az abszolút logikus folyamatról, az evolúcióról már rengeteg szó esett. Ennek ellenére még nem ült be teljes mértékben a tudatig. Fajon belül, és kívül is az evolúció egy fajta verseny. Verseny az életben maradásért. Az utód létrehozásáért. Ebben az örökös versenyben bizonyos tulajdonságok kifejlődtek, amelyek a versenybe maradásnál pozitív értékkel bírnak. Ilyen tulajdonság az önzés, a csoporthoz tartozás, és a kellően alkalmazott önzetlenség, a gondoskodás, a szaporodási kényszer, hogy csak néhányat említsek. Ezeknek a kombinációja alkotja az Embert. Aki nem bűnös, elsősorban azért mert az evolúció nem ismert bűnt. A bűnt a papok találták ki, hogy élősködhessenek a többieken. Az élősködés pedig egy fegyver az életben maradásért. Ezek az eszközök eddig hasznosak voltak, elvezetett minket a mai fejlettségi fogig. Most azonban kiderült, hogy azzal a problémával nem tud megbirkózni, amit mi magunk okoztunk. Evolúciós zsákutcába kerültünk. Javíthatatlan hibánkkal találjuk magunkat szembe. Szükségszerűen ki kell pusztulnunk. A néhány túlélőnek nincs értelme, pontosan azért nincs értelme, mert az alaptulajdonságok megmaradnak és újra eljutnánk oda, ahol éppen vagyunk. De nem kell aggódni, nem lesz túlélő ember.
14 Camelia
Ez katasztófa!
Aki valamelyik tételes vallás fogságában vergődik, annak még véletlenül sem jut eszébe az, hogy a kereszténység a maga tanaival csak egy a nagy világvallások között.
Az nem jutott még eszedbe, hogy vajon miért éppen ebben hiszel?
Ha a világ egy más pontján születsz meg, akkor ugyanilyen meggyőződéssel hirdetnéd Allah és Mohamed dicsőségét, ugyanilyen átszellemült hevülettel hinnél a muszlim vallás hittanaiban, és János evangéliuma badarságnak tűnne számodra…
Ez olyan ellentmondás, amit nem lehet feloldani, mindenki a maga hitkalitkájában vergődik, de ez hogy lehetne hiteles, ha kalitkán kívülről nézzük?
Tibor ba
Ha tényleg igy lenne ahogyan most te kifejtetted, akkor hol a „Véletlen” szerepe a rendszerben, amire egyébként az egész evolucio épül?
Ez valahol önellentmondas.
Te azt érzékelteted, hogy minden eleve elrendeltetett és csak igy lehet sehogy mashogy.
Ha igy van akkor megbukott az egész evolucios elmélet. Ha ez igy lenne akkor a kezdeti össejtböl szükségszerüen és végtelenszer pontosan ugyan ez a folyamat ismétlödne, amit ma a föld evoluciojänak ismerünk.
Az evolucio nem csak a test szintjén történik, hanem a tudat szintjén is. Es pontosan ez biztositja azt hogy ezek valojäban egyszeri és megismételhetetlen folymatok lesznek.
23 Curix
A „minden ember bűnös” fogalom csak azt jelentheti, hogy az ember gondolkodóképességénél fogva képes felfogni tettei következményeit, és ezért élete során sokszor kerül olyan helyzetbe, mikor úgy tudja a saját életét, életkörülményeit fenntartani, céljait elérni, hogy tudatosan úgy cselekszik, hogy ezzel saját magát előnyösebb helyzetbe hozza, mint a vetélytársai.
Ennek lehetnek persze fokozatai, a legszélsőségesebb az, ha mások élete árán jutunk előbbre, de akár az is idetartozik, hogy a munkahelyemen kigondolok egy stratégiát, hogy tudok karriert csinálni, betölteni egy kívánt beosztást, és ezt titokban tartom a többiek előtt, nem segítem őket abban, hogy egyenlő feltételekkel harcoljunk.
A teljes bűntelenség egyenlő a teljes önfeladással.
Tehát ilyen értelemben minden ember bűnös, mert mindig rájátszik a maga előnyére másokkal szemben, csak a mértékében különböznek.
Az pedig, hogy a saját előnyére törekszik, azt az állatvilágból hozta magával, az evolúció azokat hozta előnyös helyzetbe, akik önző módon próbálták megszerezni a forrásokat a többiek rovására.
De az állatvilágban ez nem okozott problémát, mert a kialakult ösztönök szépen kimérlegelték az önzés és az altruizmus egészséges arányát a társas lényeknél, nem bízta rá az egyedek döntésére, hanem huzalozta az ösztönvilágukba.
Az ember értelme azonban sajnos ezt képes felülbírálni egyéni érdeke kielemzésével.
Szóval az értelem csábítása mindig meglesz az embernél, és az emberi populációnak egy része számára túl nagy a csábítás arra, hogy a többiek fölé kerekedjen.
És aki így motivált, az mindig lépéselőnybe kerül az altruista módon viselkedőkkel szemben, mindig ő kerül a hatalmi piramis csúcsára, mert ez elkerülhetetlen.
Na, ezért reménytelen a helyzet…
Ajaj, azt sem tudom, kinek írjak +1-ez, azaz, hogy egyetértek vele… Balázs hozzászólása nagyon jó, főleg a felmentő sereget illetően. Tibor bá’ „papság élősködése” mögött nagyon nagy igazság van. De hubab is kökeményen beletrafált a lényegbe, talán a legjobban. A keresztény egyház ősbűne a „másik orcád”, ami nem más, mint a rendszer elleni lázadás elnyomása, miközben halomra gyilkolásztak mindenhol mindenkit Európa szerte. (Az inkvizíció áldozatainak a száma erős propaganda, nem mennék bele, mert a kereszténység elleni hadjárat mögött komoly erők vannak, s nem véletlen.) Az iszlám is érdekes, pláne a vahabita, ami most trendi és olyan erőszak potenciál van benne, hogy Isten irgalmazzon nekünk. Hinduizmus… élősködés. Buddhizmus… mondj le, megszabadulsz. Végtelenségig lehetne sorolni, s mindegyik mögött ott sunyít a keletkezéskori és későbbi aktuál politika és hubab észrevétele.
Én maradok az Asatrú – modern norse /viking/ – hitemnél… 😀 rendkívül egyszerű, kábé semmit nem kell tenned, lehetsz mellette keresztény is akár, ha akarsz. Na jó, ha iszol egy sört, illendő a magasba emelned és Odinnak (Istennek) felajánlanod, mert szereti a sört… ez egy jelképes cselekedet amúgy. Egy valami azonban komolyan veendő, nem kell fogadalmakat tenni, esküdözni stb., de ha igen, akkor viszont be kell tartani, mert egy mai norvég – nem liberális barom – úgy ver szájba a be nem tartott ígéret miatt, hogy a fal adja a másikat; már ha követi az ősi hitvilágát, vagy még maradt benne az ősi szokásokból és erkölcsből; de ez mindenhol érvényes valahol.
Komolyra fordítva a szót, a vallási fanatizmus méreg és zsákutca, de azért az ősi „sámánizmus” hitvilága és a „modern” vallások közé ne tegyünk egyenlőség jelet; maximum a Tibor bá’ féle nincs Isten kijelentést, kinek hogy tetszik.
Nekem tök mindegy, ki miben hisz, csak ne akarjon megtéríteni, se azzal érvelni, pláne a gebasz utáni világban.
Hajaj… mi van itt. 😀
De hogy a bejegyzéshez is hozzászóljak: ~100-150 millió Forintért építetthető egy „Kupola” bunker 160nm-el. Belső térkialakításra van x verzió vagy egyedi. Földalatti; értelemszerűen. Persze a sok hülye amerikainak jakuzzi és plazma tévés nappalival készül, veszítve energiát és hasznos helyet. 😀
Tibor bá’ minden tiszteletem és ne vedd kötekedésnek 😀 de az utolsó mondatod nem jóslat, hanem alapvető logikai tény.
25. Tibor bá’
Amikor eljön az a pont, hogy nincs tovább, ha nem cselekszünk és a „felső 10.000” -ben tudatosodik, hogy őket mint „felsőbbrendűek” ugyanúgy veszélyezteti a kihalás mint a maradék 95%-ot, akkor véget fog vetni a túlszaporodásnak, migrációnak, Föld-pusztításnak.
Hogyan? – Legegyszerűbb vírusokkal, mint például az Ebola vírus. A hetvenes évek óta amióta megjelent, valahogy nem találják a vakcínát erre a vírusra (sem).
Onnan gondolom, hogy van még visszaút, mert ha nem lenne, akkor már ezek a személyek, (páholyok) cselekedtek volna.
Mire várnak még? – Egyrészt arra, hogy a tehnológia még fejlődjön, robotizálódjon a rendszer, ugyanis egy nagyobb mértékű járvány esetén kell majd valaki (valami) aki a hullákat eltünteti, feldolgozza és a jólétet továbbra is biztosítja, olyan valami ami dolgozik, fizikai munkát végez és képes előállítani számukra az élelmiszert és vizet, képes leszerelni a működő atomerőműveket amelyek egyedül leolvadnának.
Persze arra még nem gondolnak, hogy milyen unalmas lesz a jövőjük, mert minek a yacht és a Rolls, ha nincs aki előtt felvágni vele?
31 ha máról holnapra eltűnne 7 mrd ember, akkor a klíma azonnal elszállna. (Lásd 9/11 utáni hőmérséklet növekedést a kieső légi forgalom miatt.)
Ebola… pontosítanék: Ebolapox. Ez légúton terjedő változat (katonai), amit úgy hoztak össze, hogy a Feketehimlő (amúgy ez is szokásos rossz magyar megnevezés) variola vera vírusához „kapcsolták” az EBOV (korábbi nevén ZEBOV) vírust (zairei), amellyel a mortalitás 90% feletti és LÉGÚTON terjed, azaz nem cseppfertőzéssel és nem aeroszollal, hanem konkrétan légúton.
Mellesleg a veszettség hatásosabb lenne, mert az 100% mortalitású, ha légúton terjedő Rabiespox formában kerülne bevetésre. 2 éven belül kiirtaná az emberiséget. Az Ebolapox nem feltétlenül végezne totális irtást, mert túl erős, kvázi szétfolyik a páciens x távolság megléte esetén. Terítése nehezebb. Ellenben a légúton terjedő veszettség megállíthatatlan lenne, mert az inkubációs időszak alatt vérteszt nincs, senkinek nem tűnik fel, az inkubációs időszak változó időtartama miatt riasztást csak akkor tudnának adni, amikorra a lakosság zöme meg lenne fertőzve. Terítése nem nehéz.
DE… a klíma nem oldódna meg.
Amúgy jó az irány; nem gúny – komolyan mondom.
Viszont Tibor bá’ tagadja a háttérhatalom létezését, így zsákutcába sétálunk mi ketten. 😀
Háttérhatalom kapcsán, Tibor bá’: olyan hogy norvég elit, japán elit, orosz elit nincs, már mint az nem a háttérhatalom. Az egy igen szűk réteg, amely a gazdasági piramis csúcsán van. Már írtam erről – senkit nem érdekelt – tessék megnézni, hogy pl. a ruandai banánsör és banánszörp gyártójának ki a tulajdonosa, majd visszakövetni a szálat a piramison fel.
Azt csak halkan kérdezem, hogy a Roki család vajh miért finanszírozta annyira az antarktiszi expedíciót anno. (Kihangsúlyozom, nem a „náci-ufó” területen volt Byrd admirális, hanem a másik oldalon 😀 mert ezt is keveri majd mindenki.)
A krionika se érdekel senkit, pedig igen érdekes szál a gordiuszi csomóban. 25 millió év alatt 1 másodpercet öregszik a test a folyékony nitrogénben, nincs mikro sérülés, csak makro, de kicsit melegebben tartva a nitrogént, már makró sincs. Azaz a test ép. Hogy civilben 100 milláért rákban elhunytakat tesznek bele a tartályba… nem a melegebb nitrogénbe, egy dolog. A DARPA azonban nem ovi és a krionika programjukról NULLA infó. Hogy pár guantanamoi fogoly féléled és újra meghalt és újra feléledt, aztán végleg leadta a kanalat, arra mérget mernék venni. Ennyit a túlélhetetlenségről mellesleg. Csak itt sajna van pár tabu. 😀
Jovonk
Azt mär én sem tartom teljesen elképzelhetetlennek, hogy az emberek egy nagyon szük rétege az emberi müködés teljes feltérképezésehez eljutott, és a „rest of the world”-el azt csinäl amit akar. Anélkül hogy az tudna rola.
Ilyen szempontbol nézve a klimavaltozas inkäbb lehetöség mint csapäs.
A kulcs a felelösségvällaläs lesz.
Vällalunk e felelösséget a sajat életünkért vagy nem.
A ma embere ezt nem teszi meg.
” 25 millió év alatt 1 másodpercet öregszik a test a folyékony nitrogénben”
Jovonk
erre mondjuk nemes egyszerüséggel csak annyit kérdeznék, hogy:
na és? Mit csinäljunk ezzel az informäcioval?
Csak az EGO tudat szeretne örökké élni és pont az az egyetlen ami megszünik a fagyasztaskor. Ergo ez egy értelmetlen baromsag, mint az ember megannyi agymenése.
32: Meg ott a Project Avatar az első körben android test + emberi agy kombináció létrehozására, majd később agy sem kell majd hozzá, mert egy mesterséges egységbe lementik virtuálisan a tudatunk, vagy mi. Mármint akiknek van rá pár tízmillió dollárja, egyébként amerikai és orosz üzleti körök vállalkozása, még honlapjuk is van…!
32: Meg ott a Project Avatar az első körben android test + emberi agy kombináció létrehozására, majd később agy sem kell majd hozzá, mert egy mesterséges egységbe lementik virtuálisan a tudatunk, vagy mi. Mármint akiknek van rá pár tízmillió dollárja, egyébként amerikai és orosz üzleti körök közös vállalkozása, még honlapjuk is van…!
http://2045.com/
26: Én csak válaszoltam az előzőleg feltett kérdésre, hogy mit szól ehhez a Biblia. Azért másoltam be, hogy látható legyen a hasonlóság a többezer éves jövendölések és a most várt események között. És hogy miért a keresztény vallást fogadom el a többihez képest? Csak a Bibliát (és Jézust) tekintik konkrétan az Istentől eredőnek, a többi vallás alapítója sem állította soha, hogy ők istenek lennének, max próféták meg bölcsek, mint Mohamed meg Buddha, stb.
Camelia
Bibliaval van egy olyan problema hogy adott korok véleményformäloi kiforgattak es félremagyaräztäk. De vannak olyan szövegek is benne amik nem egyértelmüek.
De az is lehetseges hogy vannak egyes üzenetek, amik csak bizonyos fejlettsegi szint utan välik erthetöve.
Python
azt se tudjuk mi a tudat. Meg azt se hogy hol van. Mit akarunk rajt lementeni?
Ilyenkor kb. ugy mosolygok, mintha valaki logarlécre akarna Windows-t telepiteni. 😀 Nagyon beteg az emberi elme ha szabadjära engedik…..
34 Curix, javaslom olvass utána. Ennyit kezdj az információval.
Nem olvasok Jovonk mert egy baromság az egész. Pénzlehuzás semmi több. Pont mint a poszt lényege is nagyjábol.
Mond már el nekem mi a gyakorlati hasznod abbol, hogy 60 kg-nyi hus meg belsöség körül keringetik a nitrogént? Mert abbol ember a büdös életbe nem lesz, föleg nem 25 millio év mulva, de csak 1000 év mulva se.
40 – Curix:
A lefagyasztás megoldhatatlan, mert a test sejtjei felrepednek, amikor a víz kiterjed jégformában. Viszont, ha megoldják, hogy az agyat leszkenelik, akkor az emberi tudat átmenthető más testbe.
Tibor bá
Attol mi olyan mesze vagyunk mint Makó az Alpha Centauritol.
Ez igy jol hangzik, hogy leszkenneled az agyat. De pontosan mit szkennelsz? Azt sem tudják hol az informácio.
És ha leszkennelted az informáciot, azt hogyan tárolod? Wincseszteren?
És ha megvan a lementés azt hogy töltöd fel? Mikor töltöd fel gyerek korban vagy felnött korban? Gyerekre nem tölthetsz felnött tudatot.
Ha felnöttre töltöd akkor mi történik az illetö eredeti tudatával?
Ha a két agy nem egyezik meg teljesen szerkezetileg márpedig biztos hogy nem egyezik meg akkor mi történik? Tudatvesztés?
Szoval hagyjuk az agymenést. Mi azt hisszük hogy kurva okosak vagyunk aztán szart se tudunk.
Egyébként ez jo eséllyel sosem fog megvalosulni azon egyszerü oknál kifolyolag, hogy az agy nem ugy müködik ahogy mi azt most feltételezzük.
A tudat sosem lesz értelmezhetö az anyag szintjén. Ha nem nyit a tudomány ebbe a témában (is) akkor meg fog akadni.
42. Curix
Vannak akik már pedzegetik. Sőt elég komolyan nyomják. Szóval a tudomány is nyit, persze csak a kevésbé dogmatikusok.
Lehet hülyézni, de ez nem pénzlehúzás.
Jútyub Dienes István útban a tudatműködés fizikája felé
Szépen levezeti. Menő fizikus az ürge egyébként és transzcendentális meditációt is oktat.
Íme a megoldás: http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/emmerich-palmer-lelekfa-ebredok-10411.html
Huh Balázs ezt a fazont hagyjuk inkább….de tényleg.
Komolyan kérdezem, valaki azért rendelkezik azzal a képességgel, hogy előtte leellenőriz valamit, mielőtt kijelent egy vélt tényen alapuló cáfolatot.
NEM REPED FEL A SEJT, ez a mikro sérülés, ami nincs már az alapverziónál sem, csak makro sérülés. A melegebb nitrogén esetében makro sincs.
Curix, ki beszélt 25 millióó évről. Basszus, az egy adat arról, hogy a test metabolizmusa ennyire lelassul, azaz 25 millió év alatt 1 másodperc.
Mitől ne lenne ember, áruld már el?!! Láttál már embert úgy meghalni, hogy egy vékony kábellel megfojtja önmagát. Szinte vicces látvány, mert amint elszorítja a nyakat, a kar csak vízszintes magasságig képes remegve megemelekedni, aztán lekapcsol az agy és halott. Két perccel későbbi reanimálásnál él. Jééé, csoda történt. Öt perc után, ha nincs oxigén utánpótlás… nem él. Jééé, micsoda ördöngős dolog. A krionika lényege éppen az, hogy a halál pillanatában azonnal leállítják az agy működését, nem roncsolva, nem oxigéntől megvonva, hanem „hibernálva”. Azaz az agy számára ezredmásodpercek telnek el… biztos hallottál már arról, hogy jeges vízben meghalt embert negyed órával később is reanimáltak már.
Komolyan, ez a vitatkozás minden fiszfaszon konkrétan nevetséges már és egyszerűen széttrollozza a blogot.
Azt is mondtam, hogy a DARPA kutatási programja a lényeg, nem a pénzlehúzós svájci és többi, ahol meghal a páciens rákban, ergo eleve szarrá ment a szervezete, talán áttéttel az agya is. Nyilván azokból soha nem lesz reanimált ember. Á… f@sznak erőlködök…
Tényleg nem értem miért erölködsz Jovonk. Inkább meséld el hogy mit szeretnél mondani? Ha nincs tudatánál valaki akkor mi a bánatnak élni.
Egyébként minden nap meghalsz bizonyos értelemben ezt alvásnak hivják.
A tudatod minden nap bizik benne hogy másnap ujra bekapcsolhat.
De nem érte mit akarsz mondani?
Egyébként a hosszu idö után ujraélesztett emberek esetén szinte kivétel nélkül megváltozik a személyiség. Erröl amugy mi a véleményed Jovonk?
42 – Curix:
Olyan vagy mint az oroszlán, akit megtámadott egy tucat sakál. Ide-oda üvöltesz egyet, közben pedig forogsz (a témák között). Az én bejegyzésemből mindössze két szót léptél át: „ha megoldják”. Különben az alvás nem „kis halál” csak olyan jól hangzik, hogy mindenki hivatkozik rá. Ha leállítasz egy benzinmotort nem mondhatod azt, hogy bizonyos értelemben meghalt. Nem üzemel. Ez a helyes állapot.
46 – Jövőnk:
Ha összetett tőmondatokban kijelentesz dolgokat, akkor tényleg nincs értelme a párbeszédnek.
Ha az emberi agy 5 percig nem kap oxigénnel dúsított vért, elhal, illetve vegyileg felbomlik. Annak már annyi. A hideg vízbe fulladt ember teste fokozatosan lehűl. A metabolizmus a hidegben lelassul, tehát az agy nem 5 perc alatt hal meg, hanem a test hőfokának megfelelően annál több idő után. Nem kell ehhez nagyképűen betűszavak mögé bújni. Azt viszont magyarázd meg légy szíves, a megfagyott sejtfal miért nem reped fel. Arrafelé a jég nem erjed ki? Vagy a sejtekben nincs víz? Ezt szívesen elolvasnám.
49 Tibor bá’
ALCOR: alcor.org – About Cyronics menüpontnál választ kapsz a sejtfallal kapcsolatban.
CRYOSUISSE: cryosuisse.ch/en/
Tibor ba
Ha egészen konkrétak akarunk lenni még azt sem mondhatjuk hogy nem üzemel alvas közben, hiszen az agy ällandoan üzemel, akkor is ha alszunk.
De ha valaki a halält akarja elképzelni, akkor az olyan kellene legyen mint az älom nélküli alväs.
Nekem a szkenneléssel az volt a problémäm, hogy még odaig se jutottunk hogy egyältalän megoldhato e? Szkennelhetö e az agy informäciotartalma?
Elvälaszthato e az agy és az informäcio? Vagy olyat akarunk elvälasztani, amit nem is lehetséges. Még ezt a kérdést sem tudjuk megvälaszolni.
Es ekkor jön Jovonk hogy nitrogen meg 25 millio év meg ez meg az………….én meg persze hogy forgatom a fejem.
Mi sokkal többet képzelünk magunkrol, mint amit tényleg tudunk mint amire tényleg képesek vagyunk……
Majd a tudomäny megoldja…………………persze………..
Dehogy oldja…..
Curix nem egészen értem ám, hogy mi bajod 😀
Hol állítottam én olyat, hogy „majd a tudomány megold bármit is (a széles néptömegeknek, meg úgy általában)”?! Dehogy… maximum egyeseknek, ha egyáltalán. Azt se mondtam, hogy sikeres lesz ez számukra. Csak annyit állítok, hogy ha a krionika polgári kivitelben a gazdag hülyéknek itt tart, de közben a DARPA masszívan nyomja ugyanezt és arról abszolúte semmi info, akkor a DARPA jóval előrébb lehet már. Ki beszélt itt 25 millió évről??? Az egy elméleti érték, basszus 25 millió év alatt a reaktor fuccs, de még a kontinens is arrébb megy. 😀 😀 😀 Ne nézz már hülyének és ne játszd Te se azt!
” Csak annyit állítok, hogy ha a krionika polgári kivitelben a gazdag hülyéknek itt tart…”
Hol tart Jovonk, hol?
Az hogy néhäny szäz dusgazadag idiota nitrogenbe äztatja a testét vagy éppen csak a fejét az szämomra nem technologia kérdése hanem sulyos pszichés zavar.
Szoval hagyjuk mär ezt a faszsägot. Ez a kögazdag materialistäk gyermeteg hite. Mert ez az. Hisznek abba hogy majd 500 év mulva valaki kiolvasztja öket, közben ott fognak szétäzni a p…ba es soha senki nem éleszti fel öket.
Erről a kironika témáról nekem nem csak az jött le, hogy az átlagembernek elérhetetlen (tehát kár ebben reménykednünk), hanem az is, hogy ha a dúsgazdag döntéshozók elhiszik, hogy egy atombiztos bunker mélyén, nitrogénban ázva túlélhetnek egy atomháborút, akkor könnyebben megnyomják a „piros gombot”.
Szerintem erre akart utalni Jövőnk.
Nekem az bassza fel az agyamat (pedig nem kéne) hogy az ember mennyire semmit nem ért a sajät létezéséböl.
Az örök életet a természet mär rég megoldotta. A technologiät ugy hivjäk hogy:
Gyermek!
Az ilyen technologiäk, mint ez a nitrogénes vagy bärmely egyéb mäsik tökéletesen szembe megy mindennel, ami a mi valonk és ami a mi lényünk. Ezért nem lesz rä SOHA technologia, mert nem lehet.
Ez néhäny fostos EGO elkeseredett küzdelme, ami csiräjäban halälra van itélve.
HA, mondom HA mégis megoldodna. Mi lenne? Azt hogy MINDENKINEK azzä kell välnia. Ha csak egy ember az, akkor szenvedni fog örökre.
Ha mindenki az nem kell soha többé gyerek. Néha néha egyet le kellene gyärtani potlas gyanänt, ha valaki sulyos balesetben kimulik.
Belegondoltatok ilyen vilägba? Hogy ez mennyire beteges? Ez nem fejlödés, hanem kurva beteg.
Jovonk azt sem tudjuk megoldani, hogy az autokat benzin helyett valami mässal hajtsuk meg, ami fenntarthato….
Akkor miröl beszélünk mi most?????????????
Zed
ennek semmi köze az atomhaboruhoz. Ez egy psziches zavar. Betegesen nem tudja feldolgozni az elmulast.
>53 – Curix:
Teljesen jogos ez a felháborodásod. De az Ember annyi sok marhaságot hisz el, és hajt végre, hogy felesleges magad felhúzni vele. A kicsit is gondolkodó eleme pontosan tudja, hogy a halál = visszafonhatatlan és végleges megsemmisülés. A gondolkodó elmének ehhez nem fűlik a foga. Kitalál fűt-fát. Az egyik az isten és a túlvilág. Ez nagyon ingatag. Kitalálja tehát a nitrogénes lefagyasztást. Estleges, de jobb mint semmi. Kitaláltak már a (Tipler) Gamma pontot is, ahol isten egyesül az emberi elmével. Aztán kitalálták az átmásolható agyat, stb. szóval ezen nem kell kiborulni.
–
52 – Jövőnk:
Pedig írtál 25 millió évről. Én nem nézek utána semminek. Nekem elég, ha a lefagyasztott őszibarackot kiteszem egy tányérra és egy óra múlva ránézek. 😀
55 – Curix:
A benzin helyett lehetne hajtani a motort hidrogénnel. Hidrogént elő lehet állítani vízbontásból, ami elvégezhető napelemes elektromossággal. Ezt csak ki kellene dolgozni. Hogy miért nem teszik, azt nem tudom.
Újabban elképesztően szélsőség a gondolkodásod. A bűvös technológiában valóban sokan hisznek, de soha nem lehet tudni, mit old meg és mit nem. Minden esetre többet mit gondolnád. Például nekem több ezer színes fényképem van egy pendrive-on, ami mindössze 50x12x8 mm. Kiröhögtem volna azt, aki nekem erről beszél 50 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem fényképezni.
Olvassatok vissza, Jövőnk tényleg csak annyit írt hogy 25 millió év alatt öregszik 1 másodpercet.
Az hogy nektek ez már máshogy rögzül az már nem Jövőnk hibája hanem a tietek.
Olvasni meg kén’ tanulni, mielőtt valaki írni kezd.
A lemez nálatok akadt be ott hogy ki és minek fogja x vagy akár 25millió év után felolvasztani.
Hidrogént azért nem gyártanak, mert nagyságrendekkel drágább mint a földbe lukat fúrni és hagyni hogy jöjjön föl az olaj.
Elő kell állítani, sűríteni nagy nyomásra és úgy tárolni.
Ezek drága technológiák.
Mindezt fokozza, hogy a hidrogén a legkisebb elemek egyike, azaz egy vaslemezen átszivárog a molekularácson, azaz nem mindegy milyen anyagban vezeted, tartod.
„Például nekem több ezer színes fényképem van egy pendrive-on, ami mindössze 50x12x8 mm. ”
Tibor ba
ilyenkor tedd fel mindig a kerdest magadnak, hogy ezzel minöségibb életet élsz e.
Jobb e az életed, hogy azok nem albumban vannak, hanem pendrive-on?
„Újabban elképesztően szélsőség a gondolkodásod. ”
Ezt mär többektöl is megkaptam es magamon is erzekelem. A Pszichologia hasitäsnak hivja ezt a jelenséget. Nagyon nehéz belöle kijönni, mert nem tudatos.
De van benne egy jo nagy adag läzadäs is az emberi hülyeseg ellen. Amnek tulajdonkeppen semmi ertelme.
Re:31
Az igazi elit nem a Földön épít magának menedékhelyet, csak mellékesen jegyzem meg…
Ergo vastagon nem érdekli, hogy mi lesz a földi klímával, mert van B terve máshol.
Andräs
Ez kb. a következö olyan elmélet amitöl nem csak az elit de en is kifutok a vilägbol.
Egyebkent Andras legyszives kifejtened bövebben mire gondolsz?
Re:46
Ez a technika csak addig működik, míg megvan a „nemlétező” lélek, és test kapcsolata.
Csavar az egészben az, hogy ha elaltatva fagyasztanak le, akkor ez a szál nem szakad el(alvás lényegében ugyan ez), ezért a szerencsétlen delikvens oda van láncolva a testéhez, így ha 2000 évig frigóban van, akkor 2000 évig unatkozhat…
Nitrogén lötyögtetésen kívül kell még mást is csinálni, hogy ne legyél visszaolvasztott húscafat, csak ezt nem kötik az orrodra… Abban viszont egyetértünk, hogy működő technika már van, sőt ennél sokkal cifrább dolgok is vannak, ami már masszívan sci-fi kategóriába esnek…
Re:62
Nyilván kifut az emberek jelentős része, mert erre kondicionálták őket. 😉
Ma elfogadott világképek szépen felépített hazugságok, hogy ne gondolkozzál olyan dolgokon, amin nem szabad.
Nem kell elhinni, amit írok, ez az én személyes véleményem, de amit te látsz polgári űrkutatásban, az a proletár vakítás. Látványosan sok pénzért nem haladnak sehova, miközben a katonai kutatás már fényévekkel előrébb halad, szó szerint.
Amit ma látsz Mars kutatás, emberes Mars utazás alatt pontosan arról szól, hogy a közvéleményt szoktassák az előre eltervezett eseményekhez. Nézd meg milyen hype megy a fősodor űrkutatásban erről a témáról, de friss téma az Oumuamua üstökös is…
Kérlek alássan a háttérben már javában kolonizálják a Marsot, pár millió fő befogadására tervezve. Hozzáteszem nem a klíma miatt építik a B tervet,hanem egy csillagászati esemény miatt, ami hazavághatja/lakhatatlanná teszi a Földet úgy bő 2000 évre.
„Kérlek alássan a háttérben már javában kolonizálják a Marsot, pár millió fő befogadására tervezve.”
Andris
es a gyikemberekröl hallottäl e?
Tibor ba
neha nem tudom en vagyok e ennyire lemaradva itten az en maradi elkepzeleseimmel vagy a bloglakokkal valami valami baj…..
Re:65
Persze hogy hallottam. 😉
Kicsit túltolják ezt a témát, és már minden bokorba reptileket látnak, de főleg SorosbilderbergesRócsildos vonalon. 🙂
Előre szólok Curix, hogy kösd fel a gatyát, mert ebben a témában gyökeres változások lesznek… 😉
64 : „Kérlek alássan a háttérben már javában kolonizálják a Marsot, pár millió fő befogadására tervezve.” És mégis ki a fene akarna ott élni, ha megtehetnéd? Te igen? Mert én ezerszer előbb halnék meg, mintsem hogy ott éljek. Már maga a gondolat is totál beteges elmére utal, ugyanúgy mint a fentebb olvashatók. Bár én örülnék, ha az „elit” (boááá) odaköltözne, nem is érdemelnek semmi mást. Földi létet egészen biztosan nem.
66 – András:
Ki vagy tiltva. Hülyékre nincs szükségem.
60 – Curix:
Nem az élet minőségéről volt szó, hanem a technológiailag lehetséges dolgokról. Mellesleg ebben az egy témában nincs igazad. Nekem semmi bajom, hogy album helyett pendrive. Kivéve azt, hogy az albummal semmi baj nem történhet, ami a pendrive-ra nem érvényes.
–
59 – Nybbas:
Nem gazdaságosságról volt szó, hanem van-e alternatívája a benzin meghajtásnak. Mellesleg durván háromszor több energiát ad le, mint a nyersolaj származékok, és tárolni is lehet. Hegesztésnél évtizedek óta használják, a sűrítése nem olyan nagy dolog, hogy arra érdemes lenne kitérni. A földgázt is sűrítik.
–
59 – Nybbas:
Szerinted ez egy normális mondat?: „25 millió év alatt öregszik 1 másodpercet.” Tudod te mennyi 25 millió év? Az emberré váláshoz 200.000 év kellett. 25.000.000 év (azaz egy másodperc alatt) az emberré válás 125-ször megtörténhet.
Ettől függetlenül ha valamire utalsz, akkor ne nekem írd, hogy olvassak vissza, hanem idézz Ahogy mindjárt én is azt teszem! Na most, szerintem ez a mondatot pimaszság: „Olvasni meg kén’ tanulni, mielőtt valaki írni kezd.” Valójában védencednek kellene megtanulni írni, mert legtöbbször érthetetlen, amit ír. Csupán arra törekszik, hogy bennünk kialakuljon mekkora nagy tudással rendelkezik, rövidít, nem fejez be mondatokat, helyette pontokat ír, nagybetűs szavakat potyogtat, hiszen azt mindenkinek tudni kellene. Gyorsan megsértődik, örökre elköszön, de másnap már itt van. De nézzük ezt a mondatát: „25 millió év alatt 1 másodpercet öregszik a test a folyékony nitrogénben, nincs mikro sérülés, csak makro, de kicsit melegebben tartva a nitrogént, már makró sincs. Azaz a test ép.” Eltekintve attól, hogy ez az 1 mp öregedés 25.000.000 év alatt egy oltári nagy marhaság. Talán megérdemelnénk annyi kiegészítést, hogy miért?, mi az a mikró sérülés?, mi az a makró sérülés? Hány fokos a nitrogén eredetileg?, és mennyi a kicsit melegebb nitrogén? Mert ezek nélkül a mondat szart se ér és össze vissza hivatkozunk rá, mert különben kiakasztó.
67 – Camelia:
A Mars kolonizálása néhány millió ember számára akkor baromság, hogy nem érdemes vele foglalkozni. Lefogadom András azt se tudja mennyi ideig tart az odautazás. Mennyibe kerül egy út oda. Honnan vennének: oxigént a légzéshez, vizet és élelmet, valamint mi a francot csinálna néhány millió ember? Hol gyártanák az élethez szükséges dolgokat: ruhát, cipőt, gyógyszereket, textíliát, stb. stb. –
Ne írd le az „András” szót, mert megy az irományod a szemétbe.
Tibor ba
nekem nem a technologiaval van bajom.
Hanem azzal, hogy nem tudjuk hasznalni. Az emberi önzest soha nem fogja tudni a technologia ellensulyozni.
Az erkölcsöt sem tudja a technologia potolni,
Ha csak a tudomanyba pakolunk minden hitet, az ide vezet ahol most vagyunk.
Fejeket pakolnak nitrogenbe remelve az örök eletet, meg hasonlo baromsagok……
A Buddhizmus es a tudomäny sokkal több helyen kompatibilis mint gondoltak.
Azt talälnäm egy szerencses egyvelegnek ha a kettö valamilyen uton modon összefonodna es egy uj vilägmeretü filozofiat hozna letre.
A krionika nem 100 millába kerül, hanem nagyjából 10 millió forintért (36000 USD) elérhető már, sőt ha csak az agyadat akarod berakatni a mirelitbe, az csak öt.
http://kriorus.ru/en/Human-cryopreservation
Ezt igazából már a középosztály is ki tudná fizetni, csak kérdés, hogy minek…
Egyelőre nincs olyan technológia, amivel a lefagyasztott állapotból újra lehetne éleszteni az embereket. Tulajdonképpen a nitrogénben tartósított testek, olyanok, mint Schrödinger macskája; egyszerre tekinthetőek élőnek és holtnak is, amíg ki nem veszik őket a nitrogénből és nem próbálják őket ismét életre kelteni.
Állítólag sikerült már 40 000 éves, a permafrosztba belefagyott fonalférgeket újraéleszteni, de hogy embernél mikor lesz / lesz-e ez valaha működőképes megoldás, az nem garantálható.
72 – Avatar:
Az INDEX nem hivatkozási alap. Semmihez se értő újságírók marhaságai. Még számolni se tudnak. INDEX: „a CO2 most 146 százalékkal magasabb, mint az ipari forradalom előtt volt.” Hülyeség. Akkor 280 most 410 (2018.június) ppm. 280 = 100%, 410 = 146 %. A különbség, vagyis a növekedés = 46 %. Ennyivel magasabb, nem 146 %-al.
Tibor bá’ elárulnád, hogy miért személyeskedsz velem és hánytorgatod fel a múltat, miközben mással vitatkozol?!! Igazából nem is érdekel a válasz, és ez nem megsértődés.
74 – Jövőnk:
Ha 58. alatti Nybbas-ra rászóltál volna, hogy ne hozza elő a személyedet (lett volna rá egy egész napod), akkor az én bejegyzésemre sose került volna sor. Ráadásul Nybbas pimaszkodott is egyet velem, ami minimum egy személyeskedés. Vagyis, panaszodat nála nyújtsd be (különben jogos).
73: De én nem is hivatkoztam az indexre ebben a hozzászólásomban!
Azt meg pláne nem értem mi köze a CO2 koncentrációs számolási hibának a krionikához.
76 – Avatar:
Akkor egy másikban 😀
Emberek, ne kapjunk hajba a fagyasztási eljárások miatt.
Nem akartam belefolyni a vitába mindeddig, csak most, mikor keményebb szavak kezenek megjelenni a blogon, és kár megharagudni, vagy leszólni egymást olyasmiért, ami NEM ÉRI MEG az egész vitát.
Közelebb vagyok a témához, mint hinnétek, mert nem csináltam soha titkot abból-mert NEM TITOK – a fiam volt pályafutása a MAMRAM diviziónál.
Róluk bárki olvashat az interneten, én csak annyit teszek hozzá, amit a fiam mondott, éspedig egész véletlenül a topic cimével teljesen egybehangzóan „vannak a bolondok és a még bolondabbak”.
Nincs az az eszement, holdkóros, az elmebajt nem suroló, hanem alaposan benne leledző ötlet, elképzelés,sci-fi, vagy a égvilágon akármi elképzelhető vagy az ellenkezője, olyasmik amelyekért civilben te csak az ÖTLET MIATT csakhamar egy gumifalú szobában találnád magad kezelés alatt, amit ezek ott ne próbálnának megvalósitani, de legalább is utánajárni és kisérletezni vele.
Nem is egyedül, de szükség esetén egy világhirű kutatóintézettel karöltve. Akárhányszor néha hazajött a gyerek, mondott néha itt-ott egyet-mást
Nos, ennyi felvezetés után térjünk a lényegre, és legyen ez curix barátunk nagy napja:
A fagyasztás egyelőre a jövő zenéje, amúgy mindenestől.
Tibor bának is igaza van a sejtkárosodássak,és a fiam réges régi szavait idézem: „kivették az öreget a fagyasztásból, minden rendben, vissza az életfunkciók, de nem egészen másfél nap után a bácsi úgy nekikezdett bűzleni, mint egy igazi holttest!”
Most is hallom nejem megbotránkozó hangját: ebédelünk, ezt most hagyd abba, az asztal mellett vagyunk!!!!!
Ennyi a fagyasztásról.
69. Tibor bá’
„…. Hegesztésnél évtizedek óta használják, a sűrítése nem olyan nagy dolog, hogy arra érdemes lenne kitérni. A földgázt is sűrítik…. ”
Amit írtál értelmetlen. Nybbasnak igaza van – sűrítése, tárolása kihívás, például egy zárt tartályból pár hét alatt elszivárog a hidrogén. Azonkívül nem lehet összehasonlítani a földgázzal, mivel teljesen más anyag. A földgázban a hidrogén szénhidrogén vegyület formájában van jelen. Ennyi erővel azt is mondhatnád, hogy használjunk vizet, hisz abban is van két rész hidrogén egy rész oxigén mellett.
Másrészt egyetértek azzal, hogy a hidrogén az egyik legjobb megoldás lehetne. Teljesít olyan kritériumokat, amelyek miatt annyira beváltak a fosszilis üzemanyagok is: felhasználási folyamata lehet független az előállítás folyamatától, tárolható, szállítható.
Lefordítva egy példa: előállítása olyan helyekre tervezhető, ahol rendelkezésre állnak megújuló energiaforrások (vízi erőmű, szélerőmű, árapály erőmű, stb…), ez gazdaságossá teheti előállítását még akkor is, ha az fajlagosan több energiába kerül, mint amennyivel a végtermék rendelkezik. Megfelelő technológiával tárolható és szállítható. A folyamat végén pedig gyors az utántöltése (pl. autó megtankolása a kúton).
A technológia már évtizedek óta rendelkezésre áll, „csupán” a gazdaságos tárolás (és ezzel együtt a szállítás) nem megoldott. Hogy miért nem, az számomra rejtély, és nem is akarok foglalkozni vele, mert tartok tőle, hogy túl messzire vezetne.
79 – sleeper:
Te írsz hülyeséget, és akkor az én írásom „értelmetlen”.
Ez a te első hülyeséged: „zárt tartályból pár hét alatt elszivárog a hidrogén” – Ha elmész egy lakatos műhelybe, fogsz találni egy oxigén és egy hidrogén palackot. Akkor cserélik őket, amikor kifogynak, és az nem pár hét eltelte előtt.
És akkor te idézd ide az én „értelmetlenségemet”!
Folytatom: „Azonkívül nem lehet összehasonlítani a földgázzal, mivel teljesen más anyag.” Na ne mond! Ki hasonlította össze? És akkor elmagyarázod nekem, hogy a propán, bután, stb. szénhidrogén. Nahát! Én csak annyit írtam, hogy azt sűrítik. Nyilván akkor a hidrogént is lehet sűríteni. Azaz van rá kidolgozott technológia. Az is tetszik, hogy megmagyarázzátok a hidrogén atomsúlya majdnem egy (deutérium, trícium).
Folytatom a hülyeségeidet: „földgázban a hidrogén szénhidrogén vegyület formájában van jelen.” Akkor miért van mindenki beszarva a szénmonoxidtól. Ott az életet fenntartó oxigén a szénmonoxid vegyület formájában van jelen.
De itt nem álltál le, folytatod: „Ennyi erővel azt is mondhatnád, hogy használjunk vizet.” milyen logika mentén mondhatnám „ennyi erővel”? A víz = elégetett hidrogén. A propán és társai elégethető szenet és hidrogént tartalmaz. „Ennyi erővel”? Ennyi erővel írhatnál értelmesebben is.
Tibor bá’ kedves!
Van egy mondás, hogy akinek nem inge…
Most is én vagyok a pimasz, mert mindent felkapkodsz magadra?
81 – Nybbas:
Kifejtenéd egy kicsit érthetőbben?
Hidrogén tárolásának korlátairól szóló cikk:
http://www.omikk.bme.hu/collections/mgi_fulltext/energia/2005/07/0707.pdf
Ennyi erővel az elektromos hajtás sem lehet probléma, mert hiszen akku van dögivel, áram is van ontják az erőművek.
Aztán mégse ennyire egyszerű a dolog.
Nem minden a józan paraszti ész, nem véletlenül tanítják 5 évig a szakosodott mérnököket sem.
Aki ért valamennyire a mérnöki tudományokhoz az nem próbálja a hegesztő hidrogéntartályból levezetni a hidrogén energetikai hasznosítását, mert az iskolatársai fogják először körberöhögni.
Szerintem érthető amit írtam.
Egy szint alatt nem szeretnék diskurálni, ha nem érted hát akkor nem érted.
80. Tibor bá’
nem figyelsz, és csak fújod a magadét. Kevered a hidrogént a hidrogén vegyületeivel. Ráadásul olyan kifejezéseket használsz, hogy „nyilván akkor…” – ha van egy diófám meg egy almafám, nyilván akkor az almának is kívül a héja, hiszen mindkettő fa. Vagy nem.
Vagy nézzük mit is jelent az hogy sűrítik? A hidrogén atmoszferikus nyomáson csupán iskolai kísérletekre jó (esetleg merev törzsű léghajókban, de ott a szerepe statikus). Ahhoz hogy például egy autóban értelmezhető mennyiségű energiát vigyél magaddal vagy cseppfolyósítod a hidrogént, vagy magas nyomáson tárolod. A magas nyomás ebben az esetben 350 de egy ideje inkább már 700 atmoszférát jelent. Ez a két kvázi szabvány van ma elterjedve. Ekkora nyomás nem játék, plusz ehhez jön még a jelentős a veszteség ami a hidrogénnek a tartály falán átdiffundálásából adódik. A cseppfolyósításhoz pedig tudni kell, hogy a forráspontja asszem 20 Kelvin körüli. Ez kb. -252 Celsius, és csupán 20 foknyira van az abszolút nullától. Ilyen hideg éjjel sincs a Hold felszínén sem.
Tehát technológia van, de nem gazdaságos. De a legnagyobb tévedésed, hogy a földgázt, propánt, butánt egy kalap alá veszed az elemi hidrogénnel. Mint írtam: a földgáz, propán és bután (pl. az LPG) vegyületek, teljesen más tulajdonságaik vannak, mint az elemi hidrogénnek.
85 – sleeper:
Ki a fene vette egy kalap alá a földgáz és a hidrogént. Megpróbáltok hülyét csinálni belőlem azzal hogy elemi dogokat magyaráztok nekem. De a legnagyobb baj, hogy félreértitek, amit írok. Nem kérdeztek rá, félreértitek.
Te próbálsz faék egyszerűségű levezetésekkel igazolni valamit.
Erre írtam, hogy nem véletlen az 5 év mérnöki képzés, nem ennyire egyszerűek a dolgok, nem is hiszed mennyi minden apróságon múlik, hogy valamit lehet-e gazdaságosan működtetni vagy sem.
Az ellenvetésekre nem kellene valamit reagálni érdemben?
Vagy esetleg azt mondani hogy upsz, bocsika, nem értek hozzá.
Most akkor miért is nincs hidrogén hajtású autó forgalomban?
A hülyék! Pedig ha hegeszteni lehet vele akkor az autó is menne tőle.
87 – Nybbas:
Nekünk nem érdemes vitázni, mert nem egyformán gondolkodunk. Te diffúzióval fenyegetsz, amire azt válaszolom, ha a hegesztésnél a hidrogén palack kellően tudja tartani a hidrogént, akkor gépkocsiknál se lehet megoldhatatlan. Amit te úgy fogsz fel, hogy azt állítom, ha hegeszteni lehet vele, akkor az autó is menne tőle, ami egy igen suta (de nem hamis) állítás lenne.
Ha ez nem győzött meg, akkor folytatom: „Erre írtam, hogy nem véletlen az 5 év mérnöki képzés, nem ennyire egyszerűek a dolgok, nem is hiszed mennyi minden apróságon múlik, hogy valamit lehet-e gazdaságosan működtetni vagy sem.” Ez mit jelent, hogy van egy mérnöki diplomád 5 év képzés után? Engem pedig a teológiai képzés második évéről kivágtak, mert megdugtam egy apácát? És isten helyett abban se hiszek, hogy mennyi mindenen múlik a gazdaságos működtetés? – Ezzel az a probléma, hogy szó sem volt gazdaságosságról. Arról volt szó, hogy benzin helyett mi hajthatja meg az otto motort. Az elméleti válaszom a hidrogén volt. Innentől kezdve ment a mellébeszélés és a szavaim kiforgatása. Na még egy mondat. A témával nem foglalkozom tovább.
Ez volt az inkriminált állítás:
„A benzin helyett lehetne hajtani a motort hidrogénnel. Hidrogént elő lehet állítani vízbontásból, ami elvégezhető napelemes elektromossággal. Ezt csak ki kellene dolgozni. Hogy miért nem teszik, azt nem tudom.”
Erre válaszoltuk, hogy azért nem teszik mert nem gazdaságos.
Bővebben pedig se pénzbelileg se energetikailag nem éri meg.
Eroi-ja a folyamatnak kisebb 1-nél, pénzbelileg pedig azért nem éri meg amit a linkben megadott cikk részletez azaz spec anyagok, drága eszközöket eredményeznek.
A benzin, diesel, biobenzin, biodiesel, de még a hibrid vagy tiszta elektromos hajtás is olcsóbb.
Elméletben fúzióval is lehet energiát csinálni, csak még nem sikerült senkinek. 🙂
Ha az apácát is csak elméletben próbáltad fel attól még szűz maradtál. 🙂 🙂
A hidrogéncellás járművek mennek már vagy 15-20 éve. Azokkal mi van?
Vagy már kidobták őket? Izlandon volt pl. egy csomó ilyen busz.
Egyébként meg az elektromos autók jóval egyszerűbbnek, olcsóbban előállíthatóak (meg gondolom biztonságosabbak is, mivel nem kell egy hatalmas nyomású palackon ülni).
Minek a vizet bontani, a hidrogént tárolni, csűrölni, ha az elektromosságot közvetlenül is fel lehet használni?
Hamarosan kijön a Tesla full elektromos kamionja, ami egy feltöltéssel 36 tonnás teherrel(vagy összsúllyal) 800 km-t megy. Legalábbis ezt ígéri a gyártó.
Az elektromos hajtással az a baj, hogy az energiasűrűsége jóval kisebb mint a benziné.
Az akku előállítható, de az hogy a teljes járműpark lecseréléséhez szükséges akkut képesek vagyunk-e legyártani egyáltalán az egy nagy kérdés. Ez többszöröse az eddig gyártott akkumennyiségnek.
Ráadásul az eddig ismert és gyártásra kész akkufajták öregszenek is.
Akkor lesz ebben áttörés, ha lesz olyan akku ami jobban közelít energiasűrűségben a benzinhez, és párhuzamosan javul az öregedés-elhasználódás időtartama is.
Jelenleg egy tesla luxusjármű: drága; nem tud 400km-t menni ha fűteni/hűteni kell az utasteret vagy ha sportosan vezet a sofőr; nem tudjuk meddig bírja az akkupakk csere nélkül (motorcsere szintű költség); a gyorstöltés hatása sem ismert (elméletben rongálja az akkut).
Egyszóval nagyon kísérleti fázisú a dolog, de már legalább forgalomban vannak.
Biztonság kérdésben pedig:
Sem a benzintank berobbanását, sem a gáztank felrobbanását, sem az akkupakk kigyulladását nem lehet túlélni ha nem tudod időben elhagyni a kocsit.
91.
És a hibriddel mi lehet a baj? A legtöbb ember igényeit kiszolgálná, mert naponta 10-20-50 km-t autózunk és csak néha megyünk ennél nagyobb távokat, amikor a belső égésű motorra is szükség lenne. Egy jó hibrid volna a legjobb a felhasználók 80+%-ának, mégis valahogy a teljesen elektromos hajtás terjed.
Egyébként nem csak Tesla van. Most jött a Hyundai-nak egy SUV-ja, 12 millió forint, hatótáv 480km. Ez már nem olyan rossz, bár még mindig kicsit drága.
Energiasűrűségben igazad van, a legjobb akkuknál is jóval kisebb, mint a benziné, viszont jóval kisebb, könnyebb motor és váltó(lehet nem így hívják) van az elektromos autókban.
Bár még nem láttam ilyen számítást, de kíváncsi lennék, hogy ha összeadjuk egy benzines autónál a motor+váltó+benzin súlyát és összevetjük egy hasonló kategóriájú, nagyságú elektromosnál az akku+motor+áttét súlyával, akkor hogy néz ki a helyzet.
A hibrid szerintem sikeresebb történet, azért amit írsz.
Van is belőle már szinte minden gyártónál, míg tiszta elektromos elvétve akad csak.
Városi ingázósban jól kijönnek az elektromos hajtás előnyei, de mégis tud vele menni az ember hosszabb távra is akár.
Hátránya hogy nem spórolod meg a robbanómotort sem a kapcsolódó hajtásláncot, hanem pluszban van (a kisebb) akkupakk és elektromotor.
90. Gyarmathy
hogy árnyaljuk kicsit a képet:
a kis hatótávot azzal próbálják kompenzálni, hogy nagyobb akkupakkokat raknak az autókba a gyártók. A 400+ km hatótáv jól hangzik, viszont míg ha egy benzin/gázolaj/LPG/CNG kocsiból kifogy az üzemanyag, akkor odamész a kútra és megtankolod 5 perc alatt, addig az elektromos autót rá kell csatlakoztatni a töltőre, és várni míg feltöltődik. A nagyobb akkumulátor = hosszabb töltési idő, és mai legnagyobb akksikat már nem is tudod feltölteni egy normál otthoni töltővel egy éjszaka alatt teljesen. Lemész 400 km-t, este leállítod a kocsit, és reggelre még mindig nincs feltöltve. (Ráadásul a fűtés meg a hideg durván csökkenti, akár felezi is a hatótávot)
Gyorstöltővel viszonylag gyorsan feltöltheted, de technológiai okokból ez csak kb. 80%-ig működik – ez sem 5 perc – utána lassú töltésre vált. de ilyen töltőd otthon még jó ideig nem lesz, másrészt azt sem propagálja senki, hogy az akkumulátort korlátozott alkalommal töltheted, ahol a töltések száma számít. Ergo, ha csak 80, vagy mondjuk 60%-ra töltötted, az a te bajod, akkor is máris egyel csökkent a lehetséges töltések száma.
95 sleeper:
„másrészt azt sem propagálja senki, hogy az akkumulátort korlátozott alkalommal töltheted, ahol a töltések száma számít. Ergo, ha csak 80, vagy mondjuk 60%-ra töltötted, az a te bajod, akkor is máris egyel csökkent a lehetséges töltések száma.”
Ez lítium akkuknál egyáltalán nem így van. Ha pl. mindig csak 40% és 80% között használod akkor kb. megnégyszereződik az élettartama a töltések számát illetően, ugyanis a maximális töltöttség és a mélykisütés árt neki a legjobban. Már a 90%-os töltési korlát a 100% helyett is számottevően javítja az élettartamát. (A gyorstöltés mellékhatásaival most ne foglalkozzunk.)
Persze a 40-80% közötti használat 40%-os effektív kapacitást jelent, úgyhogy nem feltétlenül gazdaságos. Mobiltelefonnál ezt a korlátot könnyebb lehet betartani, mint egy elektromos autónál.
96. d311c
Köszi az infót. Azért érdekelnének a gyorstöltés mellékhatásai is, akár röviden, jelszavakban
Re:97
Gyorstöltésnél rendszerint az anód és katód anyagba nagy sebességgel áramló ionok károsítják a befogadó struktúrát, csökkentve a kapacitást, ezáltal hamarabb öregszik a cella. Rosszul hangzik, de vegyük azt is figyelembe, hogy egy 80-100kWh akkucsomag 1C-vel való töltése is 80-100kW teljesítményt jelent, és mivel a Li-nak nagyon kicsi a fajsúlya, ezért természeténél fogva jól tűri a nagy tötés-kisütési áramokat, szemben pl az ólommal. Ólomnál standard 1/10C-vel kell tölteni(itt is vannak kivételek), ezzel szemben a Li alapú akkuk röhögve tölthetőek több C-vel(Coulombbal). Láttam olyan lítium-titanát oxidos akkut, ami üzemszerűen 30C-vel tölthető, ami 100kWh bank esetén 3000kW töltési teljesítményt jelent…
Kis akkus plug-inek, és kis akkus tisztán villanyos autóknál kritikus ez a probléma, de nézve a villanyautó ipart, nagy akkuk felé mennek, ergo az első szériás autóknál lesz ez probléma 10 év használat után.
Mellékesen jegyzem meg, hogy egy középmezőny fogyasztású villanyautó durván 15kWh/100km fogyasztással üzemel, jobbak 10-11kWh-val is megelégszenek.
Ami bő 1-1,5l gázoljanak felel meg.
Ennyire hatékony egy villanyhatás, nem csoda, hogy serényen verik a szöget a belső égésű motorok koporsójába a villanyautók…
98.
Bizony, energiasűrűség még nem az igazi az akkuknál, de a hatékonyság 90% vagy afeletti az elektromos autóknál, mivel ha vigyáz az ember a fékezgetéssel, akkor még az az energia nagyrésze sem vész el, mivel visszatöltődik.
A kínaiak állítólag előállították a szilárd akkumulátort. Energiasűrűsége majdnem kétszere a Litiumos akkuknak, (400W/kg) töltési idejük is rövidebb.
Sajnos többet nem tudtam meg, de ha ez igaz, az nagy előrelépés.
https://hvg.hu/tudomany/20181121_kina_szilardtest_akkumulator_csinghua_egyetem_kunshan
Re 98
„ezzel szemben a Li alapú akkuk röhögve tölthetőek több C-vel(Coulombbal). ”
Az akkuknál megadott „C” érték az a maximális töltőáram ( Pl 150 A ) és az amperórában kifejezett tárolóképesség ( pl: 15 Ah ) hányadosa. Egy 5C-vel jellemzett 1 Ah kapacitású akkut max 5A áramerősséggel lehet tölteni és így elvileg, ideális esetben a töltés 1/5 óráig (12 perc) tart. A Coulombnak mint mértékegységnek ehhez semmi köze.
Re:100
Akkutechnikában teljesen elfogadott a Coulomb kifejezés, sőt mivel általánosságban beszélünk különböző akkutípusokról, nincs is értelme Ah beszélni, mert nem ismertek a kapacitások… A K, vagy C érték jól jellemzi az adott akkutípus terhelhetőségét, ezért tetszik nem tetszik használják műszaki szakzsargonban. ?
93.Gyarmathy
Tessék, információk első kézből:
Nejem Toyota Auris Hybrid Sinergy gépkocsija, amelyben egy 1800 köbcentis benzin szervomotor segit rá a gépkocsi aljába beépitett hatalmas akku munkájába.
Az akksit a kerekek forgási energiája tölti, de ez persze nem elég, a benzinmotor a veszteséget van hivatva pótolni, valamint nehéz terepszakaszokon teljesen átveszi a meghajtást.
Teljes menet távolság 750-850 km. +-, üzemanyagfogyasztás-terepviszonyoktól függően 3,2-5,5 l/100.
A nagy probléma ott van, hogy a gépkocsi sokkal drágább, mint egy hagyományos, továbbá az akku garanciális élettartama csak 4 év!
Összegezve, kedves Gyarmathy, jó, de még messze nem az igazi megoldás.