Tibor bá’ online
Egyre több kozmológus álláspontja szerint sose volt Ősrobbanás és Einstein téridő elmélete hibás.
Nekem, a 20 éve megírt Mi volt előbb Isten vagy Ősrobbanás szerzőjének nagy elégtétel a NewScientist vezércikke, melynek címe: A Kezdet vége.
Tény az, hogy a kozmológiai „másként gondolkodók” konferenciát tartottak Krízis a kozmológiában címen. Álláspontjuk szerint az Ősrobbanás elmélete képtelen magyarázatot adni bizonyos megfigyelésekre. Konkretizálva:
– A Világmindenség hőfoka (2,7 °K).
– A Világmindenség tágulása.
– A galaxisok léte.
Való igaz, minden alkalommal, amikor az Ősrobbanásról kiderül, hogy egy megfigyelt eseménnyel nincs összhangban, megindul a foltozás: kitalálták a felfúvódást, a sötét anyagot, a sötét energiát (amikre dajtás állandóan hivatkozik).
A kozmológiai „másként gondolkozóknak” most telt be a pohár. Álláspontjuk szerint ez már nem tudomány és nehezményezik, hogy az Ősrobbanással ellentétes kutatásokra nem jut forrás, pedig ötletekben nincs hiány.
Például az Ősrobbanás elmélete szerint a leggyorsabban távolodó galaxisok olyan távol vannak tőlünk, hogy azokat az ősrobbanást követő első milliárd év állapotában kellene, hogy lássuk. Azonban, amiket látunk, azok nem fiatal galaxisok, hanem öregek, ugyanis több milliárd éves, vörös csillagokkal vannak tele, ami önmagában egy hatalmas ellentmondás.
Fényükben nagy vörös eltolódás mutató, vagyis nagyon távol lévő galaxis csoportok is láthatók. Csakhogy egy milliárd év kevés ahhoz, hogy galaxisok csoportokba „verődjenek”.
Éppen ezért a másként gondolkozók szerint a vörös eltolódást nem a Világmindenség tágulása okozza, hanem valami egészen más, ma még ismeretlen mechanizmus. Minden esetre, ha nem volt Ősrobbanás, akkor nem kell kitalálni a sötét energiát, ami a tágulást hivatott okozni.
A kozmikus háttérsugárzásnak se kell feltétlenül az ősrobbanástól származnia. Az Ősrobbanást megemészteni nem tudó, néhai Fred Hoyle szerint lehet, hogy a háttérsugárzás nem más, mint az abszorbeált csillagfény ismételt kisugárzása.
Problémák vannak a sötét anyaggal is, ami az Ősrobbanás egyik alaptétele. Ugyanis az Ősrobbanást követően az anyag homogén szétrepülése helyett „csomókba” sűrűsödött, ami csak úgy volt megmagyarázható, hogy a létező anyaghoz a kozmológusok hozzáképzeltek tízszer több láthatatlan, úgynevezett „sötét anyagot”. Mi több, ez a sötét anyag tartja össze a galaxisokat mind a mai napig, mert számítások szerint sötét anyag nélkül a galaxisok keringő külső csillagainak már rég ki kellett volna repülni a galaxis közi térbe.
A sztenderd kozmológiai modellhez, vagyis az Ősrobbanáshoz hozzátartozik a Világmindenség homogenitása, vagyis az, hogy minden irányban, mindenütt egyforma. Ezt azért kellett feltételezni, mert nélküle Einstein egyenleteit nem lehetett volna olyan szintre leegyszerűsíteni, hogy az a Világmindenségre alkalmazható legyen. De, ha ez a feltételezés rossz, akkor az egész elmélet borul.
A másként gondolkodók úgy vélik, további kutatások egy olyan Világmindenséget fognak körülrajzolni, ami merőben különbözni fog az Ősrobbanással fémjelzett, egyre bizarrabbnak tűnő elképzeléstől.
Mindent összevetve az Ősrobbanás elvetése erősen megingatja Isten és az isteni teremtés lehetőségét is.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Előrebocsátom, hogy abszolút laikus vagyok.
Nekem az ősrobbanással kapcsolatban mindig csak egy kérdésem volt, amire mindeddig választ nem kaptam, csak ledorongolást. De most megragadom az alkalmat, és ismét felteszem: ha az Univerzum tágul, a galaxisok is tágulnak, kisebb szinten miért nincs tágulás?!?
Tehát mondjuk csillag, vagy bolygó szinten. Miért nem nő meg a tér az atomok között?
Atomi szinten teljesen más fizikai erők hatnak. A két atom közti távolság szilárd testeknél a legkisebb, egy bizonyos rácsszerkezet alapján rendeződnek ami nagyban függ a hőmérséklettől. Azonos hőmérséklet mellett vannak szilárd, folyékony, légnemű állapotok. Ha a hőmérséklet olyan, akkor a szilárd test is folyékony halmazállspotot vesz fel. Így lehet egyes ötvözeteket „szétszedni”. Folyékony és légnemű állapotok esetén jóval nagyobb távolságok vannak az atomok közt. De ez nem azt jelenti hogy sokkal könnyebb szétválasztani mondjuk a vizet alkotóelemeire. Az egész kulcsa a hőmérséklet.
1 – Mackómuki:
„Kisebb” szinten a gravitáció dominál. Mikró szinten pedig a magerők.
–
Vannak akik a tágulást kérdésessé teszik. A vörös eltolódásnak más okot képzelnek.
Jó és aktuális poszt. A JWST üzembe helyezése óta egyre nagyobb ez a krízis.
A vicc az egész tudós klub kapcsán, hogy az exoholdak kutatására – Kipling csapata végezte volna -, amit a JWST-vel pik-pak igazolni lehetne, nulla, azaz NULLA időt adtak… me’ nem fontos. 😀
Számomra már jó ideje egy vicc az egész kozmológiai halandzsa, és bár segghülye vagyok matekból, ez a túlzásba vitt matematika dettó nevetséges.
Mindezt a gyakorlat is szépen igazolja… a hetvenes években a „kőkorszaki” kapszullákban el tudtunk repkedni a Holdra, mert csak, ma meg… nem hogy a Marsra nem, de még a Holdra sem. Az egész homo sapiens nevetségessé kezd válni, a villanyos autóival együtt.
Ez a konferencia se idén lehetett… 20 év az stimmelhet…
„Tény az, hogy a kozmológiai „másként gondolkodók” konferenciát tartottak Krízis a kozmológiában címen.”
Esetleg ilyenkor valami link kedves gesztust jelentene az olvasó felé.
1 Mackómuki
Ez tényleg érdekes probléma.
Mint az is, hogy hol van az a távolsági határ, ahonnan kezdve a tágulást előidéző erők meghaladják a gravitációs vonzást.
Mert érdekes módon, a galaxis csoportokon belül azért jól megfigyelhető, hogy még erős gravitációs kölcsönhatásban vannak egymással, képesek összeolvadni, miután párszor áthintáznak egymáson, szétzilálva egymás korábbi szerkezetét. Pedig már ezek sem kis távolságok.
És rengeteg felvétel van, ahol jól látszik távoli galaxisok esetében is egy-egy ilyen ütközés látványos lezajlása különböző fázisaiban.
Szóval van, ahol még a gravitáció az úr galaktikus léptékben is…
Állítólag a Tejút, és az Androméda is úton van egymás felé, mert közel vagyunk egymáshoz, mintegy 2,5 millió fényévnyire, ami bagatell, pár milliárd év, és már össze is ütközünk… 🙂