(VM-279) Tanáraim

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

~q228Ötvös József, akkori oktatásügyi miniszter a XIX. század utolsó harmadában végrehajtott egy oktatási reformot az általános- (elemi népiskola) és középiskolák terén, ami nélkül (némi magyaros túlzással mondhatjuk, hogy) Nagaszakira és Hirosimára nem hullott volna atombomba. Ugyanis a XX. század első harmadára beérett a termés, aminek következtében ebben a picike országban olyan intellektuális óriások nőttek fel, mint Neumann János, Wigner Jenő, Teller Ede, Szilárd Leó, hogy csak néhányat említsek.

A magyar középiskolák világhírűek voltak, az oktatás (plusz a fegyelem fenntartása) kiváló volt. Ezen a II. világháború alig változtatott valamit, hacsak azt nem, hogy a tanári kar megtizedelődött, de a színvonal maradt. A tanári kar további támadást szenvedett el Rákosi Mátyás hatalomátvétele után, de a tradíciók mélyen voltak beágyazódva. Ahogy egy reformhoz évtizedek kellenek, hogy a tervezett eredmények beérjenek, ugyanúgy a bomlasztáshoz is évtizedekre van szükség, ami mára tökéletesen sikerült. Jelenleg a magyar oktatás egy katasztrófa, a magyar tanárok hatalmas százaléka totálisan alkalmatlan az oktatásra és a vele járó nevelésre. Következményként a mai tanárnak közel nulla a presztízse, miközben évtizedekkel korábban igen megbecsült tagjai voltak a társadalomnak, és természetesen nem érdemtelenül.

Amikor én beléptem a középiskolába (1948) még minden „békebeli” volt. A tanárok magas szinten voltak felkészülve szakmailag, de pedagógiailag is. Ők még valódi pedagógusok voltak, manapság csak viselik ezt a címet. Nem tudok mások nedvében nyilatkozni, de én minden egyes napot élveztem a középiskola alatt, még a nyári szünetekben is, amikor 6 hét kötelező gyakorlat volt számunkra előírva. Aki ezt nem teljesítette, az szeptemberben nem folytathatta a tanulmányokat. Naponta 8 óránk volt, 15:00-kor fejeződött be a tanítás (szombaton is). Annyi feladatot kaptunk, hogy este 8-ig dolgozni kellett rajtuk. Ezért aztán nevetségesnek tartom, amikor arról van szó, hogy a mai diákok nagyon le vannak terhelve. Persze, akkor kell tanulni, amikor az emberi agy erre a legalkalmasabb.

A tanáraink első feladatnak tartották, hogy megkedveltessék velünk a tantárgyat. A magyar tanárnő kérte, hogy írjuk össze a divatos argó szavakat. Ez a leggyengébb tanulóknak is elnyerte a tetszését. A matektanár általában tudománytörténelmi anekdotákkal kezdte az órát (mit tett a 6 éves kis Gauss). A fizikatanár az eredményekhez vezetett háttereket tárta fel, megspékelve családi pletykákkal (Faraday nem értett a matematikához). A műszaki tárgyak tanárai, akik diplomás mérnökök voltak, bátorítottak minket, hogy gondolkozzunk el a leadott témán, és ha van ötletünk, akkor újítsunk, legyenek találmányain, mert a fiatal agy képes nem a megszokott módon gondolkodni. Ez igen felvillanyozóan hatott.

Ami mégis kimagasló volt mai szemmel, hogy az akkori tanárok számára a hivatás nem ért végett a munkaidő lejártával. Szerveztek házon kívüli elfoglaltságokat is, és vasárnapra is (szombat „munkanap” volt). Nem volt ritka, ha valamelyik tanár néhány diákot meghívott a saját lakására egy kis extra ismeret átadásra. Olyan nem létezett, hogy egy tanárt ne lehessen megtalálni az épületben, mert „házon kívül van”. Mindenre volt idő. Az osztályfőnök tisztában volt minden diákjának családi hátterével, de mi is ismertük az övét, mert beszélt róla. A tanárok természetesen magáztak minket, ami az első osztályban némileg meglepő volt, de gyorsan hozzászoktunk. Az osztály úgy funkcionált, mint egy nagycsalád. Példa erre az, amikor az egyik Kanadába kivándorolt osztálytársunk a (volt) osztályfőnökhöz fordult 30 éves korában, feleség szerzés ügyben.

Nem tudom meg kell-e említenem, hogy évtizedekkel később, volt tanáraink temetésére tömegesen megjelentünk.

Az érettségi után gyakran szerveztünk osztálytalálkozókat, és még ma is, több mint 60 év után összejövünk – már, akik még élnek – havonta egyszer, és aki tudja, viszi magával élettársát is.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

17 gondolat erről: „(VM-279) Tanáraim

  1. Jó olvasni, hogy régen a tanárok többsége ilyen volt. Azért ma is akad közöttük ilyen, de elvétve. Nem nagyon értek a matematikához, de az általános iskolában kíváló matematika tanárom volt, akit nagyon szerettünk és mindig fegyelem volt nála. Pedig egy rendkívül alacsony nő volt, akit elég gyorsan túlnőtük fizikálisan. Aki nála négyest kapott, az vígan jelentkezhetett a legtöbb gimnáziumba, mert bőven ütötte a megfelelő szintet.

    Az osztályból is csak néhányan tartjuk a kapcsolatot, velük is csak ritkán talákozom, mindenki elfoglalt. Kb. 6-7 éve volt egy osztálytalálkozó, amire elment az osztály 2/3-a, de azóta csend.

    A régi időben lévő összetartozás érzését, és egymás iránti figyelmét irigylem. Ma mindenhol azt látom, hogy irigylik az emberek a másikat, a vélt vagy valós helyzetéért, és minél több jut valakinek, annál jobban meghülyül az illető is. Pedig egy csónakban evezünk, csak nem látják be.

  2. Tibor Bátyám,

    gratuláció az élménytadó bejegyzésekhez-).
    De…
    a tradíciók mélyen voltak beágyazódva.
    A tanárok magas szinten voltak felkészülve szakmailag,
    a mai diákok nagyon le vannak terhelve…

    óvatosan a szenvedö szerkezetes germanizmussal…

    Jó egészséget!

  3. Köszönjük az írást, nagyon jó volt olvasni. Teljesen egyetértek a tanári színvonal devalválódásában. Annyit hozzátennék, hogy abban az időben még minden szakmának volt presztizse, amit csináltak az jó és tartós volt, aki művelt egy szakmát az végigment a ranglétrán és mire önállóan dolgozott addigra értette is a dolgát, kontárok nem nagyon voltak. Ma már nem sok szakmának van presztizse, az ügyfelek nem bíznak senkiben, nem tisztelnek senkit, úgy nézek egy iparosra, hogy az alapvetően át akarja őket vágni (sokat lehet köszönni ezért a zs. médiánknak). Ha megnézek egy 1930-50 -es évek beli filmet csak ámulok, micsoda tisztelet és megbecsülés van az emberek között egy más iránt. Manapság csak a pénznek van rangja ami látszik és lehet vele villogni.

  4. Igen, az oktatási rendszer megrokkant, Rákosi és Kádár alatt.
    A tanári pálya elnőiesedett a csekély fizetés és a megbecsülés hiánya miatt.
    Az elit és gazdagok részére vannak külön iskolák. A szegénysorban élő gyermekek részére nincs tehetséggondozás. Jellemző volt Kádár idején a munkások parasztok gyermekeinek szinte teljes kirekesztődése a felsőoktatásból.
    Szabályt kellett hozni a munkás-paraszt származású gyermekek minimális létszám arányáról, a Népköztársaságban! Kádár idejében százezer számban hullottak ki az iskola rendszerből hátrányos helyzetű gyermekek, úgy, hogy még írni olvasni sem tanultak meg.
    Az iskolai egyenruha viselést megszüntették, az iskolákban a trendi divatozás nyert teret, a szegények erejükön felül öltöztetik a gyermeket. Az egyenruha az összetartozás és egyenlőség kifejezésének eszköze.
    Érdekes, hogy József Attila a mosónő fia, a mélyszegénységből jött tehetség a Párizsi Sorbonne egyetemen tanulhatott. Manapság egy hasonlóan tehetséges szegény gyermek bebetonozódik a szegénységbe, az oktatási rendszer révén nincs sok esélye kiemelkedni. Jellemző a szegény vidékek iskoláira a tanárok elleni szülői és diák agresszió.
    A közösségi élet elsorvadóban, a liberális gondolkodás az egyént tolja előtérbe. Jellemzően a filmekben mindig a magányos hős oldja meg a problémákat.
    A valóságban pedig a közösségi munka viszi előre a társadalmat. Az Egri várat sem Dobó István védte meg egyedül. Kellett melléje 2000 elszánt “közember” hős is.

  5. “Jellemző volt Kádár idején a munkások parasztok gyermekeinek szinte teljes kirekesztődése a felsőoktatásból.” Már elnézést kérek, de te miről beszélsz? Magam annak idején végeztem az iskoláimat es semmi ilyet nem tapasztaltam. Az oktatás színvonala sem akkor hanyatlott leginkabb, hanem ‘magyarbalint’ idejében . Most a fő cél az, hogy engedelmes eu polgárokat neveljenek, akik csak fogyasztanak , de nem gondolkodnak.

  6. Kádár idejének első felében a továbbtanulásnál előny volt a munkás származás.Ha volt kvóta, akkor az ő javukra.
    A tanárok nagy tudással és tekintéllyel rendelkeztek. Sokat dolgoztak: délután esti iskolában és szakkörökben. Anyagilag is meg voltak becsülve a sok munka álltal, mert szinte mindnek volt egy kis nyaralója, ahol a nyarat családostul eltöltötték és feltöltődtek a következő évre. /Gyakori volt a tanárházasság/
    Később a kép megváltozott, a felvételinél a szocialista összeköttetés került előtérbe a tudás helyett.
    A mostani érettségizők tudásáról pedig a TV műsoraiból kapunk siralmas képet.

  7. A diákok támogatási is igen érdekes lett. A férjem a BME-re járt, és kollégista volt. Elég gyakran lett vietnámi szobatársa, akik közül nem kevés igen tehetős családból származott (drága ruhák, 2-3 számítógép, ebből legalább egy felső kategóriás laptop stb.). Nekik alanyi jogon járt a kollégium, abból is az egyetem melletiekből, míg a többiek kiszorultak a külsős kollégiumokban, vagy pedig mehettek lakás vagy szobát bérelni jó pénzért.
    Azóta felújították a kollégiumokat, horror áron, rossz minőségben, és most elég kemény havi díjat kell fizetni érte.

  8. Köszönöm magam, és az eszmefuttatásodat kellően értékelők nevében, ezt a cikket, kedves Tibor bá’ .
    A tapasztalatom nekem is ugyanez, illetve kisértetiesen hasonló ahhoz, mint amit leírtál.
    Én valahogyan úgy éltem meg diákként ezt az időszakot, mint egy hasonlatot a lendkerékhez.
    Amíg a kerék saját erejéből forgott, mozgott, addig tartott a Horthy időszak szenzációs oktatási ereje, hiába volt Rákosiék, Kádárék igyekezete a totális megsemmisítésére. Ám, amikor kihaltak a tanári géniuszok (akik egyébként egyszerű, hétköznapi emberek voltak a maguk nemében, csupán egy nagyon sikeres időszak részesei lehettek), akkora a külső feltételek, és az ideológiai prés hatására degradálódott a tanári hivatás arra a szintjére, ami már nem hozott semmiféle pozítiv eredményt szép honunk felnövő diákseregének szellemi fejlődésében.

    A mai helyzet (az u.n. rendszerváltás időszakára gondolok), sajnos a korábbiak képest is elképzelhetetlenül is silányabb lett, sőt a belátható jövő sem biztatóbb. Hiába a technika, az információ átadásának forradalmi fejlődése, ami emelhetné az oktatás színvonalát, a mellé erőszakolt “nemzetközi” ideológia leteperi a magból csíráztatható tudás kicsiny lehetőségét is. Csírájában fojtja el a politika, és az aberrált libsi világszemlélet erőszakos, törvényileg támogatott idiótizmusa, az oktatás normális kialakítását, fejlesztését. Ideológiai terror szántja fel, és mérgezi a fejlődő elme számára elfoglalható terepet.
    Bűnözőkkel együtt, szellemi, és fizikai terror állandó fenyegetése mellett, kell “tanulnia”, a mai kisdiáknak, és “tanítani” a kevés számú elhivatott, ma még egyáltalán tanítani akaró pedagógusnak. Nem a gyengéket emeli fel a “rendszer” a jók szintjére, hanem a jókat kényszeríti a TANULNI NEM AKARÓK mélységébe, hogy ne legyenek láthatóak az egyébként nyilvánvaló különbségek normálisak, és az állam által támogatott bűnözők között.
    A színvonalas tanítást akarattal kiírtó oktatásgyilkos magyarbálintok, hillerpistik, balog páterek rendeletei, “reformjai” közepette, mindenről szó esik, csak a tanulásról, oktatásról nem.
    A szegregációról, az integrációról, a rasszizmusról, az antiszemitizmusról, a holokausztról, a magyarok fasizálódásáról, növekvő idegenellenességéről KÖTELEZŐen szó esik a tananyagban, a megszerezni vágyott tudományos tananyagról meg ehhez képest szinte semmi.
    Csoda, hogy egyáltalán felmutatható eredményeket is lehet észlelni.
    Most, ennek a témának tárgyalásakor nem szabad elfelejtkeznünk, összemosni az átlagossal, azokat a hatalom által elkülönített oktatási intézményeket, amelyek NEM az átlag magyar kisdiáknak vannak kreálva, hanem a hatalom gyakorlóinak csemetéit nevelik, szigorúan elkülönítve az átlagtól. Azok olyanok, mint a kórházak közül a Kútvölgyi.

    Gettóban vagyunk zárva, mi átlagosak, akik a nemzet gerincét jelenthetnék (talán) a gyermekeinkkel, unokáinkkal.
    Mindezenközben, mi vagyunk megvádolva leginkább (ok nélkül) a szegregáció bűnével(bűn egyáltalán?). Csoda, ha egy szerencsétlen szülő elviszi gyermekét egy olyan iskolából, ahol mindennaposak a hatalom által érdemtelenül védett “kisebbségiek” által ért zaklatások, erőszakos cselekedetek, verések, zsarolások, fenyegetések a tanulni vágyó kisdiák( és akár tanáraik) számára ?
    Sőt, a hatalom gyakorlói, ha a szavát hallatja a rajta esett sérelem miatt, még az áldozaton verik el a port ? Megbélyegzik, lehetetlenné teszik életét, jövőjét ?

    Mert, akár akarjuk hallani egyáltalán ezeket a tényeket, akár nem, a fenn leírtak részei a mai magyar oktatás valóságának. Nem is kivételesen, hanem jellemzően.

    A többi ócskaság, meg már csak ráadás. A felsőfokú intézmények kontraszelekciós kiválasztási gyakorlata következtében kialakult tanári kar többségének abszolút alkalmatlansága. A hatalom által magyarbálintosan bevezetett FEJPÉNZ rendszerű anyagi finanszirozása a felsőfokú intézményeknek, mint tökéletes gátja a normális folyamatoknak…, csak hab a tortán.

    Mi kell még, hogy nosztalgiával gondoljunk, és emlékezzünk szépen arra az időszakra, amikor TANÁROK TANÍTOTTAK, IGAZ TUDOMÁNYT ?

  9. Hát az, hogy a társadalom ennyire devalválódott, hogy olyan lett, amilyen, kit lehet hibáztatni?!?
    Szerintem, ezért semmiképp nem lehet sem a földönkívülieket, sem a leendő világkormányt, sem a dinoszauruszokat hibáztatni!
    Szembe kell nézni a tényekkel, és férfiasan bevallani, hogy igenis, márpedig ezt elbasztuk! Mi! Mindnyájan!

  10. Hüvösvölgyi úton van egy általános iskola, ahol egy félév tíz évvel ezelőtt volt háromszázezer forint.
    Az órák közti szünetben hallhattam a diákokat beszélgetni. Feltűnt, más iskolákkal szemben, hogy egyetlen trágár szó sem hangzott el. Kérdeztem is a gazdasági vezetőt, mi ennek a csodának az oka?
    Azt mondta, a szülők nem azért fizetnek, hogy trágár beszédhez szokjon a gyerek, és, ha valaki nem tud ehhez igazodni, azt a gyereket elküldik. Hiába gazdag szülő csemetéje, a többi gyerek szülője sem piskóta.
    Az elit ma is tisztában van azzal, miként kell sikeres csemetét nevelni.
    Már óvodás kortol kezdve egyengetik a gyereket az anyagi siker felé. Elit óvoda tíz évvel ezelőtt havi százezer forint volt. Angol anyanyelvű ovo nénikkel.

  11. 10: Nem kizárt, hogy az elit hamarosan a lámpavason végzi, bár az ügyesebbje talán megússza.

  12. Azt azért tisztázzuk, hogy a liberális reformok messze nem okoztak akkora károkat 10 év leforgása alatt sem, mint a jelenlegi kereszténydemokrata kényszerítő reformok pár év alatt.

    A liberális reformok könnyen kikerülhetőek voltak, nem volt kényszerítő intézkedés, szankció. Ha a tanár szar volt, szart hozott ki belőle, ha viszont nem, simán megkerülte a protokollt és tanította, amit addig is, ahogyan addig is…
    – A jelenlegi Hoffman-féle (pill. Czunyiné utód), diktatórikus, a Fidesz által ügyesen a pártpolitika új dimenzióira is felfűzött reformjait nem lehet megkerülni. Aki nem áll be a sorba azt ledarálják, aki követi a legnagyobb szakbarbárokat, azt busásan megjutalmazzák, titokban már a besúgói hálózat is szépen kiépült (vezetők az érdekvédelemben, állami szerepvállalással = NPK).
    Pillanatnyilag 4 rendszer felügyeli egy mezei tanár munkáját, amely folyamatba a közvetlen iskolavezetés (igazgató) lényegében nem is szólhat bele!

    1. KLIK (munkáltató) – amúgy a személyi feltételek biztosításán kívül nem foglalkozik semmilyen megfelelőséggel
    2. OHI tanfelügyelők (Intézmények ellenőrzése, ugyanazon impotens szakértők által, akik az új oktatási 3/3-as rendszer feltételeinek megfeleltek. A valóságban 90%-ban idős, nyugdíj előtt álló, vagy már eleve vezetői beosztásban trónoló, kizárólag a pénzre hajtó, szakmailag sokszor megkérdőjelezhető minőségű tanerő, az emberi értékeikről pedig a poszt elvállalása mindent elmond. A rendszer indítása előtt, akik tényleg alkalmasak lettek volna erre, etikai aggályaik miatt visszaléptek.)
    3. Minősítő rendszer (szakértők) – egyéni kategóriák ugrásához kötelező minősítés minden tanár részére. Lényegében az előző kategória személyei, akik eldöntik, hogy egy gyakorló pedagógus kaphat -e magasabb fizetési fokozatot. Az értékelő rendszer 77 szempont alapján dolgozik, ami eleve baromság. Politika, korrupció, szubjektivitás, kontra-szelekció, soroljam tovább a felmerülő problémákat?
    Azt még tudni kell, hogy egy ilyen szakértő nem csak 20-30.000 ft-tal kap többet, mint a lehetséges fizetési fokozatok ugrása (mert ekkora havi bruttó összegekről van ám szó!), hanem ezek bizony nettó százassal többet vihetnek haza, s kevesebb az óraszámuk is. Őket senki nem ellenőrzi, ill. lehet értékelni őket, -ám most kapaszkodjatok meg-, de szigorúan név alapján (bocs, nem kell felírni a nevedet, de a bejelentkezés az online felületre és a 11 számjegyű oktatási azonosító mindent elárul a titkos véleményezőről)! Eredetileg azok kerültek be mindenféle ellenőrzés nélkül ebbe a körbe, akik biz. feltételeknek megfeleltek (életkor, beosztás, korábbi intézményi továbbképzés közpénzen), jelentkeztek, hogy szívesen csinálnák, és részt vettek egy 120 órás tréningen. Ennyi! Ők irányítanak mindent, kell -e csodálkozni azon, hogy itt tartunk, s még hová fogunk jutni! Azt hiszem, a kontra szelekció ennél jobban nem működhetne a legjobb tervezés mellett sem. A rendszer megdöntése kizárólag kívülről lehetséges (választásokon a regnáló politikai erő megbuktatása), ill. valamelyest ideig-óráig, a szakma passzív ellenállásával a folyamatok lassíthatóak.
    Aki nem merte a szakértői státuszt vállalni, abból (nagyjából semmit érő) szaktanácsadó lett, hasonló jó anyagi kondíciókkal, de effektíve az ő szavuk a rendszerben semmit sem ér. Pl. hiába nevezi jónak a szaktanácsadó egy pedagógus munkáját, ha a szakértő nem tartja annak, az ő véleménye fog érvényesülni, a komoly pénzekkel működtetett ellenőrzési rendszerekben ugyanis nincs átjárás. Ha részegen dolgozik egy tanár, lényegében az iskolarendőrön kívül nincs, aki kiszűrhetné, esetleg, ha van olyan barom, és a legalább 2 héttel előre bejelentett minősítő tanítására is delíriumos állapotban esik be…
    4. Szaktanácsadók: kérésre, segítő szándékkel jönnek, lényegében a korábbi pedagógiai szakszolgálat csökevényeként, mert ez ilyen formában megmaradt.
    5. Önellenőrzés, intézményi önértékelő rendszer (a régi intézményi minőségbiztosítás) értelmetlenül megkövetelt csökevénye, lényegében egy rakat papírmunka.

    – Most képzeljétek el, hogy ebben az agyonszabályozott káoszban kellene egy átlag tanárnak helyt állnia.
    – A szakma egyértelműen elnőiesedett, s köszönhetően a társadalmi nyomásnak az intelligencia szerepét átvette az empátia, mert ugye a kettő nincs egymással összhangban, s tény, hogy egy tanár vagy következetes, vagy empatikus, vagy nagy tudású, vagy érzelgős, s bár lehet keresni középutat, ez a kettő (IQ és EQ) nagyon ritkán jár együtt.
    – A mai Magyarországon tanító pedagógusok anyagi, erkölcsi, társadalmi szerepe évtizedek óta rendezetlen, sok esetben frusztrált, elvált, gyermeküket (szintén nem túl nagy sikerrel) egyedül nevelő, infantilis tanító nénik dolgoznak a végkimerülésig, s a köztük még fellelhető (például a férj jó anyagi kondíciókkal amúgy is kitartja) törtető egyedek közül kerülnek ki a vezetők (ma már szinte kivétel nélkül tanítónők, ami szintén nem egészséges a 10-14 éves korosztály, így az irányítás, irányelvek számára). Legyünk őszinték, a gyermekeket itt testi – lelki problémák sokaságától roskadozó emberek próbálják jó útra terelni, s az életben elindítani… Ezekre az emberekre gyógyírként most rászabadították az önértékelést és a minősítést, így garantált, hogy egészséges önbizalommal és megfelelő képességekkel rendelkező diákok nem fognak felnevelkedni, mert a nevelőik is gyógyulásra szorulnak. Nem beléjük kell rúgni, hanem biztatás és megbecsülés kellene ahhoz, hogy a folyamatok helyre álljanak. Na és persze az oda nem illő egyedek eltávolítása, akik -véleményem szerint- pont azok közül kerülnének ki, akik most megmondják a tutit a rendszerben.
    – A szaktantárgyakat alacsony óraszámban, általában több intézményben ingázva, s ennek megfelelő odaadással tanítják ún. “utazó tanárok”, ennek következményeként a döntéshozók próbálják egy az egyben kiirtani őket, hiszen ilyen formában nem kívánatosak, de hát csak nem taníthatnak mindent a tanítónők?
    – Jelenleg szinte mindenhol összevont formában jelennek meg a természettudományok, természetismeret néven heti 2-3 tanórába mindent bezsúfolva, s 12 éves korig nagy számban tanító nénis (tehát szaktanároktól mentes) formában. Játszva tanítanak… Hajrá!
    – A fizetésemelős baromságot csak az igazán idióta állampolgárok veszik be, fentiekben képet kaphattatok arról, mi mindent áldoztak be azért, hogy a kádereiket kistaférungolják 10 évre (EU pályázatos pénzből, fenntartással épült ki a rendszer), utána lehet járni, kik a mester pedagógusok a gyerek sulijában, s nyilvános az az adat is, amely bizonyítja, hogy az oktatási rendszerbe jelenleg -összességében- kevesebb pénz kerül, mint került az elmúlt évtizedben valaha (külön vált a fenntartó és a működtető, a legtöbb városban így más a főnöke a takarítónőnek, mint a tanároknak, ha kosz van, az igazgató nem elbocsátja a renitenst, hanem felveszi a kapcsolatot a működtető csoportfőnökével :-).
    – Mit szólnál ahhoz, ha a munkatársad betegszabadsága alatt, ingyen és bérmentve az Ő munkáját is elvégeztetnék Veled? Mert a közalkalmazottak világában ez a valós helyzet, nem csoda, hogy rengeteg a visszaélés, és az így elvégzett ingyenmunka minősége is ennek megfelelő. Mit is várnál ilyen keretek között?
    – Az egész rendszer arra ösztönöz, hogy nagy ívben szarjál mindenre, mert a fizetés ugyanannyi 22 és 26 tanóra megtartása esetében is, ill. akkor is, ha jól csinálod, odaadással, s akkor is, ha nem. Egyedül az 5 évente megismételt (de ez úgyis min.10 év lesz, mert nem lesz rá ember) minősítő, bemutató órán, és egy szakdolgozatnyi dokumentum, az ún. portfólió megírása – megvédése esetén kell jó érdekérvényesítéssel és a pedagógiai munkában haszontalan marketing készségekkel rendelkezni, hogy jobb anyagi kondíciók közé kerülj. Persze a 2. fokozat után a minősítés nem kötelező, így innentől nyugdíjig bármit megtehetsz…
    – Mielőtt morogni és méltatlankodni kezdenél, felhívom szíves figyelmedet, hogy még mindig nagyon könnyen (sőt komoly ösztöndíjakkal is) be lehet kerülni ebbe a rendszerbe, szóval, ha úgy gondolod, iratkozz be gyorsan egy 4 éves kurzusra, s a 2019/20-as tanévben már élvezheted is a gyümölcsét szép, új szakmádnak, várhatod, hogy valamelyik üdvöske a Te munkádat is értékelje, s a rendszer számára megfelelő kategóriába besorolja! Ha ezt hajlandó lennél megtenni, akkor reagálj a leírtakra, egyébként egyetlen lehetőséged ennek megváltoztatásra csak a következő parlamenti választáson lesz (vagy ha ott sem, akkor újabb 4 év múlva, amíg a legkedvesebb kincseid, gyermekeid bőven felnőnek a szép, új világban).
    – Sokáig tudnám még folytatni, de azt hiszem ebből is kiviláglik, hogy nem a diákokkal, gyerekekkel van itt a fő probléma, még csak nem is tanáremberek a hülyék, hiszen “az emberek” (így együtt mindig!) elég ostobák ahhoz, hogy nélkülük is elcsesszék az Ő jövőjüket (is), s okoskodásukkal a lehető legrosszabb kondíciókat hozzák ki, amelyben mindennek szerepe van/lesz, csak éppen a jövő zálogát jelentő utódaik maradnak ki belőle.
    – Elvégre mi köze az oktatási rendszerhez egy gyereknek!?
    2015 VÉGE

  13. 12, Anonymus
    Közoktatást “csak” a gyerekeimen keresztül ismerem, a katasztrofális helyzetre tekintettel egyedüli megoldásként az egyházi iskolába való átíratás volt a járható út.
    A tantestületekben valószínűleg mindig volt marakodás, de amikor ebbe még a politika is belemászik, az tarthatatlan helyzetet eredményez.
    Ami meg a “kísérleti” tankönyveket illeti, ott végképp siralmas a helyzet.

  14. 12:
    Nem csoda, hogy aki teheti (és az is, aki nem) elit iskolába íratja a gyermekét, és nyögi az anyagi terheket, ha tudja.

  15. Arról nem történt említés,hogy a hetvenes évek elején volt egy –munkásokat az egyetemre –program.Nekem egy fiatal kőműves ismerősöm végezte el a jogi egyetem valamilyen szakát és ma ügyvédként praktiszol . Azért voltak a kádári időben is pozitívumok.

  16. 15: Ez pontosan így volt, tanulmányaim vége felé.
    Mondjuk kivételektől eltekintve azért nem volt olyan nagy szám, szegények szenvedtek erősen az előképzettség hiányától, és erősen le kellett szállítani a követelményeket náluk, hogy a statisztika kijöjjön. De hát ugyanez volt az esti tagozatokon is, aki nem bírta a nappalit, az átiratkozott estire és ott simán elvégezte.
    Mindenesetre Bogozy hozzászólása teljesen irreális, az egyetemi felvételiknél inkább annak volt félnivalója, aki nem munkás-paraszt származású volt, nem volt KISZ tag, nem akart építőtárborba menni nyáron. Persze általában jobb alapokkal jöttek, és ezért ellenszél ellenére is sokan bekerültek az egyetemekre. Az önéletrajzokban is illett mindig kiemelni, hogy a szülők, felmenők mind kétkezi munkások voltak.
    Tehát nem kiszorították az egyszerű származásúakat, hanem mesterségesen felfelé srófolták az arányukat, a rendszer igyekezett kinevelni az új rendszerhű értelmiséget, akikkel leválthatta a régi “osztályidegen” szakembergárdát.

  17. Az én legjobb tanáraim szintén főleg az idősebb korosztályból kerültek ki. Volt akit nyugdíjból hívtak vissza helyettesíteni, és megdöbbentő volt a különbség közte és a 20 évvel fiatalabb taná között

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük