Tibor bá’ szerkesztett fordítása online
A COVID-19 újrafertőződés jelentősen növeli a halálozás és a Long COVID kockázatát
Szerzők: Benjamin Mateus, Evan Blake
A Nature Medicine tudományos folyóiratban ma közzétett jelentős tanulmány megállapította, hogy minden egyes COVID-19 újrafertőződés halmozottan károsítja a betegeket, és jelentősen növeli a halálozás, a kórházi kezelés és a hosszú távú következmények kockázatát, amelyeket a „Long COVID” gyűjtőfogalom alatt említenek.
A „SARS-CoV-2 újrafertőződéssel kapcsolatos akut és posztakut következmények” című tanulmányt Dr. Ziyad Al-Aly, a COVID-19 kutatója és munkatársai a St. Louis-i Washington Egyetemről végezték. Úgy gondolják, hogy ez az első tanulmány a COVID-19 újrafertőződésével kapcsolatos kockázatokról, amelyek az elmúlt év során egyre gyakoribbá váltak a rendkívül fertőző és immun-rezisztens Omikron alvariánsokkal kapcsolatban. A szingapúri hivatalos adatok azt mutatják, hogy az Omikron XBB alvariáns közelmúltbeli felfutásának csúcsán az összes eset nagyjából 18 százaléka volt újrafertőződés.
Ez a tanulmány minden más tanulmánynál jobban feltárja a Biden adminisztráció által az Egyesült Államokban és szinte minden Kínán kívüli világkormány által bevezetett „állandó COVID” politika szörnyű valóságát. Leleplezve Biden hazugságát, miszerint „a járványnak vége”, a tanulmány világossá teszi, hogy a COVID-19 fertőzések és újrafertőződések minden új hulláma fokozatosan megöli és legyengíti a lakosság szélesebb rétegeit.
Eredményeiket összefoglalva a szerzők azt írják: „Az újrafertőződés elmaradásához képest az újrafertőződés további halálozási kockázatot, kórházi kezelést, és egyéb következményeket jelent, beleértve a tüdő-, szív- és érrendszeri, hematológiai, cukorbetegség, gasztrointesztinális, vese-, mentális, mozgásszervi és neurológiai betegségeket. A kockázatok az oltás állapotától függetlenül nyilvánvalóak voltak. A kockázatok az akut fázisban voltak a legkifejezettebbek, de a 6 hónapos posztakut fázisban is fennmaradtak. A nem fertőzött kontrollokhoz képest a halmozott kockázatok és az ismétlődő fertőzések terhei a fertőzések számának megfelelően nőttek.”
Amikor júniusban megjelent a tanulmány nyomtatás előtti változata, szörnyű megállapításait különböző jobboldali személyiségek és elvtelen tudósok elítélték (valamint a honlapon is buzgón tevékenykedő, oltás ellenes társaság), akik minimalizálták a járvány folyamatos veszélyeit. Az alapvető eredmények és elemzések azonban a szakmai felülvizsgálat tárgyilagos folyamatát átvészelték, és a nyomtatás előtti változathoz képest az eredmények változatlanok maradtak.
Valamennyi okból bekövetkező halálozás kockázata több mint kétszeresére nő az újrafertőződés után.
A Long COVID hatásait dokumentáló korábbi tanulmányaikhoz hasonlóan a kutatócsoport az Egyesült Államok Veteránügyi Minisztériumának hatalmas elektronikus egészségügyi adatbázisaira támaszkodott.
A tanulmányban 443.588 COVID-19 fertőzésen átesett embert hasonlítottak össze 40.947 újbóli fertőzéssel. Az újrafertőzöttek közül 37.997-en kétszer, 2.572-en három, 378-an pedig négy vagy több fertőzést szenvedtek el. Valamennyiüket 180 nappal az utolsó fertőzésük vagy újrafertőződésük után követték nyomon, és felmérték és összehasonlították a különféle egészségügyi kimenetelekre, köztük a mortalitásra vonatkozó kockázatukat is.
A vizsgálatban az egyszer fertőzött és az újrafertőzött csoport átlagéletkora nagyjából 60 év körül volt. Bár a tanulmány nem közöl valamennyi okból bekövetkezett halálozási arányt a nem fertőzöttek körében ugyanabban a 180 napos intervallumban, az Országos Egészségügyi Statisztikai Központ (NCHS) élettartam táblázatai azt mutatják, hogy a járvány előtt egy 60 éves személy halálozási terhe 11,5/1000 fő 12 hónapos időtartamon belül, ami azt jelenti, hogy a 60 évesek körülbelül 1,15 százaléka hal meg 61 éves kora előtt.
A vizsgálat adatai szerint a csak egyszer elszenvedett COVID-19 fertőzöttek, a fertőzést követő hat hónap utáni a halálozási teher 16,77/1000 fő volt. Így egyetlen COVID-19 fertőzés kb. fél százalékkal növeli a halálozási esélyeket, ha túlélik a fertőzés akut fázisát.
A COVID-19-cel újrafertőzöttek körében azonban az 1000 főre jutó halálozási teher megdöbbentő 36,10-re ugrott. Ez a szám több mint háromszorosa a világjárvány előtt várhatónak, és több mint kétszerese az első fertőzés halálozási terhének. Lényegében egyetlen COVID-19 újrafertőződés egyenértékű azzal, mintha több évet öregednénk a megadott életkoron.
Vakcinák, „hibrid immunitás” és Long COVID
A tanulmány egyik legriasztóbb aspektusa az a megállapítás, hogy az újbóli fertőzés előtt egy, két vagy több oltás nem csökkentette a hosszú távú, valamennyi ok miatti halálozási kockázatot. Bár a fertőzés akut fázisa (az első 30 nap) után valamennyi okból bekövetkező mortalitás kockázata csökkent, három hónap elteltével a halálozás kockázata az alapvonal fölé emelkedett az elemzés hat hónapos időszaka alatt.
A szerzők megjegyzik, hogy az újrafertőződések súlyosbodó károsodása „nyilvánvaló volt még a teljesen beoltott emberek körében is, ami arra utal, hogy még a (korábbi fertőzésből származó) természetes immunitás, és a vakcina által kiváltott immunitás kombinált (hibridje) sem szünteti meg az újrafertőződés utáni káros egészségügyi hatások kockázatát.”
Hozzáteszik: „Az újrafertőződés megnövekedett halálozási kockázatát és káros egészségügyi következményeit megalapozó mechanizmus nem teljesen világos. A vírussal való korábbi expozíció feltételezhetően csökkenti az újrafertőződés kockázatát és annak súlyosságát; azonban a SARS-CoV-2 gyorsan mutálódik, és néhány havonta új változatok és alvariánsok váltják fel a régebbieket. A bizonyítékok arra utalnak, hogy az újrafertőződés kockázata különösen nagyobb az Omikron változatnál, amelyről kimutatták, hogy jelentős mértékben képes elkerülni a korábbi fertőzésekkel szembeni immunitást.”
Ezek az eredmények jelzik, hogy a „hibrid immunitás” hamis és tudománytalan, amit a legtöbb politikus és hivatalos tudós világszerte előterjesztett, és amelyben az Omikron által okozott „természetes” fertőzéseket pozitívumként emlegették.
Tavaly januárban Dr. Anthony Fauci kijelentette: „Nyitott kérdés, hogy az Omikron lesz-e az élő vírus elleni védőoltás, amelyet mindenki remél.” Ezeket a hazugságokat a Negyedik Nemzetközi Bizottság (ICFI) és a World Socialist Web Site kivételével egyetlen politikai irányzat és média se vitatott.
A tanulmány megállapítja, hogy a különböző szerveket, például a szívet, a vesét, a tüdőt, az agyat és az általános alkatot érintő hosszú távú következmények folyamatosan emelkedtek az újrafertőződést követő hat hónapos értékelés során. Ezen kívül, a gyengébb egészségi állapot terhe halmozódott az első, második, harmadik és negyedik újrafertőződés között. Különösen a tüdőt, a szívet és az érrendszert érintették leginkább az ismétlődő fertőzések, ami jelentős betegség teherhez vezetett.
Egy másik, év elején közzétett tanulmányban Dr. Al-Aly és csapata azt találta, hogy az oltás utáni fertőzésben szenvedőknek csak 15 százalékkal volt kisebb esélyük a Long COVID kialakulására, és nagyobb volt a halálozás és a szervkárosodás kockázata, mint azoknál a kontrolloknál, akiknél soha nem volt fertőzés.
Újrafertőződési tanulmányukban a szerzők azt feltételezik, hogy „az első fertőzés következtében megromlott egészségi állapot” megnövelheti az ismétlődő fertőzések káros egészségügyi következményeinek kockázatát. Valójában a tanulmányok kimutatták, hogy a COVID-19 károsíthatja az immunrendszert, és megterhelőbb következményekhez vezethet a COVID-19 vagy más vírusok újrafertőződése esetén. Ezek a tanulmányok szilárd bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a SARS-CoV-2 fertőzés következményekkel járó, egészségi állapotnak minősül, függetlenül az oltás állapotától.
A The Tyee nemrég megjelent jelentése áttekinti ezen aggodalmak mögött meghúzódó tudományt és Dr. Anthony Leonardi immunológus kritikus szerepét, aki folyamatosan beszél a „csordaimmunitási” stratégia veszélyeiről, különösen a gyermekekre nézve. Végső soron itt az a gondolat játszik szerepet, hogy ha hagyjuk, hogy a vírus hullámról hullámra tépjen be a közösségekbe, akkor az súlyos közegészségügyi kockázatot jelent, amelynek súlyos következményei vannak.
Következtetés
Az újrafertőződési tanulmány eredményei rendkívül fontosak, mivel negatívan igazolják azt az elővigyázatossági elvet, amit sok tudós szorgalmazott az „állandó COVID” politika ellen, ami a Wall Street érdekeit az emberiség fölé helyezi.
Azt is hangsúlyozzák, hogy a COVID semmiképpen sem hasonlítható össze az influenzával. Valójában a SARS-CoV-2, ha nem is halálos, több szervet érintő sérüléshez vezethet, ami hosszú távú következményekkel jár a fertőzöttek egészségére nézve, és minden egyes újrafertőződés esetén fokozza a kockázatokat.
A COVID-19 elleni küzdelem minden közegészségügyi intézkedésének tudatos elutasítása miatt a társadalom szembesül az egyre inkább immun-elkerülő változatok akadálytalan fejlődésével, amik folyamatosan növelik az újrafertőződés kockázatát. Minden fertőzési hullám tovább növeli a nem COVID miatti többlethalálozást, amely továbbra is láthatatlan a nyilvánosság számára, és tovább terheli az egészségügyi rendszereket, amik a világjárvány három éve után világszerte térdre kényszerültek.
Annak ellenére, hogy többször hangoztatják, hogy a COVID-19 okozta halálozások száma a járványos mélyponton van, a különböző országok, például Peru, az Egyesült Királyság, az észak-európai országok és Ausztrália által jelentett nem COVID többlet halálozás 5-20 százalékkal haladja meg a koronavírus-járvány előtti időszakot. Ezek csillagászati adatok, amelyekről szó sem esik a szajha médiában.
Ezeket a többlet halálozásokat csak az elmúlt három év szörnyű tapasztalatai magyarázzák, amikor a lakosság magára maradt, és ki van téve a tömeges fertőzések, halálozások és legyengülések véget nem érő hullámainak, (amit a tőkés propaganda szerint az oltások okoznak.)
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
És most kiderült, hogy az oltás ellenesek bizonyítéka hamis. A jelentkező többlet halált nem az oltások okozzák, hanem a COVID-19-ből kigyógyultak. Miknél többször kapja meg valakik a fertőzést annál nagyobb az esélye arra, hogy valamikben meg fog halni.
Tisztelt Tibor bá!
Elgondolkodhatna azon, hogy az ilyen jellegű posztok alatt épeszű ember, miért is nem kommenttel.
Higgye el, nem ok nélkül van ez így..
Kedves Gyurma!
Az ok egyértelmű. Könnyebb az embernek a földbe dugni a fejét , mint hogy szembenézzen a tényekkel. Ha, ez a kritériuma az épeszű embernek, hát köszönöm….. A.É.
Amennyire ijesztő, annyira tényszerűnek látszik.
Nem jó hír.
2 – Gyurma:
Oka mindennek van. A kérdés, hogy jól értékeljük-e? Szerintem, mára már elhitte a nagyérdemű, hogy túl vagyunk rajta. Most kiderült, hogy szó sincs róla. Ezt nem könnyű megemészteni.
Ruszki baromságok, covid baromságok, ide jutott Tibor bá’. Gratulálok.
6 – Orbán:
Az Orbán baromság kizárt? Ha nem értünk egyet, miből veszed, hogy neked van igazad?
A hosszú távú hatásokról még csak az elkövetkezendő években fogunk tapasztalatokat, ismereteket gyűjteni. Az oltás bár úgy tűnik szinte semmit se ér de legalább ártani se árt, legalábbis tömegesen jelentkező mellékhatásokról nincs hiteles dokumentáció. De gondolom figyelemmel követik meg szólnának ha hosszú távon problémák kezdenének jelentkezni. Nem látok rá tudományos bizonyítékot, hogy az oltásokban lenne olyan mechanizmus ami hosszútávon jelentkező maradandó károsodásokat okozhatna.
„Az oltás bár úgy tűnik szinte semmit se ér de… ”
Bakker,hát épp EZ AZ!
Nem kell kétségbe esni! Bár Covid, influenza és RSV is jöhet egyszerre – tripla járványra van kilátás -, de szerencsére van segítség is, hogy milyen oltásokat adassunk be még idejében:
https://www.huffpost.com/entry/covid-flu-rsv-symptoms_l_636c0ddbe4b01727bbd44f18?fbclid=IwAR09ASbDB1s_cfvjOyXAxHmsl9Oouss0TU7Rhopz6hpW4lSfkeKP8jAsq_I
Aki úgy gondolja…
9 – ötlet:
Ellentétben más vírusos betegségek védőoltásaival, ez tényleg nem véd meg a fertőzéstől, de nem igaz, hogy semmit se ér, mert enyhébb lefolyást biztosít, és jelentősen meggátolja a halált.
A legutóbbi hasonló poszthoz írtam
ötlet
2022-11-10 – 20:20
Aki 3 oltás után,egy bizonyos korban elkapja azt NEM VÉDI SEMMI.
Se az oltás, se Isten,se a Tízparancsolat.
A többi genetika,mint a magas koleszterin,amire szedheted életed végéig a statint.
Lehet bunkerbe vonulni egyszer ott is lesz egy rés,és marad az ima.
A válaszod Tibor bá’,alatta.
Utána 81.en válaszoltam.
Anyukám is enyhe lefolyásúként kapta el bent a kórházban,rá két hétre annyi baja lett,hogy nem volt menekvése.
3 oltás után.
„Az oltások működnek.”
Sajnos nem pontosan úgy működnek, mint amit mondtak róluk. Vagy nem mindenkinél olyan változást eredményez ez az oltottság (az mRNS covid oltásokról van szó), mint amit a korábbi hagyományos védőoltásoktól mindannyian megtapasztalhattunk.
Kockázatok, mellékhatások tekintetében ki-ki kérdezze meg kezelőorvosa, gyógyszerésze HELYETT személyes ismerőseit: saját munkatársait, rokonait, szomszédságát, sporttársait, fodrászát, kozmetikusát, masszőrét, zöldségesét.
Mélységesen csalódottak érzem magam amiatt, amit covid járványügyi helyzet kapcsán, védekezés címén (ide inkább az ürügyén szó illene) az arra jogosult, elvileg kompetens személyek és intézmények műveltek. (És folytatják tovább.)
Tehát itt van az állandóan mutálódó vírus, mint tökéletes népességcsökkentő eszköz, amely mögött tőkések állnak a propagandista szajhamédiájukkal. Csak közben bejöttek a képbe a filantróp Bourláék a hatékony vakcinájukkal és megfúrták a világmentő terveket, mert ők az emberiséget akarják megmenteni. Valahogy így kell értelmezni?
14 read only
Azért az az elképzelés sem gömbölyű, hogy létrehoznak egy vírust a népesség csökkentésére, amire aztán nem találnak igazán hatékony ellenszert a világ összes intézményei sem.
Mert ez esetben a létrehozók is ki vannak téve a népességcsökkentő hatásnak.
Habár ez lenne csak az igazi, önfeláldozó hozzáállás, ha már meg kell tizedelni az emberiséget a jövő érdekében, ám legyen, még ha mi magunk is megtizedelődünk közben. 🙂
Ha viszont van hatásos ellenszer, ami őket védi, az annyit jelent, hogy előállítható más által is, és előbb-utóbb bukik a népességcsökkentés, ami eddig amúgy sem jelentős… 🙂
Mindez persze nem érvényes, ha a a vírust nem szándékosan szabadították ki, hanem egy baleset volt, amit a gazdák sem akartak, és számukra most éppolyan veszélyes, mint bárki másra.
Ez esetben a vakcinák előállítása valódi versenyfutás a mutálódó vírussal, amit alkalmazni fognak még akkor is, ha nem tökéletes, nem ad biztos védelmet, de csökkenti a halálesetek számát…
13. Delp:
Van rá fogyasztó akit megvezessenek. Ki a felelős az egészségedért ha úgy döntessz, hogy inkább egy szaros orvosnak, politikusnak, milliárdosnak, újságírónak hiszel, mintsem a saját józan eszednek ?
16: András0
„Van rá fogyasztó akit megvezessenek. Ki a felelős az egészségedért ha úgy döntesz, hogy inkább egy szaros orvosnak, politikusnak, milliárdosnak, újságírónak hiszel, mintsem a saját józan eszednek ?”
Gyűlnek az adatok és bizonyítékok, nem csak a józan észre tudunk már hagyatkozni!
Csak ezeket nem reklámozza a szajha média…
#https://www.stewpeters.com/video/2022/11/live-world-premiere-died-suddenly/
Csak erős idegzetűeknek!