(VM-289) Jégbüfé
Publikálva 2015.szept.05. | Tibor bá' blogja | 4 hozzászólásTibor bá’ vissza a múltba online
Az 1952-ben megnyílt Jégbüfé, Rogán Antal jóvoltából, múlt szombaton fogadott utoljára vendégeket. A magyar média megemlékezett az eseményről, az utolsó napokban nosztalgiázó tömegek ették meg az utolsó süteményüket a patinás helyen. Aztán gondolom semmi, de utoljára még néhányan visszaemlékeztek a 70-es, 80-as évekre. Pedig voltak 60-as, sőt 50-es évek is. Bizony!
Az ötvenes évek elején dúlt a Rákosi rezsim. Ebben az időben a Jégbüfé és a Mézes Mackó állták a sarat, emlékeztetve a betévedőket, hogy volt Magyarországon polgári középosztály is, akiket most elkergettek a Hortobágyi rizsföldekre. E két intézmény nem csak minőséget nyújtott [Én a Mézes Mackóban, amikor arra jártam, töltött borjúbordát kértem, mellé francia salátát, amit ragyogó környezetben fogyaszthattam el. – Persze borjúhús máshol nem lehetett kapni, és a miliő is osztályon felüli volt.] A Jégbüfében a helyben fogyasztás gyakorlatilag a kirakatban történt. Így, krémes majszolás közben lehetett stírölni a járdán tovalibbenő csinos nőket. Viszont a téren megállva, tettől-talpig láthatók voltak az utca felé néző fogyasztók. Ennek olyan varázsa volt, hogy a környéken járók ki nem hagyták volna semmiért.
1956 nyarán nem rég elhunyt barátommal rendszeresen eljártunk a Jégbüfébe, ahová kedvező földrajzi fekvéséből adódóan, mindig besütött a Nap, ami különös vidámságot kölcsönzött a dolognak. Az ilyen környezet rendkívüli módon kedvezett az ismerkedéshez. A premier plánban tetszelgő, sütit zabáló csaj mellé be lehetett furakodni, és megkérdezni tőle, hogy falatozásának tárgya friss-e, amire – az adott körülmények között – nem lehetett megtagadni a választ.
1966-ban már egy 3 éves kisfiúnak voltam büszke apukája, és egy nyomorúságos társbérlet használója. Társbérlőnk egy vendéglátó ipari házaspár volt. A férfi pincér, hajnal 4 körül járt haza. A nő a Jégbüfébe lett kiszolgáló. Egyik vasárnap délelőtt bementem néhány krémesért a délutáni uzsonnához. Megvettem a blokkot a pénztárnál, mert ez volt a rend, aztán átnyújtottam Galambosné asszonynak, kölcsönös üdvözlés után. Két perccel később kaptam tőle egy hatalmas tálcát, amire rápakolta a becsomagolt fél pultot. A nagy halom sütemény mellé kaptam tőle egy kacsintást is. Nem volt rá szükségünk, de mindkettőnknek jólesett az állam közös meglopása. Nem sokkal később a kissé túlsúlyos Galambosné benyújtotta a számlát. Feleségem több napra elment tolmácsolni olasz honba, amit a társbérlő asszony kihasználva 23 óra környékén, betörve a szobánkba, és divatos bébi-doll hálóingben közölte velem, hogy fél egyedül. Szóval, többé nem kaptam ingyen tortákat.
Végül megözvegyült apám kevéske programjainak egyike a Jégbüfé meglátogatása volt III. kerületi lakásából, búrkifli vásárlás ürügyén. Szerinte az egész országban ott gyártják a legjobb búrkiflit. Meglátogatásaim alkalmából, ünnepélyesen fogyasztottuk el a foszlós leveles tésztából gyártott csemegét.
Aztán apám is eltávozott, mert semmi se örök ezen a világon, amit az is aláhúz, hogy a Jégbüfét is utolérte a végzet. Kár érte, százezrek emlékeznek rá elhomályosuló szemekkel.
___________________________________________________
___________________________________________________
____________________ (305)