Tibor bá’ fordítása online
COP27: egy évvel a Glasgow-i klímaegyezmény után a világ több fosszilis tüzelőanyagot éget el, mint valaha
Szerző: Mathieu Blondeel – Stratégiai és Nemzetközi Üzleti Csoport tudományos munkatársa, Warwick Business School, Warwicki Egyetem
A fosszilis tüzelőanyagok elégetése okozta az elmúlt tíz év összes CO₂ kibocsátásának 86%-át. Annak ellenére, hogy a szén, az olaj és a gáz a globális fűtés elsődleges bűnösei, az ENSZ korábbi klíma csúcstalálkozóinak hivatalos szövegei alig említették őket.
Mindez megváltozott a 2021 novemberi COP26-on, ahol aláírták a Glasgow-i klímaegyezményt. A megállapodás tartalmazta a fosszilis tüzelőanyagoknak az éghajlatváltozás előidézésében játszott szerepének első elismerését. Arra is sürgette a nemzeteket, hogy fokozatosan szüntessék meg a fosszilis tüzelőanyagok kitermelését, vagy a fogyasztását támogató intézkedéseket, és „fokozatosan csökkentsék” a szénenergiát.
Mivel a COP27 az egyiptomi Sharm El Sheikhben kezdődik, itt az ideje, hogy frissítsük az előrehaladást. Sajnos nem jó hír, hogy a folyamatban lévő energiaválság – és a kormányok világszerte arra adott rövid távú válaszai megnehezítették a paktum céljainak teljesítését, vagyis a fosszilis tüzelőanyagok dominanciájának megszüntetését.
A globális energiaválság
A jelenlegi helyzet valószínűleg az első a maga nemében, amelyben az összes fosszilis tüzelőanyag ára egyszerre emelkedett. Ez viszont megemelte a villamos energia árát.
Európának Ukrajna inváziója óta gyorsan alkalmazkodnia kellett Oroszországhoz, és fegyverként használt gázexportjához. Ahogy a Kreml leállította a vezetékes gázellátást, az európai országok berohantak a cseppfolyósított földgáz (LNG) globális piacára, és megnövelték a hagyományos partnerektől, például Norvégiától és Algériától származó importot.
Ez szédítő magasságokba emelte a földgáz árait, és globális tülekedést hozott létre a gázért, amelyben Európa túllicitálhatja a fejlődő gazdaságokat az alapvető LNG szállításokra, és még mélyebb válságba taszította az olyan országokat, mint Pakisztán és Banglades.
A lámpák égve maradása érdekében a fejlődő gazdaságok némelyike az összes fosszilis tüzelőanyag közül a legszennyezőbbet használja: a szenet. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) várakozásai szerint 2022-ben a globális szénfogyasztás eléri a 2013-as történelmi csúcsot.
Az EU-ban a szén iránti kereslet (elsősorban a villamosenergia-szektorból) várhatóan 6,5%-kal emelkedik. Ha a jelenlegi keresleti trendek folytatódnak, a globális szénfogyasztás 2030-ban csak 8,7%-kal lesz alacsonyabb, mint 2021-ben volt. Ahhoz, hogy 2050-re elérjük a nettó nulla kibocsátást, ennek 32%-kal alacsonyabbnak kellene lenni.
A Kőolaj exportáló Országok Szervezete és szövetségesei (OPEC+), mindenekelőtt Oroszország, a közelmúltban úgy döntött, hogy napi 2 millió hordóval csökkenti az olajtermelést az olajárak emelése érdekében. Bár az OPEC+ azzal indokolja döntését, hogy globális recesszióra számít, amely a 2008-as, 2014-es és 2020-as olajár-zuhanás megismétlődését idézheti elő, az EU és az Egyesült Államok politikai indíttatásúnak minősítette a lépést.
A magas fosszilis tüzelőanyagok árának csökkentése érdekében a kormányok világszerte éppen azokhoz a támogatásokhoz folyamodnak, amelyekben megállapodtak a fokozatos megszüntetésben. Ezek a támogatások csökkentik a fogyasztók üzemanyagköltségeit azáltal, hogy például a benzinkutaknál rögzítik az árakat.
A 2020-as észrevehető visszaesést követően, 2021-ben a fosszilis tüzelőanyag-támogatások bővültek. Az energiaválság az IEA 2022-re vonatkozó becslése szerint újabb meredek növekedést eredményezett. A múltban a fejlődő gazdaságokat kritizálták azért, mert használják ezeket az adóeszközöket, nem utolsósorban a fosszilis tüzelőanyagok égetésének támogatása miatt. Minden ilyen kritika különösen üresnek tűnik most, amikor a gazdag országok versenyeznek ugyanezért.
Fosszilis tüzelőanyagok a COP27-en
Az Egyesült Államok és az európai szövetségesek nyomást gyakoroltak a fejlődő országokra a COP26-on, hogy vállaljanak nagyobb lépéseket a szénenergia megszüntetése érdekében, a földgázt hasznos átmeneti üzemanyagként hirdetve. Most Európa korlátozza az alternatívákhoz való hozzáférését azáltal, hogy túllicitálja az ázsiai és latin-amerikai fejlődő országokat a globális LNG-piacon, miközben beindítja saját alvó széntüzelésű erőműveit, vagy meghosszabbítja a működők élettartamát.
A nyugati vezetők Kínát és Indiát is bírálták, amiért több orosz olajat és gázt vásárolnak, ezzel finanszírozva Putyin invázióját. De a háború kezdete óta Oroszország 108 milliárd eurót keresett csak az EU-ba irányuló fosszilis tüzelőanyagok értékesítéséből, ami az ország olaj- és gázexportból származó bevételének több mint felét teszi ki.
Míg az Oroszországból az EU-ba vezető csővezetékek által szállított mennyiség jelentősen visszaesik, az orosz LNG-export valójában nőtt.
Egy évvel a Glasgow-i klímaegyezményt követően a kibocsátási ígéretek biztonsági aggályokhoz vezettek. Az orosz invázió okozta sokk miatt a gáz és a szén rövid távú visszaszorítása logikus lehet, de ideális esetben a magas fosszilis üzemanyagárak felgyorsítanák a megújuló energiaforrásokra való átállást.
A fosszilis tüzelőanyag-függőség egyszerű felcserélése egyik exportőrről a másikra káros az éghajlatra, és természetesen nem teszi biztonságosabbá és megfizethetőbbé az energiaellátást. A világ az energiaár-válság helyett a fosszilis tüzelőanyagok árválságával küszködik.
Az IEA arra számít, hogy a fosszilis tüzelőanyagok iránti kereslet öt éven belül tetőzik az olyan programoknak köszönhetően, mint az EU RePowerEU terve, az Egyesült Államok inflációcsökkentési törvénye és Japán zöld átalakítási terve, amelyek ösztönzik a megújuló energiaforrásokat. E beavatkozások ellenére azonban a jelenlegi kibocsátási tények 2,6°C-os felmelegedést jósolnak 2100-ra – ami jóval meghaladja a párizsi megállapodás célkitűzéseit.
A COP27 tárgyalásait annak teljes megértése mellett kell lefolytatni, hogy a fosszilis tüzelőanyagok nem lépnek ki a globális energiaszerkezetből. A fejlett országoknak vezető szerepet kell vállalniuk azok fokozatos megszüntetésében, hogy lehetővé tegyék a fejlődő országok számára a lassabb alkalmazkodást. Ez a kulcsa a méltányos átmenetnek az éghajlatváltozást okozó üzemanyagoktól.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Menjünk kicsit „feljebb a hegyre”, onnan nézzünk le és értelmezzük a különféle klímaegyezményeket, COP27-eket meg hasonló, a pórnépnek szóló maszlagokat!
Mi van igazából a háttérben?
Nos, a gondolkodást el lehet kezdeni mondjuk ennél a cikknél, csak egy mondatot idézek belőle:
„Az olyan olajtársaságok, mint az ExxonMobil vagy a szénipari vállalatok, minden próbálkozásuk ellenére is egyértelműen kudarcra vannak ítélve, mivel Fink és barátai most a pénzügyi Great Reset vagy a Green New Deal megvalósításán dolgoznak.”
http://www.globalresearch.ca/more-blackrock-than-you-might-imagine/5748159
A Black Rock több mindenben „utazik”, ezért a cikk is több mindenről szól, de a klímaügyek is a „portfóliójukba” tartoznak. Érdemes elolvasni és értelmezni a szöveget.
Egyébként csak megjegyzem, hogy a korporatív fasizmus másik nagyhala a „The Vanguard Group”. Igazából vannak vélemények, hogy a Black Rock csak a Vanguard előretolt állása, amely jobban reflektorfényben van, de az igazi döntéshozók a Vanguard mögé bújtak el. Ugyanis ezt a csoportot sokkal nehezebb fizikai személyekhez kötni a tulajdonviszonyokat illetően, mint a Black Rock-ot. Jogilag külön-külön működnek, látszólag külön üzleti tevékenységet folytatnak, de a szálak a háttérben nagyonis összeérnek.
Klímaügyben pedig szerintem az a nagy helyzet, hogy ezek a korporatív fasiszta nagyvállalatok az objektív valóságot a maguk szubjektív hasznukat biztosító módon adják el az emberiségnek.
Az általuk birtokolt, világot átszövő médiabirodalmak által értelmezik a folyamatokat, ültetik el ezáltal a gondolatokat az emberek fejében és utána cselekvésre szólítanak fel a politikusokon, üzletembereken, influenszereken stb. keresztül.
Konkrétan: kihasználják a napciklus azon fázisát, ami éppen egy melegedési fázist okoz a Földön és erre hivatkozva mindenféle, a már fent is említett, Green Deal-t meg Great Reset-et erőltetnek a világra, ezen intézkedések minden következményével együtt.
Az ideológia, amit felépítenek nagyon hasonlít a vallásra; igazából valláspótlóként működik egy istentelen világban. Minden van itt: a jóra hivatkozás, saját próféták (Al Gore, Greta Thunberg), a CO2 meg maga a megtestesült Sátán!
… miközben a kozmikus ciklusok mindig is voltak és lesznek, az emberi hatástól a legteljesebb mértékben függetlenül. Arról nem is beszélve, hogy ha egy nagyobb tűzhányó kitör a Földön, akkor annyi széndioxidot lövel ki az atomszférába pár hét alatt, amely mennyiséget az emberi civilizáció az egész létezése alatt nem bocsátott ki.
A környezetet védeni kell! Az ember sok mindent elrontott, ma is károsítja a környezetet, méghozzá nagy mértékben. Van bőven tennivaló ez ügyben!
De helyén kell kezelni a dolgokat! Ugyanis nagyon sokszor a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve! S bizony vannak „útépítők”, akik ezt nagyon jól tudják és nagy mértékben éppen erre építik fel bűnös tevékenységüket!
Vigyetek mértéket az életetekbe és a gondolkodásotokba, mert különben baj lesz! A „mérték” egy kulcsfolgalom; sajnos a legtöbben alábecsülik a jelentőségét.
Egy biztos, ez a 2050-re nettó zéró kibocsátás, kb. olyan, mintha én 2050-re 5 másodperc alatt szeretném lefutni a százat, szóval az egész bohóckodásnak semmi értelme. Egyetlen kérdés maradt nyitva, a természet meddig tolerálja rendkívül kártékony, önző, rövidlátó, kapzsi fajunk élősködését.
Ha a levegőben lévő növekvő széndioxid és más üvegház hatású gázok visszaverik a hő jelentős részét a földre, akkor a napból érkező hő jelentős részét is visszaverik.
Tehát a légkör egyre több hőt ver vissza befelé és kifelé.
Továbbá a magasabb levegőhőmérséklet, ugyanazon a légkörön át, több hőt sugároz ki.
Ezen jelenségek a légkör felmelegedése ellen hatnak.
Mennyiségi jelentőségüket még becsülni sem tudom.
1 – Zsolt:
Azt hiszem jobban tennéd, ha nem csúsznál át a klíma témára. A jelenleg dúló globális melegedés nem kozmikus ciklus. Ez a fosszilis kitermelők hamis mellébeszélése. Ne vedd át a szövegüket, mert hamis.
2. Botond, ne csináld, józan ész, elemi matematika? Ha több marad bent is meg kint is, akkor bent mennyi marad? 100-ból eddig kint maradt 25, de bent maradt 25. Mostantól bent marad 40 kint is marad 40, akkor a benti mennyiség nő vagy csökken? Gondolom nem kell tovább magyaráznom….
Igen, ez elég kellemetlen, ami most történik, de azért lássuk be: Putyin ukrán inváziója rendkívüli helyzetet teremtett, nem lehet a mostani trendvonalakat egyszerűen extrapolálni a jövőre.
Valóban, rövid távon emiatt arra kényszerült most Európa, hogy több szenet égessen.
Viszont arra is ösztönzött egyúttal, hogy gőzerővel elkezdjünk fejleszteni a fenntartható irányba.
Elképesztő akkumulátor-gyártó kapacitások építése kezdődött el Európa-szerte. Márpedig ez a kulcs a megújulók további bővítéséhez: hogy nagyságrendileg elegendő tárolókapacitást tudjunk mellétenni.
Ma már létezik hatékony, működő Na-ion akkumulátor is, ami nagyságrenddel olcsóbb a lítiumnál, és a nátrium korlátlan mennyiségben elérhető. Az élettartama is rendben van, csak kicsit nagyobb helyet foglal az akkumulátor. Ez egy járműben problematikus lehet, de háztartási, erőművi tárolás szempontjából teljesen elfogadható kompromisszum. A gyártás volumenét kell feltornászni. Ez is szép nagy feladat, de messze nem megoldhatatlan, különösen ha van rá motiváció. És most van. Köszönjük, Putyin elvtárs!
1 – Attól eltekintve, hogy szerintem az ember okozta klímaváltozás igenis valóság, azt hiszem, igazad lehet.
Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy mértékletesek és józanok maradjunk, még abban is, ahogyan ezeket a csoportokat értékeljük. Akármennyire is a korporatív fasizmus emberei, Al Gore-nak és Grétának is igaza van sokmindenben, és ezt nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Akármennyire szurkolok is a keresztény-konzervatív oldalnak a civilizáció hagyományos értékeinek megőrzésében, nem szabad bedőlni annak a képzetnek, hogy a korlátlan fogyasztás, a vállalatok profitja, a magántulajdon, a fosszilisek égetése és a bioszféra pusztítása ezek közé az értékek közé tartozna.
Épp ellenkezőleg! Történelmileg úgy alakult, hogy a keresztény nyugaton alakult ki a kapitalizmus, itt ette meg a tőke először a kormányt, a természetet, a vallást, a civilizációt, de mindez ellentétes a kereszténység valódi értékeivel. A valódi kereszténységnek sajátja az altruizmus, a kapzsiságról való lemondás, a földi javak megosztása. Eddig nem fejeződött ki kellőképpen, de hozzá kell vennünk a jövőben a természetre, az ökológiai rendszerekre való figyelmet, óvó gondoskodást is.
Valójában mindkét – látható hatalommal rendelkező – politikai oldal (ami Amerikában a Demokraták és Republikánusok által jelenik meg) a korporatív fasizmus eszköze, és nekünk, kisembereknek, akik egyszerűen a jóra törekszünk, meg kell találnunk a saját utunkat, mert ők pont a jó utat biztosan nem fogják megmutatni nekünk, sőt mindent elkövetnek, hogy elrejtsék előlünk.
4 – Tibor bá´
A Nap ciklusai és a kozmikus ciklusok is folyamatosak, s ezek a lényegesek a Földön uralkodó hőmérsékleti viszonyokra.
Az emberi tevékenység egy nagy semmi ezeknek a hatásaihoz képest. Ez tény.
Tibor bá´nem érted, hogy egy komoly tűzhányó tevékenysége nagyságrendileg nagyobb hatással van az egész földi klímára, mint az emberiség volt, az ősembertől a mai emberig bezárólag?! A természet erőihez képest az egész emberi faj egy jelentéktelen porszem.
Nem a környezetvédelem szükségszerűségét tagadom, az 1-es posztban is aláhúztam ezt!
Az egész fosszilis lobbi az összeg bányászati meg ipari kapacitásával meg ezen tevékenységek hatásaival egy szinte mérhetetlen egység ahhoz képest, amit – csak egy példa a sok közül – egy komolyabb napi tevékenység, mondjuk egy napkitörés okozhat a Földön. S a Nap tevékenysége is folyamatos, ciklikus és lehetetlen, hogy ne legyen hatása a Földre, sőt az egész Naprendszerre. Hatással van, ebben a szent pillanatban is!
Ilyen szempontból túlbecsülöd az embert. És tévedésben vagy ez ügyben (is).
8 – Zsolt:
„A Nap ciklusai és a kozmikus ciklusok is folyamatosak, s ezek a lényegesek a Földön uralkodó hőmérsékleti viszonyokra.
Az emberi tevékenység egy nagy semmi ezeknek a hatásaihoz képest. Ez tény.
–
Tibor bá´nem érted, hogy egy komoly tűzhányó tevékenysége nagyságrendileg nagyobb hatással van az egész földi klímára, mint az emberiség volt, az ősembertől a mai emberig bezárólag?!”
–
Egyik állítás se tény. Nézz utána.
9 – Tibor bá´
„Ha megnézzük a Föld bolygónak nevezett nagyon összetett, dinamikus kaotikus rendszert, és csak egy nagyon apró változót veszünk figyelembe, ez az emberi tevékenységből származó szén-dioxid, majd arra a következtetésre jutunk, hogy az emberek megváltoztatják az éghajlatot, ez azt jelenti, hogy növelnie kell a gyógyszeradagodat!”
Ian Plimer, ausztrál geológus, író
https://fcpp.org/2010/06/16/ian-plimer-author-of-heaven-and-earth/
Az ilyen Plimer féle hangok természetesen ezerrel le vannak támadva és el vannak nyomva, mert mást mond, mint amit a korrumpált fősodrású média és az ugyancsak korrumpált fősodrású (ál)tudományos gittegylet hangoztat. Ugyanúgy, mint a COVID-ügyben, tehát semmi új nincs e tekintetben a Nap alatt.
Ugyancsak Plimer mondja:
„A természetet nem igazán érdekli, hogy mit gondolunk, vagy hová vezet az ideológiánk.”
Csak hozzáteszem, a természetet az sem érdekli, hogy milyen statisztikát hogyan és mi célból hamisít meg az emberek egy csoportja.
Az embereket viszont érdekelhetné, hogy miért cuppanak rá folyamatosan az egyik vagy másik hazugságra és hogy hova fog ez vezetni!
A környezetvédelemre nagy igen a válasz! Az irányított, egy szűk, hataloméhes csoport által kreált hazugságcunamira viszont a határozott nem!
10 Ha geológus, akkor valószínűleg a kőolajiparból él. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy mondjuk a BP direkben fizeti az ilyen nyilatkozatokért, hanem azt, hogy valószínűleg a kognitív disszonancia elkerülése érdekében eleve huzalozva van rá, hogy ez legyen a véleménye.
Ezt viszont konkrétan le lehet vezetni, hogy minek mekkora hatása van.
Az biztos, hogy a földi klíma és a földi élővilág egy rendszert alkotnak. Az is egyértelmű, hogy a bioszférára hatalmas és katasztrofális hatásunk van. Mért olyan nehéz elképzelni, hogy a klímára is hathatunk?
Párszáz év alatt másfélszeresére növeltük a légkori CO2 koncentrációt, és nincs megállás. Mért olyan nehéz elképzelni, hogy ennek van valami hatása a klímára?
11 – Ábel
Azt soha nem állítottam, hogy az ember tevékenységének nincs semmilyen hatása a környezetünkre. Nagyon negatív hatása van, pl. a biológiai sokféleség csökkenése, környezetszennyezés stb. Ezeket egy percig sem tagadom, sokadszor írom már le! És tenni is kell ezek a negatív jelenségek ellen!
A klímára, ha van is hatása az emberiségnek, az nagyon csekély. Ebben nem mi vagyunk a meghatározó tényező, sokkal nagyobb erők alakítják, mint az ember!
A mellékelt cikkben is erről van szó.
Ha beledöglünk is mind a 8 milliárdan, akkor sem lesz lényegi változás a földi klíma dinamikájában! Ehhez mi kevesek vagyunk!
Akkor a tények:
MAVIR enrgia mix: https://www.mavir.hu/web/mavir/energia-mix-eromuvi-termeles-primer-forrasok-szerinti-megoszlasa-es-az-import-export-szaldo-brutto-uzemiranyitasi-meresek-alapjan
(gáz, szén, import nagyarányban, az import nincs részletezve, valakinek megvan esettleg?)
Benzin fogyasztás: https://www.mavir.hu/web/mavir/energia-mix-eromuvi-termeles-primer-forrasok-szerinti-megoszlasa-es-az-import-export-szaldo-brutto-uzemiranyitasi-meresek-alapjan (+18%!!!)
Mondhatjuk hogy Mo. elenyésző, nálunk sem rózsás a helyzet, nézzük meg Indiát:
India energy mix: https://www.iea.org/data-and-statistics/charts/total-primary-energy-demand-in-india-2000-2020
Kína: https://www.iea.org/data-and-statistics/charts/electricity-mix-in-china-january-november-2020
Itt olyan nagyságrendekről van szó a két ország esetén amit felfogni is nehéz. Kínában a 9M-s városok falunak számítanak.
Ezek alapján nekem úgy tűnik hogy nem lehet fordítani beláható időn belül.
Utoljára: https://24.hu/belfold/2022/10/26/gelencser-andras-nyersanyaghiany-klimavaltozas-civilizacios-osszeomlas-vita-interju/
Teljesen igaza van a kutatónak. Rendszerben kell gondolkodni és abban, hogy mennyi fosszilis energia kell ahhoz hogy kitermeljük, legyártsuk a megújulókhoz szükséges teljes rendszereket (nem csak a napelem panelt).
Nagyjából esélyünk sincs 🙁 🙁
5. Minato
Gondolatkísérlet
Tegyük fel, hogy a föld légköre,a rajta áthatolni akaró hősugarak 10 % – át visszaveri.
100 egységnyi hőből 90 egység jut be.
Visszajut a világűrbe 9 egység, bent marad 81 egység.
Ha a légkör az üvegházhatású gázok megnövekvő aránya miatt 0,01 egy ezrelékkel több hőt, azaz már 10,1 %- ot ver vissza az áthaladni akaró hőből ,
akkor 100 egység hőből 89,9 egység jut be.
Visszajut a világűrbe 9,07 egység , bent marad 80,83 egység.
Tehát ha a légkör az üvegházhatású gázok arányának növekedése miatt 0,1 % több hőt ver vissza akkor a bentmaradó hőmennyiség 81 – ről 80,83 – ra csökken.
Vagy tévednék ?
3 Balogh Botond
Az már látszik, hogy nem mélyedtél el komolyan az üvegházhatás működésében.
Itt nem a napból érkező hő visszaverésről van szó, hanem arról, hogy a napból érkező sugárzás főleg nagyfrekvenciájú, fény tartományba eső elektromágneses sugárzás, ami úgy hatol át a légkörön, mint a kés a vajon, ezt a CO2 sem akadályozza meg.
Viszont ez a sugárzás a föld felületén hővé alakul, és most már hő formájában kellene elhagynia a föld légkörét. Na itt számít, hogy mennyi a légkör CO2 tartalma, mert ez teszi nehezen áthatolhatóvá a hősugárzás számára.
Nem lesz egy direkt átsugárzás a földfelszíntől a világűrbe, hanem a légkör minden elemi részecskéje melegedni fog, és új hőforrásként minden irányba sugározza a hőt, felfele és lefele egyaránt, tehát a hő egy része csapdába esik, és csak nagy késleltetéssel tud kisugárzódni.
12 Ne haragudj, de teljesen megalapozatlan állítás, hogy néhányszáz ppm CO2 szint emelkedésnek elhanyagolható lenne a hatása a klímára. Rengeteg adat van rá, hogy magasabb CO2 szint magasabb hőmérsékletet jelent. Ezen nem lehet egyszerűen átlépni.
15 – Ábel
Körbe-körbe járunk. A válaszom a fenti felvetésedre a 10-es számú hozzászólásom első bekezdése, az idézett rész.
Bizony mondom neked, a CO2 maga a Sátán! 🙂
17 – Zsolt:
Ha a CO2 maga a Sátán, akkor a CH4 micsoda? 😀
12 Zsolt meg a többiek.
„Ha beledöglünk is mind a 8 milliárdan, akkor sem lesz lényegi változás a földi klíma dinamikájában! Ehhez mi kevesek vagyunk!”
Ezt értem, de azt meg nem, miért kellene ezért kipusztulnunk. Most a szárazföldön élünk, ahol „X” az átlaghőmérséklet. Majd,ha több lesz akkor itt már nem tudunk élni. Akkor bemegyünk a hegyek belsejébe, vagy az óceán megfelelő mélységébe. Meg van hozzá a technológiánk. Most is tudnánk olyan házakat építeni ami a vízen/víz alatt lebeg. Ha egyet meg tudunk építeni akkor előbb utóbb, lesznek faluk, városok, országok. Majd nem búzát eszünk, hanem hínárt. Nem 8 milliárdan leszünk, hanem kevesebben. Nem kell ebbe most még belehalni, Majd egyszer persze igen. Az egész univerzum véges. Mi is benne. De még nem most,
18 – Tibor bá´
A Szarvasmarha Baphomet!
Halál a tehenekre! Egyetek hernyókat!
Beeeee….. my carbooon…. beeeee…. beeee….
http://www.weforum.org/agenda/2022/09/my-carbon-an-approach-for-inclusive-and-sustainable-cities/?DAG=3&gclid=Cj0KCQiAmaibBhCAARIsAKUlaKRQ7ZyeQSmc6UJ9hgSOsWqN4bt_3DxHXW_hGYymPyeyR5Pd7atLDl4aAjQyEALw_wcB
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=SQSRwrN9oqQ&w=560&h=315%5D
A világ ám tele van bölcs vezetőkkel, akik éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy neked és a családodnak nagggyon jó legyen!
Majd beleszakadnak a sok jótettbe! Aludj csak tovább nyugodtan!
http://www.weforum.org/press/2019/06/world-economic-forum-and-un-sign-strategic-partnership-framework/
17 Zsolt
A CO2 melegítő hatására elméleti szakemberek már az 1880-as években felhívták a figyelmet, amikor még nem is volt tapasztalható a melegedés, és még csak ezután szaladt fel igazán a fosszilisek használata…
A fogyasztást, a fogyasztók számát lehet egyengetni kicsit vagy nagyon vagy nagyon-nagyon.
Minél inkább, annál biztosabb a JÖVŐ.
1 Zsolt:
„Konkrétan: kihasználják a napciklus azon fázisát, ami éppen egy melegedési fázist okoz a Földön és erre hivatkozva mindenféle”
Mesélj kérlek milyen napciklus melegíti a Földet jelenleg, mikor indult a melegítő hatás, hány éves a ciklus, mikor éri el a maximumát, a kiinduláshoz képest hány fokos melegedést okoz? Hány ilyen ciklust figyeltünk meg közvetlenül, vagy múltbeli klimatikus viszonyokra utaló adatok alapján?
(bizonyára nem a ~11 éves naptevékenység ciklusokra gondolsz)
„Arról nem is beszélve, hogy ha egy nagyobb tűzhányó kitör a Földön, akkor annyi széndioxidot lövel ki az atomszférába pár hét alatt, amely mennyiséget az emberi civilizáció az egész létezése alatt nem bocsátott ki.”
Ezt most a hasad csapkodása alapján írtad, vagy tudsz prezentálni adatokat, hogy mennyi volt egyes kisebb-nagyobb vulkánkitörések CO kibocsátása (pl az Eyjafjallajökull mennyit tolt?) és hogy „az emberi civilizáció az egész létezése alatt” mennyit bocsátott ki (vagy mondjuk legalább az utolsó 200 évben)?
Érdekes, hogy akik utánaszámoltak, azok szerint az állításod téves:
https://www.reuters.com/article/factcheck-volcanoes-co2-idUSL1N2XV1HA
19 – technomuzsik
„Akkor bemegyünk a hegyek belsejébe, vagy az óceán megfelelő mélységébe.”
Lehet, hogy igazad van.
Meg az is lehet, hogy a szárazföldön maradt oltottak kibírják a hegyoldal hűsítő falán, a hűsítő víz felett. Ráadásul ott biztonságban is lesznek, a degenerált oltatlanok mászni nem tudnak majd. A Long Covid ugyanis tartós bokaficammal is jár.
Ki tudja mit hoz a jövő….
http://www.youtube.com/watch?v=UCD3JiPVhD4&t=13s
28. Zsolt
” Ki tudja mit hoz a jövő….”
A várva-várt és az annyira hőn óhajtott eredményt!?!
Megdöbbentő tanulmány Németországból: „A Covid-19 vakcina csökkent termékenységgel jár.
„A világjárványnak semmi köze hozzá”
Egy Németországi a tanulmánybol kiderül, hogy Németországban és Svédországban hirtelen és drámai módon csökken a termékenységi ráta.
Fertility declines near the end of the COVID-19 pandemic: Evidence of the 2022 birth declines in Germany and Sweden
A Német Szövetségi Népességkutató Intézet szerint „erős kapcsolat van az oltási programok kezdete és a termékenység kilenc hónappal későbbi csökkenése között”.
A tanulmány megállapította, hogy Németországban 14%-kal csökkent a teljes termékenységi ráta (TFR) 2021 és 2022 között, Svédországban pedig 10%-kal csökkent ugyanebben az időszakban.
Ezenkívül a tanulmány világossá tette, hogy a termékenység csökkenése nem a pandémiával vagy a COVID-politikával volt kapcsolatos, hanem a vakcinákkal!
pronews.gr
29 Hát ez nálunk nem igazolódott… Mindketten oltattunk, azóta megjött az 5.
Igaz, hogy az asszony csak két Szputnyikot kapott…
Klímaváltozás és globális felmelegedés agenda?
Semmi másról nem szól, mint az emberiség legnagyobb ellenségének magát az egyes embert állítani be és nem pedig a nagy korporációkat, akik az egészet okozzák.”
Ha ellenőrizni tudod, hogy mennyit tud felhasználni egy család, egy ember és elhiteted velük, hogy a veszélyt jelentenek az emberiségre, a jövőre a Földre, vagyis ŐK maguk jelentenek veszélyt és nem pedig a környezetszennyezést okozó gigakorporációk, akkor még azt is elérheted, hogy százszor meggondolják, hogy vállaljanak-e gyermeket, vagy befektessenek a jövőbe.
/https://vilaghelyzete.substack.com/p/klimavaltozas-es-globalis-felmelegedes?utm_source=substack&utm_campaign=post_embed&utm_medium=email/
L.S.
Tegyük fel a vakcinák megmentettek 100 emberéletet és meddővé tettek 100 nőt.
Természetesen azoknak akik életbenmaradtak, azoknak megérte, akik pedig meddővé váltak, azoknak nem érte meg.
Közösségekben, muszáj néha olyan döntéseket hozni, amik mindenkire érvényesek , ezek mindíg ellenállás és kritika tárgyai.Vajon hány meddővé válás ér meg 100 életet ?
33 – Egy se, mert ezzel tönkretesszük a természetes szelekciót.
33 – B.B.
A meddőségen lehet segíteni, az elhalálozáson nem.
32 L.S.
„Semmi másról nem szól, mint az emberiség legnagyobb ellenségének magát az egyes embert állítani be és nem pedig a nagy korporációkat, akik az egészet okozzák.”
A hozzászólásaid meg nem szólnak másról, mint mindennek a tagadásáról, amit a hivatalos médiák mondanak, válogatás nélkül.
Ez már egyenértékű azzal az állítással, hogy az emberiséget fenyegető bármilyen jelenséget tagadok, pusztán azért, mert ez mondja a hivatalos média.
Holott az államok intézkedéseinek túlnyomó többsége igenis azt szolgálja, hogy az általuk vezetett társadalmak működőképességét fenntartsák, még ha vannak is belecsempészve önérdekű elemek, ez a nyomtató ló szindróma…
Ember, senki sem tagadja a nagy korporációk súlyát a problémában, de az ő tevékenységük is a fogyasztói igényekre alapul, ők is csak úgy korlátozhatók, hogy a termékeik fogyasztását is le kell korlátozni, az pedig az emberek korlátozását is jelenti.
A kettő csak együtt működhet…
A világ rohanását meg kell fékezni, mert minden vonalon belerohanunk a betonfalba, aminek a klíma csak egy része…
36. hubab
„A hozzászólásaid meg nem szólnak másról, mint mindennek a tagadásáról, amit a hivatalos médiák mondanak, válogatás nélkül.”
A hozzászólásaim csupán egyszerü alternativ hirek.
Ha nem tetszenek ugord át őket és csak a hivatalos médiákat olvasd.
Ennyire egyszerű kedves hubab.
37 – L.S.
Kiegészíteném hubabot. A hozzászólásaid nem szólnak másról mint a társadalmak által elfogadott általános ismeretek abszurd tagadásáról, amit te alternatívának nevezel. Valóban 2×2=5 egy „alternatíva”, de elfogadhatatlan, mert hamis. Csak úgy mint a te alternatíváid.
–
Javasolnám néz utána, mit jelent az alternatíva.
36. hubab
Igen, ebben van valami. Bizonyos, rendkivüli helyzetekben ezt teszi ha eljátszák a bizalmat. Magamon is észreveszem, bde azért a holdraszállás vagy a klíma már más kérdés számomra.
Erre értettem a múltkor, hogy L.S. néha túltolja a biciklit, mindezzel együtt hasznos.
—————————-
Azonban annyiban kiegészítenélek, hogy a fogyasztók igényeit is lehet és szokták is befolyásolni.
Olyan ez, mint a tv adások tematikája és színvonala. Azt szokták mondsni, hogy a nézettség ilyen műsorokat „kér”, igényel.
A nagy francokat! A folyamat végén igen, de addig hosszú az út.
A tv műsorok és a konszernek az igényeket is befolyásolják.
Valójában ez a probléma nagyon régi.
Csak alkalmazkodom a világhoz vagy alakítom is azt?- örök dilemája.
Egyébként az arányok miatt vesztik el az emberek az egyensúlyt, illetve egy kényszetű illúzió miatt, amely minden érzelmed un. intelligens fejlődő faj sajátja.
A „Mit tehetnék én egymagam!” lemez már régóta fut. Valójában a lustaság az ami miatt „belealszunk” a folyamatokba.
A lustaság pedig a „Hogy kezdjek hozzá?!”-ból jön. Ez pedig az információhiányból fakad, hogy hogyan is épül fel maga az ember,
majd a egyének összessége, a un. társadalom.
Nem tudják hol kell belenyúlni, ugyanis pontosan úgyanúgy a „jó” irányba is el lehetne tolni a dolgot. A jó alatt aut a verziót értem amikor nem fűrészeljük el magunk alatt az ágat.
Akik tudják legalábbis részben, hogy hogy működik azok pedig eleinte coca-colát sóztak a világra, meg sz@r oktatást, most meg, hogy útban lettünk háborút.
Namost nem mondok újat de ugye a co2 hatása elvileg időben csúszva jelentkezik, Ugye 20-30 év és a co2 kibocsájtás megugrás épp 20-30 éve volt.Ez alapján drámai következményekkel számolhatunk.
—
Viszont a másik vélemény hogy az ipar csak kimértékben felelős a melegedésért: csak egy gondolat : mondjuk van 1 milliárt autó a földön és van 8 milliárd emberi tüdő.Ha azt nézzük hogy egy autó átlagban egy embernek megy napi 15 percet (átlagban) és a 8 milliárd emberi tüdő napi 24 órán át okádja ki a co2-őt akkor ki lehetne számolni hogy lehet hogy az emberi tüdők több co2-őt bocsájtanak ki mint a személy autók. (most nem számolom ki) PErsze van még ipar, teherszállítás stb……
—
Az hogy a fosszilis ipar tetőzni fog 5 éven belül hát nemtudom, de az az igazság hogy pl. India népessége is rohamosan nől és fejlődik.Mindenki kocsiba akar ülni , élvezni akarja a fogyzstói társadalmat. De nem csak Indiában, hanem az egész világon.A mai felnövő fiatalok már nem úgy vannak mint régen , mindenkinek 18 évesen kocsi kell.Szóval a fosszilis kereslet nem fog csökkenni hanem nőni fog ráadásul a kitermelése az olajnak egyre nehezebb .A zöld cuccok meg nem nagyon tudnak teret hódítani a magas nyersanaygár miatt ami soha nem lesz olcsóbb.Tehát úgy ahogy most egy átlagember nem tud e-autót venni mert mitudomén 8-10 millió úgy később sem tud.Ez inkább csak a fosszilis autók mellett egy bevillantás volt .
Nem tudom ma hány ember él úgy a földön mint mi hogy autóval megyünk 10-20 kilométert bevásárlóközpontba élelemért , de szerintem már lassan vagyunk 2 milliárdan. És ez az életforma rohamosan terjed ami olajzabáló.Viszont a végtelenségie ez sem mehet.
Ráadásul egy egy régió felfejlődése már nagyságrendekkel gyorsabb mint 20-30 éve.A motorizáció,autógyártás behozatala egy egy régióba és a bevásárlóközpontos világ felállítása már sok esetben csak pár év egy adott régióban. .Emiatt óriási kereslet lesz az olajra még sokáig.
Már ameddig ki lehet majd elégíteni ennyi igényt de előbb utóbb ebből is gebasz lesz .
38. Tibor bá’
„Javasolnám néz utána, mit jelent az alternatíva.”
„A bölcsesség kezdete a keresés.”
Mivel utánanéztem ahogyan javasoltad a következőt leltem:
„Azokban az években, amikor a kapitalizmus neoliberális változata diadalmaskodott, a „hírek” egyrészt áruvá váltak, másrészt a pénzügyi érdekek szolgálatába álltak.
Maga a tömegmédia, és különösen a nagy televíziós csatornák, valamint a nagy sajtócsoportok egy bizonyos politikai és gazdasági rendszer szolgálatában állnak.
Az uralkodó ideológia propagandamechanizmusai, reprodukálják az azt kiszolgáló híreket, egyeseket eltúlozva, másokat elhallgattatva.
Közös titok a jelenlegi kormányok és a bárók – nevezzük így – a média anyagi összefonódása.
Nem hiszek az „objektív” újságírásban, egyszerűen azért, mert ilyen nincs. Van egy tény, de mindenki érdeklődési köre, ideológiája vagy bármi más alapján ítéli meg, értelmezi, értékeli. Ne felejtsük el azt a mondást sem, hogy „a történelmet a győztesek írják”, és szerintem ez megadja a választ.
Az alternatív hirek az anyagi érdekektől független információs eszköz.
A gazdasági válság, de a már korábban is létező érték- és intézményválság korszakában tehát szükségessé válik az alternatív információs hálózatok létrehozása. És különösen azoknak, akiknek nincs lehetőségük és anyagi felületük arra, hogy kifejtsék alternatív javaslatukat a társadalom számára.
Barátaim, a saját kezünkbe vehetjük az információt.
Vészhelyzetről van szó. És megtehetjük.
Ne hagyjuk, hogy az információ, áru és fegyver legyen a pénzügyi elit kezében.
Megvalósítható, elég ha megmerjük tenni, de miután kétségbe vonjuk a híreiket.”
Εναλλακτική πληροφόρηση στην εποχή της κρίσης
Νίκος Σιμόπουλος
Azt gondolom, hogy a mainstream időnként csúsztat, elhallgat, talán még hazudik is.
Való igaz, hogy nagybefolyású érdekcsoportok számára előnyösen teszi.
De azt azért talán mégsem veheti senki komolyan, hogy a fősodrat minden állításának pont az ellenkezője igaz.
Nagy divat manapság, a globalistákat, elnyomó főellenségnek kikiálltani.
Szemben az „ártatlan” nacionalistákkal,akik az egyetlen helyes népboldogítás grál lovagjai.
LOL
42. Balogh Botond
” Szemben az “ártatlan” nacionalistákkal,akik az egyetlen helyes népboldogítás grál lovagjai. LOL”
LOL?!?
Szegény magyar nyelv, hogy jutottál ilyen szinthez?
Mond csak B.B. a globalisták akadályozzák neked, hogy magyarul fejezd ki magadat, vagy pedig fölvágsz ilyen idegen szavak használatával?
43 . L.S.
Most (megint) nincs igazad. Én (is) a magyar nyelv védelmezője vagyok, de a LOL egy Internet jel csupán, olyan mint ez: 🙁 sokan nem is tudják melyik angol szavak rövidítése.