(1822) Zika vírus másodszor

Tibor bá’ az igazság keresése online

 

~q191Nem tudom, hogy ezt hányszor lehet csinálni, valószínűleg sokszor. Szóval a WHO (Egészségügyi Világszervezet) jelezte, hogy a Zika vírus elterjedése egy globális egészségügyi vészhelyzetet jelent, de részleteket nem árult el. Minden esetre a „presstitude” mainstream média átvette a terepet és teli kürtölte az étert a veszéllyel. Lehet tehát beszarni és rohanni a háziorvoshoz, hogy gyerünk azzal a vakcinával, ki a fene akar kis fejű gyereket. Csakhogy van egy kis baj, még a vakcinát nem fejlesztették ki.

Viszont időközben történt valami érdekes. Argentínában a „Physicians in Crop-Spayed Towns” nevű szervezet, vagyis néhány orvos, akik hadakoznak a vegyszeres irtás ellen, jelezték, hogy a Zika vírus által okozott betegek legnagyobb része olyan helyen él, ahol a Piriproxifen nevű vegyszert tettek a ivóvízbe, hogy megöljék a szúnyogokat. Ez a megölés úgy történik, hogy a fejlődő szúnyoglárvák a vegyszer hatására deformálódnak. Csakhogy, az orvosok szerint, nem csak a szúnyog lárvák deformálódnak, de a terhes nők méhében fejlődő embriók is. Az ivóvíz vegyszeres kezelését 2014-ben indították be, és mit ad isten, azokon a területeken a kis fejű (mikrocefáliás) gyerekek azóta születnek tömegesen. Azon töprengek, mekkora baromnak kell lenni ahhoz, hogy valaki az ivóvízbe szúnyogirtót keverjen, mindenféle biztonsági teszt nélkül. Azt pedig az 1957-es Thalidomide eset óta tudja a világ, hogy a vegyszerek az anyaméhben lévő embriókra fokozott erővel hatnak.

Még egy érdekesség, a piriproxint egy japán cég, a Sumitomo Chemical állítja elő, akik a Monsanto stratégiai partnereik. És ezzel nem fogytunk ki az érdekességekből. A Global Research 2016. február 15.-i jelentése szerint a zika vírust mesterségesen állították elő laboratóriumban. A vírus szabadalmi joga a Rockefeller Alapítványé. Akit érdekel az angol nyelvű forrás az ide kattintson. Érdekes módon erről a magyar médiai is hallgat, viszont megtudhatjuk, hogy VV Éva milyen színű bugyit húzott ma fel. Tudatosan hülyítik a népet.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

21 gondolat erről: „(1822) Zika vírus másodszor

  1. Tökéletes helyzetjelentés és tisztánlátás Tibor bá részéről. Csat azt várom, hogy mikor cseréli ki a WHO-t WMO – ra, a „globális egészségügyi vészhelyzetet” „globális klimatikus vészhelyzetet”-re és ír hasonló posztot. Ez akkor lesz, amikor rájön, hogy a klímatudomány semmivel sem áll jobban, mint az orvostudomány.
    Na de nem akarom szétoffolni a hozzászólásokat, szóljanak azok a posztnak megfelelően a Zika virusról. Csak azon kellene elgondolkozni, hogy ezen nemzetközi/globális szervezetek és a média minden alkalmat megragadnak arra, hogy (Tibor bá szavaival éljek:) „teli kürtölje az étert a veszéllyel. Lehet tehát beszarni…”

  2. Egy dolog biztos, nagyon bűzlik valami.
    Dél amerikai háziorvosok is pedzegetnek egy olyan irányt, hogy a kismamáknál nemrég bevezetett egyik kötelező védőoltás okozhatja a problémát.
    Nem lepődnék meg, ha ez egy kontrollált népesség szabályozás lenne a régióban. Melyik favela lakó akarná megdugni az asszonyát, ha beteg gyereke születhet. Nézzük meg a koton eladási statisztikákat pár hónap múlva, garantáltan meg fog ugrani…

  3. Itt még egyéb finomságokról is írnak, pl. hogy génmódosított szúnyogokat is kiengedtek az érintett területen:

    „A lehetséges okok közül vizsgáljuk meg azoknak a génmódosított szúnyogoknak az esetleges szerepét, amiket azzal a céllal fejlesztettek ki, hogy csökkentsék a mocsárlázat, a Zika vírust, a sárgalázat és a chikungunya vírust terjesztő szúnyogpopulációkat. Az első érdekes tény, hogy a GM szúnyogokat éppen azon a területen engedték ki a természetbe, ahonnan a legtöbb születési rendellenességet jelentették (Juazeiro, Brazília). Ez igencsak árulkodó jelnek számít. Ki foglalkozik az összefüggés kivizsgálásával? Hivatalosan természetesen senki. ”

    http://idokjelei.hu/2016/02/zika-jarvany-vagy-paranoia-eltulzott-szamok-es-elhallgatott-okok/

  4. Nekem furcsa…

    A klímával nagyon ímmel-ámmal foglalkoznak, és közben ezerrel megy a különböző vírusok, influenzák gyártása.
    Az internet tele van szemnyitogató blogokkal, videókkal, de valahogy a népség nem mozdul…

    Már annyi „megdönthetetlen” bizonyíték gyűlt össze a háttérhatalom mahinációiról hogy Dunát lehet vele rekeszteni, de mindenki (én is) folytatja a megszokott életét, azaz szépen elfogadja hogy megsül, éhenhal, megfertőződik, eladósodik, satöbbi.

    Egyre inkább az az érzésem, hogy a Zirka vírusnál vaszélyesebb és hatékonyabb tudatmódosító szerek hatása alatt áll a modern emberiség, ami az alapvető önvédelmi ösztönöket blokkolja….

  5. 5: És mégis milyen megmozdulást vársz a néptől? Menjünk el tüntetni a Rockefellerék háza elé? Azt se tudom, hol laknak.

  6. 5:
    Egyedi szinten csak annyit tehetsz, hogy nem adósodsz el, nem oltatod be magad semmi ellen. Tartalékolsz némi élelmiszert-vízet. Felkészülsz a kánikulákra. A forradalmat meghagyod a fiataloknak, elvégre ők lesznek a legnagyobb vesztesek. Mi már kiszórakoztuk magunkat.

  7. 7. Tibor bá’

    „Egyedi szinten csak annyit tehetsz, hogy nem adósodsz el, nem oltatod be magad semmi ellen. ”

    Én megteszem amit tudok… Életemben a legnagyobb adósságom 250 angol font volt 20 évvel ezelőtt, pár hétig, és kerülöm a gyógyszerek mindenféle változatát.

    De nehezen értem, hogy se az öregek, se a fiatalok nem „mozdulnak rá” a dolgokra.

    6. Ábel…

    Nem tudom, de tényleg úgy viselkedünk, mint a vágóhídra szállítandó marhák.
    Ez nem tűnik természetes reakciónak.

  8. 1.”ezen nemzetközi/globális szervezetek és a média minden alkalmat megragadnak arra.. ”
    Vagyis egyértelműen terelésről van szó.Mert ha netán kiderülne bármilyen peszticid mérgezés vagy annak gyanúja, az betenne a GM piacnak.
    Magyarázza már el nekem egy szagértő, miért van az,
    hogy a GM vetőmagok kifejlesztése elvileg azért történik, hogy ellenállóbbak legyenek a betegségekkel meg kártevőkkel szemben, mégis az egyik legnagyobb GM termelő és fogyasztó Braziliában ennek ellenkezője igaz, 2000-2012 között 162 %-kal nőtt a peszticidek, glifozátok felhasználása, pl. 2012-ben 823.000 tonna, kb. 5,5 kiló fejenként évente.
    Az idegrendszeri fejlődési rendellenességek gyakorisága az adott területeken, mint az autizmus, fejlődési késés, törékeny X-szindróma, Asperger-szindróma, Rett-szindróma, CDD, stb., a felfújt Zika eddigi 404 darab esetéhez képest bagatell ? A különbség, hogy a Zika a „fekete bárány” szúnyoghoz köthető, ergo bele lehet kapaszkodni 🙁

  9. 10: „glifozátok felhasználása”

    Glifozát rezisztens kultúrnövényre többszörös mennyiségű gyomirtót lehet kiszórni. Aztán azon a földön mást már nem is tudsz termelni, csak glifozát rezisztens növényt. Aminek a magját a Monsanto-tól veszed, meg a hozzávaló növényvédőszert is. Szép új világ.

  10. 10.László Says: A genetikai módosítás sok céllal történhet, a lényeg, hogy a kívánt új tulajdonságot kódoló gént célirányosan (tudatosan) viszik be a gazdaszervezetbe. Vagy iktatnak ki egy nem kívánatos szekvenciát.

    A hagyományos nemesítés ezt lassan és szelekcióval, adott estben a mutációk kiprovokálásával gyorsította, nemzedékeken keresztüli kiválasztással. vagy keresztezésekkel.
    Mindkettő eredménye eltérő genetikai állomány létrehozása.
    Lásd pl. a gabonafélék elmúlt 3-5000 éves útját, vagy a gyümölcsökét, akár kutya macska.

    Régóta baktériumokkal termelik humán inzulint, ami szintén GM szervezet.

    A késsel is lehet kuglófot, meg emberi nyakat szelni.

  11. 9:
    Se oltás ellenes, se oltás barát nem vagyok. Gondolkodó vagyok. Különben azt írtam, hogy mit lehet tenni, nem azt, hogy mit kell.

  12. 13.
    Genetikai adatok birtokában pusztán kémiai anyagok felhasználásával is már egész biológiai rendszerek építhetők. Kb. 15 éve vallották be először, hogy képesek szintetikus vírusok létrehozására, de érdekes módon bioterror veszélyről nem nagyon hallani, pedig ott van a szemünk előtt. Természetesen a kirakatba tették, hogy észre ne vegyük 🙂

  13. Amit olvastam róla, nekem úgy tűnik, maga a Zika vírus nem is olyan nagyon veszélyes. Ezek szerint inkább az a veszélyes, ahogy védekeznek ellene.

  14. Re:13

    Egy nagyon fontos dologban csúsztatsz. Soha a büdös életben nem lehet faj nemesítéssel idegen genomot bejuttatni egy szervezetbe.
    Tudom faoltás, de az növény-növény rokon genom „csere”.
    Mit keres a krumpliban a medúza génszekvencia része, és sorolhatnám a állat-növény hibrideket napestig(lehet hogy nem medúza volt, de nem ez a lényeg). Magunkra szabadítunk olyan problémákat, amit hosszú távon senki sem ismer. Pontosan ugyan az a rövid távú profithajszolásra megy ki a játék, mint az atomiparnál.

  15. re: 17. Khm… lassítsunk: „Soha a büdös életben nem lehet „faj nemesítéssel” idegen genomot bejuttatni egy szervezetbe.”

    Ez értelmezhetetlen: „”faj nemesítéssel”… értelmetlen. Blődség.
    A nemesítés során előállított élőlény „fajta”.
    „a faj nemesítésről nem hallottam.”

    a faoltás nem nemesítés, ez olyan mint a disznó szívbillentyű emberbe ültetése. nem öröklődik az új tulajdonság. Genetikai transzfer nincs.

    „sorolhatnám a állat-növény hibrideket napestig” nagyon élvezetes olvasmánynak ígérkezik. Elég ha csak engem érdekel?

    „Magunkra szabadítunk olyan problémákat, amit hosszú távon senki sem ismer.”
    izolálja a genetikus egy növényben a szárazságtűrésért felelős gént. Aztán azt kimetszik, és átviszik egy haszonnövénybe. Miáltal az 2 héttel hosszabb aszályos időszakot vészel át.
    Valóban beláthatatlan következménnyel járna, kevésbé jelentős volna a terméscsökkenés.
    A humán inzulin termelés génjét baktériumba ültetik és ezáltal 100 milliók zabálhatnak büntetlenül, az előző szárazságtűrő búzából. Mindkettő létező példa. Melyiket nem veszed igénybe?

    A növénynemesítés célja így vagy úgy pl. nagyobb vetőmagpiaci rész megszerzése.
    De jelzem minden fejlesztés anyagi céllal történik.

  16. Re:18
    Lehet hogy pongyolán fogalmaztam,de ettől még igaz a medúzás genom transzfer.Ki fogom keresni,hogy melyik növénye tuszkolták bele.

    Valahogy még sem ott tartunk a nagy gmo sikertörténet közepette,hogy kevesebb műtrágya,gyomirtó,vegyszer fogyna…
    Nagy ígéretek helyett inkább rabláncot kapott gazdákról olvasni, ha gmo növényeket termesztenek.

  17. Meggyőződésem, hogy ezt a honlapot is téglák hada olvassa, gondolok itt a nagyhatalmak vagy kisebb államok hírszerzőire.
    Magyarán amit itt leírunk nem titok.
    Nem is kell, hogy az legyen.
    Egyszerűen nem értem, hogy juthatott el a homo sapiens, ekkora túlnépesedéshez. Nem értem, hogy az 50-60as években miért nem lehetett tenni a mederben tartásért.
    Per pillanat szinte kezelhetetlen tömeg van, ne is csodálkozzon senki, a radikális korrekción. Hogy mi által atom, vegyszer, mágneses rezonancia, egyéb, nem tudom. De akkor is bűnösök azok, akiknek módjában állt a redukció, akik ezt hagyták elburjánozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük