(ACs-57) Azok a csodálatos nők – Csak a férjemmel nem
Publikálva 2015.aug.16. | csodálatos nők | 3 hozzászólásTibor bá’ csodálatos női
Kittyt egy kisebb társaságban úgy mutatta be a kisszövetkezet jogtanácsosa, mint egy szabad prédát. A jellemzés természetesen a háta mögött történt, de mint később kiderült, a titoktartásra senki se tartott igényt.
A szóban forgó hölgy még nem volt 30, tartozott hozzá egy férj, két gyerek és egy rózsadombi öröklakás, egy nyugati kocsi, valamint rengeteg délelőtti szabadidő. Ugyanis ő volt a kisszövetkezet elnöke.
Bemutatás után félreültünk egy sarokba, és két kellemesen hűtött koktél szopogatása mellett csendes beszélgetésbe kezdtünk. Kitty a sikeres női menedzserek magabiztosságával közölte velem, hogy pont olyan pasira vadászik, mint amilyen én vagyok. Hogy ez pontosan mit jelent, arra nem tért ki, de engem nem is nagyon érdekelt. A nő 176 centije minimum 10 centivel volt több, mint az esetem, de ez a délelőtti ráérés kifejezetten kedvemre valónak bizonyult, hát még a további „feltételek”.
De ne rohanjunk előre a történetben. Amikor kerek-perec közölte, hogy pont ilyenre vadászik, azt hittem, ez egy jópofa bevezető az enyhén spicces hölgytől, de a második mondatnál, és a szemérmetlen felméregetésem észlelésénél a bevezető mondatot kénytelen voltam komolyan venni.
Kitty nyilván készült a beszélgetésre, még az is lehet, hogy e témában nem ez volt az első, mert némi rutinnal faggatni kezdett, mi róla a véleményem, mint nőről. Természetesen biztosítottam róla, hogy nagyon csinosnak tartom, de ezt akkor is mondtam volna, ha történetesen egy bányarém, mert mi mást mondhat egy férfi egy nő szemébe?!
A következő kérdés arra irányult, hogy el tudom-e őt képzelni szeretőnek. Na, ez már határozottan melegebb kérdés, de vettem a lécet, és habozás nélkül rávágtam, hogy igen. Elvégre egy igenből bármikor lehet nem, de egy nemből soha a büdös életben nem lehet igen. Erre Kitty biztosított arról, hogy ez kölcsönös.
- Na jó, – folytattam – mi a következő lépés?
- Természetesen az, hogy tisztázunk néhány dolgot.
- Tiszta sor, – válaszoltam – tisztázzuk!
- A férjemet nem akarom elhagyni, a családi fészek feldúlásáról szó sem lehet, és természetesen nem akarom a dolgot nagydobra verni.
- Én is így gondoltam – vallottam be.
- Délelőttönként találkozhatunk, de nem az én lakásomban.
- Ez csak természetes – vágtam rá. Ki a fene akar alsógatyában összefutni egy férjjel? – De mi az elképzelésed?
- Például nálatok.
- Megoldható, van még valami?
- Van, heti egy alkalomra gondoltam.
- Megfelel – egyeztem bele. Mikor kezdjük?
- Akár holnap is – válaszolta – de csak akkor folytatjuk, ha az nekem megfelel.
- Oké, – egyeztem bele – de gondolom, nem sértő, ha ez kölcsönös.
Szóval ilyet én még nem pipáltam. A magyar nőkkel való kapcsolat- felvételre elsősorban az jellemző, hogy mindent ki kell találni, semmi se nevezhető a nevén, és hagyni kell a nőt megjátszani a meglepődöttet, akinek fogalma se volt arról, hogy „erre” megy ki a játék. Ez a nő pedig úgy tárgyalt velem, mintha egy szobabútort rendelt volna nálam, néhány napos szállítási határidővel. Mindegy, 176 centi hústoronnyal még nem volt dolgom. Egy proletár láncain kívül csak a szüzességét veszítheti el, én meg még azt sem.
Aztán összejött a találka, és beindult az „együttlét”. Feltett szándékom volt, hogy ne adjak okot semmi panaszra. Előjátékkal kezdtem, de ráutaló magatartásából következtetve Kittynek ez nem volt kifejezett igénye. Marad az aktus, amit minden cifrázás nélkül, a szokott módon kezdtem el. Feltett szándékom volt, hogy alaposan kiteszek magamért egyszerűen azért, mert állandóan egy angol közmondás járt a fejemben, ami szerint, ha valamit érdemes csinálni, akkor azt érdemes jól csinálni. Különben se volt korai magömlésem még 16 éves koromban sem, pont most kezdjem el?!
Csakhogy a forgatókönyv másként sikerült. Kitty bizony nőket meghazudtoló sebességgel, egy percen belül úgy elélvezett, mint a pinty, ugyanakkor szerencsére tisztességből kivárta, hogy befejezzem. Na de utána elsöpört öltözködni, nem hagyva nékem más teendőt, mint visszavinni a kisszövetkezet telephelyére.
Alig indultunk el, máris megeredt a nyelve.
- Tőlem folytathatjuk, ahogy megbeszéltük, hetente egyszer.
- Hát, ez lekötelez, – kezdtem viccelődni – de ezt legközelebb is így akarod?
- Miért, van valami gond? – érdeklődött.
- Probléma nincs, csak miért kapkodunk?
- Úgy tudom, abban megegyeztünk, hogy szerelem, meg ilyesmi nincs.
- Nem akarok én szerelmes lenni, de miért kapkodunk? – ismételtem meg a kérdést, amire kérdéssel válaszolt.
- Te is elélveztél, nem?
- Persze, de ez valahogy olyan gépies – hagyta el a szám a tipikus női panaszkodás.
- Nézd, – kezdett végre a magyarázatba – az a helyzet, hogy Lajossal – gondoltam, a férj – nem tudok elélvezni. Nem tudom, miért, de akármit csinál, most már évek óta nem élvezek el vele. Nem akarom megsérteni, ezért megjátszom neki az orgazmust, de egy idő után már nem bírom. Ugyanis más férfivel azonnal elélvezek. Ez van, na, meg örökké tartó családi béke.
___________________________________________________
___________________________________________________
__________________
2015.augusztus.16th. at 15:29
Köszönet az érdekes posztért Tibor bá’!
Azt lehet tudni mi történt azóta Kitty-vel? Együtt van még a férjével, vagy megunta a színészkedést és váltott, esetleg ő is beállt apácának? 😀
2015.augusztus.16th. at 17:01
1:
A harmadik vagy negyedik alkalom után (már nem tudom ki vetette fel) összejött a két család, vagyis az akkori feleségemmel felmentünk hozzájuk egy vasárnap délután. Érdekes,de egyben kényelmetlen volt a beszélgetés, mert hárman tudtunk valamit, amit a negyedik nem tudott, és nem is akartuk, hogy megtudja. Az én nőm motivációja az volt, hátha be lehet vonni a pasit egy négyesbe, de kiderült, hogy erre semmi esély. Így a dolog elült. Azóta se tudok róluk semmit.
2015.augusztus.17th. at 15:38
Sajnálom Kittyt is és Lajost is. Köszönet a posztért.
Örülök, hogy összejöttetek