(3666) Lenke

Tibor bá’ vissza a múltba (vasárnapi kikapcsolódás)

 

2021. A 89. év

Utolsó katonaévemet nyögtem 1956-ban. Június második felében néhány napos táborozásra indult a negyvenfős alakulat a Velencei-tóhoz. Ilyen esetben fel kellett volna húzni egy hatalmas tábori sátrat, de ezt, ha lehetett, a parancsnok elkerülte. Rendszerint valami közintézménybe kéredzkedtünk be. Ez alkalommal Velence község iskoláját szemeltük ki, amire igazgatói engedélyt kaptunk. A feladat antennák telepítése volt, majd 24 órás rádió-forgalom bonyolítása az ország más helyein felállított egységekkel.

Az iskola egy jó ötletnek bizonyult, mert menzája is volt, azaz egy hatalmas konyha, amit – lévén nyári szünet – birtokba vehettünk. Ezen kívül kiderült, hogy az igazgatónak, aki családjával az iskola területén lakott, volt egy 20 éves lánya, Lenke.

Lenkét politikai okok miatt (járatta nagy száját, a szemináriumokon „kényes”, vagyis provokatív kérdéseket tett fel) kicsapták az egyetemről, és mintha ez nem lenne elég, meg nem határozott időre kitiltották Budapestről is. Ez azt jelentette, hogy ha felment Budapestre és történetesen valahol igazoltatták, akkor már a kitiltás megszegése miatt börtönbüntetést kellett kapnia. Ez a politikai háttér azonban Lenkét nem tette kevésbé kívánatossá, főleg nőhiányban szenvedő katonák számára. Talán felesleges megemlítenem, hogy minimum harminc éhes hím vetette volna magát Lenkére – ha csak rajtuk múlott volna. Ennek ellenére én lettem a befutó. Hogyan?

Első nap a csaj mindannyiunk feje felett látványosan átnézett, miközben ott mászkált közöttünk fel és alá mindenfajta álcázott céllal. Viszont én kiszúrtam, hogy egy Ady-kötet van a hona alatt.

  • Mi van, te egész nap Ady-t olvasol? – szólítottam meg, de Lenke csak foghegyről böffentett oda.
  • Miért, te már hallottál Adyról?
  • Hogy hallottam-e, jobb verseket írok én, mint ő.
  • Hülye! – intézett el Lenke egyetlen szóval.
  • Na jó, próbáljuk ki.
  • Ne nevettesd ki magad.
  • Ha nem hiszed, – érveltem – az rendben van, de a bizonyítás jogát nem tagadhatod meg tőlem.
  • És mégis, hogy akarod bizonyítani?
  • Egyszerű. Egy éjszakára kölcsönadod az Ady-kötetet, én kimásolok belőle egy Ady-verset. Egy másik lapra költök egy saját verset. Ha meg tudod mondani, melyik a hamisítvány, te nyertél. Ha nem, akkor én.

A csajnak felcsillant a szeme, végre valami unaloműző ebben a porfészekben, és ráadásul valami olyan, amiben otthon van. Arról nem is beszélve, hogy merészségem sejtetett számára valami szokatlant. Szóval belement a dologba.

Aznap éjjel szolgálatban voltam (rádió-forgalom, adás-vétel, írógép, stb.), jutott idő kimásolni egy viszonylag ismeretlen verset az 500 oldalas kötetből és adtam neki hasból egy új címet. Majd írtam egy Ady-utánzatot és fölé másoltam egy Ady-verscímet. Természetesen a cím és a szöveg tematikailag összhangban volt.

Lenke másnap délelőtt jött számon kérni. Első olvasás után láttam az arcán a megütközést, hogy bizony nem talál közöttük különbséget. Aztán némi gondolkodás után előállt a megfejtéssel. „Szerintem egyiket se te írtad, mind a kettő Ady-vers, át akarsz verni.” Kinevettem, és ragaszkodtam hozzá, hogy válasszon, mert az egyik verset én írtam. Nem tudott, nem mert választani, de hajlott arra, amelyik eredeti Ady-címet viselt. Valahol a tudat alatt emlékezett a címre, pontosan úgy, ahogy előre sejtettem. Na, most a versek:

A fiatalság nevében

És mindennek mindörökre vége,
de vágyam hadd szálljon fel az Égbe,
és legyen erős újra két karom.

Csak még egyszer fogjalak karomba.
Meglásd, vágyam nem fojtom magamba.
Érezd meg azt, ki én vagyok.

Repülök veled a vörös sötétbe.
Fejemet hajtom remegő kebledre.
Most már csak én meg te vagyunk.

A sötét eloszlik ködös szürkeségbe.
Réveteg szemem lát a messziségbe’
és mindennek mindörökre vége.

Öreglegény szerelme

Megláttalak ma te lyány
felkínált minden titkaiddal,
Kérést intézve fogékony szívedhez,
ifjú hévvel ragadj magaddal.

Miért ez olcsó csábmosoly
Szép ívű szájad szegletén?
Miért a kínzó fájdalom,
vén testem tiltott rejtekén?

Gondolatban friss testedet látom,
S a tudat úgy megrészegít.
Gyűrködném tiszta nyoszolyádat
Bár tudnám, örök álomba szenderít.

Lám, áldozom vágyba mindenem,
és irgalmatlanul imádlak.
Öreg szívem egyre csak lüktet.
Szép női test, holtamig kívánlak.

A verses hülyéskedés után jól összebarátkoztunk. Este már meztelenül fürödtünk a Velencei tóban (nálam nem volt fürdőnadrág, Lenkének meg tetszett az ötlet). Az apró hullámok ezerszámra verték vissza a telihold fényét. Lenke sziluettje leírhatatlan erotikus élményt nyújtott, nem lehetett vele betelni. Alig jártunk combmagasságú vízben, amikor Lenke incselkedve fröcskölni kezdte rám a vizet. Persze visszafröcsköltem, és a nagy igyekezetben egyre közelebb kerültünk egymáshoz, mígnem összetalálkozva, merev péniszem a combjai közé szorujlva, forró ölelkezésbe kezdtünk. Később kimentünk a partra, és mivel Lenkének nem volt külön szobája, az akkorra már üresen hagyott konyhában állva szeretkeztünk, és ha van isten, akkor Ady szelleme ott lebegett felettünk, és csóválta a fejét. Ugyanis mind a két verset én költöttem.

A költészethez azóta se értek, fogalmam sincs, mennyire vacakok, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Lenkének se volt fogalma.

Mi lett Lenkével?  Nem tudom. A kitiltás ellenére októberig háromszor feljött hozzám Budapestre, egyszer én mentem le Velencére, aztán jött a forradalom. Lenke természetesen kiment Nyugatra, és nem csodálkoznék, ha később magyar irodalmat tanított volna a Harvardon.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

2 gondolat erről: „(3666) Lenke

  1. Aranyos történet!
    Miután – kiderült a leírásodból, hogy mindkét verset te találtad ki így könnyen el tudom képzelni, hogy a történet is ugyanezeken a lábakon áll – a te fantáziád az alapja. A lényeg, hogy nem biceg! 🙂

    Történhetett volna úgy is ahogy én írtam meg sok évvel ezelõtt:
    …………………………………….
    Verset akartam írni neked

    Verset akartam írni neked,
    Fejemben dalolt minden sora,
    ápoltam, mint egy éneket
    s leírtam papirra.- én ostoba.

  2. 1 – Gerry:
    A vissza a múltba egy sorozat, darab számra 200 felett. Mindezt csak úgy kitalálni nagyon strapás lenne. Különben a versed végső kicsengésével csak egyet lehet érteni. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük