Tibor bá’ onlie
A (2581) alatti poszt vérszegény hozzászólásaiból ítélve fanyalogtok a témától. Rosszul teszitek! Az I. világháborúval sikerült Európának kiütni magát. Ott az egyedüli győztes Amerika volt. Onnantól kezdve szép lassan az USA vette át a vezető szerepet. A modern emberiség kultúrájának változásai kizárólag onnan indultak ki. Ady rosszul fogalmazott. Valójában azt kellett volna írnia, hogy „vigyázó szemetek USA-ra vessétek”.
Az első nyilvános csók amerikai filmen csattant el. Ott lett menő a nőknek adott esetben pantallóban megjelenni, cigarettát szívni, két részes fürdőruhát felvenni, a bikinit kitalálni. Amerikát először Ausztrália követi, majd Anglia, innen Nyugat Európa, aztán közép és kelet. Természetesen megérkezik hozzánk is. Így volt ez a feminizmussal, a női keblek egyre kihívóbb mutogatásával, a hónalj borotválással, amit a punci követett. Onnan indult el a „bársonyos forradalom” azaz a csoportos szex, meg a többiek. Miből gondoljátok, hogy a poliamori ide nem teszi be a lábát, és nem lesz egy idő után divatos? Akkor akarod elkezdeni a hüledezést, amikor a lányodnak két férje lesz, és nem fogod tudni, hogy az unokádnak melyik az apja? Nem lenne okosabb, ha most fejtenéd ki a véleményed, és kapnál tippeket, hogy kerülheted el, hogy a fiad ne legyen No 2. egy kínai feleség mellett? 😀 Mert onnan indult el a PC és egyéb „áldás” is.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Tibor bá’, ebben igazad van, Amerikából indult minden mocsok, elvégre bűnözők és szabadkőműves barmok alapították. Mint ahogy a multikulturalizmus is Amerikából indult, a western hősök helyét átvették az import néger rabszolgák, most meg már a 340 milliós Amerikában még a felét sem éri el a fehér bőrű emberek száma, néger (polkorrekt ostoba módon: afro-amerikai) és mexikói, arab és egyéb vér van közöttük. No meg zsidó, hiszen nagy részük nem fehér bőrű.
Magyarországon szerintem mindig is voltak ilyen csoportszex betegek. Én úgy vélem, aki képes ilyenben részt venni, az súlyosan és mentálisan retardált, orvosi kezelésre szorulna. Aki férfiként ilyenben részt vesz, abban meg látens vagy nem is biztos, hogy látens homoszexuális hajlamok vannak. És persze végtelenül primitív „emberek”.
Működik itt minden, bordélyházak mindig is voltak, volt, amikor engedéllyel is (ha Krúdyra gondolsz). Volt itt szokásban az is, hogy a kedves „papa” a kamasz fiát elvitte bordályházba, és bárcás kurváknak hívták őket, mert az orvosi engedély neve bárca volt.
Viszik most a magyar nőket, lányokat Svájcba, Hollandiába és egyéb helyekre nyilvános házakba.
És bizony jártam úgy pl. a IX. Ferenc körúton, hogy bementem egy pohár sört meginni és kiderült, az emeleten működik (rendőri elnézés mellett) egy kupleráj. Még a kiszolgáló is elismerte. Éppen tartottak felfelé a férfiak egyedül, csodálkoztam, hogy ital nélkül miért mennek az emeletre.
Dúl a homoszexuálisok és leszbikusok világa, de azok is mindig voltak.
Szóval a magyar ugyanolyan undorító nép, mint a többi, ebben a tekintetben, de az biztos, hogy Amerika, Németország, Hollandia viszik a prímet, és ha nem soroljuk a fejlett országok közé, akkor Ázsia, de Oroszországban is nagy problémák vannak. Afrikában meg egyenes szokás a szadista módon történő gyermek és kislány megcsonkítás…
Soha nem értettem, hogy ha egy rendes család felnevel egy rendes lányt, akkor
hogy jön ahhoz bárki, hogy a szülőket, nagyszülőket semmibe vegye és luknak nézze a nőt, pinának.
Merthogy a magyar férfiak agya helyett spermium van a fejükben, vagy ha nem spermium, akkor vízfejűek. Csak kívülről nem látszik rajtuk, elég elkezdeni beszélgetni velük.
Talán a Kádár rendszer egy két joviális idősebb urai, akik még KALAPOT hordtak, öltönyt, felöltőt, azok még ismerik azt, hogy tisztesség, férfi tisztesség. Egy részük legalábbis.
Kádárra mindig megpróbálták ráfogni, hogy a nőket üldözi, szerintem nem volt szeretője, amikor a végleges feleségét megtalálta. Egyébként a honey-trap (hívhatnánk mézes csapdának, nem tudom, mi az igazi magyar megfelelője) a „politikai” világ egyik zsaroló eszköze volt és maradt is.
Azért annyit még hozzátennék, hogy ilyen erkölcsi viszonyok kizárólag olyan társadalmakban alakulhatnak ki, ahol a vezető réteg (kormányzó réteg) maga sem mutat példát, ahol a bűnözés, a hazugság, a korrupció kb. 50-80 %-os arányban van jelen az adott társadalom gazdaságának működésében. Márpedig a korrupciós indexek a világ vonatkozásában bizony elég gyengén állnak, igen magasak.
Én azt hiszem, a kettő, az erkölcsi szabadosság és bűnözés, korrupció, átverés gazdasági téren, elválaszthatatlan egymástól.
És akkor még a kamuzó vallásokról nem is ejtettem szót 🙂 🙁
És a legborzasztóbb dologról pedig mélyen hallgatni akarnak, Magyarországon is működik, angol nyelven és más nyelveken Európában megjelennek róla cikkek, meg Amerikában is. A Luciferista, sátánista és egyéb kultikus GYERMEKEK elleni szexuális erőszak, erőszakolás közben filmfelvétel készítés, gyermekpornó site-ok működtetése és sok sok kisgyermek megölése a szexuális erőszak után. Épp nemrég olvastam, hogy Hollandiában, Belgiumban, a NATO csodás tagjai körében, természetesen az Illuminati és amerikai vezetés, és szabadkőműves szervezetek körében, főképpen Európában Svájcban, igen nagy „dolog”-nak számít gyerekeket megerőszakolni és feláldozni, azaz megölni őket.
Erről is kell beszélni, nemcsak a felnőttek egymással való szórakozásáról, mert a gyerekek a legvédtelenebb kisemberek.
1 – Olympia:
Szerintem Olympia elveted a sulykot. Nem is kicsit, nagyon. Az emberi szexualitást (is) hormonok szabályozzák. Igaz, a hormonoknak lehet parancsolni, ha muszáj, de minek. Ha a papok pedofilok, ha a férfiak lyuknak nézik a pinát, ha a nők tömegesen mennek el prostinak, amelyik nem megy el, az a férjét használja fizető vendégnek. Szóval egy ilyen világban te állsz a szikla tetején és világítod az emberiség felé a nemi erkölcsöt, és persze azt hiszed, hogy igazad van. Közlöm veled, hogy nincs. SAJNOS, a többség dönt. Ha 100 ember között 98 skizofrén lenne, akkor engem ketrecbe zárva, pénzért mutogatnának. Mivel te se a 98 %-hoz tartozol, téged ugyan nem zárnak ketrecbe, de csendben nem tartanak normálisnak. Szép dolog, hogy harcolsz az erkölcsös életért, de hidd el nekem, tökéletesen feleslegesen.
Az én kormban már semmin sem lepődik meg az ember. Egyáltalán, mi a pláne a poliamoriában? Sokan tartanak szeretőt, vagy szeretőket (esetleg nem egy időben). Aztán szerelmes is lehet az ember (akár férfi, akár nő az illető) két személybe is egyszerre – még azonos neműbe is! De egy fedél alatt élni a „konkurenciával” azért mégiscsak kissé visszatetsző. Hosszabb ideig meg szinte elképzelhetetlen, főleg nem teljes boldogságban. De aki ezt akarja – és talál is hozzá megfelelő partnereket – ám művelje. Több gyerek meg több partner esetében mindenesetre eléggé megkomplikálódhat a dolog. – Egy fentebbi hozzászólónak csak annyit üzenek, hogy a férfiak többsége esetében egyáltalán nem mellékes a nő külseje. (Mint ahogy a nők esetében sem mellékes, hogy milyen vastag a férfi pénztárcája. ) És ez így van rendjén. Szép, egészséges és életrevaló utódok csak így várhatók.
3 – Pexi:
„szerintem” az a pláne, hogy nem kell bujkálni, rettegni a lebukástól, fizetni a megcsalt feleségnek, aki elviheti a lakást, stb. Ez tiszta sor, ha az erre alkalmas emberek találkoznak. Persze, igazi intimitás nincs, de valamit valamiért!
Tedd a szívedre a kezedet !
Most tényleg őszintén mit szeretnél látni ?
A gyermeked poliamori szerelmi sokszög tagja ?
Vagy egy tradicinális monogám házasságban neveli fel az unokáidat ?
5 – Szalontai Zsigmond:
Hogy az ember mit szeretne látni, és mit fog látni, az két különböző dolog. Nekem nem az a dolgom, hogy áradozzak a vágyaimról (mert mit érnél vele). Nekem az a dolgom, hogy felhívjam a figyelmet olyasmikre, amire magadtól nem megy. Szóval, a fejet a homokba dugni nem egy szerencsés dolog.
6
Akármi is történik – az emberi butaság határtalan –
nem árt, ha legalább azt világosan látja az ember, hogy ő maga mit pártol és mit tart leghelyesebbnek , legelőnyösebbnek.
Aki pedig a tűzzel játszik, az előbb utóbb meg fogja égetni magát.
Maradok az arany középúton, a kipróbált és bevált tradiciók mellett.
Ebben a témában egészen biztosan.
Eddig még nem bántam meg.
7:
Természetesen egyetértek veled, de az újabb és újabb generációk másképp gondolják. Ebből adódik az, hogy a felnőtt gyerekekkel „sok baj van”.