(3309) A nyugati demokrácia halála

Tibor bá’ fordítása online

Az eredeti poszt több éves, de aktualitását nem vesztette el mind a mai napig

 

Írta: Paul Craig Roberts

Nyugaton megszűnt a demokrácia. Amerikában az erős érdekérvényesítő csoportok, mint a katonai-biztonsági komplexus, Wall Street, a zsidó lobbi, az agrár-biznisz, az energiát kinyerő ipar, fa és bányaipar már rég jobban ellenőrzése alatt tartja a kormányt, mint az emberek. Most viszont már a demokrácia látszatát is feladták.

Amerikában Donald Trump nyerte meg a republikánusok elnökjelölését. Ennek ellenére a republikánus konvenció delegáltjai összeesküdnek, hogy megfosszák Trumpot a jelöléstől annak ellenére, hogy az emberek rá szavaztak. A republikánus politikai testület láthatóan nem hajlandó tudomásul venni a demokratikus eredményt. Az emberek választottak, de választásuk elfogadhatatlan a testület részére, akik megpróbálnak saját jelöltjükkel felcserélni az emberek jelöltjét.

Emlékszel Dominic Strauss-Kahn esetére?  A francia Strauss-Kahn volt az IMF vezetője, és a közvélemény kutatások eredménye szerint valószínűleg ő lett volna a következő Francia elnök. Valami olyasmit mondott, ami a görögök részére nagyon kedvező lett volna. Ez meglepte a bankárokat, akik arra gondoltak, ha megvalósítja elképzeléseit, akkor az megakadályozhatja Görögország, Portugália, Spanyolország és Olaszország kifosztását. Ekkor előállt a szálloda egyik takarítónője, aki azt állította, hogy Strauss-Kahn megerőszakolta. Letartoztatták, és nem engedték szabadlábra óvadék ellenére sem. Miután a rendőrség és az ügyészség hülyét csinált magából, szabadlábra helyezték, és ejtették a vádat, de a célt elérték. Strauss-Kahn lemondott az IMF vezetéséről és elbúcsúzhatott a francia elnökválasztástól. – Milyen érdekes, hogy most a nagy semmiből előállt egy nő, aki azt állítja, hogy 13 éves korában Trump megerőszakolta.

Gondolj bele, hogyan reagál a politikai testület a Brexit szavazásra. Képviselők azt nyilatkozzák, hogy a szavazás nem elfogadható, a Parlamentnek pedig joga, és kötelessége átlépni az emberek szaván.

Jelenleg Nyugaton az a nézet, hogy az emberek nem alkalmasak politikai döntéseket hozni. A Brexit ellenzők nézete egyértelmű, az angoloknak semmi közük ahhoz, hogy önrendelkezésüktől megfossza őket egy felelősségre nem vonható brüsszeli bizottság.

Martin Schultz, az EU parlament elnöke elég világosan kijelentette: „Annak megengedése, hogy a tömegek saját sorsukat eldöntsék, nem része az EU filozófiának.”

A nyugati média világossá tette, hogy ők sem fogadják el az emberek döntését. Szerintük a szavazás „rasszista” volt, ezért nem tekinthető legitimnek.

Washington nem szándékozik megengedni, hogy az angolok kilépjenek az Európai Unióból. Washington nem azért mesterkedett 60 éven át összeterelve az európaiakat egy kollektív felügyelet alá, hogy aztán a demokrácia ezt szétrombolja.

A Fed, valamint Wall Street-i szövetségesei, az alárendelt Bank of Japán, és az Európai Központi Bank, mint a Fed vazallusainak, lesz rá gondjuk, hogy az angol fontot és kintlevőségeiket shortolják. Az értékcsökkenést a hűségesen kiszolgáló szajha média meg fogja magyarázni a hibás angol szavazásra reagáló piaccal. Amennyiben megengedik, hogy Anglia kiváljon, a két évig tartó tárgyalásokat arra fogják felhasználni, hogy az Egyesült Királyságot olyan erősen kössék az Európai Unióhoz, hogy a kiválás csak névleges lehessen.

Akinek van egy kis esze, az nem hiszi el, hogy az európaiak boldogok amiért a NATO belehajszolja őket egy orosz konfliktusba. Ennek ellenére tiltakozásukra kormányaik nem reagálnak.

Vedd figyelembe a francia tiltakozást a szocialistának színlelt neoliberális kormányuk „munkavállalói törvény reform” bevezetésem ellen. Ez a „reform” lényegében el akarja venni azt, amit a franciák több évtizeden át tartó küzdelmükkel elértek, vagyis az alkalmazás stabilabbá és kevésbé bizonytalanná váljon, ami által csökkent a stressz és kellemesebbé vált az élet. Viszont a részvénytársaságok nagyobb profitot akarnak, és úgy gondolják, hogy az emberek biztonságát garantáló törvények, és előírások a nagyobb haszon útjában állnak. A neoliberális közgazdászok támogatják a munkavállalók jogainak a megnyirbálását arra hivatkozva, hogy a humánus társadalom okozza a munkanélküliséget. A neoliberális közgazdászok a folyamatot „a munkapiac felszabadításának” nevezik. Valóban felszabadítanak attól a reformtól, amit a franciáknak korábban sikerült elérni.

A francia állam természetesen a részvénytársaságok érdekeit képviselik, nem az emberekét.

A neoliberális közgazdászoknak és politikusoknak nincs lelkiismeret furdalása, amikor a francia életminőséget feláldozzák annak érdekében, hogy a multik nagyobb profitra tegyenek szert. De tegyük fel a kérdést, mi az értelme a globalizációnak, ha az eredmény az emberi sorsok rosszabbodása?

Nézzük Németországot! Washington háborúiból származó menekültek elözönlötték az országot, abból a háborúból, amit a stupid német kormány jóváhagyott. A németek ki lettek téve szexuális zaklatásnak és növekvő bűnözésnek, ez ellen tiltakoznak, de a kormányuk ezt nem hallja meg. A német kormány jobban aggódik a menekültekért, mint a német népért.

Nézzük a görögöket és a portugálokat, akiknek kormányai a népükre erőszakolja gazdasági ellehetetlenülésüket annak érdekében, hogy a külföldi bankok profitja felfuthasson. Ezek a kormányok a külföldi bankokkal törődnek, nem saját népükkel.

Lehetetlen másra gondolni, vajon mikor fognak az emberek rádöbbenni, csak egy újabb, guillotinnal felfegyverzett Francia Forradalom jelenti a végleges megoldást.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

55 gondolat erről: „(3309) A nyugati demokrácia halála

  1. Köszönjük a fordítást, Tibor bá, de ez mikori cikk?2016.06.30.

    Én úgy tudom, hogy per pillanat Donald Trump a Republikánus Párt hivatalos jelöltje, Nagy-Britannia pedig több mint fél éve kilépett az EU-ból.

  2. 1: Ábel
    Köszi, jól indult a hetem akkorát röhögtem, te a címet se olvastad el!?! 🙂 🙂

  3. Mellesleg, ha valaki nem látja a címet egy két ténytől eltekintve a mondanivaló akkor is egészen aktuális.

    Például Magyarországon a mostani irányvonal a keresztény szuverenitás. (Orbán újonnan bedobott fogalma).
    Ez nem biztos, hogy a tömegek akarata, mert azt hiszem kevesebben vannak azok akik dalolva vetnék alá magukat a keresztény előírásoknak. Aztán meg sok képmutató aki magát kereszténynek vallja rá se ránt a 10 parancsolatra. Hogy mást ne idézzek „Ne lopj!”
    Továbbá a szuverenitás szó nekem baromira ellenszenves. Van egy olyan jelentése is, hogy egyeduralkodó, legfelső hatalom. Vagy akkor vissza a középkorba?
    Kezdődhet az inkvizíció?
    Micsoda hatalmas marhaság ez?

  4. Én erre mindig azt mondom hogy azért elég szabadon élhetünk.Bármit megvehetsz ha van pénzed , lehet 3 autód is , nem korátoz senki.A boltban bármit megvehetsz egy átlagfizetésből gondolok itt élelemre.Az más kérdéss hogy a minősége szar, de akár az 50-es évekhez képest jól élünk, csak mindig húz minkt a fogyasztói társadalom.

    Valamennyi szabályozás pedig kell az emberek életébe mert pl. rengetegen csalnának adót stb..ha nem lennének korlátok.Motorozva hétvégén kis falvakban így is azt láttam hogy egyes házaknál teljesen felújított házak, nagy terekkkel , 1-2 újszerű autóval (nem tudom hogy hitelre e ) látszólag van pénz.Tehát a látszatdemokrácia ellenére nem élünk rosszul.Hétvégén autó autó hátán , boltok tele stb….És panaszkodunk hogy áldemokráciában élünk. na persze politikailag nem szólhatunk bele mindenbe.Olyan pedig nincs hogy mindenkinek jó legyen.Az persze igaz hogy a globalizáció miatt mindenki rosszabbul érzi magát ebben a világban és sokan mondják hogy régen minden jobb volt.

  5. Van egy olyan sejtésem, hogy a világ természetes folyamatként gyalogol egy egyáltalán nem demokratikus jövő irányába.
    Szerintem az egész emberiség lassan halad egy valamikori egységes irányítású komplex szervezet irányába, ami ellen a mai ember minden idegszálával tiltakozik, hiszen az egyéni szabadsága a tét.
    Nekem erről az a párhuzam jut eszembe, hogy valamikor az élet első fejezeteinél bekövetkezett az a fázis, mikor az addig önálló egysejtű lények telepekké egyesültek, majd hosszú evolúció során az egyes sejtek teljesen elvesztették egyéni életképességüket, szövetekké, szervekké differenciálódtak, többek között idegsejtek vették át a közös működés összehangolásának feladatát.
    A folyamat elején még nagy a sejtek önálló életképessége is, mint a szivacsok esetében, ahol egy levágott kis darabka is képes teleppé fejlődni, de aztán a fejlettebb szervezetek már nem képesek erre, elpusztulnak a központ és egyéb létfontosságú szervek megsemmisülése esetén.
    Itt már egy közönséges szöveti sejt csak nagyon speciális működésre képes, elvesztette azt a sokoldalú képességét, hogy a környezeti hatásokra reagálni tudjon.
    Mintha az ember is egy ilyen irányba haladna, a minden körülmények között megélni tudó ember helyét átveszik a speciális részfeladatok végzésére alkalmas emberek, akiknek egyre távolabbi a kapcsolatuk a nagy összképpel…

  6. 4 hubab, ez rendben is volna, nekem az a problémám, hogy mégis kik azok és milyen szellemiséggel, akik ezt a szép új világrendet építgetik.

    A sátánista szektánál, akik a nyeregben lenni látszanak, szerintem még egy bizánci jellegű korrupt monarchia is jobb volna.

  7. Re:4
    A természetes társadalmi fejlődés ide fog vezetni, de ahogy Ábel írta, a mai trendcsinálók erkölcsi és filozófiai alapjai nagyon nincsenek rendben(tisztelet a kivételnek).
    Megjegyzem maga a demokrácia sem egy jó működő modell, már a görögök is rájöttek anno, hogy ha démosz kezébe adják az irányítást, akkor rövid úton kilóra megveszik őket, és az oligarchák kezdenek el irányítani( minő véletlen…).
    Gyorsan be is fejezték, és ha megnézed a több ezer évig működő civilizációkat, akkor egyik sem demokrácia volt, hanem kvázi királyság…

  8. Sokan régóta hiába figyelmeztetnek, hogy megint szakadékba rohan az “emberiség szekere”…
    A “bakon” csak a harc folyik, hogy ki ragadja magához a gyeplőt. Ki törődik az ilyen “huhogókkal”, meg a zombivá nyomorított rabszolga tömegekkel?? Talán úgy gondolják a “hajcsárok”, hogy a végzetes zuhanás előtt ők leugorhatnak a bakról és megúszhatják?? Marson, vagy egy legyalult Földön? Rabszolgák helyett majd “engedelmes” robotok hajlonganak körülöttük?

    Úgy tűnik meg kell várni, amíg a most még “védett”-nek tűnő helyeken tanyázókat – de legalábbis rokonaikat, barátaikat – is elérik a betegségek, a társadalmi hanyatlás és/vagy természeti csapások?? Úgy tűnik, igen. Nem kell ehhez semmilyen forradalom, bőven elég hogy „odafent” egyre nagyobb tempóban vágják maguk alatt a fát (az emberi társadalmat).

    A reccsenés lassan már itt van nagyon közel, max egy évig mmég el lehet elhúzni ezt a mostani színdarabot…

  9. 6 Vaszil
    Vigyázz az ilyen jóslatokkal, mert már sok hasonlót olvastam, aztán egy év elteltével senki sem jelentkezett, hogy elnézést, tévedtem…

  10. Fiuk, kinek kell az ún. demokrácia, a tömény ” szabadság ” stb. elvont, fantaszta fogalmai?
    A történelem folyamán az emberiség 100 százaléka nagyon jól elvolt, leszámitva a mindenkor és minden társadalomban, minden rendszerben jelenlevő néhány izgága értelmiségit, akik mindig valami másra, valami szabadra, szabadabbra, mégszabadabbra vágytak, valamiért valakivel mindig harcban álltak.
    Velük szemben állt mindig is az össztársadalom, az egyszerü kisemberek, akik semmi mást nem akartak, semmint reggel felkelni és munkábe indulni.
    Ők csak nyugodt, munkás, biztos jövöt jelentő életet kivántak maguknak, egy biztos vágányt családjuknak, gyermekeiknek, és legyen ám felőlük bármilyen államforma, az öröklött királyságtól akár szingapuri diktatúráig, csak rend legyen és nyugalom, biztonság és megélhetés.
    Kedves magyar barátainktól hallottuk volt, miszerint valamelyik politikusotok valamikori kijelentését:
    Adjátok meg a melósnak a vasárnapi meccsét, sörét és csirkeparikását, és soha nem lesz forradalom. Remélem, jól idéztem, emlékezetből.
    Ennyi.

  11. Sokan sokszor jósoltunk tévesen. Egy biztos Vaszil nem a levegőbe beszél.
    Nagyon rezeg a léc. A vírus mindenével együtt már itt van.
    Örülnék ha tévedne!

  12. Tisztelt Andrew
    Én meg szerényen hozzátoldanék a mondatodhoz a szót:
    még. Tehát:
    Én erre mindig azt mondom hogy azért elég szabadon élhetünk M É G.
    Nick nevedtől ítélve angolul is beszélsz. Javasolnám, ha nem sértelek meg a következő rövid videót mielőtt mig letörlik:
    https://www.facebook.com/watch/?t=0&v=889285021476104
    Ha nem tévedek Bálint is k.b. erről irt a múltkor.

  13. 8-9-10:
    Nem megy ilyen gyorsan, ez nem aszteroida becsapódás, ill. sztem. csak ilyen kvalitású esetben várható azonnali „reccsenés”.
    Viszont, ha megnézzük, hogy szép lassan 20 év alatt honnan és hová jutottunk, elképesztő a tempó! De megszoktuk, élünk tovább, csak egyre többen már nem élvezzük annyira. 🙁

  14. Tibor bá’
    Fogadd el őszinte elismerésemet a cikk kiválasztásáért és természetesen a kiváló fordításodért.

    „A nyugati demokrácia halála” helyett:
    „A nyugati demokrácia aláásása” inkább lenne a helyesebb. Nem érett tul a demokrácia, hogy a természet törvényeit követve „elrothadjon”. Nagyon aláássák szisztematikusan azok akiknek nem elég mindaz amit összeharácsoltak.
    Sokkal több kell.
    Mi az?
    A HATALOM!!!

    Nyilvánvaló, hogy a modern Görögország legnagyobb gazdasági és társadalmi válsága akkor következett be, amikor a görögök gyagyás miniszterelnöke G.A.Papandreou az általa képviselt ország adósságaként elfogadja :
    az eurorendszer spekulációs termékeit,
    a magánbankok és az
    eurorendszer egyéb külföldi adósságait.
    Így lett megmentve az euró, a bankok és romokba döntve az országunk gazdasága.
    Izland ezzel ellentétesen cselekedett és él és virágzik. Hányan tudnak Izland történetéből?
    Jó kérdés.

    „Lehetetlen másra gondolni, vajon mikor fognak az emberek rádöbbenni, csak egy újabb, guillotine-nal felfegyverzett Francia Forradalom jelenti a végleges megoldást.”
    Kérdés:
    A Francia Forradalom és a Bolsevik Forradalom ideje alatt hány Bankot és bankár házát fosztottak meg vagy gyújtották fel?

  15. 14. Tibor bá
    „Gondolom arra gondolsz, hogy Izland nem mentette meg a bankokat.”

    Nemcsak nem mentette meg a bankokat hanem azok akik bűnösök voltak bankárok, politikusok a bíróság után fegyházba elmélkednek, hogy milyen szerencsétlenek voltak.

  16. Tibor bá

    Te gyomláltad ki a tegnapi hozzászólásomat vagy a WP szarakodik megint?

  17. Akármi is történt a tegnapi hozzászólással mindegy is. Röviden csak annyit, hogy a nyugati demokrácia erroziója helyett a magyarral kellene foglalkoznunk inkább. Az is elég nagy bajban van.

  18. 17 – Bak Tigris:
    Elolvasás nélkül átengedlek, de néha az átngedés alatt „eltűnik” a hozzászólás. Ha nagyon fontos egy hozzászólás, akkor vágólapra teszem és ha eltűnik akkor felhasználom a mentést. Ekkor meg az a baj, hogy az én nevem alatt jelenik meg. Ezért tudom ajánlani, ha nem megy át a hozzászólás ismételjétek meg. Persze az se megy át, de nekem könnyeb a dolgom. Van aki mérgében 5-6-szor megismétli. Ez felesleges.

  19. 9-11-13

    (OFF: Bocs, csak keményen dolgozok mostanában.) ON

    Tartom, hogy egy év múlva már nem ez a koronavírussal gerjesztett műsor lesz a „színlapon”. A színpad lehet nem dől össze még, valamit előkínlódnak még a repertoárból, de amikor a stábot és/vagy a rokoni/baráti kört eléri a válság, akkor már hamar kihúnynak a rivalda fényei.
    Nem a számmágiát alkalmazó bankszektor, tőzsdeindex, aranyár meg hasonlók a trigger, de hogy mi? Nos egy év múlva megmondom – ha addig nem világos. 🙂

  20. Egy komor, orwelli világ van kialakulóban a koronajárványt meglovagolva, egy demokráciaköntosbe bújtatott elektronikus diktatúra.Sokat agyalok az utóbbi hónapok történésein, az események sok elgondolkoztató mozaikdarabot dobtak az asztalra, ezeket igyekszem valahogy összerakni, és ahogy lassan egymás mellé kerülnek , egy fölöttébb baljós, nyugtalanitó jövö rajzolódik ki.
    Vegyük sorjában, ahogy nekem lejön, oszt hadd lám, hogy látjátok ti:
    1.Kezdödik az egész a kinaiak utcai arcfelismerő projektjével, amiben fiamék cége jócskán benne volt.A munkafolyamat , a problémaelemzés során kiderül, hogy szükségessé vált különleges, eszméletlen technológiával készült szuper nano-chipek használata, ami meg is történt.
    2. Zavaró és furcsa a bucsúivászaton kinai , kissé becsiccsent kolléga elkotyogása a projekt IGAZI céljáról, furcsa , nyugtalanitó és persze szomorú rövidesen bekövetkezett haláluk.
    3. A fiamék november vége felé jönnek haza, rövid időre rá egy eszméletlen , új, az egész világot sokkoló járvány tör ki , nem máshol de csakazértis és éppenséggel KINÁBAN , a hirek, illetve a kisérővideók soha nem látott/tapasztalt világhisztériát teremtenek ugyszólván napok alatt.
    4.A pánik ellenére senki nem tesz semmit, még legalább 10 napig-két hétig jönnek-mennek a járatok Kina és a világ negyrésze között, habár a videók alapján még egy légy sem repülhetett volna be.
    5. Mint várható volt, és be is jött, a járvány rekordgyorsasággal begyürüzik ugyszólván az egész világba, nincs ország, ahol ne ütötte volna fel fejét.Nem megyek részletekbe, minden ország lehetőségei szerint veszi fel a küzdelmet, nem is erről volna szó, hanem arról, amit a járvány idején hirtelen, gyanus gyorsasággal nyomni kezdenek: a mobiltársaságoknak nagyon fontos egyből a G-5 hálózat rátukmálása a népre, a mobilos fizetések intenziv, egyes üzletláncokban akár 20 százalékos KOMOLY árengedmények a mobilos fizetéknek, valakiknek nagyon fontos az applikáció terjesztése, ugyanakkor nem értem -és minden kedves hozzáértő magyarázatát elfogadom – mi a nagy dobás a jelenlegi és a G-5 rendszer között a mobiltársaságokat tekintve.
    6.Az elözö, tavaszi vesztegzár idején a belbiztonsági szolgálat engedélyt kapott, hogy a demokratikus rendszer dacára megfigyelhesse a 14 napos karanténra itélt mintegy közel 300 ezer állampolgár mobilját a kötelező otthontartózkodási utasitások betartását illetőleg!
    7. Most, a súlyosbodott helyzet mián ismét kijárási tilalom van, a rendőrség bejelenti a tegnap-tegnapelötti hirekben, hogy elegendő személyzet-és jármúkapacitás hiján RENDŐRSÉGI DRÓNOK segitségével fogják figyelni a terepet,és a drónok által jelzett koordináták szerint riasztják maj a csoportosulások helyszinére intézkedni a legközelebbi járőrkocsit.
    És jöjjön most a csattanó, mindennek a teteje:
    A kijárási tilalom alapján eredetileg tilos volt a polgárnak lakhelyét 500 m meghaladó távolságban elhagyni, ezt kijavitották 1000 méterre.A tilalom megszegőit akár közel 50 ezer forintnak megfelelő pénzbirsággal sújthatja a rendőr.
    A parlamenti koronaőgyi bizottság elött a rendőrség meg lett kérdezve, mi lesz, ha a drónok által észlelt személy eltünik , bemegy valahova, mielött mig kiérkezne a rendőr.
    A sokat sejtető válasz:
    Biztosak vagyunk benne, miszerint a nyomkövető technika mai állása szerint BIRTOKUNKBAN LESZ MAJD A CÉLSZEMÉLY EGYENESBEN KIKÖZVETITETT ADATAI…
    Erre varjunk gombot!!!!

  21. 22: A mobilok lehallgatása, megfigyelése nem új. 19 évvel ezelőtt futott fel az USÁban, de akit akartak, azelőtt is lehallgatták.

    A „lehallgatást” már tágabban kell érteni, minten iformációt kiszednek a mobilból, ami csak elérhető. Megnéznek a kamerán – akár zuhanyzás vagy szex közben, ha elég vonzó az illető – legívják a helyadatokat, hogy mire kerestél rá, milyen útirányt keresel a térképben, mindent.

    Ami új, hogy végre van okuk rá, hogy nyíltan fel is használják az adatokat, amiknek a birtokába kerülnek.

  22. 23.Ábel
    …”A mobilok lehallgatása, megfigyelése nem új. 19 évvel ezelőtt futott fel az USÁban, de akit akartak, azelőtt is lehallgatták…”
    Ábel, persze, hogy volt, de titokban, négy fal között, mélységesen elrejtve a nyilvánosság elől és ami fontos: alapos, okkal gyanusitott személyek ellen.
    Ma lassanként rászoktatnak arra, hogy a mindenki megfigyelése az utcákon életed mindennapjává váljon, amihez megteremtették az ürügyet: JÁRVÁNY!
    Nanochipek fogják majd személyes adataidat a rendőrségi képernyőkre kivetiteni az utcán jártadban, és hasonló leszel azon kutyához, melynek nyakörvén fel van tüntetve a gazdi mobilszáma??

  23. 24 – bálint:
    Ez régebben volt így. Ma a gazdi telefonszáma a chipben van, ami a kutya nyaki bőre alá van benyomva.

  24. 24 Nem kell ahhoz nanochip, elég egy telefon a zsebben. Utálom, de mit tehetek? Legyek remete? És a családdal mi lesz?

  25. 26.Ábel
    Te egy mintapolgár vagy.Utálod, de kezeidet széttárva vállat vonsz.
    Nos, ne tégy semmit, pontosan ezt akarták elérni valakik, akik évtizedes munkájuk gyülölcsét látják benned.
    Még megéred, hogy hálából nárványszobrot állitanak neked.
    Azután , MIUTÁN RÁSZORITOTTAK A MOBILFIZETÉSRE, és ha nem leszel ilyen engedelmes, jó gyerek, egy szép napon a mobilod hirtelen nem müködik majd az üzletben, nem tudsz majd vásárolni semmit, majd akkor kérezd magadat, hogy mi lesz a családoddal?
    Ha kormányod majd megtiltja, hogy ide vagy amoda tilos elmenned, ezzel vagy amazzal neked tilos lesz találkozni, de te mágis, minekután másnap idézést kapsz a hatóságok elött megjelenni, majd akkor kérdezd majd mivégből engedted meg ezt az orwelli világot egyáltalán kialakulni, de szerintem ez késő lesz.

  26. Re:Bálint
    Mit csináljon Ábel?
    Robbantsa fel az 5G átjátszókat?
    Megjegyzem a modern útlevelekben van már RFID chip, tudtodon kívül minden reptéren leellenőrzik. Nem különösebben szereti az 1-2 másodpercig tartó nagy teljesítményű mikrohullámú sugárzást(kb 2,45GHz), ebből fakadóan ne lepődjön meg az ember, ha a tönkre ment chip miatt a határellenőrzésen kiemelik… 😉

    Kíváncsi lennék hogy az a nanochip mennyire nano. Szerintem vastagon mikronos méret tartományban van, és a nanochip kifejezés inkább mérnöki nagyzolós bullshit, mint a valóság. Lehet cáfolni, kíváncsi vagyok a hivatkozásokra… 🙂

  27. 27: Nálunk egyelőre a kártyás fizetés megy. Nem látom át, mért lenne rosszabb, mint a készpénz.

    A mobilfizetéshez nyilván kell a mobil is, ami azt jelenti, hogy nálam kell lennie a nyomkövetőnek. Többnyire úgyis nálam van, de ha ez lenne az egyetlen fizetési mód, az tényleg szívás lenne.

    Magyarországon egyelőre nincs jele, hogy ki akarnák vonni a készpénzt a forgalomból. Lassan csökken a szerepe, de még mindig ez az elsődleges fizetőeszköz. Ráadásul hoztak egy törvényt néhány éve, hogy 150 000-et mindenki díjmentesen vehet fel a számlájáról. Kaptak is érte hideget-meleget, hogy mért támogatják ezt az elavult dolgot.

    A „nanochip” lehet, hogy nem a méretére utal, hanem a technológiára. Folyton azon izmoznak, hogy még finomabb struktúrákat hozzak létre, most tartanak tán a 14 nm-es vonalvastagságnál.

  28. Re:29
    TSMC lassan 2 éve gyárt 7nm-en, és már most folyik az 5nm csíkszélesség tesztelése. 😉
    Samsung is ha jól rémlik gyárt 7nm-en, őket nem tudom mikor lépnek kisebb csíkszélességre, GF talán megragadt 14 nanón, ahogy az Intel is beragadt a 14+++nm-en (marketigensek szánalmasan vergődnek ezen), miközben a 10nm-es gyártásuk nem túl jó kihozatalú, és a 7nm legkorábban talán 2023-ban lesz. TSMC addig valahol 3nm-en jár már, ha nem történik valami globális gebasz, egyszóval most a piacvezető Intel jól lemaradt, mint a borravaló, hála Krzanichnak, aki egy klasszikus menedzser attitűddel jól haza is vágta a céget(talán ő volt az első CEO, aki nem mérnök volt).
    Az tény, hogy megy a miniatűrizálás, de ide antenna/RF adó is kell, ahhoz pedig energia kell(láttam szabadalmat emberi elektrolitokat felhasználó telepre…), ami egy méretnél nem lehet kisebb, főleg úgy hogy a magasabb frekik elnyelődnek már a bőr felületén.

  29. 27-re Bálintnak, és 28-ra Dajtásnak
    … de mindenki másnak is:

    A minap olvastam Cixin Liu kínai írótól egy sci-fi regényt: „A Háromtest-probléma”.
    Az alábbi idézet a regényből van. Nagyon ideillik!!

    „… a technológiai haladás az emberi társadalom betegsége. A technológia robbanásszerű fejlődése a ráksejtek növekedésével analóg, és az eredmény is hasonló lesz: az összes táplálékforrás kimerülése, a szervek pusztulása és végül a gazdatest halála.”

  30. 28: Az útlevélben lévő RFID chipben ugyanazok az adatok vannak eltárolva, amik az utolsó lapon lévő MRZ kódban vannak (Machine Readable Zone, ugyanez van a személyi hátlapján is alul), + az útlevél készíttetésekor felvett ujjlenyomat adatok, de ahhoz csak külön tanúsítvány alapú jogosultsággal férhet hozzá az olvasóegység.
    De ha a határon nem kérik helyben az ujjlenyomatodat, akkor nincs mivel összehasonlítania…
    Az útlevelet meg eddig is ellenőrizték a határon, nem a tudtodon kívül. A változás csak annyi, hogy nem optikai karakterfelismerővel viszik be a gépbe az adatokat (aminek nagyobb a hibaaránya), hanem rádiófrekvenciás adatátadással.

  31. Re:31
    Nem maga a technológia haladás az oka a pusztulásnak, hanem az, hogy a fejlődés csak technológiai, és ezzel a szellemi fejlődés nem párhuzamos…

    Erről egy klasszikus anekdota jut eszembe. Két ellenséges törzs a fehér ember látogatása előtt kőbaltával háborúzott, és kb egálban ölték meg egymást, pár ember meghalt. Mikor megjelent a fehér ember, és látva a törzs szenvedését, hogy kőeszközöket használ, tisztán emberi „szeretetből” rendes acélfejszéket adott ajándékba, hogy könnyebb legyen nekik a munka. A következő évben, mikor a kettő törzs összecsapott amolyan hagyományként, az acél fejszés törzs nyert. Nem kicsit, hanem nagyon, kiírtotta az utolsó szálig az ellenséges törzset…

    Ha nem akarunk így járni, akkor bizony gondolkodni is kell, avagy „Vers mindenkineket” kellene a minden magyar csatornán adni, nem fél óra rettegést Híradó címszó alatt.

  32. 33,dajtás és a többiek
    Magyarázzátok el nekem, mire kell annyira hirtelen a G-5 hálózatot nyomni, naponta többször a reklámokban, ami komoly pénzébe kerül a mobiltársaságoknak?
    Mi annyira a pláné benne a jelenlegi rendszerhez képest, mit nyer ezzel ugy a felhasználó, mint a mobilcég, hacsak nem az államnak érdeke valami mián az új rendszer mindenáron való elterjesztése ki tudja miért?
    Minek hirtelen ennyire intenziven reklámozni a mobilos fizetést, kinek mi baja van / volt a készpénzzel – azon kivül hogy egyfajta szabadságot ad – hogy ennyire fontos valakiknek ennyi reklámpénzt belefeccsölni, mert ennek a reklámja is szinte a csapból folyik?

  33. 34 – bálint:
    A kp ingyen van. Minden más fizetés pénzbe került. Pl.: egy 3000 forintos átutalsért 260 forintot kell fizetni. Na kinek érik meg?

  34. 34: Hogy az 5G pontosan kinek mire kell, arra nem tudok válaszolni. Viszont ha gonosz összeesküvést keresünk, nálam az állam sokadik a sorban akikre gyanakodnék.

  35. Re:34
    Ha tisztán pénzügyi részét nézem, akkor azért megy annyira a marketing, mert a telko cégek infrastruktúrális beruházása valahogy meg kell hogy térüljön, és ezt úgy tudják megoldani, ha a júzer állandóan a telefonját nyomkodja, és non-stop tartalmat fogyaszt.
    Nem lennék meglepődve, ha a telko cégek szövetkeztek volna a nagy tartalom szolgáltatókkal, és visszacsorogna némi pénz cserébe az infrastruktúráért…

    Konteós vonalak már ennél sokkal extrémebbek, le sem írom, mert vadabbnál vaddabb elképzelések vannak.

  36. 29. Ábel – “ Nálunk egyelőre a kártyás fizetés megy. Nem látom át, mért lenne rosszabb, mint a készpénz.“
    Sokkal rosszabb! Minden kártyás tranzakcióval adatot szolgáltatsz a banki hálózatot világszinten bitorló “rendkivül jószándékú” és felettébb kiváncsi fekete kalapos, lobogó pajeszú bácsiknak.
    A kártyás fizetésI rendszer függő viszonyt hoz létre. Függ az áramtól, függ az elfogadó termináltól és függ a mobil illetve vezetékes kommunikációtól is. Ha ezek közül bármelyik nem müködik, akkor egy időre “eltűnt” a pénzed a virtuális térben.
    A magyarok nem hülyék!
    Ma mondta be a rádió, hogy soha nem látott mennyiségű készpénz kering a gazdaságban. – a bankszektor legnagyobb bánatára! 🙂

    Ahogy Tibor bá’ is írta: a kp. ingyen van. A elektronikus pénzmozgásoknál valakit mindig lehúz a bank. Ez a nagy különbség.

  37. 35. Tibor Ba

    Sajna a KP sincs ingyen…. ha a szamladon van is penz .. ahhoz csak bizonyos dij utan jutsz hozza… azonkivül a kp. ami nalad van ” csak egy papirfecni” — aztan vagy adnak valamit erte vagy nem!!!!….

    a ” HALOZATBOL” egyszerüen nem lehet kilepni!!!

  38. 34, Balint

    Mindig is vartam a hozzaszolasaid .. mert Te vagy az akinek a hozzaszolasaival szinte mindig egyetertettem…

    Van bankszamlam : swiss bank , deutsche bank .. austea bank-nal !!! de mindegyik fontosnak tartotta a napokban , lecserelni a bankkartyam — a napokban -” ERINTÖS” re ..( tudnam forditani magyarul)

    ((((( Ez egy „kutya virus””!!! nem tamad : csak 5 fö fölött.. valamint este 23:00 utan))))

  39. 34, Balint

    Mindig is vartam a hozzaszolasaid .. mert Te vagy az akinek a hozzaszolasaival szinte mindig egyetertettem…

    Van bankszamlam : swiss bank , deutsche bank .. austria bank-nal !!! de mindegyik fontosnak tartotta a napokban , lecserelni a bankkartyam — a napokban -” ERINTÖS” re ..( tudnam forditani magyarul)

    ((((( Ez egy „kutya virus””!!! nem tamad : csak 5 fö fölött.. valamint este 23:00 utan))))

  40. 39 – csegő:
    A nyugdíjat kp formájában igyen hozza ki a postás. A számlámról havi 150.000-ig ingyen veszem le a kp-t.

  41. 39 . az Oke .. de mibe kerül az OTP-nel eves szinten a szmlavezetes

    A ” MARHA nagy NYUGATON a penzes Postast elfelejtheted”””

    itt mar regota minden BANK— — !!!!

  42. 40. Csegö: Összeesküvést sejtesz, vagy esetleg előzékeny a bankod, gondol rád, hogy ne kelljen tapiznod a sok gombot, el ne kapd a virust?

  43. 39 – csegő: “ azonkivül a kp. ami nalad van ” csak egy papirfecni”
    Ez igaz, de ezért a papirfecniért az sötét erdő közepén is tudok venni egy kosár gyümölcsöt egy arra járó anyókától, te viszont éhen fogsz halni a plasztik kártyáiddal a tárcádban. (kivéve, ha megsajnál az öreg néni 🙂 )

  44. 40.csegő
    Jó volt olvasni elismerő soraidat és köszönöm.
    Egy régi világ ócska, kissé repedezett szemüvegén át nézem és értékelem a mai világot, azon keresztül igyekszem értékelni a mostanit.
    Látom és szóváteszem mindazt, ami totálisan szembemegy a mi korosztályunk mentalitásával, látom az enyhe elmebajt, ami a mai társadalmat jellemzi, ez az öreg szemüveg látatja velem a mai világ minden józan ésszel szembemenő ellentmondásait, a genderelméletektől kezdve a másságnak nevezett nemzeti öngyilkosságig, egy afféle hiábavalóságok vásárán, ami a mai világból lett.
    Melengető soraidat isnét köszönöm.

  45. 42: Ja, a postás meg ingyen megy ki a nyugdíjaddal. Neked ingyen, de másoknak meg pénzbe kerül fenntartani a postát, meg eltartani a postás bácsit aki kisétál a papírpénzzel hozzád. Vagy az egyéb szolgáltatásainak árából történő keresztfinanszírozással oldja ezt meg a posta, vagy az állambácsi felé szolgáltatási díjat számol el a nyugdíj kézbesítéséért (mint ahogy a levél kézbesítésért is) amit az állam a beszedett adókból fizet ki. Plusz még emellett milliárdos támogatásokat kap a posta az adóinkból, mert a működése egyébként veszteséges…

  46. Fura, nyugtalanitó beszélgetésem volt ma este az egyik szomszédommal a parkolóból jövet.
    A koma az egyik telekom óriáscégnél dolgozik és ma a nap folyamán lent voltak, messze délen – minden településtől távol, – a sivatagban az új G-5 hálózat tesztelésén.
    ” Azt látnia kellett volna, szomszéd úr, mi történt szinte azonnal, hogy megkezdődőtt a tesztsugárzás. Ahány kevés madár a környéken, az azon pillanatban egyszerre a levegőbe emelkedve, iszonyatos , kétsébeesett vijjogással, mintha valamijök nagyon fájna, összevissza repkednek, mintha megkergültek volna, és pillanatok alatt szerencsétlenek eltünnek, de néhányan, a kissebbje, habár már jócskán eltávolodtak volt, hirtelen lezuhannak.
    Életemben ilyesmit soha nem láttam,… nem tudok szabadulni a látványtól… iszonyúan sajnálom szerencsétleneket… fura, ez meglepett, valszeg eltoltunk valamit”…
    A szomszédot 23 éve ismerem, kedves, jóravaló komoly szakember
    Emberek, milyen gombot varrjak erre???

  47. Bálint: Nem tudom, hogy most mit gondoljál. De szerinted, ha ez így működne azért simán elfogadná a világ? Úgy tudom, már van ahol működik. És ott még senki nem vette észre, hogy potyognak a madarak?

  48. 49 .. azt en sem tudom..marmint a gombot megnevezni…

    De!!! Itt ahol lakom sokat maszkalok.. Rengeteg reten latok keresztfas karokat amiket a ragadozo madaraknak tesznek ki..Telefon vagy villanyoszlopon is lattam mar ölyveket ücsürögni predara varva,, de eddig egyetlen egy madarat sem tudtam megfigyelni GSM atjatszo tornyokon … azok közeleben meg szällo rovart sem lattam soha…

    A TV atjatszo tornyok közeleben is hasonlo a helyzet…

    /// egyebkent tegnap vettem egy benzinkuton .. plehdobozos cigarillot .. a tartalmat a kutasnak adtam .. nekem csak a doboz kellet a vadi uj bankkartyaimnak//

  49. nos, akkor mondom én a tapasztalatomat. Vettem egy 5G-s Wifi routert. Van – volt két kutyám. Mikor bekapcsoltam rajta az 5G-t, a nőstény pánikszerűen megszökött, azóta se láttam. A kisebb is elszaladt, de később visszajött. Szinte soha sem fáj a fejem. Mikor bekapcsoltam a routeren az 5G-t, két napig migrénem volt. Csináltam még egy próbát, egy hétre rá, simogatva a kutya hasát közben, amit nagyon szeret, mikor bekapcsoltam, a kutya megint pánikszerűen vinnyogva elszaladt, aznap nem is jött vissza, viszont két döglött galambot találtam az udvaron, és újból megjelent a fejfájás. Routerben kikapcsoltam az 5G-t, nem zárom ki, hogy mindez a véletlen műve, de nagyon jó, ha van kutya a háznál.
    Lehet, hogy a router ultrahangot ad ki, egy ideje már nem hallom a denevércsipogást se, mert öregszem…

  50. Re:51
    A router nem ad ki ultrahangot, max a kapcsoló üzemű tápja cicereg pár 10kHz-en, de inkább nulla felé közelít a hangkibocsátása. Az adója 5GHz-en ketyeg, de ez nem azonos az 5G-vel, mert az 5. generációt jelöl, aminek a vivő frekvenciája több 10Ghz is lehet: https://hu.wikipedia.org/wiki/5G
    Ritka egy seggnyaló wiki bejegyzés, de az alap infók benne vannak.

    Jövő hónap elején beszélek egy dokival, pont az 5G hatást mérik élő szöveteknél, kíváncsi vagyok mit fog mondani, mert eddig csak azt mondta, hogy a hemoglobin volt nagyon érzékeny rá, de nem mondta meg milyen frekvencián, és mekkora teljesítménnyel mérték ezt a hatást…

  51. Ez engem is érdekel, mert a dögjeim nagyon furcsán ráerösítettek a fejfájásomra. Remélem, nem képzeltem be magamnak, és beüzemelhetem a kütyüt…

  52. Tibor bá és a többiek.
    Eszméletlen megvilágitásba helyezi a szajha médiát a Netflix docufilmje , a The social dilemma.
    Az egyszerüen nem igaz, mit müveltek az emberiséggel az elmúlt 15-20 év alatt.
    Aki ráér, nézze meg, ha mást nem, legalább a YOU TUBE -on a trailert.
    Egyszerüen hihetetlen.
    Még valami, egy esetleges rejtett sróf: Ha a mai , rendkivül felügyelt világban egy ilyen leleplező, tényfeltáró film egyáltalán elkészülhetett, és egyáltalán bemutatásra került, nekem valahogy úgy tönik, hogy a az egész médiavilág rövidesen letiltásra kerül, méghozzá a csalódott, feldühödött közönség tapsolása közepette, ugyanis a filmben a Google, Twittwer, a Facebook és a többiek mintegy saját szegénységi bizonyitványai kadásában segédkeztek volt, valahogy olyasformán, mintha az olasz maffia jelentené ki ország-világ elött: gyerekek, tolvaj, csaló banda vagyunk, dutyizzatok be minket.
    Nem fura?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük