(VM-246) Lócitrom

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

~q228Nem biztos, hogy mindenki tudja, lócitrom a lószar beceneve. Az ok egyszerű, a ló teniszlabda nagyságú egységekben szarik, többet egyszerre. A ló után egy rakás lócitrom marad. A ló különben is egy érdekes állat. Gyerekkoromban Budapesten a teherszállítás zöme lóvontatással történt. Így aztán a földszintes ablakunkból sokszor láthattam a muraközi lovakat várakozni, amíg lepakolják az árut. Várakozás közben a lovak zavartalanul végzik funkciójukat. A csődör például úgy pisál, hogy előbb a szerszámát valahonnan kiereszti, ami túlzás nélkül 50 centi körüli hosszúsággal bír, olyan, mint egy periszkóp, jön-jön-jön, aztán megindul a zuhatag, literek. Ez volt a dolgok rendje. A bazalt kockák között elfolydogált 2-3 liter ló pisa.

Nem így a lócitrom, az ott maradt, de nem sokáig, legalább is vidéken. Félegyházán saját szememmel láttam, hogy a friss termésért az asszonyok kirohantak az utcára és egy lavórba begyűjtötték a citromokat, mintha különleges érték lenne. Talán az is volt. Abban az időben az volt a szokás, hogy tavasszal a házak utcai frontját kifestették. Minden tavasszal. Általában valami pasztellszínt választottak, mondjuk kéket, de az alsó 80 centit, nevezzük a ház „lábának” sötétkékre festették. Festés előtt természetesen tapasztani kellett. Az egy év alatt kihullott sárvakolatot pótolták sárral, és itt jön be a lócitrom szerepe. A tapasztás ugyanis sár volt, vagyis vízzel összekevert föld, de hogy legyen nekik tartása, kevertek bele lócitromot. Ez természetesen nem volt babona, egyszerűen arról van szó, hogy a lószarban rengeteg növényi szál van, ami megszáradás után összetartotta a sarat. Különben pedig a lószar nem büdös, mert a ló nem eszik rohadó fehérjét. A megemésztett fűféléknek pedig nincs szaga.

A technológia nem ismeretlen, mert a vályogot is így készítik, csak ott a kikevert sárba összeszecskázott szalmát kevernek, ami kiszáradás után összetartja a vályogtéglát.

Miért lócitrom? Jó kérdés, elvégre a házfal tapasztáshoz is használhatnának szalmát. Nincs rá egyértelmű magyarázat. A népi kultúrába bizonyos babona is bekeveredik. Egészen biztos meg vannak győződve arról, hogy a lószarnak különleges ereje van a szalmával szemben. Ahogy a gennyes sebre káposzta levelet raknak (tapasz helyett), a leforrázott kezet tojás fehérjével keni be vagy vajjal (mindkettő nem csak haszontalan, de kifejezetten ellenjavallt). De hát így volt kerek az élet. Szülőanyám, ha átfutott előtte egy fekete macska, visszafordult és aznap nem ment ki a házból. Amikor kéményseprővel találkozott, akkor a benyálazott ujjaival gyorsan megfogott egy gombot. Ha pedig eldicsekedett valami családi eseménnyel, akkor azt lekopogta az asztallapon, amennyiben nagyon fontos volt, akkor alulról felfelé.

Aztán a lovak is eltűntek és a vályogból épített parasztházak is. Hetven év után elmentem Félegyházára a régi házunkhoz, aminek persze hűlt helyét se találtam, de a postai címen ott virított egy csinos téglaépület csicsás ablakokkal, bejárati ajtóval, és persze „márkás” tetőcseréppel, ami között lapult két tetőablak. A bentlakóknak pedig fogalmuk se lehet, hogy nem oly nagyon régen a lócitromnak is volt szerepe az emberi hajlék kialakításában.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
_____________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

5 gondolat erről: „(VM-246) Lócitrom

  1. Én úgy tudom, a lótrutyi pusztán azért kellet, mert a benne megrágcsált zöldféle nagyon apróra lett az állat által “szecskázva”. Így a sárba bekerülve az utolsó simító réteg tapasztást nagyon szép simára lehetett simogatni. Az akkori kézi szecskázókkal nem lehetett ennyire apróra darálni a szalmát, sőt még a pelyva sem adott ennyire sima felületet. Aztán egy jó kis meszelés és gyönyörűséges lett a fal. Mondjuk nekem még az utolsó réteg nélkül is tetszik a falam! Bár nem tudom, hogyha lenne lócitromom alkalmaznám e a technológiát!? A próba kedvéért egyszer biztos, de az asszony biztosan nem tudná meg! 🙂

  2. Jót nevettem, amikor wc-ről jövet láttam mi a mai témád :).

    A csiríz is azok miatt a szálak miatt működhet és ragaszthat, mint a lócitrom?

  3. A félegyházi ház azóta visszatért a természethez, ami majd nem lesz elmondható a műanyag ablakos, égetett téglás réz és műanyag csöves modern házról később. Abból majd nem domb csak szemét lesz.

  4. 3:
    99 százalékban. Ablaküveg ott is volt, aminek kb. 1 millió év a lebomlása.

  5. “A szükség lelkiismeretlenné tett – nem válogattam túlságosan az eszközökben. Házunktól mintegy ötven méterre az út szélén, egy sövény mögött feküdtem és vigyáztam. Vigyáztam, hogy zajt ne csapjak, hogy el ne áruljam magam. “Lármát szüntess!” – katonai szolgálatomnak ez a gyakran hallott vezényszava most hasznomra vált. Egy lovaskocsi hajtott el előttem. Még egy. Feszült idegekkel figyeltem. Semmi! Mögöttem, a vasúti töltésen egy vonat vánszorgott – fáradt, asztmatikus mozdony húzta zihálva. Arra gondoltam, hogy előző nap levelünk jött Münchenből. Ezúttal csak hat hétig utazott, és erre igazán büszkék voltunk.
    Aztán megint feltűnt valami a sarkon. Lekuporodtam, mint egy olimpiai vágtázó. Most! Magasra emeltem ásómat, és átlódultam a sövényen… egy ember állt előttem, ő is fölemelte az ásóját.
    – Mi jut eszébe! – kiáltotta magas, megbicsakló, vénemberes hangján. – Itt, az én telkem előtt!
    – Ugyan, hát nem mindegy az! – bőgtem vissza, és magamhoz ragadtam a még meleg zsákmányt.
    – Följelentem! – üvöltötte az emberke, és megfogta a karomat. A kétségbeesés megsokszorozta az erejét.
    Mialatt birkóztunk, ráismertem az öregúrra. Egykori zongoratanárom volt, harminc évvel ezelőtt Schumann “Hazatérő vidám földműves”-ét gyakoroltatta velem.
    – Köggel kántor úr – mondtam, és rettenetesen szégyelltem magam. – Megismer még?
    Az öreg rám nézett rövidlátó szemével, és megrázta a fejét. Miközben a zsákmányt lapátomról a vödrébe csúsztattam, bemutatkoztam neki. Végre megismert.
    – Fiú! – kiáltotta, és olyan hevesen ölelt át, hogy ásója a hátam mögött összekoccant az enyémmel. – Ez aztán az öröm!…. Nem, nem, tartsd csak meg – tette hozzá, miközben megindultan a vödrömbe pillantott. – A legjobb a sörfőzdei lovak trágyája.
    Elhárítottam szíves ajánlatát, és bocsánatot kértem a túlkapásért. Elmagyaráztam neki, hogy ebben az évben a dohány- és paradicsompalántáink nagyon gyengék voltak, és hogy Kirsten, gillelejei kertész tapasztalata alapján melegágyat szeretne létesíteni.
    – Már nős vagy? – kérdezte az apró öregúr, aki nyilvánvalóan még mindig matrózruhában látott maga előtt a kis zongoraszéken. – Akkor kérlek, vidd ezt haza a feleségednek, üdvözletem gyanánt. – Vödre tartalmát mosolyogva az enyémbe billentette. – Virág helyett!”
    (Hugo Hartung: Csodagyerekek. A jelenet a háború utáni német éveket jellemzi. A folytatásban az öreg tanár megeszi a család dániai segélycsomagját, ami a feleségből dührohamot vált ki).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük