(1565) Kit küld el Ciprasz tárgyalni a németekkel és az ECB-vel?

~q148Bemutatjuk, ki jelenleg Európa legfontosabb embere

Szerző: Sergio Di Cori Modigliani – fordította Olajos Tibor

Mi a véleményetek az itt látható, Yani Varoufakis névre hallgató úriemberről? Bizalomgerjesztő-e az arca? Lehet neki hinni? Megtartja a szavát? Nem lehet, hogy ez az örök képmutatás álarca, melyben a végén mindenki csalódik? A Wall Street Journal szerint „ő a héja az európai baloldal radikalizmusában.” Nem újságíró, és nem keresi a televízió nyilvánosságát. 2015. január 26.-óta ő az új görög pénzügyminiszter.

Bemutatásnak annyi, hogy a 9 éve meghalt James Kenneth Galbraith, minden idők leghíresebb közgazdászának és gondolkodójának, a tomboló liberalizmus kibékíthetetlen ellenfelének Varoufakis volt a felfedezettje, akit meghívott az University of Texas-ra, ahol ő maga volt az elnök. A felfedezett mind addig a Camberrai Közgazdasági Egyetemen volt makroökonómiai tanársegéd, a közgazdasági és matematikai diplomáival. Ezeken felül a „játék elméletekre” szakosodott és szakértője lett „a virtuális valóságok felépítésének és szimulációjának, melyek alapján pénzügyi forgatókönyveket építenek fel és bontanak le”. (egy adott pénzügyi helyzet kialakulása, illetve összeomlása)

Ő a nemzetközi spekulatív finánctőke rémálma, nem pénzügyi hatalma lenne, hanem mert őt tartják pénzügyi manőverek kifinomult spekulatív játékainak a legnagyobb szakértőjének. Tegnapig csak kevesen ismerték, mert a befolyása, hatalma nullával volt egyenlő, de ez a múlté. A választások után ő lett Görögország pénzügyminisztere. 26-a óta a trojka, vagyis az ECB, Merkel, és Juncker szemében ő a legfélelmetesebb személy.

Azt beszélik, hogy Sky és Fox News milliárdos tulajdonosa, Rupert Murdoch, négy hónappal ezelőtt egy belső tájékoztatóban megtiltotta, hogy bármilyen indokkal interjút készíthetnek vele. Még csak nem is idézheti, aki ezt megszegi, vagy bármilyen teret biztosít számára azt azonnal kirúgják.

Három héttel ezelőtt a BBC-nek nyilatkozott, és kijelentette, hogy „Európa nem létezik, mert bűnözők szűk köre sajátította ki magának. Olyan bűnözök, akik az állampolgárok vérére szomjaznak, akik úgy hoznak törvényeket, hogy meghamísítják a számokat, megváltoztatják a mérlegeket, lerombolják a polgári jogokat, visszaélve azzal, hogy a köreikben valóban rátermett személyek vannak. Ezek szakértői a pénzügyi csúcstechnológiának, képesek egy perverz és ördögi játékséma alapján dolgozni, amely a végén mindnyájunkat tönkretesz és a középkor sötétségébe visz vissza. Adjatok nekem lehetősége, hogy leüljek az asztalukhoz és eltöröm a hátgerincüket”.

Szóval, ez az ember találkozik athéni irodájában holnap, január 30-án déli 12-kor az ECB, az IMF, és az Európai Bizottság küldötteivel, valamint még a német gazdasági miniszter jobb kezének számító biztossal.

Azzal, hogy a győztes Sziríza párt vezetője, Alexis Ciprasz belőle csinált pénzügyminisztert, egy nagy hazárdjátékba kezdett, amit mindenki épp oly zseniálisnak tart, mint amennyire veszélyesnek.

A miniszterelnök, szélsőbal háttérrel, a nemzeti jobboldallal kötött szövetséget, akiknek odaadta a belügyi és a hadügyi tárcát, rájuk bízva a társadalmi elégedetlenség kezelését, cserébe kérve és megkapva a szabad kezet Varoufakis pénzügyminiszteri kinevezéséhez.

Végül Varoufakis a következőkkel fejezte be a BBC interjút: „Le fogjuk rombolni azokat az alapokat, melyre támaszkodva lerombolták Európát. Évtizedeken át, egy olyan rendszert építettek ki, amely energiát és javakat szív el a társadalom minden más tagjától. A markukban tartott Európában egy új viktoriánus korszak alakult ki, mert az ő céljuk tönkretenni a népeket, és létrehozni egy új birodalom diktatórikus arisztokráciáját, egy igazi és valódi abszolút monarchiát”.

Varoufakisnak egyáltalán nem áll szándékában kilépni az euró zónából. Két nappal ezelőtt kijelentette, hogy Mario Draghi nyugodtan aludhat, és szépeket álmodhat, ha hajlandó felébredni mielőtt túl késő lenne. „Én rendelkezésre állok, és mint egy olyan pénzügyminiszter, akit teljes mértékben támogat a kormánya, elmondhatom, hogy olyan megoldást fogok keresni az Euró csoport találkozóján, ami jó Görögországnak, de ugyanakkor nem hátrányos szlováknak, írnek, németnek, franciának, olasznak. Az oszd meg és uralkodj korszak véget ért”.

A legfontosabb olasz gazdasági lapban il Sole24ore, két napja megjelent egy cikk Varoufakisről, ki az, aki tárgyalni fog Európával

http://www.ilsole24ore.com/art/notizie/2015-01-27/alle-finanze-falco-varoufakis-economista-accidentale-103043.shtml?uuid=ABFDzdkC

A sorok között én tiszteletteljes félelmet olvasok ki, egy olyan személy iránt, akivel nem lesz könnyű tárgyalni, még kevésbé lesz lehetséges megvezetni. Az Európai piacon a létező legkeményebb tárgyalófél. Meglátjuk, mire jut, mit ér el. Még korai bármit mondani. Azonban számomra valóban a legjobb hírt jelenti, mindnyájunknak európaiaknak, hogy olyan valaki száll szembe a háborúra készülőkkel és a pénzügyi potentátokkal aki a legjobban ért hozzá és a tapasztalatát élesben szerezte.

________________________________________________________

Tibor bá’ utóirata: Varoufakis véleménye, vagy elemzése az európai elitről kísértetiesen cseng, ha Orbán Viktor tevékenységére gondolunk. Ugyanis ő pontosan ezt csinálja. Kialakít egy oligarcha réteget, rabszolgasorsba száműzi az értelmiségi középosztályt, és mindenki mástól meg akar szabadulni a lehető legkegyetlenebb, legbrutálisabb módon. Ez egyezményezett. Ez az oka annak, hogy az EU immel-ámmal kezeli a szembehelyezkedését, és tovább folyósítja a pénzt, ami majdnem egy az egyben vándorol az új oligarchák zsebébe.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________

85 gondolat erről: „(1565) Kit küld el Ciprasz tárgyalni a németekkel és az ECB-vel?

