(3343) USA kontra Kína

Tibor bá’ fordítása online

 

Egy Kína elleni háborúhoz Amerika képtelen szövetségest találni.

Amerika el akarja hárítani Kína egyre növekvő gazdasági és politikai erejének következményét.

Korábban az Obama adminisztráció hirdette meg az „ázsiai fordulatot” egy alacsony vámot biztosító zóna kialakításával Trans Pacific Partnership (TPP) azaz Csendes-óceánon Átívelő Szövetkezés címen. Ehhez Kína természetesen nem tartozott volna. Ezt azonban a Trump adminisztráció elvetette. Helyette gazdasági háborút indított Kína ellen, ami alatt a kínai árukra megemelte az import vámot, megtiltotta a csúcstechnológiai áruk exportját kínai gyárak részére, és lehetetlenné téve kínai vállalkozások bejutását az amerikai piacokra.

Ezen kívül megpróbáltak összehozni egy katonai koalíciót Kína fenyegetésére. Felülvizsgálták a 2007/2008-as Négyoldalú Biztonsági Tárgyalásokat, és átnevezték Amarikai-Ausztrál-Indiai-Japán Konzultációs Négyesre. A cél egy amerikai parancsnokság alá tartozó Ázsiai NATO megteremtése volt.

Kiderült azonban, hogy se Ausztráliának, se Japánnak, se Indiának nem érdeke Kínával szembehelyezkedni. Mindhármuk részére Kína fontos kereskedelmi partner. Tudták azt, hogy bármilyen konfliktus Kínával jelentős anyagi vesztességgel járna.

Október 6-án Mike Pompeo, amerikai külügyminiszter Tokióba repült a Négyes többi külügyminiszterével tervezett találkozóra. Azonban, hamarosan kiderült, hogy  senki se akar vele találkozni stratégiai megbeszélés érdekében.

Ausztrália és India vonakodik bármilyen Kínát sértő kijelentést tenni. Ezért Pompeo kezdeményezése kútba esett. A korábbi indiai nagykövet, M.K. Bhadrakumar elmondta, miért nem működik a Négyes: ellentétben a Szovjetunióval, Kína azért nem győzhető le, mert ugyanabba a globális rendszerbe tartozik, amikben Amerikai van. Ezen felül Kínának nincs exportálandó ideológiája, nem akar más országokban rezsim cserét, és nagyon jól kijön demokratikus országokkal.

Amerika létrehozta az ASEAN-t, de manapság nincs olyan ázsiai ország, amelyik hajlandó lenne választani Amerika és Kína között. Az ASEAN célja nem változtatható meg Kína ellenessé. Senki se hajlandó csatlakozni Amerikához a Dél Kínai Tenger végrehajtott tengeri csetepatéhoz.

Kínának van pénze, amit partnereinek felkínálhat, míg Amerika krónikusan deficitben van és a normál működéséhez is kölcsönöket kell felvennie. Ez mellett Kínának nincs szüksége új háborúkra, amikor a meglévőben is nyerésre áll.

Washington azt is megpróbálta, hogy európai NATO szövetségeseit rávegye egy Kína ellenes kiállásra. Ezzel kapcsolatban a NATO főtitkár, Jens Stoltenberg tábornok figyelmeztetett arra, hogy Kína növekvő befolyása létrehozott egy „alapvető eltolódást a globális erőegyensúlyban”, amit nem szabad elfelejteni.

Norvégia hivatalosan jelezte, hogy Kína védelmi költségvetése a második a világban az USA után, és komoly erőfeszítéseket tesz nukleáris fegyverek, és nagy hatótávolságú rakéta fejlesztése terén.

Egy dolog világos, Kína egyre közelebb kerül Európához, ezért a NATO szövetségeseknek együtt kell szembenézni a kihívással.

Ez a felhívás azonban éppen úgy el fog bukni, ahogy Ázsiában a Négyes szövetség. Kína se ideológiailag, se katonailag nem veszélyes Európára. Kína egy gazdasági behemót, a vele való kapcsolattal óvatosan kell bánni. Tiszteletet kell mutatni, tárgyalni kell és a kardcsörtetést el kell felejteni.

Kína átvette az USA szerepét, mint Európa legnagyobb kereskedelmi partnere. Az Eurostat szerint Európában a kínai import 4,9 százalékkal növekszik évente. A német statisztikai hivatal szerint, 2016 óta Németország legnagyobb kereskedelmi partnere Kína.

Legfőbb ideje, hogy Amerika belenézzen a tükörbe és észre térítse a valóság. Az ország teljesen el van adósodva, egy rendkívül drága, de nem hatékony katonasággal. Az elmúlt évtizedekben az amerikai gazdaság folyamatosan leépült, katonai helyzete, mondjuk úgy attitűdje a szövetségeseit elidegenítette. Pedig szövetségesek nélkül Amerikának semmi esélye Kína visszaszorítás egy esetleges konfliktus esetén.

Amerika semmi mást nem tehet, mint tisztességes úton versenyezzen Kínával. Ehhez azonban szüksége van szerénységre, kemény ipari politikára, és jól fizetett, versenyképes munkaerőre. Ezek közül egyik se látható.

 

Forrás: Moon of Alabama

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

97 gondolat erről: „(3343) USA kontra Kína

  1. Kíváncsi vagyok, hogyan jellemezné a szerző az EU-t.

    Ha kicserélem a jellemzésben az USA-t EU-ra, ezt kapjuk:

    “Az EU teljesen el van adósodva, egy rendkívül drága, de nem hatékony katonasággal. Az elmúlt évtizedekben az EU gazdaság folyamatosan leépült, katonai helyzete, mondjuk úgy attitűdje a szövetségeseit elidegenítette. Pedig szövetségesek nélkül az EU-nak semmi esélye … visszaszorítás egy esetleges konfliktus esetén.”

    Annyira nem fals a leírás.

    A katonasága nem drága, de cserébe még kevésbé hatékony; az attitűdje a tagjai egy részét is elidegenítette, több partnerét pedig önként szankciózza, taszítja el magától.

  2. “Amerika semmi mást nem tehet, mint tisztességes úton versenyezzen Kínával. Ehhez azonban szüksége van szerénységre, kemény ipari politikára, és jól fizetett, versenyképes munkaerőre. ”

    Esetleg egy másik világban lesz ilyen Amerika, de most még gőgös, és beképzelt.
    Így buknak el a birodalmak, és most Amerika következik.

  3. Pont az USA tette naggyá Kínát, mikor az iparát áttelepítette oda. Saját középosztályát kinyírta. Tetszett volna egy icipicit gondolkodni, de ez is csak a pénzről szólt…

  4. “India vonakodik bármilyen Kínát sértő kijelentést tenni” – Éppen csak háborúznak. Lövik egymást, de egy sértő kijelentés… nem, az durva volna!

    Ez nem egy régebbi írás véletlenül?

  5. Ha vállalkozóként nézem, inkább dolgozom amerikaival, EU-sal, mint kínaival. Nem erősségük a fizetési fegyelem, szarul bánnak az alkalmazottakkal.

  6. Korrekt írás . És csak tovább bonyolódik az egész attól, hogy az emberiség a jövőjét egy felhő alapú mesterséges intelligenciába rakta bele, mely már most uralja életét, munkáját, kényelmesen be is rendezkedett és magára zárta cyber cellájának ajtaját 🙂 És alig lehetséges a visszalépés ha túl akarja élni.
    A történelem során időről időre óriási változások következtek be, új valóságok jöttek létre akár társadalmi berendezkedésben is, ilyen volt az ipari forradalom. Talán itt is érdemes vizsgálódni a jövőt illetően.
    Bármilyen hagyományos háború mára értelmét veszítette. Minek, mikor rövid idő alatt bármilyen illúziót , félelmet, új normalitásokat képesek belerakni az emberiség agyába ? A régi rokon és ellenszenvek lemeze lejárt. Az AI vagy MI rendszere pedig azoknak egyengeti az útját akik elősegítik ezt az új valóságot, egyetlen pólusból pedig ezt lehetetlen.
    Amerikát régi birodalmi státuszából adódóan egy magával sodró tehetetlenség is jellemzi, ezen az úton pedig az új normarendszerből nézve nehéz versenyezni Kínával.
    „…ugyanabba a globális rendszerbe tartozik …Ezen felül Kínának nincs exportálandó ideológiája, nem akar más országokban rezsim cserét…” Bingo 🙂 De lehet, hogy az egész USA kontra Kína egy nagy színjáték.

  7. Köszönöm a fordítást, szemnyitogató. De én egy kicsit más szemszögből nézem.

    Kína ma egy Orwelli totális diktatúra. Semmivel sem jobb, mint a hitleri Németország volt, de hivatalosan senki sem meri elítélni, mert anyagilag mindannyian a zsebében vagyunk.
    Még egy-egy nyilatkozatra se futja, nemhogy hatékony fellépésre. Az amerikai keménykedés is lepkefing, ráadásul a háború lehetőségét keresik, nem az emberiségellenes bűntetteket akarják megállítani.

    Csak egy kis lista, hogy mire gondolok:
    -Tibet
    -Ujgur koncentrációs táborok és az elnyomás egyéb formái
    -Keresztények bedarálása, templomrombolások
    -Hongkong
    -Kényszerabortuszok
    -Minden egyes állampolgár folyamatos digitális követése, lehallgatása, pontozása
    -A Falun Gong embereinek bebörtönzése szervdonornak, majd egyesével lemészárlása, ahogy az igény jön a szervekre

    Hogy közben csendesen egész Afrikát és a többi szegény országot gyarmatosítják, már csak hab a tortán. Lehet, hogy egy részük még jobban is jár vele.

  8. Amerika csak gazdaságilag tudná megszorítani Kínát, azt is csak két esetben:
    1. Amerika leértékeli a dollárt 30-40%-kal, így nem érné meg az importálás Kinából, és haza tudná telepíteni a gyárakat. Plusz még az adósságát is könnyebben vissza tudná fizetni, az olaj ára is 100 dollár felett lenne. Ennek hátránya az infláció növekedése lenne.
    2. Kínát elvágni a főbb olajforrásoktól pl. Irántól vagy Venezuelától. Ehhez az kellene, hogy pl. Szaud-Arábia és szövetségesei megtámadják Iránt. 200 dollár lenne az olaj és ez padlóra vágná Kínát. Ez viszont csak akkor következne be, ha Venezuela is Amerika szövetségese lenne, mivel így tudná pótolni a kiesett olajmennyiségeket.
    Viszont 2 hét múlva választás és az már biztos, hogy nem Trump lesz a következő elnök. Így mivel Biden kijelentette, hogy 23%-ról 27%-ra emeli a társasági adót az amerikai cégek még mindig megéri Kínába telepíteni a gyáraikat.

  9. 8. Ábel

    Szerintem teljesen igazad van. Én sem látok alapvető különbséget, csak a rendszerből fakadó ellenállást kettejük között.

  10. Egyetértek 4.Ábellel.

    “Ausztrália és India vonakodik bármilyen Kínát sértő kijelentést tenni.”

    Nem is tudom, az ausztrál szén és marhahús importot nem azért korlátozza Kína, mert “sértő” kijelentéseket tett?

    Ausztrália felhívta a figyelmet a reális problémákra.

    “Earlier this year, China was infuriated when Canberra called for a global investigation into COVID-19, which was first detected in the Chinese city of Wuhan. Relations have also soured over allegations of Chinese interference in Australia’s domestic politics, cyber-espionage and the detention of Australian citizens in China. Beijing has accused Australia of being “anti-China.” ”

    https://www.voanews.com/east-asia-pacific/australia-concerns-over-reported-china-coal-import-ban

    Covid-19-el kapcsolatos kínai hozzáállás, kínai kémkedés Ausztráliában stb. az okok között.

    Ez a cikk felrakása előtt volt.

    Az mostani hír, hogy a négyek közös hadgyakorlatot tartanak, amit Kína sérelmez.
    Teljesen egyértelmű a négyek érdeke, mert mindegyiküknek Kína érdeksérelmet okozott.

    Azért négyen együtt azonos súlycsoportban vannak Kínával.

    A szerző (Moon Alalbama) azok közé tartozik, akik a nyugatellenes erőkkel szimpatizál.
    Ennek kapcsán nyilvánvaló valótlanságok hirdetésétől se riad vissza.

    Ez az állandó kínai hiszti, mert úgy vélik megsértették őket minden hülye ürüggyel, már nagyon unalmas, lásd pl. USA kosárlabda csapat, liga kínai “büntetése”.

    Ez szerintem nagy fokú önbizalom hiányról árulkodik.

    “Senki se hajlandó csatlakozni Amerikához a Dél Kínai Tenger végrehajtott tengeri csetepatéhoz.”

    Hmm, Fülöp-szigetek, Vietnám, Japán?
    Miért nem érdekük az USA-val való együttműködés e téren, amikor közösen sérelmezik a kínai nagy nyomulást a térségben?

  11. Egyébként meg ez az állandó kínai megsértődés nevetséges indokokkal, aztán gazdasági retorziók alkalmazása, nem meríti ki a rendszer export egyes kritériumait?

    Kínáról csak szépet, jót lehet szólni, a kellemetlen igazságról nem lehet beszélni, azaz rákényszeríti a külföldi szereplőket, hogy öncenzúrát alkalmazzanak, mert különben gazdasági retorziók érik őket.

  12. 14.Tibor bá’:
    Jogos a korrekció.

    Az alternatív média épp úgy hibázik, hazudik, mint a “szajha” média.
    Az adott forrástól, az adott tartalomtól függ annak mértéke.

    A Kínai-Ausztrál viszonyról bővebben.

    https://www.dw.com/en/china-australia-trade-tensions-coal/a-55321415
    A viszony romlása 2017-tól kezdődnek, azóta sem tettek az Ausztrálok lakatot a szájukra.

    Ha feltételezzük, hogy a kínai import piaci alapon történt (nyersanyag ár szállítási költség optimalizálás), akkor a helyettesítés nem piaci alapon fog történni, azaz kínai import ár emelkedni fog.
    Ergo mindkét fél bukni fog rajta

    Hacsak az új exportőr nem csökkenti a saját hasznát a szállítási költség különbözettel.

    Ahonnan a kínaiak pótolják az importjukat, onnan, azon termelő régebbi export piacain hiány keletkezik.

    A piac átrendeződik.

  13. Kína több szempontból sem egyszerű kérdés, a teljesség igénye nélkül azért néhány dolgot így mellékesen felvetnék:
    1. Kína az ismert és írott történelmünk legrégebbi, egyúttal leghosszabb ideje létező birodalom, hozzá képest az USA a maga alig 300 évével (ebből is csak jó, ha 100 év, amit nagyhatalomként él meg) csak gyakornok. Sőt, Kínához képest Oroszország is csak épp kamaszodik.
    2. A XX. század második felében az USA húzta fel Kínát azzal, hogy a jól ismert okokból kiszervezte a gyártást és ezzel együtt a technológiát is. Be is következett a szemünk előtt az egyenlőtlen fejlődés, azaz Kína évtizedeket kihagyva ugrott technológiai szinteket, szinte rögtön adoptálva is mindent, a reverse engineering gyakorlatát pedig No1 szintre emelte.
    3. Kína katonai-technológiai fejlődéséhez Oroszország is igen sokat hozzátett a Szovjetunió felbomlása óta, ezzel is fokozva az egy lépéssel több lépcsőfok megugrásának hatékonyságát Kína szempontjából.

    Az amerikai és orosz „segítség” párosult egy relatíve homogén, konfuciánuszi elvek mentén szerveződött, ebből következően fegyelmezett társadalommal, így semmi meglepő nincs abban, hogy Kína szélsebesen emelkedett a világ vezető nagyhatalmai közé, jelen idő szerint minimum a 2. hely az övé mindent egybevetve (gazdaság, katonai erő, befolyás, ipar, technológia, népesség, terület, stb.).
    Jelen idő szerint az amerikai demokrata párt mögött álló neokon/neolib elit legnagyobb szövetségese Kína, illetve fordítva is nézhetjük: a neokon/neolib vonal irányítja Kínát, illetve a hatás-ellenhatás örök törvényszerűsége miatt Kína is irányítja a neokon/neolib csapatot. (A neokonzervatívok és a neoliberálisok valójában ugyanazt az oldalt képviselik.)

    Amikor Trump nekiment Kínának, akkor közvetve megtámadta az amerikai elit azon részét, akik a megvalósult és jelenlegi globalizációban érdekeltek. Kína számára alapvető stratégiai érdek, hogy az USA és Oroszország között ne legyen megbékélés, ebben a stratégiában az amerikai neokon/neolib vonal tökéletesen egy húron pendül Pekinggel. Amíg az USA nyomja Moszkvát, addig Oroszország kénytelen olcsóbban adni energiahordozót és haditechnikát is Kínának, ráadásul Moszkva így sokkal jobban kezelhető szomszéd is egyben.

    Ugyanakkor veszélyeket is rejt magában a dolog, egy határon túl ugyanis túl szorosra is sikeredhet egy orosz-kínai együttműködés, aminek a vége az lehet, hogy Oroszország Kína előretolt pajzsa lehet az egész Nyugati világgal szemben, Kínánál a pénz és a gigantikus gyártási kapacitás, sőt, az igen fejlett digitális technológia, Oroszország pedig adja a kifogyhatatlan nyersanyagot és a nyers katonai erőt.
    Az angolszász geostratégia egyik alapvető elve volt, hogy mindenáron megakadályozzák Oroszország és Németország egymásra találását, hosszú évtizedekig ez volt az amerikai geopolitika egyik rémálma. Ezt megakadályozandó láthatjuk az EU-orosz viszályt, ami egyébként pont USA és kínai érdek, az EU-nak meg Oroszországnak viszont pont nem ez lenne az alapvető érdeke. Egyelőre a megosztó stratégia sikeres, ez viszont valójában tönkrevágja az EU-t és kiszorítja Oroszországot abból a történelmi térből, ahová természetszerűen tartozik. Oroszország területének 1/3-ad része Európa, 2/3-ad része Ázsia, ugyanakkor a lakossága esetében ez pont fordítva van, némi kerekítéssel élve a lakosságuk 2/3-ad része európai, az 1/3-ad pedig ázsiai.

    Visszatérve a Nyugat nagy stratégiájához: megakadályozták és megakadályozzák, hogy létrejöjjön egy orosz-német stratégiai szövetség, helyette behozták a képletbe a Németországnál ebből a szempontból egy nagyságrenddel erősebbnek számító Kínát.

    Hogy mitől lesz jobb a világnak és elsősorban a Nyugatnak egy kvázi kínai vazallus Oroszország, mint egy német-orosz tengely, erre még nem jöttem rá.

    Tegyük fel azt az egyszerű kérdést, hogy vajon Kínát mennyire zavarná az, ha az alapvetően keresztény gyökerekkel rendelkező és alapvetően a kaukázusi fehér rasszhoz tartozó embertömegek lépnének egymás torkára? Ugyanis egy EU-orosz, USA-orosz vagy éppen egy NATO-orosz katonai összeütközés pont ezt jelentené. Amíg az északi félteke fehér civilizációi szépen lassan (vagy gyorsan) kicsinálják egymást, addig a sárga birodalom (vagy ha így jobban tetszik, a Központi Birodalom) köszöni szépen, éppen felkészül a jövő világuralmára.

  14. 16. MangaM
    Itt az lesz majd a kérdés, hogy nov.3 előtt vagy után Trump megtámadja-e Iránt? Mert egy háború a Közel-keleten megemelné az olaj árát és veszélybe sodorná Kina fejlődését.
    Ráadásul már szinte biztos, hogy Trump veszíteni fog 3.-án.
    Bár arról se lehet tudni, hogy mivel már 1 hete lejárt a fegyverembargó Irán ellen, milyen fegyverekhez akar hozzájutni?

  15. 17. Csaba81

    Nem vagyok biztos abban, hogy Trump veszíteni fog, de szerintem az igazi kérdés nem Irán. Trump, ha akarta volna, már rég háborúzna Iránnal, ehhez képest 4 év alatt egy rendes háborút sem volt képes kirobbantani (Pfű, micsoda egy elnök, mondhatom…), volt egy vicces cirkálórakétázgatás Szíria esetében meg volt egy laza adok-kapok Szulejmani kapcsán, de ennyi. Ráadásul Irán sokkal keményebb dió annál, hogy csak úgy megtámadják, de ez most más lapra tartozik.

    Az igazi kérdés az, hogy az USA-ban mi lesz a választások után. Nem zárható ki utcai harcok kirobbantása sem, ha Biden nyer, akkor a “redneck-Amerika” mozdulhat meg, ha Trump nyer, akkor az Antifa és a BLM kapcsol magasabb fokozatba. Clintonnétól az is elhangzott a minap, ha Trump nyerne, akkor sem szabad majd elfogadni a győzelmét, és ha kell, akkor erővel kell eltávolítani a Fehér Házból. Amerika robbanás előtt áll és ez a legveszélyesebb dolog per pillanat az egész világra nézve.

    Egy emelkedő olajár sem veszélyeztetné igaziból Kína fejlődését, max. többet fizetnének a közép-ázsiai és orosz olajért, van papírpénzük elég rá, valamire úgy is el kell költeni a dollárt. Ha meg jüanért kapnak olajat és gázt, na bumm, szépen lopakodik be a jüan a dollár eddigi kizárólagos helyére. Kína igazi problémája nem itt bújik meg.

  16. 18 – MangaM:
    Kína igazi problémája, hogy nincs annyi (vagy közel annyi) atom töltete és célba juttató rakétája mint az USA-nak. Hagyományos csete-patéban ő nyer, de utána?

  17. 18. MangaM
    Eddig azért nem támadta meg Iránt mert újra akarta választatni magát, de kérdéses, hogy meglesz-e az újrázás. Viszont annak idején megvétózta a szenátus Irán megtámadását tiltó határozatát. Így viszont bármikor támadhat csak indok kell hozzá.
    Viszont egy újabb érdekes hír a mai nap:
    https://www.rt.com/business/504385-isis-attacks-saudi-oil/
    Az iszlám állam a hiveit arra szólítja fel, hogy támadják meg a szaúdi kőolaj létesítményeket, mert a királyság Izraellel akar kibékülni. Érdekes lesz, hogyha az amerikaiak Iránt és az Iszlám államot össze akarják majd boronálni a nyugat szemében.

  18. 18.MangaM
    ..”.Trump, ha akarta volna, már rég háborúzna Iránnal, ehhez képest 4 év alatt egy rendes háborút sem volt képes kirobbantani “…
    Hozzászólásaidat mindig is nagyra értékelem,nagyon jól elemzed a történéseket,jól látod az összefüggéseket,de most ezegyszer nem osztom véleményedet fenti idézettel kapcsolatban.
    Trump bármennyire akarna háborúzni, marad az akaratnál, több okból.
    1.Amerika mára, mint már emlitettem valahol, egy papirtigris lett, régi szerepében még nagyzolna, de mindenki tudja az igazságot, éspedig, hogy Amerika már csak volt.Nem lesz, hanem volt.
    2.Az amerikai társadalom már nem egyezne bele egy akármilyen távoli háborúzásba, a nép kiábrándult, a nép közönyös, torkig van a távoli országokbani háborúzásoktól, nem hinném, hogy volna amerikai család manapság, aki szó nélkül elfogadná messzi országból hullazsákban hazahozott fiának halálát bla-bla , üres szlogenek , a szabadságért, dicsőségért és hasonló hazafias, mára kiürült dumákba csomagolva.Ezen az amerikai nép már túl van, ez a fajta lelkes mentalitás a világháború óta már teljesen szétmállott.
    3.Ha idióta Trump nem tudja, tanácsadói viszont annál jobban kicsoda egy Irán.Nagyon jól tudják a különbséget Vietnamhoz viszonyitva, nagyon jól tudják, hogy egy háború ellenük Amerika teljes kivéreztetését jelentené és egy ilyes méretű vereség a maradék kis tekintélyüket is szétfoszlatná.
    4.Te is tudod, hogy a háborúhoz egy dolog kell, de abból bizony sok.Gondolod, hogy Amerika elbirná egy távoli háborúzás eszméletlen kiadásait?
    5.A legfontosabb, Ha Trumpot rávinné ostobasága akár gondolni is egy Irán elleni háborúra, tanácsadói elintéznének valami sajnálatos balesetet, amúgy profi módra.

  19. 21: Bálint:
    Meglátjuk. Ha Biden nyer, kiderül mit tud és mit mer még az USA meglépni a világban.
    Egy biztos, a háború rengeteg pénzt is jelent (bizonyos köröknek), a szenvedőket meg könnyű elhallgattatni.

    Trump egy blöffkirály. De mára ez mindenki számára egyértelmű, s nem vagyok biztos benne, hogy ez az USA megítélésének jót tett, amit nyilván ők is érzékelnek. Az, hogy a világnak ez egy szerencsésebb kimenetel volt, csak egy dolog.

    Ami biztos, hogy az elkövetkezendő években az orosz-arab/török-kínai-indiai- és az észak-atlanti érdekek helyet fognak foglalni valahol. Sztem. a világ sorsa ennek alakulásától függ pillanatnyilag. Számunkra kérdés az is, hogy az EU még mekkora súlytalanságba zuhanhat.

  20. 22.Csongor
    A szenvedőket könnyü elhallgatatni, szerinted.
    Amennyire én tudom, pont ezen vonatkozásban van valamelyes fejfájása az amerikai hadvezetőségnek. Tudod-e, hogy manapság az amerikai sebesülteket, a könnyebbeket a török Incirlik légibázisra, a súlyosabbakat Németországba, a halottakat KIVÉTEL NÉLKÜL a Carolinai Charleston Air Base-ra viszik, nem születési helyükre, hanem Charlestonba, ahol erre szakosodott rábeszélőtisztek igyekeznek meggyözni a családokat ilyen-olyan juttatások fejében engednék a gyereket a helyi katonai temetőben eltemetni, örökös sirgondozás, minden esti tiszteletadás, félárbocos lobogó, kürtjel, diszörség, stb. csak elkerülni lehetőleg a gyerek szülőhelyén a tömeget.
    Ezt még nemrég boldogult öcsém mesélte, majd hallottam másoktól is. Szóval adava egy ország, amely már odajutott, hogy fél saját hősi halottaitól.

  21. Trump eddig nem indított egy háborút sem. Sok okot látok, ami ehhez vezethet, nem tudom, melyik mennyire játszik közre:
    -Csak megjátssza, hogy seggfej, igazából jó ember, nem akar senkit bántani
    -Annyira idióta, hogy a saját embereivel is mind összeveszett már, nincs szövetségese az államaparátuson belül, akikkel elindíthatna egy háborút, beleértve a hadsereget is
    -A mainstream sajtó ellene van, sajtótámogatás nélkül meg nem lehet háborúzni.

  22. 19. Tibor bá’

    Csak óvatosan a kínai atomarzenál valódi nagyságával kapcsolatban. Hivatalosan van kb. 300 atomtöltetük meg pár tucat ICBM/SLBM rakétájuk, ugyanakkor az amerikai hadsereg pár éve az amerikai egyetemeknek kiadta, hogy legyenek kedvesek és becsüljék már meg a kínai atomtöltetek valószínűsíthető mennyiségét, az eredmény 2-2,5 ezer db közötti lett taktikai töltettől a stratégiai robbanófejekig bezáróan. De legyünk nagyvonalúak és bőven felezzük meg, az is közel 1000 db. Figyelembe véve Kína létező ipari, technológiai és pénzügyi lehetőségeit, nagyon nehezen hihető a csekély 300 db-os arzenáljuk.
    Kína problémája népességi, mégpedig az egyke politika miatt több tízmillióval kevesebb nő van Kínában, mint egészséges esetben kellene, hogy legyen és ezzel párhuzamosan elindult a kínai társadalom öregedése is. Igaz, attól a katasztrofális népességi helyzettől, amibe lassan Japán nyakig merül, még igen messze van.

    20.-21. Csaba81 és Bálint:

    Nem hiszek Trump háborús kedvében, aki ugyanis jót akar Amerikának, az nem viszi bele mindenféle katonai kalandor akcióba. Aki meg a saját zsebének akar jót, az végtelen háborúkat indít a világ minden pontján. Volt így is nyomás Trump elnökön mind Szíria, mind Irán ügyében és láthattuk a tessék-lássék katonai bábszínházat, amit végül leműveltek mindkét esetben. Sőt, Trump az, aki egyre inkább haza akarja vinni a katonákat a Közel-Keletről és Afganisztánból is nem kicsi hazai ellenszélben és Trump volt az, aki még Kim Királyt is meglátogatta a két Korea közötti demilitarizált övezetben. Akárhogyan is nézem, az elmúlt négy évben bőven lett volna lehetősége háborút indítani több helyen is, ehhez képest egyet sem indított – most nem a gazdasági/kereskedelmi háborúkra gondolok. Ezek a tények.
    Az USA gyengülése ellenére megfelelő katonai erővel és potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy bárhol a világon háborút tudjon indítani bárki ellen. Az már egy másik kérdés, hogy képes-e nyerni, és ha igen, milyen áron. Az amerikai adósság mostanra olyan mértékű, hogy plusz-mínusz egy kis háború már nem változtat a lényegen, max. még nyomtatnak pár tonna papírt, helyesebben létrehoznak még digitálisan némi dolcsit, oszt joccakát.
    Az Egyesült Államok belülről lett beteg és gyenge, a nagy kérdés számomra továbbra is az elnökválasztások utáni Amerika. Hogyan és merre tovább? Ráadásul Amerika bedőlése per pillanat még nagyobb problémákat okozna a világnak, mint Amerika léte – szép kis csavar.

    22. Horváth Csongor:

    Jó helyen kapisgálsz, kérdéses az EU jövője, miközben nem kérdés az, hogy Kína mellett India, Brazília, Törökország, Irán, Ausztrália, Japán és nem utolsó sorban Oroszország is helyet kér és kap a nap alatt, valamint kíváncsian várom Nagy-Britannia esetében a folytatást, illetve Franciaország pozícionálását is – aki figyelt kicsit, az észrevehette, hogy folyamatosan nő a feszültség Franciaország és az USA között, illetve a francia-török viszony is lejtőn van éppen. Nem kicsit kaotikus a világ helyzete.

  23. 25.MangaM

    “Az Egyesült Államok belülről lett beteg és gyenge, a nagy kérdés számomra továbbra is az elnökválasztások utáni Amerika.”

    Telitalálat.
    Szerintem ez itt a legközelebbi probléma.
    Ha USA társadalma szétzilálódik(még jobban) és komolyabb instabilitás lesz, akkor az beindítja a lavinát.

    Én a törököktől tartok a leginkább itt Európában. Erdogan nyilatkozata minden volt, de nem szolidáris. Kezd szembehelyezkedni.

  24. Re:26
    Egyesült koalíciós arab hadsereget a törökök vezették/(fogják vezetni)…

  25. 22. Horváth Csongor

    “Trump egy blöffkirály. ”

    Ezzel együtt az utóbbi húsz évben ő tett a legtöbbet azokért az amerikaiakért, akik valamit ténylegesen előállítanak, gyártanak a saját hazájukban.
    Az EU-ra nézve meglehetősen hátrányosak az intézkedései, de a saját honfitársaira és az országára nézve pozitívak.

  26. 26. Balázs
    Törökország és Erdogan helyzete/szerepe meglehetősen furcsává kezd válni, jogos az aggodalom. Meglátásom szerint Oroszország és Törökország a háttérben összejátszik, még akkor is, ha egyes kérdésekben a nagy nyilvánosság előtt van villongás is. Azt se feledjük, hogy az I. VH végén az Ottomán Birodalom is elszenvedte a maga “Trianonját”, és a cári Orosz Birodalomból létrehozott Szovjetuniót is utolérte a történelmi végzete 1991-ben: ekkor következett be az orosz “Trianon”. Ergo ne zárjuk ki a revansista törekvéseket, márpedig a világtörténelem kereke épp élesen kezdett kanyarodni, így bármi lehet és annak az ellenkezője is.
    Európa és a NATO számára konkrét életveszélyt jelenthet egy későbbi orosz-török katonai összefogás – ne vessük el csípőből ezt a lehetőséget, a történelem mutatott már furcsa fintort, és a jelenlegi török politika Európa irányába is egyre markánsabb és agresszívabb.
    De megemlíteném pl. az Erdogan elleni puccskísérletben az orosz mentőövet vagy a feltűnő távolságtartást az azeri-örmény konfliktustól, miközben az azerieket Törökország nyíltan támogatja, Örményországnak meg katonai védelmi szerződése van Moszkvával. Egyszóval igen furán alakulnak a dolgok…

    Csak lábjegyzetként:
    https://hirado.hu/kulfold/cikk/2020/10/26/a-nemet-kormany-eliteli-erdogan-macron-elmeallapotarol-tett-kijelenteset

  27. Kína kóstolgatja a világot.

    A muzulmánok kóstolgatják a világot.

    Az USA-ban egyre nagyobb a belső feszültség, és az EU valamelyest lemaradva, de követi.

    Afrikában a helyieket féken tartó diktátorokat az USA kiütötte a nyeregből, ezért az ottani fegyveres milíciák rohamosan gyarapodnak.

    Dél-Afrikában egyre jobban kóstolgatják a fehéreket, akik védelmi gárdát alapítottak ( létszáma már most nagyobb, mint a hivatalos hadseregé), várható, hogy a fehér farmerek művelte földterületet ki fogják szakítani az országból és tesznek róla, hogy a lakossága biztonságra törekvő, homogén legyen.

    Oroszországban egyre nő a muzulmánok aránya.

    Lesz dolguk a haditudósítóknak (és később a történészeknek).

  28. Re:31
    Egy príma kis polgárháború előestéje, ha nem bírnak magukkal a BLM-esek és a militáns Trump hívők.

  29. 33: Tiborbá:
    Trump előre leszögezte, hogy nem fogadja el a vereséget, ha úgy alakul…
    A helyzet most úgy fest, nem neki áll a zászló (mindazok ellenére, amit bevetett, még arra is képes volt, hogy hallgatott a profi tanácsadóira).
    Azt is mondta, hogy vereség esetén elhagyná az USA-t. Utóbbival mindenkinek jobbat tenne, s példáját nagyvonalúan követhetnék más hasonszőrű politikusok is.

  30. Re:34
    Nyugtával dicsérje a Demokrata Párt a választási győzelmet…
    Ugyan ezt a cokit már Clintonné is bekapta, annyira biztosak voltak a győzelmükben…

  31. Biden csapata mindenre készül, és nincs elhamarkodott hurráoptimista hangulat, hogy lazán behúzzuk a győzelmet; mint ’16 -ban Klingonné csapatánál volt.
    Ez egy szoros elektori meccs lesz, hisz mindenki a szavazatokat figyeli, abban nyerni fog a demokrata jelölt, de az elektori kollégium választja az USA elnökét, és ez a billegő államikon fog eldőlni, ott pedig 1-3% -os a két jelölt közötti különbség.

    Ha Trampli bukik, akkor szerintem nem megy ő sehová sem, mert ahogy lejárt a mandátuma tippre az FBI a z USSS (az élete végéig érvényes a Secret Service/Titkosszolgálat védelme) kíséretében egyből bekíséri egy szövetségi kihallgatásra a NY -i kerületi ügyészségen folyó adóelkerülési és esetleges adócsalási ügyei miatt. Ezt már az alkotmányossági elmozdítási eljárás során is pedzegették, csak ugye az aktuálisan regnáló elnök szövetségi szinten is érinthetetlen. Viszont ha veszít a választásokon és beiktatják az új elnököt, utána volt elnökként már ismételten büntethető lesz.
    Majd meglátjuk mit hoz a jövő, de a polgárháborús hangulat egyes tagállamokban ott van az USA -ban.

  32. 36: Python:
    A végeredmény az is lehet, hogy az USA hónapokon belül szétesik!

    35: Dajtás:
    Amit egyezségként Fehérlábú gólyának ajánlottam, érvényes Neked is!

    “Egyezzünk meg,
    ha Trump nyer a jövő héten, itt befejezed (és a hasonló véleményeket osztók is befejezik) a globális háttérhatalom nyomása alatt nyögő és harcoló nemzetállamosdi istenítését, mert akkor egyértelművé válik, hogy a populizmus és a nemzeti szocializmus viszi a prímet, s nem lehet háttérhatalom mögötte, ami irányítja a neki nem megfelelő irányba (hiszen idehaza is az van, amit ezek akarnak, s nem a globalista elit szándéka érvényesül).
    Ha meg Biden nyer, akkor úgyis vége a dalnak mind Amerikában, mind (hamarosan) idehaza is… Akkor majd megbeszéljük, jöhetnek a konteók!”

  33. Re:37
    Ne szívd fel ennyire magadat Csongor, én olyan focit játszok(ezt a poént muszáj volt elsütnöm 🙂 ), ami a klasszikus politikai szekértáborosdi módszerekbe nem fér bele.

    Megjegyzem az Demokrata párt nem is találhatott volna alkalmatlan jelöltet Biden személyében, mert nettó báb jelölt, csak a fősodor bődületes kampánya tudja fenntartani a fickót, és a súgó gépe… 🙂 Ha valóban karizmatikus és alkalmas jelöltet akartak volna, akkor nem szabotálták volna el Bernie Sanderst, mert ő valóban reformer, de mivel Bernie valóban reformer természetű, ezért a pártjának valós elitjét kaszálta volna el elnökként, ezért őt is el kellett kaszálni… Nyilván a Demokrata pártot mozgató elit egy “Dobzse Biden” jobb választás, mert azt csinálja, amit mondanak neki, de ez egyben a veszte is lehet, mert jól láthatóan önállóan cselekvés képtelen.

    A kérdés az, hogy utálják-e annyira Trumpot sokan, hogy inkább szavaznak Bidenre, ez lesz a döntő, na meg persze az, hogy mennyi rejtőzködő Trump szavazó van.

  34. 38: Dajtás:
    Bidennel kapcsolatban nincs vita, de elfogadod az egyezséget?

  35. Az egész világon be kellene vezetni, hogy csak annak van szavazati joga, aki érettségizett. Ha nem válik be, akkor pedig diplomához kellene kötni a szavazati jogot.

  36. 40: Tiborbá:
    Hát nem látod, mennyi diplomás seggfej tolong szerte a fejlett világban? 🙂
    Ennyi erővel azt is bevezethetnénk, hogy csak az szavazhasson, akit én tanítottam… Tényleg, ezt fel kellene vetnem egy kötcsei pikniken. Mit nyavalygok itt, amikor egy ekkora ötlettel tovább építhetném a NER-t és saját jövőmet egyben?!

    Akkor már inkább IQ teszthez kellene kötni, de akkor meg ugyanaz maradna minden, mert valójában most is azok irányítják a világot, csak néhány szemérmeskedő társukat kihagyják belőle.

    Nem a szavazókat kellene szűrni, hanem a vezetői posztra ácsingózókat!
    És nem kizárólag IQ-ra, hanem pszichológiai alkalmasságra is! Sztem. onnantól nem lenne semmi gond (max. az alkalmas jelöltek száma igen beszűkülne)…

  37. Re:39 Csongor
    Nem követem annyira, hogy FG-val mi az egyezség, nyugodtan kifejtheted, hogy pontosan mit takar. 😉

    Re:40
    Tapasztalatból mondom Tibor bá’, hogy nem az érettségi/diploma/Phd. számít, ha jó szavazókat akarsz… Már egy egyszerű osztályfőnöki órán kibukik a demokrácia működés képtelensége, a legegyszerűbb feladatokat se lehet gyakran megoldani. 🙂
    Végül mindig az lesz, amit pár hangadó javasol, a többi csak mögéjük áll, és a nagy “demokrácia” itt ért véget.

    Maga az elv a hibás, miszerint a fontos döntésekben a “nép” döntsön, mert erre természetszerűleg alkalmatlan, Platón atyánk ezt már jó 2000 éve kifejtette.
    Tetszik, nem tetszik, a hatalmi elit szükségszerűen hierarchikus kell hogy legyen, mert a természetben sincs demokrácia, pláne nem a természeti törvényekben, de a katonaságban sem, és a cégstruktúrák sem demokratikusak.
    A hierarchia csúcsára a legrátermettebb való, mert annak a személynek vannak olyan “skilljei” amivel jól, és hatékonyan tud dönteni. Ez az elv csak addig működik, amíg valóban szolgálója a rendszernek a vezető, de ez egyben ennek a szervezeti modellnek a legnagyobb hibája is egyben, mert ha egy kellően szociopata ember fel tud mászni a csúcsra(ha nincsenek szelektáló lépések beiktatva), akkor az egész egy diktatúrába csap át. Ezt nem kell bemutatni, van elég élő példa rá… 🙂

    A legjobban teljesítő tech cégek vezetői sem voltak arról híresek, hogy jaj de demokratikusan vezették volna a cégüket, miközben paradox módon gyakran ezek az emberek kardoskodnak legjobban a demokrácia eszménye mellett.
    Erre mondom én azt, hogy seperjenek elsőnek a saját portájuk előtt…

  38. 42: Dajtás:
    Ott van 37 ben: “egyezzünk meg” – direkt betettem, hogy közvetlen is olvashasd!

    Örülök, hogy a demokrácia működését tekintve egyetértünk!

  39. A közelgő amerikai választások szélére irom:
    Beteg, nagyon beteg ez a hatalmas, kontinens-ország. Szinte létezése első pillanatától millliók álma volt odajutni, mágnesként vonzotta az álmokat, jobb életet, érvényesülést kereső embertömegeket, a kalandorokat is, természetesen.
    Mára oly sivár, csupasz, kiábránditó lett ez az álmok netovábbja ország, mint az éjszakai, káprázatosan csillogó New-York nappal.
    A multikultisok figyelmébe ajánlom az amerikai példát elrettentés okán: több, mint két évszázad múltán sem jött össze az amerikai olvasztótégely, a népség szétvált már szinte az elején, valamelyok bejegyzésemben ajánlottam volt végigmenni a Second Ave-n, mindent megmagyaráz.
    A fokozatos elzüllést mi sem illusztrálja jobban, semmint az amerikai elnökök személye. Az utolsó elnök, aki még valaki volt, méltó erre a posztra, az Kennedy, akik utána jöttek, azok gyors egymásutánban mintegy kihangsúlyozták a minőségbeli gyors, nagyon gyors hanayatlást.
    Ma elég egy pillantást vetni a félhülye Trump ellenjelöltjére, hogy az ember szomoruan csóválja a fejét: hova jutottál, Amerika?

  40. 31. Gyarmathy
    Mozgolódás van Amerikában a félkatonai szervezeteknél, akik mögött bizony komoly háttértámogatók is állhatnak és nem feltétlenül csak Amerikából! Nem vicces a helyzet, ebből bármi lehet, legrosszabb esetben akár egy valódi polgárháború.
    Azért abba tessenek belegondolni, ha az USA-ban polgárháború tör ki, akkor mi lesz a rendvédelmi és katonai egységekkel? Ott mindenki vállvetve követni fogja majd a parancsokat, vagy a feketék és a latinok esetleg ott is összeugranak a fehérekkel?
    Nem kell ehhez sok, elég néhány véresebb provokáció egyes katonai egységeken belül és máris áll a bál.
    Ha továbbvisszük ezt a gondolatot és kicsit távolabbról szemléljük a helyzetet, egy polgárháborúba süllyedő USA esetén mi fog történni globálisan a nagyvilágban? Ha elhasal az aktuális alfa, akkor a béták mit is szoktak csinálni?
    Remélem, nem fajulnak idáig az események.

    40. Tibor bá’
    Én jobbat mondok: Csak annak legyen szavazati joga mindenhol, aki aktív adófizető. Tudom, most felhördül minden nagykorú tanuló/diák, munkanélküli segélyen élő és nyugdíjas, pedig a dolog nem lenne igazságtalan. Aki aktívan adózik, azaz éppen fenntartja a rendszert, az szóljon bele real time a dolgok alakulásába, a többiek pedig ne.
    Az érettségi nem megoldás akkor, amikor tucatnyi diplomás félhülyével is találkozom rendszeresen.
    A javaslatom pedig nem megoldás a T. Pártoknak, mert egy csomó szavazati X-et veszítenének az ötletemmel. Úgy érzem, hogy ebben az egy kérdésben lenne igazi nagy összefogás minden párt között, mi? 🙂

  41. 47 – MangaM:
    Az ötlet azért nem jó, mert mindenki adózik. Ha veszel 10 deka csécsi szalonnát a 27% ÁFA miatt a kincstár akkor is gazdagodik.

  42. 47. MangaM,

    Azért magam elé képzelem, hogy itt az UK-ban, de más európai országot is említhetnék, mi történne, ha egy csapat civil kiszállna egy járműből ilyen csúzlikkal, állig felfegyverkezve?

    Tudom, az USA-ban más szelek járnak, ott fel vannak fegyverkezve az emberek, de hogy már ez ilyen természetes ott, hogy csak így kiszállnak fegyveres civilek és nem jelenik meg valami kommandó lefegyverezni őket, tehát hogy már itt tartanak, ezt nem gondoltam volna.
    Érdekes télnek nézünk elébe.

  43. Vegyük hozzá még:

    Feszültségekkel teli elnökválasztás,
    Tomboló járvány,
    Milliók munka nélkül és milliók anyagi csődben, kilakoltatás előtt….

    Persze szinte mindenütt baj van, csak nincs mindenütt több száz millió fegyver a polgárok kezében.

  44. 47. MangaM

    vagy esetleg a családfenntartó, pontosabban a családfö. Hát nem nonszensz, hogy egy családon belül, egy házban élöknek lehetséges legyen, hogy más az érdeke?

    Hoppá, de hát mit is mondtam most? Hát ilyen már volt, gondoljunk csak bele a nyugati demokrácia gyermekkorára, amit ma mindenki elítél, mivel nem volt általános válssztójog. Csak nézöpontot kell változtatni, és helyére kerülnek a dolgok…

  45. 49. Gyarmathy
    Igen, meglehetősen aggasztóak ezek a fejlemények, ritkán szokott jól elsülni az, ha ellenérdekelt csoportok fegyverrel a kézben gyülekeznek egymás közelében. Az, hogy az USA-ban széles körű fegyvertartás van engedélyezve az egy dolog, de az utcán gyülekező és fegyverekkel igen szépen felszerelt önjelölt “rendfenntartó” csapatok viszont nagyon más emelet.

    51. Sleeper
    Ez a hajó elment, ahhoz, hogy ebben változás legyen, valóban egy új világrend kell. Abban meg lehet, hogy változás lesz, köszönet viszont nem biztos.

  46. 52: MangaM:
    Bízzunk benne, hogy ez is csak egy választások előttre időzített fura kampányfogás…
    Ha nem, és kiszabadul a szellem a palackból, többet oda vissza nem tuszkolja senki!

  47. A demokráciában nem egy személynek kellene kiemelkednie és vezetni a társadalmat, hanem a döntési mechanizmusnak kell hierarchikusnak lennie. Minden ötletként indulna alulról és azt a közösséget kell megnyernie az ötletnek, akiket közvetlenül érint.

    Úgy tartják, ha mi döntenénk, akkor nem fizetnénk adót. Szerintem ez nem így van. Egy egy nagyobb közösséget érintő döntés előtt a szakmai szervek kikutatják és elénk tárják, mi lenne egyik vagy másik döntés következménye.
    Adó nélkül megszűnne a közoktatás, a katonaság, lényegében megszűnne a társadalom működése.

    Az átmeneti időszakra a kihátrálás intézményrendszerét kellene bevezetni.

    Bárki, bármikor kihátrálhatna szavazatával politikai és a hatalmi ágak vezetői mögül.
    Az állam felé fizetendő kötelezettségekkel /adókkal/kihátrálhatnék a beruházások mögül amik támogatottsága, ha elérne egy bizonyos százalékot, nem valósulhatna meg.
    Például kihátrálnék az adómmal a stadionépítési tervek mögül és kifejezetten a fiatalság sportolását támogatnám. De,ha a többség úgy dönt, hogy stadion kell neki, akkor stadion lesz.
    Végül okafogyottá válnának a pártok és csak közösségi szószólók lennének, akik háromszáz tag szavazatánál többet nem gyűjthetnének. Ha megszűnik a bizalmam a szószólóban, akkor szavazatértékemet kivonom tőle. Ez nem elektori rendszer, mert kizárólag az ügyek mennek szélesebb fórumra és szakintézmények analízise után lehetne a szószólóknak ill egyéneknek döntést hozni.

    Ha ötletként felmerül a halálbüntetés visszaállítása és ezt sokan támogatnák, akkor a szakmai szervezetek megvizsgálnák, közzé tennék, milyen nemzetközi szerződésekből kell ehhez kilépni és az milyen következményekkel járna és ezután jöhet a döntés.

    Az egyén, önmagára szabott büntető törvénykönyve pedig a bűnözést minimálisra redukálná.

  48. A fegyveres milícia Amerikában nem valami anomália, hanem konkrétan EZ AZ, amit az alkotmány biztosít! Igazából az, hogy mindenkinek mindenk körülmények között jár a fegyverviselés joga, ennek csak a félreértelmezése.

    Egy közösség megtartja az egyént, szabályozni, korlátozni tudja. A fegyveres közösségek pedig elvileg biztosíthatnák, hogy nem fulladjon diktatúrába a rendszer.

  49. 53: Egyszer már volt polgárháború az USÁban. Vége lett annak is.

    Tibor bá rendszeresen ír arról, hogy az USA nem fogja hagyni, hogy szépen lassan lecsökkenjen a jelentősége, hanem inkább atomháborút indít. Én mondjuk ebben nem lennék biztos, de ha polgárháborúba süllyed, akkor az megoldhatja ezt a problematikát.

    Az viszont nem esne jól, ha az amerikai elnyomást a kínai váltaná fel. Lehet, hogy az ideológiájukat nem akarják exportálni, de a rendőrállamuk bőven elég…

  50. A közterületi fegyverviseléshez: Egyes tagállamokban nem csak a saját birtokodon grasszálhatsz talpig fegyverben, hanem közterületen is, csak annyi a kitétel, hogy rejtve nem hordhatod a lőfegyvered. Ez még a Függetlenségi Háború előtti és alatti időkből visszamaradt állami szintű törvény jó pár tagállamban. Európai szemmel bármi meglepő, teljesen legális. A helyi Rendőrség, Sheriff Hivatal, az adott Állami Rendőrség nem fog fellépni addig amíg ez közterületen történik. De amint más ingatlanába, vagy állami, szövetségi területre esetleg illegális fegyveres tevékenységre, lázadásra (ez lehet az adott állam kongresszusa, állami hivatal, szövetségi irodaház, stb. – lásd a michigani kormányzó tervezett elrablási kísérlete) törekedsz az FBI közbelép, mert a Nagy Testvér figyel.
    Da amíg grasszálnak a közereken, utcákon akár csoportosan is, addig az adott tagállam törvényei és a szövetségi alkotmány biztosította jogaikkal élnek. Ez számunkra az ó kontinensen kvázi a felfoghatatlan, de az amerikai rendvédelmi szervek pont ezért hasonlítanak inkább félkatonai alakuratokra mint sem rendvédelmi egységekre. Az USA egy ilyen ország, és az is fog maradni.

  51. 54. Károly

    Szép dolog az utópia – könyvben olvasva. Ha az életemről van szó, akkor viszont inkább olyat berendezkedést választanák, amelyik már bizonyított; kockáztassanak mások.

  52. 58. Fehérlábú gólya,
    Az 54.-s hozzászólásomat töröltem, úgy látom a rendszer felülbírált.
    Igazad van, a két lábbal a földön állasnak jött el az ideje.

  53. 59: Károly:
    Az 54-ben leírt modell előkészítés alatt van.
    Sajnos, mire megvalósul, megint nem arról fog szólni, amire szántad/szánnánk…

    A globalizáció egy újabb formája fogja elhozni ezt, de ne legyen kétség afelől, hogy rendkívül szabályozott formában, vagyis a mai szabadságjogokat csorbító változatban, ismét egy még nagyobb, soha nem látott hatalmi csoportosulás érdekeit szolgálva.

    Anno a kommunizmus is úgy tűnt, elhozhatja a nép igazi uralmát, aztán mi lett belőle a valóságban! Sajnos én nem látok ebből kiutatat, csak a méret változik, az ember és a mögötte lévő tartalom soha… Kellene a “minőségi ugrás”, de az valahogy nem jön el.

  54. 60 Kis közösségekben még tud működni a vezetés és a demokrácia. Ahol az emberek közvetlenül ismerik egymást, ott ki tudják választani, ki tudná őket jól vezetni. Ha aztán mégsem, akkor tudnak vele beszélni, végső esetben le tudják váltani. Törzsközösségekben, régi falvakban ez még jól működött.

    Néhány ezer fő fölött viszont reménytelen. Minél nagyobb egy csoport, annál kevésbé valószínű, hogy a vezetői a nép érdekét fogják szem előtt tartani.

  55. 61: Ábel:
    A tömegben csak érdekcsoportok alakulhatnak ki. Ezek eredményezik a versengést, az ellenségeskedést, a szervezett bűnözést és a háborút (utóbbinál a gyilkolászáshoz kell egy ideológiai alap vagy istenkép is).

    Kis közösségekben nincs szükség szavazásra. 🙂
    A rátermettebb egy probléma jelentkezésekor automatikusan átveszi az irányítást.
    A jó közösség ereje éppen abban rejlik, hogy mindig az irányít, aki az adott probléma megoldásában a leghatékonyabb, legrátermettebb!

    Ennél természetesebb modell nem létezik, de az ezrek/milliók társadalmában ez valóban nem opció…
    Kár, hogy minket nem lehet feldarabolni, mint a Google-t tervezik! 🙂

  56. szájenszfiksön:
    Olyan irányítást kell találni ami:
    -érzelemmentes
    -érdekmentes
    -jól meghatározott szabályok mentén dönt
    -képes tanulni
    -hatékonyan prognosztizál
    Ez bizony az MI. És sajnos itt is a részletekben bújik meg az ördög.

    (A felsorolt feltételeknek kábé pont az ellentéte igaz a jelenlegi vezetőkre.)

  57. 64. Horváth Csongor
    Itt nem teljesen értem mire célzol: “Amit most tételesen és logikusan felsoroltál, épp a tőle való félelmeket, a technika árnyoldalát világítja meg.”.
    Arra azért felhívnám a figyelmedet, hogy a technikának eredendően nincs se jó se rossz oldala, az emberen múlik, hogy hogyan és mire használja. Erre utaltam ezzel: “És sajnos itt is a részletekben bújik meg az ördög.”
    Én el tudok képzelni egy MI által irányított világot, ami lényegesen optimálisabban működne a jelenleginél.
    A filmet láttam (igaz, hogy szerintem semmire nem bizonyiték, vagy hivatkozási alap). Amúgy szerinted Sonny kit mentett volna meg abban a helyzetben?

  58. 65: Mire optimalizáljon az az MI? Mi legyen a cél? Milyen morál az, amit be kell tartania? Léteznek-e vörös vonalak, amiket semmi szín alatt nem léphet át? És ha anélkül minden elpusztul, mit tegyen?

    Lehet, hogy egy AI optimálisabb rendszert tudna fenntartani, mint az ember, de az is lehet, hogy minden skrupulus nélkül kipusztítaná az emberiséget, ha az jönne ki a számításból optimumnak. Akkor meg már inkább maradjanak a diktátorok.

  59. 65: malleusorbis:
    Hát ez az! Eszerint mégis átment az üzenet, mert a választ csak akkor tudjuk meg, ha megépül az első ilyen masina!

  60. 66.
    Egy olyan emberiség szerintem meg is érett a pusztulásra, amelyik nem tudja megválaszolni az általad feltett kérdéseket sem, és elfogadna inkább egy diktátor által megnyomorított életszerűséget. Úgyhogy olyan nagyot az MI sem tudna hibázni.
    67. Horváth Csongor
    Az MI-t nem az egyén szintjén gondoltam alkalmazni, hanem pl. az olyan döntések meghozatalában, hogy Paks 2 épüljön-e vagy abból a pénzből megújúlókat támogatunk + hatékony energiatárolást fejlesztünk.

  61. 65.malleusorbis
    …”Arra azért felhívnám a figyelmedet, hogy a technikának eredendően nincs se jó se rossz oldala, az emberen múlik, hogy hogyan és mire használja. …”
    Ezt azért gondold át. Fiam jelenlegi foglalkozása és volt szolgálati helye révén nekem, a szürke, senki kis öregnek van valamelyes csekély rálátásom olyan dolgokra, amit az ember akkor sem hinne, ha saját szemével látja.Amit meg lehet osztani, azt megosztom veletek, tudod jól.
    Nos, fenti állitásodat gondold át és igyelkezz visszaemlékezni, mit irtam volt egy régi topic alá az AI képességeiről, amit a fiamtól tudtam meg.
    A kis huncut AI hajlamairól, tréfás kis lelkéről, csintalankodásáról, ami tetszik.
    NE higgyj nekem, nem kötelező.

  62. 68: Természetesen meg tudjuk válaszolni. A probléma az, hogy meg tudja válaszolni pl. a Katolikus Egyház Püspöki Kollégiuma, meg mondjuk az Open Society Foundation is, csak a két válaszcsokorban alig lesz átfedés.

  63. 69. balint
    Ha az az AI “gonosz” vagy “rosszindulatú” akkor azt az ember alkotta ilyennek, még ha nem is szándékosan. Dávid és Góliát történetében, a parittyából kilőtt kődarab sem önszántából terítette le Góliátot.

  64. 70.
    Mindenki megteheti a tétjeit, betáplálják mindegyiket egy-egy MI-be, elindítanak egy-egy szimulációt, amelyik kedvezőbb eredményt hoz az a nyerő feltételrendszer (több teszt során esetleg ki lehet csemegézni az összes feltétel közül azokat amelyek az optimumot adják.)

  65. Az Embernél nincsen cél. Az Ember csak van, kifejlődött, de nincs vele cél, mert nem teremtették egy adott cél elérése végett. A mesterséges intelligenciánál, amit az Ember hoz létre, nyilvánvalóan ki kell tűzni egy “célt”. De mi legyen ez a cél? Mire kell az MI-nek törekedni? Arra, hogy nekünk jobb legyen? Hogy megóvjuk a Földet?

  66. Re:73 Tibor bá’
    Ez szigorúan a te álláspontod, mert ezzel szemben van olyan álláspont is, hogy az ember nagyon is teremtve lett abból a célból, hogy a teremtője rajta keresztül ismerje, és tapasztalja meg a teremtését. Ez a rövid filozófiai magyarázat, ami kiegészül egy információ elméleti szabállyal is, miszerint egy végesen végtelen multiplikált entitásokkal sokkal hatékonyabban ismeri meg/ki a természeti törvényszerűségeket, mint ha egymagában tenné ugyan ezt, mindezt persze időben paralel is futtatva…
    A ma oly divatos AI tanulási szakaszához hasonlítható ez az elv, ami masszívan adatpárhuzamosított folyamat, csak kicsit nagyobb léptékben műveli a Főnök.

    Szóval a céltalanság maga lenne az információs entrópia, de mivel jól láthatóan nem ilyen a világ, ezért a modelled ebből a szempontból nem állja meg a helyét.
    (Nem személyeskedek, ez pusztán “szakmai” észrevétel)

  67. 75 dajtás
    Ez akkora értelmetlen humbug, hogy üvölt.
    Értelmezhetetlen, érthetetlen már a megfogalmazás is, ha elolvasod.

  68. 76 Tibor bá’
    Valami ilyesmi jutott nekem is eszembe.
    Ha kísérletezik, akkor van amiben nem biztos, ha van amiben nem biztos, akkor tévedhet is, ha tévedhet is, akkor előttem leszerepelt mint mindenható… 🙂

  69. 68: Malleusorbis:
    Sztem. így már használjék is, lényegében, amikor az orrunk elé dugja a reklámokat, ugyanezt játsza el. Így minden további nélkül érdemes gondolkodni benne, csak kordában kell tartani a lehetőségeit. A korlátok nélkül elszabaduló AI az, ami veszélyes lehet. Bálint története alapján is ez jutott eszembe, mint amikor egy leszedált szörnyeteget vizsgálgatsz, mert nem tudhatod mivé lesz, ha letépi láncait.
    Éppen elég a világban egy ilyen “szörnyeteg”, teremtették vagy sem, biztosan létezik és “embernek” hívják. S, ha akar, mennyi cukiságot, sőt jót és szépet is tud tenni! Miért lenne ez máként az AI esetében? Az már a jövő kérdése, hogy matematikusokkal, vagy pszichológusokkal, netán valami teljesen új lehetőséggel tudjuk majd befolyásolni…

    75: Dajtás:
    Igen és örvendek a hírnek, ám itt csak meghajtásra használható az erőforrás, szó nincs energiatermelésről benne.
    Nehogy az legyen a vége, hogy sem az ITER, sem más nem fog korszakalkotó áttörést hozni a gazdaságos energiatermelés terén…
    Akkor kénytelenek leszünk beérni a napelemek adta lehetőségekkel. Azért az még nem az őskorba vinne vissza, és a kütyiket is megtarthatnánk a kőbalta mellé. 🙂
    De szorítok!

  70. Re:79 Csongor
    Olvas el jobban a cikket! 😉
    Miközben működik a hajtómű, ellátja a fedélzetet energiával. A hajtóműben közvetlen töltéscsapda elvű az energia kicsatolás, ergo nincs benne hőerőgép, ami csak rontana a hatásfokon(lásd ITER), és dög nehézzé tenné a meghajtást. Ezt nem én költöttem hozzá, hanem ez van a hírben(publikációban). Mondjuk ez a technika még propulziós meghajtás, de lesz ennél még cifrább is a jövőben…
    Ez az egyik első fecske, és hamarosan sok hasonló fogja követni.

    Re:77 hubab
    Neked az, ezzel szemben a védikus irodalomban pontosan erről beszélnek.
    Modern metafizika egyes irányzatai is kb ugyan ezt mondják, így max azért halandzsa neked, mert nem mozdultál még ki a saját információs buborékodból… 😉
    Ez nem sértés, ne vedd annak, de jól láthatóan nem mozogtál hasonló terepen, ezért a klasszikus dogmákat tudod csak visszamondani. 😉

    Re:76 Tibor bá’
    A mi mércénkkel mérve valóban igaz amit írsz, de isteni szinten közel sem ilyen egyértelmű. A Törvény a Teremtőre is vonatkozik, amit ő sem tud kikerülni, ellenben a sok Teremtésen keresztül egyre jobban kiismeri a Törvényt, ami által egyre tökéletesebb teremtést tud létre hozni. Nincs ezen semmi meglepő, egy tanuló algoritmus sem ér el soha a tudásának 100%-hoz, ehhez végtelen időre lenne szükség, ami azzal jár, hogy a tanulási görbe a végén nagyon ellaposodik…

    Ha úgy tetszik a földi kihalások is egyfajta revíziók voltak a teremtésen belül, és valljuk be a mai világunk elfajzása is ugyan ezt fogja maga után vonni, ha nem leszünk hajlandóak változtatni rajta…

  71. 80: Dajtás:
    Már hogyne tudnék olvasni, sőt értem is!
    A földfelszínen be sem tudod indítani ezt az izét, mire megyek vele, ha a világűrben bármit csinál. Mondtam, hogy szorítok, de ahhoz, hogy a házam energiaellátását ezzel oldjam meg, még mindig fényévekre vagyunk…

    Filozófiára filozófia:
    A kihalás is egy változás! Van választási lehetőségünk?

  72. Re:81
    Ne mond már Csongor, ott paroláznak a mérnökök és fizikusok a cucc mellett ami egy földi laborban van lecsavarozva…
    Szerinted hogyan mérték meg a hajtómű erejét, és energia termelését? Nyilván úgy, hogy földi körülmények közt üzemeltették. 😉
    Megjegyzem zárt rendszerben ugyan úgy működik, mint nyílt rendszerben(hajtómű variáns), max az elektródák fognak felizzani benne zárt üzemben, és egy “kellemes” röntgen sugárzást fog kibocsátani, de ez szabályozható a gyorsító feszültséggel, magyarán a technika kordában tartható, és nem robban fel.

    Nagyon képlékeny még ez a kihalás opció, igazából csak rajtunk múlik az egész.
    Jó irányhoz minden információ rendelkezésre áll, csak a félnótás kormányosokat kellene a fogdába zárni egy rövid időre. 🙂

  73. 82: Dajtás:
    Úgy nem szeretem, amikor kötöd az ebet a karóhoz!
    Maga a hajtómű egyben még el sem készült…
    https://en.wikipedia.org/wiki/Princeton_field-reversed_configuration

    A végét olvasd el:
    “A fúziós energia körülbelül 35% -a tolóerőre, 30% -a elektromos energiára, 25% -a hőveszteségre fordítódik, és 10% -át visszavezetik a rádiófrekvenciás (RF) fűtésre.”
    – A 30% elektromos energia nem egy kiváló hatásfok energiatermelésre!

    “A DFD az előállított fúziós teljesítmény minden megawattjára 5 Newton tolóerőt képes előállítani”.
    – Ezért lesz jó rakétahajtómű belőle!
    Nekem ebből az jön le, amit leírtam…

    Mindettől függetlenül simán elképzelhető, hogy meghaladja majd az ITER projektet egyszer. Kisebb erőművek létrehozására lehetne jó, ha sikerülne a felhasználásnak megfelelően piacképesre tökéletesíteni. S akkor, úgy 20-30 év múlva lesz belőle valami, ha addig működni fog a mai kutatási háttér és a hozzá szükséges mikroipari gépiesített technológia…

  74. 76 Tibor bá: Dajtás istenképét nem korlátozzák a Katolikus Egyház dogmái.

    Mellesleg megjegyzem, hogy a Teremtő mindenhatóságából nem következik, hogy ne kelljen kísérleteznie a megismeréshez. Akkor nem kell, ha eleve mindent tud.
    Ha nem eleve tud mindent , csak lehetősége van mindent megtudni, akkor lehet, hogy pont az által tud meg mindent, hogy megteremti, és hagyja végigfutni.

    Persze az is lehet, hogy mielőtt valóságosan megteremtené, csak végiggondolja. “Agyban” “leszimulálja”. Na és mi a biztosítéka, hogy a mi “realitásunk” nem csak egy ilyen isteni “szimuláció”? Lehet, hogy még nem is vagyunk, csak épp végiggondolja, hogy mi lenne, ha lennénk…

    83 Csongor: “A 30% elektromos energia nem egy kiváló hatásfok energiatermelésre!” – De nem is rossz, kezdésnek pláne! A jelenleg elterjedt atomerőművek 33-37% között mozognak, a szénerőművek szintén.

  75. 86 – Ábel:
    Ez nem dogma kérdése, ez nyelvészet. A mindenható az mindenható. Olyan mint a végtelen. Lehatárolhatatlan. – Véletlenségből nem egy az anyanyelvünk?

  76. 87: Nyelvészetileg sem egyenlő a mindenható a mindentudóval. Az pedig, hogy a Teremtő abszolút mindenható és mindentudó, katolikus dogmák.

    Ha nem ragaszkodsz a dogmákhoz, akkor gond nélkül fel lehet tenni, hogy nem az. Vagy csak például erre a világra korlátozva az, azon kívül nem.

    Matematikai képpel: a valós számok halmaza végtelen, de nem tartalmazza a komplex számokat. Vannak függvények, amik a valós számokon értelmezve vannak, de a komplexen már nem.

  77. Tibor bá, bocs az offért. Tényleg semmi köze a poszthoz, csak valahogy ide kanyarodtunk. Nem is akarok most Istenről értekezni, csak nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy logikailag gatyába rázzak pár elhangzott félmondatot.

    Még búcsúzóul hadd tegyek be egy linket, amin egy csillagász gondolkodik ilyesmikről. Meg van a véleményem erről is, de azt most már nem fejtem ki, nem akarom túlfeszíteni a húrt.
    https://qubit.hu/2020/10/14/egy-csillagasz-mutatott-ra-milyen-ertelmetlen-azt-kutatni-hogy-szimulacioban-elunk-e

  78. 80 dajtás
    Már elnézést, de amikor próbálom legalább a koncepciót megérteni, és ilyen mondatba ütközök a cikkben, akkor abból elég is, egyből felment a pumpám…
    “A DFD üzemanyaga deutérium és hélium-3, ezeket a csoport által kifejlesztett különleges rádiófrekvenciás antennákkal pörgő plazmává.”
    Azért kíváncsi vagyok, miről van szó tulajdonképpen.
    Linkelj már, ha tudsz valami értelmes háttéranyagot, mert én nem találtam, lehet, hogy nem jól kerestem…

  79. 91: Csak kifelejtették az állítmányt. Tedd be a mondat végére, hogy “gerjesztik”, és máris lesz értelme.

  80. Re:91 hubab
    Teljesen megértelek, mert a cikket olyan újságíró írta, aki műszakilag nincs a toppon, és erre még rátesz egy lapáttal az is, hogy Google fordítót is használhatott… 🙂

    Ezt az egész ketyerét úgy kell elképzelned, hogy a reaktor kamrát(semmi szupravezetős hókusz-pókusz) egy tekercs rendszer, pár elektróda veszi körül, a kiszolgáló elektronika, és persze a méréstechnika . Gerjesztéshez RF technikát használnak(teljesen ugyan ezt az elvet használják az elektróda nélküli CF lámpák, Fehérvári úti piacon ilyen lámpák égnek), ezzel érik el a plazma állapotot. A plazma örvénylését egy viszonylag egyszerű tekercs álló rész biztosítja, ami elvszerűen egy az egyben ugyan az, mint az aszinkron motor allórésze. Megjegyzem enélkül (örvénylés nélkül maga a reaktor nem is működne). Ehhez kapcsolódik némi ionoptika, amivel a plazmát szabályozzák, plusz a gyorsító elektródák, amivel nem csak kóvájognak sztohasztikusan a térben az ionok, hanem egy irányban ki is lőnek. Primitíven fogalmazva ez egy tárcsás centrifuga, amiből magától kiugrik a mosott ruha, és még pluszban meg is hajtja a motorját. 🙂
    Túl sok anyagot nem biztos hogy találni fogsz róla, én is évek alatt csipegettem össze ezeket az infókat.

  81. Re:86 Ábel
    Bizonyos tekintetben elutasító, vagy akár félelmetes is lehet az amit írok, főleg ha nagyon merev az adott felekezet dogmatikája. Én abban a speciális helyzetben vagyok, hogy a “vallási hitéletemet” a klasszikus dogmák nem kötik, plusz nálam kutatási téma a hitélet, így nem is csoda hogy látszólag zöldségeket írok, miközben magamat kereszténynek vallom.
    Egy dolgot viszont saját bőrömön megtapasztaltam, hogy érdemi megértéssel közelebb lehet kerülni a forráshoz, és ez felettébb érdekes és motiváló.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük