Tibor bá’ könyvismertetése online

Daniel Gardner: The Science of Fear (A félelem tudománya) – Miért félünk attól, amitől nem kellene, és közben nagyobb veszélynek tesszük ki magunkat.

Talán megbocsátja a szerző, hogy könyvének utolsó fejezetével kezdem, de szerintem ez az amit a legjobban ki kellene hangsúlyozni. Az utolsó fejezet címe: There’s Never Been a Better Time to Be Alive, vagyis: Az emberiségnek sose volt jobb dolga, mint most. Ezt a témát, úgy 5 éve, Jancsika feszegette, amivel lehetetlen nem egyetérteni, de akkor mi az oka ennek az elképesztő lehangoltságnak? Ennek a mindent elsöprő pesszimizmusnak? A hatalmas csalódottságnak? Talán mert a rendszerváltáskor azt feltételeztük, hogy perceken belül osztrák színvonalon élhetünk, miközben az életszínvonalunk messze jobb, mint az emberiség 90 százalékának. De visszaadom a szót Gardnernek, aki könyvének megírása előtt hazalátogatott szülővárosába, íme:

„Ontario középső részén, ahol a szüleim ma is élnek, van egy aprócska temető rozsdás kerítésekkel, össze-vissza dűlő sírkövekkel, amelyeket a téli fagy és a tavaszi olvadás kibillentett a helyükről. Pionír telepesek a XIX. század vége felé érkeztek a vidékre. Kivágták a fákat, felszántották a földet, megtapasztalva azt, hogy a gigantikus munkájuk eredménye egy vékonyka termőréteg a puszta gránit felett. A legtöbb farm alig élt tovább, mint egy, maximum két generációt, mielőtt a természet visszahódította volna a területet. Mára már csak a temetők maradtak meg. – Ezek a pionír-farmerek nem voltak gazdagok, de anyagi helyzetükhöz képest a lehető legnagyobb sírköveket rendelték meg. Mindenképpen maradandót akartak visszahagyni a későbbi generációk számára, mert tisztában voltak azzal, hogy saját létük mily törékeny és mily kevéskén múlik az életük. A temető egyik obeliszkén olvasható ’James és Janey Morden gyermekei’. A kő majd két méter magas, amiről megtudhatjuk, hogy 1902 telén elsőnek Charles W. Morden halt meg négy év és kilenc hónapos korában. A kisfiú panaszkodott, hogy fáj a torka, fáradtnak érezte magát és a homloka melegebb volt, mint édesanyja keze. A fiúcska két napig nyomta az ágyat, miközben egyre sápadtam lett. Kis szíve lázasan dobogott, aztán hányni kezdett, torka feldagadt, fuldokolva vette a levegőt. Az édesanyja nagyon jól tudta, mi baja van gyermekének, de ki se merte ejteni a betegség nevét, hiszen gyógyszer, gyógymód nem létezett rá. Hamarosan Charles kisöccse, Earl kezdett sírni. Fájt a torka, hörgött. Ekkor a testvérek legidősebbje, Albert is jelezte, hogy nagyon fáradt, és a torka is fáj. Charles 1902. január 14-én meghalt. Édesapja az élettelen kis tested bebugyolálta egy pokrócba és a térdig érő hóban kivitte az istállóba, ahol a farkas üvöltő hideg hamarosan csonk keményre fagyasztotta az apró hullát, ami tavaszig ott is maradt, amikor a talaj felengedett, és lehetővé vált a sírgödör kiásása. A következő napon Earl és Albert haltak meg. A kisebbik fiú két éves és tíz hónapos volt, a nagyobbik hat éves és négy hónapos. Az édesapának elő kellett keríteni még két pokrócot. Ekkor a lányok kezdetek panaszkodni, 1902 január 18-án az idősebb, Minni halt meg, aki 10 éves volt, hét éves húga ugyan azon a napon távozott. 1902. január 19-én a mindössze 9 hónapos Dorcas is meghalt. Ez a betegség házról házra járt. A következő sírkövön Elias és Laura Ashton gyermekei vannak felírva, akik két gyereket veszítettek el, de ők már tudták milyen érzés a gyerekhalál, mert a 15 éves fiúk 1900-ban halt meg, az 5 éves kisfiúk pedig 8 évvel korábban. Elsősorban a gyerekek sorában pusztító járvány a diftéria (magyar nevén: torokgyík) volt, ami elvitte Viktória királynő lányunokáját is. A gazdagság, hatalom se tudta megállítani a betegségnek, amiről manapság csak kevesen hallottak. Miért is hallottunk volna. A diftéria vakcinát 1923-ban fedezték fel, ami a betegséget egy csapásra kiirtotta. Manapság a „diftéria” nevet ritkán említjük, talán akkor, amikor gyermekünket el kell vinni a kötelező oltásra. De a diftéria legyőzése csak egyetlen állomás volt azon a hosszú úton, ami a mai élethez vezetett. Egyes állomások jelentősek, mások kevésbé azok. A vitaminokkal dúsított ételek nem túl romantikusak, de egészségesebb, fejlettebb gyerekeket eredményezett, ami nagymértékben hozzájárult az átlagos életkor emelkedéséhez. Van olyan, amelyről csak undorral beszélhetünk, mint például latrina helyett a  vízöblítéses vécé. A bűzös emberi ürülékről nem is „illik” beszéli jobb társaságban, de csatornahálózat kiépítése több életet mentett meg, mint bármely más találmány.

1725-ben Angliában az átlagos élettartam egy nyomorúságos 32 év volt, ami 1850-ra felmászott 45 évre, 1900-ra pedig mindössze 48-ra. Ezt követve jött a változás. 1950-re az amerikai várható élettartam 68-ra ugrott fel. A fejlett nyugati világ országaiban a századfordulóra megközelítette a 80 évet, vagy túl is lépte azt. Az USA területén 1900-ban minden ötödik gyermek, vagyis 20 százalék, meghalt az 5. születésnapja előtt. Ez 1960-re lesett 3 százaléka, 2006-ra pedig 0,8 százalékra.”

Gardner emlékeztet minket arra, amit oly gyorsan elfelejtettünk, az emberi lét akár100 évvel ezelőtt is igen keserves volt. Sose volt jobb sorsunk mint ma, és mégis, ma jobban félünk, mint a történelemben bármikor. Miért és mitől? A válasz röviden, mert egész iparágak épülnek fel rá. Ezért egész tudományág született a kihasználására. Gardner erre így utal: Állandóan tetszetős analízisekkel találkozunk – rengeteg képlettel, tanulmányokra hivatkozásokkal – melyek kifejezetten más következtetésekre jutnak, bár állítják, hogy a tudomány talaján állnak. Közben ezek az analízisek gyanúsan arra a következtetésre jutnak, amelyek a megrendelők érdekeit szolgálják. Nevezz meg egy témát, bármilyen témát. Valahol lesz egy lobbizó, aktivista, vagy egy ideológiát támogató újság, amelyek boldogan nyújtanak neked olyan tudományos kiértékelést, amely véletlenségből pont az ő érdekeiket, ideológiájukat igazolja. Vagyis, IGEN, a kétség fellépése garantált.

Hétköznapi nyelvre lefordítva, tegnap a margarin egészséges  volt, mára már egészségtelen, de holnapra megint egészséges lehet. Ugyanez volt a tojással. A méz hol csodálatos, hol pedig csak cukrot tartalmaz. Az ember elbizonytalanodik, és ez félelmet szül. A folyamat aggasztó mert: Ha kialakítottunk egy véleményt, minden olyan információnak helyet adunk, amely alátámasztja ezt a véleményt, miközben átlépünk, elutasítunk, vagy felületes vizsgáljuk meg úgy, hogy az eredmény kétséget ébresztő legyen. Bármilyen feltételezés hasznos lehet. Teljesen közömbös, hogy a gondolat jelentéktelen avagy fontos. Nem számít, hogy a véleményünket óvatos megfontolás alapozza meg, vagy az, hogy az Interneten mindenki hisz benne. Mert, amikor egy vélemény megszilárdult bennünk, agyunk kutatni fogja annak megerősítését.

Ezzel az agyi tulajdonsággal naponta találkozhatunk a hozzászólásokban. Nem számít, hogy egy argumentum mily mértékben meggyőző az ellen oldal mindent megtesz, hogy álláspontját ne kelljen feladni. Ennek tipikus példája „nálunk” Ouse M.D. és Indiánlány. Erre ad Gardner jó néhány példát, például ezt: Amikor egy veszélyes hulladéktározó ellenzői összeülnek, hogy megvitassák a témát, bizonyítottnak látják, hogy a tározó sokkal veszélyesebb, mint korábban gondolták. Amikor egy nő, aki meg van győződve arról, hogy az emlő implantátum veszélyes, hasonlóan gondolkodó nőkkel találkozik, ő és az összes többi nő távozásuk után úgy gondolják, hogy korábban a veszélyt alulbecsülték. A következmény mindig ugyanaz. Nem számít mi a megbeszélés tárgya. nem számít mi a közös nézet. Amikor hasonlóan gondolkodók összejönnek és beszélgetnek, a közös nézetük szélsőségesebbé válik. – Erre sorainkban is volt példa. Elsőnek említeném Gedeont (biztos van, aki emlékszik rá), aki addig-addig forgolódott a pik olaj körül, hogy az olaj kifogyását a közvetlen közeljövőben várja. Jó lehet, a fele olaj még a föld alatt van. Vagy például Tara, aki nyíltan kimondta, hogy a honlap olvasása miatt költözött el a Bakonyba, egy némileg elsietett döntés után.

Mindezekkel az író megágyaz a főtémának, vagyis az általános félelemnek, akkor , amikor a legkevesebb okunk lenne rá. Csakhogy tudományosan ránk van sózva, hogy féljünk, majdnem mindentől, és félünk is. Statisztikák szerint a 9/11-es merénylet után az amerikaiak nagy része nem szállt repülőre. Hatalmas távolságokat inkább gépkocsival tettek meg. Ezen időszak alatt a közúti balesetek száma megugrott. Számítások szerint több, mint 1600-al többen haltak meg az utakon, mint az  várható lett volna. A félelem rossz tanácsadó. Mégis a média segítségével félünk a terrortámadásoktól, a  madárinfluenzától, a pénz elértéktelenedésétől, a munkahely elvesztésétől, a mell vagy prosztataráktól, szexuális abuzustól, Kínából érkező mérgező játékoktól, és a lista majdnem végtelen. Mindez annak ellenére, hogy mi vagyunk a legnagyobb biztonságban és a legjobb egészségnek örvendő emberek a néhány százezer éves emberi történelemben.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________