(2525) Nem vagyok rasszista

Tibor bá’ online

 

Mindjárt az elején ki kell jelentenem, hogy nem vagyok rasszista, de nem esek át a ló másik oldalra, mert ami sok, az sok.

Lement az Eurovízió legújabb kiadása. Már az is röhej, hogy az Afrikában lévő Izrael, na és Ausztrália is részt vesz benne, nyilván azon az alapon, hogy e két országban Európából származók élnek – úgy értem többnyire. Persze, akkor egész Dél és Észak Amerikai is részt vehetne, de hagyjuk az egészet. Van itt hülyeség elég.

Mi a 21. Helyen végeztünk, ilyen anyanyelvvel nem is kaphatunk több pontot. Bár ez esetben (véleményem szerint) megérdemeltük. Nem tartunk lépést az európai dekadenciával. Az őrjöngő, ugráló majmok ideje lejárt, sőt, már buzinak lenni se biztos belépő a győzelemre, most az obesitas a menő. Minél kövérebb a versenyző annál jobb. A mai világban egy nő annál vonzóbb minél gusztustalanabb lett volna régen („ja az akkor volt”). A kövér nők kirekesztést kiáltanak, ha megkérdezi valaki, mit keresnek a manökenek között. A hájas nőt el kell fogadni, sőt elvárják, hogy meg is dugják őket és nem értik, miért nincs jelentkező.

Az osztrákok mindig is cselesek voltak. Kerestek és találtak egy négert az országban, és lám felvitték a harmadik helyig. Múlt évben talán nyertek volna vele, de közben tovább hízott az európai fehér ember. Jövőre meglátjátok a franciák fognak győzni egy késsel hadonászó afgán menekülttel, mert Európa politikailag korrekt akar lenni mind addig, amíg végleg meg nem semmisül.

Persze a végén belátom, nem vagyok én erre a világra való.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

41 gondolat erről: „(2525) Nem vagyok rasszista

  1. Izrael nem Afrikában van, hanem Ázsiában.
    Egy dalverseny nem szépségverseny.
    Egy versenyen a rendezők eldönthetik – a pénzükért – hogy ki vehet részt azon és ki nem.
    Nekem sem tetszenek az brutálisan elhízott nők.
    De az izlésesen kisportolt fiatal férfiaktól meg kissebbségi érzésem van.
    Az emberiség érthetően nem az én tetszésemre pályázik, amikor kialakítja a stílusát.
    Hogy mégis egyetértsek valamiben – én sem vagyok rasszista – de a magyar könyűzenei életben, felülreprezentáltak a cigányok és ennek nem a tehetségük a legfőbb oka.
    Inkább a judeoliberális tévés elit az ok.
    Az elesettebb romák támogatása, még gusztustalan igazságtalanságok árán is „történelmi igazságszolgáltatás”

  2. Igen.Viszont kell hozza egy kozonseg is aki milliardost csinal kis grafo Naga Zoli Majka stb…kulturszennybol.Fasy Ádam meg ciganylanyokat vasarol meg a szuleiktol mint regen volt szokas es csinal nekik versenyt hogy a magyar elitnek legyen agyasa hivatasos prostitualtja..ez persze nem integracio de hat nem ez a fontos ahogy a roma emberkereskedok es uzsoraztatas felszamolasa sem a roma emberek erdekeben is.Hanem a kontroll alatt tartas politikai haszonbol es ebben nincs kulonbseg a politikai oldalak kozott.

  3. Esetleg szólni kéne Tóth Verának is ,hogy fordítva ül a lovon.Minap az egyik adón láttam róla egy kb 25-30 perces riportfilmet.Már az első mondata az volt ,hogy már csak xx kiló .A következő negyedórában is csak csodás fogyásáról áradozott.Kivártam a műsor végét hátha valami másról is esik majd szó…hát nem

  4. Tibor bá’ van egy rossz hírem: rasszista vagy. Mindenki az! És nem gonoszságból, hanem evolúciós okokból. Különbség a tagadás mértékében és a kulturális eredetű önelnyomásban van, de lelke mélyén mindenki rasszista. (És leginkább azok, akik kijelentik, hogy nem rasszisták. 🙂 )

  5. Állítólag a fehér és fekete egy csapatban játszó focisták étkezések során tendenciózusan elkülönülnek.
    Csak az nem illik ebbe a képbe
    -mármint hogy a rasszizmus evolúciós örökség –
    hogy miért vonzódom én jobban bármelyik afro, ázsiai,vagy keverék nőhöz, mint a fehérekhez.
    Határozottan jobban !
    Pedig én fehér vagyok és a családom, amiből származom az is fehér ?

  6. 05. Mosógépszerelő
    Bármelyikhez??? Az evolúciónak is vannak zsákutcái! 🙂 De ezt már vissza is vontam, meg bocsánat, meg hamu a fejemre, meg stb. (De ha tényleg jobban vonzódsz hozzájuk, akkor ez is rasszizmus. Tehát mégsem zsákutca. 🙂 )
    Mellesleg a „bármelyik” illusztrálására próbáltam keresni ronda néger nőt, de valahogy a gugli első két oldalán egy sem volt. Mintha cenzúrázták volna a találatokat. Lehet hogy ők is rasszisták…?

  7. 04 – gabiiii:
    Erdő alatt lakunk. Télen a fél nyugdíjam madarak etetésére megy el. Ugyanis ideszoktak, csapatostól jönnek zabálni. Közben figyeljük őket. Főleg cinkék jönnek. Fejjel lefelé esznek, meg ahogy kijön a lépés. Roppant ügyesek. Nem tudjuk a neveiket. Van közük kék, barna farkú, kistestű, gömbölyded. Szóval sok fajta, de mind eszik, mind repül, mind csiripel, és valamennyi elképesztően ügyes. Néha veszekszenek, néha játékosan kergeti egymást, és persze párzanak. Amit nem értek, a sárga hasú miért nem párzik a kék tollúval? Csak nem azért, mert én se akarok egy mulatt nőtől gyereket? 😀 Egy dolog egészen biztos, a természet rasszista.

    6:
    „tényleg jobban vonzódsz hozzájuk, akkor ez is rasszizmus.” Fenéket, enyhe, vagy közepes aberráció.

    .

  8. 07.

    Kedves Tibor bá’

    Újabb minőséggel javítottad az önismeretemet.
    Közepesen abberált……. király !
    Igazán köszönöm ,rendes vagy !

    🙂

  9. Ma egy érdekes cikket olvastam az Eurovízió nyertes dalával kapcsolatban amit osztózni szeretnék a blogg olvasóival.

    https://katohika.gr/diethni/se-vevaiono-oti-mas-edeiksan-poly-prin-tin-psifoforia-to-nikiti-tis-chthesinis-eurovision/

    Cime:
    Igazolom, hogy sokkal a szavazás előtt megmutatták nekünk a tegnapi Eurovíziós győztest.

    Többek között az alábbiakat irja:
    A Kabbalisztikus Életfa alapvető útjai 22 …
    A héber ábécé betűi is, amelyek 22 …
    A Tarot kártyák, amelyek szintén 22…
    Sorsolás után, sorban a hányadik helyen énekelt az Izraeli Netta? Dalának a sorszáma 22.
    A mezőtér, azok, akik hozzáférhettek hozzá, korábban eldöntötték a győztest … és megmutatták nekünk, hogy előttünk áll.
    Észrevettem, a szavazás elején, amikor a fogadási cégek Ciprusnak 1,35 adtak és 5,5O adtak Netta-nak.
    Az alábbiakban bemutatott bizonyíték a győztes diszkrecionális közzététele a webhely facebook oldalán 12.53 órakor, körülbelül 45 perccel a folyamat befejezése előtt.
    Tegnap Izraelnek győznie kellett…nem számított a dal, vagy a színpadi jelenlét, fontos volt, hogy mindenütt játszon a szó Izrael, és később megmagyarázom, hogy miért.
    A tegnapesti Dalverseny eredménye két 24 órával előzi az Amerikai nagykövetség átköltőzését az Izraeli fővárosba, Jeruzsálembe… vagy mégsem?
    Biztosak vagyunk benne, hogy Jeruzsálem hivatalosan Izrael fővárosává válik, vagy alkalom volt egy példátlan vérontásra a régióban?
    Meglátjuk …
    A nagykövetség átadása, holnap 14/5, egybeesik Izrael alapításának 70. évfordulójával.
    De emlékezzünk valami komolyabbra …
    Mikor rombólták szét a második alkalommal helyreállított Salamon templomát?
    Mikor oldódott fell az Izraeli állam és lakói szétszóródtak a világ minden táján?
    I. sz. után: 70-ben!
    Ahány gyertyát fognak fújni holnap, Tel Aviv-ban, 7O-et.
    Gratulálunk az Izraelieknek a tegnapi győzelmüknek, de egyesek arra készülnek, hogy elrontsák az ünnepet, 15-ke után.
    Tegnap Párizsban volt terrorista támadás .
    Ma Indonéziában.
    A következő órákban rádiócsend…

    Rick

  10. 7:
    Tibor bá! A sárga hasú széncinege, a kék tollú meg kékcinege. Két különálló faj, nem párosodhatnak egymással.

  11. Üdv.

    Izrael alapító „atyái” mind a Kelet-Európai régióból jöttek: David ben Gurion, Chaim Weizman, illetve alapító „anyája”, Golda Meir is.
    A dalfesztivál mögött biztos van politika, ma van Izrael fennállásának 70. évfordulója, Jeruzsálem immár Izrael fővárosa, meg amúgy is rég nyert Izrael utoljára/ 1998-ban Dana International a Diva-val/.
    Magyarország sosem fog nyerni, senki se szavazna rá, politikai súlya nulla, a környező országok meg majdnem annyira gyűlölik mint a zsidókat az arabok.

  12. 07 – Gábor:
    Nem számodra találtam ki. Van egy közeli ismerősöm (egy kövér nő). Negyven éve tudom kísérni életútját. Volt már jó pár pasija (férje) kivétel nélkül mind néger. Beszéltünk a dologról. Csak haverok lehetünk, mert kaukázusi pasira neme gerjed, én meg a kövér nőket nem állhatom ki. Ha otthagyják, elmegy valamelyik afrikai követségre és fog magának egy újabb pasit. A nő jól keres, a pasikat gyakorlatilag kitartja. Már van két félvér gyereke, akikkel messze nem problémamentes az élet. A „közepesen aberrált” jelző elfogadja. Mert mi más az, aki csak feketével hajlandó közösülni? Amit te sokkal finomabban határoztál meg. „vonzódsz” hozzájuk. Mindegy, hogy milyen, csak kaukázusi ne legyen, és lehetőleg csak egy és ugyanaz, ha kell 100 éven át. Még promiszkuózus se tudsz lenni, amit persze te erénynek hirdetsz. És te még normális férfinek tartod magad? Na ne röhögtess!

  13. 12
    Kedves Tibor bá’

    Mindenki szeret kibontakozni, érvényesülni ,önmegvalósítani, a maga módján ,te így teszed.
    Drága jó barátom. Én már évtizedekkel ezelőtt kibontakoztam, oly annyira, hogy az utóbbi 30-40 évben már nem is tudom, mi az. Különben sose volt kulcsfontosságú az életemben.

    Ahányszor csak jólesik, rúgjál nyugodtan belém !
    Itt és most erre írásbeli beleegyezésemet adom !
    Különös (finom, sőt, kifinomult) lelkület a tiéd. Ha valaki megírja véleményét itt a fórumon (amit erre találtak ki), akkor azt te beléd rúgásnak tekinted.

    Ki ne élvezné, ha ” logikusan ” levezetik neki egy
    „értelmes ember” hogy ő bizony pszichopata,
    torzlelkű, degenerált.Ha jól emlékszem a három jelző közül egyikkel se éltem. Máskülönben, érdekes megfigyelés, majd mindenki azt hiszi, ha ide ír, akkor automatikusan értelmes ember számba megy. Főleg akkor, ha hivatkozik rá.
    Sokfélék vagyunk mi emberek.
    A múltkor megnéztem egy Alinda interjút, a you tubon egy Noe nevű transzvesztitával.
    Igen elgondolkodtató volt.
    Hmmm, nem vagyok gondolatolvasó
    Sokmindenre ragasztgatjuk a magunk számára – néha mások számára is érvényes – cimkéinket.
    Olyan élethelyzet is akad, amikor ezt nem tudjuk elkerülni.
    Na, ez a szokásos, teljesen felesleges szófosásod.
    Szerintem, ha valaki megcsalja a feleségét az felelőtlenül veszélyezteti a élete egyik legnagyobb értékét.
    Erre a bölcsességre az emberiség néhány ezer év alatt képtelen volt felfigyelni. Szólj hozzájuk, mint Jézus a Hegyi beszédében.
    Garantáltan három embert aláz egyszerre.
    Nem-nem, négyet, téged is. 😀
    Várom az utóbbi kijelentésem cáfolatát.
    Cáfolnám, ha komolyan vennélek.
    Minden ember olyan – a jelenlévők sem kivételek – mintha egy tábla lógna a nyakába
    azzal a felirattal
    „…döglök érte, ha figyelsz rám és kimutatod, hogy értékes vagyok a számodra….”
    A fölösleges durvaság ,tapintatlanság , sértegetés, ha valaki kényszeresen teszi és tartósan….ki ki befejezheti a félbehagyott mondatot saját ízlése szerint.
    Valamit elfelejtesz. Kényszer esetében valaminek kényszeríteni kell. Esetemben egy szélsőségesen genny stílus.

    Ölellek

    Gábor

    🙂

    KÖSZÖNÖM NEKED, HOGY ITT LEHETEK !

  14. Én homokba dugom a fejem, abszolút nem követem az ilyen szarokat. Legalább nem mérgelődök.

  15. Re:14
    Ez nem homokba dugás, csak nem hajolsz le minden szemétért…
    Ennyi.

    Gumicsont és cirkusz a népnek, hogy azzal foglalkozzon, ami nem fontos, és azzal ne foglalkozzon ami a fontos. Régi trükk ez már, több ezer éves, és még most is megkajálják a népek, sőt, még kérnek belőle két kanállal… 😉

  16. Re:15
    Olyan szempontból homok dugás, hogy a miközben a világ megy lefele a lejtőn, én nem akarok tudomást venni róla 🙂

  17. A kék és széncinke külön fajok, ezért sántít a hasonlat Tibor bá, azaz jó lett volna, ha arra hoznád példának, miért nem vonzódsz egy orángután nőstényhez 🙂

    A fajon belüli változatosság meg gyönyörködtet, semmi gond nincs azzal, ha valamelyik vonz, sőt egyéni szinten az ember ösztönösen a genetikailag távolabbit keresi, azért mert egy távoli rasszal kereszteződve sokkal jobb lesz az utód génállománya. Minden nőt vonz az egzotikus férfi, és minden férfit az egzotikus nő, akár tagadja, akár nem. Engem speciel a japán nők vesznek le a lábamról 🙂

    A rasszizmust meg ne keverjük az egyéni vonzódáshoz, a rasszizmus csoporthoz köthető viselkedési forma, nem egyénhez. A rasszista a család/közösség védelmében rekeszt ki és bélyegez meg, de az egyén preferenciái neki se mások.

  18. 17 – Ir:
    Aki félre akar érteni, az félre ért. A genetika ezzel foglalkozó része nem használ egyértelmű szavakat. A definíció szerint azok tartoznak azonos rasszhoz, akik utódja ivaros tud lenni. A ló és szamár például nem. A gorillát például megpróbálhatnád. 😀 Nem tudni, hogy a szén cinke és a kék cinke tudna-e ivarképes utódot létrehozni, de nem ez a lényeg A lényeg az, hogy külalakilag minimum olyan közel állnak egymáshoz mint egy kaukázusi férfi és egy aboriginál nő. Ahogy a szén cinkének nem kell a kék cinke, úgy nekem se kell az aboriginál nő. Ha te izgatónak találod, akkor rád is passzol az aberrált jelző.

  19. Tibor bá’

    „Én nem vagyok rasszista”…. Ennél kevesebb rasszista kifejezés van….

    Annyira régi, hogy már reflex szerű…
    Akárhányszor hallom ezt a mondatot : Én nem vagyok rasszista, vagy szóban, vagy cinkos kacsintásban ott zsizseg utána hogy … „de szerintem az ember fehér…” ?

    Meg…. Annál jobban szeretem a négereket, minnél messzabb vannak…

    És ebben nagy arany igazság van….

    Az embernek általában nem a „faj” fáj, hanem azok a konfliktusok, amik a mesterséges fajkeverésből adódnak…
    Azt hiszem sokan vagyunk úgy hogy akár adónk egy részével is támogatnánk az afrikai szegények életének javítását, de nagyon rossz szemmel nézzük, hogy Európában az adónk sokkal nagyobb részéből hédereztetik pont azokat, akik talán a legkevésbé vannak rászorulva…

  20. 19…. Javítás…

    Ennél kevés rasszistább kifejezés van…

    (már én is öregszem…)

  21. Nehéz kitalálni , miért nem tartja be fórumozás során valaki azokat az elemi emberi társalgási normákat,szabályokat ,amik még a kevésbé művelt társadalmi rétegeknél is teljesen természetesek.
    Miért szólal meg valaki olyan tenyérbemászóan sértő stílusban,ami bármilyen környezetben könnyen tettlegességhez vezethet , de ha ez mégsem történik meg, garantáltan a békés társalgás és a kapcsolat végét jelenti.

  22. 21 – Mosógépszerelő:
    Nehéz belátni, hogy egyesek mért nem tudják beírni, hogy kinek válaszolnak, kire vonatkozik a bejegyzésük.

  23. 5.mosógépszerelő
    …”Állítólag a fehér és fekete egy csapatban játszó focisták étkezések során tendenciózusan elkülönülnek.”
    Ösztönösen, és mondjon bárki amit akar!
    Nyugodtan tekintheted a rasszizmust evoluciós örökségnek.
    A rasszizmus-fajtádhoz való ösztönös vonzódás/ ragaszkodás – egy velünkszületett , génjeinkbe kódolt tulajdonság.
    Valamelyik régi topicban beszámoltam volt egy pszichológiai kisérletről, melyet izraeli és amerikai egyetemek végeztek közösen.
    Kiválogattak 20 fehér és -20 néger 2 év körüli apróságot, azaz akikkel MÁR lehet kommunikálni, de MÉG mentesek mindenféle késöbbi káros pollkorekt befolyástól, vagyis most még tiszta önmagukat adják.
    Letesznek nekik 20 néger és 20 fehér babát.
    A 20 fehér kisgyerek, egy kivételével, automatikusan a fehér babához nyúl, azzal játszik, azzal foglalkozik, a néger babák nagyon csekély figyelemben részesülnek.
    Most jön a csattanó, kedves barátom, a négerek SOKKAL RASSZISTÁBBAK, mint a fehérek!!!
    Sorra kerülnek a néger apróságok, ennivaló csololádébaba mindenik, DE:
    A néger kicsik közül nincs EGYETLEN EGY , aki a fehér babákkal játszott volna-mig a fehérek között akadt egy – akkor mit papolunk arról, hogy a rasszizmus káros, helytelen, vagy a tököm tudja mi.
    Itt, a kisérlet folyamán bebizonyosodott, hogy született tulajdonság, és ez véleményem szerint, igy jó és igy helyes, mert TERMÉSZETES !

  24. 23

    Kedves Bálint a gyilkosságtól való tartózkodás hosszú szocializációs folyamat következménye és sajnos a folyamat nem is mindig sikeres.
    A gyilkolásra való hajlama az embernek szintén evolúciós örökség , de ettől még nem lesz sem kívánatos, sem tolerálható.
    Egyébként, ha a kísérleti alanyok tiszta fehér illetve tiszta fekete környezetből jöttek, akkor a preferenciájuk és averziójuk az ismert ismeretlen mentén történik, ami nem azonos a rasszizmussal.

  25. 22
    Kedves Tibor bá”

    A bejegyzésem mindenkire vonatkozik akik, itt ilyen stílusban megszólalnak , természetesen téged kivéve,
    mert az Felségsértés lenne, aminek súlyos következményei vannak. Valóban! Hogy ráhibáztál.

    🙂 🙂 LOL

  26. Az alapprobléma (ami nem is probléma, csak korlát inkább), hogy valóságérzékelésünk érzékszervi érzékelésen, ezek megfigyelésein, majd ezek együttes összegzésén, értelmezésén alapulnak.

    Az emberi interakciók száma és variabilitása végtelen. Tapasztalatainkon nem kell és nem lehet túllépni.
    Azonban majd minden szituációban a már rögzült „modellek” emlékképei kísértik a delikvenst. És ez nagyon fontos ebben a kérdésben.
    Így nyúlunk egy pohár vízért is.
    Így állunk a négerekhez és Istenhez is.
    Van Isten, nincs Isten? Mi a tapasztalatod?
    A kövér nőnek jó tapasztalatai vannak a négerekkel, így a maximális élvezet (számára)érdekében nem kíván elállni a saját maga által létrehozott gyakorlattól.

    A néger büdös, te meg hülyeségeket beszélsz- kijelentések egyrészt igazak, másrészt hülyeségek is lehetnek.
    Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy valaki ugyanazt a szagot kellemesnek más meg büdösnek érezze?
    Na és még ezen vitatkozzanak is?

    A saját elménk (a kijelentések, benyomások stb. és azon értelmezései közötti) szeparációs folyamata a kulcs.
    Mi alapján állít fel sablonokat?
    Hogyan változtathatja meg a gondolkodását, gondolatait?
    Hogyan váltsunk nézőpontot, mely segít a tisztább gondolkodásban( a gondolatok sokszínűségét és eredetét felismerve, elérni egy magasabb szintű gondolkodást).
    Aki nem tudja a gondolatkontrollt, vagyis gondolatait szabályozni, az tanuljon(lehetőleg olyat ami segít, magas szintűt, mondjuk dajtás által emlegetett időfizikát).
    Mert a tanulás révén gondolatait koncentrálja egy adott téma köré, így építve, alakítva a tudat előterében lévő gondolatok struktúráját.
    Ezért tanítanak valakik úgy, hogy kész anyagot adnak át,ami hétköznapi módon felfogható, valakik pedig úgy, hogy próbálnak tanítani a nem gondolkodásra(meditációra)így segítve meglátni a magasabb, gondolatokon túli valóságokat . És ezért fontos a hit is, mert egy -ha homályos is, de- irányt mutat.
    Az már más kérdés, hogy miben hiszünk.

    Egy „tiszta” ember arra gondol amire akar, és nem az ami a legtöbb esetben összefüggéstelenül felmerül. És mivel tapasztalatai azt mutatják, egybeesnek,így már tud is.
    A tudat önmagával azonos állapotában vannak, számukra a gondolkodás eszköz és nem kényszer, Ezek mindenkiben meg vannak, a mértéke a kérdéses.

  27. Földrajztudásod hiányosságát látom, már más is felemlegette, nagyon magas labda volt… Egyébként Örményország is Ázsiában van, meg Azerbajdzsánt is inkább ázsiainak mondanám… Terület arányosan Törökország és Oroszország is inkább Ázsia… Ja, Grúzia is a Kaukázus fő vonulatától jobbára délre van, mégis európainak szokás mondani. De hát a földrajzi precízkedés akkor se érdekelt senkit, amikor Ciprus (velünk egyszerre) az EU tagja lett, holott a sziget földrajzilag Ázsia része.

    „A mai világban egy nő annál vonzóbb minél gusztustalanabb lett volna régen („ja az akkor volt”).”

    Hát attól függ mennyire megyünk vissza…
    Pl Renoir vagy épp Rubens nimfái (Nimfa a pataknál, Fürdőzők, Fürdő után, illetve Diána és a faunoktól megriadt nimfák, Nimfák és utcai szatírok) azt mutatják, hogy régen is volt, akinek a kövér nők jöttek be. Ha meg még messzebb megyünk vissza, akkor pl a Willendorfi vénusz és a Hohler Fels-i vénusz is meglehetősen túlsúlyos nőket ábrázolnak. Gondolom hogy nem azért, hogy bemutassák, mennyire gusztustalan.

    „Csak nem azért, mert én se akarok egy mulatt nőtől gyereket?”
    Mostanában ritkán van időm ide benézni, de talán épp ezért emlékszem, hogy nem is olyan rég még a nyálad csorgattad Beyonce-ra. Hopp meg is van:
    „Találtam a netten 6 rendkívül finom, ízléses és – legalább is számomra – roppant szexis fotót. ” (2421) Játszunk együtt! 2018-01-18, 6. fotó
    A művésznő anyja kreol (ami már eleve kevert), apja elég feketének néz ki.
    No az persze igaz, hogy azt nem írtad, hogy gyereket akarnál tőle, de szerintem ő se tőled…. 🙂

    „A genetika ezzel foglalkozó része nem használ egyértelmű szavakat. A definíció szerint azok tartoznak azonos rasszhoz, akik utódja ivaros tud lenni.”
    El vagy tévedve. Kevered az angol „race” és a magyar rassz szavak jelentését. A magyarban a faj szó és a rassz szó egyértelműen különböző jelentésű. A fenti mondatban a faj szóhasználata lenne helyes. A ló és a szamár valóban nem egy rassz, de még csak nem is egy faj.
    A genetikai kutatások szerint Homo sapiens sapiens őseink nem voltak restek keveredni a neandervölgyiekkel, az európaiak génállományában, így a tiédben is, megvan ennek a nyoma, pedig ott a rassz szintűnél nagyobb volt a genetikai távolság. Talán épp ennek a keveredésnek köszönheted a fehér bőrödet.

    „Ahogy a szén cinkének nem kell a kék cinke, úgy nekem se kell az aboriginál nő. ”
    Te maradj meg most már Évánál, ne válogass, hogy mi kell még, meg mi nem… 🙂
    De ha mondjuk én nem lennék monogám házas ember, akkor ez a fél-abo csaj (Samantha Harris ) bevállalható lenne számomra:
    https://i.pinimg.com/originals/f2/68/1c/f2681ce70c8316f08dbae53d3f39a41a.jpg

  28. 27.
    A rasszokhoz még annyit tennék hozzá, hogy ezek határai mindig is labilisak voltak, mindenütt megvolt a természetes keveredés, ahol nem volt átjárhatatlan természeti akadály.
    Kezdjük ott, hogy az arabok testi jellemzőik szerint a fehér rasszhoz számítódnak, őseik délre szorították a feketéket, miközben persze azért volt egy kis vérfrissítés onnan is.
    De sok szaúdi ha leveszi a burnuszt, nem tudod megállapítani, hogy nem európai, és ezt a közel-Keleten is jellemző, ott még a kék szem sem ritka. De dél felé haladva egyre barnábbak, a jemeniek már alig különböznek a túlparti etiópoktól.
    Európa és Ázsia között is nagy az átmenet, az Uráltól keletre élő őshonos népek tipikus keverékei az europid és mongolid népességnek, az ott élő finnugor népeknél is jellemző az enyhén ferde szem, de kékesszürke szemszínnel kombinálva.
    De a közép-Keleti népeknél is látható az átmenet az európai, a keleti mongol és az indiai vonások között.
    Ez is azt erősíti, hogy egyetlen fajról van szó, helyi jellemzőkkel, amelyek közt folyamatos az átmenet.

  29. 27 – Avatar:
    Megtehetnéd azt a szívességet, hogy közlöd, kinek válaszolsz. Amit csinálsz az a mosógépszerelő stílusa.
    A mondatomat azzal kezdtem, hogy nem egyértelmű, mert a biológusok és az utca embere egy-egy kifejezés alatt nem ugyanazt érti. Én az utca embere vagyok. 😀
    A belinkelt nő még negyed abo sincs. Csak apro nyomokban lehet felfedezni az arcán abo vonásokat. Különben szexnél nincs korhatár. 😀

  30. Tibor Bá’, neked válaszoltam, a posztodra és egyes hozzászólásaidra. De az egyértelműség kedvéért még be is idéztem mire reagálok.
    A genetika tudomány, és elég egyértelműen definiálja a dolgokat, az nem az utca emberének a szintje.
    A belinkelt nő anyja a wiki szerint a Dunghutti törzsből származó abó, a neten találhatsz róla közös képeket a lányával, pl:
    http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2014/02/12/article-0-1B693E2200000578-583_634x909.jpg

  31. Kicsit furcsa ez az emberi evolúció. Igazából a hatalmas agyméret teljesen másképp alakította a törzsfejlődésünket. Egy kontinensről, egy közös őstől származunk, ezért genetikailag sincsen túl nagy különbség köztünk. A bőrszín, és a vallás tesz különbséget. Igaz a mi törzsfejlődésünk jóval gyorsabban ment végbe, mint a többi állatfajnál, például a macskaféléknél, vagy a páros ujjú patásoknál, melyek ugyan egy családba vannak sorolva, de külön külön, esetleg teljesen más kontinensen alakultak ki egymástól függetlenül. Emiatt a rasszizmus mint életfelfogás teljesen értelmetlen, a faj szempontjából semmiféle jelentősége sincs. Az, hogy valakit az egy fajon belül, amelyik bármely egyede életképes utódot tud a világra hozni pusztán a bőrszíne, vagy a fejformája, testalkata miatt határozunk meg, kétség kívül csak és kizárólag felfogás kérdése. Lehetséges e az, hogy az emberi faj rasszai valamikor annyira különbözővé váljanak egymástól, hogy ne tudjanak életképes utódot létrehozni? A válasz erre határozottan NEM.

