(3660) Mi a közös….

Tibor bá’ fordítása online

Scientific American

Mi a közös Istenben, kvantummechanikában, és az öntudatban

 

89. útban a 90. felé

A metafizikai, a misztériumokat megmagyarázni próbáló elméletek kudarcba fulladtak, ezért csak az agnoszticizmus maradt elfogadhatónak.

A húszas éveimben volt egy barátrom, aki briliáns volt, elbájoló, művelt, és gazdag. Gallaghernek fogom nevezni. Bár mit akart, meg tudta csinálni. Kísérletezett, mondhatnánk belepancsolt az idegsebészetbe, jogtudományba, filozófiába és sok minden másba is. Azonban, olyan szőrszálhasogató volt, hogy sose volt semmivel se megelégedve, érvényesülés kizárva.

Számára semmi se volt elég jó. Ezen az alapon, sose volt szerelmes. Ezen kívül, barátai barátnőit ócsárolta olyan mértékben, hogy elfordultunk tőle. A végén keserű szájjal egyedül maradt. Legalább is így gondolom. Évtizedek óta nem beszéltem Gallagherrel.

Szőrszálhasogatás, vagy mondjuk úgy válogatás létezik, főleg, ha munkahelyről, nőkről vagy ételekről van szó (de ugye a legválogatósabbnak is kell enni valamit). Ez az, amit Gallaghretől elszipkáztam. Azonban, amikor meg kell válaszolni titokzatos dolgokat, a legtöbb ember nem elég válogatós. Megelégszünk kifacsart válaszokkal, például azért, mert szüleink, ismerős pap, professzor, stb. elhiszi. Úgy gondoljuk, hogy el kell hinni valamit, de valójában nem hisszük el. Eldönthetjük, mert el kell döntenünk, hogy a válaszok nem elég jók. Agnosztikusnak kell lennünk.

Vannak, akik összekeverik az agnoszticizmust (nem ismerem) az apátiával (nem érdekel). Vegyük például Francis Collinst, egy genetikust, aki a Nemzeti Egészségügyi Intézet igazgatója. Hithű keresztény, aki elhiszi, hogy Jézus csodákat művelt, meghalt a mi bűneinkért, majd halottaiból feltámadt. 2006-ban megjelent, az „Isten nyelve” (The Language of God) bestsellerében állítja, hogy az agnoszticizmus egy megfutamodás. Beszélgetésünk alatt, ez ellen, mint agnosztikus, tiltakoztam.

Collins elnézést kért: „Ez egy elhallgattatás volt, ami őszinte agnosztikusokra nem vonatkozik, akik áttekintették a bizonyítékokat és mégsem adtak választ.” Azt mondta: „a tudományos világban létező agnoszticizmusra reagáltam.” Megvizsgáltam a kereszténység bizonyítékait és nem találtam őket meggyőzőnek. De nem győz meg, bármely tudományos teremtés elmélet se, mint például a több univerzumtól szóló történet. Robert Wright, egy régi barátom, akivel gyakori vitáink voltak evolúciós pszichológiai témában, elkeseredésében egyszer megkérdezte: „Te semmibe se hiszel?” Valójában egy csomó dologban hiszek, például, hiszek abban, hogy a háború egy szörnyű dolog, és be kellene tiltani.

Azonban, ha a végső valóságról van szó, akkor Voltaire-hez csatlakozom: „A kétség nem egy kellemes állapot, azonban a bizonyosság abszurd.” A kétségek megvédenek minket a dogmatizmustól, ami könnyen fanatizmussá változhat, ahogy William James jelezte: „a realitás idő előtti kizárása.”

Az alábbiakban megvédem az agnoszticizmust, ami Isten létezése, a kvantummechanizmus interpretációja és az öntudat elméletei útjában áll. Amikor e három talány feltételezett válaszát vesszük megfontolás tárgyává, olyan szőrszálhasogatónak kell lennünk, mint az én öreg barátom Gallagher.

A gonoszság problémája

Mi végből létezünk? Erre a választ az összes egyistenhívő vallás, beleértve a római katolikust is, amelybe én is beszülettem, imigyen adja meg: egy mindenható entitás teremtett minket. Ez az entitás, nevezzük istennek, úgy szeret minket, ahogy apa szereti gyermekeit, és elvárja tőlünk, hogy meghatározott módon viselkedjünk. Ha jók leszünk, meg fog jutalmazni. Ha rosszak lennénk, meg fog büntetni.

Erre a magyarázatra a fő tiltakozásom lényege a „gonoszság problémája.” Ha, veszünk egy pillantást az emberi történelemre, és arra, ahogy a világ jelenleg áll, felfedezhetünk egy iszonyatosan nagy szenvedést és igazságtalanságot. Ha, a mindenható isten szeret minket, akkor az élet miért olyan elviselhetetlen sok-sok ember részére? Erre, a szokásos válasz: Isten nekünk szabad akaratot adott, választhatunk jó és rossz között.

Steven Weinberg: Egy végső elmélet álmai-ban felteszi a kérdést: Sok millió zsidónak meg kellett halni a koncentrációs táborokban csak azért, hogy a nácik gyakorolhassák szabad akaratukat? Ez, nem tűnik túl tisztességesnek. És mi van azokkal a gyerekekkel, akik rákot kapnak. Felételeznünk kellene, hogy a ráksejteknek van szabad akarata?

Másfelől, viszont az élet nem mindig kibírhatatlan. Ott van a szeretet, barátság, kalandozás, és lélegzetelállító szépség. Jöhet mindez a véletlenszerű részecske ütközésből? Még Weinberg is megjegyzi: „az élet néha szebb, mint amire szigorúan véve szükség lehet”. Ha, a gonoszság problémája megakadályozza, hogy higgyek egy szerető istenben, akkor a szépség problémája nem engedi, hogy ateista legyek, marad az agnoszticizmus.

Az információ problémája

A kvantummechanika a valóság legpontosabb, legerősebb tudományos elmélete. Ez az elmélet számtalan kísérlet eredményét megjósolta, behelyezte számtalan alkalmazásba. A problémát az okozza, hogy a fizikusok és a filozófusok egymás értelmezésével nem értenek egyet, vagy abban, hogy működik a világ. A fizikusok nagy többsége ragaszkodik a koppenhágai értelmezéshez, amivel Niels Bohr dán fizikus állt elő. Ez azonban egyfajta Anti-értelmezés, ami szerint a fizikusoknak nem kellene a kvantummechanikát értelmezni: fogják be a szájukat és számoljanak – mondotta egyszer David Mermin fizikus.

Tim Maudlin filozófus sajnálja ezt a helyzetet. A 2019-ben kiadott könyvében (A fizika filozófiája): A kvantumelmélettel kapcsolatban rámutat: a kvantummechanika interpretációja részletesen leírja, hogyan működik a világ. Ehhez, hozzátartózik a GRW modell (Ghirardi, Rimini és Weber), és Hugh Everett több világ hipotézise. De, ebben van az irónia: Maudlin oly kínos pontossággal mutat rá ezen interpretációs hiányosságaira, hogy az a kételkedéseimet csak megerősítették. Valamennyi, reménytelenül ügyetlen és abszurd.

Maudlin nem vizsgál meg olyan interpretációkat, amely a kvantum mechanikát újraértékeli, mint információ elméletet. Az információ alapú interpretáció pozitív perspektívájához nézd át Philip Ball újságíró: Túl a hátborzongatón (Beyond Weird), és Caleb Scharf asztrobiológus: Az információ Felemelkedése (The Ascent of Information). Az  információ koncepciójának semmi értelme olyan öntudat nélkül, amely az információt elküldi, fogadja és felhasználja.

Ha, a fizikába bevezetjük az öntudatot, akkor megszűnik a kitűzött objektivitás. Ezen kívül úgy tudjuk, hogy az öntudat olyan organizmusban fejlődik ki, amely a Földön csak rövid ideig létezett. Tehát a kvantummechanika, hogy lehet érvényes az Ősrobbanás óta az egész világmindenségre, ha egy információ nem pedig az anyag és energia elmélete? Az információ alapú fizikai elmélet olyan, mint visszalépés a Földközpontúsághoz, ami feltételezi, hogy a világmindenség forog körülöttünk. A kvantummechanika interpretációjával kapcsolatos problémák miatt az agnoszticizmus elfogadás észszerűnek tűnik.

Elme-anyag problémák

Az öntudattal kapcsolatos vitát még csökönyösebben folytatják, mint a kvantummechanikait. Az anyag hogy csinál elmét? Néhány évtizede úgy tűnt, hogy konszenzusra jutnak. Daniel Dennett filozófus Consciousness Explained (Megmagyarázzuk az öntudatot) nagyképű címmel kiadott művében  kijelentette, hogy az öntudat egyértelműen ideg alapon jön létre, nem más, mint elektrokémiai impulzusok sorozata az agyban. Francis Crick és Christof Koch előállt azzal, hogy az öntudat szinkronban rezgő neuronok hálózata. Szép lassan a konszenzus összeomlott, mivel az empirikus bizonyítékok az öntudat neuron elméletre nem vált be. Ahogy, erre rámutattam nemrég kiadott könyvemben, az Elme-anyag problémákban, az öntudat elméleteknek ma már elszédítő változata létezik. Christof Koch beállt az integrált információs elmélet mögé, miszerint az öntudat valamennyi anyag tulajdonsága lehet, nem csak az agyé. Ennek az elméletnek ugyanaz a problémája mint a kvantummechanizmus információ alapú elméleteknek. Az olyan elméletek, mint Roger Penrosé, aki a múlt évben elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Penrose feltételezi, hogy a kvantumhatások megerősítik az öntudatot, de ennek az elméletnek pont úgy nincs bizonyítéka, mint az integrált információs elméletnek.

A kutatók még abban se tudnak egyet érteni, hogy az öntudatkutatásnak melyik formáját fogadják el. Legyen filozófiai tanulmány? Kizárólag matematikai modell? Egy gigantikus algoritmus, esetleg támaszkodjon Bayesian számításra? Vegyen kölcsön buddhista koncepciókat, mint az anatta (szellem nélküli), ami az önmaga nélküliség doktrínája? Vagy mind ezek összességében? Vagy egyik sem?

Mi tehát a különbség, ha egyáltalán van, én és korábbi barátom Gallagher között? Dédelgetem azt a gondolatot, hogy ez stílus kérdése. Gallagher megveti mások választásait, hasonlít azokhoz az  ateistákhoz akik ócsárolják a hitükhöz ragaszkodókat. Megpróbálok hitetlenségemben nem dogmatikusnak lenni, és szimpatizálni azokkal, akik, mint Francis Collins, megtalálták a nekik megfelelő választ. Ezen kívül meglepett a mindenség elmélete, ilyen például John Wheeler elmélete a bitből itt, még akkor is, ha nem tudom magamévá tenni.

Én határozottan szkeptikus vagyok. Nem hiszem, hogy valaha is megtudjuk, létezik-e isten, mit jelent a kvantummechanika, és  hogy lesz elme az anyagból. Ez a három talány, gyanítom a dolgok mélyének egyetlen, áthatolhatatlan misztériumának egymástól eltérő aspektusa. Azonban az agnoszticizmus nyújtotta élvezet egyike – lehet, hogy a legnagyobb élvezet – az hogy tovább kereshetem a választ, remélve azt, hogy a válasz itt húzódik a horizont alatt.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

11 gondolat erről: „(3660) Mi a közös….

  1. Jó cikk!

    Ha az agnosztikus állapot egy “kételkedő és de! nyitott” hozzáállást takar, mintegy egy fajta gyermeki kiváncsiságot a megismerésre, akkor ez az egyedül elfogadható út. Nem ismerem, de vágyom a megismerésre is egy hajtóerő, ami feltétlenül szükséges.

    Agnosztikusnak lenni azonban -sajnos- több szempontból is lehetetlen, mikor gondolkodunk.
    A gondolkodás jó a rendszer logikájának megértéséhez, de ennél sokkal több kell. Sokkal több és minőségibb információ.
    Gondolkodásunk állandó automatizmuson és választáson alapul, ami a tapasztalati minták szerint “beidegződéseket”, egy “hitrendszert” hoz létre. Nincs abszolút racionalitás, mint ahogy érzelemnélküli gondolkodás sem. Puszta gondolkodással megfejteni a gondolkodást is magában foglaló valóságot nem lehet. Szinte alig gondolkodunk valójában, többnyire ismétlünk.

    A tudat vizsgálatát az öntudat -mint részhalmaz- is csak akkor tudja részben! megvalósítani ha önmagát vizsgálja.
    Azonban a tudattartalom feszínét, a gondolkodási réteget kényszerpályán tartják a működési mechanizmusai
    Namármost ha a kettőt egybevesszük rájöhetünk, hogy a tudatunkban van egy hitrendszer mely gondolkodásunkat alakítja. Ennek a hitrendszernek a tartalma, irányultsága befolyásolja az öntudat vizsgálatát. Tehát az, hogy mit gondolok (pl.a felsőbb erőkről) gátolhatja is a tágabb megismerést. Mint az öntudat egészhez való viszonyulását.

    Elfogadom, hogy lehet, de bizonyítsák be nekem!
    Tegyenek csodát! Mivégre?
    Mi értelme lenne az egész
    szempontjából?
    Ja, hogy a te szempontodból lenne értelme.
    Akkor majd eldönti az ami az öntudatodat is magában foglalja.
    A kiscsirkének is kicsit meg kell kopogtatnia a tojást, életösztönről tanúbizonyságot tennie, hogy a tyúkanyó is segítsen megtörni neki és kibújni.

    Aki állandóan kifele fordul és az egójával van tele annak még futnia kell pár kört a várva várt bizonyításig.

    Belső csend! Gondolatmentes állapot.
    Azokkal lehet ilyenekről beszélgetni valójában aki min.30 mpi-ig gondolatmentes állapotba képes hozni magát és így az öntudata elkezdheti beazonosítania önmagát. Mert aki bősz testtudattal ott tart, hogy én x.y. vagyok, ilyen meg olyan, az nagyon beginner Meg kell szünteti a kényszeres asszociatív
    gondolkodást!

    Na ez a nem könnyű.
    Próbáljátok ki, komolyan !
    Üljetek vagy feküdjetek le és ne gondoljatok semmire! Ha azon kapod magad, hogy elkaladoztál, hopp vissza az elejére, nullázd le a stoppert.
    Ameddig ezt nem tudják a szkeptikusok megcsinálni addig ne okoskodjanak mert még a saját gondolkodásukat sem tudják irányítani, tehát erősek a doboz falai, vagy addig maradhat a jól bevált gittrágás.

  2. Egyébként jó cikk, tényleg.

    A fizikusoknak szerintem igazuk van abban, hogy nem foglalkoznak a kvantumfizika filozófiai implikációival, hanem csak számolnak. Egyszerűen azért, mert a filozófia egy külön terület, amihez érteni kell ahhoz, hogy valaki tisztességesen tudja művelni. Amikor valaki belekontárkodik olyasmibe, amihez nincs meg a felkészültsége, az ritkán sül el jól.

    Az igazság elszánt, fáradhatatlan keresése becsülendő dolog. Abban nem vagyok biztos, hogy meddig tart a becsülendő intellektuális igényesség, és hol kezdődik a parttalan kötözködés, amikor az ember már az igazságot is visszautasítja, mert megszokta, hogy semmi nem elég jó neki.

    Attól mindenesetre nem kell tartani, ha valaki őszintén kutatja az igazságot.

  3. 3 – Ábel:
    Az “igazságot” nem kell kutatni, az eléggé egyértelmű, csak ritkán találkozik egyéni érdekkel.
    Mellesleg a fordítás nem volt ágyba szarás.

  4. 4 Ha neked egyértelmű, akkor te nem agnosztikus vagy, akkor te úgy véled, hogy tisztában vagy vele.

  5. 5 – Ábel:
    Eddig úgy tudtam, hogy agnosztikus vagyok. Persze, nem természettudományos területen.

  6. A megismerésre vonatkozó általános igény fókusza elég különböző előjelet mutat egy-egy kulúrkörben. Van, ahol a fókusz a külső, anyagi világon van, van, ahol pedig a “szellemen”, aminek az anyagi világ csak a következménye. Így eme utóbbi kultúrák, többek között, jóval nagyobb igényt helyeznek például az önismeretre is, s azon keresztül a minket körbevevő világra.

    Igazából, szerintem, e két “iskola” egy egészséges szintézis a megfelelő hozzáállás – nem fog tudni az emberiség egésze jó értelemben továbblépni, ha nem veszi figyelembe a nyugati civilizáción kívüli meglévő nagy értékeket, nem ismeri és sajátítja el egy-egy régmúltban már akár meglévő ismeretet, akár más kultúrákból, de akár a sajátjában is lehet kutakodni, hiszen ott is akadnak erre jó példák.

    Itt egy példa az utóbbiból, csak hogy mire gondolok:

    “A keresztény hitet gyakran összefüggésbe hozzák az abszurddal. A keresztények első filozófus bírálói, pl. Kelszosz, Porphüriosz, Julianus császár, azzal vádolták ellenfeleiket, hogy azok elhagyják a dolgok ésszerű vizsgálatát, és követőiktől feltétel nélküli hitet várnak el. Julianus szerint az egész kereszténység a „Higgy!” parancsszavában foglalható össze.

    A keresztény apologéták és teológusok – pl. Antiókhiai Theophilosz, Alexandriai Kelemen, Órigenész, Kaiszareiai Euszebiosz, Arnobius, Lactantius, Ágoston -filozófiailag megalapozott válaszokat adtak ezekre a vádakra, amikor rámutattak minden megismerés kezdeti bizonytalanságának tényére. Nem csupán arra a szkeptikusok által is használt érvre hivatkoztak, mely szerint a hit a jövőt nem ismerő ember hétköznapi döntéseinek alapja, hanem azzal az ugyancsak a szkeptikus filozófiában gyökerező érveléssel is szívesen éltek, amely a tanulás, megismerés folyamatának alapvető hit-jellegére mutat rá. Egy adott bölcseleti iskola melletti elköteleződés ugyanis nem lehet pusztán értelmi mérlegelés következménye, hiszen a kezdő tanuló még nem rendelkezik azzal a tudással, amely a tisztán értelmi belátáson alapuló döntéshez szükséges lenne. Választását számos irracionális tényező befolyásolja: neveltetés, társadalmi helyzet, lelkialkat, hajlam, stb. Amikor elköteleződik egy filozófiai irányzat mellett, valójában bizalmon és hiten alapuló döntést hoz, amelyben meghatározó szerepet játszik a tanító hírneve és tekintélye.”

    Heidl György, filozófiatörténész, esztéta

    A kvantumfizikusok jó része nem véletlenül hisz a transzcendenciában. Ś nem kell itt rögtön az intézményesített egyházakra gondolni, amelyek sokszor inkább a politikához köthető struktúrák, mint a valódi transzcendenciához.

    A szellemi és morális fejlődés nélküli technika fejlődés csakis zsákutca lehet az emberiség számára.

  7. Tibor bá, ha agnosztikus vagy, akkor ezt mégis hogy érted: “Az “igazságot” nem kell kutatni, az eléggé egyértelmű, csak ritkán találkozik egyéni érdekkel.”
    Mire vonatkoztatod? A cikk által felvetett dolgokról mit gondolsz például? Egyértelmű vajon az igazság Istennel, a kvantummechanikával vagy az öntudattal kapcsolatban?

    Ha egyértelmű, akkor felvilágosíthatnád a cikk finnyás szerzőjét, úgy néz ki, csak rád vár.

  8. 8 – Ábel:
    Sok fajta igazság van. Megjegyzésem azokra az igazságokra vonatkozik, amikkel a mindennapi életben találkozol. Isten, kvantummechanika mögött vannak igazságok, amik akkor is léteznek, ha nem érted, vagy nem találkoztál vele.

  9. Érdemes egyszerűsíteni a dolgokat!
    A tudomány egyelőre 100%-ig nem ismeri a kvantumfizikát, de 50-100 év múlva már valószínű hogy igen! (lásd pl feketelyuk)
    Öntudattal azok a lények rendelkeznek akik egy tükör előtt felismerik saját önmagukat!
    A vallások és a természetfelettiben hitek meg mind mesék, nem érdemes ezeket belekeverni a fizikába!
    A filozofia meg majd 200 éve, csak egy helyben toporog,
    a helyét átvették a kisérletekkel és statisztikákkal bizonyosságot nyujtó természettudományok!

  10. 10 – Minden összetett kérdésre létezik egy egyszerű és rossz válasz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük