Tibor bá’ csodálatos női
Harkai Pistáról már volt szó, ő volt a „bosszúálló” Éva férje, és azt is tudjuk róla, hogy diplomaosztás után a II. Világháborúban azonnal kivitték a frontra. Azt viszont eddig nem árultam el, hogy Pista mit is csinált, mint frissen végzett jogász, és mint ilyen, természetesen tiszt a háború kellős közepén, ráadásul úgy, hogy puskát, vagy egyéb tűzfegyvert még fényképről se látott.
Szóval az ő gondja volt, hogy az előre menetelő hadsereg tisztjeit elszállásolja, miután elfoglaltak egy-egy kisebb várost. Ez egy komoly és felelősségteljes feladatnak számított. Egy tiszt ugyanis úr volt a harcban álló úri Magyarországon, és ennek megfelelően két ütközet között nem aludhatott pajtában, istállóban, netán lövészárokban. Egy tisztnek frissen húzott ágy dukált, és ha fiatal volt (esetleg nem túl öreg) az ágyba egy feleség is. Természetesen nem a saját felesége.
Pista ezt a feladatot úgy oldotta meg, hogy az elfoglalás után felkereste a városka polgármesterét, és az általa ismert valamelyik nyelven felszólította a polgármestert, hogy egy órán belül állítson össze egy jegyzéket azokról a háztartásokról, ahol a férj tiszt, esetleg tiszthelyettes, és ennek megfelelően valahol harcol, természetesen a német-magyar szövetségesek ellen.
A polgármesterek zokszó nélkül összeállították a kért listát, rendszerint hamarabb, mint egy óra. Pista átnézte a jegyzéket, kiment a helyszínekre és szemrevételezte a „körülményeket”, majd a tiszteket beosztotta, ki hol húzza meg magát addig, amíg tovább nem áll a sereg.
Pista természetesen alapos ismeretekkel rendelkezett az alá tartozó tiszti állománnyal kapcsolatban, tudta, kinek mi az igénye. Az ötvenes ezredparancsnok lefekvés előtt szívesen vette, ha a ház asszonya lejátszik a zongorán egy-két Chopin mazurkát, ami alatt rendszerint elszunyókált a fotelban. Az első század parancsnoka a gyomrára volt nagyon kényes, a frissensült sertéshúst preferálta. Hogy a ház asszonya miként oldja meg a megfelelő hús beszerzését, az egy cseppet sem érdekelte. Ezzel szemben a második század parancsnokának a főzés és a tánc volt a hobbija. Pistának biztosítani kellett, hogy az adott ház asszonya rendelkezzen gramofonnal (így hívták a 78 fordulatos lemezjátszót), jó előre tudjon arról, hogy este felkérik majd táncolni. Ezen kívül rendelkezzen nyersanyaggal a százados úr főzőcskéjéhez.
Szerencsére a tisztek többi részének az igénye egyszerűbb és könnyebben kielégíthető volt. Nem ragaszkodtak semmi máshoz, csak egy olyan, viszonylag fiatal nőhöz, aki minden különösebb teketória nélkül melléjük fekszik, és tudja a „kötelességét”.
A fentiekben leírtak természetesen belőlem is kiváltottak gondolatokat és a feltehető kérdéseket. Például:
- Mi van akkor, ha a hölgynek nem volt a dologhoz kedve és egyszerűen nemet mondott? Lelőtték a helyszínen, esetleg csak felpofozták?
- Szó sincs róla, – bizonygatta Pista – eszükbe se jutott.
- Egynek se jutott eszébe?
- Nem, soha egyetlen egynek sem.
- Ez szinte hihetetlen, egyáltalán ez hogy lehetséges?
- Nézd, – fejtette ki Pista – mindenki tudta, egész Európa, hogy háború van.
- És akkor mi van?
- Aki nem vette ki részét a háborúból, az el se tudja képzelni, hogy milyen. Az emberek alkalmazkodnak a körülményekhez, mert a háborút túl akarják élni.
- De hát te mondtad, hogy nem lőtték volna le azt a nőt, aki nemet mondott volna.
- Te ezt nem érted. Adva van egy fiatal lengyel nő, akinek katonatiszt férje már két éve távol van. Az is lehet, hogy már nem is él, sose fog visszajönni, de ha él is, két év rettenetesen hosszú idő, és ki tudja, mikor látja viszont. Ezen kívül a férjtől se lehet elválni, hogy évekig visszatartsa magát a szextől, ha különben van alkalma és lehetősége. Háborúban minden más perspektívát kap.
- Igen, aztán 3 év múlva előkerült a férj és boldogan éltek, amíg meg nem haltak – cinikuskodtam egyet.
- Nem hiszem, – gondolkodott el Pista – valószínűleg soha egyetlen egy szó se esett arról, ami 5 év alatt történt. Az ember iparkodik elfelejteni azt, ami kellemetlen. Úgy tettek, mintha nem történt volna semmi, és örültek egymásnak meg annak, hogy mind a ketten túlélték a háborút.
- Nehéz elképzelni – vallottam be.
- Neked nehéz, de nem annak, aki átélte.
- Nem is tudom, – méláztam el – tudod Pista, annak idején én elolvastam az Odisszeát.
___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________
Mármint az istenek gyülekezetére, a Kalüpszó szigetére és a Nimfáktól hemzsegő eposzra gondolsz, miközben az otthon maradt feleség az őt ostromló kérőket sorra visszautasítja és nem hiszi el a háborúról szóló történeteket? Ki írta a „Született nők”-et?
1:
Ki írta – ki írta? Szerintem az élet.
Az világos, de az első kérdésre még nem feleltél. Tényleg nem értem, hogy miért jutott eszedbe erről egy hősköltemény. Vagy ez volna a lényeg? Eposzok kontra valóság, avagy férjek álma párjuk viselkedésére távollétük alatt.
3:
Te magad leírtad mi juttatta eszembe: „miközben az otthon maradt feleség az őt ostromló kérőket sorra visszautasítja.” Vagyis nem elfogadható, amit Pista mondott: „Neked nehéz, de nem annak, aki átélte.” — Miért ez a háború csak max. 5 évig tartott. Pénelopé pedig 20 éven át hű tudott maradni.
Homérosz eposzaiból egyedül Trója városára van bizonyítékunk. Semmi másra nincs, így például a 20 évig hű asszonyról sincs.
5:
A biblia egyetlen állítására sincs bizonyíték, az európai kultúra mégis idézi, hivatkozik rá, festmények, zeneművek tárgya, stb.
Én is nehezen hiszem, hogy minden nő zokszó nélkül eltűrte ezeket a megszállókat. Kizárt dolog, hogy ne lett volna köztük olyan, aki két lábbal ne rúgta volna ki ezeket a tiszteket. Főleg a kanosabb fajtát. Mert még egy kis zongorázás, főzés, bevetett ágy csak-csak, na de mellé is feküdni, már egy más tészta.
7:
Szívesen elbeszélgetnék veled erről a témáról. — Szerintem ott és azért tévedsz, mert nem tudod magad beleélni egy világháborúba, amikor elviszik a férjed, hónapokig nem hallasz róla semmi hírt. Végső kétségbe esésedben minden babonában hiszel. Megtanulsz imádkozni. Fogadalmat teszel, ha visszajön mi mindent fogsz tenni. Naponta tízszer kiszámolod, például lépcsőfokoknál, ha jobb lábbal érsz fel, akkor még él, ha bal lábbal, akkor sose látod többé. Ha mellé fekszel az idegen tisztnek akkor talán ő mellé is odafekszik egy férjét vesztő nő, de hiszen, ha oda fekszik valaki mellé, akkor még él……
Csak-csak???? Közben észreveszed, hogy övén ott a pisztolytáska éles lőszerrel. Bájos leszel és elbűvölő. Hidd el nekem.
Én nem az mondtam, hogy mind ellenszegült volna, de biztos akadt olyan, aki igen.
Pl. hasonló helyzetben a gyerekek miatt valószínűleg én is megfontoltabb lennék, de ha nem lennének akkor benne lenne a pakliban, hogy lepuffantanám az illetőt.
Sziasztok!
Mit csináltak azzal, aki megtagadta a háborút (hadba hívást)? Börtön? Hazaárulásért kivégzés? Nem tudtak bujkálni vidéken valahogy?
9:
2015-ben, 70 évvel később könnyű hősködni.
10:
Természetesen börtön, de kihirdetett statárium alatt helyszíni fejbelövés tárgyalás nélkül. — Sokan bujkáltak (pl. az apám is) hamis papírokkal, vagy csak simán a pincében, padláson. Vidéken legtöbbször a csendőr tudta, hogy a keresett személy hol bujkál, de a szörnyű következmények miatt nem feltétlenül találta meg a keresett személyt, akivel talán egy iskolába járt korábban.
10.
Utána kell nézni, hogy most mi van ukrajnában. Úgy tudom, hogy ott börtön jár érte, de lehet, hogy más is, gondolom körülményektől függ. Ott is mindenki menekül a szolgálat alól, főleg, hogy ott nem külső ellenséggel harcolnak, hanem az ország szakadt ketté, egy testvérháborúban még annyira se szívesen vesz részt ez ember, mint mondjuk egy kölső ellenséggel szemben.
11.
Nem feltétlen hősködés, csak kicsit harciasabb vagyok az átlag nőnél. Tudom, hogy nem összehasonlítható, de 2006-2009-ig aktív résztvevője voltam a tüntetéseknek, ami egy háborúhoz képest egy kis kirándulásnak tűnik.
12: „aktív résztvevője voltam a tüntetéseknek”
Kaptál érte valamit?
Nem személy szerint gondolom – csak jobb hely lett-e Magyarország szerinted, mint a szocik idején?
12.
Hát, megtanultam nagyon gyorsan futni, meg elbújni. Illetve kiderült, hogy a fényképezőm gumibot és paprikasray álló.
És lett pár életre szóló barátom, akikben maximálisan bízom.
Hogy jobb hely lett volna az ország, ha sikerül elérnünk bármit is? Én akkor nagyon hittem benne. Nehéz kérdés. De úgy éreztem, hogy ha nem próbáljuk meg, akkor meg se érdemeljük a változást. Egyébként nem bántam meg, akkor szerintem jól döntöttem, hogy elmentem a férjemmel együtt a tüntetésekre, mert megtapasztaltuk a média ferdítését, és nagyon megváltozott a hozzáállásunk pár dologhoz. Pl. a tüntetők zöme nem focihuligán, mint ahogy azt sokan reklámozták, és még többen elhitték. A többség egyetemista volt. A férjem BME, én SZIE, és az ismerősök zöme Pázmányos, ELTE-s, vagy pedig már állásban lévő informatikus, vállalkozó és egy biztonsági őr is volt ott. Mondjuk mi nem dobáltuk követ, inkább a hatalom szivatása volt a cél.
14: „inkább a hatalom szivatása volt a cél” Meg is szívták rendesen – akkor tehát teljes a siker… 😉