  32. 31 – Avatar:
    Az, hogy hetente vagy fél évente egyszer ide látogatsz, kiszúrsz magadnak valakit, aztán azt baszogatod az nem egy elegáns hozzáállás. Nekem naponta kell idelátogatnom, és mindent át kell néznem, ami egy kicsivel nehezebb feladat. Ezt meg lehetne könnyíteni azzal, hogy jelzed a nicket és a sorszámot. Nem teszed. Esetemben nem is szükséges, nyugodtan lehetsz hanyag, de nem mindenki olvas mindent végig.
    A genetika tudomány. Jó, hogy közlöd, így mi is tudjuk, de azt jelenti ez, hogy az „utca embere” nem érdeklődhet iránta? Aligha hiszem!
    Nem értem mikért erőlteted ezt az abo lányt. Az anyja se tiszta abo. Különben szeretném látni a csaj gyerekét, ha lesz. Ha nincs szerencséje olyan széles orra lehet, mint a dédapjának, amit az utca embere úgy ismer, hogy atavizmus.

  33. Az „utca embere” egy gumi fogalom.
    Ettől függetlenül lehet nyilatkozatokat tenni,hogyan használ egy fogalmat.
    Amennyiben a tudományos fogalomtól eltérően használja azt,annyiban tévelyeg.
    Félreért , elnagyol , összemos , átír , maszatol, egyszóval ezen esetben az utca embere téved.
    De ettől még sokan osztozhatnak a tévedésében, amitől majd a felületes tájékozatlan szemlélő azt hiheti, igazuk van.

  34. 34:
    Specializálódott világban élünk. Az emberi tudás napjainkban csúcsokat dönget, amiben mindenki ért valamihez, ami a szakmája, de az összes többi, szakmáján kívül eső témában többé-kevésbé tudatlan. Ezért terjedt el a ‘”szakember'” kultusz. Régen mindenki értett mindenhez, amire szüksége volt az életben maradáshoz. Ma, viszonylag egyszerű dolgokhoz is „szakember” kell, de ez nem jelenti azt, hogy ne érdeklődjünk, beszélgessünk, legyen véleményünk a szakmánkon kívül álló dolgokról, amiknél mindössze az „utca embere” vagyunk. Te minden általad felkapott témában szentenciákat írsz, pedig nem vagy a téma szakembere, és ok nélkül lenézed az „utca emberét”, pedig millió témában te is az utca embere vagy. Már csak ezért se kellene az „utca emberét” arra sarkalni, hogy semmi más esetben ne szólaljon meg, mint a szakmája. –
    Egy 10 tagú társaságban, 10 különböző szakember van jelen. Bármiről beszélgetnek (a foci kivételével 😀 ) minimum 9 az „utca embere” lesz, és hiába hőbörög Avatar, ez a 9 „utca embere” ragyogóan meg fogja érteni egymást a nem „szakember” szintű szóhasználattal.
    De nem is ez motivált téged a hozzászólásod megírásában. Neked egy mulatt nő a feleséged, attól van 3 gyereked, ezért nekem esel, mert ezt nem találom követendő példának. Hogy Avatarnak mi a baja velem, azt nem tudom, de hogy kapásból tud küldeni félvér nőkről fényképeket, érdekes gondolatokat ébreszt bennem.

  35. Kedves Tibor bá’

    Kizárólag a tények tisztelete és a pontosság kedvéért.
    A feleségem nem mulatt nő.
    Talán a küldött fényképet lehet így értelmezni.
    Azt szokták mondani, Kubában mindenkiben van néhány csepp afrikai vér.
    A feleségem is és néhai anyósom megjelenése is, akire a 10 gyermeke közűl a nejem hasonlít legjobban, indián vagy kínai géneket sejttet.
    Ha a feleségem bármely életkorában készült fényképét ázsiai nők közé digitalizálnák senki sem bökne rá,hogy ez nem ide való.
    Az apósom pedig echte európai férfi volt, mindenféle egyéb genetika nélkül, legalábbis ránézésre.
    A három gyermekem közül a legkissebb a fiam latinos mejelenésű a két lányom europid.
    Ezek az ismérvek ahogyan telnek az évtizedek egyre kevésbé számítanak.
    A két nagyanyám kreol volt,lehet hogy cigány gének voltak bennük, de állítólag nemcsak a cigányok barnábbak, van más régebbi ilyen magyar népalkotó is.
    Anyai nagyszüleim otthon svábul is beszéltek.
    Apai nagyanyám szlovákul karatyolt dédanyámmal, amiből persze egy szót sem értettem éppen ezért tették.
    A tótnak nagy hasznát vette ,amikor bejöttek az oroszok,mert szót tudott érteni velük és ez akkor életmentő volt.
    Az egyik néhai nagynéném elég tatáros kinézetű nő volt.
    45 – ben 20 éves volt, férfiruhában úszta meg a megerőszakolást.
    Az emberek származásának tudata mitoszteremtő.
    A mitoszok bár kitaláltak, néha önbeteljesítő jóslatok is.
    A lelki tények, esetenként ugyanolyan erősek, mint a valódi tények.

  36. 36:
    És avval a megjegyzéseddel mit tegyünk, amiben ismertetted velünk, hogy határozottan vonzódsz a színes bőrű nőkhöz?

  37. Kedves Tibor bá’

    Nincsen háború, amiben élet halál kérdése nyerni, győzni.
    Számtalanszor leírtam, de mindhiába, a beszélgetés nem nulla összegű játszma!
    Az írásbeli beszélgetés sem az!
    Az egy sajátságos ellenszenves passziód, hogy mindenáron a víz alá akarod nyomni a társalkodópartnereidet, mert ettől érzed jól magadat.
    Azt mondhatnám, hogy udvariasan válaszoljak a kérdésedre is, ma már erősen szégyenkezek amiatt, hogy egy afrikai megjelenésű nővel elsősorban ezért szakítottam mert feleségnek nem mertem bevállalni 83- ban.
    Igen, izgalmasabbnak találom az egzotikusabb megjelenésű hölgyeket.
    Hogy például egy félroma nő színesbőrű lenne (?) ,azt nem gondolnám.
    Az ázsiaiak között az egészen fehértől az egészen barnáig találunk egyéneket, akkor most ők színesbőrűek ?

  38. 32 Dan
    Elvileg fennállt a lehetőség, hogy az egymástól teljesen elszigetelt embercsoportok egy idő után külön fajokká váljanak, de az ember technikája révén hamar összekötötte az elszakadt területeket, mint Amerika vagy Ausztrália, még mielőtt ez végbemehetett volna, innentől kezdve meg a génkeveredés már nem engedi meg a szétválást.
    A macskafélék vagy a patások közös őseinek is volt egy eredeti élettere, ahonnan elterjedtek olyan területekre, amelyek később földrajzilag elszigetelődtek, lehetőséget adva a fajok szétágazódásához.
    Az emberi faj számára az egész földgolyó egy egysége élettérré vált, amelyben a génkeveredés folyamatos, ez már megakadályozza a szétválást.
    A Bering szoros vagy 15000 évig zárta el az amerikai indiánokat Ázsiától ez csak arra volt elég, hogy már ne legyenek ellenállóak az Eurázsiában kialakult betegségekkel szemben, ahogy az európaiak meg az onnan behurcolt vérbajjal szemben.
    De ha ez az elzártság többszázezer, vagy millió évekig tartana, akkor már jelentősen elsodródhatna egymástól a két népesség genetikailag.

  39. 38 – Gábor!
    Már számtalanszor megmagyaráztam neked, de hiába. Itt én nem Antalffy Tibor vagyok, a 85 éves nyugdíjas, hanem Tibor bá’ annak a honlapnak a feje, amelyet napi 3000 ember látogat, aki számára én egy fajta világító torony vagyok. Nem győzni akarok, hanem nem hagyhatom, hogy az olvasókban az alakuljon ki, hogy szerintem igaz az, amit állítasz (vagy bárki más). Tehát addig érvelek, amíg nem „győzök”. Vagy amíg az olvasó (szerintem) nem győződött meg arról, hogy kinek lehet igaza. Téged már mindenki ismer, nemigen van szükség a vitázásra. Nyugodtan rád hagyhatom.

  40. 33: OK, igyekszem “poszt”, illetve sorszám jelölésekkel is segíteni az eligazodást.

    “A genetika tudomány. Jó, hogy közlöd, így mi is tudjuk, de azt jelenti ez, hogy az “utca embere” nem érdeklődhet iránta?”

    Csak az “utca embere” ne sértődjön meg, ha kijavítják a szóhasználatát és tévedéseit.

    “Az anyja se tiszta abo.”

    Ezt így ránézésre tudod, vagy utánanéztél?

    35: “Hogy Avatarnak mi a baja velem, azt nem tudom, de hogy kapásból tud küldeni félvér nőkről fényképeket, érdekes gondolatokat ébreszt bennem.”

    Beírtam google-ba, hogy “australian aboriginal fashion model” és őt dobta a gép. Rákerestem a nevére, és átnyomtam a képekre, majd választottam egy olyat, ami igencsak “nekem kellene” szintű. ?
    Nem volt egy agyműtét a dolog.
    Ja, megéztem a Wiki oldalt is róla, meg az instáját is, ha már beindult a nyáltermelésem, egy kicsit csorgattam is.

    40: “Tibor bá’ annak a honlapnak a feje, amelyet napi 3000 ember látogat, aki számára én egy fajta világító torony vagyok.”

    Néhány irányba kissé homályos, vagy fénytörést szenved a világítótorony fénye.
    Sok dologhoz értesz, de olyan kérdésekben is megnyilatkozol, aminek nem ártana kicsit utánanézned, ha tótumfaktumoskodni akarsz bennük…

    Gondolom most megint cenzúra alá kerülök egy időre… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük