Antalffy Tibor, az ország legidősebb bloggere

(ACs-58) Azok a csodálatos nők – Ritka járat

Tibor bá’ csodálatos női

Elmúlt már éjjel tizenkettő, amikor eljöttem egy kan-buliról, ahol mindössze egyetlen üvegsört ittam, gyakorlatilag tehát szín józan voltam. Ezek szerint mindenre pontosan emlékezhetem A Villányi úton vártam a 61-es villamosra, hogy bemenjek a Moszkva-térre, de az a fránya 61-es nem akart jönni. Odamentem a megállótáblához és rémülten döbbentem rá, hogy az utolsó villamos már fél órája elment, taxira meg nem volt pénzem. Nem csoda, hogy a megálló járdaszigetén egyes egyedül én topogtam a december elejei kissé csípősen hidegben.

További szimatolásom után kiderült, hogy szerencsére ezen a vonalon egész éjszaka van járat, csak elképesztően ritkán. Azon gondolkodtam, hogy gyalog neki vágjak-e a Moszkva-térnek, ami mellett a mozgás felmelegítő hatása szólt, vagy inkább várjak. Aztán a várás mellett döntöttem, mert nem lenne dühítőbb, mintha 10 perc múlva elvágtatna mellettem egy üres villamos. Elkezdtem tehát egy helyben topogni, legalább a lábam ne fázzon. Az utcán természetesen sehol egy lélek.

Azaz, hogy a közeli utcasarkon a Villányi útra kanyarodott egy átmeneti kabátot magára szorító nő és egyenesen a járdasziget felé tartott, ahol én topogtam. Legalább nem várok egyedül, gondoltam, és még az is lehetséges, hogy szóba elegyünk egymással. Közben a nő rálépett a járdaszigetre, és már kivehetők voltak a vonásai, nem lehetett több 22-24 évesnél. A járdasziget szélén egy pillanatra megállt és rám nézett, majd megindult egyenesen felém és addig nem állt meg, amíg szemtől-szembe nem találtuk magunkat.

Ekkor tíz másodperc néma szünet következett, mert én úgy gondoltam, hogy ő jött oda, neki kell valamit mondani, mondott is.

• Nem akarsz feljönni hozzám? – Kérdezte – Itt lakom egy ugrásra. – Tette hozzá magyarázatul, majd elhallgatott és várt.
• Az igazat megvallva nem ezt vártam, illetve fogalmam sincs mit vártam, így aztán meglepődni se tudtam, csak automatikusan kiszaladt a számon – mit kérdeztél?
• Azt kérdeztem, nem akarsz-e feljönni hozzám, itt lakom a közelben és nagyon egyedül vagyok – a nyomaték kedvéért ezzel szétterítette a kabátját, hogy a vékony nyári ruhán keresztül láthatóvá váljon irigylésre méltó alakja.
• Mért ne! – válaszoltam, erre Anna szó nélkül megfordult és elindult visszafelé, én meg követtem.

Egy-két perc és máris a lakásában voltunk. Igaz útközben az járt a fejemben, hogy a lakásban dekkolhat négy markos srác és kifosztanak, vagy ilyesmi, de elhessegettem a gondolatot, elvégre senki se gondolja komolyan, hogy éjjel egy villamosra váró férfi farzsebe teli van tömve zsozsóval. Ennek ellenére a vállalkozás ígért némi kellemetlen meglepetést, de a kíváncsiság jóval erősebb volt, mint a megfontolt tartózkodás.

A lakásban első dolgom volt a cipőim levétele és kezeim megmelegítése az elektromosan fűtött cserépkályha oldalán, aztán körülnéztem, amit Anna készségesen tűrt.

Egy idő után nekem fogyott el a türelmem és megszólaltam:

• Ezt gyakran szoktad csinálni?
• Nem – válaszolta Anna – most hívtam fel valakit az utcáról először.
• Tényleg – csodálkoztam el – és most mi lesz?
• Egy kicsit beszélgetünk, aztán elálmosodunk és lefekszünk.
• Tényleg? – Ámultam el – lehet, hogy valamelyikünk egy kicsit dilis?
• Rám gondolsz? – Kérdezte Anna.
• Például, igen.
• Nem vagyok dilis, csak nagyon egyedül érzem magam.
• Pasid nincs? – érdeklődtem.
• – Válasza. – Tudod egy általános iskolában tanítok. A tanári karban két férfi van, mind a kettő nős. Ezen kívül van 13 nő, de csak háromnak van férje. A nők úgy figyelik egymást, mint a kiéhezett farkasok. Esélyem sincs egy pasira. – Itt szünetet tartott, majd folytatta – nálam most szakadt el a cérna, kész, ennyi. – Némi gondolkodás után átvettem a szót:
• Csak akkor maradok, ha dugunk. – Jelentettem ki némi brutalitással, ő meg hosszasan rám nézett, majd lassan vetkőzni kezdett, miközben válaszolt – de akkor reggelig maradsz.

Persze megígértem, hogy reggelig maradok, amit eszem ágában se volt betartani. Húsz perccel később az ajtóból még utánam kiabált, hogy egy szemét alak vagyok. Igaza volt, hajnal kettőkor már a Moszkva téren voltam és az éjjel-nappal járó 6-os villamosra vártam. Mosolyogtam magamban, meg se kérdezte a nevem. A régi vicc jutott az eszembe: Együtt létünk eredményét kilenc hónap múlva nevezd majd Jankónak. Jó-jó, három nap múlva te meg majd nevezd kankónak.

___________________________________________________
___________________________________________________
____________________ (478)