  1. Nagyon kemény ember! És keményen beszél és beszól a hatalmasoknak!
    Ez tetszik nekem. Bár csak nekünk is ilyen pénzügyminiszterünk lenne…
    Ezt az embert biztos nem lehet megvezetni, vagy megvesztegetni, és pontosan ismeri a pénzügyi rendszert mert ért hozzá. Olyan mint egy pénzügyi csúcsragadozó…
    Megértem hogy a bankárkaszt rémálma.
    Kíváncsian várom a fejleményeket!

  2. Ha annyira okos tudhatná,hogy vége a bőség korszakának és csak lejtmenet van.A gazdasági hokuszpokuszok , ami ellen lázad pont ezért lettek kitalálva .A dolog már lecsengett ,nem lehet tenni semmit. Tehát megélhetési politikus ez is,mert nem veszi figyelembe a globális felmelegedéssel járó problémákat,erőforráshiányt,okölogiai lábnyomot.
    Csak nem gondolja komolyan,hogy az elit országok a végidökben lemondanak a megszokott életszinvonalról,hogy a hasukon malmozó görögög jobban élhessenek? Mert más lehetőség nincs!

  3. Maximum bosszúságokat tud okozni, de mivel nincs mögötte gazdasági hatalom, semmit nem fog tudni érvényesíteni.
    Eszembe jut néhai főnököm pragmatikus bölcsessége:” Igaza annak van, akinek igazat adnak!” Ahol természetesen az igazság nem filozófiai kategória, hanem a csontkemény realitás.
    Mint amikor Sztálin kérdezett tanácsadóitól a pápa hatalmára vonatkozóan: „Miért, a pápának hány hadosztálya van?”

  4. Érdeklődéssel várom a történéseket, bár nem tudom elkötelezni magam sem mellettük, sem ellenük. Egyrészt a mondásainak bőven van igazságtartalmuk, ugyanakkor a görög állam (így a nép is) is benne van abban, hogy ekkora hiteleket éltek fel, amit azért illene rendesen törleszteni. Viszont az EU-nak is szükség van rájuk, ezért elérhetnek olyan dolgokat, amelyekre jogilag jelenleg nem lenne lehetőségük.
    A szövetség, és a leosztás egyébként egész jónak tűnik, és Varoufakis kinevezése mögött is van kurázsi.
    Ezt viszont nehéz pozitívan értelmeznem:

    „olyan megoldást fogok keresni az Euró csoport találkozóján, ami nem csak a görög adófizetőnek jó, de közben rossz a szlováknak, írnek, németnek, franciának, olasznak. Az oszd meg és uralkodj korszak véget ért”

    3:

    Gazdasági hatalom nincs mögötte, viszont az Eurót és az egész EU gazdaságot megingathatja, mert hátulütője is van annak, hogy minden mindent fedez. Ha erősködnek a görögök, akkor szerintem az EU-tól a legjobb lépés az lenne, hogy egyszerűen kirakják őket az Euró zónából, esetleg az unióból is. Fájdalmas lenne ez is, és nem feltétlen igazságos, de ezzel árthatnak maguknak a legkevesebbet. Ha engednek neki, akár egy kicsit is, azzal csak hosszan elnyúló folyamat veszi kezdetét, ami sokkal fájdalmasabb lesz.

  5. Aki miniszter lett, az azért lett miniszter, mert meg volt engedve neki. Sajnos, egy ilyen világot élünk.
    Orbán is küzd az oligarhák ellen (legalábbis szóban), de közben a fideszes barátaival szétosztják maguk között az ország javait. Úgy akarják legyőzni az oligarhákat, hogy túlnőnek rajtuk 🙂

  6. Valaki meg tudná nekem mondani, hogy miért annyira fontos az EU számára a görög piac és tagság, hogy számolatlanul öntik a pénz a megmentésébe? Egy főre jutó DGP-jük fele annyi sincs mint a komolynak mondható államoknak (pl. Németország, Franciaország). Mégis már évek óta a média központi témája, a görög állam, a választásaik, a csődjük, a segélyezési program, az adósságuk elengedése, stb. Mi történne ha a közel 30 tagállam kevesebb lenne eggyel?

  7. Nem gondolnám, hogy az lenne a szitu, hogy a görögök diktálják a feltételeket. Enyhítés persze lesz, mert azt már felismerték az IMF-nél és az EU-ban is, hogy a görög „mentőcsomag” a túl szigorú feltételeivel el lett ba..va.

    „Ami végül létrejött, az egy gazdasági és emberi rémálom volt. A görög recesszió egyáltalán nem ért véget 2011-ben, hanem felgyorsult. Görögország egészen 2014-ig nem érte el a mélypontot, és addigra teljes depresszióban volt, az általános munkanélküliség elérte a 28 százalékot, a fiatalkori munkanélküliség pedig közel 60 százalékra nőtt. És a javulás, amely már megindult, még alig érzékelhető, és nem kínál kilátást arra, hogy a belátható jövőben visszatérjen a válság előtti életszínvonal.”
    http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=440135:paul-krugman-megszoritasok-adossagcsoekkentes-tuladoztatas-ez-tett-remalomma-goeroegorszagot&catid=79&Itemid=164

  8. Ez a gengszterarcú fenegyerek most úgy néz ki, a jó oldalon áll. Legyen igaz, amit mond!

    De azért ebben a nagypofájú dumában egy jóadag blöff is lehet szerintem.

    Nem csodálkoznék, ha egyszercsak „balesetet” szenvedne. Sajnos, ha tényleg úgy áll a helyzet, ahogy itt le van festve, és tényleg megállíthatja a vezető ragadozókat, akkor erre nagy az esély. De az is lehet, hogy a színfalak mögött valójában az ő emberük.

  9. A sajtóbeli agyonhallgatási utasítást (ami most már nyilván nem aktuális) érdemes összevetni pl. Morvai Krisztina agyonreklámozásával azúton, hogy 24 órában fasisztázták a zsidó újságírók. Aki veszélyes rájuk, azt agyonhallgatják, akit állandóan szidnak, azt ezzel direkt reklámozzák és felépjtik népszerűségét a jobboldalon…
    Az ürge kutatásainak címe tényleg jól hangzik, el se hiszem, hogy ezzel miniszter lett. Nem fog lezuhanni a gépe?

  10. 5, Intuitív:

    Nekem azzal nem lenne bajom, hogy Orbán magyar (esetleg itthon befektető) tőkéseket kreál, azonban nem látom, hogy szakmailag is megfelelő emberekhez kerülnének ezek a javak.

    6, Observer:

    Én kétkedve fogadom azt, hogy „felismerték” az IMF-nél a görög program hibásságát. Én inkább arra gyanakszom, hogy szándékosan tették olyanná, hogy ne lehessen kikerülni a hitelspiráljukból, csak kicsit túllőttek a célon. Ahol az IMF megjelent, ott általában nem termett babér, bár néhány kivétel van (tán valamelyik balti állam).

  11. Egy kis bónusz, magyar felirattal a bejegyzéshez. 🙂

    Interjú Yanis Varoufakis, közgazdász-professzorral, a Valve videojáték-fejlesztő és -kiadó közgazdászával, aki az új görög kormány pénzügyminisztere lesz.

  12. 10: tetszik, amit mond, de nekem már minden gyanús 🙂

  13. A megelőző Görög választásokkor nagy reményeket tápláltam Cipras iránt, de sajnos nem jött neki össze, most nagy örömmel hallottam a híreket, hogy sikerült nyernie, koalícióval kormányoznia. Aggódtam, hogy az elmúlt 4 évben konformizálták, politikailag korret pályára terelték, de ez a cikk felüdülés számomra, ilyen pénzügyminisztert PC nem ültet pozícióba. A csürhe eltakarításának valahonnan el kell kezdődnie, remélem Ciprasék okultak a múltból, és nagyon megválogatják azokat a közlekedési eszközöket, és úticélokat, amelyeket alkalmazni, elérni kívánnak. Vannak támogatói azon eszméknek, akik a mai, a társadalmat kiírtani vágyó vezető rétegek kicsontozását tűzik ki célul. Szerintem nem kellene bal mag jobboldalizni, hátha jön valami merőben új struktúra, ami nem abban merül ki, hogy balból jobb, jobból balra tolódik. Az emberi létezés lényegét kellene újra definiálni, és nem ebben a mocsárban tipegni jobbra meg balra.

  14. 10: egy video interjú mindíg jobb, mint egy írott sajtóanyag, mert a személyiség szerintem jobban megítélhető. Hasonló a véleményem van Varoufakis-.ról, mint Putyinról, láthatóan szellemileg és morálisan ép emberek, szemben a nyugat -szerintem cionistái által kinevelt – buzikultuszú, ál liberális féleszűekkel. A német (!!) politikai elitben számtalan olyan ember van, akik álltalános iskolában megbuktak, és ez a Német elit, mi van olyan helyeken, ami nincs is reflektorfényben ? Hogyan választották a Soros Györgyhöz hasonló helytartók (mert ezek képesek pénzelni a diplomaták képzését alapítványaikon keresztül – Orbán, Gyurcsány iskoláit a Soros alapítvány pénzelte ) a politikai palettát a plebsz számára ? Ideje ennek véget vetni, Varoufakis nevét meg kell jegyeznünk !

  15. Kiváncsi vagyok, hogy egyedül akarja-e megvívni harcát a brüsszeli csirkefogókkal, vagy szövetségeseket is fog keresni ?

    Végülis azt mondja, amit mindenki, aki nem a fősodratú véleményhatalom brossúráját szajkózza. Kérdés, hogy kinek lesz bátorsága felállni mellette.

  16. Szirízia első választási ígérete az volt, hogy „felfüggeszti” a görög adósság törlesztését, mindaddig, amíg a görög gazdaság újra növekedésnek nem indul, illetve olyan állapotba nem kerül, hogy a hitelfizetés ne veszélyeztesse a görögök megélhetését. A bankárok uralta elit nem a kieső összeg miatt aggódik, leírják, nem számít, ami miatt pánikolnak az a példa. Hogy egy Eu ország megtagadhatja az adósság visszafizetését, „nem tartja tiszteletben a nemzetközi megállapodásokat” mert ha egy ország megteheti akkor holnap egy spanyol, portugál, olasz stb párt is kampányolhat ezzel, és nyerhet választást. A szellemet nem szabad kiengedni a palackból, de már megtörtént.
    Mellette itt van a média nyilvánosság, ha még néhány Nigel Farage kezd el nyíltan beszélni az elit trükkjeiről, akkor a végén még felnyílik a tömegek szeme.
    Emiatt kemény lesz mindkét fél.
    Az Eu azzal zsarolhatja a görögöket, hogy az EKB többé nem biztosít likviditást a görög bankoknak, ahonnan már a választások előtt megindult a betét kivonás, ami csak gyorsulni fog, ha a görögök azt látják, hogy az Eurójuk helyett drachma lesz az új pénz, ilyen helyzetben jogosan mindenki kivenné a megtakarítását, (akinek van még) de ha az Eu nem több kp-t, akkor megvan a bankpánik, bankcsődök sorozata.
    A görögök meg zsarolhatják az Eu-t, hogy ha nincs Euro, akkor a ők meg mennek a Nato-ból, (ez is választási igéret volt) és már csak az ortodox vallás miatt is hamar megtalálják a hangot az oroszokkal.
    már most be vannak tojva, ha Obama vasárnap óta 2x telefonált:
    http://magyarhirlap.hu/cikk/15814/Nyugati_figyelmeztetest_kapott_az_uj_gorog_kormany

    és elindult a szájkarate
    http://magyarhirlap.hu/cikk/15829/A_gorog_adossag_eltorleserol_szo_sem_lehet

    szóval ebben a görög drámában még sok fordulatra lehet számítani

  17. Lehet hogy a görögök most tesztelik a régi bankár mondást:

    Ha ezer dollárral tartozom neked, és nem tudom megadni, akkor nagy bajban vagyok.
    Ha egymillió dollárral tartozom neked, és nem tudom megadni, akkor nagy bajban vagy.

  18. 17:

    Ha felfüggesztik az adósságtörlesztést, akkor a nemzetközi pénzügyi elit kb. pillanatok alatt hazavágja a görög gazdaságot, és máris megpuccsolják a kormányt.

  19. 19. Vasgerinc

    „és máris megpuccsolják a kormányt.”

    Volt már ilyen. Az utolsó kormányba pont az IMF tolta be a „pénzügyeseket”, de ők se tudtak csodát tenni, ha nem állt mögöttük semmilyen legitim támogatás.
    Ha sokat erősködnek, max polgárháborúba lényszerítik az országot, arról meg még az Álmoskönyv is rosszakat ír… különösen adósságvisszafizetés terén.
    Egy alapvetően eurosszkeptikus hangulatban muszáj lesz tárgyalni.
    Ráadásul a görögök nem csak pénzügyi problémát jelentenek, hanem Oroszországgal se akarnak ellenségként viselkedni…

    Az EU most az USA meg Oroszország között, pénzügyi és morális csőd közepén eléggé a sarokba festette magát. Szerintem ideje hogy újragondolja magát, vagy szétcsúszik.

  20. Érdemes elolvasni a vele készült interjút.

    „Egy olyan politika folytatódása ellen vagyunk, amely – tudom, hogy persze nem ez a valóságos célja, mégis ezt éri el – felvirágoztatja az európai szélsőjobboldalt, Európa valóságos ellenségét. A francia Nemzeti Front vezetői, Le Penék, a görög Arany Hajnal nevű fasiszta párt irányítói, továbbá Nigel Farage, a brit kilépést szorgalmazó párt vezére és más európai társai egyenesen tapsikolnak a német diktátumon alapuló európai gazdasági politikának, mert tudják, hogy annak nyomán Európa szétesésnek indul és ezáltal eljön az európai radikális jobboldal ideje.”

    ” Tekintse akár hivatalos nyilatkozatnak, amit most mondok: nemhogy nem akarjuk kiléptetni Görögországot az euróövezetből, hanem elkötelezetten harcolunk azért, hogy az övezet erősödjön. A leghatározottabban azon vagyunk, hogy hazánkban az euró maradjon a hivatalos fizetőeszköz és messzemenően ezt tartjuk szem előtt, amikor dialógust kezdeményezünk Brüsszellel a sajátságos görög problémák megoldásának lehetőségeiről.”

    ” Elárulom. Görögország kétszáznyolcvanmilliárd euróval tartozik külföldi államoknak, illetve és mindenekelőtt az IMF-nek, az EKB-nak, a Bizottságnak és azok társintézményeinek.

    A mindenki számára legbölcsebb megoldásnak az kínálkozik, ha mindezen államokat és intézményeket pénzügyileg érdekeltté tennénk Görögország gazdasági újjáéledésében, fokozott fejlődésében, erőteljes növekedésében.

    Nagy valószínűséggel a görög GDP-növekedés üteméhez kötött feltételeket tartalmazó államkötvények kibocsátását és elfogadását fogjuk javasolni a tárgyalásokon!

    http://alapblog.hu/28249/

    Érdekes gondolat a GDP növekedéshez kötött adósságfizetés.
    Van benne ráció.

    Ami még tény:

    a.)”Megfigyelők korábban már figyelmeztettek arra, hogy Ciprasz hatalomra jutása esetén vélhetően akadályozni fogja majd Oroszország uniós szankcionálását. Korábban Ciprasz és pártjának, a Radikális Baloldal Koalíciójának (Sziriza) más tagjai is bírálták az uniót és Kijevet az ukrán válsággal kapcsolatban, és károsnak nevezték a Moszkva elleni szankciókat.

    A Sziriza képviselői az Európai Parlamentben rendre nemmel szavaztak az ukrajnai szeparatizmust elítélő, valamint az EU és Ukrajna közti viszony mélyebbre fűzését előirányzó tervezetekre. Az első külföldi képviselő, akit Ciprasz hivatalba lépése után fogadott, az athéni orosz nagykövet volt.”

    b.)Syriza más EU-s szélsőjobb és EU szkeptikus pártok társaságában jó párszor megfordult Moszkvában

    c.) A Pireusi kikötő privatizációjának leállítása érdekes történet lesz, mivel egy kínai állami vállalat szerezte meg.

    d.) Felállítottak egy átláthatósági minisztériumot, ami fellépne a korrupció ellen.
    Kérdéses a siker, de drukkolok nekik.
    Mondjuk a kormány főleg outsiderekből áll, tehát elvileg megtehetik. Kérdés, hogy nem kapnak-e rá az ízére később?

    Ennek kapcsán nyomják a Belgrád-Budapest vasútat is, mint európai szállítási útvonalat, amit főleg a kínai export használna ki.
    Kínai pénzből, de a hitelt mi fizetjük vissza.
    Kérdés, hogy az esetleges szállítási díjakból mikor térül meg a leendő befektetésünk.

  21. 4. Vasgerinc:
    „Ezt viszont nehéz pozitívan értelmeznem:

    “olyan megoldást fogok keresni az Euró csoport találkozóján, ami nem csak a görög adófizetőnek jó, de közben rossz a szlováknak, írnek, németnek, franciának, olasznak. Az oszd meg és uralkodj korszak véget ért” ”

    Ez nekem is feltűnt, de valami elírásról, félrefordításról lehet szó.
    Ugyanis a „rossz” szó szembemegy a tartalommal.

  22. Ezt neki kár volt elmondani.Mert lerendezhetik rövid úton.CSAk szó nélkül kellene csinálni szépen sorban amit gondol.Vagy még nem tudja hogy a száját be kellene fogni?

  23. 23:
    A mondat nem túl szerencsés, szerintem így értelmezendő: Olyan megoldás, ami jó Görögországnak, de ugyanakkor nem hátrányos szlováknak, írnek, németnek, franciának, olasznak.

  24. Orosz vélemény:
    „A cikk szerint a görög baloldali radikálisok vezetője az utóbbi két év alatt legalább kétszer látogatott el Moszkvába – legutóbb tavaly májusban -, és ott találkozott orosz törvényhozókkal. Nem sokkal a miniszterelnöki posztra lépését követően fogadta az athéni orosz nagykövetet. A diplomata, aki az első hivatalos vendége volt az új miniszterelnöknek, átadta neki Vlagyimir Putyin orosz államfő gratuláló táviratát.
    Olga Patyomkina, az Orosz Tudományos Akadémia Európai Intézetének egyik osztályvezetője szerint még nem lehet azt állítani, hogy Görögország szankcióellenes politikát képvisel az EU-n belül. „Majd ha legalább egy alkalommal a büntetőintézkedések ellen szavaz, akkor lehet szankcióellenes mozgalom kezdetéről beszélni. Nekem úgy tűnik, hogy ezt az athéniaknak nem engedik meg (az EU-ban)” – vélte az orosz kutató.”
    http://www.napigazdasag.hu/cikk/34580/

  25. A mondat úgy értelmes, ahogy van, csak nehéz rájönni, hogy mi hogy tartozik össze. Elsőre én is csak pislogtam, de többszöri olvasásra értelmet nyert a mondat. Az tény, hogy nem szerencsés fogalmazás.

    A szögletes zárójeleket én tettem bele, hogy érzékeltessem az öszetartozó részt. Így már könnyebb. A lényeg, hogy a ‘nem’ után egy kis szünet van, mert a ‘nem’ az egész zárójeles részre vonatkozik, és nemcsak a ‘de’-ig tartó részre.

    “olyan megoldást fogok keresni az Euró csoport találkozóján, ami nem [csak a görög adófizetőnek jó, de közben rossz a szlováknak, írnek, németnek, franciának, olasznak]. Az oszd meg és uralkodj korszak véget ért” ”

  26. 24. Melike

    „Vagy még nem tudja hogy a száját be kellene fogni?”

    Szerintem már ezen túl van.
    Akit érdekel, mindenki ismeri az álláspontját, ellenfelek és szövetségesek egyaránt.
    Szerintem amit csinál, az részben hirdetés, részben felhívás keringőre és a nyílt lapokkal való játékra.
    Az EU nyiván megpróbálja majd „kordában tartani”, de már nem lehet zárt ajtók mögött… Nyílt fenyegetésekre és retorziókra lesz szükség, ami egyelőre nem illik bele a barátságos EU imidzsébe.
    Szerintem az új görög kormány üzenete az EU felé világos: „Szivathattok tovább is, de mostantól nektek is sokba fog kerülni… Ne beszéljük meg inkább ?”

  27. 2 kalotaszegi:

    Pontosan erről van szó…

  28. Vasgyuszi, köszi az értelmezést. Szerintem megegyezhetünk abban, hogy a fordítás rossz, mert nemcsak hogy félreérthető, szinte csak félreérteni lehet. Ha a „nem csak…” helyett azt írja, hogy „nem olyan, hogy csak…”, mindenki számára azonnal világos lett volna, miről van szó.

  29. 32 és minden mondat elemzőnek:

    szerintem sejthető, hogy a különböző hírügynökségek folyamatosan azon dolgoznak, hogy a kicsit is labilis fogalmazásokat úgy torzítsák, hogy utólagos számonkérésre azt mondhassák, maguk is félreértették, de mindenképpen hangolják a közvéleményt az új ellenség ellen. Nem lehet olyan ostoba – ahogy nem is az – valaki, aki a jelen vérszívói ellen küzd, hogy más országok szivatottjait (adófizetőit) saját maga ellen hangolja. Ez nyilvánvaló félrevezetés, annak kellene elemeznie a kijelentést, aki a forrás nyilatkozatot (görög vagy angol nyelven) ismeri, a fordítások elemzése értelmetlen szerintem.

  30. 32:
    Már tegnap dél óta így szól a szöveg:

    „olyan megoldást fogok keresni az Euró csoport találkozóján, ami jó Görögországnak, de ugyanakkor nem hátrányos szlováknak, írnek, németnek, franciának, olasznak. Az oszd meg és uralkodj korszak véget ért”.

    tehát leszállhattok róla. Ingyen, és hirdetésektől mentesen kaptok kézhez fordításokat. Cserébe elvárnám a nagyobb megértést.

  31. 6: Ha jól tudom nagyon sok német tulajdon (ingatlanok stb.)található Görögországban.
    Másrészt a kínaiak több kereskedelmi kikötőbe bevásárolták magukat. Harmadrészt Görögországban jelentős olajmezőkről szólnak egyes hírek, melyek kiaknázásába a görögök nem akarják beengedni az olajmultikat. Nyilván ezek a szempontok is szerepet játszanak abban hogy miért fontos Görögország az EU számára…

  32. 11: Megnéztem, köszi a linket. Az embernek egy-egy ilyen karizmatikus személy felbukkanásakor az jut eszébe hogy vajon mikor fogják megpróbálni eltenni láb alól…

  33. 34. JR69

    „Az Arany Hajnal szerint a Syriza mögött is Soros áll.”

    Elképzelhető, hogy megpróbálnak fogást, vagy korrumpálható embereket taláni, de szerintem inkább valószínűbb, hogy így próbálják aláásni a párt népszerűségét.

  34. Mégis támogatták a görögök a Moszkva elleni szankciókat.
    Tisztára, mint Orbán. „Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem, amit teszek.”
    Még egy hétig sem tartott a nagy Görög nekibuzdulás. A kérdés az, miért volt szükség erre a kutyakomédiára? Azt látni, hogy sorban piszkálják fel a népeket. Ha a görögök az eufória elmúlásával rájönnek, hogy megint átverték őket, akkor lépni fog az utca embere.

  35. Jövőnk ha erre jársz tudnál felvilágosítást adni a görög hadseregről? Úgy tudom a parti őrségük jól felszerelt és a bevándorlók miatt tapasztalt is.

  36. 39.Károly:
    „Még egy hétig sem tartott a nagy Görög nekibuzdulás. A kérdés az, miért volt szükség erre a kutyakomédiára?”
    A görögök elsődleges célja az adósság átütemezés.
    Ez ebben a politikai játszmában egy kártya.
    Lehet, hogy normál helyzetben, meglépnék, de most nincs normál helyzet.

    Érdekes volt látni, hogy amikor talán Shultz szóvá tette, ha a görögök akarnak valamit az EU-tól, akkor ezt nem az EU-nak(szankció politikának) keresztbe téve kéne elővezetni, egyből finomodott az álláspontjuk.
    Akkor már csak, valami ütemezési, engedély megkérési hibát sérelmeztek a szankciók kapcsán.

  37. 41,
    Csak a tényeket nézem.
    Azt igérték, nem szavazzák meg, de megszavazták. A magyarázat csak hablaty a részükről.

  38. Olvastam, hogy az oroszok nem is reménykedtek abban, hogy nem szavazzák meg, azt mondta az egyik politikusuk, hogy majd meglátjuk megengedi-e nekik az EU…. 😀

  39. Paul Craig Roberts, amerikai politikai elemző szerint Görögország más, a Nyugat által kifosztott országok útjára léphet, ha hátat fordít a nyugati pénzintézeteknek.

    Roberts a King World News hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy a BRICS országok által felállított fejlesztési bank segítheti ki Athént a szorult helyzetben, ami precedens értékű, és emiatt Spanyolország, Olaszország, Írország és Portugália közelről figyelemmel kíséri a helyzet alakulását. „Ha ezek az országok ráeszmélnek, hogy Európa nem segíti ki őket abból a nehéz helyzetből, amibe a megszorítások miatt jutottak, Oroszország, Kína és India felé fognak fordulni”. (hidfo.net)

    http://kingworldnews.com/paul-craig-roberts-putins-ultimate-move-crush-eu-nato/

  40. 46:
    Legyünk őszinték, nagy hülye az, aki a görögöknek kölcsönt ad, pláne miután bejelentettek egy csomó olyan intézkedést, aminek nincs meg a pénzügyi fedezete (pl. 20 havi nyugdíj). A tartozásuk a GDP 185 %-a. Ezt se fogják soha a büdös életben kifizetni, mert nem lehet.

  41. 47: „nagy hülye az, aki a görögöknek kölcsönt ad”

    Az attól függ, hogy mit ajánlanak fel fedezetnek. Jó kikötők vannak arrafelé…

  42. 48.Observer, 46.JR69:

    Most táncolnak vissza a kínai kikötő privatizàciótól. Így nehéz lesz BRICS kölcsönt szerezni.
    Ezt Paul Craig Roberts is tudhatná.

  43. 50. Tibi:

    Kis utánajárással ki lehet rakni a történetet.
    Először az új görög kormányt nem kérdezték meg, mert akkor alakultak meg.
    Ezután mondták hogy ők nem szavaz(zák)/ták(?) meg.
    Később finomítottak, hogy őket nem kérdezték meg, így nem szavazták meg.
    Ezt a nem meg kérdezést sérelmezték.

    Aztán most volt egy EU külügyminiszteri találkozó, ahol aztán kisebb előzetes beszélgetések(nyomásra) megszavazták.

    „while Greece may not be a Russian puppet, is Greece still a European puppet”

    A témához való általános hozzáállásából szemmel látható, hogy ZH inkább örülne annak, ha a görögök oroszok bábja lenne, mint ha a EU tagként, az adósságukat újratárgyalni akarva, az EU-nak.

    A kérdés az, hogy Oroszország tud-e nekik annyit fizetni ezért a bábságért, mint az EU?

  44. 47. Tibor bá’

    „A tartozásuk a GDP 185 %-a. Ezt se fogják soha a büdös életben kifizetni, mert nem lehet.”

    Hát ez az.
    Valakinek bele kell csapnia a lecsóba, hogy a „lehetetlen” kölcsönök visszafizetését a realitások talaján kellene kezelni.
    Először is annak a kölcsönnek a 70%-a abból adódik, hogy a kamatok mesterségesen lettek felhisztizve, időnként 26%-ra.
    Lehet, hogy a görögök nem annyira szorgalmasak mint a németek, de azok se nagyon szertnek megdolgozni minden fillérükért, akik 26%-ra adnak kölcsön…
    Tehát legyünk igazságosak mindkét oldalhoz.

    Fel kell tenni a kérdést (ahogy a görögök teszik fel) az európai politikai megmondóembereknek :
    Mi a cél ? „Segíteni” a görög gazdaságot normális szintre hozni, vagy kihasználni a politikai-gazdasági gyengeségét és lerabolni a még használható nemzeti vagyont ?

    Ha az EU valóban segíteni akar, akkor a Sziriza ebben lelkes partner.
    De ha csak az erkölcstelenül és embertelül kalkulált pénze után szalad, úgy hogy örökös kamatrabszolgaságba taszítja az országot, akkor inkább nem kérnek belőle.

  45. Az előadás eddig látványos volt. Egy nemfizető Görögország, tetemes hitelezői veszteségek, szétesés felé haladó EU, elértéktelenedő euro. Az az egyetlen baj vele, hogy eddig ezzel a módszerrel csak a dollárt támogatta. Ha ezen az úton halad tovább és nem tesz semmi konkrét lépést akkor ezzel az európai káoszteremtéssel a dollár árfolyamát növeli.
    De bohócnak szimpatikus.

  46. 52. Sziget

    Nagyon beszédes az a fotósorozat egymás alatt. Mi lesz ebből….

    Melampo

    A dollárt nem neki kell támogatni vagy nem támogatni, hanem a Merkeléknek kellett volna olyan politikát folytatni, amivel nem a dollárt, meg Obamát támogatja az oroszokkal szemben, hanem az EU érdekeivel törődik.

    Nem Varoufakison kell ezt számon kérni.

  47. Kyra
    Persze, hogy nem de a pillanatnyi helyzetben nem javít sem az európaiak sem a görögök esélyein azzal, hogy nyilvánosan feszültséget generál mert ezzel csak az euro árfolyamát csökkenti a dollár ellenében.
    Ha nyilvánosan zsarolja a német pénzügyi és politikai köröket (természetesen teljesen érthetően és jogosan mert Merkeléknek oroszlánrészük volt Görögország eladósításában) az az amerikai pénzügyi körök malmára hajtja a vizet.
    Ha ez a cél és az ő emberük akkor jól csinálja.

  48. Itt az EU azt akarta nyilvánosság előtt mutatni, hogy lenyomták a görögöket, Varoufakis pedig nem volt hajlandó ebbe belemenni. Az euro úgyis agonizál és a legtöbb koporsószöget nem a magyarok vagy a görögök ütötték a koporsójába, hanem azok, akik a dollár érdekeit képviselik itt is Európában.

  49. 56: AZ USD/EUR árfolyam csak egy szám, ami sokmindentől függ, és sokmindenre kihat, de nem a legfontosabb érdek. Sokkal fontosabb ennél, hogy Varoufakis mit boxol le az EU-val, annak precedens értéke van – az árfolyam meg majd beáll, ahova beáll.

  50. 57: Kyra, a gyenge euro jót tesz az eurozóna exportjának, különösen a németeknek, miközben a svájci cégek már rinyálnak az erős frank miatt.

  51. Ábel
    „az árfolyam meg majd beáll, ahova beáll.”
    Observer
    „a gyenge euro jót tesz az eurozóna exportjának, különösen a németeknek”

    Akkor is ezt mondanátok ha a ti megtakarításaitok érnének 10-20%-kal kevesebbet egyik napról a másikra?
    A népszerű elméletekkel szemben nincs ingyen pénz. Ha valakinek a pénze egyik napról a másikra többet ér akkor valakié ugyanannyival kevesebbet.

  52. 61: Attól, hogy az EUR vagy akár a HUF árfolyama rosszabb, én még a fizetésemből ugyanannyit tudok venni a boltban, a megtakarításomból ugyanúgy fogom tudni felújítani a házamat. Viszont tekintve hogy a munkaadóm exportból él, a HUF és az EUR gyengülés javítja a profitot, ezzel stabilabbá teszi a munkahelyem és növeli a bónuszomat. Nekem ez jó.

    Ha valaki a pénzpiacokon játszik a megtakarításaival, akkor számolnia kell azzal, hogy az árfolyamok változásával hol nyer, hol veszít. Ha inkább veszít, akkor a szerencse forgandóságán túl azon kell elgondolkoznia, mit csinált rosszul.

    De amikor országok és az EU közép- és hosszútávú politikájáról van szó, ez szerintem huszadrangú szempont. A bennfentesek úgyis minden árfolyammozgáson keresni tudnak, csak tudjanak előre a mozgás irányáról.

  53. 61: „ha a ti megtakarításaitok érnének 10-20%-kal kevesebbet egyik napról a másikra”

    Miért érne kevesebbet?
    Gondolom ezer euróért Németországban pont annyit tudsz vásárolni, mint 2 hónapja…
    Mondjuk Svájcba ne menj át… 🙂

  54. 62.Ábel:
    „Attól, hogy az EUR vagy akár a HUF árfolyama rosszabb, én még a fizetésemből ugyanannyit tudok venni a boltban, a megtakarításomból ugyanúgy fogom tudni felújítani a házamat. ”

    Azért ha az árfolyamváltozás tartós, akkor az meg fog jelenni az importcikkek árában.
    Most szerencsére az olajár esik, de például az energiahordozók árában is megjelenik, akkor az a társadalomban pl. a szállítási költségek hatására tovább gyűrűzik a belföldi termékek árába is.

    63.Observer:
    Ha külföldi termékeket akarsz vásárolni , akkor azonnal kevesebbet ér.
    Áttételes hatásokon keresztül csak később ér kevesebbet, lásd feljebb.

  55. 64: Ez világos. De egyrészt az, hogy miket nyilatkozik egy frissen megválasztott görög kormány pénzügyminisztere, tipikusan rövidtávú ingadozásokat okoz csak az árfolyamban, amit már középtávon is korrigál a piac. Másrészt az utóbbi években mélyrepülésben van a Forint, és az infláció mégis soha nem látott mértékben alacsony.

    Igazából arról van szó, hogy rendkívül szűklátókörűnek tartom azt a hozzáállást, hogy a görög témának az EUR árfolyamra gyakorolt hatására fókuszáljunk, mert szerintem ez a legkevésbé lényeges hatása annak, hogy mi lesz a görögökkel.

  56. 64: „Ha külföldi termékeket akarsz vásárolni , akkor azonnal kevesebbet ér.” Mi a külföld?
    Euróért vásárolunk EU tagállamoktól. Azt elsősorban az eur/ft árfolyam befolyásolja.
    Persze olajat, gázt dollárért az unión kívülről, amihez ezek kellenek, az drágul. Én is értem ám … 😉

  57. 65.Ábel:
    „tipikusan rövidtávú ingadozásokat okoz csak az árfolyamban, amit már középtávon is korrigál a piac.”

    Az euro alapvetően három okból gyengül:
    a.)USA kamatvárakozások, gazdasági adatok erősebbek, mint az euro zónáé
    b.) ECB QE
    c.) Görög cirkusz

    „Másrészt az utóbbi években mélyrepülésben van a Forint, és az infláció mégis soha nem látott mértékben alacsony. ”
    Ebbe azért erősen belejátszott a rezsicsökkentés is.

    66.Observer:
    „Euróért vásárolunk EU tagállamoktól. ”

    Én bevallom bűnös lélek vagyok(nem mindig támogatom az EU ipart), mert szoktam az ebay-en, aliexpressz-en, dx-en is vásárolni.
    No ott az árazás dollárban van pl.

    „Persze olajat, gázt dollárért az unión kívülről”

    Bizony bizony, és ez az EU importban jelentős tétel ám.
    Egye tagállamokban meg még jelentősebb az átlagnál lásd ukrán gázmizéria.

  58. 67: Érdekes, hogy a FED évek óta számolatlanul nyomtatja a dollárt, az mégis erős, az ECB meg csak belengette, hogy esetleg elgondolkoznak a QE-n, és máris esett az euró.

    Mindannak, akik ezt a pénzügyi bolhacirkuszt komolyan veszi, üzenem: A PÉNZ NEM LÉTEZIK!

  59. 68.Ábel:
    Hát ebbe a dollár világpénz szerepe biztosan szerepet játszik.
    Meg a csuka fogta róka esete a Kínai-USA viszonyban.
    Meg az se kell figyelmen kívül hagyni, hogy amikor a FED vadul pénzt nyomtatott, akkor Európának éppen kezelnie kellett a csőd szélén álló déli országait és az ezeknek hitelező saját bankrendszerét.

    De mindegy is, agyalni lehet sok mindenen, de a piaci számokhoz sajnos alkalmazkodni kell.

  60. 68: „A PÉNZ NEM LÉTEZIK!” Láttad a pénztárcámat? 😀

  61. 69:

    „Meg a csuka fogta róka esete a Kínai-USA viszonyban.”

    😀 Pzuj kolléga ezt gondold újra mindenképpen. 😀

  62. 71:
    „RÓKA FOGTA CSUKA, CSUKA FOGTA RÓKA, VARGA FOGTA MIND A KETTŐ

    Egyszer a Rákoson kiment a róka a patakhoz rákászni. A rókának az a mestersége ilyenkor, hogy a farkát a vízbe dugja, s amint a rák belekapaszkodik, azt kirántja, s a fához verve, összetöri, úgy eszi meg.

    Rák helyett most az egyszer csuka talált a róka horgára kerülni, s amint a róka hozzákapott, ő elkapta a csuka szájának a felső részét, a csuka pedig a rókáénak az alsó részét, s így maradtak mind a ketten, egymásba kapva, minthogy egyik sem akarta elereszteni a másikat.”

    http://mek.oszk.hu/00800/00820/html/jokai5.htm

  63. Érdekes játékelméleti problémát vethetett fel Varoufaki ellenfeleivel szemben.
    Belátni is nehezen sikerült, hogy hogyan működik ez.

    https://www.msu.edu/~conlinmi/teaching/MBA814/nobelprizegametheory.pdf

    Ha meg tudja győzni az ellenfeleit egy akármilyen hülyeség együttes elkövetésénél, hogy az a rossz, amitől a másik tart nem fog mindkettejükre végzetesen hatni, legfeljebb a másik fél veszíthet, mert én jobban fel vagyok készülve arra, ami majd történik.

    Keresem, de nem találok magyar nyelvű fordítást a fenti cikkhez. (Michael Kinsley Schelling Nobel díj átvevő beszédéhez fűzött kommentárjai.) Van esetleg valakinek erről egy linkje?

  64. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász: ” “Görögország valóban hibázott, de Európa még nagyobb hibákat követett el. Mérget adtak be gyógyszer helyett. Ezért az adósság lett az, ami növekedett és a gazdasági teljesítmény az, ami csökkent. …. Sok közgazdász szerint az lenne a legjobb megoldás Európának, hogy ha az euróövezet már amúgy is bomlik, akkor inkább hagyja el Németország. ” ”
    http://444.hu/2015/02/07/gorogorszag-heteken-belul-kifogyhat-a-penzbol/

    Érdekes felvetés, hogy a németeket kéne kirúgni az euró övezetből. Nekem mondjuk már korábban is az volt a véleményem, hogy kellene egy ‘északi’ és egy ‘déli’ – két különböző – „euro” , amiben figyelembe veszik az országok teljesítőképességét.

  65. 76: Nem tudom, okozott-e ez bárkinek meglepetést?
    Egyértelmű volt, hogy itt nem a görögök dirigálnak. Lehet arra blazírozni, hogy olyan nagy az adósság, hogy féljenek a hitelezők, de azért ez nem mindig jön be. Az meg nagyon kellemetlen tud lenni egy olyan országban, amit mások finanszíroznak, ha hirtelen pénz hiányában leáll a közoktatás, egészségügy stb., az állami alkalmazottak nem kapnak fizetést, a nyugdíjasok nyugdíjat, az állammal kapcsolatban levő vállalkozók sem kapnak pénzt a szolgáltatásukért stb. A görögök szvsz még rá is b.szt.k a kezdeti keménykedésükre – az a hosszabbítás, amit most kapnak, meg lehetett volna újabb megszorítás nélkül is, így meg szívnak pluszban.
    Ez egyébként intő jel azoknak a magyar pártoknak is, akik esetleg kormányra kerülve hasonló álmokat dédelgetnek a magyar adóssággal kapcsolatban.
    A görögök egyék meg, amit főztek maguknak. Behazudták magukat az eurozónába, kurva jól éltek a hitelekből és most megkapták a számlát. Ennyi történt – lehet őket sajnálni…
    Akár még párhuzamot is lehetne vonni a devizahitelesekkel … Igen hasonló a helyzet. A d.hiteles is azt hitte/hazudta magának (és a banknak), hogy fizetni tudja a törlesztést, lelkesen elköltötte a pénzt jellemzően soha meg nem térülő dolgokra, majd mikor a hitel a fejére nőtt, várta, hogy valaki mentse meg, miközben mindenki más hibás volt a kialakult helyzetért – saját magát leszámítva.

  66. Lehet, hogy ez csak ellenpropaganda. Az Indexnek nem hiszek. Le vannak fizetve.

    Egyébként is, ki tudja mi történhet még addig, lesz-e Görögország, meg Berlin,

  67. 76. Avatar

    „“Kapitulálnak a görögök, jöhetnek az újabb megszorítások””
    Erről tudnak a görög választók is? Lehet, hogy Siriza, orbáni útra tévedt? Hazudunk oda is, hazudunk ide is, közben harcolgatunk egy keveset.
    Persze Siriza a közelébe sem jön a mi Gyevi bírónknak.

    77. Observer

    „majd mikor a hitel a fejére nőtt, várta, hogy valaki mentse meg”
    Kivéve Károlyt.

    Persze az bosszantott, igaz, hogy kitették a táblát, vigyázat kőömlás /nőhet a törlesztőrészlet/,de arra nem számítottam, hogy szándékosan dobálnak rám sziklákat.

  68. 79: A jelen levők mindig kivételek, sőt kivételesek… 😀

    Különben nekem is volt devizahitelem, igaz, csak autóra – de fél évig szöszöltem rajta, míg aláírtam. Trendeket néztem, haver bankosokkal beszéltem stb. Nem is érintett a krach…, mert még előtte kifutott a hitel. Mások 10-20 milliókat vettek fel úgy 20 évre, hogy még annyit sem csináltak, hogy azt megnézzék, hogy előtte 20 évig milyen trendje volt a chf árfolyamnak, és mi várható ez alapján a következő 20 évben. Ettől persze még a bankok nem voltak tisztességes partnerek, de a hitelfelvevők nagy része is felelőtlen döntést hozott. Aláírták az egyoldalú módosítás lehetőségét a bank részéről, a változó kamatot, a változó árfolyamot… Ennyi ismeretlennel belevágni egy 20 éves projektbe nagy bátorság, ráadásul olyanba, ami nem termeli ki a hitel felvétel költségét (mint a lakáshitel – kivéve, ha kuplerájt üzemeltetnek benne 😉 ).

  69. 80. Observer

    Így már cizelláltabb a helyzetértékelés, nagyrész egyet tudok érteni. 🙂
    Ötven év alatt volt idő elszoknia az embereknek a felelős döntéshozataltól.
    Miért is? A gondoskodó állam mindent elrendezett helyetted. Ebben nőttek fel. Az csak egy mondás, hogy okos ember más kárán tanul. Mutassanak nekem egyet, aki nem égette meg a kezét, annak elllenére, hogy figyelmeztették, ne fogja meg a lábast, mert forró.
    Lényegében, pénzügyi ismeretek felől nézve, korlátozott felfogó képességű volt a kölcsönvevők nagytöbbsége, plusz, nem volt még a környezetükben olyan sem, aki tapasztalati élményét elmesélhette volna. Kft csődökről lehetett hallani a tévében, ahol az adósok elsétáltak és simán hagyták maguk mögött a kupacot.

    Jövőre nézve az lenne a megoldás, ha nagykorúnak nem a 18 életévet betöltött számítana, hanem az, akit a szülei, környezete, pedagógusok és saját maga is annak jelöl. Van, aki 16 évesen érett személyiség, de vannak olyanok, akik életük végéig felelőtlenek, éretlenek maradnak.
    Ez az éretlen embertömeg vett fel kölcsönt. A ravaszdi bankár pedig ezt tudta.
    Egy-két hívó szó, és emberek milliói adják vérüket egy ügyért. /a haza nem eladó stb./A ravaszdi politikus pedig ezt tudja.
    Observer, nem tudsz oda kiabálni, hé emberek, ez csapda! Mert ezek az emberek, igazából gyerekek, nem értik mi bajod van. A valóban felnőtt társadalom viszont veszélyes a politikusra nézve.

  70. 81: „Ez az éretlen embertömeg vett fel kölcsönt. A ravaszdi bankár pedig ezt tudta.”

    Viszont a bankárok sem voltak eléggé ‘ravaszdiak’, mert a 2008-as válsággal és a tömegével bedőlő hitelekkel azok sem kalkuláltak. Számukra is az lett volna jó, ha mindenki szépen csendben tejel 20 éven keresztül.
    Azt meg csak nem vethetjük a szemükre, hogy a lehetőség szerinti legnagyobb profitra törekedtek? /Maximálisan megfelelve a tulajdonosok érdekeinek./ A bank nem jótékonysági intézmény…

  71. Így múlik el a görögök dicsősége – elesett Leonidasz és most elesett Varoufakisz is.

    „”Minister No more!” – ezt írta Varoufakisz. …
    a „terrorizmushoz” hasonlította, ahogy a hitelezők szavai szerint próbálják megfélemlíteni a görög népet, hogy fogadjanak el még több megszorítást
    „Büszke vagyok rá, hogy a hitelezők megvetnek””
    http://hvg.hu/gazdasag/20150706_lemond_a_gorog_penzugyminiszter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük