(2694) MangaMonguz: Medvecsapda Ukrajnában (vendég poszt)

 

Kezdjük mindjárt a végéről: nem teljesen tisztázott módon ukrán hajók léptek be orosz felségvizekre az Azovi-tengeren, aminek a vége egy kisebb incidensbe torkollott, minek után Ukrajna bevezette – igen sajátos módon – az egy hónapig tartó hadiállapotot, Trump pedig lemondta a találkozót Putyinnal a  G20 csúcstalálkozón.

Nagy eséllyel egyébként pont ez volt az amerikaiak célja, nevezetesen ellehetetleníteni Trump és Putyin dialógusát, ehhez pedig tökéletesen megfelelt a PNAC globális tervét szervilisen és mindenféle aggály nélkül kiszolgáló puccsista ukrán kormány. Porosenko hamar-hamar körbe is telefonálta a fél világot – pontosabban szólva a fejlett világot – és mindenhonnan kuncsorgott egy kis támogatásért Oroszország ellen.

A jelenlegi, igen kétes módon hatalomba ültetett ukrán vezetés minden követ megmozgat azért, hogy a PNAC által felvázolt stratégiát jeles tanulóként kiszolgálja, alárendelve mindent – első helyen magát Ukrajnát és a lakosságát – a fő célnak.

Sokféle magyarázat létezik arra vonatkozóan, hogy mi is volt az ukrán puccs célja, hogy Porosenko kit és mit képvisel valójában és mi lehet ennek a történetnek a vége. A teljesség igénye nélkül néhány szóban: a Brzezinski stratégiának megfelelően Ukrajna leválasztása Oroszországról és egy kvázi ellen-Oroszország létrehozása, a palagázban bővelkedő keleti országrészből az orosz ajkú lakosság elűzése és a nyugati cégeknek a kitermelés feltételeinek biztosítása, a világviszonylatban is gazdagnak és jó minőségűnek számító ukrán termőföld feletti hegemónia megszerzése, az orosz katonai és hírszerző kapacitás egy jelentős részének állandósított lekötése, távlatilag pedig új NATO és amerikai katonai támaszpontok kiépítése Moszkva kapujában.

Ha valóban meg akarjuk érteni, hogy mi is zajlik Ukrajnában és Ukrajnával, akkor a PNAC terveit kell kicsit jobban megvizsgálnunk. PNAC = Project for the New American Century, azaz az Új Amerikai Évszázad Projekt. A stratégia kidolgozása olyan neokonzervatív politikusok nevéhez fűződik, mint például Paul Wolfowitz (George W. Bush tanácsadója, később védelmi miniszter-helyettes Rumsfeld alatt) és Robert Kagan (Victoria „5 milliárd dollár” Nuland férje). A PNAC stratégiájának a lényege nagyon röviden annyi, hogy az USA globális katonai és gazdasági hegemóniáját elsősorban katonai erővel, illetve katonai konfliktusok élezésével és kirobbantásával kell biztosítani a XXI. században, elérve azt, hogy az összes olyan potenciálisan veszélyes rivális, aki ennek képes lenne ellenállni, lehetőség szerint parkolópályára kerüljön, végső esetben pedig egy nagyszabású háború sem kizárt ezek ellen a hatalmak ellen.

Nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy a PNAC agytrösztjei kire gondoltak, első helyen Oroszország, a második helyen pedig Kína áll. Az EU ebből a szempontból igazán nem operál a washingtoni neokon elit szemében, amit egy enervált, belülről végletesen megosztott és gyenge politikai gravitációs erővel bíró nagyhatalomnak látszó képződménynek tartanak, aki ellen bőségesen elegendő néhány millió bevándoroltatott és egy közepes méretű szankciócsomag Oroszország ellen. Igen, jól olvasta mindenki, az Oroszország elleni szankciók egyik fő célpontja – a szankciók hivatalos megnevezése ellenére – nem csak Oroszország, hanem Európa is. A tudatosan megtévesztésre alapozott névválasztásban a neokonok amúgy is az élen járnak, ők azok, akik sohasem a nevén nevezik a dolgokat és általában pont az ellenkezője igaz mindannak, mint amiről hivatalosan nyilatkoznak.

Ez egyébként egy roppant egyszerű Göbbels-i technika, a nagy tömegek amúgy is felületesek és mostanra kellően agymosottak is ahhoz, hogy ne akarjanak még elgondolkodni sem a geopolitikai folyamatokon és eseményeken, az instant csomagolt válaszok és magyarázatok már rég készen állnak, egy kicsit be kell dobni őket a mikróba és máris minden világos és tiszta.

De térjünk vissza két szó erejéig Oroszországra és a neokon tervekre: az orosz birodalommal történő végleges leszámoláshoz ugyanis nem a szankciókat tartogatják, hanem belső rendszerváltást, vagy ennek sikertelensége esetén a nyílt katonai támadást.

A belső rendszerváltás sikerében már ők is egyre kevésbé hisznek, a szankciók sem hozták meg a várt eredményt – Európa részleges leválasztása Moszkváról csak félsiker – így készülnek az utolsó opció realizálására, azaz a katonai támadás előkészítésére. Ehhez pedig feltétlenül fontos Ukrajna és főleg az ukrán területek feletti teljes kontroll.

És hogy ez miért fontos? – Itt jön a képbe az, amit sokan előszeretettel elfelejtenek, amikor haderőket hasonlítanak össze: a papírforma szerint a haditechnikát érintő minőségi és mennyiségi összehasonlításnak az égvilágon semmi köze a valós katonai-stratégiai helyzet megismeréséhez, ha nem tesszük mellé a földrajzot is. Önmagában tankok vagy repülőgépek technikai paraméterei vagy darabszámai önmagukban gyakorlatilag semmitmondók abból a szempontból, hogy valós katonai helyzetben milyen potenciált is képvisel az adott technika, ha nincs mögé rakva Sun Tze óta ismert egyik legfontosabb tényező: a helyszín, azaz a földrajz/térkép. (Ugyanígy semmi értelme a történelmet úgy tanulmányozni, hogy a földrajzot figyelmen kívül hagyjuk, miközben az egyik, ha nem a legfontosabb tényezők egyike.)

Megnézve az alábbi ábrát azonnal szembetűnik, hogy a Baltikumból illetve a kelet-ukrajnai területekről Moszkva alig 600 km távolságra van, ami a következőket jelent

  1. „Alsó kategóriás” közép-hatótávolságú rakétákkal (hatótávolság: 500-1000 km közötti) a tűzparancs kiadásától számítva Moszkvára tíz percen belül csapást lehet mérni. Azaz egy alapesetben harcászati rakéta ebben az esetben stratégiai-hadászati eszközzé lép elő!
  1. Harcászati vadászbombázókról indítható stand off fegyverekkel 15-45 percen belül csapás mérhető az orosz fővárosra. Azaz jelen helyzetben egy vadászbombázó is képes lehet nukleáris csapást mérni Moszkvára, dacára a relatíve kis harcászati hatósugárnak és kis harci terhelhetőségnek.
  1. A fent említett csapásmérésekkel egy időben indított hagyományos szárazföldi támadással Moszkva legkésőbb 48 órán belül elérhető harckocsikkal és IFV erőkkel (hagyományos összfegyvernemi támadás kombinálva harcászati nukleáris csapásokkal).

Ebből kiindulva Ukrajna az a terep, ahonnan a NATO némi előkészítést követően megindíthatja a villámháborúját, aminek a célja nem az orosz területek elfoglalása és pusztítása, hanem Moszkva elfoglalása és az orosz politikai-katonai vezetés megdöntése, kombinálva az előkészített belső ellenzéki erők által szított felkelésekkel és zavarkeltéssel.

Reális villámháborús támadási irányok:

A Baltikumból és ukrán területekről indított nagyszabású támadással az első napon már elérhetőek a fenti térképen jelzett városok, utána Moszkva jön a sorban. A szárazföldi erők biztosításához a NATO több ezer harci gépet vethet be egyidejűleg, biztosítva a totális légi kontrollt az arcvonalak felett. Oroszország folyamatos provokálása és a mesterségesen szított és élezett ukrajnai helyzet kiválóan alkalmas arra, hogy Oroszország jelentős katonai erőket vonjon össze az ukrán határ térségében. Bár az orosz haderő igen nagyszámú és méretében masszív konvencionális katonai eszközökkel rendelkezik, ezek könnyedén elpusztíthatók harcászati atomfegyverekkel, ha kellően kis területre összpontosulnak. Az USA és a NATO a harcászati vadászbombázókról (F-15, F-16, F-35) valamint alacsony észlelhetőségű stratégiai bombázóiról (B-2) képes rövid idő alatt relatíve nagy mennyiségű atombombát bevetni, a harcászati vadászbombázóik ráadásul a Baltikumból, illetve ukrán területekről is indulhatnak szükség esetén. Ugyancsak nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Balti-tengerről illetve a Fekete-tengerről hadihajókról is indulhatnak olyan atomtöltetű robotrepülőgépek/cirkálórakéták, amelyek ellen a védekezés nagyon nehéz, szinte lehetetlen – figyelembe véve az alacsony magasságú és terepkövető repülési profiljukat valamint a relatíve közeli célpontokat. Nem kell sokat bizonygatni azt a meglátást, miszerint a földrajzi tényezők a katonai tervezés szempontjából kulcsfontosságú elemek – a NATO katonai infrastruktúrájának az orosz határok felé való közeledése semmi egyéb, mint egy reálisan kivitelezhető katonai akció előkészítése az orosz hatalom és hadsereg ellen.

Miért is aggódna Moszkva olyan haderő csoportosítások miatt, amelyek a határaitól ezer kilométerekre van? Nyilván nem aggódna. De azok miatt, amelyek a határainak a közvetlen közelében épülnek fel, azok miatt bizony joggal aggódhat.

A Nyugat stratégáinak kettős célja lehet ezzel Oroszországgal szemben:

  1. Valós és kézzelfogható közelségbe hozzák egy váratlan – és emiatt akár sikeres – nagyszabású katonai akció indítását, ez konkrét zsarolási potenciál Putyin felé, azaz a kölcsönös megsemmisítésdoktrínáját lopakodva felváltja a kényszeríthetőség-doktrínája, melynek ez az egyik fő eleme.
  1. Ha a kényszeríthetőség-doktrínája nem biztosít elég nyomás Oroszországra és politikai vezetésére,akkor Moszkvának szembe kell néznie egy valódi háború lehetőségével. Ebben az esetben – a kis földrajzi távolságok miatt – előny a kezdeményezőnél, azaz az orosz hadsereg jelentős része első csapással kiiktatható, a vezetési és irányítási láncok szétzilálhatóak, a politikai-katonai vezetéshatékonysága a töredékére redukálható.

Oroszország nyilván ezeket mérlegeli és tisztában van a valós helyzettel, emiatt kénytelen rá katonai előkészületeket tenni – ezek a katonai előkészületek pedig remek propaganda alapot adnak ahhoz, hogy ismét Moszkvára, mint fenyegető katonai hatalomra mutogasson a mainstream sajtó és ezzel tegye elfogadhatóvá az amerikai és NATO katonai felvonulást és előkészületeket.

Oroszországnak nagyon résen kell lennie, ugyanis még egy nagy csapda fenyegeti:

Ha az USA és a NATO elhiteti Moszkvával, hogy sarokba lett szorítva (miközben csak egy Patyomkin felvonulás zajlik a határai mentén), akkor Oroszország úgy dönthet a határai mentén egy megelőző támadásról/csapásról, hogy közben reális veszély nem is fenyegette, ugyanakkor ország-világ előtt Moszkva lesz a támadó agresszor.

Ha ez a Baltikum területét is érinti (akár valójában, akár egy megrendezett false flag művelet keretén belül), akkor automatikusan életbe léptethető a NATO 5. cikkelye és immár a teljes NATO hadigépezet mozgásba lendülhet Oroszország elpusztítása érdekében és valóra válhat a neokonok legszebb álma: a harmadik világháború fő ütközete európai hadszíntéren következik be és Oroszország valamint Európa máris az első menetben kiütik egymást.

Lássuk pár szó erejéig az orosz oldalt is:

Oroszország jelen idő szerint nem indítana háborút senki ellen, főleg nem Ukrajna ellen és ennek számtalan oka van.

  1. Az ukránok testvérnép, Oroszországnak hosszabb távon nem célja az ukrán lakosság és emberek elvadítása, hanem pont fordítva, az ukrán népességet vissza szeretnék édesgetni Moszkva oldalára.Egy orosz-ukrán háború értelemszerűen véglegesen és visszavonhatatlanul tönkre tenné a távolabbi orosz stratégiai célokat, így – bár az orosz katonai fölény minden területen bőségesen adott egy Ukrajna elleni győztes háború megvívásához – de ez nem reális stratégiai opció Moszkva számára.
  1. Egy orosz-ukrán háború kitörése után a nyugati mainstream média és politikai elit nyomására még azok az európai partnerek is Moszkva ellen fordulnának, akik a jelen helyzetben még mindig oroszbarát politikát folytatnak. Semmiképpen sem lenne jó reklám Moszkvának, ha szétbombázott ukrán lakónegyedeket és halott kisgyerekek képeivel lenne tele a világsajtó (White Helmets mintájára) és rövid időn belül garantált lenne az, hogy az oroszok minden héten minimum háromszor vegyi fegyvereket vetnének be az ukránok ellen. Ez kiváló táptalaja lenne annak, hogy a világ nagy része Moszkva ellen forduljon.
  1. Egy orosz-ukrán háború kitörése ellehetetlenítené az ukrán vezetékeken történő további gázszállításokat Európa irányába, amelyek egyik oldalról jelentős bevétel kiesést produkálna Moszkvának, másik oldalról nyerő helyzetbe hozná a rivális beszállítókat, az európai partnerek elvesztése pedig állandósulna. Amíg az Északi-Áramlat 2. nem kerül üzembe, addig Moszkva számára még elméletileg sem életképes koncepció egy Ukrajna elleni háború megindítása. Mit tehet a jelen helyzetben Oroszország?

Az ukrán válság eddigi menete a lehető legrosszabb irányba tart Moszkva szempontjából. 2014-ben Putyin hatalmas sikert ért el azzal, hogy Janukovics nem az EU, hanem az Eurázsiai együttműködés mellett tette le az ukrán voksot, de ez a siker igen kérészéletű volt. Az USA villámgyorsan lépett és létrehozott Európa közepén egy világháború kitörésével fenyegető helyzetet, ami Moszkvát kényszerpályára tette. Emberi oldalról szemlélve a dolgot, Moszkvának nem csak a Krímet, hanem szinte azonnal egész Kelet-Ukrajnát le kellett volna választania Kijevről, megelőzve ezzel a szisztematikus orosz ajkú népírtást – valószínűleg a neokon is pont erre számítottak és máris valódi háborús helyzet jött volna létre a két legnagyobb szláv állam között. Putyinék a Krímet elcsatolták, de Kelet-Ukrajnához nem nyúltak – ezzel a válságot nem eszkaláltál túl, de ezzel a konfliktus még messze nem oldódott meg, csak időt nyertek.

Ukrajna rövid történelme során soha egyetlen percig sem volt önállóan életképes államalakulat, az 1991-es megalakulása óta a különböző ukrán oligarchák váltogatták egymást a kijevi parlamentben, az ukrán állam pedig folyamatosan rá volt, és rá is van szorulva a Nyugat és Oroszország segítségére és támogatására.

Ukrajna 1991. óta csak azt tudta bebizonyítani, hogy külső nagyhatalmi segítség nélkül az állam legalapvetőbb feladatait sem lenne képes ellátni, sem a korábbi sem a jelenlegi ukrán hatalom nem életképes önmagában. A jelenlegi trendeket és állapotokat figyelembe véve Ukrajnának a mai formájában nincs valódi jövője, az ukrán állam jelen pillanatban a nagyhatalmak közötti globális ütközés egyik színtere és balekja. Erős kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy az amerikai neokon agytrösztök valójában milyen szerepet és jövőt is szántak Ukrajnának ebben a játszmában, de tartok tőle, hogy szimplán csak az áldozati bárány szerepkör nem foglalt még a történetben.

Oroszország számára a jelenlegi ukrán helyzet metaforikusan egy medvecsapda, ráadásul egy olyan csapda, amibe mindenképpen bele kell majd lépnie, vagy így, vagy úgy. Moszkva egyenlőre a kivárásra játszik és abban reménykedik, hogy a jelenlegi ukrán politikai vezetés megbukik, a szélsőséges mozgalmak a háttérbe szorulnak és az ukrán társadalom képes lesz olyan vezetőket kiemelni, akik nem a háborús hisztéria fokozásában, hanem a kooperatív együttműködésben érdekeltek Moszkvával. Ukrajna erre önmagában ugyan képes is lenne, a nagy kérdés viszont az, hogy ezt az egyébként teljesen reális és logikus folyamatot a Nagy Víz túloldaláról hagyják-e kibontakozni vagy pedig ennek a legelső jelére is egy újabb kéretlen külső beavatkozás történik majd, ami nem engedi lenyugodni a mesterségesen szított viszályt.

Nyilván a kérdés csak költői volt, az amerikai neokon stratégiában Ukrajna vagy ellen-Oroszországként létezik, vagy elpusztul egy olyan háborúban, ami egyben véglegesen kimerítené és újra a padlóra küldené Oroszországot. A „tűzzel a tűz ellen” stratégiai elv alapján Moszkvának egy „ellen-Majdant” kellene majd valamilyen formában támogatnia, hasonló módon ahhoz, mint ahogy Victoria Nuland és társulata annak idején Janukovics talpára kötötte az útilaput. Ha a puccsista ukrán kormányt nem tudják egy ellen puccsal kiiktatni, akkor a folyamatok így vagy úgy, előbb vagy utóbb de a háború és Ukrajna szétszakadásához fognak vezetni még a legjobb esetben is, ez viszont Moszkva számára sem a jót jelenti, legfeljebb a legkisebb rosszat. Az ukrán válság valódi megoldása nem Ukrajnában  található.

________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

 

 

 

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2694) MangaMonguz: Medvecsapda Ukrajnában (vendég poszt)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Megkérdezhetem, hogy ok, de hol van itt a pénz? Miért érné meg közvetlen, nyílt háborút indítani Oroszország ellen? Szerintem itt bukik meg ez az egész elmélet, amely a nyugati háborús szándékra épül. Nincs ilyen szándék, már csak azért sincs, mert kb. semmilyen kézzel fogható haszna nem lenne egy ilyen háborúnak.

  2. Be kell darálni a nem uralt területeket, mert nincs kimaximálva a profit az orosz nyersanyagokból.

    Ráadásul ez a nyersanyag az igazi ellenlábas Kínát fogja gazdagítani ha nem vonják ellenőrzés alá.

  3. 2. lr

    már most is megéri. Ha csak azt nézzük, hogy Európában megkezdődött a kőolaj és földgáz beszerzési források diverzifikációja, és már a Nagy Vizen túlról elindultak az első szállitmányok. Holott olcsóbb és egyszerűbb lenne keletről venni.
    (Olyan konkrétumokról ne is beszéljünk, hogy Ukrajna a Majdan után felmondta a szerződést az oroszokkal az atomerőművekkel kapcsolatban, és amerikai cégekkel szerződött, ami nonszensz, hiszen az egész technológia orosz.. )

    Másrészt a cikkben az olvasható, hogy a cél nem Orosszország fizikai megsemmisitése, hanem a rendszerváltás, és újbóli betagozódása a nyugati világrendbe. És akkor megint egy kis privát játszótér lesz majd belőle. Mint Jelcin idején.

  4. 1- 4:

    Mindez 3:30 percbe sürítve.

    https://www.youtube.com/watch?v=S-60R6EqQNY

    Az atomreaktorokhoz szállított amerikai alkatrészek magyarországon is remekül sültek, a 2003- as “üzemzavarkor”.
    Az orosz fűtőelemek titsztításához az amerikai ideiglenes tárolóknak kicsi volt a keresztmetszete a megfelelő vízhűtés biztosításához.

    Na, ez az üzletelés a teljesen szétesett Ukrajnában még nagyobb gázokat fog eredményezni.
    Ezt kellene PZuj-nak végighallgatni,

  5. Ha beleteszitek a mérleg egyik oldalára a nyílt háborút a másikra az elérhető hasznot, képtelen ötlet marad a háború. Részemről ennyit tudok hozzátenni a témához, szerintem komolytalan. Túl nagy áldozat, túl nagy kockázat, relatíve kevés és bizonytalan haszonért. Nonszensz az egész felvetés.
    Egy világháború rettenetes nagy áldozattal jár az emberiség részére, de nem egy-egy ország számára. Az USA mind a két világháborúból nyert. Nem is keveset. Nekik megérte.

  6. Azt értem, hol van ebben Porosenko érdeke. Azt is levezettétek itt, hol van ebben Washington érdeke. Csak azt nem értem, hogy mi érdeke volt Putyinnak abban, hogy felüljön a provokációnak, és a hajók megtámadásával ürügyet adjon az eszkalációra.
    A szóban forgó hajók engedély nélkül behatoltak orosz felségvizekre. Ha ezt megengedik, akkor gyengeségüket árulják el, és ennek komoly következményei vannak.

  7. Ha a kinaiaknak van esze nem hagyják a mai orosz vezetest elbukni es megvárni mig egy nyugati báb kormány reven megvalosuljon Kina strategiai bekeritese…..mert az oroszok után ok fognak kovetkezni. Kina terdre kenyszeritesehez az oroszokon keresztul is vezet az ut. Viszont Oroszországot eddig meg senkinek nem sikerult katonai uton megsemmisiteni. 1812,1941,…..ráadásul az orosz ellentámadás mindket esetben megváltoztatta az europai viszonyokat.

  8. 7:

    Már 1000x elmondtam, a geo- politika csak a cukormáz az egészen.

    A valódi cél természetesen programozott de- populálás (Halott Kéz aktiválása révén)
    és a következetes Nukleáris Tél.
    Az egyenlítől északra minden és mindenki beáldozható, komplett NATO- stól, USA- stól, Tramplistól, Oroszországostól, Kínástól (pláne), Indiástól (ez meg aztán tényleg pláne)…

  9. USA fuldoklik a saját olajban és saját földgázban. Ha annyira kellene nekik akkor ott van egy karnyújtásnyira Venezuela a világ legnagyobb olajkészletével, azt aztán tényleg mindennemű katonai kockázat nélkül be lehetne kebelezni. Oroszország mint felvevőpiac sem jelentős semmilyen téren, tehát a háborús okok közül szerintem a nyersanyag, meg piacszerzés nem állják meg a helyüket. Ha mindenáron okokat keresek, akkor csak az maradhat, hogy kell valami ami eltereli a figyelmet egy nagyobb bajtól, ami lehet tetszés szerint akár küszöbön álló gazdasági krízis, akár klímakatasztrófa.

  10. “Ebből kiindulva Ukrajna az a terep, ahonnan a NATO némi előkészítést követően megindíthatja a villámháborúját, aminek a célja nem az orosz területek elfoglalása és pusztítása, hanem Moszkva elfoglalása és az orosz politikai-katonai vezetés megdöntése, kombinálva az előkészített belső ellenzéki erők által szított felkelésekkel és zavarkeltéssel.”

    “A Baltikumból és ukrán területekről indított nagyszabású támadással az első napon már elérhetőek a fenti térképen jelzett városok, utána Moszkva jön a sorban.”

    Nem megbántva a szerzőt, de szerény véleményem szerint ez félreismerése a dolgoknak, de legalábbis a fő következtetéseket illetően. A kiragadott idézetek a leghajmeresztőbbek és a geopolitikai szájenszfiksön kategóriájába tartoznak.

    Valahol már kifejtettem egyik poszt alatt, hogy szerintem mi miért történik most Európában, nem tudom rá lehet-e keresni ezen a blogon az egyes hozzászólók hozzászólásaira!?

    röviden akkor ismét:
    1. Akik a világot irányítják ténylegesen, – nevezze ki-ki ízlése szerint szabadkőműves-illuminátus háttérhatalomtól kezdve annak aminek csak akarja – azok ezt az Amerikai Egyesült Államok erőforrásait ki és felhasználva teszik! (Deep State kontra nemzetállami USA Bogár László kopirájt)

    2. Ennek a “háttérhatalomnak” a cselekvési potenciálja abból adódik, hogy az USA-gazdaság/dollár a világelső! Még! Ezt Kína az aki VESZÉLYEZTETI, Oroszország viszont nem! És ha a cselekvési lehetőségeik az USA-n keresztül beszűkülnének, akkor megy a levesbe az egész és a kínai “hálózatok” fogják majd igazgatni a világ dolgait, amely pedig ETNIKAILAG IS ZÁRT, nem infiltrálható számukra!

    3. Oroszország évszázadokra van jelenleg attól, hogy az USA gazdasági érdekeit akár csak veszélyeztesse is! (délről elzárja a földrajzi távolság a világtengerektől, népessége kicsi, gazdasága kicsi, területei belakatlanok). Ráadásul a bolsevik forradalom óta Oroszországban is igen erős befolyással vannak ugyanazok mint akik az USA-ban!!!

    következtetés:
    Oroszország és az USA KÉNYSZERŰ szövetségesek a történetben! A cél az tehát, hogy meg kell akadályozni az orosz katonai potenciál (egyedüli orosz ütőkártya) “szövetségét” a kínai gazdasági csodával és meggátolni, hogy a kínai iparcikkeknek a gazdag és fizetőképes EU piaca lehessen a jövőben! Az ukrán CIA zavarkeltés fő célja is ez a “Selyemút” kiépülésének kettétörése + megakadályozandó az ukrán EU-csatlakozás, ami újra meglökné az EU-t gazdaságilag!

    Azt sem tartom kizártnak, hogy Ukrajnát feldarabolják és a legnagyobb részét megkapják az oroszok az USA által, míg a NATO határok csak egy picit mozdulnak majd keletre lengyel és magyar! területbővülés által, ez utóbbi lehetséges, hogy csak egy erős magyar befolyás alapján működő Ruténia lesz!

  11. Ez csak a felszín, mint a legtöbb ilyen esemény esetén, nem lehet ezt gazdasági mércével mérni, a pénz itt csak eszköz a képletben, nem cél, ha vesztenek rajta, az sem számít.

    Tudjuk kiknek ígérte az istenük a földet tokkal-vonóval, hosszú távon ennek van alárendelve minden. Az USA is ennek az egyik “ökleként” jött létre. Lássuk be, kb 80%-ig már megvalósult, Oroszországban és Kínában csak részlegesen (+Irán, Szíria, stb…), ezért ez még hátra van. Ne legyenek illúzióink, meg fog valósulni, mert ők fáradhatatlanul dolgoznak rajta, mi meg semmit nem teszünk ellene (még csak el sem hisszük, uram bocsá’ tagadjuk!), csak nyálfolyató konzumidiótaként végignézzük…

  12. Köszönet , nagyon jó poszt.
    Az INF nem sokkal ezelôtti felmondásának jelentôsége e poszt segítségével sokkal jobban látható.

  13. 12 és mindenki más:
    Az ipari-katonai komplex profitot akar, hogy legyen mit szétosztani. Ehhez fegyverkezésre van szükség. A háború fegyverkezésért kiált. Ezért kell az állandó háború.

  14. 11: Tessék stratégiailag gondolkodni!
    Palaolaj és palagáz forradalom, ok.
    Cseppfolyósítva, LNG gázként kell elszállítani az Atlanti-óceánon keresztül, LNG tankerhajókkal. Németek vesznek valamennyicskét, de inkább az Északi Áramlat I. és lassan a II. vezetéken keresztül jöjjön csak az olcsóbb orosz földgáz. Egyébként Románia és Lengyelország kötelezte el magát az amerilai LNG mellett, de ehhez a lengyeleknél pár milliárd euróból fel kell húzniuk egy LNG terminálos kikötőt. Mert most csak Horvátország felől jöhet az LNG vezetéken, de az Adria-vezeték szállítási kapacitása bőven nem elegendő.
    Drága, bizonytalan, és nem kaptak rá az európai szövetségesek, stb.! És itt jön be Ukrajna a képbe. Azovi-tenger alatt nagy földgáz és palagáz készletek vannak, míg Kelet-Ukrajnában feltáratlan palaolaj, és palagáz mezők. A korábbi alelnök Baiden fiának cége nem véletlenül volt benne a feltárási üzletben, amíg…!
    Ha összejön a “buli”, akkor Európa az ukrajnai palagázzal lehetne ellátható, amerikai felügyelet mellett a meglévő, és az újonnan felépítendő infrastruktúrán keresztül. Ez kb. totális gazdasági kontroll a meglévő katonai mellet Európa és az EU felett. Az oroszok Gazpromostul kb. 80-90% -ban kiszorulnának Európából, bevételek esnének a béka segge alá. Ok, kínai vezetékek, csak hát azok kapacitása kb. az európai vezetékekhez képet futottak még kategória, és nyomott áron veszik csak meg a földgázt, és az olajat is. Megtehetik, ez van. Itt nem játszik a piaci ár, és nem kötnek hosszútávú szállítási szerződéseket.
    Nos ha ez így megvalósult volna, akkor az Orosz Föderáció kb. 5-10 év alatt kivéreztethetővé válna gazdaágilag, és nagyon háborúzni sem kellene, hogy az USA ellenőrizze stratégiailag az orosz ásványkincs és energiahordozó vagyont. Így megőrizhetné vezető szerepét a XXI. században is, és így már Kína is legyőzhető, akár háború nélkül is, mint potenciális gazdasági, és világhatalmi kihívó. Ez az opció nagyobb részben nem nagyon jött össze, úgyhogy nem nagyon marad más forgatókönyv az USA számára középtávon, mint a katonai megoldás. És mivel az USA nem fog önkánt és dalolva lemondani a világ vezető hatalmi státuszáról, és szerepéről, na meg annak gazdasági előnyeiről és nyereségéről, így nem nagyon marad már opció, mint először a valuta-, és kereskedelmi háború, majd maga a tényleges fegyveres konfrontáció, és az esetleges III. világháború.

  15. Az Egyesült Államok 60 napos ultimátumot adott kedden Oroszországnak, hogy tartsa be a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit, amelyeket Washington állítása szerint Moszkva megsértett. Ellenkező esetben az amerikai vezetés kénytelen lesz elindítani az 1987-es egyezményből való hat hónapos kiválási folyamatot – jelentette be az amerikai külügyminiszter kedden Brüsszelben.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/ket-honapos-ultimatumot-adott-washington-moszkvanak.306749.html

  16. “Megnézve az alábbi ábrát azonnal szembetűnik, hogy a Baltikumból illetve a kelet-ukrajnai területekről Moszkva alig 600 km távolságra van, ami a következőket jelent..”

    Miért Luhansz és miért kelet Ukrajna? Ott van Ukrajna északi része, ami jelenleg is NATO befolyás alatt áll. Onnan csak 400-450 km Moszkva, nem 600.

    Villámháború Moszkva elfoglalására? Mikor ott van mindenfelé a sok orosz nukleáris fegyver, tengeralattjárók interkontenentális rakéták tucattjaival, meg a Halott kéz opció?
    Ne vicceljünk már.

    15.
    “majd maga a tényleges fegyveres konfrontáció, és az esetleges III. világháború.”
    Semmi ilyesmi nem lesz, annál inkább béke és biztonság hangoztatása. Az országokat belső bajaik gyötrik, a polgárjogi mozgalmak, lázongások, elégedetlenkedések, amik csak egyre súlyosbodni fognak, amelyeken kormányaik egyre nehezebben lesznek úrrá. Tüzek, aszály, pusztító viharok, áradások, terméskiesés, gazdasági összeomlás és az ezek nyomán felmerülő iszonyatos belső feszültségek. Ez szinte az összes országra jellemzőek egyre inkább USA-tól, Oroszországon át a kisebbekig, pl. Magyarországig.

    Világháború nem, egyre növekvő anarchia és a békére való kétségbeesett törekvés igen.

    11.
    “Ha mindenáron okokat keresek, akkor csak az maradhat, hogy kell valami ami eltereli a figyelmet egy nagyobb bajtól, ami lehet tetszés szerint akár küszöbön álló gazdasági krízis, akár klímakatasztrófa.”

    Szerintem is valami ilyesmiről lehet szó.

  17. Milyen elbűvölő a gyermeki naivitás és a mindenek feletti élni akarás! Tényleg megható!
    Ez mire vonatkozik. Ne tessenek keresztrejtvényeket gyártani.

  18. 18.
    Persze, lehet így is értelmezni, de nem erről van szó. Számos 3-ik világháborús vízió volt már itt az évek folyamán, legutóbb É.Kórea kapcsán. Én akkor is azt mondtam(vissza lehet olvasni), hogy nem lesz háború, hanem békére való törekvés lesz.

    Most is így lesz, egy kis kardcsörgetés, cirkusz, de a döntéshozók nem olyan hülyék, hogy kinyírják magukat és az összes hatalmuk vagyonuk, mindenük semmivé legyen.
    Van más is, ami még fontosabb, de azt nem fejtem ki.

