(2574) Balfasz patkányok?

Tibor bá’ online

 

Az angol egy maritim (tengeri) nemzet, merthogy szigetország, meg világkereskedelmi nagyhatalom volt vagy 500 éven át. Egyszóval értenek a hajózáshoz, és a hajózási tapasztalataik felülmúlhatatlanok. Az egyik ilyen – szinte megfejthetetlen – tapasztalatuk szerint a süllyedő hajót a patkányok hagyják el legelőször. Ez persze magyarázatot igényel. A régi, faépítésű vitorlás hajókat patkány mentesíteni lehetetlenség volt, mert a kikötőkből a rögzítő köteleken átmásztak a hajókra (még akkor is, ha volt patkánygallér). Valamint, olyan hajó építése, amibe nem szivárgott be a víz, egyszerűen lehetetlenség volt. Az egész út alatt a beszivárgott vizet folyamatosan ki kellett szivattyúzni, ami szorosan hozzátartozott a hajózáshoz. Amikor a hajó zátonyra futott, a viharban megroppant, vagy éppen egy ágyúgolyó ütött rajta sebet, ez a szivárgás felgyorsult. Akkor volt gáz, amikor több víz hatolt be a hajótérbe, mint amennyit ki tudtak szivattyúzni. Ebben az esetben a hajó órái vagy percei meg voltak számlálva. Ezt a legénység úgy érzékelte, hogy a heves, szinte erőn felüli szivattyúzás ellenére a hajó legmélyebb részén a beömlött víz szintje folyamatosan emelkedett. Ezt azonban nem volt könnyű megállapítani, ha a ki-be jutó víz mennyisége közel volt egymáshoz. Például, ha percenként 100 litert tudtak kiszivattyúzni, de percenként 102 liter ömlött be. Egy ilyen 100:102 helyzetnél elég sok idő kellett a vízszint emelkedésének az észlelésére. És most jön a félreérthetetlen tapasztalat. A patkányok mind addig nyugodtan folytatták a csendes szaporodásukat, amíg ez az arány nem érte el a 100:100 értéket, amint ezt túllépte (példánkban 100:102), megindult a patkányok menekülése a hajóról. Csak azt nem lehetett megtudni, és máig homály borítja a dolgot, hogy a patkányok ezt honnan tudják. Egy biztos, ha a patkányok menekülnek, a legénység nyugodtan abbahagyhatja a szivattyúzást, a hajó menthetetlenül el fog süllyedni, csak idő kérdése. Ebből a tényből született meg a már említett mondás: a süllyedő hajót először a patkányok hagyják el (utoljára pedig a kapitány 😀 ).

Na vajon miért álltam elő ezzel a patkány sztorival? Azért, mert Orbán hajója, lassan ugyan, de vitathatatlanul süllyed, viszont a patkányai csendben (de igen aktívan) tovább csücsülnek a fenekükön. Ezek a patkányok balfaszok, eszük ágában sincs menekülni. – Ja, hogy nem süllyed a hajó? Nanemá! Orbán egy elképesztően jó stratéga, hihetetlenül jól tud bánni a tömegekkel, fantasztikus érzékkel tudja, mivel lehet zabáltatni őket (pl. rezsicsökkentés), de ő se omnipotens. Gyermekded álmaitól 50 éves korára se tudott megszabadulni. Totálisan rossz elképzeléseire senki se meri felhívni a figyelmét, mert az felérne egy öngyilkossággal, így a kiválasztott gárda minden rémálmát iparkodik szolgai módon megvalósítani. Az unortodox névre elkeresztelt gazdaságpolitika (amiben Orbán őszintén hisz, hiszen nyugati vezetőknek dicsekedett róla). Az Orbán rezsimnek viszont hallatlan szerencséje volt, ami most szép lassan visszájára fog fordulni. A „Magyarország jobban teljesít” szlogen társadalmi értékelése kábé azonos a régen volt „békeharcéval” vagy a „népünk nem rés, hanem erős bástya” szlogenekkel. Magyarul már a kutya se hiszi el, de szólni nem mer senki. Pedig a maroknyi sleppen kívül már mindenkinek keresztbe tett. A rokkant nyugdíjasok, a magánpénztár betétesei, a pedagógusok, a „fiatalon” nyugdíjazott karhatalmisták, a felsőoktatás diákjai, az egészségügy dolgozói, a gyógyszer fogyasztó nyugdíjasok, a volt dohányárusok, a bölcsődei dolgozok, az iskolás gyerekek szülei, most pedig nagy hirtelen az akadémikusok. Ezek mind Orbán kárvallottjai. De a 27 százalékos ÁFA, a fuvaradó, az átutalási adó, stb. mind a 10 milliót (mínusz kivándorlók) sújtja. A rezsicsökkentés egy aprócska szépségtapasz. Akkor ki a fene szavazta meg a kétharmadot? Korunk legnagyobb talánya.

Hajdanában, Dávid Ibolya fénykorában kiderült, hogy a zsákmányon a kormány és az ellenzék 70:30-hoz arányban osztozott. Régi szép idők! Ma ez az arány 100:00-hoz. Illetve, közelebb vagyunk az igazsághoz, ha azt írom, hogy 500:00-hoz 😀 . A mai ellenzéknek semmi lehetősége, esélye nincs a zsákmányolásra. Igen, össze fognak állni, és mindenbe bele fognak menni, mert a kormányra kerülésnek most van igazán nagy tétje. De még mindig nem tudjuk mi az oka a patkányok szemmel látható, önbizalomtól duzzadó, nyugalmának. Valami olyat tudnak, amit mi nem tudunk. Orbánnak már megvan a titkos fegyvere, hogy lehet megnyerni egy negyedik választást, ha az ország lakosságának 80 százaléka ellene szavaz? Lázár és a többiek nem hülyék, legfeljebb gazemberek, ezek a patkányok fosztogatják a rakományt, dőzsölnek, és 100 évre rendezkednek be. Valamelyik oldal nagyon pofára fog esni.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2574) Balfasz patkányok?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Üdv.

    Az emberek apátiába estek, legtöbbjét nem érdekli, ki kormányoz. Sok a fideszbirka, aki meg nem az, az meg azt kérdi, kire szavazzon.
    Nincs erős ellenzéki párt. A fidesz hatalmát csak egy komoly-a 2008-asnál komolyabb- gazdasági válság döntheti meg, ahol az unortodoxia már nem fog működni. Amikor a forint rohamosan elértéktelenedik, amikor a munkanélküliség csúcsokat dönt, na akkor megremeghet a fidesz uralma.
    Ma még nincs nagy gond, munkát aki akar, talál, úgy, ahogy eléldegélnek az emberek, aki meg teheti és fiatal, elhagyja az országot. A lopások ugyan zavarnak sokakat, de azt mondják, hogy loptak a szocik is, ha meg más jönne, az is lopna. A Soros-gumicsontot rágják inkább…

  2. Egy biztos a választás ota egyre szembetunobb rendszerhibakat látok. A parlament mellett dolgozom es sok also és kozep szintu patkányokkal vagyok napi kapcsolatban.
    Szoval a valasztas elotti dicshimnusz nincs, nincsenek kifizetve a mar elfogadott projektek. Sokan maj 31 után elvesztettek a zsiros de teljesen felesleges szakertoi munkajukat. A kis felesleges patkányok repulnek igaz nem is kell menekulniuk mert a tobbi dobja be oket vizbe. A magasabb szintu patkányok is veszekednek es valoszinuleg ok meg csak kesobb fognak sorra kerulni. Szoval ha egy vezeto a világgazdaság eredmenyeit ( olajar csokkenes -50-60 % szinte 0 kamatok, tulzot hitelezes) a saját sikerének állitja be és erre épiti a politikáját, kiváncsi vagyok a most kezdodo valtságban hogy fogja ezt lekomunikalni. Amikor elkezdenek majd a csontvazak potyogni a szekrenybol. Ha nem lesz pénz az Orbán imádat is alább fog hagyni. Megmeri-e lépni hogy a szuk barati kor javara tobb millio ember jovedel
    met fogja e csokkenteni es ez mit fog kivaltani a nepbol.

  3. hogy árnyaljuk kicsit a képet a gazdasági helyzetről:

    nekem mindig is az volt a véleményem, hogy az utóbbi években lassú, de egyértelmű javulást látok Magyarországon. Sok minden változott az utóbbi 4-5 évben, és egyértelműen pozitív irányba.
    Persze mindig vannak egyéni problémák és krízisek, de globálisan nézve a fejlődés egyértelmű!

    És ez nem csak az én véleményem, mert beszélgettem egy barátommal, aki budapesti, két évtizede vállalkozó, és sokat jár vidéken, tehát ismeri mind a fővárosi, mind pedig a vidéki helyzetet – főleg keleti irányban. Ő megerősítette azt, amit én is látok, hogy az utóbbi években óriási a változás.

    Ez azért érdekes, mert a legutóbbi választások értékelése is azt mutatta, hogy a vidék adott egy nagy pofont a pesti beképzelt majmoknak, vagy más szóval a realitás a képzeletnek. Akinek nem inge, persze ne vegye magára, egy egy nagyon sommás ítélet, de nagyjából igaz.

    “… A rokkant nyugdíjasok, a magánpénztár betétesei, a pedagógusok, a „fiatalon” nyugdíjazott karhatalmisták, a felsőoktatás diákjai, az egészségügy dolgozói, a gyógyszer fogyasztó nyugdíjasok, a volt dohányárusok, a bölcsődei dolgozok, az iskolás gyerekek szülei, most pedig nagy hirtelen az akadémikusok. Ezek mind Orbán kárvallottjai. ….”

    ennek a szövegnek így, nincs értelme, ha ez az értelmes emberek fóruma akar lenni. ugyanis az a nagy helyzet, hogy mindenhol ez történik! Nézzetek körül a többi országban, nem fogtok semmi mást vagy jobbat látni. Egyszerűen mindenhol mindenki ezt csinálja. Persze ez nem azt jelenti hogy ez jó, de kontextusba helyezi a dolgot, és meg lehet ítélni a realitását annak, hogy lehetséges-e másképp csinálni.
    Bocsánat, rosszul fogalmaztam: elképzelhető-e, hogy másvalaki ezt nem csinálja meg?
    Másképp csinálni természetesen lehet, de akad-e valaki aki ezt hajlandó és kpes meglépni? Egy értelmes ember azt fogja mondani, hogy ma Magyarországon nincs olyan számításba vehető erő ( ezt már a történelem is megmutatta ).

    A forint elértéktelenedése pedig jót tesz a gazdaságnak. Ha tényleg akkora nagy a baj, hogy az emberek éhen halnak tömegesen, akkor ki az aki arra mer panaszkodni, hogy a forint elértéktelenedik? Megdrágulnak az importcikkek, de rá lehet állni a belföldi termelésre, felpörgetni a hazai fogasztását, és az exportot. Ez csak jót jelent mindenkinek, kivéve azokat, akiknek olyan jól ment, hogy külföldre jártak nyaralni, importcikkeket vásároltak, stb. Ez persze nem elítélendő, de tegyük már tisztába, hogy mi jó a gazdaságnak és ezzel a tömegeknek, és mi az ami jó az egyénnek.

    Magyarországon nem lehet egy csapásra csodát csinálni, de a forint már nagyjából le lett választva a külföldről, így kevésbé sérülékeny. Na nem a forint, hanem a gazdaság és az élet. Ez óriási különbség. A forintot ha valaki be akarja dönteni, akkor be is fogja. Megtörtént már sokkal nagyobb országokkal és gazdaságokkal is. Ezért én jónak tartom azt a taktikát, hogy a jegybank nem avatkozott be ész nélkül a forint árfolyamának csökkenésére, a levegőbe szórta volna el a pénzt, és a spekulánsokat boldogította volna.

    “… Akkor ki a fene szavazta meg a kétharmadot? Korunk legnagyobb talánya. …”

    a válasz itt van: azok akik a reális helyzetet látják, akik nem szopták be a propagandát (ellenpropagandát, sicc :-)), valamint azok, akik osztottak-szoroztak, és azt mondták, hogy mind egykutya, de az amiben ez különbözik a másik kutyától, már megéri hogy inkább ez legyen és ne az.
    Ez a kétharmad azt jelenti, hogy lehetséges , hogy 100 emberből csak akár kettő hangoskodjon, és akkor ezek ketten elnyomják a többi 98 hangját is, de amikor mindenkinek egyenlő esélye van kinyilvánítani a véleményét, akkor akik eddig csendben voltak, azok véleménye is számít.

    Két dolgot kérek mindenkitől:
    1. próbáljon érzelemmentesen mérlegelni (tudom, szinte lehetetlen 🙁 )
    2. nézzen körül, csak a közvetlen környezetünkben, külföldön, hogy mi történik. Rá fogtok jönni, hogy semmi sem véletlen, hogy a folyamatok ugyanazok minden országban (a magánnyugdíjpénztárakat pl. mindenhol lenyúlják, stb.) – ez a mai világrend

    Magyarország ma egy különleges hely a világon – ki lehet mondani olyan dolgokat, amiket azelőtt nem lehetett, amikért máshol ma is minimum megbélyegeznek, ellehetetlenítenek, diliházba csuknak, stb. Használjuk ki ezt a (valószinűleg átmeneti) lehetőséget, hogy képet alkothassunk a valódi folyamatokról és szabályokról, amik alapján a világ működik. Utána jobban fogjuk tudni hogy mit érdemes és mit kell cselekedni.

  4. 4 – sleeper:
    Szerintem megváltoztathatnád a nickedet, mondjuk sleeping-re. Would be more appropriate.

  5. “Két dolgot kérek mindenkitől:
    1. próbáljon érzelemmentesen mérlegelni (tudom, szinte lehetetlen 🙁 )”

    Ezt kezdhetned magadon gyakorolni Sleeper, ugyanis Tibor ba tökeletes helyzetkepet väzolt az orszagrol es annak patkanyairol.
    Hogy te miert latsz valami egeszen mast……… az mas kerdes.

  6. Az állam egyik feladata az újraelosztás. Azoknak mindig lesznek nyertesei és vesztesei. Egyébként meg ki másra lehetett volna szavazni. Idióta és széthúzó baloldal, széteső Jobbik. Valakinek kell vezetni az országot. Az olykor nyilvánvaló negatívumok mellett én örülök OV-t szavazták meg.

  7. “Az állam egyik feladata az újraelosztás. ”

    A fideszesek igy hivjäk a korrupciot? Amikor tölem elveszi es odaadja Mészäroséknak akkor az a birka magyarnak ujraelosztäs?
    Ne haragudj kamionos, de ezt egy értelmes ember nem veszi be.

  8. Nem, az korrupció. Valószínűleg a mértéke sem volt még sosem akkora, mint mostanság. De erre igyekszek úgy tekinteni, mint az orvosoknál a hálapénzre. Mennyit keres egy politikus legálisan? 4-500 ezret. Szerintem röhej és komolytalan, hogy kétkezi munkásként többet keresek.

  9. Jó írás Tibor bátyám!

    Egy kis adalék, belsős körökből:

    Ott volt a rendszerváltásnál, a privatizációknál, ismeri politikusok kurvázós, lopós, gyilkolós történeteit. Aztán megcsömörlött, kiszállt, azóta regényeket ír a sztorijaiból. Nagyinterjú.
    Ha hihetünk A rendszerváltónak, minden politikus ocsmány gazember, lusta, hazug, gátlástalan, középszerű, bárkit hátba szúr, és bármelyikük megvásárolható a „három pé, vagyis pénz, pina, politikai hatalom” valamelyikével. Tényleg ilyenek?

    Kerékgyártó István: Eláruljam, hogy nevezik Orbánt a háta mögött?
    https://24.hu/kozelet/2017/06/21/kerekgyarto-istvan-elaruljam-hogy-nevezik-orbant-a-hata-mogott/

  10. De, hogy a cikkre is reagáljak, azért nem menekülnek, mert stabilnsk érzik így is a hajót. OV majd elkiáltja magát, hogy mindenki hozzon magával még egy szivattyút.😜 Ha mégsem sikerül, akkor sajnos Soros spekulációs támadásának lesz áldozata az ország 😏

  11. Szerintem ez a tipikus vágy alapú helyzetelemzés…

    Annak az oka, hogy Orbán megint 2/3-al nyert, egyedül az, hogy NINCS normális ellenzék.
    És azért nincs, mert egyrészt a kutyának se kell az, amit képviselnek, másrészt naponta bizonyítják, hogy még egy tyúkólat se lehet rájuk bízni. Ma már gyakorlatilag nem létezik, mindegyik atomjaira hullott, mert a hatalom akarásán kívül semmilyen normális üzenetet nem tudnak megfogalmazni.

    Szóval a kisebb rossz elve alapján a népek a Fideszre szavaztak.

    Persze… 8 éve a ballib éleslátók tisztán látják, hogy Orbán legkésőbb a jövő héten bukik…
    És kikezdhetetlen logikával tálalják a kifogásokat, hogy eddig miért nem…
    Persze… főleg a nép a hülye.

    És ha Tiborbá tyúkóljában elkukorékolja magát az egyik tyúkja, akkor ez is tuti jele lesz annak, hogy mostmáraztántélleg süllyed Orbán hajója.

    Pedig rá kéne jönni (szigorúan tudományos alapon) hogy Orbán végét NEM kávézaccból kellene jósolgatni, hanem felállítani egy ütőképes, azaz JOBB ellenzéket, mint a Fidesz…
    Persze lehetőleg hazai alapanyagból, mert a külföldi “segítség” derága szok lenni…

    Ah… És ugye az Akadémia…

    Télleg? Olyan borzasztó, hogy az állam elvárja, hogy az adófizetőknek a pénzének legalább egy részével számoljon el?
    Persze… Érthető, hogy még a Kádárék alatt odarakott tótumfaktumok szeretnék megtartani a pozícióikat…
    De hát őfelettük azért valóban elszált az idő vasfoga…

    Amikor olyan emberek voltak az MTA vezetői, mint például Glatz Ferenc, aki szerint a honfoglaó magyarok nő és gyerekgyilkosok voltak, és a szókincsüket a szlávoltól “lopták” lehet, hogy valóban nem ártana egy alapos pókhálózás a tudomány tempolában.

    Mert valahogy kialakul az az érzés az emberben, mint a Nemzeti Banknál, hogy amíg “független” addig nehéz kimutatni, hogy az ország érdekében működik…

    Aztánmeg… Amilyen vehemenciával “védi” a ballib ellenzék az MTA “függetlenségét, felmerül az emberben a gyanú, hogy nem a nemzeti érületek fellegvárát óvják a Patástól, hanem a sajátjaikat, akiknek egyre szűkül a mozgástere…

    (tudod, Tibor bá’ csak azért írok ide ilyen elfogult hülyeségeket, hogy ne vádolhassanak téged elfogultsággal !! )

  12. 10. Python

    Beleolvastam….

    Ez tetszett:
    “Orbánék rengeteget tanulnak az oroszoktól. A sajtótermékeket megszerezve, eltüntetve elfoglalják a médiát, és elzárják az embereket a hiteles információktól.”

    Kezdjük ott, hogy miért az oroszoktól? mert annak van egy kis rosz szájíze?
    Mert például a francia FN-nek nincs is sajtója…
    Azaz van, de az újságoso nem merik kitenni.
    Ha meg kéri az ember, akkor hangosan mondják, hogy errefelé az emberek nem olvasnak ilyesmit… Egy Le Pen szavazókörzet közepén…

    Aztánmeg, milyen információt nem kap meg az ember?
    A legnézettebb TV csatornák és a legolvasottabb internetes portálok mind ellenzéki kézben vannak…
    Valaki úgy fogalmazott, hogy talán pont azért vesztett az ellenzék, mert túl sok helyre jut el az idióta, túlzó és fröcsögő ellenzéki sajtó…

    Az már tényleg nem a Patás hibája, hogy az ellenzéki sajtó mondanivalója korlátolt és érdektelen volt.

    Egyébként az egész riport bizonyítéka, hogy az ellenzék még mindig nem tanult, és ugyanazt a nyafogó, kacsintgató impotens stratégiát tolja, ami harmadszor hozott kétharmadot a Fidesznek.

  13. 12: Az MTA elszámol azzal, hogy mire költi az adófizetőktől kapott pénzt. Csak épp nem úgy költi el, ahogy a maffidesz azt elvárná. Láttunk már ilyet, amikor az egyetemek élére kinevezték a kincstárnokokat, akiknek első dolguk volt, hogy minden munkát a saját rokonságuk és a megbízható harcostársak cégeinek szerveztek ki.

    Viszont az egyházak valóban nem számolnak el az államtól megkapott pénzekkel, de őket nem csuklóztatják Orbánék, nem ezeket az elszámolás nélküli forrásokat akarják nekik jobban tetsző irányba terelni. Talán azért, mert egyházaink szépen betagozódtak Orbán médiamunkásainak sorába, és akár a Pápa szavával szemben is hirdetik Orbán evangéliumát.

    Glatz egyébként 2002-ig vezette az MTA-t, szóval azóta már Vizi E. és Pálinkás is elég sokat pókhálózott, pedig ők valószínűleg jobban ismerték Glatz munkásságát, semmint egy _hamisított_ idézetből akartak volna messzemenő következtetéseket levonni. (Ha jól emlékszem, Te a hamis Treffort idézetnek bősz terjesztője voltál… Nem érzed égőnek hogy ilyeneket beszopsz?)

    De ha a nemzet érdeke a Forint ilyen jelentős mértékű gyengítése, mint amit az utóbbi években láttunk, akkor vajon miért szólaltak fel ellene korábban Orbánék, amikor épp nem ők kormányoztak?
    Valóban az a nemzet érdeke, hogy a devizatartalék rosszabb árfolyamon történő újrakötéséből származó hasznot kitolják az alapítványokba, ahol az szerintük “elveszti közpénz jellegét”, és közbeszerzések nélkül átjátsszák a haverok zsebébe?

  14. Vannak ellenszenves húzásai a Fidesznek, de amíg a sorskérdésekben csak rájuk lehet számítani, addig rájuk fogunk szavazni. Ennyire egyszerű.

    Tibor bá, talány számomra, hogy Te, aki évtizedek óta tisztában vagy vele, hogy az elkerülhetetlenül bekövetkező SHTF nálunk nagy valószínűséggel az elállatiasodott harmadik világból érkező csürhék brutális fosztogatásával és terrorjával köszönt be, hogyan becsülheted alá, hogy erre egyedül az utált Orbán tudott értelmes választ adni.

    Nekem se tetszik Lőrinc, de még mindig inkább dolgoznék neki, mint hogy Ali vágja el a torkom.

  15. 13: “Kezdjük ott, hogy miért az oroszoktól? mert annak van egy kis rosz szájíze?”

    Az oroszoktól, törököktől tanulásnak számunkra elég egyértelműek a jelei.

    “A legnézettebb TV csatornák és a legolvasottabb internetes portálok mind ellenzéki kézben vannak…”

    Nagyon látszik, hogy a (nekünk) hazai viszonyokról fogalmad sincs. Csak hogy képbe kerülj, a “közszolgálati” (m1-5+duna) csatornák mellet már jó ideje Vikorék szekértáborában van a TV2 és az ATV is.
    Portálok oldalán meg az Origót vették meg maguknak.
    Kicsinálták a Népszabadságot (és a nol.hu-t), megszűnt a Magyar Nemzet (és az mno.hu) is.
    Rádióból nem is tudok olyat, ami jelentős lefedettséggel rendelkezik nem az ő haveri körének kezében van. A Hírek rovatokban szinte mindenhol az állami MTI által kiadott híreket mondják csak el.

    Engedd meg, hogy egy idézettel zárjak, találd ki, hogy kitől származik:

    „Mit tudunk mi üzenni innen a jövőnek, a nálunk fiatalabbaknak? Nos hát először is azt, hogy mi nem azért mutattunk ajtót bizonyos dolgoknak, hogy most meg visszajöjjenek az ablakon. Tehát mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, meg a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk. És azt üzenjük a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy mindez visszamásszon az ablakon.

    Azt üzenjük az utánunk jövő generációnak, hogy ne engedjék, hogy abból a demokráciából, amit a mi új nyugat nemzedékünk kiküzdött magának, abból most egész egyszerűen demokrácia nélküli többpártrendszert csináljon. Mert Magyarországon ma éppen a demokrácia lényege, a felelősség meg az elszámoltathatóság hiányzik. Ami maradt, azok az intézmények. Ez egy demokrácia lényegét nélkülöző többpártrendszer, és nem kellene hagynunk kedves fiatalok, hogy ez így legyen. És hasonlóképpen nem kellene megengedni az utánunk következő fiataloknak, hogy miután mi a szovjet rendszer legvidámabb barakkja sorsától megszabadultunk, most a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék Magyarországot. Ezek igen is fontos üzenetek a jövő számára.

    Azt üzenjük innen egyfajta új nyugat nemzedékként a fiatalabbaknak, hogy igen továbbra is tartsanak ki a nyugatos Magyarország mellett, ne engedjék, hogy erről az útról Magyarországot letérítsék. Szeressék, hogy Magyarország egy nyugatos ország, ami azt jelenti, hogy hiszünk az emberi akarat szabadságában, és hiszünk az egymásért vállalt kölcsönös felelősségben, ami elválaszthatatlan része a nyugati kultúrának. Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik. A demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani, csak az emberek szívéből nőhet ki, és rendezheti be az élhető magyar életet. ”

    Sajnos ugyanez a politikus mondott olyat is, hogy “ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”.

  16. 14. Avatar

    ” (Ha jól emlékszem, Te a hamis Treffort idézetnek bősz terjesztője voltál… Nem érzed égőnek hogy ilyeneket beszopsz?)”

    Hmmm…

    A Treffort idézet a jegyzőkönyvéből “elveszett”…
    Nyilván eltüntették, amikor az ellentábor elkezdett rá hivatkozni.
    Tudjuk… A történelemben a rendszerváltások köny – bizonyíték égetéssel kezdődnek.
    Naná, hogy nem hagynak maguk után ilyen szaftos bizonyítékot.
    Őszintén… ciki lett volna ekkora magas labdát meghagyni. Így meg még lehet tovább maszatolni.
    De hát ez ugyanaz a társaság, aki elégette a rováspálcákat és betiltotta a “pogány” módon való írást.
    Glatz pedig saját kezűleg írta a Magyarok Krónikájában” a nő és gyerekgyilkos meg szólopós álláspontot…
    Aztán a második kiadásban finomított kicsit rajta, de a lényeg ugyanaz.

    Mondjuk, az is igaz, hogy az MTA a mai napig a finnugor elmélet mellett áll… Pedig már a DNS vizsgálatok is az ellenkezőjét bizonyítják.
    Szóval…
    Ez a társaság hozzáadta a magyar nép kultúrájának közös kincséhez amit tudott…
    Adjanak helyet a következő társaságnak… nekik is jobb lesz, ha csendben.

  17. Egyébként ” Egy érdeklödö” remekül összefoglalta az elején a lényeget. A Fideszt a következö válság fogja padlora küldeni, addig Orbán leválthatatlan.

    Nálunk az Orbán jelenség pont ugyan az, mint a Merkel jelenség itt Németországban. Merkel 2015-ben hosszutávon kihato hibát követett el, de mivel rövidtávon Németország még mindig egy élhetö hely, azért a németek meghagyták Merkelt. Az embereknek a jelenük és rövidtávu elönyeik fontosabbak, mint hosszutávon gondolkodni.
    A gazdaság dübörög Németországban és egyelöre ez számit. Amikor Merkelt ujra választották az emberek tulajdonképpen nem rá, hanem erre a “jolétre” szavaztak.
    Ugyan ez van nálunk is Magyarországon. Független a Fidesz összes ocsmányságátol a gazdaság még mindig felfutoban a keresetek növekvöben a hitelek olcsok és az emberek erre szavaztak…… (meg a kormány agymosodájára)
    Ellenben Magyarország most is olyan mint a kártyavár. Németország fuj egyet nyugatrol, aztán összeomlik az egész a picsába…… és akkor Orbán nagy bajban lesz.
    De erre majd visszatérhetünk pár év mulva, mikor a kedvezö gazdasági környezet véget ér.

  18. 16. Avatár

    “Kicsinálták a Népszabadságot (és a nol.hu-t), megszűnt a Magyar Nemzet (és az mno.hu) is.”

    Ne égesd már magad…
    Nem a Fidesz csinálta ki őket, hanem a kutya se vette őket, és csődbe mentek.
    Ha az “ellenzéki kormányváltó tömegek” nem tudták eltartani a saját “ikonikus” újságjaikat, az nem a kormány hibája.

    És azt is tedd hozzá, hogy amikor a Fidesz először nyert 2/3-al, akkor még gyakorlatilag nem volt jobboldali média (“vegyen magának”… meg “piaci törvények”… szólt a liberális jótanács)… Szóval nem kell a média szerepét ebben az esetben túlértékelni… Megy az anélkül is, ha…. ha a nép valóban akar kormányváltást, és nem csak az elefántcsont tornyaikban zokognak a ballib elit képviselői…

    “hogy képbe kerülj, a “közszolgálati” (m1-5+duna) csatornák mellet már jó ideje Vikorék szekértáborában van a TV2 és az ATV is.”

    Képben vagyok…
    Az ellenzéki médiák dicsekszenek éjjel-nappal, hogy a hülye kormánypárti médiát nem nézi a kutya se.

    A választások másnapján lőtte tökön az Index ezt a vitaalapot, hogy statisztikát közölt arról, hogy kb ötször annyian látogatták a választási hajrában, mint a kormánypárti origót…

    Szóval kár ezen rugózni… Van a tömegekez eljutó ellenzéki média, de az ellenzéknek NINCS értelmezhető üzenete, szóval EZÉRT teljesen hatástalan.

    Az “üzenet” világos…
    Az értelmezése lehet több irányú.
    Nyilván a jelen ellenzéki értelmezés nem a legcélravezetőbb.
    Mert lehet éjjel-nappal fikázni Orbánt, meg a kormányt.
    De seperc alatt le lehet az egészet pöckölni azzal, hogy az élet bizonyíthatóan szarabb volt az előző társaság alatt..
    És ha a fikázáson kívül a jövőben se tud se az ellenzék , se a médiája előállni valami értelmesebb dologgal, akkor Orbád marad a belátható jövőre.

    Ti meg minden szellőrezdülésből ki fogjátok olvasni, hogy most aztán tényleg bukik a Patás.

    Oszt elleszünk így egy generációt…

  19. 19> lehettem volna valaki más

    “Oszt elleszünk így egy generációt…”

    Igen, erre van némi esély – bár messze nem annyi mint Horthyéknak volt szerintem.
    Ugyanaz a filling (szedd meg magad uram-bátyám), csak az idő (meg az események) valahogy egyre gyorsulva peregnek most. És ahogy épp 80 éve, úgy most is átcsap(hat)nak bármikor a nagyobb hullámok ezen az összetákolt bárkán. 🙁

  20. A nép sajnos megvezethető. Nem érti meg amit lát és átél.
    Egy angol nyelvű szólás jutott eszembe, ezt az érzést leíróan: “I know you think you understand what you thought I said but I’m not sure you realize that what you heard is not what I meant”
    Régen olvastam és ma is beleborzongok abba a bizonytalanságba, amit leír.
    Sok ember se a tényeket se a következményüket nem érti meg.
    Se pedig az egyes tényezők megváltozásának hatásait nem fogja fel.
    Lényeg, hogy valakinek a nyugdíja biztonságban van.

    Az oktatás javítása nyilván csak rontaná a helyzetüket. Ezért is inkább leépítik.

  21. Tartok tőle, hogy az információk nem pontosak és nem 00% amit az ellenzék eltesz… na jó nem tartok tőle, hanem tudom 🙂 Az orbáni fegyverek egyike pedig az illegitim és hatálytalan valódi joghatás kiváltására alkalmatlan “Alaptörvény”. -ez az ő titkos fegyvere és az általa létrehozott, új, megtévesztő nevű “Magyarország” nevű ál -állam amiben gyakorlatilag bármit megtehet.

  22. A kerítés első pillanatától kezdve írtam, hogy ez az első eset, hogy Orbán mellé állok. Pedig neki ez csak egy taktikai játék, de mégis követendő. Azt is teli pofával jeleztem, hogy az ellenzék tök hülye, mert még a Jobbik se állt azonnal Orbán mellé. Csakhogy Attila, ez kevés. Ameddig a lakosság nem fegyverezheti fel magát, addig Orbán “félelme a muszlim hordáktól NEM VALÓSI. A tied, meg az enyém valós. — Ja, te nem azért írsz ilyeneket, hogy segíts nekem objektívnek lenni, hanem mert így gondolod, de elárulok neked valamit, nagyon sokat változott a véleményed, csak te nem veszed észre.
    Azoknak pedig igaza van, akik a nem létező ellenzékre hívják fel a figyelmet, meg a silány minőségre, amit mutatnak. De helyeselni lehet egy gyilkos mindennapi gyakorlatát csak azért, mert a rendőrség csapnivaló? Na ugye! Az általános erkölcs nem számít? Erkölcs nélkül vesztébe rohan egy nemzet, egy társadalom, az egész emberiség. A társadalmon élősködni, a nemzet vagyonát ellopni az nem egy új keletű dolog, de ebből erényt fabrikálni, vagy Farkas Flórián, Mészáros Lőrinc, Lázár János, Rogán Antal, stb. mintája szerint 10 milliónak a pofájába röhögni, na ilyen még nem volt a világtörténelemben. Nem hiszem, hogy ez (ilyen vagy olyan) következmény nélkül maradhat.
    Igen, ilyen volt (vagy hasonló) Tisza Kálmán, Horthy Miklós alatt is. És mi lett a következménye? Rákosi válogatás nélkül kiirtotta az Úri Magyarország volt tagjait, elmehettek portásnak, udvari munkásnak havi 600 forintért, vagy kitelepítés után túrhatták a földet. Kellet vagy 20 év, hogy megbocsássák nekik vagy utódaiknak a példátlan harácsolást.

  23. Ami ennek véget tudna vetni az a hitelpénz tönkretétele, elhiperinflálása.
    Ezt többnyire a kormány szokta elindítani, amikor rájön, hogy nincs tovább.

  24. 23. Tibor bá’

    nem hiszem el, hogy nekem kell hogy elmagyarázzam a játékszabályokat:

    1) “demokráciában” élünk
    2) választások voltak
    3) akit megválasztanak, az lesz a góré
    3a) a választhatók halmaza véges elemet tartalmaz
    4) a választások után VALAKI BIZTOSAN GÓRÉ LESZ !!!!

    és most kérlek mondd meg, te kit választanál? vagy inkább talán mondd meg, hogy kire szavaztál, és indokold meg. Ez az értelmes emberek fóruma, itt megteheted.

    Fogd már végre fel, hogy aki a mostani kormányra szavazott, az nem “…egy gyilkos mindennapi gyakorlatát…” helyesli, ha pedig azt mondod, hogy ” …10 milliónak a pofájába röhögni, na ilyen még nem volt a világtörténelemben..” akkor az úgy hangzik, mintha a korod ellenére még keveset láttál volna. Bizony volt már ilyen a történelemben, sőt rosszabb is.

    Kérlek mondd meg, miben hiszel? Mit látsz reális jövőnek? Ki az, akibe a bizalmadat helyezed, és elhiszed neki azt is, hogy végig tudja csinálni? Abból a véges halmazból, akikre szavazni lehetett a legutóbbi szavazáskor. Mert más nincs. Ennyi.
    Ha úgy döntesz, nem szavazol, akkor automatikusan az ellentábort erősíted, bárki legyen is az.

    De úgy mondd meg ezt kérlek, hogy közben nem találsz ki légből kapott elméleteket, személyeket, sem pedig pártokat. Mert mi itt mindnyájan egy valós világban élünk, ahol a tetteknek, de a tettek hiányának is következményei vannak. Ha szavazol valakire, vállalod a következményeket, ha nem szavazol, akkor is vannak következmények. Persze nem szabad választás, mert a képedbe tolják a választási lehetőségeket, de ez van. Változtass rajta ha tudsz. Most szemét leszek, és azt mondom: volt rá nyolc évtizeded.
    Vagy pedig ismerd be, hogy korlátozottak a lehetőségeink, és abból a kevésből kell kihoznunk a maximumot, ami a rendelkezésre áll. Még ha fogcsikorgatva is.

    Ja, és még valami: ha valaki most felfegyverezné az országot, szerinted mennyi ideig tartana beszervezni tíz embert, akik pár embert csak úgy lelődöznének provokációképp, és utána meddig tartana, míg “valakik” úgy nem döntenének, hogy itt az ideje elhozni a “demokráciát” Magyarországra? Kijev, Majdan – mond ez neked valamit? Ezt szeretnéd Magyarországon? Vagy nézz ki az ablakodon délre, a jugoszláv utódállamokra. És ez mind itt történt és történik a szomszédban, a huszadik század végén, a huszonegyedik század elején. Úgy látszik a legkegyetlenebb gyilkosságokat és vérengzéseket is le lehet söpörni az asztalról, ha az nem a saját udvarodon, hanem a szomszéd háza táján történik.
    Azt sem szabad elfelejteni, hogy a NATO-nak vannak titkos, a belső ellenséggel való leszámolásra létrehozott egységei…
    Fű alatt egyébként már valami elkezdődött, próbálják visszahozni az oktatásba a honvédelmet, lövészetet akarnak oktatni, stb.

    Azt írtad változtassam meg a nickem “sleeping”-re, de talán neked kellene elgondolkodnod nem álomvilágban élsz-e …

  25. 21. Bazs

    van benne valami.

    sokszor gondolkodtam el azon, hogy ha valamit változtatni szeretnék, hogyan fognék hozzá. Pontosabban, mi az a módszer, ami működne.

    Ahhoz, hogy ezt eldöntse valaki, értenie kell, hogyan működik a rendszer. És pont ez az, amit senki sem ért. Az emberek a nyilvánvaló tényeket nem értik, feltevésekben hisznek, és nem fogják fel, hogy azok nem tények, csupán állítások. Az egész interpretáció kérdése, és ezért kulcsfontosságúak a médiumok. Egy olyan világban, ahol sikerült szétbombázni a kapcsolatot az ősök és az utódok között, ott az a GÓRÉ, aki uralja a médiát és az oktatást. És ezek ellen nem lehet nyílt sisakkal harcolni.

  26. 23. Tiborbá
    “Nem hiszem, hogy ez (ilyen vagy olyan) következmény nélkül maradhat.”

    De szerintem sajnos igen. Ezeknek olyan ügyvédeik vannak hogy 4 év múlva senki sem fog azzal foglalkozni hogy pl. akkor 7 évvel ezelőtt Mészáros hogy vett meg ezt meg azt. Sajnos szerintem semmi kivizsgálás nem lesz a nép meg gyorsan elfelejti ezeket.
    Ezek annyi értéktermelő eszközt halmoztak fel hogy soha nem lesznek portások stb… sajnos:C.
    Viszont ha pl. Mészáros Lőrinc helyett mondjuk 1000 ember kezére jutna az a vagyon az sem lenne jó.–pl a mi városunkban van egy vegyeskereskedés egyedüliként és a család kaszál vele , bmw-k , lakások stb. Itt senki sem nézi jó szemmel őket , azaz irigyek az emberek rá, mert pl. megvesz egy kalapácsot vagy akármit olcsón és jó sokért adja.Persze lehet mondani hogy nem kell bemenni, na de nem megyünk át azért a szomszéd faluba.Szóval ha azt látjuk hogy kisemberek kezén gyűlik a vagyon , na persze nem milliárdok akkor is rossz szemmel nézzük…
    Na de akkor ne ezer ember között osszuk szét hanem a nép között ezt a pénzt gondolatban-akkor meg az van hogy több lenne pl. a fizetés ergo ha nincs mögötte fedezet , áru stb… akkor hiába kapok többet, ha pl egy lakás nem 8 millió hanem 12.(lásd most hiába keresünk többet mint 5 éve , mert az árak is ugyanúgy követik, azaz nem élünk egy fikarcnyit sem jobban)

    A nép között szétosztani a pénzt az meg megint túlfogyasztáshoz vezet akárhogy is nézzük-Mari néni új bútort vesz, Béla wellnessezni megy többször, Tamás az autóját cseréli újabbra. stb… A túlfogyasztás pedig többlet co2 kibocsájtáshoz azaz előbb nyírnánk ki magunkat :D. Persze a gazdaság pörögne, na de kell e nekem 10 évente új bútort gyártanom vagy jó a régi 50 évig-hogy a példánál maradjak:D. Mert csak feleslegesen dolgozni kár.

    Szóval sehogy sem jó ez az egész akárki kezén van a pénz. Magával a társadalmi berendezkedéssel van a gond, nem kellene ide kormány ,önszervező társadalom kellene mint a mongoloknál , erdélyieknél, mindenki annyit kap amennyi területet megművel lokálisan, bio módon,nem kellene ennyi felesleges szakma mint manapság, de sajnos ez csak álom mert itt úgysem lesz olyan.

  27. 23. Tibor bá ‘

    “Ameddig a lakosság nem fegyverezheti fel magát, addig Orbán “félelme a muszlim hordáktól NEM VALÓSI.”

    Hááát…
    Ameddig komoly politikai erők hiszik, hogy Orbán nagyobb ellenség, mint a migráció, addig fennáll a valós veszélye annak, hogy a kiosztott fegyvererekkel egy polgárháborúban megkönnyítik a migránsok dolgát, és még Soros is hátra dőlve kérne egy kávét.

    Persze arra semmi bizonyítékod nincs, hogy Orbán félelme a muszlim hordáktól NEM VALÓS…
    Kicsit hülyén jön ki, hogy ő maga nem hisz benne, de közben fél Európát már meggyőzte róla…

    Itt megint a lovon való fordított ülés esete forog fenn:

    Ha Orbán szerint nem lenne gond a migráció, beállhatott volna wilkommenskúltúrozni, motorja lehetett volna a “Soros-Orbán” tervnek, Merkel azóta tán meg is koronázta volna, és örökre bebetonozta volna magát a hatalomba… vagy legalábbis addig, ameddig a muszlim horda tényleg el nem söpri Európát…

  28. Azt (is) meg kell érteni, hogy a holdudvarnak mekkora a jelentősége. Korábban a baloldal azért volt esélyesebb a kormányzásra (nem csak a médiatúlsúly miatt), mert a holdudvaron keresztül csatornázta be maga mögé a szavazókat (elsősorban a vidékieket). Az ő polgármestereik, a helyi (volt komcsi) vállalkozók és azok alvállalkozói, meg annak az alvállalkozói egy óriási hierarchiát működtettek és akinek egy csöpp esze volt, arra szavazott, mert különben felkopott volna az álla hamarosan és a környezetét is erre buzdította. Ez változott meg. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a másik oldalon is kialakuljanak a “kiskirályok” és átvegyék a hierarchia fenntartását, kitúrva a volt komcsikat a legtöbb helyről. Most nekik gazsulál mindenki, mert onnan jön a lé, a munka, a lehetőség. Ezt nem lehet csak úgy “felrúgni”, ahogy a jobboldalnak is több évtized kellett hozzá. Tehát aki azt gondolja, hogy jön majd egy új párt, aki majd ezt meg tudja változtatni, az téved. Miért szavaznának arra, hogy aztán majd azoknak gazsuláljanak? Nem mindegy kinek gazsulálnak? Jó ez, ahogy van, csak még rosszabb lenne…

  29. Erre a kollektív “támadásra” részletesen fogok reagálni. 😀

  30. 29. csibesz

    egyetértek

    31. Tibor bá’

    :-D, egy jó karmester kihozza a közönségből a maximumot

  31. “Nem mindegy kinek gazsulálnak? Jó ez, ahogy van, csak még rosszabb lenne…”

    Csibesz, Sleeper meg társai…..

    Pontosan ez az a mentalitas, ami miatt az emberiseg kidöglik a picsába.

  32. 33. Curix

    azt hiszem, már megtetted az első lépést előre :-), de ez nagyon kicsi lépés, mivel még mindig belemagyarázol olyasmit, amit senki sem állított. A fejedben kész koncepciók léteznek, és nem tudsz elszakadni attól, hogy ha valaki A-t mond, akkor az nem jelenti automatikusan a B-t is (sőt, szerinted: B->C->D->E->F ….), hanem csupán A-t, semmi többet.
    Ki kell kapcsolni az érzelmeidet, tudom, ez nem könnyű.

  33. Visszavonul Magyarország volt csúcsoligarchája, Simicska Lajos. Orbán legyőzte, de még utoljára tisztességesen kifizetik, cserébe sem a gazdaságban, sem a közéletben nem marad valódi hatalma. Vagy mégis?
    http://hvg.hu/kkv/201828__simicska_lajos__bukas__kiegyezes__fegyverletetel

    Az Orbán-rendszerben a maffialogika érvényesül, az árulóknak nincs helyük a családban, konszolidáció nem létezik. A Heti Válasz csődvédelmet kér, a Hír TV vezetője hamarosan távozhat. A Simicska-birodalom bukásáról szóló HVG-összeállítás második részét olvashatják.
    http://hvg.hu/kkv/201828_lapot_huznak

  34. 17: Egyáltalán nem kedves “lehettem volna valaki más”
    Valóban lehettél volna valaki más, például egy tisztességes ember, ha egyik hazugságodat nem egy másik hazugsággal próbáltad volna védeni.
    A Trefort idézet nem elveszett, hanem sose volt. Még csak olyan “konferencia” se volt soha, semmilyen nyilvántartásban, dokumentumban nem szerepel, amiek a jegyzőkönyvében állítólag szerepelne az idézet.
    Egy évszázadon keresztül senki semmilyen vitában nem emlegette fel se az idézetet, se azt, hogy ilyen konferencia egyáltalán lett volna, pedig ha létezett volna ilyen forrás, akkor az többeknek is erős érvelési alap lehetett volna.
    Olvasd el ezt:
    http://toriblog.blog.hu/2010/12/07/hamis_e_a_nemzetveszto_trefort_idezet

    Glatzot is meghamisítva idézik az “alternatív történelmi” portálokon, a Magyarok Krónikája első kiadásában se úgy fogalamzott, mint amit “idéznek” (ami egyébként Bakay által újrafogalmazott verzió).
    A honfoglaló magyarok harcmodora nagymértékben hasonló lehetett egy valamivel később érkezett sztyeppei nép, a tatárok módszereihez, amit mi szenvedtünk el, és pl “Rogerius mester váradi kanonok siralmas éneke” számol be róla. Olvasd el egyszer!
    De gondolom Kézai Simont is a nemzetgyalázók közé sorolod, hiszen a Gesta Hunnorum et Hungarorum műben a magyarság kialakulásának taglalásakor a 4. §.-ban arról ír, hogy Hunor és Magor emberrablással szereztek nőt maguknak, az ágostai veszedelemről szóló 15. §.-ban pedig szó szerint azt írja, hogy a magyarok “valamennyi német foglyot, még az asszonyokat és csecsemőket is, húszezerig valót leöldököltek”!

    Te olyan embereket próbálsz besározni, akik a magyar közoktatásért és a magyar hazáért nálad ezerszer többet tettek, nem Franciaországban keresték boldogulásukat, onnan osztva az észt a hazai GDP-t megtermelő, az itthoni viszonyokat megélő embereknek.
    Elhiszem nehéz lehet a kis fajgyűlölő lelkednek, hogy választott hazád épp Pogbát, Mbappét, Umtitit és egyéb afrikai származású sportolókat ünnepel, akik tizen-huszonévesen már többet tettek Franciaországért, mint amennyit te életed végéig képes leszel. Te meg belesavanyodtál, hogy nem értékelik, hogy te is oda migráltál, és saját sikertelenségedet dicső ősmúltról álmodozással próbálod kompenzálni.
    Több poszt alatt is bizonyítottad mostanában, hogy alapvetően ostoba, összeesküvés elméleteknek és egyéb baromságoknak bedőlő korlátolt gondolkodású ember vagy, aki azt hiszi, hogy ha “Az értelmes emberek vitafórumán” kommentel, attól maga is értelmessé válik, de elárulom, hogy nem így van.
    Sőt azt is elárulom, hogy a nyelvrokonság kérdését nem lehet DNS adatokkal cáfolni.
    A mai magyarság haplocsoport eloszlása pedig leginkább a környező szláv népekéhez hasonlatos.
    Nézz tükörbe, és mielőtt Trefortot újra a szádra (billentyűzetedre) vennéd, gondold végig, hogy valójában mit is adott ő “a magyar nép kultúrájának közös kincséhez”, és mit te.

    19:
    “Nem a Fidesz csinálta ki őket, hanem a kutya se vette őket, és csődbe mentek.”
    A Népszabi a megszűntetésekor a Blikk mögött a második legnagyobb országos előfizetési táborral rendelkező nnapilap volt. A Magyar Nemzetre is lett volna vevő, aki tovább vitte volna az újságot, de inkább felszámolásra került.

    “Az ellenzéki médiák dicsekszenek éjjel-nappal, hogy a hülye kormánypárti médiát nem nézi a kutya se.”

    A kormánypártiak meg a saját nézettségi adataikkal dicsekszenek.
    Elárulom, hogy Magyarországon az emberek többsége még ma se az internetet használja elsődleges információs forrásként. Sok háztartásban pedig nem jön be más adó, mint a közszolgálatiak, plusz RTL és TV2.
    Most a fociVB alatt is minden meccs szünetében a nézők képébe voltak tolva az aktuális propaganda üzenetek.

  35. Avatar, az agresszív nagyképűsködéstől nem lesz nagyobb igazad.

  36. 37. Avatar

    A Treffort idézetet eltüntették, mint az Aranybullának mind a 7 eredeti példányát…
    Mert abban meg az ellenállási záradék volt, azért volt kínos a Habsburgoknak.
    Az, hogy valaminek nincs írásos nyoma, az nem jelenti azt, hogy nem történt meg.
    Gondolj bele… Melyik hatalom NEM próbálta volna meg eltüntetni ezt a kompromittáló bizonyítékot?

    Glatz pedig még a sajátjainak is sok volt, átíratták vele az első kiadást, és a másodikban már óvatosabban fogalmaz.

    És itt senki nem a korabeli harci stílusokat vitatja, hanem arról van szó, hogy ha egy oldalon próbálja valaki a “honfoglaó” magyarokat jellemezni, akkor mi az, amit kiemel, mi az, amit fontosnak tart… Persze a megfogalmazás módja se mellékes.

    Az ágostai veszedelemben legyilkolt hadifoglyok is inkább a németek sara, mert az elfogott magyar vezérek világosan megmondták, hogy ha őket megölik, akkor a hadifoglyoknak sem lesz kegyelem…
    De hát a politika már akkor fontosabb volt a saját népük életénél…

    Mert vagy nagyon ismered a történelmet, és sunyi módon kihagytad a lényeget, vagy csak gugliztál egyet gyorsan, és bemásoltad azt, amiról gondolod, hogy téged igazol…
    Persze lehet így is…

  37. 37. Avatar

    “A Népszabi a megszűntetésekor a Blikk mögött a második legnagyobb országos előfizetési táborral rendelkező nnapilap volt.”

    Akkor se tudta eltartani a sok szellemi világítótornyot, akik az átlagos újságírói fizetés többszörösét vették fel…
    Oszták tulajdonosának nem érte meg a veszteség, amit termelt, és NEM VOLT magyar vállalkozó a balodalon se, aki hitt volna benne, hogy valaha nyereséges lehet…

    És ki Számolta fel a Magyar Nemzetet? Miért nem lett megvéve?

    De nem lehet inkább, hogy a baloldali média Simicska félresikerült bosszújának az áldozata, amihez az egész ballib társaság tapsolt, most meg néznek hülyén, és zsigerből hibáztatják a Fideszt?

    “Elárulom, hogy Magyarországon az emberek többsége még ma se az internetet használja elsődleges információs forrásként.”
    Ezt nyilván tudod bizonyítani is… Ugye?

    “Sok háztartásban pedig nem jön be más adó, mint a közszolgálatiak, plusz RTL és TV2.”
    Ez sincs így… Az RTL klub minden alapcsomagban benne van…
    És azok, ahova valóban nem jut el se internet, se liberális média, elsősorba azok az a híres 30% akik soha nem szavaznak….

    Mondom megint, NEM az a baj, hogy a tömegekhez nem jutott el a ballib média, hanem hogy NEM VOLT mondanivalója azon kívül, hogy orbántakaroggy…
    Különben is… Jobb lenne, ha mindenkihez eljutott volna, hogy a memekültprobléma csak álprobléma? Vagy mennyire volt meggyőző, hogy nem akarják lebontani a kerítést Brüsszel legkissebb nyomására?
    És ezt bizonyítja, hogy MA SINCS mondanivalójuk, 4 hónappal az országgyűlési választások után…

    Láttad a legutóbbi időközi választások eredményét?
    Sopronban 70, Veszprémben 80 %-al nyert a Fidesz
    Józsefvárosban 62%-al…
    Miskolcon is 60 felett…

    Ide se jutott el a “megfeleő” média?

    Nem…
    Ma Magyarországnak olyan ellenzéke van, amiről az ellenzéki szavazók is úgy gondolják, hogy jobb ha nem kerülnek a hatalom közelébe.

  38. 37 – Avatar:
    A vitát tematikájában nincs benne a másik fél életének, élet útjának a tapintatlan elemzése. Különben is ha ehhez nyúlsz az a vereség beismerése.

  39. https://vilagterkep.atlatszo.hu/2018/07/14/horvatorszag-szembenez-orban-viktor-korrupt-maffiakapcsolataval/

    Tibor bá’, ez egy nagyon örömteli cikk. Szeretem az Átlátszót, a OCCPR (Organization of Corruption and Crime Project Report) tagja, amely viszont
    a https://www.icij.org/, azaz az International Consortium of Investigative Journalists (ezeknek volt tagja a szlovákiai fiatalember, aki a menyasszonyával lelőttek és egy máltai szintén tag újságírónőt is megöltek).

    Magyarországon most mindenki azt találgatja, miért és hogyan lehet ennyivel jobb a horvát futball, mint a magyar. Orbán Viktor szerint a horvát focisikerekben a magyarok is benne vannak egy kicsit. Utánanéztük és kiderült: a magyar miniszterelnök körének üzleti partnerei a horvát szurkolók által leggyűlöltebb korrupt futballmaffia tagjai, akiket néhány hete több éves börtönbüntetésre ítélt az eszéki bíróság.”

    Én azt várom, mert Mészáros MÉM (stróman) mindkét horvátországi villájára már firkáltak, hogy végre valamikor elvágják a nyakát ennek a “jó magyar cigány embernek”, ahogy Hofi Géza mondta egyik videójában. Csak a nyakát, hogy a feje meg ne sérüljön, az az okos és tisztességes.

  40. 42. Olympia

    a szlovákiai fiatalember akit a menyasszonyával lelőttek, sokak véleménye szerint csupán egy alkalmas áldozat volt (nem mondom, hogy balek, mert az kegyeletsértés lenne), hogy egy kormányválságot idézzenek elő. Félsiker lett belőle, mert a kormányt megbuktatni nem sikerült, de a kormányfő és a belügyminiszter lemondott, és olyan tüntetéseket szerveztek “spontán”, amik gyanúsan emlékeztettek a napjainkban már megszokott, különböző színes forradalmak előjátékára. És a téma még most sincs lezárva.

    A tények távirati stílusban:
    – a kormányt már jó néhány hónappal azelőtt támadták minden lehetséges fronton, mintha valakinek nagyon a begyében lett volna
    – a parlament elfogadott egy olyan törvényt, amely maghatározott típusú kormányválság esetére a kormányfő kezére adja a hatalmat
    – a kormányfő ősszel Soros Györggyel tárgyalt, ami hivatalosan nem igazán kapott nagy publicitást, és amikor konkrét kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy miről tárgyaltak, nem adtak felvilágosítást. Ami egy regnáló kormányfő esetében minimum megkérdőjelezhető, hiszen mégiscsak egy közszereplő, és a tárgyalópartnere sem akárki volt.
    – gyilkosság, amire nincs megfelelő magyarázat (túl szembetűnő, túl harsány esemény), mindenesetre arra alkalmas, hogy a rendőrséget, ezen keresztül a belügyminisztert és a kormányt támadják, országszerte tüntetéseket szerveznek teljes médiatámogatás mellett, bármilyen vizsgálati eredmény előtt, vagy attól függetlenül, végül a kormányfő és a belügyminiszter lemond, az új kormányfő kormánya kis híján nem kapja meg a parlamenttől a bizalmat (amikor is végrehajtó jögkörök kerülnek át az államfőhöz, és a kormány béna kacsa módban működik)

    Persze hogy ez az egész nem jelent semmit, de az embernek óhatatlanul eszébe jut az, amit balint mondott lehetséges aktivitásról, amely a visegrádi négyek szétverésre irányul… ha belegondolunk, hogy mi a V4-ek legnagyobb eredménye, vagy hogy mi a közös stratégiájuk alapja, akkor megint messzire vezetnek a gondolatok…

  41. Nagyjából ide illik ez a dolog:

    Az elmúlt héten több olyan cikket olvashattunk a hazai sajtóban, amelyek azzal a hírrel foglalkoztak, mely szerint a rendőrök túlóráit a jövőben kizárólag csúsztatással (körülményesebben megfogalmazva: szabadidőben történő megváltással) lehet ellentételezni, vagyis kifizetéssel nem. Mivel ahogy elnéztem, mindenki megszólalt már a témában, csak éppen azok nem, akiknek a bőrére (illetve a zsebére) megy az egész, úgy gondoltam, hogy a Lemilblog demokratikus hagyományainak megfelelően fórumot biztosítok azoknak a rendőröknek, akik a rendelkezés szopóoldali végén állnak.
    Ennek érdekében pár nappal ezelőtt a Tiborublog és a Lemilblog FB-oldalain arra kértem az érintett olvasókat, hogy röviden tájékoztassanak a véleményükről, írják meg, hogy hogyan is áll ez a túlóra-mizéria, na és meséljék el, hogy mennyire fényesnek látják a saját szakmai jövőjüket a fejlemények tükrében. Felhívásomra 34 visszajelzés született (nem állítom, hogy reprezentatív minta, de több, mint semmi), amelyek információtartalmát felhasználtam a poszthoz, s amelyekből kiemelt keretben fogok részleteket betördelni, természetesen odafigyelve arra, hogy még véletlenül se maradjanak bennük olyan apróságok, amelyek a szerzők azonosítását lehetővé tennék. Mert hiszünk mi a szólásszabadságban, de hülyék azért nem vagyunk.
    Előre szólok, hogy az itt nálunk megszokott hangnemnél ez a poszt egy kicsit komorabb lesz. Nem véletlenül. Elöljáróban csak annyit mondok: minden jel arra utal, hogy valakik tényleg nagy szardarabot készülnek beledobni a rendvédelem ventilátorába. És ha ez bekövetkezik, a szétfröccsenő fekália mindannyiunkat beborít majd.

    Rendőrök túlórája – vitaposzt
    https://lemil.blog.hu/2018/07/22/rendorok_tuloraja_vitaposzt

  42. 45: Nincs mit!
    Bár a HSZT (A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény) -ben ez 3 éve benne van, de a gumitalpúakon (különböző titkosszolgálatok állománya) a többi rendvédelmi szerv hivatásos és szerződéses dolgozóinál (Rendőrség, BV, MH, NAV, Katasztrófavédelem, stb.) mostanság kezd az a bizonyos tantusz egyre jobban leesni. Eddig is tudható volt, csak bíztak abban, hogy ez a logikátlan hülyeség időközben módosításra kerül. Eddig nem került, van rá még 1/2 év, de…!

  43. A májusban távozó országos rendőrfőnök utolsó hivatali idejében is azért lobbizott, hogy jövő év januárjától ne szűnjön meg a rendőrök túlórapénze, de a birtokunkba került előterjesztés állítólag Orbán Viktornál megbukott. A Belügyminisztérium nem tagadja, hogy nem jár majd pénz a túlórákért, a rendőrség soraiban ezért sokan tömeges leszerelést vizionálnak.
    Jövő év januárja helyett 2022. december 31-ig maradjon meg a lehetősége annak, hogy a túlórákért ne csak szabadnap, hanem pénz is járjon – egyebek mellett ezt is tartalmazza az a Pintér Sándor belügyminiszternek címzett előterjesztés, amit még Papp Károly volt országos rendőrfőkapitány írt alá. Az Index birtokába került dokumentumot május 9-én szignózta Papp, aki néhány nappal később távozott a testülettől. A főrendőr előterjesztésében azt is szerette volna, hogy a lakhatási támogatás a jelenlegi 5 millió forint helyett 10 millió forint legyen.
    A rendőrségen belül azt beszélik, hogy Papp javaslatát Pintér is támogatta, mégsem lett belőle semmi. A rendőrök ezt Orbán Viktornak tudják be, folyosói pletykák szerint ő mondott nemet, így most már a belügyminiszter is az ő álláspontját képviseli.
    A történet lényege röviden az, hogy 2015-ben megszületett a rendőrök munkajogi bibliája, a HSZT. Ebben a három éve elfogadott jogszabályban szerepel, hogy 2019. január elsején megszűnik a túlórák kifizetésének lehetősége, vagyis onnantól kezdve a túlórákat csak csúsztatással, azaz szabadnappal lehet ellentételezni. A rendőrségen belül tehát régóta tudták, hogy jövőre már lőttek a kifizetéseknek, ugyanakkor bíztak abban, hogy ezt az illetékesek még a határidő lejárta előtt módosítják. Ahogy a birtokunkba került előterjesztésből kiderül, Papp májusban erre kísérletet is tett, de hiába. A Belügyminisztérium minap kiadott közleményéből kiderül, hogy ezen nem kívánnak változtatni, tehát 2019 januárjától tényleg nem jár majd pénz a túlórák után.

    Széteshet a rendőrség, ha ez így marad
    https://index.hu/belfold/2018/07/25/tulorapenz_rendorok_rendorseg/

  44. 47.Python
    Megáll az ember esze!
    Micsoda véletlen összecsengése a dolgoknak, hogy két, egymástól távoleső országban egyszerre adódjon ugyanaz a probléma UGYANAZON tárgyban:
    Nagy vihart kavart nálunk is a rendőrségi állomány túlórapénzét kifizetés helyett szabadnapokra átváltó kormámyrendelet, amit most-most, a napokban jelentett meg az illetékes.
    És ha ez nem lett volna elég, meg akarják szüntetni a legfontosabb dolgot, ami miatt valaki is rendőr akarna lenni: a VÉGLEGESITÉST!!
    Köztudomású, hogy a mai ingatag világban a polgári munkahelyeken nincs véglegesités, ami pedig az ember jövöjét sorsdöntően befolyásolja, és nagyon sok rendőrnél, mint kiderült, ez volt a legfőbb ok a munkavállaláshoz, mert a fizetés bizony lehetne jobb is, finoman fejezve ki magam.
    Nos, ezt akarják megszüntetni a közeljövőben, ami sokaka szerint a rendőrség meggyengüléséhez, egyesek szerint akár a széteséséhez is vezethet!
    Lehetséges, hogy valami készül a világban belbiztonság terén?!

  45. 48. balint

    pontosan erre szoktam hivatkozni én is. A legtöbb ember csak a saját szemétdombját ismeri, ezért hőzöngenek az emberek erre-arra, de főként mindenre és mindenkire – otthon. Holott mindenhol megjelennek ugyanazon problémák, erre szoktam volt mondani, hogy rendszerszintű a dolog. És amikor egymástól földrajzilag, meg sok más szempontokból is távolinak minősitett országokban ugyanazok a folyamatok zajlanak, az már felvet bizonyos kérdéseket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..