(2345) Most kell beszarni

Tibor bá’ online

 

A ma élők közül csak kevesen emlékezhetnek a Kubai rakéta-válságra, mert vagy még nem éltek, vagy még nem nőttek ki a gyerekkorból, nem emlékezhetnek, hogy be volt szarva az egész világ, mert irgalmatlan közel voltunk a III. világháború kitörésétől. Valójában nem voltunk közel. Mind Kennedy elnök, mind pedig Hruscsov főtitkár háborús veterán volt (A Sztálingrádi csatában politikai tiszt – népbiztos), mindkettő a nyakát törte, hogy elkerüljék a termonukleáris összetűzést. Trump sose volt katona, tábornokai a II. világháborúról csak anekdotákat hallottak, nem úgy, mint Kennedy elnök, aki egy életre meg is sebesült.

Ehhez képest mára az emberek simán hozzászoktak a háborús gondolathoz. A fene se aggódik. Pedig ma aztán tényleg idegeskedhetnének. Paul Craig Roberts két napja elég érthetően megírta, hogy elfogytak a holnapok. (fordítás: https://vilaglato.info/lesz-egy-nap-amikor-mar-nem-lesz-holnap/) El van keseredve, mert az amerikaiak se félnek egy totális termonukleáris háborútól. Nem félnek, mert hozzászoktak, hogy az amerikai hadigépezetnél nincs jobb a világon, a háborúkat sohase honi földeken vívják, és rendszerint megnyerik, vagy otthagyják az egészet a francba, amikor megunják. Roberts tehát megírta, hogy az orosz hadigépezett sokkal jobb, mint az amerikai, van mitől félniük, nem azért mert az oroszok jobbak, hanem azért mert nem fog a harc megállni Észak Korea határain belül.

Mi pedig azért félhetünk, mert Trump részéről nem fenyegetésről van szó, hanem az arzenál támadás előtti felsorakoztatásáról. Nézzük meg, mi a helyzet:

Mattis hadügyminiszter kijelentette, az Egyesült Államok semmi körülmények között nem hajlandó elfogadni Észak Korea nukleáris fegyvereit.

Trump Észak Korea totális kapitulációján kívül semmi mást nem tud elfogadni. Ezen kívül Trump külügyminiszterének, Rex Tillersonnak nyilvánosan azt üzente, hogy diplomáciai erőfeszítései „időpocsékolás”.

Három atom meghajtású repülőgép hordozó anyahajó, az USS Ronald Reagan, the USS Nimitz és USS Theodore Roosevelt a Koreai-félsziget körül úszkál. Minden egyes anyahajó körük 6-10 cirkáló, romboló, és nukleáris tengeralattjáró segédkezik.

Az USS Michigan atommeghajtású tengeralattjáró is jelen van, fedélzetén 150 Tomahawk rakétával.

A térség katonai bázisaiban (Dél Korea, Japán, Guam, és Ausztrália) elsőfokú riadókészültség van érvényben. Ez Dél Koreában 28.500, Japánban 54.000, Guamban 4.000 embert jelent, amihez hadihajók és harci repülők tartoznak.

Okinaván állomásozik egy századnyi F-35A ötödik generációs lopakodó vadászbombázó, amelynek feladata valószínűleg a helyi légvédelem megsemmisítése lesz közvetlenül a támadás előtt.

Mike Pence múlt pénteken meglátogatta az Észak Dakotai légi bázist, ahol 26 darab B-52 nukleáris bombázó, 150 ICBM állomásozik. Pence azt mondta: Az önök legfőbb hadúra (Trump) jobban függ az önök munkájától mind valaha. Legyenek készen, és ügyeljenek a feladataik pontos elvégzésére.

Ezekből csak a hülye nem tudja levonni a nyilvánvaló tényt, Washington már eldöntötte, hogy kerül, amibe kerül, a 25 milliós Észak Koreát lesöpri a térképről. Nem csak azért, mert nem tűr atomfegyvereket, hanem azért is, tanulja meg a világ, hogy ők az urak. Ez minden bizonnyal – véleményük szerint – ad Amerika számára néhány extra évet.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőséggel

(2345) Most kell beszarni” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Köszönöm a posztot. Majd meglátjuk, de a nagy FBI vezette, már váremeléseknél tartó nyomozási folyamatot szemlélve, és Tramplin népszerűtlenségi indexét látva, nem csodálkoznék, ha a W. Bush féle útra lépne 1 év elnöksége után.

  2. “Donald Trump kirohanásai nem is azok, amiknek látszanak?

    Az Egyesült Államok a háttérben tárgyal Észak-Koreával, annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök a nyilvánosság előtt azt mondja: Phenjannal tárgyalni időpocsékolás, és hogy a két ország között veszélyes szintre jutott a háborús szópárbaj – közölte a Reuters hírügynökséggel kedden egy meg nem nevezet, magas rangú amerikai külügyminisztériumi tisztségviselő.

    Joseph Yun nagykövet, az Egyesült Államok Észak-Korea-politikájáért felelős különmegbízott New Yorkban, Phenjan ENSZ-nagykövetségén találkozik rendszeresen az ázsiai ország diplomatáival – tette hozzá a nyilatkozó.

    Amellett, hogy Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kijelentette október 17-én: “az első bomba ledobásáig folytatja diplomáciai erőfeszítéseit”, a név megadása nélkül beszélő tisztségviselő hozta nyilvánosságra a legegyértelműbben, hogy az Egyesült Államok nem csak az Észak-Koreában bebörtönzött amerikai állampolgárok szabadon engedéséről tárgyal Phenjannal.

    Annak azonban nincs jele a Reuters szerint, hogy ezeken a tárgyalásokon eddig sikerült volna javítani kétoldalú viszonyon.”

    http://inforadio.hu/kulfold/2017/11/01/donald_trump_kirohanasai_nem_is_azok_amiknek_latszanak

  3. 2: “És?”

    É-Koreának két országgal van szárazföldi határa: Kína és Oroszország. Én nem lődöznék arrafelé atomfegyverrel, mert a sugárzás és egyéb hatások nem állnak meg a határvonalon. A szomszédok meg esetleg megorrolnak, sőt, talán még arra is, ha hagyományos fegyverekkel jelennének meg a térségben az amcsik.
    Szerintem maga az elsöprés is kétséges, meg az is, hogy lokális keretek között maradna.
    Én abban bízok, hogy Kína egy normálisabb helytartót ültet az ország élére és ezzel szűnik meg a feszültség a térségben.

  4. gabiiii, pont ezt akartam linkelni, de megelőztél.

    Trump nagyokat mond, fenyegetőzik, hatalmas katonai nyomást gyakorol, közben a héttérben meg tárgyal az É.K-i vezetéssel. Kapnak majd élelmiszert, olajat, stb, no meg ígéreteket és szépen le kell szerelni az atomcuccokat.

    Az USA támadni nem fog, csak ha lezsírozta a dolgot Kínával, ami nem valószínű, hogy menni fog többféle okból sem.

    Így inkább az lesz, amit Observer ír, meg amit én is mondtam már korábban. Lehet maradhat a Kim gyerek, de a katonai fenyegetettség és (ha van ilyen) a kínai nyomás következtében engedni fog.

  5. “A Reuters értesülései szerint az Egyesült Államok szép csendben felvette a közvetlen diplomáciai kapcsolatot Észak-Koreával. Erről állítólag a külügy egyik munkatársa tájékoztatta a hírügynökséget. Azt mondja, nem csak Phenjan teljes kapitulálása vagy a háború a két lehetséges megoldás – még ha Trump pont az ellenkezőjét is hangoztatja ennek.”
    http://privatbankar.hu/makro/fordulat-eszak-korea-ugyeben-amerika-titkos-uzeneteket-kuld-313621

  6. Kedves ifjú barátaim!
    Látom teljes erővel működik a wishfull thinking (vágyálom) nálatok. Kétségtelen, szar dolog viszonylag fiatalon megdögleni, de azért ne fordítsunk hátat a logikának.
    1) Egy ilyen mondatot nem lehet, nem szabad félresöpörni:
    “I cannot imagine a condition under which the US would accept North Korea as a nuclear power,”
    Ez azt jelenti, hogy Washington semmi körülmények között nem engedheti meg azt, hogy Észak Koreának az USA-t elérő atom rakétái legyenek. Mind a mai napig a világ urának érző ország egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy bárkik fenyegetni tudja. Pedig É.K. pont ezt akarja, és nem áll el ettől a szándékától mert előtte lebeg Gaddafi és Huszein példája.

    2) A fantasztikus támadó erő felsorakoztatása nem erőfitogtatás, mert Kim nem hatódik meg tőle, amit Washington is tud. Ez nem lehet semmi más, mint előkészület egy olyan támadásra mint a „Sivatagi Vihar” (Desert Storm) volt. A három anyahajón lévő vadászbombázókat be akarják vetni. Mi másért küldték őket oda?

    3) A felemlített diplomáciai erőfeszítések semmit se bizonyítanak. Háború előtt ez így szokás. Lásd Neville Chamberlain “Münchni egyezményét”.

    4) Az atom cuccokat nem fogják szépen leszerelni, akár mit ad az USA cserében, mert (jogosan) nem hisznek Washingtonnak, ahol minden ígéretet, sőt szerződést azonnal megszegnek, amint az nekik előnyös (lásd az iráni atomszerződés, amit Trump éppen felrúgni készül).

  7. Látom a becsatolt linkeket.
    Bizakodtok, hogy biztosan úgy van, ahogy ott írják.

    Én másképp látom.
    Nyilvános weblapról nem fogtok kapni megfelelő információkat.
    Egy példát mutatok erre:

    http://www.origo.hu/tudomany/20171030-a-car-bomba-egysegnyi-ido-alatt-a-teljes-napenergia-egy-szazalekat-szabaditotta-fel.html
    Ez a cikk figyelem felkeltő, lekötő, fontos és pontos adatokat tartalmaz.
    Legalábbis úgy tűnik első látásra, pedig szinte semmit se írt le.

    Figyeljétek ezt a képet: http://static.origos.hu/s/img/i/1704/20170411teller-ede-edward-teller4.jpg?w=644&h=429
    A képaláírás szerint “Teller Ede és George Gamow írták le először a termonukleáris fúzió folyamatát”
    És mi van a képen, a táblán? A Pitagorasz-tétel.
    Ennyi elég a hidrogén bombához?

    Hát így tudtok tájékozódni nyilvános helyekről.

  8. Trampli a közelgő petro- jüan bevezetése ellen és a feneketlen amerikai adósság további finanszírozására akarja rávenni ezzel az akcióval ázsiai “partnereit”, elsősorban Kínát.
    Oroszországnak is szól, nyilván, ahogy ők is dobják a dollárkereskedelmet.
    Meg mindenki másnak, aki halotti tort ülne az amerikai hegemónia felett.

    Elég szar a globális helyzet, de talán annyira még nem, hogy már most beomlasszák az egészet.

  9. 8.Ouse M.D.
    ..”.Elég szar a globális helyzet, de talán annyira még nem, hogy már most beomlasszák az egészet”
    De, annyira szar, hogy szétcseszik az egészet.
    Tudod mire emlékeztet engem a mostani nemzetközi helyzet?
    Egy régi westernfilmbeli jelenetre:
    A vadnyugati városka saloon-jában nagyban folyik a kártyaparti, de hősünk vesztésre áll, mire felpattan, egyik kezével az asztalt boritja, másikkal pisztolyt ránt és kilövi a lámpát, minekután félmásodpercen belül az ivó parázs lövöldözések szinhelyére válik.
    Mindenki lövöldöz mindenkire, még a fekete könyökvédős könyvelő is.
    A mai Amerika egy az egyhez fedi a filmbeli pisztolyhős szerepét, akinek nincs vesztenivalója.
    A film vicces volt, a mai valóság messze nem az.

  10. Észak-Korea mellett van még négy állam, amely képes lenne az USA bármely városára atomcsapást mérni, ezek: Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország.
    Az utóbbi kettő per pillanat még USA szövetséges, de az első kettő távolról sem az, így Washington már hozzászokott ahhoz, hogy képesek a létét fenyegetni.

    A diplomáciai erőlködés szerintem is szemfényvesztés, de nem azért, amiről a cikkek szólnak – a valós célpont ugyanis nem Észak-Korea, hanem Oroszország és Kína. Az amerikai háborús felvonulás nem egy Észak-Korea elleni háború kellékei, hanem egy világháború előkészülete, mivel az USA-nak mostanra semmilyen más hatékony eszköz nem maradt a kezében a kiváltságos hatalmának a biztosítására, mint a bolygó atomháborús zsarolása.

  11. – Montezuma:

    Bezony így van.
    Mik biztosították eddig a kivételes helyzetüket:
    – kő- olaj
    – globális dollárkerskedelem
    – katonai erő

    Mostantól csak a 3.- ra támaszkodhat, de az is elkopóban.
    És az első kettőt akarja megtartani.

  12. 12. Ouse M.D.
    De ha a harmadikat beveti, akkor nem marad semmije. Nincs olyan reális forgatókönyv, ami szerint Kína, vagy az oroszok megtámadása után az USA ne válna radioaktív sivataggá. ÉK-val még elszórakozhat, de ez a lejtmenetén nem változtat.

  13. Recseg-ropog az amerikai szövetségesi rendszer, nem megbízhatóak sem az európai, pláne nem a közel-keleti szövetségesek. Megbízható szövetségesi rendszer nélkül hagyományos fegyverekkel vívott világháborúba bele sem érdemes kezdeniük, K-Európában és Ázsiában agyonverik őket.
    Ha az USA kirobbant egy világháborút, az csak a végső elkeseredettség lesz a részükről, mert Oroszországot és Kínát valójában nem tudják legyőzni sem konvencionális, sem atomháborúban. Az utóbbi eset nem a stratégia halmazába tartozik, hanem szimplán kollektív (ön)gyilkosság.

    Más:
    Indul az orosz űrfegyverkezés:
    “Oroszország űrügynöksége azt tervezi, hogy olyan nukleáris reaktorral felszerelt műholdat állít Föld körüli pályára, amely többek között képes lesz más műholdakat, illetve űrjárműveket is feltölteni energiával egy lézersugár segítségével. Ugyanakkor egy atomreaktor erőforrásával ellátott műhold mindenképpen képes olyan lézerfegyver működtetésére is, amely képes elpusztítani műholdakat és űrjárműveket.”
    https://888.hu/article-atomreaktoros-muholdat-kuldenenek-az-urbe-az-oroszok

  14. 6.
    ” Mind a mai napig a világ urának érző ország egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy bárkik fenyegetni tudja.”

    Tibor bá, elfelejtetted, hogy az oroszoknak több ezer atomtöltetük van ki tudja hány száz interkontinentális rakétával, mely eléri az Usa-t. Kínának kevesebb van, de ott is százas nagyságrend.

    Hányszor olvastam már ezen a blogon, hogy most aztán már tényleg itt az atomháború,
    aztán szépen elcsendesedett az éppen aktuális konfliktus. Ilyen volt például, amikor a törökök lelőtték az orosz gépet, vagy a kelet ukrajnai konfliktus.

    Beütöttem a keresőbe az “atomháború” szót és mit dob ki?

    2017 márc. 8. – i poszt: “(2113) Nem kell beszarni”

    “Már többször kijelentettem annak az esélye, hogy megszalad a klíma 100 %. Annak az esélye, hogy kitör az atomháború közel 0 %.” 🙂 😀

    Olyan szép, hogy idézem tovább.
    “1954-óta, vagyis több mint 60 éve (két emberöltő) tudja a világ, hogy egy atomháborút nem lehet megnyerni. Egy atomháborúban, ha marad élő ember a földön, az emberi civilizációnak egészen biztos vége. Ezt mindenki tudja, leginkább a döntéshozók. Ha megnyerhető lenne, 60 év épp elég lett volna ahhoz, hogy megpróbálják. Aki nem hiszi, nézzen végig néhány hidrogénbomba felrobbantását. Persze a taktikázás, a fenyegetés, a „kiszivárogtatások” folyamatosan mennek, a „felkészülés” pláne, de senki se gondolja, hogy lehetséges.”

  15. 14. Gyarmathy

    Nagyon szeretnék egyetérteni veled. Ami aggaszt, az a következö:

    Néhány éve egy amerikai tábornok felvetette a korlátozott nukleáris csapás lehetöségét bizonyos lokális célpontok ellen. A világ közvéleménye ( értsd a sajtó ) megdöbbent.

    Ma a második vonalbeli katonai vezetés ( ha Trump az elsö, a tábornokok a második ) nyíltan hangoztatja ezt, mint lehetöséget.

    Tegnap megdöbbentett, ma továbblapozol, jó esetben megcsóválod a fejed, holnap már egyetértesz és támogatod. Így müködik a propaganda. Az igazán veszélyes az, hogy aki hangoztatja, idövel maga is elhiszi ( hiszen megnö a pozitiv visszajelzések száma az elsödleges effektus alapján ).

    A következö dolog, hogy aki mindenáron el akar érni egy bizonyos célt, az addig fogja csavarni a tényeket, és szelektálni az esélyeket, hogy másokat, de magát is meggyözi a megvalósíthatóságot illetöen.

  16. 15 – Gyarmathy:
    Egy állításomat egy korábbi állításommal cáfolsz. Nyilvánvalóan újabb események megváltoztatták a véleményemet. Ezeket az újabb eseményeket felsorakoztattam. Ezt a felsorakoztatott eseményeket kellene cáfolnod. 7. alatti hozzászólásomban okfejtettem, ezt kellene cáfolni, mert az, hogy néhány hónapja más volt a véleményem, az nem cáfolás.

    Különben kutakodásod semmi más, mint kétségbeesett próbálkozás nem szembe nézni az eseményekkel.

  17. Teljesen mindegy, hogy mi – illetve a hivatalos sajtó – mit gondol egy esetleges atomháború bekövetkeztéről.
    Csak és kizárólag a valós döntéshozók akarata és döntése számít, semmi más.
    A gombokat nem népszavazás után, hanem parancsra nyomják meg.
    Lehet ezernyi érv arra, hogy miért nincs értelme egy atomháborúnak, de egyetlen ok is elegendő ahhoz, hogy kitörjön – ez lehet egy elvakult fanatikus döntés, műszaki hiba, akármi.
    Addig, ameddig a silókban és a tengókban betárazva és kilövésre készen sorakoznak az atomrakéták, addig nagyfokú hülyeség abban az illúzióban ringatni maguknak, hogy ez sosem történhet meg.
    Nem a lóf…szt nem.
    Maximum csak reménykedhetünk benne, hogy hátha elmarad és megússzuk, de ennyi.

  18. 18:
    Bezony, főleg amióta a derék alelnök egy kilövőállomás látogatásakor a személyes beszélgetés részben kifejtette a legénységnek, hogy a közeljövőben, ha kilövési parancs érkezik, teljesítsék, anélkül, hogy a megerősítési folyamatot elvégeznék.
    Ha megfelelően protokollált a parancs, nincs gondolkodás, ellenőrzés- lőjenek és kész…

    Szerintem hamis zászlós észak- koreai támadást készülnek önmerényleni.

  19. 19:
    Így van, az USA világháborút akar kirobbantani, ezt csak a vak nem látja. Ami nagy kérdés az annyi, hogy a deklarált szándék valós-e avagy csak jobb “alkupozíciót” akar magának kicsikarni az alkuhoz – ugyanis a globális változást már nem képes feltartóztatni Amerika, ha megfeszül, akkor sem.
    Vagy új alku jön a többi nagyhatalommal vagy egy új nagy háború.

  20. 14- Gyarmati
    Nekem vagy egy érzésem a kommentjeidet felületesen átfutva, hogy te nem érvelni jársz erre az oldalra, hanem kötözködni..
    Hogy most ez zsigerből benned van, vagy a frusztrációdat oldod vele nem tudom, de azt látom, hogy véreres szemekkel vizslatod a kommentelők mondatait, vajon melyikeken lehet fogást találni, miközben cáfolatként akkora baromságokat firkálsz, hogy csak úgy zörög..
    Valóban! A világ ura nem engedheti meg magának, hogy bárki is “fenyegesse”! Nem is “engedi”, és “nem is fogja”!
    Viszont ha a katonai, vagy inkább gazdasági érdekei úgy kívánják a ” fenevadnak” habozás , és kontroll nélkül lerohan ,és nekimegy bárkinek. Mint ahogyan látni is lehetett ezt az elmúlt évtizedekben..
    A New York-i tornyokat csak azért rombolták le kormányzati segédlettel, – a bent rekedt több ezer szándékosan halálraítélt emberrel együtt – hogy legyen indok a további háborúihoz . Éppen azért, mert döglődött a gazdasága, és kapóra jött a csődközeli helyzetében. Így “lett” Irak, Szíria, Líbia, stb.
    Foglalkozott vele bárki is, hogy hány millió ember fog emiatt elpusztulni? Ezért az sem érdekli most sem, hogy az oroszoknak hány rakétája van!
    Így van, itt a háború előszele, s ha nem sikerült felfognod amit Rogers bátyád (is) leírt akkor olvasgasd még el egy párszor , hogy rögzüljön. Gondolom felelősséggel írta le a gondolatait.
    A föld tartalékai, és nyersanyagkészlete véges. Az emberiség már július végétől, csak veszi el a “javakat”, de nem ad vissza semmit. A népesség – sáskák – lélekszáma az egekben, miközben a föld eltartóképessége a határához ért. K.rva meleg lett, és nincsen a továbbiakban a hőn hangoztatott “fenntartható fejlődés”.
    A maradék javakért megy az észveszejtő marakodás bármi áron a két oldalon lévő szuperhatalmak között, amelyek közül , csak egy maradhat(na) fent!. Nem tehetek róla hogy az emberiség agyhalottá lett téve, és nem veszi észre, hogy ez a nagy katonai felvonulás mindenhol szinte a föld végein, de legfőképpen itt keleten egyre közelebb az orosz határokhoz milyen célból is történik. Csak indok kellene minél hamarabb, mint a “tornyok esetében”…Bárhol!
    A józan ész eddig felülkerekedett mindig, csak sajnos a fentebb írt más faktorok miatt ez már nem igen tartható nagyon sokáig..

  21. 20.Ada
    Egy részletét a hsz.ből kiragadtam, mert remekül rámutat a lényegre:
    ….”A föld tartalékai, és nyersanyagkészlete véges. Az emberiség már július végétől, csak veszi el a “javakat”, de nem ad vissza semmit. A népesség – sáskák – lélekszáma az egekben, miközben a föld eltartóképessége a határához ért. K.rva meleg lett, és nincsen a továbbiakban a hőn hangoztatott “fenntartható fejlődés”.
    A maradék javakért megy az észveszejtő marakodás bármi áron a két oldalon lévő szuperhatalmak között, amelyek közül , csak egy maradhat(na) fent!.”
    Durva, nyers és komor igazság.
    Eddig volt és nincs tovább. A világ, a harmadik világbeli országok felelötlen, eszméletlen szaporaságának köszönhetően egy fékeitvesztett autó gyorsaságával rohan a szakadéknak energia és élelem terén, amire a klimaváltozás, az egyes országokban fellépő rettenetes vizhiány csak rátett egy lapáttal.
    Akár ne is törne ki semmiféle atomháború, a szomjazó országok tiz-és tizmilliói megvadult csordaként fogják lerohanni mindazokat, akiknél egy korty, egy cseppnyi viz még található lesz.
    A rohadék kurvamédia már nem is tudósit arról, mi folyik MÁR MANAPSÁG a szaudiai partok mentén napi szinten:
    Éjjel-nappal kétségbeesett százakkal megterhelt kis halászbárkák, gumicsónakok, mindenféle úszóalkalmatosságok tömege indul az afrikai partokról a szaudiai Eldoradó felé, mert a balgák ugy hiszik, hogy ott, a hatalmas desalination-telepeken van viz!
    Ezeket a nyomorultakat a szaudi coast-guard ugy gépfegyverezi éjjel-nappal, hogy egy átlageúrópai humánus ballib eszement elájulna.
    És még igy is, ennek ellenére, a nagy számok alapján sokan igenis ÁTJUTNAK.!
    És tudod mi a legnagyobb baj?
    A védelem kifáradása, lassú felmorzsolódása.
    Megborzongtam a parti őrségdivizió parancsnokának szavain:
    “Tántorgunk a fáradságtól, szinte lehetetlen a naszádok szervizelése a szakadatlan , 24 órás igénybevétel okán, ugy a naszádok legénysége, mintugy a desalination telepeket védő erők a total exhaust, a teljes kimerülés stádiumában vannak.
    Meddig birjuk még? ”
    Megijedtem szavaitól, a közelgő gátszakadást elörevetitő sötét jövőtől.
    Meddig tartja magát majd Európa , mikor rákerül a sor???

  22. 22- bálint:
    Csodálkozom a szavaidon. Újabb embereket verbúválni a parti őrségbe, újabb gyors naszádokat venni mindössze pénz kérdése, és úgy tudom az van.

  23. 22.Tibor bá
    Ne csodálkozz szavaimon, hanem gondolj bele.
    A szaudiaikat valszeg meglepte a kialakult , és nagyon hamar eszkalálodott helyzet, ők sem számitottak ennyi rengeteg migránsra és ilyen rövid idő alatt.
    Hiába van pénz ott, sem naszádokat nem tartanak az asztalfiüjukban, sehol a világon fölösleges, raktáron tartott és vevőre váró naszádok nincsenek, azok csakis megrendelésre kaphatók, legyártásuk, gondolom, jó sok időt vesz el, a további legénység verbuválása sem megy egyik napról a másikra, főleg nem TENGERÉSZETRE!
    Mivel ez a szakmámba vág, elmondom neked, hogy általában alig 20 ember százból alkalmas tengerésznek, a tengeribetegség okán, és ellene nincs orvosság.
    Aki nem birja a tengert, abból HASZNAVEHETŐ ember a fedélzeten soha sem lesz, nem is szabad az ilyet hajóra engedni, és ime, itt a szaudiak problémája.

  24. 23,n/a
    Nincsen sok hozzátennivalóm a leirtakhoz, azt közöltem veletek, amit az Al-Jeezira English Edition esti hiradójában mutattak most a napokban.
    Rettenetes, megrázó volt látni az iszonyatos pusztitást, amit a naszádok a migránshajók ellen rendeztek, el lehetett gondolkozni, -mint ahogy el is gondolkodtam – mennyire nincs bennük semmi empátia saját muzulmán fajtájuk iránt, mikor országuk terúletének , és saját életük – ivóvizük – védelméről van szó.
    N.B.
    Az El-Jazeera NEM irta ki, mint a nyavalygós európai t.v. kiirta volna, hogy ” vigyázat, megrázó képsorok következnek” de nem ám!
    Egyenesben adták a borzalmakat, amúgy szemrebbenés nélkül!
    Néplélek?
    Lehet!

  25. 25: “a tengeribetegség okán”

    A szaudiak képzett hajósok. Vagy tán a teve nem a sivatag hajója? 😀

  26. Tibor bá, fél évvel ezelőtt levontad 60 év tapasztalatát, kijelentve, hogy egy atomháború kitörésének esélye – a technikai hibákat leszámítva – szinte nulla és ez fél év alatt gyökeresen megváltozott? Ne viccelj már.
    A 6.-os hozzászólásodban lévőket pedig saját fél évvel ezelőtti érveid cáfolják.

    Semmi kétségbeesés részemről, hiszed vagy sem. Szilárdan állok, nem én vagyok, aki kétségbe van esve. 🙂

    Ada, persze, persze, baj és egyre több baj súlytja a világot és minden egyre rosszabb lesz. De itt most a téma egy atomháború kitörése.

    “Viszont ha a katonai, vagy inkább gazdasági érdekei úgy kívánják a ” fenevadnak” habozás , és kontroll nélkül lerohan ,és nekimegy bárkinek. Mint ahogyan látni is lehetett ezt az elmúlt évtizedekben..”

    Ez így van, de a fenevad mikor ment neki egy atomhatalomnak? A fenevad nekimegy bárkinek, ha tudja, hogy nem lesz belőle nukleáris pokol.

    Volt szerencsém belelátni a fenti réteg – ahová a döntéshozók is tartoznak – életmódjába, mesés gazdagságába. Paloták, ahol egy tárgy többet ér, mint az átlagember háza, csodás birtokok, luxus Dubai-ban, több tízmillió dolláros jachtok és így tovább. Gondolod, hogy ezek az emberek majd bebújnak egy sötét barlagba hátralevő életükre és mondogatják majd, hogy de legalább az oroszoknak és kínaiaknak is annyi? 🙂

    Remélem ezeket érveknek látod és nem kötekedésnek.

  27. 28, Gyarmathy: “fél évvel ezelőtt”

    Én se kötekedésnek szánom, de az ember véleménye tényleg változhat viszonylag gyorsan, ahogy újabb ismeretekhez jut, ezt nem kellene felhánytorgatni.

    Ettől függetlenül én inkább veled értek egyet – egy háború esetén csak felteszik a kérdést a “döntéshozók”, hogy mit nyerek/nyerhetek vele és párhuzamosan mit veszítek/veszíthetek vele. Még akkor is, ha az elmúlt háborúk vesztesei kapcsán gondolhatjuk azt, hogy a vesztes fél nem tette fel ezt a kérdést annak idején – vagy nem volt választási lehetősége.

    Egy atomháború (és akkor már megspékelve vegyi és biológiai fegyverekkel is) elfogadhatatlan mértékű kockázatot rejt magában mindenkinek. Ki meri felvállalni a kockázatát, hogy valóban kirobbantsa? Miközben egészen biztosan ő is megy a levesbe… Más a helyzet, mint régen, a nácik még ellóghattak Dél-Amerikába és éltek boldogan, de egy atomháború után már nem lesznek ilyen békés helyek.

  28. 24. Hát kénytelenek voltak a pénzromlást elhallgatva a vajkészítésre hárítani a drágulást.
    Pláne hogy orosz alternativ fórumokon az elmúlt havi járattörlések mögött katonai szállítmányokat sejtetnek.
    Mindegy majd lesz valami.
    A boltokat látva 150-ről 210 forint fölé ment a ~4 decis tejföl ára, én csak ezt tapasztaltam (vajat kevésbé).
    Ugyanez megy Németországban és Franciaországban.

  29. kb. 15 éve kezdődött a tejzsírhiány Európában, főleg a megnövekedett kereslet miatt. Ezért van ennyi alacsony zsírtartalmú tejkészítmény(pl. joghurt, reggeli ital stb.) a boltok polcain, miközben vajból(mint a legkoncentráltabb tejtartalmú tejtermék a sajt mellett) egyre nehezebb a szükséges mennyiséget biztosítani.

    A topichoz hozzászólva,jómagam Tibor bátyámmal értek egyet.
    A véleményváltoztatás jogát, sőt elengedhetetlen szükségszerűségét pedig egy értelmes ember minden körülmények között akceptálja. Bár engem többször is ledorongolt az elmúlt 2 évben emiatt, most is tartom akkori álláspontomat, mégpedig, hogy igenis reális esélye van egy megelőző atomcsapás kísérletének. Mondjuk én orosz részről gondolom. Amerika húzogatja az oroszlán bajszát, az pedig mindent megtesz, hogy elkerülje, de csak egy pontig. Onnan ő fog diktálni, a nyerés esélye nélkül.
    Az atomháború kitörése abszolút nonszensz és -természetesen- teljesen értelmetlen.
    De ez egy Kim-et nem zavar. Ő habzsi-dözsiben leledzik és így a nagy kerek focilabda fejével már csak az agybaja jelent neki némi személyes kihívást.
    Semmiféle élelmiszeradományok stb. nem fogja eltántorítani ettől. Egy diktátor lélektana nem fejthető meg “hétköznapi” ésszel, így én meg sem próbálom.
    De pont ezért bármit el tudok róla – és a többiről- képzelni.

    A háttérhatalom pedig bármit megtesz, hogy redukálja a népességet. Ez is egy döntő argumentum lehet a háború kitörésének kérdésben, de azért beszarni nem kell. 🙂

  30. 21. balint

    Talán a legfontosabb, és legfélelmetesebb amit írtál, és ami ránk várna, amennyiben maradna minden a jelenlegi állapotában : …”Akár ne is törne ki semmiféle atomháború, a szomjazó országok tíz-és tizmilliói megvadult csordaként fogják lerohanni mindazokat, akiknél egy korty, egy cseppnyi víz még található lesz.”
    Nagy igazság, és már kapunk belőle ízelítőt rendesen!
    Bár még víz van, de a már itt élő vadak szerint nincsen jogunk hozzá.
    Mint ahogyan hangoztatja a sáskahad már nyugaton főleg az angoloknál , ahol is nyíltan közlik az őslakosokkal, hogy tűnjenek el .
    Azok a beteg elmék, akik eltervezték ezt az egészet, nagyon jól tudták, hogy egy létrejövő hibrid faj nem fog olvasni Petőfit, Jókait, ezek “segítségével” könnyedén le lehet bontani egy ország történelmét, kultúráját, és természetesen az egész társadalmat.
    Még mi hadakozunk két sárgarépa miatt, mert a selejtje elveszi tőlem,- mert enni akar – , addig az “elit”meg lerendezi a jövőnket egy évezredre. Mert ez fog történni kétségem sincsen .
    Nem is kell hozzá az a több ezer atomrakéta amit a nagyhatalmak felhalmoztak. Nézd meg mit tett egy Csernobil Európával, vagy mit tesz egy Fukusíma a világtengerekkel.. És még mit fog tenni?!.
    Elég egy hagyományos, és pontos találat Paksra, és vége lenne a dalnak Európában évezredekre!..Ennyiből nem fogjuk viszont megúszni sajnos.
    Gyarmathy!
    Azt írod volt szerencséd belelátni a döntéshozók mesés gazdagságába , és életmódjába. Jachtok, mesés szigetek, Dubaj!
    Éppen ez az! Ezért nincsen az embernek ma már “értéke” csak egy alkatrész, amelyet kidobnak egy gépből – nem javítják – és kicserélik egy másikkal. A népesség döbbenetes elszaporodása miatt, még a legféltettebb, még érintetlen helyre is eltud jutni bárki. El is megy, és belakja! Ez az egyik, ami csípi a szemüket, és emiatt nem érdekli az elitet, hogy mi lesz a többség sorsa. Van annyira fanatikus, és lebutulva,hogy elhiszi mindezt túlélheti a gazdagsága miatt, az általa kialakított védett helyeken, ha meg is nyirbálja brutálisan az emberiséget. Éppen emiatt lényegtelen, hogy atomhatalom-e egy ország, vagy sem.

  31. 28 – Gyarmathy:
    Én ilyet még nem hallottam! Ha az állításomat iparkodsz megcáfolni (mondjuk) Mszilárd érvelésével, aki fantasztikus kemény munkával jutott ismeretekhez – nos ez teljesen normális, de hogy korábbi állásfoglalásommal a mai véleményemet cáfold, ez példa nélküli. Roppant sajnálom, de érveimet felsorakoztattam. Mindegy mit mondtam fél éve, a mai véleményem, az események nyomására, MEGVÁLTOZOTT.

  32. 32:

    Fukushima (és az atomreaktorok) sokkal nagyobb gebasz, mint az atomfegyverek. A reaktorban az egész reakció le van lassítva ezáltal sokkal több és hosszabb felezési idejű izotóp szabadul fel- nem beszélve arról, hogy 40- 50 évig működnek, és utána is még évtizedekig kell hűteni a kiégett fűtőelemeket. Amik csak halmozódnak és halmozódnak…
    No de nukleáris fegyverek esetén gyorsan elég, termonukleáris (fúzió) esetében pedig pláne. 400 km magasságban robbantott EMP esetében pedig pláne nem sok radiológiai hatása van.

  33. Szerintem is lesz háború, csak nem Észak-Korea vagy Oroszország és Amerike közt,
    hanem Európai keresztény államok (+USA) és az iszlám “migrroristák” közt.
    Amerika megpróbálhatja fenntartani a dollár uralmát, ami esélytelen.

  34. 31.Ada
    Bingo, ahogy nálunk szokás mondani, mikor valaki pontosan a lényegre tappint:
    …” nem’érdekli az elitet, hogy mi lesz a többség sorsa. Van annyira fanatikus, és lebutulva,hogy elhiszi mindezt túlélheti a gazdagsága miatt, az általa kialakított védett helyeken, ha meg is nyirbálja brutálisan az emberiséget.’
    Ez teljesen igy van!
    Mára kialakult egy elit társadalom, egy olyas embercsoport, akik a való, mindennapi világtól nem hogy el vannak szakadva ők, SOHASEM VOLTAK a való élet részesei, megélői.
    Ezek a végtelenül elkényeztetett, elkényelmesedett, nehézségeket, gondokat, bajt és nyomorúságot SOHA meg nem tapasztalt lények valahogy egész más tudattal élik meg mindennapjaikat, mert háborithatatlan jólétük elszigeteli, őket,el vannak zárva a valóságtól.
    Ilyen elit-emberek mindig is voltak, mint királyok, császárok, stb. de ENNYIRE ELSZIGETELVE a valóságtól ők sem voltak.
    Mit tesz egy ilyes háborithatatlan , örökös, gondtalan jólét akár a legintelligensebb emberrel az idő folyamán?
    A realitásoktól, a valóságtóli teljes elszakadást, egy afféle elbutulást.
    Hadd hozzak egy egyszerú példát sajátmagamról:
    Kolozsváron születtem, fiatal gyerekként kerültem Izraelbe, annak is legmelegebb városába, a vörös-tenger melletti Eilath-ra.
    Habár Kolozsváron volt alkalmam ezerszer megtapasztalni az erdélyi teleket, a gyakran minusz 15-20 fokos téli hónapokat, de ime, novemberben érkezem Eilatra, februárban MÉG FÜRDÖK a tengerben, hiszen 25 fok a meleg, és tessék, eltelik alig 1-2 év, és máris NEHEZEMRE ESIK elképzelni, visszaidézni a fagyos kolozsvári teleket .
    Alig pár év után, és méghozzá én, aki tapasztaltam!
    Akkor mit szóljon a való élethez, a valós veszélyekhez az, aki életében nem volt vészhelyzetben?

  35. 35. Bálint

    Teljesen egyetértek veled (mint szinte mindig)
    A mai emberek java része teljesen elszakadt a természettől, Városokban él, elzártan, a természet neki a szúnyogot, és a verebet, meg az öleb macskáját, kutyáját jelenti, de még annak sem ismeri az igazi természetét.
    Az ilyenféle emberekre mondja Kassai Lajos lovas íjász, barbi babák. Semmire sem jók, ha keményre fordulna a játék.

    A hírekben nem hallani a Szaúdi coast guardok akcióiról, ha tudnád mondani hol lehet utána nézni, köszönném.

    Az USA katonai erejében, sokan nagyon bizakodnak.
    A valóságban nem annyira ütőképes egy komoly ellenféllel szemben. A sorozást beszüntették, a parancsnoki állomány kivételével, csekély iskolázottságú személyek jelentkeznek hivatásos katonának. Hiány van a magasabb képzettséget igénylő posztokon. Múltkor a hurrikán elől nem tudták áttelepíteni a kiképző gépeket, mert nem volt elegendő pilóta.
    A felszerelések 30-40 %-a a karbantartás hiánya miatt nem hadrafogható.
    Ami még nagyobb bajság, a termelő cégek hatalmas nagyrésze van kitelepítve Kínába és Ázsiába, Mexikóba.
    Háború esetén nagyon nehéz lenne olyan tömegméretekben ráállni haditermelésre, mint a második világháborúban, mert az iparosodottság csökkent.

    Mostani képességével az USA egyhónapos összpontosítás után, le tud verni, bármely arab, vagy hasonlóan gyenge országokat.
    Viszont a keményen harcoló ázsiaikkal szemben (Korea majd Vietnám) már nem egyértelmű a hagyományos fegyverzettel vívott, korlátozott háború nyerési esélye.

    Ha nekiugranának Észak Koreának, akkor teljesen el kellene pusztítani, katonákat, öregeket, nőket, gyermekeket egyaránt, egy totális háborúban, a győzelem érdekében, vagy a civilek kímélése mellett, fel kell vállalni egy nagyon hosszú háborúságot, amelyre az USA polgárainak nincs hajlandósága.

  36. 37 – bogozy:
    Mi a fenének vállalna fele hagyományos háborút az USA? Biztos vereség, és a végén az atomhoz kellene nyúlni. Hagyományosra nem is gondol. Az atom háborúnak meg egy nap alatt vége. Ehhez nem kell egy millió értelmes katona, nem kell hazai termelés, ipar, stb. Ami kell, az pedig ott van a raktárakban. – Különben már rég letörölte volna a földről Észak Koreát, ha nem lenne Dél Korea és Japán.

  37. Mindig figyelmen kívül hagyjuk a B-verziót Észak-Koreával kapcsolatban, ami nem más, mint az, hogy az USA számára a leghasznosabb állam a térségben pont Kim királysága.
    Kimék minden okot és érvet biztosítanak ahhoz, hogy az USA fokozza Dél-Korea és Japán katonai felügyeletét valamint rakétavédelmet és akár állandó jelleggel támadó nukleáris potenciált állomásoztasson Kína és az oroszok távol-keleti kapujában.

    Volt valaha egy USA-Észak-Korea meccs, ahol az amerikai erők csúnyán befürödtek, azóta csak szájtépés van, semmi egyéb.

    Illetve de, egyvalami van – de ezt már többször is jeleztem:
    Amikor Észak-Korea lövette az egyik dél-koreai szigetet ágyúkkal és páran meghaltak, akkor az USA látványosan megcsóválta a fejét (és a farkát 😀 ) majd küldött némi fűtőolajat és kaját Phenjannak.
    Amikor ezt követően tisztázatlan körülmények között – állítólag – Észak-Korea a tenger fenekére küldött egy dél-koreai hadihajót, akkor az USA ismét átment fej és farok csóválgatásba, majd Phenjan megint kapott egy jó adag olajat és kaját a jenkiktől.

    A sort lehetne folytatni, ami viszont feltűnő, hogy az USA gyakorlatilag folyamatosan jutalmazta Észak-Koreát minden “galád” tettért és gyakorlatilag nem védte meg soha sem Japánt sem Dél-Koreát semmitől. Ellenben jó sok fegyvert eladott nekik és tovább építhette a területükön a “katonai kerítést” a két ázsiai óriás körül.

    Nem hiszek a politikusok igazmondásában, pláne nem az Egyesült Államokéban – innentől kezdve egyáltalán nem biztos az, hogy az USA és Észak-Korea között lesz háború, egyáltalán bármiféle valós katonai összetűzés.

    Ha engem kérdeztek, a mesterséges hisztéria Észak-Korea körül valójában egy pszichológiai hadművelet elsősorban a dél-kelet ázsiai lakosság lelki megdolgozása érdekében, másodsorban a világ beszaratására és figyelem elterelésére.

    Arról ne is beszéljünk, ahogy az USA nyomja Észak-Koreát és a háborús pszichózist, ezzel folyamatosan megerősíti a hatalomban Kim Királyt, Putyint és a kínai elnököt is!!!!!!!!!!!!

    Szóval biztos az van, amit látunk, vagy csak azt látjuk, amit a mainstream média mutatni akar nekünk?

    Figyelem: Ez nem jelenti azt, hogy az USA nem bonyolódik atomháborúba Oroszország és/vagy Kína ellen, de ez egy másik történet!

  38. 36,bogozy
    ….”A hírekben nem hallani a Szaúdi coast guardok akcióiról, ha tudnád mondani hol lehet utána nézni, köszönném….”
    Amint irtam volt, kedves bogozy, az Al-Jeezira tv. állomás english edition hireiből értesülök én is néha.

  39. 37 bogozy: “Az ilyenféle emberekre mondja Kassai Lajos lovas íjász, barbi babák. Semmire sem jók, ha keményre fordulna a játék.”

    Hát a lovas íjászkodásával ő se sokmindenre lesz jó, ha keményre fordul a játék. Ha vadászbombázó, harckocsi, vagy legalább a kalasnyikov az ellenfél fegyvere, akkor hiába tud hátrafelé nyilazni.
    Meg amíg nem fordul keményre a játék, addig se sok haszna van ennek a tudásnak, legfeljebb az hogy dagad néhány honfi keble a büszkeségtől, hogy nálunk van, aki képes erre…
    Mondjuk ő legalább megcsinálta belőle a maga bizniszét, megél belőle, de egy esetleges háború esetén nem biztos hogy a lovasíjászkodásra kíváncsi lenne bárki is.
    Mondjuk szerintem kissé komikus, hogy kánságról, törzsfőkről, meg világkupa sorozatról írnak az oldalukon, mikor a világ-ranglistájukon 93 ember szerepel összesen, és azok 90%-a magyar…

  40. Balint:
    “A rohadék kurvamédia már nem is tudósit arról, mi folyik MÁR MANAPSÁG a szaudiai partok mentén napi szinten:
    Éjjel-nappal kétségbeesett százakkal megterhelt kis halászbárkák, gumicsónakok, mindenféle úszóalkalmatosságok tömege indul az afrikai partokról a szaudiai Eldoradó felé, mert a balgák ugy hiszik, hogy ott, a hatalmas desalination-telepeken van viz!
    Ezeket a nyomorultakat a szaudi coast-guard ugy gépfegyverezi éjjel-nappal, hogy egy átlageúrópai humánus ballib eszement elájulna.”
    “Amint irtam volt, kedves bogozy, az Al-Jeezira tv. állomás english edition hireiből értesülök én is néha.”

    Nekem van egy olyan érzésem, hogy te erősen extrapolálod, amiről értesülsz…
    Az Al-Jazeera (sic!) oldalán (is) körülnézve márciusban volt egy eset, amikor szomáli menekültek hajóját támadták meg szaudiak, 42 embert megölve, valamint júniusban 1 iráni halászt lőttek le. Más ilyen jellegű hír nincs az Aj-Jazeera oldalain (se). Ez azért messze van az éjjel-nappal legépfegyverezett százaktól.

  41. 39 – Montezuma:
    Ez az avatar inkább illik hozzád.
    Ez mind szép és igaz, amit írsz, de szíveskedj figyelemebe v enni, hogy pillanatnyilag Észak Koreának perceken belül lesz hidrogén bombája és hordozó rakétája egészen Észak Amerikáig. Ez azért egy kicsit más, mint ami volt 1953 óta.

  42. 44. Tibor bá’

    Frankó kis avatár nem? 😀
    Amúgy totál igaz, főleg Amerikára nézve!

    Észak-Korea rossz ómen Amerikának és már rég késő most kapkodni.
    Hatékonyan csak nukleáris támadással tudja ÉK-t kiütni, de mi a garancia arra, hogy Kína és/vagy Oroszország nem csapja meg Amerikát visszakézből? Egy orosz vagy kínai válaszcsapás ezerszer nagyobb lenne, mint amit ÉK ki tudna izzadni magából a legjobb esetben is.

    Tegyük fel, hogy sem Moszkva, sem Peking nem üt vissza atomfegyverekkel közvetlenül Amerikának.
    Innentől kezdve viszont akár Tajvan, akár Ukrajna bármikor kaphat atomcsapást, mondván, hogy az “USA példáját követve” a nemzetbiztonságukat egzisztenciálisan is veszélyeztető környező államokkal leszámolnak sec perc alatt.
    Ebben az esetben az USA kerülne lépéskényszerbe, mert
    1. vagy közbelép és megvédi a “barátait” és ezzel ugyanott vagyunk, ahol a part szakad, vagy
    2. nem lép ő sem közbe és nem üt vissza sem az oroszoknak, sem Kínának, ebben az esetben viszont végleg erodálódik a világon az USA szövetségesi rendszer fogalma, ami az USA világhatalmának a végét is jelenti egyben

    Az igazi probléma nem Észak-Korea, hanem amikről korábban is írtunk. Rövidesen kiderül, hogy az USA tényleg csak blöfföl vagy bevállalja az atom világháborút.
    Van még más lehetőség is, például Amerika tovább hezitál, lesznek ott rövidesen újabb belső politikai balhék, esetleg komolyabb káosz és ezt a helyzetet kihasználva az oroszok és Kína rendezi el Amerika orcáját egy megelőző atomtámadással.

  43. Bocsássatok meg, ha bármi másról lenne szó, a logikai levezetéseket, konklúziókat érteném. De vazze! Nem hiszem el, hogy komolyan gondolja bárki, hogy felelős beosztású emberek megfontolják embertársaik tömeges elhamvasztását! Még A.H. számára is volt egy határ! Ö sem vetett be harci gázt, okulva a korábbi tapasztalatokból. Okulásra atomfegyverek esetén is bőven van lehetőség, a következményekkel a kisiskolások is tisztában vannak. Tömeges felháborodást okoz manapság egy kisebb terrorcselekmény is, hogyan ítélhetne el bárki egy késés, gázolós merénylőt, ha közben ő maga százezrek pusztulásáért felelős közvetlenül? És ott vannak még a végrehajtók. A hidegháború alatt is előfordult, hogy tévesen kaptak parancsot éles rakéta indításra. De nem tették meg!

  44. 41.Avatar
    …”Nekem van egy olyan érzésem, hogy te erősen extrapolálod, amiről értesülsz…”
    Az Al-Jazeera (sic!) oldalán (is) körülnézve márciusban volt egy eset, amikor szomáli menekültek hajóját támadták meg szaudiak, 42 embert megölve, valamint júniusban 1 iráni halászt lőttek le. Más ilyen jellegű hír nincs az Aj-Jazeera oldalain (se). Ez azért messze van az éjjel-nappal legépfegyverezett százaktól…”
    Akármi hirt, értesülést, amit megosztok veletek, ugy és akképpen idézem, ahogy az ELŐ VOLT ADVA, sem hozzá-sem belőle elvenni nem szoktam.
    Jelen észrevételeidre igyekszem tételesen válaszolni neked, és kissé gondolkodj:
    1. Márciusban volt egy támadás. Azóta nem volt? Végignézted, Avatar kedves, a teljes mindennapi hiranyagot márciustól?
    2.Én az óminózus hiranyagot nemrég láttam volt, lehet annak 3 hete, avagy másfél hónapja, mit tudom én.
    3. Fülembe cseng a megrázó felvételeket kommentáló riporter hangja:….” ÉJJEL-NAPPAL EZ A HARC folyik a idetartó menekültek ELLEN….”, a riporter nem hasból-fejből beszél, hanem idézi amit mondtak neki , a többit tedd hozzá te, mert én például elképzelem, hogy a tévétársaság biztos, hogy nem tartozkodik a állandóan a helyszinen, de az események viszont NAPI SZINTEN folynak, ezt szintén valakik megmondták neki!
    Ennyi, kedves Avatar.

  45. Feltételeztem, hogy amiről tudósítanak, azok van valamilyen írásos hír változata is (ebben tévedhetek). Az al-jazeera saját keresőjével és guglival a site-ra szűkítve kerestem olyan kulcsszavakra, mint “desalination”, “saudi coast guard”. Meg 1-2 hónapra visszamenően megnéztem a topics/country/saudi-arabia.html aloldalt.
    A desalination keresés leginkább izraeli-palesztin viszonylatban került elő, szaudiak által megöltek pedig a fenti 2 eseten kívül a jemeni harcokkal kapcsolatban, és a nemrégi dzsiddai (Jeddah) merénylő lelövésénél említtettek.

  46. 46, tothist: “felelős beosztású emberek megfontolják embertársaik tömeges elhamvasztását”

    Szerintem a ‘felelős emberek’ jó nagy ívben leszarják más emberek pusztulását.
    Az egyetlen visszatartó erő a saját pusztulásuk réme. Épp ezért nem volt eddig atomháború, mert mindenki totális háborúban ‘gondolkodott’, ami végzetes lett volna.

    Ami a jelen kockázat alapja, hogy mindegyik atomhatalom már elképzelhetőnek tart egy lokális atomháborút is (jóval kisebbek a töltetek, mint régen), ami nem terjedne ki az egész Földre.
    Tehát, ha az ilyen Trump féléknek bemagyarázzák, hogy bűntetlenül leradírozhatja a térképről pl. É-Koreát, akkor mi tartja ettől vissza?

  47. A brit kékvérűekkel szembeni szim- avagy antipátiát félretéve ez az igazi bexarás:

    Afrika lakossága havonta 3,5 millió fővel növekszik!!!!!
    http://www.atv.hu/kulfold/20171103-vilmos-herceg-tul-sok-ember-van-a-vilagon

    Na ezen kell elgondolkodni, mert Afrika belátható időn belül képtelen lesz képezni, kiművelni és megrendszabályozni ezt a brutális populációs növekedést. Havi 3,5 millió ember éves szinten 29,40 millió embert jelent, ha 30%-os csecsemőhalandóságot veszünk is figyelembe. Tíz év alatt ez 300 milliós népességnövekedés, azaz Afrika lakossága egyetlen évtized alatt szinte annyival nő, amennyi megközelítőleg az USA lakossága. Ha ennek csak a fele megindul Európába, itt a rolót lehúzhatja mindenki, ezek botokkal és seprűvel is elverik a NATO-t meg az EU – így soha meg nem valósuló – egyesített haderejét.

  48. 46 – tothist:
    Halálfélelmedben simán átléped, hogy a háború végén, amikor a legfelsőbb japán vezetés a kapitulációt fontolgatott, Truman bevetette az atombombát, ami egyetlen japán katonát se ölt meg, de megölt közel 200.000 nőt, gyereket és öreg férfit. Máig nem árulták el, hogy milyen célból.

    Felelős beosztású embereknek nincsenek embertársaik neked, nekem vannak.

    A harci gáz bevetésével kapcsolatban a tapasztalat az, hogy ha megfordul a szélirány, saját embereidet ölöd meg.

    Tömeges felháborodást (vagy tapsolást) mindig az okoz, amit a médiának “fentről” parancsolnak. Veled barátom manipulálnak, csak nem veszed észre.

  49. Amerikai stratégia:

    Legfelső szinten fenyegess keményen, hitesd el, hogy oda fogsz durrantani, bevállalod a legnagyobb kockázatot is akár(ami persze eszed ágában sincs).

    Ezt támogasd meg katonai jelenléttel, fenyegetéssel, riadókészültséggel és ezt mesterien kommunikáld a világ és ezzel elsősorban az ellenfeled felé. A csapatokat egyébként is foglalkoztatni kell, stressz teszteknek alávetni, hogy toppon legyenek és hogy ne dögöljenek bele az unalomba.

    A háttérben, másodszinten pedig törekedj minél előnyösebb megállapodásra.

    Ez történt az elmúlt hetekben, semmi több.

    Az amerikai propaganda gépezet pedig piszkosul jól működik, finoman van hangolva, még Tibor bá is kajálja rendesen. 🙂

    Trump és Melanie most indultak 12 napos ázsia körútra, atomháború(val járó kockázatos támadás) egyelőre hivatalosan is elhalasztva.

  50. 52.

    Jaja, már a II Világháború vége óta készül a világ egy még nagyobb háborúra. Már meg is lett volna a III.-ik is, csak közbejött az a fránya atom. Aztán senki sem akar fejjel rohanni a falnak.

    Előkészületek történnek a pápaság és a katolicizmusának (és a teljes kereszténységnek) eltörlésére. Az iszlám is teljes felszámolás előtt áll. Erről nem tud a pápa vagy nem veszi komolyan, pedig hamarabb be fog következni, mint egy “nagy háború” és mint azt a legtöbben gondolnák.

  51. 52. Gyarmathy

    “Trump és Melanie most indultak 12 napos ázsia körútra, atomháború(val járó kockázatos támadás) egyelőre hivatalosan is elhalasztva.”

    Kivéve, ha a FED és a pénzelit nem óhajtja “egy füst alatt” megoldani Kimet és Donaldot, ugye… 😀

  52. 53 – Ada:
    Ez a Ferenc pápa egy zseni. Rájött arra, amit 7 milliárd ember már tud.

  53. 56. Tibor bá’!

    ” Ez a Ferenc pápa egy zseni. Rájött arra, amit 7 milliárd ember már tud.”
    Gyarmathyn kívül! .. Éppen ezért tettem ide, hogy még “ő” is tudja..
    Amúgy természetesen hidegen hagy ez a szélhámos argentin valamikori kidobóember az egyházával együtt.. Nyilatkozata “lassú csepegtetése” mindannak, amihez szoktatni szeretnének bennünket..

  54. http://lovasistvan.hu/2017/11/04/a-valodi-uj-vilagrend-eletre-kel/

    A cikk idézete:

    A valódi „új világrend” életre kel

    „Ha azt akarja meglátni, miként változik gyermekei és unokái jövője, ne nézzen messzebb, mint a cikkhez mellékelt térkép. Ez az, ahol a jövő lesz – függetlenül azoktól, akik tagadják. Az Új Selyemút („Egy Övezet Egy Út) kezdeményezés át fogja alakítani a világot, és ha a projekt 25-30 %-a kész – az elkövetkező 5-7 évben – annak hatása globálisan lesz érezhető.

    A természeti erőforrások a keleti országok felé áramlanak, vagy egyszerűen nem távoznak majd azon országokból, ahol a föld felszínére kerülnek. A globális munkaadók eltűnnek a nyugati piacokról, mivel szolgáltatásukra Keleten lesz szükség…”

    A szerző, Rory Hall, minapi utazásának tanulságait is ismerteti. A pakisztáni, 26 milliós Karacsi városba érkezett Londonból.

    A város a gazdasági növekedéstől lüktet. Hála az Új Selyemútnak.

    Amely – mármint az Új Selyemút – 65 országot és 4,4 milliárd embert köt össze.

    Tavaly kínai vállalatok 8158 szerződést írtak alá 61 országban, 150 milliárd dollár értékben.

    Kína kereskedelmi 2016-ban az Új Selyemút országokkal 953 milliárd dollárt ért el.

    Az elkövetkező 10 évben Kína 2 billió dollárt költ az Új Selyemút infrastruktúrára. Ami pedig a legérdekesebb: nem kéri azon országokat és vállalatokat, amelyekbe befektet, hogy fizessék vissza. Az elköltött pénz 80 %-a egy örökös kötvény testesíti meg, és arra csak a kamatokat kell fizetni. A tőkét soha.

    Ami szintén látható a térképről: Kínát nem érdeklik a tengerek fölötti uralom. Sőt: tudatosan kerüli a tengereket azért, hogy elkerülje a 7-k, 8-ik és 9-ik amerikai hadiflottát, amelyek jelenleg körbeveszik az eurázsiai kontinenst. Az Egyesült Államok haditengerészete tetszés szerint hajózhat – de a lényeg most a szárazföldön történik.

    Aminek keretében az első tesztvonat Kínából Londonba idén júliusba érkezett közvetlenül: húsz nappal gyorsabban, mint ahogyan a tengeren érkezett volna. „És ez nagyon is forradalmi dolog.”

    Kína „az évszázad projektjét” próbálja.

    A szerző elmondja, hűs limonádét iszogat a Karacsiban lévő, még a brit gyarmati időkből ott maradt Sind Club-ban, ahogyan maga előtt látja, amint egy másik birodalom, az amerikai birodalom „szopogatja vezetése utolsó cseppjeit”.

    Ui: Na ettől sem lesznek boldogabbak Washingtonban.

  55. 57. Montezuma

    Igen, megerősítem. Kína most kezdi a vasútvonalat kiépíteni dél kelet Ázsia felé. Óriási munka, rengeteg pénz, de megéri, hatalmas piac.

  56. Az amerikai katonák pedig nem Koreába mennek, mert már itt vannak Európában.

    50: Azért a NATOnak vannak jobb fegyverei, mint az afrikaiaknak. Pár ezer NATO katona talán meghódíthatná bármelyik afrikai országot.

  57. 60. Bazs

    Persze, de ahhoz használni is tudni kellene illetve merni kellene, főleg ha pár millió feka beindul egyszerre.
    Csendben azért megjegyzem, hogy a Dél-Afrikai Köztársaság, Algéria és Egyiptom esetében nagyon komolyan fel kellene kötni a gatyát bármelyik európai NATO tagállamnak, hogy össze merje mérni a haderejét velük, sőt, nem sok európai hatalmat találnál, akivel egyáltalán lenne értelme egy ilyen összehasonlításnak.

  58. 61 Azért én Etiópiának sem mennék neki, ha már Afrika. Katonaföldrajzi szempontból se, de a haderejét tekintve se. (Az más kérdés már, hogy jelenleg annyira “tavaszias” lett ott ez meg az, hála a júeszéjnek és a kormány saját hülyeségének, hogy most bedőlne, ha konfliktusba keveredne.)

  59. 62:
    Hadd hívjam fel a figyelmét annak, aki nem vette volna észre. A rövid cikkben egyszer utalnak a “kommunista” rezsimre, másodszor pedig az “ázsiai” országra. Egyik jelzőnek sincs semmi köze egy katonai konfliktushoz.
    A kommunista azt jelentik, hogy utálni kell.
    Az ázsiai azt jelentik, hogy másodrendű, le kell nézni, mert jelentéktelenek. – Szóval így manipulál velünk a szajha média.
    A gigablöff véleménnyel egyetértek.

  60. 51: Tibor bá!
    Elárulták az atomfegyver bevetésének célját!
    Meglepő módon a veszteségek minimalizása érdekében történt.
    Az Okinawa-i tapasztalatokra, – japán területre érve az eddig is szívós ellenállás fanatizmusba csapott át, valamint hírszerzési adatokra hivatkozva az ami tábornokok 200e fős veszteséget jósoltak csak saját részről a bomba nélküli megszállásra. Ugyanis javában zajlott a polgári lakosság (nők és gyerekek is) hidegfegyveres orgyilkos kiképzése! A regulális hadseregen túl minimum 2 millió ninja is elszánt ellenfél lett volna! Olyan vérfürdőre készültek a japánok, hogy a bomba sem a pusztítás mértéke miatt, hanem a visszavágás képtelensége miatt rettentette el őket. Sajnos a bombákat muszáj volt ledobni!
    Például Tokiót “hagyományos” módon bombázták, már nem volt mit rájuk dobni az amiknak, a végén már olajjal, benzinnel locsolták a várost, iszonyatos pusztítást okozva. A japánokat nem különösebben hatotta meg.
    Persze manipuláció mindig is volt, van, de ha az ember logikusan végiggondol több lehetőséget, előfordul, hogy az igazság egybe vág valamelyik oldal propagandájával.

  61. 65 – tothist:
    Már leírtam. A japán legfelsőbb vezetőség fontolgatta a kapitulációt.
    Átugrották azt a lehetőséget, hogy előbb felszólítják őket a megadásra, hivatkozva az atom bombára. Dönthettek volna úgy, hogy egyszerűen hazamennek.
    Az igazi ok: 1) Ki akarták próbálni élesben. 2) Jelezni akarták Sztálinnak, hogy okosabb, ha csapatait visszahívja Nyugat Európából.

  62. 65.
    A Hirosima és Nagaszaki elleni amerikai atomtámadásoknak az égvilágon semmi köze
    nem volt sem az áldozatok számának későbbi csökkentéséhez (utólagos nagy hazugság), sem katonai célpontok megsemmisítéséhez – mivel a két japán városban a polgári lakosságot leszámítva nem volt katonai célpont, ha érted mire gondolok.
    Ha az USA annyira katonai megfontolásokból akarta volna bevetni az atomfegyvert, akkor miért nem a Mandzsúriában állomásozó 2 milliós japán Kvantung-hadseregre dobta le a bombákat?
    Azok megsemmisítését inkább meghagyták Sztálin seregeinek, had hulljon mindkét oldal katonája.

  63. Nem kötekszem, csak jelzem, a kapitulációt azért feltételekhez kötötték. Nyilván elég lett volna az első bomba is mondjuk, szóval kilóg mindenféleképp a lóláb. De komplex módon szemlélve – így utólag – biztosan nem lett volna más módon sem kevesebb áldozat, vagy későbbi konfliktus.
    A mai viszonyok között már nem releváns sok akkori tényező, és ha a vezetőknek nincsenek is embertársaik – a választóiknak vannak. Én addig nem szarok be, amíg leváltható vezetők vannak (Kim egymaga még nem számít). Ez mondjuk változóban van. (elképzelhető, hogy Putyin eltűnik a süllyesztőben?)

  64. Nógrádi György-Egyre veszélyesebb Észak-Korea (2017.10.31.)

  65. Amerikai bombázók gyakorlatoztak Dél-Korea felett. Észak Korea szerint az amerikai légierő egy meglepetésszerű nukleáris támadást gyakoroltak. Ferenc pápa eközben ismét felszólalt Washington és Phenjan közötti konfliktus elmérgesedése ellen. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Híradóknak kifejtette: egyre kevesebb az esély a politikai megoldásra Észak- Koreával.

    Kevés az esély a politikai megoldásra (2017.11.03.)

  66. Pár héten belül meglátjuk, persze amit láthatunk és hallhatunk, hogy mire jutott Trampli Putyinnal Vietnamban, és mire mennek egymással Hszi Csin-ping -el. Ezekből az alkukból, ha megköttetnek eldől Észak-Korea sorsa is. Amennyiben nem köttetnek meg, vagy nem tartják be őket, akkor elég rázós időszaknak nézünk elébe.
    Az USA erődemonstrációja a térségben elsődlegesen most a tárgyalások előtt Kínának szól, hogy mennyire eltökéltek vagyunk mi Jenkik, meg persze a szövetségeseknek is egyfajta pszichés megnyugtatás, hogy számíthatnak az USA haderejére is.

    Trump otthon eddig zéró előrehaladást ért el szakpolitikai témákban, esetleges összejátszása Moszkvával is lázban tartja Washingtont, így fogcsikorgatva fog most győzelemre törekedni Ázsiában. A japán kormány el akar kerülni egy számára hátrányos kétoldalú kereskedelmi megállapodást, inkább korszerű amerikai fegyverrendszerek megvásárlása felé tereli a tárgyalásokat. De miről egyezhet meg Putyinnal Vietnámban?
    http://privatbankar.hu/makro/a-megroggyant-trump-azsiaban-turnezik-nem-lesz-egy-faklyasmenet-313729

  67. Szerintem megint kellene egy szavazás:

    Mikor lesz eltörölve Észak Kórea:

    – 1 hónapon belül
    – 6 hónapon belül
    – 1 éven belül
    – 10 éven belül
    – Később.
    – Soha

    Aztán meglátjuk, kiknek lesz igaza.

  68. 72 – Attila (PV)
    Nincs kedved elnézést kérni, amikért azt hazudtad (többek között), hogy 1989-ben tűzparancs volt az osztrák-magyar határon, és egy keletnémet férfit meg is öltek.

  69. Ha már beszarás, ettől az egyre jobban éleződő, és élezett konfliktustól, amely előbb-utóbb élesben is ki fog pattanni, ha így folynak tovább az események egyfajta sodrásban, személy szerint jobban tartok minden értelemben, mint jelenleg a Koreai-félsziget körüli eseményektől.

    Az egyre erősödő Irán-barát Hezbollah már régóta csípi a szemét mind Rijádnak, mind Tel-Avivnak, mind Washingtonnak. A Jerusalem Post szerint a libanoni kormányfő lemondása Izraelnek nagyobb jogosultságot adott arra, hogy teljes körű katonai kampányt indítson Irán és Libanon ellen. A szaúdi kormányzat szerint, ha folytatódnak az iráni gyártmányú rakétatámadások Jemenből, azt egy ponton Irán részéről hadüzenetnek fogják fel.
    Folynak az Irán elleni háború előkészületei – újra felrobbanhat a Közel-Kelet
    http://privatbankar.hu/makro/folynak-az-iran-elleni-haboru-elokeszuletei-ujra-felrobbanhat-a-kozel-kelet-313771

  70. Az előző hozzászólásomhoz kapcsolódóan, a hétvégén ugye “érdekes” események történtek Szaúd-Arábiában. Még jobban beindult Mohamed bin Szalman herceg, a pletykák szerint rendet vág a királyi családban, mert így még nem lehet nekimenni Iránnak.

    A térség szakértői a világsajtóban két fontos irányt neveznek meg a belső leszámolás lehetséges okaként, és a kettő valószínűleg egyszerre érvényes:

    Az ifjú és agresszív Mohamed herceg véget akart vetni a népes Szaúd család belső hatalommegosztásának, és modernizációs terveit teljhatalmú uralkodóként akarja végigvinni. Eszerint olyasmit látunk, mint amikor a török szultánok hatalomra kerülésükkor a középkorban lemészárolták a testvéreiket, csak egyelőre szelídebben csinálja. Vagyis egyszerűen megtisztítja a terepet maga körül.

    A másik elmélet inkább azt emeli ki, hogy Szaúd-Arábia háborúra készül Iránnal, és a felkészüléshez rendet kellett vágni a családban.
    https://444.hu/2017/11/07/csaladi-leszamolas-iran-ellen-keszulo-nagy-haboru

  71. Az USA külügyi szakértőinek köreiben van egy mondás, miszerint az Észak-Korea okozta kihívásra csak rossz válaszok adhatók. Ezt a „örök igazságot” most Kínában is megtanulhatják az elemzők. A pekingi vezetés legnagyobb gondja, hogy az is tragikus következményekkel járhat, ha nem tesz semmit.

    Már speciális atomcsapást is javasolnak Észak-Korea ellen
    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/mar_specialis_atomcsapast_is_javasolnak_eszak-korea_ellen.650699.html

  72. Beépülve Észak-Koreában (2017)
    Közzététel: 2017. nov. 12.
    A film Észak-Korea zárt és rettegett világába kalauzol el Lisa Ling, a Nat Geo oknyomozó újságírója segítségével, aki 2006-ban a legnagyobb titokban, egy szemműtéteket végző orvoscsoport tagjaként járt először a diktatórikus államban.
    Egyértelmű amerikai propagandát nem engedek ide. Kiegyensúlyozott tényeket igen bármit is vessen fel. – Tibor bá’

  73. 74 Indiánlány

    Bizony, nemcsak vasfüggöny volt, de már a határ előtt komoly ellenőrzések voltak.
    Nagybátyámat Szombathelyen szedték le a vonatról. Vagy másfél év láger, utána azonnal katonai behívó.

  74. 79. Semminek. A világbéke kikiáltása várható, nem atomháború.

    77. A youtube-on bárki megtalálja a filmet. Lehet van benne csipetnyi propaganda, de szerintem érdemes megnézni, mert igazak azok, amiket benne látni lehet.

    Az, hogy Amerika világhatalomra tör – ill. már az – és ebből kifolyólag mindenhol befolyást és behódolást akar, az egyértelmű. De ez nem kisebbíti és menti az észak kóreai rezsim brutalitását és ostoba személyi kultuszát.

  75. A világháború, az apokalipszis és hemp csapás újra-és újra elmarad, immár sok-sok év óta – pedig igény volna rá…
    (Carl Gustav Jung tudna mesélni a lélek azon mélységeiről, ahol az apokaliptikus ősképeket tároljuk)

    Csak úgy a semminek nem “építik” az új selyemutat. Mindent meg fognak tenni, hogy az új gazdasági középpont(ok) és a nyersanyagok közti utakat ne rombolják le hamis zászlókkal…

  76. Azért csak szarjatok be! -:)
    Nem jól nézitek a háborúk működését.
    Az első VH emberi ok miatt kezdődött. Lelőttek egy embert.
    A második is. Hitlerrel közölte az orvosa, hogy gyógyíthatatlan és halálos betegsége van.
    Erre nem várt tovább, Németország további felkészítését abbahagyta és nekiment az Oroszoknak.

    Most is van valami emberi.
    http://kitekinto.hu/2017/11/08/europan-kivul/kezd-eldurvulni-a-konfliktus-iran-es-szaud-arabia-kozott/

    http://figyelo.hu/v/szaud-arabia-es-iran-konfliktusa-felforgathatja-a-vilag-olajpiacait/
    Kiemelek ebből egy mondatot:
    ““A legtöbb politikai kockázat a térségben viszonylag kis mértékű. Azonban abban a pillanatban, amikor a szaúdi-iráni konfliktus kerül szóba,

    állati ösztönökről beszélünk

    ” – mondta a lapnak Michael Lynch, a Strategy Energy & Economic Research igazgatója. ”

    E minimum annyit jelent, hogy tankoljátok fel az autótokat.

  77. 83. Vaszil!
    Teljesen mindegy melyik ujjunkat harapjuk,mert mindegyik fáj! Döbbenetesnek tartom egyébként amit kreált megint ez a pár, magát embernek tartó, és valló
    genetikai hulladék!
    A kötelező betelepítések megszavazására számítani lehetett , nagyon régóta érett már ez, és nagyon régóta eldöntötte ezt az a pár bitang gazember, akiknek köszönhetjük a nyomort, mocskot, és minden fertőt ami jellemzi a ma Európáját, és szerényen tegyük hozzá, az egész fölgolyót is.. Viszont az elején járunk még döbbenetes terveiknek. Ezt kivédeni már nagyon nehézkessé vált, bár volna lehetőség rá, de meglépni nem merik. Mégpedig kilépni közösen a “visegrádiaknak” ebből a gettóból, minél hamarabb, akármi is lenne ennek a pénzügyi, és gazdasági vonzata. Amennyiben nem teszik, ugyan arra sorsra jutunk, mint az angolok, németek, és franciák, akiknek a jövője eldöntetett a kereszténység megszűnésével bezárólag! Bár a média cenzúrázva van ma mindenütt ezen urak jóvoltából, de a “szűrt” ezzel foglalkozó napi aktuális televíziós felvételek is elképesztőek, és félelmetesek! Milyen látványban lenne részünk vajon, ha a teljes hétköznapi valóságot mutatnák vágás nélkül.. Nyugat-Európa nagyvárosainak egyes részeibe nem hiába, ma már nem megy be a karhatalom ezt mindenki tudja , és hallott róla! Fél!
    Tudatosan minden aljassághoz segítő kezet nyújtanak, és szabadjára engedtek, hogy mihamarabb padlóra tegyék Európa értékeit, benne a történelmével, kultúrájával hagyományaival .Rövid az idejük! Mára az anyagi javak döntő hányada a tulajdonukat képezi már, viszont maradt még egy-két “nyakas” nemzet, amely visszafogja a végjátékukat, és melyeket igyekeznek minél hamarabb maguk alá gyűrni. Meg is fogják tenni, nincsen kétségem, mindössze idő kérdése!
    A “valamikori” propaganda, arról szólt, hogy be kell fogadni a háborús zónákból érkező menekülteket. Ezzel szemben mit látunk? Ma már féltően óvatosan sűrűszövésű halhálóval “fogják ki” a pakisztáni, bangladesi, afgán, stb, és Afrika legszegényebb országaiból érkező analfabéta koromfekete sz@rdarabokat, akiket utána aztán szabadjára engednek , – akarnak mindenütt – Európa országaiban, városaiban…A nyugat egyes régióiban történő áldásos tevékenységüket láthatjuk nap mint nap.
    Ezért nem hiszem, hogy sokáig ellent tudnak/tudnának állni itthon annak a pressziónak , amelyet minden lehetséges eszköz igénybevételével irányunkban is alkalmaznak, és nyomnak ezerrel.
    Kína? Pénzből élnek, s csak annak! Egyszerű példa rá szerény városunk, ahol a húzott szemű butik – áruház – tulajdonos potenciális tolvajnak tart engem, mint magyart! Magyar árus nincs is jóformán a városunkban. Mind hunyorít. Ruházati „fronton” meg egy sem! Az egyik miközben árulja a hulladékát nekünk, külföldről hozta a hároméves fiának az Armani kabátot egy kisebb vagyonért..Csak mellékesen teszem hozzá, hogy öt (!) lány után jött össze a kukacos, aki maradt, a többit meg kivitte, és a nagyanyjáék nevelik mesélte büszkén, miközben a magyar állam biztosítja számukra a nem kevés összegű családi, és ilyen-olyan pótlékot, juttatást…
    Talán annyit idetennék még, hogy ennek az elképesztő népvándorlásnak Európa keleti felén történő megakadályozásában nagyon nagy felelőssége, fontossága és szerepe van (lenne) a Kelet- európai zsidóságnak! Ha fölfogják, és fölfognák – bár látjuk ennek a kezdeti kedvező jeleit tegyem hozzá – mi vár rájuk is a nagyon közeli jövőben, nagyon gyorsan cselekednének. De előbb ott körükben is rendbe kellene tenni a „fejeket”, s természetesen legalább ami elvárható lenne azonos „partnernek” tartani (tekinteni) az itteni őslakosokat „gójokat”. ..
    Netanjáhu nem hiába járt itt..

  78. És mi van ha az Iráni-szaudi konfliktust a háttérben a szaudiak gerjesztik azért hogy felnyomják az olaj árát.

    A wikipédián az olajcsúcsnál olvastam , hogy a Ghawari mezőkben már 55%-os a vízarány ami nem sok jót jelent.

    A közel kelet (Szaudiak) kb. 2023-28-ig tud csak olajat eladni ( a belső kereslet növekedése és a kitermeléscsökkenés miatt) akkor elképzelhető hogy

    az utólsó 5-7 évben az olajat nem 60$-on szeretnék eladni hanem 1-2-500$-on elvégre utána ugysem lesz mit eladni.Ez is csak egy találgatás, de lehet alapja.

    Az is lehet hogy olyan balhét gerjesztenek ami miatt 1 hónap múlva 150$ lesz az olaj, de hogy mi lesz azt ugyanúgy nem tudjuk mint az elmúlt években már jópárszor előforduló lehetséges

    konfliktusesetek esetén amiből végül nem lett semmi.

    Ha viszont balhé lesz akkor a mostani extraglobalizációnál úgy meg tudna fékezni a gazdaságot mint még soha.

  79. 84.
    “Egyszerű példa rá szerény városunk, ahol a húzott szemű butik – áruház – tulajdonos potenciális tolvajnak tart engem, mint magyart! Magyar árus nincs is jóformán a városunkban”

    Megoldási javaslat, igaz kicsit amerikás módra:

  80. Breaking news, kedves barátaim.
    A ma esti hirekben szokás szerint összefoglalják a hét eseményeit, és mit ad isten, megint megüti fülemet a ti kedves országotok neve, és tudjátok-e mivel kapcsolatban?
    Ha emlékeztek esetleg, valamikor irtam volt, hogy az EU valami eszméletlen tétel nagyméretű , füthető ún. amerikai sátrakat rendelt volt anno?
    Nos, ma lett teljesen véletlenül megemlitve, hogy a sátormennyiség LESZÁLLITÁSRA KERÜLT, mire fel -szintén mai , és elég mellékes hiranyag nálunk – az unió ismét-és újból felmelegitette, tolja, forszirozza, erőszakolja a kötelező migránselosztást, nos, hova, mit gondoltok, hova???
    Vajjon Kikhez?
    Nem fogjátok kitalálni.
    Természetesen, aki bármi összefüggést lát a végre elkészült és leszállitott sátrak és a magyarországra tervezett sátorváros, illetve az unió által hirtelen ismét elöráncigált és sürgössé vált migránskvóta felmelegitése között, az egy rosszindulatú, hülye amerikai.
    Vagy egyszemélyben mindkettő.

  81. 85: Ada
    “Kína? Pénzből élnek, s csak annak!” A “csak” szerintem nem igaz, mert azért van ott többezer-éves kultúra is, ha minálunk nem azok nyomulnak… Pl itt egy “kis” könyvtáruk: http://fidelio.hu/konyv/2017/11/17/kina_legmenobb_konyvtara_egyetlen_hatalmas_szem/

    Egyébként jellemző amit leírtál, de ez a kereskedelem-gazdaság globális elkurvulásából adódik (szart árulni ócsón nagy tömegekben), és ebben mi magyarok nagyon gyengén teljesítünk (miért nem magyar árusok lepték el bógnikkal a piacokat? és most röviden csak annyit erről: mert nem erre áll rá a “gyomrunk” de tényleg)
    Amióta a haszon és a pénz nem a becsületes munka függvénye – sőt – azóta ide jutottunk. De nem csak ilyen kínaiak vannak – ahogy nem csak konzumidióta magyarok – , és a selyemúttal arra céloztam, hogy kis hazánk egyúttal globális játszmák színtere is és igen nagy pénz és hatalom ellenérdekelt abban hogy itt a neokon züllesztés simán menjen. Nincs lefutva!
    A zsidóság meg legalább olyan gyenge és megosztott itt mint mi magunk vagyunk, persze valami pozitív elmozdulás esélyét nem szabad azért kihagyni… ebben az ezer évben volt derü is boru is, ki tudja most mi jön? Két ilyen sokat szenvedett népséget nehéz errefelé találni…

  82. 89 Vaszil

    Az Európában élő zsidóságra halálos veszélyt jelent a muszlim országokból beszerzett migránsok tömege. Franciaországban ahol sok az arab gyökerű muszlim, a zsidók helyzete kétségbeejtő. A médeában alig van szó róla. Elhallgatás, áh csak arab suhancok szórakoztak, stb.
    A migránsimportban résztvevők között (soroson kívűl) rengeteg zsidó értelmiségi és politikus vesz részt.
    A zsidó a világ egyik legértelmesebb népe, de a rövidtávú érdekeik nekik is előbbrevalók, mint a hosszú távú létbiztonságuk.

  83. 90,Bogozy
    …”A zsidó a világ egyik legértelmesebb népe, de a rövidtávú érdekeik nekik is előbbrevalók, mint a hosszú távú létbiztonságuk.”
    Tévedsz, kedves Bogozy.
    A zsidó összeségében, mint nép, éppen olyan hülye mint a többi, csak ügyesen titkolja.
    Tovább:
    …”A migránsimportban résztvevők között (soroson kívűl) rengeteg zsidó értelmiségi és politikus vesz részt.”
    Mert, kedves Bogozy, nincs aki beverné ilyenkor ezeknek az általunk is megvetett világzsidók pofáját szemtelenségük mián.
    Mert az mégiscsak szemtelenség, hogy a mások országában hivatlan vendégként élő zsidó,más hivatlan vendégeket invitál be oda, ahol ő is csak jövevény.
    Gondolom én.

  84. 91: balint
    “A zsidó összeségében, mint nép, éppen olyan hülye mint a többi, csak ügyesen titkolja.”

    Óriásit röhögtem, még ilyen eredeti megfogalmazást nem hallottam mostanában, köszi! 🙂 🙂
    És ezt csak erősíti hogy “mások országában hivatlan vendégként élő zsidó,más hivatlan vendégeket invitál be oda, ahol ő is csak jövevény.”
    Lassan eljön az igazság pillanata hogy kik és milyen szinten turkálnak a népek agyában – a zsidókéban is. Nehéz lesz az ébredés ebből a rémálomból.

  85. 92.Vaszil
    Örvendek, hogy sikerült megnevettettni téged.
    Hát igen, néha az ember , igy elnézve ezt a mai szörnyen félresiklott világot, keserúen nevet, mert mit tehet.
    Idézlek:
    …”Nehéz lesz az ébredés ebből a rémálomból.”
    Nemhogy nehéz, borzasztó ébredésetek lesz.
    Ha egyáltalán akadnak még odaát nálatok valakik, akik esetleg majd felébresztenének benneteket.
    Ha már nem túl késő .

  86. 93.balint
    Az öröm annak szólt, hogy ilyen találóan még nem hallottam megfogalmazni ezt, mert itt van a kutya elásva! Mennél okosabbnak tartja ugyanis magát vagy nemzetségét valaki (mennél biztosabb a maga igazában!) – és ez a veszély zsidókra magyarokra fokozottan leselkedik (okkal, ok nélkül)- annál súlyosabban hat rá a Dunning-Kruger effektus…
    https://www.antalffy-tibor.hu/?p=22344
    Nehéz ebből kimászni, de nem lehetetlen. Majd amikor a gát szakad akkor jön az ébresztő – lesznek akik túlélik és tanulnak a történtekből.

  87. 94.Vaszil
    …”Nehéz ebből kimászni, de nem lehetetlen. Majd amikor a gát szakad akkor jön az ébresztő – lesznek akik túlélik és tanulnak a történtekből.”
    Ha ugyan lesznek túlélők.
    Merthogy Vaszil, a most rátok leselkedő veszély- közel 2 millió migráns – ez olyasvalami, amivel Európa eddig SOHA sem szembesült.
    Egyáltalán hogyan is gondoljátok megoldani ezt a rettenetes inváziót, igenis inváziót, földrészetek fegyvertelen lerohanását, ha már voltatok oly balgák, hogy egyátalán AZ ELEJÉN megengedtétek ezt?!

  88. 95. Bálint

    Most nemrégen tomboltak az Izraelbe “beszivárgó” afrikai illegális migránsok Jeruzsálem utcáin.
    Elő kell vennetek nektek is a vasseprűt, szerencsére ott még van ilyenféle háztartási eszköz. 🙂

  89. 91. Bálint

    Zsidó barátom mondta, ha a zsidó hülye, akkor a világ leghülyébbje.
    Nyugat Európában naponta emlékeztetik a népeket a holokausztra, miközben az új pogromcsinálókat, a muszlim arabokat importálják millió számra. Nincs elég baj a fejüket fel-fel ütő nácikkal, be kell hozni a legesküdtebb ellenségeket.

  90. bogozy!

    Véleményem szerint ne dőlj hátra elégedetten a foteledben a számítógéped előtt ülve most, hogy milyen jól “megaszontam” neki.
    Van nekünk magyaroknak éppen elég szégyenkezni valónk! Jusson pajtás eszedbe! Gyűlöletből, közönyből, fotelforradalmárságból fejhosszal a többi ország előtt járunk. Nem felejtem el, és ilyenkor mindig eszembe jut idős apám, amikor nedves szemekkel mesélte mit is “tettünk” mi magyarok sok esetben, mint mondjuk Bácskában a negyvenes évek elején!…
    Mert a magyar-magyar ellen (is!) még soha nem volt ilyen irigy és undorító, mint az utóbbi évtizedekben, miközben a zsidó szomszédom, még nem bántott meg , és azt sem éreztette velem sohasem, hogy nem vagyunk egy “kategória”! Sőt ellenkezőleg!
    Viszont ez nem jelenti azt, hogy zsigerből nem vetem meg azt a néhány zsidó csavargót, akik az emberiség értékeinek elpusztítására törekednek, és hidegen hagyja őket azok szenvedése önös érdekeik miatt! Sajnos ez mára mindenhol a planétán általánossá vált, és válik, mert ahogyan egyre fogynak a megélhetéshez nélkülözhetetlen javak, úgy üti fel ezzel szemben a fejét az irigység és agresszivitás, amely, mint tudjuk mindig hová vezet… Ez nem egy népcsoport sara lett mára!
    A gyűlölködés, és közöny, azonban szépen- lassan hagyománnyá kezd válni e honban, ezért is lehetséges az, ha ma elkezd pár cigány kalapálni a buszon, vagy metrón, nyugodt lehetsz, hogy a legtöbb “polgár” a másik ablakon fog kifelé pislogni ahelyett, hogy kisegítsen netán szorult helyzetedből.
    Egyébként a kritikádat orsós apádon kezd el gyakorolni, aki a sleppjével együtt nagy összegekért letelepedési kötvényeket árul bárki is legyen az, aki kérelmezi, és megfizeti!…

  91. 96.Bogozy
    “Zsidó barátom mondta, ha a zsidó hülye, akkor a világ leghülyébbje”
    Két kézzel irom alá, annyira igaz!
    Ugyanakkor meg olvasd el figyelmesen Ada blogtársunk lenti bejegyzését, nagyon találóan ragadja meg a dolgok lényegét.
    Tudod kit jutat eszembe Ada alanti beirása?
    Ha emlékezetem nem csal, akkor az 1997 – es karácsonyi éjféli misét , hova sikerült eljutnom, és ahol elhangzott, elékezetből igyekszem idézni minél pontosabban:
    ” Akárhány zsidót ismerek, kik jámborság, emberség, tisztesség tekintetében olyanok, mint akármelyik hithű keresztény, és akárhány oly keresztényt , kik viselkedésükre nézve rosszabbak a legelvetemültebb pogánynál”

  92. 99 – bálint:
    Olvastad, a német divat mogul azt mondta Merkelnek, hogy a németek több millió zsidót megöltek, most pedig legnagyobb ellenségűből beengednek több milliót?

    És ezt? Prime Minister Yitzhak Rabin’s assassin to request retrial – arra hivatkozva, hogy rabbik beszélték rá a gyilkosságra.

  93. 100.Tibor bá
    Nem olvastam fenti dologról, azon viszont csodálkozom, hogy-hogy , a migránsok nagy tömege ellenére, szinte semmi támadás nem éri az európai zsidó intézményeket.
    Rabbin kormányfőnk merénylője zöldségeket beszél, csakhogy elérje a perújrafelvételét.
    Nem fog neki sikerülni, és nem is érdemes neki.
    Ha ne adj isten kikerül, az utcán agyonverik.

  94. 97. Ada

    Nem értetted meg mit írtam. Bálint igen.
    Egyébként nagyon jól tudom, a magyarság történetét olvasgatva, hogy a magyarnak nem kell külső ellenség sok-sok évszázad óta, mert magyar a magyarnak a legelvetemültebb ellensége.
    Mostani politika is ezt az ostoba hagyományt folytatja.
    Propaganda van, de az ország érdekében cselekedni nem akarnak, vagy nem érnek rá a sok lopás miatt.

    Köszönöm a megtisztelő jóindulatodat, amellyel a miniszterelnök rokonságába keversz. Sajnos nem helytálló. Csóró vagyok. Egyébként én vitya és bandája néven szoktam emlegetni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.