(2534) Közeleg az (amerikai) összeomlás – 1. rész

VIP. 340

Szerző: Chris Hedges

A Trump adminisztráció Vénuszhoz hasonlóan nem emelkedett ki csak úgy egy kagylóban a tengerből. Donald Trump egy hosszú politikai, kulturális és társadalmi hanyatlás eredménye. Ő egy haldokló demokrácia terméke. Minél tovább tartjuk fenn azt a fikciót, hogy egy funkcionáló demokráciában élünk, ahol Trump és a körülötte lévő politikai mutáció egy olyan aberráció, ami a következő választásoknál eltűnik, annál gyorsabban fogunk rohanni egy zsarnokságba. A probléma nem maga Trump, hanem egy olyan politikai rendszer, ahol a részvénytársaságok, és a két politikai párt bürokratái uralják a rendszert, a nép pedig egyáltalán nem számít. Vissza kell harcolnunk a politikai irányítást a részvénytársaságoktól, ami azt jelenti, hogy hosszan tartó és erős állampolgári engedetlenséget kell keltenünk, amit ez évben megmutattak a tanárok. Ha nem állunk ki magunkért, akkor egy új sötét korba fogunk lépni.

Mint megmentőket a baloldalon újra támogatták a magából kifordított önkényuralmi rendszer kialakításában tevékenykedő Demokrata Pártot, miközben a párt nem volt hajlandó foglalkozni a társadalmi egyenlőtlenséggel, ami Trump megválasztásához és Bernie Sanders lázadásához vezetett. Ez a párt süket, néma, vak, és nem érzékeli azt az anyagi hanyatlást, ami fél évszázada nyomorítja a népet. Ez a párt nem fog harcolni azért, hogy a dolgozók tisztességes megélhetést kapjanak. Nem fogja megszorítani a gyógyszeripart, és a biztosító társaságokat, hogy mindenki részesülhessen betegségbiztosításban. Ez a párt nem fogja lenyírni annak a hadiiparnak a falánk étvágyát, amely kibelezi az országot, és azon van, hogy belekezdjenek felesleges és drága háborúkba. Nem fogja visszaállítani az elveszített civil szabadságot, beleértve a magánélethez való jogot, az állami megfigyelés elkerülésének jogát. Ez a párt nem fogja a vállalati és piszkos pénzeket kivonni a politikából. Nem fogja a rendőrséget demilitarizálni, és nem fogja a börtönrendszer megreformálni, ahol a világ letartoztatottjainak 25 százaléka van fogva tartva, miközben az Egyesül Államok a világ lakosságának csak az 5 százalékát éri el. Ez a párt az apróságok felé hajlik, különösen a választások esetén, és megtagadja a lényeges politikai és gazdasági problémákkal való foglalkozást, helyette kisebb kulturális témákba kapaszkodik, mint például a melegek jogai, abortusz, fegyvertartás, ami ránk jellemző anti-politika.

Ez a politika halálra van ítélve, de érthető. A Clintonék, Nancy Pelosi, Chuck Schumer, Tom Perez, és a Demokrata Párt vezetőségét a Nagytőke hozta létre. Egy nyitott és demokratikus politikai folyamatban, ahol az elitnek és a nagytőkének nincs irányító szerepe, ezeknek az embereknek nem lenne politikai hatalmuk, amit nagyon jól tudnak. De ezek inkább berobbantják az egész rendszert, de nem adják fel privilégiumukat. És félek, hogy éppen ez fog történni. Az elképzelés, hogy a Demokrata Párt a despotizmus útjában áll, nem veszi figyelembe a Párt politikai tevékenységét az elmúlt három évtized alatt. Valójában garancia a despotizmusra.

Trump rácuppant az amerikaiak gyűlöletére, amit az őket eláruló politikai és gazdasági rendszerrel kapcsolatban éreztek. Lehet, hogy Trump alkalmatlan, félőrült, tisztességtelen és magamutogató, de frappánsan kigúnyolja azt a rendszert, amit a tömegek gyűlölnek. Trump kegyetlenül és hozzáértő gúnyossággal kezeli az állami ügynökségeket, a törvényeket, amelyeket az emberek ellen alkalmaznak. Azok részére, akik nem látnak politikai változást, ami csökkentené szenvedéseiket, Trump kemény és látványos kirohanásai legalább csökkenti a feszültségeiket.

___________________________________________________________________________

Chris Hedges esszéjének további részeit a VIP előfizetőknek fogom elküldeni. Az eredeti angol szöveget itt közlöm:

The Trump administration did not rise, prima facie, like Venus on a half shell from the sea. Donald Trump is the result of a long process of political, cultural and social decay. He is a product of our failed democracy. The longer we perpetuate the fiction that we live in a functioning democracy, that Trump and the political mutations around him are somehow an aberrant deviation that can be vanquished in the next election, the more we will hurtle toward tyranny. The problem is not Trump. It is a political system, dominated by corporate power and the mandarins of the two major political parties, in which we don’t count. We will wrest back political control by dismantling the corporate state, and this means massive and sustained civil disobedience, like that demonstrated by teachers around the country this year. If we do not stand up we will enter a new dark age.

The Democratic Party, which helped build our system of inverted totalitarianism, is once again held up by many on the left as the savior. Yet the party steadfastly refuses to address the social inequality that led to the election of Trump and the insurgency by Bernie Sanders. It is deaf, dumb and blind to the very real economic suffering that plagues over half the country. It will not fight to pay workers a living wage. It will not defy the pharmaceutical and insurance industries to provide Medicare for all. It will not curb the voracious appetite of the military that is disemboweling the country and promoting the prosecution of futile and costly foreign wars. It will not restore our lost civil liberties, including the right to privacy, freedom from government surveillance, and due process. It will not get corporate and dark money out of politics. It will not demilitarize our police and reform a prison system that has 25 percent of the world’s prisoners although the United States has only 5 percent of the world’s population. It plays to the margins, especially in election seasons, refusing to address substantive political and social problems and instead focusing on narrow cultural issues like gay rights, abortion and gun control in our peculiar species of anti-politics.

This is a doomed tactic, but one that is understandable. The leadership of the party, the Clintons, Nancy Pelosi, Chuck Schumer, Tom Perez, are creations of corporate America. In an open and democratic political process, one not dominated by party elites and corporate money, these people would not hold political power. They know this. They would rather implode the entire system than give up their positions of privilege. And that, I fear, is what will happen. The idea that the Democratic Party is in any way a bulwark against despotism defies the last three decades of its political activity. It is the guarantor of despotism.

Trump has tapped into the hatred that huge segments of the American public have for a political and economic system that has betrayed them. He may be inept, degenerate, dishonest and a narcissist, but he adeptly ridicules the system they despise. His cruel and demeaning taunts directed at government agencies, laws and the established elites resonate with people for whom these agencies, laws and elites have become hostile forces. And for many who see no shift in the political landscape to alleviate their suffering, Trump’s cruelty and invective are at least cathartic.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2534) Közeleg az (amerikai) összeomlás – 1. rész” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A cikkhez annyit fűznék hozzá hogy a cikkíró úgy állítja be az amerikai népet mint aki el van nyomva.

    Namármost a 7 milliárd emberhez képest jóval jobban élnek(igaz sokszor életfogytig tartó hitelből).

    Ha nem lenne “elnyomás” és szétosztanák a pénzt a kisemberek között akkor ez oda vezetne hogy egy átlag amcsi nem évi 2x menne el nyaralni hanem 5x, meg egyátalán a fogyasztás, környezetszennyezés 2x,3x akkora lenne…

    Szóval minden országban kell valami elnyomás , mert akkor mindenki bútort , házat , autót cserélne 3 évente ha mindenki milliókat keresne havonta.

    **

    Meddig pörög uvajon az államadósság számláló usa-ban?

    Mitől várja az összeomlást a cikkíró?

    Egyébként olaszok szóba kerültek ismét , államadósság a gdp 130%-a, azt mondta egy elemző hogy rohadt nagy gazdasági csoda kellene hogy visszafizessék.Magyarul visszafizethetetlen, csak idő kérdése mikor dől.

    Ha dől viszi az eu övezetet is.

    De Kínát is mondogatják hogy bedőlhet.Hát a franc tudja.Szóval nem csak az usa-ból indulhat a dolog.

    Azon is érdemes elgondolkodni hogy be tud e dőlni USA ami egy Mo-nál jóval erősebb gazdagág. Vajon nem dőlünk mi be előbb ?

    Be tud e dőlni egy Mo-hoz képest bika erős gazdaság pillanatok alatt? Nem hinném.

    ***

    Az olaj ára elindult felfelé, Mo-on 400 Ftaz átlagár. Röpke fél év alatt 70 dolcsira ment fel cirka 40-ről. 100-120$ sem lehetetlen a jövőben, na majd ez is lassít a világgazdaságon szépen.

    Lassan kibukik a kereslet kínálat olló és indulhat a nagyobb gebasz.

    Érdekes kérdések ezek amit ki kellene vesézni:D

  2. A történelmi idő-pillanatokat az ember nehezen fogja fel.
    85-ben csak sejteni lehetett,hogy a SZu.főtitkár váltással lényegesen más idők jönnek.
    Nem volt jel,hogy a mi életünkben minden megváltozhat.
    Pedig sok minden, az apró dolgokig előre le volt játsszva.
    Valóban, Putynnal homok került a gépezetbe.
    A mély állam azóta kapkod, és rögtönöz.
    Hibákat halmoz, amiért egyszer fizetni kell.
    A világon nagyon sok ember várja, hogy a dollár elveszítse az irányítás jogát,
    azzal a parazita a sivatagban biztos bukásra van ítélve.
    A rendezettség helyreáll.

  3. 1. andrew: “ez oda vezetne hogy egy átlag amcsi nem évi 2x menne el nyaralni hanem 5x”

    Mégis mikor megy el az átlag amcsi kétszer nyaralni? USA az egyetlen ország ahol nincs garantált szabadság, sokan évekig nem mennek el, és az átlagosan kivett szabadnapok száma egy évben 15. Ebből nehezen jön össze két nyaralás.

    A másik meg (bocs, idézem magam):
    “A Federal Reserve 2017-es, 6600 ember megkérdezésével készített felmérése hasonló eredményre jutott, e szerint az Egyesült Államok polgárainak 44 százaléka nem lenne képes megengedni magának egy rendkívüli 400 dolláros (valamivel több mint 100 ezer forint) kiadást.”

    Szóval, az átlag amcsinak se szabadsága, se fizetése két utazáshoz egy évben, az átlag amcsi szarabbul él, mint egy közepes magyar.

    Pl: pár hónapja van egy amerikai kollégám. Amcsi fickó, magyar feleség, kint éltek Washingtonban, havi 8000 dollárból, de mégis mit csináltak? Ideköltöztek Magyarországra a 4 gyerekkel, mert nem tudtak megélni. Ott 1000 dollár volt az óvoda egy gyereknek havonta, kocsit fenntartani nagyon drága, fizették a lakáshitelt stb. Itt keresnek 3000-et ketten, de vettek egy gyönyörű családi házat az ottani eladása után (1 millió dollárért adták el, 800 000 (!) dolcsi hitel volt rajta, 200 000 maradt), és nyugodtan fel tudják nevelni a gyerekeket.

  4. 1- Andrew:
    A cikk írója: Chris Hedges. Tanuld meg a nevét, mert nem akárki. Többek között Pulizer díjas újságíró, egyetemi tanár (angol), ami meg is látszik a fogalmazásán. Különben minimum 50 évvel le vagy maradva. A háború után volt szokás Jenki imádónak lenni. Valahogy akkor még elment. Most az ország évről évre egyre lejjebb csúszik. De a java még hátra van. Ezt olvasd!

    However, the next financial crash, as Prins points out in her book “Collusion: How Central Bankers Rigged the World,” won’t be like the last one. This is because, as she says, “there is no Plan B.” Interest rates can’t go any lower. There has been no growth in the real economy. The next time, there will be no way out. Once the economy crashes and the rage across the country explodes into a firestorm, the political freaks will appear, ones that will make Trump look sagacious and benign.

    Hogy mi várható Amerikában a következő és egyben utolsó gazdasági összeomlás után, az a következő részekből ki fog derülni. [Chris Hedges trudósított pl. az összeomlott Jugoszláviából is] Angol nyelven mindenkinek, magyarul csak a VIP előfizetőknek. Ez azért lesz érdekes, mert az összeomlás az USA-ból át fog terjedni az egész világra és a magyarországi események hasonlítani fognak a jugoszlávhoz.

  5. Nagyin jó cikk. Annyit fűznék még hozzá, hogy az ópiátoktól való függés már nemzetgazdasági szinten probléma az USA-ban.

  6. 3. Ha USa-ból jön ide valaki, vagy egy német a nyugdíját itt éli fel,akkor szépnek tűnik a hazai helyzet.
    Önmagában azonban nem.
    98. után Orbán a közalkalmazotti kedvezményes hitellel feltornázta az ingatlan árakat.
    Most a CSOK-kal ugyanezt teszi.
    A gyerekeimnek reménye sincs lakásra.Nettó 220 bér alatt nem adnak hitelt.
    Óriási átverés a statisztika a bérekről.
    Ez rögtön kiderül ha a legnagyobb hirdetési oldalon megnézzük a melóst kereső cégek ajánlatát.
    Szomjaznak a munkaerőre,de csak kis részük fizeti meg a leendő munkatársat.
    A bankrendszerben és a biztosítóknál van csak jó fizu.Ami 250-300 at jelent sok túlmunkával.
    Lehet csak én ismerek csupa lúzert aki kis pénzért húzza az igát.
    De ez mellékága a dolognak.
    Szerintem Amerika mindig kitalál valamit hogy a problémáit szétterítse.
    2008-óta állandóan itt lebeg a csőd veszélye.
    Most néztem utána a minimálbérüknek és meglepődtem mennyire bagó.
    Az ott semmit sem ér.

  7. Amikor ez a lufi kipukkad, az visz magával mindent…, az egész világban! Az olyan megosztott, roncs társadalmakban, mint a magyar is (Málta, Ukrajna, Bosznia, stb.), ott bizony sajnos nagyon esélyes a Jugoszláv-modell megvalósulása, hol passzív, hol aktív polgárháborúba torkollva. 🙁

  8. A kérdés már csak az, hogy mikor omlik össze? Mert ahogy nézem az utobbi hetek amerikai politikáját, ha így folytatják tovább akkor néhány hónap és kitör a 3. világháború.

  9. 9: Így van Tibor bátyám! Ahogyan a Római Borodalom tette. Kitolni lehet így a vég bekövetkeztét, de elkerülni nem.
    Az egy év utáni átalakításokkal egy igazi háborús, kőkemény neokon kormányzat jött létre a Trump adminisztrációban. 🙁

  10. Szerintem nem lesz összeomlás… A “nép” már régen alkalmatlan arra, hogy érvényesítse érdekeit.

    Esetleg lesz egy kis mesterséges kupleráj, hogy elmozdítsák Trumpot… De előtte még elvégeztetnek vele egy kis mocskos munkát.
    De szerintem szépen lassan pár év alatt délamerikai szintre leviszik az USA népességét, és megvárják, amíg lecsökken a létsám a kivánt szintre…

  11. Tibor bá sajnos egyett kell értenem “lehettem volna valaki más-sal”, nem lesz itt nagy amerikai összeomlás. Ez is olyan mint a földrengés(a next big one), jön-jön de mégse történik meg. Már 10 éve 2008-ban össze kellett volna omlania a rendszernek, de akkor is kisegítették, elsősorban Kina.

  12. 12:
    Semmi sajnos. Nekünk ez lenne a legjobb, de kérdés. Nem tudom megmondani, nem vagyok közgazdász, de ha lennék, az se segítene. Csak egy kérdés, mi lesz azzal az irgalmatlan sok adóssággal?

  13. 13:

    Elinflálják, elnyeletik azokkal akik felhalmozták a dollárt, elindul a székfoglalós játék a dollárral ahogy mindenki szabadulni próbál tőle.

    Az usa ebben nem tud veszíteni, mert mindene van ami a fennmaradáshoz kell (nyersanyag, hadra-munkára fogható népesség, művelhető földterületek).

    Akik egy-egy cikkre alapozzák a fennmaradásukat és nagy tömegű import szükséges az életszínvonal fenntartásához azok nagyobbat szívhatnak.

  14. 03.Ir

    A köztudatban az van az emberek fejében hogy USA egy álomország. A valóság amit sejtettem az az hogy nem él jól egy átlagamerikai mint mi hisszük.

    (igen ott is van egy 5-10% jómódú). Az évi 15 szabadnapról nem tudtam , az tényleg kevés, pl. a németeknél pedig több mint nálunk.

    Ahogy említed hogy talán egy átlagamcsi kb. úgy él mint mi (csak mégis másképp-nagyobb hitel nagyobb ház stb..de fizetéstől fizetésig…) ez egy kicsit “megnyugtató”, mert az ember értékrendjét aláássa amikor mindenki azt hiszi hogy usa milyen gazdag

    közben meg nem. Vagy hogy a minimálbér ott sem sok. Így az ember értékrendje helyreáll hogy kemény munkával itt is lehet értéket teremteni vagy legalábbis annyit vagy többet elérni mint egy amcsi.

    Tiborbá,

    Nem ismertem Chris Hedgest. Néha a youtubon hallgatok összeomlással kapcsoatos friss előadásokat de annyi előadó van hogy őt nem ismertem de ha majd ezekről is ír(sz) akkor már tényleg előfizetek mert érdekel.

    A legújabbak már arról regélnek hogy németországban elindult a banki crash, aztán kiderül hoyg mégsem:D

    Jó hogy hozzátetted hogy végső összeomlás, nem pedig egy úrafelíveléses időszak jön ami elgondolkodtató.

    Így már érthető hogy onnan indul majd és mindenhová átterjed. Ha jugoszláv szinten leszünk az fasza lesz, kb. olyan mint ha havi 0-30 eft-ból kellene megélni.

    Igazi kis geddonista idők lesznek:D Vajon hosszútávon gondolja az összeomlást vagy 5 éven belül? Mert nem mindegy. Illetve hogy mi indítja majd el.

    Ha megnézzük, románia, ukrajna, déli szomszédaink már most is szarul élnek hozzánk képest.

  15. 15

    Igen,sokkal rosszabbul (ez a tipikus konzumidióta nyugati perverz vigasza) ,de még sem jajonganak annyit. Te leszel az első ,aki legelőször öngyilkos lesz ,amint társadalmi berendezkedésed totálisan felborul és szembetalálkozol a való élettel. 🙂

  16. 16:
    Te Erdélyben élsz, Székelyföldön, nem pedig Romániában. Ne vedd magadra Andrew megjegyzését.

  17. Ez a debil azt hiszi ,hogy a hanyatlás valami mókás dolog lesz. Számukra.

  18. 16
    “Igen,sokkal rosszabbul (ez a tipikus konzumidióta nyugati perverz vigasza) ,de még sem jajonganak annyit. Te leszel az első ,aki legelőször öngyilkos lesz ,amint társadalmi berendezkedésed totálisan felborul és szembetalálkozol a való élettel.”

    Ez nem vigasz , de jó úgy élni hogy azt látod hogy a világban másnak sem jobb legyen az amerika, németország vagy bármely ország,mert ha azt látod hogy mindenki jobban él nálad akkor értéktelen szarnak érzed magad legyen az ország szintjén vagy akár magánember szintjén is.PL amikor egy vezető ismerősömmel beszélek és tudom hogy többet keres nálam 3-4x a semmire ráadásul kevesebb tudással akkor értéktelen szarnak érzem magam mellette(pedig nem értékesebb csak hát a kapcsolatok…).
    Nem én leszek az első aki öngyilkos lesz mert irodai munka mellett kertészkedem, rotációzok, kapálok,hegesztek,csepegtetőt szerelek még este 9-10 óráig. Talán az elsők között az olyanok lesznek akik megdöglönek mint sok munkatársam aki egy hétvégét nem töltött el még munkával, én meg egy hétvégét nem töltöttem pihenéssel mostanában.
    Ha omlik hát omoljon,mindenki annyit érne amennyit dolgozik magának már csak ezért is megnézném az összeomlott társadalmat! A sok bankár, multis manager megnézném hogy hogy termeli meg magának az élelmet, hogyan kapál a 30 fokban stb…..
    Az összeomlás nem lesz mókás, de addig meg élvezzük hogy az olaj elvisz minket a munkába , szántja a kertet és úgy általában sok munkát elvégez helyettünk.

  19. Andrew
    “már csak ezért is megnézném az összeomlott társadalmat! A sok bankár, multis manager megnézném hogy hogy termeli meg magának az élelmet, hogyan kapál a 30 fokban stb…”

    Én is megnézném. De inkább ne nézzünk tragikomédiát, olyan röhejesen lehangoló!

    Mi sem tudjuk, ne idegeskedj és ne áltasd magad. Azonban mi mást tehetnél mint azt amit éppen csinálsz. Én sem sírva építem a kecskék karámrendszerét, remélem, hogy van értelme a munkámnak. De ez csak reményem kisebbik szelete, a tetteimhez kapcsolódik. A reményeim nagyobbik része, a fizikai nemlétemhez kapcsolódik. Így mindenképpen reménykedhetek valamiben:-)

    De mivel ebben a kettősségben élek már vagy tíz éve, rájöttem, hogy nem az számít amit elsőre gondolsz.
    Ha olyan mérvű lesz a beszakadás, akkor semmit sem számít, hogy kapáltál-e már, hogy van e otthon vizeskannád, meg efféle szarságok.
    Nyilván a felszerelés megléte adhat némi haladékot, de a folyamatossághoz ennél kicsit több kell.
    pl. egy tanyának van egy működése, üzemeltetni kell a tanyát, hogy csúnyán mondjam. Ez a menetrend nagyon sok dolgon múlik és ez egy igen érzékeny egyensúlyi állapot.Minden tanyának más, mire beletanul valaki össze is omlott. Magadnak kell kialakítani a saját metódusodat. Be kell álljon, hogy úgy mondjam. A gondok folyamatosak, de a működés rendszerszintű, begyakorolt. Akkor rugalmasabb is lesz.

    Példának okáért most elég sok gondunk volt a széna betakarításával az idő miatt. Ha nem jött volna az eső, komoly baj lenne az árpa árával is. Bár mivel a takarmány is nemzetközi piacon mozog, és Oroszoknál meg rekordtermés néz ki, így ez sem olyan egyértelmű.
    Nagyon sok tényezős a dolog.

    Ha meg gyerünk fiam ragad meg elven közelítünk a dologhoz és azt hiszük, hogy képesek vagyunk a magunk, az állataink kajáját kapálással-kaszálással előállítani, akkor nem igazán látjuk át a dolgokat. A fa mint fűtőanyag előállítása nem szükséges, de a favágás kibaszott nehéz munka.
    Az annyit érek mint dolgozom egy hülyeség. Az összeomlás nem egy film lenne amiben a bankárok elismerik milyen nehéz is ez és csorog a hátukon az izzadság.
    Mi meg a megmondtuk kategóriában kapálgatunk tovább.

    A másik nagy kérdésed meg a mikor. Sokat rugózol ezen, hogy az elérhető és megfelelő stratégiádat közelíthesd a várhatóhoz.
    Nézd a jeleket, figyeld a közbeszédet. ha bizonyos beszélgetések mindennaposak lesznek a közéletben, tudhatod, hogy már nincs messze.
    Ahogy a kollektív feltudatba felszivárognak és kikristályosodnak az információk, úgy növekszik a félelem a közeljövőtől a társadalom egyre szélesebb rétegeiben.Minél kevésbé kell félni, ennyit megtehetsz, feltéve ha már féltél eleget, meguntad és rájöttél mennyire felesleges.

  20. A mai európai események egy rendszerváltás részeként érthetőbbek annak, aki meg szeretné érteni az eseményeket.

    2008 óta a Lehman Brothers bankház csődje óta lényegében megszűnt a hitelkihelyezés, a hitelezés a gazdaság szereplői között – a résztvevőknek nincs elég pénze bármilyen újabb hitel törlesztésére – ha pedig lenne, akkor azt a pénzt se fogyasztásra költik el, így a fogyasztásból származó adókból nem nőhet az országok gazdasága, ami később a szétosztható adóalap lehetne.
    Következményként a jelenlegi hitelpénzrendszert várhatóan lecserélik (legyen az akár dollár vagy euró vagy forint vagy más pénznem)
    A történelem korábbi időszakainak megfelelően végül az emberek elveszítik a bizalmukat a hitelpénz rendszerben és értékálló pénz után néznek a mostani hitelpénz lecserélését követően.
    Régen is láthattuk, hogy ez után értékpénz következett a történelemben: olyan fizetőeszköz, amit nem nyomtathatnak tetszés szerinti mennyiségben,
    mert véges előfordulású értékekre épül: aranyra vagy ezüstre (lehet más is, de más nem valószínű).
    A hitelpénznek köszönhető jelenleg a majdnem korlátozatlan népességnövekedés: amennyi embert le tud tartani az ország, komolyabb korlátozások nélkül.
    Sokminden megszűnik a pénzrendszer leváltását követően Európában és a világ hasonló sorsú országaiban is. Ez számos változást eredményez majd.

    Ami majd teljesen eltűnik, azok a következők is többek közt:
    -) demokrácia – Husz János nyomán a “szent együgyűség” a választók között nem mindig jó irány
    -) választások, kampányok
    -) pártok és politikusok
    -) Európa összes kormánya, amelyek a mostani korlátlan mennyiségű pénzből élnek
    -) Minden szociális juttatás, nómint gyermeknevelési támogatások, kapcsolódó kedvezmények
    -) Kulturális és gazdasági állami támogatások (mivel nem lesz rájuk fedezet, nem lesz pénz rá)
    -) Nyugdíjak (mindenféle állami vagy akár a magán is)
    -) dollár és euró (de a forint is és svájci frank is a mai formában)
    -) Lengyelország – felosztják Németország és Oroszorság között a történelme szerint (Magyarországnak is lesz jussa belőle)
    -) hivatalnokok és nyugdíjak, nyugdíjas állások
    -) állami egészségügy
    -) állami képzés és oktatási rendszer
    -) szakszervezetek
    -) lakásbérlők védelme (a lakástulajdonosokkal szemben)
    -) bankkártyák és egyéb készpénzhelyettesítő eszközök
    -) bűncselekmények
    -) Európa jelenlegi királyságai Angliában, Hollandiában, Spanyolországban és Svédországban
    -) Jegybankok
    -) Banki megtakarítások (és a jelenlegi bankok is)
    -) bankbetét-biztosítási alap (OBA)
    -) magzatelhajtás (mivel rettentő drága lenne)
    -) magas adók (mivel alacsony adók jönnek ennek megfelelően szerény állami szolgáltatásokkal)
    -) NATO (nem lesz aki fizesse a költségeit, amúgy is most a dollár védelme a célja és ha nem lesz dollár akkor a NATO okafogyottá válik)
    -) Európai Unió (a nemzetállamok visszatérnek helyette és ez is feleslegessé válik)
    -) Szabadkőművesség, akik a régi pénzrendszer kedvezményezettjei és irányítói voltak
    -) Életbiztosítások
    -) Felületesség és hanyagság: nem engedhetjük majd meg magunknak
    -) Glifoszát és veszélyes növényirtó szerek
    -) Aszpartám és hasonló rákkeltő édesítőszerek
    -) Gyorséttermek: akár a McDonalds akár a sarki muszlim dönerárusok is megszűnnek sok pizzériával együtt
    -) Szociális alapú lakások
    -) Internetes társkeresők
    -) Sportfogadás és Lotto
    -) sok mai élelmiszermegjelölés mint vega vagy fairtrade (ahol azt ígérik, hogy a távoli termék learatója elég pénzt kap a leszüretelt termékért)

    Ami lesz:
    tőkehúsok hiánya
    leforrázott csontból készült csontleves
    szegényházak

    És milyen országhatárokra számítsunk?
    Ezt majd meglátjuk.
    Semmi garancia nincs arra, hogy ebből bármi is előfordul majd.

  21. Az előbbi hozzászólásnál összeírtam , amire az összeomlás eredményeként számítok.
    Előtte próbáltam darabolni valahogy megjegyzésekkel, amik mind elvesztek – nem jelentek meg.
    Nem volt erőm most tovább pontosítani, azt hiszem a lényeg ebben is benne lesz és a többit meg úgyis meglátjuk.
    (Nem tudom mit bénáztam el, de túlélem 🙂 ).
    Ha valahol a rendszer megjegyezte kérlek töröld őket Tibor bá’. Ezt a kettőt elég ha meghagyod.

  22. 19
    A Világon minden ember számára megvan az életben maradáshoz szűkséges feltétel, a szurplusz az ,amit irigyelnek egymástól az emberek – az uzsorást ,a bankárt az emberi alaptermészet szülte ,ősi, gonosz dolog ez, ami ellen eddig csak egynéhányan tudtak ellenállni ,de mind csúnyán végezték.

  23. Bazs:
    A rendszer szépkártya és hasonló új nicke nem enged át. Írj csak a megszokott neveden.

  24. 23
    A “szaporodjatok és sokasodjatok” az erőforrások feléléséhez vezetett. Fenntartható fejlődés nem lehetséges demográfiailag sem. A népességszabályozás nagyon sokat segíthetne a világnak.
    “megvan az életben maradáshoz szűkséges feltétel” ez egyre kevésbé igaz, ha az ivóvízhiányról és a hőhullámokat átvészelni képtelen tömegekről szóló híreknek hinni lehet.

  25. 21. Bazs

    Nagyon jól összeszedted. Elég logikus.

    Azonban pl. a bűncselekmények nem eltűnnek, hanem
    -gondolom- sokasodnak.

    Abban sem vagyok biztos, hogy a nemzetállamok el tudnak egymástól szeparálódni és újból nemzetállamként tudnának funkcionálni.Maga az államforma sem igazán lehetséges, csak az összeomlás bizonyos fokán.

    Tehát a listád-ami igen alapos- egy időskálán lenne igazán tuti. De az nagyon nagy munka és nem is igazán modellezhető-véleményem szerint.
    A lefutása a folyamatnak szinte végtelen számú. A “szakértők” valószínűsítik, hogy ha minél tovább tolódik a társadalmi feleszmélés, annál gyorsabb a lefutás.

  26. Az e-mail címmel csak annyi volt a gondom, hogy hirtelen elfelejtettem a jelszavát – oda nem számítok válaszra, más gond nincs és ez se gond.

    A betétbiztosítás megszűnése a derivatívapiac ellehetetlenülése miatt lenne. Ms derivatívák is veszni fognak, amiket nem gondoltam át eddig.

    Az európai helyzetet meg átéljük: a tőke menekül a feltörekvő piacokról a német piacra és államkötvényekbe. Abban még bíznak a “befektetők” Törökországban pedig nem.
    Erdogan nem engedeheti meg magának,hogy ismét elértéktelenítse a török lírát, és sajnos ebbe az irányba halad Európa, úgyhogy kell valami “kacsa” akció esemény,
    ami elvonhatja a török emberek figyelmét Erdogan bénázásairól – és egy ilyen esemény lejhet a külföldi török harcosok aktivizálása a befogadó országok ellen.
    Polgárháború Németországban. Tavaly a magyar titkosszolgálattól származott ilyen figyelmeztetés a németek felé, ahogy mondták.
    És ha a mostani kötvényhozam-emelkedés tartós lenne, akkor ez is kiválthatja Erdogan menekülőreflexeivel az iszlám harcosok Európa elleni fellázadását (mondván lázadjanak csak a törökök ellene, de ha sikerül megmenekülnie az
    ellene induló számonkéréstől [ ellenzékétől ], akkor felőle az se baj, ha Európár lángokba borítja.
    Ez magával rántja majd a derivatívákat (ld. OBÁnak annyi, az is derivatíva).

    A bűncselekmények megszűnését Európa konszolidálódása utánra gondoltam én is, amikor ez emberek beletörődnek a monarchia-jellegű abszolutisztikus vezetésbe (azt a részt bizonytalanságom miatt elhagytam).

  27. 13. “Csak egy kérdés, mi lesz azzal az irgalmatlan sok adóssággal?”

    Mi lenne ? Ismered a régi viccet?

    Kohn álmatlanul forgolódik az áhyában éjjel, aztán a felesége megunja, és megkérdezi, hogy mi a baja.
    Kohn mondja neki, hogy aggódik, mert tartozik Grünnek aki a szemközti házban lakik, egymillió dollárral, másnap reggel kellene megadnia, de nincs pénze…
    Erre a felesége felkel, kinyitja az ablakot és átkiabálja Grűnnek, hogy a férjének nincs pénze.
    Aztán visszafekszik az ágba a férje mellé és mondja neki: Most már aggódjon Grűn…

    A viccet félretéve, én már az első iraki háború óta jósolom az USA összeomlását…
    Aztán pár éve felhagytam vele…
    Különösen gazdasági szinten, mert a pénzrendszer teljesen fiktív, és a piacoktól már teljesen el van szakadva…
    Az USA nem fog öszeomlani, csak a tömegek nagyrésze délamerikai szintre fog süllyedni…
    És ez a sors van szánva Európának is.

  28. 2. Xander
    “Nem volt jel,hogy a mi életünkben minden megváltozhat.
    Pedig sok minden, az apró dolgokig előre le volt játsszva.”

    “A káosz bármikor elindítható akár az etnikai csoportok felhergelésével, a világgazdaság bedöntésével, indulatok fellángolásával, de végső esetben a bábként kezelt “király” megölésével is…”

    “Csak egy megfelelően nagy válságra van szükség és a nemzetek el fogják fogadni az Új Világrendet” (David Rockefeller)

    “Világkormányunk lesz! Akár akarják ezt, akár nem. A kérdés csupán az, hogy konszenzussal jön-e létre ez a Világkormány vagy pedig erőszakkal”
    (James Warburg-1950.02.17)

    http://vilaghelyzete.blogspot.gr/2017/02/gondolatok-trumprol-es-hatterhatalom.html

    “Minden egyes embernek magában és a környezetében kell megtenni ami csak erejéből telik, hogy jobbítson a világon…. Mindenkinek azt javaslom egyéni szinten kezdje a változást és ne másokra várjon, hogy majd bárki elhozza az aranykort, mert nem fogja…. ” (SBG Buddha)

  29. És a lényeg az egészben,ahogy le is van írva benne..”A rendszer úgy van kitalálva, hogy soha ne tudjunk megszabadulni az adósságoktól.”
    “A kamatok nem tudnak leljebb menni”.. Nem is mennek,hanem inkább felfelé mozdult a FED,de rögtön meg is ingott az egész tákolmány világszerte..Politikusok szaladgálnak egymáshoz világszerte,rázzák egymás kezét jobbra balra..

    Ez egy 2015-ös írás,de nem állunk jobban most sem,sőt!

    http://mandiner.hu/cikk/20150204_szabo_gergely_penzugyi_osszeomlas_kozeledik_a_vegjatek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.