Tibor bá’ meglesett élet online

Kemény Ádám kutató mérnök volt az Egyesült Izzó területén működő Hírközlési Kutató Intézetben, tíz-tizenkét évvel lehetett nálam idősebb. Rendkívül intelligens és e-mellett művelt, nagy tudású férfi volt, de ronda, mint az ördög, és ráadásul még alacsony is. Az már csak hab volt a tortán, hogy állandóan valamilyen betegségben szenvedett, folyt az orra, ment a hasa, meg ilyesmi. Felesége egy csodálatosan szép, fiatal nő volt, néhány apró kellemetlen tulajdonsággal. Nem szeretett kefélni, nem akart gyereket, és olyan buta volt, mint egy lyukas vödör. Ők ketten minden voltak, csak összeillők nem.

Ádámot természetesen a fene ette a nők után, és tudása felét szívesen odaadta volna egyetlen magömlésért. Egy ízben nem titkolt szándékkal kölcsön kérte a barátnőmet egy presszós beszélgetés erejéig, és én hiába mondtam a Pirinek, hogy könyörüljön már meg ezen a szegény ördögön, a három órás presszós beszélgetésből egy átlagosnál nagyobb cechen kívül semmi más nem született.

Ádám többek között ragyogó fotós is volt, maga dolgozta ki a képeit. Feleségéről kismillió aktfényképet készített, amit Mari azért hagyott, mert nem csak szépségének volt tudatában, de annak múlékonyságában is. Ádám a fényképeket fűnek-fának mutogatta, hadd csurogjon a kollegák nyála, ha már nála más nedvek beszáradásra voltak ítélve.

Egyszer aztán nagyot fordult a világ. Az én osztályom, úgy értem az osztály, ahol én is dolgoztam, kapott egy új munkatársnőt, egy 25 éves, frissen végzett nyelvtanárnőt, akit be kellett tanítani a fordítás és kiadványkészítés titkaiba.

Ádám irodájának, és a hozzá tartozó labornak az ajtaja azon a folyosón volt, ahol mi is tanyáztunk. Így Ádám elég gyakori vendég volt nálunk, főleg, mert sok cikket publikált a Tungsram Technische Mittelungen elnevezésű folyóiratában, és állandóan reklamált, lektorált, korrektúrázott, na meg csak úgy fecsegett. Így aztán viszonylag hamar észrevette az új kolleginát, és mert ennél a hölgynél még nem sikerült kierőszakolni egy visszautasítást, rögtön rá is vetette magát, ami abból állt, hogy kizárólag görög betűkkel (és persze kézzel) írt levelekkel bombázta.

Csoda történt, Ádám gyorsan kialakult imádata szinte másodpercek alatt viszonzásra talált. Bökkenő csak egy volt. Ági a harmadik levélváltáskor, természetesen görög betűkkel írva, bevallotta, hogy még szűz. Ádám pedig, mint egy középkori lovag, menten felajánlotta az állapot soron kívüli felszámolását, és örömében nekem azonnal beszámolt a fejleményről, természetesen teljes diszkrécióm igénybevétele mellett.

Hát kérem, ki nem fejtett okok miatt, az első nekifutásra a dolog nem sikerült. Én nyugtatgattam Ádámot, hogy az első próbálkozást sose kíséri siker, főleg, ha a hölgy már elmúlt 20 éves.

A második nekifutás, amit egy alkalmas kégli hiánya miatt nem volt túl könnyű összehozni, szintén becsődőlt. Ági még a pulóverét se vetette le arra hivatkozva, hogy barátságtalan a helyiség, és ez neki elveszi a kedvét. Ádám pedig értse meg, elvégre neki ez az első, és igazán nem mindegy, milyenek a mellékkörülmények. Ádám természetesen megértette. Viszont ezzel a kégli- szerzés kötelezettsége áthárult Ágira.

Áginak volt egy özvegy nagynénikéje, annak pedig egy apró kis trafikja. A matróna üzletzárásig hajlandó volt lakását kölcsön adni az unokahúgának. Így aztán egy megbeszélt napon, kora délután együtt mentek el a nagynéni trafikjába a kulcsért. Az ajtóban Ági azt mondta Ádámnak, hogy maradjon kint, ő mindjárt jön a kulccsal. Ádám a süvítő decemberi szélben kint topogott a trafik kirakata előtt, és amíg Ágira várt, számolgatta, hány fajta öngyújtót lehet kapni meg, hogy milyen méretűek a tűzkövek. Tíz perccel később Ádám már a kirakatban fellelhető összes tárgyat megszámolta és azon töprengett, mi a fene tart ennyi ideig. Elvégre egy kulcs elkérése nem tart soká, még akkor sem, ha az udvariasság kedvéért váltanak néhány mondatot.

Fél óra után, amikorra Ádám már teljesen átfázott, úgy döntött, hogy bemegy a trafikba, és legrosszabb esetben úgy tesz, mintha vevő lenne. Be is ment. A trafikban a pult mögött ült egy kimustrált vén csoroszlya, és kötögetett, de Ági sehol, illetve feltűnt, hogy a helyiségnek van egy hátsó kijárata, ami az udvarra nyílt.

Ági másnap, természetesen görög betűkkel írt levélben, ismertette, hogy meggondolta magát, de ez a meggondolás csak előző estére szólt. Szüzességének elvesztése még mindig aktuális, és a kiszemelt (most már tényleg) áldozat továbbra is Ádám. Én első hallásra jól kiröhögtem magam, majd azt javasoltam neki, hogy hagyja a fenébe az egészet. Ádám tanácsom ellenére nem hagyta volna, de belázasodott, és egy hatalmas náthával napokig nem jött be a munkahelyre. A náthát persze elsősorban magának köszönhette, mert ismerve rozoga fizikumát pontosan tudta, hogy a decemberi szélből neki 3 perc is sok, nem egy teljes fél óra.

Egy héttel később visszaállt az eredeti állapot. Ádám naponként jött, és Ágival negyedórákat suttogtak. A részleteket már nem tudhattam meg, mert az utolsó röhögésem elvette Ádám kedvét a beszámolóktól. A témát illető kommunikáció egyszerű tőmondatokká zsugorodott közöttünk: „Sikerült már?” – „Még nem!”

Alig telt el egy hónap, amikor Ádám sugárzóarccal jött velem szembe a folyosón. Azt hittem, végre túl vannak a dolgon. Ádám le is állt velem beszélgetni, hogy bejelentse a nagy újságot. Ezek szerint múlt éjszaka Ági levetkőzött.

– És? – nógattam, hogy folytassa a beszámolót.

– Mit és? – kérdezett vissza Ádám némi értetlenkedésre utaló gesztussal.

– Szóval levetkőzött, – ismételtem meg a hallottakat – és aztán mi történt?

– Semmi, – felelte Ádám – neked ennyi nem elég?! Ez is óriási siker, különben se kell egy nőt lerohanni.

– Lerohanni? – hülledeztem – egy ilyen vágta láttán még a csigák is röhögő görcsöt kapnának.

Aztán a téma ellaposodott. Fél évvel később egy beszélgetés közben rákérdeztem, apropó, mi van az Ágival? Ja – válaszolta Ádám – semmi különös, megbeszéltük, hogy egy nőnek nem feltétlenül kell elveszíteni a szüzességét 26 éves korban. Hogy-hogy 26? – értetlenkedtem. – Úgy tudom, hogy csak 25. Nem, – mélázott el Ádám – időközben huszonhat lett.

Ezzel azonban Ádám kalandos utazásai a szex birodalmában nem fejeződtek be. Ági után újabb kalandokra indult, de dicséretére legyen mondva, ésszel állt a dologhoz. Hirdetésekre válaszolt, és mindjárt az első levélbe betette a fényképét is, amit megfűszerezett pozitív életrajzi adatokkal. Hadd lássa a nő, igaz, hogy ronda, de műszaki doktorátusa van, nyelveket beszél, ismeri (az akkor beinduló) félvezetők minden titkát és lehet, hogy az általa nemzett gyermek testi adottságai nem fogják megütni a kívánni valóság minimumát, de garantáltan zseni lesz, az biztos.

Csak az isten tudja, hogy hányadik elküldött fényképére kapott választ, mindenesetre úgy megörült neki, mint a közmondásos majom a farkának. A levél írogatásból egy idő után kiderült, hogy a hölgy ugyan már nem szűz, de a házasságon kívüli szex nem tartozik kedvencei közé, ezen kívül református, amit partnerétől is elvár. Szegény Ádám zsidó volt, igaz, hogy ateista, de mégis csak zsidó, amit azonnal letagadott, és egyből reformátusnak deklarálta magát.

Közben nyakunkon volt a nyár, és Ádám úgy döntött, hogy csap egy nagy kirándulást a hölggyel, aminek keretei között engem is meglátogat szigligeti nyaralómban. Egy szép nap déltájt meg is érkeztek, és úgy döntöttek, hogy pár napig maradnak.

A Rókarántónak elnevezett domb tetején elhelyezkedő nyaralóm akkoriban roppant romantikus volt, elsősorban azért, mert még a villany se volt bevezetve. Igaz, az est elég későn szállt le, de világítani mégis csak kellett egy darabig, amire közönséges faggyúgyertyákat használtunk. Aztán elfújtuk a gyertyákat, és nyugovóra tértünk a földszinti társalgót és az emeleti két hálószobát is magában foglaló, hatalmas közös térben. Ekkor derült ki, hogy Ádám a sötétség leple alatt, fülünk hallatára kívánja feléleszteni rég szunnyadó nemi életét.

A nő természetesen ellenállt, elsősorban azért, amit akkor se Ádám, se én nem tudtunk, mert az egy éve érettségizett barátnőmnek pont ő volt az osztályfőnöke. Persze a két nő egész idő alatt úgy tett, mintha sose látták volna egymást, de az egy kicsit már sok volt, hogy a volt tanítványának füle hallatára dugják meg a sötétben.

______________

Azért a dolgok rendeződtek. Ádám elvált a Maritól, elvette a tanárnőt, akinek közel a negyvenhez nemzett egy gyermeket. Ha a vége jó, minden jó, de Ádám mindig is kivételes esett volt.

Még mielőtt saját gyermekét megláthatta volna, Kemény Ádám egy németországi előadáskörúton rosszul lett, kórházba vitték, sürgős műtétet kellett rajta végrehajtani, ami során kiderült, hogy előrehaladt állapotú, többszörösen áttételezett rákja van. Maga után hagyva egy harminchat éves özvegyet egy csecsemővel, haza már csak a teste érkezett. Szerencsére több szellemi terméke után járt némi pénz, amit özvegye kapott meg. Remek barát volt, de csapnivaló szerető. Ennél jobb sorsot érdemelt volna.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_________________________________________________