(3344) Litánia

Ünnepi novella

 

Ideiglenes lakhelyemben, a bécsi menekültlágerben, ami egyébként egy iskola ágyakkal berendezett tornaterme volt, mindenfajta népség várta a vízumát. A napok egyhangúan, és rettenetesen lassan teltek. Ahhoz, hogy az ember valahogy elüsse az időt, pénz kellett, ami nem volt, illetve igencsak szűkösen. Maradt a csajozás meg a pasizás, mert a szex általában ingyenes.

Nem csoda, hogy az egyik sarokban csendesen meghúzódó madonna arcú szépség mindenkinek feltűnt, nem annyira a túlzás nélkül gyönyörűnek mondható arca, a ruhán keresztül is kivehető tökéletes alakja, sokkal inkább visszahúzódó magatartása miatt. Még a nevét se tudtuk, ezért elkereszteltük Máriának, nem vitás, tudatalattink asszociációja miatt, ami a messiás szeplőtlenül fogant anyját illette.

Mária hat órakor minden reggel eltűnt és csak hétre, reggeli osztásra került elő. Ugyanezt tette délután fél négykor is, de fél ötre viszontláthatóvá vált azok számára, akik éppen a szálláshelyen tartózkodtak. Ezen kívül, Mária az ágya mellett ült és többnyire olvasott. A közelíteni igyekvő fiukat hamar leszerelte, és már bújt is vissza olvasmányai közé. Idősebb nőkkel váltott néhány udvarias mondatot, ha megszólították. Mária maga volt az évtized megoldhatatlan rejtélye. Az csak természetes, hogy nekünk, facér hímeknek teljesen kitöltötte a fantáziánkat. El nem tudtuk képzelni, mik ezek a titokzatos, és ráadásul rendszeres eltűnések, ezen kívül ez a jól érzékelhető némasági fogadalom.

Végre egyikünk kiderítette, hogy Máriának van egy földije, egy idősebb asszony két utcával arrébb, egy másik iskola tornatermében, aki csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy kíváncsiságunk mindennapi tárgya Pápáról való, és reggelenként misére, délutánonként pedig litániára jár a közeli katolikus templomba.

Az információ birtokában Mária nem csak különlegességi értékét veszítette el köreinkben, de egyúttal kívánatosságát is. Kit egyen a fene egy olyan nő után, aki a XX. század derekán a középkori szentek életét éli? Egyetlen egy rejtély maradt csak nyitva. Mi a fészkes fenéért disszidált? Elvégre templomba járni, szabadidőben könyveket olvasni a kommunista Magyarországon is lehet. Ilyen ambíciók mellett teljesen felesleges hazát váltani.

Igen ám, de van egy olyan intézmény a világon, amit úgy hívnak, hogy „kisördög” és állítólag az a szokása, hogy motoszkál az emberben. Szó, ami szó, a lágerben lakó valamennyi férfiben motoszkált egy ilyen, eléggé nagyra nőtt kisördög, és egyre azt súgta, hogy Máriát meg kellene kefélni. Ezért aztán, mint később kiderült, egymás háta mögött valamennyien megpróbálták megkörnyékezni Máriát, elvégre legalább egyszer, magát Krisztust is megkísértette a sátán, Luther Mártonról meg már nem is beszélek.

Aztán egy szombat esti összeröffenéskor az egész kibukott, egymás után ismerték be a fiuk, hogy az összes kísérletük csődöt mondott. Ráadásul esküdtek rá, hogy a feladat megoldhatatlan. Én meg azt gondoltam, ha egy feladat megoldhatatlan, akkor már érdemes vele foglalkozni, közöltem tehát velük, hogy nekem lenne rá egy fogadásom. Fogadtunk is, a tét fejenként egy-egy, összesen kilenc tábla Milka csokoládé, ami akkoriban fogalom volt a magyar édességipar által produkált Sport-szeletekhez képest. A határidőt két hétben szabtuk meg, ami mindkét oldal számára elfogadhatónak tűnt. Én pedig mindjárt másnap, azaz vasárnap munkához is láttam.

Valamivel korábban keltem fel, mint Mária, elmentem a közeli templom­ba, és beültem az utolsó sor szélére. Csakhamar Mária is megérkezett és úgy középtájon elhelyezkedett egy padon. Egy kicsivel később elkezdődött a mise, és ment a maga útján a 2000 éves hagyományoknak megfelelően. A szertartás vége felé került sor az áldozásra, amikor is Mária a bevett ceremónia értelmében előrement az oltárhoz, letérdelt, és várta a papot, hogy kinyújtott nyelvére helyezze a Krisztus testét szimbolizáló ostyát. Ez alatt én előre mentem, és beültem a közvetlenül Mária helye mögötti padba.

A szentáldozás végén Mária visszajött a helyére, és meglepődve vette észre, hogy nem sokkal mögötte a zsámolyon térdelek, de persze a szeme se rebbent. Aztán a mise végén kifelé menet egymás mellé sodródtunk, és ő lett az, akit kettőnk közül jobban evett a kíváncsiság, nem csoda, nekem nem volt min meglepődnöm.

– Nem is gondoltam volna, hogy a lágerünkből más is jár misére.

– Vasárnaponként odahaza én is mindig elmentem a nagymisére, csak áldozni nem szoktam – válaszoltam némi farizeuskodással.

– Miért nem gyónsz meg, akkor áldozhatnál is?

– Nem tudok németül, – válaszoltam – magyarul meg a pap nem ért.

– Oh, hát, ha csak ez a baj, én segíthetek neked, ismerek egy magyar papot, majd elviszlek hozzá.

Ezzel meg is lett az első közös programunk. Amikor hétfőn délelőtt Máriával együtt mentem ki a szálláshelyről a többiek nem csak leültek a meglepetéstől, de már a fogadás elvesztésének lehetőségét se zárták ki.

Hétfőn meggyóntam, és Mária unszolására másnap reggel vele mentem a templomba, hogy áldozhassak is. Némi huncutsággal a szemében azt mondta, jobb, ha nem várok vele vasárnapig, mert öt nap alatt bőven lesz alkalmam bűnt elkövetni, és akkor ugye nem áldozhatok.

Kedden, amikor visszajöttünk a miséről, a srácok részéről hangzott el egy-két szemtelen, sőt enyhén vulgáris megjegyzés is, amit sikerült gyorsan leszerelnem néhány négyszemközti beszélgetéssel. Elvégre fogadás esetén nem tisztességes egyértelmű megjegyzésekkel befolyásolni az eredményt.

A keddi mise után Mária már teljesen természetesnek találta, hogy szerdán is együtt megyünk, és így tovább. De hát misére menet, miséről jövet nem ballaghatunk némán és szótlanul egymás mellett, tehát beszélgettünk. Én melyik országba készülök, ő hová készül, kihez, mihez, és így tovább. Kiderült, hogy ő még nem tudja, de csak katolikus országba akar menni, ezért aztán Anglia, meg ilyesmi szóba se jöhet. Én viszont arra hívtam fel a figyelmét, hogy a katolikus országokban, mint például a dél-amerikaiak, nagy a szegénység, odamenni nem éppen nyerő.

Aztán szóba kerültek a szobatársak, a többi magyar, akikkel kapcsolatban meg volt a maga kis magánvéleménye, de annál erősebb kifejezés száját sose hagyta el, mint „erkölcsi fertő”. Azt felesleges ecsetelnem, hogy ez volt az a közeg, amiben a többiek fetrengtek, természetesen magamat kivéve.

Szóval a dolgok szépen haladtak, csak éppen azt nem tudtam, hogyan tovább, pedig már a második hetet koptattuk, és nekem csak szombat este 24 óráig volt időm. Különben is, rettenetesen untam a reggeli miséket, és mivel a kutyaharapást a szőrével kell gyógyítani, beiratkoztam a délutáni litániákra is. Arra gondoltam, hogy a több együttlét majd csak hoz valami megoldási lehetőséget. Ami azt illeti, ez be is jött.

Mivel december volt, a délutáni litániának végeredményben korom sötétben volt vége, vagyis jóval sötétedés után ballagtunk szálláshelyünk felé. Egyszer csak az egyik előttünk lévő, utcára nyíló kapu iszonyatos zajjal kivágódott, és kipenderült rajta egy szemmel láthatóan részeg ember. Mária a félelemtől ösztönszerűen belekapaszkodott a karomba, és úgy is maradt a szállásunkig, mert a hangoskodó részeg mindvégig mögöttünk csámborgott a miénkkel azonos irányba.

Másnap reggel Mária már a legnagyobb természetességgel karolt belém, és tartottunk egyenest a templomba. Délután litániából jövet megkérdeztem tőle, lenne-e kedve a szálláshely helyett elmenni egy moziba. Nem tudom, miért, de meglepődtem, amikor feltűnő mohósággal válaszolta az igent. Az ok többrétű volt. Kezdem mindjárt azzal, hogy egyikünk sem értett egy kukkot se németül, és akkor nem is érdemes folytatni. Aki már próbálta, az tudhatja, mekkora hülyeség úgy végigülni egy filmet, hogy az embernek fogalma sincs, miről szól az egész. Szerencsére a minden hátsó szándék nélkül kiválasztott film teli volt erotikus jelenetekkel, ami alatt Mária agyonszorongatta a kezem.

Aztán gondoltam egy merészet, és „legfeljebb nem sikerül” alapon, csak úgy a ruhán keresztül finoman megsimogattam a hozzám közelebb eső mellét. Legnagyobb meglepetésemre, rám hajolt és szájon csókolt. Egy pillanatig gyámoltalan kiscserkésznek éreztem magam, elvégre jóformán mindig ő kezdeményezett. Végre kénytelen voltam rádöbbenni, hogy a jó vastag erkölcsi máz alatt egy hús-vér nő lapul.

A moziból kifelé jövet megkérdeztem tőle, ragaszkodik-e hozzá, hogy szálláshelyünkön aludjunk hatvan vadidegen társaságában, hallgatva azok horkolását és egyéb éjszakai zaját? Azt mondta, nem, ha ennél van jobb ötletem. Hát, nekem volt. Bementünk egy harmadosztályú hotelbe, ahol a portás a világ legtermészetesebb dolgának találta, hogy 60 schillingért ki akarunk venni reggelig egy szobát.

Lift természetesen nem volt, de bőrönd se, amit cipelni kellett volna. A szőnyeggel leterített falépcsőn haladva csak egy pillanatig futott át agyamon a lehetőség, hogy talán ez a Mária is szűz, de még idejében elhessegettem ezt az abszurd gondolatot.

Az éjszaka úgy telt el, ahogy várható volt, azaz nem aludtunk fél órát sem. Azon kívül, hogy elblicceltük a szokásos reggeli misét, minden az „előírtak” szerint történt. Az egyetlen nem várt esemény reggel az utcára lépésünk után történt. Egymásba kapaszkodva kissé sietős léptekkel haladtunk szálláshelyünk felé, hogy legalább a reggeliről ne késsünk le, amikor Mária ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt:

– Reggeli után mehetünk mind a ketten gyónni!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

7 gondolat erről: „(3344) Litánia

  1. Tibor bá!
    Én kíváncsi vagyok, hogy alakult a történet vége, mit szólt amikor kiderült, hogy csak egy fogadás áldozata, hogy az istenben való hited is csak egy kamu, stb, persze csak ha publikus.

  2. 1 – akela 70:
    Bevallom ma ezt nem tartom tisztességesnek, de akkor 23 voltam, és a vagányságba belefért. Szerencsére nem lett belőle konfliktus, mert aznap értesítettek, hogy át kell mennem Salzburgba, mert ott volt a tranzitláger, ahol összegyűjtötték azokat, akiket egy transzporttal vittek tovább. Holnap után leközlök egy másik sztorit Salzburgból.

  3. „Megtudhatjuk például, hogy a menekülteket három plusz egy kategóriába lehetett sorolni. Az első hullámban keltek útra az ávósok, utánuk a gazdasági menekültek és csak őket követték a forradalmárok. Ezt egészítette ki egy negyedik csapat, az itthonról kiküldött ügynökök.
    A menekülttáborokban az első egymásnak feltett kérdésük a következő volt:

    Te mikor jöttél?

    A válasszal a táborlakók be is árazták egymást. Ez számított a legfontosabb információnak.”

    https://index.hu/kultur/2020/10/23/otvenhatos_utak_maga_szerint_van_ebben_az_orszagban_valaki_akit_nem_tudunk_legalabb_ket_evre_elitelni/

    „A nyugati országok információdeficitben szenvedtek a vasfüggönyön túlról, így a menekültekben potenciális tudást és betekintést láttak az ismeretlenbe. Viszont vigyázni akartak, nehogy szovjet ügynököket engedjenek be az országukba. A CIA teljes gőzzel működött, egyetemi szociológiai kutatások álcája mögé bújva próbálták vizsgálni az embereket és az információt.”

    „milyen lehetett azoknak a magyar menekülteknek, akiket a Kádár-rendszer próbált hazacsábítani, ígéretekkel; és mit érezhetett az, aki ebben bízva itthon végül egy börtöncellában találta magát.”

  4. Ha már 1956.október 23.

    https://nepszava.hu/3096227_az-1956-os-forradalom-leverese-is-helyet-kapott-az-orosz-katonai-katedralisban

    „Az 1956-os forradalom leverése is helyet kapott az orosz katonai katedrálisban

    Az orosz védelmi miniszter ötlete nyomán megvalósult monumentális templom az orosz hadsereg dicsőséges csatáinak állít emléket, de a militarizmust és a vallást vegyítő szimbolikája még egyházi oldalról is kapott kritikákat, ugyanis tele van a papság ellen lejáratókampányok és koncepciós perek százait indító szovjet rendszer szimbólumaival. A II. vilgháború mellett látható még az 56-os magyar forradalom, a 68-as prágai tavasz vérbefojtása, az afganisztáni és grúz háború és a Krím félsziget elcsatolása is, mint dicső katonai siker. Klin püspöke arra nem válaszolt, hogy az 56-os forradalom leverése, a csecsen háborúk vagy a Krím elfoglalása isteni segítséggel vívott, szent háború volt-e.”

    Annyira más a mostani orosz rendszer a volt szovjettől, hogy 56-ra így tekintenek most is.

    A Sztálin meg a Molotov–Ribbentrop paktum mostani orosz megítélése is érdekes.

  5. 6 – Idegen:
    Sajnálom rá az időt.
    Én ott voltam a Sztálin szobor ledöntésénél. A Magyar Rádió ostromlásánál. A szentendrei lakta megrohamozásánál. Háromszor léptem át a határon, és 3 lágerben, 5 hónapig voltam Ausztriában. Eszem ágában se volt Amerikába menni. — És ragyogó az emlékezetem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük