(1563) És akkor Ukrajna

Tibor bá’ online

 

~q191Néhány napja körbejárt egy videó, amely célozta bemutatni, hogy a szakadárok népirtást végeznek (bejelentett offenzíva). Egyszer csak egy állig felfegyverzett katona elment a kamera előtt, aki angolul tiltakozott, hogy felveszik az arcát (“Get out of my face, please!”) Vagyis az amerikaiak már ott vannak, de úgy tűnik hiába.

Dmitry Orlov (orosz származású amerikai mérnők, aki figyeli az ukrán eseményeket és folyamatosan kommentárja azokat) szerint egy ukrán hírportálon rövid ideig olvasható volt, de aztán nyomtalanul eltűnt a következő:

„Nemzetközi megfigyelők szerint Kijevben egyre nagyobb a pánik a szakadárok donbassi ellenoffenzívája miatt. Egy hetes támadásban hatalmas csapást mértek az ukránokra, akiknek jelentős vesztességeik voltak. Az ukrán katonák demoralizáltak, a tisztek össze vannak zavarva, és képtelenek a helyzeten uralkodni. A legfelső katonai vezetőség félnek a további bekerítésektől Debaltsevo, és más területek körül. Eközben a nemzeti gárda tartalékai kimerültek, a kisebb egységek pedig képtelenek stabilizálni a frontokat. Az ukrán hadseregnek alig van lőszere, élelmiszere és sebesült ellátási kapacitása. – A szakadárok szerint 752 ukrán katona az életét vesztette, 59 tankot megsemmisítettek, és jelentős létszámú foglyot ejtettek. Ezek után a szakadárok nem hajlandók a minszki tárgyalások folytatására, valamint bejelentették a támadások folytatását.

A frontvonal mögötti területek hatóságai jelentik, hogy az ukrán katonák tömegesen dezertálnak fegyvereikkel együtt és egyre nagyobb számban fosztogatják a vidéket.

A katonai vezetés nem meri jelenteni a valós helyzetet, így Poroshenkó meg van róla győződve, hogy minden rendben van, és ha szükség lenne rá, a Nyugat kellő segítséget fog nyújtani.”

Orlov ehhez még hozzáteszi, hogy szerinte a jelenlévő amerikai katonák nagyon el vannak foglalva azzal, hogy lövik a civil lakosságot, majd a másik oldalt hibáztatják vele, így nem tudnak arra figyelni, hogy feleslegesen ne nyissák ki a szájukat, utalva ezzel a fenti elszólásra.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
________________________________________

36 gondolat erről: „(1563) És akkor Ukrajna

  1. Orlov mindig orosz érzelműként szól hozzá, bár élete nagyját már az USÁ-ban töltötte (kamaszként jutott ki), de amúgy korrekt, most is igaza lehet. Az oroszok biztos meg fogják játszani, hogy támogatnak egy ellenpuccsot Kijevben, ahova nem vonulnak be, mert óriási veszteségekkel járna nekik a partizánharc, így a Porosenkó-rezsim és az antiporosenkó-felkelők harca fog óriási veszteségekkel járni, de azért majd nem hibáztathatják Moszkvát. Én Putyin helyében ezt tenném és szerintem ő is ezt teszi.

  2. Akkor a szóban forgó videót ide is belinkelem:
    Lásd a 40. mp-nél.

  3. A neo- konok mindenképp meg akarják nyomni azt a nagy piros gombot.
    Nem kell itt a klimát megvárni…

  4. Én már elveszítettem a fonalat az események kapcsán.
    Nem tudom ki hogy látja.Vajon ki akarják terjeszteni a konfliktust vagy csak kisebb harcok lesznek? Én itt már tényleg lemaradtam.

  5. 4:
    Kelet Ukrajna le akar szakadni és le is fog.

  6. „Miért van háború Donbaszban?” Egy másik megközelítés:

  7. Találjátok ki, hogy a Ciprasz a győztes Szirizia vezetője melyik ország nagykövetével találkozott először a választási győzelem után?
    Nos, az orosz nagykövettel!

    Közben Putyin nyilvánosan kijelentette, hogy ” az ukrán hadsereg a Nato idegenlégiója”

    A Szírizia választási programjában szerepel még:
    – kivonni a görög katonákat Afganisztánból, egy görög katona se legyen külföldön k
    -eltörölni az izraellel kötött katonai együttműködési megállapodást és támogatni a palesztin állam létrejöttét az 1967 es határokkal
    -Törökországgal stabil egyességet kötni
    – minden külföldi katonai bázist bezáratni Görögországban és kilépni a Nato-ból!

  8. Tibor ba´

    Az Amerikai Egyesult Allamok alapitoinak (Washington, Jefferson, et al) egyik fontos kivansaga az volt hogy ujdonszult orszaguk nem fog beleavatkozni mas nepek ugyeibe. Azok csak intezzek a maguk esetleges nezetelteriesiket ugy ahogy tudjak. Ez igy is volt amig Teddy Roosevelt elnok el nem baszta a protokolt es beleturta orrat a Cubai szabadsagharcba amit ma Spanyol Amerikai haborunak emleget a tortenelem. Az igeret megtorese nem megvetendo javat hozott Amerikanak; hiszen a Spanyolok helyett most mar ok zskmanyolhattak ki a Fillip szigetorszagot. Kiderult, hogy az osapak nagy marhak voltak olyasmit igerni ami csak idegen nepeknek volt jo. Ezen felfedezes utan, es Teddy Roosevelt elnokseget beleertve, a mai napig sem volt az USA-nak olyan elnoke aki nem turta volna bele orrat mas nepek ugyebe ezen vagy azon urugyon, kisebb vagy nagyobb mertekben. Volt aki nem akarta (Wilson, peldaul) de azokat kicseleztek es vegul is be kellet adni derekukat.
    De mint minden ruhadarab, minel tobbet mossak, annal nagyobb az esely arra hogy atlatszo legyen. Faradt lovat nem erdemes lovagolni. Az oreg nembeavatkozasi
    igeret egyre atlatszobb lett es bele lett dobva a szemetladaba amig helyebe megszuletett az emberisegi beavatkozas joga. Igyhat az mar csak a legostobabb makacs embereknek nem volt vilagos hogy ha Amerika bele avatkozik masok ugyebe azt tisztan emberisegi okbol teszi.( Mert az tudatos, hogy USA-nal emberisegesebb allam nem letezik sehol a vilagon. Hol mashol lehet egy halalra iteltnek elelni tiz tizenot evig es fogyasztani ugyanannyi ¨ütolso vacsorat¨ mielott rateszik a ¨szekre¨ vagy megbokik egy injekcioval?)
    Amerika kozel multban elkovetet emberisegi beleavatkozasainak kovetkezmenye kepen az intelligens es elorelato Gorbit kicselezte a reszeges bohoc Yeltsin aki nagy sikerrel eladta az akkor meg Szovjetunio termeszetes kincseit fillerekert Amerika altal tamogatott vasarloknak – finoman kifejezve. Azutan jottek Irak I, Irak II, Lybia, Sziria, es most itt van Ukrajna. Aki azt hiszi hogy Amerika lathatoan fog beleavatkozni a csete-pateba az bizony teved. Amig azt eleg konnyu volt megtenni Azsiaban es az arab orszagokban az Europaban egy nehezebb dio lesz. De hat mi feneert van egy NATO ha nem azert hogy szolgaltassa a kello szamu muzsikusokat a zenekarhoz? Az USA szerenyen meg fog elegedni a karmesteri pozicioval is. De termeszetesen csak kizarolag akkor ha Ukrajna megkeri ot erre.

  9. 8:
    Ezzel nagy vonalakban egyetértek, de a NATO = USA. Tehát a NATO se fog beavatkozni, ahogy Putyin se avatkozik be. Proxy war ez a javából. Ez alkalommal Washington fog pofára esni, és éppen ideje. Putyinban emberükre találtak. Éppen most adott el öreg vadászgépeket Argentínának búzáért és sertés húsért. Kicsit messzebb van, mint Lengyelország, de van. A lengyel hús pedig rohadjon el (tőlünk most végül át fog venni húst). Putyin elképzelésével holnap foglalkozunk.

  10. 9.

    NATO=USA. Ez igaz de a sajto nem azt fogja kidobolni hogy az USA tette ezt vagy azt, hanem hogy az a NATO cselekmenye. Igy sokasaga a nepnek nem Amerikat hanem a NATOT fogja tokon rugni ha valami nem sikerul. Ha persze sikerul, New Yorkban egy ¨ticker tape¨parade elkerulhetetlen lesz es meg az elso betu sem lesz megemlitve a sajtoban NATO-rol. En csak ezert tettem kulonbseget a ketto kozott.

  11. Hírek szerint a Debaltsevo katlan bezárult 7500 ukrán katonával. Az a minimum, hogy a hadfelszerelést hátra kell hagyniuk, ha élni akarnak. A szakadárok a frontvonal szinte teljes hosszán támadást indítottak, a donyecki vezető Zaharcsenkó szerint meg sem állnak a megye határukig. Már az is óriási teljesítmény lenne, ha a frontvonalat ki tudnák tolni Donyecktől, Luganszktól távolabbra, hogy a városok bombázása csillapodjon. Az ukránok azért már szorgosan kiásták előre bajtársaik sírját Dnyipropetrovszk megyében, ahogy a video mutatja:
    https://www.youtube.com/watch?v=KXeGknzW4uU
    Annyira irónikus, de mi van ha igaz, amit egyes elemzők mondtak, mégpedig: „the US is ready to fight the Russians down to the last Ukrainian solider”

  12. 9. „Putyinban emberükre találtak. Éppen most adott el öreg vadászgépeket Argentínának búzáért és sertés húsért.”

    SU-24M (Sz-24M) csapásmérő gépeket (harcászati bombázó) egész pontosan, és ez azért érdekes, mert ez a típus semmi másra nem jó, mint támadó műveletre. (Malvinas-szigetek.) De jelenleg nem lenne vadászfedezetük, vagy légifölény vadász, amely söprögetne, járőrözne vagy kivívná a légifölényt. Így vagy lesz ezutóbbiból is beszerezve, vagy Argentína olyan szitura játszik, ahol nincs (!) Egyesült Királyság. (Mert ha ma megtámadnák a Malvinas- alias Falkland-szigeteket, akkor abból zakó lenne, ahogy 82-ben volt.)

  13. 12:
    Nem biztos. Egy jól megtervezett második menet hozhat ellenkező eredményt.

  14. 12 Ha légifölényt akarnak azt akár a hajóra telepített rakétákkal is elérheti és pár tucat rakétát könnyebb lehet eljuttatni Argentínába mint 20 vadászrepülőt.De lehet,hogy pár hónapon belül megkapnak mindent ami a konfliktushoz kell.

  15. 15.

    12. & 14.
    Ho! HO!!! HO!!!! ….. Alljunk meg egy pillanatra.
    Hogyan jarul a ti ¨szakerto¨ spekulalasotok hogy mifele modon es milyen eszkozokkel lehetne az Egyesult Kiralysagok orrat szarba torulni az Ukrajnai bulihoz, ahoz ami Tibor ba´ colopre szogezett tablajara van irva?
    Okosabb lenne talan megvarni amig egy tabla a megfelelo cimmel fel lesz (ha lesz?) szogezve a colopre ami alkalmat adna arra hogy ahoz villogtassatok a magatok elvitathatatalanul hatalmas szakertoseget.

  16. Aranyos vagy 15-ös de én csak mondtam egy verziót ami mellőzte a tényeket de tudnék még 120 ilyet és abból az egyik lehetséges,hogy közel állna a valósághoz.
    Enyhén a szíveden viseled a szigetország sorsát 🙂
    Azt se mondtam,hogy szakértő vagyok civilként:)

  17. Én a 15-ösből csak annyit értek, hogy ironizálsz egyesek szakértésén (jogosan) – egyébként teljes katyvasz a szegezett táblákkal és a többivel.

  18. Csak 120-al tobbet? Egyebbkent, felrertes elkerulesenek erdekeben, meg kell hogy jegyezzem hogy en nem adnek egy budos fingot sem arra hogy mi lesz a szigetorszaggal -ha lenne valami egyaltalan. Csak a szakertoi hozzaszolasod mutatott arra hogy ez csak egy szakertotol szarmazhatott, ugyhogy bocsanat a tevedesert.
    Egyebbkent megint felteszem a kerdest (ahogy iskolamban szokta Szekely tanar ur mondani amikor az osztaly fele ertelmetlen pofaval bamult a tablara irt egyenletre) ¨gyengebbek kedveert¨: mi koze volt ezeknek a hozzaszolasoknak az Ukrajnai bulihoz?

  19. 19.

    A 20. alatti utolso mondatomban feltett kerdes terad is szol.

  20. 20 : Tibor bá a 9-ben válaszolt a 8-ra és erre válaszolt a 12-es amire én a 14-ben hozzászóltam 🙂 erre te jelezted a 15-ben nem tetszésedet amit majd a házigazda eldönt,de ennek szócséplésnek már tényleg nincs köze a témához:)
    Megtaláltuk a blog új fura urát ?

    19. a szakértelem civilek részéről nem lehet teljes mert nem tud belső információt egy fegyverről max amit az újságban,interneten elérhet így marad a valóságtól kicsit távolabb álló találgatás,feltételezés.

  21. Kedved kropi36!

    Idióta böfögésre senki sem kíváncsi.

    Egyébként meg baromira összefügg a kettő. Ha ennyire vak vagy, hogy nem látod a stratégia lényegét, sajnállak. Jobban tennéd ha kicsit tájékozódnál is tévénézés és fősodratú média tanulmányozása helyett. Gondolom ismered a mondást, gondolkozom, tehát vagyok. Csak nehogy eltűnj….

  22. 22. & 23.
    22.
    Ament mondok ehez. Teljesen igazad van; idiota boffogessel mondvan, az a hazigazda dolga hogy a nyajat helyes iranyba terelje ha az SZERINTE szukseges, nem ha azt a birkak egyike latja szuksegesnek. Igyhat: mea culpa, mea culpa…igerem hogy ezt nem teszem meg megint.
    23.
    Mit mast tehetnek ehez a megjegyzesedhez mint megkoszonni bokodat? Most pedig terjunk vissza a kertunk kultivalasahoz ahogy azt az idiotan boffogo Voltaire mondta volna nekunk ha meg elne. (Gyengebbek kedveert: vissza az Ukrajna temara.)

  23. 23:
    Maradjunk a szalonképesség határain belül, please!

    22:
    Ez valóban szócséplés volt. Különben a topiktól (szigorúan véve) rendszeresen eltérünk. Viszont Putyin viselkedése nagyon is hozzátartozik Ukrajnához. Putyin fegyver üzletének a minősége is (bár már kezd erősen távolodni) ha a hozzászóló biztos abban, amit ír. Jövőnk katonai szakértőnek adta eddig ki magát, amit nincs okom cáfolni, de személy szerint én némi kétkedéssel fogadom, főleg a nukleáris hadviseléssel kapcsolatos nézeteit, de ebbe nem érdemes belemenni, mert ha lesz nukleáris konfliktus, akkor úgyis minden mindegy.

    Különben kropi36 eredeti fogalmazása valóban nem üti meg a szintet, de talán ennél is rosszabb, hogy ékezetek nélkül ír, és ráadásul pontatlanul. – Különben legyen az ilyennek a büntetése, hogy nem olvassátok el azt, ami nehézségekbe ütközik.

  24. Szerintetek miért ad el Oroszország lassan boldog-boldogtalannak fegyvereket? Ezzel is magához láncol sok országot. Egyszer eljön a pillanat amikor megkérik majd az igazi árát.
    A Szuhojokat pedig nem szabad lebecsülni, nem olyan elavult az a technika…. Argentína pedig nincs annyira messze az USA-tól, meg a latin-amerikai olajmezőktől. Lehet ott borsot törni az orruk alá. Putyin ugye meg ugyanazt csinálja, mint az amik, tologatja előre a parasztjait a király közelébe.

  25. 26 Ha Argentína kap pár viszonylag komolyabb csapásmérő eszközt akkor Angliának is erősebb egységeket kell odavezényelni mert úgy tűnhet szükség lehet rá,így kisebb erő marad Európában.Ráadásul nem biztos,hogy az argentin partok közelében található egységek(angol)csapást tudnak mérni orosz érdekeltségű célpontokra ha forró lesz a helyzet.
    Gondolom küldenek egy repülőgép hordozót és ahhoz tartozó hajó kíséretet ami viszonylag komoly erőt képvisel ami számít a sakktáblán.
    De ha ez a helyzet akkor európai háborúra számítanak ami minden csak nem jó.

  26. 25. & mindenkihez

    Sajnos nincsennek magyar betuk szamologepemen es igy csak ¨oda kell kepzelnetek¨ ekezeteket es pontokat ahova azok illenek – ha egyaltalan erdekelnek valakit is a velemenyeim. Kezdo bloggista letemre csak ezt tudom kifogasul felhozni.
    Kepletes kifejezekkel teli idiota boffogeseimet talan szekely szarmazasu edesanyamtol orokoltem, mert az kozismert hogy a szekely vagy sporol a szavakkal, vagy tele tolti a serblit veluk. A jovoben megprobalom szaraz, fuszerezetlen, mondatokkal kifejezni mondanivaloimat. Idokozben pedig: pax vobiscum, akiket megsertettem 😀

  27. 27. Pedig nagyon lóg a levegőben egy kontinentális csete-paté, Egyesült Államoknak egyértelműen érdekében áll az EU és Oroszország közé éket verni. Ha másképp nem, hát háborúval. Véletlen, az USA kubai és mexikói mozgolódása? Az oroszok pedig nagyon csendesnek tűnnek…. Pedig biztosan padlógázra kapcsoltak.

    28. Az nem baj ha sokat beszélsz, csak összefüggően tedd.
    Windowsra be tudod állítani a magyar billentyűzetet. Innen már csak ízlés kérdése, hogy megtanulod melyik karakter hol van, vagy felmatricázod.

  28. 27.

    Na ha mar itt vagyunk en is csatlakozom a ¨mi lenne ha¨ Argentina spekulaciohoz es talan meg fog lepni ha azt mondom hogy Anglianak egyetlen egy katonaja sincs, igyhat keptelen lenne odavezenyelni katonakat. Az Egyesult Kiralysagnak azonban van egy British hadserege amelyben kulonbozo agu Angol, Skot, Walesi, es Ir egyesuletek talalhatok.
    Ha mar spekulalunk, probaljunk meg csupan a letezo dolgokra hivatkozni.

  29. 29:
    5 dollárért lehet kapni magyar betűkészlettel bíró billentyűzetet.

    30:
    Itt mindenki tökéletesen tisztában van a UK. politikai szerkezetével, de Angliára hivatkozni sokkal könnyebb, mert fele annyi szótagból áll.

  30. 28: van magyar betűkészlet minden sz.gépen, a nyelvi beállításoknál találod, igaz, meg kell szokni, hogy pl. az y a z helyén vamn, az é a pontosveszső helyén, stb. Én egy billentyűzeten használok három nyelvet, ékezetekkel, farkincákkal, ami kell.

  31. 31. & 32.

    Koszonom a tanacsokat. Azt hiszem nem fogok gatyazni es veszek majd odahaza egy kimustralt szamologepet mikor haza megyek latogatoba a nyaron. Talan a¨Tangon¨ vagy a Bizomanyiban, ha ezek meg leteznek? 😀

  32. 33:
    Csak billentyűzetet kell venned. Újat már kapsz 1000 forintért.

  33. 34.

    Na ez mar igen! Tudom hogy ez blog nem ¨seftelesre¨ lett megteremtve, de ha tudnal egy uzletet ahol egy ilyent megrendelhetnek es tudnek ¨PayPal¨-al fizetni erte azt nagyon megkoszonnem. Skociaba kellene azt kuldeni es igy nem kellene nekem a nyarig varnom. Csak a www. nevre lenne szuksegem, a tobbit en el tudnam intezni a magam erejebol is.

  34. Nagyjából itt tartunk most:

    Az háborút jelentene, hidegháborút, az USA és Oroszország között kapcsolatok teljes megszakítását – reagált Andrej Kosztyin, az orosz állami VTB bank elnöke a davosi világgazdasági fórumon arra a felvetésre, hogy akár ki is zárhatják Oroszországot a nemzetközi bankközi átutalási rendszerből, a SWIFT-ből. Noha nem tudok arról, hogy tételesen ezzel fenyegetett volna az amerikai elnök, az ukrán lapok mégis előszeretettel értelmezik így Obama Indiában tett tegnapi, az ukrajnai felkelők támogatása miatt Oroszországot élesen bíráló kijelentéseit.
    Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői is próbálgatják, meddig lehet feszíteni a húrt Oroszországgal. Újabb szankciók bevezetését helyezték kilátásba ma kiadott közös közleményükben. „Tekintettel a romló helyzetre, arra kérjük a Külügyek Tanácsának következő ülését, hogy értékelje a helyzetet, és fontoljanak meg minden megfelelő lépést, beleértve további büntetőintézkedések alkalmazását a minszki megállapodások gyors és átfogó megvalósítása érdekében” – utasították külügyminisztereiket a tagállamok vezetői.
    http://bekialtas.blog.hu/2015/01/27/mondj_nemet_a_haborura

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük