Antalffy Tibor, az ország legidősebb bloggere

VM-297 Öt gramm törtarany

Tibor bá’ vissza a múltba online

Az ostrom után gyorsan magához tért a város. Először eltakarították a romokat, aztán mindenki ügyeskedni kezdett, hogy valahogy megéljen. Első nekifutásra az emberek iparkodtak eladni azt, amiből bőven volt tartalékuk, hogy megvehessék azt, amire szükségük volt az élet fenntartásához. Ez a tevékenység részben az utcákon folyt, részben pedig a gomba módra szaporodó presszókban, ahol vállalkozói igazolvány nélkül folyt a seftelés. Ezt a hatalom „feketézés”-nek nevezte, és a maga módján üldözte is, de kiirtani nem lehetett, mert volt rá igény. Már hogyne lett volna, hiszen az árunak meg kellett találni a fogyasztót, vagyis a vevőt, és természetesen szükség volt a közvetítőre is. Ment tehát a csencselés.

Csakhamar azonban villáskulcs került a gépezetbe, a pengő egyre gyorsabb ütemben kezdett inflálódni, akkor pedig az általános csereeszköz funkcióját nem tudja ellátni. Venni és eladni képtelenség úgy, hogy a fizetőeszköz értéke rohamosan változik. Így eset, hogy szinte percek alatt kialakult a dollárban és aranyban való kereskedés. A dollár persze illegális volt már a kezdetkor is, mert a törvények szerint idegen valuta nem lehetett az emberek birtokában, de ez senkit se érdekelt. Maximum annyi történt, hogy a dollár szót senki se ejtette ki a száján. A dollárt mindenki dé-nek hívta. „Hány dét kérsz ezért az óráért?” – „Adj három dét, és viheted.” Viszont nagyon kevés dollár volt a forgalomban, és tipikusan egy dolláros. Ebből következet, hogy az adás-vételhez bevezették az aranyat is. Két feketéző ült a presszóban és megegyeztek, hogy egy hordó mézet egyik elad a másiknak 5 gramm tört aranyért, amit a vevő egy 50 centis aranyláncból csípett le egy csípőfogóval, és mért meg egy hordozható gramm-mérleggel. Mindkét eszközt a zsebében hordott magával. Ebben nem volt semmi rendkívüli.

A 14. Születésnapomra apámtól kaptam egy Märklin készletet (No.8.), amiért 8 gramm aranyat fizetett. Persze az építő játék nem volt új, csak „újszerű”, de még így is fejedelmi ajándék volt, amit annak köszönhettem, hogy elég jól ment a család sorsa.

Az, aki elgondolkodik a dolgon felvetheti. Jó-jó törtarany, de hazánkban 14 és 18 karátos arany a tipikus, nem mindegy melyiket kínálnak fel, ez esetben a hordó mézért. Nos, a menők a csípőfogó és gramm-mérleg mellett vittek magukkal választóvizet is, ami a karát megállapítására való.

A viszonyokat jól jellemzi, hogy hozzánk is kijött a gazdasági rendőrség házkutatást tartani, nyilván valami feljelentés, vagy tanúvallomás alapján. Nem találtak semmit. Erre az egyik nyomozó azt mondta apámnak, hogy ha akarnak találnak valamit, de ha neki adja ezt a látcsövet, ami a szekrényben lapult, akkor máris távoznak. Mit mondjak, a nyomozó megkapta a látcsövet, az én bánatomra, mert leginkább én használtam. De a sztorinak nincs vége, mert a végén pasi és az apám valahogy összehaverkodtak. Hamarosan a két család összejárt és azon tanakodtak, hová menjenek ki külföldre (akkor még a disszidálás fogalma nem volt ismert) és ott milyen vállalkozásba kezdjenek. A végén kiderült, hogy maximum magyar étteremről lehet szó, de ebből se lett semmi, mert anyám még emlékezett a látcső bulira, és azt mondta, hogy neki ez a Somogyvári egyáltalán nem tűnik megbízhatónak. Kár, mert a pasi nekem beígért egy légpuskát.

Évekkel később az érettségire kaptam apáméktól egy arany pecsétgyűrűt, ami még a törtarany seftelésből maradt vissza.

És hogy mi lett a sok-sok törtarannyal? Egyszerű, 1946 augusztus 1-től csak úgy lehetett forinthoz jutni, ha az ember eladta az MNB-nek grammonként 13,20 forintért/színarany átszámítás szerint. (csak tájékoztatásként, ma 1 gramm arany ára kb. 10.000 Ft.)

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________