    Kétségbeesett világbékére való törekvés az lesz (ami persze nem fogja a gondokat megoldani, mégha sokak számára egy rövid időre úgy tűnik is majd).

    Majd az idő megmutatja, ki látta jobban.

  19. Köszönet Mindenkinek a hozzászólásokért, néhányra válaszolnék is.

    2. Ir
    A jelenlegi Oroszország maga az egyik legfőbb akadály a nyugati pénzvilág globális hegemóniájának az útjában, sőt tovább megyek: Oroszország létében fenyegeti a petro dollár rendszerét. Ha a petro dollár kiemelet szerepe megszűnik, ott ér véget az USA, mint birodalom jelenlegi világhatalma, aminek nem csak a globális visszahúzódás lenne a következménye, hanem egyes tagállamok elszakadási törekvései is felerősödnének, ami könnyen a ma ismert Egyesült Államok felbomlásának beindulását is jelentené.

    A jelenlegi globalizmusban érdekelt pénzügyi körök hatalma és léte is fenyegetve van ezáltal, emiatt számukra egy – akár nukleáris fegyverekkel megvívott – háború Oroszország ellen nemhogy tabunak nem számít, hanem konkrét tervek és törekvések vannak ebbe az irányba. Ha bukniuk kell, akkor viszik magukkal az egész világot.

    Nem mellékesen erről Putyin is nyilatkozott a minap, szó szerint azt üzente, hogy „minek nekünk egy olyan világ, amiben nincs Oroszország”. Azaz ők is pont így állnak a dologhoz: ha pusztulniuk kell, ám legyen, de akkor megy mindenki a levesbe.

    Ezeken túl egy világháborús helyzet kialakítása még nem jelent automatikusan totális atomháborút, de egy ilyen kiélezett szituban beindíthatóak Oroszországban a Szovjetunió felbomlását követően kialakított olyan földalatti szervezetek, amelyek belső zavargásokat és lázadásokat szíthatnak, azaz egy kiélezett nemzetközi helyzetben „percekre a világháborútól” stratégiai lehetőséget biztosít a jelenlegi orosz rendszer belső bomlasztására és Putyin hatalmának megingatására és megbuktatására.

    A végső cél már Hodorkovszkij óta ismert: Oroszországot hat különböző államra kell felosztani, ezekben az új államokban pedig a globális pénzügyi elitet kiszolgáló „kormányzókat” kell a hatalomba segíteni, akik a teljes orosz nyersanyagkészletet fillérekért áttolják a multinacionális korporációkon keresztül a megfelelő kezekbe.

    11. lr
    „USA fuldoklik a saját olajban és saját földgázban. Ha annyira kellene nekik akkor ott van egy karnyújtásnyira Venezuela a világ legnagyobb olajkészletével, azt aztán tényleg mindennemű katonai kockázat nélkül be lehetne kebelezni. Oroszország mint felvevőpiac sem jelentős semmilyen téren, tehát a háborús okok közül szerintem a nyersanyag, meg piacszerzés nem állják meg a helyüket.”

    Akkor menjünk sorban:

    Mit ér az USA Venezuela nyersanyagaival, ha közben nem uralja az orosz kitermelést és elosztást? Ez nem mentené meg a petro dollár rendszerét, ha közben az oroszok Kínával, Indiával, Iránnal, ne adj isten kiegészítve Törökországgal, Németországgal és Szaúd-Arábiával valami egészen más irányba kormányozzák a szekeret.

    Venezuela bekebelezése mindennemű katonai kockázat nélkül?
    Szerintem erre menjünk rá még egyszer, ugyanis több sebből is vérzik. Brazília és Kuba közé beékelve indítani egy ekkora szabású sikeres katonai akciót a jelenlegi világhelyzetben nagyjából a sci-fi kategóriája. Venezuela sikeres megszállásához és a teljes kőolaj kitermelés kontrollálásához nem sokkal kisebb hadművelet és nem sokkal kevesebb erőforrás kellene, mint Irak megszállásához, aminek mostanra már látjuk a végeredményét. Arról nem is beszélve, hogy az USA katonai kapacitása távolról sem végtelen, vajon melyik övezetből vonná el a katonai hardvert és a humán erőforrásokat és ennek mi lenne a geopolitikai ára?

    Oroszország, mint felvevőpiac nem jelentős…, hmm, erről szerintem kicsit eltér néhány nyugat-európai ország véleménye, de bevallom, hogy nagyon szívesen olvasnék Tőled ezen sommás kijelentések mellé valami elemzésfélét is, mert ez így elsőre kicsit karcsúnak tűnik.

  20. 17. Gyarmathy

    A hivatkozott térképen látható terv ebben a formában egyelőre megbukott, mivel Kelet-Ukrajnában beindult a helyi erők lázadása. Addig, amíg Kelet-Ukrajna nincs leverve és Harkov nem kerül az USA felügyelete alá, nem indítható meg az ábrán jelzett hadművelet.
    Hogy tisztább legyen a kép, Ukrajna két részre szakadt: Kelet-Ukrajna Harkov központtal és Nyugat-Ukrajna Lvov központtal, Kijev meg áll szépen középen.
    Az oroszok többek között azért sem annektálták Kelet-Ukrajnát, mert abban a pillanatban az USA és a NATO benyomul a szakadár tartományok határáig Kijev kérésére és máris a közvetlen NATO-orosz katonai összeütközés határán vagyunk – a jelenlegi állapot fenntartása viszont azért előnyös, mert egy villámháborús helyzetet semlegesítettek egy olyan konfliktussal, ami per pillanat az ukrán határokon belül zajlik, nem pedig az „újorosz” területeken.
    Ha jobban megnézed a második térképet, akkor kelet és észak ukrán területekről indulhatna egy időben a támadás Volgográd és Kaluga irányába. Mivel a Kaukázus és a Kaszpi-tenger térségében az oroszok jelentős katonai potenciált halmoztak fel, így azokat mindenképpen le kellene kötni a Volgográd irányában előre törő ékkel, ellenkező esetben az északabbra Moszkva felé nyomuló erőket oldalba kaphatják.

    Az elemzés valóban és szándékosan nem számolt a stratégiai orosz atomarzenállal, ugyanis ezek tömeges és sikeres bevetésével bizonyos amerikai körök sem számolnak, mégpedig két okból:

    1. A meglepetésszerű villámháborús támadással egy időben megelőző csapásokat mérnek az orosz fix telepítésű rakétasilókra, az előre jelző rendszerekre, a kommunikációs és műholdas rendszerekre, valamint bíznak az orosz atomtengók elkapásában. Azért azt ne feledjük, olyan sok SLBM hordozó tengeralattjáró nincsen! Ezzel együtt bíznak a nagy számban már hadihajókra telepített AMB rendszerekben, azaz abban, hogy az amerikai mobil tengeri rakétavédelem az ellencsapásra induló orosz rakéták nagy részét még emelkedési fázisban el tudja kapni az Oroszország körüli vizekre behajózva.

    Hogy tiszta legyen a kép ebben is, az amerikai elmezők tettek le olyan tanulmányt a Pentagon és az elnök elé, amiben úgy vélik, hogy egy atomháború Oroszország ellen megnyerhető, a járulékos veszteségek és áldozatok pedig vállalható mértékűek lesznek cserébe azért, hogy a legnagyobb riválist örökre kiütötték!

    2. Atomfegyverek nélkül, de hatalmas mennyiségű konvencionális precíziós fegyver bevetése esetén nem biztos, hogy Moszkva bevállal egy totális atomháborút, azaz tök mindegy, hogy mi van leírva az orosz katonai doktrínában illetve Putyin mit mondott: egy elsöprő erejű villámháború megindítása után van esély arra is, hogy egyik fél sem vet be atomfegyvereket és nem megy bele egy totális atom világháborúba, hanem adott esetben az orosz vezetés gyorsan behátrál és tárgyalóasztalhoz ül, ami egyben a jelenlegi hatalom bukását is jelentené.

    Azzal mindenki legyen tisztában, hogy az általam írt elemzés elsősorban a PNAC agytrösztjeinek terveiről értekezett, higgyétek el, a magam részéről tudatában vagyok az orosz atomarzenál létének és nem hiszem, hogy az oroszokat fél kézzel le lehet söpörni a térképről – de ez a cikk most nem erről szólt, hanem a nyugati elit terveiről és lépéseiről.
    Ha őket valakik meggyőzik arról, hogy egy atomháború kockázata is megéri a „misét”, mert akár még meg is nyerhető, akkor tök mindegy, hogy mi mit gondolunk erről, a parancsot ők adják ki és nekünk nem lesz beleszólásunk.

    Egyébként örülök az észrevételednek, így van érdemi diskurzus és vita egy témáról, amivel kapcsolatban sokkal több dologban egyet értünk, mint ami elsőre lejön. Az elemzés kissé provokatív is volt, de vegyük észre, a világ folyamatai ebbe az irányba haladnak, ez sajnos nem teljesen irracionális forgatókönyv.

  21. 20.
    “Oroszország létében fenyegeti a petro dollár rendszerét.”

    Miért fenyegetné? Az orosz gazdaság egy gyenge kis gazdaság, ki a fenének kell az orosz pénz?
    Az oroszoknak is dollár kell az olajukért, mert rubelt azt tudnak nyomni, amennyit akarnak.
    A dollárt az Usa fenyegeti azzal, hogy már annyit nyomott belőle, mint a pelyva.

    21.
    Ez az Orosz – Amerika huza vona félig nyílt, de mégsem direkt konfrontáció már a II. Világháború óta megy. Akit érdekel, nézze meg a Titkos Szovjet háborúk c. dokufilm sorozatot, nagyon érdekes ebből a szempontból. Pl. a vietnámi háborúban több mint ezer amerikai bombázót szedtek le az oroszok légvédelmi rakétáikkal, igaz hivatalosan nem voltak az országban, de mindenki tudta, hogy ők lövöldöznek az amerikaiakra.

    Ez a mostani kis hajós balhé jól jött Porosenkónak, de jól jött Putyinnak is (mert a országában ott is nőnek a bajok, a népszerűsége pedig zuhan). Jó tehát egy kicsit elterelni a figyelmet, rettegtetni a saját lakosságát és kemény csávónak feltűnni.

    Igaz Trumph és Putyin nem tudtak emiatt beszélni a Jó Levegőben, de majd beszélnek máskor.

  22. 22. Gyarmathy
    Azért fenyegeti, mert az orosz példa ragadós, ha ugyanis Oroszország sikeresen áll ellen a Nyugat nyomásának, akkor a hezitáló közép- és nagyhatalmak egy része átsorolhatnak arra az oldalra, ami viszont globális szinten dominóhatást válthat ki – főleg a jelenlegi USA külpolitika árnyékában!
    Ráadásul Oroszország és Kína per pillanat közös oldalon áll, Kína sem akar petro dollárt, ők már a jüan bevezetésére játszanak, ami részben kiválthatja majd a dollár szerepét.
    Nincs szükség arra, hogy a dollárt bedöntsék, elég, ha vissza tudják szorítani a nemzetközi kereskedelemben, az azonnal éreztetni fogja a hatását az USA-ban.
    A dollár a nemzetközi kereskedelemben a valuták sorában bő tíz évvel ezelőtt még bőven 90% fölötti részesedéssel volt jelen, ma alig 50%!!!

  23. 16. SzJ
    Köszönet a linkelt cikkért, az teljesen egyértelmű, hogy az INF felmondás időzítése nem véletlen. A nyugat nem tegnap jött rá arra, hogy az orosz Iszkander rakéták hatótávolsága kismértékben 500 km fölé is növelhető, de rendkívül képmutató és farizeus a hozzáállás a kérdéshez.
    Az INF szerződés felmondásának a valódi oka nem az, hogy az Iszkanderek képesek 500 km helyett akár 600 km-re is elreppenni, hanem az, hogy az USA előre kívánja tolni az orosz és a kínai határokhoz a taktikai atomfegyvereit.
    Arról most ne is beszéljünk, hogy az USA Európában állomásozó vadászbombázóiról illetve a hajókra telepített cirkálórakétákról az atomfegyverek bevetési hatótávolsága távolról sem csak 500 km, bár tény, ezt nem korlátozta az INF anno.

  24. 10. Python
    Üdvözlet és köszönet! Kérlek, ezt tolmácsold azon htka-s fórumozóknak is, akik dobtak egy like-ot a megosztásodra. 😀

  25. 23.
    Azt mondod 90-ről visszament 50-re? Ez ha igaz, nagyon jelentős és mégsem mentek neki az oroszoknak.

    Oroszország ” Világ proletárjai egyesüljetek” már megvolt. 🙂 Akkor sokkal, de sokkal nagyobb befolyása volt az oroszoknak szerte a világban és megsem mentek nekik az amerikaiak. Most miért mennének fejjel a falnak?

    Meg hát ott van Kína is valami kétezer atomtöltettel. Mit tenne Kína, ha Moszkva tűz alatt állna?

    Szóval nem! Én elhiszem, hogy vannak ilyen víziók, meg gondolatok az USA bizonyos katonai csoportjai meg agy(atlan)trösztjei részéről, mintahogy a kubai rakétaválság idején is Amerika katonai vezetése már régen odapörkölt volna az oroszoknak, ha Kennedy hagyta volna.

  26. Egyébként ez a hajós incidens inspirált a poszt megírására?

    Hadd kérdezzem már meg, te merre mennél, ha menned kéne? Szeretnél orosz éra alatt élni?

    Az oroszok – ha ellenállnak bármilyen nyomásnak is – nem fognak melléjük állni a nagy és középhatalmak. (Orbán lehet, hogy melléjük állna, bár a magyarok többsége ezt érzésem szerint nem szeretné).

    Sok nép megtapasztalta milyen az orosz iga, aztán nem nagyon kér belőle. Az ukránokat sem fogják visszaédesgetni. Meghalt vagy 6-7 millió ukrán már a II világháború előtt Sztálin éheztetéses népírtása miatt.(Sztálinnak sikerült egy országban véghezvinni azt egy év alatt, amit Hitler művelt egész Európában több év alatt). Sokat szenvedtek már az oroszok miatt, amit soha sem fognak elfelejteni.

  27. 27. Gyarmathy

    “Hadd kérdezzem már meg, te merre mennél, ha menned kéne? Szeretnél orosz éra alatt élni? ”

    Jó kérdés…
    De ha úgy tesszük fel, hogy orosz vagy iszlám éra alatt szeretnél-e élni, vagy alacsony intenzitású polgárháborúban, akkor már más a leányzó fekvése…
    A mostani francia események az előszele annak, ahogy a fényes Nyugat fog kinézni pár év múlva. A feszültség hatalmas, és a tendenciákat nézve nincs sok ok az optimizmusra.
    Ha Oroszországnak sikerül elkerülnie az összecsapást az USA-val, akkor egy valós alternatíva lesz a nyugati “élet” mellett…

  28. 23. MangaM
    A példa már el is kezdett ragadni:
    “Az Európai Bizottság tervet készített az euró megerősítésére a dollár rovására a nemzetközi pénzügyi elszámolásokból – írta a Financial Times, miután betekintett az EU állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elé kerülő javaslatba. A közös európai valuta szerepének olyan stratégiai szektorokban kellene teret nyernie, mint az energiaipar, az árupiaci termékek kereskedése és a repülőgépgyártás.”

    “Az EB azt javasolja, hogy az uniós kormányok gyakoroljanak nyomást az energiavállalatokra annak érdekében, hogy elsősorban euróban kössék meg a határokon átnyúló üzleteiket. A kormányközi energiamegállapodások esetén ugyanezt indítványozzák. A felvetés alapja, hogy az EU jelenleg energiaimportja négyötödét dollárban számolja el az eladókkal és az amerikai valutával fizet.”
    https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/eu-euro-dollar-donald-trump-valutahaboru-deviza.674473.html

    Látható, hogy Európa – NATO ide, NATO oda – nem nagyon fogja támogatni az oroszok elleni fellépést, mert maga is ellenfélnek tekinti az USA-t. A törökök is mostanság válnak le a nyugatról, ezzel kiesett a Fekete-tenger. Így azért elég nehéz Európa közepén hadakozni.

  29. 26. – 27. Gyarmathy

    Bízzunk benne, hogy az USA és Oroszország között nem fog semmiféle háború kitörni és bízzunk benne, hogy Európa is megússza a balhét – ebben a vágyban nincs is vita közöttünk.
    Abban viszont igen, hogy a világ nagyhatalmainak valódi döntéshozói milyen információk és milyen logika alapján hoznak meg bizonyos döntéseket – távolról sem biztos, hogy úgy működik az agyuk, mint nekünk, egyszerű földi halandóknak. Az, hogy mi mit tudunk elképzelni vagy mit gondolunk kőbe vésett és alapvető igazságnak nem jelenti azt, hogy adott helyzetben a „félistenek” is így fogják ezt gondolni és eszerint is cselekednek majd.
    Így van, jól írtad – bizonyos víziókról szólt a minapi írásom is, olyan víziókról, amelyek nem a mi lázálmunkból pattantak elő, hanem mérvadó hatalmi centrumokból szivárogtak ki és amelyek szó szerint a mi életünket is veszélyeztethetik.
    Az már egy más kérdés, hogy ez valós szándékokat mutat vagy egy aljas és kifinomult módon közvetített pszichológiai hadviselés része-e, pontosan ezt vitatjuk meg minden hozzászólásunkban.
    Igen, a hajós incidens kapcsán írtam ezt a kis szösszenetet meg, de be kell vallanom, hogy napi szinten futok bele olyan cikkekbe és információkba, melyek külön-külön is alapja lehetne egy-egy hasonló írásnak, de erre sem időm, sem kapacitásom, így csak néhány nagyobb horderejű sztori kapcsán ülök neki írogatni.

    Hogy hova mennék innen?

    Először is sehová, én szeretek itt élni Magyarországon, sőt, szeretnék a jövőben is itt élni. Lett volna lehetőség elmenni többfelé is, de akkor sem mentem, mert szimplán nem akartam menni, maximum csak turistaként.
    Most lehet, hogy szentségtörő lesz, amit írok, de én sohasem éltem orosz uralom alatt, csak szovjet uralom alatt – maradjunk egyelőre annyiban, hogy a kettő nem teljesen ugyanaz, még akkor sem, ha vannak bizonyos átfedések.
    További szentségtörés lesz az is, hogy nekem ennek ellenére sincs semmi kifogásom az oroszok ellen sem, de tovább megyek: példának okáért az osztrákok vagy törökök ellen sincs.

    Visszahivatkozni a történelmi múltra akkor, amikor a jövőről kell dönteni nem előre mutató dolog, sőt, eleve determinálttá teszi a választást. Kit érdekel az, hogy Sztálin anno mit csinált az ukránokkal, ez a jövő szempontjából totál irreleváns. Miért, például az amerikaiak anno mit csináltak az indián őslakosokkal? Vagy a náci német hadsereg mit művelt a szovjet területeken? Szerintem hagyjuk már ezt a sz@r maszlagot – már bocsánat – mert ennyi erővel visszamehetünk az őskorig és kiderül, itt mindenki bűnös kivétel nélkül.

    Bármelyik hatalom uralma alatt szívesen élek, amelyik élni hagy, a hatalmaskodása közben nem veszélyezteti napi szinten a családom létét és amelyik hatalom, ha mást nem is, de legalább minimális reményt ad arra, hogy a gyermekemet is felnevelhetem majd. Ha ez épp Oroszország, akkor Oroszország.

    Az Amerikai Egyesült Államok jelenleg egy „szifilisszel fertőzött gyönyörű nő” (B. Fulford hasonlata a nyugati civilizációra), ahol Amercia First bármi áron és magasról tojnak a klímaváltozásra is. Az USA jelenlegi magatartása minden, csak nem pozitív jövőkép és nem reményt keltő.
    Aki úgy érzi, hogy számára az USA mindenek felett, annak csak azt tudom mondani, hogy össze kell pakolni a cókmókját és uzsgyi, vándoroljon ki oda, senkit sem marasztalok, ahogy anno nemzetünk egy korábbi nagy vezére sem tette – „el lehet menni innen” (GyF).

    29. gabiii
    Köszönet a megerősítésért. Egyébként Irán, India, Törökország és Kína sincs ellene a dollár kihagyásának több esetben, sőt, újabban már a Távol-Keletről is érkeztek ilyen hangok, igaz, még csak halkan. Az amerikai világhegemónia visszaszorulóban van és per pillanat semmi olyat nem tud Amerika kínálni a világnak, ami ezt a folyamatot megállítaná, maximum csak világkáosszal és világháborúval tud fenyegetni.
    Tegyük tisztába a dolgot: az USA világbirodalmi hanyatlásának az igazi oka maga az USA, nem kell itt állandóan külső ellenségeket keresni, gyermekded és nevetséges módon Gonosz Birodalmát és Gonosz Tengelyét kiabálni mindenfelé, a romláshoz pont elég volt a saját elitjük.

  30. Az Usa vs Oroszország haboruror es kimenetléröl több száz cikk es elemzes kering a vilagban. Alltalaban a velemeny 100 vagy 1000 % Usa fölény és gyözelmi esélyek stb. Oroszország max a béka segge alatt és csak az atommal rughat labdába. Amit én látok A vilaghires vaskupola rendszert ami a vilag legbiztosabb vedelme 3 osztalyu raketákkal sikeresen átlövik, ugy a szaudi patriot rendszert is. Megegyszer nem a csucs teknologias orosz raketákkal hanem irani olcso elavult fejlesztesekkel. Az Usa hadiflottaja csatahajoi rendszeresen utkoznek es elsulyednek tartályhajokkal valo kocanásoktol. Nem Orosz vagy kinai hajo elharito raketákktol csak egy masik hajoval tortent utkozestol!
    A Usa hadereje nagyressze mentálisan szeteso ongyilkosagi rata tetjen levo katonakbol áll. Nagyreszuk elmaradott tersegkbol verbuvalt munkanelkuli aki csak a fizetesert dolgozik. Kérdés van e 500 ezer katona aki ha kell meghalna akkar Oroszországi tajgán vagy egy kinai mocsarban a multinacionalis cegek erdekeiert?
    Az F 35 os gep is egy rejtely? Tenyleg olyan legyozhetettlen vagy ez is csak egy mitosz mint a vaskupola?
    Oroszorszag es KIna egyseges 70-90 % egybetart. nem bomlaszthatoak. Na ez hogy nez ki az Usaban?
    Valahogy ugy erzem hogy az Usa a 80 -as évek szovjetunioja helyere lepet es Trump lett az ö Gorbasovjuk. Embargo es kereskedelmi haboru pedig az o Perestrojkajuk.
    Az usa a sovjetek utjan halad kerdes hogy hol all most.

  31. 31 – Alex:
    Ne haragudj, de ékezet nélkül + némi elütés, kínszenvedés téged olvasni.

    Gyarmathy:
    Másodszor tetted fel a kérdést, USA vagy Oroszország. Nem fair! A magyar lélekbe bele van verve az USA nagyszerűsége, az érvényesülés lehetősége, az ígéret földje, stb. stb. és a kommunista borzalom a másik oldalon. Érzelmileg senki se választja Oroszországot, de ma már Amerikát se. De mért kell e kettő között választani? Miért nem maradhatok itt? Különben Amerika már az amerikai kisembernek se jó.

  32. 31. Alex

    Igazad lehet…
    Ha az USA-nak valóban akkora fölénye lenne, akkor már lépett volna… Különösen, mert ez a fölény napról napra csökken.

    Van még egy pont, amit kevesen vizsgáltak…
    Azt ugye mindenki tudja, hogy az ukrán válságért az USA 5 milliárd dollárt fizetett…
    Oszt valahogy mégse lett belőle semmi.
    A legforróbb pillanatban Merkel a hóna alá kapta Hollande-ot, és kiszaladt Putyinhoz, és gyakorlatilag megakadályozta a háború kitörését…
    Pár hét múlva leesett a Germanwings repülője az Alpokban…
    Nem lehetetlen, hogy amigrációs nyomásnak egyik feladata az európai politika lekötése, hogy ne nagyon figyelják, mi folyik az USA és Oroszország között…
    Pedig figyelni kell arra is, hogy az esetleg leváltandó migránsbarát európai polirikai elit utódai a migránsellenesség mellett hogy állnak Oroszországgal…

  33. 33:
    A német migráns válság Merkel asszony hülyesége miatt van. Nincs itt semmi összeesküvés. Merkel annyit tudott, hogy a német iparnak évente 300.000 friss munkaerőre van szükség, és azt is tudta, hogy a német nők nem hajlandók szülni. A háború utáni gazdasági csodában bevált a török munkások bevonása. Gondolta a hülye picsa, hogy akkor most jók lesznek a muzulmán menekültek, és ment a saját feje után. Annyit sikerült elérnie, hogy Orbán lett az isten Európában és előretörik a jobb oldal. – Újra bebizonyosodott, hogy egy politikus az égvilágon semmihez se ért, csak az intrikákhoz, és egymás megfúrásához.

  34. 34:

    Ezzel vitatkoznék.
    Merkel nem hülye- ráadásul fizikus végzettségű- ő döntötte el Fukushima után, hogy Németország leépíti az atomreaktorait. Ami helyes döntés volt.

    Viszont nem a maga ura, ahogy egyetlen német vezető sem volt az 1945 óta.
    A migránsok rátolása Európára az orosz- ellenes (valójában Európa- ellenes!!) szankciókkal is folytatott hibrid háború része.
    Minden amerikai báb nyugati vezető és a CIA kézivezérelt média is minden országra rá akarta/ még mindig akarja kényszeríteni ezeket.

  35. 36: Kevés nagyobb ostobaságot csinálhatott volna, mint így elvágni az atomenergiát. Most nyomatják a szenet újra, hajrá klíma.

  36. 36 Ouse M.D.

    “Ami helyes döntés volt.”
    Tehát dönthet.

    “Viszont nem a maga ura,…”
    Akkor mégsem dönthet.

    ?

    Belekavarodtatok. 🙂

  37. Meg akarja erősíteni az euró szerepét a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokban az Európai Bizottság, és várhatóan az EU állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács is egyetért majd ezzel a kezdeményezéssel. Az európai valutának a dollárral kell szembeszállnia.
    https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/eu-euro-dollar-donald-trump-valutahaboru-deviza.674473.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

    Lesz itt még tűzijáték…….

  38. Bár a téma megérne egy külön elemző cikket, most megpróbálom egy hozzászólás szintjén tömören összefoglalni, amit én látok és gondolok a témában.

    Az orosz-amerikai katonai reláció papírforma szerint mindig amerikai fölényt hoz ki, ami sok tekintetben igaz is – ennek fő tételei a teljesség igénye nélkül:
    – repülőgép hordozó harccsoportok: a tengeri erőfölény minden szinten az USA javára billenti a mérleget
    – US Air Force és US Navy légiereje: a légierő tekintetében mind darabszám, mind korszerűség szempontjából amerikai fölény van a multifunkcionális harcászati repülőgépek, az alacsony észlelhetőségű gépek és a stratégiai bombázók tekintetében is, a légi szállító kapacitás és a helikopteres légiflotta is a legjelentősebb a világon
    – műholdas irányítású drónok: az USA rendelkezik a legnagyobb, interkontinentális távolságból is bevethető támadó drón erőkkel
    – nukleáris csapásmérő erők: a világ egyik legnagyobb atomütőerejével az USA rendelkezik
    – gyártástechnológia és ipari háttér: a nagy mennyiséget és fejlett technológiát képviselő katonai hardver gyártókapacitás egyértelműen az USA javára billenti a mérleget az orosz hadiiparral szemben
    – szinte korlátlan anyagi fedezet: kis túlzással annyi dollárt „nyomtatnak” (azaz írnak jóvá digitálisan) a katonai költségek finanszírozására, amennyit csak akarnak

    Papírforma szerint összességében az amerikai katonai képességek és a katonai fölény egyértelmű nem csak Oroszországgal, de szinte bárkivel szemben. Viszont vannak olyan „tételek” a történetben, amelyek azért erősen árnyalják a képet, azaz Alexnak sok igazsága van abban, amit leírt.
    Ezek az alábbiak, szintén messze a teljesség igénye nélkül:
    – orosz stratégiai nukleáris fegyverzet: a világ legfiatalabb rendszerei, szemben az amerikai rendszerekkel, amelyek – bár megbízható és jó minőségű eszközök – de 20-30 év korkülönbséggel rendelkeznek az új orosz ICBM/SLBM rendszerekkel szemben, ebben a tekintetben nincs sem minőségi, sem mennyiségi fölénye az USA-nak

    https://www.youtube.com/watch?v=LZ4VKbMruR0

    – orosz taktikai atomfegyverek: jelentős orosz fölény tapasztalható a mennyiségekben, az ismert adatok szerint orosz vs. USA/NATO nagyjából a kb. 2-3000 db vs. kb. 800 db tötletről beszélhetünk
    – orosz szárazföldi konvencionális haderő: méretében és a darabszámok tekintetében (harckocsik, páncélozott harci szállítójárművek, önjáró tüzérségi lövegek és önjáró rakétavetők) egyértelmű orosz fölény van, a technikai-minőségi kérdésekben bár az amerikai rendszerek általában kifinomultabbak, ez a gyakorlati oldalról nem feltétlenül jelenti azt, hogy a régebbi orosz harckocsik és lövegek ne lennének hatékonyak, pláne nem az európai hadszíntéren és ekkora mennyiségben
    – orosz légvédelmi rakétarendszerek: a fejlett SZ-300 család mellé már hadrendben állnak az SZ-400 rendszerei is igen fejlett lokátor és tűzvezető rendszerekkel megspékelve, egyes információk szerint az amerikai csökkentett észlelhetőségű harci gépek „lopakodó” képességének a hatékonysága csökkent ezen rendszerekkel szemben
    – az orosz rádióelektronikai harci képességek „igen fájdalmasak”, ezt egy amerikai katonai szakértő jelezte szó szerint, aki szembesült ezzel a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus idején
    – lézerfegyverek: az oroszoknál már hadrendben állnak az első olyan lézerfegyverek, amelyek repülők és alacsonyan keringő műholdak ellen is bevethető

    https://www.youtube.com/watch?v=PIUsAOfVtPg&feature=youtu.be

    – hiperszonikus fegyverrendszerek: egyértelmű orosz előny és ebből következően fölény van, az oroszoknál már van hadrendbe állított hiperszonikus rendszer, az USA esetében még csak a fejlesztési stádiumnál tartanak

    A felsoroláson túl nagyon sok olyan tényező van még, ami bizony alapvetően meghatározhatja egy háború végkimenetelét, bár ezeket sok esetben jóval nehezebb egyáltalán megfogalmazni is, nehogy statisztikai adatokat készíteni belőle és összehasonlító elemzéseknek alávetni. Az orosz társadalom jóval homogénebb, mint az amerikai, ráadásul az orosz néplélek igényli is a „cár atyuska” képét, ami eleve sokkal lojálisabbá teszi ezt a társadalmat a saját vezetőikkel kapcsolatban, mint ami Nyugaton tapasztalható. Ugyanez igaz egyébként Ázsia szerte, a kínai társadalom is „császárhű”, akárcsak a japán vagy szinte bármelyik abban a régióban. Ennek szakrális, történelmi és a családmodelleken alapuló nagyon régi hagyománya van, szemben az USA társadalmával, amelynek semmiféle közös történelmi és szakrális gyökere sincsen, a nemzeti összetartozás és kohézió szinte a szabadon választott kategória (az igazi amerikai népek és társadalmak északon már rég kiírtásra kerültek).

    A birodalmak hódítása először a csatatereken kezdődik, de a lelkekben és a fejekben ér véget, a birodalmak bukása viszont pont fordított: először a lelkekben és a fejekben kezdődik, majd a csatatereken ér véget.

    Tovább érdemes szemügyre venni, hogy a háborús összehasonlítás konkrétan milyen célok elérésnek a tekintetében történik, példaképpen néhány szempontot említenék:
    Meg akarjuk szállni egész Oroszországot?
    Ehhez az amerikai és NATO egyesített hadereje is kevés lenne.
    Meg akarjuk dönteni az orosz hatalmat és katonai irányítást?
    Ez már elvileg működhet, ehhez nem kell megszállni a megszállhatatlan hatalmas orosz területeket, hanem a centrumokat kell kiütni vagy elfoglalni. Igaz ugyanakkor, hogy Oroszország területén a legnagyobb katonai fölénye – mily meglepő – pont Oroszországnak van, így aki itt akar sikert elérni, az bizony alaposan felkötheti a gatyáját, eddig még nem nagyon jött össze senkinek a dolog. Ráadásul Oroszország a jelenlegi haditechnika birtokában képes egy új honvédő háború keretén belül elvinni a háborút akár Kansas City külvárosaiba is, azaz megszűnik a frontvonal és a hátország a klasszikus értelemben.
    A tengeren akarjuk legyőzni Oroszországot?
    Oké, de melyiken? A Csendes-óceánon vagy az Atlanti-óceánon minden további nélkül, a Jeges-tengeren, a Fekete-tengeren vagy például a Balti-tengeren ez már távolról sem ilyen biztos, sőt, minél közelebb kerülünk az orosz szárazföldhöz, annál cinkesebb a dolog, hiszen a szárazföldről már komoly légi és légvédelmi támogatást is kaphat az orosz flotta, a partvonalhoz közel pedig a partvédelmi erők is rásegíthetnek az ügyre.

    Tehát papírforma ide vagy oda, egy orosz-amerikai háborús összecsapás végeredménye csak akkor derül ki majd, ha ez bekövetkezik. Ráadásul ki mondta azt, hogy az USA-NATO katonai szövetséggel szemben Oroszország egymaga lépne csak hadba? Ha bekövetkezne egy orosz-kínai katonai összefogás, akkor a fentebb felsoroltak azonnal buknak, nagyon sok tényezőben ugyanis egy orosz-kínai együttműködés kapásból felülírja az eddig érvényes papírformát is!

    Az USA katonai fölénye sohasem volt elég ahhoz, hogy komoly kockázat nélkül lépjen hadba Moszkva ellen, 2018-ban viszont már nincs meg az a fölény sem, ami a korábbi hidegháború vége és a Szovjetunió összeomlása után történelmi szempontból néhány percre megvolt.

  39. 32. Alex és 34. Lehettem volna valaki más

    A téma önmagában akkora terjedelmű, hogy külön könyvtárat meg tudna tölteni, de minimum egy konkrét cikk/elemzés sem ártana hozzá. Ettől függetlenül megpróbálom zanzásítva egy hozzászólás keretein belül tömören összefoglalni az általam gondoltakat.

    Az amerikai-orosz relációban vizsgált katonai fölény kérdése alapvetően az amerikai haderő javára billen papírforma szerint – messze a teljesség igénye nélkül az alábbi tételeket figyelembe véve:
    1. Haditengerészet: a repülőgép hordozó flotta csoportok, a rakétás cirkálók és rombolók, valamint a tengeralattjárók tekintetében az amerikai katonai fölény és potenciál a világtengereken egyértelműen nagyobb, mint az oroszoké.
    http://www.smartage.pl/wp-content/uploads/2015/05/usnavy-1024×683.jpg
    2. Légierő és haditengerészeti légierő: multifunkcionális vadászbombázók, stratégiai bombázók, szállítógépek és helikopterek tekintetében is egyértelmű az amerikai fölény mind minőségi, mind mennyiségi szempontból, beleértve az interkontinentális távolságból műholdas kapcsolatokon keresztül irányítható csapásmérő drónokig bezáróan.
    http://dailyinfographics.eu/wp-content/uploads/2015/08/dmBGbay.png
    3. Katonai támaszpont rendszer: A világon közel 750-800 olyan amerikai katonai támaszpont van, ami nem az USA területén helyezkedik el, ez rendkívüli taktikai és stratégiai előnyt biztosít minden más nemzettel szemben.
    4. Katonai szövetségesi rendszer: Az USA vezette NATO katonai szövetség a világ legnagyobb ilyen szervezete.

    Összességében tehát kijelenthető, hogy az Egyesült Államok katonai fölénye adott tény Oroszországgal szemben, de mint lenni szokott, a képet néhány dolog azért erősen árnyalja:

    1. Szárazföldi haderő: harckocsik, lövészpáncélosok, önjáró lövegek és önjáró rakétavetők szempontjából a mennyiségi fölény Oroszország oldalán van. A minőségi eltérések harcászati használhatóság és hatékonyság szempontjából nem akkora mértékűek, hogy számottevően befolyásolják az eredményt – kb. 20 ezer db harckocsi, 27 ezer db páncélozott harcjármű, 5900 db önjáró löveg, 4400 db vontatott ágyú és 3800 db önjáró rakétavető képezi a jelenlegi orosz szárazföldi erők fő technikai mennyiségét.
    2. Légvédelmi rendszerek: az orosz légvédelmi rendszerek többlépcsős kialakításúak, olyan köztes rendszereik is vannak, melyek az amerikai vagy NATO rendszerekből teljesen hiányoznak. Az SZ-300 és SZ-400 rendszerek legkorszerűbb elemei az amerikai alacsony észlelhetőségű gépek előnyét is erodálja valamilyen fokon. Az orosz légvédelem ebből a szempontból véleményem szerint egy sokkal jobban összerakott rendszer, mint amerikai megfelelője.
    3. Nukleáris fegyverek: Alapvetően nincs sem orosz, sem amerikai fölény, de ez nem teljesen igaz jelen idő szerint. Az orosz stratégiai erők fő fegyverei (ICBM és SLBM) 20-30 évvel fiatalabb rendszerek, mint a jelenlegi legmodernebb amerikai stratégiai arzenál eszközei. Minőségi szempontból minimum fej-fej mellett vannak, mennyiségileg is kiegyenlített a dolog a stratégiai arzenált illetően.
    Orosz hadászati fegyverek:
    https://www.youtube.com/watch?v=LZ4VKbMruR0
    Ugyanakkor a harcászati-taktikai atomfegyverek esetében egyértelmű az oroszok minőségi és mennyiségi fölénye, mégpedig nem kicsi az eltérés. Többféle szakértői becslés is adott a témában, ezek közül néhányat konkretizálnék:
    USA: 300 db atomtöltet, Oroszország: 860-1040 db atomtöltet (Igor Sutyagin becslése), míg Hans Kristensen és Robert Norris becslése szerint inkább közel 2000 db orosz taktikai atomtöltet létezik.
    https://www.gannett-cdn.com/usatoday/editorial/graphics/2016/10/102016-NuclearWeapons.jpg
    A taktikai atomfegyverzet szempontjából Oroszország nem csak jóval több töltettel, de sokkal többféle hordozó platformmal is rendelkezik, így ezen a területen egyértelműen orosz fölény van. (Az INF szerződésből való amerikai kihátrálás részben ezen okok miatt is történhet, ugyanis az orosz taktikai atomfegyverzettel például az USA/NATO összevont szárazföldi erői ugyanúgy elpusztíthatók, mint fordítva!)
    4. Hiperszonikus csapásmérő fegyverek: Egyértelmű orosz fölény, mivel már van hadrendbe állított orosz hiperszonikus rendszer és már folyamatban van több rendszer tesztelése is, közel a sorozatgyártásuk beindítása és a hadrendbe állításuk is. Ezzel szemben az USA nem rendelkezik ilyen fegyverekkel, a fejlesztéseik is le vannak maradva az oroszok mögött.
    5. Lézerfegyverek: hasonló a helyzet, Oroszország már rendelkezik olyan hadrendben álló lézerfegyverrel, amelyik képes repülő célokat és alacsony pályán lévő műholdakat is hatástalanítani, az USA egyelőre csak kísérleti lézer eszközökkel rendelkezik.
    Hadrendben álló orosz lézerfegyver:
    https://www.youtube.com/watch?v=PIUsAOfVtPg&feature=youtu.be
    6. Polgári védelem: össze sem lehet hasonlítani az orosz és az amerikai polgári védelem hatékonyságát sem rendszerszintű működés szempontjából, sem infrastrukturális (pl. óvóhelyek) oldalról, egyértelmű az oroszok előnye.

    Összességében tehát az amerikai katonai fölény papírforma szerint adott, de ez nem igaz minden részterületre. Ráadásul egy csomó olyan tényező is van, amelyet szinte lehetetlen statisztikai adatként analizálni, de egy háború esetén legalább ilyen fontos tényező. Gondolok itt például a társadalom és az állam vezetése közötti lojalitásra, amiben az oroszok és a kínaiak messze az USA előtt járnak – ez nem is csoda, mert amíg például az orosz társadalom közös történelmi és szakrális hagyományokkal rendelkezik, addig ez az amerikai társadalomról ez messze nem mondható el.

    Az Egyesült Államok soha nem rendelkezett olyan szintű katonai fölénnyel, ami hatalmas kockázat nélkül lehetővé tette volna egy Oroszország elleni háború megindítását, még a Szovjetunió bedőlését követő években sem! (A Szovjetunióról eleve nincs mit beszélni, a szárazföldi haderő, valamint a nukleáris arzenál mennyiségi fölénye messze a Szovjetunióé volt.)

    Az eltelt közel két évtized alatt a korábbi amerikai katonai fölény jelentősen erodálódott, az orosz katonai képességek viszont mérhetően javultak, azaz ma gyakorlatilag sokkal kisebb a katonai potenciál különbség két hatalom között, mint 25 évvel ezelőtt!

  40. 29.
    Attila, nekem valami olyasmi rémlik, hogy elég sok a muszlim Oroszországban, a lakosság több, mint 10 %-a.
    No meg ott is volt ám rendesen merénylet, némelyiknél egész magas volt az áldozatok száma.
    Nem állnak jobban, mint mondjuk a franciák, csak hát ugye, a törékeny demokrácia egyik oldalon, vaskéz a másikon.
    Azzal, hogy jelenleg is hol élsz és dolgozol, boldogulsz, megmutatod, hogy melyik is áll hozzád közelebb. 🙂

    MangaM,
    A fenti neked is szól. Lehet nem ment át a kérdésem, hogy merre mennél, milyen éra alatt szeretnél élni.

    Amerika mellett nem azért van sok ország, mert a dollár.. hanem mert az amerikai típusú rendszerekben boldogul legjobban az ember(még mindig)… és még mindig e rendszerekben vagy a legszabadabb.
    Nem Amerika First, hanem a rossz és a még rosszabb között kell választani.

    Tudnám folytatni, de nem teszem, mert minek.
    Dorkának igaza van, kár erre az időt fecsérelni, kivéve ha valaki annyira imádja a témát, mint te. 😀

    Köszi a személyeskedésmentes vitát!

  41. A 40-es hozzászólásom először elszállt az éterben, emiatt később reprodukáltam valami hasonlót kicsit összeszedettebben (41), de közben előkerült a 40-es is így most dupla gyönyörben lehet részetek. 😀 A lényeg, hogy nem amnéziás vagyok, hanem a technika tréfált meg egy kicsit, így ilyen szemmel olvassátok.

    42. Gyarmathy
    Nem kell mindig mindenben egyet érteni, akkor baromi unalmas lenne a történet, hiszen mindenki csak egymásnak bólogatna, nem?

    Hogy hová mennék, ha mindenképpen menni kellene, mert olyan nagy a baj és még van időnk lépni?
    Lövésem sincs. Talán Madagaszkár, az jó messze van az északi féltekétől és Afrikától is elválasztja némi víz, meg nincs ott semmi olyan, amire a világ nagyjai áhítoznak, legalábbis tudtommal. Nem vicc.
    Esetleg Izland, bár az túl közel van.
    USA kizárt, oda maximum turistaként, de akkor is a fő célpont New Orleans lenne, a többi része nem igazán érdekel.

    A személyeskedés mentességet nem kell megköszönni, semmilyen okot nem adtál arra, hogy lemenjünk pár emeletet. Egyébként sem szeretem azt, méltatlannak érzem. Néha persze nem rossz cinkelni másokat egy kicsit, de csak az egészséges határokon belül.
    A tisztelet mindenkinek kijár megelőlegezve is.

  42. MangaM:

    Először is köszönet az alapos, latolgató cikkért, ami az USA doktrína tükrében igyekszik leírni a lehetséges fejleményeket.

    “Nagy eséllyel egyébként pont ez volt az amerikaiak célja, nevezetesen ellehetetleníteni Trump és Putyin dialógusát,”

    Volt valami látható eredménye a legutóbbi Helsinkiben tartott Putyin-Trump dialógusnak?
    Mert ha nem, akkor miért várjuk azt, hogy ennek az elmaradtnak lett volna?
    Minek próbáljuk ezt úgy beállítani, hogy ezen az elmaradt találkozón olyan sok múlott volna?

    “megelőzve ezzel a szisztematikus orosz ajkú népírtást”

    Ez az ok a Kelet-Ukrajnai fellépésre szerintem megalapozatlan.

    “puccsista ukrán kormány”
    A “pucs” óta volt egy választás, így az ukrán kormány legitim.

    Kicsit nekem árnyaltabbnak, kiegyensúlyozottabbak tűnik az USA-Oroszország fegyverzeti összehasonlítás, mint a korábbiakban.

    “Igen, jól olvasta mindenki, az Oroszország elleni szankciók egyik fő célpontja – a szankciók hivatalos megnevezése ellenére – nem csak Oroszország, hanem Európa is. ”

    A szankciók másik része meg Oroszország önálló döntése.

    Korábban voltak olyan hangok, hogy most majd az USA lép az EU export helyére, azért vannak a szankciók.
    Akik viszont megnézik az orosz-EU külkereskedelmi mérleget az láthatja, hogy kisebb csökkenése után az EU-orosz kereskedelem messze jobban domináns, mint az USA-orosz.

    Az gondolom az Occam borotva alkalmazása lenne, ha feltételeznénk, hogy a szankciók Európában a második világháború után merőben szokatlan a szomszédos ország rovására való területszerzéssel van összefüggésben.

    “a szankciók sem hozták meg a várt eredményt ”
    Hmm, a szankciók hatnak, a gazdasági eredmények láttán.
    A szankciók általában hatnak, lásd É-Korea, Irán.
    Mindkettő nagyon szeretne kibújni alóla.
    Az már USA hülye döntése Iránnal szemben, hogy felrúgta a korábbi megállapodást.

    “Ebből kiindulva Ukrajna az a terep, ahonnan a NATO némi előkészítést követően megindíthatja a villámháborúját, ”
    Ehhez azért a NATO-nak fel kéne vonulnia Ukrajnában.

    Azt meg lehet, hogy az oroszok nem fogják tétlenül nézni.
    Itt egyetértek Veled, hogy az oroszok nincsenek könnyű helyzetben.

    Azonban ebbe a helyzetbe, részben maguk lavírozták bele magukat.
    Pl. miért jó a helyzetet eszkalálni?

    Pl, a két hadihajót megtartják, a legénységet, meg a vontatót elengedik.
    Máris kevesebb támadási felület van az eszkalációra.

    A határ menti csapat összevonás szintén nem a deeszkalációt segíti.

    “Viktor Muzsenko mutatott több műholdfelvételt is, amelyeken – közölte – az látszik, hogy T-62M típusú orosz harckocsik állomásoznak 18 kilométerre az ukrán határtól; szeptember közepétől október elsejéig 93-ról 250-re nőtt a számuk.”

    ” Interjújában az ukrán tábornok felhívja a figyelmet arra, hogy a legnagyobb orosz haderő-összevonásról van szó 2014 óta, amikor Moszkva annektálta a Krímet, majd csapatokat küldött a Donyec-medencébe. Egyes egységeket szeptemberben csoportosítottak át a Távol-Keletről, amikor a Szovjetunió összeomlása óta a legnagyobb, Vosztok-2018 fedőnevű hadgyakorlatot tartották.

    “Felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős mértékben növekedett a Krímben lévő katonák és fegyverek száma is, és Oroszország az elmúlt hónapban megduplázta haditengerészeti erejét is a térségbeli vizeken.”

    Tehát a Kercsi-incidens előtt.

    Szóval mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?

  43. Kifejtettem már a 12. pontban, hogy miért nem fog Oroszország és az USA háborúzni egymással, racionális, gazdasági érvekkel alátámasztva.
    Még egy adalék: az űrkutatás terén megszerzett ismeretek, ők ketten az országok közül “láttak be eddig a fátyol mögé” úgymond! Közös, új tudás, ami titkos. Na ők ketten, az oroszok és az amik tudnak ám csak igazán hamiskásan összekacsintani.
    A többiek csak enbékettesek legfeljebb!!
    Nem lesz semmilyen háború köztük, kár minden ilyen fantáziálásért!!!

  44. 2.lr:
    “”Megkérdezhetem, hogy ok, de hol van itt a pénz? Miért érné meg közvetlen, nyílt háborút indítani Oroszország ellen? Szerintem itt bukik meg ez az egész elmélet, amely a nyugati háborús szándékra épül. Nincs ilyen szándék, már csak azért sincs, mert kb. semmilyen kézzel fogható haszna nem lenne egy ilyen háborúnak.”

    Ha feltételezzük, hogy az USA-ban ilyen doktrínák mentén mozognak, mint amit MangaM leírt és amelyek részben publikusak, akkor egy rövidtávú ráfizetés is megéri, ha a hosszútávú dominanciáról van szó.

    3. Dommiel:
    “Ráadásul ez a nyersanyag az igazi ellenlábas Kínát fogja gazdagítani ha nem vonják ellenőrzés alá.”
    No ez jó felvetés, teljesen beleillik a doktrínájukba.

    5.Ouse M.D.:
    Hála Neked, megnézhettem egy tömény orosz, harsány, propaganda filmet.

    “Az atomreaktorokhoz szállított amerikai alkatrészek magyarországon is remekül sültek, a 2003- as “üzemzavarkor”.”

    “2000-ben és 2001-ben a PA Rt. a 2. blokk reaktorából korábban kirakott 170 db részben ki-égett és pihentetett kazettát sikeresen megtisztíttatott a Siemens KWU szabadalmaztatott és referenciákkal rendelkező, egyszerre hét kazettát kezelő technológiájával. A PA Rt. 2002. novemberében megbízást adott a Siemens KWU jogutódjának, a francia-német FRAMATOM ANP (FANP) cégnek egy 30 db kazetta befogadására alkalmas tisztítótartály gyártására és a tisztítási technológia kidolgozására. Ezzel az új technológiával kezdte meg a FANP 2003. márciusában a kazetták tisztítását.”
    http://archiv.uni-nke.hu/downloads/konyvtar/digitgy/phd/2007/bujtas_tibor.pdf
    18.oldaltól, amiben leírják, hogy a Paksi erőmű is felelős.

    Szóval nem amerikai, hanem francia-német, de azért jól esett megalapozatlanul belerúgni az amcsikba, ugye?

    Ukrajnába a Westinghouse szállította korában, volt is belőle egy kis inkompatibilitási probléma.
    Ezt azonban sikeresen megoldották, mert azóta ha jól tudom, már minden ukrán atomerőműnek nyugati cég szállítja a fűtőanyagot.

    11.lr:
    “USA fuldoklik a saját olajban és saját földgázban. Ha annyira kellene nekik akkor ott van egy karnyújtásnyira Venezuela a világ legnagyobb olajkészletével,”

    Racionálisan gondolkozva igazad is lenne, de a kapitalizmusban a profit soha sem elég.
    Több pénz, több hatalom.

    16. Python:
    Hihető verzió!

    21.MangaM:
    “Oroszország létében fenyegeti a petro dollár rendszerét. Ha a petro dollár kiemelet szerepe megszűnik, ott ér véget az USA, mint birodalom jelenlegi világhatalma, ”
    Már korábban is írtam, ehhez, Oroszország és Kína édeskevés.
    Ehhez az EU kell.

    Valaki korábban belinkelt erről egy pdf-t. Dollár 39,6%, Eurő 34,13%GBP 6,88%m JPY 3,43%, CNY 2.12%
    2 év alatt USD -1%, EUR+1,2%, CNY 0.2%. Azt hiszem ez, meg a kínai és orosz valutatartalék összetétele mindent elmond.
    https://www.swift.com/file/54486/download?token=IVLrjuYn

    Itt világosan látszanak a trendek és azok nagysága 2015-től:
    USD le, EUR fel, a többiek futottak még kategória.

    https://www.swift.com/our-solutions/compliance-and-shared-services/business-intelligence/renminbi/rmb-tracker#topic-tabs-menu

    24. MangaM:
    “A dollár a nemzetközi kereskedelemben a valuták sorában bő tíz évvel ezelőtt még bőven 90% fölötti részesedéssel volt jelen, ma alig 50%!!!”
    És mi lépett a helyében nagy részben? Az euro!

    23.Gyarmathy:
    “Ez a mostani kis hajós balhé jól jött Porosenkónak, de jól jött Putyinnak is (mert a országában ott is nőnek a bajok, a népszerűsége pedig zuhan). Jó tehát egy kicsit elterelni a figyelmet, rettegtetni a saját lakosságát és kemény csávónak feltűnni. ”

    Igen, ezt már korábban én is írtam.
    http://www.levada.ru/en/

    25.MangaM:
    “Köszönet a linkelt cikkért, az teljesen egyértelmű, hogy az INF felmondás időzítése nem véletlen. A nyugat nem tegnap jött rá arra, hogy az orosz Iszkander rakéták hatótávolsága kismértékben 500 km fölé is növelhető, de rendkívül képmutató és farizeus a hozzáállás a kérdéshez.
    Az INF szerződés felmondásának a valódi oka nem az, hogy az Iszkanderek képesek 500 km helyett akár 600 km-re is elreppenni, hanem az, hogy az USA előre kívánja tolni az orosz és a kínai határokhoz a taktikai atomfegyvereit.”
    Ezek szerint van valós oka a felmondásnak, bár az időzítés necces.

    Korábban arra emlékszem, hogy Oroszország fenyegetőzött a kilépéssel (valamelyik korlátozó egyezményből), valami USA fegyver miatt.
    Erről tudsz valamit?

    34.lehettem volna valaki más:

    “Azt ugye mindenki tudja, hogy az ukrán válságért az USA 5 milliárd dollárt fizetett…
    Oszt valahogy mégse lett belőle semmi.
    A legforróbb pillanatban Merkel a hóna alá kapta Hollande-ot, és kiszaladt Putyinhoz, és gyakorlatilag megakadályozta a háború kitörését…
    Pár hét múlva leesett a Germanwings repülője az Alpokban…”

    Miért nem érték el a céljukat? Ukrajna népi segítséggel orientációt váltott.
    A Germanwings légi katasztrófa hogyan is kapcsolódik mindehhez?

  45. 15.MangaM:
    A másik poszt alatt általad belinkelt link szerint
    “A kihelyezett SSC-8 típusú rakétarendszernek 2500 kilométer a lőtávolsága, ami azt jelenti, hogy Oroszország nyugati részéről Hollandia vonaláig bárhová el lehet lőni vele.”

    Most ez valami új dolog?

    Hopp.
    “In early 2017, reports emerged that Russia was violating the INF through the deployment of the 9M728 (SS-CX-7) and 9M729[13] (SS-CX-8) missiles as part of the Iskander missile system. These are widely reported as variants of the earlier SS-C-4. According to U.S officials, two missile battalions equipped in SSC-8 are deployed as of 14 Feb. 2017 in violation of the treaty.[11][14][15] Each battalion consists of 4 launchers, each launcher supplied with six nuclear-tipped cruise missiles. One battalion is located at Kapustin Yar near Volgograd; the other’s location is unknown at this time. ”

    https://en.wikipedia.org/wiki/RK-55

    2017 eleje.
    Hmm.

  46. 47.
    Na itt is van:
    “A tábornok szerint Washington igyekszik Moszkvát megvádolni az INF-szerződés megsértésével, holott ezt maga követte le. Geraszimov elmondta, hogy Oroszország már 2000 óta sürgeti, hogy az Egyesült Államok hagyjon fel a célként használt rakéták használatától a rakétavédelmi gyakorlatokon, mert az ellentétes a megállapodással, mint ahogy azok az MK-41-es rakétaindító állások is, amelyek elhárító rakéták mellett manőverező robotrepülőgépek kilövésére is alkalmasak.”

    “Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, három évtizede lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

    Az Egyesült Államok 2013 óta állítja, hogy Oroszország a 9M729, Novator típusú manőverező robotrepülőgépek tesztelésével megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert. Moszkva ezt tagadja, és a maga részéről azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező repülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Az orosz fél azt is kifogásolja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikus rakétaelhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szerinte szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások. MTI”

    http://oroszhirek.hu/2018/12/05/putyin-washington-nem-bizonyitotta-be-hogy-moszkva-megsertette-az-inf-szerzodest/

    Itt már 2013-at írnak.
    Szemmel láthatóan jól elvannak egymással.

  47. T-62M??? 😀
    RK-55… ráadásul wikipedia??? 😀

    Atyaúristen…

  48. PZuj

    Jó sokat írtál és elég sok mindenre kellene válaszolnom, ehhez kérek némi időt és igyekszem teljesíteni a dolgot, most csak egy témáról röviden: Novator robotrepülőgép.
    Mike Pompeo-n kívül nincs nincs más infó arra, hogy mitől lett hirtelen 2500 km hatótávolságú a fegyver, eddig 500 km-ről szólt a fáma. A magam részéről ezt erősen kétlem, Pompeo pedig azt mond, amit akar, ha az oroszok “hazugságairól” kell a leplet lerántania, akkor széleskörű sajtót kap.

    Miután az amerikai Tomahawk vagy az orosz Kalibr és H-101/102 cirkálórakéták tengerekről illetve bombázó gépekről is indíthatóak és ezen eszközök hatótávolsága a hordozó platform nélkül is több ezer km, így én inkább ezek miatt aggódnék, semmint az Iszkanderek jelenléte miatt. A fenti fegyverek nem estek az INF hatálya alá, de mindegyik képes arra, hogy hazai területről/légtérből mérjen csapás Európára bárhol és bármikor.

    Az amerikai vádak csak kifogások annak érdekében, hogy legyen hivatkozási alapjuk Európába újabb atomfegyvereket telepíteni. Hogy értetőbb legyen a dolog lényege és paradoxonja, miután Oroszország területének 1/3-a Európában van, így a kezdetektől fogva az oroszok európai területeken nemhogy közepes, hanem interkontinentális hatótávolságú atomfegyverzetet is tartottak és tartanak, rakétákat, stratégiai bombázókat és cirkálórakétákat is.

    Miután az USA felmondta az ABM megállapodást és elkezdte az addig tiltott rakétavédelmi rendszereket kifejleszteni és telepíteni (európai területeken már hadihajókon telepítve is vannak), így nem oly meglepő, ha Moszkva nekiállt saját új támadóeszközöket fejleszteni ezek ellen.
    Most többek között erre hivatkozik az USA, mint az INF felrúgásának egyik oka és bizonyítéka – de a sorrendeket ne keverjük!
    Az oroszok – még – nem telepítettek közép-hatótávolságú, szárazföldről indítható atomeszközöket európai területre, ergo valóban nincs valós és kézzelfogható bizonyíték az INF megsértésére. Az egy más kérdés, ha az USA ezt is felmondja, akkor az oroszok sem fognak letolt gatyával siránkozni ezen, hanem van alap, ami alapján hamar lépni tudnak.

  49. Maradjunk annyiban, hogy a hivatkozott “cirkálórakéta” alapesetben 500 km tud, de ha rárakják a pótüzemanyag szekciót(mint a H-55 esetében…) akkor bizony szárazföldi indítással is megvan a kb. 2500-3000 km hatótáv. De nyíl egyenesen repülve még talán az 5000 km is, de úgy egy támadó roboterepülő sem operál éles felhasználás esetén! De ez az egész csak egy ürügy az USA részéről, hogy a 2 db szárazföldi AEGIS rendszer (Lenygyel o., Románia) VLS indítói ne csak SM-3 ABM rakétákat eregessenek, hanem Tomahawkokat is. Na az a haditengerészeti verziójú “indián balta” is elröppen terepkövető profiltól függően 1500-2500km között, csak majd most szárazföldröl indítva. És ha előveszik a ’80-as évek pótüzemanyagos szárazföldi Tomahawk verziót is, akkor meg lesz a 3000-3500 km is. Na ezért nem kell az USA -nak az INF. Persze a muszkák sem hülyék, és fejlesztenek; az ABM rendszerek és a még életben lévő INF miatt nem IRBM, MRBM fronton, hanem “cirkáló rakéták” területén. Lásd az 9M728 Iszkandet-K -t, jelenleg 500 km hatótáv, de megpiszkálva az is elröppenhet 1000-1500 km -re. Kalibr NK egyenes ági leszármazott, és a 9M729 is az, amitől most mindenki retteg NATO szerte. Sajna nem jó, nagyon nem jó irányba megyünk itt Európában! 🙁

  50. 51. Python

    Az USA mindenképpen támadó atomfegyvereket akar és fog telepíteni az orosz és a kínai határok közelében, erre már a pénzügyi hátteret és forrásokat is jó előre biztosították. Az amerikai katonai-stratégiai tervezés ezt kidolgozta, most jutottak oda, hogy a végrehajtási fázist is beindítják.
    Az ok maga az amerikai katonai fölény/hegemónia helyreállítása az első csapásmérés képességében, indokokat meg kerestek hozzá utólag.

    Abban gondolom Te is egyetértesz, hogy per pillanat az oroszok még sehová sem telepítettek Európában “megpiszkált” cirkálórakétákat – a konkrét tett és az elvi lehetőség között azért nem kicsi különbség van.

  51. 52: Mi erre nem tudjuk a választ, meg nem is fogjuk!
    De az ABM rendszerek megjelenése óta nem vennék rá mérget, hogy Ivánék csak elviekben tesznek bármit is geopolitikai, katonapolitikai és gyakorlati területen egyaránt! Az Urálig meg Európáról beszélünk, szóval de telepítettek. 😉 😛
    Amúgy 90% -ban egyetértünk Monte. 😉

  52. 53 Python
    Az amerikai kémműholdak korában akkor miért nincsen egyetlen fotó sem ezekről a telepített rakétákról, miközben hetente volt fotó az állítólagos ukrajnai behatolókról… ;D

  53. 54: Tel indítón vannak, aztán mondja meg az ember, hogy mi is van pontosan az indító tubusban. 😉

    Lényeg a lényeg, ez az INF kukázás azért nem jó korszakot hoz el megint Európába.

  54. 55.

    Üdv Python!

    Kénytelen vagyok még pontosabban és részletesebben fogalmazni, mert úgy járhatok, mint nemrég egy másik fórumon, ahol olyan szintű butaságokat állítottak rólam, hogy arra szavak nincsenek (természetesen nem Rólad van szó). 🙁

    Semmi kétségem azzal kapcsolatban, hogy az oroszok eleve úgy tervezték ezeket a fegyvereket, hogy szükség esetén különösebb műszaki és pénzügyi probléma nélkül simán növelni tudják a cirkálórakétáik hatótávolságát 500 km-ről 2500 km-re, nyilván, hiszen nem hülyék. De abban is biztos vagyok, hogy ez idáig ezt nem lépték meg, mert – azon túl, hogy továbbra sem tartom őket hülyének – eszük ágában sem volt a jelenlegi nemzetközi hangulatban provokálni az USA-t illetve veszélybe sodorni az INF szerződést, ez nem volt érdekük.

    Mivel ezen fegyverek hatótávolságának a növelése relatíve gyorsan és olcsón megoldható, így nem volt eddig szükségük arra, hogy ezt meglépjék, bőséges idő áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy az USA esetleges INF szerződés felmondását és az azt követő amerikai telepítések megkezdését követően lépjenek – így lesz nekik hirtelen majd Európában több száz darab most már nem 500, hanem 2500 km hatótávolságú fegyverük, ha majd kell. Az orosz geostratégiában fontos tényező az, hogy az ilyen lépések mindig válaszlépések legyenek az amerikaiak után, mert lényeges elem az, hogy az európaiak azt lássák, az USA kezdi el ide hordani az atomeszközeit, nem pedig Moszkva provokálja és veszélyezteti Európát.

    Azt se feledjük el, hogy az általad említett TEL indítós rejtést mostanra akár az USA is megléphette, tehát megy a sajtóban a harakiri, közben a Skandináv térségbe, Németországba vagy épp a Baltikumba már érkezhetett amerikai atomfegyver úgy, hogy erről nem is tud a fogadó fél. Ki az, aki azt merné állítani, hogy ez az opció teljesen kizárható? Sőt, ennyi erővel akár amerikai felügyelet alatt álló ukrán katonai támaszponton is landolhatott amerikai atomtöltet, amelyek korábban például Incirlik támaszpontját boldogították. Ugyan erre sincs bizonyíték, de ki merné az életét feltenni arra, hogy ez lehetetlen?

    Az USA célja az orosz gazdasági/katonai/politikai pozíciók gyengítése, aláásása és bizonyos időn belül az orosz hatalom belső helyzetének meggyengítése abból a célból, hogy Putyin vagy behódoljon, vagy megbukjon és összejöjjön az orosz „rendszerváltás”. Ehhez hiteles és valós katonai nyomás szükséges, nem holmi maszatolás – ergo jönnek az amerikai atomfegyverek Európába, méghozzá az orosz határokhoz közel.

    Abban az esetben, ha Putyin sem behódolni, sem bukni nem óhajt, de tovább „lázítja” a világot az amerikai hegemónia ellen, akkor a betelepített amerikai atomfegyverzet árnyékában tovább lehet fokozni a (katonai) nyomást/felvonulást és tovább élezni a helyzetet, mert ettől végül Putyinék vagy végleg betojnak vagy a legrosszabb esetben egy esetlegesen mégis bekövetkező katonai konfliktus esetén az USA eleve taktikai/stratégiai előnnyel akar indulni egy háborúban.

    Ennyi a lényege a dolognak és ezért állítom, hogy az USA nagy eséllyel nem mond igazat arról, hogy az oroszok megsértették az INF szerződést. Nem sértették meg, csak meg van teremtve minden technikai/pénzügyi lehetőség arra, hogy gyorsan és könnyen megsértsék majd, ha akarják. Ebből a szempontból az USA hátrányban van az európai hadszíntéren, mivel neki sokkal több idő kell ezen fegyverek legyártásához, átszállításához és telepítéséhez Európában, mint Oroszországnak.

    Na, így gondolkodik az, aki a totál őrület felé tart és alig várja egy atomháború kitörését, ugye…. 😀

  55. 49. Jövőnk:
    Köszönjük a lényeget megragadó hozzászólásod.

    Bármely meglepő, a wikipédia , az oroszhírek meg azon forum társak (MangaM, Python), akik kicsit másképpen értelmezik az érdemi válasz/hozzászólás fogalmát, sikerült összerakni a témáról a képet .

    50. MangaM:
    Ok, várom.

    51. Python:
    Köszönet a kiegészítésért, így már teljesen érthető a történet.
    Elismerem, hogy nem vagyok képben a fegyverzetek terén, így nagyon jól jön a Te és MangaM hozzászólásai.

    “Érthetőnek nevezte, hogy az Egyesült Államok ki akar vonulni ebből az Oroszországgal kétoldalú alapon megkötött szerződésből, mert más országok a jelek szerint közepes hatótávolságú rakétákat fejlesztettek ki, és a megváltozott helyzetben maga is szeretne ilyen eszközöket.”

    Ugye ezen Kínát és esetleg Iránt lehet érteni.
    OK, hogy most az Oroszok és Kína jóban vannak, de az INF megszűnésével, az oroszok Kínával szemben is szabad kezet kaphatnak.

    Egészen más volt a helyzet, amikor az INF-et megkötötték és csak ketten voltak a porondon, mint most, amikor a másodosztály is kezd feljönni, ami esetleg őket is fenyegethetik.

  56. 4O. MangaM
    ,,Ha bekövetkezne egy orosz-kínai katonai összefogás, akkor a fentebb felsoroltak azonnal buknak, nagyon sok tényezőben ugyanis egy orosz-kínai együttműködés kapásból felülírja az eddig érvényes papírformát is!”

    Mondezuma ki vagy?
    Proféta, vagy pedig a prófétákat is olvasód?

    Hát igen, ez a probléma a nagyvizentúliaknak. Egyes madarak azt csiripelik, hogy μakrón nem hajlandó aláirni egy fegyveres együttműködést az amikkal egy feltételezett jövőbeli Orosz – Kinai katonai szövetség ellen.
    1. Az amerikaiak elviselhetetlen nyomást gyakorólnak, hogy Franciaország hozzájáruljon a kiválasztott kínai-orosz célok esetleges támadásához.
    2. μacron elnök elutasít minden vitát a francia csapatok Ukrajnában küldetéséről, szilárdan ragaszkodva a válság békés megoldásához.

    Ezért zsarólják most a “sárga mellényesekkel” addig amig alá nem irja azt, vagy pedig amig le nem mond és helyére ül az akit előre erre ŐK készitettek.

    Nem ugyanez a balhé történt a francia diákokkal pár évtizeddel ezelött, 1968 májusán, amikor a kormányuk- Charles de Gaulle elnökletével- a papirdollárjaikat arannyal kérték átváltani az amiktől?

    Dajtás!
    Nagyon jól tudod, hogy ezekre a tömegekre szokták használni ÖK a kifejezést: hasznos idióták.

  57. 58 L.S.

    “Ezért zsarólják most a “sárga mellényesekkel” addig amig alá nem irja…”
    Vagyis holnap (szombaton) lesz a Majdan, de Párizsban?

  58. PZuj, Gyarmathy, gabiiii!
    Úgy döntöttem, hogy PZuj lehetőséget kap napi 20 sor kommentre. (sok helyen a komment 1000 karakterre van limitálva.) De ez nem kumulálható. Ha egy napot nem használ ki, akkor az elveszett.

  59. 59 – n/a
    Szerintem a sárga mellényesek mögött a CIA áll, akiknek nem tetszik Charles de Gaulle-ra emlékeztető függetlenségre törekvés.

  60. 57 Ha olyat írsz, hogy T-62M… akkor sok beszélni valóm nincs Veled. Elírás vagy sem.
    RK-55… Sz-10 Gránát… dettó. Egyébként a szárazföldi indítós változatot 1988-ban leselejtezték és megsemmisítették; a tengeralattjárós változat esetében… ez egy csúzli, van ehhez képest lézer stukkerük is az oroszoknak, ne röhögtess már, hogy ilyet linkelsz ide.

    De ha már, akkor tessenek már kicsit komolyabban utána wikipédiázni.
    Iszkander esetében például mellik, mellik típus, milyen harci töltet stb. van pár variáció.

    9P78 indító (2 rakétás) MZKT-7930 alvázon plusz 9T250 utántöltő (2 rakétás) szintén MZKT-7930 alvázon, mert ma már azokat gyártják, vagy korábbi. Mellik rakéta, a 9M723 vagy a 9M729, nem mindegy, előbbi 50-500km, utóbbi ~2000km, előbbi hiperszónikus 6M sebességű, utóbbi csak a célközelben gyorsít 3M-re. Sima inerciális navigációs vagy GLONASS-os (ezzel már 70 helyett 30 méteres CEP) vagy TERCOM-os (azon belül is 9E436 változatú), azaz terepkontúros, mert akkor a CEP 7-10 méter. Harci része milyen: repesz vagy gyújtó kazettás, vagy termobarikus vagy SPBE-D célkeresős autonóm harckocsik elleni kummulatív (72db), vagy nem nukleáris EMP (Atropos) vagy nukleáris, s ha utóbbi mellik, az 5-50kt-ás vagy a 100-200kt. Mellesleg az Iszkander nem csak úgy van és lő, zászlóalj szintű szervezetről beszélünk, akkor 9S552 pk. tűzvezető (3db Kamaz-4310) vagy dandár szintű, akkor 9S920 info központ (Kamaz-43101) plusz 2 kiegészítő egység Kamaz-43118-on és egy ellenőrző-műszaki Kamaz.
    Hamár, akkor kicsit szakmaibb alapon… T-62M 😀 😀 😀 neee, s ne velem.

    P.S.: Tudom, tudom, Tibor bá’, dobálózok a szakszavakkal, szűkszavúan és fölényesen. Nem kell emlékeztetni, se a sértődékenységre; ami netalántán inkább annyi, hogy nem vagyok hajlandó úgy szakmai vitába bocsátkozni, hogy “húsz dolgot hozzám vág valaki, oszt védekezzek”, mert ez megy.

  61. 60.
    Nem bántott meg senkit, nem személyeskedett és irántad is tisztelettel viseltetik. Ez nekem vélemény alapú cenzúra, úgyhogy nem tetszik.

    20 sor? Sajnos ez az érdemi vitát kizárja, mert 20 sor az kb. két közepes hsz. Maximum 10-15 mondat, de inkább kevesebb.

    Ne vedd tiszteletlenségnek, de kicsit arrogáns lettél az utóbbi időben.
    Tudom, semmit sem jelent – némelyek még örülnek is neki – de én meg önként távozom. Biztosan fogok még olvasgatni pl. klíma témában, (orosz téma ezen a blogon többet nem érdekel) de nem szólok hozzá. Minden jót Mindenkinek!

    Ez a hozzászólásod 8 sor volt. Hasonló elbírálás szerint még írhattál volna 12 sort. Ne mond, hogy nem elég. Napi kb. 2500 látogató van és max. 50 hozzászólás. Nekem a 2500 látogató fontosabb. Többen jelezték, hogy a hosszú hozzászólásokat nem olvassák el. Vagyis a honlapon néhány ember hosszasan vitatkozik, ami sokakat untat. Miért tartsam ezt fenn? Az én megítélésem szerint PZuj nem véleményt mond, hanem agyakat akar kimosni makacsul, alaposan, szisztematikusan. Szerinted mennyi az értéke annak a véleménynek, hogy másfél milliárd emberéletet (benne 6000 amerikai katona) és egy trillió dollárt követelő, hazugságra épített iraki lerohanás egyenértékű a volt szovjet uralom alatt álló Krím-félsziget, emberáldozat nélküli visszafoglalásával. Azon az alapon, hogy ez is törvénytelen, az is törvénytelen. Lefordítom neked: Ha kiirtok egy cigány családot az egyenértékű azzal, hogy ellopom a szomszéd gépkocsiját. Ez is törvénytelen, az is törvénytelen. És mind a kettőért kapok 2 évet felfüggesztve. Ilyen véleménynek adjak korlátlan lehetőséget?

  62. 62 – Jövőnk:
    Én nem bánom ha védekezel.
    “Mert jogában áll minden féregnek, dögnek
    védekezni, ha életére törnek,
    a kutya vonít, a kígyó sziszeg,
    a farkas üvölt, s ebben a hideg,
    tetves ketrecben, ahová bezártak:
    csak én, csak én fogjam be a pofámat?”-

  63. 59:
    1700 euró a medián: Vagyis ennyire számíthat az a bizonyos átlag francia egy hónapban. Ez a mutató tíz éve stagnál, miközben a felső 10% egyre csak növeli a maga jövedelmét és részesedését a GDP-ből. A Le Monde csak a fizetéseket vizsgálja ebben a cikkben, de a tőkejövedelmek adják igazában a gazdagodás alapját. Nem véletlen, hogy Bernard Arnault, Franciaország leggazdagabb embere, az elsők között sietett a támogatásáról biztosítani Macron elnök reformterveit. Maga Macron elnök fiatal korában a Rotschild vagyonkezelőnél dolgozott, amely a kapitalizmus szimbólumának számít ma is Franciaországban.
    Elszabadultak az energiaárak: Egy év alatt a gáz ára 21%-kal, a fűtőolaj 30%k-al, a gázolaj 22%k-al, a benzin pedig 14%-kal nőtt. Január elsejétől tovább növekedett volna. Ezért kezdődött meg a sárgamellényesek tiltakozása, amely általános társadalmi mozgalommá vált.
    Az alsó középosztály a nagy vesztes: A globalizáció és az informatikai forradalom szétzilálta a munkaerőpiacot Franciaországban is. A negyven év felettiek, akiknek nem volt jó szakmájuk, nem rendelkeztek komoly informatikai ismeretekkel és nem tudtak angolul, könnyen úgy érezhették: a 40 éves Macron elnök leírta őket. Ráadásul volt néhány szerencsétlen elnöki nyilatkozat is tavaly, mely arról szólt, hogy Macron nem hátrál meg a “semmittevők” tiltakozása előtt. Az államfő reformokat akart, melyek versenyképessé teszik Franciaországot, és ebben elsősorban a fiatalokra számított. A középkorúak és az idősebbek nem teljesen alaptalanul érezhették úgy, hogy leírták őket. De a fiatalok sem mind voltak boldogok a változásoktól.
    A magánszektor szinte csak határozott munkaidőre alkalmaz új munkaerőt: Ha egy fiatal pár bemegy a bankba ilyen munkaszerződésekkel, akkor kinevetik, mert semmi garancia sincsen arra, hogy 20-25 év múlva is fizetni tudja majd a hitel törlesztését. De sok fiatalnak állás sem jut, hiszen Franciaországban még mindig 9%-os a munkanélküliség. Az egyik furcsa következmény az, hogy két éven belül a négyszeresére nőtt a prostitúció a lepukkant lakótelepeken.
    Erről a Le Figaro készített riportot. Marseille-ben kezdődött, de most már egész Franciaországra kiterjedt: fiatal lányok tömegesen árusítják magukat az utcán. A legfiatalabb, akit bekísértem egy 14 éves lány volt – mondta egy rendőr a Le Figaro tudósítójának. Míg korábban elsősorban a színesbőrű lányok vállalkoztak erre, ma egyre többen vannak a fehér alsó középosztályból és a munkásosztályból, akik nem látnak más perspektívát maguk előtt, mint a prostitúciót. A középiskolások és az egyetemisták egyre nagyobb számban támogatják a sárgamellényesek tiltakozó mozgalmát.
    https://hvg.hu/gazdasag/20181207_Kicsinalhatjak_Macront_a_sargamellenyesek

  64. 63. Jövőnk: Kérlek idézd be a a 47-ben általam beidézett wikipedia idézetben a rajtam számonkért RK-55, SZ-10 stb. Ha nincs benne, akkor miről beszélsz?

    Tibor bá’: Köszönöm nem élek az általad felkínált lehetőséggel. A cenzúrád, az érveimre való reagálásod magáért beszél.

  65. Igyekszem majd minden felvetésre reagálni, továbbra is elnézést kérek, ha ez némi késedelemmel történik, de a sok az egyéb dolgom, az értelmes és érdemleges hozzászólás pedig még több, így van/lesz némi késés a dolgoban.

    12. milagro

    Semmi ellenvetésem a rosszindulatúan összeesküvés-elméleteknek titulált, több esetben – vélemény szerint – egyébként alapvetően igaz felvetéseknek, de egy nagyon fontos dolgot tisztába kel tenni ismét: kénytelen vagyok valamilyen modell szerint elemezni, amihez alapvetően a klasszikus iskola modelljét használom, nevezetesen vannak mindenféle kis-, közép- és nagyhatalmak, ezeknek van mindenféle érdekük és ehhez adott egy szövevényes érdek- és ellenérdekelt szervezeti és szövetségesi rendszer. Ha ebből a szimpla és a többi elmélethez képest roppant egyszerű modellből indulok ki, akkor is gyakorlatilag lehetetlen minden működő és egy időben hatást gyakorló szempontot és tényezőt figyelembe venni, ergo még ebben az esetben is maximum csak a valós helyzet egy torzóját kapjuk.

    Ha a világot a háttérből irányító erőket is figyelembe akarjuk venni, akkor egy valós elemzés/analízis esetén egy olyan sokismeretlenes egyenlethez jutunk, amit nem tudunk megoldani, csak rengeteg hipotézis és egyéb spekuláció révén, ami ráadásul növeli a kockázatáét a még nagyobb mellé lövésnek.

    (Kénytelen vagyok megemlíteni, hogy a nemrégiben hasonló témában tett egyik hozzászólásomban értekeztem azokról az elvi lehetőségekről, amely alapján akár egy atomháborúban érdekelt elit képe is felvázolható, hát lettem is mindjárt máshol okkult tanokat és UFO háttérhatalmat hirdető félőrült, aki alig várja, hogy pusztuljon a világ, pedig ezeket itt nem hirdettem, hanem csak megemlítettem, mint tőlem függetlenül létező elméleteket.)

    A háttérhatalom (az össze fonódott nemzetközi pénzügyi elit) irányítása esetén az általad pontokba szedett meglátásaiddal egyet értek, logikailag nehezen cáfolható. Ugyanakkor egy ilyen háttérhatalom szándéka – pláne, ha globális léptékben gondolkodik – simán lehet egy drasztikus népességcsökkentés elérése is, amire egy „megtervezett” nukleáris háború példának okáért kiváló lehetőségnek tűnik.

    62. Jövőnk
    Na bakker, nem is tudtam, hogy van hiperszonikus Iszkander változat – köszi az infót!

    63. Tibor bá’
    Milyen lírai a hangulat! 😀
    Személy szerint örülök, hogy PZuj marad. Egyébként lehet, hogy az egy alkalommal beírható karaktereket mindenki számára célszerű lenne csökkenteni (pl. magamat is beleértve), főleg, ha vannak, akik megijednek a hosszú hozzászólásoktól és eleve el sem olvassák.

  66. Minek a fórum, ha csak az a vélemény maradhat fent ami a bloggazdának megfelel?
    Lehet érdemben vitázni úgy hogy nincs mód ellenvéleményt megfogalmazni?

  67. 69 – Dommiel:
    Milyen érdekes. Mindjárt az első hozzászólásoddal egyetértek. De hol a te ellenvéleményed? Amit nem írsz meg, az nem tud megjelenni. 😀

  68. 69 Dommiel

    Lefordítom Tibor bá’ szavait.

    Kérdőmondatokat használtál, pedig érezhetően mondani, kijelenteni akartál valamit.
    Legyen benned annyi kurázsi, hogy pontot, vagy felkiláltójelet teszel a mondatod végére, állíts valamit!
    Még akkor is ezt tedd, ha az ellenlépés kellemetlen, fájdalmas. Legyen tartásod!
    Rossz kérdésre rossz választ kapsz.

    Már nem kell finomkodni. Kevés időnk maradt. 🙁

  69. 71 – n/a
    Kifejezetten élvezem a hozzászólásaid némelyikét.Például ezt. Aztán tetszik ezt a “Kevés időnk maradt.” Tudod te azt (honnan tudnád), hogy magánban az ilyen (implicit) kijelentéseimért állandóan támadnak? Persze, hogy nem tudsz. Van egy kifejezetten hülye alak, aki egyetlen mondatommal se ért egyet, szinte évek óta, ennek ellenére állandóan idejárt olvasgatni (meg feldühíteni önmagát). 😀

  70. 😀

    Tibor bá’-val egyetértve, 71 n/a részemről dettó.

    Tibor bá’-val egyetértve: kevés időnk maradt.

    A “hülye alak” esetében valóban nehezen érthető, miért jár ide olvasgatni. Eleve nem értem azokat az embereket, akik a nekik nem tetsző, világnézetükkel ellentétes helyeken vitatkoznak… vagyis trollkodnak. Élőben ez olyan, mintha bemennék egy ír vagy skót kocsmába és az angolokat méltatnám, netán lebritezném őket… garantált pofon és jogosan.

  71. 73 – Jövőnk:
    Pontosan erről van szó.
    Ellenvélemény például az, ha valaki írja: “szerintem McPherson 2025.12.31. határidő túl rövid. Ez az 5 év könnyen lehet 15.” De az nem ellenvélemény, hogy “Vén hülye vagy Tibor bá’, azt szeretnéd, hogy veled együtt az egész Világ haljon meg.” Az se ellenvélemény, amit PZuj csinált. (bár nem tiltottam ki), hogy Irak letarolása-1,5 millió arab halála-6000 amerikai katona halála egyenértékű Krím visszaszerzésével, amit a lakosság 97 % helyeselt. Mert a népszavazás törvénytelen volt. És természetesen mélyen hallgat (pedig tud róla) a Koszovói népszavazásról. Ez olyan mértékű félrebeszélés, ami nem vélemény, hanem pofátlan propaganda.

  72. 74 – n/a:
    Na most megfogtalak. 😀 Csereszabatosan alkalmaztad az “élvezem” és a “tetszik” igéket. Amit nem élvezek az még tetszhet! Persze ezt te is tudod.

  73. “PZuj, Gyarmathy, gabiiii!
    Úgy döntöttem, hogy PZuj lehetőséget kap napi 20 sor kommentre. (sok helyen a komment 1000 karakterre van limitálva.) De ez nem kumulálható. Ha egy napot nem használ ki, akkor az elveszett.”

    Erre kérdeztem, de akkor most ki is jelentem:
    Nincs értelme a fórumnak, mert nem lehet ellenvéleményt megfogalmazni és megvédeni azt.
    Aki képes lenne megvédeni az ellenvéleményét azt vagy kiutáljátok vagy pedig ha nem megy magától akkor ki van tiltva.

    Egyszerűen nem fair.

  74. Meg lehet fogalmazni az ellenvéleményt és meg is lehet védeni – 1000 karakteren belül.

    Javaslom ismét, hogy mindenkinek legyen 1000 karakterre korlátozva az egyszeri hozzászólási lehetősége, akkor talán nem születnek túl hosszú és rémisztő írások, valamint mindenki rá lesz kényszerítve arra, hogy a mondanivalója lényegét röviden rakja össze.

    Az viszont tényleg nehéz ügy – néha lehetetlen -, hogy adott témákról való diskurálás közben 100%-ban elkerülhetőek legyen olyan dolgok felbukkanása is, ami nem kívánatos: legyen az akár aktuális propaganda, akár ezotéria vagy bármi.

    Szerintem – legalábbis eddigi tapasztalataim alapján – ezen a blogon értelmes emberek írnak hozzászólásokat, így alapvetően könnyen kezelhetőek ezek a dolgok, főleg, ha az alapvető udvariassági és tiszteletadási szabályokat mindenki betartja mindenkivel szemben.
    “alapvetően könnyen kezelhetőek ezek a dolgok” Hmmmm 😀 😀 😀

  75. 80 – MangaM:
    Szerintem elég, ha megkérünk minden hozzászólót, hogy lehetőleg ne lépje túl a 20 sort.

  76. Oké, pontosítok:
    Alapvetően könnyen kezelhetőek lennének ezek a dolgok, ha mindenki egyöntetűen betartana néhány egyszerű játékszabályt és az ellenvéleményt nem feltétlenül venné senki személyes sértésnek.
    Az alkalmazott politika a közvélemény felé regionális és globális szinten is MINDEN ESETBEN az érzelmekre játszik, ugyanakkor egy elemzés/analízis – jó esetben – nem emocionális kérdés még akkor sem, ha emberek vagyunk és 100%-ban nem tudunk mindig mindentől elvonatkoztatni.

  77. 79 – Dommiel:
    Zöldségeket írsz.
    Létezik:
    1) Moderálásra kötelezés.
    2) Kitiltás.
    A rendszer az 1)-ről értesít, és vagy átengedem vagy nem. Rendszerint átengedem, mert az illető tudja, hogy moderálva lesz, és kordában tartja magát.
    Ha valaki ilyenkor trágárkodik, vagy elképesztő marhaságokat ír, stb. Akkor és csakis akkor lesz kitiltva. Erről nem kapok értesítést. Ez örökre meg halt.
    Az nem igaz, hogy nem lehet ellenvélemény, és nem védheted azt meg. Kb 20 sor elég sok, használd fel okosan. Ha valaki sikeresen védi meg az ellenvéleményét, akkor azt elfogadjuk. Legalább is én igen. Normálisan felsorakoztatott ellenvéleményért soha senkit nem tiltottam ki. Csak, hogy szerintem az ezoterika, vallási hittérítés nem tartozik az ellenvélemény megvédése közé.

  78. Re:83
    És mi a helyzet a vallás-tudomány határterületeivel?😉
    Vannak ingoványos témák, amik nem egyértelműen kategorizálhatóak, és közel sem fekete-fehér a helyzet…
    Ott sajnos az én felfogásom érvényesül. 🙁

  79. Re:84
    Szerintem ha a tudomány jelenlegi határain belül, az általánosan elfogadott módszerek szerint be tudod bizonyítani, akkor Tibor bá is megenyhül és talán elnézi, ha túlfutsz a 20 soron. 🙂
    El én! 😀

  80. 87: Volt a végén egy kis kötelező migráncsozás, meg OV és a V4 a legtutibb a világon. 😛
    Ők nem számítanak egyenlőre nagy háborúra Ukrajna meg az INF felmondása miatt, de azt nem zárják ki, hogy a helyi-, és proxy-háborúk száma növekedni fog. Ja, és Trampli a legtutibb elnök…! 😛 Kb. ennyi a lényege a videónak. Köszönjük

  81. No, akkor elkezdem törleszteni az „adósságomat”.

    44.

    „Volt valami látható eredménye a legutóbbi Helsinkiben tartott Putyin-Trump dialógusnak?
    Mert ha nem, akkor miért várjuk azt, hogy ennek az elmaradtnak lett volna?
    Minek próbáljuk ezt úgy beállítani, hogy ezen az elmaradt találkozón olyan sok múlott volna?”

    Nem volt látható eredménye a dolognak, de ez nem jelenti azt, hogy nem volt eredménye. Az amerikai és orosz elnök négyszemközti találkozója azért jelentősen több, mint a semmi, hiszen ennyi erővel akár a diplomáciát be is szüntethetjük.

    A Kelet-Ukrajnában zajlott és zajló oroszajkú lakosság elleni fegyveres erőszakhoz képest orosz beavatkozásnak nagyon nyoma sincs, legalábbis közvetlen beavatkozás nem történt. Ha történt volna, akkor egész Kelet-Ukrajna már Oroszország része lenne.

    A jelenlegi ukrán kormányt a Nyugat legitimnek tekinti, pedig sokkal kevesebb alapja van a hitelességüknek, mint a Krímben lezajlott szavazásnak. A puccs utáni ukrán szavazás erősen a félkatonai és nyíltan náci propagandát valló szervezetek árnyékában, szó szerint több helyen az ellenőrzése alatt zajlott, így a behúzott X-ek is kérdőjelesek. A leadott szavazatok összeszámlálása pedig még inkább kérdőjeles.

    „A szankciók másik része meg Oroszország önálló döntése.”
    Naná, ha őket elkezdik „hátrányos helyzetbe” hozni, akkor még szép, hogy nem fogják segíteni az ellenfelüket.

    „Az gondolom az Occam borotva alkalmazása lenne, ha feltételeznénk, hogy a szankciók Európában a második világháború után merőben szokatlan a szomszédos ország rovására való területszerzéssel van összefüggésben.”
    Nem egészen így van. A II. Világháború óta mennyi határ módosult Európában, hány új állam jött létre és melyek voltak azok az államok, akik az USA/Nyugat asszisztálása mellett más államok területét károsították?

    „ … “a szankciók sem hozták meg a várt eredményt ”
    Hmm, a szankciók hatnak, a gazdasági eredmények láttán.
    A szankciók általában hatnak, lásd É-Korea, Irán.
    Mindkettő nagyon szeretne kibújni alóla.
    Az már USA hülye döntése Iránnal szemben, hogy felrúgta a korábbi megállapodást.”
    Nem azt írtam, hogy nem volt hatásuk (pozitív és negatív is), hanem azt, hogy nem hozták meg a várt eredményeket, sem Oroszország, sem Irán, sem Észak-Korea tekintetében.
    http://www.origo.hu/gazdasag/20181209-oroszorszag-egyre-inkabb-fuggetlenedik-mezogazdasagilag.html

    „…“Ebből kiindulva Ukrajna az a terep, ahonnan a NATO némi előkészítést követően megindíthatja a villámháborúját, ”
    Ehhez azért a NATO-nak fel kéne vonulnia Ukrajnában.”
    A NATO lopakodó felvonulása jelenleg is zajlik éppen a térségben (rotációs gyakorlatoknak beállítva), beleértve a Balti államok, a Skandináv térség és Ukrajna területét is. Az elmúlt két évben jelentős mennyiségű amerikai és NATO hadianyagot szállító szerelvényeket filmeztek le Kelet-Európa szerte és mindegyik keleti irányba tartott. A hadgyakorlatok ugyan véget értek, de visszafelé tartó szerelvényekről mostanáig nincs infó sehol. A hadianyag depózása közel az orosz határokhoz évek óta tartó folyamat.

    „A határ menti csapat összevonás szintén nem a deeszkalációt segíti.”
    Az ukrán határ térségében 1991. óta folyamatosan vannak orosz katonai támaszpontok és katonai hardver. 250 db harckocsi a 20 ezerből? Na ne vicceljünk már, ha majd 4-5 ezer db harckocsi vonul fel az ukrán határ közelében némi tüzérséggel és lövészpáncélossal megtámogatva, majd onnantól kezdj aggódni.

  82. 46.

    „… “Oroszország létében fenyegeti a petro dollár rendszerét. Ha a petro dollár kiemelet szerepe megszűnik, ott ér véget az USA, mint birodalom jelenlegi világhatalma, ”
    Már korábban is írtam, ehhez, Oroszország és Kína édeskevés.
    Ehhez az EU kell.”

    Oroszország, mint a világ első számú nyersanyag exportőre (nyersanyag szuperhatalom) és Kína, mint a gyártásban és termelésben a világ első számú szuperhatalma kevés ahhoz, hogy megingassa a dollár helyzetét? A dollár már most is inog, de tévesen írtad: nem az EU, hanem az USA hülyesége kell ahhoz, hogy a dollár szépen lassan végleg kiírja magát az egyetlen/első számú világvaluta szerepéből.

    A nyersanyag alapvető, mert a kőolaj, földgáz, vasérc, szén, urán, ritkaföldfémek, fa vagy éppen a gabona kézzel fogható érték, míg a dollár jobb esetben is csak egy papírdarab, ami a nemzetközi gazdaságban és kereskedelemben a hiten alapszik. A brutális kínai termelési kapacitás és potenciál is valós, nem pedig egy elvont fogalom.
    Akinek szinte korlátlan nyersanyag készlete van (Oroszo.) és aki képes dömpingszerűen a világot elárasztva versenyképes áron akár high-tech-et is gyártani (Kína), azoknak azért lesz itt némi beleszólása a világgazdaság trendjébe.

    „… “A dollár a nemzetközi kereskedelemben a valuták sorában bő tíz évvel ezelőtt még bőven 90% fölötti részesedéssel volt jelen, ma alig 50%!!!”
    És mi lépett a helyében nagy részben? Az euro!”
    Persze, de ez hol cáfolja azt, amit írtam. Az USA és az EU riválisok, a dollár nem barátja az euro-nak, egyébként Európa erősebb ipari hatalom, mint az USA, így az euro tökéletesen megfelel a dollár helyett.
    Nem véletlenül támadja az USA az euro-t és az EU-t is.

    „Korábban arra emlékszem, hogy Oroszország fenyegetőzött a kilépéssel (valamelyik korlátozó egyezményből), valami USA fegyver miatt.
    Erről tudsz valamit?”

    A NATO keleti bővítése ,valamint a kaukázusi helyzet (Grúzia) miatt a CFE-szerződés felmondásáról volt szó, amit az oroszok 2015-ben fel is függesztettek (az ukrán puccs után egy évvel).
    Az amerikai ABM szerződés felmondása után az oroszok jelezték, hogy megfontolják az INF szerződés felmondását is, de erre nem került sor, illetve azóta az USA jelezte, hogy fel kívánja mondani.
    Előre jelzem: a következő szerződés, aminek vége lehet, mint a botnak, az a START-3 lesz, ergo megszűnhet majd a hadászati atomrobbanófejek és a támadó eszközökre vonatkozó korlátozás is, aminek nagyon súlyos következményei lesznek.
    Egy új amerikai és orosz nukleáris fegyverkezési reneszánsz esetén Kína is be fog lépni a buliba, ami csúnyán Ázsia javára billentheti az atommérleg nyelvét rövid időn belül.
    https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/atomfegyververseny-atomcsapas-atombomba.672123.html

  83. 47.-48.

    Nem akarom ismételni önmagamat, olvasd el, amit Pythonnak válaszoltam az 56. hozzászólásomban.
    Az USA 2001-ben jelezte, hogy felmondja az ABM szerződést, majd 2018-ra a rakétavédelmi rendszerekkel vette körül az oroszokat. Ehhez képest az oroszok – állítólag – 2017 körül kísérletezni kezdtek valami olyan cirkáló rakétával, ami megsérti az INF megállapodást?
    Ez a mai napig nincs egzakt módon bizonyítva, pedig az USA kémholdak mindent látnak, az USA nemzetbiztonság mindenkit lehallgat és az USA minden héten fotók tucatjait mutatta ennél sokkal kisebb horderejű ügyekben is.
    Akkor az USA sértette meg először az INF szerződést, hiszen a szárazföldre telepített VLS indítókkal rendelkező ellenrakéta rendszerbe simán betölthetők csapásmérő cirkálórakéták is valamint az USA a rakétavédelmi rendszerek kísérleteinél olyan támadó rakétákat használt célként, amelyekkel nem is rendelkezhetne.

    Nos, hogy is van ezek szerint az a bizonyos tyúk vagy tojás effektus?

  84. Kívülről a háborús készülődés miatt támadják Putyint, belülről meg azért, mert nem csapott oda időben.
    Az erős vezetők közül már csak Orbán maradt, ő azonban euro-szkeptikus” – hangzott el december 9-én, vasárnap este az orosz tévé heti közéleti riportműsorában. Dmitrij Kiszeljov, a Kreml irányítóihoz közel álló műsorvezető arra utalt ezzel, hogy az EU a magyar miniszterelnökkel sem fog nyulat mostanság, amikor az úgymond az USA nyomása alatt álló európai közösség egyszerre három jelentős országa is vezetési válsággal küzd.
    A nyugati középosztályt tartósan degradáló folyamatok olyan belső elégedetlenséget szülnek az USA-tól Spanyolországon, Franciaországon, Németországon, Olaszországon át Svédországig, aminek lecsillapítása külső erőforrások megszerzésére indítja a fejlett tőkés országokat. Ahogyan ez mindig is történt. A kicsit is tárgyilagos megfigyelő előtt aligha kétséges, hogy főként a fentebb említett második ok miatt van ismét napirenden Oroszország térdre kényszerítése.
    https://bekialtas.blog.hu/2018/12/11/moszkvanak_mar_csak_orban_maradt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..