Breaking news

Trump felrúgta az Iránnal kötött szerződést. A következmények beláthatatlanok.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

76 gondolat erről: „Breaking news

  1. Ezt mondtam, hogy az igazán veszélyes az izraeli-iráni farkasszem, ez csak annak folyománya.

  2. Na ez „szép”!
    Ebből még bármi lehet…. 🙁
    Ez a Trump egy elmebeteg! És sajnos még sok másik vezető is.

  3. Megint nagyobb a füst mint a läng.
    Trump akkora barom, hogy lassan senki sem veszi komolyan.
    Az EU es Kina kitart az egyezmeny mellett.

  4. Nagyon nagy baj lesz, ha Iránnal háborúba keveredünk.
    A jelenlegi helyzet ékes példája annak, hogy mennyire eltérő tud lenni a politika és a köznép véleménye.
    Az ország túlnyomó többsége ellenzi a háborút, de ime, nyavalyás Netaniahu, az ellene folyó rendőrségi nyomozások és minden jel szerint már akár a közeljövőben vádiratokban végződő köztörvényes aktái elől a háborúba menekül, figyelemelterelés céljából.
    Másképpen fogalmazva, ez a csóró tolvaj képes odadobni egy országot a biróság elé állitás elöl menekülendő, hiszen háború idején csak nem állitunk egy regnáló miniszterelnököt biróság elé, mer há háború van, hékás!
    Nincs úgyszolván senki nálunk, ki ne úgy vélekedne, hogy a háborút mindenképpen és mindenáron el kell kerülni, nem létezik, hogy Izrael képes lenne megmérközni egy Iránnal, és nincs az a geopolitikai cél ami megérné a fizetendő rettenetes árat, mert Irán-hangsúlyozzák az elemzők, – Irán nem egy szedett-vetett arab ország , és ezt a tényt az Izraeli hadvezetőség egyetlen pillanatra sem volna szabad figyelmen kivül hagynia.
    Irán és hadserege egy olyan etnitás, amivel Izrael eleddig még soha nem szembesült, és nem kellene még a közelébe se menni egy esetleges megmérközésnek még a legapróbb, helyi szintű csatapatének, mert soha sem tudható, hova fejleödik.

  5. 4: Neked kellene lenni a miniszterelnöknek Izraelben. 😉

  6. Izrael valószínűleg abban reménykedik, hogy ha baj lesz, USA mellette fog harcolni.

    Bár az is tény, hogy Irán a proxy szervezetein keresztül egyre jobban felfejlődik Izrael határainál.

    „A biztonsági kabinet munkájában is részt vevő miniszter kifejtette, hogy Izrael mindeddig nem szólt bele a szíriai polgárháborúba, de ha Aszad lehetővé teszi Iránnak, hogy Szíriát katonai támaszponttá változtassa, hogy onnan támadja Izraelt, akkor tudnia kell, végeznek vele.”

    https://index.hu/kulfold/2018/05/08/izrael_maris_lovi_sziriat/

    „Az értesülés szerint Kaszem Szulimáni, az Iszlám Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű hírszerző elitegységének parancsnoka és Hadzsi Zádával, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka áprilisban az egyébként most vasárnap az iráni kliensnek számító Hezbollah sikerével végződött libanoni választások utánra halasztotta az Izrael elleni válaszcsapást. Izraeli értesülések szerint azért napolták el az akciót, mert a támadásban a síita libanoni Hezbollah milíciája is részt venne egy izraeli katonai támaszpont elleni rakétacsapással, és ez befolyásolhatta volna a szervezet politikai szárnyának hazai megítélését.”

    https://index.hu/kulfold/2018/05
    /07/izrael_aszad_meggyilkolasa_fenyegetes_sziria_iran/

    Ez a libanoni választási eredmény is egy fontos momentum.

  7. 05.Observer
    Köszönöm, de inkább nem.
    Normális ember nem adja politikára a fejét.

  8. 7: „Normális ember nem adja politikára a fejét.”

    Inkább ráhagyja az ország „vezetését” a csirkefogókra… 😉

  9. 08.Observer
    Ugyan már, hát nálatok, meg bárhol a világon másképp van?
    Aligha találsz országot, melyet normális, becsületes politikusok vezetnének.
    Egyáltalán, van -e ilyen poltikus???

  10. 09. balint

    talán Jose Mujica? de ő sem aktív már.
    Mondjuk, az ilyesmit nagyon nehéz innen megítélni, csak szűrt infó jut el hozzánk. mindenesetere akik egyértelműen azok voltak, golyót kaptak a fejükbe nagyon gyorsan…

  11. 04. balint

    nagyon sajnálom hogy ezt kell mondanom, de szerintem Izrael sosem volt a zsidó népé. Mármint nem a palesztin-zsidó ellentétre értve, hanem úgy, hogy Izrael állampolgárainak (felekezetre való tekintet nélkül) sosem volt, és sosem lesz beleszólása az ország LEGFŐBB vezetési kérdéseibe. Persze demokrácia van, meg sok valóban fontos kérdésben lehet dönteni közösen, de ennyi.

    Hogy miért?
    1. (a mai) Izraelt megtervezték és művi úton létrehozták.
    amit művi úton hoznak létre, azt megfelelő hatalommal bíró emberek tudják csak kivitelezni. Akik egy komplett új országot tudtak csinálni, az ilyen kaliberű emberek mikor törődtek másokkal mint a saját érdekükkel? Soha, sőt abban a pillanatban amikor ezt megteszik, magukat gyöngítik vele. Tehát tisztán logikai alapon levezethető, hogy cél létezett/létezik. Hogy mi ez a cél, nem tudjuk, de nem is érdekes per pillanat, ugyanis eleve a cél létezése a fontos. Ha tudjuk hogy létezik, már kételkedhetünk is benne hogy ez a mi érdekünket szolgálja-e . részlegesen lehetséges, sok ember meg is találhatja a számítását, de a kutya nem a bolhák miatt lett teremtve, mégha a bolhák ezt is gondolják!

    2. egy koncetrációs táborban ki van állítva egy sárga doboz. Jelentéktelen kis részlet, eltörpül a barakkok, egyéb dolgok mellett. Csakhogy ez egy élelmiszeres doboz, amit a közadakozásból küldtek a háború UTÁN a tábor lakóinak.
    Ugyanis a táborban az emberek maradtak a felszabadítás után is , hónapokig, évekig. hogy miért, számomra rejtély, van rá nagyon jó kis hivatalos magyarázat természetesen, de nekem az nem jön be igazán. Valahogy úgy tűnik nekem, hogy a zsidó népre a háború után is olyan nyomás nehezedett, hogy az agitátoroknak nem volt nehéz dolguk őket az új hazájukba verbuválni.

    Ez a fajta szükségszerűség a kezdetektől mind a mai napig jelen van Izraelben, és igazából a fontos kérdésekben, ill. a legfontosabb kérdésekben sosem lehet vita, hiszen azok magának a z állam létezésének az alapját gyengítenék. Ez pedig egy nagyszerű stratégiai előny olyasvalakinek, aki olyan hatalmas, hogy egy új államot tudott alapítani és saját céljai vannak.

    Szóval Bálint, én elhiszem azt hogy Izrael népe is békében akar élni, és esze ágában sincs megtámadni Iránt, de attól tartok itt nem a nép dönt..

    Ez az én személyes véleményem, a tényeket összegezve, és az érzelmeket kizárva, és a mostani tudásom alapján …

  12. 12 – sleeeper:
    „A koncentrációsa táborban az emberek maradtak a felszabadítás után is , hónapokig, évekig.”
    Ezt a marhaságot honnan vetted?

  13. 06.
    Az idézet az indextôl szerintem kicsit erôs. Izrael nagyon régóta beleszól a szíriai háborúba, közvetetten(terrorok felfegyverzése-rengeteg az izraeli felszerelés) és közvetlenül(légicsapások mikor nekik úgy tetszik). Nem okoskodni akartam de ez végül is köztudott, az Index pedig hát…..

  14. 13. Tibor bá’

    Ez nem marhaság! Hihetetlen, elismerem, de igaz. Ha utána akarsz nézni, menj el például Mauthausenbe, ott van fehéren-feketén. És a doboz is ki van állítva – szerintem senki sem figyel fel rá és gondol bele mit is jelent.
    A volt rabok közül sokan még évekig ott voltak, a hivatalos magyarázat szerint azért mert nem volt hova hazamenniük. Éldlmiszersegélyekböl éltek, ebböl származik a kiállított doboz.

  15. 04. Bálint.

    Figyelemmel követve az Izrael körüli eseményeket, távlatilag nézve, a következő véleményem : Netanjahu népszerű, alapjában jó vezető. Az ellenzéke már nagyon unja magát, szeretne visszamászni a hatalomba. Választáson nincs sok esélyük. A vizsgálódások nevetségesek. Pár doboz szivar, pezsgő, éttermi, fodrász számlák, a tanúk vádalkusok, nagyon koncepciós koholmány szaga van az évek óta tartó herce-hurcának.
    Irán nem olyan erős, mint amilyennek látszik, hiszen az Irak elleni háborúban sem tudtak győzelmet elérni.
    IDF simán leverné az iráni haderőt. Viszont a sok háború kivérezteti a zsidó népet, hiszen nem a palesztínok fognak Irán ellen harcolni. Sőt, hátbatámadják Izraelt.
    Szíria meggyengítése Izrael alapvető érdeke, hiszen a Szíria volt a legütőképessebb ellenfél. Nyilvánvalóan ezért támadja Izrael a szír kormánycsapatokat, bármiféle ürüggyel.
    Viszont ha Szíriában az iszlám szélsőségesek leverik Asszad rendszerét, akkor Izrael sokkal nehezebb helyzetbe fog kerülni.

  16. 11.Xander
    Koszi a videot,ezt meg nem lattam.Mujica nagy tag,a het ev maganzarka alatt skizofreniat szerzett,ennek ellenere,es azert amit az orszagert tett ,az Uruguayiak szeretik,szemelyes elbeszelesekbol tudom.Sajnos az ilyen politikusbol,mint o keves van,a legtobbjet a hatalom megtartasa mozgatja.

  17. Trump bejelentése máris máris 3%-kal megdobta a Brent olaj hordónkénti árát, ami visszatérés 2104-es magas olajárakhoz – az Irán elleni esetleges szankciók miatti kitermelés visszaesése miatt (HVG). Nyilván merő önzetlenségből Szaúdi Arábia rendkívül készségesnek mutatkozott a kitermelés növelésével pótolni a kiesést, ergo az USA, bár kitermelésben a sor végén kullog, de fogyasztásban az első, ezzel a lépéssel semmit nem veszített.
    Itt viszont nem tudom megállni, hogy ne idézzek Joseph Heller: Isten tudja című regényéből egy godolatot – persze huszonnyolc év távlatából nem szó, csak lényeg szerint: Az Örökkévaló saját kiválasztott népét bevezette a sivár Ígéret Földjére, az arabokat pedig, akik még egy karórát sem tudnak felhúzni, letelepítette a sivatagban, ami alatt csak úgy tocsog a rengeteg olaj. Érdemesnek tartom ez ügyben utána olvasni, hogy az USA a hatvanas-hetvenes évek fordulója környékén miként hálózta be és tette meg vazallusává Szaúdi Arábiát. Bálint hasonlata találóan jelzi jelenlegi hazája helyzetét: negyvennyolcban kaptak egy államot (ígéretet), ami bár saját erejéből képtelen volna fenntartani magát – legalábbis ilyen színvonalon, mert ugye miből? – de minden Izraelbe invesztáló, vagy a tökeit szorongató országnak pusztán fagyipénz az az összeg, amiért diszponálnak a közel-keleti olajmezők feltett, a panaszkönyvön ülve, a szaftos szír pecsenyét majszolva…

  18. Tegnap egész este csak a biztonsági helyzetelemzések futottak a tévében, minden csatornán, ami nem csoda, tekintve, hogy Izrael létezése alatt egyetlen egyszer sem volt ilyen végveszélyben.
    Én is a televiziót bámultam egész éjfélutánig, míg el nem nyomott az álom, nyugtalan, zavart álom, hiszen családom, gyermekeim, unokáim vannak, és egyre jobban világossá válik, hogy velük együtt egy dinamithordó tetjén ülök, melynek a zsinórját NEM AZ ELLENSÉG, hanem rohadék SAJÁT miniszterelnököm gyújtotta meg.
    Mindenki szorong és a visszafojtott feszültségtől összeszorult gyomorral jár-kel, amúgy kivülről szemlélve nem látható, de az emberek rendkivül zaklatottak.
    És okkal idegesek.
    Nekem van egy fóbiám, egy fix mániám, mai kifejezésset használva egy mantrám, amit megszállottként hajtogatok:
    Egy sündisznó-márpedig Izrael az, ha tetszik neki, ha nem – egy kis sün ne húzogassa az oroszlán bajszát, mert megtörténhet nagy valószinüséggel, hogy az oroszlán megelégelve ezt, istenesen rácsap a kis sünre, akkor is , ha netán esetleg rámegy az egyik mellső lába, de akkor is.!
    Mert a kis sün, legyen ám bármennyire elbizakodott, meg kellen értse, hogy van olyasmi is a világon, mint például nagy népek, nagy nemzetek önérzete, és Irán bizony megfelel ezen kategóriának.
    Mióta fenyegeti egy kisebb állat a nagyobbat, erősebbet?
    Miért kell bármiáron hergelni Iránt, ezt a minden tekintetben hatalmas államot, mígnem lecsap ránk, bármi áron, de lecsap ránk, mert baromian idióta országom képtelen felfogni, hogy Irán KÉNYTELEN lesz megsemmisiteni minket, csak hogy ismét emelt fővel nézhessen a világ szemébe.
    Ezt akarná hülye országom?

  19. 20. balint
    Azért a 200+ atomtöltet bárkit elgondolkoztat, hogy megtámadja-e Izraelt. A „bármi ár” nagyon nagy tud lenni, egyszerűen nem éri meg még önérzetből sem. Természetesen önérzetből lehet – és fognak is – támogatni mindenféle kisebb szervezeteket, de ezeket Izrael már csuklóból kezeli. Amivel nagy gond lesz az az izraeli arabok szaporasága. Belülről fognak felzabálni benneteket, mint minket a cigányaink.

  20. 20 – Bálint:
    Ne feledkezz meg arról, hogy a miniszterelnökötök kb. 200 atom töltet felett diszponál, míg Iránnak egy sincs. Nem álltok olyan nagyon rosszul, ne ess pánikba. Látod, hogy a kis sündisznó Észak Korea sakkban tudja tartani a hatalmas Amerikát. Akkor kezdj izgulni, amikor ebből a 200-ból néhányat kilőnek, mert akkor seperc alatt kapni is fogtok.

  21. Ha belegondolunk Iránnak igazából nem is Izrael a legföbb ellensége, hanem Szaud-Arábia. Izraelt örültség lenne megtámadni az atomtöltetek miatt is és igazából nem is nyernének semmit vele. Viszont, hogyha kiütik Szaud-Arábiát, akkor a magas olajárak miatt is és Mekka miatt is sokat nyerhetnek az irániak.
    A másik oldalt nézve Izrael sem akarje egyedül megtámadni Iránt, mivel ezzel nagy veszteséget szenvedne és a világ őket okolná az esetleges gazdasági következményekért. Szaud-Arábia meg nincs felkészülve egy Irán elleni támadásra, mivel a jemeni konfliktust sem tudja kezelni, ráadásul az egész uralkodóház bukna. Ezért is akarják gazdaságilag összeroppantani az iráni kormányt. Itt már csak az a kérdés, hogy Irán mit fog lépni, mert számukra az egyetlen logikus lépés a szaudiak elleni konfliktus lenne, ha nem akarnak bukni.

  22. Trump ezzel a lépésével valójában nem Iránt állította falhoz, hanem Európát, az oroszokat, Kínát, Indiát, Japánt, Kanadát és Ausztráliát (és mellesleg jó pár amerikai céget, pl. a Boeing-et). Ezeknek az országoknak kimondottan hasznos volt, hogy feloldották az Irán elleni szankciókat és valójában semmi okuk arra, hogy holnaptól újra kizárják magukat az iráni piacról, illetve az Iránnal folyó üzletelésből.

    Az Irán elleni háború megindítása komolytalannak tűnik, képtelen és absztrakt helyzet lenne. Nem hiszek abban sem, hogy Netanjahu valóban háborút akar indítani Irán ellen, sokkal inkább – szerintem – hazai fogyasztásra szánja ezt a teljesen feleslegesen generált mesterséges hisztit, miközben Moszkvában együtt koszorúz Putyinnal a Vörös téri díszszemle után.

    Trump húzása érthetetlennek tűnik, pedig lehet benne logika – a félhülye európai vazallusainak az ész nélküli USA követésére számít és miután az EU önként és dalolva kifocizza magát Irán piacairól, Trump egy laza fordulattal majd hirtelen megenyhül és „besétál” a németek/franciák helyére. Jelen idő szerint az USA a színfalak mögött Európa ellen dolgozik, mivel pont az EU az, aki a legnagyobb riválisává válhatna rövid időn belül Kína után. Ráadásul az EU legnagyobb kereskedelmi partnere az a Kína, aki épp beindítja a XXI. század globális new deal-jét Új Selyemút címen. Az USA számára az EU könnyebb ellenfél, mint Kína, Irán pedig kitűnő alanya lehet egy Európa ellen folyó titkos háborúnak.

    Ha tévednék és nem ilyen taktika húzódik meg a Trump-kormány lépései mögött, akkor azt kellene gondolnom, hogy Trump tényleg az oroszok embere és az a feladata, hogy minél gyorsabban tönkre vágja Amerika még meglévő nemzetközi kapcsolatait és lehetőségeit.

  23. Volt itt néhány napja egy „Megmutyizott háború” c. poszt.
    Élek a gyanúperrel, hogy ezen a sárgolyón sokkal, de sokkal több minden van megmutyizva, mint amire gondolni mernénk, nemhogy a legutóbbi kalóriaszegényre, glutén és-laktózmentesre sikeredett szíriai csihipuhi. Itt az utolsó csepp olajig, az utolsó csepp vízig, az utolsó banki átutalásig, szerződéskötésig és törlesztési részletig senki nem akar és nem is fog kipusztulni, pláne hogy nem nukleárisan.

  24. Papirusz. Van egy bökkenő. A zsidók ugyan arabok, de tök más vallásúak A fanatizmust nem lehet pénzzel kordában tartani.. A fanatizmust semmi sem jellemzi jobban, mint az, hogy ugyan onnan ered a kereszténység, ők mégsem ismerik el annak létjogosultságát vallási értelemben mind a mai napig. Viszont a végletekig kihasználják a némileg közös vallási gyökereket. Nem?

  25. Az Iránnal kialakluló konfliktust USA-Európa közötti kereskedelmi háborúnak látom.
    Ma Szaud-Arábia bejelentette, hogy emeli a kitermelt olaj mennyiségét, hogy Iránt nélkülözhetővé tegye a piacon.
    Ha pedig ez a háború ledöntené a templomhegyet vagyis az ott lévő sziklatemplomot Jeruzsálemben, akkor Európa mellett Izraelt is megszállnák a muszlimok és elérkeznénk az utolsó átutalásig.
    Európát is megtámadnák a muszlimok. Sikertelenül, régóta várhatják a NATO oldalon azt, amivé ez fajulhat (hitelpénzrendszer vége, kormányok lecserélése).

  26. 20 Bálint
    Sántit a sünös hasonlat.

    Gondolom, Prof.Leibowitz neve mond valamit. Ö adta elö azt, hogy ki is irányitja a világot? Az USA. S ki irányitja a z USA-t?

    Ezért sántit a hasonlat.

    Én inkább ugy látom, a miniszterelnökötök az USA-val akarja kikapartatni a gesztenyét – magának.
    Azaz, a USAF bombázza már apróra Iránt. Ok: Irán a gonosz, bombákat csinál /ami nektek persze már van/

  27. 26. Dan:
    Mint egyik néhány héttel ezelőtti hozzászólásomban utaltam rá, nem vagyok biztos benne, hogy vallási és ezoterikus kérdéseket itt kellene megvitatni – még akkor sem, ha határozott véleményem van a Jehova nevű kozmikus briganti (na ne már, hogy a Mózes , meg a Mohamed is erősen gyanús körülmények között jött össze az illető entitással:-)zsidó néphez való bensőséges viszonyáról, és e frigy máig ható katasztrofális következményeiről.

  28. 27. „Az Iránnal kialakuló konfliktust USA-Európa közötti kereskedelmi háborúnak látom.”

    Irán Kína olajbeszállítója. Az USA Kínával háborúzik több fronton, egyelőre nem Európával aki szövetségese…

  29. Akkor röviden. A zsidóság kőkeményen kihasználja a keresztény eszmék gyengeségét. Mégpedig könnyedén, mert a két vallás alapja egy és ugyan az. Viszont a keresztények elismerik a zsidó vallást, a vallásos zsidók pedig elvetik. Akkor hol van itt a liberális eszme? Az egész egy nagy hülyítés. Náluk nincs kődobálásra válaszként dobj vissza kenyérrel szlogen.

  30. 24: Monte, mivel Bibi korrupciós mocsara egyre csak mélyül, így háborúzni fog. Csak nem közvetlenül Iránnal, hanem közvetetten Líbiában, és Szíriában pl. a Hezbollah -on keresztül. Legalább is én erre elég nagy esélyt látok. Amit leírtál, az nagyjából áll szerintem is.

  31. 20. Bálint

    „Miért kell bármiáron hergelni Iránt, ezt a minden tekintetben hatalmas államot, mígnem lecsap ránk… ”

    Azt kellene kideríteni, hogy mi indította el azt a változást a „világpolitikában” ami szinte egyik napról a másikra barátságot kötött az Iszlámmal…

    Emlékszem, nem is olyan régen, szakmányban szidtuk (igen, velem együtt) a nemzetközi (zsidó?) médiát, hogy terroristaként festi le szegény arabokat/muzulmánokat…
    Most meg ott tartumk. hogy Svédországban minden pénteken 110 decibellel hivatalos engedéllyel szólhat a müzzein… És százezrével invitálja őket az EU vezetése.
    A világ „urai?” a migrációt alap emberi joggá akarják emelni, ami azt jelenti, hogy akérki, akárhová mehet…

    Talán te jobban belelátsz, hogy az amerikai hipergazdag, hiperbefolyásos zsidók, hogyan és mi módon áldozzák be Izraelt furcsa játékaikban…
    (talán ki lehetne térni arra, hogy a zsidók között mik a fő csoportok, különbségek, világszemlélet alapján…) Mi az alapja Soros és Izrael szembenállásának, és azok a zsidók, aki se Netanjahut, se Sorost nem szeretik, azok hol állnak?

    Van egy sanda gyanúm, hogy egy (kikényszerített??) Izrael-Irán összecsapás újabb menekülthullámot indatana, és most erre készíti az ENSZ és az EU a migrácó-könnyítési törvénytervezeteket…

    Legalábbis én erre következtetek az összerakott információ morzsákból.

  32. „Szaúd-Arábia kész kifejleszteni saját atomfegyverét, ha Irán is ezt a politikát fogja folytatni – jelentette be szerdán a szunnita királyság külügyminisztere a CNN hírtelevízióban.”
    https://24.hu/kulfold/2018/05/09/szaud-arabia-keszen-all-arra-hogy-atomfegyvert-fejlesszen/

    Szaúd-Arábia – Irán – Egyiptom – Algéria – Törökország: ezek az államok bármikor képesek saját nukleáris fegyverzetet kifejleszteni, ha akarnak. A szaúdi bejelentés dominót indíthat el, mert teljesen lényegtelen lesz az igazság, elég, ha azt állítják, hogy Irán nukleáris fegyverkezésbe kezdett, így Szaúd-Arábia is nekiáll a sajátjának. Innentől kezdve a felsorolt többi állam is csak idő kérdése, és lép a kérdésben.
    Ha a Közel-Kelet államai nekiállnak atom fegyverkezni, akkor miért fogná vissza magát néhány európai állam: Németország, Ukrajna, Svédország vagy épp Olaszország?
    Ráadásul Izrael katonai helyzete egy ilyenné alakuló közel-keleti környezetben totális katasztrófával érne fel.
    Albert Pike felsejlik.

  33. 33.lehettem volna valaki más
    Túl sok olyan kérdést feszegetsz, melyekre a magunkfajta mezei kisembereknek nincs rálátásuk, ezen dolgok valahol 80 emeletnyi magasban , a nagyok szintjén vannak kigöngölitve, ők tudják, ők a megmondhatói.
    Egy dolog legyen világos számunkra: ami háború a világ kezdete óta volt, azok mind, kivétel nélkül valami, illetve valakik gazdasági érdekei miatt törtek ki, miközben a háborúk minden kinja – keserve, nyomorúsága és tragédiái mind a kisemberek, a köznép hátán csattantak.
    Ez volt és ez megy mai napig is.

  34. 36.Bazs
    Pontosan úgy , ahogy irod.
    Mindig pénzről, piacokról, gazdaságról szólnak a háborúk, és ez igy lesz mindaddig, mig a kisemberek-azok, akik mindig elviszik a balhét – ki nem jelentik, hogy CSAKIS HONVÉDELMI háborúban hajlandók harcolni, egy métert sem az ország határain kivül!
    A világ túlsó oldalára pedig menjenek ” a haza megmentéséért ” harcolni a politikus urak, vagy az érdekelt nagyiparos-bankárok.
    Meglásd, ha egyszer ez megtörténne tényleg, a háborúk egycsapásra megszünnének.

  35. Sajnos evekkel korabban az orosz diplomacia kudarcott vallott amikor az irani atomprogram kapcsan felajanlotta hogy o majd elvegzi az urandusitasat mely garanciat jelentett volna arra hogy azt csak bekes celra lehet felhasznalni es az iraniak az energia igenyeiket ki tudtak volna elegiteni ugy kozben tudtak volna hagyomanyos energiahordozokat exportalni es persze Izraelnek sem kellett volna tartania egy esetleges irani fenyegetestol es forditva…de akkor meg mas vilag volt :nem volt ukran valsag ,sziriai polgarhaboru stb…Elszalasztott lehetoseg volt ez is a sok kozul azota a vilag lejton van.

  36. 35: balint”
    „ki nem jelentik, hogy CSAKIS HONVÉDELMI háborúban hajlandók harcolni, egy métert sem az ország határain kivül!”

    Nem nekem tisztem védeni Izraelt, mert eléggé sok olyan tett/tettek, amivel nem értek egyet.

    Azonban, a honvédelem hol kezdődik?

    Megvárjuk, míg Irán felfejlődik Szíriában és majd csak akkor lesz honvédelmileg jogos a „háború”, ha már rakétázzák Izraelt?

    Mondjuk Izrael sokat tett azért, hogy az Izraeli-Iráni helyzet idáig fajuljon.
    Kérdés, hogy a megelőzési politika (tartunk Irántól, mert megtámadhat minket) ezért ellenségesek vagyunk vele szemben, helyett lett-e volna más út?

    Akik annyira félnek a migrációtól, az iszlámtól, hisznek az Iszlám meghódítja Európát stb. szlogent, azoknak most dönteni kell.

    Izraeli nagyon hasonló problémákkal küzd, így a jelen helyzetben nem támogatni Izraelt, az a nagy iszlámellenesség tükrében kissé skizofrénnek tűnik számomra.

    14, 15 sárkányka, Tibor bá

    „Izrael nagyon régóta beleszól a szíriai háborúba, közvetetten(terrorok felfegyverzése-rengeteg az izraeli felszerelés) és közvetlenül(légicsapások mikor nekik úgy tetszik).”

    Én eddig úgy tudtam, hogy Izrael csak akkor bombázott Szíriában, amikor az Iráni támogatottsággal bíró Hezbollah túlságosan sok fegyvert akart Izrael közelébe telepíteni.
    Mert ugye azokat később fel is használta Izrael ellen.

    Az izraeli fegyverek a „terrorok felfegyverkezésében” nem tudok nyilatkozni. Én orosz, volt szovjet, USA fegyverekről is tudok.
    Akkor az ezen analógia mentén ez mit is jelent?

    De Izrael esetében az ellenségem ellensége a barátom elv mentén akár volt benne ráció. Mert a szíriai-Izraeli viszony korában sem volt felhőtlen, bár annak okai messzire vezetnének.

    Az aztán más kérdés, hogy azzal nem számoltak a jelek szerint (USA-t és az öbölbeli országok támogatásait is beleszámolva) az ellenségen ellensége később az én ellenségem is lesz (radikális iszlám).

    39: Netanyahu díszvendég Putyin balján.

  37. 40 – Pzuj:
    Meg tudsz-e nevezni olyan országot, amelyet Irán az elmúlt 300 évben megtámadott?
    Izraelnek 200 + hidrogén töltete van. Jól tudom-e, hogy Irakban, majd Szíriában is lebombázott atom reaktorokat? Jól tudom-e, hogy a MOSZAD ügynökök kivégeztek iráni atom tudósokat? A zsidók foglalták-e el a palesztin arabok földjét, vagy fordítva? Köszönöm, több kérdésem nincs.

  38. És akkor Putyin kapcsán, egy érdekes cikk, ami számomra is meglepő és legondolkoztató volt.
    https://index.hu/kulfold/2018/05/09/putyin_fegyver_zsoldos_sziria/

    Egy orosz nyelvű link, a hivatkozott forrás:
    http://www.online812.ru/2018/03/06/010/

    Sok érdekes állítás van a cikkben , mindenki mazsolázhat.
    Az orosz nyelvű site csak nem mainstream média?
    Persze lehet, hogy CIA, Soros ügynök a site meg a fickó is:-)
    Ha nem a hivatalos Putyini vonalat képviseli, akkor nem is lehet más…. 🙂

  39. 41: Tibor bá’:
    Jól emlékszem, hogy Irán többször megfenyegette Izraelt?
    Az iráni vezetők nyilatkozatait krónikusan hamisan fordítják le

    Jól tudom-e, hogy Irakban, majd Szíriában is lebombázott atom reaktorokat?

    Jól tudod, Izrael fenn akarja tartani az térségben az atom monopóliumát.
    Mert az ellenséges térségben a nyilvánvaló létszámarányokban való eltérést ezzel akarja kompenzálni. Ki kérte őket, hogy menjenek oda? Az arabok biztos nem.

    DE mielőtt megrögzött cionistának lennék elkönyvelve idézném magamat:
    „Mondjuk Izrael sokat tett azért, hogy az Izraeli-Iráni helyzet idáig fajuljon.”

    Egyébként aki szelet vet, vihart arat.
    Ez mindkét oldalra áll.

    De az aktuális helyzetben Izrael reakciója teljesen érthető számomra.

    Eleve nevetséges a politikán, geopolitikán a moralitást számon kérni.
    Az erősebb kutya b*szik elv érvényesül, mióta világ a világ.
    Ez zajlik politikai, gazdasági és katonai téren is.

    A harc eszközei egyszerűek, tessék túlnőni az aktuális ellenfelet: emberszám, gazdasági erő, katonai és politikai téren.

  40. 41. Tibor bá’

    ” Köszönöm, több kérdésem nincs.”

    Nekem van…
    Melyik a nagyobb veszély? A zsidó vagy az Iszlám?

  41. 2018-05-08Tibor bá’ blogja
    12. sleeper
    „Ugyanis a táborban az emberek maradtak a felszabadítás után is , hónapokig, évekig. hogy miért, számomra rejtély,”

    A második világháború kitörésével elkezdődtek a deportálások és a tömeges áttelepítések.
    A világháború végével több millió ember vált hajléktalanná, több millió rekedt ellenséges országokban, mert fordult a szerencse kereke, mert megint megváltoztak a határok.
    A Szovjetunió részben bekebelezte az általa elfoglalt országokat. Nevezetesen a Keleti Lengyelországot, a három Balti-állammal, Litván Lettországgal és Észtországgal, valamint Finnország egy részét és Románia keleti területeit és létrehozta a Keleti Blokkot az általa fölszabaditott többi országokkal: Lengyelország, Bulgária, Magyarország, Csehszlovákia, Románia és Kelet-Németország.
    Németország a Francia-Porosz háború befejezése után 1871 óta birtokolt Franciaországi Elzász-Lotharingia régiót visszatéritette, míg a Szudéta-vidéket Csehszlovákiának téritette vissza.
    1949-ben a Nyugati Megszálló övezetén alkotják a Német Szövetségi Köztársaságot, míg a Szovjetek övezetén alapitják Kelet-Németországot.
    Ausztriát levágták Németországtól, négy részre osztótták, de végül 1955-ben újraegyesült Osztrák Köztársaságként.
    Lengyelország, a világháboru után 3OOkm-el nyugatra lett csúsztatva ami azt jelentette számára, hogy népének el kellett hagynia földjét és minden ingatlanát keleten és átköltözniük a lekobzott Német földre.Persze, hogy ezt megelőzően a Német lakóinak elöbb el kell hagyniok a földjüket és Őnekik is előbb biztositani a minimális telepet ahová mennie kell.
    1945 és1949 között mintegy 3,2 millió Német hagyta el Lengyelországot. Ukránok, Beloruszok és Litvánok akik át lettek telepitve Sz. U.-ba összesen 518 ezer fő.
    A Zsidók 1948-ban alapitották államukat és addig a legtöbbjük az addigi helyükön várakoztak. Lengyelországbol 1949-1951-évek között közel 28 000 ember távozott Izraelbe.
    Sokan, főleg azok akik a Német megszállokkal eggyütmüködtek „p.l.: Ukránok, Horvátok, Albánok” semmi áron nem akartak hazautazni és évekig vártak egy U.S.A. vizumra vagy akár egy Latin-Amerikai útazásra.

    35. balint
    …”miközben a háborúk minden kinja – keserve, nyomorúsága és tragédiái mind a kisemberek, a köznép hátán csattantak.
    Ez volt és ez megy mai napig is.”

    Ebben teljesen egyetértek.

  42. 44: a 4. lateráni zsinaton jutottak arra jó régen, hogy a izmaetliták és az izraeliták kizsigerelik a hitelfelvevőket, – német – lakosságot
    Vagyis ott egy kategóriának tekintették a őket, egymás versenytársai a pénzügyi és eladósítási téren.
    Ezt fogalmazta meg II. Endre az Aranybullában (igaz nem eladósítással foglalkozott, hanem az államigazgatással). Korabeli leírások szerint az izmaelita kölcsönadók Esztergom városkapuján – felett – dobálták be a nem fizető adósok gyermekeinek a fejét.
    A végső választ a Korán mondja ki: „51. Ti hívõk! Ne kössetek testvérbarátságot a zsidókkal és a keresztényekkel: Õk egymás testvérbarátai! Ha valaki közületek barátságot köt velük – az közéjük tartozik! Allah nem vezeti az igaz útra a vétkes népet. ”
    Izmáel is Ábrahám gyermeke volt. (Terebess Ázsia weblapját idéztem az előbb)

  43. 44 – Attila:
    „Melyik a nagyobb veszély? A zsidó vagy az Iszlám?”
    Neked melyik a kellemetlenebb? Ha rozsdás bicskával lenyiszálják a fejed, vagy ha kizsebelnek?
    Különben a tisztán látás érdekében, a zsidó állam fegyverekkel, légik támadásokkal segíti az iszlámista felkelőket. Az iszlám első számú ellenségnek a zsidókat tekintik, nem a keresztényeket.

  44. 47. Tibor bá’

    „Neked melyik a kellemetlenebb? Ha rozsdás bicskával lenyiszálják a fejed, vagy ha kizsebelnek?”

    Ha így teszed fel a kérdést…

    De az Iszlám se nyiszálja le mindenki fejét, mert kell az adófizető dhimmi, meg a rabszolga… Ezért nem volt erőszakos iszlamizáció a török hódoltság idején sem, csak csendes rablás, és vagy 4 millió embert vittek el rabszolgának…

    Bár alapvetően arra szerettem volna kilyukadni, hogy valahol a két egymással szemben álló erőnek valahol közös gyökere van, és a zsidók (egyrésze) is ugyanúgy fegyverként vannak használva a világ többi része ellen, mint az Iszlám…

    Engem az érdekelne, hogy kié a kéz, aki a fegyvert tartja, és főleg, hogy ki a megbízó ?

  45. Tibor bá
    Kitartok azon nézetem mellett, miszerint minden háború a nagytőke érdekeit szolgálta/ szolgálja akkor és ma.
    Fenti kitétel igazát mi sem bizonyitja jobban, mint az, hogy a legnagyobb slamasztika kellős közepén, a mostani feszült napokban hova ment nagyságos Netaniahu uraság?
    Na tényleg, hova?
    Szerdán kora reggel Ciprusra repült, a tervezett , Ciprust is érintő gázvezeték ügyében tárgyalni az ottaniakkal, mely vezeték terminálja Olaszban lenne, és onnan áramlana szét Európaszerte az olcsó izraeli gáz.
    Innen repült szinte azonnal Oroszországba, a gyözelmi önnepély meghivottjaként, de ez csak formaság, a kulisszák mögött természetesen gazdasági / geopolitikai tárgyalások folytak földgáz-ügyben, melyben mindkét fél – egymás ellenében- érdekelt.
    Irán és Törökország, mint háttérfigurák, szintén érdekeltek, de még mennyire!
    Ugyanakkor mit kötnek az egymásnak feszülő , egymással a határokon farkasszemet néző, egyenruhába bújtatott kisemberek orrára?
    „Emberek, fegyverbe,( nagy pénzekről van szó ) veszélyben a ( milliárdosok befektetése) a HAZA !
    Védjétek meg mindenáron (a gazdagok pénzeszsákját ) családotokat, országotokat ( gazdagjaitokat és politikusaitokat )!
    Az egész ország ( politikusférgekkel összefónódott tőkés banda ) mögöttetek ( de nem veletek a tűzvonalban, isten őrizz) áll .
    Kemény harc lesz ( sokan közületek meg fognak dögleni miattunk ), de győzedelmeskedni ( megmenekül a befektetés ) fogunk.”
    Ezt Tibor bá, lefordithatod török, orosz vagy akármelyik nyelvre és helyben vagyunk.

  46. 45. L.S.

    természetesen, hiszen említettem is, hogy van hivatalos változat …

    tudod sok adománylevél fennmaradt a középkorból, amikben vagyonos emberek minden vagyonukat az egyház javára ajánlják fel a lelki üdvösségükért cserébe.
    Természetesen önként és dalolva.
    És ennek természetesen semmi köze sincs ahhoz, ahogy az eretnekséget üldözték, például az albigenseket …

    Szóval a hivatalos változatot ismerem, ami viszont tény, hogy ezek az emberek nem tudtak valamilyen okból hazatérni mind (elég sokan). Ha figyelembe vesszük az Exodus útját és a nehézségeket amiket le kellett küzdeniük, sokkal kevesebb erőfeszitésbe került volna hazamennie mindenkinek. A józan ész azt mondja, ezt kökeményen megszervezték (amit nem is tagad senki, csupán az inditékok és bizonyos részletek nem tisztázottak – szerintem)

  47. 43. Tibor bá

    „Az iráni vezetők nyilatkozatait krónikusan hamisan fordítják le”
    Aha, tehát ilyet az iráni vezetők nem mondtak?

    ” Ki kérte őket, hogy menjenek oda? Az arabok biztos nem.”
    Nem kérésre történt.
    Nagyhatalmi alkuk, politikai manőverek okán vannak ott.
    Tudod erősebb kutya..

    „Ha rozsdás bicskával lenyiszálják a fejed, vagy ha kizsebelnek?”

    Nem lehet a Talmudból más zsidó szent könyvekből ennél a kizsebelésnél erősebb atrocitásokat is kiolvasni a keresztények ellen?
    Olyanokat, amit a Koránból is ki lehet olvasni?

    „Különben a tisztán látás érdekében, a zsidó állam fegyverekkel, légik támadásokkal segíti az iszlámista felkelőket. ”

    Voltaképpen így is lehet magyarázni azt, ha Izrael az Irán által támogatott Hezbollah ellen lép fel. Hisz ők elvileg más egyéb mellett az Iszlám állam elleni is harcolnak.
    Csak tudod ott van az Occam borotva is…

    49: bálint:
    Nagy igazság, a térségben a gáz, olaj által determinált érdekek határozzák meg a történéseket.
    Linkeltem be korábban erről cikkeket.

    A fő cél az, hogy ki fogja tudni Európát, mint legközelebbi nagy fogyasztót olcsó gázzal ellátni.

    A Földközi-tengeri új találatok okán egy pár jelentkezővel bővült az eddigiek köre.
    Irán, Katar, Szaúd-Arábia
    Izrael, Egyiptom, Libanon, Ciprus, Törökország (Ciprus megszállt része okán),
    Oroszország akinek az európai gáz dominanciáját ( és egyik fő politikai fegyverét) ez nagyban fenyegeti!!!.

    USA aki a palagázának akar új piacot, ami ennek keresztbe tehet.

    A vallás csak egy máz, amivel leöntik az egészet, hogy az egyszerű, könnyen befolyásolható nép boldogan, önszántából legyen ágyútöltelék.

    A Oroszországnál nyugat ellenes ideológia csak máz, amivel az alapvető oligarcha érdekeket próbálják meg eltakarni.
    Erre a 42-ben belinkelt cikkben is vannak utalások.

  48. 51. PZuj
    „“Ha rozsdás bicskával lenyiszálják a fejed, vagy ha kizsebelnek?”
    Nem lehet a Talmudból más zsidó szent könyvekből ennél a kizsebelésnél erősebb atrocitásokat is kiolvasni a keresztények ellen?
    Olyanokat, amit a Koránból is ki lehet olvasni?”

    Ez kulturális relativizmus. Nehéz úgy lebonyolítani egy eszmecserét, ha a kákán is csomót keresel. A Talmudot nem olvastam, de nyilván abban is vannak durva dolgok, mint a Tórában. Szerintem kevesebb vallási fundamentalista zsidó van, mint muszlim, arányaiban is. Benyomásom szerint a zsidóság kevésbé veszi szó szerint a szentírásukat, mint a muszlimok, az kevésbé határozza meg a mindennapi életüket, kevésbé szól bele a más hitűek életébe, kevésbé nyomnak el társadalmi csoportokat, nem várják el az egész világtól, hogy megtérjenek, és nem kockáztatja az életét a kitérő.

    A történelemből számtalan példát lehet hozni a muszlim agresszióra, hódításra, mások elnyomására, -gyilkolására, -erőszakos térítésére. A közelmúltból is lehet hozni néhány példát, akár a muszlim világi vezetők és imámok uszító beszédeire, és a hódító stratégia kifejtésére. Erre nem válasz, ha találsz egy-két véresszájú rabbit, mert marginális jelenség, míg az iszlámban általános.

    Minden fa a saját gyümölcséről ismerszik meg, és az iszlám gyümölcsei kevésbé tetszenek nekem, mint a judaizmuséi.

  49. 52. jani

    „Erre nem válasz, ha találsz egy-két véresszájú rabbit, mert marginális jelenség, míg az iszlámban általános. ”

    Tényleg nem lehet sok véresszájú rabbit találni, de ha valamilyen szinten elfogadjuk, hogy nagyon sok háború vívódott zsidó érdekek mentén, ahol a zsidók még véletlenül sem jelentek meg semilyen látható szinten, akkor azért árnyaltabb a kép…

    A helyzet az, hogy az Iszlám elég direkt módon tör céljai felé, megteheti, mert nagy számú követője van…
    A zsidók óvatosabbak, igyekeznek kevés számú követőiket megspórolni jobb időkre, és „ésszel” vivatják saját háborúikat mással…

    Engem inkább az izgat, ahogy elnézem, hogy a nyugat-európai zsidók egyre inkább beáldozhatóknak néznek ki az iszlám bevándoroltatás oltárán, hogy lehet hogy MEGINT egy holokauszt lehet kialakulóban, és lehet, hogy mások fogják elvinni a balhét…

  50. 53 – Attila:
    Kérek megnevezni egy háborút, amit a zsidókért vívtak.

  51. 53. lehettem volna valaki más
    Valóban, a Rotschildok sok háborút finanszíroztak, néha mindkét oldalt, és ebből hasznot húztak. Ezeknek a háborúknak voltak más okai, inkább csak megkönnyítették ezek kitörését hitellel. Egyrészt, ezt én a kizsebelés kategóriába sorolom, másrészt ez egyes zsidók érdekeit szolgálták, nem a teljes zsidóságét, az egyszerű zsidók inkább megszenvedték a következményeket, harmadrészt nem a vallásuk terjesztése volt a célja vagy eredménye.

    Ha meg az eretnek mozgalmakat, jakobinusokat, marxistákat, egyéb felforgató mozgalmakat nézzük, ahol felülreprezentáltak voltak a zsidók, azokban az esetekben részt vettek a többségi társadalom tagjai is, és a zsidók a saját vérüket is ontották egy-egy utópia kedvéért, még ha disztópiának bizonyultak is.

    Jelenleg a zsidóság természetes szövetségese a keresztényeknek, vagy inkább nem muszlimoknak, csak a (balint szóhasználata szerinti) világzsidóknak rá kell ébredniük, hogy háborúban állunk.

  52. Azért ezt a kását se forrón eszik:

    „Donald Trump magyar idő szerint kedd este felmondta az Iránnal kötött atomalkut. Azóta különös dolgok sora történt a Közel-Keleten:

    Irán először mért közvetlen csapást Izraelre.
    Válaszul Izrael 45 éve legnagyobb légi hadműveletét hajtotta végre Szíriában, iráni célpontok ellen.
    Amire válaszul Oroszország nem Izraelt ítélte el, hanem mindkét felet mértéktartásra szólította.
    Ennél is furább, hogy a Szíriában állomásozó orosz erők nem indították be a légvédelmet az izraeli gépek ellen;
    Izrael pedig előre szólt az oroszoknak, hogy lőni fognak.

    Ha ehhez még hozzávesszük, hogy miután Benjamin Netanjahu Moszkvában tárgyalt, a Kreml hirtelen leállította az S-300-as légvédelmi rakétarendszerek szállítását Szíriába, láthatjuk, hogy nagy átrendeződés kezdődött a térségben. A jelekből nehéz olvasni, egyszerre lehet belőle következtetni a konfliktus eszkalálódására, de arra is, hogy a szíriai polgárháború éveiben szorosan együttműködő Oroszország és Irán érdekei most, Aszad rezsimének de facto győzelmével hirtelen távolodni kezdtek egymástól.

  53. 58.zs.
    Jó érzés tudni, hogy nem éltem hiába.
    Köszönöm.

  54. Követhetetlenül sok érdekütközés van itt, én most 1-2 orosz szempontot írnék le, miért fontos nekik a régió 1. Tartusz egy meleg vizű kikötő, oroszoknak nincs sok ilyen, konkrétan 2 van nekik, a másik Szevasztopol a Krím-félszigeten. Amit elfoglaltak, miután USA-báb lett a kijevi rezsim. Ezt a két kikötőt meg akarják védeni minden áron. 2. Létkérdés számukra a gázexport, Európa irányába meg akarják akadályozni a közel-keleti gáz érkezését, és Szírián keresztül mehetne egy vezeték (amit ezért nem akarnak megengedni). Más régiót nézve, az Északi Áramlat 2 célja kikerülni az USA-báb Ukrajnát, és közvetlenül üzletelni a németekkel. Kíváncsi vagyok, összejön-e. USA célja elvágni az oroszokat az energiaexport lehetőségétől, ami kb. az egyetlen bevételi forrásuk. (Ezért erőlteti az USA a drágább LNG-t Európának.) A Kína irányába történő orosz építkezésről nincs sok infóm, aki tud valamit, leírhatná.

    Montezuma elemzésével mélységesen egyetértek, az alku felrúgása Európát állítja falhoz: hamarosan dönteniük kell az európai cégeknek, hogy Iránnal üzletelnek, vagy az USÁ-val. Szerintem az USA mellett fognak dönteni, erre viszont az lesz a nagy kérdés, mit lép Irán, az atomfejlesztős politikai irányzat kerül hatalomra, vagy a megállapodáshoz magukat tartani akaró irányzat. (és ebből megint számos eldöntendő kérdés következik, pl. ennek nyomán felatomfegyverzi-e magát az egész Közel-Kelet, szaúdiak már belengették, hogy igen. Ha igen, akkor nézzük újra a Threads című 1983-as angol tévéfilmet.)

    Trump pókerezik, csak olyan magasra emeli a tétet, hogy bele is halhatunk.

    Amikor meghallottam, hogy John Bolton lesz a nemzetbiztonsági tanácsadó, mélységesen megijedtem, és ez azóta is tart, ez a neokon héja (és akiket feltehetően behoz az USA nemz. bizt. adminisztrációba) katasztrófa a világ szempontjából. (Pl. A mai napig jogosnak tartja Irak szétb.szását.) Egyre inkább az az érzésem, hogy az USA célja egy válságövezettel körbevenni Európát (Líbia, Szíria, Irak) menekülthullámokat generálni, és az így destabilizált világban uralkodni. Európa gazdasági riválisként való kiiktatása a cél. (többek között)

    Mellesleg Izraelnek is jó, ha gyenge, ámbár a médiában roppant félelmetes(nek tűnő) mindenféle arab milíciák veszik körül rendes hadseregek helyett.

  55. 57.: Tibor bá:
    Az általad megadott linken a fő képről egy youtube videohoz jutunk.
    Na ott pl. Bulgáriai fegyverek is szerepelnek.
    Akkor ezek szerint ők is támogatják az iszlám államot?

    https://index.hu/kulfold/2017/12/27/isis_magyar_fegyver/

    Kína a legnagyobb terrorista támogató Szíriában…. 🙂
    A további sorrend, Románia, Oroszország, Magyarország!

    Szóval mi is támogatjuk az iszlám államot?

    Az első 12-ben USA, Irán benne van, de Izrael nincs.

    Esetleg fegyverkereskedelem is lehet ezen fegyverek származásának magyarázata?

    Magamat idézve:
    „Az izraeli fegyverek a “terrorok felfegyverkezésében” nem tudok nyilatkozni. Én orosz, volt szovjet, USA fegyverekről is tudok.
    Akkor az ezen analógia mentén ez mit is jelent?”

  56. 54. Tibor bá’

    Jani precízebben fogalmazott…

  57. Mivel a jelek szerint senki sem akar világháborút, ki kell találni valami mást ami destabilzálja a békét és jót tesz a fegyver és olajlobbinak. De Izraelnek ez miért érheti meg?

  58. Izraelnek, az ottani kisembernek, ez biztosan nem éri meg.
    Hacsak ide nem terveznének jönni (Csurka emlékét nem idézem)
    Az új világrend kitervelőinek éri ez meg (magam sem értem miért)

  59. 64.:
    Üdv.
    Az, hogy a zsidók épp Magyarországra akarnak jönni, az a magyar szélsőjobb ökörsége. A cionizmusnak épp az a lényege, hogy Cion földjén, a bibliai zsidó földön jöjjön létre Izrael állama. Ráadásul az ott élő zsidók, illetve szüleik-nagyszüleik épp a mi térségünkből alijáztak ki.

  60. Következmények:

    Észak-Korea kedden este bejelentette, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat Dél-Koreával, amiért az ország közös hadgyakorlatot folytat a félszigeten az Amerikai Egyesült Államokkal. A Koreai Központi Hírügynökség tájékoztatása szerint a két állam hadgyakorlata egyfajta próbálkozás az észak-koreai invázióra és provokációként értelmezik. Figyelmeztettek továbbá, hogy a Kim Dzsongun és Donald Trump közti, június 12-re kitűzött történelmi csúcstalálkozó sorsa is ezen múlhat.
    https://24.hu/kulfold/2018/05/15/eszak-korea-felfuggeszti-a-targyalasokat-del-koreaval/

  61. 67 – Python:
    Az sejthető volt, hogy Washingtonnak valójában nem tetszik ez a É-D koreai barátkozás és meg fogja fúrni. Azt viszont nem tudom, hogy Kim Dzsongun hogy gondolta atom kísérleteinek a leszerelését. Ha ezt őszintén akarta, akkor hülye, amire eddig semmi jel nem utalt. Szóval a játszma egyre érdekesebb.

  62. 68: Őszintén akarta, hisz a nagy békülékenysége akkor jött elő amikor a kb. 150 kt körüli utolsó kisérleti robbantás után az egész nukleáris kisérleti telep beomlott az egész heggyel egyetemben.
    Erre be is lengetet nekik az USA egy Marshal-terv szerűséget, csak pár napra rá Trampli felmondta az iráni atomalkut. Na onnantól kezdve ki hisz el bármit is az amerikai adminisztrációnak?
    Erre megint előjött a régi Kim, mondjuk erre szerintem lehetett számítani. Hisz a kisérleti telep az már ugyan nincs, robbantani egy darabig nem tudnak, de kb. 15-30 közötti atombombájuk az van, szóval a biztosítékaik adottak.
    Mivel az USA neki fog menni Iránnak előbb v. utóbb kb. úgy, mint anno Irakkal tette, így nagyon nem érdeke a két egymásra találó Korea most, maradjon a Statusquo.
    Szerintem lesznek még cifra dolgok a geoplitikában az elkövetkező években.

  63. 69. Python

    „…Na onnantól kezdve ki hisz el bármit is az amerikai adminisztrációnak? …”

    Észak-Kórea ha jól tudom az elmúlt évtizedekben folyamatosan igyekezett tárgyalásokat kezdeményezni, de mivel a másik fél elvárta a feltétel nélküli kapitulációt ehhez, inkább a másik utat választották, tök logikusan.
    A lényeg, hogy ezekről sincs tudomása sok embernek, a közvélemény ezt a mostani helyzetet (beleértve az iráni atomalkutól való visszalépést is) is ignorálni fogja, az egész csak tálalás kérdése. Ha egy angolszász azt mondja, hogy a fű kék, és az ég zöld, te valószinűleg kijavítod majd rámutatva, hogy pont fordítva van. Erre az angolszász bólogatni kezd majd, hogy valószinűleg igazad van és hogy megfontolja, de a következő pillanatban már megint szónokolni fog a kék fűről és a zöld égről. Így működik az angolszász világ 🙁

    Ami pedig nem a közvéleményt illet, vagyis a döntéshozó politikusokat, azok vagy megélhetési, vagy pedig reálpolitikusok. Az előbbieket nem érdekli, a második csoportot meg azért nem izgatja, mert eddig is az érdekeik és lehetőségeik szabta korlátok között mozogtak, függetlenül a szép szavaktól.

  64. Az Európai Bizottság ma délelőtt 10:30-tól aktiválja a törvényt (blocking statute), amely megtiltja az európai vállalatoknak, hogy figyelembe vegyék az amerikai szankciókat Irán ellen és nem ismer el semmilyen bírósági döntést, amely az amerikai büntetéseket kikényszerítené. Az EU-s vezetők számára világossá vált, hogy az iráni szankciókkal Trump Washingtona vált az európai gazdaság legfőbb ellenfelévé. Mindennek természetesen biztonságpolitikai vetülete is van.
    https://privatbankar.hu/makro/trump-vegleg-egyedul-marad-merkel-es-putyin-ma-talalkozik-318557

  65. Python:
    Spiegel most küldte szét: „Iran Crisis – Trump Drives Wedge Between Germany and France” – Angela Merkel ki akarja elégíteni Trumpot. A többiek nem.

  66. OFF leszek, de ez olyan szép:

    „A Federal Reserve 2017-es, 6600 ember megkérdezésével készített felmérése hasonló eredményre jutott, e szerint az Egyesült Államok polgárainak 44 százaléka nem lenne képes megengedni magának egy rendkívüli 400 dolláros (valamivel több mint 100 ezer forint) kiadást.”

    Na, ezért tudott egy populista győzni. Egyébként nem gondolom, hogy nálunk sokkal rosszabb lenne az arány.

  67. 75 – Montezuma:
    Valóban meglepő fordulat, de…. sok hűhó semmiért. Irán soha a büdös életben nem fogja Izraelt megtámadni, ezt a főtitkár nagyon jól tudja. Úgy mellesleg Irán ember emlékezett óta nem támadott meg senkit. Még nem olvastam el a cikket, ha érdemes lefordítom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük