(1747) A biztosítási csalás margójára

Tibor bá’ online

Kevesen tudják, de magát a biztosítást intézményét az angol kereskedők találták fel egyszerűen azért, mert ha kereskedelmi hajótörést szenvedtek az egyetlen alkalommal bekövetkező vesztesség oly tetemes volt, hogy az a tulajdonos részére végzetesnek bizonyult. Márpedig a vitorlás hajók fénykorában a hajótörés jóval gyakoribb volt, mint napjainkban. Megegyeztek tehát, hogy ha valamelyiküket egy ilyen katasztrófa ér, akkor a vesztességet a többi kereskedő összedobja. Vagyis a viszonylag tetemes vesztességet megosztják maguk között, ami már elfogadható volt és mindenkinek nyugodt álmai lehettek.

Végeredményben tehát a biztosítás nem más, mint több ember közötti vesztesség megosztás. A lényege az, hogy kis „vesztességet” többé-kevésbé mindenki el tud szenvedni, míg egy hatalmas vesztességet, egy fél élet munkáját, már nem.

Ezer szőlősgazda bedob egy vödörbe fejenként 1000 forintot, akinek termését elveri a jég, az kiveszi a vödörből az 1 millió forintot, és folytathatja az életét, mintha mi sem történt volna.

Ez az elv, mármint, hogy apró anyagi áldozatot mindenki kibír, de hatalmas anyagi csapásba belerokkan, olyannyira elfogadható, hogy kevés az olyan ember, akinek semmiféle biztosítása ne lenne. Csakhogy ez a széleskörű elterjedés, ami az ügynökök és biztosítótársaságok számára hatalmas üzlet, az egész elvet felhígította, ami aztán táptalaja lett a csalásnak. Ugyanis kérdem én, ki rokkan abba anyagilag bele, akinek 4 milliós gépkocsiját külföldön feltörik és kilopják belőle a fényképezőgépet vagy a videó kamerát? Senki! Akinek van 4 milliója egy gépkocsira, az ha nem is örül annak, ha ellopják a fényképezőgépét, anyagilag tönkre nem megy az biztos.

Csakhogy a biztosítási ügynök többnyire jutalékból él, tehát fűnek-fának megpróbálja eladni a biztosítási kötvényt. A biztosítótársaságok pedig statisztikával dolgoznak. Ha minden századik kocsiból lopnak el egy 100.000 forintos videó kamerát, akkor az neki kocsinkét 1000 forint vesztességet jelent. Ha tehát a bebiztosításért 2000 forintot kér, akkor 1 milliót kifizet, 1 millió pedig tiszta haszon. Ha a kocsi feltörések száma növekszik, akkor egyszerűen emeli a biztosítási díjat.

[Ha valamit hatalmas összegre biztosítanak be, például egy aranylábú focista lábát 100 millió $-ra, akkor egyszerűen bevonnak az üzletbe több társaságot, hogy a pasi lesántulása esetén ne egy biztosítónak kelljen kiizzadni az egész összeget.]

Minden esetre a rendszer ma már magában foglalja a csalás lehetőségét, ami a kezdet kezdetekor elképzelhetetlen volt. Ugyanis egy üres kereskedelmi hajót el lehetett süllyeszteni és azt lehetett állítani, hogy teli volt pakolva gyarmatárúval, de maga az elsüllyesztőnek is vízbe kellett fulladnia. Ezért a csalás lehetősége fel se vetődött. Na de, egy gépkocsi feltörése?

Ha pedig a biztosító fizet mint a köles, akkor az készen adja az ötletet, hogy havonta megjátszom a gépkocsi feltörését. Aztán vérszemet kapok, és nagyobb tételek után nézek. Lehet űzni iparszerűen. Hatalmas árukészletem van, és nem vagyok képes eladni, mert kiment a divatból vagy elavult és már a kutyának se kell? Nos egy kis elektromos rövidzárlat, és elég minden. Az értékesíthetetlen árukészlet szempillantás alatt készpénzzé változik. És ugye, a felgyújtónak nem feltétlenül szükséges a lángok martalékává válni.

Van azonban a biztosítási csalásoknak egy kissé veszélyes csoportja, nevezetesen az, ami emberélettel kapcsolatos. A zongorista bebiztosítja az ujjait, az énekes a hangszálait, a focista a lábát, a manöken pedig a csöcseit, a szerelmes fér a feleségének az életét, a gondos apa pedig a saját életét.

Hogy egy zongorista baltával levágja az ujjait, az nehezen képzelhető el, de bevallom őszintén, ha nő lennék és a férjem bebiztosítaná az életemet 100 millió forintra, majd egy év múlva elvinne egy kis hegymászásra Horvátországba, hát nem szívesen mennék vele a szakadék szélére, hogy gyönyörködjek egyet az Adrián, mert könnyen lehet, hogy ez lenne életem utolsó panorámája. A további panorámákat férjem egyedül élvezhetné a 100 millió birtokában. Ezt csak azért írtam, mert néhány éve pontosan ez történt.

Természetesen életbiztosítással lehet úgy is csalni, hogy a bebiztosított nem hal meg, csak megjátssza azt. Ehhez persze el kell tűnni, nem szabad előkerülni. Meg van a zsozsó, aminek ára az, hogy egy nagyon is élő ember jogilag hulla. Ez a fordítottja a szikláról lökésnek, ahol van hulla és van pénz. Itt viszont nincs hulla és mégis van pénz. Ennek az a szépséghibája, hogy egy ember csak egyszer tud meghalni. A jogilag holtnak lenni nem egy „életbiztosítás” – hogy éljek némi szójátékkal – mert a második (igazi) halál nem jár jogi következménnyel. Egy jogilag halott embert nem lehet megölni, úgy hogy annak legyenek jogi következményei.

Ha a feleségét a szikláról lelökő pasi csak megjátszotta volna, hogy felesége eltűnt a sziklák között, sose tudták volna rábizonyítani a gyilkosságot, mert hogy nem is követte el. Kifizették volna a pénzt, majd egy-két év múlva zokszó nélkül eltüntethette volna a nejét. Egy ismeretlen hullával több vagy kevesebb, senkinek se tűnt volna fel. És akkor megszűnik az a rizikó, hogy a “halott” feleség véletlenül feltűnik. Száz millió forintért elég sok férj (vagy adott esetben feleség) le tudna mondani élete párjáról.

Ezeket csak azért szedtem így össze egy csokorba, mert manapság mindenki pénz, még több pénzt akar, mindegy milyen áron. A nem kifejezetten törvényes lehetőségek tárháza viszont szinten végtelen. Nem árt odafigyelni. Ne feledjétek az élet egy veszélyes üzem. 😀

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

(1748) Su-24

Tibor bá’ online

Légtérsértésért nem szokás lelőni egy repülőgépet. Annyira nem, hogy erre még nem volt példa a II. világháború óta. Ha a rádiófigyelmeztetés nem használ (amit nem feltétlenül hall meg a pilóta) akkor felküldenek néhány vadászgépet, vizuálisan jeleznek, például a gép billegetésével, esetleg leszállásra kényszerítik a gépet, stb. Itt viszont a cél a gép megsemmisítése volt. Miért?

A párizsi merénylet után Putyin nem csak népszerű lett nyugaton, de egész Európa elkezdett Putyin (és Oroszország) felé fordulni. Ez az, amit Amerika semmiképpen nem akart. Azt csak naiv ember képzelheti el, hogy Endogan ezt a saját szakállára megteheti. Pláne, ha megfontoljuk, hogy igen komoly gazdasági kapcsolata van az oroszokkal. Endogan parancsot hajtott végre, Obama parancsát.

Én Putyin helyében, aki pontosan tudja, hogy a III. világháború elkerülhetetlen, GMT 12:00-kor az összes jelentősebb országban állomásozó nagyköveten keresztül tudattam volna velük, hogy Oroszország 60 percen belül egyetlen „lövéssel” megtorolja megtámadását (tehát a NATO V. cikkely nem léphet érvénybe, mert senki se támadta meg Törökországot, ők támadták meg Oroszországot) Majd egyetlen hidrogénbombával megsemmisítettem volna Ankarát. Tanuljanak belőle. Ehelyett Putyin gyorsan közölte, hogy elmarad a katonai megtorlás. A kérdés miért?

Mint már írtam, Putyin tudja, hogy a III. világháború elkerülhetetlen, de még nincs rá teljes mértékben felkészülve. Tehát időt akar nyerni. A következő kérdés, hogy mi ennek a következménye? A megtorlás elmaradása Washington részére árulkodó jel. Olyan ez, mint Kokó utolsó bokszmeccse, ahol esze ágában se volt támadni, de még csak védekezni se, hanem folyamatosan kitért a támadás elől, azaz ugrálva hátrált a menet végéig. Csakhogy az életben nincs a menetnek vége, nem fújják le a meccset, hanem kihasználják a kétségbeesetten védekező gyengéjét. Ezért küldtem volna én el a H-bombát egy apró baráti üdvözlettel.

Hogy Putyinnak igaza volt-e vagy nem, azt majd megmutatja a nem túl távoli jövő. Nem csodálkoznék, ha Washington arra a megállapításra jutna, hogy Oroszország gyenge, érdemes megkockáztatni egy meglepetést okozó első csapást.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

(1745) Elcseszett generáció

Tibor bá’ online

Az én generációm az, amelyiket még egészségesen neveltek a szülei és a körülmények. Ez az „egészséges” nevelés az adott körülmények miatt (Trianon, Gazdasági világválság, világháború, vészkorszak, Rákosi rémuralom) meglehetősen kemény, és emberformáló volt. Edzett, talpraesett, ellenálló, szívós egyedeket eredményezett. A ránk következő nemzedékek még egy ideig – legalább is részben – hozták a normát, a társadalmi tehetetlenség miatt, de amikor ezek a nemzedékek felnőttek a Kádár korszak delén és családot alapítottak úgy gondolták, hogy gyermekeiknek nem azt a sorsot osztják ki, mint amiben nekik volt osztályrészük. Sokszor erejükön felül teljesítettek, hogy az utódok mindent megkapjanak, ami csak lehetséges. Hajtott az apuka, hajtott az anyuka, ami belefért. A gyerek, a gyerekek megkaptak mindent, csak talán a szülői odafigyelésből nem eleget, hiszen az anyagi javak előállításához idő kellett, távol a családi fészektől eltöltött idő. A szülő, akit gyerekkorában mindenféle házimunkára befogtak, ettől megóvta saját gyermekét. Így esett, hogy az én becsléseim szerint a meglehetősen éles választóvonal valahol a ma élő 50 évesek körül van. Csupa jóindulat és csupa jó szándék alakított ki egy önző, meglehetősen finnyás, ám roppant kényelmes, magának való generációt, akik már nem tartják fontosnak a családi kapcsolatot, csak annyiban, amennyiben hasznot húzhatnak belőle. A hab a tortára a fogyasztói társadalom megteremtése, ami az elcseszett generációt végképp kificamította. Pénzt akar, pénzt követel, örökölni akar, rátenni kezét a szülő, nagyszülő vagyonára. De nem csak a család nem jelent neki semmit, de a haza se. Külföldre megy dolgozni, és tovább követelőzik. Kötelességet nem ismer csak jogokat. Ezt megkönnyíti számára a szülök nagy valószínűséggel bekövetkező különélése. Csúnya, botrányos jelenetek, események, cselekedetek, amiket a drága jó mama, aki oly büszke fiacskájára, gondosan elhallgat a külvilág elől, és csendben, magában szenved, mert azt hiszi, csak őt verte meg a sors egy ilyen gyerekkel. Közben kibúvókat keres, nem is olyan rossz gyerek az ő fiacskája, lám ez meg az meg amaz, amik aprócska kétségbeesett sikerélmények a summás lényeg mellett. Pedig, ha én mesélhetnék az ellopott, és eladott családi ékszerekről, a megvert nagymamáról, az átvett, de át nem adott nyugdíjról, a véget nem érő zsarolásokról, a meglovasított bankkártyákról, a titokban eladott ezüst étkészletről, a vissza nem fizetett „kölcsönökről”……. És ezzel, a társadalom gerincét képező generációval akar az ország átvészelni egy gazdasági és társadalmi összeomlást, egy külföldről érkező inváziót?

__________________________________________________________

P.S. Az élet nem fehér és fekete. A cikk a nagy átlagról szól, ami alól számtalan egyedi kivétel fordul elő.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

(1744) Fehérje a tápanyagban

Tibor bá’ szatirikus online

Ennyire nem lehet szar a helyzet, vagy mégis. Angliában beindult egy új mozgalom, amit így lehetne jellemezni: „Egyél bogarakat, teli vannak proteinnel”. Az emberiség fehérje szükségletének hatalmas hányadát a tengeri halak tették ki, csakhogy a túlhalászás miatt egyre kisebb a fogás, ráadásul most a japánok tesznek róla, hogy a tengeri halak világítsanak is a sötétben, amit a világ többi részen nem akar díjazni. A hivatalos bogár zabálási felhívás valódi oka a környezetünk megóvása. Pincér! Kaphatok egy csótány salátát, természetesen hangyasavval dúsítva. Mert én megmentem a földet, ha már a British Petrol nem akarja.

Szóval ennek fele se tréfa. Sir David King, a közismert angol tudós és talpig úriember megkéri a Kolumbiai nagykövetett: Lenne oly szíves, uram, továbbítani a sózott gilisztákat. Természetesen – válaszol a megszólított és mindjárt hozzá is teszi – lenne kedve megízlelni ezeket a pácolt hangyákat? Majd mindketten koccintanak a mezcal con gusanoval teli pohárral. A likőr kitűnő, amit minden bizonnyal a szokatlan adaléknak köszönheti, vagyis a Megathymus lepkék lárvájának.

Esőerdő bogarak bankettje

A tálcán csokoládé bevonatú tücskök ciripelnek.

A közszemlére kitett lakmározást tíz merész ínyenc nézi végig, amit az Oxfordi Egyetemhez tartozó Természettudományi Múzeum előtti pázsiton felállított asztalon szolgálnak fel, Thomasina Miers sztár séf utasításának megfelelően. A megfigyelők nem felejtik el megemlíteni, hogy 2030-ra az emberiség létszáma túllép a 8 milliárdon, ráadásul a hagyományos húsfogyasztás drasztikusan növekszik. Ez pedig azt jelenti, hogy több sertés és marhát kell nevelni, ami fokozza a metán termelést, és ugye az pedig gyorsítja a felmelegedést. Na tehát, a bogarakban lévő fehérje fogyasztás nem csak tápláló, de kifejezetten jó a környezetünknek – ha 2030-ig marad még belőle valami.

A lakoma végigszemlélőinek arcáról – voltak vagy százötvenen – a kíváncsiság és az undor különös keveréke tükröződött. Szent Kleofás, ezt kell majd ennem? Na, nekem ebből elég – szólalt meg Martha Kearney a BBC munkatársa. Neki már elapadt a kíváncsisága. Tessék monda mi, az a sárga genyó, ami kettéharapott svábbogárból kifolyik, az is protein lenne? Természetesen uram, csak még nem teljesen érett be. És ez a pók, ezt egyben kell lenyelni, csak azért kérdem, mert ha a torkomban elkezd mászkálni, az szerfölött kényelmetlen lesz, ugyanis én csiklandós vagyok.

Legyünk őszinték, Dél Amerikában, Afrikában és Kelet Ázsiában mindig is fogyasztottak bogarakat, csak úgy, mint az Ausztrál bennszülöttek. Európában viszont nem. Nehéz belátni, hogy vén fejjel meg kell szoknom a szöcske és sáska fogyasztást, hogy a harmadik világ szülőgépei zavartalanul fialhassanak még egy további 20 éven át. Persze, kérdés, hogy mi lesz azt követve? Most már csak a kannibalizmus fog segíteni. Igaz is, az öregek adják át helyeiket a fiataloknak. Aki már semmi hasznot nem tud nyújtani a társadalomnak (értsd alatta a sorozatban fialó nőstényeket), azt fel kell zabálni. 70 felett egy kicsit rágós, de istenem, majd tovább főzik, már ha lesz rá felesleges hőenergia.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(ACs-54) Azok a csodálatos nők – Vigyázz, ha jön a nő

Tibor bá’ csodálatos női

Normál körülmények között a Nő az óvodában döbben rá körülbelül 4 éves korában, hogy nőnek született, akkor amikor az Ádám nevű csoporttársa el akarja venni tőle a labdát, és mert ezt képtelen megakadályozni, sírásra fakad. Az óvó néni pedig nem veszi el Ádámtól a labdát, nem-nem, hanem Éva kezébe nyom egy babát és kedvesen megsimogatja a fejét. Éva ekkor döbben rá, hogy ez a világ a férfiak világa, és ha talpon akar maradni, akkor kell fogni magának egy Ádámot, aki megvédi egy másik Ádámtól és akkor addig játszik a labdájával, ameddig csak akar.

Na igen, de hogyan fogjon magának egy Ádámot? Erre a kérdésre csak tapasztalati úton lehet rájönni. Éva tehát próbálkozik, és hamarosan kiderül, ha állandóan egyazon Ádám nyakán csüng, akkor előbb vagy utóbb barátok lesznek, mert Ádám védekező mechanizmusa korlátolt. Ha egy Éva elég szívósan rátapad egy Ádámra, az a végén megadja magát, belenyugszik a sorsába. Persze a folyamatot fel lehet gyorsítani egy kis csokoládé megosztással vagy más apróbb juttatással (később hatékonyabbakkal), amit Ádám szívesen bezsebel, mert közben rádöbben arra, milyen jól érzi magát, amikor Éváját megvédelmezheti, másról már nem is beszélve. Ráadásul Éva gyorsan fejlődő nyelvi készségének birtokában, konfliktus helyzetben azonnal Ádám segítségére siet verbális erejének maradéktalan bevetésével.

Aztán telnek az évek és a serdülőkor beköszöntével Éva azon veszi magát észre, hogy cicijei még alig érik el egy pingponglabda nagyságát, de a villamoson 20 és 80 között egyetlen férfi se tudja levenni a szemét róluk. Nagyokat röhög magában, amikor rájön, hogy bár szíve csücskében minden Ádám pedofil, irgalmatlan lelkesedéssel üldözik a többi pedofilt. Éva tehát rádöbben, gyengébb nem ide, gyengébb nem oda, lehet ez a férfiak társadalma, de van neki egy bikaerős szövetségese, ami nem más, mint a férfiak vérben található tesztoszteron, az a hormon, ami a férfiak heréjében termelődik, kizárólag abból a célból, hogy megpecsételje a sorsukat.

Évának most már csak arra kell rájönni, mi a fenének bámulják serdülő melleit a férfiak? A tapasztalat hamar megadja a választ. Az Ádámok legfőbb vágya (amilyen balgák) nem egy fényes karrier megteremtése, nem a maradéktalan önmegvalósítás, nem a legdrágább kozmetikumok beszerzése, nem rengeteg pénz elköltése, még csak nem is egy Ferrari birtoklása, nem, nem. Az Ádámok legfőbb vágya Éva mellének megkaparintása, ami csak az első lépés végső céljuk eléréséhez, hogy hímvesszőjükét, ha törik, ha szakad, bejuttassa Éva lábai közé, lehetőleg minél mélyebbre és minél gyakrabban, kizárólag abból a célból, hogy utána totálisan elmenjen a kedvük tőle, legalább is egy rövid időre. 😀

Éva először nem érti, hogy lehetnek az Ádámok ilyen gyengeelméjűek, de nem tépelődik rajta sokáig, hanem arra gondol, ha a pénzt, amit ő maga nem tud megteremteni, csak elkölteni, Ádám megteremtheti a részére, cserébe pedig biztosít lehetőséget arra, hogy megszabaduljon felesleges hormon töltetétől, miközben gondosan titkolja, hogy tulajdonképpen ez neki is jó.

Amikor Éva találkozik Ádámmal az első pillanattól kezdve a Napnál is világosabban kiderül, hogy Ádám mit akar, már csak azért is mert egyáltalán nem rejti véka alá. Éva tehát hazai terepen érezheti magát, a meccs még el se kezdődött, de ő máris nyerésre áll.

Ezzel szemben Ádámnak fogalma sincs arról, mit akar Éva. Illetve vannak olyan homályos elképzelései, hogy kábé azt akarhatja, amit ő. Ez azonban egy iszonyatosan nagy tévedés.

Na erre találták ki az angolok azt a mondást, hogy a férfi számára a szex ára a házasság, a nő számára a házasság ára a szex. Bizony-bizony! De ennek azért vannak apró árnyalatai, de egy egészen biztos, a vesztes minden esetben Ádám lesz.

Évának ugyanis esze ágában sincs elárulni igazi célját, sőt mindent megtesz, hogy Ádám rá ne jöjjön. A trükk nagyon egyszerű és hatásos. Éva első tevékenysége, hogy kipuhatolja, mi az, amit Ádám szeretne és attól a pillanattól kezdve ez lesz Éva hangosan és meggyőzően deklarált célja is. Ha Ádám 6 gyereket akar, akkor Éva minden vágya a nagycsalád lesz. Ha Ádám hallani se akar gyerekekről, akkor Éva a gyereket elviselhetetlen nyűgnek fogja tartani. Ha Ádám kertes házban szeretne lakni, akkor Éva imádni fogja a saját virágokkal való pepecselést. Ha Ádám nem akarja feladni a modern, belvárosi lakását, akkor Éva irtózni fog a bogaraktól, amiktől semmi se véd, ha házad egy kert kellős közepén helyezkedik el. Ha Ádám fogához veri a garast, akkor Éva cikizni fogja a fogyasztói társadalom nevetséges költekezéseit. Ha Ádám világot akar látni, akkor Éva élni-halni fog az utazásért. És a sor folytathatnám hat oldalon keresztül.

Mindezek között Éva arra gondol, nekem te papolhatsz amit akarsz, itt az lesz majd, amit én akarok amint beteszem a házassági anyakönyvi kivonatot a fiókomba.

De nézzük, hogyan néz ez ki a gyakorlatban! Ádám ül az íróasztala előtt és épp egy programozási problémán töri a fejét, amikor Éva megáll előtte és a ruter után érdeklődik, mert megszakadt az Internet kapcsolata. Ádám (genetikailag beprogramozott lelki kényszertől hajtva) készségesen segít, amit Éva egy kurta köszönettel nyugtáz és megy a dolgára. Ádám természetesen nem veszi észre, hogy Éva kivetette rá a hálóját. Erre még akkor se döbben rá, amikor két napon belül már a harmadszor hozza őket össze a „sors”, pedig az iroda összes női alkalmazottja akkorra már tudja, hogy Ádám sorsa meg van pecsételve.

Hogy-hogy nem, ebédszünetben Ádám rádöbben, hogy milyen csinos ez az Éva és azon kezd el filózni vajon eljönne-e vele egy pub-ba. Szóval Ádám tépelődik, magyarul tököl, de ekkor a folyóson összetalálkozva Éva kedvesen rámosolyog, aminek hatására Ádám szájában összefut a tesztoszteron és rászakad az altesti vérbőség, de ajánlatával nem mer előállni. Közbe Éva dörzsöli a kezeit, mert most már a Napnál is világosabb, hogy Ádám éppen annyira mulya, amennyire kívánatos, azaz kellően irányítható, de még prezentálható a megfelelő társaságba.

Ami engem illet, én pontosan tudom, hogy ezt a kis figyelmeztetést egyetlen Ádám se fogja komolyan venni, mert abban a tévhitben él, hogy ez rá nem vonatkozik. Az Évák pedig elátkoznak, de különösebb riadalom nem lép fel közöttük, mert pontosan tudják, hogy a Pina nagyhatalom, amin egy vén kecske nem tud foltot ejteni. De azért ezt a kis videót nézzétek meg.

__________________________________________________

_________________________________________________________
_________________________________________________________
____________________________

VM-299 Orbán emhákája

Tibor bá’ vissza a múltba online

Az MHK (munkára harcra kész) mozgalmat, Rákosi diktatúrája hozta létre 1949-ben, aminek nagyon könnyű utánanézni, meg is próbáltam. A Google-ben van 971 találat, valamennyi ugyanonnan veszi a szöveget, de én inkább a fejemből szövegelek. 1950-ben nekünk azt mondták, hogy a sportolás felkészít minket a munkára és a harcra, ha úgy adódik, hogy háborúba keveredünk, mert mondjuk az imperialisták megtámadják a béketábort, ami mi voltunk. A lényeg az volt, hogy kimentünk a Margit-szigetre, ahol az úttörő stadionban (ma – természetesen másképp hívják) futottunk, ugrottunk, súlyt vagyis kézigránátot dobtunk. Az eredményeket beírták egy névre szóló könyvecskébe. Voltak előre közölt szintek. Például a 100 métert 14,2 mp-en belül kellett futni. Aztán az egyéni eredményeknek megfelelően adtak egy plecsnit. Jó buli volt, mert tanórák helyett a szigeten hülyéskedni, heverészni a füvön, fogdosni a csajokat abban az életkorban minden igényt kielégít. Visszatekintve úgy gondolom, hogy nagy ívben szartunk az eredményekre, kommunista hülyéskedésnek tartottuk. Nem lázadtunk ellene, de nem is mutogattuk a könyvecskénket. Egy idő után az egészre ráült a közöny, és ez lett a mozgalom halála, ami különben hivatalosan a hatvanas évek közepéig tartott, de gyakorlatilag Rákosival együtt múlt ki. Most viszont eszembe jutott és a röhögéstől kicsordultak a könnyeim. Mert amíg Orbán szülőfalujában akkora stadiont épít, amibe a falu lakossága kétszer belefér, addig minden OK, mert ki a fene jár arra, meg különben is. Most azonban Orbán az örökös focista az iskolákba be akar vezetni egy új tantárgyat, a futballt. Mondjuk szerdán a matekóra után, a földrajzóra előtt, beiktatna egy fociórát. Jön a tanár, leteszi az asztalra az osztálynaplót (van még ilyen?), kinyitja és felszólítja a névsorban az elsőt:

• Ambrus fiam, mit tanultunk a múlt órán?
• A tizenegyest.
• Hát akkor foglald össze.
• A tizenegyes, más néven a büntető rúgást, ahogy a neve is mutatja büntetésből ítélik meg súlyos szabálysértés miatt.
• Helyes, tudnál mondani néhány szabálysértést?
• Például, amikor egy játékos szidja a bíró anyját.
• Nem, nem, nem. – Kovács! látom, majd kiesel a padból úgy nyújtózkodsz. Akkor mondd meg te, miért ítélnek büntető rúgást?
• Büntetés azért jár, ha valaki kritizálja a miniszterelnököt.
• Hülye vagy Kovács ülj le.
• Puskás! Mi a te véleményed?
• Kis pénz kis büntető, nagy pénz nagy büntető.
• Helyes fiacskám, helyes. Akkor most lépjünk tovább.

És tovább lép. De nekem azért valami eszembe jutott. Rákosi se volt piskóta, ő is pontosan tudta mit akar, és azt is mi jó a népnek, mert a nép ezt nem tudja. Rákosi úgy gondolta, hogy a hittan oktatás nem jó a népnek, ópium meg mi minden, legalább is Lenin szerint, de ő nem tiltotta be, hanem fakultatívvá tette. A foci mindig is fakultatív volt, aki akart focizott, aki nem akart, az nem focizott. Ha most kötelezővé teszik, akkor úgy járunk vele, mint sok minden mással is, ami kötelező. Na, ez az, amit Orbánnak meg kellene tanulni, és akkor nem lenne szüksége méregdrága tanácsadókra, mert azok sosem fogják megmondani neki, mi lett Rákosi sorsa, vagy ha tudja, egészen biztos azt hiszi neki sikerül elkerülnie. A focisták mind így gondolkoznak, aztán hirtelen lecserélik őket.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1743) Homeopátia

VIP. 41.

A tudomány azt mondja, hogy a homeopátia nem más, mint süket duma, totális ostobaság. Akkor pedig miért olyan népszerű, sőt egyre népszerűbb?

Felmerül a kérdés, működik a homeopátia? Hát, erről jó ideje vitáznak. Annak ellenére, hogy egyre több bizonyíték van arra, hogy nem működik, rengeteg ember hisz benne. A lista szinte végtelen: Mahatma Gandhi, Mark Twain, and Dizzy Gillespie-től kezdve a mai napig Cindy Crawford, Paul McCartney, Martina Navratilova….. A homeopátia lényege világos….

__________________________________________________

A poszt folytatásáért kapcsolat: evatibor#t-online.hu

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1742) Nyersanyag árak alakulása

Anonymus vendég posztja

Vajon a nyersanyag árak zuhanása a korábbi bőség és tartósan olcsó árak visszatérését jelzi, vagy valami mást?

A világgazdaság által mindennap felhasznált energiahordozók, ásványkincsek, mezőgazdasági termékek árának változása a közgazdasági tankönyvek szerint a kereslet-kínálat függvénye. A gazdasági elemzők alkottak egy összefoglaló kategóriát ahol 22 féle alapvető termék árának változását lehet nyomon követni. Ez a nyersanyagár-index (Commodity index), mint például a szén, a kőolaj, vasérc, ólom, cink, nikkel, réz, kukorica rizs, búza, stb.

Nézzük meg figyelmesen az alábbi grafikont, hogy az elmúlt évek során miként változott, és ez a változás milyen reálfolyamatot takarhat?

Az ipari fejlődés során a bányászat, a nyersanyag kitermelés évtizedeken át biztosította a gazdaság által igényelt alapanyagokat és viszonylagos egyensúlyi állapot állt fenn a mindenkori kereslet és kínálat között. Azonban a 2000-es évektől elsősorban Kína gyors ütemű iparfejlesztése, építkezései miatt egyrészt megnőtt a kereslet, másrészt a természeti erőforrások (főképp a kőolaj) egyre nagyobb mérvű kitermelése elért egy olyan szintet, ahol már a korábbi könnyen hozzáférhető lelőhelyek kimerültek. Emiatt egyre kisebb érctartalmú, egyre mélyebb bányákat ill. olajlelőhelyeket kellet termelésbe vonni, ami jelentősen megnövelte a bányászati költségeket.

E két tényező hatására néhány év alatt több mint a duplájára nőtt a nyersanyagár index. Bizonyára tőzsdei árspekuláció is közrejátszott az árak felhajtásában, azonban véleményem szerint alapvetően a kínálat szűkössége, illetve az erőltetett hitelezés által generált kereslet növekedése miatt emelkedtek meredeken az árak.

A tőzsdei és adósság buborék viszont 2008-ban kidurrant, amit a reálgazdaság, a fogyasztás visszaesése követett, a világgazdaság nem tudott annyit fogyasztani, beruházni, mint korábban és ez a mélybe taszította a nyersanyag árakat. Oly mélységbe, ami már a kitermeléssel foglalkozó cégek költségeit sem fedezte, emiatt indultak újra növekedésnek az árak 2010-től. A korábbi csúcsot már nem elérve, de egy olyan szintre nőttek, ami már lehetővé tette volna az egyre költségesebb geológiai kutatásokat, új bányák, új olajmezők feltárását, megnyitását. Azonban 2011-től, újra immár negyedik éve tartósan esnek az árak. Sok elemző szerint ez azt jelzi, hogy még bőséges tartalék áll az emberiség rendelkezésére minden természeti erőforrásból, minden folytatódhat úgy, mint a korábbi évtizedekben. Azonban arra nem adnak magyarázatot, hogy az egyre olcsóbb nyersanyag árak ellenére miért nem növekszik a világgazdaság, miért volt eddig a stagnálás, és most már a GDP csökkenés is egyre több országban? Elméletileg, ha keveset kell fizetni a nyersanyagokért, energia hordózókért, akkor több fogyasztásra elkölthető pénz marad az emberek zsebében, és a fogyasztás növeli a GDP-t. De ez mégsem következik be! Miért? Az egyik ok, hogy a korábbi évtizedek fogyasztása is jelenős részben hitelből történt, a lakosság, cégek, államok, mindenki adósság árán tudta fenntartani az életszínvonalát, lakást építeni, fejleszteni, stb. Ez a globális adósság szint viszont mára oly magasra szökött, hogy már nem növelhető tovább, hiába vitték le nulla százalékra a kamatokat.

Véleményem szerint a jelenlegi alacsony nyersanyag árak egyáltalán nem a bőséges olcsón kitermelhető ásványkincsek korának visszatérését jelzik, hanem az egyre mélyülő gazdasági visszaesés biztos indikátora. Sőt a 2000-es évektől a világgazdaság belekerült egy lefelé tartó negatív spirálba, ahol az ásványkincsek fogyása növekvő költségeket és árakat hoz, azonban emelkedő árak már nem megfizethetőek a középréteg számára, és emiatt lerombolja a keresletet a nyugati világban. A recesszió még inkább visszaveti az ásványkincsek iránti keresletet, ez az eladási árak zuhanásához vezet, ahogy a grafikonon láthatjuk. Viszont ez már most azzal jár, hogy a termelő vállalatok nem ruháznak be többé, (csak a meglevő bányákat, olajkutakat termelik ki) ami pár éven belül hiányt eredményez, a hiány újra magasabb árakat, ami azt jelenti, hogy a világ lakosságának egy jelentős százaléka számára nem lesz elérhető. Magyarul: NYOMOR.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(1741) Párizs nyomán

Tbor bá’ online

Amikor a muszlim horda megtámadta határainkat borítékolható volt egy olyan öldöklés, amit Párizsban végrehajtottak, és az is borítékolható, hogy jön a folytatás, mert ez, az ellenünk intézett háború, egy olyan harc, amit nem akarunk észrevenni. Elpuhultunk! A nagy kényelemben kitalált kényeztető wellness orgiákban megfeledkeztünk arról az örök igazságról, hogy az élet egy örökös harc a fennmaradásért. Prédává váltunk a muszlim világ számára, jönnek és el fogják venni az övéknél kedvezőbb életkörülményeinket, és közben leölnek minket, mint egy húsvéti bárányt, hogy felzabálhassanak. Ez egy újkori honfoglalás, ami közben vigyorogva veszik tudomásul, hogy kényelmünk fenntartása érdekében fiatal munkaerőre van szükségünk, mert már utódokat se tudunk nemzeni. Majd ők basznak helyettünk, mert már arra se vagyunk képesek. Mi már csak az anális, orális szexet ismerjük, gecinket a nők arcába spricceljük vaginájuk helyett. És amikor nyíltan megtámadnak, akkor azt várjuk el egymástól, hogy a néhány gyilkost ne azonosítsuk az ártatlan, és szerencsétlen „menekültekkel”. Egyszerűen nem fogjuk fel ésszel, hogy minden muszlim egy potenciális keresztény gyilkos, mert a háttér kultúrájából következően bármikor indokrinálható a kegyetlen gyilkolásra, méghozzá vallási alapon, amiről gondoskodnak a radikális imámok.

Amikor elődeinket megtámadták, lovas futárok hordták körbe a véres kardot. Fegyverbe! Védjük meg országunkat, otthonainkat. Most levelet írunk a gyilkosoknak (Antoine Leiris), amit a média szét kűrtől az egész Európában, és arról biztosítjuk őket, hogy nincs gyűlölet a szívünkben, hiába gyilkolták le kedvesünket, mi továbbra is szeretni fogjuk halottainkat, nem adjuk meg a gyilkosoknak azt az örömöt, hogy gyűlöljük őket. Díszelgünk saját impotenciánkban, és mit várunk? Hogy meghatódjanak azok, akik magukban cipelik a középkorból átmentett barbárságot, akik a XXI. Század kezdetén, a globális kommunikáció kellős közepén (amit ügyesen alkalmaznak) videó felvétellel megörökítve, bicskával embereket fejeznek le pusztán azért, mert szent könyvüket, a Koránt másképp értelmezik, mint ők? Ezekből akarunk mi olcsó bérű szakmunkásokat faragni? Ezekkel akarjuk pótolni ellustult asszonyaink fajfenntartási kötelességének a hiányát?

Elpuhult, korrupt politikai vezetőink nem ismerik a történelmi múltat, vagy nem érdekli őket. Az elsatnyult társadalmakat életerős jövevények szokták elsöpörni. A vérszomjas Hermán Cortés konvisztádor néhány száz mindenre elszánt katonájával meghódította a 25 milliós, jólétben fürdő Azték birodalmat. Aranyra vadásztak Jézus nevében és tömegesen gyilkolták a meghódítottakat. A mai hódítók Allah nevében gyilkolnak, hódítanak, de valójában abban a kényelemben akarnak élni, mint mi.

Hogy eset el Buda 1541-ben? Úgy hogy a törökbarát Merkel asszony, akarom mondani Fráter György hagyta őket besétálni, hisz oly jámborak voltak. Dehogy voltak ők katonák, ártatlan nézelődők voltak csupán.

Ébresztő emberek, ez egy honfoglalás, aminek a lényege, hogy azé az ország, aki harcol érte, ahol a munkára fogható őslakókat esetleg életben hagyják, a fiatal nőket magántulajdonba veszik, de mindenki mást lemészárolnak.

Őseink pontosan tudták, kik az ellenségeink. Mi miért nem tudjuk?

_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________________________

(1740) Kaukázusi felsőbbrendűség?

Tibor bá’ online

A látszat felületes áttekintésével a fehér ember kísértésbe esik, hogy „érzékelje” felsőbbrendűségét. A tegnapi hozzászólások ezt világosan demonstrálták. — Az alábbiakban írottak az én véleményem, amit nem fogok semmilyen belinkeléssel bizonyítani, mert ehhez se kedvem, se időm. Kedvem azért nincs, mert nevetségesnek tartom, hogy egyeseket még az evidencia se ösztönöz belátásra, kizárólag a beidegződött propagandák vezérlik őket.

A homo sapiens fejlődése mögött 100.000 évek vannak, egészen egyszerűen elképzelhetetlen, hogy az utóbbi idők – ami alatt a rasszok kialakultak – elégséges lett volna ahhoz, hogy szellemi képességeik terén elhúzzanak egymástól. Ez különösen így van, ha megfontoljuk, hogy az átlagos ember agyának kapacitását messze nem használja fel egészében. Parasztosan ismertetve, ha egy négert végigviszünk a 16 év tanulási cikluson, és motiváljuk, hogy ezt ki is használja, akkor szellemi képessége semmivel se fog lemaradni a fehér diplomások átlagától. Különben IQ tesztekkel bizonyították, hogy a Földön található összes emberi közösség átlagos IQ értékelése azonos (nevezetesen 100). Ennek ellenére mást lehet tapasztalni. Miért?

Az ok az upbringing, magyarul a neveltetés, aminek elképesztő ereje van. A Rákosi rendszerben figyeltek fel arra, hogy a munkás családokból kiragadott gyermekek képzése iszonyatos feladat volt, miközben az értelmiségi származásúak a főiskolai/egyetemi akadályokat simán vették, mert a családi környezet, a szülők, a baráti társaság befolyásolták az érdeklődési irányt és olyan latens ismeretek észrevétlen megszerzését tették lehetővé, ami egyszerűen nem volt behozható a munkás osztályból érkezettek részére. Ha ez a jelenség egy viszonylag egységes kultúrával rendelkező társadalomban megfigyelhető, mennyivel erősebben érvényesülhet egy olyan társadalomban (mondjuk afrikai falvak), ahol mindenki kábé egy szinten van? A néger tehát nem azért primitívebb, mint a fehér ember, mert néger, hanem azért mert a háttere ilyen. Erre bizonyíték az Észak amerikai társadalom, ahonnan kimagasló értelmiségiek bukkannak elő színes bőrrel. Pillanatnyilag maga az USA elnöke is színes bőrű.

Az első tényezőre, a történelmi háttérre, Győrfi Jani már rámutatott. A fehér ember sikerének titka elsősorban az európai klímának köszönhető, mert nem ellustulást eredményezően meleg, és nem embert próbáló hideg. Szintén rá lett mutatva, hogy az ókori görögöknél is lehetett volna tudományos ismeret robbanás, de nem volt, mert a görög gondolkodók beérték azzal, hogy a kellemes mediterrán éghajlat alatt békésen üldögéljenek egy olajfa árnyékában, elgondolkodva a háromszög befogóiról, miközben várták, hogy ebédhez hívják őket.

Egy másik meghatározó tényező a vallás. A török hódítás sikerét (és most a kalifátus terjedését) az adta, hogy a muzulmán hit szerint az ember sorsát Allah irányítja. Vagyis, ha az van valakinek előírva, hogy békés öregkort ér meg, akkor nyugodtan rohamozhat az ágyútűz alatt is, élve fog kikerülni a csatából. Ha pedig Allah úgy akarja, hogy otthagyja a fogát, akkor elbújhat egy pince mélyén is, a halált nem tudja elkerülni. Ezzel szemben a keresztény isten a hívőinek szabad akaratot adott, magyarul a sorsukat saját kezébe adta. Vajon melyikből lesz jobb katona? És vajon melyikből lesz saját sorsán javítani akaró tudós? [belemehetnék a protestáns etikába is, de ezt most ugorjuk át]

A harmadik meghatározó tényező a Monopoly (Kapitali) játékban igen szemléletesen jelenlévő pozitív visszacsatolás. A rasszok között jelentkező kezdeti előny kinövi magát, és elsöprő előnnyé változik. Ez hihetetlen jól megfigyelhető a fehér ember diadalmenetében az ipari forradalom óta.

A fentiekben vázolt tényezők állnak az egész jelenség mögött, ezek magyaráznak meg mindent, mint cáfolhatatlan tények. Tényleg, nincs mit ragozni.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

A globális átlaghőmérséklet

M Szilárd vendégposztja

Az utóbbi időkben a média minden hónapban nagy hangon kürtöli szét, hogy az aktuális hónap az eddigi legmelegebb volt a globális hőmérsékletek alapján. Járjunk egy kicsit utána, hogy honnan származnak ezek az információk, kik és hogyan mérik a globális hőmérsékletet.

Pontokba összefoglalva, be fogom mutatni:

• azt a 2 módszert és 2-2 intézményt, amelyek globális hőmérséklet adatok mérésével/számolásával és közzétételével foglalkozik
• a módszerek különböző eredményeit
• a mérőállomásos módszer hátrányait a műholdas méréssekkel szemben
• a GISTEMP tudományosnak mondott módosításait és az ebből adodó zűrzavart és ellentmondásokat a saját hivatalos adatain belül is.

A globális hőmérsékletet megállapítására két fajta módszer létezik:

• a földi meteorológiai állomások adatait összegyűjtik, ebből számolnak igen bonyolult módszerekkel egy átlagot

Ezt a fajta mérési/számolási módszert a következő intézmények részesítik előnyben:

• NASA:GISTEMPprojekt, 3 adatforrással dolgozik: NOAA GHCN v3 (meteorológiai mérőállomások), ERSST v4 (óceáni adatok), és SCAR (antarktiszi mérőállomások)
• University of East Anglia’s Climatic Research Unit:HadCRUT4 adatbázis ( CRUTEM4 - meteorológiai mérőállomások + SST – vízfelületek hőmérséklete)
• Több nemzeti meteorológiai intézmény tesz még közzé globális adatokat, mint pl. a japán JMA (Japan Meteorological Agency) de ők szintén a GHCN adatbázist használják.

• műholdas szenzorokkal mért adatokból számolják ki a troposzféra alsó részének a hőmérsékletét.

Ezt a módszert a következő intézmények használják:

• Remote Sensing Systems: RSS adatbázis
• University of Alabama in Huntsville: UAH adatbázis

Érdekesség, hogy ezek az intézmények épp a NASA műholdjait használják, viszont a NASA nem számol illetve nem publikál ilyen jelegű adatokat. (http://fabiusmaximus.com/2015/06/15/missing-satellites-global-temperature-85912/).

A műholdak azAMSU (Advanced Microwave Sounding Unit) segítségével a mikrohullámú sugárzás különböző sávjainak vizsgálatával állapítják meg a hőmérsékletet, gyakorlatilag a Föld bármelyik pontja fölött.

Mindkét módszerrel kapott hőmérsékleteket még egy-egy sor korrekción viszik keresztül, amíg a végső adatbázis publikálásra kerül.

Mielőtt elemezném a mérési/számolási módszereket figyeljük mega négy intézmény által publikált adatokat az általam készített grafikonokon. Ezeken 1979-től napjainkig ábrázoltam a havi globális hőmérsékleteket a 4 adatbázis adataival. A kiindulási pont azért let 1979, mert attól a dátumtól állnak rendelkezésünkre műholdas mérési adatok. Megjelenítettem 3 lineáris trendet is: pirossal a teljes időszakra, kékkel az 1979-1998 és zölddel az 1998-2015 vége időszakra. Azért választottam az 1998-as évet a töréspontnak, mert egyrészt az ábrázolt periódust így nagyjából 2 részre osztottam: egy 19 éves és egy majdnem 18 éves szakaszra, másrészt, mert az AGW-pártiak és az AGW-szkeptikusok közötti vitában ez az év szerepel, mint a globális melegedés leállásának vagy lelassulásának időpontja.

A grafikonon feltüntettem a lineáris trend évszázadra kiszámolt értékét is. A grafikonokés a lineáris trendek helyes ábrázolását leellenőriztem a Woodfortrees.org interaktív grafikon készítő weblapon is, ugyanazt az eredményt érve el:

http://www.woodfortrees.org/plot/gistemp/from:1979/plot/gistemp/from:1979/trend/plot/gistemp/from:1979/to:1998/trend/plot/gistemp/from:1998/trend

Mind a négy grafikonon az adatbázisok legfrissebb verzióját vettem figyelembe és a grafikon alatt feltüntettem a pontos forrást. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert sajnos mind a négy adatforrás elég jelentősen változik visszamenőleg is és egyik napról a másikra, annyira is, hogy trendeket változtatnak vagy akár fordítanak meg. Pl. A GISTEMP júniusi áttérése egy újabb verzióra (a vitában az ún. Pause-busting verzió), amellyel az általuk is mért lassulást visszagyorsítottak a régebbi szintre, eltüntetve a melegedés lassulását, illetve az UAH áprilisi áttérése a 6-os verzióra, amely szintén jelentős különbséget mutat az előzőhöz képest és így jobban közelít az RSS eredményeihez. Na de nézzük a grafikonokat:

GISTEMP 1979-2015 szeptember, havonkénti adatokkal

Adatforrás: http://data.giss.nasa.gov/gistemp/tabledata_v3/GLB.Ts+dSST.txt

Megj.: az értékek nem abszolút hőmérsékletben, hanem az 1951-1980 periódus átlagához viszonyított eltérésben (anomália) vannak megadva

Az adatok egyértelműek, jól látható és kiszámolható a hosszútávú lineáris trend, ami 1,58 °C/század az 1979-2016 időszakaszra, 1,21 °C/század az 1979-1998 időszakaszra és 1,19 °C/század az1998-2016 intervallumra.

HADCRUT4 1979-2015 szeptember , havonkénti adatokkal

Adatforrás: http://www.metoffice.gov.uk/hadobs/hadcrut4/data/current/time_series/HadCRUT.4.4.0.0.monthly_ns_avg.txt

Megj.: az értékek nem abszolút hőmérsékletben, hanem az 1961-1990 periódus átlagához viszonyított eltérésben (anomália) vannak megadva

A HADCRUT többségében ugyanazokat a meteorológiai állomások adatait használja mint a GISTEMP, ami különbözik az a feldolgozási algoritmus, amivel a végső, kiszámolt értékeket megkapják, így nem meglepő, hogy a grafikon szinte teljesen megegyezik a GISTEMP grafikonjával, ahol különbség van az az 1998-2016 időszakra kiszámolt trend, ez 0,88 °C/század (A GISTEMP 1,19 °C/századához képest az utóbbi 18 évre). Ez a különbség a már említett GISTEMP-es pause-busting korrekciónak is köszönhető.

Ezt a tényt szokták felhozni az AGW (Anthropogenic global warming – Ember okozta globális felmelegedés) pártiak (John Cook: http://www.skepticalscience.com/print.php?r=255), hogy több intézmény, több algoritmussal ugyanazt az eredményt kapja, tehát az adatok helyesek. Ne felejtsük: az alapadatok ugyanazok, a GHCN adatai, amelyek már eleve módosított adatok (a cikk második felében bemutatom ezt is) és ezeket módosítja tovább minden független intézmény hasonló végeredményt kapva.

Nézzük most két független intézmény műholdas méréseit:

RSS 1979-2015 szeptember , havonkénti adatokkal

Adatforrás: ftp://ftp.ssmi.com/msu/monthly_time_series/rss_monthly_msu_amsu_channel_tlt_anomalies_land_and_ocean_v03_3.txt

Megj.: az értékek nem abszolút hőmérsékletben, hanem az 1979-1998 periódus átlagához viszonyított eltérésben (anomália) vannak megadva

UAH 1979-2015 szeptember , havonkénti adatokkal

Adatforrás: http://vortex.nsstc.uah.edu/data/msu/v6.0beta/tlt/tltglhmam_6.0beta3.txt

Megj.: az értékek nem abszolút hőmérsékletben, hanem az 1981-2010 periódus átlagához viszonyított eltérésben (anomália) vannak megadva

Jól látható, hogy 1979-től napjainkig egyértelmű melegedés tapasztalható ezeken az adatsorokon is, igaz a trend valamivel kisebb mint a meteorológiai állomások adataiból számolt trend: 1,21°C/század az RSS és 1,12°C/századaz UAH adatainál.

Viszont 1998 óta ezeken az adatsorokon a melegedés leállt, sőt az adatok lehűlést mutatnak (RSS: -0,8°C/század és UAH:-0,13°C/század). Jól látható még az utóbbi 3 év folytonos melegedése is de ezt ellensúlyozza a két kiugró El-Nino (1997-1998 és 2009-2010 ). Ami még megfigyelhető (és ezt sok klimatológus is hangsúlyozza), hogy a nagy El-Nino-k lépcsőzetesen emelik a hőmérsékletet. Jól látszik itt is, hogy a 2000-es évek hőmérsékletei még ha a trend stagnálás vagy enyhe csökkenés is, magas szinten vannak az előző évekhez képest. Ezért lehet igaz egyszerre az a két látszólagosan egymásnak ellentmondó kijelentés is miszerint a legmelegebb évek mind az utóbbi években fordulnak elő és az, hogy a 2000-es évek trendje negatív.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy mind a négy adatforrás jelentős melegedést mért/számolt 1979 óta (1,1 és 1,6 °C között), 1998 óta viszont megoszlanak az eredmények, a GISTEMP 1,19°C-a kisebb de továbbra is 1°C/század feletti melegedést mutat ki, a HADCRUT szerint a melegedési ütem a felére esett (0,8 °C), míg a műholdas RSS és UAH egyenesen csökkenést mutat 1998 óta.

Ezek alapján ki lehet jelenteni, hogy az 1998-as évektől a melegedés nem gyorsul, hanem lassult (GISTEMP), jelentősen lelassult(HADCRUT) illetve csökkenés állt be (RSS és UAH)és a mért/kiszámolt értékek beleesnek abba a tartományba, amelyeket a korábbi, emberi tényező nélküli klímaváltozások alkalmával már sokszor megtapasztaltunk a múltban.

Látható, hogy a 4 intézmény/módszer más eredményeket adott, felmerül a kérdés, hogy mennyire megbízhatóak a mérési/számítási módszereik, mennyire tükrözik a valóságot?

Ezért vizsgáljuk meg a továbbiakban egy kicsit közelebbről a GISTEMP módszereit, illetve a GHCN meteorológiai mérőállomások által szolgáltatott adatok pontosságát.

A GHCN többezer, a világot területileg lefedő állomásból áll.Az alábbi ábrán látható elhelyezkedésük és élettartalmuk.

Forrás: Wikipédia

Látható, hogy a legtöbb és legrégebben működő állomások az Egyesült Államok területén helyezkednek el. Az innen származó adatbázis az USHCN. Noha az Egyesült Államok területe csak 6,62 %-a szárazföldi területnek a globális GHCN-ben az USHCN aránya jelentős (jelenleg 30% fölött) és az évek folyamán állandóan változott, volt időszak még a közelmúltban is, amikor 50% fölött volt, tehát azok az adatoknak, ami alapján a globális hőmérsékletet kiszámolják, több mint fele az E.Á. területén helyezkedett el. Ez felveti azt a problémát, hogy mennyire kezeli helyesen a globális hőmérsékletet számító algoritmus ezt a folyamatosan változó arányt.

Az EÁ mérőállomásainak aránya a globális mérőállomásokhoz viszonyítva . Forrás: http://wattsupwiththat.com/2015/09/27/approximately-92-or-99-of-ushcn-surface-temperature-data-consists-of-estimated-values/

1999-ben létrehoztak egy U.S. National Research Council bizottságot, azzal a céllal , hogy vizsgálja meg milyen állapotban van az amerikai meteorológiai mérőállomások hálózata. A bizottság (amelynek tagja volt többek között James Hansen is a NASA igazgatója, akinek a nevéhez a GISTEMP fűződik) kiadott egy jelentést “Adequacy of Climate Observing Systems. National Academy Press” címen (http://www.nap.edu/read/6424/chapter/1), amelynek egyik konklúziója az volt, hogy azonnali intézkedéseket kell hozni az állomásokon uralkodó állapotok javítására, mert a következő évek tudományos eredményei súlyosan kompromitálódhatnak ezen intézkedések elhalasztása nélkül. (“Without immediate action to prevent the deterioration of some essential observing systems, the ability of the climate research community to provide over the next decade the objective scientific information required for informed decision making will be seriously compromised.”).

10 év elteltével a bizottság ajánlása ellenére sem javult a helyzet, ezért meteorológusok egy csoportja létrehozta 2009-ben a Surfacestations.org egyesületet, azzal a céllal, hogy feltérképezzék milyen állapotban vannak valójában ezek a mérőállomások. A 3 évig tartó dokumentálódás eredménye lesújtó lett. Az1221 hivatalos USHCN állomásból 1007-et vizsgáltak meg és a NOAA minősítési rendszere szerint 5 osztályba sorolták őket.

A mérőállomások osztályozásának eredménye. Forrás: http://surfacestations.org/

A fenti grafikon magáért beszél: az első két osztályba, amellyel 1°C alatti pontosággal lehet mérni, az állomások csak 7,9%-a került (1,2% az első osztályba és 6,7% a másodikba). Az osztályozást független meteorológusok végezték el, a dokumentumok, leírások és fényképek elérhetők a http://surfacestations.org/ címen.

A teljesség igénye nélkül néhány kép ezekből:

Forrás: http://surfacestations.org/

A fenti képeken látható, hogy az állomások nem teljesítik azt a minimális követelményt se, hogy min. 100 m-s távolságra helyezkedjenek el mesterséges hőforrásoktól, látható, hogy közelükben parkoló, repülőtér, épületek, mobiltorony, forgalmas utak stb.helyezkednek el.

A két utolsó képen látható egy rossz körülmények között működő illetve egy megfelelő állapotban levő állomás mellékelve az általuk mért hőmérsékleti adatsorokkal. Felvetődik a kérdés, hogy, ha az amerikai állomások több mint 90%-a 1°C fölötti pontossággal mér és a globális hőmérsékleti adatok több mint 30%-át ezek az állomások adják, mennyire tekinthető pontosnak az ezen adatok alapján meghatározott globális hőmérséklet? Erre válaszolják az AGW-pártiak, hogy jó, de ezeket a nyers adatokat megfelelően módosítják/adjusztálják. Hogy hogyan és mennyire korrektül, ebbe most nem megyek bele, itt van egy pár cikk, ami ezzel foglakozik:

http://judithcurry.com/2014/06/28/skeptical-of-skeptics-is-steve-goddard-right/

http://wattsupwiththat.com/2015/09/27/approximately-92-or-99-of-ushcn-surface-temperature-data-consists-of-estimated-values/

http://wattsupwiththat.com/2014/08/23/ushcn-monthly-temperature-adjustments/

Folytassuk a nyers mérési adatok és a végső, elénk tart adatok közötti hosszú utat: nézzük hogyan jön létre a GISTEMP adatbázis. Az UHSCN adatokat a globális GHCN-be integrálják, ehhez hozzáadják az antarktiszi mérőállomások eredményeit (SCAR) illetve az óceáni adatokat (a ERSST v4).

Ez utóbbi 2 adatforrás kiértékelését is elvégzem egy következő posztban, most csak röviden annyit, hogy megbízható óceáni adatokkal csak 1999-től az ARGO indulásától lehet számolni, ez viszont nem akadályozza meg a “tudósokat”, hogy 0.1 °C pontossággal megmondják mennyivel volt melegebb most, mint pl. 1880-ban.

Eljutottunk odáig, hogy a GISTEMP rendelkezésére állnak, a Földet többé kevésbé lefedő hőmérséklet értékek. A továbbiakban lefedik a Föld felületét 2.5×3.5 fokos grid-el (ez egy kb. 300*400 km-es téglalap felület, rács, cella az Egyenlítő közelében, a sarkak felé csökken a területe) és minden cellának kiszámolják az értékét az általa lefedett mérőállomások adataiból. Ez egy elég bonyolult módszer, a nyers adatok rengeteg módosításon mennek keresztül, egy sor matematikai modell módosítja őket, hogy egy olyan hőmérsékletet kapjanak, amelyek megfelelnek egy megállapított körülmény halmaznak. Csak egy példa: ha az adat reggel 7-kor volt mérve, akkorstatisztikai adatokat figyelembe véve, bonyolult algoritmusokkal kiszámolják, hogy mennyi LEHETETT éjfélkor és mennyi délben. Ez csak egya sok módosítás közül, összesen 6 ilyen korrekciót végeznek az adatokon, mire megkapják a végleges cellaértéket. Mivel az állomások nem fedik le egyenletesen a Föld felületét, nagyon sok cella lesz, ahol csak 1-2 állomás adataival számolnak és szintén rengeteg olyan cella van, ahol semmilyen adat nem áll rendelkezésre, sőt még a szomszédos cellákban sem. Ilyenkor interpolálással állapítják meg a cellák értékét. Ezt 1200 km-re is elvégzik, vagyis egy olyan cella is értéket kap, amelyiktől a legközelebbi (megbízható) mért adat 1199 km-re van. Így is lesznek üres cellák, mint ahogy az alábbi térképek mutatják:

GISTEMP cellák, 2015 szeptember 1200 km-es illetve 250 km-es interpolálással
Forrás: http://data.giss.nasa.gov/gistemp/maps/

Az így kapott cellaértékeket átlagolják és ez az eredmény jelenti a globális átlaghőmérsékletet, amit naponta kiszámolnak és havonként átlagolva közölnek.

Ezt a módszert részesíti előnyben valami tisztázatlan OK miatt a NASA/NOAA páros a műholdas mérésekkel ellentétben, amelyek számos előnyökkel rendelkeznek, mint pl. a teljesebb lefedettség és a homogén adat-minőség.

Hogy mennyire változik a GISTEMP adatbázis a múltra visszamenően is, azt többen is észrevették, ezekből szemezgetek egy pár érdekes adatot:

Peter O’Neill 2011-től lementette a hivatalos GHCN és GISTEMP adatokat (https://oneillp.wordpress.com/2015/06/23/marseille-jan-1978/) és ezek 4 év alatti változásait dokumentálta egy grafikonon.

Pl. a Marseiile/Marignane-i állomás 1978 januárjában mért átlaghőmérséklet 6.5 °C volt. Ez a nyers adat, ami kékkel jelenik meg a grafikonon és értelemszerűen nem változik az idővel. Nem úgy az adjusztált GHCNM adat (piros) és annak cellának a GISTEMP értéke, amelybe az állomás tartozik (fekete pont):

Az 1978-as januári átlaghőmérséklet változásai 2011 és 2015 között a GHCNM és GISTEMP adatbázisokban

Forrás: https://oneillp.wordpress.com/2015/06/23/marseille-jan-1978/

Mit olvashatunk le a grafikonról?Azt, hogy nagyon gyakran és nagyon drasztikusan változik a múlt hőmérséklete. Pl. a GISTEMP-nél láthatunk 5.2-es értéket (2014 végén) és 6.8-ast is (2014 közepén). Ez 1.4 °C fok különbség!Mi folyik itt?Joggal tevődik fel a kérdés, hogy tudományos korrekciók történnek vagy közönséges adathamisítás?

O’Neill blogán több mérőállomás adata fenn van, ezekből még 2 példa (Budapest és Prága, előbbinél kevesebb, de utóbbinál megint rengeteg maszatolás van):

Annyit még a témáról, hogy ez csak egy hónap adata, ez jellemző bármelyik, a múltból kiragadott hónapra.

Ezek után nem csodálkozunk Steven Goddard (https://stevengoddard.wordpress.com/) grafikonjain sem, ezek közül csak egy pár, kommentár nélkül:

GISTEMP 2001, 1880-2000: 0.6°C különbség

GISTEMP 2015, 1880-2000: különbség majdnem 1.2°C ra nőtt.

A két grafikon egymásra téve. A módosítás jóval meghaladja a (zölddel és kékkel jelzett errorbar) hibát.

Forrás: https://stevengoddard.wordpress.com/2015/11/09/97-of-climate-scientists-base-their-research-on-fraudulent-data-from-nasa-and-noaa/

Végezetül vizsgáljuk meg azt a hónapról hónapra nagy nyilvánosságot kapó bejelentést, hogy “ez a hónap volt a legmelegebb…”. Ezt a NOAA/NASA páros szokta bejelenteni az általuk kiszámolt GISTEMP adatok alapján.

A fentebb közölt grafikonon (GISTEMP) és a hivatalos letölthető adataik alapján is látszik, hogy 2015 augusztusa se volt a legmelegebb augusztus és szeptembere se a legmelegebb szeptember (figyeljük meg a GLB.Ts+dSST.txtállományban, hogy 2015 szeptembernél 81-es érték szerepel (0.81 °C), míg 2014 szeptembernél 90, 2015 augusztus:81 és 2014 augusztus:82, 2015 május:79 és 2014 május:86, vagy 2015 március:90 és 2010 március:93).

GISTEMP adatbázis - 2015 november, forrás: http://data.giss.nasa.gov/gistemp/tabledata_v3/GLB.Ts+dSST.txt

A bekarikázott 2015-ös hónapokról (Januárt kivéve) a NOAA Global analisys-ben kijelentették, hogy azok voltak a legmelegebb hónapok, pedig a saját, letölthető adatbázisuk alapján ez nincs így.

Sajnos a GISTEMP adatbázis visszamenőleg is nagyon gyakran változik, így megtörténhet, hogy a bejelentések időpontjában az adatok megegyeztek a bejelentett értékekkel, utólag viszont már nem.

Link: NOAA Global analisys - https://www.ncdc.noaa.gov/sotc/global/201509 , tetszés szerint kiválasztható az év és a hónap. Mind a Global analisys, mind a GISTEMP letölthető adatbázis a következő forrást adja meg: “global land (GHCN-M version 3.3.0) and ocean (ERSST version 4.0.0) dataset”

Számoljunk egy kicsit:

Global Analisys 2015 szeptemberről: “The combined average temperature over global land and ocean surfaces for September 2015was the highest for September in the 136-year period of record, at 0.90°C(1.62°F) above the 20^th century average of 15.0°C(59.0°F), surpassing the previous record set last year in 2014 by 0.12°C(0.19°F).”

Tehát a 2015 szeptemberi anomália az 0.9 °C, 0.12°C-al meghaladva a korábbi 2014 szeptemberi rekordot. Ezek szerint 2014 szeptemberi anomáliája 0.9°C -0.12°C = 0.78°C. Nézzük mit ír a Global analisys 2014 szeptemberéről:

“The combined average temperature over global land and ocean surfaces for September 2014was the highest on record for September, at 0.72°C(1.30°F) above the 20^th century average of 15.0°C(59.0°F).”

De hát egy évvel később nem 0.72-ről, hanem 0.78-ról írtak. OK, nézzük mi van az adatbázisban: 0.9°C anomália.

Tehát a NOAA szerint: 2015 szeptember melegebb volt mint 2014 szeptember, ami 0.78-al volt melegebb az átlagnál, NEM, 0.72-vel volt melegebb az átlagnál, NEM, 2015 szeptembere nem is volt melegebb 2014 szeptemberénél.

Táblázatba foglalva ezek a többszörös ellentmondások:

A Global analisys a 20. század átlagához viszonyítja az anomáliát és megnevezi ezt az értéket, az adatbázis az 1951-1980 átlagához és nem nevezi meg ezt az értéket, ezért nem lehet kiszámolni az abszolút értéket. Ezért az adatbázis anomáliája nem összehasonlítható a Global analisysben közölt anomáliákkal, viszont azt az ellentmondást jelzi, hogy az egyik közlés szerint az egyik, míg a másik közlés szerint a másik év a melegebb. Tegyük fel, hogy a 2015-ös adatok valósak, így akkor legyen helyes (zölddel a táblázatban) az 15.9 abszolút érték 2015 szeptemberre és így az adatbázisban található anomáliákkal kiszámolható az előző rekord év anomáliája (pirossal a táblázatban, 15.9+0.9-0.81).

Láthatjuk, hogy egy év elteltével 2014 szeptemberéről csak a NOAA hivatalosan közölt adataiban is 3 érték szerepel: 15.78, 15.72 és 15.99. Melyik a helyes?

Ugyanez lejátszható augusztusra, májusra és aki akarja, folytathatja, az adatok nyilvánosak.

Végezetül egy még hatalmasabb hiba/ellentmondás a NOAA Global Analisys részéről:

2014 a legmelegebb év: https://www.ncdc.noaa.gov/sotc/global/201413

”The year 2014 was the warmest year across global land and ocean surfaces since records began in 1880. The annually-averaged temperature was 0.69°C (1.24°F)above the 20^th century average of 13.9°C (57.0°F)”. Vagyis 2014 globális átlaghőmérséklete 0.69°C+13.9°C = 14.59°C. (58.24°F)

Nézzük mint mondanak ugyanők az 1997-es évről: https://www.ncdc.noaa.gov/sotc/global/199713 ”The global average temperature of 62.45 degrees Fahrenheit for 1997 was the warmest year on record” [ami 16,92 °C].

Mennyi??? 62.45 °F (16.92°C ). Hiszen 2014-ben, a “legmelegebb” évben 58.24°F (14,58°C) az átlaghőmérséklet!!!

Mondjuk a műholdas mérések grafikonjain látszik, hogy 1997-1998 környéke volt a legmelegebb és íme került egy adat a NOAA/NASA részéről is, amit ezt igazolja. Mi történt viszont a NOAA/NASA grafikonjaival, adatbázisával és kijelentéseivel? A választ a kommentelőkre bízom.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(ACs-69) Azok a csodálatos nők – Zsák a foltját

Tibor bá’ csodálatos női

Harkai Pistáról már volt szó, ő volt a „bosszúálló” Éva férje, és azt is tudjuk róla, hogy diplomaosztás után a II. Világháborúban azonnal kivitték a frontra. Azt viszont eddig nem árultam el, hogy Pista mit is csinált, mint frissen végzett jogász, és mint ilyen, természetesen tiszt a háború kellős közepén, ráadásul úgy, hogy puskát, vagy egyéb tűzfegyvert még fényképről se látott.

Szóval az ő gondja volt, hogy az előre menetelő hadsereg tisztjeit elszállásolja, miután elfoglaltak egy-egy kisebb várost. Ez egy komoly és felelősségteljes feladatnak számított. Egy tiszt ugyanis úr volt a harcban álló úri Magyarországon, és ennek megfelelően két ütközet között nem aludhatott pajtában, istállóban, netán lövészárokban. Egy tisztnek frissen húzott ágy dukált, és ha fiatal volt (esetleg nem túl öreg) az ágyba egy feleség is. Természetesen nem a saját felesége.

Pista ezt a feladatot úgy oldotta meg, hogy az elfoglalás után felkereste a városka polgármesterét, és az általa ismert valamelyik nyelven felszólította a polgármestert, hogy egy órán belül állítson össze egy jegyzéket azokról a háztartásokról, ahol a férj tiszt, esetleg tiszthelyettes, és ennek megfelelően valahol harcol, természetesen a német-magyar szövetségesek ellen.

A polgármesterek zokszó nélkül összeállították a kért listát, rendszerint hamarabb, mint egy óra. Pista átnézte a jegyzéket, kiment a helyszínekre és szemrevételezte a „körülményeket”, majd a tiszteket beosztotta, ki hol húzza meg magát addig, amíg tovább nem áll a sereg.

Pista természetesen alapos ismeretekkel rendelkezett az alá tartozó tiszti állománnyal kapcsolatban, tudta, kinek mi az igénye. Az ötvenes ezredparancsnok lefekvés előtt szívesen vette, ha a ház asszonya lejátszik a zongorán egy-két Chopin mazurkát, ami alatt rendszerint elszunyókált a fotelban. Az első század parancsnoka a gyomrára volt nagyon kényes, a frissensült sertéshúst preferálta. Hogy a ház asszonya miként oldja meg a megfelelő hús beszerzését, az egy cseppet sem érdekelte. Ezzel szemben a második század parancsnokának a főzés és a tánc volt a hobbija. Pistának biztosítani kellett, hogy az adott ház asszonya rendelkezzen gramofonnal (így hívták a 78 fordulatos lemezjátszót), jó előre tudjon arról, hogy este felkérik majd táncolni. Ezen kívül rendelkezzen nyersanyaggal a százados úr főzőcskéjéhez.

Szerencsére a tisztek többi részének az igénye egyszerűbb és könnyebben kielégíthető volt. Nem ragaszkodtak semmi máshoz, csak egy olyan, viszonylag fiatal nőhöz, aki minden különösebb teketória nélkül melléjük fekszik, és tudja a „kötelességét”.

A fentiekben leírtak természetesen belőlem is kiváltottak gondolatokat és a feltehető kérdéseket. Például:

• Mi van akkor, ha a hölgynek nem volt a dologhoz kedve és egyszerűen nemet mondott? Lelőtték a helyszínen, esetleg csak felpofozták?
• Szó sincs róla, - bizonygatta Pista - eszükbe se jutott.
• Egynek se jutott eszébe?
• Nem, soha egyetlen egynek sem.
• Ez szinte hihetetlen, egyáltalán ez hogy lehetséges?
• Nézd, – fejtette ki Pista – mindenki tudta, egész Európa, hogy háború van.
• És akkor mi van?
• Aki nem vette ki részét a háborúból, az el se tudja képzelni, hogy milyen. Az emberek alkalmazkodnak a körülményekhez, mert a háborút túl akarják élni.
• De hát te mondtad, hogy nem lőtték volna le azt a nőt, aki nemet mondott volna.
• Te ezt nem érted. Adva van egy fiatal lengyel nő, akinek katonatiszt férje már két éve távol van. Az is lehet, hogy már nem is él, sose fog visszajönni, de ha él is, két év rettenetesen hosszú idő, és ki tudja, mikor látja viszont. Ezen kívül a férjtől se lehet elválni, hogy évekig visszatartsa magát a szextől, ha különben van alkalma és lehetősége. Háborúban minden más perspektívát kap.
• Igen, aztán 3 év múlva előkerült a férj és boldogan éltek, amíg meg nem haltak – cinikuskodtam egyet.
• Nem hiszem, – gondolkodott el Pista – valószínűleg soha egyetlen egy szó se esett arról, ami 5 év alatt történt. Az ember iparkodik elfelejteni azt, ami kellemetlen. Úgy tettek, mintha nem történt volna semmi, és örültek egymásnak meg annak, hogy mind a ketten túlélték a háborút.
• Nehéz elképzelni – vallottam be.
• Neked nehéz, de nem annak, aki átélte.
• Nem is tudom, - méláztam el - tudod Pista, annak idején én elolvastam az Odisszeát.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

VM-298 VM-298 Pataki a fejszámoló

Tibor bá’ vissza a múltba online

1950-et írtunk, amikor a Pozsonyi úton lakó osztálytársam említést tett nekem, mint az évfolyam legjobb matekosának, hogy egy fiatalember lődörög a Szent István park környékén, és könyörög az ott játszó kamaszoknak, hogy adjanak neki feladványokat. Jöjjek el, nézzem meg, mert ilyet ő még nem látott. Az egyik nap iskola után el is mentem, és a helyszínen csakhamar rátaláltunk a keresett célszemélyre, aki köszönés helyett azonnal feladványt követelt, és amíg arra várt ideges türelmetlenségében az egyik ujjával a mellette lévő másik ujját vakarta. Abban az időben természetesen nem volt még zseb kalkulátor, ezért az ellenőrzéshez papír-ceruza kellett, és persze idő a szorzások elvégzésére. Az eredmény meglepő volt, de a fiatal férfi tudott mást is, négyzetgyököt vont, aminek az ellenőrzése jóval bonyolultabb volt. Ezért a következő találkozóra vittem magammal egy logaritmus táblát és annak a segítségével ellenőriztem le, legalább az első négy számjegyet. Stimmelt.

A következő matekórán említést tettem a számoló zseniről a tanárnak, aki semmi különösebb érdeklődést nem mutatott a dologgal kapcsolatban, és ezzel az ügy el is halt. Azonban néhány évvel később Pataki a fejszámoló híressé tette magát esztrád műsorokban, amit pár évvel korábban még varietének neveztek, e az olyan kapitalista ízű volt. Az esztrád műsor tulajdonképpen egy vegyes felvágott volt, amibe minden belefért: bűvészkedés, ének, tánc, akrobatika, kuplé éneklés (csak akkor ezt csasztuskának hívták), apró, mókás jelenetek (legtöbbször a Nyugat kigúnyolásával), és ami még belefért.

Aztán Pataki Ferenc kiment külföldre és valószínűleg nincs olyan földrész, ahol ne lépett volna fel, de itthon persona non grata lett. Én meg szépen elfelejtettem, mint oly sok ifjúkori dolgot. Aztán most Hungary (is) has got tallent, aminek keretein belül a most már 95 éves Feri bácsi kapott egy esélyt, hogy újra felfedezzék. Fel is fedezték, de mire? Arra, hogy a nagyérdeműt 20-30 másodpercre elkápráztassa az emberi agy fantasztikus, ki nem használt tartalékaival, de szerintem most éppen úgy nem fogják kivizsgálni képességeinek hátterét, mint anno jó hatvan évvel ezelőtt. Minek? Sokkal több pénz van a trafik mutyiban, vagy a termőföld mutyiban.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(1739) A legkiváltságosabbak

Tibor bá’ online

Egy országban néhány tucat kiváltságos ember hozza a törvényeket, ők a törvényalkotók. Ez így van a Római birodalom uralkodása óta. Aztán a legkiváltságosabbak (ezek a bírók) alkalmazzák ezeket a törvényeket, nálunk elképesztő önkénnyel. Egy bíró gyakorlatilag azt tesz, amit akar, rá semmi se kötelező. Simán átléphet egy előterjesztésen. Lesöpörhet az asztalról neki nem tetsző bizonyítási indítványt, illetve be se enged mutatni bizonyítékokat. Azt hallgat meg, akit akar, és annak a tanúnak a meghallgatását mellőzi, amelyikét akarja. A felsorakoztatott szakértők közül is azt fogadja el, vagy utasítja el, amelyiket úri kedve tartja. És persze mindent úgy értékel, ahogy azt személyisége megszab. Maximum, amit a vele elégedetlen állampolgár tehet, a fellebbezés, de másodfokon is bírók vannak. Ez a helyzet néha abszurdumokat kreál, de ez senkit se izgat, akiket izgathatna. Így született ítélet a móri tömeggyilkosság ügyében. Már az egész ország tudta, hogy nem Kaiser Edéhez köthető a gyilkosság, mégis életfogytiglant kapott, de az igazságszolgáltatás csendben lapult tovább, illetve a rendőrségi bizonyítékok alapján két és félévet várt, hogy Kaisert felmentse a vád alól. Ez persze történelem, de mi történt napjainkban?

Egy néhány hónapos csecsemő meghalt feltételezett orvosi műhiba miatt, de a bíróság úgy döntött, hogy az orvosok nem hibáztak a csecsemőnek veleszületett vese rendellenessége volt. Igen ám, de az orvos szakértők eme állítása kétségeket hagy maga után. Egyfelől az orvos szakértő is orvos, és ugye varjú varjúnak nem vájja ki a szemét. Csak egy villáskulcs bekerült a gépezetbe. Volt egy szakértő, aki orvosi műhibát állapított meg, de közbelépett egy másik érthetetlen magyar gyakorlat. Ez pedig az, hogy a tanúvallomásokat nem teszik be a jegyzőkönyvbe egy az egyben, hanem azt a bíró megismétli, és ez kerül be a jegyzőkönyvbe. A bíró pedig gyakran nem emlékszik egészen pontosan a 8-10 mondatos vagy néha ennél is hosszabb szövegre, és iparkodik azt összevonni, rövidebb formában ismételni. Ez esetben a szakértő szavai nem egészen úgy kerültek a jegyzőkönyvbe, ahogy az a sértett anyuka szerint elhangzott. Hanem? Készült egy hangfelvétel is (nem tudni miért), aminek a visszahallgatását kérte a sértett. Ekkor kiderült, hogy a CD, amin a szakértői vélemény rögzítve volt, valahogy eltört, használhatatlanná vált. Ez természetesen lehet véletlen és lehet szándékos is. Ezt eldönteni talán a mindenható tudná. De mi ilyenkor a tisztességes megoldás? Az, hogy úgy teszünk, mintha sose létezett volna? Nem lehetett volna azt a szakértőt újra felkérni és alaposan kifaggatni. És ezzel nincs vége. Az első kórházi jelentésben a vese kifingott, a második kórházi jelentésben viszont bekerült a született rendellenesség. Ezt az első kórház nem vette volna észre? Mert akkor ők egészen biztos nem kompetensek. Vagy ezt csak a második kórházban találták ki bizonyítás nélkül? Nem kellett volna kideríteni, mi volt az oka a hirtelen bekövetkező születési rendellenességnek? Vagy talán mi diplomások fogjunk össze. Épülőben a kiváltságos osztály, a felső tízezer, senki más nem számít. Illetve mindenki annyit ér, amennyije van?

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1738) Egy levél, amit a fősodrú média sose fog leközölni

Tibor bá’ online

Németországban élő angol hölgy levélben számolt be a helyi állapotokról, a következők szerint. Ellwangen egy 23.500 lelket számoló apró város Németországban, akiknek nagy része buzgó katolikus. Eredetileg úgy volt, hogy 500 főből álló muszlim hordát fogadnak be, de ebből a végén 5000 lett, akik a várás szélén felhúzott régi, használaton kívül álló barakkban lettek elszállásolva. Ez a létszám a kisváros lakosságához képes elképesztően soknak bizonyult, mert a konfliktusok száma megugrott. Annak ellenére, hogy a szálláshely renoválására 5,1 millió Eurót költöttek az adófizetők pénzéből.

Az itt élők tisztességes, keményen dolgozó, jó szándékú emberek, akiknek most azt kell látniuk, hogy városukat és életterüket összerombolják azok, akik erőszakosan ellenzik a német és keresztény kultúrát. A legszomorúbb, ha az állampolgárok megkérik a muszlimokat, hogy ne szarjanak a kertjeikbe, a házuk elé, hanem inkább használják az angol vécéket, akkor rájuk sütik a bélyeget, hogy rasszisták. A polgárok elkeseredésére jellemző, hogy a polgármester ajtaja elé egy döglött macskát tettek. Különben az emberek tömegesen vesznek gázpisztolyokat, hogy valahogy megvédjék magukat. Olyan hírek járják, hogy szerte szét Németországban a muszlimok megérkezése után fellendült a drogozás, lopás, nők megerőszakolása, kutyák macskák legyilkolása. A jövőnket egy csapásra elveszítettük.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1737) A növekedés határai & a határtalan butaság

Tibor bá’ online

”A növekedés határai” (The Limits to Growth) címen az MIT egyik kutatócsoportja (Dennis Meadows, Donella Meadows, Jorgen Randers and William Behrens III.) 1972-ben kiadta első könyvét. A könyv összefoglalta a néhány évvel korábban, Római Klub (Club of Rom) néven megalakult értelmiségi csoport tanulmányának eredményeit. A tanulmány az egész világ gazdaságának alakulását vizsgálta „system dynamics” nevű matematikai modell segítségével, amit korában Jay W. Forrester fejlesztett ki. Az akkor még újdonságszámba menő számítógép felhasználásával az LTG (Limits To Growth) világmodell követni tudta néhány változó kölcsönhatását az idő függvényében. A szerzők különböző feltételezések mellett létrehoztak néhány szcenáriót a Föld jövőjét illetően, és arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben bizonyos lépéseket nem tesz meg az emberiség, a világgazdaság (értsd: civilizált társadalom) valamikor a XXI. században össze fog omlani. Az összeomlásnak az erőforrások kimerülése, a túlnépesedés, valamint a növekvő szennyezés kombinációja lesz az oka (Ma, 40 évvel később, pontosan ezek következtek be, illetve közelgő bekövetkezését világosan látni).

Valamennyien nagyon jól emlékezhetünk, az emberiség az elmúlt – most már 40 évben – csak úgy „élt bele a vakvilágba”, ami azt jelenti, hogy ha ezen nem változtat, akkor az előre jelezett gazdasági összeomlás be fog következni valamikor 2020 előtt.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1736) Az egészséged

Tibor bá’ online

Ha túléled a társadalmi összeomlást – aminek érdekében mindent megteszel – adaptálnod kell magad egy sokkal primitívebb életformához, mint amit megszoktál. Az nem véletlen, hogy manapság a 80-90 éves egyedek nem mennek ritkaságszámba, míg mindössze 100 évvel ezelőtt csodaszámba ment. Elgondolkoztál már azon, hogy mi ennek az oka? Nos igen, az egészségügyi ellátás, ami minden ismert hibája ellenére sokat jelent. Hogy ez milyen lesz a társadalmi összeomlást követve, azt senki se tudja megmondani, de az biztos, hogy rosszabb mint most. Éppen ezért a saját kezedbe kell venni a dolgot. Eddig az volt a gyakorlat, hogy mindenki boldogan élt a készpénznek vett egészségben, és amikor valami baj volt, akkor elment az orvoshoz, aki így vagy úgy megoldotta a dolgot, rendszerint valami gyógyszerrel.

Aki az elmúlt 30 évben komolyan elhatározta, hogy a rengeteg felhívás hatására, bármily okból kifolyólag, egészségesen fog étkezni, az nagy bajban van (volt). Pedig úgy tudjuk, hogy egészséges étkezés nélkül 20-30 évvel hozzuk előre saját halálunkat, sejtetik a különböző magazinokban megjelenő, különböző irományok. A baj csak az, hogy ha pontosítani akarjuk, a legnagyobb jóindulat mellett se tudjuk eldönteni mit is együnk, és hogyan.

Müzlik, sok gyümölcs és zöldség, rostok, vitaminok, nyomelemek, adalékok, kapszulák, Q-ez, Q-az, W-ilyen, W-olyan, halolajok, meg még, ami eszünkbe jut, illetve nem is nekünk, hanem a minket irányító „karvaly-tőkének” ha-ha-ha. Ugyanis nem tud egy fogyasztó olyan hülye lenni, hogy ne vegye észre, a különböző tanácsok egymásnak ellentmondanak, illetve amit szabad ma, azt nem szabad holnap és fordítva.

Ezt a káoszt természetesen nálam okosabbak is észrevették, ezért aztán még 2002-ben a WHO és az UN Food and Agriculture Organization közösen elhatározta, legfőbb ideje, hogy az „étrend és egészség” témájában tiszta vizet öntsenek a pohárba. Ugyanis a „négy nagy gyilkos” vagyis a rák, cukorbetegség, szív és érrendszeri betegségek valamint a csontritkulás elkerülésével kapcsolatban tényleg nem ártana, ha tudnánk mihez tartani magunkat.

Az Egyesült Nemzetek fent nevezett szervezetei munkába láttak, vagyis több mint 400 tanulmányt vizsgáltak meg, illetve vetettek össze. Az eredményt „Diet, Nutrition and the Prevention of Chronic Diseases” címen hozták nyilvánosságra, amit az is indokolttá tett, hogy a becslések szerint 2020-ben a világon a halálesetek 75 százalékáért ez a négy betegség lesz a felelős.

A nagy meglepetés az lett, hogy az étrend és a „big four” korábban feltételezett 140 összefüggése közül csak 10 esetben találtak meggyőző bizonyítékot. A jelentés mindössze a következő biztos tényeket tudta megállapítani:

1) A túl sok zsír és só fogyasztása növeli a szív és érrendszeri betegség bekövetkezését. Miközben a gyümölcsök, zöldségek és tengeri halak fogyasztása csökkenti.

2) 50 év felett a csontritkulás esélyét csökkenti a nagyobb mennyiségű kalcium és D-vitamin fogyasztása.

Mi az oka annak ennek a soványka kis eredménynek? Az egyik fő ok az, hogy a táplálkozási kutatások egyetlen étel komponensre koncentrálnak. Vagyis az étkezésből kiválasztott egyetlen tápanyag, vagy az étrendből és életvitelből kiemelt tápanyag vizsgálata. Csakhogy egyetlen kiszemelt tápanyag fogyasztása vagy távol tartása nincs nagy hatással a szervezetünkre, hiszen legalább 50 különböző tápanyagra van az embernek szüksége.

Persze hatalmas szerepe van a médiának is, ugyanis imádják a szenzációt, különösen, ha egy hír ellentétes a korábban feltételezettekkel vagy valami divatos témához tartozik, mint „szénhidrátmentes diéta” vagy „transz zsírok”. Teljesen nyilvánvaló, hogy előzetes kutatási eredményeket nem kellene közölni a sajtóval és akkor az emberek nem hinnék, hogy az étrenddel kapcsolatos tanácsok hetente változnak.

A eredmények kialakulása ellen hat az, hogy az emberekkel kapcsolatos kutatómunka minden csak nem könnyű. Általánosságban elmondható, hogy háromfajta kutatás lehetséges. Az elméletileg legszigorúbb eljárás a metabolizmus vizsgálat, amikor is a kutatók a résztvevők étkezését 100 százalékos biztonsággal irányítják napokon vagy heteken keresztül. Ezzel értékes adatokat kaphatnak azzal kapcsolatban, hogy egy bizonyos tápanyag vagy étrend milyen mértékben hat ki például a szérum koleszterinszintjére. Igen ám, de ezek a vizsgált személyek nem valós életkörülmények között léteznek, és nem tartanak elég sokáig ahhoz, hogy a kapott összefüggések reálisnak legyenek tekinthetők.

Kevésbé megbízhatók, és sokkal gyakoribbak azok a vizsgálatok, amikor a kutatók összeszednek jó néhány egészséges embert és feljegyzik, mit esznek hónapokon, akár éveken át, miközben figyelik egészségi állapotukat. Csakhogy ebben az esetben olyan tényezők kicsúsznak a megfigyelés alól, mint fizikai aktivitás, dohányzás, alkoholfogyasztás és további több tucat befolyásoló tétel. Statisztikus legyen a talpán, aki ezek után megbízható eredményt tud produkálni.

A kettő közé helyezhető a „találomra beavatkozó vizsgálat”. Ezekben a tanulmányokban az egyik csoportot arra kérik fel, hogy étrendjükben valamit változtassanak meg, például egyenek kevesebb zsiradékot vagy több gyümölcsöt hónapokon vagy akár éveken át. Miközben a másik csoport étkezését folytatja a megszokott módon. A végén a kutatók megnézik, hogy milyen gyakorisággal fordult elő például a vastagbélrák az egyik és a másik csoportban. Azaz az étrend megváltozásának volt-e erre hatása. Általános felfogás szerint ez a harmadik fajta vizsgálat adja a legmegbízhatóbb eredményt, amennyiben azt akarjuk megtudni, hogy ennek vagy annak a fogyasztása megváltoztatja-e az egészséget valamelyik irányba. Ez a vizsgálatfajta azonban nagyon költséges és igen ritka. Ráadásul a „találomra beavatkozó vizsgálatot” nagyon nehéz hibátlanul megszervezni. A főprobléma a résztvevők állhatatossága. Kezdetben a résztvevők nagyon lelkesek, de az idő múlásával fellazulnak. Közben a kontról csoport azt tehet, amit akar és a különböző (propaganda) hatásokra meg is változtatják kezdeti étrendjüket. Ennek nettó hatása az, hogy a két csoport étrendje folyamatosan közelít egymáshoz. Most jön a 22-es csapdája. Jó eredmény eléréséhez a vizsgálatnak minél tovább kellene tartani, de minél tovább tart a vizsgálat a két csoport étrendje annál jobban közelít egymáshoz. Más szavakkal az elméletileg ideálisnak mondható „találomra beavatkozó vizsgálatot” lehetetlen lefolytatni.

Mindent összevetve az eredmények bizonytalanok. A „komoly” kutatók pedig bevallják, a publikált eredményekre mérget venni nem lehet. Igen, az általános elvek érvényesek. A sok zsiradék, vörös-hús fogyasztása előnytelen, a több gyümölcs és zöldség viszont előnyös. A bevitt kalória legnagyobb hányadát szénhidrátoknak kell fedezni a finomított cukor és édesség kivételével. Spórolósan kell bánni a tejtermékekkel, tojással, száraz hüvelyesekkel és diófélékkel. Viszont ezen túlmenően, a részleteknek túl nagy jelentőséget adni teljességgel felesleges.

Most néhány szót a legújabb szenzációról a „transz zsírok” szerepéről. Kezdjük azzal, hogy 10 évvel ezelőtt lényegében senki se tudta, mik azok a transz zsírok. Nem csoda, hogy Magyarországon nem túl ismert fogalom. Viszont Nyugaton mára már az első számú ellenséggé váltak. Ugyanakkor a transzzsírsavak az élelmiszeripar legnagyobb jótevői egyszerűen azért, mert nem tud megavasodni. Ebből következik, hogy amelyik élelmiszerben van, annak nagymértékben meghosszabbítja a felhasználhatóságát. Ide tartoznak elsősorban a tejtermékek beleértve a sok tucat kenhető és kanalazható terméket, de nem maradnak ki a sorból a főzőolajok és sütőipari termékek se. Ugyanakkor bizonyítékok vannak rá, hogy elősegítik az erek elzáródását és a szívinfarktust, növelik a szérum LDL (rossz) és csökkentik a HDL (jó) koleszterinszintjét. Egyes kutatók azt is tudni vélik, hogy csökkentik a tanulási készséget és rontják a memóriát.

Ilyen állapotok mellett nem csoda, hogy kénytelen voltam magamon kísérletezni. A cél az volt, hogy a 0,9…1,0 mmol/l értéken toporgó HDL koleszterinemet feljebb vigyem és az 5,0 mmol/l LDL koleszterinemet csökkentsem. A kísérletet 6 éven keresztül folytattam, aminek során fél tucat sztatint (koleszterint csökkentő gyógyszer) próbáltam ki különböző dózisokban. Az eredmény gyakorlatilag nulla volt. Ekkor mérsékelt mennyiségű sztatin mellett rendkívül szigorú diétára fogtam magam. A rendkívül szigorú alatt azt kell érteni, hogy semmi transzzsírsav (margarin, hájas tészták), semmi tej és tejtermék, semmi hús, semmi tojás sárgája. Azaz nem vittem be semmi külső koleszterint. Az eredmény: az LDL folyamatosan csökkent 3 ,0 mmol/l-ig. De a HDL egy helyben stagnált. Már pedig ez nem jó, mert csak az LDL csökkenés egymagában semmi, a HDL-nek is emelkedni kellene. További kísérletezések meghozták az eredményt. Eszem a vajat és a sertés zsiradékot, pont úgy mint valaha. Viszont hetente benyakalok negyed liter lenmagolajat, aminek 53 %-a Omega-3 zsírsav. Megtört a varázs. Az LDL-koleszterin lement 2,0 mmol/literre, a HDL-koleszterin pedig felugrott 1,23 mmol/literre. Csodás eredmény. Nem fogom publikálni, úgyse hinné senki.

És akkor a svédcsavar! A koleszterineknek abszolút semmi szerepe a szív-érrendszeri betegségek terén. SEMMI, csak erről az orvosok nem tudnak. Ugyanis a sztatinok forgalmazása óóóóriási üzlet. Amelyik orvos tud róla, az be van szarva, mert a Big Pharma a profitja érdekében bármire képes.

Végül: Fogadj el egy tanácsot, ha szarban vagy az egészségeddel, vedd kezedbe a sorsod és ne bízz az orvosokban, mert nagyon gyenge szakmunkások.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(468) Richard Dawkins

Tibor bá’ online

Az evolúció egy cáfolhatatlan tény, legalább is Richard Dawkins szerint, aki “A Világ legnagyobb show-ja” című könyvével kapcsolatban interjút adott a Spiegel Online-nak.

SPIEGEL ONLINE: Dawkins professzor, az ön új könyvét (A Világ legnagyobb show-ja - az evolúció bizonyítékai) most adták ki németül, igaz egy kicsit más címen („A teremtés hazugsága - miért van Darwinnak igaza), mit szól ehhez a címhez?

DAWKINS: Nem örülök neki, mert eltolódik a tagadás felé. Az angol cím állítás. A könyv kihangsúlyozza az élet szépségét, a megértés nagyszerűségét. Miközben a német cím egy fajta kritika, támadás.

SO: Könyvével kapcsolatban mit hangsúlyozna ki?

D: Az élet, majdnem romantikus szemléletét, mint valami szépet és megmagyarázhatót, szép mert megmagyarázható. De van egy negatív oldala is. A könyv egy kísérlet az emberek kiábrándítására, különösen Amerikában, de a Föld más területein is, ahol az emberekre nagy hatással van a fundamentalista vallás, a tanítása szerint az élet megmagyarázható, mint egy megtervezett entitás. Szerintem ez a magyarázat nem csak hamis, de kényelmesen semmitmondó.

SO: Önnek az élete folyamán sose volt vallásos szakasza?

D: Természetesen én is voltam gyerek, vagy másképp gondolja?

SO: Azt tartja, hogy amint felnövünk a vallást a hátunk mögött kell hagyni?

D: Tudja mit mondott Szent Pál? Azt mondta, amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, ahogy egy gyermek, de amikor ember lettem, a gyerekes dolgokat levetettem.

SO: Dean Hammer amerikai genetikus az isteni gén hipotézist posztulálta, ami szerint az emberekben genetikailag kódolva van a vallásos hit.

D: Én inkább azt mondanám, hogy nagyon sok genetikailag meghatározó hajlamunk van pszichológiai tulajdonságokkal kapcsolatban, amelyek a megfelelő körülmények között elősegítik a vallásosságot. De ez mellett van hajlamunk az elöljárókkal kapcsolatos engedelmességre, ami bizonyos körülmények között hasznos lehet. Vagy hajlam a halállal szembeni félelemre, vagy amikor megijedünk egy apafigurához való menekülésre. Ezek mind egymástól elkülönített pszichológiai hajlamok, amelyek a megfelelő kulturális körülmények között végül is vallásosságba torkolnak, az adott kultúrában uralkodó vallásról lévén szó. Én ezt nem nevezném isteni génnek.

SO: Evolúciós szemmel nézve a vallás nem lett volna sikeres?

D: Az a gondolat, hogy a vallásos memek segítségével az emberi társadalmak megerősödtek a másokkal való versengés közben, bizonyos mértékig igaz. De sokkal inkább egy ökológiai küzdelem, amiről eszembe jut az angliai vörös mókus, akit a szürke mókus kiszorított. Ez egyáltalán nem volt egy természetes kiválasztódás, ez egy ökológiai váltás volt. Aktuálisabb példával élve, amikor egy törzsnek van háború-istene, aminek árnyékában fiatal férfiak nőnek fel azzal a tudattal, hogy nekik majd harcolni kell, és ha mártír halált halnak, akkor egyenesen a Mennyországba jutnak, akkor láthatóan kölcsönösen egymást erősítő, roppant hatékony memek működnek. Ha a rivális törzsnek egy békességes istene van, aki azt parancsolja, „ha megütnek tartsd oda a másik arcodat is”, akkor ezek valószínűleg el fognak vérezni.

SO: De egy olyan vallás követése, amelyik a túlélési esélyt nem növeli, látszólag az evolúciós logikával ellentétes.

D: Igen, a meme és a gén túlélése között egyértelmű konfliktus van. Az ilyen konfliktusokat ismerjük. Néha az egyik győz, néha a másik.

SO: A vallás nem mindig agresszív, van neki jámbor oldala is. A vallás megnyugvást és vigaszt nyújt. A könyvének az egyik részében ön egy püspököt idézett bizonyításként.

D: „A Világ legnagyobb show-ja” a teremtés elmélet ellen íródott. Tehát nem bánom, ha a cél érdekében összefogok egy püspökkel, aki szintén ellenzi a teremtés elméletet, aminek jó oka van, mert a vallásnak rossz hírét hirdeti. Semmi kifogásom az ellen, hogy a közös ellenséggel szemben ideiglenesen szövetséget kössek egy püspökkel.

SO: Nagyon valószínűtlen, hogy egy tényleges kreácionista valaha is elolvassa a könyvét, arról nem is beszélve, hogy áttérjen az evolucionisták táborába. Ezenkívül az ön olvasótáborának nemigen van szüksége arra, hogy meggyőzzék az evolúció igazáról. Akkor pedig kiknek írta a Világ legnagyobb show-ját?

D: Többnyire a bizonytalanok számára. A könyv elvileg az evolúció bizonyítékait sorakoztatja fel. Nem gondolom, hogy egy fundamentalistának meg tudom változtatni a felfogását. Különben se olvasnák el. De feltételezem, hogy sok ezer ember van, akiket valóban érdekel a téma. Olyanok, akiknek nem kell 180 fokos fordulatot venni, csak be kell őket lökni az egyik irányba, mert valójában a témát még nem gondolták át kellő alapossággal.

SO: Nem tart attól, hogy ezeknek az embereknek egy részét elvadítja a könyv kemény nyelvezete?

D: Milyen kemény nyelvezetre gondol?

SO: Ön az ellen oldalt „holokauszt-tagadónak”, „tudatlannak”, „nevetségesnek” nevezi és kijelenti, hogy „perverzitásig önbecsapó”.

D: Azt gyanítom, hogy legtöbben szórakoztatónak fogják találni. Ha én egy könyvben azt olvasom, hogy a szerző egy idiótát nevetségessé tesz, akkor az engem szórakoztat. Lesz néhány olvasó, aki elfordul a könyvtől, de érzéseim szerint ezek kevesen lesznek.

SO: Könyvében azt állítja, hogy az evolúció elmélete egy szinten van egy matematikai levezetéssel. Nem lehet, hogy ön éppen olyan dogmatikus, mint a vallásos fundamentalisták, amit különben némelyik kritikus állít.

D: Volt idő, amikor az emberek azt hitték, hogy a Föld lapos. Aztán született egy hipotézis, ami szerint a Világmindenség központjában a Nap állt, aztán volt egy hipotézis, ami szerint még a Nap se a Világmindenség közepe. Aztán a nyelvünk mindennapi értelmében „ténnyé” vált az, hogy a Föld forog a Nap körül, és a Nap a Tejút nevű galaxisban foglal helyet. Soha sincs kemény nyelvezet, amikor egy hipotézisből tény lesz. Utólagosan kiderül, hogy valamiből tény lett. A tudomány filozófusok természetesen azt mondják, hogy soha semmi se lesz valódi tény, szerintük minden csak hipotézis, ami kellően sohase bizonyítható, és egy szép napon valamennyien felébredünk, és rájövünk, hogy minden csak egy álom volt. Azonban olyan értelemben, ahogy az emberek a „tény” szót használják, az evolúció egy tény.

SO: Kérdőjel nélkül, az evolúció elméletének formája végleges lenne?

D: Természetesen. Akörül van némi tanakodás, hogy az evolúciót milyen mértékben befolyásolja a természetes kiválasztódás, és a véletlenszerűség. Ez a kérdés ténylegesen nyitva áll, és további bizonyítékokra vár.

SO: Lát-e arra eshetőséget, hogy az evolúció elmélete, ahogy azt mi ma ismerjük, egy szélesebb gondolkozás egyik elemévé válhat, például amennyibe idegen bolygókon felfedezünk életjeleket?

D: Arra természetesen van példa a tudományos világban, hogy egy megalapozott tézis egy nagyobb témában kibővítésre kerül. Személy szerint engem nagyon érdekel a Földön kívüli élet lehetősége. Sok olyan kérdés van, amivel kapcsolatban lehetséges a további fejtörés. A Földön megismert életforma lenne-e az egyedüli, és mennyi rá az esély, hogy ez csak a helyi adottság, ami nem szükségszerűen kizárólagos.

SO: Mit ért ez alatt?

D: Nem lenne ez egy kicsit merész állítás, hogy minden élet alapja a DNS? Esetleg mondhatjuk azt, hogy minden életformának az alapja kell hogy a DNS-hez hasonlítson. A Földön a sejtosztódás alapja a DNS működése, de a „kivitelezés” a fehérjék funkciójára épül, ami szigorúan elkülönül. Univerzálisnak kell-e ennek lenni? Vagy lehet-e az életnek valami más formája, ahol egyetlen molekula lát el minden feladatot. Ezek azért nyitott kérdések, mert csak egyetlen egy életformát ismerünk.

SO: Mr. Dawkins, hogyan szeretné, hogy emlékezzenek önre 60 év múltán? Mint egy tudósra, aki olyan könyvvel, mint az „Önző gén”, és itt hagyta lábnyomát, vagy mint a vallások bátor kritikusa?

D: Valójában mind a kettő. Nem látom be, hogy a kettő egymástól elhatárolható lenne. De nagyon sajnálnám, ha a vallások támadása elmosódna, amiről az gondolom, hogy a tudományt mozdítja előre. Ez valóban sajnálatos lenne. De a két aspektus között valójában nem látok ellentmondást. Úgy gondolom, hogy szorosan összekapcsolódnak.

SO: Mi lesz az ön következő lépése?

D: Félig már elkészültem egy gyerekekhez szóló könyvvel, aminek a címe: „Varázslat vagy valóság?” lesz. Minden fejezet egy olyan kérdéssel kezdődik, mint: Mi a szivárvány?, Mi a Nap?, stb. Majd a kérdés után egy mítosszal folytatódik, amely látszólag megmagyarázza a feltett kérdéseket, ezt követve megadom a kérdésre a valós választ. A varázslat egy nagyon olcsó magyarázat, például egy varázspálca érintésére a békából herceg lesz. Viszont a valóságnak is van egy nagyszerű varázslata, amit remélem meg tudok értetni.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(ACs-68) Azok a csodálatos nők – korkülönbség

Tibor bá’ csodálatos női

A 34 éves, de huszonévesnek kinéző, bakfisként viselkedő Andrea, két kisgyerek anyukája, a 40 éves férjének imádott felesége, munkahelyén kapott egy éppen, hogy leérettségizett kollégát. Feri az első munkahelyén semmit se vett komolyan, miért is vett volna, amikor úgy érezte, hogy 18 évével övé az egész világ. A mindig jókedvű ifjonc hamarosan az egész munkahely kedvencévé vált, mert valahogy mindenkihez megtalálta a megfelelő hangot, ami Andrea esetében enyhe flörtölésnek bizonyult. Így aztán hamarosan barátok lettek, amit Andrea egyre komolyabban vett. A fiúnak pedig rettenetesen imponált az idősebb, de még mindig nagyon csinos nő.

Ne kerülgessük a témát, még egy teljes hónap se telt el Feri belépésétől, amikor Andrea izgalommal teli várakozással feküdt végig Feri legénylakásának ágyán.

Ahogy lenni szokott Andrea férjének egyértelmű bizonyosságként tűnt fel a változás, mert közeledéseire finom elutasítás volt a válasz. Aztán a szög is kibújt a zsákból. Andrea a családi vacsora után kerek-perec közölte, hogy dolga van, elmegy egy-két órára. Nem volt szükség beszélgetésre, mind a ketten tudták mi az ábra.

István, a férj, megkereste Andrea egyik munkatársnőjét, Katit, akit már évek óta az egész család jól ismert, hogy valami információhoz jusson. Így tudta meg a pontos igazságot, aminek legfontosabb tényezője Feri életkora volt. István meg volt győződve róla, hogy Andrea esetében ez egy olyan roham, ami néhány hét alatt elmúlik, és a két gyerekre való tekintettel, valahogy át kell vészelni.

Néhány hét után Andrea a családi vacsorából kimaradt, ami után a gyerekek lefektetése következett, majd a vacsora maradékból két adag becsomagolása és távozás a családi fészekből, ahová csak reggel tért vissza. Miközben István egyre csak várta, hogy a közéjük becsapódott afférnak vége legyen.

Azt viszont várhatta. A harmadik hónap végén Andrea hivatalosan lemondott a gyermekek felügyeletéről, és simán elköltözött volt családjától. A búcsú pillanatában István utolsó szavai szerint tárt karokkal fogja várni, hogy visszatérjen hozzájuk.

Csakhogy futótűzként terjedt el a hír, hogy Andrea elköltözött és a gyermekeiről is lemondott. Elsőnek a már említett kolléganő, Kati jelentkezett egy ártatlannak tűnő ürüggyel. Az anya nélkül maradt gyerekek nagyon megörültek a látogatónak, és el se akarták engedni, amíg nem ígérte meg hogy újra találkoznak, amire a következő szombati napon került sor. Kati a találkozóra alaposan felkészült, a gyerekeknél pedig óriási sikert aratott. István pedig boldog volt, hogy a gyermekeit ilyen gondtalannak láthatta. Amikor a fürdetés ideje eljött Kati abszolút természetességgel vetette be magát a teendőkbe, majd rátért a mesekönyv olvasásra is, amíg a halálosan kifáradt gyerekek el nem aludtak. Ez volt az a pillanat, amikor a két felnőttnek szembe kellett nézni a helyzettel, és akkor hogyan tovább?

Nem tudom kell-e írnom, hogy Kati találta fel magát (hacsak nem volt betervezve). A fürdetés miatt a ruhája csurom vízzé vált, meg kell tehát szárítani, ahhoz pedig le kell veti. Na ez az, amihez a nők rettenetesen értenek, annyit és akkor mutatni meg magukból, amennyire az adott alkalomhoz kell. És ugye volt itt egy aprócska mellék körülmény, István már hónapok óta nem volt nővel.

A részletektől eltekintek, mert azt mindenki el tudja képzelni magának, de a lényeg az, hogy Kati igen gyorsan beköltözött a családhoz mind a gyerekek, mond pedig István legnagyobb megelégedésére.

Aztán eltelt jó-néhány hónap, amikor egy borongós délután Feri rádöbbent, hogy már kurvára unja ez az egyre öregebb nőt, és volt benne annyi tapintatlanság, hogy ezt meg is mondta. Andrea egy teljes napon át bőgött, aztán összeszedte magát és elment volt családjához, és csak úgy becsöngetett az ajtón. Néhány másodperc és kivágódott az ajtó, a két nő pedig ott állt egymással szemben. Még néhány másodperc és a két gyerek kidugta fejét az előszoba végén álló ajtóból, – ki az? – kérdezték. – Az anyátok – válaszolta Kati, – az nem lehet, te vagy az anyu.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

VM-297 Öt gramm törtarany

Tibor bá’ vissza a múltba online

Az ostrom után gyorsan magához tért a város. Először eltakarították a romokat, aztán mindenki ügyeskedni kezdett, hogy valahogy megéljen. Első nekifutásra az emberek iparkodtak eladni azt, amiből bőven volt tartalékuk, hogy megvehessék azt, amire szükségük volt az élet fenntartásához. Ez a tevékenység részben az utcákon folyt, részben pedig a gomba módra szaporodó presszókban, ahol vállalkozói igazolvány nélkül folyt a seftelés. Ezt a hatalom „feketézés”-nek nevezte, és a maga módján üldözte is, de kiirtani nem lehetett, mert volt rá igény. Már hogyne lett volna, hiszen az árunak meg kellett találni a fogyasztót, vagyis a vevőt, és természetesen szükség volt a közvetítőre is. Ment tehát a csencselés.

Csakhamar azonban villáskulcs került a gépezetbe, a pengő egyre gyorsabb ütemben kezdett inflálódni, akkor pedig az általános csereeszköz funkcióját nem tudja ellátni. Venni és eladni képtelenség úgy, hogy a fizetőeszköz értéke rohamosan változik. Így eset, hogy szinte percek alatt kialakult a dollárban és aranyban való kereskedés. A dollár persze illegális volt már a kezdetkor is, mert a törvények szerint idegen valuta nem lehetett az emberek birtokában, de ez senkit se érdekelt. Maximum annyi történt, hogy a dollár szót senki se ejtette ki a száján. A dollárt mindenki dé-nek hívta. „Hány dét kérsz ezért az óráért?” – „Adj három dét, és viheted.” Viszont nagyon kevés dollár volt a forgalomban, és tipikusan egy dolláros. Ebből következet, hogy az adás-vételhez bevezették az aranyat is. Két feketéző ült a presszóban és megegyeztek, hogy egy hordó mézet egyik elad a másiknak 5 gramm tört aranyért, amit a vevő egy 50 centis aranyláncból csípett le egy csípőfogóval, és mért meg egy hordozható gramm-mérleggel. Mindkét eszközt a zsebében hordott magával. Ebben nem volt semmi rendkívüli.

A 14. Születésnapomra apámtól kaptam egy Märklin készletet (No.8.), amiért 8 gramm aranyat fizetett. Persze az építő játék nem volt új, csak „újszerű”, de még így is fejedelmi ajándék volt, amit annak köszönhettem, hogy elég jól ment a család sorsa.

Az, aki elgondolkodik a dolgon felvetheti. Jó-jó törtarany, de hazánkban 14 és 18 karátos arany a tipikus, nem mindegy melyiket kínálnak fel, ez esetben a hordó mézért. Nos, a menők a csípőfogó és gramm-mérleg mellett vittek magukkal választóvizet is, ami a karát megállapítására való.

A viszonyokat jól jellemzi, hogy hozzánk is kijött a gazdasági rendőrség házkutatást tartani, nyilván valami feljelentés, vagy tanúvallomás alapján. Nem találtak semmit. Erre az egyik nyomozó azt mondta apámnak, hogy ha akarnak találnak valamit, de ha neki adja ezt a látcsövet, ami a szekrényben lapult, akkor máris távoznak. Mit mondjak, a nyomozó megkapta a látcsövet, az én bánatomra, mert leginkább én használtam. De a sztorinak nincs vége, mert a végén pasi és az apám valahogy összehaverkodtak. Hamarosan a két család összejárt és azon tanakodtak, hová menjenek ki külföldre (akkor még a disszidálás fogalma nem volt ismert) és ott milyen vállalkozásba kezdjenek. A végén kiderült, hogy maximum magyar étteremről lehet szó, de ebből se lett semmi, mert anyám még emlékezett a látcső bulira, és azt mondta, hogy neki ez a Somogyvári egyáltalán nem tűnik megbízhatónak. Kár, mert a pasi nekem beígért egy légpuskát.

Évekkel később az érettségire kaptam apáméktól egy arany pecsétgyűrűt, ami még a törtarany seftelésből maradt vissza.

És hogy mi lett a sok-sok törtarannyal? Egyszerű, 1946 augusztus 1-től csak úgy lehetett forinthoz jutni, ha az ember eladta az MNB-nek grammonként 13,20 forintért/színarany átszámítás szerint. (csak tájékoztatásként, ma 1 gramm arany ára kb. 10.000 Ft.)

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1734) A kicsiny világunk hatalmas lyukai

Tibor bá’ szatirikus online

(1733) Élet az ISIS alatt

Tibor bá’ online

Egy Bagdadban élő szír történész, Sami Moubayed a „Life Under Isis” címen írta meg igen figyelemreméltó könyvét, nem kis életveszélyt hozva saját fejére, aminek tökéletes tudatában van. Nekünk pedig hálásnak kellene lenni érte, mert azoknak is kinyithatja a szemét, akiket a liberális hülyeség sikeresen megfertőzött.

Miket tudhatunk meg a könyvből? A részleteket, az ideológiát, és a végső célt, ami az ISIS vérfagyasztó kegyetlenkedése mögött van, azt a hallatlan közönyt, amivel az emberi élet értékét a nullára redukálják.

A szerző könyvében egyetlen egy dologra nem hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a több százezer menekült közé vegyülve (már csak a nagy számok valószínűsége szerint is) elképesztő mennyiségű terrorista bújik meg, miközben ebből az embertípusból egy is több mint, amit el lehet viselni.

Abu Bakra l-Baghdadi, az ISIS kalifája beosztottjaival kizárólag mobiltelefonon értekezik, kitűnően beszél angolul, és megköveteli, hogy minden hozzá bejutó titkos jelentés ráférjen egyetlen A4-es oldalra (ezt valószínűleg Churchilltől tanulta). Megköveteli, hogy alattvalói heti 6 napon át dolgozzanak.

Az ISIS propaganda magazinnak, a Dabiq-nak valamennyi munkatársa európai muszlim, akik igen hatékonyak nyugaton élő muszlim fiatalok beszervezésében.

Az ISIS fővárosban, Raqqa-ban igen hatékony adózást követelnek meg. Az iskolák újra működnek, de a tananyagban igen aktív részt kap a vallásoktatás. Elképesztő irónia, hogy a vizsgapapírokat átküldik a katonai fronton a szíriai oktatásügyi minisztériumba, ami Damaszkuszban van.

A könyv feltárja az összes embertelen, kegyetlen büntetést és kivégzést, ami kétségtelenül kimeríti a háborús bűntett kritériumát. Ez azonban nem példanélküli. A szunita muszlimok hite szerint a kalikfátus eredete a mekkai Kurajsz klánra vezethető vissza, ahová maga a próféta Mohamed is tartozott. Utódaik meg akarták tisztítani az iszlámot (mitől?) és nem kevesebb, mint 5000 fejet vágtak le a törzséről 1801-ben. Amiről így emlékeznek meg: „Elfoglaltuk Karbalát és Alla engedelmével lemészároltuk a hitetleneket. Ezért nem kérünk elnézést, és üzenjük az összes kafir-nak (főleg keresztények), hogy ugyanígy fogtok járni. Ismerősen hangzik? Hát persze, ezt akár Jihad John (az egyik videó kivégző) maga is mondhatta volna.

Az ISIS gyakran hivatkozik arra, hogy maga a próféta adott parancsot a foglyok lemészárlására a I.u. 624-ben vívott Badr csata után. Ezt a gyakorlatot, mármint a foglyok legyilkolását, az ottomán uralkodók vidáman folytatták. A magyar I. Lászlót, és a bosnyák I. István és fiát lemészárolták, miután megadták magukat.

A leghűségesebb muszlimok, a szaudi uralkodó ház egyetlen évben 50 alattvaló fejét vágták le. És aki azt hiszi, hogy ez csak uralkodási határaikon belül történik, az nagyon téved. Az ISIS két szír aktivistát fejezett le (a rendőrállam) Törökországban, mert egy Internet blogban részletesen meg merték írni az ISIS belföldi kegyetlenkedéseit. Az üzenet egyértelmű. Ha valakit le akarnak gyilkolni, számukra az országhatárok nem jelentenek akadályt. Lenne rá fogadásom, hogy ma már Magyarországon is vannak csendben lapuló ISIS ügynökök, akik csak egy parancsra várnak, hogy gyilkoljanak. És a parancsok, mint tudjuk, mobiltelefonon érkeznek. Ezek az emberek lélekben a sörtét középkorban élnek, de kitűnően alkalmazzák a XXI. Század technikáját.

Breaking news: Reggel érkezett a hír, hogy a Sinai felett lezuhant orosz utasszállító gépre az ISIS bombát helyezett el. Ez okozta több mint 200 ártatlan civil halálát. Tökéletes bizonyíték arra, amit fentebb írtam. Barbár, kegyetlen, bosszúálló, kiszámíthatatlan, nagyon veszélyes banda.

Ilyen közel még sose voltunk a III. világháborúhoz, mint most: (az alábbi videó URL-t másold be be a keresődbe, vagy kattints rá az 1. hozzászólásba belinkelt URL-re)

http://www.informationclearinghouse.info/article43323.htm

Frissítés: A baj óriási. A menekültekkel szétküldött fanatikus iszlamisták gyakorlatilag felismerhetetlenek. Bárhol, bármikor lehetséges terrortámadástól tartani, most már a világ bármely pontján. Innentől kezdve ez egy totális “vallás” háború. Csak akkor győzhetnénk, ha minden muzulmánt kiirtanánk a környezetünkből, ahogy ezt ők teszik, de erre ez az elpuhult társadalom, a mely egy lelőtt farkas miatt is siránkozik, egyszerűen képtelen.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1732) Apróságok

Tibor bá’ online

Érdekes országban élünk. Egy magatehetetlen, de épelméjű beteget, beleegyezése nélkül átvittek egy zárt osztályra, ahol az egyik nem beszámítható beteg egy vasdarabbal (hogy került oda?) halálra verte. A kórház igazgatója szerint, minden szabályos volt. A hulla is tök szabályos: nem lélegzik, kihűlt, merev, ahogy annak lenni kell.

Lelőttek egy szökött farkast Pécs környékén az erdőbe. Várható volt (én előre meg tudtam volna mondani), hogy az állatvédők fel fognak horkanni. Feljelentik az állatkert igazgatóját és követelik a lemondását. Ha nem lövik le a farkast, halálra mar egy-két gyereket, akkor kik jelentették volna fel? Állítólag 40.000 gyerek nem eszik minden nap. Ő értük senkinek se dobog a szíve, őket nem védik, a farkast védik. A menekültek saját gyermekeiket dobálták át a kerítésen, akiket az önkéntesek játékokkal halmoztak el. – Ez a mai társadalom képtelen megvédeni magát.

Néhány hónap eszeveszett hülyéskedés után, a Fidesz népszerűségének 8 százalékos növekedését követően, Hiller Istvánnak (MSZP) eszébe jutott, hogy a határkerítésnél nincs jobb ötlet. A volt kommunistáknál kurva lassan esik le az a bizonyos húszfilléres. Igaz, hogy kevesebbet lopnak, de hülyébbek és enyhén hazaárulok.

Ma bevásároltunk az Auchan-ban. Akciós a banán (300 Ft/kg) hurrá, veszünk egy köteggel. Előttem egy nő rátett két körtét a mérlegre, majd otthagyta, leszakított egy nejlon staniclit, kibogozta, letette a körték alá (azok még mindig a mérlegen), majd elkezdett matatni a kocsijában. Fennhangon mondtam az Évának, hogy egy spiné két körtéje miatt nem tudom lemérni a banánt. Erre a spiné felkapta a fejét és közölte velem, hogy ő még ma dolgozni megy (délután 3 óra volt). Nem tette hozzá, de látszott rajta, hogy a nyugger dögöljön meg. Pech, mert nem fog.

Felkerültem a térképre. A nyáron írt a Klub Rádió, hogy készítene velem egy riportot, de nem lett belőle semmi. A nyár végén az M1 írt egy E-mailt az ország legidősebb bloggerének, szintén riport ügyben, de ez se jött össze. A múlt héten pedig az INDEX érdeklődött meginterjúvolhat-e. Ebből se lesz semmi. – Én mind a három érdeklődésre E-mailben válaszoltam a saját stílusomban, ami egyértelművé tette, hogy semmi alárendelt szerep, egyenrangú alapon állhatunk egymással szóba. Erre elnémultak, mint a sír. Aki nem esik hasra előttük, az nem kell.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(1535) Mekkora szarban vagyunk? (repríz)

Tibor bá’ online

Egy éve írtam ezt a posztot, de úgy tűnik, újra és újra elő kell venni a témát, mert egyesek szándékosan tévedésben tartják magukat.

Most, hogy leültem megírni ezt a posztot, december 20. van. Egész nap derült volt az ég, és sütött a Nap. Déli egy órakor kiültem a teraszunkra napozni a kibélelt nyugágyunkban. Plusz 17 fokban élveztem a 20°-os laposszögben érkező sugarakat. Hiába, na, ez az év legrövidebb nappala és a leghosszabb éjszakája. Ez a téli napforduló. Ifjúkoromban ilyenkor már 20-30 centis volt a hó és tipikusan -10° körül volt a hőmérséklet. — Lehet mondani, hogy egy-egy kiragadott példa még nem bizonyít semmit se. Igaz, de ez nem az első tavaszias karácsony, és persze messze nem is az utolsó. És pontot téve az állítás végére, odakint megdördült az ég. Decemberi villámlás, nem semmi.

Még nincs 5 hónapja, hogy (ismételten) szó eset Guy McPherson-ról, és munkájáról a Going Dark-ról. A pasit itt a honlapon, csak úgy, mint kint a nagy életben, rengetegen támadták, sarlatánnak kiáltották ki, amire kénytelen volt visszavágni. Ezért összegyűjtött több tucat cikket különböző tudósok tollából, akik pontosan azt az eredményt hozták ki, mint amit ő. Foglalkozzunk most ezzel.

Köztudott, hogy a tudósok sajátos módon fejezik ki magukat, amit úgy lehetne röviden jellemezni, hogy roppant óvatosak, ami ebben a diszciplínában túlzott optimizmust jelent. Az óvatosság oka, hogy aki téved, annak a hitele gyorsan elszáll. Ezért a fogalmazásuk csak ritkán kijelentés, többnyire utalás valószínűségre. Klímakutatás terén most érkeztünk el oda, hogy a sok-sok óvatoskodás meghozta a negatív eredményét. A Föld valós helyzete sokkal rosszabb, mint azt eddig sejtették az érdeklődő laikusokkal. A valós tény az, hogy a hajó 2007-ben egészen biztosan elment. Az volt az utolsó év, amikor még megmenthettük volna az emberiséget, ha azonnal abbahagyjuk a CO2 kibocsátást, ami természetesen még álmunkban se valósulhatott volna meg.

Na, jó, elment a hajó, és… Úgy tűnik, hogy a gyakori szélsőséges jelenségeken kívül semmi bajunk. 17 fok karácsonykor? Szokatlan-szokatlan, érzelmileg kissé kellemetlen, de élük, majd megszokjuk, hogy az üdvözlő lapokról lemarad a hó. Az egész csak szokás kérdése. 30 centi tengerszint emelkedés, de mikor? Az évszázad végére? Harminc centi csak másfél lépcsőfok, és hol van még az évszázad vége? Nem is fogok akkor már élni. – Hát, ha ez lenne a helyzet, akkor most nem koptatnám a billentyűzetet. Van itt piszkosul érdekes mondat, és nem McPherson tollából, hanem az amerikai tudományos akadémiától:

Az U.S. National Academy of Sciences 2013 decemberében rámutatott: A fokozatos klímaváltozásra nincs semmi garancia. A fák gyűrűi, a tengeri üledékek, jégdugók arról árulkodnak, hogy a hatalmas változások igen gyorsan, akár néhány év alatt is bekövetkezhetnek. Hogy is van ez? Tegyük fel, hogy a „néhány év”, 5 évet jelent. Ez tehát nem azt jelenti, hogy 5 év múlva összedől a világ, ez azt jelenti, hogy a megfutás bármikor indul be a jövőben, az elviselhetetlen klíma beköszöntéséhez mindössze 5 évre van szükség. És mi ez az elviselhetetlen klíma?

Általános megítélés szerint a civilizációnk fenntartásához maximum 2°C emelkedés engedhető meg. Számítások azt mutatták, hogy ha a CO2 koncentráció megáll 440 ppm-nél, akkor hurrá, nyertünk. Sajnos ez nem állja meg a helyét. 440 ppm CO2 koncentráció 5 °C átlagos hőmérséklet emelkedéssel jár. A 2 °C emelkedést a 330 ppm “garantálta”, amit 1965-ben hagytunk a hátunk mögött. Magyarul, a sorsunk már 1965-ben eldőlt, csak éppen nem tudtunk róla. Különben 5°C hőmérséklet emelkedésnél az emberiség kihalása garantált, ami ebben az évszázadban egészen biztos bekövetkezik. Az utolsó tömeges kihalásnál a kritikus hőmérséklet emelkedéshez mindössze 13 évre volt szükség. — És akkor, mégis mikor?

Hamarosan (Near-Term Human Extinction = az emberiség kihalása a közeljövőben). Csak egy vélemény a több tucatból Frank Fenner ausztrál biológus mondta 2010 júniusában “We’re going to become extinct. Whatever we do now is too late.” (Ki fogunk halni, bármit is tennénk, most már túl késő)

Még egy utolsó szót arra, hogy az ember alapvetően képtelen szembenézni a kellemetlenségekkel. Ez az előrejelzéseket összefoglaló táblázat magáért beszél:

1. Intergovernmental Panel on Climate Change (2007 végén): mindössze 1 °C emelkedés 2100-re
2. Hadley Centre for Meteorological Research (2008 végén): 2 °C emelkedés 2100-re.
3. United Nations Environment Programme (2009 közepén): 3.5 °C emelkedés 2100-re.
4. Hadley Centre for Meteorological Research (2009 októberében): 4 °C emelkedés már 2060-ra.
5. Global Carbon Project, Copenhagen Diagnosis (2009 novemberében): 6 °C emelkedés 2100-re.
6. International Energy Agency (2010 novemberében): 3.5 °C már 2050-re.
7. United Nations Environment Programme (2010 decemberében): akár 5 °C már 2050°-re.

Ezekkel szemben McPherson az „összeomlást” 2030-ra várja.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(1730) A nyamvadt generáció elbukásra van ítélve

VIP.40.

Már többször adtam hangot annak, hogy naponta borít ki, amikor a TV-ben hallom: „Figyelem, egyesek részére megrázó felvételek következnek”, ami után nem látni semmit. Illetve egy kitakart pacnit, ami valószínűleg egy „megkínzott” kutyát takar. És mi van ez mögött? Amerika már nyilatkozott, felnövekvőben van a WIMP generáció (amit jobb híján „nyamvadt”-ra fordítottam).

Hol vannak már a maszkulin férfiak, amit egy generációval ezelőtt kitöltötték a Marlboro hirdetést? Hol lennének, megöregedtek, ha még élnek, és nem lépett helyébe senki. A mai középgeneráció és az alattiak…… de hadd adjam át a szót egy olyan újságírónak, aki katonáknak szánt magazinokba ír cikkeket, már csak azért is, mert ez a trend felfedezhető a magyar társadalomban is.

The Wimp Generation

Barátaimtól sorban kapom a leveleket, amiben olyan eseteket írnak le, amelyek az Amerikai Egyesült Államokban egy különös társadalmi átalakulásra mutatnak rá. A levelekhez általában tragikomikus eseteket leíró URL-eket csatolnak be. Például: a Harvard-on – ami valamikor egyetem volt – kérik a hallgatókat, hogy álljanak elő olyan személyes névmásokat helyettesítő megoldásokkal, amelyek célozzák a férfi-nő egyenrangúságot, mivel a „he” és a „she” a nők elnyomásából fakad.

A Harvard-on tanító egyik barátom azt írta, hogy „ez már régen nem vicces”. Azok a dolgok, amelyekkel a siralmas állapotban lévő neurotikusoknál elvétve találkozhatunk, ma már szinte általános és a nemzeti karakter megváltozására utal. Ez már hátborzongató, valami egészen furcsa dolog történik.

Ma milyen a nemzeti karakter? Milyen országgá váltunk mára? A kemény emberek hona? A független és önmagában bízók nemzete? Nézzük az eseményeket!

„Halloween jelmezt viselő diákok miatt lezárták az iskolát.” A Pueblo járás középiskolájában egy diák katonai zubbonyt és gázmaszkot viselt, amiért letartóztatták.

„Pánik söpört végig az iskolán, mert az egyik fiú „gum”-ra (rágógumi) kérdezett rá.” De a másik fiú „gun”-t hallott (lőfegyver).” Erre az egész iskolát lezárták, és mindent átkutattak, de lőfegyvert nem találtak. Miközben az iskolát lezárták és senki se engedtek se ki, se be.

Kemény legények? Még csak meg se közelítik a keménységet. Az elhízás olyan nagyméretű, hogy a honvédség képtelen újoncokat találni. A professzorok panaszkodnak a fiatalok érzelmi törékenysége miatt: Egy kollégista kihívta a rendőrséget, segítséget kért, mert látott egy egeret. Vagy, az egyik hallgató sírva fakadt, mert nem egyes kapott.

A pszichológusok észrevételezése, hogy a fiatal egyetemi hallgatók egyre inkább nárcisztikusak, akiknek szükségük van egy „biztonságos helyre” ahol semmi olyat nem hallhatnak, ami felkavarja őket.

Amerika a gyenge, agyon babusgatott, könnyen beijedő, gyámoltalan emberek hazája lett, akik sose fogtak egy halat, sütöttek el a puskát, vágtak fel egy fahasábot, vágták el egy csirke nyakát, gyalogoltak néhány kilométert, vagy verekedtek az iskolában. Amikor kimúlik a kedvenc macskájuk, elmennek egy bánatűző terapeutához. Az amerikaiakat bármi megijeszti.

Az iskolák beszüntetik az üldözéses játékokat, hogy a diákok fizikai és pszichikai biztonságát megóvják.

Függetlenek lennének? Szó sincs róla. Amerika a főnökétől rettegő alkalmazottak országa, akiket rettegésben tart a nyugdíjrendszer, idegeskednek, hogyha elveszítik az állásukat, nem találnak egy másikat. Állandó függésben vannak. Folyik a vécé tartály? Ki kell hívni a szerelőt. A gépkocsinak furcsa hangja van? Gyerünk a szerelőhöz. Valaki éjjel mászkál a házkörül? Ki kell hívni az rendőröket. Nem ég a veranda lámpája? Jöjjön ki a villanyszerelő. Láttál egy egeret? Fel kell keresni egy pszichiátert. Hogy megvédenéd magad? Úristen szó se lehet róla, az macsós lenne.

__________________________________________________

Folytatáshoz kapcsolat: evatibor#t-online.hu

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(ACs-67) Azok a csodálatos nők – Nyitott légtér

Tibor bá’ csodálatos női

1968 végén vettem egy 2000 m²-es telket Szigligeten. Aki ismerős arra felé, annak elárulom, hogy a Rokarántó domb tetején, gyönyörű kilátással a Balatonra. A következő tavasszal felhúztam rá (persze engedély nélkül) egy alpesi házat, ami akkoriban nagyon divatos volt. A ház természetesen kétszintes volt. Alul a nappali és a konyha, fent pedig a háló, mégpedig úgy, hogy a középen elhelyezett létráról jobbra és balra lehetett bekúszni a dupla ágyakra.

A vityilló viszonylag hamar kész lett, nem maradt más hátra, mint élvezni a nyarat, amiben nagy segítségemre volt az akkor 18 éves, frissen érettségizett, leendő második feleségem, aki héba-hóba főzött is valamit, én meg időnként fordítottam is, hogy legyen miből megvenni a főzéshez szükséges nyersanyagot. Társasági élethez pedig meghívtam a volt kollégáimat, barátaimat. Így esett, hogy Ádám barátom egy napfényes szombat délben befutott a legújabb barátnőjével, de ez némi magyarázatot igényel.

Ádám kutató mérnök volt a TÁKI-ban (Távközlési Kutató Intézet), okos és rendkívül művelt, de ronda, mint az ördög. Volt egy rendkívül szép, de hallatlanul buta felesége, akit éjjel-nappal fényképezett (lehet, hogy mást nem engedett), aminek aztán válás lett a vége. Eddig OK, de hogyan tovább. Ádám belevetette magát a házassági hirdetésekbe, ami a végén gyümölcsözött is. Ezzel a friss gyümölccsel érkezett Ádám Szigligetre, felteszem mind a ketten tudták, hogy miért. Ádám nője – már nem emlékszem a nevére – úgy harminc körüli lehetett, ami miatt a két nő valahogy kerülgette egymást, gyors puszi barátságról szó se lehetett, amire példa az én gyakorlatomban még nem volt.

A házba az áram nem volt bevezetve, mert a legközelebbi pózna 200 méterre lehetet, és a dolgok oly gyorsan nem intéződtek. Ezen kívül – még nem említettem – hogy az egész háznak egyetlen egy, nagy légtere volt. Így aztán viszonylag korán bújtunk ágyba, amit szerény véleményem szerint Ádám alig várt. Már hogyne várt volna, amikor minimum fél éve lehetett utoljára része a nemi örömökben. Szóval felmentünk az ágyainkba és a sötétben egy darabig még beszélgettünk mi férfiak, mert a nők valahogy nem vettek részt a szövegelésbe, egymással meg pláne nem beszéltek. Aztán csend és részünkről az, ami ilyenkor szokásos, csak egy kicsit csendesebben a megszokottnál, végül is vendégeink voltak.

Na, igen a vendégek! Ott viszont valami nagyon nem stimmelt, bizonyára azért, mert a nő úgy tett, mintha nem tudta volna miért jöttek. Gondoltam zavarja, hogy ha nem is látunk semmit, de mindent hallunk, ahogy ők is hallottak. De aztán a végén mi egy jót aludtunk.

Másnap reggel elég mogorva hangulat állt be közénk, senkinek se volt kedve senki máshoz szólni. Ádám szája íze keserű volt, mert nem erre számított. Gondolom a hölgyet az elé táruló nyilvánosság zavarta, na meg az, hogy pontosan tudtuk mi történt, illetve mi nem történt. Mi ketten meg csak csatlakoztunk ehhez a levertséghez, így hatalmas megkönnyebbüléssel vettük tudomásul, hogy vendégeink a délelőtti vonattal visszamennek Pestre.

A búcsú után beszélgetésbe kezdtem – Szegény Ádám, jól pofára esett, nem erre számított. De ezt a nőt se lehet érteni, nyilván tudta miért jöttek le a Balatonra. Talán a nyitott légtér zavarta. – Erre végre Judit is megszólalt – nem a nyitott légtér zavarta – hanem? – Ez volt a magyartanárnőm, nála érettségiztem magyarból.

_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________________________

VM-296 Takarékbetétkönyv

Tibor bá’ vissza a múltba online

A napokban olvastam néhány idegenszívű hozzászólását az INDEX online-on, akik 56-ban még nem is éltek, de közölték, hogy a magyar csőcselék kifosztotta az üzleteket az orosz tankokkal vívott harcok alatt. Nem igaz ám, hogy a betört kirakatüvegek mögül nem vittek el semmit, ez csak kitaláció.

1956-ban nem létezett bankkultúra Magyarországon. Akinek felesleges pénze volt, vagy gyűjtött valamire, esetleg nyert a lottón, az elment a legközelebbi postára és nyitott egy takarékbetétkönyvet, amibe kézzel beírták, hogy mennyi pénzt tett be, de egyúttal vezettek egy kartont is, amire ugyanazt rávezették, ami a könyvben volt. Nem lehetett tehát hamisítani, mert pénz kivétel alkalmából elővették a karton, amin ugyanaz az összeg szerepelt, mint a betétkönyvben. A kamat pedig egységesen 5 százalék volt. Viszont a betett pénzt csak ott lehetett kivenni, ahol a karton tárolták, vagyis, ahol az ember betette a pénzt. Ezen kívül volt még egy lehetőség, a kiváltott betétkönyv két fajta lehetett. Az egyikből bárki (bemutatóra) vehetett ki pénzt, akár az összeset. A másikból csak az, aki kiváltotta. Kicsit kényelmetlen volt a kezelés, de megtette.

Október 23 után mindenki rohant volna, hogy kivegye a pénzét, mert az akkori lakosságnak voltak negatív emlékei (a mainak már rég nincs), de a pénzkifizetéseket berekesztették. Aztán, amikor kiderült, hogy győzött a forradalom, újra lehetett pénzt kivenni, és persze hosszú tömött sorokban álltak az emberek, hogy hozzájussanak a betétjeikhez. Na és mit csináltak a pénzzel? Miután még élénken élt mindenkiben az 1946 augusztusáig tartó infláció, mindenki rohant elkölteni. Bármit megvettek, csak a forint ne maradjon a zsebükben. Elsősorban a tartós élelmiszereket vásárolták fel, aztán a legszükségesebb használati tárgyakat. Nos, mik ezek? Hát cipő, csizma, ruhák, textíliák, kéziszerszámok, de hiszen tudjátok, amik a túléléshez kellenek. Persze egy idő után az egész hisztériába ment át. A cipő boltokban nem volt felpróbálás, meg ilyesmi. Ide gyorsan azzal a cipővel, nem számít mennyibe kerül, nem számít jó-e a lábamra. Másnapra már nem volt csak nyári szandál, az is csak a raktárból. Nem érdekes, ide vele, akkor is, ha most a tél előtt állunk.

Mire az összes üzlet gyakorlatilag teljesen kiürült, elérkeztünk november 4.-éhez, amikor az orosz tankok megindultak és mindenre lőttek, ami mozgott. A kirakatok valóban betörtek, sőt házfalak omlottak le, üzletajtók szakadtak ki. Valóban lehetett volna lopni, fosztogatni. Nem azt állítom, hogy a magyar becsületes, nem lop, nem fosztogat. Azt állítom, hogy nem volt mit ellopni, mert 10 nap alatt az égvilágon mindent megvettek, még teljesen felesleges tárgyakat is.

Ettől függetlenül, saját szememmel láttam betört kirakatüveget, azon belül egy irkalapot, amin ákom - bákom betűkkel az állt, hogy semmihez se nyúltunk és valóban volt ott néhány tárgy, amit nyilván szándékosan nem vettek be a kirakatból, mert hogyan néz ki egy olyan üzlet, amelyiknek üres a kirakata.

Még egy utolsó szó. A nyomorúság ellenére az a generáció tudott beosztással élni, csak addig nyújtózkodott, ameddig a takarója ért. Majd mindenkinek volt megtakarított pénze, mert a hiánygazdálkodásban pénz van, csak nincs mire elkölteni.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1728) Működés közben a Presstitute

VIP. 39.

Szerző: Pauil Craig Roberts

Tudom, hogy fingod sincs mit jelent a „presstitute”, ezért megmagyarázom. A szót Gerald Celente találta ki néhány éve, aki összevonta a „sajtó” (press) és a „prostituált” szavakat. Vagyis a lefizetett és a vevő megrendelésének megfelelő hírközlést produkáló média tevékenységét jelenti.

A nyugati médiának mindössze két eszköze van: Az egyik a szemenszedett hazugság, amit annyiszor alkalmazott, hogy már nem igazán működik, kivéve a segg hülye amerikaiaknál. (folytatás szétküldve)

___________________________________________________

Folytatáshoz kapcsolat: evatibor#t-online.hu

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1729) Felkészülés

Tibor bá’ online

Felkészülés? De mire? Mindegy, bármi következzen be, abban biztos lehetsz, hogy a jól megszervezett civilizációnak vége. Tudom, hogy a magatok módján megpróbáltok felkészülni rá. Viszont a hozzászólásokból azt szűrtem ki, hogy ez a felkészülés szinte csak az élelmiszer, fegyver, rejtőzés, későbbi önfenntartás területére korlátozódik. Ebben a posztban ezt a listát megkísérlem egy kicsit kitágítani. Hamarjában összekaptam egy listát, íme: fogászati panaszok, antibiotikumok, szemészeti panaszok, szemüveg, papír zsebkendő, szappan, tisztítószerek, gyarmatárú (babkávé, teafű, fűszerek) cigaretta, papír és írószerek, gyufa – tűzkeltő eszközök, gyógyszerek, gyógyászati eszközök, világító eszközök, ruházkodás. A lista nem teljes, nézzük tehát részletesen végig az eddigieket!

1) Ha kilyukad egy fogad, vagy valamelyik családtagod foga, azt be kell tömni. Ha nem tömeted be, akkor kirohad a szádból, ami rettenetes fájdalommal jár, amikor a szuvasodás eléri az idegcsatornát. Nyilvánvaló, hogy szükség van egy fogorvosra. És ha nincs? Vagy nem megfizethető?

2) Fertőzést bárki kaphat. 80 évvel ezelőtt egy fertőzést a szervezet immunrendszere vagy letudott győzni, vagy a halál. Nagy volt a halandóság. Ha ezt el akarod kerülni, akkor antibiotikumokat is be kell spájzolni.

3) Most jól látsz (vagy szemüveges vagy) de ez bármikor megváltozhat, az időskori messzelátás pedig mindenkinél bekövetkezik 40-50 év között. Szemüveg nélkül nem látsz közelre. Nem tudsz olvasni, vagy finomabb munkákat elvégezni, egyszerűen azért mert nem látsz. Sőt rád telepedhet a szürke hályog (katarakta) és akkor vagy megvakulsz, vagy találsz egy szemsebészt, aki elvégzi a műtétet és van neki (számodra megfelelő) műanyag lencséje. Ha nem rak be műanyag lencsét, akkor viszont kell kb. +16 dioptriás szemüveg. Mi van, ha nincs?

4) Megtalálod a szemészt, aki felír egy bizonyos dioptriát, de ilyen szemüveg lencsét természetesen nem fognak gyártani, és a raktáron lévőért vagyonokat fognak kérni. Erre hogyan készülsz fel?

5) Ma már mindenki papír zsebkendőt használ. Nem csak kényelmes, de higiénikus is. Ebből mennyit spájzolsz be, meddig lesz elég, és mi lesz utána? Textil zsebkendő. Spájzoltál textil zsebkendőt? Vagy majd felvágsz egy lepedőt? És van varrógéped, hogy beszegd? Természetesen lábbal hajtható varrógéped.

6) Szappan, tisztítószer. Ezek manapság filléres és természetes dolgok, de nem fogják őket gyártani. Bespájzolsz? Mennyit, és mi lesz, ha elfogy? Sulykolod a ruhát a patakban? Mi az a sulykolás?

7) Ha be is indul valamifajta hazai termelés, és lehetőség nyílik az áruk csereberéjére, gyarmatáru nem lesz. A banán, citrom, narancs nélkülözhető, de a kávé, tea és olyan fűszer, mint például a fekete bors, már egy keményebb dió. Tudom, meg lehet lenni kávé és tea nélkül is, de ezeknek a hiányába be kell születni. Aki hozzászoktak, nehezen mondanak le róla. Mi lesz a megoldásod?

8) A cigaretta egy külön téma. Ha nem dohányzol, az jó. De mi van akkor, ha dohányzol? Leszoksz róla? Jól teszed, de akkor szokj le róla most. Vagy inkább vetsz dohányt és megtermeled a saját szükségletedet? Van dohány magod? Tudod, hogyan kell termelni?

9) Papírra és írószerre gondoltál már? Mert nem fognak papírt gyártani. Természetesen meg lehet lenni papír nélkül, de néhanapján előfordulhat, hogy rettenetesen kellemetlen, ha nincs.

10) Néha tűzet kell gyújtani, amihez gyufa vagy öngyújtó kell. Most csak odanyúlsz, ahol tartjátok, és veszel ha elfogy, de ha nincs roppant kellemetlen. Az ősember nem hagyta kialudni a tűzet, olyan nagy nehézségbe ütközött a tűzgyújtás. Bespájzolsz belőle? Mennyit? És ha elfogy?

11) Gyógyászati eszköz! Például lázmérő. És ha eltörik. A digitális? 2-3 év alatt kimerül a gombakkumulátor és dobhatod a szemétbe. De ez nem minden, majd később folytatom.

12) Áram nem lesz. Hogy fogsz este, télen már délután is, világítani. Petróleumlámpa volt a villanyégők előtt, de ahhoz petróleum kell. Raktározol belőle? Mennyit? Vigyázz, a lámpához lámpabél is kell. Mi lesz, ha elfogy a petróleumod? Igen, marhafaggyúból lehet csinálni mécsest, jó büdös, de ég és világít. Lesz majd marhafaggyúd? Étolajjal is lehet világítani. Tudod, hogy kell?

13) Mi lesz, ha leszakad a lábadról az összes cipő, testedről az összes ruha? Tudsz varrni? Van varrógéped? Van anyagod? Tudsz cipőt készíteni? Van bőröd? Mi az elképzelésed ezekkel kapcsolatban? Majd valaki gyártani fog? Talán igen, talán nem. Talán meg tudod fizetni, talán nem.

De ezzel nem fejeztem be a dolgot. Manapság az emberek 80 évig is elélnek, ha nem viszi el őket a rák vagy infarktus 50 környékén. Te most 30-40 körüli vagy, esetleg 50 és egészségesnek érzed magad, mert az is vagy. Azonban 60 környékén jelentkeznek a „betegségek”. Azért tettem idézőjelbe, mert valójában nem betegségek, hanem az életkorral együtt járó dolgok. Nézzük csak:

a) Nagy eséllyel a prosztatád meg fog nagyobbodni és elzárja a húgycsövet. Nehezen fogsz vizelni és gyakran fogsz kapni vesemedence gyulladást, mert a vizeleted pangani fog a húgyhólyagban. Ez még az egyszerűbb eset, mert ha van antibiotikumod, akkor meg vagy mentve. Ha nincs, akkor rámegy a veséd és vese nélkül nem lehet élni. Dialízis lenne a megoldás, ami viszont nem lesz. De ez még a jobbik eset. A húgycsöved teljesen el is záródhat. Ha van, aki ellát, akkor katéterezés a megoldás, de ehhez kell katéter (ha már van, aki behelyezi) ez pedig a korábban írt gyógyászati eszköz.

b) 60 környékén fellép az esszenciális magas vérnyomás, minek az okát az esetek 90 százalékában nem tudják az orvosok. Nem nagy ügy, mert ma már több gyógyszercsalád is van, melyekkel a vérnyomást elfogadható szinten lehet tartani. Ezek csak néhány évtizede léteznek, és nem fogják őket gyártani. Honnan szerzed be? Van alternatíva, nem fogod megérni a 70. születésnapodat. Válogathatsz a halálokok között, agyvérzés, szívelégtelenség, infarktus (ez legalább gyors), vérellátási zavar majd végtag üszkösödés majd amputálás vagy szepszis.

c) időskori cukorbetegség (kettes típusú). Enyhe fokban elég a diéta, később gyógyszer is kell, illetve inzulin. Inzulin és gyógyszer nem lesz, marad a lassú halál (megvakulás, végtag elhalás). A diétához viszont kell egy házi vércukorszínt mérő a tesztcsíkokkal. Ez ugye gyógyászati eszköz, ami nem lesz. A cukorbetegség nem gyilkol azonnal, de biztos halál, ha nem tudod kezelni.

d) Idősebb korban sok és különböző panaszod lehet, amik esetén csak egy orvos tud kiigazodni, de ehhez kell egy orvos, akinek meg vannak az eszközei, és kellenek gyógyszerek, amikkel meggyógyíthat, vagy szinten tarthat. Tudom, most tök egészséges vagy, de ez nem tart örökké. Jó hőszigetelt lesz a házad, lesz saját termesztésre fogott földed, de ott fogod hagyni a családodat, mert egy könnyen kezelhető betegség elkap és gyógyulás helyett temetés lesz a sorsod. Megúszhatod a fosztogatókat, az éhezést, a szomjazást, de az idős kort nem. Felkészültél rá? Ne mondj le az életedről, az egyszerű, de a családodnak szüksége lesz rád.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1727) Elkapott a gépszíj

Tibor bá’ online

Minden adakozónak köszönöm közreműködését — a kívánt összeg kábé összejött

Tudtam, hogy előbb vagy utóbb elkap a gépszíj, valahogy benne volt a levegőben. Hát most itt van, utolért a végzet. Néhány napja volt az első büntetőperem, mert a rágalom büntetőjogi kategória. Igaz, hogy a magyar nyelvhasználat szerint nem rágalmaztam, a szín tiszta igazságot írtam le, de ha valakinek az igazság sérti személyiségi jogait, akkor az igazság is rágalomnak számít. A bíró kérdezte, hogy bűnösnek érzem-e magam. Mondtam, hogy NEM (vagyis nem bántam meg, így nagyobb büntetésre számíthatok), mert hazudni nem vagyok hajlandó. Ekkor kioktatott, hogy az igazság is lehet rágalom. Jó, akkor a BTK szerint bűnös vagyok, de a sértett is jól járt. Hogy-hogy?

Elmeséltem, hogy Gábor Zsazsának volt vagy 8 férje, a hatodik Konrád Hilton volt. Ebben az időben Zsazsa sokat utazott, persze egyedül, és így egy alkalommal megszállt a Barcelonában a Hiltonban. Távozáskor a nyitott bőröndjébe tette a szálloda törülközőjét, amit meglátott a szobalány. A szobalány jelentette az igazgatónak, aki felhívta a rendőrséget, akik értesítették az újságírókat, akik írtak egy leleplező cikket, amire Zsazsa csak annyit válaszolt, hogy „csak nem képzelik, hogy a saját férjem szállodájából fogok törülközőt lopni?” Az újságírók ekkor döbbentek rá, hogy alaposan át lettek verve. Ugyanis minden jobb, még a rágalmazás is, mint ha valakiről nem írnak semmit. Persze se a sértett, se a bíró nem hatódott meg. Ekkor előadtam, hogy Kossuth Lajos ifjúkorában elsikkasztotta egy árvaház pénzét, még sincs olyan település Magyarországon, ahol ne lenne Kossuth utca, és kérdem én, ha erre felhívom a figyelmet, akkor a Kossuth leszármazottak feljelenthetnek (magánvádlóként) a személyiség megsértésével?

Az persze világos, hogy az inkrimináló posztot azonnal le kellett vennem, de ennyivel nem úsztam meg. Le kell még perkálnom 30.000 + 10.000 + 10.000 forintot. Vagyis a vicc 50.000 forintomba került. Szép kerek összeg. Kb. annyi, mint ahány látogatóm van egy hónap alatt. Ha minden egyes látogató bedobna a közösbe 1 forintot, összejönne az összeg. Persze, ez csak egy szép álom, de ha minden századik átutal 100 forintot, ami szintén nem nagy pénz, akkor is összejön az összeg. Na jó, a számlaszámom OTP 11773030-00271383 és naponta fogom jelezni, mennyi gyűlt össze.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(1726) Vörös hús

Tibor bá’ online

A vörös iszap után megérkezett a vörös hús, amivel a WHO ijesztgeti az embereket. „Kiderült” hogy a vörös hús legalább olyan veszélyes, mint az azbeszt, mutatták ki a legújabb tanulmányok. Kábé most telt be nálam is a pohár. Nem a kutatással van a baj, nem is a statisztikával, hanem a kiértékeléssel.

Néhány éve megjelent a hír, hogy a xxx influenza vírus a gyerekekre veszélyesebb, mint a felnőttekre. Óvjuk, vigyázzunk a gyermekeinkre. És hogy jutottak erre az eredményre? Úgy, hogy míg a felnőtt lakosság körében mindössze 5 százalék ment el betegszabadságra, az iskolákban a hiányzás 20 százalék körül volt. Azt valahogy nem vették észre, hogy a felnőtt lakosság 15 százaléka lázasan dolgozott, nehogy kirúgják.

A vörös hús esetében hasonló felületességgel állhatunk szemben (hacsak nem a csirke lobbi van a háttérben). Mondjuk 20 éven át figyeltek egy csoportot, akik vörös húst ettek, míg a kontroll csoport ez idő alatt csak szárnyasokat evett. Húsz év után kiderült, hogy a vörös hús evők táborában a vastagbélrák háromszor volt gyakoribb. De mi van akkor, ha a vörös húsevők többet zabáltak és ittak utána egy pohár bort is, amit a csirkések nem csináltak. Mi van akkor, ha a vörös húsosok ettek hozzá erős tormát is, amit csirkések nem tettek. És mi van akkor, ha a csirkések marhára unták már a csirkét és titokban ettek marhát is, elvégre 20 év az sok idő? És mi van akkor, ha egy alaposan megvásárolt munkatárs éjszakai, zseblámpafény mellett meghamisította az adatokat? És mi van akkor, ha a vörös hús beszerzési forrását képező vágóhídon ocsmányok a higiéniai állapotok, míg a csirke-gyilkoldában patyolat tisztaság honol? És persze folytathatnám.

A sertéstermelők állítják, hogy az európai ember minimum 2000 éve eszik sertéshúst, 100 éve pedig a vastagbélrák ismeretlen fogalom volt. Ezzel szemben az azbeszt tüdőrák keltő hatása igen alaposan van dokumentálva, meg aztán logikus is, mert az éles azbeszt szálak a légzéssel együtt bejutnak a tüdőbe.

Különben nem hiszem, hogy ekkorát tévednének, valami egészen más van a dolog hátterében, ahogy ezt megjátszották már a madár influenzával (H1N1), a sertés influenzával (H5N1), a kerge marhakórral.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(1725) Kultúrák ütközése

Tibor bá’ online

A 11 éve megjelent könyvem (Van-e Jövőnk?) 18. fejezete a kultúrák ütközéséről szólt. Napjainkban ezt a fejezetet több blog is átvette, kiemelve, hogy már 11 éve megírtam, kissé hosszúra sikerült, de megéri elolvasni, mert az öreg egészen érdekes és új dolgokat is írt. - Gondoltam ha másoknak megéri elolvasni, akkor ti is elolvashatnátok, hátha az “öreg” tényleg írt értelmes dolgot. 😀

Középiskolai tanulmányaim első évében Magyarországon kötelezővé tették az orosz nyelv tanulását. Egyszeriben sok ezer orosz nyelvtanárra lett volna szükség, de nem volt. Az angol, német, francia nyelveket tanítók gyors tempóban kezdtek oroszt tanulni, és sokszor csak 4-5 leckével jártak előbb, mint az általuk tanított osztály. Az egész orosz tanulás, legalább is a kezdeti időben, viccnek számított. Arról nem is beszélve, hogy sokan úgy éreztük, hazafias kötelességünk leszabotálni az orosz nyelvet. {Az én korosztályomnak személyes élménye volt a bevonuló orosz katonák kegyetlenkedése, amiket nem volt szabad átadni a ránk következő generációknak.} Nem csoda, hogy négy év „tanulás” után még a személyes névmásokat sem tudtam.

Később, amikor elkezdtem angolul tanulni, furcsa elképzeléseim voltak egy idegen nyelvről. Úgy gondoltam - valószínűleg nem egyedül - hogy minden magyar szónak van egy angol megfelelője, amiket meg kell tanulni, és kész. Egy kicsit később, legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy egy idegen nyelv ennél lényegesen több. Gondolom ezzel nem árultam el semmi újat, mert ötven év alatt ma már mindenki idegen nyelvet, elsősorban angolt tanul, és így mindenkinek lehet személyes tapasztalata.

De itt nem ér véget a történet. Maradjunk az angolnál. Egy társaságban azt kérdezi a háziasszony, kérek-e egy csésze kávét. Erre én magyarul azt mondanám, hogy „igen, köszönöm szépen”. Csak hát ezt most angolul kell mondanom. Semmi baj, megy ez már nekem! „Yes, thank you.” Most jön a meglepetés, az angol háziasszonynak fogalma sincs, hogy kérek-e vagy sem. Ezért aztán egy kissé elbizonytalanodva újfent megkérdezi. Én pedig megismétlem a válaszomat. Most áll be a csőd. A háziasszony csak áll és vár, fogalma sincs, mit kellene tennie. Az egész, úgy ahogy van, rettenetesen kellemetlen, tudom, mert velem pontosan ez esett meg.

Ugyanis minden nyelven belül kialakulnak bizonyos szokások, amik együtt járnak a nyelv ismeretével. Angol nyelvű Kínálásra két válasz lehetséges: „Yes, please” (igenlő) és „No, thank you” (elutasító). Olyan tehát, hogy „Yes, thank you” nem létezik. Természetesen ennél az egyszerű példánál a másik fél, ha elegendő intelligenciája, vagy némi gyakorlata van, rá fog jönni, hogy az egyszerű összetett-mondat első részét kell érvényesnek tekinteni, vagyis a „yes”-t vagy a „no”-t. De hát ennél vannak sokkal kevésbé „evidens” szituációk és ráadásul sok millió. Az illusztráció kedvéért vegyünk még néhány példát!

Angolul van: jó reggelt, jó délutánt, jó estét és jó éjszakát. Nincs viszont: jó napot (újabban -a globalizáció miatt- már van „good day”, de azért még ma is egy kicsit bunkónak számít). A „good morning” az ágyból való kilépéstől déli 12-ig mondandó. Ezt követve a „good afternoon” dukál, egészen estig, amikor is felváltja a „good evening”. A „good night” csak úgy, mint a magyar „jó éjszakát”, elköszönésnek, nem pedig üdvözlésnek szánják. Én ugyan elég régen éltem angolszász területen, de még manapság is előfordul, hogy bemegyek a helyi ABC boltba délelőtt 10-kor, és (angol szokás szerint) „jó reggelt”-tel köszönök. Ez sose marad kellő reakció nélkül. Minimum, hogy a pénztáros fájdalmas arccal visszaszól: „Jó reggeeeelt? Hol van már a reggel!”, de az se ritka, amikor alaposan megkapom: „Jó magának, hogy most kelt fel.”

Akkor most merészkedjünk mélyebb vizekre. Egy nem ismert harmadik személy bemutatása magyar kultúrkörben többnyire botrányos, ne is foglalkozzunk vele. Angolszász országokban megvan a pontos koreográfia, ami az angol kultúra szerves része, és a következőképpen zajlik: Belépek valahová, ahol a barátom egy fiatal, előttem ismeretlen hölgy társaságában van. Én érkeztem, tehát köszönéssel kezdem, de csak a barátomnak köszönök, jelezve ezzel, hogy a másik személy részemre „nem létezik” (hiszen hivatalosan nem ismerjük egymást), de nem a barátomra nézek, hanem a fiatal hölgyre, -jelezve- hogy azért tudomást szereztem róla. Ekkor a barátom azt mondja „Margaret, ez a pasi Tibor, akiről már tettem neked említést” (amennyiben várhatóan baráti viszony fog közöttünk kialakulni), illetve „Szűcs kisasszony, ez az úr a barátom, Antalffy Tibornak hívják, és mint már említettem ő keres egy titkárnőt” (amennyiben várhatóan nem baráti, hanem valami más, vagy éppen semmilyen, viszony kialakulása várható). Hogy a nyelvismeret mellett ez milyen fontos, vegyünk egy esetet a múltból!

Egy amerikaiul tökéletesen beszélő cseh kém úgy bukott le az USA-ban, hogy felemelte a telefonkagylót, és tárcsázás helyett belehallgatott van-e már „vonal”. Amerikában mindig és azonnal van „vonal”. A pártállami időkben (ha van még, aki emlékszik rá) „vonal” vagy volt, vagy nem volt. Ilyenkor volt „süket” a telefon.

Most vegyünk egy egészen friss példát a közelmúltból (2004. április). Egy magyar cég megpályázott egy brüsszeli fordítási munkát, de az elküldött pályamunkát ki se nyitották, mert a lezárt csomagra ráragasztották a posta „törékeny” címkéjét, amit a címzett úgy értékelt, hogy üveg van a csomagban, valószínűleg itallal töltve, amit „vesztegetésnek” szánnak. Ezért a pályázatot tartalmazó csomagot visszaküldték. Magyarázat: A Magyar Posta jóval hanyagabb a belgánál (én például már kaptam postán begörbült floppyt), ezért a magyar gyakorlat (de nem a belga) szerint a feladó óvatosságból mindent ráragaszt a küldeményre, amit csak tud.

Na még egy utolsó ráadást! Magyarul egyet felfelé álló hüvelykujjammal mutatok. Ez az Ó-kori Rómában a gladiátor életben hagyását jelentette. Ma Angliában a hüvelykujj mutatásának jelentése: LFS, amiben az L = ló. Angliában a jelentés nem ismerése adott esetben igen kellemetlen lehet.

Ezeket a kellemetlen, kényelmetlen szituációkat lehetne nevezni a „kultúrák ütközésének”. Viszont az Európai kultúrához (amiben bennfoglaltatik többek között a magyar és az angol is) az is hozzátartozik, hogy más nyelvű „nyugati” emberrel szemben illik nagyfokú toleranciát mutatni, ami kizárja egy valós konfliktus kialakulását. Ezen kívül a nyugati kultúra szerves része a vallási tolerancia. Nyugati emberek körében a vallás nem téma, hanem magánügy. Ez, például az iszlám kultúrából teljes mértékben hiányzik. Egy mohamedán férfi első kérdése hozzám, hogy milyen vallású vagyok. A legrosszabb, ha ateistát válaszolok, amivel egyenértékű a zsidó. Egy árnyalattal, de csak egy árnyalattal jobb, ha keresztény vagyok, és két árnyalattal, ha valami más. Abban az esetben, ha mohamedán lennék, folytatódna a faggatás, szunnita, sihita? És most jön a slussz poén. Ha mohamedán lennék, és meg szeretnék keresztelkedni, mert nekem Jézus tanítása szimpatikusabb, akkor minimum halált érdemlek, és ez nem csupán elmélet, az ügy gyakorlati végrehajtással fejeződhet be, ha van rá lehetőség.

Kulturális különbségek igen könnyen félreértésekhez vezethetnek. Még a pártállam időkben járta egy vicc. Ezek szerint a szovjet párttitkár Amerikába látogatott, ahol a sajtó a múltbéli disznóságainak a felsorakoztatásával fogadta. A szovjet pártfőtitkár első mondata az Egyesült Államok elnökéhez az amerikai sajtó bepanaszolása volt. Az amerikai elnök sajnálatának adott hangot, de kifejtette, hogy az amerikai sajtó szabad és ezért nem áll módjában bármit is tenni. Erre a főtitkár közölte, hogy náluk is szabad a sajtó, de ilyen nem fordulhatna elő, arról ő személyesen gondoskodna. Nem kell magyarázni, hogy a „sajtószabadság” mint fogalom egészen mást jelent Nyugaton, mint Keleten, és ez a mai napig fennáll, mert mi mással lehet megmagyarázni, hogy Moszkvában a nyílt utcán hetente gyilkolnak le újságírókat.

A fenti példák azt jelzik, hogy a különböző kultúrák létezése, illetve az a tény, hogy az emberiség nem egyetlen, egységes kultúrában él, nagyon fontos, sőt mondhatnánk, életbevágóan fontos téma. Ennek ellenére alig figyelnek rá, és a döntéshozók többnyire teljesen figyelmen kívül hagyják. Megkockáztatom, nem is fogják fel fontosságát.

Vegyük a Magyarországi cigánykérdést, ha szabad ezt a szót használnom. A cigányellenességet „rasszizmusnak” nevezik, és természetszerűen elítélik. Pedig nincs semmi másról szó, mint arról, hogy két egymástól elütő kultúra (bármelyik két kultúra) nehezen viseli el egymást. Ugyanis az Ember már csak ilyen.

Feleségemmel egy három-generációs családi házban, de nem közös háztartásban élek 37 éves leányommal, aki adott esetben besétál a mi konyhánkba, felkap egy 2 literes üdítőt és átviszi magához. Ez a családi kultúrába belefér. Ha leányom ugyanezt tenné egy panelházi szomszédjával, az illető tolvajt kiáltana. Ugyanígy tolvajt kiált (na meg büdös cigányt) az a magyar szomszéd, akinek a kertjében lévő barackfáiról a cigányrajkók leszedik a termést. A cigány szülők ezt nemigen értik (vagy csak úgy tesznek). De azért valahol egy kicsit nekik is igazuk van.

Ezzel szemben kicsit sincs igazuk, amikor ötvenen bemennek „látogatni” egyetlen beteget és elképesztő cirkuszt csapnak egy kórházban (ahogy ez a közelmúltban történt). Az, hogy igazuk volt-e vagy sem, teljességgel másodlagos. A magyar cigányság itt él beágyazódva a magyar kultúrába. Nem igaz, hogy ne tudnák, ötvenen nem mehetnek be meglátogatni egyetlen beteget, és nem üvöltözhetnek egy kórházban. Egyszerűen arról volt szó (és sajátos „élősködő” kultúrájuknak ez is szerves része), hogy a magyar kisebbségi politika részükre kedvező változása miatt egyszerűen „vérszemet” kaptak.

A Magyar Alkotmány szerint minden magyar állampolgárnak joga van az emberhez méltó élethez. Helyes! Csakhogy, amikor lemegyek a Nyugati téri aluljáróba, látok néhány szedett-vedett ágyat, amelyeken hajléktalanok emberhez nem méltó módon tengetik életüket. Az „illetékesek” azt állítják, ez még csak nem is a jéghegy csúcsa, mert Budapesten legalább 30.000 hajléktalan él, csak nem látjuk őket. Csoda-e ha egy cigány család úgy gondolja, hogy mielőtt éhen pusztulna, megfogja a szomszéd kakasát és megeszi? Ugyanis a cigány kultúrában az élethez való jog erősebb a kakas birtoklásának jogánál. Tud-e róla, hogy ezt nem tehetné meg? Persze, hogy tud. Csak hát az alternatíva az éhezés, amit nem vállal. Igaza van, miért is vállalná.

Az természetesen egészen más kérdés, hogy a kakas tulajdonosa ezzel nagyon nem ért egyet. De hát a kultúrák ütközése éppen erről szól. Mi tehát a megoldás? Álláspontom szerint akkor járna mindenki a legjobban, ha hatalmi szóval akadályoznák meg a különböző kultúrák keveredését, és mindent megtennének, hogy a már összekeveredett kultúrák közti különbségeket kényszer alkalmazása nélkül megszüntessék. Erre azonban példát nem, csak az ellenkezőjére láthatunk, ami előbb vagy utóbb egész Európát zsongó méhkashoz fogja hasonlóvá tenni, aminek hosszú távú következményeit elképzelni se nagyon merem.

A II. világháború előtt Anglia nagyhatalom volt, amit sikeresen eljátszott, de persze nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy az angol koronához tartozó népek iskoláiban úgy tanították, hogy a Brit Birodalomban sose nyugszik le a Nap. Ez a birodalom, vagy ahogy ők szerették hívni magukat a Commonwealth, {The Commonwealth of Nations, ami a Brit Birodalomból kialakult független államok laza szövetsége}. Kanadától Új-Zélandig terjedt, beleértve a karib-tengeri szigeteket, a brit szigeteket, Dél-Afrikát, Rhodéziát, Indiát, Pakisztánt, Ausztráliát, stb. Nem vitás valamelyik országban a Nap biztos fenn volt az égen. A Commonwealth országaiban élők valamennyien az Angol korona alattvalói voltak, és mint ilyen brit útlevélre voltak jogosultak. Ki is váltották.

A háború után Angliában egy darabig még megmaradt a jegyrendszer (nem azért mondom, nálunk is), de aztán szép lassan konszolidálódni kezdett az angolszász élet. Ekkor aztán, minden különösebb feltűnés nélkül a Nyugat-indiai szigetekről, Indiából, Pakisztánból megindultak a brit alattvalók Anglia felé. Tehették, mert attól a pillanattól kezdve, amikor angol földet ért a lábuk, élvezhették a jóléti állam minden áldását. Tehát: kapták a munkanélküli segélyt, és ha az nem volt elég a megélhetéshez (mert mondjuk jött a családfővel a feleség meg a hat gyerek), akkor kipótolták szociális segéllyel.

Az angol tőkés dörzsölte a markát, a hagyományosan erős szakszervezetekkel rendelkező angol munkás sakkban tartása biztosítva volt. Ugyanis a gyárkapuk előtt hatalmas színes bőrű tömegek várták, hogy átvegyék az angol munkások helyét. Hogy ennek nem lesz jó vége, az borítékolható volt. Hát ez be is jött. A színes és fehér tömegek között hatalmas összecsapásokra került sor. Ez azonban a törvényalkotókat egy cseppet sem érdekelte, hiszen valamennyi (még a munkáspárti honatyák is) képviselő a színes bőrűek beáramlásában volt érdekelt. Ez az elrendezés gyakorlatilag húsz éven át, a hatvanas évek közepéig fennmaradt, és csak akkor kezdtek tenni valami ellene, amikor kiderült, hogy veszélybe került az angol jóléti állam (és úgy mellesleg Nothinghill nevű külvárosban a színes bőrű suhancok, és az angol munkásosztály fiatal tagjai szabályos háborút vívtak egymással). Végre a hülye honatyák számára is kiderült, hogy még a viszonylag gazdag Angliát se lehet megterhelni primitív, de igen jó étvágyú, nincstelen milliókkal.

Ez természetesen nem nevezhető sikertörténetnek, amiből nem is ez a tanulság, hanem az, hogy senki nem tanult belőle.

A Ludwig Erhard {1897-1977, német közgazdász és politikus}. nevéhez fűződő német gazdasági csoda a múlt század ötvenes éveiben jelentős munkaerőhiányt eredményezett. A Német Szövetségi Köztársaságban teljes volt a foglalkoztatott­ság, ami nem nagy öröm a tőkés részére. A gazdasági fellendülés a GDP erőteljes növekedését jelentette, s a munkás a megtermelt javak növekedéséből ki kívánta venni a részét. Magyarul egyre nagyobb fizetést követelt magának. Ekkor a német állam először olasz, majd főleg török vendégmunkásokat toborzott. Nem tanultak az angol példán. Az indok egyszerű, és nem túl átlátszó: „Német munkás nem hajlandó óránként 3 márkáért utcát sepregetni”. A török vendégmunkás természetesen hajlandó volt. Csakhogy a dolognak volt egy aprócska kis szépséghibája.

A török vendégmunkás első fizetéséből vonatjegyet vett a felesége és a gyermekei számára, akik rendre meg is érkeztek az NSzK-ba. Ez azonban egy fokkal rosszabb volt, mint a karib-tengeriek. Ugyanis Anglia elsősorban keresztényeket kapott, illetve hindukat (ami egy békés vallás), és mellesleg valamennyien beszélnek az angolul. Ezzel szemben a törökök muzulmánok, és az iszlám nem pacifizmusáról híres, különben egy árva mukkot se beszéltek németül. Mást ne mondjak, a muzulmán hitre kifejezetten jellemző az agresszív terjeszkedés. Az csak természetes, hogy a németországi törökök megmaradtak hitük mellett.

Ezzel azonban a történetnek még koránt sincs vége. A török családok egészen tisztességesen szaporodtak. Igen ám, de a Németországban született és ott felnőtt gyerekek egyfelől már tökéletesen beszéltek németül, másfelől viszont muzulmánok maradtak. Bizony, bizony. A vallás egy adott kultúra legerősebb továbbvivője. Ha például a romániai románok nem a görögkeleti hitet követték volna a római katolikus helyett, akkor ma már a Székelyföldön néhány öregen kívül aligha beszélne más magyarul. A magyar anyanyelvű papok érdeme, hogy 80 évvel a trianoni diktátum után, még mindig 2 millió magyar ajkú él Romániában. Az anyanyelv megfogó ereje jóval gyengébb a vallásnál. Pontosan ezt sugallja a német példa, ahol ma már milliós tömegek vallják magukat németnek (és természetesen joggal), német az anyanyelvűk (és vagy beszélnek valamicskét törökül vagy nem), de a végsőkig muzulmánok. Kálvin meg forog a sírjában.

Időközben persze napirenden van a német-török „háború”, illetve a keresztény-muzulmán „háború”, hiszen mind a két oldalon németek vannak. A frusztrált „igazi” németek egy kicsit felgyújtják a török leszármazottakat, egy kicsit megölik őket, akik ott ütnek vissza, ahol tudnak. Na most, kinek kellett ez? Aztán persze jön a kioktatás. Tanuljanak meg békésen egymás mellett élni. Ez egy nagyon szép, sőt keresztényi intelem. Csakhogy az Ember nem ilyen fából van faragva. Miért nem mondták ezt a vallásháborúk idején? Pedig akkor nem volt ekkora különbség a hittételek között. Nem mondták, mert nincs értelme. Az európai kultúrában csak odáig tudtunk eljutni, nem kevés felvilágosodás után, hogy a közel azonos tanok megtűrik egymást. A hitélet magánüggyé vált. De ez a tolerancia a muzulmánok körében teljességgel ismeretlen. Angliában például, ahol időközben a muzulmán közösségek is alaposan elszaporodtak (a szintén Commonwealth tag Pakisztán jóvoltából), a mohamedánok kifejezetten harciasokká váltak.

Mindenesetre tudják, hogy mit csinálnak. A végső győzelem számukra biztosított. Hogy miért? A válasz egyszerű. Amíg a képviselők millió dologgal vannak elfoglalva és nem égnek a vágytól, hogy ilyesmivel foglalkozzanak, addig az angliai mohamedánok éjt nappallá téve csak azon törik a fejüket, hogyan lehetne még nagyobb teret hódítani maguk részére. A küzdelem aránytalanul egyoldalú. Vegyünk egy egyszerű szcenáriót. Egy pakisztáni mozlim család vesz egy házat valamelyik peremváros egyik utcájában. A szomszédos házak értéke azonnal a felére esik. Az ok természetesen egyértelmű, nem érdemes kiakadni rajta legyen az igazságos vagy igazságtalan. Az egyed nem számít, a társadalom pedig így működik. Na jó. Most jön a többi mozlim család és immáron fél áron vehetnek házat. Vagyis egy kicsit máris győztek. Aki pedig elveszítette háza értékének a felét, szívhatja a fogát, de ennek ellenére okosan tette, hogy megszabadult a házától. Ugyanis ezt követően az utca házainak az értéke az eredeti érték harmadára, negyedére esik.

{A Le Figaro (2004-06-17.) szerint: Az USA-ban és Kanadában 2050-re az alapítók utódai kisebbségbe kerülnek, Vagyis a népesség 50 százaléknál kisebb részét fogják kitenni. Helyüket arab, afrikai és kelet-ázsiai bevándorlók fogják elfoglalni. [Némi francia csúsztatással] Amit Franciaországban három idegen inváziónak (1870, 1914, 1938) nem sikerült elérni, azt most egy fegyvertelen elözönlés megvalósít. Franciaországban is kisebbségbe kerülnek a franciák, amennyiben a jelenlegi trend folytatódik.

A Népszabadság (2004-07-23.): Kétmillió afrikai a kapuknál. Az olasz belügyminiszter szerint Líbiában, hevenyészett táborokban összezsúfoltan kétmillió afrikai és ázsiai illegális bevándorló várja, hogy az Európai Közösségbe csempésszék őket. Ezek az emberek nem a kontinens legszegényebbjei, mert a csempészéshez össze kellett szedniük 1500-2000 US dollárt.}

Az igazi buli akkor kezdődik, amikor nagyobb tömegben élnek együtt. Első dolguk egy minaret megépítése, ahonnan -hála a modern technikának- a müezzin hangszóróval hívja hittársait az imára, na meg ami még ezen kívül fontos. Viszont ezen meglehetősen hangos kellemetlenkedésükön kívül, számtalan csendes disznóságuk is van. Mivel az angol törvények az állampolgárság elnyeréséhez nem teszik szükségessé az angol nyelv ismeretét, ezek a derék mozlimok semmit sem hajlandók megérteni, ami a számukra kicsit is kellemetlen. Ezért egy viszonylag egyszerű rendőri intézkedést se lehet végrehajtani tolmács segítségének az igénybevétele nélkül. Az eredmény? A rendőr csak akkor intézkedik, ha feltétlenül szükséges. Apróbb kihágások esetén inkább hagyja futni a delikvenst, mert az egyszerűbb. A mozlim Angliában tehát nem másodrangú állampolgár, hanem VIP.A helyi törvényekre pedig nagy ívben tojnak. Nem ritka, hogy fiatal leányaikat „nyaralás” céljából haza viszik valamelyik afrikai faluban, ahol elvégzik rajta a klitorisz kimetszést, aztán visszahozzák Angliába. Hogy ezt a barbár szokást miért teszik? Csak! Azaz van rá más magyarázat is, lásd az alábbi lábjegyzetet {A múlt század hatvanas éveiben valakinek eszébe jutott, hogy kiderítse Európában miért az olaszok és az írek a legprűdebbek (akkor ez még igaz volt). A katolicizmus nem lehet az igazi ok, mert a franciák és az osztrákok is majd tiszta katolikusok. A kinyerési technika nem érdekes, de az eredmény igen. Európából a legtöbb kivándorló ebből a két országból érkezett Amerikába, Ausztráliába, stb. A kivándorlók 90-95 százaléka férfi. Következésképpen ezekben az országokban a vénkisasszonyok aránya a társadalomban jóval meghaladja más országokét. Márpedig a nemi erkölcsök első számú őrei mindenütt a vénkisasszonyok. Nyilván úgy gondolják, ha nekik nem lehetnek osztályrészük a nemi örömök, akkor ne legyen másnak se.}

Beolvadásról, helyi szokások átvételéről, vegyes házasságról szó sem lehet. Ha valamelyik fiatal mozlim leány tévedésből egy angol fiúba szeret bele, akkor egyszerűen „bedrogozzák” és befektetik a család által kijelöl férj mellé. Amikor a lány magához tér, pontosan tudja, mit kell tennie, egyszerűen nem tehet mást, illetve öngyilkos még lehet, ha van hozzá kedve.

Ezzel a horror sztorinak még nincs vége. A népesedési statisztikák előrejelzése szerint 2050-re Anglia lakósságának a fele afro-indiai származású lesz, és természetesen mozlim. Más szavakkal az ezeréves Angliának száz év alatt sikerült elveszítenie az ország felét, ráadásul háború nélkül. Ha ezt Hitler a pokolban megtudja belehal a röhögésbe. Ráadásul a helyi mozlimok ezzel tökéletesen tisztában vannak, és felkészülnek rá. Elkezdődött a romos, üres, használaton kívül álló anglikán templomok bagóért történő felvásárlása. Csak egy előre gyártott minaretet kell hozzáragasztani, és lehet szaporodni tovább.

De nincs megállás! Ezek a folyamatok, mármint a felhozott német és az angol esetek, a szemünk előtt zajlottak, amiből Ausztrália egy cseppet sem tanult. Jegyezzük meg, hogy a múlt század hatvanas éveiben még Ausztráliában tombolt az úgynevezett White Australia Policy, vagyis a „fehér Ausztrália politika”. Színes bőrű nem tehette be a lábát, illetve jöhettek az egyetemekre tanulni, például maláj-ázsiai diákok, de a tanulmányok befejezése után szigorúan vissza kellett menniük. Ha pedig menet közben megházasodtak, akkor vihették magukkal a házastársát is, de maradni nem maradhatott.

Ennek már vége! Anglia után, most már Ausztrália is büszkén hirdeti magáról, hogy múlti-kulturális ország. Legyen nekik! Ez azonban nem akadályozta azt meg, hogy Indonéziában egy felrobbantott szállodában ne lelje halálát száznál több ausztrál vendég. Az indonézek nyilván nem hívei a múlti-kultúrának.

A zsidó-keresztény kultúrkörben élők „hülyesége” egészen megdöbbentő. Statisztikai adatok szerint Kanadában az elmúlt húsz évben a bevándorlók 80 százaléka színes bőrű, elsősorban kínai volt. Ha most ehhez hozzátesszük, hogy a színes bőrűek szaporodási rátája sok esetben háromszorosa a nem színes bőrűekének, akkor számolgatás nélkül is ki lehet jelenteni, hogy Kanada 100 éven belül Anglia sorsára jut.

Nem baj, mondják egyesek. Szépen összekeverednek a kultúrák és kész. Ez is ember, az is ember (ismerősen cseng: legyen a bőre barna vagy fehér). Csakhogy az Ember nem így működik. Sok mindent lehet csinálni, de nem lehet, és nem érdemes hadakozni az emberi természet ellen. Aki erre adja a fejét az egyértelműen kudarcra van ítélve. Nézzünk egy kis történelmi visszatekintést.

Az Amerikai Egyesült Államokban a néger rabszolgákat a polgárháború idején szabadították fel. Ez pedig legalább öt emberöltővel ezelőtt volt. Martin Luther Kinget (akinek ragyogó álmai voltak) {Beszédeit rendszerint „I had a dream” vagyis „álmot láttam” mondattal kezdte}. 1968-ban simán lelőtték, bizonyára az álmai miatt. „Na babám ott aztán álmodozhatsz Isten színe előtt”. Ez se mai történet, legalább egy generációval ezelőtt történt, de nem ez a lényeg. Nézzünk figyelmesen bele egy ma készült amerikai filmbe. A napi munka után hazamegy a néger rendőr, akinek ajtót nyit a –természetesen – szintén néger felesége. A fehér rendőrnek a felesége viszont fehér. Bármelyik filmet nézzük, azt látjuk, hogy a négerek és a fehérek mind a munkahelyen, mind a társaságban szabadon keverednek, de érdekes módon a házastársak mindig azonos színűek. Vajon miért? Mert az amerikai filmet néző amerikai közönség természetellenesnek találná, ha a házastársak vegyesek lennének. Egy ilyen film nem lenne életszerű.

Na jó, mondják kritikusaim. A dolgok lassan haladnak előre, hiszen nézzem meg például, hogy az amerikai külügyminiszter színes bőrű (Colin Powell, aki mellesleg az öbölháború főparancsnoka volt). Ahá, de miért? Mert az amerikai hadseregben a feketék erősen felül reprezentáltak. Ugyanis a hadsereg kifejezetten karriert jelent a nincstelen fekete fiúk részére. (Hát, ha már tömegesen viszik a bőrüket a vásárra az amerikai életforma megőrzésének érdekében, akkor legalább a főparancsnokuk legyen színes bőrű, már csak azért is, mert úgy könnyebb meghalni.)

Időközben 2008. November elején az Amerikai Egyesült Államok népe úgy döntött, hogy a következő elnök színes bőrű lesz, Barack Obama néven. Az egy kicsit gyanús, hogy az amerikai nagytőke több mint 750 millió dollárt adományozott Obama kampányára, és a jobboldali sajtó jelentős része is mellé állt, de ettől a tény még tény maradt. Obama változásokat ígért, és az amerikai nép pedig változásokat akart egy vallási fanatikus és fél hülye elnök után. Igazi változás pedig csak egy igazi színes bőrűtől várható el. Obama még át se vette a hivatalt (2009. Január 20.), december elején az Obama szög már kezdett kibújni a zsákból. Obama a bőrének színe ellenére republikánusabb, mint maga a republikánus elnökjelölt McCain colt. Világpolitikai ambíciói semmivel se térnek el Bushétól.

Jól van, de ebbe csak nem pusztul bele az emberiség? Mert ugye a könyvnek végül is ez a témája. Nem, ebbe nem pusztul bele, de romboló hatása oda vezet, hogy egyszer csak minden felrobban. Ez a felrobbanás pedig már tényleg nagyon veszélyes, ugyanis 1945-óta nagyon nagyot is tudunk robbantani. Végső soron tehát a különböző kultúrákkal az a baj, hogy összekeveredve robbanó elegyet alkotnak. Nézzünk erre példákat!

Abban a magyar községben, ahol nincsenek cigányok, békésen folyik az élet, nincs cirkusz az iskola körül, nincs cirkusz egyes házak eladása és megvétele körül. Ellenben, ahol cigányok is vannak, ott az élet kibillen normális medréből. Ahol csak egy cigány család él (és persze az alkalmazkodik a magyar kultúrához), ott semmi probléma. A probléma akkor kezdődik, amikor többen vannak, és kihívóan gyakorolják saját kultúrájukat.

A Közel Keleten se lenne semmi baj, ha kétezer év után a cionistáknak nem jut eszükbe, hogy végeredményben a Jeruzsálem körüli sivatag az ő hazájuk és egy huszárvágással be lehet telepedni 100 millió arab közé. Több mint ötven éve irtják egymást, és képtelenek megegyezni. Vajon miért? Persze mind a két oldal fel tud sorakoztatni ezer és egy okot, amiknek túlnyomó többsége talán még igaz is. De nem ez a szűnni nem akaró, kölcsönös öldöklés igazi oka. Két arab ország, vagy két európai, már réges-régen megállapodott volna. Az igazi ok az, hogy a két nép két élesen elkülönülő kultúrához tartozik. Megjósolható, hogy soha az életben nem fognak megegyezni. A szembenállás vége – ha egyáltalán lesz vége – az lesz, hogy valamelyik végleg kiirtja a másikat. Különben a küzdelem igen kiegyensúlyozott. Egyik oldalon a rengeteg pénz és tudás, a másik oldalon a megszámlálhatatlan számú ember, és a fanatizmus. A küzdelem meglehetősen kétesélyes. Még az is lehet, hogy ez lesz az egész emberiségnek a végső veszte!

De ne legyünk igazságtalanok. Az pedig végképp hibás lenne, ha Izraelt kiáltanánk ki minden bajok forrásának. Az természetesen megfelel a valóságnak, hogy az állig felfegyverzett izraeli katonák eléggé civilizálatlanul élnek vissza katonai fölényükkel (hogy finoman fejezzem ki magam), de ez nem zsidó specialitás, ez emberi.

Szudánban például éppen a fordítottja történik. Az elarabosodott kormány szabályos népirtást végez a szudáni négerek között. Ki tudja mi az igazi ok? Az lenne az ok, hogy feketék? Az igazi ok természetesen nem az. Valódi ok – mint erről a Víz című fejezetben már volt szó – az, hogy a Szahara évente körülbelül 4-5 kilométert dél felé húzódik. Ez pedig azt jelenti, hogy Szudánban az arab etnikum élettere évente ennyivel csökkenne, ha nem irtanák a négereket. Mennyit? Az iszlám törvénykezés 1983-as bevezetése óta körülbelül 23 milliót. Ez az eset különben plasztikusan aláhúzza azt, amit minduntalan állítok. Amikor nagyon szorul a kapca, a népek egymás torkának ugranak.

Itt Magyarországon viszonylag keveset hallani India és Pakisztán szembenállásáról. Pedig a probléma nem semmi. Évtizedek óta lövik egymást a határ mentén, időnként összehoznak egy kisebb háborút. Kifejezetten a szembenállás miatt váltak atombomba birtokosokká, ami mellesleg nem kis pénzbe került. Na és mi az ok? Persze jön a szöveg, hogy támogatják a gerillákat, meg ez meg az. De az igazi ok máshol keresendő. Pakisztán iszlám, India hindu. A pakisztániak agresszívek, de gyengébbek. Az indiaiak passzív meditálók, de vannak úgy egy milliárdan és jóval erősebbek. A végkimenet? Ki tudja, mivel mind a két helyen van termonukleáris fegyver.

A könyv első kiadásának megjelenése óta újabb fejlemények születtek. Amerika Afganisztánban keresgéli a terroristákat, természetesen megölési szándékkal. Afganisztán pedig határos Pakisztán kietlen, úgynevezett „törzsi területeivel”. Stratégiailag ez az afgán felkelőknek kedvez, akik bázisaikat részben Pakisztán ezen területein helyezik el. A Pakisztáni hadsereg – mint az USA szövetségese – természetesen üldözi az afganisztáni felkelőket (lásd: terroristák), de csak olyan ímmel-ámmal. Hogyan is másképp, amikor ők is muszlimok. Ez az amerikai vezetésnek természetesen nem tetszik. Először próbálták a belpolitikai válsággal küszködő Pakisztániakat jobb belátásra bírni, de azok egymás vezetőinek a kiirtásával voltak elfoglalva. Ekkor Bush elnök a rá jellemző határozottsággal kiadott egy titkos parancsot, hogy csapatai Pakisztán területen belül is végezhetnek hadműveleteket. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy irányítható repülőbombákkal olyan pakisztáni falvakat támadtak meg, ahol értesüléseik szerint Al Kaida vezetők bujkálnak. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy Ali Zuk Mohamed megharagszik a szomszéd faluban élő Zula Huk Kalira, aki történetesen azt a lányt veszi feleségül, akit ő szeretett volna. Ali Zuk Mohamed tehát elmegy a legközelebbi amerikai táborba és bejelenti, hogy legjobb ismeretei szerint az Al Kaida második embere abban a faluban bujkál, ahol a rivális férfi éppen a következő nap tartja az esküvőjét. A pasi bele is kezd az esküvői szertartás lebonyolításába, ami azt jelenti, hogy egy-kétszáz rokon összegyűl ünneplés véget, amit az amerikai megfigyelők csapatösszevonásnak néznek, és már küldik is a szárnyas bombát. Ezek a bombák rendkívül pontosan találnak célba, így aztán az esküvői menetből 70 ember a helyszínen meghal, további 200 pedig megsebesül. Zula Huk Kalira természetesen meghal, de vele hal menyasszonya is, vagyis Ali Zuk Mohamednek továbbra se lesz felesége.

Tudom, hogy ez így viccesnek hangzik, de sajnos ez a teljes valóság. Természetesen lesz olyan olvasom, akit a történet hidegen hagy, mert nem tudja magát azonosítani a pakisztániakkal. Akkor tegyük át magyar vonatkozásba. A délszláv háború alatt Magyarország, mint NATO tag, az USA szövetségese volt. Most képzeljük el, hogy az amerikaiak olyan információt kapnak, hogy az agyon keresett Radován Karadžić a Szeged melletti Mórahalmán bujkál. Odaküldenek egy szárnyas bombát és megcélozzák vele a település közepét. Meghal 70 ember, akik között vagy ott van Karadžić, vagy nincs. Az ártatlan emberek halálát az amerikaiak a háború „sajnálatos járadékának” (colateral demage) tekintik, és a szövetséges státusz számukra az égvilágon semmit se jelent, illetve azt jelenti, hogy azt tesznek velük, amit akarnak.

Amerika, de helyesebb, ha Bush-t írok, mániákusak üldözi a terroristákat. Sajnálatos módon ennek következménye, hogy az USA és UK belehajszolta magát egy minden képzeletet felülmúló háborús bűn sorozatba. A „terrorellenes hadjáratnak” 2 millió ártatlan iraki és afganisztáni halálos áldozata van, amihez sok millió súlyos sebesült és otthonától megfosztott ember társul. Minden egyes áldozat az angolszász demokrácia által indított, törvénytelen háború következménye. És még nagyon messze vagyunk attól, hogy ennek a demokratikus őrjöngésnek vége legyen. Nyilvánvaló, hogy a koalíciós csapatok vezetői az afganisztáni, pakisztáni parasztokat hadműveleti fogyóanyagnak tekintik. Nem csoda, hogy a békés muszlim parasztok tömegesen válnak radikálissá és a demokratikus társadalmak polgárait ők is fogyóanyagnak tekintik.

Az általunk terroristáknak nevezett emberek üzenete világos, csak nem akarjuk megérteni. A muszlim világ nem kér a liberális nyugati demokráciából! Főleg most nem, amikor a kirobbanó világválság egyértelműen bizonyítja, hogy a mindenható szabadpiac elmélete egy katasztrófához vezető zsákutca. Ki kellene már nyílni a szemünknek és észre kellene venni, hogy az arabok és a muszlimok nem kérnek a mi, felsőbbrendűnek hitt életfilozófiánkból. A népeket meg kell hagyni saját kultúrájukba.

Egy-egy nagyobb méretű támadást követően valaki mindig kijelenti, hogy merényletet követteke el a nyugati demokrácia ellen. Talán észre kellene venni, hogy amíg az amerikai NATO csapatok az ártatlan muszlim parasztok életének kioltását a terrorellenes hadjárat sajnálatos velejárójaként kezelik, addig a nyugati országok állampolgárai se követelhetnek maguknak ennél kedvezőbb státuszt a végsőkig frusztrált muszlimoktól. Ha a Nyugat végre felhagyna a világ „demokratizálásával”, a Föld lakói nagyobb biztonságban élhetnének.

A múlti-kulturális álmokat kergetők természetesen egészen másként látják az eseményeket, mint például én, és ragaszkodnak elképzeléseikhez, ami szerint a különböző kultúrák nagyon szépen elférnének egymás mellett, csak hát…. Ezek az emberek valami általam kideríthetetlen okból kifolyólag vagy vakok, vagy a homokba dugják a fejüket, és nem hajlandóak észrevenni a nyilvánvaló valóságot. Addig rendben van, hogy a különböző kultúrába belenőtt emberek békében képesek élni egymás mellett (csak hogy a mondatot folytatni kell): ideig óráig, és amikor eljön a „megfelelő” pillanat a nyilvánvaló összeférhetetlenség kimutatja foga fehérét. Tessék kiértékelni a következő kőkemény tényeket! A felbomlott Jugoszlávia területén békésen éltek egymás mellett: szerbek, horvátok és bosnyákok. Genetikailag mind a három csoport délszláv, ami azt jelenti, hogy a legmodernebb genetikai eszközökkel sem sikerül kimutatni közöttük semmi különbséget. Vagyis ha bármelyik csoportból bárkit kiválasztva annak (mondjuk) hajszálából kiértékelik a teljes genomot {Az ivarsejtek génjeinek az összessége}, abból csak az állapítható meg, hogy tulajdonosa genetikailag a délszlávokra jellemző karakterekkel rendelkezik, de hogy szerb-e horvát-e vagy bosnyák, az nem állapítható meg. Mind a három csoport egyazon nyelvet beszéli, amit anyanyelvének vall és ismer. Lakóhelyeik jelentősen átfedik egymást, majd hogy nem ugyanott laknak. Az egyetlen különbség közöttük, hogy a horvátok katolikusok, és latin betűket használnak, a szerbek pravoszlávok, és cirill betűket használnak, míg a bosnyákok mozlimok. Ez az egyetlen, a múlti-kulturális lovagok szerint jelentéktelen különbség, több százezer életet követelt a kilencvenes években.

Különben a vallások (kultúrák) szembenállása, ellenségeskedése nem új keletű. Ezt mindenki tudja, aki egy kicsit is odafigyelt a történelem órákon. Azonban a múltban tényleges konfliktusra csak egy országon belül, vagy közvetlen szomszédok között került sor. Ma, a globalizáció miatt egészen más a helyzet. A több száz éven át csendben magába forduló iszlám úgy gondolja, hogy az egész világgal le kell számolnia. Nagy hirtelen a Föld túl kicsinek bizonyul 5-6 élesen elkülönülő kultúra számára. Az pedig csak olaj a tűzre, hogy a Nyugat nincs tisztában azzal, hogy már egy ideje benne van az iszlám célkeresztjében. Nem védekezik egyértelműen és félreérthetetlenül. Multi-kultúrával hülyéskedik, és liberális álszemérem mögé bújik, és túlzott mértékben bízik gazdasági és katonai erejében. Rosszul teszi!

A mohamedán – igaz szekuláris – Törökország nem csak bent van a NATO-ban (ahonnan a szovjet konfrontáció megszűnése után ki kellett volna rakni), de aspirál az EU tagságra is, és egyértelműen nem mondják meg nekik, hogy ne tegye. Törökországnak egyszerűen nincs helye a keresztény kultúrára épült nyugati országok között. Ugyanez alapon kellene Romániától is megtagadni az EU taggá válást. A „Similis simili gaudet” {hasonló a hasonlónak örül} által sugallt bölcsesség a romai időktől maradt ránk, élni kellene vele.

Természetesen nem élünk vele, nem vesszük észre a gyülekező viharfelhőket, nem lépünk időben. Mi marad? A civilizációk egymásnak feszülése, akkor és ott, ahol az agresszívabb fél megszabja. Mikor? Neves szakértők, a téma ismerői szerint ez a közeljövőben várható. Az összecsapás elérheti a nukleáris szintet. Vajon miért?

Azért mert a Nyugat a termonukleáris fegyvereiben, mint a legfőbb és végső védelmezőjében bízik. Az iszlám azonban nem hajlandó másodhegedűs lenni a világban. Éppen ezért addig nem nyugszik, amíg nem lesz saját hidrogén­bombája. Amikor aztán megvalósul a mohamedán álom, és valahol a Közel-Keleten valaki birtokolni fogja a nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétát (rajta zöld betűkkel felírva, hogy „Allah akbár”), a végső alternatíva egyértelműen lesz olvasható a nyugati politikusok arcán. Atomháború vagy behódolás. TESSENEK VÁLASZTANI!

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(1724) Titokzatos világ

Tibor bá’ online

Nem fogok kimásolni semmit a saját könyvemből, inkább újrafogalmazok. Megítélésem szerint – és elég sokat foglalkoztam vele – a Világmindenség anyagába, úgy értem az anyagi részecskékbe be van programozva az intelligencia megjelenítése. Ez például megmagyarázná a kvantummechanika egyik nagy talányát, nevezetesen a fény kettős viselkedését. Mint tudott a foton, a fény legkisebb része, hol hullám, hol pedig korpuszkulum. Amikor például egyetlen fotonnak két, egymáshoz nagyon közel létrehozott résen kell átmennie, egyszerre megy át mind a kettőn, mint hullám. Ennek bizonyítéka, hogy önmagával interferenciát hoz létre. Ésszerű sejtésem szerint, ezt azért teszi, mert nem tud dönteni, hogy melyiket válassza. Amikor pedig egy ember figyeli a viselkedését, akkor mint részecske a két rés közül kiválasztja valamelyiket és azon megy át. Az én ésszerű sejtésem szerint, ezt azért teszi, mert ebben az esetben már nem mindegy melyiken megy át, az átjutásnak van tétje, hiszen egy gondolkodó lény figyeli.

Ezzel kapcsolatban vetettem fel a radioaktív izotópokat, amelyek egyike-másika spontán felbomlik. Ennek a bomlásának van egy úgynevezett felezési ideje, ami minden izotópra jellemző. Ez azt jelenti, hogy van egy adott idő, ami alatt egy adott izotópból álló anyagmennyiség fele felbomlik. Ez például a rádium esetében 1800 év. Szemléltetve, 1 g rádium 1800 év alatt elsugározza tömegének a felét, egy újabb 1800 év alatt már csak 0,25 g marad belőle. Hogy ezt a felezési időt az anyag be tudja tartani, ahhoz – szerintem – az atomoknak tudniuk kell egymásról, különben honnan veszi bármelyik atom, hogy mikor kell neki dezintegrálni? Vagyis úgy gondolom, hogy van közöttük valamifajta „összebeszélés”.

Elképzelésemnek van egy nagy hibája, sejteni lehet mögötte egy teremtő isten létezését, akinek konkrét célja lehetett. Ha minden csak úgy magától van – amit sokan állítanak – és a véletlen úgy hozta, hogy kialakult az, amit magunk körül látunk kezdettől létező természeti törvényeknek megfelelően, akkor az anyagi részecskék ilyenfajta „öntudata” nem létezhet. Az izotópok tehát előre meghatározott törvények szerint bomlanak és kész (eddig nem mondtam semmi újat).

Csakhogy nemrég történt egy véletlen felfedezés, amire csak úgy, keresés nélkül rábukkantak. Közismert, hogy valódi randomizált számsor előállítása egyáltalán nem könnyű feladat. A találomra felvett számoknál a „találom”-ot mindig befolyásolja valami. Ennek kiküszöbölése bizonyos erőfeszítést kíván. Az egyik ötlet az volt, hogy radioaktív anyagban bekövetkező spontán atombomlások között eltelt időt mérték, ami nyilvánvalóan találomra történik. Azonban 2006 december 13-án Jere Jenkins atomfizikus a Purue Egyetemen azt tapasztalta, hogy a mangán-54 radioizotóp mintából származó atombomlást jelző kattogások egységnyi időre eső száma változik méghozzá a napkitörések változásának megfelelően. Ráadásul ez a változás éjszaka következett be, ami azt jelenti, hogy ami a változás okozta, az a Föld teljes tömegén áthatott. Feltételezések szerint ez nem lehet más, mint a Naptól származó neutrinók. Na most, a töltés nélküli, rendkívül kis tömeggel bíró részecskék közel fénysebességgel száguldanak és belső tulajdonságaik miatt nem ismernek akadályt. A számítások szerint egy fényév vastagságú ólomtömbön is átjut minden második nautrinó. Vagyis interakcióra egyáltalán nem hajlandó. Akkor pedig hogyan befolyásolja a radioaktív izotópok – mindezidáig konstansnak vélt – bomlási rátáját? A nagy talány így szól: „Hogyan lehetséges, hogy egy interakcióra nem hajlandó részecske megváltoztat olyan valamit, ami megváltozhatatlan?” Még van egy lehetőség, hogy a bomlási rátát befolyásoló „valami” nem neutrinó. Akkor viszont olyasmiről lehet szó, amit még nem ismerünk, de a Nap kibocsátja. Ez aztán még nagyobb talány.

Maradjunk annyiban – a könyvemben is ezt tettem – hogy az anyag hátterében olyan dolgok vannak, amiket nyugodtan nevezhetünk titokzatosnak, és megismerhetetlennek.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(ACs-66) Azok a csodálatos nők – Csöpi

Tibor bá’ csodálatos női

Az egyik konferencia olyan, mint a másik. Rengeteg ember, és még több tolmácsolás. A konferencia szünetében a többi tolmáccsal együtt csoportokban ülünk a büfében, és próbálunk kikapcsolódni. A másik asztalnál három tolmácsnő ül, alig ismerjük őket. Az egyik fekete kisestélyiben feszítő fiatal tolmácsnőről alig tudtam levenni a szemem. Zoli meg is kérdezte,

- Mi van veled?

- Semmi, csak az a nő nagyon emlékeztet valakire - csuklott el kissé a hangom.

- Ki az a valaki? - kíváncsiskodtak a többiek.

- Hosszú történet.

- Sebaj, - válaszolták - van rá egy jó félóránk.

- Na jó, figyeljetek ide! - és mesélni kezdtem. - Az egész úgy kezdődött, ahogy szokott. Délben csengett a telefon, felvettem. Lajos haverom egyből a tárgyra tért, és azt kérdezte tőlem, nincs-e kedvem egy 16 éves csajhoz, akkor azonnal, öt percen belül.

- Lajos, te hülye vagy - mondom neki - telefonon keresztül?

- Dehogy, megadtam a címed, a csaj öt perc múlva nálad van.

- Figyelj már, mi az, hogy 16 éves? Hogy néz ki? Ez egy téboly.

- Idehallgass, most volt nálam, csak 200 forintot kér, hidd el, megéri.

- Lajos! Én még életemben nem fizettem nőért.

- Kétszáz forint nem fizetés. A csajnak nincs állása, az iskolából kimaradt, otthon nem kap enni. Szóval ez nem kurva, csak éppen nincs pénze.

- Jól van, egye fene, úgyis unom ezt a rohadt fordítást, legalább kikapcsolódok egy kicsit. Kétszáz forintért elbeszélgetek vele.

Alig tettem le a kagylót, valaki megnyomta a csengőt. Az ajtóban ott állt egy ázott veréb. Kartonszoknya, kétes tisztaságú póló, fodrászt sosem látott zsíros haj, lerágott körmök, kitaposott cipő, lyukas zokni, zöld, szomorú szemek. Már el is döntöttem, hogy ötszázat adok.

A kislány láthatóan meg volt tőlem illetődve. Reggel a bíróságon kezdtem egy elvesztett polgári perrel, még rajtam volt az ing és a nyakkendő. Róla terjengett az áporodottság, rólam meg az after shave lotion. Elrebegte a nevem, hogy engem keres. - Én vagyok, gyere be.

A tegezésre némi fény villant át a szemén. Így szokták, aki letegezi, azzal nincs baj. Közöltem vele, hogy kétszáz helyett ötszázat adok, de nem 5 percre. Ezt megértette, kettőre várja a galeri, kettőre ott kell lennie a pénzzel, mert Feritől akkora fülest kap, hogy lerepül a feje. Megígértem, kettőre bőven ott lesz.

Érdeklődött, mit csináljon. Neki mindegy, ő mindenre hajlandó, csak mondjam meg. Közöltem vele, hogy csak beszélgetni akarok. Beleegyezett, de hamarosan kiderült, félreértett. Azt hitte, nekem szövegelés nélkül nem megy.

Először bátortalan volt, de fokozatosan lendületet kapott, és egyre beszédesebbé vált, egyre őszintébbek lettek a szavai. Éreztem, a színigazságot hallom.

Csöpi, mert így hívták a kislányt, egy galeri tagja volt, ahol a fiúk délelőtt dolgoztak, a lányok nemigen. Minden nap kettő után találkoztak a Blahán, de a lányoknak ajánlatos volt ott lenni pontban kettőre, vagyis előbb, mint a fiúk. Ha, valamelyik lány, később érkezett, annak hatalmas füles járt. Hogy a lányok mit csinálnak délelőtt, az nem volt érdekes, de legalább annyi pénzt kellett hozniuk, amiből estig fedezni lehetett az olcsó söröket. Este szétszéledés, mert a fiúk hajnalban melózni mentek. Másnap megint kezdődött minden elölről. Ezeket hallván természetesen elképedtem:

- És hogy szerzed meg a kétszáz forintot?

- Hát így - és a csaj közben sokatmondóan maga elé nézett. Törtem a fejem, hogyan tudnék segíteni ennek a szakadt mezei egérnek. Elkezdtem tovább faggatni.

- Lajos azt mondta, kétszázért voltál vele. - erre Csöpi csak bólintott, hogy igen.

- Miért nem kértél tőle kétezret, és akkor tíz napig nyugi van? - Megrántotta a vállát, de nem válaszolt. Türelmesen vártam, aztán végül megszólalt.

- Úgyse adna annyit.

- Ha megfürödnél, szépen kicsinosítanád magad, egészen biztos kapnál kétezret is - erősködtem.

- Nem érdemes - jött az unott válasz.

- Már hogyne lenne érdemes?! - akadékoskodtam. - Mondom, hogy tíz napig nyugi lenne.

- A fenéket! - vetett ellen Csöpi.

- Miért a fenéket?

- Feri úgyis elvenné az egészet, és másnap megint kellene a pénz.

- Mi lenne, ha egyszerűen nem mennél a Blahára?

- Utánam jönnének, és jól elvernének.

- Dehogy, az nem úgy van, hogy Magyarországon csak úgy összevernek valakit. - Erre egy darabig nem válaszolt, majd témát váltott.

- Nincs hozzám kedved?

- Ne izgulj, az ötszázat megkapod.

- Jól van, de mindenki akar valamit.

- Én is akarok, - vallottam be neki - beszélgetni.

- Már beszélgettünk - lamentált Csöpi.

- Azt mondtad, kettőig ráérsz.

- Rá hát.

- Hát akkor háromnegyed kettőig beszélgetünk, megkapod az öt kilót és odaviszlek. Rendben? - kérdeztem.

- Nekem mindegy - jött az egykedvű válasz.

- Hány éves vagy?

- Tizenhat.

- Mikor voltál először valakivel? Tudod, mire gondolok?

- Nem emlékszem.

- De kivel? Arra csak emlékszel?

- Persze, a faterral. - Nehéz volt nem elképedni, de Csöpinek ez nem nagyon tűnt abszurdnak.

- Na jó, akkor mesélj erről.

Csöpi lassan kezdte, rágta a szavakat. Az volt a benyomásom, hogy ezt még senki sem kérdezte tőle, és még senkinek sem mondta el. Szép lassan előbukkantak a részletek, mint egy középkori ásatásnál, csak a fedőréteget kellett eltávolítani.

Udvari szoba-konyha a Baross út egyik mellékutcájában. Részeges papa, részeges mama és három leánytestvér egy rakáson. A konyhában egy kinyitható vaságy, ezen alszik két lány. A szobában egy dupla ágy, ezen alszik papa, mama és egy lány, a legidősebb. Csöpi a középső lány, tisztán hallja, amikor az anyja felpofozza a nővérét, mert nem akar az apja alá feküdni. Később már nem kellett felpofozni.

Egyszer fizetéskor anya-apa tökrészegen jönnek haza. Befekszenek az ágyba, a nővér meg sehol. Egyszer és mindenkorra lelépett. Hajnal felé az anya kijön a konyhába, és Csöpit berángatja az apjához. Minden kezdet nehéz, de aztán megy ez is magától.

Telnek-múlnak a hónapok, Csöpi után a legkisebb lányra is sor kerül. Egyhangúan folyik a családi élet. Egy férfi és három nő. Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.

- Jó kis sztorit szedtél össze - vágott közbe Zoli.

- Várj, még nem tudsz semmit - válaszoltam, de ne szólj bele, mert mindjárt vége az ebédszünetnek és rohanhatunk a tolmácsfülkébe.

- Oké, többé egy szót se szólok. Folytasd.

Felfoghattam volna komikusan is a dolgot, de ahogy ezt a tehetetlen kis mezei egeret néztem, ökölbe szorult a kezem. Aztán meg kíváncsi is voltam, kérdezősködtem tovább.

- A papa melyiketeket szereti a legjobban?

- Egyikünket se - kaptam a félreértésről tanúskodó választ.

- Úgy értem, melyiketekkel szeret legjobban, hát izé, együtt lenni?

- Ja, hát neki mindegy. Csak az kell, hogy a muter előtte buzizzon.

- Mi az, hogy buzizzon?

- Hát szopja a melleimet, meg nyaljon, tudod hol, meg ilyesmi.

- Neked a mamád, akarom mondani a muterod nyal?

- Persze, és az legalább jó.

- Amit a papád, szóval a faterod csinál, az nem jó?

- Az nem annyira.

- És a Ferivel?

- Azzal is szoktam, ha akarja.

- És kivel a legjobb?

- Mindegy - és Csöpi újra megrántotta a vállát.

- És ezek a 200 forintos dolgok, ezek jók?

- Néha igen.

- Mikor jók?

- Ha kedvesek.

De hogy mi számít kedvességnek, azt már nem tudta meghatározni.

- Nyilván, amikor emberszámba vették - szólt közbe Zoli már megint.

- Én is arra gondoltam, - válaszoltam - de szörnyen lehangoló volt, amit Csöpi is észrevett és újra megkérdezte - tényleg nem akarsz semmit?

- Nem, remélem, nem sértelek meg - tettem hozzá sietve.

- Nekem mindegy, de úgy szokták … veled szívesen lennék.

Így mondta „lennék”, valami szikrája tehát még maradt benne az emberi érzéseknek. Tulajdonképpen ez óriási megtiszteltetésnek fogható fel, igaz, nem nekem, az emberségemnek szólt. Megjegyezte, milyen kifejezést használok, és a kedvemért nem használta a dolog vulgáris megfelelőjét.

- Nagyon kedves tőled, Csöpi - válaszoltam - de én nem szoktam, illetve nem így szoktam, bár bevallom, nem élek szűzi életet.

- Ha akarod, lehet ingyen is - folytatta.

Engem meg mellbe vágott a gondolat, hogy szeretne ez a tizenhat éves veréb tartozni valakihez. Mi mással tudna nekem kedveskedni, mint az „ingyenes” menet felajánlásával? Kezdtem magam rosszul érezni, be kellett fejezni a beszélgetést.

- Nézd, Csöpi, itt a pénzed - és ezzel átnyújtottam neki egy ötszázast.

Csöpi egy szót sem szólt, összeszedte magát és megindult az ajtó felé. Én meg követtem. A Blaháig egy szót sem szóltunk egymáshoz. A kocsival megálltam a járda mellett. Csöpi nem szállt ki azonnal, előbb rám nézett és hosszasan rajtam felejtette a szemét, majd egy hirtelen mozdulattal kipördült az ülésből.

- Ennyi? - kérdezte Zoli.

- Nem - válaszoltam, van folytatás is.

Teltek-múltak az évek. Egészen pontosan öt kerek évvel később két angol üzletember volt „rám bízva”, akik a Békében szálltak meg. Nappal tárgyalás, este unalom, ívás, és „de jó lenne egy nő reggelig”, ha már itt kell rohadni Kelet-Európában néhány napot.

Vacsora után a bárpult szomszédságában hárman ültünk egy asztalnál. Tanácsomra rántott borjúlábat rendeltek, de nem ízlett nekik. Na, akkor a rántott hús, azt az angolok is ismerik. Aztán valami ital. Végül az egyikük megszólalt, szerezzek nekik két nőt. Miért én? Szerezzenek maguknak. Ők nem beszélik a nyelvet, a bárpult előtt kakasül három piszok jó csaj, hívjam meg őket egy italra. Mint akinek a fogát húzzák, úgy mentem oda a lányokhoz. Minél közelebb kerültem hozzájuk, annál csinosabbak lettek, és persze annál jobban lehetett rajtuk látni, hogy méregdrága profik.

- Bocsánat, hölgyeim, ott annál az asztalnál az a két angol úr szívesen meghívná önöket egy italra.

- Örömmel - és gyakorlott mosollyal a szájuk szélén egyenként ellibegtek a jelzett asztal felé. Az asztalhoz szinte egyszerre értünk oda, mind a négyen. A két angol felállással üdvözölte az érkező hölgyeket. Bemutatkozás, makogás, rengeteg mosoly. Másodperceken belül öt felől nyaggattak, hogy fordítsam le ezt, azt, amazt.

Hamarosan az egyik angolnak remek ötlete támadt, menjünk fel a szobájába mind a hatan. A nők természetesen mindenben benne voltak. Az egyik egy szalvétára huncutul ráírta a szemceruzájával 200 $ x 3 = 600 $. Oké, oké, mehetünk, jelzik az angolok, de reggelig. A nők összenéztek, reggelig? Újra szalvéta, szemceruza, stb. az eredmény 900 $ és reggelig.

Azért van még egy aprócska bibi - súgtam oda az egyik angolnak a liftben. Bár a dologban én is benne vagyok, szívvel is, lélekkel is, meg még, ami kell, de sajnos az én pénztárcám nem állja az összeget. Sebaj, - mondta az angol - légy az én vendégem. A cég állja a cechet, mindent el lehet számolni, és ugye levonják az adóalapból.

Fenn a lakosztályban hamar párokra szakadtunk. Nem mi választottuk ki őket. Ők csapódtak hozzánk. Nekem egy édes kis szöszi jutott, a legszebb. Olyan édes volt, meg kellett zabálni. Tizennyolc-tizenkilenc lehetett. Igaz, az angolok se panaszkodhattak. A kilencszáz dollár megtette a hatását. Én alig ittam, az angolok segg részegek voltak, nekik megtette a szoba sarka, meg a dupla fotel. Én a kis angyallal átmentem a hálóba és ott is maradtunk reggelig.

Ez az éjszaka fordulókő volt az életemben. Korábban azt hittem a kurvák olyanok, amilyenek, és ez az „amilyen” a legtöbb férfiben - így bennem is - minden személyes tapasztalat nélkül alakul ki. A kis szöszivel az átszeretkezett éjszaka olyan volt, mintha a nászéjszakámat töltöttem volna egy osztrák faluban diákkori szerelmemmel. Egyszerűen csodás! Nem akartam hinni az érzékszerveimnek. Persze a 300 dollár sok pénz, de hogy lehet ilyen aranyosnak lenni akár fél millióért is? Megfoghatatlan rejtély. Vagy talán az angostura bitter-rel meghintett Gordon gin tette volna ezt velem?

Az első aktus után jóleső nyugalom járta át feldúlt testem, miközben a kis szöszi feje a mellemen pihent.

- Tényleg, tündérkém, mi is az igazi neved?

De a kis szöszi nem válaszolt, csak kacarászott és pajkosan harapdálni kezdte a mellkasomból kinőtt szőrszálakat.

- Ne bomolj, na - próbáltam véget vetni a bohókás szőrtelenítésnek - bemutatkozás alatt csak motyogtatok valamit.

A szöszi hirtelen komoly lett, felkönyökölt és hosszasan a szemembe nézett. Engem valami szíven ütött. Ezek a szemek! Ez a szomorú nézés! Ezt már valahonnan ismerem, de nem jutottam messzire gondolataimmal, mert a szöszi megszólalt.

- Ugye, nem ismertél meg? - és hosszasan várta a választ.

- Nem - jött meg nagy nehezen a hangom, ami után hosszú, néma csend következett. Végül ő törte meg a csendet halk, kissé melankolikus hangon.

- Utána hetekig, hónapokig gondoltam rád. Egyszer fel is akartam menni hozzád, csak nem mertem. Mindenkiben téged kerestelek - és ha lehet, még szorosabban bújt hozzám.

Nem folytattuk a beszélgetést, egy újabb viharos szeretkezés következett, de aztán hajnal felé, amikor a másik négy alakot magunk mögött hagyva megszöktünk a nyirkos szürkületben, néhány prózai részlet napvilágot látott a Bimbó úton épülő lakásról, a mesterség közelgő feladásáról, gyerekről, családról és egyebekről.

Huszonegy aprócska éve ellenére Csöpi realista volt. Ígérte, felhív, de sosem jelentkezett többé. Azóta, ha a Bimbó út felé járok, mindig rá gondolok. Vajh’ melyik házban lakhat és van-e már családja?

A múltkoriban arra jártam. Csak úgy a kocsiból egy pillanatra láttam egy helyes kis szőke anyukát, aki csöppsége kezét fogva a közeli óvoda felé tartott. Tudom, hogy őt láttam, csakis őt láthattam.

________________________________________________
________________________________________________
________________________________________________

VM-295 Távközlés/távközlekedés

Tibor bá’ vissza a múltba online

Anyukám – nem, az Auchan-ban – már megnéztem, világoszöld törülköző nincs – más színű is jó? – világoskék van, de 120 centis – tudom, hogy mondtad, de 160 centis nincs – banánt már vettem, képzeld akciós volt – jó, sietek.

Ilyen és ehhez hasonló telefonbeszélgetések egyik felét naponta hallom. Ez a távközlés. Valaki közöl valamit valaki mással tisztes távolságból. A kérdés, van-e rá szükség? Nem valószínű, mert a vezetékes telefonokat semmivel se veszik igénybe gyakrabban, mint 20 évvel korábban. A mobil telefonálás egy mánia. Senki senkivel semmit nem beszél meg, majd ha eszébe jut, vagy aktuálissá válik, mert ott a mobil, amin benyomja a gombot.

Én, amikor reggel elindultam az iskolába, anyámmal közöltem mikorra érek haza, ha iskola után akadt valami programom. Ha elmentem nyaralni, a szüleim pontosan tudták hová megyek, mikor érkezek haza. Ha valami fontos, ismétlem FONTOS dolog történt, akkor elmentem a postára és küldtem egy táviratot. Ha a közlés/bejelentés nem volt igazán megoldás, mert engedélyre/válaszra volt szükségem, akkor szintén elmentem a postára és kértem egy interurbán telefonhívást, és megbeszéltük a témát. Amikor együtt volt a család nem a TV sorozatot néztük hangtalanul, hanem kibeszélgettük magunkat, megbeszéltünk mindent, amire szükségünk volt. Tudtunk egymás dolgairól. Így aztán csak nagyon ritkán lett volna szükség egy ad hoc távközlésre, aminek eszköze a vezetékes telefon volt. A nagyszülőkhöz minden második vasárnap ellátogattunk, ahol beszélgetéssel telt az idő. Mindenki mindent tudott. Ha mégis közbejött valami előre nem látható téma – amire évente ha egyszer sor került, az sok volt – akkor a papa elment a postára és telefonált a lányának, mert nálunk volt a lakásban telefon. Ha a téma nem volt életbevágó, akkor megvárták a következő látogatást.

A távközlés mai értelemben létező korlátozásának voltak sajátosságai. Rokonok, barátok nem telefonáltak, hogy meglátogatnának minket (a Szabadság-hegyen), hanem csak úgy betoppantak, ami nem mindig volt a legjobban időzítve. De, ha már eljöttek, akkor átállítottuk a programunkat.

A mobil telefon elvileg egy igen hasznos találmány, de az alkalmazását az emberiség teljes mértékben elszúrta, ahogy a gépkocsi alkalmazását is. A legtöbb vidéken élő ember 2-300 méteres távolságokra is gépkocsiba száll. Borosjenőn a vasárnapi hangos misére legalább 20 család gépkocsival jön (és parkol a templom előtt), pedig legfeljebb 200 méterre laknak. Nem hiszem, hogy 50 éve befogták volna a lovakat, hogy elmenjenek a templomba.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(1723) Zsákutca

Tibor bá’ online

1956-ról majd egy év múlva, a 60. alkalmából.

Az istenhívők, logikájukat William Paley tiszteletestől származtatják, aki állította, ha a tengerparton találsz egy órát, felveszed, megnézed, és akkor biztos lehetsz benne, hogy azt valaki megalkotta, mert úgy magától a tengerben nem keletkezhetett. Vagyis mindent valakinek, valamikor létre kellett hozni.

Ezzel szemben a „hitetlenek” csodálják a világmindenséget, és arra próbálnak elméleteket kidolgozni, hogy honnan, hogyan jöhetett létre az egész, legfőképpen az élőlények.

A teremtésnek (és ide tartozik az Ősrobbanás is) van egy óriási hibája, ugyanis magában foglal egy megválaszolatlan kérdést: és a teremtőt ki teremtette?

A Világmindenség létrejöttének nagy problémája az, hogy a kezdeti feltételek, a fizika négy alapvető ereje olyan pontos harmóniában van, hogy az aligha lehet véletlen. Köztudott, hogy bármelyik erő értékének a legkisebb megváltozása az egész lét összeomlását eredményezné.

Ennek ellenére, mind a két irányvonal tarthatatlan, mert bárki/bármi hozta létre ezt a hihetetlenül pontos kombinációt, a kérdés megint felmerül, és a bárkit/bármit ki hozta létre?

A honnan van a Világmindenség, honnan van a Lét? – kérdésre egyszerű a válasz, „csak úgy van”. Csak úgy létezik mindenféle cél és szabály nélkül, de érdekes módon a lehető leglogikusabban felépülve. Ugyanis ennek nincs alternatívája, illetve van a „nem lét”, amit úgy kell elképzelni, hogy sehol sincs semmi más, csak semmi. De akkor nyilván nem lenne feltehető a kérdés. A lét csak úgy van, mindig is volt, és mindig is lesz. Egyszerűen azért, mert nem lehet másképp.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1720) Miután ledobták az atombombát

Tibor bá’ online

Amikor radioaktív sugárveszély valószínűsége áll fenn, az emberek rohannak a jódtablettákhoz, mint ellenszerhez. Felmerül a kérdés, van-e ennek értelme. A helyzet az, hogy a radioaktív sugárzás ionizál, amikor behatol egy emberi sejtbe, és megöli azt. Egymagában ez nem túl veszélyes dolog, mert a normál életünk alatt a természetes háttérsugárzás születéstől a halálunkig ér minket. A kérdés csak az, hogy mennyi. Magyarországon a természetes háttérsugárzás értéke kb. 2400 µSv. Na most, ez mi? A radioaktivitást természetesen tudjuk mérni. A méréshez viszont szükség van mértékegységekre is. Hogyan állunk a mértékegységekkel? Kezdetben mindent az akkor már jól ismert rádiumhoz hasonlítottak. Megalkották a kisugárzás, vagyis a radioaktivitás mértékegységét, az 1 Curie-t (Ci), ami másodpercenként 37 milliárd dezintegrációt jelentett, mert egy gramm rádiumban névlegesen ennyi atom bomlik fel egy másodperc alatt. Ez azonban durva egységnek bizonyul, ezért a gyakorlatban az mCi, azaz a millicurie terjedt el. Azután a múlt század derekán kitalálták az „SI” (Systéme Internationale d’Unités) rendszert, ami 1976 óta Magyarországon is kötelező. Így az új megfogalmazás szerint a radioaktivitás egysége az 1 Becquerel (Bq), ami másodpercenként egyetlen dezintegrációt jelent. Ez most meg túl kicsinek bizonyult, ezért a gyakorlatban az ezerszeresét, vagyis az 1 kBq-t használják. A Curie és a Becquerel között az átszámítás 1:37.000.000.000. Most már meg tudjuk mondani, ki tudjuk fejezni, hogy egy sugárforrás milyen mértékben sugároz. Tudnunk kell azonban azt is, hogy a sugárzásból egy adott élőlény (mondjuk az ember) mennyit nyel el. Erre is kellett találni mértékegységet. Régebben a „RAD”-ot használták (Radiation Absorbed Dose). Újabban a „Gray” (Gy) a megfelelő mértékegység. 1 Gy = 1 Joule energia/1 kg anyag. Arról van szó, hogy a radioaktív sugárzás végeredményben energia, és a Gray azt adja meg, hogy mi az arány az anyag és az anyagnak átadott energia között. Ezzel nem lenne semmi baj, ha nem ionizálná azokat az atomokat, amikbe becsapódik és, ha ez az anyag néha nem lenne biológiailag élő. Mert, amennyiben egy ilyen kilónyi anyag történetesen bennünk található, akkor bizony biológiai hatással kell számolni. A fizikusok ezért kitaláltak egy újabb egységet, a Sievert-et (Sv), ami megegyezik a Gray-jel, de figyelembe veszi az embert, mint a sugárzás biológiai elszenvedőjét. Mit jelent ez? Nos, a három különböző sugarat (alfa, béta, gamma) biológiai hatásuknak megfelelően veszi figyelembe, hogy mennyire érzékenyek az egyes emberi szervek, valamint súlyozza azt, hogy a hatás kívülről vagy belülről éri-e az emberi testet. Nem akarom komplikálni a dolgot, ezt úgy kell érteni, hogy elnyelt sugárzásnál a Sievert-et alkalmazzuk emberek esetében, minden más esetben a Gray-t. A két mértékegység értéke különben azonos. Aztán persze kiderült, hogy az egységek kényelmetlenül nagyok, ezért a gyakorlatban a „mSv” és a „µSv” egységeket használják. Most vizsgáljuk meg, a radioaktív sugárzásnak milyen az élettani hatása. Vagyis, mi történik az emberrel radioaktív besugárzás esetében. A radioaktív vagy ionizáló sugárzás hatására az érintett sejtek rendszerint elhalnak, vagy oly módon deformálódnak, hogy évekkel később rákosodáshoz vezetnek. A tapasztalat szerint minél inkább szaporodik egy sejtcsoport, annál érzékenyebb a sugárzásra. Éppen ezért a legkönnyebben elhalóktól haladva az érzékenységi sorrend a következő: őssejtek, vérképzők (lép, csontvelő, limfocita ganglion), ivarmirigy, bőrszövet, bélhártya, kötőszövet, izom- és végül az idegsejtek. Általános tájékoztatásként elmondható, hogy ember esetében a halálos dózis 4000 mSv. Számtalan kísérlet azt mutatta, hogy minél egyszerűbb egy élőlény, annál inkább áll ellen a radioaktív sugárzásnak. Például a rovarok akár százszor nagyobb dózist is kibírnak, mint az ember, a mikrobák pedig még ennél is többet. Csakhogy mi ez a „kibírni”? Elsőnek be kell vezetni a LD50 fogalmat, ami egy angol kifejezés (lethal dose for 50%) rövidítése. Ez akkora dózist jelent, aminek hatására az egy fajhoz tartozók 50 százaléka meghal (50 százaléka viszont életben marad). Ez tehát egy határérték. Ilyen dózis hatására az ember vagy majdnem meghal, vagy éppen hogy nem éli túl. Az LD50-t nem szokták kitenni, de természetszerűen minden adatnál ezt kell érteni. Tehát, az ember számára 3000 mSv a halálos dózis (és most jön az apró betű), abban az esetben, ha ezt egy adagban kapja. Egészen más a helyzet, ha egy ilyen dózist nem egyszerre, hanem mondjuk három év alatt kap meg, napi egy ezrelék formájában. Ilyen esetben a halálos adag az előzőnek a kétszerese. {Ha elveszünk a mértékegységek között, akkor gondoljunk a következő analógiára. Kint vagyunk a szabadban és esik az eső. A lezúduló eső mennyi­ségét Becquerellel, hogy mennyi eső esik ránk, azt Gray-jel, hogy mennyire leszünk nedvesek, azt pedig Sievert-tel mérjük.} De a dolog nem ilyen egyszerű. A halálos dózis természetszerűen megöli az embert, csakhogy ilyenre szert tenni nem lehet, legalább is háború vagy katasztrófa nélkül nem. A nem halálos dózis pedig egy teljes külön történet, mert ilyen esetben nem a sugárzás öl, „mindössze” a hatása. A radioaktív sugárzás ugyanis a sejtekben olyan elváltozást hoz létre, ami évek múltán (mondjuk 3…30 év között) rák kialakulását okozza. De a történetnek még mindig nincs vége, mert nem mondhatjuk, hogy a kis dózis 30 év múltán, a nagy dózis már 3 múlva is okozhat rákot, mert ez csak körülbelül igaz. A rák kifejlődéséhez hajlam is kell, tehát az egyik emberben viszonylag alacsonyabb radioaktív besugárzás után is kifejlődik, míg a másiknál nem. Ezen kívül a rák kialakulását több, egymástól független hatás is előidézheti, amelyek összeadódnak. Vegyünk egy elméleti példát. Egy adott dohányos az adott napi cigaretta elszívása mellett mondjuk 40 év után kapott volna tüdőrákot, de mivel az atomiparban dolgozott, ahol a megengedett heti 50 mR azaz milli-Röntgen (akkor még ebben mérték) sugárdózist is kapott 3 éven át, így a rák 40 helyett 20 év után fejlődött ki.]

Folytatva a jód mizériát, a helyzet a következő. Atomreaktor balesetnél jelentős radioaktív jód kerül a levegőbe, ahonnan lehull, és a növények felszívják. Tudni kell, hogy egy elem radioaktív izotópja vegyi értelemben semmiben se különbözik a közönséges atomtól. Így aztán a radioaktív jód (is) megtalálja útját a mezőgazdasági terményekbe és a legelésző tehenek közbejárásával a tejbe és a tejtermékekbe is. Ezeket elfogyasztva bekerül az emberi szervezetbe és beépül a pajzsmirigybe, mert ez a szervünk imádja a jódot. Így tehát a radioaktív jód bent van a szervezetünkbe, és mint jól nevelt radioaktív izotóphoz illik a felezési idejének megfelelően egy-egy atom felbomlik és kiereszt magából egy ionizáló b-sugarat, ami a környezetében megöl egy sejtet. Természetesen sok jód atom felbomlása sok sejtet öl meg. Mi következik ebből? 1) A radioaktív jód nem kerül be azonnal a szervezetünkbe, csak hetek, de inkább hónapokkal később. Tehát teljesen értelmetlen most elkezdeni zabálni a jódkészítményt. 2) Elkerülhetjük a jód izotópot, ha az élelmiszerünket „tiszta” területről szerezzük be. Tiszta terület pedig az, ahol jelentős mennyiségű radioaktív jód nem jön le az égből. Miért véd meg minket a jód? Azért mert, ha 50-szer több jódot veszünk magunkhoz, mint amennyi jód az élelmiszerünkben van, akkor (ha minden második jód atom radioaktív) A rengeteg jódnak csak tört része kerül be a pajzsmirigybe és annak csak 1 százaléka lesz radioaktív. Sajnos a jódpirulák más radioaktív veszélytől nem óvnak meg. Magyarországon pedig a japán radioaktivitástól nem kell félni, mert tényleg nagyon messze van. Ezen kívül a jódnak két radioaktív izotópja van, a 129 és a 131 atomsúlyú. Az első bomlási felezési ideje 15 millió év, de szerencsére ebből van a sokkal kevesebb. A másodikból több van, de ennek a felezési ideje csak 8 nap. Általános szabály, hogy egy adott radioaktív anyag felezési idejének a nyolcszorosa jelenti azt az időt, ami után a veszély közel nullára redukálódik. Jód 131 esetében ez tehát durván 2 hónap.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(1722) A Józan Ész halála

VIP.38.

A London Times „kegyelet” rovatában megjelent ma egy végső búcsúztatás:

Összegyűltünk ma, hogy meggyászoljunk egy szeretett régi barátunkat a Józan Észt, aki sok-sok éven át volt a társunk……. (folytatás szétküldve)

___________________________________________________

A VIP fordításokat az adományozóknak küldöm szét. Kapcsolat: evatibor#t-online.hu

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1721) Ismerkedjünk meg a Baltic Dry Index-szel

Egy anonim elemző vendégposztja

A gazdaság világában a tőzsdei mutatókon kívül számtalan egyéb felmérés, index létezik melyeket az elemzők figyelemmel kísérnek, hogy ezek alapján hozzák meg a döntéseiket, mozgassanak hatalmas pénzeket. (ilyenek pl. a nagy gazdaságok USA, Németország. Kína, beszerzési indexe, export, import alakulása, beruházások volumene, ipari megrendelések, menedzserek várakozása, hangulata, stb.)

A politikusok és a jelen helyzet minél további fenntartásában érdekelt brókerek, bankárok azonban szinte kizárólag a tőzsde indexet mozgását mutatják be a közvéleménynek. Miért? Mert a 2008-09-es mélypont után a tőzsdék világszerte éveken át szárnyaltak, és még a nyári, kora őszi visszaesések ellenére is, jóval meghaladják a 2008-as tőzsdei buborék alatt elért szinteket. A politikusok mantrája szerint a tőzsde index a gazdaság lázmérője, előre jelzi a várakozásokat, tehát ha jól teljesítenek a tőzsdék, akkor a gazdaságban is minden ok, (igaz csak nem akar jönni az a fránya növekedés, de majd a következő negyedévben….)

Sok évtizededen át valóban ez volt a helyzet. Ha fellendülés, kereslet volt a reálgazdaságban, akkor a cégek növelték az eladásaikat, nőtt a profitjuk, és természetes módon növekedett a kereslet a részvényekre, emelkedtek a tőzsdék. Amikor visszaesés következett be, akkor ugyanez fordítva játszódott le. Azonban 2008 óta ez alapvetően megváltozott. A FED, majd a japán, angol, európai, stb. jegybankok számolatlanul „teremtik a friss pénz” ami valahogy mégse jut el reálgazdaságba. Ellenben a bankok és a pénzpiaci játékosok könnyen hozzáférnek, és mivel legkönnyebben a tőzsdén tudják befektetni, emiatt alakult ki a még nagyobb buborék.

Amióta a tőzsde létezik egészen 2008-ig, ha jó hírek jöttek a reálgazdaságból, akkor emelkedtek a részvények, ha rossz hírek jöttek a cégektől, akkor pedig estek.

Azonban mára az az abszurd helyzet állt elő, hogy a „rossz hír a jó hír, és a jó hír a rossz hír”. Hogy is van ez? Ha rossz hír érkezik a reálgazdaságból, akkor a jegybankok nem hagyhatják abba a pénznyomtatást, tehát a tőzsdézőknek ez jó hír! Ha véletlenül valami jó hír kerül ki a cégektől, akkor megijednek, hogy jön a kamatemelés, vége az ingyen pénznek, tehát ez rossz hír lett a befektetőknek.

Ide jutottunk. Senki se tudja, meddig mehet még ez a játék, de a végtelenségig biztos nem. Nos, próbáljuk megsejteni, hogy mi a helyzet a világgazdaságban, miközben szárnyalnak az indexek. Erre az egyik legegyszerűbb és érthető mutató nem más, mint a Baltic Dry Index

https://en.wikipedia.org/wiki/Baltic_Dry_Index

Ez a grafikon a tengeri szállítmányozás, az áruszállító hajók kihasználtsági fokát, és költségét mutatja. Nevével ellentétben nem csak a Balti tengeren, hanem a világ óceánjain minden, ami nem folyékony áru, nem kőolaj, hanem pl. vasérc, réz, szén, mezőgazdasági termék, konténerek, stb. kereskedelmét mutatja. Amikor világszerte konjunktúra van, nő a fogyasztás, akkor egyre többet termelnek a cégek, egyre több nyersanyagra van szükségük, pörög a tengeri szállítmányozás, tele vannak a hajók, emelkedik ez az index. Amikor nincs több vásárlóerő, már hitelből sem, akkor minden visszaesik, ez a mutató is. Így aki a valóságra kíváncsi, jobban teszi ha a tőzsdék helyett ezt a mutatót kíséri figyelemmel. Íme:

Bár a grafikon magáért beszélt, azért pár dolgot kiemelnék belőle:

1985 óta jegyzik ezeket a számokat, hosszú éveken át végig a 2000 szint alatt maradt,

2003 –tól megduplázódik a volumen, miután Kína aláírta a szabad-kereskedelmi megállapodást, és belépett a világpiacra, elárasztva minden földrészt a termékeivel,

2007. Eufória, a bankok szórják a hitelt, mindenki fogyaszt, mintha nem lenne holnap,
2008. Bár csak szeptemberben dőlt be a Lehmann Brothers, a nemzetközi áru kereskedelem, a reálgazdaság már év eleje óta befékezett, mint azt a drasztikus zuhanás mutatja.

2009-2011. Egy kis vissza kapaszkodás,

2012. Amikor legalább 20 „rendkívüli ülés” volt az Euró megmentésére.

2015. október az index 809 ponton áll, 1986 óta a legalacsonyabb szinten, (úgy hogy közben Kína is itt van) megállt a globális kereskedelem! Senki se fogyaszt! Mindenki eldöntheti, hogy a tőzsdének, a politikusoknak hisz, vagy az áruk, a reál javak szállításából von le következtetéseket.

_________________________________________________________

___________________________________________________
___________________________________________________

(1719) Meddig akarsz élni?

Tibor bá’ online

Húsz éves fiam a Bimbó úton megunta a lassú totyogás, ezért előzés végett átment a szembejövő sávba (egy kanyargós úton), aztán hirtelen jött vele szembe egy nő, aki sikított, és eldobta a kormányt, tenyereit a szeme elé tette. Fiam simán átment oda, ahonnan jött, csak közben volt két kikövezett járda. Az eredmény, apja kölcsön kocsijának lett egy 30 fokos holtjátéka a kormányon. Dádá helyett csak annyit mondtam neki, ha erről nem szokik le, akkor nem lesz hosszú élete. Erre azt válaszolta, hogy nem sokáig akar élni, hanem érdekesen. Na, ez aztán sikerült neki. Ezért teszem fel a kérdést, hogy meddig akarsz élni? Ha érdekesen, és nem érdekel, hogy meddig, akkor ne olvasd tovább, ha sokáig, akkor kigyűjtöttem neked néhány tippet.

Legfontosabb, tudatosan élj. Ezen azt kell érteni, hogy folyamatosan gondolj arra, hogy ez vagy az, amit tenni akarsz előnyös-e neked vagy sem. Magyarul, „ne élj a vakvilágba”.

Barátkozz: Ne zárkózz el az emberektől, légy nyitott és barátkozó. A mogorva emberek hamar halnak.

Válogasd meg a barátaidat: A barátok igen nagy mértékben befolyásolják az életviteledet. Például italozó barátok között, nehéz távol tartani magad az italozástól.

Ne dohányozz: A közvélemény már jó ideje tudja, hogy a dohányzás könnyen tüdőrákhoz vezet. Azt viszont nem tudja, hogy ezen kívül is roppant egészségtelen, számtalan hátránnyal jár. Ha nem is betegít meg, erősen koptatja a szervezetet. Olyan, mintha egy kis Polskival, állandóan padlógázzal közlekednél.

Szundikálj: Tudományos felmérések igazolják, hogy a rendszeres délutáni szundikálásnak kifejezetten jó hatása van az élettartalomra. Aki délutánonként alszik egy órácskát, az tovább él.

Étrend: Nagyon nem mindegy mit eszel. Az egészséges étkezést mindenki ismeri, de csak kevesen tartják be, pedig az eredmény egyértelmű. Aki egészségesen étkezik, az tényleg tovább él.

Házasság: Talán nem fogod elhinni, de a házasélet meghosszabbítja az életet. Még az a házas élet is, ahol gyakran előfordulnak összezendülések. Az okokon lehet töprengeni, de a statisztikát nem érdemes kétségbe vonni, még akkor se, ha ismersz agglegényt, aki 98 évet élt meg.

Testsúly: Elvileg a szervezett azért halmoz fel tartalékot, zsiradék (háj) formájában, hogy kedvezőtlen időben se kelljen azonnal éhen halni. De erre csak barlanglakó korunkban volt szükség. Ma a legtöbb ember azért hízik el, mert többet nassol a kelleténél. Ha erre nem figyelsz, az komoly problémákhoz vezethet, és persze alaposan megrövidíti az életet. Fiataloknál az elhízást kiegyenlíti a szervezet fiatalsága, de ez hamar elmúlik, míg az elhízás megmarad.

Mozgás: Az emberi lét ma már különösebb mozgás nélkül is fenntartható, és sokan fenn is tartják. Csakhogy nem ehhez vagyunk szokva. A kevés fizikai mozgás rövidíti az életet.

Alkohol: Egyszerűen nem igaz, hogy egy pohár bor egészséges. Az alkohol egy gyenge méreg. A legkisebb mennyiség se jó. Amit felhoznak mellette, az igaz, de kiváltható. Például a vörös borban antioxidánsok vannak. Igaz, de benne vannak a szőlőben is. Nem kell hozzá alkohol. Idős korban segíti az emésztést. Ez igaz, mert az alkohol ingerli a gyomor nyálkahártyáját, ami gyomornedv kiváltását okozza. De ezt el lehet érni másképp is, például egy kávéval, vagy savanyúsággal.

Lelki élet: Nem szívesen teszek róla említést, de aki hisz istenben és hetente vesz részt istentiszteletben, az pszichésen kiegyensúlyozottabb, tehát tovább él. Kivétel természetesen van, mert a kiegyensúlyozott pszichéhez nem mindenkinek van szüksége istenre.

Harag: Szakértők megállapítása, hogy a haragtartás hátrányosan hat vissza az egyénre. Haragtartás helyett, lépj át a kiváltó okokon, ne törődj vele, éld a saját életed.

Biztonság: El se hiszed, milyen sok ember életét rövidíti meg a baleset, még akkor is, amikor túléli azt. Az élő szervezet kisebb-nagyobb hibákat kijavít, meggyógyul, de nem felejt, aminek káros hatása akár 30 év múlva is jelentkezhet. Éppen ezért okosan teszed, ha tudatosan törekszel a biztonságra.

Alvás: A rendszeres, kellő mennyiségű alvás alapfontosságú. Ügyelj arra, hogy a napi 8 óra alvásod minden körülmények között meglegyen. Nem halsz bele, ha kevesebbet alszol, de a felmérések igazolják, hogy az alvás minősége és mennyiség kihat az emberi élettartamra.

Stressz, korunk nagy betegsége. Ne stresszelj, hagyd el magad. Semmi se olyan nagyon fontos, mint ahogy vélekedsz róla. Még sose volt úgy, hogy valahogy ne lett volna.

Célkitűzés: Ha valóban sokáig akarsz élni, legyen neki értelme. Ha nincs életcél, akkor az életnek sincs sok értelme. Ki csak úgy vegetál cél nélkül, az nem él sokáig. Sokan már huszonéves korban öngyilkosak lesznek, mert szerencsés helyzetükből kifolyólag minden könnyen az ölükbe pottyant, semmit se kellett megteremteniük.

Egészség: A hosszú élethez természetesen szükség van egészségre, ami elromolhat, ráadásul úgy, hogy észre se veszed. Ne hanyagold el magad, ha nincs semmi panaszod, időnként akkor is vizsgáltasd meg magad mondjuk 50 felett.

Szex: Ezt utoljára hagytam. A gyakori, intenzív szex, lehetőleg az élet végéig nem csak kellemes, de igen aktív élethosszabbító, hogy milyen mechanizmus alapján az nem ismert, de a tényt már többször felmérték.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(436) A hatodik érzékszerv

Tibor bá’ online

Egy cunami érkezése előtt a madarak elrepülnek. Földrengés előtt a kutyák kiszaladnak az épületből. Bankárok eladják a részvényeiket közvetlenül az index zuhanása előtt. Mi ez? Szerencse, védangyalok sugallata, véletlen? Dehogy! Minden egyes esetben a környezet apró, de nem jelentéktelen megváltozása. Piciny árulkodó jel, aminek hatalmas hatása lehet. Állatok esetében velük született adottság. A bankár esetében a sok éves tapasztalat tudat alatti működése. — és neked nincs hatodik érzékszerved? Oda se neki, vegyél egy kutyát és figyeld a viselkedését. Tanuld meg tőle, hogyan kell hallgatni a hatodik érzékszervünkre. Figyeld a társadalmi mozgásokat, ahogy a kutya figyeli a te viselkedésedet. Soha nem fogod megérezni a közelgő földrengést, de ki tudsz magadban fejleszteni egy hatodik érzékszervet a társadalmi események érzékelésére. Meg tudod állapítani, hogy órákon belül a tömeg ellepi a bankokat, hogy kivegye a pénzét.

Vissza a kutyához. A kutya az ember legjobb barátja, de a kutya nem ember, hanem állat. A kutya nem érti az emberi nyelvet, de lesi a gazdája gondolatát. Tudatosan ki akarja találni mit akarsz tőle, mit tegyen. Megtanulja a gazdájának a szokásait. Tudja, ha nyúl a fogas felé, akkor séta következik. Ha délfelé megcsörren a zacskó a kamrában, akkor kutyatáp várható. Ezt kell megtanulni.

Az átlagemberek (főleg a férfiak) nemigen törődnek a környezetükkel. Alig tűnik fel nekik bármi. Ha ezen változtatni tudsz, akkor szép lassan kialakul egy hatodik érzékszerved. Figyeld meg az emberek viselkedését. Ha szerdán felemelik a benzin árát 6 forinttal, akkor kedden este a benzinkutaknál hosszú sorok állnak. Megfordítva, ha a benzinkútnál nagy a tömeg, akkor holnap emelik a benzin árát, csak nem figyeltél a hírekre.

Az előbb azt írtam, hogy „főleg a férfiak”. A nők sokkal figyelmesebbek. Évezredek alatt megtanulták, hogy a legapróbb jeleket is dekódolják, szükségük volt rá. Ez a képességük ma is megvan, de sose fogják neked elárulni, ha nem kérdezel rá, nem kéred ki a segítségét, hogy ha a „női ráérzés”, a „hatodik érzékszerve” súg valamit, akkor közölje veled. Te pedig ne nevesd ki, ne nézd le, hanem foglalkozz vele komolyan. Lehet, hogy téved, de sokkal valószínűbb, hogy „megérzett” valamit, valami szokatlant, valamit aminek nem kellene ott lenni.

Ez az a képesség, ami megtanulható, ha fordítasz rá figyelmet. És, ha észlelsz valami szokatlant, akkor gondolkozz el rajta. A hipermarket polcai mindig teli vannak. Nem véletlenül, erre vannak utasítva a polcfeltöltők. A vevők a teli polcról szeretnek leemelni árut. Ha valami nincs feltöltve, egyre csak fogy, annak kell lenni okának. Péntek délután rendszerint nagy a gépkocsi forgalom. Ha péntek délután van és mérsékelt a forgalom, akkor annak kell lenni okának. Gondolkozz, próbálj rájönni mi van. Még az átkosban, ha pénteken a cukros-polc üres volt az önkiszolgálóban, vasárnap bejelentették, hogy holnaptól drágább lesz a cukor. Vajon honnan tudták előre az emberek? Tapasztalati tény, hogy nem az a fontos, amivel a média eláraszt, hanem az, amit elhallgat. Közbeszúrom: Pár hete az esti TV hírek közúti balesetekkel és apró bűntényekkel van tele a legapróbb részletekig. Valóban hírértékű eseményről nem számolnak be. Mi lehet az oka. A hétvégén hárman haltak meg az M5-ön, de hogy Tunéziában a rendőrség a tüntetők közé lőtt és több, mint 50 halott van, az nem kerül a hírek közé. Miért nem számol be róla a TV? Nem fogok súgni. Gondolkozz el rajta. Én észrevettem a változást, vedd te is észre. Figyelj. Nézd meg mindennap az Interneten a dollár árfolyamát, a forintét, mennyi az arany ára és a nyersolajé. Tedd be a kedvenceid közé azokat a szájtokat, amelyek ilyesmikkel foglalkoznak. Figyeld a hírportálokat, de ügyelj arra, hogy megbízható legyen. Sok az információ, ki kell szűrni a kis értékű szenzációkat. Ne légy közömbös semmi iránt. Érdekeljen minden, de ne tömd magadba az értelmetlen adatokat (hány gólt rúgott múlt héten a Fradi) Ha figyelmes vagy és koncentrálsz előbb vagy utóbb ki fog benned fejlődni egy „hatodik érzékszerv”, aminek belátható időn belül igen nagy hasznát fogod venni.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(ACs-65) Azok a csodálatos nők – A telhetetlenség csúcsa

Tibor bá’ csodálatos női

Egyedül nevelte tizenhat évesen szült lányát, aki éppen most töltötte be a nyolcadik évét, és persze rengetegbe került. A tizenhat évesen szülő nők partnerei nem arról híresek, hogy rohannak fizetni a gyerektartást. Ebben a témában Klaudia sem volt kivétel, fizetése pedig alig biztosított többet, mint a nyomorszint. Ezért aztán, amikor a munkahelyén az egyik háromgyerekes, 48 éves családapa összerúgta a port feleségével, Klaudia gondjaiba vette az élet méregpoharát fenékig kiívó férfit. Zsolt pedig megkönnyebbülve öntötte ki bánatát egyenesen Klaudia ölébe, és persze a 24 év korkülönbség sem volt kutya.

Zsolt nem csak jól keresett, de kellően vagyonos is volt, ráadásul ezermesterféle, akinek családi költségvetése messze jövedelme alatt maradt. Ráadásul nem zárkózott el az elől, hogy Klaudia és Zsuzsika nevű leánya odaköltözzön hozzá, annál is inkább, mert felesége a három gyerekkel együtt átköltözött az egyik háromszobás lakásukba.

Zsolt mint oroszlán harcolt a gyerekekért, de persze nem sok reménnyel, amióta Magyarországon a bírói kar „elnőiesedett” férfiember nemigen nyer gyermekelhelyezési pert. A máskülönben abszolút családcentrikus Zsolt alkalmazkodott a helyzethez, és azzal biztatta magát, hogy máris van egy nevelt lánya, és nem túl idős ahhoz, hogy vállaljanak saját közös gyereket is. Vagyis Klaudiát az első perctől kezdve végleges „megoldásnak” fogta fel, ami ellen az isten lábát éppen megfogó hölgy nem fejtett ki ellenállást, hogy diplomatikusan fejezzem ki magam.

Most következhetne az, hogy „és addig éltek, míg meg nem haltak”, de nem következik. Klaudia valami kideríthetetlen okból kifolyólag nem volt megelégedve életszínvonalának több száz százalékos megemelkedésével. Amiről korábban csak álmodozhatott, nyáron heteken át saját villában nyaralt a Balaton mellett, télen IBUSZ-szal vitethette magát az osztrák Alpokba, a butikból öltözködött a KGST-piac helyett, a saját gépkocsiján járt, stb., stb. Mindez azonban nem nyújtott megelégedettséget. Minden vágya az volt, hogy kikerüljön Ausztráliába.

Zsolt a disszidálásról hallani sem akart, életével tökéletesen meg volt elégedve, fel nem tudta fogni, mi extrát nyújtana neki egy ilyen feleslegesnek vélt „kaland”. A véleménykülönbség miatt a téma nem lett lezárva, havonta elő-előjött. Máskülönben magyar mércével mérve közöttük a harmónia tökéletesnek volt mondható.

Telt, múlt az idő, egy napon Klaudia azzal állt elő, hogy nincs megelégedve az eddig használt fogamzásgátlóval, és át szeretne térni a méhhurokra. Tekintve, hogy ez a történet még a rendszerváltás előtt kezdődött, a megnevesített hurkot a nőgyógyász ajánlatára az NSZK-ból kellett volna beszerezni. Zsolt a nyakát kitörte, hogy valutát szerezzen, hogy rátaláljon arra, aki az NSZK-ba készül, magyarán pénzt, fáradságot nem kímélve beszerezte a kívánt méhhurkot.

A méhhurok sikeres implantálását követő második nap Klaudia és Zsuzsa úgy tűntek el, mint a kámfor. Mindenfajta figyelmeztetés nélkül egyszerűen kiléptek Zsolt életéből.

A következő héten két dolog történt. Klaudia telefonált egy Bécs melletti menekülttáborból, hogy ott vannak, várják az ausztrál befogadást, és Zsolt ne haragudjon, mert ő vele szeretett volna kimenni, de hát ugye… A másik, hogy Zsolt munkahelyén észlelvén az űrt, egy másik ifjú hölgy (plusz egy négyéves fiúgyerek) azonnal az árván maradt férfi megvigasztalásába kezdett, ami idővel egy külön történetté nőtte ki magát, de ezzel most nem foglalkozunk.

Klaudia Bécs mellett több, mint két évig dekkolt, havonta felhívta Zsoltot és panaszkodott, de nem árulta el, hogy tervének véghezviteléhez nyújtott-e segítséget a méhhurok. Egy év után már visszajött volna hozzá, de persze a disszidálás miatt nem tudott. Két év után kikerült Ausztráliába, ahol bőségesen akad megvigasztalásra váró, faképnél hagyott magyar férfi, akik közül némi válogatás után – láss csodát – lehorgonyzott a leggazdagabb mellett. Klaudiának lett saját gépkocsija, butikokban vásárolhatott, nyáron saját tengerparti villában nyaraltak, télen pedig az ausztrál Alpokba jártak síelni. Vagyis minden maradt a régiben, csak itt senki sem beszélt magyarul.

Állapítsuk meg, hogy Klaudia szívós munkával és néhány év ráfordítással elérte azt, ami után vágyódott, de nem érezte magát boldognak, amit persze ő maga jobban tudott, mint a külső megfigyelők. Végül arra jutott, hogy édesanyját ki kellene hozatni, hátha az meghozná a kívánt változást. A ötletet tett követte, és a mama csakhamar megérkezett a sydneyi repülőtérre.

Az ember azt várná, hogy annyi év után a mama és lánya egymás nyakába borul, de nem ez történt. Katóka néni azzal nyitott, hogy milyen szörnyű volt ez az utazás, és már bánja, hogy az ő korában ilyesmire adta a fejét. Klaudia és az inkább Katóka nénihez illő férje összenézett, és egymást túllicitálva állították, hogy milyen istenien fogja magát érezni, csak legyen túl az utazás fáradtságain.

Az csak természetes, hogy a mama részére lánya és veje már előre tervezgettek kellemes programokat, amit aztán Katóka néni szokatlan zordonsága még magasabbra srófolt. Mindjárt másnap elvitték az Operába, amely építészetileg köztudottan világszenzáció. A darabonként száz dollárért megvett jegyekért cserébe a kedves mama első reakciója annak deklarálása volt, hogy ez az épület eddig csak azért nem dőlt össze, mert arra várt, hogy ő bent üljön a harmadik sorban. Az előadás alatt kifogásolta, hogy az Aidát nem olaszul éneklik, majd kifelé jövet közölte, hogy az Andrássy úti Opera előtt hasaló két oroszlán többet ér, mint az egész operaház itt Sydneyben.

Na, jó, makacskodott Klaudia, akkor a hétvégén elmegyünk a Három Nővér sziklaalakzathoz, ott fog csak a mama álla leesni. Katóka néni álla azonban a helyén maradt. Szép-szép itt minden, de a Normafánál azért mégis szebb az erdő.

Hétfőn Klaudia a mamát elvitte a George Streetre, attól már tényleg seggre kell ülnie, de a mama nem ült seggre, helyette előadást tartott, hogy néz ki ma a Váci utca, amit Klaudia el sem tud képzelni.

Klaudia és férje most már csak azért is célul tűzte ki a mama csodálatba ejtését, ezért aztán elhatározták, hogy elviszik az Ayers Rockhoz. A kérdés csak az volt, hogy terepjáróval menjenek-e vagy repülővel. A végén a repülő mellett döntöttek, de a mama kijelentette, hogy akkor sem ül repülőre, ha neki arannyal fizetnek.

Folyt tehát a méta, de hiába, a mamának semmi sem tetszett igazán. A hangulat pedig egyre fagyosabbá vált. A végén a három hónapos vízum ellenére a harminc napot sem várták meg, és „közös elhatározással” Katóka néni egyik reggel ahogy jött, úgy el is ment a British Airways egyik gépével, ahol nem sokkal a felszállás után rosszul lett. Londonba csak a porhüvelye érkezett. Lelke mosolyogva az egekbe szállt, és arra gondolt ennél előkelőbb halál magyar nő részére nem létezik.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

VM-294 Lakásbérlés

Tibor bá’ vissza a múltba online

Most a CHF alapú hitelekkel kapcsolatos botrány nyomán derült ki számomra, hogy van egy új magyar mánia, a lakás birtoklása. A háború előtt csak minimális mennyiségű öröklakás volt a Fővárosban. Ezzel szemben vidéken főleg parasztházak voltak, természetesen magántulajdonban. Budapesten a 1867-es kiegyezés után egymást követve épültek a bérházak, mert a lakbér jövedelmek biztosabbak voltak a tőke után járó kamatnál. Lakó pedig bőségesen akadt. Apám például megszületésem után egészen egyszerűen kitalálta merrefelé akar lakni (Kazinczy utca), ott megállt egy kapualjban és megnézte milyen lakások kiadók a házban és mennyiért. Aztán bement a házmesterhez, aki megmutatta az adott lakást, és megkötötték a szerződést. Hozzá kell tennem, hogy aki 3 nappal elmaradt a lakbérrel, annak a bútorait lehordatták a kapualjba, hogy vigye el valahova.

Az embernek a létfenntartáshoz élelem kell, víz, hajlék és ruha. A hajlék kivételével ezek rövid időn belül beszerezhetők, ha hasznosítani tudja munkáját és tudását. Ez azonban nem érvényes a hajlékra. Míg az élelmedet nem kell egyszerre megvenni 40 évre, a hajlékkal pontosan ez a helyzet, ha birtokolni akarod. A háború előtt, és után, senki nem akart birtokolni, mindenki tökéletesen meg volt elégedve azzal, ha valaki másnak a tulajdonát bérelhette hónapról hónapra. Közben azonban történt egy történelmi átalakulás. Rákosi 1949-ben minden bérházat államosított, miközben a lakók maradtak ott, ahol voltak. Erre azért került sor, mert korábban az emberek a lakhatásra a jövedelmük harmadát, felét költötték. Az államosítás után a kocka megfordult. Bagót kellett fizetni az államnak lakbér címén, viszont a fizetések a felére estek vissza. Rákosi ugyanazt csinálta, amit most Orbán a magánnyugdíj pénztárral. Felmarta a pénzt a jelenben, aminek a visszafizetését áttolta a (távoli) jövőbe. Ugyanis az igen olcsó lakhatásnak volt egy hátulütője, nem jött ki belőle a karbantartás költsége. Ennek volt egyenes következménye a bérházak állagának a folyamatos romlása. Aztán, amikor eltel 40 év, és a fél város lerohadt állapotba került, a csődtömeget az állam átruházta az emberekre, akik piszok olcsón vehették meg azt a lakást, amiben laktak és ezzel nyakukba vették a karbantartási költségeket. Egyszeriben a lakások szabadon lettek adhatok és vehetők, ami 40 éven át tilos volt, és csak különböző kunsztstiklik segítségével lehetett átjátszani mindenki által ismert összegekért. Persze a megvásárlás körülményeit úgy szabályozták, hogy a vétel szinte kötelező volt. Ugyanis, ha a bentlakó nem vette meg, akkor bárki más megvehette, abból pedig a bentlakók – köszönik szépen – nem kértek.

Nem sokkal ezt követve megérkeztünk a rendszerváltáshoz, vagyis kapitalistákká váltunk. Ennek leglátványosabb jele az eszeveszett tempójú építkezés lett, amivel párhuzamosan elterjedt az érzés, miszerint az a biztos, ha tied a lakás. Aztán pedig a gyors tempóban épülő lakóparkok lakásai igen vonzóak voltak. A nagyszülői lakásnyomor helyét megérkezett az unokák luxus lehetősége, ami magával hozta az luxusigényt. Nem lett volna baj, ha a legújabb generáció nem ragaszkodott volna a birtokláshoz. Közszájon járó szöveg volt, hogy az albérleti díj helyett inkább fizetem a részleteket. Persze ehhez nem tartozott megfelelő kalkuláció. De józan ésszel átgondolva, mi is történt?

A lakásbérlésnek jelentős előnyei vannak. Amikor a szüleimnek rosszul ment a dolga, akkor havi 30 pengőért béreltek egy szoba-konyhát. Amikor felvitte az isten a dolgukat, akkor 120 pengőért béreltek egy 3-szóba-cselédszoba összkomfortot. Aki 30 évre vesz egy luxus lakást, és kikalkulálja, hogy a fizetéséből tudja fizetni a részleteket, természetesen a pillanatnyi fizetésére gondol. De ki tudja ezt garantálni 30 évre? Mi van, ha megváltoznak a gazdasági körülmények? Mi van, ha megváltozik a részletfizető egészsége, munkaképessége, ne add isten, elhuny? És akkor még nem beszéltem a CHF alapú lidércnyomásról, se arról, hogy esetleg felbomlik a házasság.

De, tételezzük fel, hogy minden jól megy, egy teljes emberöltő alatt nem áll elő semmi gubanc. Harminc év után az addig tisztességesen, három lakás árát részletben kifizetőnek a lakás tehermentes birtokába kerül, aminek egyetlen egy előnye van, valaki, vagy valakik örökölni fognak. Érdemes ezért felvállalni ekkora kockázatot, ráadásul azoknak, akikért valaha senki se vállalt fel semmilyen kockázatot?

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1718) Vajon a DMT pszichedelikus (tudattágító) hatása alatt álló emberi agyat hatalmába kerítik-e földöntúli lények?

Tibor bá’ online

Többen jelezték, hogy DMT (dimetiltriptamin) szívását követően földöntúli lények uralják az agyukat.

DMT-t a múlt század hetvenes éveiben fedezték fel, de széles népszerűségre sose tett szert. Annak idején üzletemberek drogjának nevezték, mert a déli ebédszünet elején belehelt erős drog hatása az ebédszünet végére megszűnt. Fogyasztói jelezték, hogy ezek a földöntúliak majd minden esetben jelezték jelenlétüket.

Scott McGral cikket írt a Psychology Today folyóiratba, feltárva azt, hogy a DMT alkalmazók földönkívüli intelligenciával ütköznek össze. Ez lenne a kisebb hír, ennél jóval nagyobb, hogy legtöbbjük meg van róla győződve, hogy agyukat a lények ténylegesen elfoglalták, ott vannak élő valóságban.

Strassman, aki az 1990-es években kísérletezett a DMT-vel, azt állítja, hogy egy tisztességes DMT dózis hatására az önkéntesek gyors és mindent elsöprő pszichedelikus hatásról számoltak be, ami alatt nem vettek tudomást a környezetükről és saját testükről, mely hatás körülbelül két perc után tetőzött. A kezdeti roham után a kísérleti alanyok képes volt folyamatosan beszámolni tapasztalatairól, ami általában olyan képzelt kép volt, amit akár nyitott, akár csukott szemmel „láttak”. Ezek igen színes, kaleidoszkópikus, geometriai minták voltak. Azok, akik tovább mentek (a létszám kábé fele) belépett a lét egy úgynevezett „szabad állású” független szintjébe, aminek természete teljesen szokatlan volt. Ezen a szinten találkoztak intelligens „lényekkel”, „idegenekkel”, „segítőkkel”. A leírások szerint ezek a következő formákat vették fel: bohócok, hüllők, sáskák, méhek, pókok, és pálcika lények.

Strassman nem az egyetlen kutató, aki ilyen eredményekről számol be. Terence McKenna pszichológus szintén találkozott ily módon leírt lényekkel, aminek az „önátformáló gépi-törpéknek” nevet adta.

Egy másik leírás szerint a kísérleti alanyok fickándozó manókat láttak, akik többdimenziós térből ki-beugrátak. Mindez oly meggyőző módon, hogy a drog hatásának elmúltával az alanyok meg voltak győződve arról, hogy ebben az állapotban ezek a lényeg ténylegesen uralták tudatukat, valószínűleg azért, mert józan állapotban nem képesek behatolni az emberi agyba.

És akkor megérkezhetünk a halál közeli állapot hallucinációihoz, ahol az élmény átélői szintén meg vannak győződve arról, hogy amit tapasztaltak az valódi volt.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

(1717) Kultúrák óóóh!

Tibor bá’ online

Amióta menekültválság van, mindenki arról beszél, hogy a különböző kultúrák nem kompatibilisek. Miközben 20 éve még úgy tudták, a kultúra azt jelenti, hogy az ember időnkét elmegy egy hangversenyre és már rég elolvasta a Háború és Békét. Szóval a magyar társadalom is fejlődik, bár nem sokat. Most úgy döntöttem, hogy igen szemléletesen bemutatom a magyar és ausztrál „kultúra” közötti különbséget. Az első, a magyar nő vicces bemutatása már legalább 20 éves. Annak idején a munkahelyek iratszekrényeinek oldalára volt kirajzszögezve. Íme:

Miért jobb a sör a nőnél?

A sört egész hónapban élvezheted.

A sör mindig türelmesen vár.

A sörnek nem kell virágot vinni.

A sör nem beszél vissza.

Több sör együtt sem beszél hülyeséget.

A sör olcsóbb.

A sörnek nincs anyja.

A sör nem borul ki, ha nőszagúan jössz haza.

A sörnek sosem fáj a feje.

A sör nem követel egyenlőséget.

A sör mindig nedves.

Na, igen, nagy vonalakban így gondolkodik egy ivarérett magyar férfi, (és nem úgy, ahogy Attila P.V. el akarja hitetni velünk), és ha nyíltan nem, de lelke mélyén egyetért vele. Nincs szándékomban morális oldalról boncolgatni a kérdést, mert nem ez a dolgom, és az nem vezetne sehova. Annak sincs értelme, hogy magadban elkezdj szabadkozni, hogy hát csúnya dolog így vélekedni a nőkről, de ugye te ezzel nem értesz egyet. Ugyanis tagadhatatlan, hogy a széles körben tapasztalható attitűdöt bizony ez jellemzi, és ha te magad nem is értesz vele egyet, ebben a közegben nőttél fel, és ha akartad, ha nem, valami nyomot biztosan hagyott. De most nézzük, mit rajzszegeznek ki az ausztrál férfiak az iratszekrény oldalára (természetesen magyar fordításban)!

A nő és férfi együttélésének szabályai

Ilyen szabályokat kizárólag csak a nők írhatnak elő.

Ezeket a szabályokat a nő bármikor megváltoztathatja, mindenfajta előzetes értesítés nélkül.

Vannak rejtett szabályok is, amelyeket a férfi csak az adott esetben tudhat meg.

A nőnek minden körülmények között igaza van.

Ha mégis előfordul, hogy a nőnek bizonyítottan nincs igaza, akkor az csakis a férfinek felróható félreértésből származhat.

A nő bármiről, bármikor megváltoztathatja álláspontját.

A férfi soha, semmilyen körülmények között, semmiről sem változtathatja meg álláspontját a nő írásba foglalt előzetes hozzájárulása nélkül.

A nőnek jogában áll bármikor, bármiért mérgesnek és feldúltnak lenni.

A férfinek alapvető kötelessége mindig és minden körülmény között higgadtnak és megfontoltnak maradni, kivéve azt az esetet, amikor a nőt ez idegesíti, amikor is a férfinek az elvárt mértékben kell idegesnek és feldúltnak lennie.

A nő nem köteles a férfivel közölni, hogy feldúltnak kívánja-e látni vagy sem.

A férfinek kötelessége a nő gondolatait kitalálni, amennyiben a nő ezt így kívánja, de nem áll jogában azokat kitalálni, ha az a nő részére előnytelen.

A férfinek a szex soha nem juthat eszébe, és nem tehet rá célzást, csak akkor, amikor a nő ezt így kívánja.

Na, ehhez mit szólsz? Nem én találtam ki, az egyik „hátrahagyott” barátom küldte el e-mailben. És azt se feledd, bármely ausztrál nőre rákérdezel, nem fog egyetérteni a fenti „szabályokkal”, de mint a magyar esetben, úgy itt is igaz, olyan közegben nőtt fel, ahol a nők ezt a hozzáállást tömegesen követik.

És akkor rajta, meg lehet vitatni, kinek mi jut eszébe. Figyelem! A fentiek közlése a részemről nem jelent állásfoglalást. 😀

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

(1716) A legegyügyűbb birodalom (The World’s Silliest Empire)

VIP.37.

Ez alkalommal a teljes szöveg publikus

mert annyira jó összefoglaló, hogy nem szabad kihagyni

Szerző: Dmitry Orlov

Nem lehet nem észrevenni, hogy az elmúlt néhány héten a Birodalom egyre együgyűbb. Olyannyira, hogy szerintem kiérdemelte a világ legegyügyűbb birodalom címet. Persze lehet azzal előállni, hogy már eddig is együgyűek voltak, de ami most van, az felér egy kvantumugrással.

Az orbitális együgyűség akkor tört felszínre, amikor Lloyd J. Autin III. tábornok, az Amerikai Egyesült Államok Központi Parancsnokságának feje, kijelentette a Szenátusi Bizottság előtt, hogy az US által kiképzett, kisszámú szíriai harcosok még akcióban vannak. Olyan kisszámú, hogy talán már csak öten vannak. Na most, ezeknek a kiképzése, és felszerelése 500 millió dollárba került. Vagyis harcosonként 100 millióba. Ez persze rendben is lenne, mert a lényeg, hogy a beszállítók biztosítani tudják a hasznukat. Különben ezt az együgyűséget tovább növelte, hogy a fent említett harcosokat az ISIS/ISIL/al Kaida elfogta (bárhogy is nevezzék most magukat), elvették gépkocsijukat és fegyvereiket.

http://cluborlov.blogspot.com

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________

(1715) White lie

Tibor bá’ online

White lie: szó szerint fehér hazugság, vagyis magyarul kegyes hazugság, csakhát elvész a lényeg. A kegyes azt jelenti, hogy a hazudok tekintettel a másikra, ami nem jön ki a fehérből. Szeretném azt írni, hogy „ártatlan” hazugság, de ez se stimmel. Viszont, ha végére értek a felsorolásnak, ki fog derülni miről van szó. A lényeg, hogy egy amerikai szex-magazin szerint létezik 15 olyan átlátszó hazugság, amikkel a nők élnek, a férfiak (na jó, csak a zöldfülű férfiak) be is vesznek. Akkor nézzük őket!

Jól vagyok, nincs semmi bajom. Ezt általában durcásan vágják a férfiak fejéhez, mert be nem vallanák, hogy bosszún jár a fejük.

Rajtam van a piros király. Ezzel a lehetőséggel már tinédzser korban is élnek. Sose felejtem el. Harmadik osztályban amikor a lányoknak volt torna, nekünk lyukasóra volt, de az osztályterem teli volt lányokkal. Egyszer kivágódott az ajtó, ott állt a tornatanárnő és elüvöltötte magát. Én azt nem veszem be, hogy a fél osztály menstruál. Mars le minden lánynak a tornaterembe.

Öt perc alatt kész vagyok. Ezt ők se gondolják komolyan, de komolyan mondják.

A méret egyáltalán nem számít. Ez a legszebb fehér hazugság. Ezt akkor se hidd el, ha 20 év házasság után hallod. A valószínű ok nem annyira a férfi megnyugtatása, mint annak megjátszása, hogy ő bizony nem telhetetlen. Az igaz, hogy az utód nemzésnél a méret nem számít, de itt vége is van a történetnek.

Máskor nem szoktam ilyen dilis lenni. Ne vedd be a szöveget. Lesz még ilyen dilis minden olyan alkalommal, amikor úgy gondolja, hogy a cél eléréséhez ez a legjobb taktika.

Ó, ezt kiárusításon (turkálóban) vettem. Ennek a hazugságnak fő oka, hogy tisztában vannak igényeik tarthatatlanságával, de a tetszeni vágyás mindent elsöpör.

Ő csak egy régi ismerősöm. Ne várd el egy nőtől, hogy feltárja a múltját. Tulajdonképpen érthető, mert mi kényszerítjük őket erre. A férfiak nem veszik jónéven, ha volt elődjük. Nem reális igény, de ilyenek vagyunk.

Te vagy életem legjobb (legjobban dugó) pasija. Tapasztalatból tudják, hogy a férfi önbizalmára ügyelni kell, mert ha elveszik, mindenki rosszul jár.

Mond el, megígérem, nem haragszom meg rád. A tipikus nő önmagáról semmit se árul el, de a férfiről mindent tudni akar. Aztán adott alkalommal ezt a tudást alaposan gyümölcsöztetni tudja.

Majd hívj fel, itt a telefonszámom. A férfiak zöme nem képes elviselni, ha kikosarazzák. Ezt tudva ilyen egyszerű módon iparkodnak megszabadulni tőlünk.

Nem vagyok féltékeny típus. Ez csak duma. A nő alapvetően féltékeny, de nem úgy, mint mi. Nem az a baja, hogy máshol elégülsz ki, az a baja, hogy rajta kívül más is lehet kedvezményezett.

Nem érdekel a múltad. De csak addig nem, amíg fejhető vagy.

Te vagy a második férfi az életemben. Nők számára a szűzhártya egy átok, mert ha nem lenne, akikor minden nőnél te lehetnél az első. Így kénytelen vagy beérni a második hellyel.

Ezt most én fizetem. Ha ezt elhiszed, a csaj többé nem látod. 😀

Nem vagyok becsípve, nem ittam semmit. Ez csak egy tesztelés, mennyire vagy hajlandó elfogadni azt, amit mond.

___________________________________________________
___________________________________________________
_______________________________

(1714) Nem lesz összeomlás, annál sokkal rosszabb jön

Curix vendégposztja

A most már egy ideje Németországban élő Curix rábukkant Michael P. Seiter tőzsdei alkusz elmélkedésére, ami szerint nem túl valószínű, hogy bekövetkezik egy III. világháború, vagy egy gazdasági összeomlást. Ehelyett sokkal inkább egy folytatódó tendencia várható: kevesebb pénz több munkáért, kevesebb szabadság, több önkény. Ez a trend a gazdagokat is utoléri. Senki nem lehet biztos abban, hogy a trend haszonélvezője lesz. Curix annyira érdekesnek és fontosnak tartotta ezt az elképzelést, hogy lefordította magyarra, és közrebocsátotta megvitatás végett. Íme:

Régóta halljuk, hogy küszöbön áll egy mindent elsöprő összeomlás. Annak ellenére, hogy egyik után a másik időpont kerül törlésre, fáradhatatlanul készülnek az előrejelzések a következő apokalipszis várható időpontjáról. Való igaz a körülöttünk fellelhető jelek évek óta egy viharos jövőképet vetítenek előre. Egy összeomlás tulajdonképpen – még ha fájdalmas is – egy logikus és szükséges „nagytakarítás“ lenne, de nem lesz, mert a befolyással bíró szereplők mindent megtesznek a rendszer továbbéléséért. Így aztán minden megy tovább a megszokott kerékvágásban. Egy harmadik világháborúnak számtalan jele van már vagy 70 éve, de az egész emberiséget megsemmisítő borzalmat senki se meri beindítani. Kisebb kiigazítások, történések természetesen elképzelhetőek, mint amilyen például a DM és az € cseréje volt. Nyilván tovább folytatódnak a helyi háborúk is, (bocsánat, úgy értem a demokrácia kiszélesítése 😀 ), mint ahogy azt már az elmúlt 30 évben is láthattuk.

Röviden: minden marad a régiben. Minden megy tovább úgy, ahogy azt az elmúlt 20-30 évben megszokhattuk, mégsem lélegezhetünk fel, mert a következmények rövid és középtávon kedvezőbbek, hosszútávon azonban pusztítóak lesznek.
Az államadósságok továbbra is minden évben emelkedni fognak, az adók szintén tovább emelkednek, a bérek vásárlóereje tovább csökken, a munkanélküliség tovább nő, hogy mindezt kézben tartsák, kialakításra kerül az alacsony bérezésű szektor. Életfontosságú javak, mint élelmiszer, lakásbérlet, energia árak tovább növekednek. Szólás és sajtószabadság további megcsonkítása, a központosítás és a globalizáció tovább építése, személyes szabadság, privát szféra, egyéni jogok további minimalizálása következik be, és a kötelező munkaóra szám megemelése párhuzamosan a szabadidő további csökkentésével.

Magyarul: minden, ami miatt érdemes élni abból egyre kevesebb lesz és egyre drágábban megszerezhető, míg az élet negatív vonatkozásai tovább nőnek erősödnek. Mindez nem egyik napról a másikra történik, hanem fokozatosan és lassan. Elég lassan ahhoz, hogy az embereknek ne tűnjön fel. Alapvetően ez lenne a folytatása annak a trendnek, amit az elmúlt 20 év alatt megéltünk. A folyamat elméleti síkon 30-50 év múlva abban csúcsosodhat ki, hogy tulajdonképpen senkinek nem lesz már semmije. Az emberek nagy tömegei olyan körülmények között fognak élni, mint ahogy azt ma a nagyüzemi állattartásból ismerhetjük, ennek előjelei már felfedezhetőek.

Ilyesmi módon néz majd ki a jövőnk, ha jelen tendenciákat előrevetítjük. Érdemes megemlíteni, hogy ez a folyamat nem csupán az emberek egy kisebb hányadát fogja érinteni, hanem a bolygó lakosságának 99%-t. A közhiedelemmel ellentétben a fent leírt tendencia a gazdagok körében is megfigyelhető, így téves az az elgondolás, hogy ők kizárólag profitálnak ebből a trendből. Ezek mentén a gazdagok 99%-a ugyanerre a sorsra jut, talán némi időbeli késéssel, de nem elkerülve azt.

A nagy összeomlástól való félelem tehát alaptalan, hiszen az lenne a kisebbik rossz és egyben a nagy lehetőség is egy igazságosabb rendszer alapjainak lerakásához.

__________________________________________________
__________________________________________________
______________________________

(ACs-64) Azok a csodálatos nők – Pocsék emlékmegőrző

Tibor bá’ csodálatos női

Pali bácsit hihetetlen keményfából faragták. Megözvegyülésének első napjától kezdve feltalálta magát, így hiányt semmiben sem szenvedett, de hogy Klári nem ült az ablak előtt és nem kötött (csak az isten tudja, hogy mit), az elviselhetetlennek tűnt előtte. Sebaj, gondolta, majd megszokom, de nem szokta meg. Így esett, hogy egy szerdai napon, amikor a magyar hentes leszállította a rendelést, a magyar hentes magyar kifutójával szóba keveredett, és elmondta neki magányosságából fakadó bánatát. A fiú, aki még csak pár hete érkezett Ausztráliába, megígérte neki, hogy segít.

Tíz nappal később Pali bácsi kapott az Óhazából egy nagyméretű borítékot, amelyet egy közvetítő iroda küldött neki, és amelyből női fényképek, és egy szerződéstervezet került elő, valamint egy bankszámlaszám, ahová a szolgáltatás ellenértéke befizetendő. A dolgok nyélbeütése után egy jó tíz évvel fiatalabb hölgy karácsonykor már Sydneyben volt, majd hat hónapon belül megejtették az esküvőt is. Hiába, csak a fiatalok érnek rá, az időseknek minden nap számít!

Magdi viszonylag gyorsan megtanulta, hogy fő funkciója az ablak előtti kötögetés, amit különben szívesen felvállalt, de az egy sima, egy fordított helyett az egy sor kötés, egy sor plafonra bámulást praktizálta. Egyre csak nézte a plafont, és szomorú képpel Petőfi-verseket motyogott. Pali bácsi érezte, hogy ennek nem lesz jó vége, ezért egy terápiás megbeszélést kezdeményezett. Megállapították, hogy Magdi lélekben többet van otthon, mint Sydneyben, és ez így nem maradhat. Ekkor Magdi előállt azzal, hogy van neki Zalában egy harmincéves keresztfia, aki ki szeretne jönni, és ha itt lenne, ő is mindjárt jobban érezné magát.

Az ötletet tett követte, hol volt még az egyéves házassági évforduló, amikor Feri már bőszen lakta az utcára néző kisszobát. A házirend hamar megváltozott, mert a munkát találni képtelen Feri esténként üzleti elképzelésével Pali bácsit zaklatta szüntelen. Végül az öreg úgy gondolta, egyszerűbb, ha ad a fiúnak 10 000 dollárt, aztán érvényesüljön, ahogy tud. Az természetesen borítékolható volt, hogy a tíz rongy hamar elolvad, és Ferinek újabb tervei lesznek.

Az első tízezer dollár Pali bácsitól oly elképesztően könnyen volt leakasztható, hogy a jég hátán is megélni képes fiatal honfitárs vérszemet kapott, már nem csupán kért, követelt. Családi jelenetet családi jelenet követett, már amennyiben ők hárman családnak voltak nevezhetők. A végeredmény minden esetben egy újabb és újabb csekk kitöltése volt.

Közben Pali bácsi szekatúrához nem szokott szervezete a kifáradás jeleit kezdte mutatni. Mire a bankszámla nagyjából kiürült, Pali bácsit kivitték a temetőbe szeretett hitvese, Klári mellé.

A temetés után Magdi és enyhén mohó keresztfia átrendezte a házat, ahonnan minden kacatot és olyan tárgyat kihajítottak, amely a legkisebb mértékben is emlékeztetett Pali bácsira, a vén zsugorira, akitől végre nem kell már több pénzt kikönyörögni. Aztán ketten elkezdték tervezgetni, mit is fognak csinálni, miután eladták a házat és megfelezték a vételárat. A tervezgetésnek még a felénél sem jártak, amikor a halált követő harmincadik napon levelet kaptak egy olyan ügyvédi munkaközösségtől (hogy ennél a magyar kifejezésnél maradjunk), ahol magyar anyanyelvű munkatárs is dolgozott. A levél tartalma a következő volt.

„Tisztelt asszonyom! Kötelességem értesíteni önt arról, hogy a megboldogult halála előtt a saját tulajdonát képező családi házra 700 000 ausztrál dollárt vett fel, mely összeget letétbe helyezett. A letétből az összeget ön, az özvegy, a névre kiállított csekk ellenében 14 napon belül felveheti. Ha ezt 14 napon belül nem teszi meg, úgy a letéti összeg tulajdonjoga a helyi állatmenhelyre száll. A névre szóló csekk megtalálható az örökhagyó családi fényképalbumának belső borítója alatt. Az előzőekben ismertetett, az ügyvédi iroda páncélszekrényében őrzött végrendelkezés az ausztrál jog szerint megtámadhatatlan. Tisztelettel: Dr. X. Y. ügyvéd.”

A levél olvasása után Magdi elsápadt, majd kihullott kezéből az elolvasott szöveg. Ferinek a földről kellett felvenni, hogy átfuthasson a sorokon. Olvasás után felüvöltött – hol az az átkozott fényképalbum? – Hogy hol van? – kérdezte vissza Magdi, miután magához tért – te vitted ki a kukába, te szerencsétlen. Tudod mi történt? – folytatta a most már cseppet sem víg özvegy. – A ház nem a miénk, földönfutókká lettünk, csak az a néhány rongy, ami rajtunk van, csak az a miénk. Éveket vesztegettem el e mellett a nyomorult férfi mellett, és most mehetek vissza Zalába egy huncut vas nélkül, még azt sem tudom, miből fizetem ki a repülőjegyet. – Na várj egy kicsit – üvöltött vissza Feri – nem te mondtad, hogy dobjak ki mindent, ami Pali bácsira emlékeztet. Te egy feltűnően pocsék emlékápoló vagy. Miért nem tudtál várni addig, amíg a kezünkben a pénz? Minden esetre ez a vén fasz alaposan kibaszott veled. Olyan tutyi-mutyinak nézett ki, aztán meg alaposan kijátszott minket.

U.i. Tanuljátok meg, egy örökség csak akkor biztos, amikor már a zsebedben van a lóvé.

___________________________________________________
___________________________________________________
__________________________

VM-293 A tanyán egy T-34

Tibor bá’ vissza a múltba online

Hetente olvasom, hogy a Széll Kálmán tér átalakítása során találtak egy aknát (bombát, gránátot, löveget, ki minek nevezi azt a rozsdás vasdarabot) a lakókat 500 méteres körzetben kiürítették, majd a nevezett valamit a tűzszerészek hatástalanították. Közben mindenki be volt szarva 300 kilométeres körzetben, vagyis határtól-határig. Nem tudom röhögjek-e rajta vagy bosszankodjak. Amit találni szoktak, annak a neve gyalogsági akna, általában 82 mm-es. Ugyanis ebből lőttek ki a legtöbbet. Gyalogsági támadás előtt egy igen egyszerű kilövő szerkezettel indított aknákkal alaposan megszórták a környéket. Nem tudom, hány százalék nem robbant fel, de elég szép számmal lehetett látni szerteszét ezeket a döglött aknákat. Mi, kíváncsi fiúk (én 12 voltam) nem bántunk velük kesztyűs kézzel, ennek ellenére nem tudok olyan esetről, amikor egy ilyen döglött akna felrobbant volna. A hatótávolsága különben se 500 méter, tehát, az egész cirkusz teljességgel felesleges. Amit az alábbi igaz történet is igazol.

1945 márciusába apám részére a helyzet tarthatatlanná vált, mert különböző feljelentések miatt üldözték az oroszok. A feljelentők rendszerint a koncentrációs táborokból visszatért zsidók voltak. A feljelentett személyek pedig olyan polgárok, akiktől feltehetően volt mit zabrálni (aki nem tudja, ez oroszul „lopást” jelent). Mi tehát megindultunk gyalog Kiskunfélegyházára, húzva magunkkal egy kézikocsit, mert Félegyházán volt egy házunk, és ott nem voltak visszatért zsidók.

A 111 km-t három nap alatt tettük meg, azért ilyen gyorsan, mert útközben egy orosz lovas kocsi húzott minket vagy 40 kilométeren át egy üveg pálinkáért. Megérkezésünk után konstatáltuk, hogy a házunkat feltörték, néhány bútort elégettek (a szomszédok szerint orosz katonák) és néhány ruhadarabunkat felfedeztünk a szomszédokon, akik ezt teljes joggal és fesztelenül viselték. Ugyanis mi burzsujoknak számítottunk.

Néhány nappal később a nyári barátaim elárulták, hogy a közelik tanyavilágban van egy kilőtt T-34-es tank. Aztán egyik nap ebéd előtt el is vittek, megmutatták. Hát, nem volt kilőve, csak a lánctalpát robbantották le, és így harcképtelenné vált. Bemásztam, kimásztam, jól körülnéztem. A kilövésre váró ágyúlövegeknek volt bent egy tárolója, ami lemezből kivágott lyukak voltak, amibe aztán be lehetett helyezni a lövegeket. A tározó természetesen teljesen üres volt. A lövegek viszont a tank körül szanaszét hevertek kiherélve. Ez azt jelenti, hogy addig kell a hüvelyben lévő löveget oldal irányban ütögetni, elég kemény ütésekkel, amíg az meg nem lazul, ami után ki lehet húzni a hüvelyből. A jutalom egy nagy rakás „makaróni”. Mi ugyanis így neveztük a zöldes-szürke, kábé 40 cm hosszúra, makaróni formába présel puskaport. Ezt aztán a többi fiúknak el lehetett adni jó pénzért, mert ez a makaróni csodákat tudott. Meg kellett gyújtani az egyik végét (u.i. a puskapor lefojtás nélkül nem robban, hanem ég) még hozzá nem túl nagy sebességgel. Ha most ezt az égő véget eltapostuk, akkor a maradék makaróni nem aludt el, hanem csak füstölt és össze-vissza ugrált, ami jó hecc volt.

Szóval ezeket a lövegeket szétszedegettük puszta szórakozásból, persze a szülők háta mögött, és közben elfelejtettük a környéket kiüríteni 500 méteres körzetben. Ez a szanaszét heverő lőszerek állapota kábé nyár végéig tartott. Szeptemberben találkoztam az osztálytársaimmal, mind életben volt. Az egyik fiúnak egy kézben felrobban kézigránátgyutacs (mint egy petárda) levitte két ujját. Egy másik hülye úgy sütött el egy páncélöklöt, hogy a csövet maga elé tartotta, a végéből kicsapó láng átégette a télikabátját és egy darabot a hasán lévő bőrből is, de röhögve túlélte.

Azt viszont nem tartom okosnak, hogy a tűzszerészek kicsavarják az alaposan berozsdásodott gyújtófejet. Össze kellene ezeket szedni, elszállítani valahová és ott, amikor jó néhány darab összegyűlt, az egészet felrobbantani. A 70 éven át szunnyadó és teljesen átrozsdásodott (legtöbbször gyalogsági akna) aligha robbanna fel a szállítás alatt. A megkísérelt kicsavarozás sokkal veszélyesebb. Viszont ők a szakemberek, és joguk van vásárra vinni a saját bőrüket.

_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________

(1713) Jégtömeg

Tibor bá’ online

Az Antarktiszra imádnak hivatkozni a hivatásos szkeptikusok, akik vagy nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy nem mosható össze a tengeri jég és a szárazföldi jég, mert ugye az Antarktisz egy kontinens. És akkor a részletek.

Az Antarktisz kontinens felett jég terül el, ami évezredek alatt gyűlt össze a ráhullott hóból. Ezzel szemben az Antarktisz körüli tengeren lévő jég a sós vízben keletkezik a téli hónapok alatt, de a nyári hónapok alatt majd teljes mértékben elolvad (lásd az alábbi ábrát, ahol látható mind az Északi-sark, mind pedig a Déli-sark jegének állapota a maximális és minimális helyzetben).

1. Ábra – forrás: National Snow and Ice Data Center

És ez adja a különbséget az északi- és a déli-sark tengeri jég között, mivel az Északi-sark jegének jelentős része megmarad nyár végén is. Aztán pedig a Föld hőenergiájának szempontjából az északi jégtakaró fontosabb, mivel azokon a területeken, ahol elolvad az óceán, jelentős mennyiségű napsugarat kap a vízfelület, amit sokkal kevésbé veri vissza a fényt, mint a jég.

Óvatosan kell bánni az antarktiszi vízfelületén elhelyezkedő jéggel. Jelenleg ez a jégmező növekszik, amit a szkeptikusok felhasználnak annak bizonyítására, hogy szó sincs melegedésről. Ennek a jégnövekedésnek több oka is van. Lássuk őket!

Az Antarktisz felett az ózonszint csökken, ami a sztratoszféra hűlését és erősebb szeleket von maga után, aminek következtében nagyobb vízfelület keletkezik, mint amennyi be tud fagyni.

Az óceánok déli része frissül a nagyobb esők és az Antarktiszról lefolyó olvadék miatt.

Ezek együtt megváltoztatják az óceán vízrétegeinek az összetételét, a meleg és a hideg víz kevésbé tud keveredni, ezért a jégperem kevésbé tud olvadni.

A fentiektől függetlenül az Antarktisz jegének tárgyalásakor nem a jégmező kiterjedésének a mérése a legfontosabb tényező. Az Antarktisz esetén a legfontosabb jégtömeg a Nyugat-Antarktisz, és a Kelet-Antarktisz terület feletti jég. Nézzük, ez hogy alakult!

2. Ábra – forrás: different measurement techniques (Shepherd, 2012)

Az ábra szerint az Antarktisz jégtömeg vesztése kevesebb, mint Grönlandé, de egyértelműen csökken. 1992 és 2011 között 1350 Gt jég olvadt el, ami átlagosan évi 70 Gt-t jelent. Mivel a világtengerek l mm-es szintemelkedéséhez 360 Gt jég elolvadása szükséges, az Antarktisz olvadása évi 0,19 mm-t jelent.

Ez mellett a felső panelon jól látható, hogy az Antarktisz különböző területein az olvadás nem azonos mértékű. A többszörösen leellenőrzött méréstechnikával itt ismerkedhetünk meg.

A klímakutatás itt ismerhető meg

__________________________________________________
__________________________________________________
_____________________________

(1712) A munka és annak értéke

Tibor bá’ online

Az anekdota szerint egy családi ház téli fűtése leáll. A tulajdonos kihívott egy szerelőt, aki hirdette magát a helyi infóújságban. A tulaj a szertelőt levezette a pincébe, aki rövid ideig nézelődött, majd a táskájából elővett egy kalapácsot, kétszer ráütött egy csőszakaszra, amire a fűtés beindult. Nagyszerű-nagyszerű – így a tulaj – és mivel tartozom? Tízezer forint – jött a válasz. Már ne haragudjon – kezdte mondókáját a tulaj – de ezért a két kalapács ütésért tízezret kérni enyhe túlzás. Tévedésben van – válaszolta a szerelő – a kalapács ütésért csak 100 forintot kértem, az a tudás, hogy hová kell ütni a kalapáccsal, az került 9900 forintba.

Magyarországon elharapódzott az a nézet, hogy csak a fizikai munka, amikor folyik rólad az izzadság, az a munka, azt kell megfizetni, minden másért pénzt kérni egyszerű rablás. Nem mindenki ilyen bigott, de valahogy mindenki úgy gondolja, hogy a fizetésnek valamilyen formában tükrözni kell a munkából eredő hasznot. Na, de milyen hasznot?

Fiatal koromban ingatlan ügynök voltam. Vevőket kellett találni egy subdivision-ra, ami azt jelentette, hogy egy hatalmas birtokot, csak mert a tengerparton volt, felosztottak házhelyekre, és azokat árulták mint a leendő üdülőparadicsom majdani épülete alá való blokk. Az értékesítés természetesen részletfizetésre szólt egy, kb. heti minimális fizetésnek megfelelő összeg lefizetése után. Az elrendezés szerint, ha eladtam egy blokkot, a lefizetett beugró az enyém lett, a majdani részletek, pedig a cégé. Egyetlen 10 percig tartó eladásért egy heti munkabért lehetett kapni. Reális volt ez? Ahogy vesszük. A cégnek megérte, de az én tényleges munkám messze túl volt fizetve, minden máshoz viszonyítva. Miért?

Ameddig vissza tudunk menni a múltba, az mindig úgy volt, hogy az értékteremtő (alkalmazott) munkás mindig kevesebbet kapott a munkájáért, mint amennyi értéket teremtett. A kettő közötti különbség volt a tulajdonos/vállalkozó profitja. Ez pedig általánosan elfogadottá vált. Ez az elv azonban nehezen értelmezhető szellemi munka terén. Ha ezt át akarjuk hidalni azzal, hogy egy adott szellemi munkából mennyit lehet profitálni, akkor eljutunk a legtorzabb kapitalista találmányhoz. Egy slágert tartalmazó kislemezből el lehet adni tízmillió példányt, ami iszonyatos pénzt jelent minimális munkáért. Ez aztán eszünkbe juttatja a kommunista jelszó: mindenki szükséglete szerint kap a nagy közös kalapból, és mindenki képességei szerint köteles hozzájárulni a nagy közös kalap feltöltéséhez. Ez azonban csak elvekben hangzik jól, a gyakorlatban kivitelezhetetlen. Az egyed úgy érzi, hogy az ő szerencsés képességeihez senkinek semmi köze. Ő egyszerűen csak tehetségesnek született, az ebből származó előnyök kizárólag öt illetik. Ha a hatalom ezen változtatni akar, akkor az érintett a tehetségét a sutba dobja. A tehetséget tehát meg kell fizetni.

Most már csak azt kell meghatározni, mi a tehetség. Alkotások esetében ez könnyű, de például egy vállalkozás vezetése esetében a tehetség már nem határozható meg ilyen könnyen. Ebből származnak az iszonyatos túlfizetések, amire elsősorban a bankszektorban kerül sor, de más vállalkozásoknál se ritka. Egy-egy olyan konszern, mint például a VW, csillagászati összegeket fizet vezetőinek. A mechanizmus ugyanaz, mint a parlamenti képviselők esetében. Megszavazzák önmaguknak az újabb és újabb fizetésemeléseket.

U.i. Nem volt szándékom egy mindent elrendező posztot írni, mert ez a téma annyira életbevágó, hogy mindenki kizárólag a saját oldaláról látja a dolgot.

_________________________________________________
_________________________________________________
______________________________

(1711) A brit SAS alakulat

Szíriában a brit SAS (különleges) alakulat harcol Asszad ellen ISIS felkelőknek öltözve

________________________________________________

Az eredeti cikk teljes VIP fordítását E-mailben küldöm el azoknak, akik adományaikkal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Kapcsolat: evatibor#t-online.hu

___________________________________________________

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________

Szolgálati közlemény

A közelmúltban volt olyan adakozó, akit nem

tudtam azonosítani. Kérlek add meg az E-mail

címedet. evatibor#t-online.hu-ra

___________________________________________________
___________________________________________________
________________________________

(1710) Leállt-e a melegedés?

Tibor bá’ online

Talán kezdjük azzal, hogy én nem fogadom el az állítást, miszerint a globális felmelegedés 1998 környékén leállt volna. Ehelyett úgy gondolom, hogy hozzáértő egyedek „bizonyították”, hogy a felmelegedés leállt, stagnált, szóval nem melegszik a Föld tovább.

Nem kell senkitől se kölcsönöznöm ötleteket, magamtól is tudom, hogy egy időben a 2005-ős év volt „minden idők” legmelegebbje. Ezt a dicsőséget aztán átvette 2014, majd most a 2015 a következő jelölt. A szakemberek szerint egészen biztos melegebb lesz, mint 2014. Ráadásul a nyakunkon van egy (jelek szerint) igen erős El Nino jelenség, amit mi itt Magyarországon télen és jövő nyáron fogunk érzékelni. Viszont logikus lenne azt állítani, hogy leállt a felmelegedés, amikor egymást követik a rekordévek?

Ezen kívül a szakemberek rámutatnak, hogy az óceánok felmelegedése szintén rekordértékű (az utóbbi 10 évben az óceánok hőmennyisége megduplázódott éspedig 2×10²³ Joule-ra). Végül pedig a jegek olvadása folytatódik. Mindez azonban nem elég, további bizonyítékokat követelnek a szkeptikusok, akik hiatus-t (hézag) emlegetnek. Érdemes megemlíteni egy augusztus 3-án megjelent cíkket a Guardien-ben, melyben átnézték a feljegyzett hőmérsékleteket, és nem találtak statisztikailag szignifikáns csökkenést.

Aztán pedig a Bulletin of the American Meteorological Society nevű havi folyóiratban megjelent egy másik cikk három kutató tollából {Stephan Lewandowsky (University of Western Australia), James S. Risbey (CSIRO – Tasmania), Naomi Oreskes (Harvard University)} a következő cím alatt: „The “Pause” in Global Warming: Turning a Routine Fluctuation into a Problem for Science”. Ahogy a cím is utal rá kutatták a „szünetelés” vagy „hiátus” létezését. Azt találták, hogy az adatokban nem lelhető fel „szünetelés”. Viszont észleltek részrehajlásokat a méréseknél, ami aztán lassulást sugallt. Viszont a részrehajlások megszüntetésével a lassulás megszűnt.

Az egész oda bomlik le, hogy ki a fenének higgyünk? Az világos, miből ered a probléma. Egyszerű szavakkal. Ha az idei év melegebb, mint a tavalyi, az lehet a globális felmelegedés miatt, de lehet pusztán egy kilengés, aztán a következő év megint hűvösebb lesz. Szóval mi a helyzet?

A kutatók 1970-től felosztották az időt 3 x 15 évre. Az egyes periódusokat átlagolták, és ezeket az átlagokat mérték össze. Egyértelmű volt a növekedés, vagyis a melegedés. De mivel el akarták kerülni a részlehajlás vádját a kigyűjtött adatokat (15 éves csoportosítás nélkül) átadták közgazdáknak és arra kérték őket, állapítsák meg, hogy számításaik szerint van-e mezőgazdasági termelésnövekedés, vagyis nem az időjárásról és melegedésről kérdezték őket. A közgazdászok kivétel nélkül valamennyien azt állították, hogy a megkapott termelési adatok (hőmérséklet) alapján egyértelműen megállapítható, hogy bár a termelési körülmények hektikusak, egyértelmű növekedéssel állunk szemben.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________

(1709) Ilyen még nem volt

Tibor bá’ online

Olyan még nem volt, hogy az INDEX-ből egy az egyben átvegyek egy cikket. Most ez történik (igaz az INDEX felkért a terjesztésre). Miért? Mert a megfogalmazás és a felvetett ötlet egyedülálló. Megérdemli, hogy kitárgyaljuk. Tényleg, hogy futhat el így a ló egy különben értelmes emberrel? Tényleg lehet-e, lesz-e ennek (politikai és más) következménye?

___________________________________________________

Biszku Bélaként bíróság előtt végzi Orbán?

Dübörög a figyelemelterelés a fideszes botrányokról. Cirkusz és kenyér kell a népnek – mondták a bölcs rómaiak. A legelvakultabb Fidesz-híveken kívül mára mindenki előtt világos, hogy Orbán Viktor nem fogja öt kenyérrel és két hallal jóllakatni a népét, marad hát a cirkusz. (Az úgyis mindig jobban ment.)

A cirkuszcsinálás jegyében Orbánék háborút indítottak a kommunista rezsim tisztségviselői ellen, legelsősorban a tényleg sötét figura Biszku Béla ellen. Hiába, nincs szebb az utólagos antikommunizmusnál.

Biszku megkésett üldözéséhez az ötletet alighanem Novák Tamás és Skrabski Fruzsina heccfilmje adta – a derék tényfeltáró jobboldali ifjak halált megvető bátorsággal mentek neki a Fidesz százmilliárdos nagyságrendű korrupciós ügyeinek, a súlyosan beteg, kilencvenéves aggastyánnak.

A vérszagot mindig jól érző fideszes kopók hamar rájöttek: le lehet még húzni pár bőrt Biszkuról, addig sem az ország jelen idejű intézményes szétlopásáról folyik a beszéd.

Tavaly májusban sikerült is nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélni Biszkut „emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett” miatt. A Fővárosi Ítélőtábla azonban idén júniusban másodfokon hatályon kívül helyezte az ítéletet.

A per most első fokon újrakezdődött. Az eljárás legfontosabb kérdése, hogy Biszku egykori belügyminiszterként mennyire tehető felelőssé az 1956-os forradalom utáni sortüzekért.

Zinner Tibor jogtörténész és Horváth Miklós hadtörténész a tárgyaláson leszögezte: nincs olyan dokumentum, amely azt támasztaná alá, hogy Biszku közvetlenül részese lett volna a tűzparancshoz vezető döntéseknek.

Hozzátették viszont, hogy a diktatúra működését ismerve erre nem is volt szükség, a karhatalom parancsnokai pontosan tudták, hogy mi a dolguk, mit vár el tőlük a hatalom. Ízleljük meg még egyszer ezt a mondatot: a karhatalom parancsnokai pontosan tudták, hogy mi a dolguk, mit vár el tőlük a hatalom.

És akkor ezen a ponton egy huszárvágással térjünk vissza a jelenbe.

Adott-e Orbán utasítást, hogy az évi 80 milliárd adóforintból működő köztévé a legdurvább, legbenyalósabb Fidesz-propagandát nyomja nullahuszonnégyben? Lehet, hogy nem, de a rezsim katonái pontosan tudták, mit vár el tőlük a hatalom.

Adott-e utasítást Orbán, hogy 4 éven keresztül közbeszerzés címén Simicska Lajos cégéhez vándoroljanak százmilliárdos vagyonok, többek között csak 2013-ban 432 milliárd forint? Lehet, hogy nem, de a rezsim katonái pontosan tudták, mit vár el tőlük a hatalom.

Adott-e utasítást Orbán, hogy világnézeti okokra hivatkozva előbb bezárják a kaszinókat, majd újraosszák a piacot, immár Andy Vajna zsebébe tömve sokmilliárdos adókedvezményt és garantált nyereséget? Lehet, hogy nem, de a rezsim katonái pontosan tudták, mit vár el tőlük a hatalom.

Adott-e utasítást Orbán, hogy saját lábán álló veje, Tiborc István cége nyerjen minden fideszes önkormányzat közvilágítási pályázatán? Lehet, hogy nem, de a rezsim katonái pontosan tudták, mit vár el tőlük a hatalom.

Adott-e utasítást Orbán, hogy a felcsúti polgármestert 5 év leforgása alatt gázszerelőből a 100 leggazdagabb magyar egyikévé kell hizlalni állami pályázatokkal és közbeszerzésekkel? Lehet, hogy nem, de a rezsim katonái pontosan tudták, mit vár el tőlük a hatalom.

Kell-e folytatnunk? Ha a fenti érv elégséges ahhoz, hogy valakit perbe fogjanak és éveken keresztül bíróság elé citáljanak, akkor Orbán Viktorra és bűntársaira egy kormányváltás után nagyon-nagyon sötét jövő vár. Mert a cirkusszal csak ideig-óráig lehet tátva hagyni az emberek száját. Azt a szájat előbb-utóbb meg is kell majd etetni.

Az ország maffiamódszerekkel való kirablása miatti frusztráció egyre csak fokozódik. Ahogy a pórnép megunja a sokadik cirkuszelőadást, ahogy a négymillió szegény megtanulja megszervezni magát, ahogy a híradók bemutatják az újabb 35 éves zseléfejű államtitkárok százmilliós palotáit - az elszámoltatás iránti igény nőttön csak nőni fog.

Ha valaha lesz igazságtétel ebben a bús országban, akkor Orbánra és a főkolomposokra könnyen egy hűvös magáncella és teljes vagyonelkobzás várhat. És akkor majd mindegyiküknek pontosan annyija lesz, amennyit ér.

___________________________________________________
___________________________________________________
_______________________

(ACs-63) Azok a csodálatos nők – Repül az idő?

Tibor bá’ csodálatos női

Kozma Ildikó 1955-ben érettségizett, majd egy évet dolgozott a Rákospalotai Habselyemgyárban, és akkor jött 56. A szülők lányukat itthon akarták tartani, de Ildikó mindig is vállalkozó szellemű volt, tehát ment. 1957 nyarán (persze ott akkor tél van) már Sydneyben volt található, de valami magyar protekció segítségével nem egy mocskos gyárban kellett dolgoznia, hanem egy jómódú családnál volt bentlakó gyerekfelügyelő. A megállapodás szerint normális heti fizetés kapott, de ezzel megegyező összeget beraktak egy bankszámlára, amihez 10 év után hozzáférhetett volna, ha addig töretlenül felügyelt volna két gyerekre. Ez mellett a vasárnap délutánjai szabadok voltak, valamint hetente két estére is szabaddá vált a gyerekek lefektetése után.

Ildikó már közel két évet lenyomott, amikor a szokásos vasárnap délutáni időtöltése alatt „esemény” történt. A Sydney közepén elhelyezkedő Hyde Park-ban ült egy padon és (mi mást) Ady összes verseit olvasgatta, amikor megállt előtte egy ötvenes, enyhén (nem a mai mérce szerint) elhízott, kissé kopasz férfi és megkérdezte

• Magyarnak tetszik lenni?
• Nem nagyon tetszik, de az vagyok.
• Na, nem olyan nagyon rossz dolog az, különben én is szeretem Ady-t.

Szó szót követet, mígnem kiderült, hogy a pasi a háború előtt ment ki Ausztráliába, és most van neki egy kötöttáru konfekciós üzeme, Ildikó pedig – mint tudjuk – kötöttárugyárban dolgozott.

• Hát akkor mi szakmabeliek vagyunk.
• Ezek szerint.
• Ma ugyan az üzem be van zárva, de szívesen megmutatnám.
• Én viszont nem nagyon rajongok a gyárlátogatásért, mert láttam belőle eleget.
• Kár, mert gyönyörű termékeink vannak. Tudja mit, jöjjön el a gyárba, itt van egy köpésre, Bondi beachen. Amit felpróbál, azt mind magának adom.
• Azt mondja, hogy ott kell vetkőznöm az orra előtt?
• Ha ragaszkodik hozzá, majd elfordulok.
• Köszönöm, nem érdekel a dolog.

És ezzel a társalgás be is fejeződött, amit Ildikó úgy hozott a pasas tudtára, hogy beletemetkezett Ady Endre összes verseibe, aztán este elmesélte a protezsálójának, aki csak annyit mondott neki, hogy te teljesen hülye vagy.

Ildikó nem sokkal ezt követően otthagyta az állását, nem törődött az elvesző több mint két évnyi fizetéssel. Huszonegy év környékén a nők keveset tudnak az életről, és fogalmuk sincs arról, hogy az idő szalad. A relatív nőhiány következtében a fiatal (de csóró) facér férfiak falkákban nyüzsögtek körülötte, akik közül kiválasztott magának egy szépfiút, akinek csak egyetlen szépséghibája volt, imádott zsugázni, természetesen pénzben. Feri, a férj, péntek, azaz fizetésnapon rendszerint nem ment haza, hanem egy füstös helyiségben verte a blattot hajnalig, illetve addig, amíg a fizetésből futotta, aztán üres zsebbel megindult haza.

Ennek persze válás lett a vége, de egy 26 éves nő még mindig menő, fogott is magának egy másik pasit, akinek nem a kártya, hanem a motorbicikli volt a hobbija. Vett is neki egy vadonatúj járgányt, volt miből, mert álladóan túlórázott. Ez a pasi simán lelépett róla, mielőtt kiderült volna, hogy van egy cigány felesége, akit még Ausztriában vett el, és tartozik hozzá két gyerek is.

Ezt követően Ildikó egyre lejjebb csúszva hánykódott össze-vissza, és közben persze boldogtalan volt. Kitalálta, hogy boldogtalanságának oka Ausztrália, vissza kell tehát menni Európába. A végén Ausztriában kötött ki, ott is egy út menti osztályon felüli panzióba, ahol percek alatt elfogyott a pénze. Ekkor a panzió tulajdonosától kapott egy ajánlatot. Kap egy szobát, ha felcsap konzumnőnek.

Aki nem tudja, annak elárulom, hogy a konzumnő dolga ráragadni egy betévedő magányos pasira, majd rábírni arra, hogy minél többet és minél drágább italokat fogyasszon, ami után (fizetés helyett) jár neki egy bizonyos százalék. A pasinak kihozott italok valódiak, de a konzumnő csak színes vizet kap. Hogy miként tudja a pasit minél nagyobb fogyasztásra bírni, az a konzumnő dolga.

Ildikó hamarosan rájött arra, hogy a magányos pasik akkor fogyasztanak a legtöbbet, sőt szobát is kivesznek, ha összefekszik velük. Egy idő után lettek visszatérő vendégek is, akik már csak a szex-ért jöttek, és zsebből fizettek az extra szolgáltatásért is. Közben ő maga is rászokott az alkoholra, és a költekezésre is, mert volt miből. Mit szépítsük a dolgot, Ildikó kurva lett.

Egyik este beesett a panzióba egy Magyarország felé, gépkocsival tartó idősebb pasi, némi pocakkal, és tar kopasz fejjel, akit Ildikó nyomban megkörnyékezett, elvégre ez volt a dolga. A pasi angolul beszélt, azaz beszélgettek egymással. Persze, aki tud angolul, az azt is tudja, hogy megkülönböztesse az akcentusokat, mert a francia, német anyanyelvűeket nem lehet eltéveszteni, csak úgy, mint a magyarokat. Így aztán a második mondat után mind a ketten tudták, hogy a másik is magyar. Az összeg kialkudása után a férfi magyarra váltott: szereti még az Ady verseket?

___________________________________________________
___________________________________________________
__________________________

(114) Dedikálás (repríz)

Közlemény: a lanyha érdeklődés miatt a vissza a múltban sorozatot felfüggesztettem.

Tibor bá’ szatirikus online

Életem vélhetőleg legsikeresebb könyve Szeretném, ha sokáig dobognál címen a 2006-os könyvnapra jelent meg. A „vélhetően legsikeresebb” jelző megelőlegezésének jogosságára több jel is mutat. Először is a manapság szokásos 1000 példány helyett, kiadom döntése nyomán 3000 példány hagyta el a nyomdát. Aztán a kb. 800 Mensa tagtárs közül, akikből statisztikailag minimum 400-at a szíve fog a sírba vinni, egyetlen egyet se érdekelt a téma, az őket megillető 50 százalékos árkedvezmény ellenére se. A siker tehát benne volt a levegőben, ahogy mondani szokás, mert az ilyen sikeres művek sikeres íróit fel szokás kérni dedikálásra, ami az esetemben is megtörtént. Évával, a feleségemmel lerendeztem a dolgot, jó asszony, megértette, hogy egyetlen órácskára át kell adnia az ünneplő tömegnek, aztán 364 napot úgyis az övé leszek. Akadály tehát egy se. Aztán eljött a nagy nap és megvolt a DEDIKÁLÁS, ami után, ha nő lennék, akkor az ideg-összeroppanás és a súlyos depresszióba zuhanás között válogatnék, amíg el nem visz a mentő, vélhetően a Hárs-hegyre.

Szóval puccba vágtam magam, ami kétszer következik be egy évben, mert átlagosan egy temetésre és egy bírósági tárgyalásra vagyok hivatalos. Igaz az utolsó temetési lehetőséget a múlt héten elmulasztottam. Szegény Fóti János hunyt el 15 év lebénulás után, ugyanis annak idején sztrókot kapott. Ez volt Isten igazságtétele, mert a Kistext-nek volt a vezérigazgató helyettese és ilyen minőségben a volt osztálytársait a titkárnője a külső irodából egy tapottat se engedte tovább. Igaz, bénán minden találkozóra eljött, akarom mondani, nem kis fáradtsággal elvonszolta magát, amit a megelőző 30 évben nagy ívben elhanyagolt. Na mindegy a temetésre nem mentem el, mert nem is volt temetés. A hamvakat (bármit értünk is ez alatt) szétszórták egy 30 m átmérőjű virágágyás felett. Volt Fóti, nincs Fóti. Mi meg nézhettük volna egymást, amiért nemigen érdemes kivillamosozni 30 km-t. Hát én nem is villamosoztam. Özvegye telefonon sérelmezte is távolmaradásomat, amit azzal indokoltam, hogy Fóti Jancsi se fog kijönni az én temetésemre, akkor pedig mindössze kvittek vagyunk.

Na de, visszakanyarodva a DEDIKÁLÁSHOZ, ott hagytam abba, hogy puccba vágtam magam. Elővettem 10 éve a szülinapomra kapott Pierre Cardin arany töltőtollamat. Szűz volt a lelkem, most raktam bele élete első patrónát. Feketét, ami olyan komoly áhítatot ad a szép ívű betűknek. Íróasztalomhoz ülve gyakoroltam is egy kicsit, úgy fél órácskát, hogy golyóstollhoz szokott ujjaim levessék a váltás okozta drukk első remegéseit. Aztán még egy pillantás a tükörbe és már nyúltam is az ernyő felé, ami ott lóg az előszoba fogason. Kint ugyanis zuhogott az eső. Éva is felvette a csizmáját, dupla bunda bugyit húzott, ebben a korban a felfázás már nem gyerekjáték, pláne június közepén. El se hiszi az orvos, hogy nem készakarva lett beteg. Na, jó, szóval elindultunk a kb. 20 kilométerre lévő Vörösmarty térre. Útközben elállt az eső, amit jó jelnek tekintettünk. Megérkezés után kerestünk egy parkolót 3 km-es körzetben, amit meg is találtunk. Direkt nekünk hagyták meg, ugyanis 235 centire csak én tudok beparkolni a Ticonkkal. Ezt követve csak néhány száz pocsolyát kellet kikerülni (ami Pesten nem kis mutatvány) és már ott is voltunk a helyszínen, időben, negyed órával a kiírás előtt.

Volt még egy kis anomália, amikor kiderült, hogy 3 darab 12-es pavilon van, egymástól elég messzire, de hát a szervezést kizárólag a verseléshez értő férfiak és nők bonyolították, akik annak idején a művészetet osztogató sátornál háromszor álltak sorba, így aztán megszületésük előtt már nem jutott idejük ellátogatni a logikaosztogatás színhelyére. Sebaj, pontban 11-re a helyszínre értünk. Kellemes volt látni a hatalmas betűkkel kiírt sort szombaton 11-12 h között Antalffy Tibor dedikál. A művelethez szükségeltetett asztalon 10 centis víz állt, amit a kiadó két alkalmazottja iparkodott eltüntetni. A székek is vizesek voltak, amikre ráülni felért egy vesemedence gyulladással, de ezek az apróságok fél óra alatt a helyükre kerültek. Veszteség nem adódott a dologból, mert a téren kizárólag kiadói bódék voltak láthatók, amik körül néhány tulajdonos és egy-két dedikálásra váró író sürgött-forgott, mert leülni nemigen volt kedvük.

Pontban 12-kor lejárt a dedikálásra kitűzött időm, amikor az első vevőnek kinéző két alak betéved a mi bódésorunkba és elkezdte véget nem érő andalgását felénk. Egy szimpatikus házaspárról van szó, jóval túl a 60-on. A férfi nehezen, zilálva vette a levegőt, feje vörös volt, mint a rák, vérnyomása – csak így pofára – nem lehetett kevesebb, mint 180/100. Szerettem volna homlokon csókolni. Bántam is én, hogy holnap mellé fogják temetni az el nem olvasott könyvem, csak vegye meg. Dehogy vegye, megkapja ingyen, csak hagyja, hogy dedikáljam neki, legalább arra az egy napra, ami még hátra van neki.

Bingó. A házaspár megállt az asztalomnál, amin húsz darab „Szeretném, ha sokáig dobognál” volt szétterítve. A nőnek ugyanis szúrta a szemét ez a hatalmas rendetlenség, de végre elolvasta a címet, és megszólalt, „Apukám ez téged egészen biztos érdekel. Ülj le ide, nézegesd a könyvet, én mindjárt visszajövök.” És ezzel az asszonyság eltűnt a nem létező forgatagban.

A férfi unottan felvett egy példányt, belelapozott, majd palóc akcentussal megszólalt

– Á, koleszterin, most Pozsonyban is ez a divat.

– Hát igen – erőlködtem egyet – a mi korunkban már elég fontos téma.

– Persze, persze – lapozott tovább a pasi – látom, van itt más is, na, igen, ezt a Tenox-ot én is szedtem, aztán valaki meghalt tőle.

– Ugyan már, csak nem mondja? Kalciumcsatorna blokkolótól nem lehet meghalni.

– Dehogynem, ahogy elkezdte szedni, mindjárt meghalt, és tudja mit? Nem boncolták fel. Nem akarták, hogy kiderüljön.

– Hirtelen halál, – bólogattam – szívbetegeknél nem kell hozzá Tenox, jön az magától is.

– Lehet, hogy igaza van – de ez a mondat töredék már nem nekem szólt, mert valami megragadta a figyelmét a könyvben. – Azért elolvasnám – és ezzel tovább pörgette a lapokat. – Itt van ni, by-pass műtét, ezt maguknál is így nevezik.

– Így is, meg angioplasztika, revaszkularizáció, meg kinek mi jut az eszébe. A lényeg, hogy az elmeszesedett koszorúereket megkerüljék. Különben inkább gányolás, mint műtét.

– Ne mondja, még jó, hogy nekem nincs rá szükségem.

– Egyelőre, – „nyugtattam meg” a most már kissé irritáló pasast.

Ekkor megérkezett a feleség – már itt is vagyok apukám, gyere, mert mindjárt indul a busz – majd felém fordult – nincs nekünk pénzünk könyvekre, szegény pozsonyi nyugdíjasok vagyunk.

Ekkorra újból csöpögni kezdett az eső, a kislányok rohanva hozták vissza a hatalmas nejlon lepedőket, amikkel alig tudtak megbirkózni. Mi beültünk az ernyő alá. Ekkor Gyuri, a kiadó tulajdonosa, porcelán csészében forró feketét hozott Évának, nekem pedig pozsonyi kifliket a Gerbeaud-tól. Gondolom egy kisebb vagyon. Meg is kérdeztem a Gyurit, hogy a csészék eldobhatók, egyszer használatosak, mert azért az mégis csak túlzás. Nem, nem, bizalmi alapon adták őket ki, vissza kell vinni. Az más, könnyebbültem meg. Nem szeretek túl lekötelezett lenni.

Közben a tér közepén a hatalmas óra nagymutatója komótosan csúszott a fél kettő felé, és engem már semmi más nem érdekelt csak az, hogy valami ürüggyel elővehessem liliomtiport töltőtollamat. Szerencsére igenis van gondolatolvasás, mert Gyuri kinyitotta az egyik könyvet, és elém rakta,

- Légy szíves dedikálj nekem egy példányt.

- Neked? – csodálkoztam el a kérésen – ne viccelj velem. Öt év múlva a könyv borítójával fogod kitapétázni az irodád falát.

- Azért csak dedikálj egy példányt.

- Természetesen. Különben tudom, hogy miben sántikálsz. 50 év múlva a fiad egy árverésen egy kisebb vagyont fog kapni ezért a példányért.

Utolsó mondatomon Gyuri úgy röhögött, hogy majdnem leesett a székről. Sebaj, a 20 éves Picassót is kiröhögték. Igaz én nem 20 éves vagyok, és nem festek, hanem írok, de ki lát a jövőbe? Miután Gyuri abbahagyta a röhögést és arcszíne visszanyerte eredeti tónusát (azért az ő vérnyomását is szeretném megmérni és látni a pofáját, amit eltorzul a 220 láttán) meghívott minket ebédelni, amit köszönettel nem fogadtam el. A dedikálásnál a koleszterin szintem egy kicsit jobban érdekel.

Az esti hírekben 15 percet szenteltek a Vörösmarty téri eseményekre. A felvételt délután 4 körül készíthették. A tömeg beláthatatlan volt, a Nap hét ágra sütött, önmagam nem láttam sehol, ugyanis akkor már otthon ültem. Este Gyuri telefonált. Könyvemet szépen veszegetik a kíváncsiskodók. Istennek hála, hogy ennyi szívbeteg van az országban. Erről jut eszembe a Tenox-ot még nem vettem be.

_________________________________________________________

U.i.: 2006 régen volt, azóta kiderült, hogy a könyv nem volt nagy siker, de ez nem nekem volt köszönhető. Az összes korábbi könyvemet én finanszíroztam, és enyém lett a haszon nagyobbik része. Ettől a könyvtől viszont a kiadóm hatalmas sikert várt, ezért ő finanszírozta és nekem csak 200 forintot fizetett eladott példányonként. De, alig adott el néhány tucatnál többet, amiről ő tehet. A könyv hátlapján lévő ajánlási szövegemet megváltoztatta. Ez egy fajta promóciós, ami ellen nem tiltakozhattam, hiszen ő kockáztat. Ő pedig elkövette azt a hatalmas hibát, hogy a könyv írójáról többek között ilyeneket írt: “Ebben a könyvben sem szakemberként lép fel,… utánaolvas, információkat gyűjt…” Szóval nem szakember, hanem pancser vagyok. Ekkor a szívbeteg megvásárlás helyett kiejti kezéből a könyvet és tovább nézelődik. Ki kíváncsi egy laikus véleményére, amikor saját életéről van szó? - Szóval a 3000 példányból a kiadó nyakán maradt 2900 példány, amit 5 évvel később darabonként 100 forintért adott el egy zugárusnak valamelyik pályaudvaron. És mivel 100 forintból nem lehet 200 forint szerzői jogdíjat fizetni, nekem annyi. 2000 forintért írtam egy könyvet, a villanyszámlám több volt ennél, mert a szövegszerkesztőm árammal működik. 😀

___________________________________________________
___________________________________________________
______________________________

(153) Mea culpa

Tibor bá’ online

El se hiszitek milyen sokat tévedtem már életemben, természetesen előrejelzések terén. Sok esetben jobb eredményt kaptam volna, ha döntés helyett feldobok egy érmét a levegőbe, fej vagy írás? Utólag, természetesen mindig kiértékeltem a nevetséges mellélövést. Mindig, minden esetben a helyzet ugyanaz volt. Egy adott személyről (szervezetről, hivatalról, hatóságról, ország, vállalat, stb.) feltételeztem, hogy saját érdekét nézve a legkedvezőbb döntést hozza. Évtizedeken keresztül a legnagyobb csodálkozással tapasztalom, hogy az emberek a legtöbb esetben homlok egyenest, saját érdekük ellen döntenek. Az ok (szerintem) egyszerű: információ hiány.

Látjátok, most megint egy marha nagyot tévedtem. Ugyanis magamból indultam ki. Ha nekem nem lenne megfelelő információm és nem tudnám beszerezni, de mégis döntenem kellene, akkor ebben az esetben lenne a döntésem hibás. Az igazi ok, az emberek hülyék. Ne lepődjetek meg, nem rólatok van szó, az „emberekről”. És ez annyira univerzális, hogy a gondolkodók kénytelenek kitalálni mindenfajta szabályt, elméletet, mert nem képesek elfogadni a nyilvánvalót. Vegyünk egy pár példát! Szabály: Egy vállalkozás felfut, de nem képes a csúcson maradni, vagy még feljebb fut, vagy elkerülhetetlenül bekövetkezik a bukás. Ugyanezt mondják a civilizációkról is. De én állítom, hogy ez nem igaz. Szerintem bizonyos okokból kifolyólag egyre alkalmatlanabb ember kerül a vezető pozícióba, vagy a korábban alkalmas embernek az eszét elveszi a pozíció. Gondoljátok végig. Van egy olyan amerikai mondás, hogy a nagypapa megteremti a vállalat birodalmat, a fia fenntartja azt, az unoka pedig elveszíti. Éppen tegnap olvastam: Bizonyára tudjátok ki volt Kirk Douglas (1916), tejkihordó fiúból világsztár. Fia Michel Douglas automatikusan filmszínész lett, és nem is akármilyen. Unokáját, Cameron Douglast perbe fogták drogfogyasztás és terjesztés vádjával. Bűnösnek vallotta magát, minimálisan 10 évet kap, de az életfogytiglan is benne van a kosárban. Gondoljátok, hogy Cameron Douglasnak nem volt pénze? Kinek van rá egy logikus magyarázata?

Vegyük egy másik témát. Obama úgy költi a pénzt, mint előtte soha senki. Kínának (különböző becslések és források szerint) 2.300 milliárd, dollárban denominált követelése van az USA-val szemben. Egy éve azt mondtam, a dollár napjai meg vannak számlálva. Néhány hónap és bedől. Kurva nagy mellélövés! Miért? Honnan a fenéből találhatom azt ki, hogy Kína tovább vásárolja a hosszú lejáratú (20-30 év) amerikai államkötvényeket, amiket soha a büdös életben nem fognak beváltani. Miért? Ki dönt ilyen marhaság mellett? Ne törd a fejed, és ne hidd, hogy valami fantasztikusan ravasz terv van mögötte. Semmi, egyszerűen nem tudják abbahagyni. Senki nem vállalja a felelősséget a „paradigma váltásért”. Marad minden úgy, ahogy van, egészen a végső bukásig. És ez, mindenre alkalmazható.

Tanulság? Szard le a tudományos előrejelzéseket. Menj el egy cigány jósnőhöz, ezek néha ráhibáznak, az előrejelzők soha. 😀

__________________________________________________
__________________________________________________
_________________________________

(1708) Tények a hűtlenséggel kapcsolatban

VIP.35.

A monogámia egy kellemes elmélet, csak a gyakorlatban nem valósul meg. Az emberek jóval kevésbé tartják be, mint amit beismernek. Legyünk őszinték, amíg lesz összetartozás, addig lesz hűtlenség is. Ez kérem, hozzátartozik az emberi természethez. Ráadásul egyre inkább elterjed. Az ok egyszerű, rendszerint a nemi szervünkkel gondolkodunk, nem a fejünkkel. Ezért aztán tudomásul kell vennünk, hogy a hűtlenség nagyon is hozzátartozik a valós világhoz. És, ha már így vagyunk, akkor nézzünk meg néhány, valóban nagyon érdekes, de kevéssé ismert tény a hűtlenséggel kapcsolatban.

Az általános női karakter alkalmasabb a rajtakapás elkerülésére. A hűtlen partnerek legnagyobb részét nem csípik el. Egy új keretű tanulmány szerint a hűtlen házaspárok 89 százaléka nem bukik le, de a szerető eltitkolásában a nők ügyesebbek. Egy felmérés szerint a férfiak 83 százaléka állította, hogy nem bukott le, míg a nők esetében ez egy meglepő 95 százalék volt. Ennek oka meglehetősen érdekes, ugyanis az ok nem más mint a tesztoszteron színt. Tény, hogy a férfiak vérében a hormon szint siker esetén emelkedik, sikertelenségnél viszont süllyed. A megfigyelések szerint, a magasabb tesztoszteron szinttel rendelkező férfiak olyan viselkedést vesznek fel, ami a nők felé vonzóbbá teszi őket, mint például nagyobb önbizalom, nagyobb agresszivitás a konkuráló férfiak felé.

Azonban a magasabb tesztoszteron szint hajlamosít a nagyobb kockázat vállalásra is. Tesztoszteron beinjektálás esetén a kísérleti alanyok sokkal önzőbbé váltak, és nem törődve a hosszú távú céllal, azonnali kielégülést akartak. Mindent összevetve hanyagabbá és önteltebbé váltak, ami a legeredményesebb út a rajtakapáshoz. Ezzel szemben a nőket nehezebb elkapni, mert a nők az alkalomnak megfelelően gondolkodnak. Ezenkívül számításba veszik a lehetséges következményeket jóval a cselekvést megelőzően.

_________________________________________________

Az eredeti cikk teljes VIP fordítását E-mailben küldöm el azoknak, akik adományaikkal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Kapcsolat: evatibor#t-online.hu _________________________________________________
_________________________________________________
_______________________

(881) Honvágy vagy nosztalogia? (nem lehet elégszer ismételeni)

Részlet az “Irány Ausztrália” című könyvemből (minden példány elkelt)

A hozzászólók több mint a fele nem Magyarországon él

Kivándorló nemzet vagyunk. Az elmúlt jó száz évben több millió honfitársunk keresett (és talált) magának második hazát. Ezzel szemben hozzánk viszonylag kevesen érkeznek, így aztán a hontalanságban szenvedőkről keveset tudunk. Persze tudhatnánk, ha a hazalátogató „külföldre szakadt hazánkfiai” őszinték lennének elsősorban magukhoz, meg aztán hozzánk, itthon élőkhöz is, de nem azok. Ugyanis a hazalátogató emigráns legfőbb vágya, hogy bizonyítsa, döntése megalapozott volt, jól járt, megtalálta számítását, és mindenki „hülye”, aki itthon marad, közben „rázza a rongyot”, mert ez élteti, aminek ára tíz hónapon át tartó, intenzív takarékosság az Új hazában. Az „itthon rekedt” régi barátok érzik, hogy valami nincs teljesen rendben, de mivel - ellentétben Amerikával - nálunk nem minden második ember pszichológus vagy annak páciense, a laikus átlagember nem gondol komolyabb gondokra. Pedig vannak!

A jobb élet utáni vágyakozás egy természetes emberi tulajdonság, és mert „a messziről jött ember azt mond, amit akar”, a többség meg van róla győződve, hogy a „mindenütt jó, de legjobb otthon” mindössze idejét múlta folklór, a valóság pontos ellenkezője. Az Új hazába történő megérkezést rendszerint többhetes eufória követi, amelyet viszonylag hamar elkoptat a „véres valóság”. Ez utóbbiról feltételezhető a belátható időn belüli megszokás. Ez azonban késik, egyre késik, a türelem pedig fogy, egyre fogy. Az új nyelv megtanulása korántsem könnyű feladat, sőt, nem egyszer megoldhatatlannak tűnik. Persze az, aki ezeket a summás megállapításokat túlzásnak tekinti, felteszi a logikus kérdést: ha annyira kellemetlen ez a vállalkozás, akkor miért nem változtatnak rajta? Elvégre a kivándorlás nem egy irreverzibilis döntés. De bizony az. A kínkeservvel összekuporgatott útiköltség nem retúrjegyre szólt. A faji, politikai üldözött hogyan jöhetett volna vissza? A pártállam alatt pedig a disszidensre több év börtön várt, ha „tettének” elévülése előtt (5 év) hazamerészkedett.

Miért nem jött öt év után? Most jön a tragédia, amellyel honfitársaink közül vajmi kevesen vannak tisztában. Öt év hosszú idő, amely alatt megannyi adaptáció lép életbe. Az új hazát ugyan nem szokták meg (tökéletesen sosem fogják), de a régitől már elszoktak. Ajak biggyesztve közlik velünk, hogy a Balkánon élünk: a tejet nyálkás zacskóban vesszük, az útburkolat teli van lyukakkal, a hivatalokban úgy bánnak velünk, mint a kutyafekáliával (és ugye folytathatnám a kritikákat hajnal­hasadásig). Mi tagadás, ez a valóság, csakhogy van ám más is. A nagymama lecsója, amelyet a nyári konyha előtt sámlin ülve eszünk. A közösen átélt balatoni alkony és az utána belopott első csók. Az ultipartik a verandán. A Füstbe ment terv, amelyen akkor nevettünk („repül felém anyám, én kinyitom az ablakot, s ő repül-repül tovább)”, most meg könnybe lábad tőle a szemünk. Természetesen ezt a felsorolást is folytathatnám.

Gyógyír? Úgy tűnik, nincs! Nem igaz az a mondás, hogy az idő mindenre meghozza a megoldást. A halál igen, pusztán az évtizedek múlása nem. Persze az ember a legadaptívabb állat, a halálon kívül mindent képes megszokni, bizonyos mértékig. Tudom, megállapításaimmal sokan vitába szállnának (különben tehetik, erre való a honlapon található fórum), csak nem érzik magukat érintettnek. Ezeknek azt üzenem, gondoljanak bele, mit takar az alábbi hír: a Kossuth-díjjal kitüntetett, nemrég elhunyt Teller Ede kaliforniai otthonában 96 évesen öttagú magyar személyzetet tartott (főleg ott tanuló diáklányokat), mert már csak magyarul beszélt, és nagyon szeretett volna hazalátogatni, csak erre már nem volt ereje. Utolsó szereplése alkalmából a magyar tv-ben (zenei kíséret nélkül) elénekelte a „minden vízbe mártott test, kis angyalom” című diákdalt. Tegyük még hozzá, hogy Teller Ede jóval a II. világháború előtt emigrált az USA-ba. Annak bizonyítására, hogy ez nem egy elszigetelt eset, hadd toldjam meg néhány másikkal.

Sir George Solti, azaz Solti György világhírű karmester, akit az angol királynő lovaggá ütött, végrendeletileg kérte angol feleségét, - akivel évtizedeken keresztül nyilván nem magyarul beszélt -, hogy hamvait szállítsák vissza hazájába, Magyarországra. Solti 1912-ben született és közvetlenül a II. világháború előtt, 27 évesen hagyta el szülőföldjét. Huszonkét évig volt a Chicagói Szimfonikusok vezető karmestere, majd 1979-1983 között a Londoni Filharmonikusoké. Nyolcvanöt évesen halt meg. Ebből a 85 évből mindössze az első 27-et élte itt, a következő 58-at külföldön, ahol maximum annyit ismertek be, hogy „magyar származású”. Meghal, kinyitják a letétbe helyezett végrendeletét, és kiderül, hogy magyar földben akar nyugodni. Vagyis pontosan az van, amit az imént írtam: idő nem, csak a halál hozta meg a megoldást.

Solti esete nem egyedi. Szilárd Leó fizikus, a nukleáris láncreakció kigondolója 1964-ben, vagyis jó negyven éve halt meg San Diego-ban. Hamvait a leszármazottak hazahozták és újratemették a közelmúltban.

George Mikes, számtalan humoros angol nyelvű - és magyarra természetesen lefordított - könyv (Anglia papucsban stb.) szerzője nem váratott a végrendeletének megismeréséig. Egy helyen azt írta: nem tudom, hogy halálom előtt mi lesz életem utolsó mondata, de abban biztos vagyok, hogy magyar mondat lesz. Mikes eredetileg újságíró volt, Angliából küldött tudósításokat - természetesen magyar nyelven -, de a háború kitörésekor, 1939-ben Angliában maradt. Néhány évvel később már angolul ír élete végéig, és akkor jön ez a kikívánkozó „vallomás”! Persze ő sem egyedi eset.

André Kosztolányi közgazdász és tőzsdeguru az egyetemeken németül tart előadásokat. Saját bevallása szerint barátaival franciául beszél, bankárokkal angolul tárgyal, de istenhez 90 évesen is magyarul imádkozik.

A „jelenség” természetesen nem exkluzív magyar. Az 1901-ben született Marlene Dietrich apja porosz katonatiszt volt, ami Dietrichhel alaposan megutáltatta a katonai szellemet. 1930-tól az USA-ban élt, és számtalan jeles filmnek volt a főszereplője. Deklaráltan nem érezte magát németnek. A II. világháború alatt az előrenyomuló szövetséges csapatokkal együtt vonult be Párizsba, este pedig szórakoztatta a katonákat. Nem sokkal 91 éves korában bekövetkező halála előtt sokadik „búcsú” hangversenyén a közönség kérte, hogy utoljára énekeljen valamit németül. Dietrich „kötélnek állt”, és elénekelte ifjúkora egyik német slágerét. Amikor a szöveg szerint a „Berlin” szóhoz ért, hangja érezhetően megcsuklott a hirtelen rátörő érzelmi indulattól, olyannyira, hogy a jelenlévő angol újságírók riportjaikban feltették a gúnyos kérdést: a vér nem válik vízzé?

De hát akkor mi ez, hazaszeretet, honvágy, nosztalgia? 1688-ban egy fiatal svájci orvos, egy bizonyos Johannes Hofer figyelt fel egy Bázelben tanuló fiatal berni diákra, aki láthatóan nem volt képes beilleszkedni a helyi életvitelbe. A diák egészsége egyre romlott, lázas lett, nyugtalan és izgatott, légzése szaggatott, szívverése szapora. A kezelőorvos a legrosszabbra gondolt, de mi az a betegség, amely ezt a fiatal férfit a halál előszobájáig hajszolta? Dr. Hofer talált rá egy nevet: nosztalgia, amelyet korábban a német ajkúak das Heimweh, a franciák la maladie du pays, míg az angolok homesickness névvel illettek. Magyarul csak „honvágy” vagy „hazavágyódás” a fordítás, és mint látható, a „betegség” toldalék hiányzik a magyar kifejezésből. Dr. Hofer átnézte a rendelkezésére álló szakirodalmat, de a tünet ­együttesre jellemző betegséget nem talált, pedig a betegség nagyon is létezett. Gyártott tehát hozzá egy nevet a görög nostos = hazatérés, és az algos = fájdalom összevonásával. Így született meg a „nosztalgia”, amely alatt ma egy kicsit mást értünk (de olaszul a mai napig is így hívják a honvágyat: nosztalgia).

Csakhogy a honvágy mindössze egy elmeállapot, amely nem lehet halálos. Akkor pedig ezek a betegek egészen pontosan miben is halnak meg? Dr. Hofer találkozott aggodalomra okot adó esetekkel is, amelyek közül egyet így írt le: „A diák először csak vágyakozott az otthona után, de hamarosan meg is betegedett. Nem evett, lázas lett, izgatott. A szimptómák egyre rosszabbra fordultak. A szállásadók közeli halálát várták, és elkezdtek imádkozni érte, de nem halt meg, bár nem az imádság segített rajta. Hívtak hozzá egy borbélyt, aki gyógyír beadása helyett diagnosztizálta a betegséget, és a fiú hazaküldése mellett döntött. Meghallván ezt, az ifjú azonnal felvidult. Használati tárgyainak csomagolása közben légzése normálisra váltott. Mire megérkezett a postakocsi, a fiú teljesen felélénkült. A várostól néhány mérföldre eltávolodva már tökéletesen egészségesnek volt tekinthető.”

Dr. Hofer másik betegleírásában említést tesz egy „társadalmilag lecsúszott” fiatal vidéki lányról, akit eszmélet vesztett állapotban vittek be a kórházba, élete egy hajszálon lógott. Amikor magához tért, maga körül csupa „siránkozó, jajgató öregasszonyt” látott és nyomban súlyos nosztalgiába esett. Nem volt hajlandó enni, gyógyszereit kiköpte, állandóan sírt, és azt hangoztatta, hogy haza akar menni. Annyira legyengült, hogy a kórház nem tudott vele mit kezdeni, összecsomagolták és hazaküldték. „Hazaérkezve néhány napon belül tökéletesen meggyógyult mindenfajta orvosság nélkül.”

Dr. Hofer arra a következtetésre jutott, hogy a betegség elsősorban fiatal embereket támad meg, különösen azokat, akiket otthonuk elhagyására késztetnek, és akik nehezen alkalmazkodtak idegen emberekhez és szokásokhoz. Az eset diagnosztizálása könnyű. Az áldozat „bánatos arccal lődörög”, lenézi az idegen szokásokat, és nehezen viseli a tréfát. „A vég nélküli bánatosság, a haza örökös szobahozása, a fizikum legyengülése, az érzékszervek eltompulása, a szívritmuszavarok azt jelzik, hogy a betegség teljes erővel tombol.”

Agysebészet a XVII. században természetesen nem létezett, ennek ellenére dr. Hofer úgy gondolta, hogy kellett lenni az agyban egy olyan területnek, ahol az otthon élménye mélyen be volt ágyazódva. Az állandó hazavágyás bekapcsolta ezen agyterületet, amely hatalmába vette az egész testet. Minél többet gondol a beteg haza, annál inkább vált uralkodóvá a test felett ez a specifikus agyterület. Ez abban nyilvánult meg, hogy egyre-másra törtek a felszínre régi, rég elfelejtett emlékek emberekkel, eseményekkel és helyekkel kapcsolatban. „Ezek a gondolatok oly mértékben vették igénybe az agy kapacitását, hogy más feladatok ellátására nem maradt elég erő. Ez vezet az étvágytalansághoz, és ezért nem képes a szervezet a normál emésztésre. A páciens, amint abbahagyja az étkezést, teste fokozatosan legyengül, és beáll a totális nosztalgia.”

Dr. Hofer kidolgozott egy hatásosnak vélt gyógymódot is, amely szerint opiátok alkalmazása könnyítheti az örökös izgalmi állapotot, de ami a legfontosabb, a beteggel közölni kell, amint jobban lesz, indulhat haza. A legsúlyosabb esetekben egyetlen dolog segít, a beteg haladéktalan hazaküldése.

Miután dr. Hofer leírta a betegséget, orvosok szerte a világban diagnosztizálni kezdték a nosztalgiát, ami hamarosan jól körülhatárolt orvosi esetté vált. Volt olyan orvos, aki azt állította, hogy a betegséget diagnosztizálni tudja csupán a szívverés meghallgatásával. A nosztalgiában elhunyt betegek boncolása után elváltozásokat találtak az agyban, a szívben, a tüdőben, de még a belekben is. Az egyik korabeli orvos szerint a skótduda egyetlen felbúgása elég volt arra, hogy az emigráns skótok elsírják magukat.

A korai tapasztalatok szerint egyes emberi csoportok könnyebben megkapták a betegséget, mint mások. Katonák, különösen fiatal kényszersorozottak voltak fogékonyabbak az átlagnál. A francia forradalom után csendes vidéki lakhelyükről elhurcolt, erőszakkal verbuvált fiatal legények között a nosztalgia járványszerűen terjedt.

Az amerikai polgárháborúban az otthonuktól távol harcoló katonák közül 1861 és 1866 között pontosan 5213 nosztalgiabeteget diagnosztizáltak, akik közül 58 meg is halt. Ezzel azonban a nosztalgia, mint betegség el is tűnt a Földről. Orvosok és pszichiáterek új diagnózisokkal álltak elő: depresszió, ideg összeroppanás, anorexia (vészes testsúlycsökkenés), katonák esetében viszont szimulálás. A nosztalgia pedig elveszett a régmúlt homályában.

Nem így van, állítja The Past is a Foreign Country (A múlt egy idegen ország) c. könyvében David Lowenthal: szerinte a nosztalgia, mint betegség jelen volt a II. világháborúban harcoló angolszász csapatok személyi állományában is. A legfőbb amerikai sebész által összeállított betegséglista előkelő helyén szerepelt a nosztalgia. Nem oly nagyon régen, 1946-ban az egyik eminens szociológus „pszichofiziológiás betegségnek” írta le. A honvágy tipikus diákbetegségként volt nyilvántartva az egyetemi rendelőkben.

A múlt század ’70-es éveitől kezdve divatba jött a nosztalgia, azonban központi helyét nem a múltbéli földrajzi hely, hanem a múltbéli történések, események foglalták el. Oly nagyfokú volt a nosztalgia felé fordulás, hogy egyesek attól tartottak, „az emberiség olyan jövő felé tart, ahol a nosztalgia újfent halálos betegséggé válhat.”

Mit tegyünk hozzá? Talán annyit, hogy a honvágy, mint betegség legalább egy aspektusban pont olyan, mint bármely más betegség. Nem egyformán „fertőz” meg mindenkit. Van, aki fogékonyabb rá, van, aki kevésbé. Ezt nem lenne szabad, hogy elfelejtsék a nagy szájjal hencegők („Még hogy honvágy? Örülök, hogy megszabadultam attól az országtól”). Van, akit évről évre elkerül az influenza, aztán egyszer úgy leveszi a lábáról, hogy nem akarja elhinni, hogy ez vele is megtörténhet.

u.i. Kérésre E-mailben elküldöm a könyv kéziratát.

___________________________________________________
___________________________________________________
_______________________________

(1707) Szélsőségek

Tibor bá’ online

Azt hinné az ember, hogy a globális felmelegedéssel kapcsolatban már nincs új a nap alatt. Hát nem! Az ausztrál egyetemeken igen komoly klímakutatás folyik, aminek elsődleges oka, hogy Ausztrália időjárása a „boldog békeidőkben” is gazdag volt a szélsőségekben. Például a kontinens középső részén található sivatag, nem igazán sivatag, csak az eső nem esik néhány évig. Amikor esik, akkor a homokban szunnyadó magok gyorsan kikelnek, szárba szöknek, és elképesztő gyorsan hoznak virágot, majd magot, amit szét is szórnak, éppen időben, mert hét évig kell várni a következő esőre. Némileg kijjebb, az óceánok felé valamivel jobb a helyzet, ott aztán marhát, birkát tartanak rideg módon, de létszámban csak töredékét annak, amit el tud tartani a terület, mert aztán jön egy szárazság és hullnak az állatok, mint ősszel a legyek. Tehát a meteorológusok kiemelkedő figyelme nagyon is indokolt.

Most ugorjunk egyet. A klímakutatás legnagyobb hátráltatója az a tény, hogy az időjárás „szeszélyes”, esze ágában sincs homogénnek, vagy következetesnek lenni, időnként óriási szélsőségek következnek be. A klímatagadók éppen ezt használják fel arra, hogy tagadják a globális felmelegedést, mert szerintük (nagyon helyesen), volt már Magyarországon kánikula. Tehát mit bizonyít az, hogy az idén volt 5 hőhullám? Semmit, most egy ilyen év volt. Az ausztrál kutatók ennek tettek egy pontot a végére.

Az ausztrál tudósoknak sikerült meghatározni, mikor indult be a melegedés, valamint előre tudják jelezni, hogy egyre fokozódó szélsőségekkel kell szembenéznünk hő és hideghullám, valamint csapadékok terén.

Ugyanis sikerült beazonosítani azt a pontot, ahol az emberi tevékenység következtében megindult a globális felmelegedés a régebbi feljegyzések szerint. Ennek alapján sikerült előrejelzéseket is végezni. Tényként kezelhető, hogy az 1980-as évektől kezdve a globális átlaghőmérséklet elkezdett nyilvánvalóan emelkedni. Ha pedig ez a hőmérséklet emelkedés az Ember által az atmoszférába juttatott CO2 szint folyamatos emelkedése miatt történik, akkor kell lenni a múltban egy olyan pontnak, amikor a változás megjelent, vagyis amikor az új klímaállapot beindult.

Ennek megfelelően a kutatók a lehető legpontosabb modell segítségével, nem csak a klímaváltozást detektálták, de meg tudták határozni, hogy mikor kezdődött a szélsőségek bekövetkezésének a megváltozása.

Pontosan mi történt? A múltbéli feljegyzésekben a tudósok megvizsgálták az átlaghőmérsékleteket és az extrém hőmérsékleteket, mert természetszerűen ezek a legérzékenyebbek a globális felmelegedésre. Azt találták, hogy az 1960-as évektől kezdve egyértelmű jeleit látták a globális felmelegedésnek a trópusokon. Azonban Ausztrália egyes területein, délkelet Ázsiában és Afrikában már az 1940-es években is érzékelhető volt.

Legelőször az átlaghőmérséklet megemelkedését észlelték, majd a szélsőségek előfordulása változott meg. Voltak kivételek. Például az USA keleti partjainál egyértelmű melegedés nem volt érzékelhető. És bár a több hő, több elpárolgást, majd csapadékot von maga után, ez a nagyobb esőzés még mindig a normál tartományba esik. A tudósok elvárása szerint a globális felmelegedés következtében beköszöntő, a normálisnál nagyobb esőzések télen fognak bekövetkezni Oroszországban, Kanadában és Észak Európában a következő 10-30 év alatt.

__________________________________________________
__________________________________________________
____________________________

(149) Kuhn kontra Popper: Harc a tudományok meghatározásáért

Tibor bá’ online

(könyvismertető: Kuhn vs Popper: The struggle for the soul of science - Harc a tudomány szelleméért - by Steve Fuller, Icon kiadás)

Lehet-e úgy tárgyalni a tudomány lényegét, hogy fel se figyelünk Thomas Kuhn és Karl Popper filozófiai nézetei között meghúzódó konfliktusra? Nem könnyű elképzelni a tudomány filozófiai vonulatának áttekintését egy, e két kimagasló intellektus között húzódó vitának szentelt fejezet nélkül. Főleg, mert a köztük fennálló konfliktus utóhatásai mélyen bevésődtek mind a modern társadalomba, mind pedig az általános politikába.

Egyszerű szavakkal kifejezve, Kuhn az úgynevezett „alaptudományok” terén jeleskedett, aminek lényege, hogy serényen szorgoskodó tudósok próbálnak megfejteni egy feltételezés rendszer - vagyis a paradigma - által teremtett talányokat, miközben maga a paradigma érvényessége kétely felett áll. Természetesen csak addig, amíg a talányok mindent elsöpörnek és bekövetkezik a paradigmaváltás (ami a gyakorlatban nemigen következik be). Másfelől viszont Popper mestere volt a „hősies-tudomány” koncepciójának, amit olyan szándékosan forradalmi gondolkodókkal népesített be, mint Newton és Einstein, és arra ösztönözte a tudósokat, hogy folyamatosan tegyenek fel kérdéseket. Híres mondása, miszerint egy elmélet akkor tudományos, ha az hamisítható, arra utal, hogy folyamatosan elméletek cáfolatán járt az esze (a falzifikáció azóta is alapvető követelmény).

A Warwick Egyetem szociológiai professzorának Steve Fuller-nek érvelése szerint sajnálatos, hogy a vitát Kuhn nyerte meg. Ugyanis a tudományt sokkal inkább paradigmája igazolja, mint a haladásra irányuló törekvés. Más szavakkal kifejezve, a tudomány megítélése a mindenkori tudományos közösség dolga, bárkikből is álljon ez a közösség össze. Ugyanakkor Popper szerint a tudomány eszméje lehetővé teszik annak kijelentését, hogy az egész, úgy ahogy van, hibás. Kuhn ezt nem engedi meg, mert nem tett különbséget történelem és normatív szabvány között. Ennek ellenére Kuhn radikálisnak van kikiáltva, míg Poppert önkénnyel vádolják. Fuller könyvében ezeket az eltájoló elképzeléseket megmagyarázza és helyére teszi. Ezen kívül Fuller bemerészkedik a Hideg-háborús ipar-katonai összefonódás berkeibe, valamint az akadémiai elit történelmébe és ideológiájába. Egy elegánsan megírt könyv, amiben egy régi vita morális és társadalmi utórezgéseiről új és érdekes perspektívák vannak felsorakoztatva. Csak remélni lehet, hogy hamarosan magyarul is ki fogják adni!

___________________________________________________
___________________________________________________
________________________

(ACs-62) Azok a csodálatos nők – Ha írsz, válaszolok

Tibor bá’ csodálatos női

A hatvanas évek vége felé a lakásgondokkal küszködő Fővárosban másfél évig volt egy legénylakásom, amíg a társbérlő ki nem igényelte. Egy legénylakáshoz a legényen kívül természetesen tartozik egy leány is, akit akkor Bacsó Juditnak hívtak. Amíg én dolgoztam ez a Judit hatalmasakat unatkozott, bár ez nem volt rá jellemző. Sokkal inkább azt kell feltételeznem, hogy feszengett bőrében és nagyon fel akart vágni, ehhez ugyanis értett. Megcímzett tehát egy borítékot volt kollégiumi szobatársnőjének, Murányi Irénnek és belecsúsztatott egy aprócska kis cetlit a következő szöveggel: „ha írsz, válaszolok”, aztán bepostázta.

Csak hogy van ennek előzménye is. Judit a Móricz Zsigmond gimnázium kollégiumában harmad magával lakott egy szobában. A két szobatársa Murányi Irén és Mihancsik Zsófia volt. Esténként Judit a hirtelen kialakult nemi életének részleteit ecsetelgette a kellő kíváncsiságot mutató két szobatársának. Ezek csüngtek ajakán, mint gyümölcs a fán, ami - valljuk be - érthető volt. Ennek azonban híre ment, és mert akkortájt elég sok érettségi előtt álló leányzó vallhatta magát szűznek, esténként a hallgatóság tábora nőtőn nőtt. Rá nem untak, mert Judit mindig az előző délután eseményeit színezte ki a tőle telhető legrészletesebb alapossággal. Nem csoda, hogy többen kedvet kaptak az utánzásra.

Az érettségi lezajlott, szélnek eredtek a lányok, ki-ki úgy töltötte a nyarát, ahogy tudta. Judit velem, Irén pedig Zsófival. A két csaj a dolgok rendje szerint nyakát törte, hogy minél előbb ők maguk is tudjanak tartani holmi beszámolót, ha másnak nem, hát egymásnak. Ugyanis a fél nyarat egy és ugyanazon fiú meghódítására fordították, mint később kiderült hiába. Zsófi további ténykedéséről nem szólt a fáma, vagy ha igen, már rég elfelejtettem. Irén más eset volt. Vidéki lévén legnagyobb örömére Pesten tölthetett két teljes hetet nénikéje lakásában, akik ez időre valahol nyaraltak. Irén, később megismert rámenősségének köszönhetően talált magának egy hason korú fiút, akinek egyetlen szerepe a partner szüzességének az elvétele lett volna. Ez azonban két hét alatt, számtalan nekifutás árán se sikerült. Hogy miért nem az egy másik sztori, de a tanulság kedvéért közbeszúrom.

A történet úgy szól, hogy Csengőd környékén volt egy lakodalom, amire az akkor 16 éves Irént is meghívták. Akkoriban vált a vidéki társadalom kétfelé, hagyománytisztelő idősekre és a nyugati modellre ácsingózó fiatalokra. Lényeg az, hogy a 20 alatti társaság úgy döntött, ők külön mulatnak egy másik helyszínen, ahol a mit sem sejtő Irént három enyhén spicces srác egy külön szobában szexuális vágyuk tárgyává kívánt tenni. Az esemény erősen fűszerezte az a tény, hogy az egyik felajzott ifjú ráadásul még unokatestvér is volt. Az alkudozás, dulakodás, ruha leszaggatás vége az anyaszült meztelen Irén kiugrásába torkolt a földszintes szoba ablakán keresztül, ami után valahogy hazakeveredett, és egy darabig nem kívánt hallani az erősebb nemről.

Visszatérve az eredeti történethez, valahogy mindenkinek eltelt a nyara, aminek végén Irén megkapta a fent ismertetett rövidke, velem előre nem egyeztetett levelet. Ezért ért némi meglepetés, amikor egyik este, hazaérkezve, úgy kilenc és tíz óra között beléptem az ajtón. Judit társaságában egy szaporán dohányzó fiatal leányzót találtam igazi „díva” pózban. Vagyis, egyik láb átvetve a másikon, kibontott, vállra omló hosszú haj, szivarka a két ujj között, és a szájon át lassan, megjátszott áhítattal kilehelt kék füst, aminek bűzét már az előszobában éreztem.

• Hát te ki vagy? - Buggyant ki belőlem a leplezetlen kíváncsiság. Irén meg se rebbent, makacsul ragaszkodott a jó előre kitervelt pózhoz. Judit szólalt meg.
• A volt szobatársam, Murányi Irén. Nem emlékszel rá? Amikor a ballagás után bejöttél a szobába ő volt még ott meg a Mihancsik stb. stb.
• Ez mind rendben van – válaszoltam – de miért dohányzik?
• Most szokott rá a nyáron – válaszolt Irén helyett Judit.
• Rendben van – fordultam Irén felé, én nem dohányzom, a cigaretta füstöt ki nem állhatom, a cigaretta szagú nőket meg pláne. Szóval nem akarok barátságtalan lenni, de ezt sürgősen fejezd be – és ezzel kivettem szájából a cigit. Irénnek a szeme se rebbent, néma bólintással tudomásul vette a verdiktet.

Az est hátralévő része természetesen jóval barátságosabban telt. Meg voltam győződve róla, hogy mindössze Judit társalgási igényének kielégítéséről van csupán szó. Csakhogy a lányok a diszkrét háttérben maradásom ellenére mindenképpen be kívántak vonni a beszélgetésbe, ami, akár miről volt is szó, állandóan szexuális felhangba torkolt. Egy darabig álltam a sarat, de aztán meguntam. Minek néznek ezek engem, hátul gombolós, félénk takonypócnak? Na jó, hát legyen!

• Közületek ki az idősebb? – érdeklődtem. Nem tudták, de közösen kiderítettük.
• Csak azért – fűztem hozzá, mert nagyon egyformák vagytok. Ezt a megállapítást kissé ellenségesen fogadták.
• Na jó – döntöttem – akkor pulóvereket levenni, következik az összemérés. Eredmény? Irén mellei egy árnyalattal nagyobbak, Judit mellei egy árnyalattal keményebbek. A minőség átcsap a mennyiségbe és fordítva.

Aztán hülyéskedtünk még egy sort. Irén sajnálta, hogy Zsófi nem lehet itt, ami ellen visszaemlékezéseimre hivatkozva, határozottan tiltakoztam. Judit állította, hogy nem a fejét kell nézni, kurva jó teste van, elhihetem, eleget látta a zuhanyozóban. Na jó, - tiltakoztam, - de amíg oda jut az ember, a fejétől teljesen elmegy a kedve. Szóval jól elvoltunk.

Már közel járt az éjfél, amikor Judit indítványozta, hogy Irén ne menjen haza, aludjon velünk. Számomra az ötlet azért hangzott gyanúsnak, mert Pesten a forgalom akkoriban még minimális volt, így a hazafuvarozás csak pár percet vett volna igénybe. Hát persze, - válaszoltam, és kíváncsian vártam vaj mit akarnak.

Na most a mellékkörülmények. A szobában volt egy jó nagy francia ágy, valamint csupa kemény felületű bútordarab. Az tehát egyértelmű, hogy egy ágyban leszünk mind a hárman. Nem mondom, jó nagy ágy, de akkor is csak egy.

Lefekvés után, az addigra már álmos lányok egyszeriben felvillanyozódtak. Valamennyien alsónadrágig illetve bugyiig vetkőztünk és befeküdtünk az ágyba, mialatt a két lány hangosan vihogott. Mivel nem én voltam az egésznek a kiötlője megkérdeztem, hogyan gondolták az elrendeződést. Kiderült, hogy az igazságosság kedvéért nekem kell középen lennem. Ne is mondjam, most meg az „igazságosság” hangzott gyanúsnak, de csak addig, amíg jobbról és balról mind a kettő bele nem bújt a vállamba, és közben persze megállás nélkül folyt a vihogás. Egyszer csak Judit a fülemhez bújt és azt súgta, legyen Irén az első. Jó ötlet, válaszoltam, de tud róla, tettem fel a kérdést. Ühüm, jött a most már egyáltalán nem meglepő válasz. Ebben az esetben…. és Irén felé fordultam, aki úgy feküdt, mint egy múmia. Úgy értem, hogy a hátán, összezárt lábakkal, kezei a mellére kulcsolva.

Mit szólnál – kezdtem munkához – ha először talán a bugyit lehúznánk – és két oldalán megragadva határozott mozdulattal elkezdtem lehámozni Irén bugyiját. Nem akarok panaszkodni, de a célszemély nem mutatott semmi együttműködést. Ilyen erőfeszítésre csak egy hulla vetkőztetésénél van szükség. Nincs kedved egy kicsit segíteni – érdeklődtem leendő partneremtől – akinek szemmel láthatóan tényleg nem volt semmi kedve az egész dologhoz.

Most mi a fene van? – kezdtem el félhangosan gondolkodni. Persze-persze minden kakasnak kell futni három kört a szemétdomb körül, de nem akkor, amikor a tyúk beszéli rá a dologra. Most akar ez a nő dugni vagy sem? De mire idáig elértem a meditálásban, Judit segítségével a bugyi valahogy lekerült az erősen zárt combokról, de maradt a múmia póz. Ekkor vágódott belém az addig elkerült gondolat. Csak nem vagy szűz? - hördültem fel, - de bizony, bólogatott mind a kettő.

No akkor kezdjük elölről! - Biztattam magam és a lehető leggyengédebben elkezdtem Irén felém eső combját finoman cirógatni. Csakhogy az ijedt feszültség semmiképp nem lazult. Biztos nem vagyok elég gyengéd, - gondoltam és az egyik kezemet elkezdtem finoman becsúsztatni Irén két combja közé. Na erre úgy összeszorította a combjait, hogy beszorult a tenyerem. Ekkor fogyott el a türelmem.

• Figyelj Irén, akarsz dugni vagy – nem akarsz?
• Akarok, - jött a határozott válasz.
• Akkor tedd szét a lábad – parancsoltam – így nem lehet hozzád férni. Erre Irén némi fogcsikorgatás kíséretében szétdobta a lábait.

Akkor kezdjük újra! Jobb kezemmel lehelet finoman megpróbáltam megsimogatni combjának belső felületét. Bumm! Nem várt hirtelenséggel összecsapta a lábait, rám nézett, majd hirtelen mozdulattal megint szétnyitotta.

• Szerintem ez nem megy – állapítottam meg. – Tudod mit? Majd holnap folytatjuk. Most pedig beszélgessünk egy kicsit.
• Jó, - bólogatott elpárolgott vágyam tárgya.
• Tehát, mi van veled? Akarsz, nem akarsz? Nem akarsz, akarsz? Szóval mi a fene van? – Egy perces néma csend után Judit szólalt meg,
• Figyelj Irén, meg kell neki mondani.
• Mit kell nekem megmondani? – Kíváncsiskodtam.
• Szóval Irén a nyáron összejött egy fiúval, de nem lett semmi.
• Vagyis két hétig próbálgatták és az Irén még mindig szűz? - Vágtam közbe.
• Hát igen, ez a helyzet.
• És most nekem ezt az elkúrt helyzetet kell helyrehoznom? - Érdeklődtem tovább.
• Ühüm, valahogy így.
• Akkor már csak egyet szeretnék tudni, - folytattam, - kinek volt ez az ötlete?
• Nekem, - vallotta be Judit.
• Oké – adtam beleegyezésemet – de akkor hárman együtt csináljuk, és most elsőnek mutassuk meg neki, hogyan kell.

Ezt követve bemutattuk egyszer, kétszer, háromszor, ki tudja hányszor, és próbálkoztunk egyszer, kétszer, háromszor. Nem részletezem, egy hónap múlva Irén már nem volt szűz, csak arra nem emlékszik egyikünk se, mikor volt az a pillanat, amikor is Irén szűzhártyája bedobta a törülközőt.

U.i.: Évekkel később az egyik szereplő az őt megcsaló férjtől olyan alapon vált el, (és fosztotta ki anyagilag) hogy más nővel nem hajlandó szexuálisan „közösködni”.

___________________________________________________
___________________________________________________
____________________________

VM-292 Megint belerúgtak egy tanárba

Tibor bá’ vissza a múltba online

Nem az első eset, és nem is az utolsó. A múltkoriban még videóra is felvették (a hátsó padokból), amint az egyik gyerek felmegy a katedrára és iparkodik a tanárba rúgni. Persze ez azért nincs megengedve, de én olyan képtelenségnek tartom, amitől nem tudok elaludni.

14 éves koromba közgazdasági középiskolába írattak be, ami persze manapság más névre hallgat (mondjuk: Nemzeti Léhűtőképző Erőforrás Gazdasági Anyámpöcse), amihez nekem az égvilágon semmi kedvem se volt. Fizikát szerettem volna tanulni, nem gyorsírást, amiből karácsonykor vagy negyedévben bukásra álltam. Álltam, de nem buktam meg. Mivel akkor még nem volt SMS, ezt az iskola úgy kommunikálta a szülők felé (amit akkoriban értesítésnek neveztek), hogy beírtak az üzenőmbe egy Intőt, amit alá kellett otthon íratni. Természetesen be voltam szarva rendesen, ezért aztán eszem ágában se volt aláíratni a karácsonyi ünnepek előtt. Még a végén nem kapok ajándékot, konkrétan egy félig-meddig beígért Mai Károly könyvet, pusztán azért mert akkor még nem volt Iphon-GalaxisX-bluetooth-okoslofasz 99999999 forintért (valahova tedd be a tizedes vesszőt, amit akkor még tizedes pontnak hívtak). Az ünnepek után azért nem írattam alá, mert olvastam az Inkák Kincsét. Amikor kiolvastam, már kurvára szorított a kapca, de nem bírtam magam rávenni. Talán, ha éjféli mise helyett nyakig ült volna a család a wellness medencébe, és dicséretet kaptam volna az apámtól, ha megtudja, hogy én rúgtam seggbe a magyar tanárt, amiért szóvá tette, hogy Petőfi anyám tyúkja nem grill csirke, de erről szó se lehetett.

Ezért aztán az utolsó nap a nevelőanyámmal akartam aláíratni, mert eszembe se jutott, hogy alá is hamisíthatnám. Hiába, na, akkoriban a gyerekek nem voltak ilyen találékonyak. De a nevelőanyám elhárította az aláírást „menj apához” alapon. Ő ugyanis nem tudott arról, hogy a nők egyenjogúak. Abban a távhitben szorgoskodott, hogy az ő férje az ő ura, és a végén így is halt meg. De ekkor még nagyon is élt, és nem esett meg a szíve rajtam, pedig tudhatta volna, hogy jogutódja néhány évtized múlva személyesen fogja felpofozni az osztályfőnököt, amiért meg merte inteni a fiát.

Hétfőn reggel aztán, az iskolába indulás előtt 10 perccel álltam meg apám előtt remegő lábbal, hogy ezt alá szeretném fele íratni. Nem pofozott fel, csak annyit mondott, hogy ezért még számolunk, de az egészet elfelejtette, amit előre tudtam, mert az első pofont 18 évesen kaptam, azt is tévedésből, de jellemző, hogy FÉLTEM. Féltem, mert nekem (mint mindenkinek) kötelességeim voltak, és nem teljesítettem. Ezért volt az, hogy amikor az osztályban tömegesen rúgtunk ki a hámból, a tanár azt mondta, hogy aki nem marad csendben, azt felküldöm az igazgatóhoz. Erre olyan csend lett a teremben, mint a hullaházban. Soha. Senkit nem küldtek ténylegesen fel az igazgatóhoz. Ha felküldtek volna valakit, az igazgató nem tudta volna, hogy mit tegyen. Maga a fenyegetés megtette a hatását. Ha a matektanár beküldött a tanáriba, hogy hozzak ki két krétát, olyan tisztelettel mentem be, mintha egy szentélyt látogatnék, még 17 évesen is. A tanár az egy fogalom volt, akit tisztelet illetett meg, pedig akkoriban nem is nevezték pedagógusnak, miközben ma már az óvodákban is azok vannak.

U.i.: Nem szeretném, ha ebből azt a következtetést vonnátok le, hogy tiszteltük a tanárokat, tanárnőket és ennyi. A dolog nem így működik. Természetesen tiszteltünk minden felnőttet, a teljesen ismeretleneket is, különösen az időseket. Ez „benne volt a levegőben”. Meg se kérdőjeleztük, ez annyira természetes volt. Hogy ezek az elvárások fellazultak az egy folyamat, aminek nem lehet örülni, csak tudomásul venni, de az, ami a napokban látott napvilágot, vagyis, hogy két 14 és két 16 éves fiú összevert, majd bőrszíjjal megkötözött egy idős férfit, olyan esemény, aminek meg kellene szólaltatni minden vészharangot.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________

(150) Magas IQ-tól nem leszel okosabb

Tibor bá’ online

Most egészen őszintén, lehet egy cím ennél szimpatikusabb? Aligha. Mindenki tudja, hogy létezik a világon az IQ, ami az intelligencia mértékegysége. Azt is mindenki tudja, hogy egy rakás embernek magasabb az IQ-ja, mint neki. Egye meg őket a fene! Viszont abban is mindenki biztos, hogy…… Na várjatok csak!….. Majd mindenki irigy a másik házára, mert az kétszer akkora, mint az övé. Majd mindenki irigy a másik autójára, mert az 1 méterrel hosszabb, mint az övé. Majd mindenki irigy a másik feleségére, mert az inkább egy bombázó, mint a sajtja, de én még olyan embert nem láttam, aki irigyelte volna a másik eszét, mert kivétel nélkül mindenki [én is, fafej 😀 ] meg van győződve róla, hogy ő okosabb, mint a másik, akkor meg mit irigyeljen rajta. Igen-igen, de azért ez a piszok kisördög ott bujkál az ember fejében, és állandóan sugdos, de nini: a magas IQ nem jelenti azt, hogy okosabb vagy. Akkor meg mire vágtok úgy fel? Na de, nézzük a levezetést!

Emlékeztek még George W. Bushra. Ez a pasi volt 8 éven át az USA elnöke. Az a hír terjedt el róla, hogy buta, mint a sötét éjszaka, és ennek voltak jelei. Azonban a szakemberek azt mondják, hogy nem, Bush nem volt buta, az IQ-ja kb. 120 volt, amivel (vagy a felett) a lakosság körülbelül 10 százaléka, minden tizedik ember rendelkezik. Az is közismert tény szakmai körökben, hogy a volt amerikai elnökök intelligenciája kábé ez érték körül mozog. Csakhogy Bush nem tűnt okosnak. Vallásosság ide - vallásosság oda, nem tűnt meggyőzőnek, amikor Bush közölte, hogy apjától (egyben egy korábbi elnöktől) nem kér tanácsot döntései előtt, ő kizárólag az égi atyjától kér tanácsot. Különben maga bevallotta, hogy agya nem alkalmas analizálásra. Ez azonban úgy tűnik, nem jelent semmit, mert sok esetben „okos” emberek hülyén cselekszenek.

A Torontói Egyetemen Keth Stanovich az „emberi fejlődés és az alkalmazott pszichológia” professzora 15 éve foglalkozik ezzel az abszurditással. Véleménye szerint sokkal több emberre érvényes, mintsem gondolnánk. Ő azonban a jelenséget nem találja abszurdnak. Az IQ mérés nagyon hasznos annak felderítésére, hogy egy embernek milyenek a mentális képességei, beleértve logikát, elvont dolgok értékelését, és hasonlókat. De a teszt nem ér egy lyukas fillért sem, amikor olyan készségeket kell feltárni, amelyekre akkor van szükség, amikor a valós életben jó döntéseket kell hozni. Parasztosan fogalmazva az „életképességet” kell megmérni. Az ok egyszerű. Magas IQ-val rendelkező emberek (egy része) képtelen a hasznos információk értékelésére, illetve nem biztos, hogy át tud lépni olyan belső ösztönökön, amelyek a rossz döntések irányába sodorják. Tehát megérkeztünk az IQ kontra Józan ész témához. Mi az a józan ész? Az a fajta racionális gondolkodás, amit minden nap igénybe veszünk, amikor eldöntjük melyik ételt együk meg, mibe fektessük apró kis tőkénket, vagy egy kellemetlenkedő frátert a munkahelyünkön miként szereljünk le. Az egyre bonyolultabb világban való eligazodáshoz nagy szükségünk van a racionális gondolkodásra. Ennek ellenére - mutat rá Stanovich - az IQ-teszt mindmáig az élenjáró eszköz az emberek kognitív képességeinek a felmérésében. Az IQ-teszt a kognitív funkciók egy fontos részét méri, és segítségével kellően meg lehet jósolni egy személy leendő akadémiai sikereit, de a teszt nem mindenható. A józan ész jelenlétének megítélésére már nem alkalmas. Ki kell mondani, az IQ-teszt nem minden. (ugye, mondtam, hogy tetszeni fog!)

„A magas IQ érték olyan, mint egy kosárjátékos magassága állítja” David Perkins aki a Massachusettsi Cambridge Tanárképzőjében tanulmányozza az emberi gondolkodást és következtetési készséget, „nagyon fontos, de ahhoz, hogy jó kosaras legyél, sok másra is szükség van.” Így van ez a magas IQ-val is. A józan észhez kell a magas IQ, de ezen kívül sok minden más is kell. Stanovich könyvében What Intelligence Tests Miss (Yale University Press, 2008) ellenzi a társadalomban dédelgetett nézetett az IQ tesztekkel kapcsolatban. Álláspontja szerint az IQ-tesztek fontossága túl van értékelve - és szerinte - az ő véleményével a pszichológusok zöme egyetért. Ezt a véleményt vastag tollal húzza alá Jonathan Evans, az angliai Plymouth Egyetem kognitív pszichológusa. Tény az, hogy az IQ eredményeket már jó ideje kritizálják, mert az egyén átfogó intelligenciájának mérésére alkalmatlan és azt se jelzi, hogy az illető egy adott szakterületen miként fogja megállni a helyét.

A vita azonban tart. Howard Gardner (David Perkins közvetlen kollegája) már 30 éve kardoskodik, hogy a kognitív képességet (multiple intelligences, covering mathematical, verbal, visual-spatial, physiological, naturalistic, self-reflective, social and musical aptitudes) olyan intelligencia teszt képes mérni, amiben szerepet kap a matematikai, verbális, térbeli, természetes, önérvényesítő, társadalmi és zenei készség is. Ugyanakkor Stephen Jay Gould paleontológus szerint az általános intelligencia egyszerű matematikai műtermék, alkalmazása pedig nem volt tudományos, ugyanakkor kulturálisan és társadalmilag diszkrimináló volt.

Az IQ-teszt ellenzők nagy részével ellentétesen, Stanovich és más kutatóknak nincs szándékában az intelligencia átdefiniálása. Számukra megfelelő, ha az IQ-tesztet a mentális képesség mérésére használják. Ehelyett, inkább arra az intelligencia mögött meghúzódó más kognitív készségekre fókuszálnak, amik leírják mi szükséges még a józan ész birtoklásához. Szerintük, ezek legalább olyan fontosak a döntéshozáshoz, és a helyzetfelismeréshez, mint maga az intelligencia. „Az okosságnak az intelligencia csak egy része.”

Annak illusztrálására, hogy a racionális gondolkodás nem azonos az intelligenciával, gondold át a következő találós kérdést! Ha 5 gép 5 perc alatt 5 alkatrészt présel ki, akkor 100 gép hány perc alatt présel ki 100 alkatrészt? Mielőtt tovább olvasnál, add meg magadnak a választ. Nézzük, mi történik a tesztek alatt. A legtöbb megkérdezett automatikusan rávágja a „helyesnek” érzett rossz választ, hogy 100, amit később esetleg módosít. A Yale Menedzser Képzőben a következő 3 gyors kérdést tették fel (lefordítva magyarra).

1) Egy ütő és egy labda 1100 forintba kerül. Az ütő 1000 forinttal drágább, mint a labda. Kérdés: Mennyibe kerül maga a labda?

2) (a már ismert) Ha 5 gép 5 perc alatt 5 alkatrészt présel ki, akkor 100 gép hány perc alatt présel ki 100 alkatrészt?

3) Egy tóban vízililiom telep van. Hetente a vízililiom telep kétszeresére nő. A tó felületének teljes befedésére a vízililiom telepnek 36 hétre van szüksége. Mennyi idő alatt fedi be a vízililiom telep a tó felületének a felét?

Mielőtt leírom a helyes választ, folytatom a kísérlet ismertetését. A három kérdést 3400 egyetemistának tették fel [tudnék egy-két dolgot mesélni az amerikai egyetemekről, de most inkább hagyom!] Mind a három kérdésre a helyes választ mindössze 17 százalék adta meg.

A helyes válaszok: 1) 50 Ft., 2) 5 perc, 3) 35 hét.

Minden egyes nap ilyen és ehhez hasonló problémák tucatjaival találkozhatunk és az óvatos megfontolás helyett, gyakran helytelen válaszra következtetünk, minden valószínűség szerint azért, mert agyunk két különböző szisztéma szerint dolgozza fel az információkat. (lásd: New Scientist, 30 August 2008, p 34) Az egyik spontán ösztönös (ráérzés), a másik megfontolt következtetés. Az ösztönös ráérzés bizonyos esetekben hasznos, például olyan helyzetekben, amikkel kapcsolatban jócskán rendelkezik az egyén tapasztalattal. Ezzel a gyors döntéssel másokat le lehet előzni. Ugyanakkor a megfontolt következtetés a probléma tényleges megoldásának a kulcsa, és segíti az egyént abban, hogy a rossz irányba vezető ösztönös ráérzést kordában tartsa. A probléma az IQ-tesztekkel kapcsolatban az, hogy míg a racionális döntéshozó készséget helyesen méri, nem ad semmi támpontot annak megítélésére, hogy az egyén adott helyzetben fel fogja-e használni ezt a készségét az ösztönös ráérzés legyőzésére, amikor a helyzet ezt megkívánná.

A Princetonon tanító Daniel Kahneman szerint ez döntő különbség. Az intelligencia az agy teljesítménye, míg a racionális gondolkodás lényege az agy tevékenységének az ellenőrzése. „Egyes intelligens emberek egyszerűen felületesek és nem hajlamosak az analizálásra, ezek kizárólag a ráérzésükre támaszkodnak. Mások viszont a ráérzéseiket megfontolják és meggyőződnek arról, hogy valóban helyes döntéshozás előtt állnak.” Egy IQ-teszt nem mondja meg, hogy melyik fajta értelmes emberrel van dolgunk, és természetesen magának a tesztelt személynek se siet a segítségére. Szólva ezen el lehet gondolkodni, főleg most, hogy Magyarországon is kezd divatba jönni az IQ-centrikusság.

___________________________________________________
___________________________________________________
________________________

Ne az embert nézd, a szöveget hallgasd!

Orbán Viktor 2015.09.21.-i beszéde

Nem felejtettem el a magánnyugdíj pénztár einstandolását, nem felejtettem el a bíróság kiherélését, a trafik mutyit, az alkotmányt, a választási törvényt, a főügyész megválasztását… stb. stb. Semmit se felejtettem el, de ma az ország akkora veszéllyel néz szemben, mint 1526-ban, de inkább nagyobbal. Akkor kiraboltak, leigáztak, de magyarok maradhattunk. Ma a teljes nép, kultúránk, országunk, sőt puszta létünk forog kockán. Ma annál okosabbat nem tehetünk, mint félretéve az elmúlt 5 év sérelmeit, beállunk Orbán Viktor mögé szavakkal és tettekkel, és elnémítjuk azokat, akik ellene, ellenünk szónokolnak. Nem csak a lerohanók, ők is sokan vannak. — És igen, én úgy látom, hogy a történelmi idők, történelmi kihívása Orbán Viktort a kicsinyes önérdek és klientúrájának érdeke fölé helyezte. Ez teszi őt most államférfivé. — Vitassuk meg a beszédét, a szándékát, a kiértékelését, és nem utolsó sorban az esélyeinket.

___________________________________________________
___________________________________________________
________________________

(1706) Paleo-diéta

VIP.34.

A paleo-diéta csak akkor fogadható el, ha nem ismered az emberi evolúciót, mert maga a diéta lényege egy rakás féltudományos blablán nyugszik.

Akkor kezdjük a paleo-diéta kulcsmondataival: Őseink nem ezeket az ételeket fogyasztották, tehát nekünk se lenne szabad ezeket enni. Részletezve, őseink évmilliókon át az evolúció alatt nem szokhattak hozzá a gabonákhoz, tejhez, sajtokhoz, finomliszthez, kávéhoz, alkoholhoz, mert ezeket nem ették, nem fogyasztották. Ezek az ételek csak a mezőgazdálkodás bevezetése után láttak napvilágot. Tízezer év túl rövid idő ahhoz, hogy adaptálódhassunk, mert a génjeinknek sok tízezer évre van szükségük a változások bekövetkezéséhez. Tehát kövessük paleolitikus őseink étrendjét, és akkor megszűnik minden problémánk.

Ez természetesen roppant logikusnak hangzik, de a tények egészen más mutatnak. Ugyanis adaptáltuk magunkat a megváltozott étrendhez. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy az emberiség sokkal gyorsabban adaptálta magát a megváltozott környezethez és étkezéshez. a Nature-ben megjelent tanulmány kimutatta, hogy génjeinkben főbb változások is létre jöhetnek mindössze néhány ezer év alatt.

A kutatók 101 bronzkorból származó csontváznál vizsgálták a DNS-ek mutációját Hollandiától Oroszországig. Ezek az emberek 3000 éve éltek, és vándoroltak Európa szerte, terjesztve génjeiket. A kutatók egy bizonyos kulcsfontosságú gént vizsgáltak, azt amelyik a tej emésztéséhez szükséges enzim termeléséért felelős a harmadik életév után. A mai európai ember háromnegyed része rendelkezik ezzel a génnel, ami lehetővé teszi, hogy egy pohár tej megivása után ne legyenek gyomortáji panaszaik. Azt találták, hogy a mutációs ráta északon magas (kb. 90 %), délen viszont kevesebb (50 % körüli).

Korábban úgy gondolták, hogy ez a gén-mutáció 7000-10.000 évvel ezelőtt kezdett elterjedni az emberek között, a mezőgazdaság és állattenyésztés beindulásával. Meglepő volt tehát, amikor azt tapasztalták, hogy 3000 évvel ezelőtt mindössze 5 %-os volt ennek a génnek az elterjedése. Mit jelent ez? Hogy a tejemésztési képesség sokkal később indult be, és igen gyors tempóban terjedt. Vagyis az új táplálkozási alapanyagokhoz való adaptáció sokkal gyorsabb volt, mint azt korábban feltételezték. Szó sincs 100.000 évekről. Ez azonban nem a teljes sztori.

__________________________________________________

Az eredeti cikk teljes VIP fordítását E-mailben küldöm el azoknak, akik adományaikkal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Kapcsolat: evatibor#t-online.hu.
__________________________________________________
__________________________________________________
_______________________________

Orbán Viktor nézete a menekültüggyel kapcsolatban

Tibor bá’ online

Mint már korábban kifejtettem, Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének politikai állásfoglalása előtt fejet kell hajtani. Mondom ezt én, aki 5 év alatt egyetlen egy jó szót nem ejtettem ki a számon vele kapcsolatban. Hogy ennek mi lesz a következménye az ma még nem mondható meg (már a Foreign Affair-ban jelent meg olyan cikk - magyar származású ember tollából - amelyben Orbán “elsöprését” javasolják), de egy biztos, úgy írja le a világ külpolitikáját, ahogy az a mi megfogalmazásunk szerint fennáll. Politikus ilyen őszintén és lényegre törően még nem foglalt állást. Orbán Viktor most vált cezaromániás politikusból államférfivé.

__________________________________________________
__________________________________________________
____________________

(1705) Bashar al-Assad, Szíria vezetője

VIP.33.

Az ukrajnai puccs nem hozta meg a várt eredményt, Putyin jóval keményebb diónak bizonyult, mint azt Washingtonban várták. A következő világesemény Szíriával lehet kapcsolatos. Éppen ezért érdemes elolvasni The Saker beszámolóját, ami szeptember 17-én jelent meg:

Egy órán keresztül hallgattam Bashar al-Assaddal készített orosz interjút. Meg kell, hogy mondjam, nagy hatással volt rám. De mielőtt rátérek a részletekre, meg szeretném jegyezni, hogy mindig is erős kritikával éltem a szekuláris arab vezetőkkel szemben. Nem csak a néhai Saddam Husseint kritizáltam (ami nem jelenti azt, hogy ne helytelenítettem volna legyilkolását), de szembe helyezkedtem Hafez al-Assad-dak is, korrupt rendszere, titkos rendőrsége, és Assadot körülvevő kövér „macskák” nomenklatúrája miatt is.

___________________________________________________

Az eredeti cikk teljes VIP fordítását E-mailben küldöm el azoknak, akik adományaikkal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Kapcsolat: evatibor#t-online.hu.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________

(ACs-6) Azok a csodálatos nők – A mindennapi betevő feleség

Tibor bá’ csodálatos női online

Ez a poszt eredetileg 2014. augusztusában jelent meg, de aktualitása miatt most felújítottam. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a történet az utolsó betűig igaz.

Az osztrák menekültlágerekben az első és minden bizonnyal a legfontosabb dolog az adatok felvétele volt, tipikus német alapossággal. Igen ám, de a legtöbb menekült nem rendelkezett igazolvánnyal, ami semmi hátrányt, sőt, bizonyos előnyt biztosított, hiszen mindenki azt diktálhatott be, amit akart. Pontosan ez az oka annak, hogy bár Újvári Béla története az utolsó betűig igaz, nevének valódiságáért nem merném tűzbe tenni a kezem.

A dolgok rendje szerint, akiknek már csak néhány nap hiányzott az induláshoz, azokat mindenhonnan Salzburgba, azaz a salzburgi tranzitlágerbe vitték. Onnan pedig egyszerre mindenkit egy közös járműhöz, amely hajó vagy repülő volt.

Néhány napja lehettem a tranzitlágerben, amikor egy délután a harminc-személyes szobába belépett Újvári egy nővel. Első hallásra ez talán furcsa, de az osztrák lágerek vegyesek voltak. Együtt aludt bennük nő és férfi, ismerős és ismeretlen. A szobák éjszakai élete rendkívül színes volt, nem hiányoztak sem a vaskos meglepetések, sem az epés megjegyzések.

Újvári tehát belépett egy nővel, körülnézett, meglátott egy üres ágyat, és nyomban annak irányába vette lépteit. Az ágyra rátette szerény csomagját, majd megszólalt: „Újvári Béla vagyok, ez pedig a feleségem, mi is Ausztráliába megyünk”. Ilyen bemutatkozást angol filmeken lehet látni. A magyar lélek nem így működik. Mi ügyet sem vetettünk rájuk. A délutánból este lett, az estéből pedig éjszaka. Lámpaoltás után Újvári ágya felől szokatlanul gyorsan, a szinte kötelező tíz-tizenöt perces várakozási idő eltelte nélkül, halk suttogás kezdett szerteáramlani a teremben. A kezdetben halk suttogásnak induló beszéd egyre határozottabb formát öltött, ami egy idő után értelmes szavakká formálódott, valahogy így:

– Ne, még ne.

– Miért ne?

– Még ne.

– Miért ne?

– Meghallják.

– Mit hallanak meg?

– Mit hallanak meg, ezt hallják meg!

– Mit ezt?

– Hát ezt! – és valaki a sötétben rácsapott valakinek a kezére.

– Hát mikor?

– Majd.

– Mikor majd?

És ez így ment hosszú perceken keresztül. Először vicces volt, aztán csak a kíváncsiság hajtott, de a végén meguntam, és elaludtam.

Másnap tudtam meg, hogy a végén Újvári és felesége gyakorlatilag dulakodtak az ágyban, töksötétben, de a fültanúk szerint a végén Újvári győzött.

Igen ám, de a feleség másnap összepakolt, és minden diszkréció nélkül simán távozott. Újvári pedig ott maradt feleség nélkül, várva az öt nap múlva induló hajóra. Piszok kellemetlen. Ausztráliába? Feleség nélkül?

Újvári ezt egyáltalán nem találta olyan nagyon kellemetlennek. Még sötétedés előtt hozott egy másik nőt, cuccát lerakta az ágyukra, és buzgó suttogásba kezdtek. Ez azért már néhányunknak sok volt, és valaki megkérdezte tőle, ki ez a nő? Újvári szemrebbenés nélkül válaszolta, „A feleségem”, és suttogott tovább. Lámpaoltás után az előző esti jelenet megismétlődött.

– Még ne!

– Miért ne?

– Meghallják – stb.

Mindjárt a kezdetén megfogadtam, hogy ezt most kivárom. Ma nem alszom el. Ki is vártam egész addig, amíg az aktus el nem kezdődött, eléggé jelentős kézitusa után.

Másnap reggel ez a nő is csomagolt, majd elment. Erre már érdemes volt odafigyelni. Késő délután Újvári ismét hozott egy nőt. Mi már meg sem kérdeztük, ki ez. Pontosan tudtuk, hogy a felesége.

A lámpaoltás utáni események szinte forgatókönyvszerűen zajlottak:

– Ne!

– Miért ne?

– Ne, mert meghallják – stb.

Dulakodás, aktus, csend. A különbség mindössze annyi volt, hogy közülünk egyesek már nem bírták cérnával, és nem csak hangosan beleröhögtek, hanem biztatták is őket. Ki a nőt, ki Újvárit. Az eset olyan elképesztően komikus volt, hogy az előző napokban alvást színlelő, és a teremben, mint tudjuk, szintén jelenlevő nők is szintén kuncogtak. Ezt egyszerűen nem lehetett kibírni.

Reggel a nő természetesen csomagolt, és ment. Egész nap erről beszéltünk. Én estére készítettem egy hatalmas transzparenst (újabban úgy hívják, hogy molinó), és kifeszítettem a terem közepén. ÜDVÖZÖLJÜK A LEGÚJABB FELESÉGET!

Újvári ezt egyáltalán nem találta viccesnek, mert a nem túl gyanútlan negyedik nőnek meg kellett magyarázni a szöveget, ami azért akkor sem volt könnyű feladat, ha feltételezzük, hogy Újvári a napok elteltével egyre lejjebb adta a nőkkel szemben támasztott igényét.

Csoda történt. Ez az este teljesen elütött az előzőektől. Újvári ágya felől egy mukk nem sok, annyi sem hallatszott, csak az ütemes nyikorgás, de akkor már harmadik hónapja voltunk lágerlakók, és az éjszakai ütemes nyikorgás úgy hozzátartozott életünkhöz, mint a reggeli tea.

Később kiderült, Újvári nem volt egy fenevad, és nem volt született promiszkuozus. Mindössze azt történt, hogy a hajó indulása előtt néhány nappal az igazi feleség meglógott egy hentessel. Újvári pánikba esett, mit fog ő nő nélkül Ausztráliában csinálni. Lett egy ötlete. Átment az újonnan érkezetteket elszállásoló lágerbe, ahol megkérdezte a fiatalabb nőket, nem akarnak-e egy öt-négy-három-kettő nap múlva induló hajóval Ausztráliába menni. Perceken belül jelentkezett valaki. A nővel közölte, hogy úgy kell tennie, mintha ő Újvári Béláné lenne, mert különben nem engedik fel a hajóra.

Itt most (2015. szeptemberében) közbe kell szúrnom. Különböző országok jelezték, hogy hány menekültet tudnak átvenni. A kurrensebb helyek, mint például USA, Kanada, Ausztrália, hamar elkeltek azok között, akik korán (56. november) érkeztek. A kevésbé kurrensek, mondjuk a dél amerikai banánköztársaságok viszont nem. Egy december végén érkező nő már csak ez utóbbi országokba mehetett. Ennek fényében Újvári ajánlata igen kecsegtető volt. - Ha már a témánál vagyok, megjegyzem, volt aki 2-3 helyre is jelentkezett és oda ment, ahová legelőször volt indulás. Ilyenkor természetesen felszabadult 1-2 hely. Ezért az se volt rossz taktika, kivárni az ilyen utólagos lehetőségeket.

Újvári feltételezte, hogy a nőknek lesz annyi sütnivalójuk, és ki fogják találni, mivel jár a névkölcsönzés. A nőknek volt is ennyi sütnivalójuk, de azt gondolták, a hajó néhány nap múlva indul, addig valahogy kihúzzák valami okos mesével, a hajón pedig Újvári már nem tud csinálni semmit.

Repedtsarkú Marcsánk vidáman végigkefélt Újvárival két álló éjszakát, és szépen fel is szállt a hajóra, ahol megtanulta, mi a különbség a járható és a járhatatlan út között. Marcsa a hajón mindenkivel kefélt, csak Újvárival nem. Öt Gulden volt egy menet a 12-es mentőcsónak ponyvája alatt.

Újvári letette a főesküt, amint Melbourne-be érünk, Marcsát feljelenti az ausztrál hatóságoknál, hogy nem is Újvári Béláné, és akkor vissza fogják toloncolni Európába.

Ami azt illeti, Újvári ezt meg is tette, de Marcsát nem toloncolták vissza. Mindössze annyi történt, megfosztották az Újvári Béláné név használati jogától, és kénytelen volt az új életét a régi nevén, Tóth Máriaként elkezdeni.

Mindenesetre, amíg Újvári csórón szállt partra, addig Tóth Mária vagyonos nőként érkezett az ötödik kontinensre.

___________________________________________________
___________________________________________________
__________________________________

VM-291 Messziről jött ember…..

Tibor bá’ vissza a múltba online

A pendelum-blog.hu egy ravaszul fogalmazó, pártatlanságot mímelő, balliberális formátum, akiknek július 3.-án megjelent, summás valótlanságokat tartalmazó posztját lehet idézni széltében-hosszában „1956-ban magyarok is bekattantak a menekülttáborokban” cím alatt. Mivel, a majd 60 évvel ezelőtti események részvevőinek 99,9 százaléka nem Magyarországon élt, és különben is nagy részük már a temetőkben van, tehát nyugodtan hazudhatnak. DE ÉN ÉLEK, és nem hagyom! Íme, a hírhedt poszt, amiben nyüzsögnek a valótlanságok:

1956-ban magyar menekültek lepték el Ausztria keleti határait. Az osztrákok kezdetben együtt érzően fogadták a magyar menekülteket, de lelkesedésük hamarosan alábbhagyott, mert nekik nem néhány ezer, hanem több tízezer embert kellett egyik napról a másikra elszállásolniuk, etetniük. Ideiglenes táborokat hoztak létre, amelyek annyiban jobbak voltak a debreceni menekülttábornál, hogy nem vették körbe őket szögesdróttal és őrtornyokkal, mint valami lágert. De akárcsak a debreceni táborban most, az akkori ausztriai táborokban is túlzsúfoltság uralkodott, az emberek kaptak ugyan enni, de egymás hegyén-hátán aludtak. Az osztrák pszichológusok hamarosan beszámoltak a “tábor-pszichózis” kialakulásáról a magyar menekültek körében: az idő értelmes eltöltésének, a szabad mozgásnak a hiánya, a túlzsúfoltság miatt pattanásig feszültek az idegek, gyakoriak voltak a konfliktusok.
Az osztrák Belügyminisztérium megpróbálta kezelni a helyzetet - mégpedig nem is elsősorban rendészeti eszközökkel. Karitatív szervezeteket kért fel arra, hogy szállítsanak magyar nyelvű olvasnivalót, filmeket a táborokba, szervezzenek sporteseményeket, istentiszteleteket, színházi előadásokat. Ennek ellenére egyes magyar menekültek körében mégis nőtt a feszültség, különösen a salzburgi internálótáborban. Ebben a táborban magyar menekültek ahelyett, hogy megfogadták volna Bayer bölcs tanácsát, és pofájukat befogva meghúzták volna magukat, hálásan a kegyelemkenyérért, zavarogni kezdtek. Pedig itt ugye nem volt ramadán, még csak vallási nézeteltérések se nagyon, hacsaknem feltételezzük, hogy egy katolikus meg egy kálvinista verekedett össze egymással. 100 magyar menekült éhségsztrájkba kezdett. 1956 november közepén a helyzet olyan súlyossá vált, hogy a rendőrségnek kellett karhatalmi erővel beavatkoznia.
1956 decemberében Burgenland közbiztonságért felelős állami hivatalnoka jelentésében rámutatott, hogy a korábban hálás magyarok egyre elégedetlenebbnek és egyre hálátlanabbnak mutatkoznak. Panaszolják az ellátásuk körülményeit, tiltakoztak a rossz minőségű egészségügyi ellátás miatt és drága gyógyszereket követeltek maguknak. Az osztrák hatóságokat ingerültséggel töltötték el a panaszok. Végül is ki hívta ide ezeket a magyarokat? Felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a második világháború után az osztrák gazdaság még alig állt talpra, nem képes ilyen menekült áradattal megbirkózni. Az osztrák munkavállalók féltették a munkájukat a beözönlő olcsó magyar munkaerőtől. A Külügyminisztérium irattárában fennmaradt jelentés rámutat, hogy amennyiben javítanák a menekültek életfeltételeit, és segítenék a beilleszkedésüket az osztrák társadalomba, akkor még többen özönlenének át a határon. A belügyminiszter, az egyébként korábban a menekültek befogadását szorgalmazó Oskar Helmer, 1957 januárjában már arról szónokolt, hogy a magyaroknak nem csak jogai, de kötelességei is vannak, és nem kellene bajt keverniük! - Eddig az idézet.

Én magam 3 helyen voltam. Sopronnál léptem át a határt, ezért Wiener Neustadt-ba vittek november közepén. Szó se volt tömegről, „hegyén-hátán” alvásról. Szó se volt „szabad mozgás hiányáról”, mindenki oda ment, ahová akart. Én magam másnap felmentem Bécsbe, ahol egy adott címen megtaláltam a barátomat egy szálláshelyen. Ez egy középiskola tornaterme volt, ahol fel voltak állítva emeletes ágyak, de bőven volt üres ágy, bárki jött, ott maradhatott. Az épületen belül ki volt jelölve számunkra társalgó és étkező helyiség. Volt egy gondnok, aki lazán ügyelt ránk. Például érkező segélyeket kiosztott számunkra. Korlátlan mennyiségben kaphattunk bármit. Napokon belül az osztrák zálogházak megszüntették a télikabátok bevételét, mert már teli voltak enyhén használt ruhadarabokkal, amiket mi adtunk be készpénzért. Ugyanez volt a helyzet karórák, látcsövek, fényképezőgépek, arany ékszerek terén is, bár ezeket nem kaptuk, hanem hoztuk magunkkal. Köztudott volt, hogy Amerika fizetett Ausztriának minden egyes menekült után, és a „még talpra nem állt” osztrák gazdaság komoly mértékben nyerészkedett rajtunk. Esténként zenegépes kocsmákba jártunk, mozikat, presszókat látogattunk. Nagyon jól éreztük magunkat. Dehogy zavarogtunk, dehogy nem tudtuk magunkat lekötni. A bécsi villamost ingyen használhattuk (ezért is fizetett az USA), mentünk, ahová akartunk. Viszonylag fegyelmezettek voltunk, nem volt velünk semmi probléma. Az „1956. november közepén a helyzet súlyossá vált” egy baromság. Baromság már csak azért is, mert az oroszok november 4.-én indították a támadást. Így a tömeges kivándorlás csak november közepén indult be. A főroham december folyamán volt. Januárra pedig szép lassan elapadt. Ha a helyzet súlyossá vált volna, az Újév környékén történhetett volna, de nem történt.

A harmadik hely a salzburgi tranzittábor, nem pedig internálótábor volt. Ez az „internálás” egy oltári nagy baklövés, vagy inkább hazugság. A különböző országok jelezték, hogy hány menekültet tudnak befogadni. Ezen keret kimerítéséig lehetett jelentkezni a bécsi nagykövetségükön. Például Ausztrália 15.000, majd további 15.000 menekültet fogadott be. Az utaztatásunkról a befogadó országok gondoskodtak. Minden nagyon szervezetten történt. Engem (és sok mást különböző táborokból) értesítettek, hogy mikor, mivel és honnan fogok indulni. Addig pedig át kell mennem a salzburgi tranzitlágerbe. Az én esetemben ott gyűltünk mind össze, akik 5 nappal később Amszterdamban felszállhattunk egy bizonyos hajóra. Én egyénileg mentem Salzburg-ba, ami jelzi a könnyed lazaságot. Mások mehettek szervezetten autóbusszal. A hajójegy árát az USA állta + kaptunk egy bizonyos összeg zsebpénzt az útra. Internálás egyáltalán nem volt. Rákosi, Kistarcsára, az igen, de nem Ausztriában.

Mi nem kattantunk be, nem dobáltunk köveket, szabadon éltünk valamelyik nagyvárosban, kellemesen töltöttük az időt a tovább utazásig, a bécsiek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Mi pedig európaiként viselkedtünk. Voltak, akik magyar misékre jártak, magyar ajkú papnál tudtak gyónni. Nem tepertünk le se magyar, se osztrák nőket, nem dobáltunk át kisgyerekeket a kerítésen, nem mentünk neki az osztrák rendőröknek, nem követeltünk semmit. Igaz, mindent megkaptunk, amire szükségünk lehetett. Például mindjárt az első nap kapunk egy műanyag kézitáskát, rá volt írva „US escapee program” és két fajta volt belőle, férfi és női. Az enyémben borotva, pamacs, szappan, törülköző, stb. voltak. A női táskát nem néztem meg, de felteszem nem borotva volt benne. Később több helyről is kaptam segítséget. Jártam a Joint-nál, azt mondtam zsidó vagyok, kaptam 1000 Schillinget. Voltam a Caritás-nál, azt mondtam buzgó keresztény vagyok, kaptam 1000 Schillinget. Voltam az Egyetemen, azt mondtam egyetemi hallgató voltam, kaptam 20 Schillinget (gondolom a többit ellopták a diákok). Indulás előtt kaptam egy 1500 Schillinges utalványt, amit bármelyik áruházban beválthattam. A cél az volt, hogy ne téli rongyokban érkezzek meg Ausztráliába. Végül pedig orvosi vizsgálaton is átestem. Szifiliszre és Tuberkulózisra voltak kíváncsiak. — Ha kell további részlet, rákérdezhettek. Siessetek, mert már én se vagyok itt sokáig. 😀

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________

(133) A szabadpiac téveszméjének fizetjük az árát

Tibor bá’ online

Az migrációs invázió olyan, amilyen, és úgy fog lecsengeni, ahogy azt a balfácán politikusok kezelni tudják, de ha sikerrel is járnak (nem fognak), még mindig ott lesz előttünk a gazdasági összeomlás. Foglalkozunk most ezzel.

Az alábbi posztot eredetileg közel hat évvel ezelőtt tettem fel. Érdemes átnézni, hogy tanultak-e a múltból, történt-e valami előrelépés?

Nem felvágásnak szánom, de nem vagyok közgazdász, még egy kicsit se. Illetve, csak annyira, hogy nekem is vannak bevételeim, kiadásaim és elképzeléseim, hogy ezeket mi módon tudom egyensúlyban tartani. Na, igen! Mivel úton-útfélen adóznom is kell, egy kicsit szemmel tartom annak az államnak a háztartását, amelyikben élek. Ez utóbbi pedig már politizálásnak számít, ha tetszik, ha nem. Ezért aztán megjegyzem, hogy az elmúlt években egy rakás liberális közgazdász véleményéhez volt szerencsém hozzájutni a TV és különböző újságok jóvoltából. Ha jól emlékszem egyik-másik különböző nemzetközi bankoknak volt ilyen-olyan igazgatója, illetve professzor volt itt meg ott. Kis nép vagyunk, de teli vagyunk talentumokkal, akiket beültetnek a Magyar Tudományos Akadémiába (ha jól tudom havi 500.000 Ft. pusztán ezért mert ott ül) és onnan osztják az észt, főleg, amikor kapnak egy pénzügyminiszteri vagy államtitkári kinevezést. Aztán volt szerencsém megismerni kevésbé liberális közgazdászok véleményét is. A lényeg végül is az, hogy elég sok bába rohangált a parlament körül, amíg az ország ebbe a szarba került, és a bábák közül (hivatalban vagy hivatal nélkül) senki se emelte fel szavát a szabadpiac ellen.

Akkor most térjünk át erre. Mi is az a szabad piac? Mert ugye addig, amíg a tervgazdálkodás alatt nyögtünk (nem is olyan sokat, vagy nagyokat) addig ez nem volt érdekes, de most hirtelen érdekessé vált. Tehát: A szabadpiac egy olyan piac (market) ahol nincs gazdasági intervenció (economic intervention), illetve állami szabályozás (regulation). Kivételt képezve a csalás elleni eljárás, amiről a Btk. rendelkezik. A szabadpiachoz hozzátartozik a magántulajdon védelme, de nincsenek megkötések, szubvenciók, állami monopóliumok és pénzügyi előírások. A szabadpiac ellentéte a szabályozott piac, ahol az állam szabja meg az árakat és a magántulajdon használatát. A szabadpiac elmélete szerint a tulajdonos a tulajdonával korlátlanul rendelkezik, azaz elhasználhatja, eladhatja, bérbe adhatja, hitelt vehet fel rá, átruházhatja, elcserélheti és megsemmisítheti. A korlátlan rendelkezésen belül az értékesítés lebonyolítása kizárólag a tulajdonos és a vevő magánügye, de a szabad akarat határain belül. Tehát fizikai erőszak, trükk, vesztegetés, csalás, stb. alkalmazása nélkül, ami egy harmadik személyre (például az állam) is vonatkozik. Vagyis a tranzakció úgy jöhet létre, hogy a kereslet és kínálat törvényeinek az érvényesítése mellett, mindkét fél megelégedettsége biztosított, azaz a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egymással arányban van.

A szabadpiac hívei szilárdan hisznek (illetve hittek) abban, hogy a piacnak van önszabályozó képessége, ezért kívülről nem szabad belenyúlni, mert önmagától mindig, minden a helyére kerül. A szabályos időközönként bekövetkező recessziók egyetlen közgazdásznak se nyitotta fel a szemét, ellenkezőleg a szabadpiac önszabályozó mechanizmusának a szerves részének tekintették. Pedig Oscar Wilde (ki az ördög ez a pasi? 😀 ) több mint 100 éve megírta: „Manapság az emberek mindennek ismerik az árát, de semminek se ismerik az értékét.” Az idézeten nem szabad átsiklani, mert naponta lehetünk szemtanúi annak, hogy 32.000 forintért van kitéve a kirakatba egy olyan pár cipő, aminek az előállítási költsége nem haladja meg az 500 forintot. Szó sincs arról, hogy elvetném a sulykot, mert például Délkelet-Ázsiában egy varrónő egyetlen blúz összeállításáért 1 dollár-centet kap, ami pillanatnyilag 2,50 forintnak felel meg. Vagyis az árakat nem vehetjük összehasonlítási alapnak a tényleges érték megállapításánál. Ez az oka annak, hogy 2008-ban oly kevesen látták a gazdasági válság bekövetkezését, mert például az energia és élelmiszer krízist a piac viselkedésén keresztül értékelték. Minden esetre egy dologban határozottan biztos vagyok. Az a fajta közgazdász gondolkodás, ami az országot (és az egész világot) ide juttatta, egészen biztos nem fog kihúzni minket a gödörből. Márpedig éppen ennek a gondolkodásnak vagyunk most is a tanúi. Aki nem hiszi, az lapozza vissza az újságokat!

2008 október 23. Az Amerikai Kongresszusi Vizsgáló Bizottság meg szerette volna tudni, hogy mi a fene történik. Ennek érdekében, meghallgatták azt az Alan Greenspant, aki 19 éven keresztül volt a FED (az amerikai jegybank) elnöke, és ebben a minőségben (Leibniz-től lopva) szikla szilárdan hitt abban, hogy az adott világ a lehetséges világok legjobbikát az emberi önzésnek köszönhetjük. Következésképpen a piacot szabadjára kell engedni, mert annak bárminemű szabályozása katasztrófához vezetne, és mert nem volt egy Voltaire a közelben, akinek ellenvéleménye lett volna, így is történt. Mr. Greenspan felolvasta állásfoglalását a Bizottság előtt, de hajdan volt magabiztosságának a legkisebb jelen nélkül. Első mondataiban azokat az információkat sorolta fel, amik rendelkezésére álltak, és amiknek alapján döntenie kellett. Ha ezek az információk jók lettek volna, akkor a gazdasági modellek ésszerű előrejelzéseket eredményeztek volna. Ennek kapcsán Mr. Greenspan rámutatott, hogy az árazási modell felfedezéséért Nobel díjat adtak. Az ebből származtatott modern kockázatviselési paradigma éveken keresztül megkérdőjelezhetetlen volt, de 2008-ban összeomlott, mert csak a megelőző két évtized eufórikus sikereire támaszkodott. Ha figyelembe vette volna a korábbi idők szűk esztendeit is, a kockázatviselésre egészen más adatok jöttek volna ki. Tudományos körökben jól ismert a jelenség „garbage-in-garbage-out”, vagyis szemétből kiindulva, csak szemét eredményt lehet kapni. Greenspan állította, hogy az alkalmazott modellje jó működött, de a kedvező gazdasági körülmények között mért kockázati adatok betáplálása rossz koncepció volt, ennek megfelelően az eredmények nem lehettek megbízhatóak. Ez volt az a pont, amikor a Bizottság türelme elfogyott, ezért Henry Waxman szenátor konkrét kérdések feltevése mellett döntött. Íme:

Waxman: Hadd tegyek fel egy szimpla kérdést! Önnek volt egy ideológiája, Ön hitt a szabad versenyben —- most idézem az Ön saját szavait: „Nekem van egy ideológiám, ami szerint a szabad versenyre épített piac a lehető legjobban segíti elő a gazdaság megszervezését. Próbálkoztunk szabályozásokkal, de nem váltak be.” Eddig az idézet. Önnek megvolt a lehetősége, hogy megakadályozza a felelőtlen kölcsönkihelyezési gyakorlatot, ami aztán a fedezet nélküli kölcsönök bedűléséhez vezetett. Többen felhívták az Ön figyelmét a veszélyre, de hiába. Most az egész gazdaság fizeti az árát. Nem gondolja, hogy az Ön ideológiájára épített döntéseket jobb lett volna nem meghozni?

Greenspan: Akkor talán tisztázzuk, mi is egy ideológia. Az ideológia egy olyan elmélet, aminek segítségével az emberek a valósághoz közelítenek. Mindenkinek van egy elmélete. Az életben maradáshoz kell egy elmélet. A kérdés mindössze az, hogy ez az elmélet jó-e? Amit én most elmondtam Önöknek, hát igen, megtaláltam az elméletem hibáját. Nem tudom mi lesz a végkifejlet, de engem a helyzet nagyon nyugtalanít.

Waxman: Ön megtalálta az elméletének a hibáját?

Greenspan: Hogy úgy mondjam, találtam egy hibát abban a modellben, amiről egy kritikus pillanatban úgy gondoltam, meghatározza világunk működését.

Waxman: Egyszerűbben kifejezve, rájött, hogy az Ön világnézete, az Ön elmélete nem felel meg a valóságnak, vagyis egyszerűen nem működik.

Greenspan: Pontosan. Pontosan ez az oka annak, hogy megrendültem, mert 40 éven át, vagy még tovább, jelentős bizonyítékok alapján úgy gondoltam, hogy az elméletem elképesztően jól működik.

Tételezzük fel, hogy a FED volt elnöke, Greenspan őszinte volt és közölte, hogy a szabadpiac elméletében csalódott. [sokan egy összeesküvést látnak a középosztály kisemmizésére, de ez messzire vezetne] Ebben az esetben ez a „hiba” nem egy aprócska adat félreírása volt. Greenspan hibája alapvető volt. Nem volt világos fogalma arról hogyan működik a világ, nem volt tisztában a piac szociológiájával. De Greenspan hibás nézetével nem volt egyedül. Az egész pénzügyminisztérium, az összes elnöki tanácsadó, mind-mind hittek a szabadpiacban. Egyetlen egy elméleti szakembernek volt igaza, akit úgy hívnak, hogy Marx Károly. De ezt senki nem vallja be. Ha belenézzünk a szakmai folyóiratokba, akkor az analízisek tucatjaival találkozhatunk, amelyek nem akarnak tudomást szerezni Greenspan „hibájáról”. Közlik az olvasókkal: A kockázatok helytelenül voltak felmérve (valóban). A szabályozások hiánya tette lehetővé, hogy a pánik visszahatott a financiális rendszerre (ami igaz). Az ügynökök jutalék rendszere túl nagy financiális kockázatvállalást eredményezett (ami megfelel a valóságnak). A szabadpiac ideológiája megbénította a közbelépési mechanizmusokat (így igaz). De ez mind azt sugallja, hogy „megakadályozhattuk volna a szabadpiac válságát, ha jobban reagáltunk volna az eseményekre.” Vagyis a világ közgazdászai nem tanultak. Egyszerűen nem értik, vagy nem akarják érteni azt, amit Greenspan mondott. Nem veszik tudomásul, hogy a szabadpiac nem működik.

Merrill Lynch szerint Magyarország 2010-ben fiskális világbajnok lesz. [közbeszúrva megjegyzem, hogy a jelenlegi válságért ezt a Merrill Lynch financiális behemótot jelentős felelősség terheli, és notóriusan ad hamis pénzügyi tanácsokat]. Mind ezen előrejelzések miként lehetségesek, amikor Greenspan beismerése azt jelenti, hogy az egész gazdaságot, a társadalmat, az életünket át kell szervezni. Tudomásul kell venni az emberi természetet, és egy új ideológiára van szükség, ami szabályozza az áruk és szolgáltatások forgalmát. Egy tökéletesen ironikus helyzet állt elő. Amerikában ki kell találni egy Új Marxizmust, mert a Kapitalizmus nem működik, tovább már nem. Csakhogy nem látom tesznek-e valahol is lépéseket ebbe az irányba. Miért tennének? Minden megy tovább a megszokott mederben. Újra emelkednek a részvényárak (persze a hatalmas dollár likviditás miatt, de ezt már nem teszik hozzá) Ma hallottam, hogy az idei karácsonyra az áruhitel felvétele nem marad el a tavalyitól. „Felújítás alatt az árusítás zavartalanul folyik” lóg a tábla a fejünk felett. Az emberek imádják felzabálni a jövőjüket, mert ki tudja van-e jövő?

Apró, rész-hőbörgések természetesen vannak, de a nagy összefüggéseket nem akarják észrevenni. Veszek egy 100 grammos csomag fűszerpaprikát. Szép piros zacskó, rajta apró betűkkel néhány sor. Kiderül, hogy a csomagolást Budapest valamelyik külső kerületében végezték, a tartalma pedig Argentínából származik (és teli van aflatoxinnal). De azért ne térjünk nagyon el az eredeti témától, a szabadpiactól. Tényleg szabad? Mert ugye ez azt jelentené, hogy az állam nem nyúl bele a gazdaság irányításába. Azonban, ez egyáltalán nem igaz. Az USA hatalmas pénzeket költ egy-egy iparág támogatására. Az Egyesült Államok vizet prédikál és bort iszik. Az USA esetében egy központilag támogatott gazdaságról beszélhetünk (csakúgy mint Magyarországon). Az adókból befolyó pénzt az állam osztja szét a fontosnak tartott iparágak között. Viszont a befolyt nyereség magánkézben marad. Corporate State Capitalism, a pontos meghatározás. A szabadpiac esetenkénti meghatározása USA monopólium. Ez azonban egy cseppet se javít a helyzeten, mert az emberi kapzsiság átüt az államkapitalizmuson is. Ami valójában történik, a vagyon egyre inkább kicsúszik az emberek alól és egyre inkább átáramlik (állami segítséggel) az oligarchák felé. És ezt úgy hívják, hogy szabadpiac. Én inkább a szabad rablás kifejezést használnám.

___________________________________________________
___________________________________________________
________________________

(1704) Nem mindenki faszkalap ebben az országban

Tibor bá’ online

___________________________________________________
___________________________________________________
_____________________________

(1703) Orbán apánk

Tibor bá’ online

Orbán apánk ne féltsd ősi nemzeted, nem vész az el akkor, ha te vezeted.

Orbán Viktor kábé 3 hete nyerte meg a 2018-as választásokat. Ma már a 2022-es is biztosítva van számára. Vasárnap pedig 2026-nél fog tartani. A nép meg fogja szokni, mint Horthy Miklós admirálist és kormányzót, de vele együtt meg fogja szokni az iszonyatos lopásait is. Valamit valamiért! Hogy miért? Mert nem kell hozzá több mint negyed év, és Európa rehabilitálni fogja. Jövőre pedig ő lesz a kontinens megmentője.

Nem, nem, arról szó sincs, hogy a menekült krízis az ő találmánya lenne, vagy, hogy politikai okokból kifolyólag néz szembe Európával. Ezt ő meggyőződésből vállalta fel, az pedig nem rajta múlott, hogy a magyar ellenzék ilyen elképesztően hülye politikusokból áll, akik mindössze annyit tudnak kiötleni, hogy Orbán bármit tesz, azt ellenzik. Ez nem egy kifejezetten rossz politika, de ésszel kell művelni, ami – úgy tűnik – a baloldalon nincs. Arra lennék kíváncsi van-e olyan barom a világban, aki a nép 95 százalékának akarata ellen megy?

El tudom képzelni, hogyan lenne rendezve a menekült váltság, ha az MSZP és az SZDSZ koalíció adná a kormányt. Ne jöjjön elő, még lidérc álmomba se! Bár az se lesz piskóta, amikor Orbán 2018-ban bezsebeli a háromnegyedes többséget.

__________________________________________________
__________________________________________________
_________________________

(1702) Éva nótája

Tibor bá’ online

Gyerekkoromban minden nőnek volt egy nótája. Olyanok, hogy „Darumadár fenn az égen” vagy „Édesanyám is volt nékem”. Ha elmentek egy budai kiskocsmában, akkor jött a prímás és megkérdezte, „mi a nótája, majd elhúzza”. Aztán mindenki a maga nótáját énekelte a teknő fölé görnyedve, mosás közben, jobban ment a munka, meg az tán az idő is. – Ma már senkinek sincs nótája, mert nincsenek nóták. Ami van helyette például metál, az mellett nem lehet mosni. És persze nem is mosnak, mos helyettük a gép, amíg az utolsó részletet ki nem fizették, aztán vehetnek egy újat.

Ez alól kivétel Éva, a feleségem, akinek van nótája, amit úgy tudtam meg, hogy elég gyakran hallgatja (és nézi), mert ugye videoklip. Ez pedig nem más, mint Olivia Newton-John klasszikusan, 1978-ból: Hopelessly Devoted to You. Többszörösen nem semmi. Először is ez a gyönyörű nő (persze, már nem mai csirke) Max Born Nobel-díjas atomtudós unokája, valamint Brinley Newtom-John professzor lánya, aki 1948-ban született Oxfordban (hol máshol), de Ausztráliában nevelkedett fel, és ausztrálnak vallja magát. Másodszor pedig a számnak a címe, amivel befutott, vagyis a Hopelessly Devoted to You az egyetlen négy szavas mondat, amit nem tudok tisztességesen lefordítani magyarra. Amíg töröm a fejem a fordításon, nézzétek meg a klipet.

***

A szövege, vagyis a lyrics így szól:

Guess mine is not the first heart broken,
My eyes are not the first to cry
I’m not the first to know, there’s just no gettin’ over you
I know I’m just a fool who’s willing to sit around and wait for you
But baby can’t you see, there’s nothin’ else for me to do
I’m hopelessly devoted to you,

És akkor a fordítás:

Szerintem az első megszakadt szív nem az enyém, Nem én sírok először, és nem én döbbenek rá elsőnek, hogy nem lehet téged elfelejteni. Tudom, szamár vagyok, aki hajlandó megállás nélkül várni rád, de kedvesem nem veszed észre, hogy mást nem tehetek, mert én „hopelessly devoted to you. És akkor megpróbálkozom ennek a fordításával is: Reménytelenül ragaszkodom hozzád.

___________________________________________________
___________________________________________________
_____________________

Sáskajárás

Tibor bá’ online

Ma, azaz kedden 0 órától lépett életbe jó-néhány új szabály, amelyek következményei nem voltak előre láthatók. Ennek a posztnak a hozzászólási lehetőségét tartsuk fenn erre a témára. Beszéljük meg itt az eseményeket. Tudom, hogy ilyen még nem volt, de rendkívüli idők, rendkívüli megoldásokat váltanak ki.

__________________________________________________
__________________________________________________
_________________________

(1701) A világ nem változik, a világot változtatják

VIP.32.

Múlt kedden David Cameron, angol miniszterelnök beismerte, hogy törvénytelenül, bírói ítélet nélkül, drónok segítségével meggyilkoltak 2 brit állampolgárt a közel-keleten, mert feltételezhetően csatlakoztak az ISIS-hez. A beismerés hallatán a parlament egy része hangos ovációba tört ki. Ott tartunk, hogy az elfogadhatatlan tetteknek nincs szükségük a normalizálásra, mert már normálissá váltak.

Részlet Robert Bolt: A Man for all Seasons (Ember az örökkévalóságnak) ’I’d give the Devil benefit of law, for my own safety’s sake. = Még az ördögnek is biztosítanám a törvény védelmét, saját biztonságom érdekében. És akkor nézzétek meg eredetiben.

___________________________________________________

Az eredeti cikk teljes VIP fordítását E-mailben küldöm el azoknak, akik adományaikkal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Kapcsolat: evatibor#t-online.hu.

___________________________________________________

És akkor néhány kép a tegnapi blogtalálkozóról

__________________________________________________________________________

(ACs-61) Azok a csodálatos nők – Lenke

Ma blogtalálkozó van

___________________________________________________

Tibor bá’ csodálatos női

Utolsó katonaévemet nyögtem 1956-ban. Június második felében néhány napos táborozásra indult a negyvenfős alakulat a Velencei-tóhoz. Ilyen esetben fel kellett volna húzni egy hatalmas tábori sátrat, de ezt, ha lehetett, a parancsnok elkerülte. Rendszerint valami közintézménybe kéredzkedtünk be. Ez alkalommal Velence község általános iskoláját szemeltük ki, amire igazgatói engedélyt kaptunk. A feladat antennák telepítése volt, majd 24 órás rádió-forgalom bonyolítása az ország más helyein felállított egységekkel.

Az iskola egy jó ötletnek bizonyult, mert menzája is volt, azaz egy hatalmas konyha, amit - lévén nyári szünet - birtokba vehettünk. Ezen kívül kiderült, hogy az igazgatónak, aki családjával az iskola területén lakott, volt egy 20 éves lánya, Lenke.

Lenkét politikai okok miatt (járatta nagy száját, a szemináriumokon „kényes”, vagyis provokatív kérdéseket tett fel) kicsapták az egyetemről, és mintha ez nem lenne elég, meg nem határozott időre kitiltották Budapestről is. Ez azt jelentette, hogy ha felment Budapestre és történetesen valahol igazoltatták, akkor már a kitiltás megszegése miatt börtönbüntetést kellett kapnia. Ez a politikai háttér azonban Lenkét nem tette kevésbé kívánatossá, főleg nőhiányban szenvedő katonák számára. Talán felesleges megemlítenem, hogy minimum harminc éhes hím vetette volna magát Lenkére - ha csak rajtuk múlott volna. Ennek ellenére én lettem a befutó. Hogyan?

Első nap a csaj mindannyiunk feje felett látványosan átnézett, miközben ott mászkált közöttünk fel és alá mindenfajta álcázott céllal. Viszont én kiszúrtam, hogy egy Ady-kötet van a hona alatt.

• Mi van, te egész nap Ady-t olvasol? - szólítottam meg, de Lenke csak foghegyről böffentett oda.
• Miért, te már hallottál Adyról?
• Hogy hallottam-e, jobb verseket írok én, mint ő.
• Hülye! - intézett el Lenke egyetlen szóval.
• Na jó, próbáljuk ki.
• Ne nevettesd ki magad.
• Ha nem hiszed, - érveltem - az rendben van, de a bizonyítás jogát nem tagadhatod meg tőlem.
• És mégis, hogy akarod bizonyítani?
• Egyszerű. Egy éjszakára kölcsönadod az Ady-kötetet, én kimásolok belőle egy Ady-verset. Egy másik lapra költök egy saját verset. Ha meg tudod mondani, melyik a hamisítvány, te nyertél. Ha nem, akkor én.

A csajnak felcsillant a szeme, végre valami unaloműző ebben a porfészekben, és ráadásul valami olyan, amiben otthon van. Arról nem is beszélve, hogy merészségem sejtetett számára valami szokatlant. Szóval belement a dologba.

Aznap éjjel szolgálatban voltam (morze, rádió-forgalom, adás-vétel, írógép, stb.), jutott idő kimásolni egy viszonylag ismeretlen verset az 500 oldalas kötetből és adtam neki hasból egy új címet. Majd írtam egy Ady-utánzatot és fölé másoltam egy Ady-verscímet. Természetesen a cím és a szöveg tematikailag összhangban volt.

Lenke másnap délelőtt jött számon kérni. Első olvasás után láttam az arcán a megütközést, hogy bizony nem talál közöttük különbséget. Aztán némi gondolkodás után előállt a megfejtéssel. „Szerintem egyiket se te írtad, mind a kettő Ady-vers, át akarsz verni.” Kinevettem, és ragaszkodtam hozzá, hogy válasszon, mert az egyik verset én írtam. Nem tudott, nem mert választani, de hajlott arra, amelyik eredeti Ady-címet viselt. Valahol a tudat alatt emlékezett a címre, pontosan úgy, ahogy előre sejtettem. Na, most a versek:

A fiatalság nevében

És mindennek mindörökre vége,

de vágyam hadd szálljon fel az Égbe,

és legyen erős újra két karom.

Csak még egyszer fogjalak karomba.

Meglásd, vágyam nem fojtom magamba.

Érezd meg azt, ki én vagyok.

Repülök veled a vörös sötétbe.

Fejemet hajtom remegő kebledre.

Most már csak én meg te vagyunk.

A sötét eloszlik ködös szürkeségbe.

Réveteg szemem lát a messziségbe’

és mindennek mindörökre vége.

Öreglegény szerelme

Megláttalak ma te lyány

felkínált minden titkaiddal,

Kérést intézve fogékony szívedhez,

ifjú hévvel ragadj magaddal.

Miért ez olcsó csábmosoly

Szépívű szájad szegletén?

Miért a kínzó fájdalom,

vén testem tiltott rejtekén?

Gondolatban friss testedet látom,

S a tudat úgy megrészegít.

Gyűrködném tiszta nyoszolyádat

Bár tudnám, örök álomba szenderít.

Lám, áldozom vágyba mindenem,

és irgalmatlanul imádlak.

Öreg szívem egyre csak lüktet.

Szép női test, holtamig kívánlak.

A verses hülyéskedés után jól összebarátkoztunk. Este, holdfényben már meztelenül fürödtünk a Velencei tóban. Volt ebben valami romantikusan izgalmas, mert akkoriban ez nem volt mindennapos nyitottság. Az apró hullámok ezerszámra verték vissza a telihold fényét. Lenke sziluettje leírhatatlan erotikus élményt nyújtott, nem lehetett vele betelni. Alig jártunk térdmagasságú vízben, amikor Lenke incselkedve fröcskölni kezdte rám a vizet. Persze visszafröcsköltem, és a nagy igyekezetben egyre közelebb kerültünk egymáshoz, mígnem összetalálkozva forró ölelkezésbe kezdtünk. Később kimentünk a partra, és mivel Lenkének nem volt külön szobája, az akkorra már üresen hagyott konyhában állva szeretkeztünk, és ha van isten, akkor Ady szelleme ott lebegett felettünk, és csóválta a fejét. Ugyanis mind a két verset én költöttem.

A költészethez azóta se értek, fogalmam sincs, mennyire vacakok, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Lenkének se volt fogalma.

Mi lett Lenkével? Nem tudom. A kitiltás ellenére októberig háromszor feljött hozzám Budapestre, egyszer én mentem le Velencére, aztán jött a forradalom. Lenke természetesen kiment Nyugatra, és nem csodálkoznék, ha napjainkban magyar irodalmat tanítana a Harvardon.

___________________________________________________
___________________________________________________
____________

VM-290 Tűzkő-szaharin

Tibor bá’ vissza a múltba online

Közvetlenül az ostrom után a budapesti Nagykőrúton megjelentek a mozgó árusok. Hogy mi igazán fontos az életben, azt az árulja el, hogy legtöbben tűzkövet és szaharint árultak. Hogy ezek miért fontosak? A tűzkő segítségével tűzet lehet gyújtani (ha már a gyufa elfogyott), ami fontos a háziasszonynak, de még fontosabb a férjének, aki természetesen dohányzik. Ami pedig a szaharint illeti, ha nincs cukorgyár (lebombázták), akkor nincs cukor. Ha nincs cukor, akkor nincs mivel édesíteni, márpedig a reggeli és az esti tea édesítés nélkül nemigen iható. [Ha a cukorbetegekre gondoltál, nos, akkoriban nagyon kevés volt.]

Ronson öngyújtó - világmárka

A tűzkövet természetesen az öngyújtóhoz vették, amit azért találtak ki, mert majd mindenki dohányzott, és a rágyújtás sokkal szertartásosabb volt öngyújtóval, mint gyufával. Ma is van (gáztöltetű) öngyújtó műanyagból, de messze nem előkelő. A régi öngyújtók remek darabok voltak (lásd az illusztrációt). Viszont a háború után egy újabb szempont tört az élre, a takarékoskodás.

Különben a takarékoskodás (ami ma ismeretlen fogalom) rengeteg téren jelentkezett. Egy golyóstollat nem dobtak el, miután kifogyott belőle a tinta, hanem feltöltették. Egy selyemharisnyát (vagy macskanadrágot) se dobtak el, ha lefutott a szem, hanem elvitték a szemfelszedőhöz, aki soronként 1 forintért felszedte a szemeket. A leghasznosabb viszont a műstoppolás volt. Először is az emberek nem hordtak mindenféle felirattal „díszített” slampos rongyot, hanem tisztességes szövetből készült kabátokat, nadrágokat, szoknyákat. A cél az volt, hogy ezeket minél tovább lehessen hordani, legtöbbször az elkopásig. De mi volt akkor, ha a drága és elegáns kabátomnak úja beakadt valamibe, és kiszakadt. Ezt ugyan össze lehetett varrni, de hogy néz az ki? Itt lépett be a képbe a műstoppoló, aki valami láthatatlan helyről kihúzott néhány eredeti szálat az anyagból és azokat az elszakadás helyén befűzte úgy, hogy a szakadt részt áthidalta. A kilógó szál a fonák oldalon maradt. A színoldalon olyan volt az anyag, mint újkorában.

Az elkopott cipőt se dobták el, hanem elvitték a suszterhez, aki megtalpalta. A kilyukadt lábast megfoltozták. Az elkopott télikabátot, vagy kidörzsölődött ingnyakat „kifordították” a szabók. A gyereknek nem vettek minden szeptemberben új (és csiricsáré) táskát. Én például a középiskolában négy évig ugyanazt a „diplomata” táskát cipeltem, miután az apám 10 év után leselejtezte.

Általában az emberek semmit se dobtak el, mindennek volt értéke. Például a leégett porszívót újra tekercselték. Gondolom ez egy ősi hozzáállás lehet, mert 1962-ben Bali szigetén azt tapasztaltam, hogy még a konzerves dobozokat is újra hasznosították, virágcserép lett belőlük.

És nem mi változtunk meg, hanem megváltoztattak minket. A nőkben különben is bennük van az újabb és újabb dolgok iránti vonzalom. Egy cipőt nem akkor dobnak ki, amikor elszakad és javíthatatlan, hanem amikor már túl régen hordják. Erre a női ösztönre kellett ráépíteni az igényt. Jó példa erre a mobil telefon, ahol havonta jelennek meg „fejlettebb” változatok. Na, de ez már egy egészen más téma.

__________________________________________________
__________________________________________________
_________________

(1700) Windows 10

Tibor bá’ online

Az ingyenes Windows 10 minden egyes szót, amit leírsz, minden szót, amit kiejtesz a szádon elküldi a Microsoft-nak, és csak az isten tudja, mit csinálnak vele, mire használják fel. De van egy jó hír. Ez a lehetőség kikapcsolható (ha hiszel neki).

A legújabb Microsoft operációs rendszerben (Windows 10), közvetlenül a közzététel után többen jelezték, hogy keylogger-t fedeztek fel, ami a Microsoft szerint mindössze azért van, hogy javítsák a szolgáltatást. Hmmm.!

És akkor a kikapcsolás: Menj a Start Menüre és kattints a Settingre. A setting ablakban a harmadik sor a Privacy. A privacy menüben kattints a Geneal-ra, majd a Send Microsoft info about how I write to help use improve typing and writing in the future-nél kapcsolj az Off-ra. Ezt követve a Speech, Inking and Typing menüben (ami megtalálható a negyedik sorban a General alatt) kattints a „Stop getting to know me”-re. Ennyi!

U.i. Magyar windows 10-et még nem láttam. Fogalmam sincs, hogy a fenti kulcsszavakat mire fordították. Mivel nem akarok zavart kelteni, én nem fordítottam le. Viszont feltételezem, hogy ki fogtok tudni igazodni rajta.

__________________________________________________
__________________________________________________
________________________

(1699) Meghalt Harangozó Teri

Tibor bá’ online

Meghalt egy 72 éves táncdalénekes, aki a hőskorban, a táncdalfesztiválok idején tűnt fel, amire a 60-70 körüliek mind emlékeznek. Nagy dolog – mondanák az angolok (big deal), és akkor mi van?

Valójában, én se azért írok róla, mert nem bírom ki, hogy ne emlékezzek meg egy putriját elhagyó cigány nőről, hanem azért mert a család közölte az okot is. “Harangozó Teri egy gyors lefolyású tüdőbetegség következtében hunyt el.” Ennyi, és egy szóval se több.

Ugyanez történt jó egy évszázaddal korábban Jókai Mórral is, gyors lefolyású tüdőbetegség, amit úgy hívnak, hogy tüdőgyulladás vagy pneumonia. Csakhogy, amíg 1904-ben nem volt semmilyen antibiotikum, addig 2015-ben csak az isten tudja megmondani hány fajta van. Az elmúlt kábé 60-70 évben szégyen volt meghalni tüdőgyulladásban, mert a beteg abszolút elhanyagolását jelentette, de többé már nem.

Az utóbbi időben megjelentek azok a baktérium törzsek, amelyek egyre több, esetleg az össze létező antibiotikumra rezisztensek, és sejtésem szerint ez történhetett Harangozó Teri esetében is. Ami viszont megdöbbentő, hogy erről a tényről egyetlen szó se hangzik el. Az utca emberét senki se figyelmezteti. És ami a legriasztóbb, hogy ezek a félelmetes törzsek elsősorban a kórházakban szedhetők fel.

Mit lehet tenni? Véleményem szerint mindent el kell kerülni, hogy az ember kórházba kerüljön. Ha csak lehet, otthon kell meggyógyulni. Ezen kívül, komoly fertőzés esetén, akkor teszed okosan, ha a rendelkezésedre álló összes antibiotikum típust kezded el szedni párhuzamosan. Nem várhatsz napokat, hogy kiderüljön, amit éppen szedsz az hatástalan, mert mire rájönnél melyik hatásos, már rég nem élsz. Ehhez persze több fajta antibiotikumból kell beszerezni jó néhány adagot a családtagok számának függvényében.

__________________________________________________

László Petra hisztéria

László Petra gáncsolását volt szerencsém negyvenszer végignéznem, mert a Tel Avivból utasított média átment információs hisztériába. A 3 másodperces gáncsolás, illetve egy 5 másodperces rúgási kísérlet ki van vágva a teljes felvételből. Így aztán nem látható, hogy a rúgás előtt az operatőrnek kétszer is nekimennek a vadállati szinten üvöltő, tolakodó és lökdösődő “menekültek”. OK, László Petra nem viselkedett profi módjára, tudnia kellett volna, hogy a környéken több tucat kamera működik, mindent felvesznek a szenzációra éhes operatőrök. De az abszolút érthető, hogy ezzel a inváziós haddal tökéletesen teli volt a hócipője. Az pedig már átlépi a komikum határát, hogy 7 év elzárás lehetőségét is emlegetik. Érdekes módon, ha cigány gyilkol, akkor a 7 év túlságosan súlyos, ha utasítás ellenére kitörő szír csürhét buktatnak, az minimum 7 év, sugallják a független bíróságnak.

__________________________________________________
__________________________________________________
_______________________

(1698) A vég kezdete a mindent elsöprő támadás

Tibor bá’ online

Ha hiszitek, ha nem, „megérkeztünk”. A jövő annyira sötét, hogy már nincs is. A jól tartott politikusaink egyszerűen csődöt mondtak. A 24. Óra utolsó perceiben se képesek megszabadulni a liberális hóbortjuktól, amiért Európa elvesztése a fizetség. Ezeket nyugodtan kijelenthetem, mert már tapasztalatból beszélek, nem csak eszelős módon spekulálok.

A „menekültek” Európába áramlása nem tegnap kezdődött, már évek óta tart, de amíg csak az olaszokhoz érkeztek a tengeren át, a kutya se figyelt oda, pedig az országok vezetőinek ez lett volna az (egyik) kötelessége. Szakértők bevonásával rá kellett volna döbbenniük, hogy a közel-keltről (és Afrikából) származó bevándorolni akarók ellen csak a könyörtelen és fegyveres elhárítás hatásos, tehát csak ez jöhet számításba, és erre fel kell készülni. Nem történt semmi, pedig ez egy pozitív visszacsatolás. Utánpótlás pedig van bőven. Miért? Mert egyre több érkezik és ezek mind kapcsolatot tartanak az otthon maradt barátokkal, rokonokkal, akiket tanácsokkal, tapasztalatokkal, tippekkel és minden szükséges információval látnak el, hogy azok is útra merjenek kelni. Tehát minél többen érkeznek, annál többen indulnak el. És minden az ő oldalukon áll: szívósabbak, igénytelenebbek, elszántabbak, vadabbak, életképesebbek, mint mi európai fehér emberek. Kérdem én, mi az esélyünk a túlélésre, ha 500 millió európainak hirtelen lelkiismeret furdalása lesz egy 3 éves, vízbe fulladt gyermek hullájának a látványától. Eszünk be se jut, hogy a gyermek anyja és apja a felelősek. Nem vesszük észre, és nem vonjuk le a következtetést, amikor egy apa 2 éves gyermekét maga előtt tolva készül áttörni a rendőr kordont. Pajzsnak használja a gyerekét (aki arra felé fogyóeszköz), mert tudja, hogy milyen hülyén szentimentálisak vagyunk. Olyannyira, hogy saját jövőnkről tökéletesen megfeledkezünk.

Európa már visszafordíthatatlanul elveszett, mert a tőke lett az úr felettünk. Görög hajók jó pénzért fuvarozzák a menekülteket. Embercsempész bandák alakultak, akik jó pénzért a szárazföldön fuvarozzák a menekülteket. Vezető politikusok (oligarcha nyomásra) „felső határ nélkül” csalogatják a bevándorlókat.

Európa már visszafordíthatatlanul elveszett, mert percek alatt Ukrajnából is meg fognak indulni a menekültek felénk. Hamarosan az egész világ felkerekedik és mindenki oda fog menni, ahol valamivel jobb, mint ott, ahol eddig élt. Ez lesz a globalizáció ultima rációja.

Európa már visszafordíthatatlanul elveszett. Az utolsó harangzúgásra már nem kell sokat várni. A bevándorlók iszonyatos tömege mindent elsöpör. Beindult egy invázió, ami egyre csak növekszik. Ha Orbánnak sikerül kiépíteni a déli védelmi vonalat, és ezzel eltereli az áradat nagy részét, avval csak a végső elbukás dátumát tudja késleltetni.

___________________________________________________
___________________________________________________
_________________

(1697) Az első szex-robot

Tibor bá’ online

Tudtam, hogy előbb vagy utóbb létrehozzák, sőt abban is biztos voltam, hogy nő lesz az isten adta, nem férfi. (Pedig a Teremtő először a férfit alkotta meg 😀 ). Abban is biztos voltam, hogy az első beszámoló (legalább is számomra) Amerikából egy nő tollából fog származni, és persze enyhén cinikus lesz. Most viszont Tana Ganeva tollából megérkezett. Az alábbiakban tehát összefoglalom a lényeget.

Egy Felnőtt Szórakoztató Expón a True Companion vállalattól Douglas Hines bejelentette, hogy cége piacra dobott egy digitálisan programozott robotot, amely a megszólalásig hasonlít egy nőre, csak annál egy kicsivel jobb. Ára 9000 dollár környékén van. Ami az én véleményem szerint (ha-ha-ha) sokkal olcsóbb, mint amikor egy valódi nő 2 év után elviszi a „közös szerzeménynek” megítélt lakás, kocsi, na meg a nyaraló felét.

A műhölgy, vagyis Roxxxy-nak három input-ja van, amit nem definiálok, mindenkinek a fantáziájára bízom. Minden esetre 3 inputtal minden szexuális igényt kik tud elégíteni, ez tuti. Mr. Hines a promóciós videón biztosította a hallgatókat, hogy Roxxxy tökéletesebb, mint a hús-vér nők és lényegesen többre használható. Mind a három inputja el van látva érzékelővel, aminek következtében pontosan tudja, hogy mi történik vele. Amikor a bemutató Mr. Hines, ujjával nem a megfelelő műveletet végzi, Roxxxy telefon-szex hangon megszólal „Óooo, ezt ne csináld”.

Roxxxy kapható szőke, vörös és barna kivitelben. Érzékelhető „egyénisége” nem lehet unalmas, mert 4 fokozatban változtatható: Frigid Farah, érett Martha, vadóc Wendy, valamint S&M Susan. (a tájékozatlanok részére: slave and master, azaz „szolga és úrnő”). Vadóc Wendy agresszív és rettenetesen „zajos”. Például, amikor a tulaj közelít hozzá, akkor azt kiáltja fennhangon „nyomd be tövig”. Természetesen nem csak szexről van szó, állítja a True Companion web site-ja. A nők beszélnek, meghallgatnak, társalognak, érzik az érintést, de persze szexen van a fő hangsúly. Még orgazmusuk is van!

De ez mind semmi. Roxxxy testre szabható. Valós érzelmi kapcsolatot alakíthat ki tulajdonosával, aki meg tudja változtatni személyiségét. Roxxxy rákapcsolható a gyártó web sitejára és más felhasználókkal kapcsolatba léphet, megoszthatják tapasztalataikat robot nőjükkel kapcsolatban, amit igazi nők esetében nemigen lehet. Egy kis extra plusz.

Jaj, a lényeg. Roxxxy 170 cm magas, 54,5 kg, C-méretű melltartó kosárra van szüksége (D a maximum) és bármikor kész az aktusra. Szép ez az új világ, bár én nem kérek belőle, de azért csodálom. Két dologra vagyok csak kíváncsi: Mikor lehet majd kapni a TEXCO-ban? És a harmadik generációs Roxxxy fog-e tudni gyereket hozni a világra? Utóirat: Aki nem tudná, a fejlődés gyors. Internet szex már eddig is volt, ha nem hiszed, kattints ide (a végignézést nem javaslom, csak a technikát kívánom bemutatni):

http://www.youporn.com/watch/358162/online-sex/?from=categ

___________________________________________________
___________________________________________________
__________________

(1696) Gazdasági buborék

VIP.31.

Mit nevezünk (gazdasági) buboréknak? Válasz: Egy olyan piaci helyzetet, amikor egy vagyontárgy pillanatnyi árát a befektetők boldogan megadnak annak reményében, hogy találnak egy másik vevőt, aki még ennél is többet hajlandó érte fizetni, de ez az elérhető ár nagymértékben meghaladja a vagyontárgy tényleges értékét.

Ez a (gazdasági) buborék akkor lyukad ki, amikor egy szabad piac szereplői nem hajlandók többet fizetni a vagyontárgyért, mint annak valós „intrinsik” értéke. Ebből adódik, hogy a vagyontárgy tulajdonosa elveszíti azt a pénzt, amennyivel többet fizetett, mint a valós érték. Ez az értékvesztés rendszerint hirtelen következik be, gyakran pánik kíséretében.

__________________________________________________

Az eredeti cikk teljes VIP fordítását E-mailben küldöm el azoknak, akik adományaikkal hozzájárulnak a honlap fenntartásához. Kapcsolat: evatibor#t-online.hu.

__________________________________________________
__________________________________________________
___________________

(ACs-60) Azok a csodálatos nők – A nyitott házassághoz vezető út (a kíváncsi hungaromániás)

Tibor bá’ csodálatos női

Az 1940-es évek vége felé egy Hajdú vezetéknevű család, kiskamasz fiukkal együtt, sikeresen elhagyta az országot és Ausztráliában kötött ki. A fiú, aki ekkor már a Josef névre hallgatott, sikeresen befejezte az általános iskolát, majd elvégezte a középiskolát, miközben alaposan megtanult angolul, aztán beiratkozott a Melbourne-i Egyetemre. Master Josef Hajdunak volt egy Elayne Wanke nevű osztálytársnője. Igen, igen a jóval később megszületendő első három gyermekemnek a leendő anyukája. Mivel mind a ketten eminens tanulók voltak, sőt az osztály két legjobbika, úgy gondolták, hogy őket az isten is egymásnak teremtette. Ennyi. Aztán a 18 éves Elayne-nek jöttem én az életébe, aki jó hét évvel voltam idősebb Josefnél, és úgy gondoltam, hogy eleget fogták egymás kezét a moziban, egy tizennyolc éves leány nem egészen erre való. Elyane ezen nézetemmel tökéletesen egyetértett. Az első nagy sikoly után (ami mellesleg abszolút csendben zajlott le) hamarosan össze is költöztünk.

Mivel Ausztráliában a nagykorúság a 21. életév betöltésével lepi el az embert, az összeköltözésen kívül mást nem igen tehettünk. Elayne rokonsága menten megszakította élettársammal a kapcsolatot, mely tettnek egyetlen oka én voltam. Az összeköltözés lett volna a kisebbik rossz, a nagyobbik rossz külföldiségem volt, abban az időben Ausztrália nem büszkélkedett „multikultúrális” vívmányaival. Később megtudtam, szó sincs arról, hogy én választottam volna őt, ő választott engem, és ebben igen komoly mértékben nyomott a latba magyar származásom, amit természetesen Josef-nek köszönhetek mert, hogy ő is magyar származású volt.

A fenti két bekezdést preambulumnak szántam, mert az összeköltözés kifejezetten jól sikerült. Erre utaltak a jelek, mert a lényeget akkor még természetesen nem ismertem. Ezt úgy szokták mondani a népmesékben, hogy „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” csak ez 18-25 éves korban nagyon soká szokott bekövetkezni. Maradjunk annyiban, hogy boldogan éltünk. Igaz, akkoriban ez még nem volt olyan széles körben elfogadott, mint manapság, és ennek okán kaptunk is néhány megjegyzést vadházasságunk miatt [Abban az időben magyarul vadházasságnak nevezték a házasság nélküli együttélést]. De mondom, egészen jól működött, talán azért, mert szüleimet utánozva összeállásunkkor adósságunkon kívül nem volt semmink. Elayne-nek 5 font tartozása volt, nekem három. Az 5 fontért nőm kapott egy használt lemezjátszót nagynénikéjétől egyetlen lemezzel: Csajkovszkij B-moll zongoraversenyével, amit kábé 150-szer hallgattunk végig. Gondolhatjátok! Az első hetekben Elayne 14 fontos ösztöndíjából éltünk, amit két hetente, még a szemeszterek közötti időben is kapott.

Később egy kicsit összeszedtük magunkat, úgy értem, anyagilag, ami azért nem volt túl könnyű dolog. Elég sok kényelmetlenséggel járt. Például állandóan költöztünk, albérletből albérletbe. Aztán utánanyúltunk mindenfajta mellékjövedelemnek. Böngésztük az apróhirdetéseket, és megpróbáltunk alkalmi munka-lehetőségeket kihalászni. Elayne egyszer például elment modellt ülni egy festőnek. Amiért alkalmanként egy fontot fizettek egy órára. Amíg Elayne fent modellt ült, addig én lent vártam rá az utcán. Egy másik alkalommal elsősegély dobozokat lehetett „door to door” [Ajtóról ajtóra járva] árulni. Ezt is megpróbáltuk, persze nulla sikerrel.

Talán három éves múltra tekinthettünk vissza, amikor egy új lehetőség adódott. Melbourne-től 400 kilométerre, ami ott nem jelentett távolságot, a tengerparton belterületesítettek egy 20 kilométeres szakaszt. A lényeg ugyanaz mint itthon, a nagy semmi közepében, esetünkben a tengerparton, egy hatalmas területet a térképen felosztottak kb. 1500 m² területekre, és elkezdték árulni százszor drágábban, mint amennyit per pillanat ért, mint leendő üdülőt. A siker kulcsa természetesen a fantasztikus hirdetési hadjárat.

A területfejlesztéssel foglalkozó cég bárkit felvett ügynöknek, de természetesen fizetést nem adott. Aki eladott egy telket, az jutalmul megkapta a vevő által kifizetett első részletet, ami esetünkben 10 font lett volna, vagyis majdnem egy heti fizetés.

Mi tehát jelentkeztünk ügynöknek, és elkezdtünk a magyar nyelvű hetilapban veszettül hirdetni. Ennek sok értelme nem volt, mert több hét próbálkozás után is mindössze egy telket sikerült eladni, azt is a húgomnak. Igaz, a történet folytatása ennél egy kicsit azért érdekesebb. Ugyanis egy szép napon valaki mégiscsak jelentkezett a hirdetésünkre, és Elayne kivitte a telekre (emlékezzünk, 400 km-re) a 10 font reményében.

Reggel indultak, a számítások szerint délután 5 körül kellett volna visszaérkezniük. Kellett volna, de nem érkeztek meg. Jobban mondva Elayne nem érkezett meg. Sebaj, gondoltam, jó alaposan körülnéztek, vagy lett valami baj a kocsival. Na, majd megjavítják. A magyar sárga angyal mozgalom ott már akkor is működött és kitűnő eredménnyel. Én mindenesetre el kezdtem készíteni a vacsorát, mert abban biztos voltam, hogy élettársam, amikor hazaér, olyan éhes lesz, mint a farkas. A vacsora készen lett, az óra elütötte a nyolcat, de semmi. Kezdtem egy kicsit idegeskedni, aminek oka az volt, hogy műszaki hiba miatt ausztrál még nem éjszakázott az országúton. A kontinensfeltáró idők alatt kialakult, a kölcsönös segítésnyújtással kapcsolatos szokások ezt teljességgel kizárták. De ha nem műszaki hiba, akkor csak baleset lehet. Elhatároztam, ha kilencig nem ér haza, felhívom a rendőrséget. Addig is megpróbáltam magam elfoglalni valamivel.

Aztán eljött a kilenc óra, és Elayne sehol. Mentem a telefonhoz és remegő ujjakkal tárcsáztam, mert majdnem biztos voltam, hogy baleset érte őket. Elvégre mi más történhetett még? Elayne nem volt egy gyakorlott vezető, nem is volt túl ügyes. Átkoztam magam, amiért elengedtem egyedül. Ketten kellett volna mennünk. Végtére is a benzinköltség ugyanaz. Szóval tárcsáztam a rendőrséget, és elmondtam az ügyeletnek, hogy mi járatban vagyok. Volt-e ma délután közlekedési baleset a Princess highwayen Melbourne és a Golden Coast között. A rendőrség kategorikusan közölte velem, hogy onnan ma semmi rendkívüli eseményt nem jelentettek. Az nem lehet, hogy volt, csak nem jelentették? Az kizárt dolog, mi mindenről tudunk, állították. De hát a feleségemnek már délután ötkor itthon kellett volna lennie. Ja, - így a rendőr - nyugodjon meg, uram, tapasztalataink szerint ilyen esetben a hölgyekkel nem baleset szokott történni. Ugyan már, válaszoltam, én ismerem a feleségem! A rendőrnek úgy látszik, tetszett a dolog, vagy pedig az ügyelet lehetett unalmas, mert beszélgetni kezdett velem. Higgye el uram, én már elég régen vagyok a testületnél, majd minden férj azt hiszi, ismeri a feleségét, de ez csak nagyon ritkán igaz. Hát akkor én vagyok a ritka eset, vetettem véget a beszélgetésnek. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy éjfélig nem fekszem le, de mi történhetett vele?

Éjfélkor lefeküdtem, de nem tudtam elaludni, legalább egy óráig forgolódtam, de aztán csak elnyomott az álom, amiből kettő után ébresztett fel az ágyunkba óvatosan bebújó „feleségem”. Első észlelésre egy hatalmas kő esett le a szívemről. Hát akkor él, nem történt semmi baj. A második észlelés, ami iszonyú gyorsan követte az elsőt, egy még soha nem tapasztalt idegen szag, akarom mondani, illat volt. Te jó isten, mi ez, tértem egyetlen másodperc alatt tökéletesen magamhoz. Hol az ördögben jártál?

Mit mondjak, reggelig beszélgettünk arról, ami történt, és hogy mi történt? A történet roppant egyszerű. A magyar pasi megnézte a telket és úgy döntött, nem veszi meg. Irány vissza Melbourne-be. Az út vége felé a pasi bedobta, hogy roppant hülyén érzi magát, egy ekkora út, ilyen fáradtság és hát ő nem vesz telket. Semmi baj, semmi baj, nyugtatta nőm, van ez így néha, ha nem, akkor nem. Tulajdonképpen nem történt semmi, elvégre nem kötelező vásárolni, stb., stb. De hát ő rettenetesen röstelli magát. Legalább hadd hívja meg vacsorázni. Na jó, így nejem, azt elfogadom, elvégre egész nap nem ettünk semmit.

Elayne szerint ő egy étteremre gondolt, de a hapsi a saját lakására, és hát ebből olyan ciki lett volna kihátrálni utólag. Szóval lakás. Na jó, mondtam én, és mi történt? Mostanáig tartott a vacsora, mert akkor kurva lassan ettetek. Nem, nem ettünk lassan csak hát a vacsora után a férfi … Na, erről jut eszembe, vágtam közbe, tudod a nevét? Valami Pista, azt mondta őt mindenki Pistának hívja. Oké, mit csinált vacsora után ez a Pista? Hát, láttam rajta, hogy nem igazán ura a helyzetnek én meg nem akartam húzni az időt. Elkezdtem vetkőzni, arra gondoltam, én még csak veled basztam [A beszélgetés természetesen angolul folyt és elsőnek Elayne, majd én is a FUCK szót használtuk, aminek precíz fordítása bizony-bizony a BASZÁS] és fogalmam sincs, milyen mással. Gondoltam, kipróbálom. Itt a legjobb alkalom.

Sajnos én még ilyen helyzetben se vagyok képes levetni racionális gondolkodá­somat, ami abból is látszik, hogy honfitársaim egy jó része simán hátába mártotta volna a konyhakést pusztán szerelemféltésből, ha jól emlékszem a hivatalos terminológiára. Evvel szemben én az után érdeklődtem, jó-jó, vacsoráztatok, majd basztatok, de mit csináltál ennyi ideig. Mit? Fogyott el a türelme nőmnek, hát, újra basztunk. Újra basztatok? - csodálkoztam el - azt mondtad, azért feküdtél vele össze, mert kíváncsi voltál, más hogy csinálja. Na igen, és … Mi az, hogy és? Az első baszás után már tudtad, a második baszásnál mire voltál kíváncsi? Semmire. Akkor miért basztál másodszor is? Nem tudom, azaz tudom, mert jólesett. És mikor hagytátok abba? Hát, most, kettőkor. Ekkor néhány perc csönd következett, majd újra én szólaltam meg. – Szóval kíváncsi voltál? – Igen. – És hogy baszott ez a Pista? – Úgy, ahogy te. – Akkor nem sok újban volt részed, – zártam le a beszélgetést, – úgy látszik, te buksz a magyarokra.

Utóirat: Egy héten belül megdugtam az ír származású, 24 éves Ann Master-t, akinek az alkoholista férje évek óta nem látta el férji feladatát. Az affér 5 hónapon át tartott, Elayne ki volt tőle akadva.

___________________________________________________
___________________________________________________
__________________

(VM-289) Jégbüfé

Tibor bá’ vissza a múltba online

Az 1952-ben megnyílt Jégbüfé, Rogán Antal jóvoltából, múlt szombaton fogadott utoljára vendégeket. A magyar média megemlékezett az eseményről, az utolsó napokban nosztalgiázó tömegek ették meg az utolsó süteményüket a patinás helyen. Aztán gondolom semmi, de utoljára még néhányan visszaemlékeztek a 70-es, 80-as évekre. Pedig voltak 60-as, sőt 50-es évek is. Bizony!

Az ötvenes évek elején dúlt a Rákosi rezsim. Ebben az időben a Jégbüfé és a Mézes Mackó állták a sarat, emlékeztetve a betévedőket, hogy volt Magyarországon polgári középosztály is, akiket most elkergettek a Hortobágyi rizsföldekre. E két intézmény nem csak minőséget nyújtott [Én a Mézes Mackóban, amikor arra jártam, töltött borjúbordát kértem, mellé francia salátát, amit ragyogó környezetben fogyaszthattam el. – Persze borjúhús máshol nem lehetett kapni, és a miliő is osztályon felüli volt.] A Jégbüfében a helyben fogyasztás gyakorlatilag a kirakatban történt. Így, krémes majszolás közben lehetett stírölni a járdán tovalibbenő csinos nőket. Viszont a téren megállva, tettől-talpig láthatók voltak az utca felé néző fogyasztók. Ennek olyan varázsa volt, hogy a környéken járók ki nem hagyták volna semmiért.

1956 nyarán nem rég elhunyt barátommal rendszeresen eljártunk a Jégbüfébe, ahová kedvező földrajzi fekvéséből adódóan, mindig besütött a Nap, ami különös vidámságot kölcsönzött a dolognak. Az ilyen környezet rendkívüli módon kedvezett az ismerkedéshez. A premier plánban tetszelgő, sütit zabáló csaj mellé be lehetett furakodni, és megkérdezni tőle, hogy falatozásának tárgya friss-e, amire – az adott körülmények között – nem lehetett megtagadni a választ.

1966-ban már egy 3 éves kisfiúnak voltam büszke apukája, és egy nyomorúságos társbérlet használója. Társbérlőnk egy vendéglátó ipari házaspár volt. A férfi pincér, hajnal 4 körül járt haza. A nő a Jégbüfébe lett kiszolgáló. Egyik vasárnap délelőtt bementem néhány krémesért a délutáni uzsonnához. Megvettem a blokkot a pénztárnál, mert ez volt a rend, aztán átnyújtottam Galambosné asszonynak, kölcsönös üdvözlés után. Két perccel később kaptam tőle egy hatalmas tálcát, amire rápakolta a becsomagolt fél pultot. A nagy halom sütemény mellé kaptam tőle egy kacsintást is. Nem volt rá szükségünk, de mindkettőnknek jólesett az állam közös meglopása. Nem sokkal később a kissé túlsúlyos Galambosné benyújtotta a számlát. Feleségem több napra elment tolmácsolni olasz honba, amit a társbérlő asszony kihasználva 23 óra környékén, betörve a szobánkba, és divatos bébi-doll hálóingben közölte velem, hogy fél egyedül. Szóval, többé nem kaptam ingyen tortákat.

Végül megözvegyült apám kevéske programjainak egyike a Jégbüfé meglátogatása volt III. kerületi lakásából, búrkifli vásárlás ürügyén. Szerinte az egész országban ott gyártják a legjobb búrkiflit. Meglátogatásaim alkalmából, ünnepélyesen fogyasztottuk el a foszlós leveles tésztából gyártott csemegét.

Aztán apám is eltávozott, mert semmi se örök ezen a világon, amit az is aláhúz, hogy a Jégbüfét is utolérte a végzet. Kár érte, százezrek emlékeznek rá elhomályosuló szemekkel.

___________________________________________________
___________________________________________________
____________________

(1695) Az összeesküvés elmélet margójára

Tibor bá’ online

Kellő ismeretek hiányában az emberi létre kiható események megmagyarázására legegyszerűbb gyártani egy összeesküvési elméletet, amikbe lépten-nyomon belebotlunk napjainkban. Az ezeket elfogadók nincsenek tisztában az emberi természettel és a társadalmi szervezettségekkel. Addig rendben van a dolog, hogy minden amerikai (vezető vagy csak az utca embere) fenn akarja tartani azt a kiváltságos helyzetet, amit legalább száz éve élvezhet a többi nemzet/ország rovására, olyan szabadgondolkodó amerikaiak is, akiknek nézeteit számtalan esetben tolmácsoltam, akik úgy fogalmaznak, hogy abból világosan kiderül, sokkal inkább az amerikai hegemóniáért aggódnak, semmint a leigázott, megtámadott népekért. A szenátorok egy része kiáll az Iránnal kötött szerződés mellett, egy másik része ellenzi azt. Nem azért, mert az iráni papok oldalán állnak, hanem azért mert az ő nézeteik szerint ez vagy az jobb Amerikának. Éppen ezért abban se lennének egységesek, hogy számoljuk fel Európát néhány millió muszlim bevándoroltatása segítségével. Amerikában senki se akarja átengedni az (amerikai) álmot Európának, de a módszerben nem tudnak megegyezni. Márpedig egy titkos összeesküvést mindenkinek támogatni kell (aki számít), ha nem, akkor oda a titkosság.

És akkor most magyarázzam meg, minek vagyunk a szemtanúi? Szerintem ezt a népvándorlási hullámot két dolognak (ha úgy tetszik tényezőnek) köszönhetjük.

• Az 1980-as években elég sokan disszidáltak Kanadába (nem közvetlenül, de ez volt a végcél). Az emigránsokra igen hamar rátör a magányosság, aminek két következménye van. Első, hogy bizonygatja önmagának és barátainak, hogy jó döntést hozott. Második, hogy iparkodik másokat odacsábítani a magány enyhítése céljából. Tehát dicsekszik a helyi viszonyokkal, ami mind a két igényét kielégíti. Én magam találkoztam a következőkkel: Kanadában ahogy kiérsz rögtön kapsz egy két szobás, berendezett lakást. A mondat megfelel a valóságnak a „kapsz” ige kivételével. A valóságban azonnal kivehetsz bármilyen lakást, ha ki tudod fizetni a bérleti díjat, amire szerény igények mellet is a feleség teljes fizetése rámegy. Itt jön be a két szokás (nyugodtan nevezhetjük kultúrának) közötti különbség. Magyarországon 1980-ban nem lehetett bérelni kétszobás, berendezett lakást. Minden lakás az államé volt, aki bizonyos feltételek, rendelkezések és törvények szerint határozatlan időre kötött bérleti szerződést az igénylővel. Mivel nem volt felesleges lakás, a bérleti szerződés háttérbe szorult, lényegében az emberek kaptak lakást a tanácstól, sok esetben 10-15 év várakozás után. A helyben maradóknak fogalmuk se volt arról, hogy mi a különbség a „kapás” és a „bérlés” között. Ők látták barátaikat egy szépen berendezett lakásban, tehát KAPTAK. Ugyanez történik most a „menekültekkel”. Olyan jólétről vannak téves információik, ami számukra megegyezik a muzulmán paradicsommal. Hogy ezt nekik maguknak kell majd megteremteni, hogy nagy valószínűséggel gettókban fognak lakni, arról fogalmuk sincs, de ez most lényegtelen.
• Az európaiaknál sokkal keményebb körülmények között élő közel keletiek az iraki háborút követő kegyetlen körülményeket még el tudták viselni indokolt és indokolatlan remények mellett. Az ISIS megjelenése, és hihetetlen gyors térnyerése a mára mintegy 6 millió menekült számára nem csak összezúzta a visszatérés reményét, de egyenesen lehetetlenné tette az ottmaradást. Miért? Mert asz ISIS még a kemény fából faragott muszlim arabok között is szélsőségesen kegyetlen, és nem látszik a lehetőség megfékezésükre. Naponta látnak napvilágot hírek, ami szerint az ISIS-nek mindenre lefejezés a válasza. Mindenre! A legkisebb nem tetszésük is azonnal vérfürdőt vált ki. Az ISIS tagok egyszerűen vérszomjas, bekattant őrült vadállatok, akikhez igazodni lehetetlen, csak menekülni lehet előlük. Menekül tehát az, aki ezt anyagilag megteheti.

De hát emberek! Nem történik semmi más, csak az, amire már évek óta számítunk. Nagyon jól tudtuk, hogy a ránk leselkedő egyre kevésbé elfogadható életkörülmények miatt az egész világon hordák fognak kialakulni és ragadozó módján viselkedve meg fogják teremteni maguknak a megélhetést mások rovására. Ez a folyamat most elkezdődött, és nagyon messze van még a sor vége. Az idén nyáron India egyes részein, napokon át 50 °C volt délben. Hamarosan ezek is meg fognak indulni (elsősorban azok, akinek van rá pénze) hűvösebb tájak felé. A világ több pontján kimerítik a felszivattyúzható talajvizet. Egyre kevesebb az ivóvíz. Várható, hogy be fognak indulni „menekültek” olyan helyek felé, ahol még van kellő mennyiségű víz. Lesznek háborús menekültek is Európából, például Kárpátaljáról magyar anyanyelvűek. Szóval, ez csak a kezdet, és milyen szerencsések vagyunk, hogy pont itt, nálunk csattan az ostor. Legalább kapunk egy leckét a jövőből, ami segíti a magyar kormányt, hogy komolyan véve a dolgot, teljes erőből felkészüljön határaink megvédésére.

___________________________________________________
___________________________________________________
_______________

(135) Az emberiségnek nem való a demokrácia