(ACs-33) Azok a csodálatos nők – Az elmaradt felszólítás: „költözzél vissza”

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q228Tamás barátom iskoláit végig színötössel végezte. Érettségi után azonban semmihez se volt igazán kedve. Bármelyik egyetemre beiratkozhatott volna, aztán az egyikre jelentkezett is, majd négy évvel később egy diploma boldog tulaj­donosa lett. Tamás papíron lángész volt, gyakorlatilag nem értett semmihez. Gépészmérnöki diploma ellenére kiesett a kezéből a kombinált- fogó.

Egy esetben, amikor összejött a két család, felesége engem kért meg, hogy karórájának fémszíján állítsak egy kicsit, mert túl szoros. Boldogan, ha Tamás hoz nekem egy csavarhúzót. Erre „máris hozom” felkiáltással Tamás kitépett a konyhába, ahonnan behozott egy félméteres csavarhúzót, aminek éle minimum 8 mm széles volt és legalább másfél mm vastag. Tamáskám – fordultam hozzá – nem az utánfutódnak kell leszerelni a vonóhorgát.

Tamás tökéletesen tisztában volt született balfaszságával, ami részben szerzett tulajdonságnak számított, mert zsidó papája egész gyerekkorában azt próbálta beleverni, hogy ne ugráljon, ne akarjon kitűnni a szürke tömegekből, mert ez a legbiztonságosabb életstratégia. Ez aztán ambícióira rá is nyomta a bélyegét, sose akart más lenni, mint beosztott alkalmazott.

Egy esetben a főosztályvezetője kint felejtette magát Nyugaton. Az igazgató másnap a különben roppant szorgalmas és lelkiismeretes Tamást bízta meg ügyvezetőnek. Feleségével madarat lehetett volna fogati, mert a rájuk mosolygó szerencsét havonta kétszer több pulóver megvásárlásának lehetőségeként fogta fel. Tamás azonban minden tőle telhetőt megtett, nehogy véglegesítsék. Imádott beosztott lenni, el se tudta magát képzelni felelősségteljes munkakörben. Tulajdonképpen ez egy megbecsülendő és követendő magatartás, csak kevesen gondolják így. Például, felmerül a kérdés, hogy egy Lampert Mónika miért hiszi el magáról, hogy nő létére belügyminiszternek született; de ez semmi, az őt kinevezők miért képzelték el?

Tamás tehát élte ambíciómentes, egyszerű életét, amiben feleségének, ha tetszett neki, ha nem, osztoznia kellett. Okozott is ez súrlódást eleget. Végtére is Jutka egy kicsit másképp látta a világot, aminek időnként hangot is adott, beismerve mekkora barom volt, amikor Tamáshoz ment feleségül. Igaz, Jutka nem az ambícióhiányt neheztelte, hanem a relatív pénzhiányt, hiszen az örökös beosztotti fizetésből nagy lábon élni aligha lehetett. Márpedig az évek múltával a nők egyre többet szeretnének költeni magukra (ha tehetnék), mert szent meggyőződésük, hogy a 16.000 forintos tégely tartalmának rendeltetésszerű felhasználását követően minimum 10 évet fiatalodnak, és nincs férfi a világon, aki ebből a hitükből ki tudná őket ábrándítani. Mi több, ha a magukra szórt kölni 22.000 forintba kerül, ráadásul nem is lehet kapni Magyarországon, akkor nem lesz férfi az utcán, aki ne fordulna meg utánuk.

Sajnos Jutkának nem csak a 16.000 forintos tégelyekről és a 22.000 forintos kölnikről kellett lemondania, de még a nőnapi csokrokról is, mert bizony a szükség nagy úr, a gyerekek nevelése pedig fontosabb. Fontosabb-fontosabb, de egyes nők nem a racionális pénzköltés bajnokai. Ezért aztán Jutka örökös elégedetlenkedésében éveken át a „megoldást” kereste.

Aki keres, az talál. Már jól benne a negyvenben, Jutka összefutott az utcán első férjével. Nahát, micsoda véletlen! És beültek egy presszóba. Kiderült, hogy István nem rég vált el szörnyű feleségétől. Hát, van ilyen! Jutka pedig huszonhét év után nagyon nincs megelégedve férjével. Magyarul, az isten hozta őket össze, elsősorban azért, mert István, ellentétben Tamással, szörnyen gavallér volt.

Mivel a népi bölcsességet, miszerint csak a káposzta jó felmelegítve, egyikük se ismerte, az etyepetye hamar beindult közöttük, mert ebben a korban minden elfecsérelt napért kár. Közben Tamásra rámosolygott a szerencse, cége annyi sok év után 3 hétre néhányadmagával kiküldte Amerikába. Három hét hosszú idő, ami alatt Jutkának volt lehetősége átgondolni a helyzetet, Istvánnal lefixálni a jövőt, és szép komótosan elköltözni a közös lakásból. Aztán letelt a három hét, és Tamás gépe egy csütörtök délután Ferihegyen landolt, ahol a telefonon értesített hitves – talán csak megszokásból – várta.

Tamás a vámvizsgálat után kézicsomagjából előhalászta az oly régen, oly nagyon vágyott 22.000 forintos kölnit, amit Magyarországon nem is kapni. Életében először tehette meg, mert a 3 heti költőpénzből könnyedén ki tudta gazdálkodni. – A váróban az egymást három hete nem látott pár csendben összeölelkezett, majd Tamás így szólt

  • Nézd, mit hoztam neked! – és ezzel átnyújtotta a híres kölnit.
  • Nahát! – csodálkozott el Jutka. – Nagyon köszönöm, tényleg kedves tőled – és ezzel ridiküljébe süllyesztette a zsákmányt, majd folytatta – de amit most mondani fogok, annak nem fogsz örülni.
  • Mért, mi történt? – kérdezte Tamás némi rossz előérzéssel.
  • Elhagytalak! – jelentette ki Jutka a világ legtermészetesebb hangján.
  • Mit csináltál? – kérdezte a meglepődött Tamás.
  • Elhagytalak, nem érted? Már el is költöztem tőled! – és ezzel hosszú csend ült közéjük, miközben egymás arcát nézték.
  • Most viccelsz? – tért magához Tamás.
  • Nem viccelek. Elhagytalak és kész.
  • Ha így állunk, miért nem mondtad ezt be a telefonba? Minek jöttél ki elém a repülőtérre?
  • Minek? Azt mondtad, nagy meglepetés vár rám. Kíváncsi voltam, mi az a meglepetés.
  • Ha elhagytál, akkor add vissza a kölnit. Ha tudtam volna, hogy a hátam mögött miben mesterkedsz, nem hoztam volna neked semmit.
  • Nem – vágott egyelőre még törvényes férje szavába Jutka – Ezt még megérdemlem, 27 évet szenvedtem érte.

Tamás és Jutka heteken belül elváltak. Vagyon­megosztási probléma nem volt. István újból elvette Jutkát feleségül, ami után napokon belül kiderült, hogy 55 évesen állásából kitették, egy millió forint végkielégítéssel. Ez a pénz volt az alapja a gavallériának. Miután a pénz elfogyott, Jutka fizetéséből kellett tengetni életüket István nyugdíjáig, azaz még hét évet. Évekkel később Jutka mindenkinek azt mesélte, hogy nyomoráért Tamás a felelős, mert a repülőtéren egyetlen szóval se mondta, hogy költözzön vissza.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
______________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

4 gondolat erről: „(ACs-33) Azok a csodálatos nők – Az elmaradt felszólítás: „költözzél vissza”

  1. Köszönjük a történetet. Tanulságos.
    Lehet tudni, hogy mi lett később Tamással?

  2. 1:
    Nem szívta mellre a lelépést. Két három nő után új feleségre tett szert, de elkapta a kor szelleme, rátépett a pénzszerzésre, ami miatt hónapokon belül agyvérzést kapott. A kérdés, hogy ha marad az első házassága így végződött volna-e az is?

  3. sajnálom Tamást. Tanulságos történet másodszorra is 🙂
    köszönöm

  4. 3:
    A legtöbb emberi szenvedést az egyén meggondolatlansága okozza.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük